Budapest
|
|
|
Kárpáti Damian INAKTÍV
there's a flaw in my code | elektromágus offline RPG hsz: 29 Összes hsz: 185
|
Írta: 2019. július 7. 12:24
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=763328#post763328][b]Kárpáti Damian - 2019.07.07. 12:24[/b][/url] Egy Lilith Budapest egyik lepukkant gyorséttermébenFelpillantok a laptopomból, a szám tele sültkrumplival, amit egy pillanatig elfelejtek rágni is. Elpillantok a lány mellett a többi asztal irányába, de még mindig mind foglalt. Csak nem küldhetem el, hogy egyen állva. Ugye? Nem, nem tehetem, biztos ez a helyes válasz. Bólintok egy alig kivehetőt s újra visszatérek a kódolás-rágás kettőséhez. De már nem tudok annyira visszamerülni a munkába. Pakolgat a lány mellettem, előszed valami füzetet, elfoglalva az asztal maradék részét teljesen. Épp csak a szemem sarkából lesem, egy csipetnyi abbahagyod végre?-aurával megspékelve. Egyen, írjon, mindegy, csak tegyen úgy, mintha itt se lenne. Megakad a szemem a füzetén, azon a pár soron, amit kitudok venni ebből a szögből. Bináris. Vagy csak nagyon szeret nullákat és egyeseket írni, s igazából tök véletlenül írt ki értelmes szavakat. Vagy bináris. Fordítani próbál, azt hiszem. Binárisban? Minek az neki? Bébi hacker nagyobb babérokra akar törni? Vagy csak ilyesmivel szórakoztatja magát? Á tudom. Szerelmes levelet akar írni kódban. Mi van, nem szoktak binárisban szerelmes leveleket írni? Hm? Azt hiszed? Lehet, hogy magam is próbálkoztam vele, nem mintha valaha elküldtem volna ilyesmit, dehogy, meg amúgyis... csak lehet. Eszek még egy falatot, újra a képernyőmre nézek, de érzem a csajból felém áradó koncentrációt és erőlködést. Nem így kell ezt, nem tudja? Fordítva könnyebb, ha keres valamit binárisban és azt asciiba és azt a latin abácébe. Egyébként csak fölös fejfájást okoz magának egy kezdő. Türelmetlen szusszanással leírok egy sor nullást és egyest egy üres oldalra a laptopon, aztán szó nélkül a lány felé fordítom. Egy rövid szó és egy írásjel, de noobieknak ez is órákba telhet. Ha bénák. Ha jók, legfeljebb pár perc és kiköbözik a jelentését. - Könnyebb ebből az irányból tanulni - teszem hozzá motyogva, s szürcsölök egyet a kólámból zavartan.
|
|
|
|
Tüszőfűi Lilith INAKTÍV
offline RPG hsz: 244 Összes hsz: 4696
|
Írta: 2019. július 7. 14:24
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=763330#post763330][b]Tüszőfűi Lilith - 2019.07.07. 14:24[/b][/url] Egy Damiannak Bólintott, meg vagyok mentve, nem kell állva ennem, mint ahogyan a lovak, zebrák szoktak, hanem nyugodtan, ülve fogyaszthatom el az étkemet. Hát van ennél jobb dolog a világon? Mint az emberi kedvesség? Beletúrok a hajamba, pár tincs állandóan előre jön, mintha nem tudnák hogy hol a helyük de legalábbis az én halálra idegesítésemet fogadták meg szent célként. Mennyivel egyszerűbb azoknak, akiknek rövid a haja, komolyan. De nem, nem fogom levágatni. Kibírom, amúgyis csak pár hónap és újra rendes, normális az idő, azt meg fél lábon is akár. Akivel egy asztalnál étkezek, teljesen ismeretlen a számomra, így békén is hagyom, és csak néha, lopva pillantok föl, pár évvel ezelőtt biztosan nekiestem volna és addig beszéltem volna, míg el nem küld a melegebb éghajlatokra. Jól van, nem is felejtettem olyan sokat tegnaphoz képest, egészen jól haladok. Csak annyira kínszenvedés tud lenni, ha nem ismerném magamat, azt mondanám, megzakkantam, hogy ilyennel foglalkozom ahelyett, hogy egyszerűen csak valami sokkalta könnyebb nyelvet tanulnék. Hé, miért fordította meg? Nézem percekig a képernyőt, tollam végét rágcsálva, miközben próbálom lefordítani, mely elsőre egy katyvasznak tűnik, majd rájövök. Ó, oké, ez ciki. Ez nagyon ciki, a srác tudja a binárist, én meg itt égek be előtte, valaki mentsen ki ebből a helyzetből. Még kb két percig úgy teszek, mint aki gondolkodna, majd leírom a papíromra a válaszomat, szigorúan egyesekben és nullásokban, mit miért, majd nézem a másik arcát, hogy mit fog erre reagálni. Gond, ha most bemutatkozok? Csak nem. - Lilith vagyok, és megszoktam a nehezebb utat – mondom ki halkan, végülis, most minek csináljam a könnyebb módon? – Téged hogy hívnak, ha szabad kérdeznem? – Kérdem meg, majd bekapok egy sültkrumplit.
|
|
|
|
Kárpáti Damian INAKTÍV
there's a flaw in my code | elektromágus offline RPG hsz: 29 Összes hsz: 185
|
Írta: 2019. július 9. 19:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=763459#post763459][b]Kárpáti Damian - 2019.07.09. 19:35[/b][/url] 1 Lilith Budapest egyik lepukkant gyorséttermébenNézem a csajt a laptopom pereme fölött, ő meg először csak értetlenül bámul, aztán lassan kapcsol s fordítani kezd. Figyelem a technikáját, ami fejjel lefelé is jól követhető, hála a rendszer letisztult egyszerűségének. Szórakozottan tolom befele közben a sültkrumplikat, a hús már elfogyott. A papírra írt válaszát olvasom egy pár pillanatig, átkonvertálom, aztán csak felvont szemöldökkel ránézek. A szót ki tudta olvasni, de nem értette a jelentését? Egy közös témánk van jelenleg, már ha az evést nem számítjuk, vajon mire érthettem akkor? Megforgatom a szemeim, visszafordítom a laptopot, s az ajkamat beharapva írni kezdek. A bemutatkozására bólintok egyet, de nem mondok semmit, azt is inkább odaírom. Miért tanulsz binárist? Damian Ez már jóval hosszabb, egy kis időbe telik nekem is végigpötyögni az egyesek és nullások sorát, majd még egyszer átnézem, mielőtt felé fordítanám a képernyőt. Sokkal könnyebb ez a fajta beszélgetés, mégha időbe telik is. Mintha ent-nyelven társalognánk, ráérősen, úgy, hogy más nem értheti. Hangos kóla-szürcsölgetésbe kezdek, amíg várom a választ, szétfolyva a széken.
|
|
|
|
Tüszőfűi Lilith INAKTÍV
offline RPG hsz: 244 Összes hsz: 4696
|
Írta: 2019. július 9. 20:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=763463#post763463][b]Tüszőfűi Lilith - 2019.07.09. 20:17[/b][/url] Egy Damain Amikor beléptem ebbe a kajáldának nevezett helybe, nem hittem volna, hogy ilyen jó társaságba botlok. Igaz, nem erőssége a hangos beszéd, de attól még egészen jól el lehet vele csevegni szerintem. Bár lehet, ő nem így gondolja, de próba cseresznye, és hé, ő kezdeményezett. Miközben gépel, kajálok, él-hal a szervezetem egy kis gyors kajának nevezett ipari hulladékért, melyről az ember soha az életben nem fog tudni leszokni, ha egyszer rákapott, ez már benne van a generációmban is igazából. Mikor végez és lefordítom, elgondolkozok. csak nem mondhatom azt, hogy aminek amúgy tanulok, az hülyeség. Meg hogy nem lenne hülyeség a mugliknál elhelyezkedni amúgy, hiszen sokkal többen vannak, nagyobb a választási lehetőség is. Mert több a munkalehetőség, történésznek készülök igazából Ha továbbra is így fogunk kommunikálni, elő kell vennem a telefonomat és reménykednem benne, hogy nincsen lemerülve. Bár, lehet jobb, ha most veszem elő, nyúlok is a zsebembe. Hátoldalán a sulim címere van lerajzolva, alatta a háznevekkel, kapcsolom be, szerencsém van, nincs lemerülve. Megnyitom a jegyzettömböt, nem sokkal, de gyorsabb.
|
|
|
|
Kárpáti Damian INAKTÍV
there's a flaw in my code | elektromágus offline RPG hsz: 29 Összes hsz: 185
|
Írta: 2019. július 12. 14:24
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=763684#post763684][b]Kárpáti Damian - 2019.07.12. 14:24[/b][/url] 1 Lilith Budapest egyik lepukkant gyorséttermébenErről a helyről azt kell tudni, hogy Budapesten van. Na, erre nem számítottál, ugye? Vagyis no-majek teszik ki a klientúra nagy részét. Persze, rólam se mondaná meg senki, hogy varázsló vagyok, hála a titok-törvényeknek, nem is nagyon viselkedhetnék úgy, hogy egyértelmű legyen. De azért néha vannak megérzéseim, hogyha valaki mágikus képességekkel rendelkezik. Az amerikai és a magyar mágusok is eltérőek, de még mindig közelebb állnak egymáshoz, mint varázstalan társaikhoz, akikkel amúgy egy országban (próbálnak) létezni. Úgy sejtem - de tévedhetek -, hogy a lány sem no-maj. Közel van az átjáró Budanekeresdre, előfordulhat, meg jó és olcsó a kaja. Ezért a kérdésem abszolút releváns. Ha boszorkány, akkor mit kezd a binárissal? Csak nem dezertálni akar? Áttérni a sötét oldalra? Vannak azért ennek egyszerűbb módjai is. Programozni meg lehet tanulni enélkül is. Bináris szövegkódolással messzire nem fog menni, ha mást nem tud. Ez csak kuriózum. Előveszi a telefonját, aminek a hátoldalán lévő címer bebizonyítja, hogy nem tévedtem. De mekkora irónia, hogy egy mágus iskola címere van egy mobilon? Háh. Vicces. Felhorkantással jelzem, hogy felismertem ám. Dezertálsz? Vésem fel szépen úgy a szövegszerkesztőbe, ahogy eddig is kommunikáltunk. Nekem ez így tökéletes.
|
|
|
|
Eleonore Santos Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2019. július 14. 21:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=763878#post763878][b]Eleonore Santos - 2019.07.14. 21:53[/b][/url] ♔ | ♪ | ☞ BP; Wait for it Tisztán érezte, hogy egy kicsit túltolta a témát, így egyelőre annyiban hagyta. Ezt a részét egyébként is kimerítettnek ítélte, inkább hallgatta volna még, hogyan élték meg ezt az egészet, mi minden történt ott. Valószínűleg nem sokat értett volna a mondandójából a kötőszavakon kívül, ez mégsem vett volna el az élményből. - Persze, a baglyom szerintem már bekötött szemmel is megtalál - nevetett fel röviden. Később leesett neki, hogy egy egészen parányit creepy volt, de igazából felesleges lett volna letagadni ezt az egyszerű tényt. Szeretné azt hinni, hogy soha nem fogja kitalálni, ki az igazi apa, annyira magát akarja a gyerekben látni. Egyfajta önzés dominált benne; ha már egyedül fogja felnevelni, látszódjon mindenki számára, hogy Elle babája. - Nem tudom - felelte őszintén, egy darabig még állta is azt az átható tekintetet. Pislogott végül egyet, előbb a plafonra szegezte a tekintetét, majd újra maga elé meredt. - Te vagy az egyetlen férfi az életemben, aki képes önámítás és szépítés nélkül bevallani az igazat. - Nem akart túl messzire menni, kicsit félt, hogy ezek után Eugén teljesen megszakítja vele a munkán kívüli kapcsolatot. De még csak varázsolnia sem kellett a férfinak, Ellie úgy dalolt, mint egy kismadár. - Nem mintha bátorításra lenne szükségem, vagy bármi. Csak jó tudni, hogy mellettem is vannak, nem csak ellenem. Ellenünk - sóhajtott egy aprót. Egy egész pillanatra azt kívánta, bárcsak Eugén lenne a pici apukája. Ha félretesszük a kék szem mániáját, az egyenessége és céltudata is irigylésre méltó.
|
|
|
|
Bremzay A. Eugén INAKTÍV
Lovardatulaj offline RPG hsz: 68 Összes hsz: 78
|
Írta: 2019. július 14. 22:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=763882#post763882][b]Bremzay A. Eugén - 2019.07.14. 22:46[/b][/url] EllieTermékbemutató | BP; WarmCup kávéház >> A Zayongó Fogadóiroda büszkén prezentálja...
Azt hiszem, hogy ez az, amire egyesek már a bizarr jelzővel reagálnának. Nem azért, mert Eleonore ne lenne jó nő, kifejezetten az, kedveltem is, mert mindemellé okos is volt. De azért az a határ, mikor a bagoly rezzenéstelenül talál meg sötétben is, csukott szemmel, mégis túl van egy szinten. - Lassan azt hiszem, egyszerűbb és kevésbé ijesztő lenne, ha szereznék egy mobiltelefont. - Nem mintha értenék hozzá. Persze, Bonnie folyton nyomogatta, képeket készített vele, meg nyavalygott, hogy Olivér nem ért hozzá és megint az asztallapot látja, de ettől nem lettem sokkal okosabb. A dolgok technikai része nem az én asztalom volt. - Nem tudom eldönteni, hogy ez inkább imponáló, vagy neked szomorú. - Annyi biztos, hogy kellemetlen. Ahogy a tekintetét kapkodja ide-oda, biztos voltam benne, hogy ő sem különösebben van oda ezért a felállásért, de az élet most épp ezeket a lapokat osztotta. A legtöbb, amit tehet, hogy azokból a kártyákból épít várat, amik épp a kezében vannak. Vagy jól blöfföl. A legjobban. - Ha nem így lenne, most nem lennék itt. Odéb is toltam a kötetet magam elől, a tekintetemet a nőre függesztve tartósan, majd egy apróbb sóhajt elnyomva dőltem hátra. A kezeim összefűztem a mellkasom előtt, hogy ne nyúljak az övé után az asztallap felett. - Csak azért, mert egy hisztis p.csa, aki férfinak hiszi magát, nem tudja kezelni a kialakult helyzetet, még nem áll meg a világ, Ellie. Csak rá kell jönnöd, merre tovább - ráztam meg a fejem végül, kifejezéstelen arccal. Erre már magától is rá kellett jönnie. - Mit csinálsz két hét múlva, szombaton?
|
|
|
|
Tüszőfűi Lilith INAKTÍV
offline RPG hsz: 244 Összes hsz: 4696
|
Írta: 2019. július 17. 12:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=764183#post764183][b]Tüszőfűi Lilith - 2019.07.17. 12:36[/b][/url] 1 DamianSzeretek ebbe a városba jönni, mindig olyan sokan vannak, mindig képes vagyok az új arcát felfedezni, rég látott dolgokat megcsodálni, sose unatkozik itt az ember. Természetesen azért az is közrejátszik, hogy egy kevesebb, mint ezer fős falun nőttem fel, és utána meg mentem a bagolykőre, így nem nehéz engem lenyűgözni. Szeretek egyszerűen csak sétálni és hagyni, hogy elvarázsoljon ez az egész ha már az országom fővárosa. Bináris, mely jelenleg egy új hobbi, még nem tudom pontosan mit kezdek vele,, mert ezzel továbbmenni nem tudok, nagy eséllyel csak hobbi marad. De, azért kéne egy normális szak is, mármint, varázslókból kevés van, meg kell egy munka kihívásokkal teli méghozzá. Kis híján kiköpöm az italomat meglepettségemben, a srác sem mugli. Hát ilyen nincs. Oké, tudom, kicsi a világ, de ennyire? Mármint, közel van az átjáró, de ez nem jelenti azt, hogy kötelezően találkoznom kellene egy varázslóval, akit még sohasem láttam. Hosszú időbe telik, míg bepötyögöm a telefonomon a választ, majd felé fordítom. Nem, te? Izgalmasabb munkát keresek. És vannak ötleteimItt nem fogom kifejteni, mikre gondolok, túl sok, túl szerteágazó, amik miatt lehet, hülyeség, de egy próbát megér.
|
|
|
|
Cassandra McNeilly INAKTÍV
offline RPG hsz: 61 Összes hsz: 78
|
Írta: 2019. július 22. 14:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=764640#post764640][b]Cassandra McNeilly - 2019.07.22. 14:00[/b][/url] ×××
Egy mosoly, két intés, három ember? Valami ilyesmi, ahogy kilépek Mitzinger házából és elköszönök a workwifeymtól, akivel már lassan elváltnak számítunk. Örülök a boldogságának és azt hiszem nagyban segített az egész nő lelki világán az, amibe belekerült, de azért nem igen cserélnék vele, lehet csak Bencét viselném rosszul, de sok az, amit ezek ketten művelnek. Legközelebb lehet arra jövök, hogy már házasok. Nem mintha hibáztatnék bárkit, harminc évesen normális életcéljai vannak, micsoda hiba! Oh, nem. Mindegy is, inkább a táskámból kitúrtam a belemélyesztett mentost és két szemet rágcsálva sétáltam át az utcán, még éppen kellemes fények között a sötétedés kezdeti szakaszában. A környék csendes, de ahogy kiértem a főúthoz gyakorlatilag a szokásos Budapest tárult elém. Tömegnyomor, hangos partiba indulók és az undorító szagok egyvelege. Attól, mert valaki laza, az igénytelenség nem feltétel, ezt nekik valaki elmondta? Úgy érzem magam mintha a nagyanyámmá váltam volna, többet panaszkodom mint nem. Sóhajtva inkább csak elindultam gyalog egy olyan megálló felé, ami kevésbé szokott forgalmas lenni. Meg a látképért is megérte, szerettem, szép hely alapvetően és kevésbé éreztem a kényszerét annak, hogy egyedül üljek otthon. Nem, véletlenül se fogok venni valami állatot, amire aztán ha elhúzok dolgozni 3 hétre a halál vár. Legutóbb egy "túlél mindent" kaktusz is megjárta velem. De az unalom legmagasabb szintjeit élem, ha ezeken vagyok képes fejben sakkozni. Az utam ezért is lett kacskaringós, előbb csak elindultam egy villamossal, majd pár megálló után meggondoltam magam és haza helyett csak elindultam, éppen amerre vitt az egész érzés. Aztán csak felbukkantam a Madách Színház körül, pedig még csak az irány sem stimmelt semmihez.
|
|
|
|
Allan Colton Fisher INAKTÍV
pultosfiú | ColeciCa offline RPG hsz: 307 Összes hsz: 621
|
Írta: 2019. július 23. 19:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=764736#post764736][b]Allan Colton Fisher - 2019.07.23. 19:28[/b][/url] Budapest VIII. | Műhely | este hét körül| tovább a hszhez (katt)
| | Figyelem, a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz (káromkodás, nyílt szexuális utalások, stb). Ha ennek ellenére is tovább olvasnál, kattints a karikára. |
Emily írt, hogy jönni fog. Hamarosan este hét óra lesz, én pedig már elkezdtem elpakolni a festményeim, mert ha Emily jön, nem akarom, hogy lássa. Nem mutattam meg neki ezt a kiállításanyagot még, de hamarosan kész van. Van három félkész képem, és ha az megvan, akkor mindent befejeztem. Mínea már megbeszélte a galériával a részleteket, ahol valószínűleg tárt karokkal fognak fogadni, és akkor talán megint megszedhetem magam egy kicsit, mint a múltkor, mikor sikerült eladni pár képet. Ma lettem 200 napos. Tegnap a csoportterápián erről is dumáltunk a srácokkal, szokás szerint meg lettem dicsérve, meg ünnepeltünk. Mondjuk ezt csak onnan tudom, hogy másokkal hogy viselkedtünk, mert én még sosem voltam 200 napos. Elég sok ez a 200 nap. Több, mint fél év. Azt tartom, hogy jó ötlet volt nem bezárva lenni egy házba, hanem ezt a megoldást választani, különben megkeserítettem volna mások életét, elég keményen. Mondjuk így se könnyű velem asszem', egy csoportnak. Sosem voltam híve a nyavalygásnak, és nem is tudom, előtte hogy tudtam józan maradni, mármint Ems nélkül. Mert miatta mentem el újra. Amiatt a köcsög Black miatt csúsztam bele megint, és Ems miatt fogom újra abbahagyni - pontosabban miatta döntöm el minden egyes nap újra, hogy ma nem függök. Elég durva este volt, miután eldöntöttem, hogy elég lesz. Emlékszem, hogy álltam annak az épületnek a tetején, és nem tudtam eldönteni, hogy most akkor lépjek-e előre vagy nem, mi is legyen pontosan. De elég jó volt, mármint lassan teltek a percek, szóval azt éreztem, egy csomó időm van még ezt eldönteni. A kezeim festékesek voltak, mert előtte itthon szétvertem pár régi képemet. Durvák voltak a színek. Nem tudom, hogy utána mit csináltam, csak arra emlékszem, hogy az utcán tértem magamhoz a saját hányásomban, és még arra sem volt elég kapacitásom, hogy elcsodálkozzam, hogyan nem fulladtam meg benne. Persze, azt csak feltételezem, hogy a saját hányásom volt, az is lehet, hogy valaki rámküldte a gyomorsavát, mert elég undorító voltam. Tudtátok, hogy a nyílt sebekben csíp a hányás? Nekem új volt, na mindegy. Szóval hazamentem, mert nem szolgáltak ki a nemzeti dohányboltban, de már remegett a kezem, mert elkezdtem kiürülni, már a cucc belőlem. Nem emlékszem rá, hogy hogy jutottam haza, csak arra emlékszem, hogy öntudatra ébredek a kádamban. Attól a látványtól, ami a kádban és a lakásomban fogadott, attól döntöttem el, hogy aznap este elmegyek egy csoportba. Azóta újrafestettem a falakat, szóval legalább a nyomok nem emlékeztetnek arra a nyomorúságos éjszakára. Éppen teát csinálok, mikor ezen merengek. Emily kedvenc teáját, bár csodálom, hogy nem unja még, mert mindig ezzel várom, mikor egy héten egyszer beugrik. A Cézár már kész van, a pulton pihen. A falak tiszták. A képeim összegöngyölve egy dobozban. Ahogy kiviszem a teáskancsót a nappaliba, körbenézek a nemrégiben berendezett nappaliban. Mostanra már nem csak egy kanapé van középen, egész sok minden található itt... Úgy néz ki, mint egy lakás, amiben élnek. Miután elkezdtem csoportba járni, akkor csináltam, csináltuk. Minivel, Emilyvel és Cattel jártuk az Ikeát szorgalmasan, hogy most így nézzen ki. Még szobanövényem is van. Bár nem az én ötletem volt...
|
|
|
|
Emily Dorothea Fisher INAKTÍV
Mrs. Bianchi <3 offline RPG hsz: 394 Összes hsz: 1136
|
Írta: 2019. július 23. 19:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=764739#post764739][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.07.23. 19:46[/b][/url] Édes bátyus RuhaItt állok. Óráknak tűnő percek óta, hallgatom, ahogy bent tétlenkedik. Hallom a felforró teavizet, elmosolyodom arra a változásra, amit az elmúlt kétszáz nap okozott. Kétszáz nap. Sok minden történt ez idő alatt, voltak jó és rossz napjaink. A táskám szárát erősen markolom, érzem, ahogy görcsbe rándulnak már az ujjaim, izzad a tenyerem, és magamban fohászkodom, hogy ne vegye észre. Ma este ne. Ez ma az ő napja. Felforrt a teavíz, és ha nem kopogok be, azt hiszi, bajd van, kijön megnézni, hogy nem vagyok-e itt, és ha így történik, tudom, hogy elsírom magam. De nem fogok sírni. Ma este semmiképp. Megrázva magam, határozom el magam, egy rakoncátlan tincset a fülem mögé tűrök, ahogy végül odalépek az ajtóhoz, és bekopogok, majd belépek. Nem udvariaskodom, tudom, hogy bent nem lesz semmi kompromittáló, hiszen vár engem, szóltam, hogy jövök. Egy nagy pakkal méghozzá. Olyan vagyok, mint egy vásári bazáros. - Ne csukd be, van még! Kiáltok vidáman a tortát magam elé emelve. Most még rejti a doboz, de hamarosan remélem, leleplezzük. Én sütöttem. Nem akartam erre a napra bolti tortát hozni. Szülinapokon jó, de most nagyon személytelennek éreztem volna. A tortán egyetlen mű cucc van, az az egyik gyerekkori fényképünk, amit nagyon szeretek. Egy gitárt próbálok megszólaltatni, ő pedig segít benne. A cselló másnap lett a szerelmem. Mosolyt villantok Colera, őszinte mosolyt, miközben kiszaladok az előtérbe, és behozom a lufikat. Eléggé giccsesek, mert ezek nem csak azok a nagy ezüst számok, hanem olyanok, amikben mindenféle apró labdák is vannak még. Az egyes rózsaszín, a két nulla pedig kék. - Csak babazsúros boltban volt ekkora. Nem is értem, miért árulnak nullát, olyan szülinapja az embernek nincs is. Felpillantok Colera, és az alsó ajkamat beharapva, zavartan pillantok rá. - Túl sok, ugye? Pedig, ha tudná még mennyi minden van! Ó igen, kicsit mindig sikerült túlzásba esnem.
|
|
|
|
Ulreich Henrik Márk INAKTÍV
offline RPG hsz: 39 Összes hsz: 51
|
Írta: 2019. július 24. 14:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=764816#post764816][b]Ulreich Henrik Márk - 2019.07.24. 14:26[/b][/url] Az ember azt hinné, hogy a munkatársai képességeit nem haladja meg, hogy beszívnak egy nagy levegőt, elmondanak három sort, illetve ha még maradt ben levegő, kifújják. A mellékelt ábra szerint ez mégis kurvára megterhelő egyesek számára, így vagy ötször próbáljuk el a jelenetet, mielőtt bármi történhetne. Itt normális darabokban lépek fel, olyan best of both worlds stílusúakban, most épp a Virágot Algernonnak van terítéken, de egyszerűen nem tudok túllépni a dolgon, hogy a nő nem tud két sort elmondani hihetően. Másfél óra kínszenvedés után utunkra engednek minket, lenyalom magamról a másik darab próbasminkjét, majd megszabadulok az ingtől is és átvedlek a fekete pólóba, amit a padra készítettem. Jó ez így. Összerakom a cuccaimat a táskámba, majd az oldalamra vágom, miközben kifelé igyekszem a helyről. Micsoda kár lenne, ha valaki rágyújtaná a próbatermet az ott lebzselőkre... Inkább megszaporázom a lépteimet, haladok kifelé nagy lelkesen, még a napszemüvegemet is felteszem, hogy odakint ne szenvedjek látáskárosulást. Egész jó az idő, megdögleni éppen nem kell, de kicsi híja van. Aztán meglátlak. Nem gondoltam, hogy pont ma, pont veled fogok összefutni, kicsit érzem is, ahogy felgyorsul a pulzusom. Ki gondolta volna, hogy erre jársz? Egy pillanatra meg is torpanok, a kezem a táskám szíjára kulcsolom, miközben a másik kezemmel intek, az arcomon laza félmosoly. Más kérdés, hogy szívem szerint futnék egy kört. Nem teszem. Az furcsa lenne. - Hát te mit csinálsz itt? Újabb jóslattal jöttél? Bukás a következő darab? - teszem fel a kérdést, a tekintetem az arcodon tartva, téve pár lépést közelebb.
|
|
|
|
Allan Colton Fisher INAKTÍV
pultosfiú | ColeciCa offline RPG hsz: 307 Összes hsz: 621
|
Írta: 2019. július 24. 19:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=764881#post764881][b]Allan Colton Fisher - 2019.07.24. 19:03[/b][/url] Budapest VIII. | Műhely | este hét körül| tovább a hszhez (katt)
| | Figyelem, a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz (káromkodás, nyílt szexuális utalások, stb). Ha ennek ellenére is tovább olvasnál, kattints a karikára. |
Szóval kétszáz nap. Nem tudtam elképzelni, hogy lesz ilyen, és persze ez a kétszáz nap sem jelent semmit, mert a függő mindig is függő marad. Amikor ezt először hallottam, hogy "örökké" - itt hittem el először és utoljára, hogy ez tényleg végleges marad. Javulni javulhatsz, kimászhatsz a gödörből, de valami örökké kísérteni fog, és ha nem vigyázol, újra belecsúszol. Halk kopogást hallok meg, de egy ideje már nem szólok ki, hogy "ki az", mert tudom, hogy Ems jön. Az elején mindig megkérdeztem, mert sokáig nehéz volt elhinni, hogy a húgom újra része akar lenni az életemnek, amiről már én is azt hittem, hogy szanaszéjjel csesztem, és már a darabjait sem leszek soha képes összekapirgálni. Szóval már elhiszem, hogy tényleg ő fog az ajtó túloldalán állni ilyenkor, és nem az alsó szomszéd, hogy rámhívja a rendőröket, ha nem kussolok, vagy a harmadik-harminckettes alatt lakó őrült csaj, aki kitömeti a macskáit, miután meghaltak. - Hali - tárom ki előtte az ajtót, reflexből meg is ölelném, ha nem lépne be rögtön mellettem egy dobozzal. Odakint valami még zizeg, Ems pedig már akcióba is lendül, hamarosan térül-fordul, mert "van még". Ahogy kifordulok, egy lebegő kétszázas számot pillantok meg. Kínosan mosolyodom el, nevetni is kezdek zavaromban. A húgom pedig már csacsog is, hogy a bababoltban járt, ott szerezte ezeket a cuccokat... Zavartan megvakarom a tarkóm, de azért próbálok mosolyogni. - Nullásat...? Hát... - Igazság szerint semmi értelmes nem jut eszembe, amit mondhatnék, a húgom már meg is jelenik mellettem. - Egy... kicsit, ja. - Zavartan vakarom meg a tarkómat. Egy kicsit tényleg sok. - Nem olyan... szóval... nem kellett volna... - Kezdek el szabadkozni, pedig valljuk be, ez nekem nem szokásom. Mondjuk fair enough, mert a szokásaimat meg éppen próbálom abbahagyni, kell helyette másik. - Khm... izé... gyere be... szia, Ems - ölelésre tárom a karom, miután becsuktam mögötte az ajtót, és miközben átkarolom, szusszanok egy aprót. - Gyere, csináltam teát... ömm... - El is indulok a nappali felé, majd zavartan dobom le magam a kanapéra. - Kedves tőled ez... aranyos vagy. - Végül egyelőre csak ennyit mondok, és rámosolygok. Éppen tanulom egyébként, hogy ezt hogy kell. Járok pszichológushoz, a faszi mindig elvont magyarázatokad ad és hülyeségeket dumál, de azt akarta, hogy kipróbáljam, milyen, amikor ezeket mondom is, vagyis megpróbálom érthetően így... szavakba önteni. Szóval próbálom. Mert nem éri meg elkezdeni magyarázni, hogy ugye tudja, hogy bármikor visszaeshetek, és hogy lehet, hogy sosem lesz vége. Ő most örül, és ez jó.
|
|
|
|
Emily Dorothea Fisher INAKTÍV
Mrs. Bianchi <3 offline RPG hsz: 394 Összes hsz: 1136
|
Írta: 2019. július 24. 19:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=764887#post764887][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.07.24. 19:52[/b][/url] Édes bátyus - De, kellett! Ne is mondjon olyat, hogy nem kellett, mert kellett. Gyönyörű eredményt ért el. És ilyen lesz a következő ötven és száz, és ötszáz is. Mindegyik egy gyönyörű eredmény lesz. - Minden pillanatot úgy kell megélned, hogy győztes vagy, és nézd, győztes vagy. Mutatok a lufikra, mielőtt megölelne. Mélyen szívom be az illatát, örülök, hogy Cole jól vagy, hogy jó az illata, hogy teát főz, hogy velem van, hogy él. Meghoztam egy nehéz döntést úgy másfél éve, aztán ő is meghozott egy nehéz döntést, amikor kizárt, és most itt vagyunk, túl megannyi nehéz döntésen. Nem volt könnyű egyik sem. Nem volt könnyű beszélni arról neki, hogy szerelmes vagyok Adrianbe, nem volt könnyű időt kérni tőle, nem volt könnyű elmondani, hogy még mindig szerelmes vagyok, azt sem, hogy együtt szeretnék vele lenni. Nem volt könnyű neki, hogy kizárt, nem voltak könnyűek az első találkozásaink, és amikor már minden a helyére került, én visszatértem a rajtvonalhoz: Szerelmes vagyok a fiúba, de nem én vagyok a megfelelő Fisher. Ma viszont, ma legalább ünnepelünk. - Várj, előbb nézd ezt meg. Kapom el a kezét, és húzom vidáman magam után a pulthoz, hogy kibonthassam a dobozt végre, csak reménykedni tudok benne, hogy nem nyomódott meg, és nem! Tökéletes! - A tortát én sütöttem, de ezt az ostyanyomásos dolgot ezt úgy rendeltem, mert ilyet nem tudok. Vagyis nyomtatott ostyát, de mindegy, nem számít most. Viszont remélem, örül neki, és miközben ő a tortát nézi, felé fordulok, és újra megölelem, mélyen belebújva a felsőtestbe, abba reménykedve, hogy állhatunk így hosszan. Kétszáz nap. Kétszáz napja küzd, és tudom, hogy ez egy nagyon nagy küzdelem a részéről, éppen ezért tisztelem az eddigieknél is jobban, már ha az egyáltalán lehetséges. Nem is jobban, csak még bővebben azt hiszem. Még egy pont, ahol tisztelem, a kitartása és a küzdőszelleme. - Annyira örülök neked, Cole. Nem tudom szavakba önteni, minden szó olyan felesleges és nem jó leíró. Bárcsak át tudnám neki adni az érzéseimet, bárcsak meg tudnám neki mutatni, hogy mennyire gyorsan ver a szívem, és mennyire szerencsésnek érzem magam, amiért ő a testvérem. Felpillantok rá, csillogó szemekkel, széles mosollyal, de nem engedem el, szorosan tartom. Mélyen a szemébe nézek. - Te vagy a példaképem, Colton.
|
|
|
|
Allan Colton Fisher INAKTÍV
pultosfiú | ColeciCa offline RPG hsz: 307 Összes hsz: 621
|
Írta: 2019. július 24. 20:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=764889#post764889][b]Allan Colton Fisher - 2019.07.24. 20:17[/b][/url] Budapest VIII. | Műhely | este hét körül| tovább a hszhez (katt)
| | Figyelem, a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz (káromkodás, nyílt szexuális utalások, stb). Ha ennek ellenére is tovább olvasnál, kattints a karikára. |
Számíthattam volna a heves válaszra, de valahogy mégsem tettem. Egy kisebb sóhajjal bólintok - oké, kellett, nem vitatkozom nőkkel, a húgommal meg pláne nem. Fisherekkel nem érdemes vitatkozni, mindannyian kurvára makacsok vagyunk, ebből igyekszem most feladni kicsit. Ha úgy érzi... legyen így. - Győztes?... Végülis... igen, az vagyok - motyogom a hajába, miközben ölelem. Hát, mondjuk így nem nehéz elhinni, ezekre a percekre és órákra, mikor Ems itt van. Így tényleg nem cseng idiótán ez a mondat. Nem tűnik úgy, mintha hazudni próbálnék vele. Nem igazán tudom, hogy mit kezdenék nélküle. Nélküle, meg Mini és Cat nélkül szerintem még mindig egy árokban fetrengenék, de az is lehet, hogy már nem fetrengenék sehol sem, max olyan helyen, ahol már nem tudnék az oldalamra fordulni. Egyébként egy olyan szemét, önző geci vagyok, hogy fogalmam sincs, mit keresnek még ezek az emberek körülöttem, amikor egy időben mindent megtettem, hogy mindenkit elmarjak magamtól. Semmit sem tettem értük, ami fontos lett volna, és mégis maradnak. Ők azok, akiket sikerült bevonzanom és a bűvkörömben tartanom? Megrázom egy kicsit a fejem, mert nem akarok most erre gondolni. Nincs időm ledobni magam a kanapéra, mert Ems egy kis csendes ölelés után odarángat (odaterel) a konyhapulthoz, ahol lerántja a leplet arról, hogy mi van a dobozban, én pedig... nos, nézek egyet. - Hű... ezek mi vagyunk - állapítom meg. Hájas kis pofám örömtől ragyog, ahogy Ems éppen próbál fülsüketítően húrokat pengetni. - Meg fogjuk enni magunkat? - Jön egyből a logikus kérdésem, de aztán rájövök, hogy ennek az egésznek valószínűleg nem ez lesz a lényege. Úgy értem, a gesztusnak. - A... aranyos vagy, köszönöm. - Átkarolom fél karral, és nyomok egy puszit a feje búbjára, közben pedig lelesek a kiskori képre. Azért itt már nem voltam annyira dagadt. Csinált tortát, lufit hozott, csak mert kétszáz napig nem nyomtam be. Rohadtul nem fair vele, hogy egyszer is megtettem. Mennyire örül neki, hogy most józan vagyok többé-kevésbé, annyira, hogy tortát süt meg lufit vesz, pedig ez csak kétszáz nap, és ha sokáig fogok élni, akkor el kell jutnom négyszázig, ötszázig, ezerig és tízezerig is. - Nagyon édes vagy Ems, köszönöm. - Egy kicsit halkabban motyogom a hajába, és még jobban magamhoz vonom. Kurvára mérges vagyok magamra. Ő belebújik a vállaimba. Mostanában fokozatosan visszaszoktattam magam a mozgáshoz, még kviddics csere is vagyok a Kastélyban. Már nem úgy nézek ki, mint egy ropi. Örül nekem, erre kényszeredetten elmosolyodom, mert még mindig ideges vagyok magamra - aztán felpillant rám. Az ereimben a vér is megfagy erre a mondatra. - Ezt ne, Ems... - mondom halkan. - Nem vagyok szuper ember azért, mert szerhasználó lettem, és most próbálok nem használni. Ne legyek a példaképed, mert ha fele olyan dolgokat fogsz csinálni, amiket én... - kiráz a hideg. - Kedves tőled, hogy ezt mondod, de nem lettem szent attól, hogy próbálkozom. Bármikor visszaeshetek. - Kicsit elkomolyodik a tekintetem, miközben nézek le rá. - Te is tudod.
|
|
|
|
Emily Dorothea Fisher INAKTÍV
Mrs. Bianchi <3 offline RPG hsz: 394 Összes hsz: 1136
|
Írta: 2019. július 24. 20:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=764891#post764891][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.07.24. 20:44[/b][/url] Édes bátyus - Igen, én eszem meg a fejedet, te meg megeheted az enyémet. Mondjuk te jársz jobban. Nekem nagyobb fejem volt, mint neki, sőt, nekem most is nagyobb fejem van. Oké, fogytam, de nem vagyok vékony, nem is leszek, és nem is akarok az lenni. Jelenleg tökéletesen jól érzem magam a bőrömben, és ez éppen elég. Nekem így jó, és én büszke vagyok arra a kiscsajra is, aki a képen van, mert vagány gyerek volt, bármennyire is nem voltak olyanok a körülmények. Az a kislány mind a kettőnknek példa lehet a mai napig, hiszen én magam sem tudom, hogy honnan gyűjtöttem össze annyi bátorságot. - Ugyan. Kedves meg aranyos? Ugyan, tényleg, én ilyen vagyok. Szeretem Cole-t, mindent megteszek érte, mindent megteszek vele, és szeretnék vele egy közös úton egymás mellett haladni. Szeretném, ha az az út végtelen hosszúságú lenne, és sosem maradnánk le egymástól, sosem kellene azon aggódnunk, hogy merre van a másik, mert elég lesz csak oldalra pillantanunk. Mosolyogva nézem őt, és örülök, igazán örülök, hogy valóban láthatom, hogy a szemembe néz, hogy ott vagyunk egymásnak. Olyan vagyok, mint amilyenek a lányok az apjukkal szoktak lenni, gyerekként is kicsit szerelmes voltam belé, nem, nem családon belüli erőszak értelemben, hanem, mint mikor a kislányoknak az apukájuk az első szerelmük, hozzá mennek majd feleségül. Én mindig Cole-hoz szerettem volna, és most is azt érzem, hogy ha egyedül is vagyok, sosem leszek igazán egyedül, mert ő velem lesz az úton. - Felálltál Cole, mert volt egy célod, és elérted. Most kitűzhetsz egy újabb és egy újabb célt, láthatod, hogy a holnap sokkal szebb, mint a tegnap. Én hiszem, hogy a holnap sokkal szebb, mint a tegnap, és rá is át szeretném ragasztani. Megsimogatom az arcát, majd ellépve tőle a bögrémért nyúlok. - Igyunk teát, és meséld el, milyen volt a kétszázadik napod. Nem akarom egész este a konyhapult mellett állva ölelgetni, szeretném ha beszélgetnénk is, ha megtudnám, hogy hogyan érzi magát, milyen volt, hogyan élte meg. Mindent tudni szeretnék. - Olyan finom illatok vannak, farkaséhes vagyok.
|
|
|
|
Allan Colton Fisher INAKTÍV
pultosfiú | ColeciCa offline RPG hsz: 307 Összes hsz: 621
|
Írta: 2019. július 24. 21:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=764894#post764894][b]Allan Colton Fisher - 2019.07.24. 21:10[/b][/url] Budapest VIII. | Műhely | este hét körül| tovább a hszhez (katt)
| | Figyelem, a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz (káromkodás, nyílt szexuális utalások, stb). Ha ennek ellenére is tovább olvasnál, kattints a karikára. |
- Ja, neked okosabb fejed van - mondom, miközben megborzolom a haját és jól megnyomkodom a fejét, amolyan tesós módon. Ritkán csinálom ezt, de olyankor elég kielégítő. Furcsa érzések fognak el egyébként még mindig, mikor ezekre a kiskori képekre nézek, mert egyrészt szar gyerekkorom volt, másrészt meg ott volt Ems, akivel baromi sok jó cuccot csináltunk. Néha Iván (a már emlegetett pszichomajom) is kérdezget róla, de mázlija van, hogy elég eszes ahhoz, hogy ne erőltesse rám. Mikor úgy beszél, mint valamiféle lifecoatch, akkor néha nehezen tűröm - nem azért, mert idegesít, amit mond, vagy hogy pozitívan áll hozzá az egészhez. Nem, csak annyi, hogy néha nem képes máshogyan látni, vagy lehet, hogy csak nem akarja mondani, tök mindegy - rohadtul féltem, hogy megint pofára esik miattam. - Ems... nézd... - szusszanok egyet, majd csak bólintok teás javaslatra. Akkor kezdek el újra beszélni, mikor már leültem a kanapéra, és a cigis cuccom a kezemben van, hogy formáljak belőle egy szálat. - Baromi jó hogy így látod és ennyire szurkolsz, meg mellettem vagy, meg... ilyenek. - Rágyújtok, kifújom a füstöt. - De értetted, amit mondtam az előbb? - Ismét felpillantok, hogy a szemébe nézzek. - Egy függő mindig is függő marad, eltelhet bárhányszáz nap. Érted ezt? Annyira tönkre fog menni, ha mégegyszer belecsúszom. Néha elgondolkozom, hogy lehet, tényleg jobb lett volna, ha elmegyek egy kibaszott elvonóra, de utálom a bezárt helyeket, hogy nem mehetek oda, ahova akarok, meg akkor odalett volna a munkám is. Így is csoda, hogy nem basztak ki. Lehet, hogy el kellett volna mennem, az kevesebb stressz, hogy teljesíteni kell, hogy nem szabad, és... Lassan kifújom a levegőt. Remélhetőleg felfogja, amit mondtam. Csak hátradőlök aztán, mikor a napomról kérdez. A kétszázadik nap, hát... nos... Hogy is telt? - Semmi különös. Vettem füvet - bökök a kis pakk felé az asztalon. Szerváltással egyszerűbb, egyelőre ez a legjobb opció, ezt Ems is tudja, hiszen muszáj volt beavatnom. Majd később leváltom valami rágózásra, vagy tököm tudja. - Tegnap voltam csoportban, előre megünnepeltük a kétszázadikat. - Nyelek egy aprót. - Hajnalban értem haza melóból, szóval nem olyan rég keltem. Festettem kicsit, meg... oh, csináltam Cézár salátát, ha kérsz. Előredőlök, hogy töltsek egy kis teát neki is, meg magamnak is, közben néha a lufikra terelődik a tekintetem. Egyáltalán nem sok ez a 200 nap. - És te? Te mit csináltál ma?
|
|
|
|
Emily Dorothea Fisher INAKTÍV
Mrs. Bianchi <3 offline RPG hsz: 394 Összes hsz: 1136
|
Írta: 2019. július 24. 21:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=764898#post764898][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.07.24. 21:51[/b][/url] Édes bátyus - Szerintem hörcsög, de ők eléggé okos állatok. Tényleg hörcsög, nincs ebben semmi bántó, kivéve, ha az anyám mondja, akkor van, de amúgy tényleg mindig olyan voltam, mint egy hörcsög, szóval nem igazán tűnik ez a kép másabbnak, és a hörcsögök kicsik, puhák és cukik, pont, mint én. - Egy függő mindig függő marad, egy kövér lány sosem lesz igazán vékony, aki egyszer meleg volt meleg is marad, és az emberek imádják magukat skatulyába zárni, mert akkor nem kell azon gondolkozniuk, hogy mit csináljanak a világban a jelzőjük nélkül. Még bólogatok is a nagy megmondásomra, mert nagyon érzem én ezt a dolgot, ó de még mennyire. Érzem a magam részéről is, érzem Adrian részéről is, mert persze, hogy amikor hazamentem, hosszú percekig álltam a tükör előtt meztelenül, és vizsgáltam azt, hogy mi változott, hogy miért nem volt jó, amit adtam, nyilván egy valaha kövér ember az alakjával kezd. És jöhetünk azzal, hogy nem voltam kövér, de én annak láttam magam a tükörben, csak nem tudtam olyan drasztikus lenni, mint Rosie. Megforgatom a szemem, és kicsit széttárom a karom. - Attól még, hogy te örökre egy függő vagy, én örülhetek az elért eredményeidnek. Nem akarok mindig arról beszélgetni, hogy ő egy függő, mert nem kell mindig kimondanunk, nyilván nem tervezek kirándulást egy opiátültetvényre és gyógyszer lopni se Cole-lal mennék. Inkább bosszúsan felkelek, és veszek magamnak egy adag salátát, hogy a kellő pillanatban tele tudjam tömni a számat vele. - Reggel megpróbáltam futni, de még mindig nagyon fáj a térdem a múltheti esés miatt. A kislányokkal elterveztük, hogy a következő tanévben ellátogatunk egy állatfarmra, illetve mindenkinek kell gondolkoznia két új szabályon, ami szeretné, hogy jövőre meglegyen az osztályban. Délután aludtam egy nagyot, aztán most itt vagyok, hogy hajnalig beszélgessünk, de ha tovább bosszantasz, akkor tekerek egy cigit és elszívom az összes füvedet.
|
|
|
|
Allan Colton Fisher INAKTÍV
pultosfiú | ColeciCa offline RPG hsz: 307 Összes hsz: 621
|
Írta: 2019. július 25. 12:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=764950#post764950][b]Allan Colton Fisher - 2019.07.25. 12:41[/b][/url] Budapest VIII. | Műhely | este hét körül| tovább a hszhez (katt)
| | Figyelem, a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz (káromkodás, nyílt szexuális utalások, stb). Ha ennek ellenére is tovább olvasnál, kattints a karikára. |
Aszondja "hörcsög". Szusszanok egy aprót, olyan nevetősen, úgy bámulom tovább a tortát, figyelem a látszólag gondtalan arcunkat. Ha valaki ezt a képet látná csak rólunk, talán azt hinné, hogy full normál gyerekkorunk volt, semmi különös és megrázó, két egészséges valaki van a képen. Mondjuk az ilyen szarságok, amik velünk történtek, nem látszhatnak egy régi felvételen, ezzel a gondolattal pedig kicsit meg is nyugszom, hogy ez az elkapott pillanat nem azt igazolja, hogy soha nem történt semmi különös. - Nem is vagy olyan szőrös, mint egy hörcsög. - Szállok vitába a húgommal. Tudom, hogy mikor az a picsa ezt mondta neki, akkor is valami hasonlót sikerült kinyögnöm, amivel, azt hiszem, még meg is nevettettem. - Egyébként meg már ezerszer megbeszéltük, hogy nincsenek húsevő hörcsögök, szóval fúrom az állítást. - Mert ugye tök logikus. Emily húst is eszik, nem csak magvakat vagy zöldségeket mint a Fisher család nagy része, így a hörcsög-cucc már alapból bukott ügy. És amúgy Emsnek erre konkrétan büszkének kéne lennie. Beleiszok a teámba. Óvatosan kell kezelni ezt a szart, amibe kevertem magam, főleg mások előtt. Még ha sikerült is ez az elmondhatatlanul hosszúnak tűnő idő, a 200 nap, akkor sem szabad hamis reményeket táplálni. Tény, hogy azért én is kurva büszke vagyok erre az időre, hogy kétszáz, mert több mint fél év. Csak nem akarom, hogy ha megint önző fasz lennék véletlen, akkor azt a húgom szenvedje el. Fel akarom készíteni rá, hogy sosem fogok meggyógyulni, csak tünetmentes lehetek. Sosem lehet teljesen kimászni ebből a gödörből, ha egyszer beleestél, mindig fölötte fogod lógatni a lábad. Túl szép, ami benne van. A húgom szavait csendesen hallgatom, enyhén felszisszenek a végére. Kissé elfordítom a fejem. Utálom ezt a terepet, mindkettőnknek baromi érzékeny téma. Azt hiszem, hogy most azt mondta, hogy értelmetlenül ragaszkodom ehhez a jelzőhöz, hogy csak azért használom magamra, hogy tudjam magam mivel címkézni, és ettől most kicsit megkövültem. Jópár pillanatig nem akarok válaszolni. - Fasza lenne, ha így lenne. - Mondom csendesen. - Ha csak ezért mondogatnám. Király lenne. De nem azért mondogatom, mert emögé a szó mögé bújok. Ez egy tény, Ems. Ezek tények. - Óvatosan pillantok fel a kétszázas lufikra. Egyszer majd Emily már nem fog lufikat hozni, mert meg fogja szokni, hogy tiszta vagyok. Egyszer már nem lesz olyan nagy szó, hogy nem csinálom. Akkor lesz vége mindennek, ha már abban az időszakban csúszom vissza. Nem mondhatom azt, hogy soha többé nem fogom újra csinálni. De azt sem mondom, hogy fogom. Ezt csak így lehet. A hülye bambulásom a húgom szavai szakítják meg. Rápillantok, kell pár másodperc, amíg felfogom, amit mondott. Halványan elmosolyodom. Mostanában igyekszem sokat mosolyogni, de úgy érzem, még mindig baromi idiótán néz ki az arcomon ez a kifejezés. - Igen, ez igaz. Örülök, hogy van miért örülni. - Jegyzem meg végül, kicsit olyan békeajánlatosan. Mert tényleg van ma minek örülni. Sok nap a kétszáz. Nagyon sok nap. - Bocs, hogy erről beszéltem, csak nem akarom, hogy csalódj, ha... Szóval nem akarom, hogy bármiből te jöjj ki szarul, amit csinálok. Érted. Csak ennyi. Végül aztán Ems elkezdi tömni a kis arcát a salátával, és amúgy még mindig tök jó nézni, ahogy a húgom eszik. Olyan gusztán tudja csinálni, az embernek megjön az étvágya attól, hogy mennyire szeret kajálni. De én még dohányzom, majd utána. Közben hallgatom, ahogy a napjáról csacsog, és mint mindig, most is úrrá lesz rajtam valami erős érzés, amit nem tudnék behatárolni, de kicsit szomorú és kicsit boldog, és ettől lesz olyan hülyén mély. Hogy így... a húgom felnőtt, és én ezt láthatom is. - Tök jól hangzik - bólogatok. - Szerencsések a kiscsajok, hogy téged kaptak. Jól bánsz az emberekkel. - Mert ugyan a tanításhoz lófaszt se értek, de Emilyt ismerem, és azt tudom, hogy ahol ő van, ott mindenki egy kicsit jobban érzi magát, mint ahogy nélküle tenné. Ezt tudom. Amikor azt említi, hogy elszívja a füvem - nyilván viccelődik, hiszen ő sosem élt ilyenekkel, de akaratlanul is fájdalmas grimaszba rándul az arcom, mert a függőségek tárgyával viccelődni még nem megy, kétszáz nap után sem, és azért nem tudok nevetni, mert mind tudjuk, mi lenne abból, ha valaki elszívná az adagom. - Ha-ha. - Próbálom elvenni az élét az egésznek. - Emily betépve... aztakurva, mi lenne abból... - Csak a fejem csóválom, azért egy gyenge mosoly is van az arcomon, mert eléggé sokkoló látvány lenne valóban, ahogy a húgom valami szarságon nevetve nyolcszor annyi kaját töm magába, mint egyébként tenné. - Óvjon meg minket ettől a jóisten.
|
|
|
|
Emily Dorothea Fisher INAKTÍV
Mrs. Bianchi <3 offline RPG hsz: 394 Összes hsz: 1136
|
Írta: 2019. július 27. 11:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=765219#post765219][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.07.27. 11:44[/b][/url] Édes bátyus Mint akkor, most is elnevetem magam azon, hogy nem vagyok olyan szőrös, mint egy hörcsög. Ott a pont, mert valóban nem vagyok annyira szőrös, kivéve a hajam. Ember, szerintem senkinek nincs annyi haja, mint nekem. A fésülködés egy külön program, olyan, amire az ember felkészül, amit halogat, de aminek meg kell történnie. Van, hogy egy sorozat két részét is meg tudom nézni, miközben bontogatom a hajam. Nem panaszkodom, persze, inkább több, mint kevesebb. Csak azért ha már hörcsög, legalább valahol hozzam a papírformát. A kacagásom őszinte, mint gyerekként. Cole képes egy pillanat alatt feledtetni velem, hogy a jelenlegi életem egy szeletében, egy nagyon nagy szeletében mennyire szomorú vagyok. Nem akarok most ezzel a szelettel foglalkozni, és az ilyen megjegyzései pont azt váltják ki, amire vágyom, boldogságot. Ma van a kétszázadik nap, ma ünnepelünk, ma vidámak vagyunk. - A hörcsögök olyan bénák, nem tudják mi a jó. Pedig a hús, na az nagyon is jó. Rendben, elismerem, Adrian mellett odafigyeltem arra, hogy olyat egyek, amit mind a ketten meg tudunk enni, de amikor nem volt ott Adrian, akkor olyat ettem, amit mellette nem szerettem volna, mert nem szerettem volna azt éreztetni vele, hogy bezzeg én, bármit megehetek. Furcsa, de boldogabb ember voltam azoktól az ételektől, amikre miatta szoktam rá, és azt hiszem, a bűnözéseimet megtartom bűnözésnek, és nem változtatok az étrendemen. Viszont a hús, az szent és sérthetetlen, mindegy, hogy milyen állatból van. Kövezzetek meg, de imádom a húst. - A tények azért vannak, hogy megdöntsék őket, de ha neked kényelmes ott, akkor rendben, én akkor is örülni és örömködni fogok. Nem fog eltántorítani, és ami a legfontosabb, soha többet nem veszítjük el egymást. Nem mondom ki neki, hogy akkor is mellette leszek, ha megint visszacsúszik, mert ott leszek, de nem akarom, hogy azt érezze, azt üzenem neki, hogy király ez a kétszázas, de nyugodtan térj vissza ahhoz, aki kétszázegy napja voltál, mert akkor is itt leszek. Azt szeretném, ha a testvéremnek lenne jövője. Látva Rosie fejlődését, azt, hogy Ervin milyen jó hatással van rá, hogy mennyire emberivé vált, hogy mennyire képes már elfogadni magát, bár még mindig egy klinikán van, de küzd, szeretném, ha Cole is eljuthatna ide, hogy azt mondjam, túlél majd engem is. Szeretném, ha jó élete lenne, ha a sok trutyi után, boldog lenne, ha mind boldogok lennénk. Nem voltak jók az alapok, de lehet jó a folytatás. - Kedves vagy, hogy gondolsz rám, de meg tudom oldani Cole, tényleg. Tényleg meg tudom, hiszen nem először másznék ki, és ezt ő is tudja. Kijöttem abból a szarból is, amit saját magamnak generáltam azzal, hogy szerelmes lettem Adrianbe, hát kijövök bármi másból is, mert ki kell jönnöm. Nem vagyok a híve annak, hogy ülök a kupac alján és látványosan szenvedek, mert az életem egy rakás kaki. Keresek mást, amivel ki tudom űzni magamból a rosszat. Anno, a rúdtánc, mint sport volt, most a tanítás. Nagyon szeretek tanítani, és ha éppen lelki bánatom van - ó igen, helló my old friend -, akkor kétszer annyit fektetek bele a tanításba. - Én is szerencsés vagyok, mert nem nagyon jó csapatot kaptam. Aranyosak. És már tudom, hogy jól csinálnám, ha egyszer úgy alakulna, hogy lesz gyerekem. Mondjuk nem tudom, hogy a fiúkkal is ennyire jól bánnék-e, de a lányokkal nagyon könnyen megvan az összhang. Bár ez is biztos helyzetfüggő, hogy milyen lenne, ha fiam születne.Egyszer majd biztosan fog, nem tudom még, hogy kitől és hogyan, de lesz gyerekem, és akkor legyen fiú vagy lány, mindegy, de megkapja azt a törődést és szeretetet, ami egy rendes anyától megjár. A saját anyám sosem tántorított el attól, hogy saját gyerekem legyen. Pontosan tudom, hogy mit kell másként csinálnom. - Szerintem vicces lenne. Sosem próbáltam még, biztos vicces hatással lenne rám. Majd egyszer. Nem, tudom, hogy a mostani bennem lévő állapotban, nem tenne jót, és mivel nem is akarom lebuktatni magam, inkább csak nevetek, és tovább tömöm a majmot. - Ez isteni lett, komolyan mondom.
|
|
|
|
Allan Colton Fisher INAKTÍV
pultosfiú | ColeciCa offline RPG hsz: 307 Összes hsz: 621
|
Írta: 2019. július 27. 14:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=765233#post765233][b]Allan Colton Fisher - 2019.07.27. 14:50[/b][/url] Budapest VIII. | Műhely | este hét körül| tovább a hszhez (katt)
| | Figyelem, a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz (káromkodás, nyílt szexuális utalások, stb). Ha ennek ellenére is tovább olvasnál, kattints a karikára. |
A hörcsögök bénák, persze... Mosolygok magamban halványan erre, mert mégiscsak állatok, Ems régebben megőrült mindenért, ami szőrös. Azóta azért sokat változott. Nagyon sokat. Ettől most olyan, mintha lenne bennem valami szar lyuk, ez a mellkasban lévő tátongó cucc; sokan használják ezt a leírást, baromi klisés, dehát sosem voltam jó a költőiségben. Szóval most épp ettől a gondolattól így érzem magam. - Ezért sem vagy hörcsög, mert nem vagy béna. - Folytatom az okfejtést, mert valljuk be, igazam van. Ems sosem volt béna, az én szememben legalábbis semmiképp sem volt az, azt nem tudom, ő hogyan látta magát. Nekem mindig is ő volt a hős, és a gyerekkori mesékben, ha épp voltak, akkor sem úgy képzeltem el, mint az idióta, agy nélküli királylányokat, ő sokkal badassebb volt annál. Mondjuk valami Merida féle, leszámítva, hogy nincs az az utálatos szín a hajában. Amikor hallom a szavait, kicsit összeszorul az arcom, aztán a plafon felé emelem a tekintetem. Nem idegesen, csak kínomban csinálom, mert nem tudja, nyilván nem tudhatja, minek mond most ellent. A csoportok, a leszokás alapszabályainak, hogy el kell ismernem, hogy függő vagyok, ennek mond ellent. És a környezetemnek is el kell ismernie. Nem mondhatjuk azt, hogy sosem történt meg. Még csak azt sem, hogy egyszer nem leszek. Csak így lehet csinálni. - Emily... aranyos, hogy idealista vagy, de el kell ismerned, hogy ez mindig is így lesz. Sajnálom. - Halkan mondom. Talán kicsit kíméletlenül is. - Lehet azt mondani, hogy csak elbújok ezek mögé, de nem így van. Esk-... - Nem. Nincs esküdözés. - Komolyan mondom, hogy nem így van. Sok minden elől próbáltam dolgok mögé bújni, de ez nem az. Nem azért mondom, mert kényelmes nekem ezt szajkózni. - Kis szünetet kell tartanom, mert hirtelen ideges lettem. Kényelmes. Na persze. Én is utálom ezt mondani magamra, baszki. Szar érzés. De folytatnom kell, hogy megértse, mit akarok mondani. - Faszságokat csináltam. Kárt okoztam nektek. Mert függő vagyok. Nem véletlen kezdik úgy az emberek a csoportokban, hogy "XY vagyok és függő". Tudnunk... kell. - Nem... nincs általánosítás. - Illetve... tudnom kell. Értenem kell. El kell fogadni. Nem csak nekem. Nektek is, akik közel állnak. - Nyelek egy aprót, beleiszok a teámba. Hallgatok egy kis ideig. - Egyébként... vannak... csoportok. Hozzátartozóknak. Vannak telefonszámaim. Ha... ha gondolod. Elnyomom a cigim, és újabbra gyújtok, vagyis csak fogok. Rakok bele egy kevés füvet is, de nem sokat. Tényleg nem sokat, az én mértékeimhez. Szinte hatással sem lesz rám. Csak kell valami, és most ez van. Ez lesz, aztán egy idő után ez sem, hanem valami más lesz helyette. Ez az egyetlen út, ezt látom egyedül magam előtt. Szerváltás. Így hívják. És segít. Ezekbe a mondatokba tudok kapaszkodni. Amikor elkezdtem a csoportot, a tizenkét lépést, akkor azt hittem, nem fogok semmin nagyon kiakadni. Az első lépés még oké. "Beismertük, hogy tehetetlenek voltunk függőségünkkel szemben, és életünk irányíthatatlanná vált. Fair enough. Tényleg azzá vált. De a másodikkal megszenvedtem lelkes ateistaként. "Eljutottunk a hitre, hogy egy nálunk hatalmasabb Erő helyre tudja állítani józan gondolkodásunkat." Ez a második lépés. Mennyit szenvedtem vele, te jó ég. Nem azt akarom mondani, hogy Allan Colton Fisher egy csapásra hívő keresztény lett vagy bármi, meg hogy rögtön jó útra tértem, és én lettem az ügyeletes jókisfiú. Azt akarom mondani, hogy kurvára próbálkozom. De ettől még nem lesz megbocsájtható az, amit a múltban tettem. - Jó... lehet hogy meg tudod. Csak arra gondoltam, hogy... lehet egy csoport mégis jót tenne neked. Nem muszáj. Csak ott azt is megtudod, hogy... hogy kell ezeket kezelni. - Nem nézek fel rá. Beleszívok a már elkészült cigibe, utána meg beleiszok a teámba. Most tuti úgy nézek ki, mint egy suttyó. Támaszkodom a térdemen, görbe a hátam, a vállaim előreestek. És nem merek felnézni. Azért mikor a gyerekvállalást említi, akkor nézek egyet. Annyira nem bírom felfogni, hogy a húgom ilyen nagy lett. Azt a gondolatot pedig elvből elutasítom, hogy kis Black és Fisher keverékek rohangáljanak valaha körülöttem. Kiráz a hideg, még a gyomrom is összeszorul. Témát váltok. - Velem is jól bántál, mikor gyerekek voltunk, pedig én aztán problémás voltam. - Dobom fel. - Mondjuk mindketten kicsik voltunk, de mégis. Érted. - Azért az tény, hogy gyerekkorunkban Ems egyszerre volt az anyám, a húgom, a nővérem és a legjobb barátom. Ezért lett ilyen koravén, de mégis van benne valami naivság, még így is. Ennek amúgy örülök. - Fhhuh... majd egyszer. - Mosolyogok. - De ahhoz sajna más bábát kell keresned, én nem tudnék vigyázni rád. - Ismét beleszívok a cigibe és lent tartom a füstöt. Tök érdekes amúgy, mert a fűre nem vagyok rászokva szerintem. Megvagyok nélküle, legalábbis egész életemben megvoltam, pedig 14 éves korom óta csinálom. Mondjuk olyan is volt, hogy akár egy évig nem, vagy ilyenek. De legalább a fűről könnyebb lejönni. - Örülök, ha ízlik. Tudtam, hogy valami húsos salit kell csinálnom, ha jössz. - Jegyzem meg, de még mindig nem nézek rá. Lepöccintem a hamut a cigimről, aztán felkelek, hogy kinyissam az ablakot, és ott folytassam tovább a dohányzást. Nem akarjuk, hogy Emily a szagától is betépjen.
|
|
|
|
Emily Dorothea Fisher INAKTÍV
Mrs. Bianchi <3 offline RPG hsz: 394 Összes hsz: 1136
|
Írta: 2019. július 27. 19:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=765260#post765260][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.07.27. 19:42[/b][/url] Édes bátyus Elnevetem magam, amikor azt mondja, hogy nem vagyok béna. Valóban nem vagyok, Cole? Én ezt nem hiszem. Ha nem lennék béna, nem lett volna a hasam tele vágásokkal, nem tűrtem volna Valery bántalmazását. Ha nem lettem volna béna, nem jártam volna fiú ruhákba, nem szégyelltem volna magam. Ha nem lettem volna béna, nem szeretek bele Adrianbe, nem kínozna ennyire az, hogy nem voltam elég jó neki. Mondaná a világ, hogy majd leszek másnak, de pont nem érdekel más. Bárcsak akkor sosem kaptam volna meg. A fejem a támlának vetem, nézem a plafont behunyt szemmel, és csendesen elmélkedem ezen, az arcomon mosoly van, belül vérzik a szívem, és nagyon örülök neki, hogy Cole se nem gondolatolvasó, se nincsen semmiféle átérző képessége. Nem akarom, hogy tudja azt, ami bennem van, hogy mennyire béna is vagyok valójában. Minden, ami bennem van, saját magamnak is illúzióromboló. Erősebbnek és felnőttebbnek hittem magam ennél a hisztinél, ami a lelkemben van. Elnevetem magam, amikor a csoportokról beszél, és nem szégyellem, hogy nevetek ezen. Édes Cole, de komolyan. - Szerinted, Cole, miért tanulok pszichológiát, miért tanítok önismeretet? Járok én eleget csoportokba. Ötszázkilencvenhárom napja megvan a csoporttagságom, ha gondolod, jövőhéten megünnepelhetjük a hatszázasomat. De még mennyire, hogy járok. A külön töltött év alatt eljártam egy csoportba, eljárok most is, minden kedden és csütörtökön. Van pszichológusom, minden megvan ahhoz, hogy fel tudjam dolgozni a tényt, a bátyám függő. Mindent megtettem, és pont ezért tudom kezelni a helyzetet. Belőlem sokan nem néznek ki sok mindent, pedig megteszem ezeket a dolgokat, mindennek utánanéztem, mindent megkérdeztem. Már az iskola alatt is, kötelezően pszichológushoz jártam, mert apa ezt akarta. - Nem várhatod el tőlem, hogy a függő léted megelőzze a tényt, hogy a bátyám vagy. Ha a saját hányásodba fetrengsz és egy tű áll ki a karodból, akkor is, elsődlegesen a bátyám leszel. Az voltál, és az leszel. Végig a szemébe nézek, és nagyon remélem, hogy megtisztel azzal, hogy fenntartja a szemkontaktust, mert érzékeltetni akarom vele, hogy komolyan így is gondolom a dolgot. - Nem akarom, hogy az emberek ez alapján ítéljenek meg. Én sem úgy mutatkozom be a világnak, hogy: "Helló, Millie vagyok, aki lefeküdt a bátyja expasijával, neked mi a hobbid?" Attól még, hogy tudok róla és elfogadom, nem kell, hogy ez határozzon meg. Nem tagadom, hogy függő voltál, függő vagy, illetve hogy baromságokat csináltál, attól még, hogy nem mondom ki, nem tagadom. De a világ nem csak fekete és fehér, Cole. Nem tudok ennél nyomatékosabb lenni, nem tudom ennél szebben elmondani neki, hogy csak mert nem a "függő" az első jelző, amit rá használok, attól még nem hunyok szemet a történet felett. Volt egy időszaka, amikor gyenge volt, a drogok tették gyengévé, és nekem is volt egy időszakom, mert Adrian tett gyengévé. Úgy hatott rám, mint egy drog, mintha nem tudnék nélküle létezni. Én is számolom a napjaimat, a külön töltött napokat, én is jövök le a szerről, csak nekem nincs semmi, ami segítene, nincs szerváltás, és nem is tudom, hogy mikor fog ez az egész elmúlni. Hogy mikor lesz ennek vége. Egyelőre csak azt tudom, hogy eszméletlenül fáj a szívem, szinte hallom, ahogy minden vele kapcsolatos gondolatom után reped egyet. Szeretem, szerelmes vagyok belé, és így még rosszabb a helyzet, mert nem tudok, nem rá gondolni. Viszont képes vagyok nevetni, és ennek örülök, az arca, az őszinte arckifejezése pedig indokolttá teszi, hogy megint nevessek. - Nem vagyok, és nem is hiszem, hogy mostanában leszek terhes, szóval emiatt ne aggódj. Hozzátenném, hogy az alapfeltétel nem teljesül, mégpedig, hogy ahhoz férfi is kell, inkább csak elrötyögök magamban, miközben tovább tömöm a fejemet. Legalább kaja van, ez a lényeg, legyen valami boldogság is az életemben. - Szeretek másokról gondoskodni. Bólintok egyetértően, nézem, ahogy felkel, és elsétál az ablakhoz, ahogy kinyitja, és kifelé fújja a füstöt. Jobban van, határozottan jobban. Még most is látom a művészt benne, látom a megtört embert, de látom, hogy mennyire próbálkozik egyenesbe hozni az életét. Édes Cole, könyörgöm, sikerüljön. Semmi mást nem kívánok, csak, hogy boldog légy. És nem leszek szomorú akkor sem, ha ez Adriannel lesz, akkor sem, ha nem. Azt szeretném, hogy tapasztald meg, az élet mennyire csodálatos. Most nem kívánom, hogy cseréljünk életet, mert most te szenvednél jobban, és azt nem tudnám elviselni. Nem mondom ki, de titkon együtt gyógyulok majd veled. Te leszel a társam, aki átsegít ezen a mostani élethelyzeten. Miattad erős tudok lenni, miattad látom a színeket az életben. Azért, mert te élsz, és egyre élénkebbé válsz. A mosolyom az arcomról alakodat, élő lényedet látva levakarhatatlan. Benned van minden boldogságom, és te vagy az én örömöm. Beléd kapaszkodom, és te belém, együtt magasabbra jutunk majd. - Arra gondoltam, hogy lehetne egy közös tetoválásunk. Te megterveznéd, és megkérhetnénk Dávidot, hogy csinálja meg. Valami, ami ránk emlékeztet, akármikor ránézünk.
|
|
|
|
Allan Colton Fisher INAKTÍV
pultosfiú | ColeciCa offline RPG hsz: 307 Összes hsz: 621
|
Írta: 2019. július 27. 20:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=765265#post765265][b]Allan Colton Fisher - 2019.07.27. 20:00[/b][/url] a kihagyott fél év, throwback | mindenhol | tovább a hszhez (katt)
| | Figyelem, a hozzászólás a nyugalom megzavarására fokozottan alkalmas elemeket tartalmaz (káromkodás, nyílt szexuális utalások, káros szerek használata, depresszív gondolatok, pánikroham, függőség, sokkoló jelenetek stb). Ha ennek ellenére is tovább olvasnál, kattints a karikára. |
az Adriannel és Emilyvel való első találkozás után. 7-8 hónapja.
Még érzem a szagát. Látom a lábnyomait. Kifele vezetnek a házból. Két pár lábnyom, de engem most csak az egyik érdekel. A nagyobb. Lehetnék olyan, mint egy kutya. Szagot foghatnék. Nagyjából négy napot adnék neki, mire rájön, hogy mit keres annak a nőnek a szemeiben. Hogy majdnem ugyanolyan színű, mint az enyém. Hogy hasonlít az alakja. Ezt keresi az a fasz. Csak ezt, és nem mást. Persze ezt csak ő tudja. Az nem fontos, hogy Ems mit gondol. Ha most bekopogtatnék hozzá, négy nap múlva már az én ágyamban terülne el álmos-elégedett fejjel. Négy nap múlva már én hallgathatnám a kéjes nyögéseit és az én hajamba markolna bele, mikor fáj, és az én fülembe súgná, hogy csináljam még. Négy nap múlva az enyém lenne, csak az enyém. Aztán apró darabokra zúzhatnám a csontjait, a mellkasa besüllyedhetne. Elég lenne csak azt mondanom, hogy sosem kellettél másra. Elég lenne csak annyi, hogy sosem leszel jobb annál, amilyen most vagy, hogy sosem tudtad a húgod gondját viselni, és miattad beteg. Sőt, talán még azt is mondhatnám, hogy a lyukán kívül soha semmi más nem fog kelleni senkinek, mert ő ilyen ember, így született, és így is fog meghalni. Hogy az emberek nem azért viselkednek vele szörnyetegként, mert az emberek ilyenek – hanem mert egyszerűen ezt érdemli, vagy talán még ezt sem. Persze nagyon kedvesen mondanám. A füleibe suttognám mézes-mázos hangon, miközben ott vagyok benne és már majdnem vége, már majdnem tökéletes minden. A körmei a húsomba marnak és hátraesik a feje. Pontosan egy pillanattal előtte. Remeg a kezem, kitisztul a kép. A nappaliban ülök, kezemben a telefonom. Kitöröltem belőle a dílerem számát, de sajnos tudom fejből. Igazából mindenkiét tudom. Adrianét is. Mosolyra húzódnak az ajkaim. Nagyon remeg a kezem. Már 48 napja tiszta vagyok. Az első lépés. „Beismertük, hogy tehetetlenek voltunk függőségünkkel szemben, és életünk irányíthatatlanná vált.” Itt tartunk. Az első lépésnél. Ó, beismerem én. Most is tehetetlen vagyok. Sosem fogom tudni megváltoztatni magam. A második lépés. „Eljutottunk a hitre, hogy egy nálunk hatalmasabb Erő helyre tudja állítani a józan gondolkodásunkat.” Ismét elmosolyodom. Hát persze. Nálunk felsőbb erő. Remeg a kezem, és mikor lenézek, a szám már be van írva a telefonba. Nem is emlékszem, hogy én pötyögtem volna be. Nesze neked, felsőbb erő. Azt hiszem, nem tudnám megölni Adriant. Talán a szavaimmal meg tudnám. Talán lecsúszna mellém, és sosem tudna többé elhagyni, mert azt hinné, hatalmam van fölötte, mint ahogy akkor sem tudott elhagyni, mikor mellettem volt. Csak dühből volt képes kimondani, amit mondott, és mindig figyeltem rá, hogy sose legyen dühös, maximum szomorú. A szomorúság néha felváltja a dühöt, ezt már megtanultam. Lenyomom a zöld gombot. A pulzusom az egekben. - Hallo, tessék. - Csá, Tom. Itt Cole beszél. - Oh, Cole, hali… - hallok egy kis pimasz mosolyt a hangjában. Ő már előre tudta, hogy nem fog sikerülni. - Tíz gramm. Van? - Hah… tíz? - Ne szórakozz, Tom. Kurvára ne szórakozz velem. - Jó-jó, csigavér, nyugi van. Mikorra kell? - Mikorra? Most, most kell, bazdmeg. – Érzem, hogy az ereim feldagadnak, elönti az arcomat vörösség. Remeg a kezem, beletúrok vele a hajamba. - Jó, de kicsit drágább lesz. - Drágább? Mi a faszról beszélsz? - Le akarod rabolni az egész készletem, a többieknek nem fog maradni, ezért kárpótlást kérek. - Jó, baszd meg, Tom, adok, amennyit akarsz, csak találkozzunk már. – Már a hangom is remeg. - Hol vagy? Már indulok. - Jézusom… Oké, egy óra múlva az Adynál. - Egy óra?? Egy óra? - Nyugodj le, sietek. - Mennyi pénzt hozzak, te köcsög? Pár pillanatig csend van. Hallom, ahogy a saját lélegzetem már lassan zihálássá változik. Túl közel került hozzám a cucc. Annyira közel, hogy nem tudom visszafogni, hogy akarjam. - Másfélszer annyit. Ott tali. Kinyomta. Nem bírok a seggemen ülni addig sem. Lemegyek a boltba és veszek piát, valami olcsó kell, mert minden pénzemet el fogja vinni ez a szemét geci. Annyit veszek, amennyit csak tudok, és leülök inni egy padra. Részegnek kell lennem. Nem igazán tudnám leírni azt az érzést, amikor először meglátom a dílerem, ahogy közeledik a pad felé, ahol ülök. Én eddigre már fullosan lerészegedtem, szerencsémre, különben nem bírtam volna elviselni azt az egy órát, amíg hozzájutok. Felpattanok, de megingok, amikor meglátom. - Hoztad? Leül a padra, és megvillantja a zacskót. Jóleső bizsergés fut végig a testemen, a gerincem mentén, ahogy zavartan és kapkodva a zsebem mélyére nyúlok, hogy kikaparásszam belőle az utolsó vagyonom. Mindet a kezébe nyomom. - Elég lesz? – Kérdem. Bólint. Mosolyt villant. - Öröm veled üzletelni. Egészségedre. Hallom a zacskó zörgését, ahogy elsüllyed a zsebemben. Megmarkolom, Tommal pedig mindketten más irányba megyünk tovább, ki-ki a saját dolgára. Én használok, ő meg… leszarom, mit csinál. Otthon remegő kézzel töltöm meg a pipát. A telefonomon hat nem fogadott hívás. Louis és Emily is hívott. Nem válaszolok nekik. Senkinek sem fogok.
* * *
Fogalmam sincs, milyen nap van. Amikor felkelek, rögtön a zacskóm után nyúlok, még van benne. Beveszek két xanaxot keléshez a kávé mellé. A csoportban már biztos aggódnak, ha-ha. Sosem fogok visszamenni. A telefonomon hetvenkét nem fogadott hívás. Emily, Louis, Mínea, Cat, az apám, pár haverom. Munkahelyi telefonok. Apám biztos rájött, hogy elloptam a spórolt pénzét otthonról. Lehúzok egy kis rövidet, az még van itthon. Fogalmam sincs, mennyi ideje nem mentem ki itthonról. Hat nem fogadott hívás óta. Megtöltöm a pipát.
* * *
Egy épület tetején térek magamhoz. Kurva magasan vagyok. Ha most előrelépnék, tuti lebeghetnék egyet, de biztosan nem élném túl. Ezt még tudom. Kilógatom a lábam a szélén. Egy lábon állok. Sokáig imbolygok így, mert jól esik. Az is lehet, hogy csak egy pillanatig, nemtom’, de… fáradtan sóhajtok. Ha ezt csinálom, előbb-utóbb valaki kihívja a zsarukat, akkor meg már amúgy sem ugranék. Mi értelme tehát itt álldogálni? Filmszakadás. Egy járdaszegélyen térek magamhoz. Kurva büdös van. Hányásszag van, rajtam van. Először még nincs erőm hozzá, hogy felemeljem a fejem, de aztán mégis megpróbálom. Tele vagyok hányással. A dohányboltban nem szolgálnak ki, rögtön kiküldenek, faszom. Pedig csak egy doboz cigit akartam, de akkor mindegy. Találok a zsebemben, de a pénztárcámat ellopták. Nagy dolog.
Amikor felébredek a kádban, vérszagot érzek. Vérszagot? Mi a fasz… Lötyög a kádban a víz. Biztos valaki engedett nekem, mert én tuti, hogy magamtól nem fürödtem volna le. Kell xanax a keléshez. Kinyitom a szemem. Hogy lett minden véres? Mindenhol vér van, a vízben is, és ondó, mindenhol. A hajamban is van, ahogy belenyúlok, meg vér is. Lenézek magamra. A kádban vér van, nem csak vér, de vér. Magamra nézek, felemelem a kezem, és látom, hogy a karomból jön, vagyis csak jött, mert vágások vannak rajta. Mély vágások. - Mi a fasz…? Kicsit felülök. A víz hideg és véres. A kádban is van ondó. A falak… a falak összekenve. A karomon vágások. Kicsit felemelkedem a vízből, hogy lássam magam. A hasamon is vágások, pont ott van az egyik, ahol Valery hason szúrt kölyökkorunkban. Felemelem a lábam, a combomon is van egy. Mély. Kábán körbenézek, a földön is. A földön ott van a húsvágó kés. Mentők… ki kell hívnom… a mentőket. Basszameg. Elkezdem érezni a fájdalmat a tagjaimban. Basszameg… Hol van a telefonom…? Van telefonom? Véres a víz. Vérben fekszem. Mellettem a húsvágó kés. - Akurva… mi a fasz… - nyelek, mert érzem, hogy gyenge vagyok és álmos, és sosem fogok már kijutni ebből a kádból. – Édes kurva istenem, add, hogy most ne haljak meg, és leteszem, basszameg… Amikor megpróbálok kikászálódni a kádból, ráesek a késre, de nem sérülök meg. Fújok. Kúszok kifelé. A meztelen testem vér és ondónyomot húz maga után a hányástól, portól és kávétól mocskos földön. Hol a faszban van… a telefonom… A nappaliig jutok, de tovább nem. - Kurvaélet… kurvaélet… leteszem… eskü leteszem, bazdmeg, csak… valaki hívjon kibaszott mentőt… Aztán elvesztem az eszméletem.
* * *
Egy fehér szobában ébredek. Remegek, mint az állat. Nincs bennem semmi, bazdmeg, semmi. Pánikolva próbálok körbenézni, de nem fókuszálok rendesen. - Uram? – visszhangosan beszélnek hozzám. Próbálok odanézni, de csak egy elmosódott alakot látok. – Uram, magánál van? - Mi a fasz… hol…? - Mentők hozták be napközben, kórházban van, uram. - Mi? Miért… ki? - Az egyik szomszédja hívta ki önhöz a mentőket, miután nem reagált, de a kulcsa kívülről a zárban volt. - A halott macskás liba…? Bazdmeg… A plafonra pillantok. A nővér nem érti, hogy min vagyok kiakadva. Nézek felfele és nyelek. Muszáj lesz… mától nem… muszáj leállnom. Végleg le kell állnom. Kibaszottul megígértem.
* * *
- Áh, Dominik! Örülök, hogy újra köztünk vagy. – A csopvez üdvözöl barátságos mosollyal, és az itteni nevemet mondja, mert ez egy anonim csoport. – Gyere be. Ismerős a hely, mert amikor negyvennyolc napig jutottam, akkor is mindig itt voltunk, ebben a pincében. Leülök egy székre, a többiek barátságosan üdvözölnek, nekem meg ég a pofám. Visszaestem, bazdmeg. Iszonyúan szégyellem magam. Hozzám ér a kör, szusszanok. - Dominik, ha van kedved, mutatkozz be, és mondj magadról valamit. – A csopvez kedves velem. Mindig kedves. Úgy sajnálom. - Nem muszáj persze, csak ha szeretnéd. - Sziasztok, Dominik vagyok, függő… - Szia, Dominik – hangzik mindenhonnan a válasz. Páran azért vannak újak, akik nem ismernek. - Legtöbben ismertek… Visszaeső vagyok. – Összeszorul a torkom. Érzem, hogy lever a víz. – Mindenfélét használtam, amit el tudtok képzelni, kristály, meth, fű, kis gyógyszer, alkohol… Azért vagyok itt, mert majdnem megdöglöttem, és akkor megfogadtam, hogy lerakok mindent, ha túlélem. Túléltem. Érzem, hogy a tekintetek a vágásokra terelődnek a karomon, amik kurvára látszanak. Lesütöm a szemem. - Köszönjük, Dominik. Örülünk, hogy itt vagy.
|
|
|
|
Allan Colton Fisher INAKTÍV
pultosfiú | ColeciCa offline RPG hsz: 307 Összes hsz: 621
|
Írta: 2019. július 27. 21:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=765285#post765285][b]Allan Colton Fisher - 2019.07.27. 21:59[/b][/url] Budapest | Addiktológia | délután egy óra körül | tovább a hszhez (katt)
| | Figyelem, a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz (káromkodás, nyílt szexuális utalások, stb). Ha ennek ellenére is tovább olvasnál, kattints a karikára. |
Semmi különös nincs abban, hogy éppen az addiktológián ülök. Eléggé megszoktak az elmúlt 206 napban annyira, hogy semmivel se keltsek feltűnést - én pedig azt szoktam meg, hogy várni kell. Elhoztam a jegyzetfüzetem, és azzal mulatom az időt, hogy rajzolok bele a váróban. Ez akár órákig is eltarthat, hiába van időpontom, mert ha az eset sürgős, akkor sürgős. Nem izgatom magam miatta, Iván rohadt elfoglalt szakember, mázlim van, hogy bekerültem, meg hogy Mínea, mint a mecénásom, fizeti ezt. Mostanában kevesebb csávót rajzolok és több nőt, mert van ez a furcsa jelenség, hogy néha hazaviszek nőket az ágyamba. Nem teljesen értem én sem. Anno Minivel kezdődött, akkor alaposan kiborultam, emlékszem - mi az, hogy feláll, mikor buzi vagyok, érted. Aztán Mini házas lett (najó, nem, de olyan), szóval más szórakozást kellett keresnem, de a nőkre nem vágytam, mert nem, aztán megjelent Cat. Hát, aztán ő is eltűnt egy kis időre, szóval érdekes volt, amikor... az első alkalommal betalált egy nő, akit nem ismertem. Amúgy nem csinálok belőle rendszert. Baromi ritkán tud megfogni egy nő. Ezt rakd össze. Mindegy, ettől még amúgy melegnek gondolom magam, aztán kész, ennyi. Mindennek ellenére most épp egy kerek női mellet árnyalok a vázlatfüzetemben, aminek hatására a mellettem ülő férfi, mikor belenéz a cuccomba, arrébb is húzódik. Hát, magának akarta. Kellett neki vájkálni. Amúgy őt is ismerem, gyakran látom erre. Ha tippelnem kéne, szerencsejáték és frontin, vagy mondjuk valami pörgető. Alkohol nem. Sőt, az is lehet, hogy pornó- vagy szexfüggő, a reakciói alapján. Najó, ez mégis csak egy Addiktológiai Inzétet. Lapozok egyet, hogy ne érezze kellemetlenül magát a faszi, aztán a papírra pillantok. Emily említette, hogy kéne terveznem magunknak egy közös tetoválást, ennek okán kezdek firkálni a füzetbe mindenféle elrontott ötleteket. Néha fel-felnézek, esetleg kimegyek egy cigire, ha megunom az ücsörgést.
|
|
|
|
Allan Colton Fisher INAKTÍV
pultosfiú | ColeciCa offline RPG hsz: 307 Összes hsz: 621
|
Írta: 2019. július 27. 23:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=765315#post765315][b]Allan Colton Fisher - 2019.07.27. 23:33[/b][/url] Budapest VIII. | Műhely | este hét körül | tovább a hszhez (katt)
| | Figyelem, a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz (káromkodás, nyílt szexuális utalások, stb). Ha ennek ellenére is tovább olvasnál, kattints a karikára. |
Szóval Ems csak ül itt, hallgatja, amit én vért izzadva mondok ki. Mosolyog, vagy legalábbis nagyon nyugodt, nem tudom eldönteni. Nem értem, miért teszi, amikor én alig tudom összekaparni a szavakat, ezzel szenvedek kábé minden nap, amióta lejöttem, és most is baromira próbálkozom, ő meg ilyen nyugodtan csak ül, és hallgatja, hogy mi van. Ez mondjuk rendes tőle, hogy végigtűri, de tényleg, és biztosan próbálja is megérteni, hogy mi a faszt akarok mondani. Persze, tudtam, hogy pszichológia meg önismeret meg minden ilyesmi, de akkor azért felszalad a szemöldököm és megnyúlik az arcom, mikor a húgom egyszerűen közli, hogy ő jár csoportba. Jár csoportba. El is némulok hirtelen, csak egy kis idő múlva szívok bele még mindig kissé meglepetten a cigimbe. - Ja?... Akkor... akkor jó. - Bólintok. Tényleg meglepett. Lehet, hogy valóban nem tudná így kezelni az egészet, ha nem járna. - Jó, de akkor azt is tudod, hogy mi a tizenkét lépés, meg hogy mire kell figyelnem, nem? - Kérdem a magától értetődőt, de nyilván igen lesz a válasz. Akkor viszont tényleg nem értem azt, hogy miért hangzott el, hogy elbújok a "függő" szó mögé. Szarul esett. Azért nem hittem volna, hogy Ems magától megcsinálja - mondjuk hihettem volna, mert a húgom egy talpraesett nő aki mindig is tudott annyira vigyázni magára, amennyire csak kellett, sőt, még másokra is tudott. Talán még jobban is, mint magára. Bátor ember, aki nem fél szembenézni a sok szarral, és ezért egyébként baromi hálás vagyok neki, akkor is, ha épp haragszom rá, vagy nem beszélek vele, vagy tudja a franc. Ezt már letisztáztam magamban. Lesütöm a szemem, mikor ismét megszólal. Ja, igen. Kicsit talán tényleg túlzásba viszem. Rohadtélet. Sosem voltam jó a szavakkal, és most kell elkezdenem megpróbálni annak lenni. - Igen, tudom és... nem is akarom. Sajnálom, ha túlzásba estem. - Pillantok fel óvatosan. - Csak sosem tudom, hogy állnak hozzá körülöttem. Apánkat se tudom. - Szusszanok egy aprót. Az nyilván nem tett jót a kapcsolatunknak, hogy kivettem a széfjébe elrakott rengeteg pénzt, meg hogy eljött megnézni egyszer a kiállításom, onnan tudta meg, hogy meleg vagyok, és én nem voltam neki hajlandó felvenni a telefont két hónapig ezután. Ő is még... egy olyan ember, akinek jóvátételt kell nyújtani, de ehhez még nem szedtem össze a bátorságom. Tulajdonképp baromi gyáván viselkedem, ha róla van szó. Mondjuk a kilencedik lépésnél még nem tartok, mert három-négy hónapja még mindig a harmadiknál vagyok leragadva. " Elhatároztuk, hogy akaratunkat és életünket a saját felfogásunk szerinti Isten gondviselésére bízzuk." Mindezek ellenére nem használok. Király. Ems megint megszólal, és biztos okosakat mond, de nem tudok elvonatkoztatni attól a ténytől, amit sikerül napvilágra hoznia. Felszisszenek az egész példafelhozatalra, és el is lököm magam az ablakpárkánytól, picit elfordítom a fejem, így fordulok félprofilba, amiből nem lát semmit, mert hirtelen fontos bámulnivalóm akadt. - Ezt... ne. Bocs. Köszi. - Jelzem, hogy érzékeny terepre érkeztünk, de csak ennyivel. Nem tehetek róla, szívesen hallgatnám a húgomat, hogy kivel hogy szexel, de tényleg, mert bármit szívesen meghallgatok, ha akarja, de ezt a témát azzal a faszkalappal egy lapra hozva élből elutasítja a szervezetem. Még a gyomrom is felkavarodik, mert vizuális típus vagyok. Megpróbálok inkább a maradék mondanivalóra koncentrálni. Azt viszont, azt hiszem, értem. Így már világosabb az egész. - Igen... aha, igen. Igaz. - Szusszanok. A semmiből jut eszembe Anglia, a lepusztult gettók, amikor még abba a gusztustalan gangbe tartoztam. Nevettem rajtuk és megvetettem a függőket, akik a dílerük csettintésének megfelelően éltek vagy haltak. Nevettem rajtuk, sajnáltam és szántam őket, mert én annyival feljebbvalónak éreztem magam. Közben meg én is cigiztem. Tök szánalom. Akkoriban is két kézzel vertem volna a bolt ajtaját, ha bezárt volna, és nem tudtam volna emiatt cigihez jutni. Na, akkoriban fekete-fehéren láttam a világot. Most nem tudom. - Igazad van, és szerintem értem, hogy mire gondolsz. - Bólintok, és felnézem rá. - Tök példaértékűen csinálod ezt az egészet. Respect, sis. - Vicceskedőnek hangzik, bro-zósnak, de mindketten tudjuk, hogy komolyan gondolom. Ismer, mint a rossz pénzt. - Na, annak... örülök. Szar keresztapa lennék, tekintve, hogy ateista vagyok és nem is kereszteltek meg. - Mondjuk az tény, hogy egy kurva gyerekét nem biztos, hogy előnyös megkeresztelni, ebben egyet kell értenem az apámmal. Vagy pont hogy emiatt lett volna jó? Fasz tudja. És részemről remélem, hogy ennyivel le is tudtunk minden témát, amihez Blacknek véletlenül vagy áttétesen köze van. - Azt tudom, hogy szeretsz. - Elmosolyodok halványan. - Nagyon jól csinálod. Mindenkinek jobb, aki körülötted van. Szerintem ez valami X-Men szupererőd. - Bólogatok, mintha tudományosan adnám elő magam, aztán kicsit elgondolkozva meredek ki az ablakon. - Hamarosan elkészül az új kiállításanyagom. Az egyik galériával már majdnem minden le van zsírozva. - Mondom a semmiből. Biztos örülni fog neki, hogy elfoglalom magam valamivel. A tetoválásra rápillantok, aztán elmosolyodom. Tetoválás. Tényleg elönti valami hülye meleg érzés a mellkasomat, mert jól esik, amit mond. Aztán... - Várj, ki a tököm az a Dávid? - Vonom fel a szemöldököm, aztán csak legyintek. Elindulok visszafelé az ablaktól, hiszen a nehezebb témákon eddigre túl vagyunk. - Egyébként baromi jó lenne egy közös tetkó. Valamivel el kell fedni a ballépéseim. - Emelem fel a meztelen bal karom, amin látszanak a hegek, amiket bódulat alatt ejtettem magamon még fél évvel ezelőtt. Azért beforrtak, de rohadt feltűnőek. - Bár azon is gondolkoztam, hogy megtartom őket, vagy csak kikontúroztatom az összeset egyenként. Badass tigrisminta lenne. - Röhögök. Mekkora egy tróger vagyok...
|
|
|
|
Emily Dorothea Fisher INAKTÍV
Mrs. Bianchi <3 offline RPG hsz: 394 Összes hsz: 1136
|
Írta: 2019. július 28. 10:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=765337#post765337][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.07.28. 10:40[/b][/url] Édes bátyám A nagy csendre kinyitom a jobb szemem, és kicsit megemelve a fejem nézek rá Cole-ra. Szerintem jobban megdöbbent, mint amikor azt mondtam neki, hogy rúdtáncolok. Szegény Cole, tényleg hosszú volt az a külön töltött év. Tényleg nagyon hosszú, hiszen kicsit olyan ez az egész most, mintha újratanulna engem. Persze sok mindenben változtam, másabb lettem, de alapjaiban ott maradtam én, ott maradt Emily. Egyre inkább érzem azt, hogy vissza kell térnem ahhoz, aki voltam, azt érzem, hogy megint szeretnék láthatatlan lenni, ugyanakkor szeretném, hogy lássanak. Kicsit most meg van borulva a lelki egyensúlyom, és szeretnék kilépni a világomból. Ha gazdag lennék, ami nyilvánvalóan nem vagyok, akkor egy szigetre mennék, egy évig csak a homokos parton sétálnék, vagy talán örökre. Innám a kókusztejet, élvezném a napfényt, és mondjuk együtt úsznék a delfinekkel. Megtalálnám a lelki békémet, azt a mindent, amit azt hittem, Adrian mellett megleltem. Pontosabban megleltem, de nem fogtam elég erősen, mert ahogy őt, úgy a békémet is elveszítettem. - Igen, de attól még, hogy tudom, nem kell egyetértenem minden pontjával. És nem is értek egyet. Nem vagyunk egyformák, nem lehet egyformának mondani az embereket, és mindenkire máshogy hat egy ilyen esemény. Én nem szeretem a korlátokat, érzékenyen érintenek eleve, most meg azt hiszem, csak még inkább. Legszívesebben lenyúznám a bőröm, kilépnék önmagamból, amiért annyira ostoba voltam, és annyira sokra tartottam magam, hogy azt hittem, elég leszek. Olyan ostoba voltam, mint mindenki egy kapcsolatban. Terveztem, jövőt építettem, és annyira elmerültem a vágyódásban, hogy észre se vettem, a másik kifelé tekinget. Hogy mennyire nem tudom, megadni neki, amire vágyik. Óhatatlanul is vizsgálom Cole-t. Mármint, pontosan tudom, hogy mi a különbség kettőnk között, a legalapvetőtől az egészen apróig tudom, de mégis vizsgálom őt, ahogy a fejem felemelve nézem, ahogy dohányzik. Akaratlanul is féltékenységet érzek, mert legyen bármi a jövőben, az egész valahogy miatta történt. Nem hibáztatom, sem őt, sem Adriant, talán magamat sem, bár ebben nem vagyok annyira biztos, de nem tudok nem féltékeny lenni, hiszen én még most is szerelmet érzek. Nem tudok kiábrándulni olyan könnyen, mint egyesek. Mielőtt még túl feltűnő lenne a nézésem, hunyom le a szemem ismét, és fektetem vissza a fejem a támlára. - Én sem tudom. Felelem teljesen őszintén, mert valóban nem tudom. Nekem annyit mondott, hogy ne csináljak hülyeséget, és nem tudom, hogy mire mondta, hiszen ha valami távol állt tőlem, az a hülyeség. Nem tudom, hogy miért feltételezte ezt rólam, nem kérdeztem rá, csak megígértem, hogy nem fogok. Talán aggódik. Az egyik gyereke azért fekszik egy klinikán, hogy ne haljon meg, mert kínozta magát éveken át, a másik gyereke azért jár mindenféle gyűlésekre, hogy tiszta maradjon, és ne halljon meg, és akkor itt van a harmadik gyereke, aki biztos, hogy szintén nem él normális életet, csak még nem jött rá, hogy hogyan. - Ez akkor is tény, Cole. Nem csinálhatunk úgy, mintha nem történt volna meg. Megtörtént, számtalanszor, és a szívem, a lelkem még mindig vágyik rá, hogy megtörténjen még számtalanszor. Az eszem tudja, hogy valószínűleg nem fog, de akkor is. - A többi pasidnak inkább ne mutass be, mert olyan kisugárzásom van, mindet lecsapom a kezedről. Egy csábos mosolyt és egy kacsintást is küldök felé, de inkább csak elnevetgélek. Hát ha így volna, apánk joggal mondhatná, hogy megkért, ne csináljak hülyeséget. Felkelve az üres tálat a pultra teszem, kell egy pár másodperc, amíg nem látja az arcomat. Mintha maszkot viselnék, és elcsúszott volna, úgy állok ott, hogy megigazítsam. Visszafordulva a pultot támasztom, úgy nézek rá. - Nagybácsi lennél, nem keresztapa. Mondjuk nem hiszem, hogy egy boszorkány gyerekét olyan célszerű lenne megkeresztelni, de ez az egész gondolom függ majd attól is, hogy az apa milyen háttérrel rendelkezik. Kár, hogy nem lehet ilyen szinten a jövőbe nézni, hogy lássam a gyerekeimet, annyira érdekelne, hogy milyenek lesznek. Megnyugtatna. Nem is a hajszínük, vagy ilyesmi, csak, hogy minden rendben van-e. Hogy mondjuk jó apát találtam-e nekik, vagy, hogy feltör belőlem a feminista, és megoldom egyedül. Szusszanva mosolyodom el, tudom, hogy nem kellene még, hogy foglalkoztasson a családalapítás, de most, hogy így magam maradtam, azt hiszem, elkezdett ketyegni a fülemben a biológiai órám. Csak azt hallom folyamatosan, hogy kattog, mint valami őrült. A múltkor még egy kis babaruhát is meg kellett vennem, mert olyan cukor volt, de gyorsan el is ajándékoztam, mielőtt még baj lesz belőle, és hülyeséget csinálok. - Mellettem lennél, ha úgy döntenék, szeretnék gyereket? Fogalmam sincs, honnan jött ez most így hirtelen, de azt hiszem, egyedül mégiscsak félnék ebbe belevágni, viszont, ha Cole mellettem lenne, azt hiszem, nem félnék egy kicsit sem. Tudom, hogy elméletileg meg tudom oldani a dolgot, de az elmélet, gyakorlatilag jó lenne, ha biztosra mehetnék. Ha mellettem lenne a testvérem. Elmosolyodom arra, hogy úgy érzi, mindenkinek jobb, aki körülöttem van. Annyira szeretném, ha ez igaz volna, ha tényleg így lenne. Szeretnék valami jót hátrahagyni a világban. - Tényleg? Ez csodálatos! Annyira szeretem a képeidet, már nagyon várom, hogy láthassam az új kiállításodat. Teljesen felvillanyoz mindig. Sosem lesek bele előre, mert egyben szeretem látni azt a bizonyos összképet, amit az adott kiállítás üzenni szeretne. Mindig imádom az első benyomást, amit a képeitől kapok, akkor is, ha az nagyon szomorú, és akkor is, ha lélekölő. Vágyom ezekre a benyomásokra, mert utána nagyon sokat tudok gondolkozni, ami kifejezetten jó. - Egy volt eridonos. Nagyon szép tetoválásokat csinál. Nézd. Közelebb lépve hozzá, kibújok a pántokból, és a ruhámat lehúzom egészen a csípőmig. Cole a testvérem, nem nagyon zavar, hogy egyetlen melltartóban állok előtt, a lényeg úgyis a hasamon van. A korábban rejtegetett hegeket nem láthatja, ha minden jól megy, sosem derülnek ki, hiszen Adrian eltüntette őket. de a tetoválást meghagytam. Halvány, fehér tetoválás, ami egy lótuszvirágot ábrázol. Korábban színes volt, de már nem indokolt, hogy eltakarjon, viszont ez a fehér tetoválás, ez valami gyönyörű, nem akartam eltüntetni. - Szerintem nagyon szépen dolgozik. És nem volt rossz egyáltalán, pedig ez nem egy fél perces művelet volt, és még mindig hiszem, hogy nagyon megérte. Elgondolkozva simítok végig a sebein, hiába hegedtek be, ott vannak. Lehajolva apró csókot nyomok rájuk. - Vagy meg is kérhetsz valakit, hogy tüntesse el. Tudom, hogy nem akarsz Adriannel találkozni, de megkérheted mondjuk Willt, vagy Cath-et. Valakit, akiben megbízol.
|
|
|
|
Adrian Black INAKTÍV
cigarette daydream offline RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
Írta: 2019. július 28. 13:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=765348#post765348][b]Adrian Black - 2019.07.28. 13:51[/b][/url] Allan Colton Fisher Make out like it never happened and that we were nothing || mr. resident >>
Figyelmeztetés! A hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmazhat, ezért kiskorúaknak kizárólag felnőtt felügyelete mellett ajánlott. Tovább.
A nyakamban lógó sztetoszkópot kényelmesen hajtom össze, majd süllyesztem el a fehér köpeny mély zsebében, ahogy belépek a mugli intézet automatikusan szétnyíló üvegajtaján. A következő mozdulattal veszem ki belőle tárcám, ahogy a recepciós kis hölgyhöz indulok. Alig két óra telt el, hogy nevezett X (a személyes adatok védelmében nevezzük X-nek) szervezetében, a jól ismert mugli kemikálék mellett a mugli hatóságok számára többnyire ismeretlen, varázslények és -növények tudatmódosító maradványait is felfedezték. A minisztérium felelős hivatala azonnal becsengett, az átszállítást és az ezzel járó adminisztrációs munkát a fővárosi ispotályra bízták, miközben a hatóságok keresik a választ a felmerülő kérdésekre: honnan szerezte az anyagot? És legfőképp, kitől? Így kerültem hát ide. Tekintetem a pólóra tűzött névtáblára siklik, ő mosolyogva biztosít arról, hogy már vártak, a recepció lapja alatt meghúzódó asztal fiókjából előhúzza a beteg leleteit és más, hozzá kapcsolódó iratokat, majd megkér, várjak még egy kicsit. Biccentek. Ha várni kell, hát várok. Alapvetően nem lep meg a tény, hiszen a baj már megtörtént, valamint a különböző anyagok szervezetben való reakciója olyan hatással is lehetett, amitől nem csak, hogy nehezen szállítható állapotba került, de az sem kizárt, hogy hasonlóval eddig még nem találkoztak az orvosok. Engedelmesen oldalra húzódom, hogy még véletlenül se zavarjak senkit, s a vékony mappát magam felé fordítva megtámasztva karom az asztallapon, ujjaimmal hátrasimítva hajam nyitom fel azt - természetesen, figyelve arra, hogy akinek nem inge, még kíváncsiságból se üsse bele az orrát. Az ez után történtek megértéséhez szükséges viszont kicsit visszamennünk az időbe. Miután Shayleen a rendelőbe került az én rosszul alkalmazott legilimenciám miatt, megfogadtam, hogy korlátok között fogom tartani. Az elején nehéz volt saját magam ellen használni az okklumenciát, főleg azt figyelembe véve, hogy a legilimenciám annál sokkal magasabb szinten van már csak az egy évnyi, aktív használat miatt is, ami kimaradt a tanulmányaimból. De ebbe is belejöhet az ember. Szóval, mint az utóbbi időben most is, stabil falak mögé szorítom az elmém - egy ilyen helyen különben sem illene hagyni elcsászkálni -, ezért is lep meg, ahogy minden előzetes ok, jel nélkül fut végig a hideg a gerincemen, s veri le karom a libabőr. Figyelmeztetni akar. Tudom, hogy a képesség figyelmeztetni akar, csikorogva kaparja a fal oldalát, ahogy kétségbeesetten szabadulni kíván, hogy tudjam. Ujjaim finoman csukják le a mappa fedelét, csak a biztonság kedvéért, ám fejem nem mozdul, ahogy körbepillantok az előtérben. Mintha forró verembe dobnának, mégis lever a jéghideg víz.
|
Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
|
|
|
Allan Colton Fisher INAKTÍV
pultosfiú | ColeciCa offline RPG hsz: 307 Összes hsz: 621
|
Írta: 2019. július 28. 14:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=765351#post765351][b]Allan Colton Fisher - 2019.07.28. 14:21[/b][/url] Budapest VIII. | Műhely | este hét körül | tovább a hszhez (katt)
| | Figyelem, a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz (káromkodás, nyílt szexuális utalások, stb). Ha ennek ellenére is tovább olvasnál, kattints a karikára. |
Pontosan tud mindent. Az a helyzet, hogy fogalmam sincs, hogy álljak hozzá ehhez az egészhez - hiszen ha tudja, akkor mindenről tud, minden kis szarról amin átmegy ilyenkor az ember... vagyis. Minden kis szarról, amin átmegyek. Nincs általánosítás. Szóval érti és átérzi, mi van, és nyilván így jobb, meg minden, közös gyógyulás és feldolgozási folyamat meg ezek. Akkor sem tudom, mi van ilyenkor, mármint benne. Sajnálat? Szánalom? Megvetés? Ezekre nincs szükségem... - Ah... aha. - Bólintok, ahogy processelem az infót, hogy nem ért mindennel egyet. Ems amúgy is egy elég öntörvényű nő. Mondjuk nem biztos, hogy pont ebben kéne annak lennie, de mindegy. Ahogy gondolja. - Örülök, hogy eljársz. Tök király. Sajnálom, hogy... emiatt is járnod kell valahova. - Mármint, hogy miattam még ezzel is bajlódni kell, de úgyis érti, mert a félmondataimat is érti, és még jobban be tudja fejezni őket, mint én. Tényleg nem tartok még a jóvátételnél, de vannak olyan emberek, akiknél egyszerűen muszáj előbb elkezdeni; mint például Ems, vagy Mini, akit egyébként simán lecsukhattak volna, mert adott pénzt, amit én szerre költöttem, és ez is tulajdonképpen bűnrészességnek számít. Mondjuk az szerencse, hogy az apja auror, meg hogy volt annyi eszem, hogy ezt az infót ne említsem meg kedves rendőr kollégáinknak. Amikor Ems itt van, általában eláraszt valamiféle nyugalom. Kurva kellemes egyébként, mert magától a ténytől, hogy a nappalimban henyél és zabál, olyan, mintha ez a hely még inkább a sajátom lenne, így... az "otthonom" (fúdeklisés ez a szó). Pusztán attól, hogy itt van. Ilyenkor minden más kizáródik az életemből és full nyugodt leszek. Nem érdekel, hogy kivel vagyok gyáva felvenni a kapcsolatot, nem érdekel, hogy ki kószál körülöttünk mint egy kibaszott fekete hiéna, nem érdekel, hogy sokszor fogalmam sincs, hova a picsába is tartok tulajdonképpen. Ha Ems itt van, akkor úgysem történhet semmi baj. - Ja... én sem tudom. Majd... ez még úgyis korai. - Ennyivel próbálom elintézni. A bűntudat, mint olyan, egyébként baromira új, mert nekem sosem szokott bűntudatom lenni. Most, amióta elkezdtem ezt az egész szart, van. Asszem' egyszerre kaptam meg 23 évnyi bűntudatot, nem kellemes. Mondjuk itt nyilván nem magamat kell sajnálni, hanem azokat, akikhez köze van ennek a benyomásnak. Akikhez kapcsolódóan megjelent ez a cucc. A lista egészen hosszú. Kellemetlenebb vizekre evezünk. Black. Sosem volt eddig szó Blackről. A fogaim összekoccannak, észre sem veszem, hogy kicsit csikorgatom őket, mikor Ems egyszerűen közli: ez egy tény, hogy lefeküdtek. - Feltétlen tudnom kell róla, húgi? - Kérdezem visszafogva a feszkót, mert nem akarok kiabálni, nem akarok ideges lenni emiatt, de a szervezetem instant reagál így annak a köcsögnek az említésére, akkor is, ha csak úgy random van róla szó. Egy ilyen szövegkörnyezetben pláne olyan, mintha benzint öntenél a parázsra. - Baromi szívesen hallgatnék bármi ilyet, ha nem... róla lenne szó. Komolyan. Így viszont nem nagyon tudom elviselni. Elég, ha csak annyit említek, hogy a lecsúszásaim ehhez a köcsöghöz voltak köthetőek, de... nem, mert én csináltam, én döntöttem úgy, hogy ehhez nyúlok és én basztam el. Nem ő a hibás. Ennek ellenére gyűlölöm, és félek tőle, mint a tűztől, mert akárhányszor láttam a pofáját (az utóbbi években összesen kétszer), erős ingerenciám támadt rá, hogy öntudatlanra szívjam magam és megfulladjak a saját hányásomban. Ettől az sem különbözik, ha beszélünk róla, mert ugyanúgy látom magam előtt, mert minden kibaszott négyzetcentiméterét ismerem az embernek minden szögből és minden fényviszonyban. Pontosan látom magam előtt a részleteket, és azt is tudom, mikor ugrik meg a hangja, mikor beszél, és azt is, hogy mikor csuklik el röhögés közben. Úgyhogy ebből nem, tényleg köszönöm, de nem kérnék, ha lehetséges. Emilynek elég hallgatnia ezt, nekem nem kötelességem, mert vége van. Egy jól irányzott mondattal Emily eléri azt, hogy hirtelen rengeteg füst kerüljön a mellkasomba - épp beleszívtam a cigibe, mikor mondta, próbáltam levegő után kapni, aminek az lett az eredménye, hogy köhögőrohamot kapok, és még be is könnyezek. Kurvajó. Felszisszenek, mikor végeztem a fuldoklással, és úgy fordulok a húgom felé, mint valami vadállat, hirtelen megvillan újra ez az énem - az a Colton, aki, miután együtt lelépett a párocska, féltékenyen fújt az egész világra és nem tudta elviselni, hogy valaki jobb nála. - Nem nevetek, Ems. - Jegyzem meg halk hangon, szinte el is vicsorodok. Érzem, hogy az arcom valami furcsa kifejezésbe torzult, tényleg mint egy állat, aki a territóriumát félti, és kész harapni. - Ne mondj ilyeneket. - Pár pillanatig farkasszemet nézek vele, csak utána hunyom le őket, és elfordítom a fejem. Csak nyugalom. Egy, kettő, három, négy. Egy, kettő, három, négy. Ems van itt. Akit szeretek. Egy, kettő, három, négy. Nem akart semmi rosszat. Csak viccelt. ...három, négy. Nem gondolta komolyan. Viccelődött. Minden oké. Nem direkt taposott rá a tyúkszememre. Nyugi, Cole. Senki sem lesz elvéve tőled, azért sem, mert senkit sem birtokolsz. Nyugalom. Egy, kettő, három, négy. A gyerekvállalás azért már valamivel könnyebb téma, még akkor is, ha ezen is az áttétes Black-daganat nyomait érzem. Fél szemmel pillantok Emsre, karattyol a keresztelőről meg hogy megnézné a gyerekeit, de egy félmondat üti meg a fülem. Hallgatok pár pillanatig. - Miért, még nem találtál nekik apát? - Kérdem fojtott hangon, de igyekszem elvenni az élét. Nem támadó. Nem akarok az lenni, Emsszel nem. Kényes és szar helyzet állt elő ezzel a köcsöggel, de ez nem a mi hibánk. Sosem volt a mi hibánk. Senkinek sem a hibája. A kérdésére azért kicsit összefacsarodik bennem valami, mert emögött az van, hogy ő ebben nem biztos. Szomorú, halvány félmosoly jelenik meg az arcomon. - Nagyon szeretnék melletted lenni, ha ilyesmire adod a fejed. - Kicsit talán el is gyengül a hangom, de azért nem vagyok nyálas, hiszen még mindig ott van ezen az egészen a kurva Black keze nyoma, de ha ez a kettő úgy döntene, közös porontyokat hoz a világra, akkor jelentős dühöngés után megpróbálnék ott lenni. Ezt tudom. Megpróbálni mindenképp megpróbálnám. - Nem lesz túl boldog kiállítás. - Fűzöm azért hozzá. - Mondjuk azt már megszokhattad, hogy nem vagyok egy pillangós tájképfestő, szóval... A tetoválásokra terelődik a szó, Ems pedig közelebb lép, és mutat valamit, amit eddig még nem láttam. Meglepődök. Kissé elnyílnak az ajkaim, ahogy nézem a fehér mintát a hasán, sőt, még az ujjammal is megérintem a bőrfelületet, aztán felpillantok a húgomra. - Tényleg nagyon szép munka. Illik hozzád, Emily. - Visszapillantok a szépen kidolgozott vonalakra, a virág szirmaira. - Ez, ami ez a virág, ez tökre ott van benned, Ems. Szép, kiegyensúlyozott, finom, de határozott. - Ezen a nyelven értek. Egy festményt, egy képet vagy egy tetoválást számomra nem kell megmagyarázni, mert értem, de el akarom mondani, mit gondolok erről; ennek kapcsán ki tudom mondani, amit a húgomról gondolok. - Nekem is vannak újak. Nézd. - Azzal pedig lekapom a pólóm, s bár így láthatóvá válik pár új, mély hegem, a bal oldalamon lévő Jézus alak (én csak így hívom, amúgy csak egy szépfiú), a jobb oldalamon látható női alak és, mikor megfordulok, a bal lapockámon feszülő hullám minta. Adiran nevére megint betriggerelek egy pillanatra, az arcizmaim megrándulnak, de egyébként tartom a pókerarcot. - Nem biztos, hogy mindegyiket eltüntetném. A combomon lévőt mondjuk igen. - Fintorgok. - Meglátom.
|
|
|
|
Allan Colton Fisher INAKTÍV
pultosfiú | ColeciCa offline RPG hsz: 307 Összes hsz: 621
|
Írta: 2019. július 28. 15:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=765354#post765354][b]Allan Colton Fisher - 2019.07.28. 15:15[/b][/url] Budapest | Addiktológia | délután egy körül | tovább a hszhez (katt)
| | Figyelem, a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz (káromkodás, nyílt szexuális utalások, stb). Ha ennek ellenére is tovább olvasnál, kattints a karikára. |
Teljesen jól elvagyok, rajzolatok meg minden ilyemi. Nem zavartatom magam, itt az embernek várni kell. Valami furcsa zaj üti meg a fülem, kicsit megzavar, de tulajdonképpen fel sem fogom, mi az, ahogy felnézek, kezemben a vázlatfüzetemmel és a grafittal. A ceruza halk koppanása hallatszik a váró kövezetén. Egyből nem jövök rá, de már összekapcsoltam valahol magamban - a hangot, amely zavaró tényező volt, és amiről talán azt hittem elsőre, hogy csak képzeltem. Megpillantom először a széles vállakat, a hajat, az orvosi köpenyt. A szívem egy pillanatra teljesen megáll, aztán vadul dobolni kezd, kurvasok hormon szabadul fel bennem épp, ezt állapítom meg. Felfogom, hogy kit nézek. Mi a faszomat keres ez egy MUGLI KÓRHÁZBAN? Ő nem vesz észre rögtön. Ohh, nem... csak belemerül a rendkívül fontos irataiba, valamit olvas. Lever a víz, és annyi időm sincs, hogy elkapjam a tekintetem, mielőtt felpillant. Összenézünk. Remegni kezdek az idegességtől, észre sem veszem, de rögtön talpon vagyok, felpattantam, a vázlatfüzetem pedig a földön landolt, de kihagyott az agyam. A váróteremben rám terelődnek a tekintetek a hirtelen mozgás miatt. - A kurva... - megformálom a szavakat, de az agyamat elöntötte valami, azt sem tudom, hogy ténylegesen kimondom. Megfeszülnek a tagjaim, egy másodpercig csak így meredek rá, a kezeim ökölbe szorultak. Egy pillanat alatt termek ott, úgy suhanok át a termen, mintha legalább tudnék hoppanálni - a testem és a lassan, kemény munkával visszaszerzett izmaim megfeszülnek, ahogy az öklöm az orra felé repül, anélkül, hogy bármit is tehetnék ellene. Egyetlen gondolat dobol a fejemben: dögölj meg, dögölj meg, dögölj meg, dögölj meg... Ha nem védekezik, akkor csak elkezdem ütni. Nem gondolom át, hogy ő most milyen minőségben van itt jelen, és hogy én hogy vagyok itt. Azt sem, hogy ért a verekedéshez, és egy pillanat alatt képes lenne eltörni a karom. Azt sem, hogy még annyira sem vagyok erős, mint akkor voltam, mikor még ismertük egymást. Csak ütöm, és a lehető legtöbb kárt akarok benne okozni.
|
|
|
|
Emily Dorothea Fisher INAKTÍV
Mrs. Bianchi <3 offline RPG hsz: 394 Összes hsz: 1136
|
Írta: 2019. július 28. 15:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=765355#post765355][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.07.28. 15:36[/b][/url] Édes bátyus - Én nem, lefoglalom magam. Vonom meg a vállam teljesen természetesen, aztán egy pillanatra megállok, és szusszanok egyet, végiggondolva, hogy mit is mondtam. - Nem úgy értettem. Annak nem örülök, hogy emiatt járok el, de ez nem veled kezdődött, hanem...Valery-vel. Nem nézek a szemébe, amikor kimondom a húgunk nevét, és ennek nagyon jó oka van. Bár már nem látszik egyetlen vágás sem, amit ejtett rajtam, az élmény, az emlékeke bennem vannak. A tény, hogy nem a félelem, hanem az élvezet tükröződött a tekintetemben, akárhányszor a sarokba szorított, hogy örömmel vállaltam be Cole helyett rengeteg sebet, nem olyan dolgok, amik az embert büszkeséggel töltik el. Viszont ezzel kezdődött az egész, miatta jártam el először egy anonim csoportba, utána jött Rosie, majd Cole. Mindannyian hozzátettek valamit a maradáshoz és a csoporttagságaim bővüléséhez. Vállat vonok arra, hogy nem tudja elviselni Adrian jelenlétét egy beszélgetésben. Akkor én mit érezzek? Itt ülök, és próbálok normálisan kommunikálni, de ehhez az is hozzátartozik, hogy Adrian az életem része, vagy legalábbis pár nappal ezelőttig az volt, olyan értelemben, ahogy egykor neki, és bár nem mondta ki, de biztos vagyok benne, hogy Cole miatt lett vége, mert rajta nem tud túllépni. Mégis, mikor a szemembe néz, van benne valami, amiben nagyon sok minden benne van. Leginkább az, hogy ha még egy alkalommal az ő felségterületére lépek, akkor nem lesz hajlandó visszafogadni, akkor nem fogja túltenni magát, ahogy igazából most sem tette. És hirtelen csak az az egyetlen gondolat kerül kimondásra a fejemben, ami pár napja már bennem van: Hiba volt visszajönni. Hiba volt. Ellenkeznem kellett volna, halasztani egy fél évet, elmenni máshova, dolgozni, cserediáknak lenni. Bármit megtehettem volna, de nem lett volna szabad visszajönnöm, nem lett volna szabad visszatérnem. Vagy csak ide, ebbe az egyetlen házba, és nem a Bagolykőbe, nem Bogolyfalvára. Csak ide, csak, hogy Cole-t lássam. Lehorgasztom a fejem, ahogy elfordítja a tekintetét, de, amikor kérdez, felnézek, és megrázom a fejem. - Nem működött. Én... Mit is mondhatnék, ami leírná a helyzetet? Hogyan is fogalmazhatnám meg ezt jól? Hogyan a legérthetőbben? Végül csak elmosolyodom, halványan, és megvonom a vállam, mintha nem számítana, pedig számít, Istenem, de még mennyire, hogy számít. - Én nem te vagyok, Cole. Ez volt a legnagyobb probléma, biztos vagyok benne. Csak mert Fisher vagyok, nem tudom megadni azt, amire Adrian vágyik. Én nem titkoltam őt sosem, kimondtam, hogy a páromként tekintek rá, terveztem, és sosem tekintettem másra. Talán ez volt a baj, hogy nem úgy bántam vele, talán más. Az égiek sem értik talán, hogy mi. - Köszönöm. Pillantok rá hálásan, mert rendben, most egy kicsit aggódom, hogy mi lesz akkor, ha ennyi volt az én nagy párkapcsolatos életem, de megnyugtató, hogy nem feltétlen kell egyedül léteznem, ha arról van szó, mert Cole mellettem van. Biztos vicces lenne, ha mi ketten együtt nevelnénk gyereket. Persze ez nem most lesz, majd a tanulmányaim végén, amikor már dolgozom, amikor meg tudom teremteni a babának az anyagi biztonságot. Szeretnék anya lenni, és nem tagadom, hogy Adriantől szerettem volna ezt, vele szerettem volna családot alapítani, de az élet nem mindig azt adja, amit kitalálsz. - Nem baj, ha nem lesz. szerintem furcsa is lenne, ha az volna. Te, ahogy pillangókat festesz... merész. Kuncogok, ahogy hozzám ér, ahogy megsimítja a tetoválást. Igen, szép munka, szép alkotás, Dávid nagyon érti a dolgát, és mindig gyönyörű, amit alkot. Szeretem a munkásságát. Elpirulok arra, amit Cole mond, a jellemzésre, amit rólam mond. Hogy szépnek lát és határozottnak. Igazán örülök. - Szépek, kicsit elnagyzolt pár helyen, de gondolom a drámai hatás kedvéért alakult így. Egész közel hajolva pillantok végig rajtuk, és csak, ahogy kiegyenesedem, húzom vissza a ruhámat. Megigazítom, majd felpillantva rá, elmosolyodom. - Jó gondolat. Viszont én eszek még, mert tényleg éhes vagyok. Vagy, csak végre megkönnyebbültem, hogy kimondottá vált a tény, hogy megszabadultam a titoktól, ami eddig bennem volt. Ellibbenek a pult felé, és nem vagyok rest, szép nagy adagot szedek ki. - Te nem ennél? Tök bunkónak érzem magam, hogy itt egyedül tömöm a majmot.
|
|
|
|