MAGYARORSZÁG MÁGUSFALVAITALÁROSTaláros

Történelmi áttekintés: Talárost később alapították a többi mágusfalunál, mivel az alapítói nagyon sokáig megpróbáltak együtt élni a muglikkal, füves asszonyokként, emberekként ismerték őket. Az ország három részre szakadásakor döntöttek úgy, hogy ki szeretnének maradni a mugik harcaiból és biztonságos helyen nevelik fel a gyermekeiket. Történt ugyanis, hogy az általuk lakott Nyírbélteket is feldúlták a török seregek, s majdnem az összes család földönfutóvá vált, a házaikat felégették, a jószágaikat pedig elhajtották. Szerettek volna már meglévő falvakban letelepedni, ám a közelben lévő Szalamandra-Szentegyed nem fogadta be őket, mivel elítélték őket a muglikkal való közösködésük miatt. Nem szerettek volna túlzottan messzire menni, így a mai Püspökladány közelében, 1529-ben megalapították a falujukat, melynek nem adtak rögtön nevet. Az elsődleges célja az volt az akkori körülbelül 30 embernek, ahogy biztonságban tudhassák magukat, hogy ne kelljen rettegésben élniük. A falu alapítói között volt egy híres talárszabász is, Veres József, aki híres volt arról, hogy a gyengébb anyagból is minőségi talárt volt képes varrni. Később őt választották meg a polgármesternek- tekintve, hogy azon kevesek közé tartozott, aki képes volt írni-olvasni, s 1567-ben bekövetkezett halála után a tiszteletére Talárosnak keresztelték el a falut. Az évek alatt a lakosság megtöbbszöröződött, mindenkit szívesen láttak a kis közösségükben. Egyre jobb és jobb kapcsolatot ápoltak a többi varázslófaluval, sőt néhány külföldi mágusfaluval testvérfalukká váltak, így segítve egymás fejlődését. A két világháború között több olyan családot fogadtak be, akiknek a biztonságuk érdekében menekülniük kellett a szülőhazájukból.
Látnivalók: - A faluban található egy régi ösvény, mely mentén idősebb-fiatalabb fák sorakoznak, szám szerint 6 darab. Ezeket a testvérfalvak egykori polgármesterei ültették, a testvérük pedig a másik városban áll. Az ösvény végén áll egy park, a testvériség parkja. - Egy régi talármúzeum is talárható a talárszabászat emeletén, melyben 1200-as évekből származó talárok is találhatóak. Nyomon lehet rajtuk követni a divat fejlődését, illetve a talárkészítés rejtelmeibe is bevezetnek Veres József leszármazottjai.
Érdekességek: - A talárokat külföldre is innen szállítják, olyan híresen jó minőségűek. Különféle bűbájokkal ellátott talárokat, védőkesztyűket gyártanak a vállalkozásban, mely családiból ma már faluszintűre nőtte ki magát, kifejezetten keresik a tehetséges, fiatal szabászokat. - Nem mindegyik testvérfalut lehet megközelíteni hopphálózaton keresztül, ám Talárosról mind a 6 falu elérhető ilyen módon is.
Szendrei Véda munkája KUNSZENILAKunszenila
Történelmi áttekintés:Kunszenila valaha egy nyüzsgő, élettel teli hely volt, s bár lakosainak száma soha nem ért el bűvös magaslatokba, de másfél emberöltőnyi ideje még nem gondolták azt, hogy valaha majd magukénak mondhatják az egyben szomorú és megtisztelő címet, ami a legkisebb varázslófalunak jár egész Európában, s ami még szomorúbb; ha nem csak a varázslófalvak listáján nézzük, akkor is valahol a sor végén kullogna. Sok mindennek tulajdonították az emberek és a lakosság nagyon magas számú eltelepülését, de rá kellett jöjjenek, hogy különösebb oka nincsen; egészen egyszerűen senki nem szeretne egy aprócska, a semmi közepén lévő faluban lakni, ahol a vízért is a kútra kell járni. Az itt élők ma már nem mások, mint a sok-sok évvel ezelőtt itt született boszorkányok és varázslók - szám szerint 12 fő -, akik valószínűleg itt fognak elhunyni, hogy aztán ez az aprócska kis hely örökre megszűnjön.
Látnivalók:
- az ország legnagyobb karácsonyfája - egy emlékfal, ahova azok nevét vésik fel, akik az elmúlt öt évtizedben távoztak a városból Érdekességek: - a nagy kivándorlás az előző nemzedéknél kezdődött, szinte minden fiatal elhagyta akkor a szüleit. - egy ideig próbálkoztak a falu feltámasztásával, nagy karácsonyi vásárokat rendeztek, különböző programokkal akarták csalogatni az embereket - sikertelenül - semmilyen közintézmény és bolt nincsen a településen, és egyedül egy kandalló van rácsatlakozva az országos hopphálózatra, ezen keresztül tud mindenki közlekedni.
Szabó-Kelemen Zsombor munkája SZALAMANDRA-SZENTEGYEDSzalamandra-Szentegyed

A legtisztább mágusfaluként emlegetett helyiség jelzője nem azt jelenti, hogy a város gondnoksága fokozottan figyel a szemét eltakarítására. Szalamandra-Szentegyed, ez a körülbelül 150 fős kis település Szolnok és Szarvas között nagyjából félúton elmondhatja magáról: teljességgel kizárták a mugli világot életükből. Beton, de még földutak sem vezetnek a faluba, hiszen nincs szükség rájuk. Mindenki hoppanálással vagy hopp-porral oldja meg a közlekedést, és hasonló módon tölti fel az élelmiszer- és italbolt, a patika vagy a gyógyház tulajdonosa a készleteit, de a felhasznált javak fő részét a falu maga termeli ki. Akik nem varázslóállásokat töltenek be a közeli vagy távolabbi városokban, a faluban földműveléssel, gyógynövénytermesztéssel, állattartással foglalkoznak, az asszonyok szívesen szőnek, a fiatal fiúk halásznak a közeli tóban, és a lakóknak nagy segítségükre van természetesen a varázstudományuk. Az elzárt helység népe büszke arra, hogy a varázstalanoktól teljesen elszeparálva élhetnek. Akad olykor egy-egy család, amelynek kirepülő gyermeke nem szülei életmódját kívánja tovább folytatni, és elköltözik Szalamandra-Szentegyedből, de ugyanígy a falu a muglikat megunt tiszta vérű családok beköltözését is lehetővé teszi. Ugyan ha a betelepülők nem bizonyítottan aranyvérűek legalább tíz nemzedékig felfelé, előfordul, hogy még 20 év szentegyedi tartózkodás után sem tekintik igazi helybélinek a falu tősgyökeres lakói.
A település két faluból (Szalamandra és Szent-Egyed) egyesült még a XV. században. A két közösség jó barátságban volt, gyermekeik sűrűn jártak át egymáshoz, és ez nem is esett nehezükre, elvégre párszáz méter és egy folyócska választotta el a két helységet egymástól, aminek átugrálásából a szentegyedi gyerekek versenyt is csináltak. A folyóátugró verseny a mai napig dívik az ifjú varázslóknál és boszorkáknál. Szalamandra és Szent-Egyed két legmegbecsültebb családja döntésével aztán egy faluként élt tovább a két település, és az őket elszakító folyó fölé hidat építettek, az üres pusztát házakkal, és egy térrel építették be az egyesülést megpecsételendő. A tér érdekessége, hogy az azt körülölelő fákon ezernyi pixi él, és ünnepek alkalmával a falu lakói varázslataikkal úgy zavarják fel és világítják meg ezeket a lényeket, hogy temérdek kék szikraként varázslatos látványt nyújtsanak. Nem ritka, hogy az ifjú párok ilyen ünnepségekre időzítik egybekelésüket.
Hogy mi is a vonzata annak, ha egy település a mugliktól és technikájuktól teljesen elzárva él? Hadd meséljem el azt a történetet, amit én is csak úgy hallottam: vagy tíz éve történt, hogy egy repülő húzott el meglehetősen közel Szalamandra-Szentegyed fölött, és a lakosság húsz év alatti része pánikban tört ki, hogy a világ vége közeledik egy hatalmas átok képében. A kezdeti ijedség után együttes varázslatra készültek, hogy elpusztítsák a felettük süvöltő "átkot", de az gyorsabban robogott el felettük. Szerencsére, hiszen lett volna egy-két menetük a Mágiaügyi Minisztériummal ellenkező esetben. Az idősek tájékozottabbak, de a fiatalok mit sem tudnak a muglik létezéséről. Iskolájuk konkrétan nincs, de otthonaikban és a közösségi házban az idősebbektől rengeteget tanulnak, viszont a tananyag még csak nem is érinti a muglikat. Bár akik a faluban maradnak, nem is feltétlenül használnák ezen információkat, de egy a településtől elszakadt szentegyedi varázslóifjonc bizony nem egyszer bajba keveredik tulajdonsága miatt. Elmondható viszont, hogy Szalamandra-Szentegyed azon kevés helyek egyike, ahol őrzik a varázslóhagyományokat, és olyan legendákat őriznek, amelyek másol már rég feledésbe merültek. Nagy hangsúlyt fektetnek a varázslásra, csemetéik kiválóan bánnak varázspálcáikkal. Mindenki maga döntse el, vajon megérné-e ebben a faluban élni. Te odaköltöznél?
Dolánszky Alex munkája ÜSTÖSDÜstösd

Történelmi áttekintés:
A település első írásos említése az 1300-as évek elejéről származik, ekkor költözött az addig lakatlan vidékre (a mai Győrtől kb. 20km-nyire délnyugatra) hat varázslócsalád, köztük Buchmeier Pál is, aki tíz évvel később megnyitotta első üstöntödéjét. Talán ez volt az, ami a falut elindította a gyárvárossá válás útján. 1425-ben itt nyitották meg az ország első mágikus édességgyárát, majd ötven évvel később egy játékgyárat is, bár akkor még mind a kettő céhes formában működött. Az ez után következő évszázadokban sokan azért költöztek az időközben várossá terebélyesedett Üstösdbe, hogy céheket, majd később manufaktúrákat és gyárakat hozzanak létre, vagy ezekben dolgozzanak. Mivel a települést a kezdetektől fogva álcázóbűbájokkal védték, nyugodtan fejlődhetett a mugli háborúktól mentesen. Virágkorát az 1800-as évek végén élte, ekkor vált világhírűvé a város hatalmas piaca, ahol a pletyka szerint minden megtalálható. Az 1900-as évek elején a bűnözés elharapódzott a városban, egy híres banda a félvérek és a muglik kilakoltatását követelte, céljukat zsarolással, kínzásokkal és gyilkosságokkal akarták elérni. 1940-ig több, mint 230 ember hagyta el a települést, de a banda tagjait csak húsz évvel később tudták elfogni. Azonban az alapítóról sosem tudtak meg semmit. Sokan úgy gondolják, hogy később új tagokat toborzott, és így a csoport a mai napig tevékenykedik. Manapság viszonylag kevesen lakják a helyet, és nem is vonzó az új lakóhelyet keresők körében, de turisták gyakran megfordulnak a városban. A város régi pompáját nem sikerült helyreállítani, de erre próbálkozások az utóbbi években is voltak.
Látnivalók: - A bevásárlónegyed, a város leghosszabb utcáját foglalja magában. A régi céhek maradványaiként kisebb-nagyobb boltokat találunk itt, melyekben csupa minőségi, kézzel készített terméket vehetünk. A boltok többsége a külföldi megrendelésekből él meg, mert már nincs akkora forgalom, mint a város fénykorában. - Az ország legnagyobb mágikus piaca, mely minden hónap harmadik vasárnapján a főtéren található meg. Hajnaltól késő estig a legkülönfélébb árusok portékái közül lehet válogatni, bár azért mindent nem árusítanak. - Játékmúzeum, ami a régi játékgyár épületéből lett kialakítva. Tizenkét szobában mutatják be a régi és új idők mágikus játékait, valamit egy helyiséget a muglik által kedvelt játékoknak is fenntartanak. A látogatás alkalmával mindent ki lehet próbálni, bár néhány dolgot csak felügyelet mellett. - Az édességgyár, ahol magyar mágikus édességeket lehet megkóstolni, és megtudni, hogyan készülnek. - Az öntöde, egészen pontosan a régi üstöntöde, bár csupán egy része szabadon bejárható, hiszen itt még ma is folyik termelés.
Érdekességek: - A bevásárlónegyedben sok külföldi cég kisebb üzlete is megtalálható - A gyáraknak köszönhetően a település levegője füstös, az eget ritkán látni miattuk, ezért mindig félhomály uralkodik a városban.
Merkovszky Ádám munkája SZALAMANTONSzalamanton
 Történelmi áttekintés:
A történet szerint évszázadokkal ezelőtt élt egy velejéig romlott, gonosz varázsló, aki eltökélte, hogy minden muglival végez és, amikor ez megtörténik, a varázslók végre békében élhetnek. Ezt azonban már az akkori varázslók többsége sem nézte jó szemmel, pedig azokban az időkben még sokkal többet jelentett az úgy nevezett tiszta vér és a varázslóönérzet. Végül a mágust a Balaton északi partjának nyugati csücskében sikerült bekeríteniük, és megölniük. Ekkorra azonban már több száz mugli áldozata volt gonosz tetteinek, és a közben mellé szegődött híveinek. A végső csatában tíz hős mágus – 6 varázsló és négy boszorkány vesztette életét. Állítólag, amikor az ártatlanok kiontott vére a földre hullt, ott kinőtt egy virág, melyet később nagyezerjófűnek neveztek el, mai ismertebb nevén ez a boszorkányfű.  Az egykori csata helyén még ma is áll a hősök emlékműve – ez a város egyik terén található meg, a megölt muglik sírjaival együtt. A tíz hős sírja is megtalálható még, folyamatosan gondozzák őket és évente egyszer, május 7-én meg is koszorúzzák. Ennek közelében lelhető fel Szalamanton falu, amely viszonylag új település, az 1600-as évek végén hozták létre. Mivel a falu a Balaton partján áll, ezért az itt élők elsősorban a turizmusból élnek, híresek a fesztiváljaik, és több közismert személyiség is Szalamantonban telepedett le. A falu összetétele vegyes, bár legfőképpen félvérek lakják. Főszezonban főleg külföldi turistákkal találkozni a település utcáin, ellenben télen alig lézengenek emberek a faluban. Bűnözés szinte nincs, az egyik legbiztonságosabb mágusfalunak nevezhető, ami köszönhető a Balatoni javító-nevelő intézet, valamint a bíróság közelségének, hiszen ezek miatt az aurorok gyakran megfordulnak Szalamantonban.

Látnivalók:
- A hősök sírjai, valamint a csata emlékműve, illetve a közelében épült múzeum, amely bemutatja, hogy mi történt akkor régen - Az ország fiatalkorú bűnelkövetőkre szakosodott mágikus bírósága ebben a faluban működik, szinte az összes fontosabb ilyen típusú tárgyalás itt zajlik le.

Érdekességek: - A Mirákulum nevű cirkuszi társulat központja, elsődleges előadóhelyük - Mágikus Dallamok Napja fesztivál helyszíne - Itt rendezik meg a Hőhűtő hetet - Bűbájos Bálint-napi mulatságok helyszíne - A Balaton közepén található a fiatalkorúak javító-nevelő intézete, ahová Szalamantonból szokták átszállítani a rabokat
Merkovszky Ádám munkája CSERMELYMENEDÉKCsermelymenedék

A menekültek eldugott varázslófalva
Történelmi áttekintés:
Ez a helyiség valamikor a muglik két nagy világháborúja között jött létre. Eleinte csak pár varázslócsalád menekült fel az Északi-középhegységbe a pusztítások elől, hogy mágiájukkal feltűnésmentesen megvédjék családtagjaikat, később többen is csatlakoztak a csoportosuláshoz, így elég változatos manapság is a lakók nemzetisége. A mugliriasztó bűbájok segítségével tökéletesen el tudtak együtt rejtőzni, s egy összetartó közösségben építgették-szépítgették településüket. A községben működött egy igen fejlett aurorképző intézmény is, de a 18 évvel ezelőtti nagy aurormészárlás után, - amit környékbéli sötét varázslók követtek el -, a hely bezárt, az épület azóta is üresen áll, a gyereket rémisztgetik vele rémtörténet gyanánt. Látnivalók:
- Csermelymenedék nem az a falu, ahol annyi mindent nézegetni lehetne, de a helyiek nagyon büszkék a patak tisztaságára és a hidaktól varázslatossá tett hangulatára. - A falu egykori aurorképzője bezárás után is vonzza még az arra tévedő turistákat. Érdekességek:- Alapvetően a Hosszú-völgyi-patak két felére építkeztek, romantikus hidak kötik össze a két oldalt. - Érdekes, hogy manapság még a fiatalok sem nagyon hagyják el ezt a nyugodt környezetet, ha ki is repülnek a családi körből, idővel úgy is visszatérnek. - Mivel sokféle mágus gyűlt itt össze, nincs a falunak konkrét iparága, mindenki értett valamihez, ami később azzá fejlődött ki, hogy az évek alatt önellátóvá váltak.
Vikohino Thaihasy munkája ÓKÍGYÓS
Ókígyós

Fekvése: Újkígyós, Szabadkígyós és Kétegyháza háromszögében Jogállás: Falu Polgármester: Vámos-Monori Krisztina Lakosságszám: 586 fő Ismert családok: Keserű, Monori
Történelmi áttekintés: Ókígyós város egy békés megyei, mágusok lakta település, ami közönyös egyszerűséggel marad elrejtve a kíváncsi varázstalan szemek elől. Az erdők és szántók közt régi, elhagyatott romkastélyok és várak maradványai bukkannak ki a földből, ezeken iskola után a környék gyerekei szinte mind összegyűlnek bandázni sötétedésig. Befelé haladva egyre kisebb telkeken állnak már a házak, a faluközpontban pedig az egy-két emeletes épületek is megjelennek. A cakkos-cifra macskakövek kanyarulataiban álló üzletek kirakataiban a legkülönfélébb termékek kelletik magukat, a felső erkélyekről burjánzó mágikus növények kígyóznak az üvegblokkok elé.
A faluban élők a többi mágustelepüléshez hasonló módon küzdenek az elnéptelenedéssel, ahogy évről évre egyre több fiatal költözik nagyobb mágusvárosokba a boldogulás reményében. Mezőgazdasági vívmányai mára elvesztették eredeti bájukat, minden, amivel réges-rég előrukkoltak, mára még a muglik körében is elterjedt találmánnyá vált. A lakosság jelentős része a mai napig növények, varázsnövények termesztéséből él, de jelentős a kőmíves, asztalos, fém- és bőrdíszműves tevékenység is. Az Ókígyósi Általános Iskolához tartozó üvegházban (mely leginkább csak névleg képezi részét az iskolának, gyakorlatilag a diákoknak nincsen bejárásuk az épületbe) rengeteg különleges és érzékeny kezelést igénylő növényfaj lelhető fel, melyet előre egyeztetett időpontban, tanulmányutak során akár Bagolyköves, akár Egyetemi hallgatók is látogathatnak.
Alig pár évvel ezelőtt, korábbi polgármesterének (és szám szerint 17 unokájának) hála, új látványossággal bővült a környék látképe, a hivatal pedig nem titkoltan bízik abban, hogy fellendítheti a környék nappali turizmusát is. Az Óriáskígyó Vidámpark tárt karokkal és kapukkal várja varázslatos látogatóit, akik az Alföld látképe fölé nyúló attrakciókon kicsit kiesnének a hétköznapok szürke monotonitásából. Aggodalomra semmi ok, a játékokból nem fognak.
Érdekességek: Polgármesteri címe már több mint 200 évre visszamenően ugyanazon család női tagjai között öröklődik. A Monori család lánygyermekei születéskor csak egy vezetéknevet örökölnek, házasságukkor pedig csupán részlegesen veszik fel férjük családnevét. Bár hivatalosan négy évente tartanak polgármesteri választásokat, a már említett időszakban összesen 4 olyan szavazat érkezett, amelyet nem a Monori család valamely jelöltjére adtak le. Kékes-Monori Erzsébet után Vámos-Monori Krisztina vette át a polgármesteri címet lánya, Monori Heléna születése után két évvel. A Postához kapcsolt irattárban bárki számára elérhető a helyiség történelmével fogllakozó könyvek tára, ugyanígy a törzslakosok családfáinak miniatúrája is. Az országos hopp-hálózatra a Kerek Nyereg biciklibolt kandallói lettek rákötve, és bizony nem kis meglepetést okoz ez a mai napig mindenkinek, aki első ízben látogat el a faluba és landol a zsúfolt üzlethelyiségben.
Látnivalók: Bolond Boszorka Bájitalbödön Édes-Keserű Fajátékbolt Faragatlan Füvészkert Óriáskígyó Vidámpark Ókígyósi Általános Iskola - Üvegház
Zippzhar Mária Stella munkája
|
|
|
Losonczy Gertrúd INAKTÍV
 Erdőelvei bikfic offline RPG hsz: 65 Összes hsz: 124
|
Írta: 2024. szeptember 7. 14:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=881301#post881301][b]Losonczy Gertrúd - 2024.09.07. 14:50[/b][/url] Dávid • Taláros
Nem tudtam túl sokat Dávidról. Bagolykőbe járt, egyidős volt velem, ezért együtt volt pár óránk. Illetve tudtam, hogy Talárosról való. Szinte csak akkor váltottunk szót, amikor itt találkoztunk, és akkor se volt nagy jelentősége. Egészen eddig. - Akkor legyen egy fügés az ajánlásodra, és egy tündérporos pisztácia, mert jól hangzik - mosolyogtam, és kis táskámból előhúztam pár sarlót. Átvéve a tölcsért azonnal belenyaltam a fagyiba, hogy a hideg édes íz elterjedjen a számban, aztán félig oldalra fordulva állammal a két öreg felé böktem. - Láttad őket? Ella néni sose szokott ilyen… furcsa lenni. Egyszerre nyúltak a kukoricáért, ez azért nem olyan vicces - ráncoltam a homlokomat, remélve, hogy iskolatársam majd osztozik a felháborodásomban. Nevelőm épp akkor simított végig a fagyiárus karján, mintha csak nem tudná távol tartani magát. Felnőttek márpedig ne viselkedjenek ennyire nevetséges módon.
|
To All The Children Raised by Wolves
|
|
|
Kéri Dávid INAKTÍV
 yourlocalbestboy offline RPG hsz: 12 Összes hsz: 13
|
Írta: 2024. szeptember 7. 20:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=881320#post881320][b]Kéri Dávid - 2024.09.07. 20:00[/b][/url] GERTRÚDTölcsért ragadtam, a fagyi krémesen folyt szét rajta, pont amennyire kell. Elmosolyodtam, szuperül működött a dermesztő bűbáj ami azért kell rá, hogy az édesség kicsit tovább bírja az olvadást a nyári hőség ellenére. Pár éve még olyan rosszul sikerült a varázslat, hogy teljesen hozzáfagyott a nyelvemhez. Gertiet ez már nem fenyegette. Átvettem tőle a pénzt, az már a kasszában csörrent miközben megköszöntem. A lányról oldalra néztem, követve az ő tekintetét. Széles vigyorra húzódott az ajkam. - Még jó, hogy láttam - kihúztam magam. Szórakozott tekintetem újra Gertie és a főtt kukorica felett nevetgélő idős páros között járt. Rajtuk azonban megakadt és szemöldököm azzal a lendülettel felszaladt. Enyje Ella néni! - Pff. Tudod… Imre báttya azzal szokott viccelődni, amikor kijövök neki segíteni a piacra, hogy jó csali leszek a tinilányokhoz, akik inkább hozzánk járnak majd Dugonics asszony unikornis cukrászdája helyett: erre tessék - tenyeremmel felfelé lazán intettem a bácsiék irányába. Ha pedig jobban megnézem amit látok, valamit azért el kell ismernem. - Amúgy ő sem szokott ilyen lenni - homlokomon a ráncok összeszaladtak és még ők is próbálták kimatekozni a helyzetet. - Szerinted most… felszedi? - kikerekedett szemem Gertiere villant.
|
(ง•̀.•́)ง
|
|
|
Losonczy Gertrúd INAKTÍV
 Erdőelvei bikfic offline RPG hsz: 65 Összes hsz: 124
|
Írta: 2024. szeptember 7. 20:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=881325#post881325][b]Losonczy Gertrúd - 2024.09.07. 20:59[/b][/url] Dávid • Taláros
Újabb adagot nyaltam le a gombócból, ahogy pillantásom elmélyedten nézte a kialakuló szituációt. Aztán Dávidra kaptam. - Sokkal finomabb a ti fagyitok, mint az unikornisé. És ezt úgy mondom, hogy nem akarok tőled semmit…. no offense - jegyeztem azért meg, mert hát Ella néni úgy tanította, hogy ennyire nem szabadna szabadszájúnak lennem. A probléma csak az, hogy ahogy ő mondja “túlságosan ütöttem ebben anyámra”. Kár, hogy csak pár emlékem van róla. Meg történetek, amiket meséltek, de szinte már olyanok, mintha saját képek lennének. - Miii???? Így??? - dülledtek ki nekem is a szemem, és hitetlenül néztem társamra. - Ennél bénább módot még életemben nem láttam erre - jegyeztem meg újra szugerálva a párost és nyalva a fagyit. Úgy beszéltem, mintha szakértője lennék a témának, pedig még csak a legkevesebb intimitástól is herótot kaptam. Csak szimplán ne érjenek hozzám emberek. Azt se értettem Ella néni miért áll olyan közel a bácsihoz. - Szerinted tennünk kéne valamit? - Mondjuk emlékeztetni őket, hogy létezünk?
|
To All The Children Raised by Wolves
|
|
|
Kéri Dávid INAKTÍV
 yourlocalbestboy offline RPG hsz: 12 Összes hsz: 13
|
Írta: 2024. szeptember 7. 22:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=881336#post881336][b]Kéri Dávid - 2024.09.07. 22:54[/b][/url] GERTRÚDNem volt kérdés. Egész Talároson népszerű Imre báttya főzött fagyija és sokkal több ízzel kísérletezett, mint bárki a környéken. Komolyan, még a télifagyija is egészen ehető, ez fagyi körökben nagy szó. Éppen ezért nem is volt rám szükség, mint csalira, de ha az öreg egyszer örömét lelte a csipkelődésben, akkor hadd szóljon. - None taken - biccentettem hát válaszul. Ezt megbeszéltük. Amúgy is volt itt fontosabb kérdés; mi a franc történik? Tanácstalanul széttártam a karom, aztán oda se nézve félredobtam az adagoló kanalat, ami halkan csörrenve landolt a kis pulton. Gertie kommentjével egyet kellett értenem, miközben Imre láthatóan tette a szépet, mert ez a bizonyos Ella néni eleven volt mint egy kiscsikó. Elnézve az öreg arcát, jól elvoltak ők, jobban a jónál. - Mit? Kiabáljak oda, hogy “pattogatott kukoricát tessék?!” - röhögve legyintettem egyet és a szódáért nyúlva kortyoltam újra.
|
(ง•̀.•́)ง
|
|
|
Losonczy Gertrúd INAKTÍV
 Erdőelvei bikfic offline RPG hsz: 65 Összes hsz: 124
|
Írta: 2024. szeptember 7. 23:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=881337#post881337][b]Losonczy Gertrúd - 2024.09.07. 23:15[/b][/url] Dávid • Taláros
Olyan természetellenes volt, ahogy álltunk, és néztük a két idős embert. Akik ráadásul annyira el voltak foglalva egymással, hogy ezt észre se vették. Se az árust, aki már vagy tíz perce állt, és várta, hogy végül melyik szerencsés fogja megvenni tőle azt a nyamvadt kukoricát. - Haha, milyen kis csurimuri valaki - forgattam a szemem egy félmosoly kíséretében. Azért be kellett vallanom, hogy nem is volt olyan rossz. Csak hát ez most egy komoly ügy volt. Ha nem Ella néniről lett volna szó, talán nevetek is. - Arra gondoltam, hogy lehetne valami baj az egyik fagyival. Vagy… törjük el az adagoló kanalat - mutattam az alig pár perce elhelyezésre került tárgyra. - És akkor muszáj lesz megszakítaniuk a szemkontaktust. Esküszöm, ha még két percig tartják, valamelyik belebandzsul - ingattam a fejemet. Hogy üthetett beléjük ennyire a ménkű?
|
To All The Children Raised by Wolves
|
|
|
Kéri Dávid INAKTÍV
 yourlocalbestboy offline RPG hsz: 12 Összes hsz: 13
|
Írta: 2024. szeptember 8. 12:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=881347#post881347][b]Kéri Dávid - 2024.09.08. 12:15[/b][/url] GERTRÚDMost sem értettem mit mond, pedig Talároson is voltak olyan szójárások, hogy ihajj-csuhaj. Nem igazán ismertem Gertie-t, de ezt pont tudtam róla, néha olyan szavakkal bombáz, hogy behalsz. Elképzeltem, ahogy a két öreg egymásra tapadt szemekkel nézi egymást, mintha életük végéig ezt terveznék csinálni. Gertie meg már azon agyalt, hogyan törhetnénk meg ezt a pillanatot, mintha valami kommandós akcióban lennénk. Ahogy fontolgatta, hogy eltörjük a kanalat, már alig bírtam visszafogni a nevetést. - Tényleg? Egy kanál? - súgtam oda. Talán épp életük legjobb napját élik. Mi meg itt fagyikanállal akarunk operálni? - Csak azért, hogy megszakítsuk a világ leghosszabb bámulós versenyét? De még mielőtt bármi eszelős akcióba kezdhettünk volna, báttyáék egyszerre felnevettek, mintha csak az égiek is poénra vették volna az egészet. Na. Jó. Mond valamit a lány. Nálunk csak a kukorica árús volt nagyobb slamasztikában, már mindjárt tíz perce várja a nagy döntést. - Nézd a hapsi fejét. Pedig neki lenne a legkönnyebb pattogatott kukoricát szerezni a műsor mellé - megcsóváltam a fejem és mellé egy nagy sóhaj is elhagyta a számat. - Csak olyan ötletek jutnak eszembe, ami túlzás lenne. Egy másik lehetőség - folytattam -, hogy egyszerűen elkezdenénk hangosan vitatkozni valami tök jelentéktelen dologról. Hátha megszakad a varázs - elhúztam a számat. Nem volt kedvem vitatkozni. Tökre nyugis ez a nap. Tény hogy felforr az agyvizem a melegtől, de nyugis.
|
(ง•̀.•́)ง
|
|
|
Losonczy Gertrúd INAKTÍV
 Erdőelvei bikfic offline RPG hsz: 65 Összes hsz: 124
|
Írta: 2024. szeptember 8. 22:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=881360#post881360][b]Losonczy Gertrúd - 2024.09.08. 22:18[/b][/url] Dávid • Taláros
Félszegen megvontam a vállamat a visszakérdezésre. Tudom, hogy nem volt a világ legjobb ötlete, de azért mégse hagyhattuk csak úgy annyiban a dolgot. Viszont a fiú következő mondatára kicsit tényleg el is nevettem magam. - Esküszöm szinte jobban sajnálom, mint magunkat - jegyeztem meg. Ő még közelebbről nézhette végig az édelgést, aminek úgy tűnt sose lesz vége. Jajj ne, ugye egyszer csak vége lesz. - Ez minimum olyan jó ötlet, mint véletlenül a kettő közé esni - néztem sokatmondóan a másikra. Őszintén nem voltam benne biztos, hogy egy hangos szóváltás miatt leszakadnának egymásról. Közben lassan elfogyott az első gombóc fagyim is, és a fügéhez értem. Elégedetten bólintottam, ahogy megéreztem az új ízt, egy pillanatra még a figyelmemet is elvonta az előttünk kibontakozó románcról. - Ide kéne csábítanunk egy csomó vásárlót. Akkor csak visszajönne a bácsi segíteni - dobtam be a következő remek ötletet, mintha az olyan egyszerű lenne.
|
To All The Children Raised by Wolves
|
|
|
Kéri Dávid INAKTÍV
 yourlocalbestboy offline RPG hsz: 12 Összes hsz: 13
|
Írta: 2024. szeptember 9. 08:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=881369#post881369][b]Kéri Dávid - 2024.09.09. 08:38[/b][/url] GERTRÚDLáttam rajta, hogy ugyanúgy tanácstalan, mint én. Közben észrevettem, hogy már szinte az egész fagyiját elfogyasztotta, ami azért mégis csak elismerésre méltó amellett, hogy ennyi figyelmet szentelt az öregekre. A gombócok simán kiköthettek volna a forró betonon is, félig olvadtan. - Höö! Jó. Tudod, ha beállnánk közéjük, lehet, hogy észre se vennék. Talán még minket is összetévesztenek - jegyeztem meg félig tréfásan, mert Imre báttya kezdett egyre gyanúsabb lenni még tisztes távolból is. Az öreg helyből olyan sármőrnek tűnt, mint más nekifutásból. Nevetve vontam vállamon. - Nem rossz ötlet különben. Bevallom, rohadt jól szórakoztatna, ahogy a bácsi próbálna visszatérni a valóságba, miközben itt áll egy fél hadsereg fagyival a kezében. De ki tudja? Lehet, hogy ha idecsődítenénk az egész utcát, akkor sem zavartatnák magukat - pedig a bácsi hitvallása volt: Ha mindenkit boldoggá akarsz tenni, árulj fagyit. Fejemen csóváltam és fél kezemet Gertie vállára tettem. - Különben meg, szerintem ne vegyük ilyen komolyan - elengedtem és újabb gombóc fagyit kezdtem kanalazni, ezúttal magamnak. Megéheztem a gondolkodástól. - Holnapra azt is elfelejtik, hogy a piacon jártak - oldalasan pillantok még a lányra egy bíztató mosollyal.
|
(ง•̀.•́)ง
|
|
|
Losonczy Gertrúd INAKTÍV
 Erdőelvei bikfic offline RPG hsz: 65 Összes hsz: 124
|
Írta: 2024. szeptember 9. 21:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=881402#post881402][b]Losonczy Gertrúd - 2024.09.09. 21:27[/b][/url] Dávid • Taláros
Továbbra is szúrós szemmel néztem a párocskát. Miért akarna bárki ilyen közel állni valaki máshoz? Elég undorító volt maga a jelenet, és kétségekbe ejtő. A kastélyban láttam már párocskákat édelegni a folyosókon, sőt elég extrém sztorikat is hallottam már diákokról és tanárokról, de Ella néni mindig biztos pont volt az életemben. Nem az a fajta, aki egyik pillanatról a másikra elfelejti, hogy létezem. - Na épp ez az, ami aggaszt - jegyeztem meg, és a hirtelen érintése úgy ért, mintha sokkolt volna vele. Felé kaptam a fejemet, nem is teljesen értettem, hogy miért teszi a vállamra a kezét, de azért nem szóltam. - Jó, ha nem akarsz segíteni, nem kell - vontam meg a vállamat, amivel egyszerűen le is ráztam magamról. Az érzéseket is, és a nem tetsző érintést egyaránt. Aztán se szó se beszéd, faképnél hagytam a srácot, és odamentem a bódéhoz, hogy akkor én megvegyem azt a retkes kukoricát.
|
To All The Children Raised by Wolves
|
|
|
Losonczy Gertrúd INAKTÍV
 Erdőelvei bikfic offline RPG hsz: 65 Összes hsz: 124
|
Írta: 2024. szeptember 9. 21:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=881405#post881405][b]Losonczy Gertrúd - 2024.09.09. 21:28[/b][/url] Dávid • Taláros • Beköltözés
A Varázs Volánra még a határ mentén szálltunk fel, és sok csomagunktól a későbbi utasok alig bírtak felszállni. Inkább nem is foglaltam plusz helyet, csak a nagybőröndöm tetején ücsörögve próbáltam túlélni a gyomorforgató élményt. Még mindig mérges voltam. Ella nénire, amiért ezt a döntést hozta. Imre bácsira, amiért elcsábította a nőt, és Dávidra, amiért nem segített megállítani a cunamit. A második körtől kezdve már csak a hátsó ülésről nézhettük a történéseket, és csakhamar ott találtuk magunkat Talároson az összes holminkkal egyetemben. Úgy éreztem magam, mint egy kivert kutya. Ráadásul ez egy rendes belváros volt, erdő nélkül. Idegesen prüszkölve szemléltem, ahogy Imre báttya szinte kirepül az ajtón, ahogy a néne elé siet, miközben mögülünk a busz elhúzott. Mondanám, hogy nem a romantika ellen voltam, de leginkább de. Főleg, ha erről a kettőről volt szó. Ilyen életidegen helyzetet, pár hete még teljesen normális volt az életünk. - Hova tehetem a holmimat? - kérdeztem meg kisvártatva a bácsit.
|
To All The Children Raised by Wolves
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
 still alive offline RPG hsz: 509 Összes hsz: 679
|
Írta: 2024. szeptember 9. 22:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=881414#post881414][b]Ivanich R. Benett - 2024.09.09. 22:46[/b][/url] Berci (Szalamanton)- Néha nem árt, ha vannak - de ez csak az én véleményem. Inkább megvonom a vállam, és magamban mosolyogva elfogadom, hogy ismét egy Bercihez méltó választ kaptam. Nekem nincs túl magasan a léc, talán csak külsőre mondanám, hogy azért akárkivel nem biztos, hogy összeállnék. A jellemnél viszont, hát abszolút azon múlik, hogy tudok-e a másikkal egy hullámhosszra kerülni. Értetlenül pislogok rá, hogy most rosszat mondtam-e, vagy miért húzódik el hirtelen és invitál ki az ágyából, amikor már az a jóleső hideg érzés futkorászott a hátamon attól, hogy egy karnyújtásnyira se vagyok tőle, de engedelmesen követni kezdem őt a gardrób felé. - Gyors témaváltás - sandítok rá elismerően. - Jól hangzik. Addig én is gondolkodom. Nem szeretnék túl szigorú lenni, nem vagy a diákom szerencsére - nevetek fel halkan, szórakozottan, miközben az éttermen gondolkodom. Vajon ez az átgondolás azt jelenti, amit sejtek, vagy inkább ne éljem bele magam semmibe? - Nem csoda. Ők gondolom elég régimódiak. Ez azért elég feltűnő darab - viszolyogva végigmérem a talárt, és hát... Ízléstelen? - Pedig jó a stílusod szerintem, de ez valahogy nem... - rázom meg a fejem csalódottan. - Itt mindegyik nagy rám, igaz? - kérdezem ártatlan hangon. Végül is, hátha akad valami, amit gyerekkorában kapott, csak elfelejtett kidobni. Az még pont jó lehet rám, kivéve, ha dagi fiú volt. Az volt? Meg merjem kérdezni? Majd máskor. Vagy előbb jön a közös fényképalbum-nézegetés. Ha mázlim van, ma felveszek egy drága szettet, ha nem, akkor maradok ruha nélkül. Mondjuk ha ledobnám a törölközőt, Berci biztos jobban értékelné. Ennyire még nem ismer. - Menjünk Pestre, szeretem, amikor kilépsz a komfortzónádból, és muglik közt mutatkozol - mosolygok, visszaemlékezve a pécsi evésünkre.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. szeptember 11. 19:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=881463#post881463][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.09.11. 19:27[/b][/url]  - Szalamanton | egy júniusi szombat - - Még szerencse - jegyzi meg, bár ha belegondol, annak is meglenne bizonyára a maga izgalmas oldala, viszont összességében mégis elég számára csak azért titkolózni, mert a nagyszülei ragaszkodnak holmi régimódi elképzelésekhez. Néha úgy érzi, nem is annyira az a baj, hogy a saját neméhez vonzódik, hanem, hogy éppen ezért nem óhajt a szó tradicionális értelmében családot alapítani és újabb öt-hat gyerekkel terebélyesíteni a családfát. A dolog másik része meg a ragaszkodás a kapcsolatépítéshez, viszont ez eleve működik a házasság keretein kívül is, és Berci úgy érzi, hogy ehhez Benett éppen elég jó példa háta mögött az Ivanich családdal. Aprócska kellemetlenség csupán, hogy ő maga félvér. Na majd még átgondolja ezt, egyszer. Most marad a saját életfilozófiájánál, és kiélvezi a pillanatot. Úgy érzi, meglehetősen sikerült az ujja köré csavarnia. Elégedett mosollyal nyugtázza a dolgot, megállapítva, hogy lesz miről beszámolnia Médinek, amikor legközelebb összefutnak. - Ó, tudom, hogy kifejezetten ízlésficamra enged következtetni, de éppen ezért nem bírtam nem megvenni. Szeretek családi eseményeken a gróf úr idegein táncolni... - válaszolja egy kaján mosollyal az arcán, mielőtt ismét elrejtené a talárt a szekrényben, hogy aztán egy sokkal visszafogottabb darabot vegyen elő. Ez sem kifejezetten hétköznapi, de mégsem csillog-villog, és rikító színe sincs. Elgondolkodva méri végig aztán Benettet a kérdését hallva, hogy minden talárja nagy lenne-e rá. Szája szegletében mosoly jelenik meg, és keresgélni kezd. - A herzbergi talárjaim talán nem... - dünnyögi félhangosan, majd egy elégedett "aha" kíséretében elő is szedi a sötétszürke egyentalárt. - Próbáld fel. Nem kellene túl hosszúnak lennie - jegyzi meg át is nyújtva vállfával együtt azt, és ciccegéssel reagál a javaslatra, de főleg az ahhoz társított magyarázatra, a szemét is forgatva. - Ott is ismerek mágusoknak fenntartott helyeket, de rendben, legyen valami mugli vendéglátóipari egység... megbeszéltük. Hétfőn munka után? Úgyis a Minisztériumban leszek egész nap, Alexander berendelt valami értekezlet miatt - osztja meg egy sóhaj kíséretében, mert ilyenkor leginkább a jegyzetelést bízza rá a kedves rokon, csak azért nem panaszkodik, mert mégiscsak jól mutat az önéletrajzán, hogy a nemzetközi kapcsolatok osztályán gyakornok. - És ha elég szépen rebegteted a szempilláidat... nem is, ez legyen meglepetés... - szórakozik, pimaszul vigyorogva, és arra gondol, hogy ha egyszer úgyis Budanekeresdre költözik, akkor elkérheti a kulcsot előre is. A ház üresen áll, és ezt már máskor is kihasználta. Nadrágot húz közben, majd a köpenyt az egyik fotelre dobva az inget is felveszi, aztán a talárt, és türelmesen várja meg, amíg Benett is elkészül, hogy körbevezethesse a családi rezidencián.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
 still alive offline RPG hsz: 509 Összes hsz: 679
|
Írta: 2024. szeptember 13. 00:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=881505#post881505][b]Ivanich R. Benett - 2024.09.13. 00:26[/b][/url] Berci (Szalamanton)- Gondolom, valami bosszúvágy fűt iránta. Fogalmam sincs, mivel húzta ki a gyufát így nálad - van humorérzéke, meg kell hagyni. Megfogom a ruha ujját. Ahhoz képest, hogy ronda, az anyaga még így is minőséginek érződik tapintásra. Hozzá kell persze tennem, hogy nem sokat értek a divathoz. Büszkén nézek Bercire, amiért elég bátor ahhoz, hogy konfliktusba szálljon a családjával. Nekem ez nem ment ennyire könnyen. És egyébként sem szeretem a hosszú háborúkat. Van okom miért haragudnom egyesekre. Bennem is vannak tüskék. De inkább kerülöm őket, mert megtehetem. Átveszem tőle a talárt. Kedves emlék lehet számára, s ha jó rám, akkor látszik, hogy a Herzberg után nőtt úgy meg, mint a gomba. Vicces belegondolni tényleg, hogy milyen lehetett kisfiúként ez a zsiráf... Csak úgy mosolygok, majd elvonulok a fürdőbe, hogy legalább részlegesen visszaöltözzek, majd rávegyem a talárt. Egy napszemüveget azért magammal csempészek az egyik polcról, mert támadt egy ötletem. Az átalakulás befejeztével kinyitom az ajtót, és kecsesen, a férfi modellekre jellemző stílusban kivonulok Berci elé, mintha egy divatbemutatón lennék - igen, a napszemüveget is felvéve. - Na? - tolom lejjebb orrnyergemen a szemcsit, majd kacsintok, és beletúrok a hajamba, hogy kissé felborzoljam. - Remek hétkezdés lenne - egyezek bele az időpontba. - Ja hogy jutalomként kellene felfogjam, hogy itt vagyok... - ingatom meg a fejemet. Ezt azért ne játssza velem, hogy majd én itt meg akarjak neki felelni, és cserébe kaphatok valamit, amit igazából ő is legalább ugyannyira akar. Hülyére azért nem akarom venni magam. Nevetek, majd ismét elbújok a fürdőben, hogy visszavegyem a normál ruháimat. Aztán kezdődhet az igazi körbevezetés. Végre megismerem, hogy hol él. És még csókolóztam is vele! De több nem történt, egyelőre még. Ez is megnyugtató. Teljesen megérte eljönnöm. A jövő meg majd alakul, talán pont azon a beígért vacsorán.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. szeptember 17. 23:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=881690#post881690][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.09.17. 23:12[/b][/url]  Szalamanton | RagDollz koncert után- Nem is volt ez olyan rossz, pedig nem az én világom - szólal meg, letéve egy pohár bort Stephen elé. Nem biztos benne, hogy a másik is tudja, kicsoda, de ő nagyon is képben van azzal, hogy Stephen egyike a Bagolykő levitásainak és elemi mágusainak is, tekintve, hogy ha már az ő ötlete volt pár éve a Bánffy-ösztöndíj, rálát arra, kik is kapják. Éppen csak nem szól bele semmibe sem ő, sem az anyja, ahogyan azt Ezrának ígérték. Nem ezért van itt azonban. Bár nem az ő világa ez a fajta zene, Bella pasija lett nemrégiben a banda dobosa, és ha már Szalamantonban a fesztiválok szinte egymást érik tavasztól őszig, úgy esett, hogy barátnőjét támogatandó hajlandó volt betenni egyre a lábát, amin ez a RagDollz nevű banda is tiszteletét tette. Természetesen Bellát és Doriánt már sehol sem látja, és gyanítja, hogy találtak maguknak egy félreeső sarkot, ahogy arra bárhol és bármikor képesek, úgyhogy ha már magára maradt, úgy döntött, miért is ne érezhetné jól magát és ismerkedhetne valakivel, aki amúgy is úgy néz ki, mint egy megelevenedett Dávid-szobor. Nem biztos benne, hogy a bor a legjobb választás, de ezen nem akad el, szerinte ugyanis bármikor jobb a sörnél, aminek nem kedveli az ízét. Legrosszabb esetben ő issza meg mindkét pohárral. - Helló - köszön is végre, amint helyet foglal az üres székek egyikén, a támlájával előre fordítva azt, alkarját pedig megtámasztja azon. - Berci vagyok - közli a nevét is, mellőzve minden más infót, ami nem is tűnik fontosnak jelenleg. Mit számít, hogy Bánffy? Vagy az, hogy a Berci az Albert becézése, és nem a Bercelé vagy Bertalané. Lényegtelen. - Régóta játszol?
|
|
|
|
Stephen Zimmermann Egyetemi hallgató
 Zenekar vezető és pálcakészítő offline RPG hsz: 432 Összes hsz: 508
|
Írta: 2024. szeptember 24. 19:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=881917#post881917][b]Stephen Zimmermann - 2024.09.24. 19:42[/b][/url] Bánffy Albert TamásFesztiválon Szalamantonban- Hrmmmm? - rándul meg szemöldököm, ahogy fél kézzel könyökölve ülök és kicsit előre is hajolok. Féloldalasan mosolygok az előttem levőre - Na akkor mi ezt bóknak vesszük! Köszönjük szépen és örülünk, hogy tetszett!Kényelmesen visszadőlök, követve ahogyan leteszi a bort és hamarosan magát is, velem szemben. Eszes a széktámlát akadálynak használni a kommunikációhoz. Már egy hónapja Mihály bejelentésének. Amikor elkezdtünk szárnyalni, kirobbantunk a felhők homályából. Valóságos zuhanásként éltem meg, hogy a szülei ki akarják venni a Bagolykőből. Minket okolnak érte, mert a banda "árt a gyereknek, lehúzza és kényszeríti olyas valamibe, amit gyűlöl". Két könnycsepp elmorzsolása közt Misi nem tért ki arra, hogy melyik szülője mondta ezt neki, de láttam, hogy küzd magával. Megütközött benne az amit szeret, a szülei akaratával. Hogyan vihetne haza jobb hegyeket, ha épp most teszik tönkre? Felháborító! Mintha azt mondanák, fojtsam el egy részemet! Nyomjam el a vízmágiára való hajlamomat. Altassam el. Oltsam ki. Emlékszem, hogy a suliban közös klub helyiségben voltunk, amikor mesélte a történetét. Ha nem lenne önkontrollom, a sarokba tett vázát felrobbantottam volna és a vízzel leförcsköltem volna valakit. Az elképzelés, hogy ezt inkább Misi szüleivel tenném meg, segített látszólag higgadtan végigülni az eseményeket. Úgyhogy nagyon jól esik most ez a fehér száraz az orrom előtt. Kellemes az illata. - He-eeejjj Berci! Örvendek a szerencsének! - ösztönösen felemelkedek, óvatosan áthajolva a bor fölött egy kéznyújtásra - Engem csak szólíts nyugodtan Steph-nek.Fogalmam sincs ki ez a gyerek, csakúgy félrehívott és meghívott egy italra. Nincs ezzel baj, legalábbis van kin gyakorolni a vélaságot. Nehezen kontrollálom... Rendszerint elnyomom inkább. Már most előre parázok a köztünk történő interakciókról, pedig nem hiszem, hogy bármi rossz sülne ki egy kellemes beszélgetésből. Doriánnak már nyoma sincs, Armand meg elment a rajongókkal bájcsevegni. - Ja, úgy kb. tíz éve - ülök vissza és közelebb megyek a székkel, miközben elgondolkodott ábrázatot veszek fel. Aztán hamarjában visszanézek a fiúra - Te meg mit szeretsz, ha már a rock nem a műfajod?
|
"Music isn't just sound; it's the pulse of human connection, wrapping everyone in its melody like an embrace."
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. szeptember 27. 23:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=882034#post882034][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.09.27. 23:28[/b][/url]  Szalamanton | RagDollz koncert után - Szintúgy - közli egy viszonylag visszafogott mosollyal, miután biccent arra, hogy szavait valóban bóknak is szánta, majd pedig kezet ráz a fiúval. Steph. Ez új, hogy van beceneve is, az összes hivatalos papírban Stephenként szerepel. Márpedig néhány kérvényt és formanyomtatványt ki kell tölteni, mire az ösztöndíjjal kapcsolatban minden rendezve lesz a magyar bürokrácia rengetegében. Nem neki kell megtennie természetesen, pusztán időnként érdeklődik, hogy éppen hogy is állnak a dolgok, hány ember taníttatását állja az alapítvány. Van olyan is, aki nem fogadja el, hiszen ez is egy lehetőség, de még úgy is ismerősen csengenek neki a nevek többségében, és azt sem mondhatja senki, hogy olyasmibe ütné az orrát mindezért, amihez a legkevésbé sincs köze. - Az szép - jegyzi meg a tíz évre, és meglötyögteti a bort a pohárban, a fény felé tartva. Úgy véli, nem ez a legjobb minőség, amit Szalamantonban találni lehet, de egy estére túlélheti, ha nem valami nemes aszút iszik vagy olyan különlegességet, amit Ákos unokabátyja álmodott meg. - A jazz nem egy rossz műfaj például, bár alapvetően klasszikusokon nevelkedtem és zongorázni taníttattak, még csak jól sem állna nekem ez a műfaj Doriánnal ellentétben - foglalja össze a véleményét, futólag körbe is pillantva, de továbbra se látja nyomát se Bellának, se Doriánnak. - Jól eltűntek Bellával, ami azt illeti, de ha már úgy itt hagyott a drága barátném, miért is ne használnám ki az időt. Mesélj magadról kicsit, ha nem bánod. Honnan jöttél? És hogyan keveredtél Magyarországra? Nem egy igazán ősmagyar név a Stephen, hogy úgy mondjam.
|
|
|
|
Stephen Zimmermann Egyetemi hallgató
 Zenekar vezető és pálcakészítő offline RPG hsz: 432 Összes hsz: 508
|
Írta: 2024. szeptember 28. 20:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=882091#post882091][b]Stephen Zimmermann - 2024.09.28. 20:46[/b][/url] Bánffy Albert TamásFesztiválon SzalamantonbanAz, hogy a papírjaimon mi szerepel, független a becenévtől. Akár Kecske is lehetnék, ha az bír számomra olyan értékkel, amit ész érvvel alá tudok támasztani. Úgy látom a fiú elgondolkodik a nevemet illetően, de betudom annak, hogy a Stephen se szokványos számára. Valóban kevés hozzám hasonló fickó mászkál a suliban, szóval nem tudom hibáztatni érte. Szélesen elvigyorodom. Az előttem ülő totál ismeretlen. Sose találkoztam még vele. Valamiért viszont elgondolkodtat: eddig az árvaság miatt kaptam szociális ösztöndíjat és a tudomásomra hozta a suli, hogy a Bánffy ösztöndíjat is automatikusan megkaphatom, mert felbukkant egy nem várt képességem. Félek tőle, be kell vallani, de a plusz pénz mindig jól jön, így nyilván nem utasítom vissza. Amellett remek lenne egyszer gőzzé varázsolni a vizet, és megdobni a koncertünk hangulatát. - Jaaaaa! Nem hittem volna annak idején azt se amúgy, hogy valóban létrejöhet a bandám, de - mutatok a színpad felé - mégis valóság lett belőle.Hallgatom amit mondani akar, aztán körbenézek. Hát szerintem is jól eltűntek, lemerem fogadni, hogy egyébként mindenki a közelben van, de annyian vagyunk itt, mint a legyek. Szerencsékre a hely, ahol mi ülünk Bercivel, egy viszonylag nyugodt részen van. Ha a színpadról nézzük, balra helyezkedünk el. - Igeen, zongorázol? - csusszan fel szemöldököm. Tekintetem tele érdeklődéssel, és valahogy mosolyom is megmarad. Invitálón megemelem a poharat, aztán iszok a borból, hisz ha már van, nem veszhet kárba. Amennyit beszéd közben gesztikulálok, végén még kiborítom. - Nem is tudtam, hogy a leányzót Bellának hívják - felelem kissé elkalandozva, majd hamarjában visszatérek, mert érkeznek a kérdések - Svédországból jöttem azért, hogy pálcakészítést tanuljak, mert úgy járja, hogy itt Magyarországon vannak a legjobbak. Te mit tanulsz?
|
"Music isn't just sound; it's the pulse of human connection, wrapping everyone in its melody like an embrace."
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. szeptember 30. 18:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=882217#post882217][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.09.30. 18:32[/b][/url]  Szalamanton | RagDollz koncert után- Pedig a legfontosabb dolog az álmok megvalósításához, hogy az ember higgyen bennük - válaszolja azoknak az embereknek a bölcsességével és magabiztosságával, akiknek nem igazán kellett soha semmiért küzdenie. Ilyen téren Berci meglehetősen szerencsésnek mondhatja magát, hiszen gazdag és befolyásos családba született, fogalma sincs róla, milyen is az élet, ha az embernek különféle okokból le kell mondania esetleg valamiről vagy éppen igazán megdolgozni valamiért. - Gitározom is, de nem ennyire jól - közli némi tettetett szerénységgel, hiába véli úgy, hogy egyébként mindkét hangszeren remekül játszik, ha éppen elő kell vennie, egyszerűen csak nem érdekli annyira a zene, hogy különösebben sok energiát fektessen bele. A neveltetése része volt a zongora, a gitárral meg azért kezdett barátkozni, mert így még a Herzbergben töltött évei alatt közelebb férkőzhetett imádata első tárgyához. Aztán valahogy megtetszett neki a hangszer közben. Mindezt azonban nem részletezi, most meglepő módon jobban érdekli a másik, mint az, hogy saját hiúságát fényezze. - Igen, Bella. Wesselényi Arabella Valéria egészen pontosan - osztja meg Stephennel a lány teljes nevét is, ha már szóba kerül a barátnője. Megnyomja a hangsúlyt a családnevén, elvégre csak hallotta mindenki már a lány hotelmágnás apjának a nevét legalább, ha máshonnan nem is cseng ismerősen netán. Bővebben azonban erre sem tér rá, inkább felteszi a kérdést, hogy mire is kíváncsi. - Óh... Svédország. Élnek ott rokonaim. A Sjölander család, nem ismered őket? - kérdezi meg, abból kiindulva, hogy arról a családról is mindenki hallott már szerinte. - Áh, biztosan ismered legalább Sigridet, a Rellon prefektusa - jegyzi meg szinte azonnal egy legyintéssel. Ki ne ismerné a melodimágus szőkét. - Ez azért érdekes. Nem is tudtam, hogy itt vannak a legjobb pálcakészítők. Azt mondtam volna, hogy a német alaposságra építve talán ott vagy akár Svájcban, de hát nem értek én ezekhez. Jogot tanulok. Vagyis hát éppen végeztem, most már a gyakorlat vár és majd egyszer egy szakvizsga, hogy értelmes lények és képességbirtokosok képviseletével foglalkozhassak. Egyelőre még a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán gyakornokoskodom, de szeretnék mielőbb átkerülni a varázslényfelügyeletire. És akkor mi a terv egyébként? Kitanulod a pálcakészítést és hazamész? Vagy maradsz te is itt, a jók között?
|
|
|
|
Markovits Boglárka Mestertanonc Eridon (H), DÖK elnök, Egyetemi hallgató, Elsős mestertanonc
 Markovits 2.2 offline RPG hsz: 276 Összes hsz: 415
|
Írta: 2024. október 6. 16:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=882553#post882553][b]Markovits Boglárka - 2024.10.06. 16:23[/b][/url] Bencus || kóma- Nem nőttél fel, te mindig a kistesóm maradsz - és ezzel nem lehet vitába szállni Bogi ellen. Még akkor is, amikor majd Bence feleségül veszi szíve választottját, Bogi a pelenkás ikertestvérét fogja benne látni és persze szét fogja bőgni magát meghatottságában. - Azt mindjárt gondoltam - forgatja meg a szemét. Bence és az édesszájúsága... Na majd ha kutyájuk is lesz, akkor mennyit fogja látogatni őket! Már ha egyszer tényleg össze fognak költözni. Egyelőre még ő sem tudja, mi lenne a jó döntés, csak azt, hogy a legjobb a kedvenc tesójával lenne. Persze tudták, hogy hamarosan változás lesz, felnőnek majd és minden megváltozik. Csak arról nem beszélt senki, ez mennyi döntéssel és kellemetlenséggel fog járni, hisz a honvágy már most is jelentkezik. - Mindig egy lány az, aki miatt megbolondultok és olyan döntéseket is meghoztok, amit más miatt soha nem tennétek - megrántja a vállát, kivételesen nem néz csúnyán öccsére amiért csajozáson jár az esze. Bogit kirázza a hideg, hiába melegíti a lábát a kutya. - Én inkább arra leszek kíváncsi, fogunk-e hiányozni egymásnak. Látod, Levi sem foglalkozik már velünk, havonta egyszer beesik a vasárnapi ebédre, kész. - Ki nem mondaná, de azért még az a hülye testvére is hiányzik az életéből. Most. Aztán ha elkezdi az egyetemet, a prioritás átkerül a tanulásra. - Feküdjünk vissza, mielőtt megfáznánk, hm? - Feláll lassan, kinyújtóztatja tagjait és a kezét nyújtja Bencének.
|
|
|
|
Markovits Bence Mestertanonc Navine (H), Elsős mestertanonc
 Markovits 2.3 offline RPG hsz: 94 Összes hsz: 115
|
Írta: 2024. október 6. 19:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=882588#post882588][b]Markovits Bence - 2024.10.06. 19:37[/b][/url] Bogesz<3egy családi táborozáson- Kistesóm - sóhajt egyet mosolyogva a másikra. Nem igazán akar ennél jobban belekötni a dologba, és egyébként is érzi az egészből a szeretetet, amit Bogitól általában megkap. Igaz, néha túltolja a nővére, de ő aztán biztos nem fog ezért ellenkezni. Főleg azért, mert bár egyedül is jól érezte volna itt magát, még jobb, hogy itt van vele Bogi. Még Bazsinak is örülne, pedig tutitra széttrollkodná a meghitt estéjüket. Ők akkor is ikrek maradnak, ha teljesen máshogy vannak szabva és ezt nem is kinézetükre érti. - Ó, mondja egy lány. De egyébként igaz, mindig ti vagytok a hibásak - emelei fel a két kezét és húzza meg a vállát vigyorogva, majd ráhajta a fejét testvére vállára, jól megcsiklandozva borzos hajával a másikat. - Hát hogyne hiányoznánk már! Habár ha együtt lakunk, akkor nem annyira. Levi nem az ikrünk, de azért néha tényleg ránkpittyeghetne. De tudod jól, ő sem egy egyszerű eset, meg a kviddics is ott van, meg minden - mentegeti a testvérüket, habár erre nem nagyon van szükség. De ő ugyanúgy szereti Levit is, mint az egész családját, szóval nehogy már bárki froclizza őt. Más kérdés, hogy tényleg odatolhatná néha a képét, mint mondjuk most is, ezen a hétvégén is velük van. - Még egy öt percet maradnék, szépek a csillagok - néz rá Bogira, és elveszi a fejét, hogy ha szeretne. nyugodtan elindulhat. Ő mindenképpen kivárja azt a pár percet és elmereng a jövőképén. Mire az idő lejár rájön, hogy fogalma sincs még, hogy pontosan mit szeretne, így nincs túl sok értelme tovább maradni. Ő is visszatér hát aludni Bogi után, és mosolyogva hajtja álomra a szemeit, Bazsi mellett, aki halkan szuszakolva horpasztja a matracágyát. Szeretné, ha nem ez lenne az utolsó kirándulásuk. *** ***
|
|
|
|
Stephen Zimmermann Egyetemi hallgató
 Zenekar vezető és pálcakészítő offline RPG hsz: 432 Összes hsz: 508
|
Írta: 2024. október 8. 16:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=882673#post882673][b]Stephen Zimmermann - 2024.10.08. 16:15[/b][/url] Bánffy Albert TamásFesztiválon SzalamantonbanKényelmesen hátradőlök a székben, az asztal alatt szétvetett lábakkal. Leveszem tekintetem Berciről és a pohár bort vizslatom. Műanyagba adni tiszta pazarlás, de egyetértek a szervezőkkel abban, hogy ahol alkohol van, könnyen elfajzottá válhat a helyzet. Aki részeg, azt fogja a másikhoz odavágni előbb amit fog; ha az műanyagból van és nem egy sörös üveg, már kisebb sérülésre az esély. - Rég hallottam ezt - Borsódzik a hátam. Végigfut bennem az enyhe nosztalgia hulláma. Anyám hajtogatott hasonlókat, meg hogy élni kell a jelent, nem csak rágondolni. Ebben igazat adok neki. Elcsendesedem ebben a kellemesen abszurd és izgalmas érzéstengerben. Bal kezemet poharamon tartom. Kicsit meglötykölöm benne a bort, majd megállítom, azonban nem fizikai erőt vagy pálcát használok hozzá. Még mindig koncentrációt igényel, Zsófi szerint ezt sosem szabad elhagyni. A pálcát viszont bátorkodtam, vagyis kéznél van és legtöbbször azzal gyakorlok, de próbálni kell a gondolataimat is használni. - Gitározol - ismétlem meg, tekintetem visszasiklik Bercire. Egyik szemét pásztázom egy ideig, majd áttérek rövidesen a másikra és a homlokával bezárok egy háromszöget. Úgy találom, hogy nagyon szép szeme van és máris feljebb rázza kissé visszavett érdeklődésemet - Biztos ügyes vagy pedig. Szívesen hallanálak játszani.Emelem poharamat, s amint nyelvemhez ér a nedű, játékosan elmosolyodom. Elhatároztam, hogyha addig élek is, ráveszem, hogy jöjjön fel velem a színpadra. Persze nem sietünk sehová, egyelőre bőven jó még így kettesben. Az elhangzó névre csak bólintok. Megszólal az a bizonyos csengő, a család a sok hotellal meg a lány, akiről folyton csak a rosszat hallani. Elfintorodom. Miért kell Doriánnak egy olyannal kavarni? - Sjölander - ismétlem meg ezt is, hogy aztán felkönyököljek az asztalra. Sokkal lassabban jut eszembe a név, mint Bella esetében, de látható mosolyra fakadó arcmimikámból, hogy nem ismeretlen számomra a kis szőke - Sigridet mindenképpen. Korrepetáltam is Átváltoztatástanból egy darabig.Kellemes emlékek fűznek mind a mai napig ahhoz a naphoz a kandalló mellett. - Le a kalappal! - lehelem elképedve. Hihetetlen. Egy ügyvéddel beszélek! - Mármint tudom, hogy a gyakorlat még hátra van, meg imént említetted a szakvizsgát is, de gyakorlatilag már a küszöbön van. Minden képességbirtokosra kiterjed majd a képviseleted? Hmmmm.Remek kérdés, hogy mihez is akarok kezdeni magammal. Régen tétlenül vállat vontam volna, hanyagul azt vallva, hogy az lesz, amit az élet elém rak. Tekintve azonban, hogy semmi se köt a hazámhoz, nem cécózom. - Én már itthon vagyok - sejtelmessé válik az előbbi mosoly. Sok kendőzött érzelem húzódik mögötte. Eszembe jut még az egykori házunk is, hófödte tetejével együtt. A bor az oka biztos! Holott nagyon az elején tartok a mai ivászatnak - A németek nagyon alaposak. Viszont a magyarok átvették ezt az alapot. Mellesleg erősen hagyományőrző nép, és bennük van az, hogy a rideg alaposság mellett lelket is visznek a munkájukba. Nekem a németek túlságosan gépiesek. Néha már ijesztően azok.
|
"Music isn't just sound; it's the pulse of human connection, wrapping everyone in its melody like an embrace."
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. október 8. 19:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=882685#post882685][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.10.08. 19:19[/b][/url]  Szalamanton | RagDollz koncert utánCsak a szemöldökét emeli meg kissé válaszul a megállapításra válaszul, minden további nélkül. Hogy Stephen ezt kérdésnek veszi-e vagy éppen annak jeleként értelmezi, hogy tudomásul vette a kijelentést, de egy röpke kis rácsodálkozásnál továbbira méltatni nem kívánja, rajta áll. A szó úgyis hamar a zenére terelődik aztán, még inkább a hangszerekre, és némi tettetett szerénységgel vallja be, hogy nem csak zongorázik, de gitározni is tanult évekkel korábban. Szívesen játszik mindkét hangszeren egyébként is, ha éppen úgy tartja kedve, de valahol mélyen ő is tudja, sőt némi irigységgel tekint unokahúgára példának okáért, aki könnyedén tanult meg hegedülni. A család azon ágában ráadásul nem is az egyetlen, míg Bercinek azért ez éveken át tartó, kínkeserves hosszú órák révén sikerült csak, és a hegedű fel sem merült soha. Na jó, a gitárórákat azért valamivel jobban élvezte Tadeus társaságában, mint a zongorát, amire egy szigorú tekintetű és hirtelen haragú vénkisasszony oktatta. A nevére nem is emlékszik, csak arra, hogy milyen élesen tudta azt hápogni, hogy "figyeljen már, Albert". Kicsit el is kószálnak a gondolatai ezen, de még éppen elég rövid ideig tart a gyorsan tovaillanó emlékképek sora ahhoz, hogy ne maradjon le Stephen látatlanban adott dicséretéről. - Ugyan, dehogy - szabadkozik máris, kapva az alkalmon, hogy kicsit simogassák az egóját, még ha alaptalanul is, hiszen a levitás sosem hallotta játszani. Nem is hallhatta. - Nahát, nahát... pedig azt hittem, nincs is gyengéje - állapítja meg elmosolyodva, a fejét ingatva, s belekortyol a borba. Most lesz majd mivel cukkolja a szőkét a legközelebbi családi eseményen, ha éppen úgy támadna kedve. Ki hitte volna, hogy korrepetálásra van szüksége az iskolaelsőnek. - Annyira nem tobzódnak azért, mint azt az ember gondolná, de az elemi mágusok például kifejezetten érdekelnek, ahogy a melodimágusok, metamorfok... az egyedi képességek sem utolsó téma, de általában több utánajárást igényel, mint valami, amit már azért behatóbban ismerünk... és hát a vérfarkasok, vélák, vámpírok... nehéz igazán válogatni, de szívesen dolgoznék a varázslényfelügyeletisekkel - válaszolja egész ráérősen fejtegetve a témát, élvezve, hogy rá irányul a figyelem éppen. - Ccchh... Blödsinn - nyilvánítja ostobaságnak egy határozott fejrázással, hogy a németek túlságosan is gépesek lennének. - Meglehetősen szenvedélyesek tudnak lenni, ha arról van szó. Csak a megfelelő hivatást kell megtalálni. Vagy éppen elfoglaltságok... ismerned kellene anyámat. Minden, csak nem gépies. De talán még én is rácáfolhatok a sztereotípiára, ha számít, hogy anyám révén a von Hessen-Darmstadt család tagja vagyok - jelenti be, mintha csak arra várna, hogy most azonnal hajlongani kezd neki mindenki.
|
|
|
|
Stephen Zimmermann Egyetemi hallgató
 Zenekar vezető és pálcakészítő offline RPG hsz: 432 Összes hsz: 508
|
Írta: 2024. október 22. 07:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=883108#post883108][b]Stephen Zimmermann - 2024.10.22. 07:17[/b][/url] Bánffy Albert TamásFesztiválon Szalamantonban- Bagolykőben az Eridonban nyomatták ezt a mondást féléve, de ritkábban csípem el valamiért - rántok vállat, magyarázatot fűzve kérdő szemöldök vonogatására. Remélhetőleg az Eridonban lévők még mindig mondogatják egymás között, csak mivel nem odajárok, ezért nem hallom. Kell, hogy biztassák egymást, mert jóformán ott a diákok vannak egymásnak. Farkasházy se tud ötszázfelé figyelni. Emberből van. Mindenki szereti, ha simogatják az egóját.Utóbbit az előttem ülőre értem. Szabadkozik, de valahogy azt sugározza, hogy jól esett neki amiért bókoltam. Ezzel ellentétben viszont vethetek is keresztet, mert ha Sigrid megtudja... Hát valami azt súgja, a srác majd elmondja kitől kapta a fülest. Csak a szöszi nehogy megüssön érte. Nem szívesen állnék le harcolni vele, szimplán mert nem illik bántani lányt. - Van neki - válaszolom és kis szünettel hozzáteszem - és az tök jó, mivel a hibák tesznek minket emberré.- Lehet idő kell, míg beindul a business, nem? - zavart arccal nézek rá, mégis csak gyakornok, aztán pajzán vigyorra húzódik a szám - Ééén mondjuk szívesen dolgoznék veled.Közben kicsit lepillantok, s vissza rá. Említette a vélákat, én meg nem bírom türtőztetni magam. Ki kell játszani ezt a lapot és hát kicsit jobban megy az erőm kontrollálása ilyen téren. Eddig valljuk be őszintén, nem túl tudatosan használtam, de ő előhozza belőlem, hogy próbáljak tudatosan bánni vele. Egyből megváltozik a kisugárzásom. Magabiztosabb, megmutatom, hogy nekem is van egóm, egyenlő mértékben egészséges az övével kb. Arra csak nézek, hogy mit motyog németül. A hanglejtésből tudok arra tippelni arra, hogy valószínű hülyeségnek tartja amit mondtam neki. Kitalálom még melyik küszöbre szarjak mert épp a von Hessen-darmaizé család tagja, amit különösebben nem ismerek. Ettől függetlenül érdeklődve hallgatom, mert amit mond azt lelkesen teszi, csak ne várja el a hajbókolást. - Valami királyi leszármazott vagy? - kérdezem tele kíváncsisággal, mert amúgy biztos vagyok benne, hogy nem félvér. Eddig simán csak egy jobb helyzetben lévő félvérnek hittem. Ahogy közelebb hajolok, kezemmel véletlenül kiborítom a bort, ami szétfolyik az asztalon és többek közt Berci felé is vészesen száguld. Felállok, két kézzel támaszkodva az asztallapon, majd balomat előrenyújtom annyira, hogy a bornak megálljt parancsoljak, ha netán az övét is fellökném, akkor azt is próbálom kontroll alá vonni. Épp csak sikerül megállítani azelőtt, hogy a fiúra borítottam volna egy részét, és talán most megmentettem magunkat a kíntól hogy a privát helyére is jusson az alkoholos üdítőből. Kifejezetten viccesen nézhetünk ki. Körülöttünk buborékokban lebeg a fehér bor, közben én továbbra is az asztalra támaszkodva állok és a fiút nézem. Mindig ennyire jóképű volt? - Hmm, szépek a szemeid! - vigyorodom el ismét. Körülöttünk a buborékok apró szivecskét formálnak. Aztán összegyűjtöm őket a pohárba és közelebb húzva a széket ledobom magam a fiú mellett.
|
"Music isn't just sound; it's the pulse of human connection, wrapping everyone in its melody like an embrace."
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. október 23. 15:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=883146#post883146][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.10.23. 15:22[/b][/url]  Szalamanton | RagDollz koncert után- Talán kevesebb Eridonossal találkozol, mint fél éve? Most itt ül egy előtted, és csak megsúgom, Dorián és Bella is a vörösek házát erősítették - válaszolja egy kissé önelégült mosollyal. Neki már az Eridon előtt is ilyen mottói voltak, hogy élni kell a mának, meg hinni az álmokban és úgy tovább. Hiába járt a Herzbergbe, a legfontosabb faktor az egészben talán mégis az anyja és a családi háttere. Megengedheti magának, hogy igazán nagy álmai legyenek, anélkül, hogy a megvalósításukba különösebben bele akarna gebedni. A véletlenül kapott infót elraktározza olyan időkre, amikor még nyer is belőle valamit, mondjuk néhány szórakoztató pillanatot, úgyis szívesebben beszél arról, hogy mi érdekli, burkoltan tulajdonképpen saját magáról zengve holmi dicshimnuszt, hiszen büntető- meg családjogi ügyvéd annyi van már. Valakinek a háttérbe szoruló kisebbségekkel is foglalkozni kell, ő pedig majd jön, és nemes módon felkarolja őket. - Nem biztos, hogy szükség van a bűnözési ráta megugrására ezekben a közösségekben, így is többször kerülnek célkeresztbe a statisztikák szerint a tagjaik ártatlanul is sok esetben, mint az egyszerű mágusok. Egyelőre azonban még a karrierépítésnél tartok, vár a szakvizsga és ilyen apróságok, mielőtt igazán belevethetném magam - válaszolja, majd érdeklődve pillant a másikra a folytatás hallatán. - És melyik csoportot képviseled, ha nem túl indiszkrét a kérdés? - érdeklődik kíváncsian, játszva a tudatlant, hiszen a hydromágiáról nagyon is tud. A következő percben aztán hülyeségnek titulálja, hogy a németek ne lennének szenvedélyesek, hiszen ismer jó néhányat, tekintve, hogy maga is félig német. - Grófi, de ha elég mélyre ásunk, bizonyára vannak királyi rokonaim is legalább valamelyik mellékágon - válaszolja egy hanyag legyintéssel, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Hirtelen, ösztönből húzódik aztán hátrébb, ahogy a boros üveg megbillen, majd eldől, tartalma pedig az asztalra ömlik. Nem szeretné, ha a ruháját is elérné. Van rá varázslat, de az már nem olyan, ha egyszer foltos lett. A poharát is felemeli, mentve a menthetőt, ám a bor egyszer csak nem folyik tovább. Szája szegletében megjelenik egy kósza mosoly. Nahát, nahát. Megemeli a szemöldökét, amikor a bor buborékok formájában emelkedik a levegőbe, azok meg szivecskéket formáznak. - Óh... nem gondoltam volna, hogy érdeklődésre tarthatok számot - jelenti ki, fejét oldalra döntve, miközben végigméri a másikat. - Bár ha őszinte akarok lenni, azért reméltem... nem lenne kedved kisétálni a tópartig... esetleg...
|
|
|
|
Fülöp R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Végzett Diák
 Gitta | Dzsidzsi offline RPG hsz: 253 Összes hsz: 283
|
Írta: 2024. november 16. 22:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=884044#post884044][b]Fülöp R. Hargita - 2024.11.16. 22:41[/b][/url] Szalamanton - És mit is kell ma pontosan elintéznünk itt? Vagyis inkább neked, mert én csak sétálni jöttem tulajdonképpen - kérdezem, talán túlzottan is kíváncsian, és rámosolygok. Gilbertet pedig a következő pillanatban ölbe veszem, ugyanis nemrég szerzett kiskutyánk meglehetősen rakoncátlan tud lenni méretei ellenére. Azt hiszem, nem értékelte különösebben a hoppanálást. Menhelyről van, de leginkább egy törpe uszkár jellegzetességeit viseli magán, a nevét pedig a kedvenc könyveim egyikéből kapta. - Hát nem édes? - kérdezem Mátét, miközben fél kézzel a táskámban kotorászok már, hogy elővegyem a falatkákat, amit becsomagoltam a kutyának. Igaz, hogy nem kellene jutalomfalatot kapnia csak úgy a semmire, de talán attól majd jobb kedve lesz. Ez a fajta gyors helyváltoztatás aligha kedvence bárkinek, éppen csak kényelmesebb, mint például órákat vonatozni.
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 96 Összes hsz: 97
|
Írta: 2024. november 17. 06:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=884048#post884048][b]Fülöp Máté - 2024.11.17. 06:13[/b][/url] GittaÉn mondtam, hogy vonattal jöjjünk, de az időspórolás miatt inkább hoppanáltunk. A kutya valójában a véleményemet közvetíti, és én nagyon egyet tudok érteni vele. Csak ő kap jutalmat, én meg maximum a hasamat tudom simogatni, hogy ne hányjam el magam. - Van pár dolog, amit át kellene néznünk. Ami nem kell nekünk, azt eladományozzuk, mert a házat, amiben vannak, kibérlik. - elpillantok a vízre, aminek a partján sétálunk, majd a másik felére, az erdősebb részre. - Gyertek csak. - intek neki, hogy kövessen, és utóbbi felé indulok. Nem messze, csak az első sor fáig, aminek egyikébe valaki egy farkast vésett és két monogramot: A.O.A. és F. P. - Itt történt a támadás anno. Angyal Odett Abigél és Fehér Patrik. - érintem meg az ábrát, majd dugom zsebre a kezem. - Gondoltam, ha már itt járunk, megmutatom, hogy hol lettem azzá, aki ma vagyok.
|
|
|
|
Fülöp R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Végzett Diák
 Gitta | Dzsidzsi offline RPG hsz: 253 Összes hsz: 283
|
Írta: 2024. november 17. 22:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=884074#post884074][b]Fülöp R. Hargita - 2024.11.17. 22:09[/b][/url] Szalamanton - Kérsz müzli szeletet? - kérdezem meg Mátét is, amint Gilbert megkapta a megnyugtató jutalomfalatot. Ha már a táskámban keresgélek, ne csak a kiskutyánk járjon jól. Úgyis csak én akartam hoppanálni, mondván, hogy több időnk lesz úgy mindent elintézni, amit el kell intéznie Máténak, és még sétálni is, most már hármasban. Bólogatok a válaszára aztán, egyetértően hümmögve. Tetszik az ötlet, hogy amire nincs szükség, azt eladományozzuk. Minden nap azt hiszem, hogy nem lehet már ennél jobban szeretni ezt a férfit, aztán sikerül mégis valami olyat tennie vagy mondania, amitől rájövök, hogy dehogynem lehet még ennél jobban is. Követem a fához, ahol megáll, és lábujjhegyre állva puszit nyomok az arcára. Valahogy szomorú kicsit itt állni, de közben meg mégis azt érzem, hogy ha nem így alakulnak a dolgok, ki tudja, ismerném-e. Én nem hiszek a véletlenekben. - Köszönöm, hogy megmutattad - mondom felpillantva rá, és felé nyújtom a kezem. Szeretném, ha most foghatnám a kezét. Tényleg hálás vagyok azért, hogy egymásra találtunk. A percnyi néma csendben pedig Gilbert már neki is áll a fa gyökerét kaparászni, hogy kénytelen vagyok ismét felvenni. - Örülök, hogy Odett ott volt neked. Tudja már, hogy három hét múlva szeretnénk a birtokán tartani az esküvőt?
|
|
|
|
Stephen Zimmermann Egyetemi hallgató
 Zenekar vezető és pálcakészítő offline RPG hsz: 432 Összes hsz: 508
|
Írta: 2024. november 17. 22:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=884077#post884077][b]Stephen Zimmermann - 2024.11.17. 22:34[/b][/url] Bánffy Albert TamásFesztiválon Szalamantonban- Igen, határozottan kevesebbel - Szomorú, mert sok jóarcot ismerek akik tőlem feljebb odajártak és ők már kiballagtak. Azért a mosoly nem lohad le arcomról, sőt, mintha boldogabb lenne, mert hát szeretem az Eridonosokat és az előttem ülő bevallja, hogy ő is a squad része volt, akárcsak új dobosom meg a nem túl jó hírű kis barátnője. Annyira szívesen faggatnám még a vörösekről, hátha tud valami izgalmas pletykát amit egyszer magammal vihetek a sírba vagy felhasználhatok ha valaki nagyon elveti a sulykot, de átterelődik a szó arra, hogy mit képviselek. Kérnie se kéne, előbb-utóbb úgy se bírom ki, hogy ne mutassak többet magamból. Ahelyett viszont, hogy szóban válaszolnék, a karizmámra bízok mindent, egyébként is fejlődnöm kéne, megmutatni ki vagyok én. De ha nem lenne egyértelmű mostanra, akkor persze kimondom a negyedvélát, ám talán ezek után nem lesz rá szükség. Szétnézek a terepen. Dorián és Bella nincsenek szem előtt. Amég nem járatnak le minket, mint RagDollz, azt csinálnak, amihez kedvük szottyan. Miért befolyásoljam őket? Felnőtt emberek vagyunk. - Hát Gróf Úr, elgondolkodtató ajánlatot adott. Elmehetnénk, úgy se bírom Ke$hát - A színpad épp üres és valamiféle intermezzo lehet, hogy helyette már az említett nőcitől hallok számokat. Jelenleg a Die Youngnál tartunk, ami remek lenne arra, hogy megléceljünk. Különben is beindult kicsit a fantáziám, mert hát ez a Berci srác épp nem néz ki rosszul. A borból készült szívecskék követnek engem egy darabig ahogy felállok, majd eggyé válnak és a saját műanyag poharamba navigálom. Ott visszaváltozik mezei, immár koszos itókává, amit menetközben a kukába dobok.
|
"Music isn't just sound; it's the pulse of human connection, wrapping everyone in its melody like an embrace."
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 96 Összes hsz: 97
|
Írta: 2024. november 18. 19:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=884089#post884089][b]Fülöp Máté - 2024.11.18. 19:52[/b][/url] Gitta- Nem, az most szerintem sok lenne. - elég sokkot kapott a gyomrom, majd ha helyreáll, akkor mindenképpen elfogadok egyet. Gilbert viszont élvezi, habár így sosem fogja megtanulni, hogy miért is jár a jutalom, de én sem csinálom másként. Ha cuki, megjutalmazom, és ő mindig nagyon cuki. Ezt nem is lehet másként megfogalmazni. - Ez csak természetes, része a lényemnek. Fura lett volna idejönni, és nem megmutatni. - az ujjaira kulcsolom a sajátjaimat, majd megemelve a kezét, csókot nyomok a kézfejére. Egy fél pillanatig még nézem a fát, de aztán tovább indulok velük, hogy időben a házhoz érjünk, ami nincs messze. Gyakorlatilag métereken múlt a dolog, ha szigorúan vesszük, mert körülbelül száz lépést kell megtennünk kényelmes tempóban a legközelebbi házig, ami mellett el is haladunk, sőt, még egy kedves házat magunk mögött tudunk, hogy aztán ráforduljunk a harmadikra, ami némiképp kitűnik a környező épületek közül, mégsem annyira túlzó, mint elsőre tűnik. Számos szép, magyar vonás van benne, olyan, ahol az ember szívesen eltölt néhány napot. Leszámítva azt, hogy tizenhat éve gyakorlatilag érintetlen, mégis karban van tartva, mintha az, aki vigyáz rá, reménykedett volna benne, hogy a tulajdonosok visszatérnek. A virágok frissek, a kert gondozott. Kellemes hely, jó kisugárzással. - Odett tudja, sőt, azt mondta, hogy ha szeretnéd, akkor készít neked ruhát is. Mondtam, hogy ezt veled beszélje meg, mert én nem akarom idő előtt látni. De jó a sminkelésben, hajkészítésben is. Nem tudom, ez a ti dolgotok. A hétvégén meg fog jelenni nálunk. Már most tudom. - addig is, egy kulccsomóval könnyedén kinyitom az ajtót, és előre engedem a napfényes házban. - Nos, Gitta, köszöntelek a Fehér-villában. - szólalok meg végül csendesen.
|
|
|
|
Fülöp R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Végzett Diák
 Gitta | Dzsidzsi offline RPG hsz: 253 Összes hsz: 283
|
Írta: 2024. november 19. 19:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=884102#post884102][b]Fülöp R. Hargita - 2024.11.19. 19:57[/b][/url] SzalamantonVisszarakom a táskámba a müzli szeletet, ha most nem is kér, jó lesz későbbre. Gilbert közben lelkesen fedezi fel a környéket, a fa gyökerét is elkezdi kaparászni végül, úgyhogy inkább fel is veszem egyelőre. Ennél aranyosabb kutyát nem is választhattunk volna egyébként. Még azért se tudok haragudni rá, amikor éppen a szőnyegre pisil, mert még nem szobatiszta. Ma reggel is takarítottam utána, de ez legyen a legnagyobb gond. Szerencsére a megfelelő bűbájjal pillanatok alatt megoldható a probléma. Eljutunk aztán hamarosan a házhoz is, amire kénytelen vagyok rácsodálkozni. Hiszen ez egy egész kúriának is beillene. - Nagyon kedves tőle. Gondoltam, elviszem Ambrust meg Esthert vásárolni, de majd akkor beszélek vele, ő is jöhetne - válaszolom, amíg ő a kulcsokkal babrál, és ismét leteszem Gilbertet, hadd szaglásszon körbe. Csak nem fog mindent is a területévé jelölni, legalábbis nagyon remélem. Be is szalad előttem a napfényes házba, ameddig csak a póráz engedi, aztán némileg megilletődötten nézi a hatalmas teret, akárcsak én. - Villa? És itt nőttél fel? - kérdezem, körbenézve közben a helyiségben, ahol éppen tartózkodunk. - Ez igazán szép épület - jegyzem meg, mert nem tudom, mit mondhatnék. Biztosan oka van annak, ha eddig nem mutatta meg, és én nem szeretnék olyasmibe nyúlni, amiről nem szeretne egyébként beszélni. - És van terved, honnan kezdjük a dolgok átnézését? Miben tudok segíteni?
|
|
|
|