Az erdő felé sétálva lassacskán egy apró, fából készült ház tűnik fel a láthatáron. Ahogy egyre közelebb jutunk a kis viskóhoz, kivehetővé válik a ház oldalánál megbúvó melléképület - ennek belsejében kisebb-nagyobb ketrecek, boxok találhatóak, amelyekben az ápolást igénylő kisebb állatok és bestiák kapnak szállást, illetve itt raktározzák a gondozásukhoz szükséges eszközöket is. A lak mögött elterülő, Mihály által rendbetett kicsi veteményes alaposan kinőtte magát, látszik, hogy gondját viselik. Néhány növény tud vigyázni magára, ezek a veszélyesnek ítélt látogatók közeledtére elszaladnak vagy elbújnak a földben, de akadnak itt teljesen hagyományos zöldségek, gyümölcsök és fűszerek is, továbbá bájitalhozzávalókat és egyéb gyógynövényeket is lelhet az elkerített területen a szemfüles kutakodó. A nyári szezonban hatalmas dinnyék nőnek itt, amiket szívesen megoszt látogatóival.


A házikót új gazdája nem igazán alakította át. Odakint még mindig nyúzott a lábtörlő, legfeljebb terepre való bakancs és gumicsizma állnak mellette; belül is leginkább a bútorok változtak csupán. A ház három helyiségből áll – egy fürdőszobából, egy konyhából és egy nappaliból. Ez utóbbiba érkezik az az illető, aki átlépte a küszöböt. Előszoba tulajdonképpen nincs, csak egy plafonról lelógó színes függönnyel elválasztott apró térrész szolgál arra, hogy felakasszuk a kabátot a falból meredő fogasra, vagy levegyük a cipőt.
Nagyjábóli látkép, a függöny nélkül
A nappali az épület legnagyobb helyisége, bár alapból nem mondható tágasnak. Az ajtótól jobbra egy hatalmas ablak található, amin rengeteg fény áramlik be. Talán a legnagyobb változás, hogy sokkal szellősebb, több a szabad tér - a padlót az ajtótól jobbra megemelték, otthonos zuggá alakítva, a bútorok nagyobbik része eltűnt. A szoba közepén heverő szőnyeget megőrizte, ám az ágyból mindössze a kényelmes matracot hagyta meg, amin tarka takaró és jópár párna hever mindig. A szekrényt egy ügyes bűbájjal voltaképp beleépítette a falba. Az elődje által gondosan fehérre meszelt falat Radúz rajzlapnak kiáltotta ki - amikor csak ideje vagy kedve engedi, festeget rá és díszítgeti. A szekrény melletti polcról jóformán eltűntek a könyvek (csak az okvetlen szükségesnek ítélt darabok maradhattak), így már felfért a gramofon és kevés személyes tárgya. A polc szélére apró égősort utánzó mágikus fényforrást aggatott.
A nappalit a konyha követi, amelyet most fagyöngysor helyett egy másik tarka, batikolt függöny választ el a másik helyiségtől. Berendezése tökéletesen átlagos, leszámítva azt a teakészletet, ami pusztán színeivel vonzza a takintetet. A pult álló fűszertartók száma gyarapodott, míg a rongyos, mugli szakácskönyvek eltűntek. A falak itt is fehérek, a kerámiatálak helyét pedig szárítani felakasztott növénycsokrok vették át. Az ablakban fűszernövények sorakoznak egy virágosládában.
A fürdőszoba meghökkentő egyszerűséget mutat. Bambusz kilépő, törülköző, illetve a tisztálkodáshoz használatos szerek. Az apró ablakra nagy, tarka üvegragasztó került és a ház egyetlen régi növénye is itt kapott helyet, hogy nuygodtan szövögesse magát tovább a végtelen (és a plafon) felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=783535#post783535][b]Helvey Belián Balázs - 2019.12.15. 18:37[/b][/url]

Andrej szaktársa igencsak kellemes figura, nem panaszkodhat, ha arról van szó, hogy úgymond mellé pakolták be, miszerint dugják össze a fejüket. Neki kicsit még szüksége van egy kalauzra, bár szerencsére nem erőltettek eddig semmit rá és még senki nem értette félre, hogy ő nem nem akar, nem tud sok dolgot. Nincs is ezzel gond, ha le van adva a drót a speciális igényekről meg minden, vagy épp csak susmogás, bár ezt annyira nem szereti. Azt sem, ha róla beszélnek, de úgy néz ki, elkerülhetetlen. Ez még a jobbik, a kellemetlen téma még talán annyira nem nyilvánvaló, ha mégis, akkor nem lesz őszinte a mosolya. Nagyon nem. DE eddig nem kellett aggódnia. Vagy már a franc se tudja, hogy mennyire. Még nem sikítottak és futottak el előle az alsóévesek, az már egy jó jel? Nézték egyszer tanárnak is, ami annyira aranyos, hogy az emlékén is mosolyog és amúgy nem, mert mindig rájön, hogy mennyire megy az idő és mennyit dobott ki az ablakon belőle. Mindegy is.
Most azonban ilyenekre nincs idő. A kis tanulmányi dolgait pakolgatja a táskájába, majdnem Petinek érzi magát az iskola előtt és még énekelni is támad kedve, de nem teszi. A lényegi dolog úgyis a srácnál van, ő él a kastélyban, nem lenne egyszerű mindig becipelni a faluból, főleg úgy, hogy ő legtöbbször az órák után a pizzázóba megy a műszakjáért, az otthonában kevesebb időt tölt, és akkor sem azt vizsgálja, amit kellene, vagy ha tanul is, néha belealszik. Meg kell még szoknia az időbeosztást és a teendőket, lévén, hogy évekig csak a saját kínjában fürdött és máshogy kellett boldogulnia, most meg így és még szokatlan. Egyre jobban bírja, szokja az alvási metódusokat és mindig csak akkor nehéz, ha jön a rossz időszak. Most viszont a jó periódusban mozog, kicsit jó is így, hogy erre időzítették, hogy leüljenek és átvegyék a dolgokat. Eredetileg az üvegházat akarta, de hát oda elvileg nem szabad – ha már valakit elkapott onnan és le is tolta érte -, így maradt ez. Nincs olyan rossz idő, meg biztos van rá mágia, neki meg egy vastag pulcsi a kabát alatt, bár sosem volt nagyon fázós, így... gond nincs. Igazít egyet a kósza tincsein, majd kimenetel a lakhoz, amely már elsőnek is tetszett neki, már-már azon volt, hogy menten elkéri a kulcsot és ő ideköltözik, de a vadőrnek biztosan nem hiányzik egy kolonc a nyakára, meg amúgy sem nagyon jár erdőt két lábon, így megint csak a lelkesedés. És most vár, leül egy rönkre és ha már a kutya sincs erre, hát rágyújt. Ezt nem tudja megszokni, hogy még egy kijelölt hely sincs és bújnia kell, mintha az anyja haragjától kéne tartania, így meg most aztán ronda bűnözővé válik. Hát ez van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=785874#post785874][b]Helvey Belián Balázs - 2019.12.26. 01:41[/b][/url]

Lábait kényelmesen nyújtja előre, így, hogy nem mozog, már azért kicsit belecsíp a hideg és megborzong. Vagy talán nagyon elbambult, megesik, mintha képes lenne egy pillanatra kiüríteni a fejét teljesen, semmibe simítani és csak létezni. De amúgy nem, csak képzelődik, hogy menten lesz valami plusz, ha már itt van, akkor ragadjon már rá valami olyan is, amelytől különleges lehet. Jó vicc, nem fog azért tárgyakat mozgatni, mert amúgy marha szépen ki tudja ejteni az igét. Varázsige. Annyira abszurd már maga ez a szó, hogy nem volt képes eddig kimondani sem hangosan, használt rá ezer szinonimát már, ha létezik annyi egyáltalán, nem számolta. Abszurd, mert a mesekönyvbe illik, vagy valami fantasyba, amit akkor olvas az ember, ha nem akar valóságot. De nem, ez itt valódi dolog, igazi és történik is valami, ha kimondják. Jobban ijesztő, mint valami mese.
Nyújtózkodva hamuz egyet, nem néz órát, nem emlékszik időre sem, mit beszéltek meg, mármint, hogy mennyi fér bele, estig várjon, vagy csak fél órát? Ráérni ráér, ez a biztos. Olvashatna is akár addig, de annyira nem túlbuzgó, érti ő, hogy ezek fontosak, de sosem volt az élen, az átlag felett, valahogy ha most onnan kell merítenie, amit abbahagyott, ez jön elő. Másik meg a bizonyítási vágy, amely kapar és azt mondja, igenis, előre. Nem tudja, melyik lesz erősebb, most inkább hamuz még egyet, ücsörög, az erdő felé bámulva veszik el kicsit a gondolatokban, érti ő, hogy közel a természet, de a saját bajából kiindulva, kicsit akkor is veszélyesnek tartja. Nem tudja az indokokat, nem olvasta el az iskola történetét sem, de a logikája azt mondaná, ott vannak a vadak és kijöhetnek. Vagy nem? Erre is van valami? Nem tudja. Lépések. Ezt tudja. Persze nincs szuper hallása, így időben fordul meg.
És még az is, akire várt. Kész szerencse. A csikket ledobva tapossa el, mintha lebukott volna vagy valami, a füstöt is ellegyezi, inkább mert nem illik ebbe belemásznia, de ha meg akarja korholni, hát tessék. Tény, ezt a szabályt nagyon, de nagyon szabadon kezeli. Cipője sarkával temeti be a nyomot végül és feltápászkodik a rönkről. Kicsit elgémberedett, lábán nyújt egyet.
- Dehogy késtél, én voltam valószínűleg korai. Fene se tudja. Az király, remélem én is jó cuccokat hoztam el – néz a táska felé, majd a sajátjára, amely már jóval szerényebb méretekkel rendelkezik. Vagy elhagyott valamit, vagy tényleg a másik gondolt jóval szélesebb skálán. Fene viszi, megoldja így is.
- Ahm... értem én, azt hiszem. Szabad föld meg üvegház közötti izé, meg hogy reagál más növényekre. De lehet csak álmodtam – nem alszik órán, de van, amikor csak pislog, mivel neki nincs öt éves, vagy több tapasztalata, amit mások az órákon szereztek meg. Most nyeli befele, jól halad, csak... kicsit nyikorog. - Ja ebben biztos vagyok, hogy megoldjuk. Azt már ne kérdezd mire, csak azt tudom, hogy itt nő a fák tövében, és öhm... Hát lehet én csesztem el. Nem biztos, hogy csapatmunka kell, de mondtam, hogy nem értek pár dolgot, szerintem ezt úgy vette, hogy valaki kísérgessen, mert nem tudom megoldani. Vagy mi. Szóval, bocs ha kolonc leszek. Ovis megoldás, de segíted a mágiátlan szaktársad? - bár talán az pont nem kell hozzá, fene tudja, lehet valóban olyan ökör, hogy így és tök véletlen kért valamit? - Na mindegy. Egyelőre azt lessük meg, mennyire bírják a fagyot ezek a vackok, aztán ha túléli, talán még le is arathatjuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=786231#post786231][b]Helvey Belián Balázs - 2019.12.28. 00:08[/b][/url]

Egy bűnbánó tekintet belefér a dologba, több nem is kell, hiszen nem fog már azon változtatni, hogy ő milyen is, a megszokások rabja, ez tény és azért na, nem egy zárda ez, mindenki és mindig meg fogja találni a kiskaput, az meg, hogy ebben nem is egyedüli, már meg sem említi magában, az lenne a meglepő, ha így lenne. De nem így van, szerencsére. Mindegy is. Hamar túllép ezen, főképp, hogy szóba sem hozza, így már mehet tovább minden, a téma is és a lényeg is, amely miatt kihúzták magukat idáig. Kezeit átdörzsölve hallgatja a srácot, annyira bambult eddig, hogy kicsit el is gémberedett a hidegtől, mindenesetre, túléli, nem kell attól aggódnia, hogy menten az ujjvesztés fenyegeti. A másikra pillant, apró, megkönnyebbült szusszanás, hogy a memóriával nincs sok gondja, működik, még ha most gondolatai, figyelme sok helyre ágazik. Menni fog ez, úgy érzi.
- Ahh király – bólint egy aprót mellé. - Ugyan, nekem? Rohadt könnyű lekötni az érdeklődésem, mert hát... tudod, az újszülöttnek minden új, bár azért nem mondom azt, hogy semmit sem láttam, hallottam eddig, de na. Érdekes lesz, meg muszáj is, ha már ebből akarok vizsgázni meg ööö valami papírt szerezni, ilyenek. Szóval annak kell lennie – persze, sosem lesz minden az, mindegy milyen szakon, milyen iskolában, a száraz és unalmas tananyagot nem tudja kikerülni senki sem, itt sem, viszont ki tudja, lehet még azt is sikerült majd érdekesnek találnia, még ha a stréber kategóriából mégis kiesik. Mindennek van határa. Ez itt még egész egészséges, volt már hasonló csoportos munka az eddig általa ismert oktatási rendszerben is, az már más tészta, hogy ő az, aki a legjobban más ebben az egyenletben és a társaságból kicsit még mindig kiveszi magát. Örül, hogy a csapatos megáll kettőben, de mégsem mondja ki, kicsit furának hangzana, még azt hinné, mást várt és most csak hagyja, hogy itt legyen.
- Miért lennél az? - kapja fel a fejét arra, ahogy kirobban belőle. Nem úgy mondta, mint aki meg van sértve, csak közölte. Ó, a legutolsó dolog az, hogy ő a mágia miatt siránkozik. Néha persze tesz rá egy lapáttal, teszi a fejét, de nem, egyik sem komoly. Még mindig nem fáj neki. - Dehogy érzem, majd megoldom a magam módján, ha meg nem, akkor így jártam. Már a beiratkozásnál vállaltam, hogy erre valaki felkapja a fejét, van, aki nem – von vállat, elmondták neki akkor, hogy mi van, most meg ő, továbbiakban nincs probléma. Persze, mások is máshogy élik meg az ő „hiányosságát”, van aki nem érti, van, aki ezért merésznek és bátornak tartja (jó vicc) és van, aki sajnálja kicsit. Amit nem szeret. - Nem érezteti, szerintem csak félreértette, hogy le vagyok maradva kicsit, mindegy már. Nekem így is jó, ha ketten valamit, de ha neked dolgod van, maximum a jegyzeteid nézem át – benne van ő mindenben, abban is, hogy barátkozik és hogy utána lépked. Miért ilyen vörös? Zavarba hozta ezzel? Szégyen? Na ezeket nem akarja, kicsit el is húzza a száját, megcsóválja a fejét.
- Ne kapj azért agyvérzést – bök az arca felé, de vigyorog is, ne érezze, hogy neki most kellemetlen a légkör. Körbepillant, lenne pár kérdése, leginkább a növényhatározás. Be kell vallania, hogy bemagol ő bármit, ha nem jól ismeri fel, vagy sehogy sem, közönséges gazt is mágikus növénynek néz és a többi. De egyelőre nem ezt hozza fel, hanem felkapja magában az utolsó mondatot. Szemöldöke megemelkedik, szíve kicsit hevesebben ver. Pletyka, oké, csak nem mindegy, miről. Jaj, csak azt ne...
- Rólam? És mégis mit? - mert tényleg érdekli, addig nem is tér a tananyagra. Csak mondja is el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801798#post801798][b]Helvey Belián Balázs - 2020.03.30. 21:46[/b][/url]

Hát hű. Már az elején sokk volt az, ami a kapott házában uralkodott és volt nevezhető környezetnek, aztán elég volt eleve ugye azt megszokni, elfogadni, hogy ha néha betévedett, nem a szokványos látkép és világ fogadja. Valljuk be, muglinak lenni erre közel sem olyan egyszerű, mint ahogy lehetne. Igaz, hogy kapott felkészítést, úgymond támpontokat mire számítson, látott is előtte pár dolgot, de amik itt uralkodnak, a mai napig képesek megakasztani és mondjuk ki, akár megrémiszteni. Mert ugye magyaráztak neki a kviblikről, akiknek szintén nincs mágiájuk, az még sem olyan, mintha nem éltél volna sosem benne, de ott vannak azok, akik varázsolnak, de mugliktól jönnek, csak épp nem olyan vén szamarak, mint ők, akinek már van egy erősen kialakult képe és véleménye a világról, erre tessék, jön egy ilyen kastély, élet és lerombolja. Rugalmasabbak? Valami olyasmi. Ő meg igyekszik az lenni, de ami történt a házzal, az rá is kissé rányomta a bélyegét. Mire végül feleszmélt, hogy kórságának semmi köze nincs ahhoz az állapotához és kedélyéhez, amely szép lassan talán romlott azzal együtt, amit azok ott illúziónak neveztek. Képes elromlani a mágia? Van szavatossági ideje? Ez új és mégis logikus, semmi sem örök, azt mondják, miért ez lenne? Franc sem tudja, azt igen, hogy a kastélyt sem tudják megtalálni, mert valami mást látnak helyette. Aztán beszéltek másról is, hogy nem ez az első, hogy figyeljék meg, az egész iskolára rámegy és a többi. Remek. Szóval ő köszönte szépen, de szerencsére van hol aludnia, az esetek nagy részét eddig is ott töltötte, most még többet. Többet is ingázott, azonban kibírta, nagyjából. Csak korábban kellett néha kelni, vagy épp fáradtan hazasétálni ha épp éjjel ellenőrizni kellett, de mivel nyúlik már a vége mindennek, el is nyúlt, így szerencsére megkopott.
Nagyot nyújtózva megy a szokásos körére. Még mindig nem a legjobb dolog azt látni másoknak, hogy ő minden körbetekintés nélkül pöffent rá, ideje meg van rá, olvas addig is, vagy csak bámul ki a fejéből, az mondjuk rá is fér, kell ott rakosgatni mindent is, szép sorba és helyre, szóval, marad az, hogy ezt megint valami fura énidőnek fogja fel. És akkor az a legjobb megoldás és válasz mindenre. Kényelmes léptekkel és a lak ismerős területére, oldalról kerül, így aztán mikor annak takarásába kerül és elérné azt a rönköt, amin ücsörögni szokott, észleli, hogy egyedül sem lesz. Valaki a nyulak kedvére tett, hogy a friss, zsenge füvet átengedte nekik, meg még a simogatást is. Áhh, igen.
- Hahó – lép mellé, mert aztán fel is fogja, kit lát. Ám az igaz, nem volt kedves, ahogy távozott, de indokolt volt. Ha marad, csak jobban belesüllyed és talán megijesztette a lány éles látása, vagy épp bármi, ami ott volt. Mindegy is. Most itt van, láthatja, sokkal jobb bőrben, szinte már-már más emberként? Talán.
- Nem gáz, ha kicsit csatlakozok?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801819#post801819][b]Helvey Belián Balázs - 2020.03.30. 22:25[/b][/url]

Kicsit kínos csak ezek után csak úgy ideállítani, miután meglépett, de igazából gondolkodott. A lány nem akart rosszat, észrevett valamit, amit más nem, mert ő benne él és vele, lehetetlen úgy elmennie mellette, ha egyértelmű. Valahol logikus, hiszen ha valamit sokat látunk berögzül és megmarad, észre sem vesszük, hogy tudjuk a választ, csak amikor ki van mondva. Tény, hogy kellemetlen és kényes téma, amelyről sosem tudott és beszélt szívesen, mégis, akkor és ott ez volt a jó döntés, de a mostani elméjének tudatában ez jó-e? Nos, hozott rosszabbat is, maradjunk annyiban. Talán annyira még sem jó az önálló döntésekben és nagyon nincs is másra támaszkodni, vagyis nem volt, arról meg, hogy kivel és meddig akar beszélgetni, meg nem is kell senkit megkérdezni, azt neki kell érezni, hogy mikor sok és mikor akarja még. Mégis, szinte bocsánatkérő ábrázata arra utal, hogy ő sem volt a legjobb, talán a másik módszere sem, de nem haragtartó, mert tényleg nem az lett belőle, hogy másnap, bizonyos idő után ettől zengett a kastély, tehát, mondhatni, a bizalom már meglett, de az akarat, hogy ismét leüljön vele? Az már kevésbé. Most mégis, még ha nyuszik is vannak a dologban, mint mágnes tényező. Tény, hogy Denis szerint már abnormálisan össze akar szedni mindent, ami szerinte aranyos, még sincs abba semmi, ha szereti az állatokat – kiváltképp, ha egy speciális fajtájához érzi magát közelebb, mintsem emberhez. Mintha könnyebb lenne velük, vagy legalább ők nem kérdeznek és ítélnek. Ha veszélyt éreznek, mindegy ki az elfutnak, ha nem, akkor maradnak. Ez ilyen.
- Köszi – azzal a rönk helyett le is dobja magát, és füstölésre való kedvét egyelőre elhalasztja. Nem lenne illdomos, meg hát, akkor már nem arra koncentrál, tudja azt később is, nem remeg miatta.
- Jaj a Levita – sóhajt egy nagyot, mert hát, igen. Egyelőre valami olyasmi történik ott, amellyel nem lehet mit kezdeni és nem látja a végét. - Mondhatni, igen. A faluban lakom eleve, de bírtam a kis szobát, főleg ha szunyálni tudtam benne, de most már a hideg ráz tőle. Te tudod mi ez? Én bevallom, elmondták, de nem értem... - mert nem mindent ért. Óvatosan nyúl ki közben, a nyuszi megrezzen és lapul simítása alatt, de nem menekül, így ő, hasonlóan a lányhoz, apró simításokkal próbálja kikapcsolni a levita-káosz rémképeit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=801849#post801849][b]Helvey Belián Balázs - 2020.03.31. 05:29[/b][/url]

Lehet kérdése meglepő, de valós, hát hol van ő ezekkel ugye tisztában, ha nem lát oszlopot ami tart és mégis az a valami lebeg, fent van, oké, még nem dobja hanyatt magát, azonban egy ekkora erejű dolog, amely előtte bomlik le, azt már nem lehet csak egy egyszerű vállrándítással elintézni, hogy oké, majd lesz valami. Ami van, az annyira nem is lenne szörnyű, csak mellette van valami olyan érzés, ami össze- és kifacsaró, nem könnyű, annak eleve, akinek más baja is akad. Szóval, legalább okosabb lesz, ha előrébb nem is. Tehát figyel, hátha nem csak a kosz ragad rá ugyebár. Valami mindig van, főleg ebben a világban, de akkor a mágia se fenékig tejfel.
-Óóó, hogy csalnak! – csapja le azonnal a szerinte tényt. Csak egy alap, a többi az semmi. Reméli, hogy otthon sem csak falak vannak, majd amikor azt mondja a mágia, hogy szevasz, én most jobbra el, tető se lesz, nem hogy kanapé a segge alá. Miért kell mindent ennyire nehezíteni.
- Ezt vágom én, hogy olcsóbb, de akkor, mint látjuk, így se tartós. De akkor is, az egy dolog, hogy lejár a szavatossága, mégis mellette én is kábé úgy érzem magam, mint az a csonka, csupasz fal a klubhelyiségben. Ez azért nem egészséges – rázza meg a fejét, mert azt nem tudja idekapcsolni egyelőre. Máson is látta, hallja is, hogy csendesebb. Fura.
- Nem, nem voltam – pislant egyet, majd felszisszen. Szóval nem ez az első és nem is a legkomolyabb. – Azt a rohadt. És ezzel takarták? Fhu ez most sokkolt. Az is a szar mágia miatt vagy valami más? – sok minden miatt omlik valami össze, na de akkor se megoldás, hogy vacak és félmunka legyen a vége, meg ha az szép is. Szusszan egyet és bólogat, így közelebb érzi magát a válaszhoz.
- Jól seggbe kellene rúgni az ilyet, aki félmunkát végez. Ezért szeretem a rendes építkezést. Lehet csak az unokám látja, olyan lassan lesz kész, de valós, nem kamu. Nekem kicsit erős volt ez a fa dolog, de hát, meg lehetett szokni. Mi lesz helyette vajon, jó kérdés. Na mindegy. Köszi, hogy elmagyaráztad, nekem néha muszáj, ez a mágia magasiskolája – mosolyog rá, tényleg kis hálás, és bár azt nem tudja, tényleg valós-e a félelem, de van alapja. Ami fura. Ha ezt tudja, bár tény, talán most majd jobban gondolkodnak.
- Azon kívül amúgy minden oké?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=802471#post802471][b]Helvey Belián Balázs - 2020.04.01. 16:46[/b][/url]

Így, elmondva aztán minden helyre kerül és logikus, hiszen tény, hogy neki a legtöbb ismeretlen és kínai nyelven íródott, nem akart totál értetlennek tűnni, mikor úgymond ismertették és csak bólogatott. Brigi magyarázata mint a puzzledarabok, szépen másznak a helyükre és bólogatva jegyzi fel. Szóval a mágia kihatással van rá, ez nem új, csak ebben a formában. Remek. A mágia fogja a sírba vinni, ebben biztos.
- Jó, éééertem. Lehet én érzékenyebb vagyok rá, vagy nem tudom. De értem mit mondasz, remélhetőleg beleveszik ezt is a számításba és kicsit kevesebb varázslat lesz a falakban. Akkor kevésbé omlik szét meg lesz mindenki tőle feszült – húzza el a száját, tényleg egyszerűbb lenne befejezni ami csupasz és fél, nem hiszi, hogy olyan nagy munka, mint kézzel, lehet azt gyorsítani is – nem? - és bár fogalma sincs, mik a tervek a jövőre, csak a mágiát újítják meg és megvárják míg eltűnik, vagy akármi, úgy érzi, jobb lenne minél gyorsabban, mielőtt mindenki menekül csak és rosszabb lesz a közeg, olyannyira, hogy már az elviselhetetlen. Ebben nem tud segédkezni, esetleg téglát rakodni, de nem hiszi, hogy erre kérik majd, meg vakolni, akkor jobban meg lenne lepődve, mint ha a fa-illúzióból mondjuk vidámpark lenne, rendes hullámvasúttal. Ennek esetében biztosan kiakadna a mérője, és köszönné szépen, de nem. Persze. Hülye fantázia.
- Sámánmicsoda? Ó, én erről lemaradtam, nem olvastam el a suli történelmét... És akkor lehet hogy a két mágia kiüti egymást? Ehhez túl mugli vagyok – nyög fájdalmasan, érzi, hogy feje is zsibogni kezd tőle, ahogy megpróbálja megfejteni maga a választ. Végül fejet ráz inkább, elengedve a dolgot, hagyja, hogy majd megoldja magát egyedül, szép csendben, nekik meg csak majd a végén kelljen tapsolni és örömködni. Az lesz a legegyszerűbb megoldás. És igaza van, egyenes válaszra nem emlékszik, még prefektusi szinten sem, ahol lehet mégis illene. Vagy nem? Nem tudja, ezeknek mi a menete, ha valaha iskolába járt, ott csak festés, betört ablakok és leszakadt budiajtók renoválása volt a gond, meg egyebek, nem az, hogy leesik a festék meg az illúzió. Tudta, hogy nagy falat lesz, minden, de hogy ekkora, arra nem volt felkészülve teljesen, ezzel azonban már felesleges bármit is kezdeni. Visszafordítja figyelmét a másik felé.
- Na! Költözés? Szükségszerű vagy... bár ha ijesztő, ez hülye kérdés. Nem rossz hely, ha megtörténik, szívesen viszek neked valami köszöntős kaját – talán bátorít, mert azt tudja, milyen, ha ki kell szakadni egy ismerős, megszokott és biztonságosnak vélt közegből, valami újba és megállni a helyet. Nehezebb, azoknak főleg, akik nem olyan dinamikusak. Nincs ezzel baj. Megérti.
- A nővéred és én? - pörgeti át a fejében a dolgokat, kikkel ismerkedett meg nem olyan régen. Nincs olyan sok, homloka se ráncolódik nagyon bele, mire fejét enyhén oldalra billenti.
- Odett? Ó. Óóóó... baszki, le sem esett – meglátszik, akkor nagyon más helyen volt az esze, meg a Nagyteremben is eléggé kilengett. Finoman a saját homlokára csap. - Hülye Helvey... Na de, igen, igen. Meg. Csak kicsit volt elsőre sokkoló – nevet halkan. Hamar elmúlt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=802920#post802920][b]Helvey Belián Balázs - 2020.04.02. 22:37[/b][/url]

- Áhh, mint a izé, forrás fölé a fürdőt. Értem. Bocs ha értetlen vagyok, én tényleg túl mugli vagyok ezekhez, szó szerint. Mágiamentes vagyok, nehezen fogom fel így is az illúzió dolgot – bólogat, hogy ezért volt nehéz maga ez a fás megoldás is, meg úgy minden, ami épp szembejön. Pedig hallott cifrákat, hogy van egy terem tele vízzel és ki sem jön, vagy ahol ha valamire gondol, vagy érez, megelevenedik. Fürödni szeret, no de eleven akármiket a fejéből nem, így azt a helyet tiltólistára tette nagyon gyorsan. Reméli, sosem nyit be oda. És azt se szeretné, ha feszült lenne a másik a téma említése miatt, így a vidámkodás helyett arca úgymond megértő lesz, rámosolyog. Mintha fordult volna a kocka kicsit és most az jön, hogy nem őt kell biztatni és nyugtatni a könyvek között, hanem a másikat a változásról. Ujjaival a füvet babrája, majd egy nyuszibundát, amely engedi is, egész kézhez vannak szokva de nyilván nem ők az egyetlenek, akik itt hesszelnek velük.
- Igen, ez nagy – bólint egy aprót. - Én totál csendes és szeparált helyen éltem sokáig, mielőtt idejöttem volna. Úgy álltam ott az állomáson, hogy ha valaki lát, azt hiszi, menten elsírom magam a látványtól. Nagyon sokáig nemhogy szomszédom, de nagyon senki se volt. Szóval, teljes mértékben megértelek, hogy nehezen meg és ijesztő. Van az a pont amikor elkerülhetetlen, én egy ponton majdnem fel is adtam, hogy nem megy ez nekem. Voltam olyan barom, hogy a munka mellett beiratkoztam egy iskolába, rakat ember közé és hát igen. Így, hogy túl vagyok ezeken, jobb, bár még mindig nem bírom a tömeget, de az már más – legyint egyet. Nem is azért mondja, mert sztorizni akar magáról, hanem hátha az nyugtató dolog, hogy megy ez, csak idővel, kell egy kicsi idő mindennek, hogy berögzüljön, hogy elfogadja. Mert nehéz, és ő ezt teljes mértékben megéli, majdnem minden nap érzi.
- A Macskabagoly végén, belógunk az erdőbe szinte. Ironikus választás, nem az én érdemem – és nem is miatta, de attól még nem lehet elmenni a tény mellett, hogy neki aztán mennyire kényelmesebb így. - Az egy nyugalmas utca, nem tudom hol nézelődsz – nincsenek szomszédaik úgymond, így oda nehezen tudna mondjuk oda és nem is ő dönt ugye. Majd elválik, az ajánlata él, hogy egyszer majd beállít a letakart jénaival és benne a finomsággal. Mert az a legjobb, pakolás helyett főzni nem a legjobb dolog, meg a filmekben is minden így van, ő meg onnan tanul mindent kábé. Jó béna. Ahogy abban is, hogy összerakja a puzzle darabkáit. Utólag már mindegy alapon esik le neki, végtére is ő hallott már róla, csak arca nem volt, most pedig aztán bőven van. Kicsit lehajtja a fejét, hogy megrázza a fejét.
- Nem ezen múlt, én vagyok gyagyás – emeli meg, tekintetét visszaemelve rá. Ilyenre nem figyelni, de tény, a feje mostanság mindennel tele, káosz van ott, rendet kellene tenni. Csak nehéz.
- A francokat. Elsőre tolt egy szóviccet, meg másodikra is, csak nekem nem esett le. A fejem nagyjából... ilyen volt – idézi fel a ledöbbent arcát és imitálja is, persze, nem olyan mint akkor, de... elmegy. - De bedobta, csak frászt kaptam, mert mindezt kaja közben. Nem nyűgöztem le, sőt, lelomboztam. Szegény, pedig amúgy vicces lett volna csak érted... Mindegy is. Annyira nem vészes, csak nagyon más, mint én. Nagyon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=806004#post806004][b]Helvey Belián Balázs - 2020.04.18. 23:58[/b][/url]

Akkor annyira mégsem mugli, ha a logikáját nézi. Mondjuk, tény, szereti magában, még ha néha csak gondolati szinten összekapcsolgatni a dolgokat azzal, amit tökéletesen ért és mondjuk el is tud képzelni. Nem baj, ha kimondja, tudja, hogy vicces, már csak azért is, mert ilyet feltételez ugye. A tökéletestől ő messze van, de legalább érthető. Ez is egy szempont. Ha nevetnek is, de értik akkor, miről hadovál.
- Ahh, glutén meg laktóz tuti van bennem, ahogy mogyoró is, de mágia semmi. Itt se lehetnék, csak ugye – van az a pillantás, ami mindent elmond és nem kell befejezni a mondatot, főleg, ahogy a mimikája is húzódik mellé, nincs több szó, mert ugye, megvan az ok, amiért itt és ebben a közegben, világban lennie kell. Még mindig vegyesek róla az érzelmei, már a mágiáról, a közeg, amely körbeveszi, már jóval kellemesebb. Ezért is igyekszik egy kicsit könnyíteni, legalább azzal, hogy elmondja, nehéz és nehéz is lesz, de a vége jónak ígérkezik. Úgy érzi, ő is meg fog majd vele birkózni, csak másképp és más módon, úton, de ezzel semmi probléma nincs ugyebár, még megítélni sincs joga, csak hát, akkor beszél és hátha jobb, mert ugye a kisujjat is odanyújtani dolog valahogy könnyebb, mint azt mondani, hogy nyugodjon meg és minden rendben lesz egyszer. Nem, az nem ugyan az, bár tudja, nem tud és nem is fog tudni mindenkivel törődni, nem is akar, ahhoz a lelke nem elég ép és erős, legalább ennyivel próbálkozik. Mert tény, hogy mindegyik út más, de a lényeg a változás és az, hogy nagy és ők nem azok az emberek, akik azonnal fel is kapják, mintha csak zoknit cseréltek volna vagy egy hajszínt. Ez kicsit kacifántosabb, ezért is érti meg, mire utal azzal, hogy kiköltözik. Fura, mintha ezen a helyen sok olyan értenék meg őt és fordítva. Már-már számszerűen sok, úgy néz ki, nem olyan ritka dolog az, amivel küzd – egy része persze, az egyszerűbbek -, talán kicsit ijesztően több, mint az átlag, de az ő átlagja másabb.
- Ugyan – lágyan rázza meg a fejét, apró mosollyal. Bátor. Nem. - Ha nincs noszogatás, akkor nemigen lett volna semmi – sóhajt egyet, de tény, az sem utolsó szempont, hogy annak ellenére vette a dolgokat és nem szaladt el, vagy reszketett végig a lakás mélyén. De annyira bátornak sem mondaná magát, tekintve, hogy amikor az új helyre került, képes volt órákig a nappaliban ülni a cuccaival megilletődve, mintha engedélyre várt volna, vagy arra, hogy melyik szoba is az övé, pedig csak egy volt. Hogy óvatos lépésekkel járt eleinte, most pedig együtt röhögnek.
- Hű. Legjobban? - vakarja meg a fejét, mert több is akad azért, nem száz, de több. - A barátság? Hogy megint létezik az életemben? - pedig lemondott róla vagy felszínessé tett mindent, hogy ne is vegye észre, ha elmúlik. Most pedig? Fájna. Nem is akar arra gondolni, hogy vége. - Meg önmagam. Ami már... kicsit szórakoztatóbb – mert ő is változott a dolgokkal együtt, sokszor kell nagy levegő, de mégis, kevesebbszer. Talált egy utat, talált olyanokat akikkel beszélhet, talált mindent, amit csak lehet. Ő még mindig szerény.
- Ó, ott lakik egy csuda jó fej csaj, Kimoriah. Ajánlom. Van sok szép virágja és bár kicsit pörgős, de nem csapja rád az ajtót ha cukor kell – bólogat, meg persze laknak ott mások is, akiktől tartania nem kell, egész nyugis környék ez, sehol sem hallott félbolond öregekről akik dobálóznak vagy helyi részegektől akik lepisálják a kerítést és ordenárék. Ha belegondol, ez egy zen városka, lehet azért választották ezt? Hmmm. Érdekes gondolat és indok lenne.
- Én elég indokolatlanul nem értettem semmit? Nem tudom – nevet aprót, mert tény, hogy amennyire pörögni látta, úgy hozta le az életről. Eléggé. Ez mondjuk lehet meglepő volt. - De szegény az asztalra borult tőlem, szóval, valamit sikerült – von vállat, mert nem ez volt a célja, minden, ami történt, az csak kijött belőle. Spontán.
- Van, amit lehet sejteni tőle, én legalábbis, mert tudom mi dolgozik benne. Nem tudom, milyen volt előtte, mert én egy kicsit olyan, mint ő. pörögtem, buliztam, aztán tessék, nagypapa vagyok – mutat magára, majd kinyúlva cirógat meg egy nyuszit. Tényleg az.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=824681#post824681][b]Helvey Belián Balázs - 2021.01.16. 20:12[/b][/url]

Mindjárt vége. Fáradtan dörzsöli meg a szemeit, ahogy épp elsétál egy csoki-békás kártyákat cserélgető diákcsoport mellett, majd megigazgatja vállán a táskáját. Leadott mindent, most egy ideig szusszanhat, de érezhető, hogy ez az utolsó féléve. Furcsa belegondolni, hogy nem fog ide jönni jövőre, megszokta már az utat, a diáksereget, mindent. Eljátszott a gondolattal, hogy bukik, bár amennyire van manapság kedve mindenhez, még az is sikerülhet, vagy felvesz valami új tárgyat, elvégre nem kell aggódnia a nyugdíj miatt, olyan magas az a szám, hogy ő az nem éli meg, így eltengődhet az iskolapadban évekig. Kicsit nyomasztó, de persze, ez nem így lesz, végez, dolgozni fog, elvégre ott az Előkészítő, ahol megannyi feladat várja, amint teljes időben csak azzal kell majd foglalkoznia. Ha nem fut ki a világból. Vannak gondolatai, amik ijesztőek és olyanok, amik egyre erősebbek benne. Lili szavai, tanácsa egy fekete borítójú naplóban testesültek meg, amibe manapság mindent beömleszt és jól eldugja, mintha lelkét mostanság kívül hordaná, nem magában. Most viszont csak levegőre vágyik, mielőtt belevágna a következő órájába.
Átvág a bejárati csarnokon, kilökve az ajtót pedig, hamar a hűvös levegőn találja magát. A benti fények után akaratlanul hunyorog kicsit, nem csoda, hogy az udvar a kastélyhoz közeli részén hógolyózó diákokkal van tele, vagy épp kissé csálé hóemberekkel, akik itt-ott, különböző méretekben fordulnak elő. Egy jó horror alapja is lehetne éjjel, de ő élesen balra kanyarodva másfelé veszi az irányt. Nemigen kíván most beszélgetni, egyszeriben ugyan távol van még az időpont, amikor idegei nem hagyják, azonban most nem is érzi magát teljesnek, sőt, csak egy darabka valami, ami most a vadőrlak felé tart, ahol reméli, nincs senki, senki olyan, aki nem arra készül, amire ő. Nem illik, vagyis valahol lehet, de nem emlékszik, hogy a nagykorúak hol, így most ez lesz. Felszusszan, ahogy megállva az erdő felé sandít, ahol megint egyre több időt tölt, mint illene és a szájába biggyesztett cigarettával áll meg, ujjai között egyelőre csak pihen az öngyújtó.
- Idióta – szól magára, hogy hagyja abba, most nem olyan helyen van, majd kattan a gyújtó és egy nagyobb füstfelhőt kifújva dől a ház falának. Lehet, hogy mindjárt vége, csak neki már nincs ereje hozzá. Feje koccan a falnak, tekintetét pedig az égre szegezve, csendben elfoglalja magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=824901#post824901][b]Helvey Belián Balázs - 2021.01.18. 20:23[/b][/url]

Valaki épp kiabál, nem épp szép szavakkal és ebből szinte ki is találja, hogy olyan helyen találta el a hógolyó, amely nem éppen kellemes. Vagy éppen belelökték egy kupacba. Emlékszik ő még a teli árkokra, amikor abba ugráltak és derékig, vagy annál magasabban nyelte el őket a hó, hogy csatak vizesen ment haza és néha anyja szidalmai mellett lázasan feküdt a takarók alatt, mégis vigyorgott, mert alig várta, hogy mehessen. Most lehajolni nincs kedve, és nem azért, mert őrli az, ami, hanem mert már túl hideg, túl vizes, de aztán mégis elkapta otthon a hév és a terasz lépcsője mellé alkotott egy hóembert. Nem tudja, ott áll még, vagy már elolvadt, valaki áldozata lett, kalapja egy tejfölös doboz volt, szemei két kavics, igencsak nyomorult, itt van, amelyiknek rendes kötött sitykája van, sállal, komoly kollekció. Komolyan vették egyesek. Valahogy mégsem tud most azonosulni ezzel, mert nem éppen van itt fejben, sőt, nagyon nincs, messze jár, vagy épp mélyen, mert fogalma sincs, hogy mi várja majd ennek az egésznek a végén, hogy mikor lesz vége, mikor lesz az, mi fogja várni. Gyomrába ilyenkor görcs költözik, szíve hevesebben kalapál, ahogy most is kissé érzi, pedig csak elmélkedik a dologról, pedig most nem akar, nem itt van az ideje, majd este, mit mindig, amikor álmatlan forgolódik és keresi a magyarázatokat, vagy csak a megoldásokat, akármire. Mélyet lélegzik, hosszan fújja ki a levegőt, ameddig ismét minden megnyugszik benne, mert tüdejét már nem a pánik levegője, hanem hamarost a nikotin tölti ki.
Éppen lehunyná hozzá a szemeit is, amikor az eddig csendes és mondhatni félreeső kis sarka már tova is illan. Egy éles hang, erre pattannak ki a szemei és fordul a hang irányába, így, pontosan rálát arra a jelenségre, amely másoknak valami burleszk komédiában jutna csak eszébe. Egy furcsa, igencsak színes és amorf-szerű szánkó kerül szemei elé, annyira hihetetlen, bár már csak a végén látja, mégis, kénytelen megdörzsölni a szemeit, mert lehet, de csak lehet, hogy rosszul lát.
- A franc… - mormog maga elé, mert nem lett volna elég a szán, a hozzá tartozó fiatal alak is közelebb reppen. Lényegében, tényleg repül és ezzel letarolja a közeli, nem olyan rég dicsért sityakos hóembert. De nem azt a kis építményt sajnálja, hanem a gondolatra szisszen fel, hogy ez azért nem lehetett olyannyira kényelmes landolás.
- Egyben vagy? – érdeklődik, ahogy lepillant rá, a kérdés már csak meglepi és megint szisszen. Na igen, ezt nem itt kéne és nem előtte. – Ó, hát az nem lenne a legjobb dolog, tudod – azzal bök a jelvénye felé, de magát a félig elszívott dekket a hóba ejti, hogy oké, bort iszik és vizet prédikál. Azért na, nem akar ő kiskorúakat elrontani, bár ezek szerint, már mindegy. – Inkább azt mond meg, hol fáj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=825210#post825210][b]Helvey Belián Balázs - 2021.01.24. 22:09[/b][/url]

Csendesen figyeli a másik ténykedését, az apró „show-t”, amit alakít a zuhanás mellé, mert neki tény, hogy mindjárt jönnek az infarktus jelei, de úgy tűnik, jobban viselte meg, mint azt, akivel megtörtént az eset. Nagyot sóhajt, megpróbál nem majrés lenni, de olyan hirtelen történt, hogy nem lepi meg, hogy így reagált.
- Ő már egy szebb helyen van, ahol… hát nem olvad el. Béke poraira – tart egy apró „gyászbeszédet”, ha már elnézést kértek az áldozattól és a bűnös felmentésre került. Szavait apró vigyor kíséri, halovány, de legalább ott van, majd tovább figyelve őt, végül valóban megnyugszik, amikor humorosan körítik azt, hogy nincs semmi komoly. Amúgy sem tudna sok mindent kezdeni azon kívül, hogy felkapja és ordítva rohan a gyengélkedőig, mert neki a leukoplast és társai jutottak csak, mint gyógyító „mágia”, bár az is hatásos, de törésre nemigen hatásos, csak lélektanilag lehetne, de… mindegy.
- Ennek örülök, tudok varrni gombot, szóval, akkor csak azt mondhatom, szedd össze magad? – elmélkedik szinte hangosan, majd végül, bujkáló mosollyal bólint és fogadja el a tényt, hogy nincs itt semmi gond. Repült, borult, esett ő már rosszabbakat is, szóval ez igazán kevéske is volt hozzájuk képest. Az eldobott dekkre nem is gondol, csak amikor utána kapkod és felszisszen a látványra.
- De, de, de, de… hát ne szedd össze – még mutogat is, hogy ne, de annyit is ér a dolog. A harsány színekben pihenő alak mit sem törődve kap az alkalmon, ő pedig a homlokára csap, hogy tessék, így rontja meg az alsóbb évfolyamosokat. – Most meg kellene büntesselek, de miattam csinálod – mormog pár sort, hogy mi a francot tegyen, körbe is néz, mintha figyelő szemektől tartana. Igen, ő hibázott, hát majd nem ide jár akkor. Majd bebújik valamelyik wc-be, ott úgyis annyian bagóznak, hogy fel se fog tűnni.
- Nem örülök, hogy bagózol. Nem olyan jó dolog. Meg nem is adhatnék, meg ilyenek – kedve lenne újat gyújtani, de azzal köpné szembe saját magát. Inkább csak ácsorog, rágja a nyelvét és inkább próbálja elengedni az egészet, mert valahol annyira szürreális. Normál esetben már röhögne, a hóban ülne talán és füstölne ő is. De nincs normál eset és ahogy a hangja üti meg a füleit, az megint látványos. Franc.
- Hogy nekem? Miből gondolod? Dehogy fáj – könnyebb tagadni, ugyebár. Ösztönszerűen kaparja ujjain a bőrt, rág nyelvére, ahogy megpróbálja elhessegetni a dolgot. – Az egy klumpa? – pillant el a lábai felé, és ezzel tökéletesen témát terelve. De átlátszó vagy, Helvey.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=826601#post826601][b]Helvey Belián Balázs - 2021.02.21. 00:58[/b][/url]

Komikus a jelenet, de tényleg. Valahol olyasmi, mint azokban a tipikus Benny Hill féle filmekben, már csak a vicces zene hiányzik, no nem a futós, hanem valami másik. De igyekszik mégis komoly arcot vágni, ha már belement az őrültségbe és persze, még beszédet is mondott, akkor illjen hozzá, ne pedig az, hogy mindjárt röhög.
- Szebasztián – egészíti ki a másik szavait, amint megakad, amikor elköszönne a beszéd végén tőle. Ahogy feláll és megcsúszik, karja lendül, hogy ha esne, akkor elkapja és ne engedje csattanni a hóban, de szerencsére nincs rá szükség, tartja az egyensúlyát annyira, hogy ne. Ezek szerint a fejét se verte, szóval minden rendben.
- Hát, gombot, igen. Meg, hogy tudok varrni, szóval ha tényleg szakadsz… áhh, hülye vicc volt – legyint egyet, hogy akkor ez most nem jött át, semmi gond, nincs mindenki egy hullámhosszon vele meg a hülye hasonlataival. Oké. Akkor legyen oké, bólint rá. Oldalra pillant, ahogy odadőlve szól felé és vigyorog. Kicsit összeszűkült szemmel figyeli, majd fújtat egyet.
- Nem köplek be – amúgy is, a dohányzás dolog olyan, amit aztán hiába tiltanak, még jobban csinálják. Eleve kábé mindenki kipróbálja, fiatalabbként aztán főleg izgalmasabb, tilosban pláne, így ha azokat kellene hajtania, akik egy-egy szálat eltolnak, soha az életben nem végezne. – Így is többet szívok, mint kellene. De úgyse a tüdőbaj visz el, könnyebb út lesz arra – lazulni, hát ez jó. Főleg, hogy így mondják neki, mintha az élete függne rajta. Ő meg balga és hallgat rá, rá is gyújt és nem is érdekli, ki látja. Inkább rágódik a szavakon, amiket mond. Kedve lenne kiabálni egy sort, mert nem akarja ő azt, hogy mindenki ezzel, vagy a „mi a baj?” kérdéssel bombázza. Nem akar beszélni, nem akarja mindenkire ráhúzni a bajait.
- Nincs bánatom, csak hiányzik – mert nem szakított, csak elment, messze van és ki tudja mikor jön. Fura ez, mert lehet annak tűnik, pedig nem drámázza túl. Egyszerűen a szemei szomorúak. – És csávó – mert minek ezt tagadni, bár lehetne csaj is, ha anno jól választ, de nem is akart választani. Ez az egész is úgy jött, mint a derült égből a villámcsapás. A klumpára pillant végül inkább.
- Kicsi ez az én lábamra, innen látom. De biztos hasznos lehet – mármint taposni. Bár azt még nem próbálta, inkább a csapkodós fajta. – Viszont mondom, nem törött. Csak hiányol. Inkább azt mondd meg, miért klumpa van rajtad. Hát beázik – és a vizes zokninál a világon kevesebb rosszabb van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=827649#post827649][b]Helvey Belián Balázs - 2021.03.15. 10:39[/b][/url]

Semmi sem jó, mégis jót mosolyog, vagy épp valami gyenge nevetést hallat, tény ami tény, ha simán más sétál ide, akkor nem így lenne, most valahogy ez az egész legalább, egy picit feljebb rángatja a kedvét.
- Cirip. Szar poén, vettem a lapot – tartja fel szabad kezét, azt, amibe belebokszol, amit ahogy megérez, odanéz, majd a másikra, enyhén félrebillent fejjel. – Au? Ha lila lesz… - semmi nem lesz, meg se érezte, egy vérszegény vigyort enged rá, majd mint a legerősebbek egyikre, „leporolja” vállát, hogy jó, akkor ez is megvolt, túl is élte, mert ő a kemény. Nem éppen, de ha már ennyire megy a móka, akkor miért ne.
- Attól még nem örülök – csóválja meg a fejét. Tényleg nem az és mégis, mert az egyik olyan személy, amely most, ismét igencsak erősen hiányzik neki, szeretné látni, szeretné ha biztos pont lenne az életében. De nem, azt sem lehet. Többet él lassan a fejében, emlékek között, mint a valóságban, ez a szomorú. – Elég lenne belőle bőven, de nem tudom, mit prédikálok, körülbelül amikor annyi lehettem, mint te, ugyan ezt műveltem, csak még sör is volt nálam. Utálok álszent lenni – mert nem az, csak azért vannak szabályok, amiket be kell, kellene tartani, ennyire figyel, azonban ahogy körbenéz, senkit se érdekel, hogy itt, ezek ketten mit csinálnak. Semmi olyat, azért nem. Visszapillantva sóhajtva a másikra, leginkább azért nehezebb ez, mert amit mond, nemigen van ínyére, nem ilyen, főleg nem ezzel a mentalitással áll elébe.
- Mit? – költői a kérdés, mert akkor is válaszolna, ha semmit se mondana rá, azért mégis, kíváncsiságot mutat. Szeretné, ha előkerülne, ez nem vitás, ezt látni is rajta, de nem ő irányítja a világot. Felhorkan a válaszra, ahogy fejét hátradöntve horkant fel és koccan kicsit a vadőrlak falával. Persze, mert ez így megy. Biztos van, akinek igen, de az messze nem ő.
- Nem szarok bele és nem kell másik, ez nem olyan, hogy csak úgy puff, elmúlik és ó, jöhet a következő. Nem akarok másikat – morogja, szinte már majdnem durcásan, mérgesen, és inkább szív egy nagyot, addig sem beszél semmit, mert nem is akar már. Nem így gondolkodik, ha valóban semmit se kell várnia, ha nem lesz semmi, nos, akkor vélhetőleg vége mindennek, nem keresni fog, hanem elzárkózni.
- Nem nagyon vagyok klumpás, még a papucsaimat se nagyon hordom. Ha választhatok, akkor leginkább mezítláb, bár most lefagyna a lábujjam, de jártam már hóban is, mert úgy hozta a szükség. Nem az én színem a rózsaszín meg a lila – szórakozottan ingatja meg a fejét, de nem felejtette el az előbbi dolgokat. – Hát de nem kellemes, miért nem csinálsz rá ilyen tudod mit, vízálló bűbájizét. Könnyebb lenne, nem? – még mutogat is, hogy tudnak olyat, egyszer a bakancsát is kezelték így.
- Ööö, prefektus vagyok, a vén kinézetemmel ellentétben csak diák. Miért? Kellene valami?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=828056#post828056][b]Helvey Belián Balázs - 2021.03.23. 22:39[/b][/url]

Ma se süllyed el akkor szégyenében, ha már elnézi, hogyan tartja fel ujjait, nem a középsőt, mert akkor kínosabb lenne, de nincs itt probléma, el is engedi és próbál majd olyan vicceket kiagyalni, vagyis inkább előadni, amit érteni is lehet. Magyaráz mindenről, végül is arról, miért ódázza el, hogy most valami vaskos esszét írasson vele a dohányzás káros hatásairól, mert lehetne, de nem teszi, nincs olyan módban igazából, hogy most szigorú is legyen, ami amúgy sosem volt. Hiába volt rá próbálkozás, ő nem az a fajta.
- Belián – de a Béla sem rossz, csak az éppen a ritka, négy betűs női név. Nem érti, hogyan ötlet ez, ameddig nem látja, hogy a zsebébe nyúl és keres valamit. Fejét billenti oldalra, ahogy várja, mi kerül elő onnan, mint valami olcsó bűvész trükk, majd amikor előkerül a sörösdoboz, aminek igen érdekes színe van, de alakra lehet energiaital is, viszont a másik mindenkit biztosított róla, hogy nem az van benne. Ekkor nyög fel, hogy ez nem lehet igaz, hát komolyan, mi jöhet még?
- Sonka, kolbász nincs valamelyik zsebedben? – esetleg ha már ital van, étel is lehet. Oké, tudja ő, bármelyik zsebet el lehet látni tértágítással, azonban sosem vágyott arra, hogy könyékig túrhasson a zsebeiben, elég ha táskája van ellátva azzal, amivel idecipekedett anno. – Na lassan tényleg rád kell szólnom, mert na. Ez tilos amúgy – mormog egy sort, majd elé kerül a doboz. Kér? Kér-e? Felröhög az abszurditáson, majd elvéve kortyol egy nagyot belőle, olyan embereset, látszik, hogy nem ez az első söre, meg igazából most kell fejbeverni, mert ilyet tesz. De nincs rendben, ez már biztos. Nyammog egyet, még egy korty, majd visszaadja és halk böffentést nyel le. Ez jó, hazafelé kell szereznie egyet-kettőt, aztán be is verni. Már nincs hova süllyedni ma.
- Hmm? – pillant rá, ahogy a kupacra áll, pontosabban felfelé kicsit, ahogy most magasabbra mászik és onnan beszél. Mint valami próféta, komolyan. Pislog is bugyután, hogy mit akar, aztán amikor hallja, csak sóhajt egyet. Nem szól közbe, hagyja, hogy a bátorításnak és lelki ápolónak szánt szavak elérjék. Halovány, vérszegény mosolyszerű valami, ahogy arcát gyűri át. Nem ettől lesz megoldva a probléma, ezt tudja.
- Ez nem a szépségen és azon múlik, mi van a lábam között – kezd bele, miután kicsit gondolkodott. Nem akar keseregni mindenkinek. – Fogalmam sincs, jó-e. Nem is érdekel. Az hogy értékes… nem mostanában hiszem el magam, meg hogy ki érdemel meg engem. Ez bonyolult, mindegy is. Köszi, kedves szavak, jól esnek azért. A füvet meg öhm… meg se hallottam – pedig hát ha valami lelazítaná, az biztosan. Nem álszent, nem az lenne az első szál az életében, de nem, nem. Nem süllyed le a legmélyére.
- Elég gyatra példá… - csattan a vállán a hógolyó, a másik megrohanni kezd. – Ezt ugye nem gondolod komolyan, hogy én futkározok?! – mert nem, de lehajol, becélozza és már utána is dobja azt. Csak gyalogol, ahogy a következő golyót dobja felé. – Feladom, gyors vagy!