Az erdő felé sétálva lassacskán egy apró, fából készült ház tűnik fel a láthatáron. Ahogy egyre közelebb jutunk a kis viskóhoz, kivehetővé válik a ház oldalánál megbúvó melléképület - ennek belsejében kisebb-nagyobb ketrecek, boxok találhatóak, amelyekben az ápolást igénylő kisebb állatok és bestiák kapnak szállást, illetve itt raktározzák a gondozásukhoz szükséges eszközöket is. A lak mögött elterülő, Mihály által rendbetett kicsi veteményes alaposan kinőtte magát, látszik, hogy gondját viselik. Néhány növény tud vigyázni magára, ezek a veszélyesnek ítélt látogatók közeledtére elszaladnak vagy elbújnak a földben, de akadnak itt teljesen hagyományos zöldségek, gyümölcsök és fűszerek is, továbbá bájitalhozzávalókat és egyéb gyógynövényeket is lelhet az elkerített területen a szemfüles kutakodó. A nyári szezonban hatalmas dinnyék nőnek itt, amiket szívesen megoszt látogatóival.


A házikót új gazdája nem igazán alakította át. Odakint még mindig nyúzott a lábtörlő, legfeljebb terepre való bakancs és gumicsizma állnak mellette; belül is leginkább a bútorok változtak csupán. A ház három helyiségből áll – egy fürdőszobából, egy konyhából és egy nappaliból. Ez utóbbiba érkezik az az illető, aki átlépte a küszöböt. Előszoba tulajdonképpen nincs, csak egy plafonról lelógó színes függönnyel elválasztott apró térrész szolgál arra, hogy felakasszuk a kabátot a falból meredő fogasra, vagy levegyük a cipőt.
Nagyjábóli látkép, a függöny nélkül
A nappali az épület legnagyobb helyisége, bár alapból nem mondható tágasnak. Az ajtótól jobbra egy hatalmas ablak található, amin rengeteg fény áramlik be. Talán a legnagyobb változás, hogy sokkal szellősebb, több a szabad tér - a padlót az ajtótól jobbra megemelték, otthonos zuggá alakítva, a bútorok nagyobbik része eltűnt. A szoba közepén heverő szőnyeget megőrizte, ám az ágyból mindössze a kényelmes matracot hagyta meg, amin tarka takaró és jópár párna hever mindig. A szekrényt egy ügyes bűbájjal voltaképp beleépítette a falba. Az elődje által gondosan fehérre meszelt falat Radúz rajzlapnak kiáltotta ki - amikor csak ideje vagy kedve engedi, festeget rá és díszítgeti. A szekrény melletti polcról jóformán eltűntek a könyvek (csak az okvetlen szükségesnek ítélt darabok maradhattak), így már felfért a gramofon és kevés személyes tárgya. A polc szélére apró égősort utánzó mágikus fényforrást aggatott.
A nappalit a konyha követi, amelyet most fagyöngysor helyett egy másik tarka, batikolt függöny választ el a másik helyiségtől. Berendezése tökéletesen átlagos, leszámítva azt a teakészletet, ami pusztán színeivel vonzza a takintetet. A pult álló fűszertartók száma gyarapodott, míg a rongyos, mugli szakácskönyvek eltűntek. A falak itt is fehérek, a kerámiatálak helyét pedig szárítani felakasztott növénycsokrok vették át. Az ablakban fűszernövények sorakoznak egy virágosládában.
A fürdőszoba meghökkentő egyszerűséget mutat. Bambusz kilépő, törülköző, illetve a tisztálkodáshoz használatos szerek. Az apró ablakra nagy, tarka üvegragasztó került és a ház egyetlen régi növénye is itt kapott helyet, hogy nuygodtan szövögesse magát tovább a végtelen (és a plafon) felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805838#post805838][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.04.17. 12:12[/b][/url]

Én ha innen egyszer elmegyek, soha vissza nem térek. Fogadalom volt, egy olyan kijelentés, amiben akkor nagyon hittem. Állandóan a többre, a másra a változásra vágytam. Elmentem egy faluból a városba, emelkedtem, emelkedtem, aztán süllyedtem, míg a faluból város lett, a lányból nő, ám a sikeresből sikertelen. Haragszom, mérges vagyok, szenvedek. Ám azzal, hogy önmagam ostorozom, nem jutok előrébb. Mert nem tudom, hogy melyik volt az a pont, amikor hibáztam. Mikor történt mindez? Miért nem én?
Nem ez a munka a minden, mondanák sokan, én mégsem tudok most előre tekinteni. Nem a startvonalhoz battyogtam vissza fejlehorgasztva, hiszen olyan ajánlásom van, hogy lehetetlen, hogy ne engem akarjanak. De most, még tart a gyászidőszak. Azonban, szükségem van rád. Itt vagy, és én érezni akarom a közelséged, hiszen elkerülhetetlenül a legjobb barátom lettél. Elmentem hozzátok, de már nem voltál ott, itt vagy, egy olyan helyen, ahol nekem nincs keresnivalóm. De, ha ide jártál öt évig, akkor tudod, hogy hol kell besétálnod a birtokra úgy, hogy a védőbűbájok ne szúrjanak ki. Én tudom, hogy hogyan jutok el hozzád.
Magamhoz ölelt virágzó kaktuszommal, a legféltettebb kincsemmel sétálok feléd, halkan, hiszen nem akarlak megzavarni, teljesen elmerültél, mint mindig. Ki tudja, talán, ha felpillantasz, azt hiszed, nem vagyok más, csupán csak egy délibáb. Talán nevetsz, és árnyékba húzódsz, de én még mindig itt leszek. A kerítésen ülve, lábaimat lóbálva, ahogy a lágy, tavaszi szellő bele-belekap a hajamba. Tudod, miért vagyunk mi legjobb barátok, Benő? Mert nem különbözünk a szenvedélyben. Te szenvedélyesen szereted az állatokat, én szenvedélyesen szeretem az igazságot. Csak amíg te jóságos vagy, én törtető. Néha szeretnék olyan lenni, mint te. Szenvedélyesen szeretni és közben jóságosnak maradni. Talán, sőt, akkor egészen biztosan érteném a miérteket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805844#post805844][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.04.17. 14:20[/b][/url]

Lebuktam. Sokszor teszem, na nem így, hanem, úgy, hogy a víz alá lebukok, és számolom a másodperceket, egyre hosszabban és hosszabban, mígnem a testem rimánkodik már azért, hogy a felszín felé induljak, mert a bent tartott levegő kezdi el fojtogatni. Nem vagyok szuicid. Nincsen vágyam arra, hogy meghaljak. Nem akarok nem élni. Ne érts félre kérlek. A felszínen nyugodt vagyok, ám olykor, mikor erőm végén járok, tomboló sárkány és tüzes oroszlán keverékeként, dúvad formájában tör elő belőlem a megelégeltség és az ellenállás. Azonban, ha ellenállok az ellenállásnak, lenyomom a mélybe, akkor a fókusz átesik. Miközben a víz alatt számolom a másodperceket, a harag tovaszáll, és én, mikor a felszínre jövök, már újra olyan vagyok, aki képes tiszta fejjel gondolkozni.
- Tudod mit jelent másodiknak lenni?
Kérdezlek, pedig tudod, hiszen a mellettem lévő években mást sem hallottál tőlem. Elsőnek kell lenni, elsőre tökéleteset alkotni. Megtanulni, tudni, elvégezni, mert rend kell, mert fegyelem kell, mert győzni kell. Úgy menetelek előre, mintha nem lenne más út, mintha a mellékutak nyújtotta lehetőség ne volna legalább olyan jó. Senki sem mondta, hogy Bogolyfalva kevesebbet ad majd nekem, mint Budanekeresd, de nem ma. Ma ne mondj ilyet nekem. Még te se. Te legfőképp ne, mert bármennyire is szeretlek, most nincs víz, ami alá lemerülhetek. Most nem tudok elszámolni magamban, és nem akarlak bántani.
- Te vagy az első, aki vesztett.
Közelebb hajolok arcodhoz, illatod orromba, elmémbe férkőzik. Az otthon illata vagy, a megnyugtató közegé. Elpillantok a házikó felé, amit már gyerekként is szerettél. "Miért nincs Széles az órámon?" Ők néztek engem, én tudtam a helyet, de nem árultalak el sosem. Fáj a hasa. Mondtam sokszor, és azt mondtam az én hibám, mert megkóstoltattam veled egy bájitallal teli csigát. Van közöttünk egy régi szövetség, tanárgyerekként a tanárgyerekhez menekülsz, csak amíg te imádod az apád, én nem tudom nevén nevezni. Nekem ő csak Richárd. Valaki, aki még csak a nevét sem adta nekem, és én viszonzásul a szívem zártam el tőle.
- Szép vagy.
Suttogom halvány mosollyal Marcinak, aki nem titkoltan a kedvencem, és akivel a közös titkunk, hogy egyszer megengedte, hogy hozzá bújva aludjak el. Az is egy rossz nap volt. Az ölemben pihenő vidám sárgán virágzó kaktuszt hirtelen feléd nyújtom, és valami mosolyfélét is mellékelek hozzá. A kedvencem, féltő gonddal neveltem mindig.
- Házavató ajándék. Laknia kell valahol, és megfogadtam, hogy ha ez egyszer a tiéd lesz, neked adom. Csak vigyázz rá, kérlek, sűrűn látogatom majd mindkettőtöket.
Nem akarok még menni, bár talán jobb lenne, hiszen, ha jön az eső, elázik mindened, odabent pedig egészen kicsi helyed marad csak, na nem pont Morci miatt. Őt még mindig nem értem...hogyan? Leugorva a kerítésről, szorosan melletted lépkedve haladok. El-elmosolyodom. Te vagy az én örömöm ebben a boldogtalan napban.
- Mesélj te, kérlek. Ha elered az eső, üljünk ki, és meséld el, mi lesz másként.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805870#post805870][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.04.17. 18:48[/b][/url]

- Tudod, hogy a pénz csak fű alatt számít. A világ számára Vivien jobb, mint én. Bár végig csak azt tette, amit én, mi van, ha ő mégis jobb? Ha annyira elvakult voltam, hogy nem vettem észre?
Mi van, ha nem én vagyok a legjobb? Ha van egy jobb nálam? Ki mernéd mondani Benő, a szemembe nézve, mernéd azt mondani, hogy ő jobb nálam? Itt kezdődik a szeretet, amikor te meg én szeretjük egymást, és ezért képesek vagyunk kegyelmesebben fogalmazni, gondolván, hogy attól talán jobb lesz majd minden a másik lelkében. De talán csak annyit kéne mondanod, szíved minden szeretetével, hogy Zsófi, te csak egy Bogolyfalva szinte érsz fel, de ott brillírozol majd. Itt, a várossá lett faluban, te lehetsz a legjobb. Vágyj erre, és ne többre, de erre igazán. De te túl szép vagy belül azért, hogy ilyet mondj nekem. Te Vivient sem kedvelted, mert én nem kedveltem. Pedig talán szerethetted volna, de abba belehalt volna a rendíthetetlennek hitt barátságunk. Most már nem félek, mert tudom, hogy nem szeretnéd őt. Csak azért, mert én önző mód ellene hangoltalak, hogy ne szeresd, és te nem tetted, fel sem merült benned talán, hogy az a lány, olyan, mint én, mert ugyanazokat tette mint én, egy időben még a haját is úgy hordta, mint én. Lehet, hogy minden fordítva volt, Benő? Hogy én hasonlítottam rá, hogy én utánoztam őt?
- Annyira utálom, amikor hisztériás picsának érzem magam!
Háborodok fel saját magamon, és bár elítélem a káromkodást, de amikor érzem, hogy gyenge vagyok, hogy hogy nem tudok úgy teljesíteni, ahogy nekem megfelel, ha nem szeretem azt, ahogy vagyok, és ha szavaimmal a számomra kedves embert bántanám, akkor utálom magam. Racionalistává kell válnom, érted, értünk. A barátságunk sokszor ingoványos, hiszen se te, se én nem vagyunk nem érzelmesek lenni, de te szívvel, én ideggel érkezem egy-egy vitába, és sosem lehet tudni, melyikünk győz. Félek, Benő, hogy egyszer egyikünk elfárad, és örökre lerombolunk valamit, ami lényünk egy része. Légy reális, suttogom magamnak odabent, és érzem, ahogy lassan megnyugszom.
- Ha valóban szükségem lett volna erre az állásra, akkor én is megkérhettem volna Richárdot, hogy fizessen, de én nem nyúlok ilyen eszközökhöz. Tisztességes ember vagyok.
Jelentem ki végül neked elégedetten, ahogy körbejárva a helyet, megismerkedem a bútorok kezdeti elrendezésével, közelebb sétálok a szekrényhez, a tükörben vizsgálom arcom, ahogy megváltozott, fakóbb, így jobban látszik a millió szeplő, ami borítja. Csak a szemöldököm sminkeltem és a szempillám festettem, ajkaim is csak egyszerű szájfénytől csillognak nedvesen.
- Helló Morcos.
Köszöntöm az apró dögöt, és bár próbáltam hozzá jól állni, mégsem tudom szeretni. Nem tudom miért, de féltékeny vagyok rá, utálom azt a kisugárzást, ami a törpecirkálóból ered. Frusztrál, főleg, ahogy Benő ölébe fekszik, látványosan. Főleg, amikor itt vagyok. Engem választana, nem is kérdés, és ezt a kis bokafogó is tudja, így odasétálok hozzád, és amikor felegyenesedsz, szorosan megállok előtted, tekintetem tekintetedbe mélyesztve. Semmi. Teszek egy apró lépést. Még mindig semmi. Még egyet, és akkor ott is van, az agresszív ugatás, amitől ne haragudj, de mosoly kúszik az ajkaimra.
- Mindig kiprovokálom.
Ellépve tőled, a mogyorófa pattogósságát élvezve, egyik széket a másik mögé rendezve, ahogy kéred kiviszem őket a hátsó teraszra, és bár, ahogy beléptem, egyből kiléptem a cipőimből, remélem, hogy egy pokrócot hozol majd nekünk, miközben bekucorodok a székbe, és várlak, elered a frissítő zuhatag.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805929#post805929][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.04.17. 23:58[/b][/url]

- Szóval én magammal viszek valakit a sírba, hát ez... csodás.
Tudom, hogy nem így értetted, és te is tudod, hogy tudom, mégis képes vagyok úgy reflektálni egy teljesen általános kijelentésre, hogy abból akár parázsvita is kibontakozhat. Hihetetlen türelmed van, ugye tudod? Nem értem a hozzád hasonló embereket, nem értem, hogyan lehettek ilyenek, szentimentálisak, romantikusak, elrugaszkodottak. Én miért nem tudok olyan lenni, mint ti? Néha annyival könnyebb lenne az élet. Néha csak mosolyognom kéne, és megköszönni, amit adsz, amit mondasz, nem egyből keresni neki egy olyan értelmet, amitől a frász kerülgetne bárkit. Néha le kéne vetkőznöm önmagam, de akkor is mellettem lennél-e, ha nem ilyen lennék? Nem hiszem. Valami furcsa, már-már beteg perverzió tart minket együtt. Az Ember Tragédiája jut rólunk eszembe, egyetlen taktusa: Nehány golyóba összevissza gyúrva, Most vonzza, űzi és taszítja egymást. Így történik, ez van bennünk, benned és bennem, és még a taszításon túl is képesek vagyunk újra szeretni a másikat, akkor is, amikor nem érdemli meg. Főleg én nem érdemlem meg tőled, és ezt tudom, és tudod, sajnálom. Mégsem tudok tenni ellene. Csak ne utálj meg Benő, kérlek, ne fáradj el abban, hogy szeretsz.
- A vonaton ülve azon gondolkoztam, hogy nem szállok le itt, hanem elmegyek a végállomásig, bárhol is legyen az, és ott kezdek új életet. Új alapokkal, ismeretlenül. Távol a Vivike féle kompániától, egyedül. Eljöttem az egyetlen vonattal, ami csak Bogolyfalváig közlekedik.
Elnevetem magam, ahogy felrémlik előttem az elhatározásom, és ahogy a hang bemondja, hogy "végállomás". Ha nevetek, ha úgy nevetek, mint most, őszintén, szívből, szépnek érzem magam, nem annak a szigorú arcú nőnek, aki képes lett volna Vivien hátsójába feldugni a magassarkúját a mosdóban, amikor csak ketten voltak bent. Azt hiszem, ezt a történetet nem mesélem még el neked, muszáj valamit tartalékolnom.
- Elmegyek a polgármesterhez, olvastam róla, megnyerő figurának tűnik. Van egy sziklaszilárd ajánlólevelem, kiváló munkamorálom, tapasztalatom, tettvágyam és ambícióm. Egy faluból várossá vált helynél nincs jobb tanulmányozható közeg.
Friss benyomások kellenek nekem, olyanok, melyeket eddig még nem tapasztaltam. Nem akarok elkényelmesedni, cselekedni akarok, dolgozni. Impulzívan élni. Még olyan sok minden van, amit nem tapasztaltam meg, még olyan sok kiaknázatlan lehetőségem van.
- Kellett neked hazahozni. Mondtam, hogy ne tedd, mert lelkinyomorult, de neked kellett ez a kutya. Még mindig nem értem, hogy miért. Állandóan dühös, mire jó ez neked? Mit helyettesít?
Mondjuk lehet, hogy semmit, de olyan, mintha valami hiányozna az életedből Benő, amit tőle megkapsz. A szüleid nem házsártosak, a nagyszüleid sem, na jó, az anyai nagyapád eléggé parás kategória, de nem rá ütöttél, szerencsére. Hogy születnek az olyan emberek, mint te? Az anyjukat megszöktetik. Elkerülhetetlen volt tudod? A Széles gyerekek elkerülhetetlenül bájosra sikerültek. Szeretem a szüleid dinamikáját, szeretem a családod dinamikáját, szeretem, irigylem. Talán ezért is döntöttem úgy, ahogy.
- Nem jöhetek mindig a hátsó úton, mint valami titok. Egyszer úgyis kiderül, hogy illegálisan tartózkodom a birtokon. Ő már nincs a kastélyban, nekem sincs jogom itt lenni. Valami ok kell, hogy bejöjjek, itt lassan azt se tudják, hogy kik vagyunk. Nem kötnek össze minket a szüleinkkel.
Amit talán nem bánok annyira, mert nem viselem a nevét, nekem ez a kegy nem adatot meg, és talán ez a legmélyebb tüske mind közül, szinte érzem, hogy mennyire gyulladt körülötte a bőr, hogy mennyire fájdalmas lesz, ha egy nap úgy döntök, kihúzom. Márpedig. Szorosabbra fogom a bögrémet, már kérnem se kell tőled, hiszen ez az enyém, egy darab belőlem, és talán jó is, hogy Morci nem macska, mert annyira rühell, hogy ez lenne az egyetlen tárgy, amit lelökne, de ezt akár százszor is. Lejjebb csúszok kicsit, kortyolok. Kivárok, majd a nyugalomba robbanok. Mint mindig. A nyugalomban való megszólalás a legijesztőbb, és nekem ez nagyon megy.
- Úgy döntöttem, hogy meg akarom ismerni Richárdot. De ijesztő huszonhárom évesen rálépni az útra, és azon gondolkozni, mit találsz majd a végén, hogy képes vagy-e a sok sérelmet magad mögött tudni, hogy minden kérdésedre választ kapsz-e, hogy nem-e vérzel el valamely tüske kihúzásakor, vagy éppen döföd halálra a másikat eggyel. Félek a hasonlóságainktól, a különbözőségeinktől, de leginkább attól, hogy annak nevezzem, ami.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=805951#post805951][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.04.18. 13:24[/b][/url]

Nevetek, mert nevettetsz, és bele se gondolok már, hogy hajnalban mennyire dühösen hagytam el a kollégiumot, mennyire irracionális döntés volt kiköltözni, felégetni a hidakat, melyeken emberek még átjöhettek volna, segítő kezet nyújtva nekem, vagy mehettem volna én is emberekhez, hogy segítsenek. Reggel minden hidamat felégettem, ami Budanekeresdhez vagy Pécshez kötött, és az életemet két tértágított táskába pakolva, kaktuszaimat magamhoz szorítva indultam el ide. Gyakorlatilag semmi eséllyel, most mégis, mellőzve lassan a megbántottságot, nevetek veled, mert megnevettetsz, mert a barátom vagy, mert szeretlek. Szeretem az őszinteséged, a szíved, hogy jó ember vagy.
- Ez sosem volt vicces.
Jegyzem meg kissé talán hűvösen is, mivel pontosan tudod, hogy azt mondtam, soha többet, mert a magasba vágytam, feljebb és feljebb, és tudod érdekes belegondolni, hogy mi lett volna, ha tényleg én kapom az állást. Akkor mi lett volna? Huszonhárom évesen hirtelen kiégek, mert elsőre meglett az, amire a legjobban vágytam? Érett ez a pofon már nekem, ezt én is tudom, és te is, csak amíg én kimondom, te még csak gondolni se szeretnél rá.
- Komolyan egy undok, alacsony szörnyhöz hasonlítasz? És te vagy a legjobb barátom!
Ál-felháborodottan vágom csípőre a kezeimet arra, amit mondasz, és nem csak álból háborodom fel, mert nem hiszem el, hogy komolyan, ebben a bokafogóban láttál meg engem. Jó, nem vagyok magas, de kompenzálom a cipőimmel, de komolyan? Azért hoztad haza, mert nem voltam itt mindig, és nem viszed vissza annak ellenére sem, hogy most már itt vagyok, és láthatóan utál engem? Minek neked két idegbajos, ha engem is annak tartasz? Mind a százhatvanegy centim meg van sértődve Széles Adorján Benedek, és ha így folytatod, nincs több Benőzés.
- Ah, csókos leszek. Már megbocsásson az úr, hogy negyvennyolc óra leforgása alatt nem realizáltam, hogy ez nekem is kiváltságokkal jár majd.
Pillantok át rád mosolyogva. Nem, tényleg nem fordult ez meg a fejemben. Negyvennyolc órával ezelőtt azon tanakodtam, hogy mondjam majd el neked, hogy a legjobb barátod maradok, de a munkám miatt képtelenség lesz, hogy havonta két-három alkalomnál többet találkozzunk, és ki tudja, az idő előrehaladásával ez a szám is csökkent volna. Mert a miniszterrel dolgozni egy életre szóló elköteleződés. Azok az emberek, akik ott dolgoznak, egymást ismerik csak szinte, idővel kikopnak mellőlük az emberek. Az elején próbáltam volna mindig jönni, majd örültem volna, ha havonta kétszer, aztán kéthavonta egyszer, majd félévente. Nekem nem tűnt volna fel az idő múlása, de örökre megbántottalak volna téged. A szomorú pedig, hogy fel sem merült bennem, hogy ez mennyire helytelen lenne, mennyire igazságtalan veled szemben.
- Nem tudom. Talán ez az elutasítás rávilágított arra, hogy én mennyire elutasító voltam vele. Ahogy én sem tudom megmagyarázni, hogy miért, úgy neki se tudok magyarázatot adni, hogy miért. Csak utáltam, csak haragudtam rá, pedig próbálkozott. Ez a hely szentimentálissá és érző lénnyé tesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=806307#post806307][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.04.20. 15:10[/b][/url]

- Bogolyfalván.
Közlöm veled teljesen egyszerűen, hiszen ha itt dolgozom, itt élek, ez tény, és tudom, hogy örülsz neki. Bár olyanok vagyunk, mint egy elcseszett film szereplői, akik egymást kergetik. Te ki, én be, te be, én ki. Valahogy sosem voltunk mély huzamosabb ideig egy helyen, ezt a kastélyt leszámítva, és bár úgy hangzik, mintha nem lenne konkrét tervem a hol lakást illetően, de hidd el, hogy van, és ismersz, te is pontosan tudod, hogy van. Vajon azt akarom-e tudni, hogy melyik társasház lenne a legideálisabb? Nem, hidd el, már az is megvan. Minden megvan, én pedig olyan nyugalommal ülök itt az elhintett ténnyel, hogy a munka - és élőhelyedtől kellemes negyed órás sétára leszek, hogy szinte már elönt az extázis. Nem akarlak bántani. Nem szándékosan piszkállak, de én ilyen vagyok, te pedig ezt pontosan tudod is. Elfogadtál ilyennek, még a legelején.
- Csss, éppen gyászolok, most vesztettem el a szerelmemet, a karrierem csúcsát, éppen a gyász öt szakaszán esek túl, meg kell emésztenem a veszteséget.
Amikor megvolt a kiválasztás, akkor volt az első szakaszban voltam, a kollégium felmondásakor a kettesben, idefelé a hármasban, és nem tudom, hogy most a négyesben vagyok-e, vagy az kimaradt, visszajöttem az elsőhöz, amikor tagadok, de tudom, hogy amikor belépek majd a polgármesterhez, az ötödik szakaszban leszek. Tudom, hogy így lesz, csak ahhoz kellett ez a beszélgetés, veled, mert a kisugárzásod, a lényed segít abban, hogy a helyes irányban maradjak, és nekem nagyon kell, hogy veled beszéljem meg az életemet. Senki másban nem bízok úgy, mint benned.
- Technikailag te csak a második ember vagy ma, akit felkerestem, de azért szeretlek.
Remélem ez a válasz megfelel számodra, és ha nem is azonnal, de végiggondolva azt, amit mondok, hogy hol fogok lakni, és mikor tervezek Richárddal szintet lépni, rávilágít, hogy egy megkezdett folyamatról diskurálunk éppen. Nem mondom ki, hogy ez mind zajlik éppen, de mind zajlik éppen.
- Reggel egy picit drámai voltam. Felmondtam a kollégiumot, és kiköltöztem. Ezért hoztam a kaktuszt, összetörne a szívem, ha ő nem élne túl egy családi viszályt. Utánad őt szeretem a legjobban. Szóval okosan engedd a hisztériás közelébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=806420#post806420][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.04.21. 11:25[/b][/url]

- Ezt most ugye nem mondod komolyan?!
Egész végig hallgatok, vagy legalábbis próbálkozom értelmes válaszokat adni,de amikor azt mondod értem, na akkor elcsattan valami a fejemben, és érzem, ahogy mind a két halántékom egyszerre kezd el lüktetni, a váratlan fájdalomba pedig belekönnyezik a szemem. Ezt nem hiszem el. Ezt nagyon nem hiszem el. Hogy merészeled életem legfontosabb, legérzelemdúsabb döntését elintézni egy értemmel? Hogyan?!
Nézlek, és nem hiszlek el. Nem hiszem el, hogy ez valóban megtörtént, hogy képes vagy ennyit mondani, és sértett gyerek módjára lerendezni engem ennyivel. Ez a viselkedés egyáltalán nem méltó hozzád Széles Adorján Benedek, és ha továbbra is ezt csinálod, akkor komolyan mondom, hogy én nagyon össze fogok veszni veled.
Nézlek, és nem hiszlek el. Érzem, ahogy az eső egyre közelebb ér, ahogy melletted - na nem szó szerint, hanem ahogy rád nézek - cikázik egy villám, és alig számol az ember nyolcig, már dörren is az ég iszonyatos hangon. A vihar közel van, és be kéne húzódnunk, mert hamarosan az eső eláztat minket, mégsem mozdulok. Pillanatok, vagy percek telnek el, nem tudom, de a felháborodásom nem csillapodik akkor sem, amikor már rendesen érzem, hogy a nedvesedő hajam a testemhez tapad. A vihar hirtelen váltott fokozatot, akkor is így járunk talán, ha nem éppen úgy nézlek téged, mintha éppen megölted volna valamelyik állatod lelkét. Technikailag ezt tetted, csak az én lelkemmel. Érzelmi kötődésem, olyan igazi, csak veled és a kaktuszaimmal van. Anyával volt, de ő elment, és te képes vagy egy ennyire fontos dolgot lerendezni annyival, hogy értem. Csodálatos Benő, gratulálok a teljesítményedhez.
- Akkor bazd meg.
Közlöm teljesen nyugodtan, mintha nem épp az esőben áznánk, és sokkal kardinálisabb dolgokról lenne szó. De ez a nap egy az egyben egy borzalom volt, minden pillanata, és hiába vagy te a napom fénypontja, ez az egy értem, elcseszett mindent. Felkelve szusszanok egyet. Nem maradhatok itt, mert nagyon összevesznénk csak, így visszaindulok a házba, hogy visszavegyem a kaktuszom, még Richárdnál is jobb helyen lesz, mint nálad, aki annyit mond erre, hogy értem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=814823#post814823][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.07.31. 18:47[/b][/url]

Vannak dolgok, amiket nem veszíthetek el az életben. Ilyen a nyakláncom, az anyához fűződő emlékeim, a tudásom. Egyik nélkül se tudnék igazán élni, mert már nem lennék önmagam. Viszont, ha téged, Benő, ha téged veszítenélek el, akkor minden tudásom, emlékem, ékszerem hiábavaló volna, mert akkor elveszíteném önmagam. Én általad vagyok teljes, általad vagyok egész. És tudom, hogy az elmúlt hetekben én voltam az, aki rombolt, és nem épített, hogy mindig én vagyok az, aki rombol és nem épít.
Most viszont itt vagyok nálad, az ágyadon fekszem, és élvezem, ahogy Marci és Murci végigfekve rajtam pihennek, ezzel nem kicsit melegítve engem is. Még Morci sem ugat most, hiszen nem vagyok a közeledben. Pedig ott lennék, hogy érezd, képes vagyok a barátod lenni. Hogy érezd itt vagyok, hogy igazán itt vagyok neked. Hogy meg fogom találni a helyem a világban, de addig is, amíg keresem, többé egyetlen napot sem töltök majd nélküled. Hogy tudd, hogy tapasztald, hogy most újra az leszek, akit a legjobb barátodnak hívhatsz. Most már nem állhat közénk semmi. Legalábbis jelenleg képes vagyok még magammal szemben is pozitívan vélekedni.
Érzem, ahogy a két hatalmas szőrpamacs alatt lassan engem is elnyom az álom. Megnyugtató szuszogásuk-hortyogásuk mellett olyan jól esik le-lehunyni a szemem. Jól esne pihenni, de ugyanakkor jól esik téged is nézni, ahogy ügyködsz, és arra törekszel, hogy minél hasznosabb legyen az az elem. Senki se szeretné, ha az unikornis csikók kiszöknének. Mi tagadás, valóban kár lenne értük. Ajkaim elnyílnak, kérdezni szeretnék, de az agyam egyre tompább. Fokozatosan nyom el az álom, álmomban nem vagyok máshol, itt vagyok veled, itt fekszem, rajtam a kutyák, és álmomban még Merci is odatelepedik a lábamhoz. Pontosan erről tudom, hogy ez csak egy álom. A két bunda simogatása lelassul, végül kezeim lehanyatlanak, bele a szőrrengetegbe, és mire felém nézel, azt hiszem, elnyomott az álom.