Az erdő felé sétálva lassacskán egy apró, fából készült ház tűnik fel a láthatáron. Ahogy egyre közelebb jutunk a kis viskóhoz, kivehetővé válik a ház oldalánál megbúvó melléképület - ennek belsejében kisebb-nagyobb ketrecek, boxok találhatóak, amelyekben az ápolást igénylő kisebb állatok és bestiák kapnak szállást, illetve itt raktározzák a gondozásukhoz szükséges eszközöket is. A lak mögött elterülő, Mihály által rendbetett kicsi veteményes alaposan kinőtte magát, látszik, hogy gondját viselik. Néhány növény tud vigyázni magára, ezek a veszélyesnek ítélt látogatók közeledtére elszaladnak vagy elbújnak a földben, de akadnak itt teljesen hagyományos zöldségek, gyümölcsök és fűszerek is, továbbá bájitalhozzávalókat és egyéb gyógynövényeket is lelhet az elkerített területen a szemfüles kutakodó. A nyári szezonban hatalmas dinnyék nőnek itt, amiket szívesen megoszt látogatóival.


A házikót új gazdája nem igazán alakította át. Odakint még mindig nyúzott a lábtörlő, legfeljebb terepre való bakancs és gumicsizma állnak mellette; belül is leginkább a bútorok változtak csupán. A ház három helyiségből áll – egy fürdőszobából, egy konyhából és egy nappaliból. Ez utóbbiba érkezik az az illető, aki átlépte a küszöböt. Előszoba tulajdonképpen nincs, csak egy plafonról lelógó színes függönnyel elválasztott apró térrész szolgál arra, hogy felakasszuk a kabátot a falból meredő fogasra, vagy levegyük a cipőt.
Nagyjábóli látkép, a függöny nélkül
A nappali az épület legnagyobb helyisége, bár alapból nem mondható tágasnak. Az ajtótól jobbra egy hatalmas ablak található, amin rengeteg fény áramlik be. Talán a legnagyobb változás, hogy sokkal szellősebb, több a szabad tér - a padlót az ajtótól jobbra megemelték, otthonos zuggá alakítva, a bútorok nagyobbik része eltűnt. A szoba közepén heverő szőnyeget megőrizte, ám az ágyból mindössze a kényelmes matracot hagyta meg, amin tarka takaró és jópár párna hever mindig. A szekrényt egy ügyes bűbájjal voltaképp beleépítette a falba. Az elődje által gondosan fehérre meszelt falat Radúz rajzlapnak kiáltotta ki - amikor csak ideje vagy kedve engedi, festeget rá és díszítgeti. A szekrény melletti polcról jóformán eltűntek a könyvek (csak az okvetlen szükségesnek ítélt darabok maradhattak), így már felfért a gramofon és kevés személyes tárgya. A polc szélére apró égősort utánzó mágikus fényforrást aggatott.
A nappalit a konyha követi, amelyet most fagyöngysor helyett egy másik tarka, batikolt függöny választ el a másik helyiségtől. Berendezése tökéletesen átlagos, leszámítva azt a teakészletet, ami pusztán színeivel vonzza a takintetet. A pult álló fűszertartók száma gyarapodott, míg a rongyos, mugli szakácskönyvek eltűntek. A falak itt is fehérek, a kerámiatálak helyét pedig szárítani felakasztott növénycsokrok vették át. Az ablakban fűszernövények sorakoznak egy virágosládában.
A fürdőszoba meghökkentő egyszerűséget mutat. Bambusz kilépő, törülköző, illetve a tisztálkodáshoz használatos szerek. Az apró ablakra nagy, tarka üvegragasztó került és a ház egyetlen régi növénye is itt kapott helyet, hogy nuygodtan szövögesse magát tovább a végtelen (és a plafon) felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=785783#post785783][b]Süveges Nimród - 2019.12.25. 16:14[/b][/url]

Médi

Megkönnyebbülten sóhajt, és elmormol egy „akkor jó”-t, amikor a lány is megerősíti, hogy jól érzi magát. Ha már nem sikerült elkapnia, akkor lesben áll, hogy ha még szédülne, akkor ne zúgjon véletlenül sem vissza.
- Szánkóval amúgy nem lenne rossz ez a domb, nem?  Vannak szánkói az iskolának? –
Kérdi azt a szakaszt méregetve, ahol a lány nem sokkal korábban legurult. Nem tűnik túl meredeknek, de azért kényelmes tempóban tudna rajta haladni a szán. Lilit ki tudná hozni egy kis bátyó-húgi programra karácsony előtt, ráadásul meg is mutathatná neki a fát, amit csinált.
- Jé, egy bólintér? Milyen divatos itt valaki. Örülök, hogy neki sem lett baja. – Nagyon cukinak találja a kis jószágot ilyen mérgesen, még szerencse, hogy nem lett baja. Nem ért hozzá ugyan, hogy mennyire stramm jószágok, de annyira rémisztően vékonyka testük van. Még szerencse, hogy szívós kis bestiák.
- Ez egy hosszú történet. -Kezd bele a boa utolsó csomójának kibontása közben. – Hajnalban megvártam az egyik házimanót, hogy megkérdezzem tőle, hogy vannak-e a lomosban olyan régi díszek, amiket már nem használ az iskola és kidobásra van ítélve. Miután megkaptam őket, egy csomót foglalkoztam velük, hogy újra szépek legyenek. Tudod, reparo, trullus meg ilyenek. Ma lettem kész az utolsóval. –
Fejezi be büszkén a mesét. Hosszú projekt volt, az biztos, de megérte. Reméli, hogy a férfi, meg általában az erre járók fogják értékelni a gesztust.
- Van megbűvölt, díszesre faragott gyertya is, a manók szerint biztonságos, de félek, hogy rágyújtom a kunyhót. Ki tudja, hogy működik-e még a védővarázslat. –
Sok mindent megcsinált ezeken az elhanyagolt díszeken, de védővarázslatot azért nem képes húzni köréjük, ahhoz még nagyon elől jár a tanulmányaiban.
-Persze, együtt sokkal izgalmasabb lesz. Még pár kisebb dísz van hátra, a szalagok meg a boák. –
Feleli a dobozban lévő boacsomóra mutatva. A nyakában lévő kibogozott óaranyszínű boát játékosan a lány nyakába tekeri, ha engedi azt. – Neked is jól áll! – Mondja mosolyogva, majd a dobozhoz lép, hogy szétszedjen egy újabb adag boacsomót. – Majd megnézem a falut, még úgyis kell vennem ajándékokat. Tuti klassz lett! Fényeket is tetettek fel? – A füzérek a kedvenc részei az egész karácsonyi dekorálásban. Bármit egy szinttel magasabbra tud emelni egy hangulatos világítás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=785874#post785874][b]Helvey Belián Balázs - 2019.12.26. 01:41[/b][/url]

Lábait kényelmesen nyújtja előre, így, hogy nem mozog, már azért kicsit belecsíp a hideg és megborzong. Vagy talán nagyon elbambult, megesik, mintha képes lenne egy pillanatra kiüríteni a fejét teljesen, semmibe simítani és csak létezni. De amúgy nem, csak képzelődik, hogy menten lesz valami plusz, ha már itt van, akkor ragadjon már rá valami olyan is, amelytől különleges lehet. Jó vicc, nem fog azért tárgyakat mozgatni, mert amúgy marha szépen ki tudja ejteni az igét. Varázsige. Annyira abszurd már maga ez a szó, hogy nem volt képes eddig kimondani sem hangosan, használt rá ezer szinonimát már, ha létezik annyi egyáltalán, nem számolta. Abszurd, mert a mesekönyvbe illik, vagy valami fantasyba, amit akkor olvas az ember, ha nem akar valóságot. De nem, ez itt valódi dolog, igazi és történik is valami, ha kimondják. Jobban ijesztő, mint valami mese.
Nyújtózkodva hamuz egyet, nem néz órát, nem emlékszik időre sem, mit beszéltek meg, mármint, hogy mennyi fér bele, estig várjon, vagy csak fél órát? Ráérni ráér, ez a biztos. Olvashatna is akár addig, de annyira nem túlbuzgó, érti ő, hogy ezek fontosak, de sosem volt az élen, az átlag felett, valahogy ha most onnan kell merítenie, amit abbahagyott, ez jön elő. Másik meg a bizonyítási vágy, amely kapar és azt mondja, igenis, előre. Nem tudja, melyik lesz erősebb, most inkább hamuz még egyet, ücsörög, az erdő felé bámulva veszik el kicsit a gondolatokban, érti ő, hogy közel a természet, de a saját bajából kiindulva, kicsit akkor is veszélyesnek tartja. Nem tudja az indokokat, nem olvasta el az iskola történetét sem, de a logikája azt mondaná, ott vannak a vadak és kijöhetnek. Vagy nem? Erre is van valami? Nem tudja. Lépések. Ezt tudja. Persze nincs szuper hallása, így időben fordul meg.
És még az is, akire várt. Kész szerencse. A csikket ledobva tapossa el, mintha lebukott volna vagy valami, a füstöt is ellegyezi, inkább mert nem illik ebbe belemásznia, de ha meg akarja korholni, hát tessék. Tény, ezt a szabályt nagyon, de nagyon szabadon kezeli. Cipője sarkával temeti be a nyomot végül és feltápászkodik a rönkről. Kicsit elgémberedett, lábán nyújt egyet.
- Dehogy késtél, én voltam valószínűleg korai. Fene se tudja. Az király, remélem én is jó cuccokat hoztam el – néz a táska felé, majd a sajátjára, amely már jóval szerényebb méretekkel rendelkezik. Vagy elhagyott valamit, vagy tényleg a másik gondolt jóval szélesebb skálán. Fene viszi, megoldja így is.
- Ahm... értem én, azt hiszem. Szabad föld meg üvegház közötti izé, meg hogy reagál más növényekre. De lehet csak álmodtam – nem alszik órán, de van, amikor csak pislog, mivel neki nincs öt éves, vagy több tapasztalata, amit mások az órákon szereztek meg. Most nyeli befele, jól halad, csak... kicsit nyikorog. - Ja ebben biztos vagyok, hogy megoldjuk. Azt már ne kérdezd mire, csak azt tudom, hogy itt nő a fák tövében, és öhm... Hát lehet én csesztem el. Nem biztos, hogy csapatmunka kell, de mondtam, hogy nem értek pár dolgot, szerintem ezt úgy vette, hogy valaki kísérgessen, mert nem tudom megoldani. Vagy mi. Szóval, bocs ha kolonc leszek. Ovis megoldás, de segíted a mágiátlan szaktársad? - bár talán az pont nem kell hozzá, fene tudja, lehet valóban olyan ökör, hogy így és tök véletlen kért valamit? - Na mindegy. Egyelőre azt lessük meg, mennyire bírják a fagyot ezek a vackok, aztán ha túléli, talán még le is arathatjuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=785914#post785914][b]Andrej Scotti - 2019.12.26. 14:53[/b][/url]

Nem alsóéves már, hogy megmondjam neki, mit szabad és mit nem. Évek óta egyébként sem áll másból az életem, minthogy a szabályszegők után leskelődjek. Belefáradtam... Állandóan fegyelmezni se jó senkit, még ha cserébe sokáig kinn maradhatok járőrözni, és kicsit a magam ura vagyok. Lett valamiféle tekintélyem talán, de olykor az az érzésem támad, hogy a hátam mögött mindenki lenéz emiatt. Pedig nem a szigorú pártkatonaként funkcionálok a falak között, és mégis összesúgnak. Biztosan a közös utálat, hogy ha magukat nem, hát engem hibáztatnak a szabályszegésért. Megvan róluk a véleményem, de különösebben nem hat meg. Pár év és végzek, addigra már mindegy, mert én lettem a rangidős, és igyekszem megőrizni a kis pozíciómat. Ami miatt pedig jó a jelvényt viselni, az az ismerkedés. Régiekkel és újakkal egyaránt. Mindig megtalálnak, ha valami nem világos. Értesítenek, ha érkezik valaki a házba. Naprakész információim vannak, mert közvetlenül a vezetőségtől származnak, úgyhogy megbízhatónak is mondhatóak. Nem panaszkodom ilyen szempontból. A fiú viszont már elég idős ahhoz, hogy eldönthesse, mit csinál. Mindössze udvariasságnak fogom fel tőle, hogy a kedvemért elhessegeti a füstfelhőjét, amit eddig visszatartott lélegzettel próbáltam elkerülni. Mégiscsak az ő tüdejéből eregette ki. Azért leendő botanikusként nem szép, hogy teledobálja csikkel a vadőrlak környékét, de nem leszek szemrehányó, hogy teátrálisan felvegyem előtte. Én jobban vigyázok a környezetre, kész.
- Nem-nem, jól emlékszel. Hát, nem tudom mennyire lesz ez számodra érdekes - csóválom a fejem kissé csalódottan, de talán a növények között lesz valami ritka fajta, hogy feldobjam a napját. Mégse hagyhatom, hogy hiába jöjjön velem. Nekem nem nagy szám ezt vizsgálni, hiszen láttam otthon eleget, ilyenkor jön ki rosszul, hogy a tananyagban egy kicsit előbbre járok a kelleténél, de pont ezért kezdtem a veszélyes növények termesztésébe, és vállaltam el egy halom kutatómunkát egyénileg.
- Te jó ég, hogy én mekkora seggfej vagyok! Igen, már rémlik. Na, de azért remélem nem érzed magad hátrányban, vagy lemaradva. Elég tré, ha ezt érezteti veled a tanár. Szerintem a növényekkel könnyű megbarátkozni. Gyere... - veregetem meg a vállát bátorítólag, de a szégyentől vörös fejjel. Azt hiszem, figyelés helyett inkább a füzetembe rajzolgattam, amikor a fiú segítséget kérhetett. Én mindenkinek segítek, mert ilyen vagyok, de nem biztos, hogy követni tudják a stílusomat. Előttem nem kell, hogy magyarázkodjon.
- Melyik rész nem világos pontosan? Bátran kérdezz, ne szégyelld! Inkább most, mint a vizsgán, tudod. Különben is eléggé szeretnek rólad beszélni - kapok a számhoz az utolsó kis elszólásomat követően, majd a zavart köhintésem után megállok a veteményes előtt, és nézegetem, hogy mit is lehetne megvizsgálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=786231#post786231][b]Helvey Belián Balázs - 2019.12.28. 00:08[/b][/url]

Egy bűnbánó tekintet belefér a dologba, több nem is kell, hiszen nem fog már azon változtatni, hogy ő milyen is, a megszokások rabja, ez tény és azért na, nem egy zárda ez, mindenki és mindig meg fogja találni a kiskaput, az meg, hogy ebben nem is egyedüli, már meg sem említi magában, az lenne a meglepő, ha így lenne. De nem így van, szerencsére. Mindegy is. Hamar túllép ezen, főképp, hogy szóba sem hozza, így már mehet tovább minden, a téma is és a lényeg is, amely miatt kihúzták magukat idáig. Kezeit átdörzsölve hallgatja a srácot, annyira bambult eddig, hogy kicsit el is gémberedett a hidegtől, mindenesetre, túléli, nem kell attól aggódnia, hogy menten az ujjvesztés fenyegeti. A másikra pillant, apró, megkönnyebbült szusszanás, hogy a memóriával nincs sok gondja, működik, még ha most gondolatai, figyelme sok helyre ágazik. Menni fog ez, úgy érzi.
- Ahh király – bólint egy aprót mellé. - Ugyan, nekem? Rohadt könnyű lekötni az érdeklődésem, mert hát... tudod, az újszülöttnek minden új, bár azért nem mondom azt, hogy semmit sem láttam, hallottam eddig, de na. Érdekes lesz, meg muszáj is, ha már ebből akarok vizsgázni meg ööö valami papírt szerezni, ilyenek. Szóval annak kell lennie – persze, sosem lesz minden az, mindegy milyen szakon, milyen iskolában, a száraz és unalmas tananyagot nem tudja kikerülni senki sem, itt sem, viszont ki tudja, lehet még azt is sikerült majd érdekesnek találnia, még ha a stréber kategóriából mégis kiesik. Mindennek van határa. Ez itt még egész egészséges, volt már hasonló csoportos munka az eddig általa ismert oktatási rendszerben is, az már más tészta, hogy ő az, aki a legjobban más ebben az egyenletben és a társaságból kicsit még mindig kiveszi magát. Örül, hogy a csapatos megáll kettőben, de mégsem mondja ki, kicsit furának hangzana, még azt hinné, mást várt és most csak hagyja, hogy itt legyen.
- Miért lennél az? - kapja fel a fejét arra, ahogy kirobban belőle. Nem úgy mondta, mint aki meg van sértve, csak közölte. Ó, a legutolsó dolog az, hogy ő a mágia miatt siránkozik. Néha persze tesz rá egy lapáttal, teszi a fejét, de nem, egyik sem komoly. Még mindig nem fáj neki. - Dehogy érzem, majd megoldom a magam módján, ha meg nem, akkor így jártam. Már a beiratkozásnál vállaltam, hogy erre valaki felkapja a fejét, van, aki nem – von vállat, elmondták neki akkor, hogy mi van, most meg ő, továbbiakban nincs probléma. Persze, mások is máshogy élik meg az ő „hiányosságát”, van aki nem érti, van, aki ezért merésznek és bátornak tartja (jó vicc) és van, aki sajnálja kicsit. Amit nem szeret. - Nem érezteti, szerintem csak félreértette, hogy le vagyok maradva kicsit, mindegy már. Nekem így is jó, ha ketten valamit, de ha neked dolgod van, maximum a jegyzeteid nézem át – benne van ő mindenben, abban is, hogy barátkozik és hogy utána lépked. Miért ilyen vörös? Zavarba hozta ezzel? Szégyen? Na ezeket nem akarja, kicsit el is húzza a száját, megcsóválja a fejét.
- Ne kapj azért agyvérzést – bök az arca felé, de vigyorog is, ne érezze, hogy neki most kellemetlen a légkör. Körbepillant, lenne pár kérdése, leginkább a növényhatározás. Be kell vallania, hogy bemagol ő bármit, ha nem jól ismeri fel, vagy sehogy sem, közönséges gazt is mágikus növénynek néz és a többi. De egyelőre nem ezt hozza fel, hanem felkapja magában az utolsó mondatot. Szemöldöke megemelkedik, szíve kicsit hevesebben ver. Pletyka, oké, csak nem mindegy, miről. Jaj, csak azt ne...
- Rólam? És mégis mit? - mert tényleg érdekli, addig nem is tér a tananyagra. Csak mondja is el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=789178#post789178][b]Radetzky Médi - 2020.01.14. 18:15[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801682#post801682][b]Angyal Brigitta Sára - 2020.03.30. 13:44[/b][/url]

Kicsit letargikusan telt az elmúlt pár napom, aggasztó a Levita helyzete. De ami még aggasztóbb, hogy tulajdonképpen még egészen élénken - sokak szerint már-már a PTSD-hez hasonlatosan - él bennem az előző alkalomnak az emléke, amikor a torony egy az egyben leomlott, és sok háztárs meg is sérült, úgy kellett őket menteni. Habár a torony immár majdnem 10 éve az otthonom, már akkor is megrendült bennem a bizalom, mostanra pedig kezd teljesen eltűnni. Egyre gyakrabban merül fel bennem, hogy talán ideje lenne kiköltözni a kastélyból, de ezt a döntést nagyon nehéz meghozni. Mégiscsak itt nőttem fel tulajdonképpen, itt van Anna is, most Odett is újra a kastélyban van... Nagyon nehéz elképzelni, hogy ne itt éljek.
Megfordultak az arányok, eddig a legtöbb időmet a klubhelyiségben töltöttem, most inkább megyek bárhová a Levitán kívül. Ma pedig kifejezetten gyönyörű a napsütéses idő, szóval arra jutottam, hogy ideje látogatást tenni odakint. Tudom, hülyeség, de itt érzem magam mostanában a legnagyobb biztonságban, ahol tuti nem dől rám a kastély.
A vadőrlak felé veszem az irányt. Kevesen tudják, de nem csak varázslényekre és mindenféle veszélyes besorolású vadállatokra vigyáznak itt, hanem kisebb, egyszerűbb állatkákra is. Nyuszikra, például. A vadőrlaktól keletebbre van egy kisebb lekerített rész nekik, néha meglátogatom őket. Megnyugtató a jelenlétük, párral már összebarátkoztam annyira, hogy hagyják azt is, hogy simogassam őket. Itt általában senki sem zavar, jó hely gondolkodni.
Ami a gondolkodást illeti, most bőven van min. Odett visszatérésén, az új testvéren, akit megkaptam de mégsem, a szüleimben való mély csalódáson, a költözködés lehetőségén... Annyi minden fordul fel éppen, én pedig egyelőre csak kábán fordítom oda a fejem az események felé, mintha nem is velem történnének. Én ezzel nem tudom felvenni a lépést, egyelőre még azt hiszem, valamiféle segítséget várok. Úgyhogy inkább nyuszikat simogatok a fűben ülve, a majdnem-áprilisi napsütésben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801798#post801798][b]Helvey Belián Balázs - 2020.03.30. 21:46[/b][/url]

Hát hű. Már az elején sokk volt az, ami a kapott házában uralkodott és volt nevezhető környezetnek, aztán elég volt eleve ugye azt megszokni, elfogadni, hogy ha néha betévedett, nem a szokványos látkép és világ fogadja. Valljuk be, muglinak lenni erre közel sem olyan egyszerű, mint ahogy lehetne. Igaz, hogy kapott felkészítést, úgymond támpontokat mire számítson, látott is előtte pár dolgot, de amik itt uralkodnak, a mai napig képesek megakasztani és mondjuk ki, akár megrémiszteni. Mert ugye magyaráztak neki a kviblikről, akiknek szintén nincs mágiájuk, az még sem olyan, mintha nem éltél volna sosem benne, de ott vannak azok, akik varázsolnak, de mugliktól jönnek, csak épp nem olyan vén szamarak, mint ők, akinek már van egy erősen kialakult képe és véleménye a világról, erre tessék, jön egy ilyen kastély, élet és lerombolja. Rugalmasabbak? Valami olyasmi. Ő meg igyekszik az lenni, de ami történt a házzal, az rá is kissé rányomta a bélyegét. Mire végül feleszmélt, hogy kórságának semmi köze nincs ahhoz az állapotához és kedélyéhez, amely szép lassan talán romlott azzal együtt, amit azok ott illúziónak neveztek. Képes elromlani a mágia? Van szavatossági ideje? Ez új és mégis logikus, semmi sem örök, azt mondják, miért ez lenne? Franc sem tudja, azt igen, hogy a kastélyt sem tudják megtalálni, mert valami mást látnak helyette. Aztán beszéltek másról is, hogy nem ez az első, hogy figyeljék meg, az egész iskolára rámegy és a többi. Remek. Szóval ő köszönte szépen, de szerencsére van hol aludnia, az esetek nagy részét eddig is ott töltötte, most még többet. Többet is ingázott, azonban kibírta, nagyjából. Csak korábban kellett néha kelni, vagy épp fáradtan hazasétálni ha épp éjjel ellenőrizni kellett, de mivel nyúlik már a vége mindennek, el is nyúlt, így szerencsére megkopott.
Nagyot nyújtózva megy a szokásos körére. Még mindig nem a legjobb dolog azt látni másoknak, hogy ő minden körbetekintés nélkül pöffent rá, ideje meg van rá, olvas addig is, vagy csak bámul ki a fejéből, az mondjuk rá is fér, kell ott rakosgatni mindent is, szép sorba és helyre, szóval, marad az, hogy ezt megint valami fura énidőnek fogja fel. És akkor az a legjobb megoldás és válasz mindenre. Kényelmes léptekkel és a lak ismerős területére, oldalról kerül, így aztán mikor annak takarásába kerül és elérné azt a rönköt, amin ücsörögni szokott, észleli, hogy egyedül sem lesz. Valaki a nyulak kedvére tett, hogy a friss, zsenge füvet átengedte nekik, meg még a simogatást is. Áhh, igen.
- Hahó – lép mellé, mert aztán fel is fogja, kit lát. Ám az igaz, nem volt kedves, ahogy távozott, de indokolt volt. Ha marad, csak jobban belesüllyed és talán megijesztette a lány éles látása, vagy épp bármi, ami ott volt. Mindegy is. Most itt van, láthatja, sokkal jobb bőrben, szinte már-már más emberként? Talán.
- Nem gáz, ha kicsit csatlakozok?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801809#post801809][b]Angyal Brigitta Sára - 2020.03.30. 22:01[/b][/url]

Ütemesen húzom végig újra és újra ujjaimat a szürke puhaságon, megállapítva, milyen kis meleg a nyuszi teste a kezem alatt. Hozzászoktam, hogy óvatosan kell őket simogatni, nem annyira dögönyözhetők, mint egy kutyus mondjuk, könnyen meglépnek. Úgyhogy a kíméletesebb verziót kapják, pedig tényleg annyira aranyosak, legszívesebben felkapná és szorosan megölelgetné őket az ember, de azt nem lehet. Szívesen megkérdezném a Vadőrt, hogy mi a nevük, mert úgy sokkal mókásabb lenne, de nem is tudom van-e most épp Vadőr, ha igen akkor kicsoda, ezer éve nem láttam erre embert.
Ismerős hangot hallok magam mellől, felnézve Beliánt pillantom meg. Meglep a kérdése, valamiért úgy éreztem, hogy nem venné szívesen újra a társaságom. Nyilván az én hibám is, a "tudom, hogy vérfarkas vagy" nem biztos, hogy egy ismeretség legmegfelelőbb indítása. Főleg akkor nem, ha erről a vérfarkasról beszélünk, aki az általam megszokott, "odetti" vérfarkasságtól meglehetősen távol áll, s némileg fájdalmasabban éli meg az egész történetet. Szóval miután a legutóbbi kínosan "ki is tárulkozó meg nem is" beszélgetésünkből kihátrált, nem igazán terveztem önmagammal zaklatni. Nyilván nem bújtam el, ha megjelent a klubhelyiségben, de na. Mindenesetre most kicsit megkönnyebbülök, talán mégsem ijesztettem el egy életre. Mellesleg láttam a múltkor a nagyteremben Odettel beszélgetni, de erre egyelőre nem kérdezek rá, úgy döntöttem. Nem lépek bele másodszor ugyanabba a verembe.
- Helló, persze, gyere. Te is menekülsz a Levitából? - érdeklődöm meg kendőzetlenül, ezzel fel is világosítva, hogy én mit keresek itt. Ha így folytatja a ház, lehet inkább itt alszom kinn a nyulakkal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801819#post801819][b]Helvey Belián Balázs - 2020.03.30. 22:25[/b][/url]

Kicsit kínos csak ezek után csak úgy ideállítani, miután meglépett, de igazából gondolkodott. A lány nem akart rosszat, észrevett valamit, amit más nem, mert ő benne él és vele, lehetetlen úgy elmennie mellette, ha egyértelmű. Valahol logikus, hiszen ha valamit sokat látunk berögzül és megmarad, észre sem vesszük, hogy tudjuk a választ, csak amikor ki van mondva. Tény, hogy kellemetlen és kényes téma, amelyről sosem tudott és beszélt szívesen, mégis, akkor és ott ez volt a jó döntés, de a mostani elméjének tudatában ez jó-e? Nos, hozott rosszabbat is, maradjunk annyiban. Talán annyira még sem jó az önálló döntésekben és nagyon nincs is másra támaszkodni, vagyis nem volt, arról meg, hogy kivel és meddig akar beszélgetni, meg nem is kell senkit megkérdezni, azt neki kell érezni, hogy mikor sok és mikor akarja még. Mégis, szinte bocsánatkérő ábrázata arra utal, hogy ő sem volt a legjobb, talán a másik módszere sem, de nem haragtartó, mert tényleg nem az lett belőle, hogy másnap, bizonyos idő után ettől zengett a kastély, tehát, mondhatni, a bizalom már meglett, de az akarat, hogy ismét leüljön vele? Az már kevésbé. Most mégis, még ha nyuszik is vannak a dologban, mint mágnes tényező. Tény, hogy Denis szerint már abnormálisan össze akar szedni mindent, ami szerinte aranyos, még sincs abba semmi, ha szereti az állatokat – kiváltképp, ha egy speciális fajtájához érzi magát közelebb, mintsem emberhez. Mintha könnyebb lenne velük, vagy legalább ők nem kérdeznek és ítélnek. Ha veszélyt éreznek, mindegy ki az elfutnak, ha nem, akkor maradnak. Ez ilyen.
- Köszi – azzal a rönk helyett le is dobja magát, és füstölésre való kedvét egyelőre elhalasztja. Nem lenne illdomos, meg hát, akkor már nem arra koncentrál, tudja azt később is, nem remeg miatta.
- Jaj a Levita – sóhajt egy nagyot, mert hát, igen. Egyelőre valami olyasmi történik ott, amellyel nem lehet mit kezdeni és nem látja a végét. - Mondhatni, igen. A faluban lakom eleve, de bírtam a kis szobát, főleg ha szunyálni tudtam benne, de most már a hideg ráz tőle. Te tudod mi ez? Én bevallom, elmondták, de nem értem... - mert nem mindent ért. Óvatosan nyúl ki közben, a nyuszi megrezzen és lapul simítása alatt, de nem menekül, így ő, hasonlóan a lányhoz, apró simításokkal próbálja kikapcsolni a levita-káosz rémképeit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801839#post801839][b]Angyal Brigitta Sára - 2020.03.30. 23:19[/b][/url]

Most már ketten csücsülünk a nyuszik között, és az egész teljesen nyugalmas és magától értetődő. Jó kérdés, hogy a kevésbé zaklatott lelkiállapot teszi, az idő, ami segített némileg lenyugtatni a kedélyeket, a holdállás, hogy Belián most kiegyensúlyozott, vagy csak én élem meg most másként? Ha fogadnom kéne, én azt mondanám, a nyulak teszik. Rejtély, mindenesetre így most jó. Újfent meglepődöm, bár nem kellene talán, leplezem is, de még mindig el tudok rajta csodálkozni, hogy nem mindenkinek olyan magától értetődő a mágikus építészet. Oké, akkor mesélek.
- Hát, ugye a mágusok szeretik azt csinálni, hogy csak egy alapot húznak fel amikor építkeznek, a többit pedig megbájolják, illúzióval vonják körbe. Így anyag- és költséghatékonyabb, és általában sokkal szebb megoldásokat tudnak létrehozni, mintha ténylegesen díszítenének és fúrnának-faragnának - magyarázom el egy picit a dolog alapját, hogy jobban értse, mi történt.
- A mostani verziója a toronynak nem túl régi, nem tudom akkor már itt voltál-e, de pár éve leomlott a torony és a romjaiból húzták az egészet újra. Nagyon durva volt, hatalmas gyűjtést szervezett az iskola, pár Levitás komolyan meg is sérült, a szülők nagyon ki voltak... - folytatom némileg megborzongva, az emlék még most is nagyon kellemetlen, emlékszem az akkori félelemre és felháborodásra, ami a kastélyt körüllengte - Akkor lett ez a mostani megoldás. Én már akkor sem értettem mondjuk, hogy miért ez a fás dolog lett, a sima tornyot jobban szerettem, de megszoktam, egy idő után meg is szerettem. De úgy tűnik, nagyon elbénázhatta a szakember a bűvölést, mert most bekrepált az illúzió, és kezdjük azt látni, ami alatta a valóság, a félig összetákolt falakat, a festék nélküli vakolatot. Gondolom most félnek, hogy megint taccsra megy az egész, nem csodálom... - fejezem be végül. Tényleg nem hiányzik most senkinek egy ismétlés a múltkoriból, jó lenne, ha ezt a balhét most időben meg tudná valaki akadályozni. Csak Isten tudja, miért kezdte el most ezt csinálni a bűbáj. Én mindenesetre nem vagyok nyugodt, bár igyekszem az Ő kezébe adni a dolgokat és nem szorongani a megmásíthatatlanon, de na. Azért nem annyira egyszerű.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801849#post801849][b]Helvey Belián Balázs - 2020.03.31. 05:29[/b][/url]

Lehet kérdése meglepő, de valós, hát hol van ő ezekkel ugye tisztában, ha nem lát oszlopot ami tart és mégis az a valami lebeg, fent van, oké, még nem dobja hanyatt magát, azonban egy ekkora erejű dolog, amely előtte bomlik le, azt már nem lehet csak egy egyszerű vállrándítással elintézni, hogy oké, majd lesz valami. Ami van, az annyira nem is lenne szörnyű, csak mellette van valami olyan érzés, ami össze- és kifacsaró, nem könnyű, annak eleve, akinek más baja is akad. Szóval, legalább okosabb lesz, ha előrébb nem is. Tehát figyel, hátha nem csak a kosz ragad rá ugyebár. Valami mindig van, főleg ebben a világban, de akkor a mágia se fenékig tejfel.
-Óóó, hogy csalnak! – csapja le azonnal a szerinte tényt. Csak egy alap, a többi az semmi. Reméli, hogy otthon sem csak falak vannak, majd amikor azt mondja a mágia, hogy szevasz, én most jobbra el, tető se lesz, nem hogy kanapé a segge alá. Miért kell mindent ennyire nehezíteni.
- Ezt vágom én, hogy olcsóbb, de akkor, mint látjuk, így se tartós. De akkor is, az egy dolog, hogy lejár a szavatossága, mégis mellette én is kábé úgy érzem magam, mint az a csonka, csupasz fal a klubhelyiségben. Ez azért nem egészséges – rázza meg a fejét, mert azt nem tudja idekapcsolni egyelőre. Máson is látta, hallja is, hogy csendesebb. Fura.
- Nem, nem voltam – pislant egyet, majd felszisszen. Szóval nem ez az első és nem is a legkomolyabb. – Azt a rohadt. És ezzel takarták? Fhu ez most sokkolt. Az is a szar mágia miatt vagy valami más? – sok minden miatt omlik valami össze, na de akkor se megoldás, hogy vacak és félmunka legyen a vége, meg ha az szép is. Szusszan egyet és bólogat, így közelebb érzi magát a válaszhoz.
- Jól seggbe kellene rúgni az ilyet, aki félmunkát végez. Ezért szeretem a rendes építkezést. Lehet csak az unokám látja, olyan lassan lesz kész, de valós, nem kamu. Nekem kicsit erős volt ez a fa dolog, de hát, meg lehetett szokni. Mi lesz helyette vajon, jó kérdés. Na mindegy. Köszi, hogy elmagyaráztad, nekem néha muszáj, ez a mágia magasiskolája – mosolyog rá, tényleg kis hálás, és bár azt nem tudja, tényleg valós-e a félelem, de van alapja. Ami fura. Ha ezt tudja, bár tény, talán most majd jobban gondolkodnak.
- Azon kívül amúgy minden oké?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801861#post801861][b]Lóránt Bence - 2020.03.31. 10:05[/b][/url]

Vidáman csacsogva - te jó ég! - megyek Babett mellett a vadőrlak felé. Nem volt igazán ötlete, mint kiderült, vagy nagyon titkolja, hogy hova akar hívni délután, de persze ott voltunk mind a ketten, ahol délelőtt összefutottunk. Immár talár nélkül találkoztunk, én nem változtattam semmit, főleg, hogy olyan sok idő nem is lett volna rá, meg minek. Visszamentem csak az átmeneti szállásomra és letettem a talárt, majd a folyosóra siettem. Nem kellett volna ennyire, mert a lányoknak kötelező pár percet késni minimum, így vártam rá egy jó negyedórát, mert én meg korábban érkeztem. De nem gond, addig legalább megpróbáltam nem idegbeteg lenni, mert úgy éreztem, hogy ez egy randi. Viszont azt is éreztem, hogy lehet, hogy tök hülye vagyok, és csak dumálni akar, meg , hogy jussunk valamire a múltkori sörözés után vaaaaagy egyszerűen csak jó haverok lettünk. Mondjuk ebben már biztos vagyok, mert tényleg jól elszórakoztunk a stégen, mondhatni elég kalandosra sikerült az első találkozásunk. Persze, tetszik is Babu, de kinek nem tetszene? Szóval vártam rá, és merészeltem neki adni két puszit, a Bagolykőn ez a szokás ismerősöknél. Talán nem voltam túl merész ezzel, de egyébként vicces, mert zavarba hozott vele, elég rendesen. Aztán mivel nagyon nem akart mondani semmit, hogy merre menjünk, eszembe jutottak a baglyok, amiket ideiglenesen a vadőrre bíztunk. Nem volt otthon, de hagytunk neki üzenetet Masával, szóval biztos azóta is a gondjukat viseli. Őszintén nem volt kedvem eddig meglátogatni a kis drágákat, mert az exbarátnőmre - hű, micsoda szó, Merlinre! - emlékeztettek volna, és mondjuk úgy, hogy nem viseltem túl jól az egész szakítást. Szarul viseltem. De azóta már sok minden tisztázódott bennem, és azon kívül, hogy nem akarom őt látni, mert továbbra is görcsbe rándul a gyomrom rossz értelemben, amikor rápillantok, más bajom nincs vele. Túltettem magam a miérteken, a szempárra sem ébredek már zihálva és kiizzadva, mint korábban. Abban sem vagyok még biztos, hogy nem akarom valahogy rendezni vele ezt az egészet, de most inkább minden mással elterelem a gondolataimat és más barátok után nézek. Babett pedig egy elég szexi barátjelölt, vagy akár... ne, ne szaladjunk előre Bencécském! maradjunk annyiban, hogy ő többet jelent, mint más szexi csaj egy nagyon picivel. Most mit csináljak, amikor itt is érzem a virágok illatát, közben Babett ajkait figyelgetem, és eszembe jut a stég. Mégsem voltam annyira részeg, hogy ezt elfelejtsem, mert, mert... túl jó volt.
- Na, mindjárt ott vagyunk! Meg fogsz lepődni! - mondom neki felvillanyozva, mikor már felbukkan a kis házikó a távolban. Már csak fél perc és ott vagyunk, de baglyoknak se híre, se hamva. Öhm, lehet, hogy lesz egy kis baj. Mert ha nem jönnek elő, Babett még félreértheti a szitut. Már csak pár lépés választ el bennünket a kerítés nélküli házhoz, a körülötte lévő kis bokszokban pedig mocorogni kezdenek az állatok. A számba veszem két ujjam és jó hangosan füttyentek egyet, és várok...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801874#post801874][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.03.31. 11:39[/b][/url]

Az utolsó órán már teljes koncentrációhiányban szenvedve figyeltem a tankönyvem betűit. Ajkaimat beharapva, elvarázsolt tekintettel karikáztam minden egyes „b” betűt, ami szembejött velem. Ha most nem romlott tíz dioptriát a szemem, akkor sasmadár maradok életem végéig, hiszen olyan közel bújtam könyvben, amennyire az lehetséges volt. Szerettem volna elkerülni, hogy felszólítsanak; ma nem vagyok agyi kapacitásom csúcsán. Ritka érzés. Általában nagyon is figyelek, és mindent jegyzetelek, azonban ez nem az a nap, amikor ez sikerülhetne. Elköszöntünk a tanerőtől, majd átmeneti lakosztályunkba siettünk barátnőmmel, aki segített még kicsit csinosítani rajtam, noha átöltözni már nem volt időm. Hajamat kifésültem, ami most már angyali hatást keltve hullik vállamra, számra kevés, átlátszóan csillogó szájfény került, pilláimat pedig megerősítettem egy szempillagöndörítővel. Az utolsó pillanatban került rám egy kevés Ivi fiúzós parfümjéből, ami gyümölcsösségével és frissítő illatával lebegi körbe izgalomtól izzó testemet. Nem bántón, elegánsan és finoman. Ezt az izgalmas narancsfavirágos illatot levitáltatva magam körül indulok meg immáron talár nélkül a megbeszélt találkozóhelyre. Arcom fénylik a boldogságtól. S még ha nem is randevúról beszélünk, legalábbis nincsen kimondva, akkor is jó érzés fog el az egésszel kapcsolatban. Mielőtt elérném az ablak-beugrót beletúrok barna tincseim közé kecses ujjaimmal, hogy adjak a töveknek egy kis volument, torkot köszörülök, tenyerembe lehelek, majd miután megállapítom, hogy minden rendben van Bence mellé lépek. Köszöntjük egymást, s kapok is a fiútól két puszit, amit természetesen abban a pillanatban viszonzok, majd kettőnk finom illatával orromban indulunk meg valamerre. Be kellett vallanom, hogy nem sok ötletem van, hiszen az iskolában töltött három év alatt nem igazán mentem semerre a Levitán kívül. Csacsogva és kacarászva sétálunk egymás mellett a napsütötte birtokon. Madarak csicseregnek, néhol diákok hangoskodnak, azonban néhány perc után elérünk egy olyan helyre, ami miatt egy másodpercre azt hiszem, hogy megsüketültem, annyira nagy a csend. Kellemesen simogatja füleimet ez a nesztelenség, majd kék szemeimet Bencére emelem.
– Még sosem voltam erre – jegyzem meg áhítatos tekintettel, és finom arcomat a bokszokra emelem. A mocorgásra közelebb húzódok a fiúhoz, és jobb kezem gyönge ujjaival a pulóver ujjába kapaszkodok. – Bocsi – húzom végül zavart mosolyra ajkaimat, és lassan elengedem ijedt szorításomból a ruha anyagát. Zavarodottságom aztán kíváncsian csillogó szemekké változik, és közelebb lépek a legközelebbi bokszhoz. Ekkor Bence füttyent, amire ismét össze kell rezzennem, majd várakozó vigyorral emelem vissza háztársamra zöldessé változott tekintetemet. – Mik vannak itt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801930#post801930][b]Angyal Brigitta Sára - 2020.03.31. 17:30[/b][/url]

Lassan bólogatok Belián felismeréseire, ahogyan sorolja a kis meglátásait. Igen, szerintem is csalás, a muglik módszere legalábbis számomra is sokkal átláthatóbbnak és biztonságosabbnak tűnik. A letargiára még gyorsan odabiggyesztem a magam gondolatait.
- Azért van rossz kedvünk, mert az ilyen intenzív mágia, különösen ha hosszú ideig élsz benne, kihatással van rád. Ez az a része a mágiának, amit még csak mostanság kutatnak és elég összetett, de gondolom az energiával kapcsolatos, amit a varázsláskor felhasználunk. Amikor az összes falból ömlik a varázslat, körbevesz a rengeteg energia, ami most egyik napról a másikra szépen eltűnt, az nyilván megvisel - mondom el a véleményemet a dologról, habár nincsen erről semmilyen suliszintű hivatalos álláspont, szóval egyáltalán nem biztos, hogy ez az oka. De én azt tanultam anyuéktól, hogy a varázsláskor a bennünk keringő mana nem vész el, csak átalakul, így hagy nyomot minden egyes varázslat, ezt szokták visszakövetni az aurorok is. Szóval le merném fogadni, hogy valami ilyesmi lehet a dolog hátterében. Érdeklődő kérdésére, hogy legutóbb mi lehetett a torony problémája, csak egy keserű mosollyal vállat vonok.
- Hát, hadováltak össze-vissza mindenféle alapzatról, meg hogy a kastély alatt levő régi sámántanoda fáradó mágiája kavart be... De igazi választ sosem kaptunk - tárom szét végül egy picit a karjaim (bár inkább csak a kezeimet), mutatva, hogy az igazságról fogalmam sincs. Nem is az én dolgom tudni, azt hiszem. Biztosan megvolt a maga oka. Egy pillanatra felsandítok, aztán az egyik praclimat visszapakolom óvatosan az egyik nyuszi bundájára, miközben helyezkedem egy picit, hogy a töröküléstől zsibbadásnak indult jobb lábam ne kezdjen nagyon fájni. A köszönetére elmosolyodom és bólintok, aztán azt kezdem latolgatni, mit válaszoljak a kérdésére. Az a nagy helyzet, hogy az igazmondás híve vagyok, és ez most nem tudom mennyire fog jól jönni, de nincs mit tenni.
- Hát, sokfélén. Én is gondolkodom a faluba költözésen most, ami nekem egy elég ijesztő lépés... - kezdek bele, bár most már ezt így fura kimondani neki, tudván, hogy ő ott lakik. Na persze nem Bogolyfalvát tartom ijesztőnek, csak úgy elhagyni a szobát, ahol 14 éves korom óta élek hellyel-közzel folyamatosan. Én nagyon nehezen viselem a változásokat, az állandóságot szeretem, nekem ez nehéz.
- ... és visszajött a kastélyba a nővérem, ami szintén megváltoztatta a kerékvágást. Láttam egyébként, hogy megismerkedtetek - szúrom be végül az apró kis célzást, mert hát tényleg láttam őket egyszer a nagyteremben beszélni, meg is lepődtem rajta. Belián és Odett az én fejemben nem túl kompatibilis emberek, de persze mindenki okozhat meglepetéseket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=802471#post802471][b]Helvey Belián Balázs - 2020.04.01. 16:46[/b][/url]

Így, elmondva aztán minden helyre kerül és logikus, hiszen tény, hogy neki a legtöbb ismeretlen és kínai nyelven íródott, nem akart totál értetlennek tűnni, mikor úgymond ismertették és csak bólogatott. Brigi magyarázata mint a puzzledarabok, szépen másznak a helyükre és bólogatva jegyzi fel. Szóval a mágia kihatással van rá, ez nem új, csak ebben a formában. Remek. A mágia fogja a sírba vinni, ebben biztos.
- Jó, éééertem. Lehet én érzékenyebb vagyok rá, vagy nem tudom. De értem mit mondasz, remélhetőleg beleveszik ezt is a számításba és kicsit kevesebb varázslat lesz a falakban. Akkor kevésbé omlik szét meg lesz mindenki tőle feszült – húzza el a száját, tényleg egyszerűbb lenne befejezni ami csupasz és fél, nem hiszi, hogy olyan nagy munka, mint kézzel, lehet azt gyorsítani is – nem? - és bár fogalma sincs, mik a tervek a jövőre, csak a mágiát újítják meg és megvárják míg eltűnik, vagy akármi, úgy érzi, jobb lenne minél gyorsabban, mielőtt mindenki menekül csak és rosszabb lesz a közeg, olyannyira, hogy már az elviselhetetlen. Ebben nem tud segédkezni, esetleg téglát rakodni, de nem hiszi, hogy erre kérik majd, meg vakolni, akkor jobban meg lenne lepődve, mint ha a fa-illúzióból mondjuk vidámpark lenne, rendes hullámvasúttal. Ennek esetében biztosan kiakadna a mérője, és köszönné szépen, de nem. Persze. Hülye fantázia.
- Sámánmicsoda? Ó, én erről lemaradtam, nem olvastam el a suli történelmét... És akkor lehet hogy a két mágia kiüti egymást? Ehhez túl mugli vagyok – nyög fájdalmasan, érzi, hogy feje is zsibogni kezd tőle, ahogy megpróbálja megfejteni maga a választ. Végül fejet ráz inkább, elengedve a dolgot, hagyja, hogy majd megoldja magát egyedül, szép csendben, nekik meg csak majd a végén kelljen tapsolni és örömködni. Az lesz a legegyszerűbb megoldás. És igaza van, egyenes válaszra nem emlékszik, még prefektusi szinten sem, ahol lehet mégis illene. Vagy nem? Nem tudja, ezeknek mi a menete, ha valaha iskolába járt, ott csak festés, betört ablakok és leszakadt budiajtók renoválása volt a gond, meg egyebek, nem az, hogy leesik a festék meg az illúzió. Tudta, hogy nagy falat lesz, minden, de hogy ekkora, arra nem volt felkészülve teljesen, ezzel azonban már felesleges bármit is kezdeni. Visszafordítja figyelmét a másik felé.
- Na! Költözés? Szükségszerű vagy... bár ha ijesztő, ez hülye kérdés. Nem rossz hely, ha megtörténik, szívesen viszek neked valami köszöntős kaját – talán bátorít, mert azt tudja, milyen, ha ki kell szakadni egy ismerős, megszokott és biztonságosnak vélt közegből, valami újba és megállni a helyet. Nehezebb, azoknak főleg, akik nem olyan dinamikusak. Nincs ezzel baj. Megérti.
- A nővéred és én? - pörgeti át a fejében a dolgokat, kikkel ismerkedett meg nem olyan régen. Nincs olyan sok, homloka se ráncolódik nagyon bele, mire fejét enyhén oldalra billenti.
- Odett? Ó. Óóóó... baszki, le sem esett – meglátszik, akkor nagyon más helyen volt az esze, meg a Nagyteremben is eléggé kilengett. Finoman a saját homlokára csap. - Hülye Helvey... Na de, igen, igen. Meg. Csak kicsit volt elsőre sokkoló – nevet halkan. Hamar elmúlt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=802724#post802724][b]Lóránt Bence - 2020.04.02. 10:09[/b][/url]

Szeretem nézni, ha én okozok meglepetést másoknak azzal, hogy ismeretlen helyre viszem őket, ahol még nem voltak. Babett pillantásaival ugyanez jön le, kár, hogy nem ezen gondolkodom tovább, hanem azon, hogy délelőtt óta szebb lett. De hogy a Merlin takarójába? Hiszen neki sem lehetett sokkal több ideje az egészre, mégis, mintha a haj is más lenne egy kicsit, meg talán sminkelt is? Jó, mondjuk a lányoknak a suliban megtanulják a gyorssmink skillt, szóval ezen nem kéne annyira csodálkoznom. Emma is szokta magát nézni a kis tükrében és húz ide-oda a szemén valamit számomra ismeretlen kínzóeszközökkel, vagy ceruzával! Rajzolgat magára, érted? Mondtam már neki, hogy segítek, ha gondolja, de nem annyira naiv, hogy oda is adná egyszer. Pedig akkor mindenféle baromságot raknák az arcára az biztos. Na, de Babu egyáltalán nem olyan, sőt, csak a szélesebb ajkain megcsillanó fény játszik színrobbanást, hogy kiakassza az ingermutatóimat pozitív irányba. Soha nem szoktam észrevenni ilyen illatokat, de ez… valami csodás, vagy már túlmisztifikálom, hogy elviszek egy jó csajt bagolylesre? Ahh mindegy, nem kéne ezeken ennyit agyalnom, mert a végén elbotlok a saját lábamban.
- Akkor épp itt volt az ideje. Élőben nézheted az LLG-t – jó ez egy kicsit erős túlzás, mert azért annyi mágikus lény nincs erre, csak a veszélytelenek. De a vadőrünk nagyon kedves, már, ha az állatokról van szó… de azért továbbra is az a véleményem, hogy most ne legyen itthon. Ciki lenne, ha felelősségre vonna, hogy nála vannak „kölcsönben” a baglyaink, miközben kaját sem adunk nekik minden nap. De amúgy én egy ideje már lejárok ide, mert attól függetlenül, hogy Masával már nem vagyunk együtt, én szeretem ezeket a kis cukiságokat.
- Semmi gond, megvédelek a ketrecbe zárt nyusziktól. Bátor vagyok – viccelődök vele és megbököm az orra hegyét. Hogy ezt miért csináltam, Merlin! – Öhm, bocs, csak késztetést éreztem orrba bökni téged – zavarodottságom nem lehetne nagyobb, ez túl személyes gesztus volt, és még nem sikerült leszoknom róla. Tutira azt gondolja rólam, hogy meg vagyok hülyülve és már nem is annyira érdekli, hogy ide jöttünk. Ezt jól elszúrtad… azaz elbökted Bence! Gyorsan füttyentek, hogy a zavaromról elfeledjkezzünk.
- Mindjárt megjönnek – mondom, és… semmi. – Ö… - csak nézelődök, körbe is fordulok, de csend van. – Hát, jó vicc volt, nem? – zavarodottan kacarászni kezdek, és nézem őt, aki egyre jobban bejön nekem. Akkor is, amikor zavarban van cuki, akkor is, amikor nem, meg akkor is, ha kicsit spicces. Ekkor hirtelen szárnysuhogások lepnek meg minket, és azonnal elmúlik az arcomról a zavar, diadalittas vigyor veszi át a helyét. Végre!
- Hát sziasztok! – mondom vigyorogva és elkapom Babett kezét, majd a másikkal a zsebemből kivett bagolycsemegét teszek az övébe. A baglyok rendezetlenül körbeveszek minket és össze-vissza csipognak. Elengedem a lány kezét, majd az egyikhez odaguggolok és etetni kezdem a kezemből. Visszanézek a szexi leányzóra és ösztökélni kezdem. – Na, mire vársz? Éhesek – vigyorgok továbbra is, és megvakarom a kis kuvik nyakát. Tök cukik továbbra is, és valószínűleg nem kell sokat várnunk már, hogy lerohanják a kezeinket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=802736#post802736][b]Angyal Brigitta Sára - 2020.04.02. 11:04[/b][/url]

Azért picit tényleg meglepő, hogy mennyire nem tudja, mi merre hány méter. Persze én abszolút együtt érzek, sejtem mennyire durva lehet egy ennyire más világba csöppenni, főleg utólag, mert ha jól értem, ő azért nem gyerekként kezdte ezt az egészet. Nyilván neki nem magától értetődő, hogy a sulit az ősi sámántanoda romjaira építették, többek között pont az ideális fennálló energia és hasonlók miatt... Én valamiért abban a hitben élek, hogy ez a magyar varázslóközösség szintjén evidencia, de egyébként ez sem feltétlenül biztos. Én egy olyan családból jövök, ahol az ilyen dolgok fontosak és foglalkoztatnak minket, de nem mindenkivel van ez így, még az aranyvérűek között sem. Nagyon változó, hogy kit mennyire foglalkoztatnak a gyökerei.
- Hát nem tudom, elvileg pont, hogy kedvező az itteni energia, azért építették ide... De ehhez a részéhez már én sem értek túl jól - rántom meg végül picit a jobb vállamat, jelezve, hogy az én szakterületem végéhez is elértünk. Közben meglepetésemre az egyik nyuszi az ölembe ugrik.
- Istenem de cuki vagy! - suttogom halkan a pofijába, miközben most másik szögben kezdem el simogatni. Elképesztően megnyugtatóak.
Meglep, ő milyen örömteli tényként kezeli a költözést és nagyon kedves, hogy még némi lökettel is igyekszik szolgálni, kaja formájában.
- Biztosan jó lesz, ha már túl leszek rajta... Csak én minden változást elég nehezen viselek, és ez egy különösen nagy - magyarázom el picit, hogy mit is értek ijesztő alatt. Nem vagyok egy rugalmas típus, maradjunk annyiban. Ezért van kevés Eridonos barátom, kicsinálnak a spontánságukkal.
- Köszi a felajánlást! Te melyik utcában laksz? - érdeklődöm meg, hátha segít valamennyire fejben rendbe rakni a dolgot. Nem vagyok egy Bogolyfalva-szakértő, főleg a közösségi tereit ismerem, a lakóutcáit kevésbé, de alapvetően azért nem egy metropolisz, szóval nagyjából ismerem a járást.
Nem jött rá, hogy Odett a testvérem. Ezen mondjuk nem kifejezetten lepődöm meg, több okból sem. Egyrészt Odett önmagában az a típusú jelenség, aki mellett könnyen megfeledkezik az ember a testvére létezéséről, még akkor is, ha már amúgy tud róla. Meg hát aztán...
- Nem csodálom, nem sok mindenben hasonlítunk - mosolyodom el, habár ezzel leginkább csak egy fintort próbálok leplezni. A sokkolás része szintén nem lep meg, inkább az, hogy mostanra túl vannak rajta.
- Na igen, ő egy jelenség. Gondolom a második mondatban megemlítette a likantrópiát, nevetett rajta egy jót... Próbálom elképzelni a fejed - itt már egy picit nevetek is. Persze az egész csak fikció, nem biztos, hogy így történt, de nagyon jól ismerem Odettet, meglepne, ha nem így történt volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=802741#post802741][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.04.02. 11:25[/b][/url]

Szendén mosolyogva fogadom Bence pillantásait. Először ugyan az fordul meg fejemben, hogy valami vicces van az arcomon, szinte oda is nyúlok, azonban egy idő után felismerem, hogy ezek talán a tetszését kifejező momentumok lehetnek. Kislányos, boldog mosoly terül szét arcomon, és szokásos pótcselekvésemként helyezek jobb kezem óvatos kis ujjaival egy-két tincset fülem mögé. Nem vagyok egy nagy sminkguru. Körülbelül két-három hónapja szembesültem azzal, hogy a tus és a spirál nem ugyanaz. Tizenhét éves koromig nem került smink az arcomra, bizonyára ezért is maradt olyan a bőröm amilyen. Arra most így természetes pír kerül az össze-összetalálkozó tekintetektől, és érzem a testemben szétcsorduló adrenalint, amit ez a földöntúli jókedv okoz. Nyugi, Bence! Egyszerre bukunk fel, hogyha ezen múlik…
– Ó – nyújtom meg nyakamat érdeklődve az LLG óra említésére. Ez azt jelenti, hogy állatokkal fogunk találkozni. Egy pillanatra görcsbe rándul pillangókkal teli gyomrom a lények gondolatára, hiszen nem tudom, hogyan jönnék ki velük, de ez is amolyan jóleső izgatottság. Bence mellett biztonságban érzem magam, még ha nem is olyan régi az ismeretségünk. Van olyan, amikor az ember lánya csak az úgy… tudja és kész.
– Én hős lovagom! – kapok felsőm áttetsző ruharészéhez mellkasomnál. Vékonyka ujjaim az anyagba markolnak, és fejet hajtok, ezzel mélységes köszönetemet kifejezve megjátszott hercegnői bájjal. Ezután egy játékos pukedlivel erősítem meg lekötelezettségemet, és széles, csillogó szemekkel párosított mosoly húzódik végig arcomon, miközben minduntalan Bence tekintetét fogom sajátommal. Ekkor mutatóujja megindul felém, és megböki az orromat. Arcom mesefiguraszerűn vált értetlenné, kicsit hátra hőköl buksim, és bandzsítva figyelem a távolodó fiúujjat. Ezután zöldeskék szemeim végig kúsznak a fiú karján, formás vállán, majd amikor nyakához érek jobban emelkedik meg a szokásosnál mellkasom, arcélén időzöm egy keveset, majd mosolygó szemeim találkoznak az övéivel. – Azt hiszem – kezdek bele sejtelmesen, majd teszek néhány lépést a bokszok irányába. Ott megállok, és féloldalasan fejezem be a mondatot. – Most az egyszer elnézem – flörtölök vagy mi a csuda? Meglepett kérdőjelek keringenek egy pár pillanatra barna tincsekkel tarkított koponyámban, ám magabiztosan hessegetem el őket, majd teljesen a fiú felé fordulok. Ujjaimat mégis kislányosan kulcsolom össze szoknyám előtt, miközben az ég felé emelem tekintetemet. Várunk. – Kik? – kérdezek vissza automatikusan, de csak kémlelem tovább az eget. A vicc szóra értetlenül húzom össze szemöldökeimet, s csak ekkor tekintek Bencére.
A szárnysuhogásra egy lépést teszek ismét társam felé, hiszen nem nagyon tudom, hogy egy hatalmas hippogriffre számítsak vagy egy ártalmatlan fülemülére. Szemeimet is összeszorítom pár másodpercre, de aztán a fiú megindul a jövevények felé, s amikor én magam is szembesülök azzal, hogy senki nem fog megenni, megkönnyebbülten mosolygok a szárnyasokra. – Ezek csak baglyok – jelentem ki a nyilvánvalót, majd lépnék egyet előre, amikor Bence ujjai finoman fognak kézfejemre, s máris madáreleséggel a kezemben, bambán ácsorogva találom magam. Az izgatott csipogásra kapom fel végül a fejem, és guggolok Bence unszolására a fűbe. – Hát – kezdek bele vállat vonva. – Nem én vagyok a legbátrabb Drinóczi lány, de – bólogatok önérzetesen. – Csak miattad megteszem – van egy minimális madárfóbiám, ám ez a társaság miatt most nem jelentkezik. Hangos nevetés szökik ki vöröslő ajkaim közül, és szemem sarkából Bencére nézek. – Csikiz a csőrével – harapok ajkamba a nevetés visszatartása végett. Félek így elijesztem a baglyokat. – Honnan ismered őket?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=802920#post802920][b]Helvey Belián Balázs - 2020.04.02. 22:37[/b][/url]

- Áhh, mint a izé, forrás fölé a fürdőt. Értem. Bocs ha értetlen vagyok, én tényleg túl mugli vagyok ezekhez, szó szerint. Mágiamentes vagyok, nehezen fogom fel így is az illúzió dolgot – bólogat, hogy ezért volt nehéz maga ez a fás megoldás is, meg úgy minden, ami épp szembejön. Pedig hallott cifrákat, hogy van egy terem tele vízzel és ki sem jön, vagy ahol ha valamire gondol, vagy érez, megelevenedik. Fürödni szeret, no de eleven akármiket a fejéből nem, így azt a helyet tiltólistára tette nagyon gyorsan. Reméli, sosem nyit be oda. És azt se szeretné, ha feszült lenne a másik a téma említése miatt, így a vidámkodás helyett arca úgymond megértő lesz, rámosolyog. Mintha fordult volna a kocka kicsit és most az jön, hogy nem őt kell biztatni és nyugtatni a könyvek között, hanem a másikat a változásról. Ujjaival a füvet babrája, majd egy nyuszibundát, amely engedi is, egész kézhez vannak szokva de nyilván nem ők az egyetlenek, akik itt hesszelnek velük.
- Igen, ez nagy – bólint egy aprót. - Én totál csendes és szeparált helyen éltem sokáig, mielőtt idejöttem volna. Úgy álltam ott az állomáson, hogy ha valaki lát, azt hiszi, menten elsírom magam a látványtól. Nagyon sokáig nemhogy szomszédom, de nagyon senki se volt. Szóval, teljes mértékben megértelek, hogy nehezen meg és ijesztő. Van az a pont amikor elkerülhetetlen, én egy ponton majdnem fel is adtam, hogy nem megy ez nekem. Voltam olyan barom, hogy a munka mellett beiratkoztam egy iskolába, rakat ember közé és hát igen. Így, hogy túl vagyok ezeken, jobb, bár még mindig nem bírom a tömeget, de az már más – legyint egyet. Nem is azért mondja, mert sztorizni akar magáról, hanem hátha az nyugtató dolog, hogy megy ez, csak idővel, kell egy kicsi idő mindennek, hogy berögzüljön, hogy elfogadja. Mert nehéz, és ő ezt teljes mértékben megéli, majdnem minden nap érzi.
- A Macskabagoly végén, belógunk az erdőbe szinte. Ironikus választás, nem az én érdemem – és nem is miatta, de attól még nem lehet elmenni a tény mellett, hogy neki aztán mennyire kényelmesebb így. - Az egy nyugalmas utca, nem tudom hol nézelődsz – nincsenek szomszédaik úgymond, így oda nehezen tudna mondjuk oda és nem is ő dönt ugye. Majd elválik, az ajánlata él, hogy egyszer majd beállít a letakart jénaival és benne a finomsággal. Mert az a legjobb, pakolás helyett főzni nem a legjobb dolog, meg a filmekben is minden így van, ő meg onnan tanul mindent kábé. Jó béna. Ahogy abban is, hogy összerakja a puzzle darabkáit. Utólag már mindegy alapon esik le neki, végtére is ő hallott már róla, csak arca nem volt, most pedig aztán bőven van. Kicsit lehajtja a fejét, hogy megrázza a fejét.
- Nem ezen múlt, én vagyok gyagyás – emeli meg, tekintetét visszaemelve rá. Ilyenre nem figyelni, de tény, a feje mostanság mindennel tele, káosz van ott, rendet kellene tenni. Csak nehéz.
- A francokat. Elsőre tolt egy szóviccet, meg másodikra is, csak nekem nem esett le. A fejem nagyjából... ilyen volt – idézi fel a ledöbbent arcát és imitálja is, persze, nem olyan mint akkor, de... elmegy. - De bedobta, csak frászt kaptam, mert mindezt kaja közben. Nem nyűgöztem le, sőt, lelomboztam. Szegény, pedig amúgy vicces lett volna csak érted... Mindegy is. Annyira nem vészes, csak nagyon más, mint én. Nagyon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=802989#post802989][b]Lóránt Bence - 2020.04.03. 17:27[/b][/url]

Hjaj, olyan vagyok, mint egy kisgyerek, aki éppen ajándékot kapok. Pedig nem is kevés ideig volt barátnőm, de úgy látszik az más. Nagyon más. Most eszembe jutnak azok a dolgok, amik annak idején – mintha olyan 20 év távlatából beszélnék, Merlinre! – Nórival és Masával voltak. Nem vagyok egy nagy hódító, ennyiből is látszik, de az izgalom egy másik lány közelében, aki nem csak barátként érdekel teljesen hasonló, mégis teljesen más. Tök jól elnevetgélünk, meg minden, közben az egyikünk sem tudja a másikról, hogy mi van valójában és mi ez valójában? Csak tetszünk egymásnak? Csak vonzódunk? Vagy csak ezeket hisszük? Én nem tudom, csak annyit, hogy a stég óta többször eszembe jutott Babett, ma meg egész nap róla gondolkodtam. Hogy mennyire béna voltam a folyosón például, és talán ő nem vett belőle észre semmit. Pedig te jó ég, milyen zavarban voltam! Nem mellesleg ő hívott el, persze az megint más kérdés, hogy nem nagyon hagytam neki más választást. Azt tudom, hogy jól érzem magam a közelében és kezdek kilábalni a szakítás okozta mérhetetlen fájdalomból. Remélem, nem csak azért keresem a társaságát, hogy ne gondoljak az előzőre. Mert hiába próbálkozom, azért még sokszor eszembe jut és akkor nem jó. De szerencsére vannak barátaim és van legalább egy lány, aki tetszik… pont vele mendegélek és mentem meg a ketrecbe zárt „vadaktól”.
- Sir Lórántusz, szolgálatodra milady! – odaverem az öklömet a mellkasomhoz, mintha tényleg egy távoli időkből visszaérkezett páncélos katona lennék. Az összképet rontja ugyan a komolyság nem látható szikrája, azaz a mosolyom. Na, de hogy aztán miért bököm meg az orrát, már megint egy más dolog. Talán megszoktam, hogy Masa szerette az ilyen kis hülyeségeket és ez még onnan maradt, pedig jó lenne már csak úgy elfelejteni és a szép emlékeket meghagyni belőle. De mivel kicsit több, mint egy hónapja volt még az eset, így nem olyan könnyű ezen túllendülni. Azért próbálkozom, és egyre jobban megy, főleg, ha Babu is velem van. Olyan, mintha tök régóta így lenne, és most találkozunk harmadjára, és a második nem is nevezhető igazi találkozásnak. Oké, az első meg felér kettővel, szal… minek számolok ilyeneket? Hű, lehet, hogy megbántottam? Pedig nem volt szándékos. „Azt hiszem” mondja, én meg megdermedek, és elég furán nézhetek rá, de hamar kiderül, hogy csak szórakozik… vagy mi ez.
- Huh, cserébe kérhetsz valamit majd, mert megbocsájtottál – vigyorodom el zavartan, de talán feldobtam neki egy labdát, amit később, majd lecsaphat. Most például nyugodtan lecsaphatna, hogy ne legyek ennyire zavarban. Micsoda szerencsém lesz, mert a baglyaim nem hagynak cserben. Megérkeznek, és habár talán picit bosszúsak – ez abból jön le, hogy néhányuk azért „finoman” belém csíp, ahogy kieszik a csemegét a kezemből – de itt vannak, és szeretnek. Bátorságra ösztökélem a „nem a legbátrabb Drinóczi lányt” és ő is odaguggol mellém. Nézem az ajkait, ahogy mosolyogva eteti a baglyokat eteti a madarakat, és elkapom a pillantásom, ha oda néz rám, és a figyelmem az állatok felé fordítom.
- Bizony, nagyon cukik – nem tudok mást mondani rájuk, ha nyálas, ha nem, én imádom a baglyokat, ezeket pedig még inkább.  – Hát… vettük őket Masával egyszer, amikor az Abszol úton jártunk. Sajnos arra nem gondoltunk, hogy mit csinálunk ennyivel… vagyis… de, de az titok – nézek rá titkosan, ahogy egy titkosügynök nézhet, szerintem. És hát azért titok, kedves Babett, mert nevetséges ötlet volt, és most nem lennék nevetséges.
- Az egyik a tiéd lehet, ha gondolod – és nem érdekel az sem, ha az Masa baglya. Nem mintha lenne neki, de mit tudom én, hogy az egyiket magának akarta-e. Mosolyogva nézem Babut, és teszek még a kezébe pár adag bagolycsemegét. Ezzel ki is fújt, mindet megetettük a kis és nagy baglyocskákkal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805309#post805309][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.04.14. 12:35[/b][/url]

Annak ellenére, hogy Bence elneveti a lovagi jelenetet, arcomról egyelőre nem tűnik a megjátszott komolyság. Sőt jobb szemöldököm a magasba reppen, ezzel színészi vénám legutolsó morzsáját megmutatva Sir Lórántusz felé. Zöldes szemeim visszaváltanak kedves csillogásukba, és közelebb lépek a fiúhoz, miközben az arcomra ült boldogság, mintha örökre tanyát vert volna ott. Aztán… mi is ez? Egy labda a magasból? Somolygásom sejtelmessé válik, és eltekintek egy másik irányba. Szívem erősen kalapál, ereimben bolondmód lüktet a vér. A fiúnak háttal szorítom össze örömtelin vigyorogva szemeimet, majd ajkamba harapok, azonban mielőtt visszafordulnék felé rendezem ábrázatomat, és megszokott arckifejezésemmel fordulok vissza az irányába. Látom, ahogyan a fák lombja fölött elhaladnak a felhők, és ez ismét ábrándos mosolygásra késztet. Többet kellett volna annak idején kijárnom? Bizonyára.
Bence mondatát, miszerint kérhetek majd valamit nyitottan hagyom egy időre, de tekintetem beszédesen fúrom tengerszín szemeibe. És hogy mit mondanak neki? Sejtelmes mosolygásom szerintem mindent elárul. Vagyis egy részét biztosan.
– Ühüm – bólogatok csendesen, amikor megindul a baglyok beszerzésének története. Aztán meghallom a lány nevét, amire fancsali mosollyal húzom el szájamat, s vele együtt fitos orrocskámat is. Furcsa, hogy így érint engem a lány említése. Mellkasom szaggatottan emelkedik meg, de gondolataimat elűzve, torkot köszörülve fordulok Bence felé, aki abban a pillanatban kapja el tekintetét arcom valamelyik részéről, amit eddig figyelhetett. Ezzel sikerül ismét visszarángatnia a mi valóságunkba. – De miért vettetek ennyit? – kérdem érdeklődően, és az egyik kisebb méretű baglyocska felé fordulok. Ő is hasonló kíváncsisággal indul meg felém. Nagyon apró. Sokkal kisebb, mint a többiek. Mintha mindenféle természetes szín játszana tollain. Tekintetem földöntúli, olybá tűnhet, hogy soha nem láttam még baglyot életemben. – Gyönyörűek – suttogom a bébibagoly hatalmas feketeszín tekintetébe, majd ismét egy lányos kuncogással nézek vissza Bencére. Vannak olyan pillanatok, amikor olyan módon képes elkapni a tekintete, hogy teljesen képes vagyok elfeledkezni arról, hogy éppen mit csinálok, így jól hanyatt vágom magam a fűben. A maradék eleség hajkoronámban végzi, én pedig bosszúsan és teljes zavaromban tápászkodom fel az aljnövényzetből.
Arcom azonnal vörössé változik, de inkább egy hangos nevetés hagyja el az ajkaimat.
– Nincsen túl jó egyensúlyérzékem – mondom halkan, és elnézek Bence teste mellett. Vöröslő arcomon mosoly csücsül, szemeim újra kékké változnak, miközben zavartan vakarom meg nyakamat. – De ezt már néhányszor tapasztaltad – teszem hozzá suttogva, a stégre történtekre gondolva. Közben persze észre sem veszem, hogy eddig tökéletes hajkoronám jobb oldalának alja tele van a madarak kajájával, így a következő pillanatban csak azon kapom magam, hogy az apró kisbagoly repül vállamra.
– Az enyém? – teszem fel a kérdést nevetséges ábrázatomról tudomást sem véve. Úgy nézhetek ki, mint egy bagolyőrült, aki itt kísért a vadőrlak környékén, hajában a madáreleséggel, abból eteti madarait, akiket arra képzett ki, hogy az erre leselkedő diákokat elzavarják a közelből egyszer s mindenkorra. – Ő nagyon kis hely… hé! – elkezdi csipegetni a hajamat, amit én persze azonnal támadásnak veszek. – Hééé! – tekintetem kétségbeesetten keresi Bencéjét. – Szedd le rólam, megesz! – húzom össze magam ösztönösen, de egy idő után enyhülök, hiszen az állatka csupán a finom falatokért csípett tincseim közé. – Bakker – csapok homlokomra, és még vörösebbé válok. Ha ez egyáltalán lehetséges. – Tiszta madár kaja a hajam, ugye? – fordulok Bencéhez, szájam szegletében pedig ott játszik a kitörni váró nevetés vigyora.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805453#post805453][b]Lóránt Bence - 2020.04.14. 23:37[/b][/url]

Sajnos nem tudom kikerülni Masa nevét, mert tényleg együtt vettük és akkor mindkettőnk eléggé be volt sózva, hogy amúgy jó sztori lett volna. Emmától már megkaptam a magamét érte – felettébb enyhe volt, meg kell jegyezzem -, azóta meg nem fogja felhozni soha többé, jövő keddig. Érdekes viszont, hogy nem csapott le az ajánlatomra, pedig biztos voltam benne, hogy így tesz. Lehet, hogy csak ilyen édes, és nem akarja kihasználni a meggondolatlan felajánlásom. De, ahogy néz néha, attól meg kell őrülni. Nem tudom eldönteni, hogy tetszem-e neki, vagy csak húzza a fejem. Mindenesetre egészen jól csinálja, és remélem az első az igaz. Mondjuk, amennyit ismerek belőle, nem kellene kételkednem. De ha meg azt nézem, hogy azt hittem Masát ismerem, akkor meg… nos, majd meglátjuk.
- Hát ö… a válasz kissé felelőtlennek is hangozhat – kezdek bele mégis, pedig megpróbáltam kikerülni a kérdést. Kicsit mozgatom a számat jobbra balra, mintha jól meg akarnám rágni, amit mondok, majd csak kinyögöm az igazat. -  Ennyi pénzünk volt – felelem, és pír költözik az arcomra, de mit mondhatnék. Nem vagyunk eleresztve, mint egyesek, és így utólag még jó is, hogy nem volt több pénzünk. – Amúgy Emma azt mondta, hogy tíz sok lett volna, így a kilenc nem is az, igaz? – boldogság és mosoly költözik az arcomra, ahogy felé vetem a pajkosnak szánt pillantásom, szerintem elég jól sikerült. Mintha bűnrészest keresnék benne is, ha már úgy alakult, hogy az igazi nem lehet az.
- Ugye? Nagyon aranyosak – miközben etetem a kis és nagy baglyocskákat, lopok pár pillantást, azért mégiscsak csak Babett a nap nem legszebb lánya a közelemben. Kicsit bűntudatom is támad, hogy sem Emmának, sem Karolának nem nagyon írok és nem is válaszolgatok unalmas lerázó szövegeken kívül mást. És tessék, Babettel tök jól elvagyok, talán pont azért, mert csak annyit ismer belőlem, amit két találkozásból lehet. Arra van szükségem, hogy tiszta lappal induljak mindenben… De, hogy ne legyen unalmas a nap, ez a szépség ma is elesik. Komolyan kezdek félni, hogy én okozom ezt, pedig ma nem is ittunk. Odasietek és felé nyújtom a kezem, de azért kuncogok.
- Hát azt nehéz lenne tagadni – kacsintok rá, és ha elfogadja,  kezem felhúzom. – Na, igen, de akkor söröztünk, az más – mentem fel őt minden felelősség alól, és jólesően gondolok vissza az estére. A csókra… szinte érzem az ajkaimon, el is kapom a tekintetem az övéből és a haját kezdem nézni, mivel a kis bagolyka megtalálja benne a maradékot. Nevetve lépek még közelebb és elveszem a kis baglyot, aki oda-oda csippent, de nem éri el a haját, mert fogom.
- Eléggé, de ha megengeded, kiszedem, na, hess – ezt már a kis bagolykának mondom, aki kirepül a kezemből, de nem megy messzire, megáll közel Babetthez és a haját nézi. Ami azt illeti a többi bagoly is ezt teszi, hiszen már csak azok a kis morzsák maradtak. Nem is szórakozok tovább, hanem aprólékosan kibogarászom belőle azt a pár darabot és Babu kezébe adom.
- Szerintem kedvel téged – mivel a kis bagoly egyre közelebb araszol a lábához „észrevétlenül” és a többieknek is mehetnékük van a lány felé. Én is kedvelem, minimum. – Nos, szeretnéd őt? – emelgetem meg a szemöldököm, majd odaguggolok a többihez. – Sajnálom ma már nincs több – mondom szomorkásan feléjük, és azonnal csipogni kezdek. Hogy mit, fogalmam sincs, de az biztos, hogy nem sokkal ezután felszállnak. Ekkor felállok és elpirulok, ahogy Babettre nézek. – Talán, kicsit elhanyagolom őket – harapom be az alsó ajkam és szégyenkezve sütöm le a szemeim. tényleg többet érdemelnének, de majd elengedjük őket valamikor…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805595#post805595][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.04.15. 19:34[/b][/url]

Nem mondom, hogy helyeslően bólogatok a baglyok történetére, inkább csak figyelmesen hümmögök. Ha az Abszol úton jártam volna, és lett volna valamennyi pénzem, én biztosan nem kilenc bagolyra költöttem volna. Bár nem ítélkezem, mert nem tudhatom, hogy mi volt mögötte a szándék. S mivel Bence volt barátnőjéről beszélgetünk, nem szeretnék sem neki sebeket feltépni azzal, hogy tovább érdeklődök, plusz magamnak sem szándékozok több kellemetlen érzést okozni a dologgal kapcsolatosan. Természetesen Emma említésére felcsillan a szemem, mert érdekel, hogy ki is lehet ő, de úgy érzem, hogy most ez nem az a pillanat, amikor annak a furcsa érzésnek hangot kellene adnom, hogy nem ismerős nekem a női nevek felsorolása. Féltékenység? Á, mire is? Megrázom a buksimat, így arcomba keveredik néhány kósza hajszál, amit ismét kötelességemnek érzek a fülem mögé zavarni, hogy ne zavarhasson a tiszta látásban. Már ha ennyire el vagyok homályosodva agyilag.
Ezután a földre vetem magam, és olyan gyorsan történik minden, hogy a következő pillanatban Bence tenyerét érzem finom ujjaim fogásában, amire újfent bizseregni kezdenem ujjbegyeim, és nagyot nyelve, hálás tekintetem fúrom a fiúéba.
– Sör sem kell hozzá, látod – mondom szendén mosolyogva, s amikor talpra állok, a fiúval szemben találom magam. Elég közel, így arcom kipirosodik, de nincsen az az erő most, ami most arra rávenne, hogy távolabb álljak. Amikor Bence bekerül a személyes aurámba, valamiért nem akarok kiszakadni belőle, s csupán akkor lépek egyet hátra, amikor ő is hátrálni kezd. Érdekes dolgokat hoz ki belőlem cseppnyi ismeretségünk, amin rengeteget gondolkodok minden este lefekvés előtt. Rendszerint iskolai dolgok járnak agyamban, azonban azután a bizonyos este után átvette felettem valami más a hatalmat, aminek megválaszolására még mindig nem tudtam sort keríteni.
Ekkor Bence ismét közelebb lép, hogy megmenthessen a vállamon csücsülő emberevő szörnyetegtől, így pupilláim kitágulnak, s a zöldes árnyalat felett ismét a kék szín veszi át az uralmat. Megnyugszom. Ő leveszi a kisméretű bagolykát a vállamról, én pedig zavartan kuncogok egyet. „De ha megengeded”, hallom a kellemesen nyugtató hangszínt, amire ő finoman elkezdi kiszedni hajamból az madáreleség maradványait. Nagyot nyelek, újra közel áll hozzám, én pedig csak felfelé fordítom arcomat és hagyom, hogy kiszedje a hajamat csúfító darabkákat. Kékjeim ide-oda cikáznak az övéi között, és egyre gyorsabban kezdem venni a levegőt, aztán… aztán vége.
– Köszönöm – suttogom lágyan tekintetét nem eresztve. Kellemetlen, hogy ennyire esetlen – vagy inkább esendő – vagyok a társaságában, de nem tudok mit tenni ellene. – Őt? – nézek a csöppségre. Bagolymami lehetnék. Ez nagy felelősség. És Masával is biztosan meg kellene beszélnem. Szegény lányt az év eddigi részében úgy kerültem, mint a tüzet. De ha már Bence felajánlja, akkor vegyük úgy, hogy a hozzá tartozó baglyok közül kapok egyet, így… – Igen, szeretném – bólogatok mosolyogva, miközben a közeli sziklakert egyik darabjához sétálok, és leülök rá. – Mogyoró – mondom gyermekin vigyorogva. – Ez lesz a neved, jó? – tekintek a kisállatra, majd mosolygós szemeimet Bencére szegezem. Lágyan kuncogok egyet, aztán sokatmondó pillantással emelem vissza arcomat a fiú irányába. – Tudod, Bence – kezdek bele simogató hangszínnel. – Szeretek veled lenni – picit el is nevetem magam, amikor kimondom. Nem azért, mert vicces, hanem azért, mert szinte el sem hiszem, hogy ilyet ki merek mondani. Hangosan. – Mindig kitalálsz valamit, ami nem unalmas – mondom csillogó szemekkel, s a baglyokra nézek. – Segítek gondoskodni róluk, mit szólsz? – hiszen már nekem is van köztük gondozottam. Újabb közös program.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805830#post805830][b]Angyal Brigitta Sára - 2020.04.17. 10:19[/b][/url]

Halkan nevetek picit a példáján, de aztán gyorsan csatolok magyarázatot is, elvégre teljesen találó volt, nincsen vele semmi gond.
- Nem-nem, teljesen igazad van, a fürdős analógia tökéletes - bólogatok nagyban, de közben újra nevethetnékem támad a következő megjegyzésén is. Szegény, igazán nem akarom én itt körbenevetni, de jó kedvre derít a fogalmazásmódja. Imádom az olyan embereket, akik egyedien fogalmaznak, ez a tény mondjuk gondolom senkit sem lep meg velem kapcsolatban.
- Mágiamentes? - kérdezek végül vissza a számomra vicces részre - Van a laktózmentes, a gluténmentes, meg a mágiamentes. Tetszik - állapítom meg, nevetésem most már egy rávillanó széles mosoly inkább. Tényleg tetszik.
Felhúzom magam elé a lábaim, sípcsontjaimon átkulcsolva a kezemet, úgy hallgatom a történetét. Őszintén meghat egyébként, hogy elmeséli. Kedves dolognak tartom, hogy megosztja a saját példáját, lehet hogy tévedés, de úgy érzem, inkább nekem szeretne vele segíteni, mintsem magamutogatás lenne. Eszembe jut róla (habár fogalmam sincs, ő minek tartja magát) hogy sok ember nem tartja kereszténynek (vagy akár csak simán vallásosnak) önmagát, de ez még nem jelenti, hogy sok cselekedetük ne képviselhetné ezeket az értékeket a vallásos háttér nélkül is. Ezeket a fajta embereket - habár ezt senki nem hinné el nekem - jobban szeretem sok kereszténynél, mert náluk az önzetlen viselkedés őszinte, belülről fakadó és hiteles, sokkal inkább, mint sok "kirakat kereszténynél".
- Nagyon bátor vagy - jelentem ki egyszerűen, mert így is gondolom. Nagyot változtatott, és sokat vállalt. Megnyugtató, hogy neki működni látszik.
- Hogy érzed, mi a legjobb, amit nyertél a változtatással? - kicsit vájkálós, mélyítős kérdés, de most nem félek, hogy elmenekül, mint legutóbb. Tényleg érdekel. Főleg azért, mert legtöbbször az ember ilyenkor teljesen váratlan dolgokat kap Istentől, pont nem az lesz egy nagy változásban a legjobb, amit remélt tőle, hanem amire nem is gondolt. Ezek számomra mindig végtelenül izgalmasak. Jól példázzák, hogy mennyire fordulatos az élet.
- Én a Tündérmanót néztem eddig, és bár sokadrangú, de az utca neve is nagyon tetszik, szóval hátha bejön... - mosolyodom el, kivételesen még azon sem kezdek szorongani, hogy az utcaneves megjegyzés miatt hülyének néz. Aztán végül a testvéremre terelődik a szó, én a meglepettség imitálásán vigyorgok egyet, a végére pedig egy picit megrándítom a vállamat.
- Ahhoz, hogy Odettet lenyűgözze az ember, általában a legindokolatlanabb dolgok kellenek. Úgy változik a viselkedése, mint az áprilisi időjárás. Majd szólok, ha egyszer megfejtettem a titkát, 20 év kevés volt hozzá - ütöm el végül kicsit ezt a dolgot, mert hát ez így igaz egyébként. A szeszéllyel én sem tudok mit kezdeni, maximum van egy picivel nagyobb rálátásom, hogy milyen lélektani folyamatok vannak mögötte. Sokra megyek vele...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805838#post805838][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.04.17. 12:12[/b][/url]

Én ha innen egyszer elmegyek, soha vissza nem térek. Fogadalom volt, egy olyan kijelentés, amiben akkor nagyon hittem. Állandóan a többre, a másra a változásra vágytam. Elmentem egy faluból a városba, emelkedtem, emelkedtem, aztán süllyedtem, míg a faluból város lett, a lányból nő, ám a sikeresből sikertelen. Haragszom, mérges vagyok, szenvedek. Ám azzal, hogy önmagam ostorozom, nem jutok előrébb. Mert nem tudom, hogy melyik volt az a pont, amikor hibáztam. Mikor történt mindez? Miért nem én?
Nem ez a munka a minden, mondanák sokan, én mégsem tudok most előre tekinteni. Nem a startvonalhoz battyogtam vissza fejlehorgasztva, hiszen olyan ajánlásom van, hogy lehetetlen, hogy ne engem akarjanak. De most, még tart a gyászidőszak. Azonban, szükségem van rád. Itt vagy, és én érezni akarom a közelséged, hiszen elkerülhetetlenül a legjobb barátom lettél. Elmentem hozzátok, de már nem voltál ott, itt vagy, egy olyan helyen, ahol nekem nincs keresnivalóm. De, ha ide jártál öt évig, akkor tudod, hogy hol kell besétálnod a birtokra úgy, hogy a védőbűbájok ne szúrjanak ki. Én tudom, hogy hogyan jutok el hozzád.
Magamhoz ölelt virágzó kaktuszommal, a legféltettebb kincsemmel sétálok feléd, halkan, hiszen nem akarlak megzavarni, teljesen elmerültél, mint mindig. Ki tudja, talán, ha felpillantasz, azt hiszed, nem vagyok más, csupán csak egy délibáb. Talán nevetsz, és árnyékba húzódsz, de én még mindig itt leszek. A kerítésen ülve, lábaimat lóbálva, ahogy a lágy, tavaszi szellő bele-belekap a hajamba. Tudod, miért vagyunk mi legjobb barátok, Benő? Mert nem különbözünk a szenvedélyben. Te szenvedélyesen szereted az állatokat, én szenvedélyesen szeretem az igazságot. Csak amíg te jóságos vagy, én törtető. Néha szeretnék olyan lenni, mint te. Szenvedélyesen szeretni és közben jóságosnak maradni. Talán, sőt, akkor egészen biztosan érteném a miérteket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805840#post805840][b]Széles Adorján Benedek - 2020.04.17. 12:43[/b][/url]

A mai nap egymilliós kérdése: Miért sír az Augurey? Na? Senki? Segíthetek, de azért maradjunk abban, hogy ezt nagyon ciki nem tudni, elsős LLG tananyag. Annyit segítek, hogy be van borulva. Persze mire jó, hogy szól az Augurey, ha a szürke égről már egyébként is tudom, hogy esni fog? Semmire, legalábbis az átlagembernek. Én viszont tudom a hangleejtéséről hogy az eső nagyjából húsz perc múlva legkésőbb már esedékes is lesz. Fél órája még tűzött a nap, de az áprilisi időjárás most sem hazudtolja meg magát, és nincs is ezzel semmi baj. Elégedetten állapítom meg, hogy a frissen ültetett lopótököm és az előző Vadőr Azelái jó nap elég néznek.
Magam előtt egy közepes méretű szekrényt lebegtetek, miközben a bal karomon egy Jobberknoll csücsül, jobbomban pedig néhány jutalomfalat van neki, hogy ne akarjon meglépni. Imádom őket, annak ellenére, hogy nagyon macerás jószágok a némaságuk miatt, sose szólnak, ha bajuk van, maximum a válladra szarnak. Éppen azt próbálom kitalálni, hova lenne jó átrakni a lakhelyüket, így ezt a delikvenst cipelem körbe-körbe, tesztelve, melyik helyre hogyan reagál. Egyelőre sok nem derült ki, pedig az esőt nem várnám meg vele.
Betolakodó ül a kerítésemen. Habár annyira nem lehet betolakodó, ha a kerítésnél megállt, elvégre az nálam csak afféle jelképes eszköz, még egy csecsemőt sem tartana kint. Persze a vonalában vannak bűbájok, hogy ne érjen meglepetés, ha látogatóm akad, de mivel ő ezt nem lépte át, így most meglepetés ér. A személy kevésbé lep meg, habár nehéz volt elképzelnem, hogy Zsófi ide valaha visszajöjjön. Azt viszont tudtam, hogyha én jövök, idő kérdése, és ő is meg fog jelenni. Ezt a Nobel-díjas következtetést abból vontam le, hogy hány órát ült az elmúlt hónapokban a Holdfény utcai lakásom nappalijában. Nem kapta meg az állást, látom rajta. Össze van törve.
- Zsófi! - mondom hangosan a kert túloldaláról, a szekrényt gyorsan pár pálcamozdulattal letéve az ajtó elé, a Jobberknollt pedig egy lendületes mozdulattal felengedve a levegőbe, hirtelen ötlettől vezérelve. Akkor ezt nem ma oldjuk meg. Hadd repüljön haza, az eső előtt már úgysem költöztettem volna át sehová. Hosszabb folyamat lesz ez annál.
Pár nagyobb lépéssel ott is termek a kerítésnél, megtorpanok előtte, jobbommal a vörös tincseit kezdem birizgálni, miközben halkan csak annyit mondok, hogy "sajnálom". A nyomomban felbukkan Marci, a Szamojéd, aki magához képest egészen visszafogott, "csak" kitörő lelkesedéssel próbál felpattogni Zsófira, de legalább az arcát nem akarja végignyalni. Nézek rá tanácstalanul pár pillanatig, aztán fejemmel a ház felé biccentek.
- Gyere be, mindjárt esni fog. Még nagy a felfordulás, de csinálok neked egy kakaót - ajánlom fel, közben testemmel már inkább a ház felé fordulva. Bent majd szépen elmeséli, hogy lehettek ilyen hülyék a minisztériumnál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805844#post805844][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.04.17. 14:20[/b][/url]

Lebuktam. Sokszor teszem, na nem így, hanem, úgy, hogy a víz alá lebukok, és számolom a másodperceket, egyre hosszabban és hosszabban, mígnem a testem rimánkodik már azért, hogy a felszín felé induljak, mert a bent tartott levegő kezdi el fojtogatni. Nem vagyok szuicid. Nincsen vágyam arra, hogy meghaljak. Nem akarok nem élni. Ne érts félre kérlek. A felszínen nyugodt vagyok, ám olykor, mikor erőm végén járok, tomboló sárkány és tüzes oroszlán keverékeként, dúvad formájában tör elő belőlem a megelégeltség és az ellenállás. Azonban, ha ellenállok az ellenállásnak, lenyomom a mélybe, akkor a fókusz átesik. Miközben a víz alatt számolom a másodperceket, a harag tovaszáll, és én, mikor a felszínre jövök, már újra olyan vagyok, aki képes tiszta fejjel gondolkozni.
- Tudod mit jelent másodiknak lenni?
Kérdezlek, pedig tudod, hiszen a mellettem lévő években mást sem hallottál tőlem. Elsőnek kell lenni, elsőre tökéleteset alkotni. Megtanulni, tudni, elvégezni, mert rend kell, mert fegyelem kell, mert győzni kell. Úgy menetelek előre, mintha nem lenne más út, mintha a mellékutak nyújtotta lehetőség ne volna legalább olyan jó. Senki sem mondta, hogy Bogolyfalva kevesebbet ad majd nekem, mint Budanekeresd, de nem ma. Ma ne mondj ilyet nekem. Még te se. Te legfőképp ne, mert bármennyire is szeretlek, most nincs víz, ami alá lemerülhetek. Most nem tudok elszámolni magamban, és nem akarlak bántani.
- Te vagy az első, aki vesztett.
Közelebb hajolok arcodhoz, illatod orromba, elmémbe férkőzik. Az otthon illata vagy, a megnyugtató közegé. Elpillantok a házikó felé, amit már gyerekként is szerettél. "Miért nincs Széles az órámon?" Ők néztek engem, én tudtam a helyet, de nem árultalak el sosem. Fáj a hasa. Mondtam sokszor, és azt mondtam az én hibám, mert megkóstoltattam veled egy bájitallal teli csigát. Van közöttünk egy régi szövetség, tanárgyerekként a tanárgyerekhez menekülsz, csak amíg te imádod az apád, én nem tudom nevén nevezni. Nekem ő csak Richárd. Valaki, aki még csak a nevét sem adta nekem, és én viszonzásul a szívem zártam el tőle.
- Szép vagy.
Suttogom halvány mosollyal Marcinak, aki nem titkoltan a kedvencem, és akivel a közös titkunk, hogy egyszer megengedte, hogy hozzá bújva aludjak el. Az is egy rossz nap volt. Az ölemben pihenő vidám sárgán virágzó kaktuszt hirtelen feléd nyújtom, és valami mosolyfélét is mellékelek hozzá. A kedvencem, féltő gonddal neveltem mindig.
- Házavató ajándék. Laknia kell valahol, és megfogadtam, hogy ha ez egyszer a tiéd lesz, neked adom. Csak vigyázz rá, kérlek, sűrűn látogatom majd mindkettőtöket.
Nem akarok még menni, bár talán jobb lenne, hiszen, ha jön az eső, elázik mindened, odabent pedig egészen kicsi helyed marad csak, na nem pont Morci miatt. Őt még mindig nem értem...hogyan? Leugorva a kerítésről, szorosan melletted lépkedve haladok. El-elmosolyodom. Te vagy az én örömöm ebben a boldogtalan napban.
- Mesélj te, kérlek. Ha elered az eső, üljünk ki, és meséld el, mi lesz másként.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805849#post805849][b]Széles Adorján Benedek - 2020.04.17. 15:51[/b][/url]

Amíg élek, nem fogom tudni megérteni, és nem fogom tudni megérteni vele, hogy a tökéletesség amit hajszol, nem létezik. Megtanultam már ezzel a gondolattal együtt élni, viszonylag beletörődő vagyok az ilyesmivel kapcsolatban, bár nem mondanám, hogy nincsenek hullámvölgyek, a magamfajta érzelmes embernél mindig vannak. De most egészen nyugodt vagyok egyelőre, nem próbálok a fejébe verni semmit, amire láthatóan nem áll készen. És nem is hiszem, hogy valaha fog.
- Hülyék, Zsófi. Fogalmuk sincs, hogy mit veszítettek. Hidd el, hogy ez nem a te veszteséged - mondom egyszerűen, olyan hangleejtéssel, amely egyértelműsíti, hogy erről nem szeretnék vitát nyitni. Vagyis lehet, csak felesleges.
- Egyébként is, Vivikét valószínűleg bevásárolta a kedves apukája a pozira, ezt te is tudod - közlöm még az egyértelműt, miközben Marci csaholása közben a bejárat felé igyekszünk. Ebben a pillanatban pedig a távolban villanás látszik, három-négy másodperccel később pedig egy közepesen erőteljes dörgés hangja csapja meg a fülünket. Az Augurey mindig pontos.
Zsófi és Marci barátsága kedvemre való, így most is elmosolyodom, amikor Zsófi megdicséri. Idegbajt kapok azoktól a nőktől, akik a lelkes kutyáim láttára sikítófrászban törnek ki és menekülni kezdenek, az ilyen nőknek pedig csak a tinilány alfaja b*szarintja fel jobban az agyamat, úgyhogy erre már előre edzettem magam az ideköltözéssel kapcsolatban. Nem áltatom magam azzal, hogy az én jószívű, ártalmatlan kutyáim nem lesznek néha félreértve.
A kaktuszt elveszem, közben vetek rá egy hálás mosolyt, tudom mennyit jelent neki.
- Nagyon szépen virágzik, jól gondját viselted - dicsérem meg, mert habár sokan azt gondolják, hogy a növényápolási tehetségtelenségüket kiélhetik abban, hogy kaktuszt tartanak, mert "azzal nem kell törődni", ez speciel egyáltalán nem igaz. Elvegetálni persze tényleg bármilyen körülmények között el tud. De ilyen virágokat nem hoz akárkinek.
- Nyugodtan nézz körül, de mint látod, még minden a feje tetején áll - tárom ki végül előtte az ajtót, hogy ő is meg tudja lesni. Már inkább otthonos, mint káoszos, de azért látszik, hogy van még tennivaló. Nem szeretem, ha a bűbáj dönti el helyettem, minek hol a helye, így ezt varázslattal ugyan, de teljesen önvezérelten végzem. Így viszont kicsit tovább tart.
- Éppen most hoztam át Széles nagyapó tükrösszekrényét - mondom, Zsófi pedig tudom, hogy tudja, hogy mennyit jelent nekem ez a darab. Széles nagyapó már jó pár éve nincs velünk, engem pedig semelyik családtagom halála nem viselt meg úgy, mint az övé. Nagyon hiányzik.
- Menjünk a hátsó teraszra, ott nem ázunk el. Kilebegtetsz két széket, amíg megcsinálom a kakaódat? - kérem, miközben a kuplerájos konyhakredenc mélyéről elkezdem előásni a holland kakaóport.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805870#post805870][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.04.17. 18:48[/b][/url]

- Tudod, hogy a pénz csak fű alatt számít. A világ számára Vivien jobb, mint én. Bár végig csak azt tette, amit én, mi van, ha ő mégis jobb? Ha annyira elvakult voltam, hogy nem vettem észre?
Mi van, ha nem én vagyok a legjobb? Ha van egy jobb nálam? Ki mernéd mondani Benő, a szemembe nézve, mernéd azt mondani, hogy ő jobb nálam? Itt kezdődik a szeretet, amikor te meg én szeretjük egymást, és ezért képesek vagyunk kegyelmesebben fogalmazni, gondolván, hogy attól talán jobb lesz majd minden a másik lelkében. De talán csak annyit kéne mondanod, szíved minden szeretetével, hogy Zsófi, te csak egy Bogolyfalva szinte érsz fel, de ott brillírozol majd. Itt, a várossá lett faluban, te lehetsz a legjobb. Vágyj erre, és ne többre, de erre igazán. De te túl szép vagy belül azért, hogy ilyet mondj nekem. Te Vivient sem kedvelted, mert én nem kedveltem. Pedig talán szerethetted volna, de abba belehalt volna a rendíthetetlennek hitt barátságunk. Most már nem félek, mert tudom, hogy nem szeretnéd őt. Csak azért, mert én önző mód ellene hangoltalak, hogy ne szeresd, és te nem tetted, fel sem merült benned talán, hogy az a lány, olyan, mint én, mert ugyanazokat tette mint én, egy időben még a haját is úgy hordta, mint én. Lehet, hogy minden fordítva volt, Benő? Hogy én hasonlítottam rá, hogy én utánoztam őt?
- Annyira utálom, amikor hisztériás picsának érzem magam!
Háborodok fel saját magamon, és bár elítélem a káromkodást, de amikor érzem, hogy gyenge vagyok, hogy hogy nem tudok úgy teljesíteni, ahogy nekem megfelel, ha nem szeretem azt, ahogy vagyok, és ha szavaimmal a számomra kedves embert bántanám, akkor utálom magam. Racionalistává kell válnom, érted, értünk. A barátságunk sokszor ingoványos, hiszen se te, se én nem vagyunk nem érzelmesek lenni, de te szívvel, én ideggel érkezem egy-egy vitába, és sosem lehet tudni, melyikünk győz. Félek, Benő, hogy egyszer egyikünk elfárad, és örökre lerombolunk valamit, ami lényünk egy része. Légy reális, suttogom magamnak odabent, és érzem, ahogy lassan megnyugszom.
- Ha valóban szükségem lett volna erre az állásra, akkor én is megkérhettem volna Richárdot, hogy fizessen, de én nem nyúlok ilyen eszközökhöz. Tisztességes ember vagyok.
Jelentem ki végül neked elégedetten, ahogy körbejárva a helyet, megismerkedem a bútorok kezdeti elrendezésével, közelebb sétálok a szekrényhez, a tükörben vizsgálom arcom, ahogy megváltozott, fakóbb, így jobban látszik a millió szeplő, ami borítja. Csak a szemöldököm sminkeltem és a szempillám festettem, ajkaim is csak egyszerű szájfénytől csillognak nedvesen.
- Helló Morcos.
Köszöntöm az apró dögöt, és bár próbáltam hozzá jól állni, mégsem tudom szeretni. Nem tudom miért, de féltékeny vagyok rá, utálom azt a kisugárzást, ami a törpecirkálóból ered. Frusztrál, főleg, ahogy Benő ölébe fekszik, látványosan. Főleg, amikor itt vagyok. Engem választana, nem is kérdés, és ezt a kis bokafogó is tudja, így odasétálok hozzád, és amikor felegyenesedsz, szorosan megállok előtted, tekintetem tekintetedbe mélyesztve. Semmi. Teszek egy apró lépést. Még mindig semmi. Még egyet, és akkor ott is van, az agresszív ugatás, amitől ne haragudj, de mosoly kúszik az ajkaimra.
- Mindig kiprovokálom.
Ellépve tőled, a mogyorófa pattogósságát élvezve, egyik széket a másik mögé rendezve, ahogy kéred kiviszem őket a hátsó teraszra, és bár, ahogy beléptem, egyből kiléptem a cipőimből, remélem, hogy egy pokrócot hozol majd nekünk, miközben bekucorodok a székbe, és várlak, elered a frissítő zuhatag.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805920#post805920][b]Széles Adorján Benedek - 2020.04.17. 23:04[/b][/url]

Elgondolkodva kémlelem pár pillanatig Zsófi arcát, megállva kicsit a nagy keresésben. A (ki tudja mennyire) költői kérdésére inkább nem válaszolok, helyette azt csinálom, amit szoktam: megmondom a véleményem.
- A Vivien-féle szar emberek a közhidelemmel ellentétben nem azért jutnak pozícióba, mert az élet igazságtalan és a gonoszaknak kedvez. Ezt kapják kompenzációként, amiért mindenki rühelli őket és egyedül fognak meghalni - jelentem ki teljes magabiztossággal, mert ezt nagyjából így is gondolom. A Vivi-félék azok, akiket titkon a férjük évek óta csal, hogy érezzen még mellettük valamit, a gyerekeik pedig egytől egyig utálják őket. Ha ez a nyamvadék állás a legnagyobb öröme, amit Zsófi elől vett el - márpedig az - akkor annyit is ért az élete.
- Mi a B-terv, Zsó? Mert értem én, hogy ezt meg kell gyászolni vagy mi a tökömet magyaráznak azokban a pszichológiai lapokban, de te nem az a típus vagy, aki megengedi magának, hogy elsüllyedjen az önsajnálatban - érdeklődöm meg végül, hogy tulajdonképpen merrefelé lehetne ebből kilábalni, válaszul arra, hogy nem szeret hisztispicsa lenni. Hagyom, hadd emlegesse fel az apját, hadd nyugtassa magát azzal, hogy legalább az erkölcsi fölény az övé. Az sokat számít egyébként, még akkor is, ha teljesen elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha is opció lett volna az, hogy tényleg megkérje Vasváryt.
Meglepődöm kicsit, amikor beleáll az arcomba. Habár nem jövök zavarba a közelségétől, azon már régen túl vagyunk, azért egy pillanatra némi döbbent értetlenség csücsül ki a képemre, ami csak akkor enyhül, amikor Morci ugatni kezd.
- Kegyetlen vagy, nem értem miért kell szegény állat idegeivel játszani, tudod, hogy elmebajos így is... Te fogsz vele járni a kutyapszichiátriára - csóválom meg rosszallóan a fejem, majd mindketten elmegyünk a dolgunkra.
Pár perccel később pedig már Zsófi kezébe nyomom a kakaóját, a saját szokásos bögréjében, amit mindig kér, amelyiken kötött hővédő van, hogy ne égesse meg az átmelegedett kerámia az ember kezét. Habár egy bűbájjal is meg lehetne oldani, ez a mugli megoldás mindkettőnk szívének sokkal kedvesebb. Az eső szakad, a villámok engesztelhetetlenül be-becsapnak pár percenként valahová, de az a tipikus jóleső, borzongató érzésed van, amikor kicsit fázol, de alapvetően biztonságban, ám egy karnyújtásnyira ülsz a megázástól. Nagyon hangulatos.
- Mi lesz másként? - dobom fel végül a korábbi kérdését, kicsit elgondolkodva - Szerintem semmi. Egy kicsit boldogabb leszek itt, azt hiszem. Neked pedig ide kell szoknod a Holdfény utca helyett. Szerintem rendben lesz - mondom, majd Zsófi felé fordulok egy cinkos, nagyon boldog mosollyal, amely kimutatja, hogy nem csak hogy "rendben lesz", de úgy érzem, hogy mindent megkaptam, amit valaha akartam. Tudom, hogy nem vagyok egy Palásthy vagy egy Wolf, de jó Vadőr leszek, csak egy kis idő kérdése. Végül aztán elfordítom róla a tekintetem, a hátsókertet bámulom, mögötte az erdővel. Tudom, hogy tud önzetlenül örülni az örömömnek, de mégis kicsit pofátlanságnak érzem a boldogságot, pont most, amikor tőle éppen elvették azt, amit én megkaptam.