Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=752635#post752635][b]Kárpáti Damian - 2019.03.22. 13:29[/b][/url]

Hallgatom, ahogy énekli a dalt, meg mozog közben a ritmusra. Az a típus vagyok, aki abszolút mozdulatlanságban szokott zenét hallgatni, s akkor sem énekelnék, ha fizetnének érte, úgyhogy tökéletesen elütünk most egymástól.
- Ezt a számot először egy szupermarket zöldséges sorában hallottam - kezdem el mesélni minden felvezető nélkül, fejben visszarepülve abba a boltba Boston külvárosban, a fonnyadt kínai kel és sáros krumplifejek között. - Apámat vártam, azt mondta, visszamegy a húsokhoz, s várjam meg. Aztán elfeledkezett rólam s csak otthon jött rá, hogy nélkülem ment haza.
Közben fizetnem kell a cuccokért, úgyhogy kénytelen vagyok visszatérni a jelenbe. Nem mintha annyira élvezném ezt a képzeletbeli időutazást a nyomorult gyerekkoromba.
Az egyik kólát odanyújtom a lánynak, a zsetonokból meg lenyúl egyet s játszadozni kezd vele, feldobja s elkapná, de hirtelen közel hajol hozzám és lendületesen lefejel. A ragacsos üdítőmet magamra öntöm s ráharapok fájón az ajkamra, mire felszisszenek s frusztrált morgás jön fel a torkom mélyéről. Csúnyát épp nem mondok, mert fáj a szám s beharapva az alsó ajkam próbálom gyógyítgatni. Lenézek a pulcsimra, amin annyira nem látszik, hogy le van öntve, mert fekete. Majd ha kiértünk a mugli övezetből, letakarítom egy suvickussal.
- Kérek még egyet - közlöm a pultossal, aki ezt az egészet végtelen apátiával nézte végig. Elém löki a poharat, megint fizetek, aztán mehetünk Snow Brozni. Úgy érzem, valamiféle udvariassági oscárt érdemlek, amiért nem mondtam semmi csúnyát s magamhoz mérten nem is néztem rondán a csajra, hogy ilyen béna volt. Aztán még egész szépen elmagyarázom neki a játék lényegét, ami tényleg egy kő alatt élő ötéves szintjét is megüti, ezeket a játékokat nem asztrofizikusoknak találták ki. Bár a varázslók sokszor rosszabbak egy kő alatt élő ötévesnél, de eddig a csaj teljesen muglisan viselkedett, nem mutatta jelét, hogy idegenül mozogna ebben a világban.
- A story annyiból áll, hogy Nick és Tom el lett átkozva a gonosz király által, ezért hóemberek, s ki kell szabadítsanak két hercegnőt, akiket elrabolt ugyanez a fószer - mesélem el a plotot, mert a látszat ellenére olyanja is van ennek a játéknak. - Mindenkit hógolyokkal kell dobálni, amíg át nem alakulnak ők is hógolyokká, s akkor a többi ellenség felé lehet gurítani őket. Vannak még ilyen főzetes fiolák, amik kiesnek az halott ürgékből, extra skilleket adnak rövid időre, azokat szedd össze. És… - megvakarom zérósra nyírt tarkómat. - Ennyi.
Biztos vagyok, hogy felfogta, mit kell csinálni, s ha járt már itt, akkor tudja, hogy elviekben hogyan működik egy ilyen játék. Be is nyomom az első zsetont s odahelyezkedek a képernyő egyik oldalára. Szánalmas, hogy mennyire élvezem előre. Ne röhögj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=752650#post752650][b]Lewy Bojarski - 2019.03.22. 15:00[/b][/url]

majus

- Lehet, hogy nem kellenek, de jól esik adni. Ez még nem jutott eszedbe? Gondolom Gabe is szereti azt a mosolyt, ami kiül Stella arcára, mikor valami szépet kap. Mint a tiédre is - vontam meg a vállamat, nem volt ebben semmi agysebészet. Én is tudtam, hogy semmi nem volt kötelező, de jót tett nekem a tudat, hogy megkértem, olyan gyűrűvel, ami szép. - Mi az, hogy nem kötelező? Mivel kértem volna meg a kezed? Automatából csavart gyűrűvel? Oh, wait.
Mert ugye, olyan is volt neki. Vettem azt is, hogy teljes legyen a készlet. Szeretem a feleségem, jobban is, mint azt a legtöbb ember elvárná ennyi idő után.
- Miért, szerinted hol laknak, mikor nincs nagy családjuk? A híd alatt? - kérdeztem vissza, összeráncolva a szemöldökömet. persze, hogy van házuk, hát ők is csak élőlények. azaz, nem, de mégis. Mikor apu vagy és okos, készítesz ilyenkor mentális jegyzetet róla, minek örülne a hercegnőd. Mikor apu vagy és okos és túl sok a dolgod, hajlamos vagy szétszórttá lenni, így még jobb, ha materiális jegyzetet is készítesz. Csak el ne felejtsem.
- Persze, hogy megnézi! - horkantam fel. Más dolga sincs, legfeljebb egy laza gerincsérv, ha továbbra is ennyit görnyed. Végül sikerült elkapni a kislányt a folyosó végén és fel is vettem ölbe, mire ő jóízűen felnevetett. - Jelentem, megvan!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=752719#post752719][b]Guinevere Frances Yazel - 2019.03.23. 03:55[/b][/url]

Szép ez az ember, főleg mikor mosolyog és bólogat, olyan benzin a tűzre, ha egy egész kicsit jobban is elgondolkozol... úgy bármin. Tetszik is, de nem kalandozom el, mert nem ezért vagyok itt. Hacsak nincs bent a száma a borítékban az irataim mellett. Akkor megfontolom, természetesen.
- Az... én vagyok a képek egy részén. Nem igazán díjazom, hogy csak így visszazsebeli - közlöm még mindig higgadtan, bár tény, hogy voltak kint a világban rólam rosszabb képek is. Ez még belefér a keretbe, teljesen, de akkor minek is mutatta meg? Oh, persze. Mert szétszórt.
Így inkább csak megköszörülöm a torkom, a lábam a karfán ingatva kicsit, a kezem pedig azon nyugtatva. Figyelem kissé feszülten, ahogy enyeleg a pincérnővel, nálunk nem rendelnek ilyen modorosan. Fel is sóhajtok a órámra pillantva, ami már vagy két éve nem jár, de jelzés értékkel rendelkezik.
Aztán végre kinyögi a nevét, én meg gondolkozom pár másodpercig, de a hányás dologból előbb megvan, honnét ismerős, mint a névből.
- A zenész, orosz maffia a szívhatatlan füvescigivel. Testvérek? - kérdezem, oldalra biccentve kicsit a fejemet, még hunyorítva is, mert hát, tényleg volt benne valami, ha nagyobb távlatokban gondolkozom, tán előbb leesik, honnan ismerős. - Mindenkinek ilyen lelkesen meséli, hogyan hánytam a dobos cipőjébe? Ha tudom, hogy ilyen nagy alakítás lesz, tán még gyakorlom előbb.
De tetszik a nevetése, így nem kelek fel az asztaltól, csak elveszem a pincérnőtől az italomat és bele is kortyolok várakozás nélkül, elég rendesen.
- Akkor kezdjük előröl. Miért is vagyunk itt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=752841#post752841][b]Eleonore Santos - 2019.03.23. 23:01[/b][/url]

Fél szemöldökét felvonja, de egy kis mosoly még így is ott bujkál a szája szélén.
- Igen, biztos nagyon jót tenne neked - jelenti ki egyszerűen.
Közelebb húzódik a fiúhoz, de nem dől hátra. Tenyerét Denis mellkasára teszi, aztán egyet gondolva lényegtelen mintákat kezd el rajzolni rá az ujjával. Ez az ő kis béke szigetük, és még ha nem is igaz, de meg van róla győződve, hogy semmi nem zavarhatja meg ezt.
Azért meglepődik, hogy fontos ez Denisnek. Lényegében semmit nem mondanak ki hangosan, akár tudják, akár nem. Ez az egész egy édes bizonytalanság, ami talán nem is vezet sehová. Meggondolja magát, odabújik a fiúhoz, de mielőtt átölelné, magukra húz egy takarót.
- Hiányoztál - suttogja végül. Elég precíznek és szervezettnek tartotta mindig is magát, ezért elsőre nehéz csak úgy hátradőlni és élvezni a jelent. Lassan, de biztosan kezdi ezt is megtanulni a sárkánynak hála. - De azért ne szokd meg, inkább oszd be a következő öt életedre.
Igazából nem szereti olyan könnyen adni magát, de ez mégis olyan furán hangzik, főleg belegondolva, hogyan jutottak el idáig. Nem mintha érdekelné, de egész egyszerű célpont volt, csak néha akadékoskodott egy keveset.
- Egyszer ígértem neked villásreggelit - hozza fel lágyan. - Mennyire ragaszkodsz hozzá?
Persze nem akarta teljesen elvetni az ötletet, nagyon szívesen készít reggelit, ahhoz legalább még ért. De tárgyalni még szabad, és a kompromisszumoknak Denissel mindig nagyon jó végük lett. Meg hát próbálkozni szabad, azt sosem ártott még.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=753082#post753082][b]Denis A. Brightmore - 2019.03.25. 19:13[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=753182#post753182][b]Eleonore Santos - 2019.03.25. 22:05[/b][/url]

Mindig örül, ha meg tudja nevettetni Denist, nem számít milyen áron. Lassan már a hitvallása lett, hogy senkinek nem áll jól a komorság. Maximum csak magának engedheti meg ezt a luxust, nem hogy olyannak, akit még szeret is.
Ahogy elengedi a fiú, gyengéden megböki, de rögtön utána nyom egy puszit a nyakszirtjére. Akármi is történt, komolyan meglepődött, amiért ilyen könnyen lemondott a reggeliről. Nem mintha akkora jelentősége lett volna, de ezzel csak azt az érzetet keltette Ellieben, hogy nem lesz tovább.
- Tényleg nem harcolsz az omlettemért? Fogalmad sincs, mit hagysz ki - jelenti ki könnyedén, mintha az imént nem az ellen harcolt volna.
Fogalma sincs mi történik, és ez megrémíti. A változást általában könnyen fogadja, feltéve, ha tudja, mikor mire kell számítani. Sötétben tapogatózni a legnehezebb dolog, amit el tud képzelni.
Még ha el is távolodik tőle Denis, automatikusan utána nyúl. Végül mégsem érinti meg, keze csak úgy ott hever a takarón. Nem tetszik neki ez a fura nyomás a mellkasában, újra csak együtt akar lenni vele, minden mellékzönge nélkül.
- Itt is lehet, nem zavar a füst - feleli szórakozottan. Amióta rengeteg időt tölt el a pubban, jóformán már meg se érzi, nem hogy bántaná.
Vesz egy mély levegőt, sokadik próbálkozás után elengedi a negatív gondolatokat, helyette próbál teljesen optimista lenni. Oldalasan fekve helyezkedik el, fejét megtámasztja a kezén, közben lassan fentebb húzza a felül levő lábát. Nem aggódik, lágyan mosolyog Denisre.
- Minden oké? - kérdezi teljesen komolyan. Most nem vicceli el a dolgot, hiszen a válasz nagyon fontos neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=753316#post753316][b]Denis A. Brightmore - 2019.03.27. 18:08[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=753564#post753564][b]Eleonore Santos - 2019.03.30. 19:53[/b][/url]

Sunyin elmosolyodik, mert ezt a kört megnyerte. Alapjáraton utálta a főzés minden formáját, de most igazán össze fogja szedni magát. Eddig csak időrablásként tekintett erre, ami nem szolgál semmit. De ha van kinek ügyeskedni, már nem is tűnik annyira szörnyű feladatnak.
Egészen belesimul a fiú ölelésébe, ahogy már az omlettet tervezi. Nem porcelánbaba, akit óvni kell, ezért is szerette annyira ezeket az alkalmakat. Denisben ott volt minden, amit keresett, legalábbis ezt hitte.
Sok mindenre számított, de nem erre a vallomásra. Az a bűvös 'm' betűs szó olyan furcsán érinti, nem is tud azonnal reagálni. Tagjai megmerevednek, ha nem érezné a szorítást saját magán, már biztosan felpattant volna. Mégsem szakítja félbe a fiút, csendesen hallgatja végig.
- Értem - jelenti ki hosszas hallgatás után.
Mégis meggondolja magát, megpróbálja lefejteni magáról Denis kezét, de csak azért, hogy a szemébe nézhessen.
- Nem, mégsem értem. Mi ez az egész? - nem vádlón kérdezte, csak mintha... szomorúnak érezné magát. - Most mit kellene mondanom? Hogy rendben van, ne felejts el meghívni az esküvődre?
Nem is tudja, pontosan mit jelent neki ez a dolog kettejük között. Mint mindig, most is fél beismerni az érzéseit, maga előtt is titkolná a végletekig, hogy nem tudja elengedni őt. Mégis, az a kislány valahol odakint biztos szomorú. Megmentés ide vagy oda, felnőtt nőként képtelen ellenállni ennek a srácnak, akkor hogy lenne erre képes egy fiatalabb? Megint megpróbál elhúzódni, nehezen tud tiszta fejjel gondolkozni, amikor ennyire közel van Denishez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=753599#post753599][b]Denis A. Brightmore - 2019.03.30. 23:02[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=753693#post753693][b]Eleonore Santos - 2019.03.31. 18:49[/b][/url]

Nem tudja eldönteni, hogy dühös legyen, vagy sírjon. Akármennyire is szabadelvűnek vallotta magát, ez valahogy nagyon a határon mozgott. Próbált a dolog pozitív részére gondolni, hogy milyen jófej és kedves a fiú, amiért megteszi ezt. Biztosan nagyon jó barátjának vallhatja a lányt, ha már ebbe is belement. Mégsem érzi magát ettől jobban.
Akár egy robot, úgy engedi, hogy azt tegyen vele Denis, amit akar. Nyugtathatja magát, hogy ez azért nem a világ vége, mégis érzi, hogy lassan elérzékenyül. A gombóc a torkában egyre nagyobb, nagyon nehéz visszafognia magát.
- Én... - nem tudom. Nincs szíve ennyivel lerendezni mindezt. Megtehet bármit, elvehet más lányokat, de egy 'nem tudom'-nál sokkal többet érdemel.
Még mielőtt bármit is mondhatna, a fiú hamarabb kezdi el. Tekintetük összefonódik, a boldogságát jelentő szemek csak őrá figyelnek. Talán nem ez volt a legszebb vallomás, de ez csak az övé. Ellie nem vágyott betanult szövegre, képmutató szónoklatokra, csak az ő sárkányára.
Óvatosan közelebb csúszik, megpróbálja lentebb csalni a kezüket, hogy egészében láthassa az arcát. Már kimondott egy varázsszót, talán a következőnél sem fog összeomlani a világ.
- Nem akarlak elhagyni - rázza meg a fejét. - Szeretek veled lenni, mert különleges vagy nekem. Nagyon. De ez... - sóhajt egy aprót, de nem húzódik el.
Igazából nem érdekli, hogy mitől vagy kitől menti meg a lányt Denis. Nem is fontos, hogy felveszi a nevét, hogy majd talán dicsekedni is fog ezzel. Az egyetlen ami számít, hogy vele akar lenni. Ezzel a kiszámíthatatlan fiúval, aki miatt nem képes másra gondolni, akiben megbízik a végsőkig. Nem fogja kevesebbel beérni.
- Nem számít, ha azt mondod. Csak a tiéd vagyok - kijelentésnek szánta ezt, de mégis megremeg a hangja. Hiába nem kételkedik benne, mégis nehéz elsőre elfogadni, hogy házas lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=753700#post753700][b]Mérey Nárcisz Mara - 2019.03.31. 19:29[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=753709#post753709][b]Denis A. Brightmore - 2019.03.31. 20:36[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=753719#post753719][b]Eleonore Santos - 2019.03.31. 21:56[/b][/url]

Nem akart játszani mások érzéseivel, csak nehezen tudta befogadni ezt az információt. A kedvese szenvedését látva még el is szégyelli magát. Nem is volt olyan régen, hogy a célja lett megvédeni őt, nem pedig ártani neki. Amúgy meg kit zavarnak a körülmények, csak az a lényeg, hogy ők jól érezzék magukat.
Ahogy meghozza a végleges döntést, egyértelmű, hogy nincs az az erő, ami képes lenne távol tartani Denistől. Lehunyt szemekkel hajol előre, hogy el tudja mélyíteni a csókukat. Kész érzelmi hullámvasúton vannak túl, de megérte. Mindig megéri, ha róla van szó. Tenyerét a fiú arcára simítja, csak pár milliméternyire távolodik el tőle.
- Ez itt pedig - bök a fiú mellkasára, a szíve felé -, most már csak az enyém.
Tulajdonjogot formálni bármire is nem szép dolog. Nem pórázt akar rá kötni, nem visszafogni, isten ments tőle. Ha akarja, elmehet tőle, ezzel csak azt akarta kifejezni, hogy mindig vissza fogja várni. Mindig lesz helye az életében, ráadásul nem is kicsi.
Hátradobja a haját, kicsit megkönnyebbülten engedi ki a bent tartott levegőt. Ezen is túl vannak, és még mindig forog a Föld, még mindig együtt vannak.
- Denis... te nem vagy éhes? - teljesen komolyan kérdezi, de csak vigyorogva néz a fiúra.
Egyikük számára sem könnyű megnyílni, ez kristálytiszta. Ellie még lóg egy vallomással, ezt nem felejtette el, nem is fogja. Valamivel mégis vidámságot akart csempészni a szituációba, meg akarta mutatni, hogy tényleg nem változott semmi. Vagyis nemhogy nem gyengült, de még szorosabb is lett közöttük a kötelék, úgy érezte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=753761#post753761][b]Maja Bojarska - 2019.04.01. 00:04[/b][/url]

- Az tudom milyen, én is szeretek adni - vonogattam kicsit a vállamon. Sosem volt lehetőségem, vagyis azelőtt hogy egy ohana lettünk és jött az első pocisság meg a bee happy, meg hogy a csapat még nem akar kidobni… szóval a saját bankszámlám előtt, hogy nagyon vásárolgassak bárkinek bármit. De nem is éreztem szükségét, így is tudtam adni, amit éppen akartam, és ha nem is örültek, azt sosem mondták. Lehet hogy mások vagyunk, mert szerintem Luna meg Stella szívesen vásárolgatnak, mi Cellel nem szoktunk annyit, meg más dolgokat is nézünk ki. De ezt gondolom minden apu látja, hogy mi fontos és mi nem.
- Megkérted, ott sem volt gyűrű, semmi. Vettél egy teát, azt is jól kiborítottam…. de nem ez a lényeg. Én enélkül is boldog voltam, nekem az ígéret….meg amiket mondasz az sokkal fontosabb, mert betartod. Azért mondtad el a papbácsi előtt is azt, amit - sóhajtottam nagyot, mert olyan volt, mintha tényleg nem értené. Pedig neki kell, hát ő az okos. Én csak Maja vagyok, de még így is bizonytalanul álltam, hogy most akkor mi is a jó, meg merre. A hajléktalan tsumokról meg hallani sem akartam!
- Ne mondj ilyen csúnyákat - fogtam be amennyire ment Ania füleit. Nincs ilyen, ne is hallja senki, még csúnyán is néztem a férjecskére, hogy nem figyel oda, miket mesél hangosan. De ez persze nem tartott valami sokáig ki és ennek nem csak a nagy mancsos volt az oka. A figyelmem is elterelődött, meg amúgy se vagyok túl jó a mérgeskedésben. Vagy ha igen, ez egyelőre rejtett képesség.
Ahogy ő felszedte a pindurt, én is befejeztem a telefonszámunk megadását is, aztán megkért a néni, hogy írjam alá, én meg kicsit bizonytalanul néztem hátra, hogy ezt biztos nekem kell-e. De ha nem jött és vette el a tollat, megtettem persze.
- Akkor ma nem anyáékhoz megyünk, hanem haza?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=753764#post753764][b]Maja Bojarska - 2019.04.01. 00:15[/b][/url]

Miért is maradna meg a babakocsiban, ha egyszer becsatoltam, ugye? Ania nem volt egyszerű kislány és hiába mondta el neki az apuci is, én is, hogy nem tudom már úgy emelgetni, ő szerette volna. sokszor, én meg szívesen is csináltam, de most is eléggé szúrt a hátam, és a pocim alja is kicsit tőle, így ez nem volt opció. Lewy és Klara nekiálltak az ebédnek, mi pedig jöttünk, hogy elsétálunk a gyógyszertárba, mert ennek a pici manónak fájdogál a torka meg köhécsel. Írtak fel nekünk valami finom dolgot, de a gyógyszerész nénihez érve szembesültünk vele, hogy ez nem lesz jó, ő ehhez a fajtához pici, így be kellett nézzünk a rendelőbe.
Nagy levegőt véve, nehezen és nyöszörögve hajoltam le, mert leguggolni azt már nem tudtam mellé, hogy kipattintsam a bejárat előtt a helyéről, majd némi segítséggel a lábikóira érkezhessen és a kocsit fogva sétáljon be mellettem. Szépen leültünk a váróba, és még én elmondtam a kijövő néninek, hogy mit szeretnénk, addig ő a babáját a helyére téve kötözgette be. Nem volt ez belekalkulálva de azért írtam a Nyuszónak, hogy kell kérnünk egy új papírt, de sietünk. Odaadtam mindent, felírta  a néni hogy Ania Bojarska, majd mondta, hogy szólítanak. Én meg a pocim simogatva figyeltem a kis hercegnőt. Folyton melegem van, vagy csak nem vagyok jól, olyan érzés, mint az utolsó napok voltak a lányoknál, pedig itt még nem tartunk. Csak kényelmetlen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=753825#post753825][b]Blossom Miles - 2019.04.01. 18:07[/b][/url]

Kicsit fáradtan ittam bele az asztalra helyezett fekete teámba. A telefonom rákezdett a csengőhangomra, a képernyőn pedig felvillant édesanyám arcképe. Elhúztam a piros ikont és leírtam neki, hogy dolgozom, majd biztosítottam, hogy amint hazaérek felhívom. Valószínűleg nem ez volt a legjobb amit tehettem, miután tudom jól, mit gondol a folytonos munkáról és a helyettesítésekről. Nem igazán érti, hogy én így, megállás nélkül szeretem. Az asszisztens megkérdezte, hogy hívhatja-e a következő beteget, mire én csak bólintottam továbbá próbálkoztam kedves mosolyt varázsolni az arcomra, mégiscsak gyerekekkel dolgozom. Teljes szívemből szerettem a pöttömöket, sajnáltam is eléggé, hogy ilyen kevés gyerekekre szakosodott gyógyító van mostanában. A pécsi is épp valahol a szabadságát töltötte, én pedig nem tudtam nemet mondani, mikor felkértek, hogy helyettesítsem. A következő kisfiúnak fájt a pocija, amit vizsgáltam egy darabig, aztán az asszisztensnek lediktáltam a felírandó gyógyszereket. Visszacsüccsentem a kölcsönasztalom elé és újabb nagy kortyot nyeltem le az innivalómból. A recepteket aláfirkantottam, és mielőtt az anyuka és a fiú távoztak volna a rendelőből szóltam nekik, hogy az ügyes viselkedésért bizony matrica jár. Ezzel együtt kiborítottam az asztalra a matricákat rejtő dobozomat, amit Bogolyfalváról hoztam magammal. Mikor először helyettesítettem itt, meglepődve vettem észre, hogy nem is használnak ilyen kedves eszközöket, pedig engem így mindig rá lehetett venni az udvariasságra. A pöttöm boldogan választott egy kalózos matricát és azt nézegetve kisétált a szobából. Mosolyogva pillantottam utána, és megkértem a hölgyet, hogy hívja be a következő beteget. Amíg kint volt, elvettem az előtte heverő kórlapot, amin nagy betűkkel az Ania Bojarska név virított.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=753910#post753910][b]Denis A. Brightmore - 2019.04.01. 22:05[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=754040#post754040][b]Maja Bojarska - 2019.04.02. 16:43[/b][/url]

Sietni szerettem volna, gondoltam, ha a gyógyszertárat letudjuk, akkor hazafelé egy kis fagyi is belefér, mert már kezd jobb idő lenni, vagy egy pici süti. Mindig csinálnak a közeli cukrászdában ilyen kisebb szeleteket, mióta többet voltunk ott, gondolnak a babáimra és ez nagyon kedves tőlük. De erről most le kell mondani, és jó ha az ebédre sikerül hazaesni. Nem is vagyok ettől elragadtatva, meg Ania se, aki köhögött is egyet.
- Kuckuc - simogattam meg a hátát, a kabátot amit levett a babakocsira tettem és a fejéből a kapucnit is kihúztam a kékszemű csodámnak. Hiába volt betegeskedő, olyan vidám és mosolygós volt, nem is akartam, hogy ez változzon. Ezért is kell az a köptetős torokgyógyítós szirup. Vagy hasonló. Mire visszafordultam, megint kijött a néni, és szólt, hogy bemehetünk, ez gyorsabb is volt, mint hittem, szóval kivettem a kocsiból, amit nem szabad őrizetlenül hagyni, majd a pindurom kezét fogva besétáltunk.
- Jó napot kívánok - köszöntem előre, Ania pedig integetve visongott kicsit. Most 18 hónapos nagylány éppen, azaz 3 napja volt a hónapfordulója, de ez nem számít. Kicsit megrángatta a ruhám, majd a lábamhoz bújt, még én közelebb lépkedtem. - Szeretnénk ebből valami mást kérni, mert a gyógyszertárban szóltak, hogy ő még kicsi lesz a fele adaghoz is - nyújtottam át a receptet, majd a kis szöszim haját simogatta. Reméltem olyan nagy vizsgálatra újra nincs szükség, de azért itt vagyunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=754326#post754326][b]Eleonore Santos - 2019.04.03. 17:58[/b][/url]

Elég a bólintás, már nem kételkedik többet. Talán egyszer meg fogja bánni a döntését, a ragaszkodását, de addig egészen biztosan nem, míg így néz rá Denis, mikor így érinti meg. Már nem akar mást kérdezni, elég neki, hogy minden aggályát elveszi csókokkal. Az első alkalommal mondta, hogy nagy játékos Brightmore, de akkor még nem is sejtette, hogy mennyire igaza van. Volt esélye mást választani? Nem igazán, bár nem is akart.
Ugyanott folytatják a konyhában, aminek kifejezetten örül. Még ha kicsit hűvösnek érződik elsőre a pult, a sárkány mellett sosem fázott sokáig. Kezeit finoman a nyaka köré fonja, nem is nagyon akarja elengedni.
- Úgy van, omlett - ha a katonák hasonló kedvvel indultak volna harcba, ahogy Ellie főzni készült, egy háború sem tartott volna sokáig. - De ha itt üldögélek, nem fog elkészülni.
Nem mintha annyira menni akarna. Ujjaival lágyan simít végig Denis karján, tekintetével követi egészen a kézfejéig. Az ilyen pillanatokban szokott elgondolkozni, hogy talán túl sokat kér, még ha szavak nélkül is.
- Mirelit pizza jó lesz? - felszegi a fejét, egész vidámnak érzi magát. Elég titok vár még leleplezésre, Ellie szakács analfabéta léte pedig ne legyen közte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=754473#post754473][b]Vajda Richárd - 2019.04.04. 19:10[/b][/url]

Csak néhány perce ülünk itt, a ház mögötti kisebb házikóban, amit azért építettek anyáék, hogy a Vajda birtokon a személyzetnek is legyen saját, különálló privát tere, végül azonban, mikor a botrány betetőzött, és Eszterrel hazatértünk a Durmstrangból, már nem találtunk itt senkit. Se egy takarítónőt, se egy szakácsot. Egyedül Szivar várt minket haza, a házimanó, aki a nevét nekem köszönheti - előtte ugyanis Eperkének hívták szerencsétlent.
Óvatosan végigsimítok Lili jobbjának élén, és szemtelen, széles mosollyal megkerülve őt leülök a fekete bőrkanapéra. Jó lenne rágyújtani, és a lábaimat az asztalra dobva szakítani, ahhoz azonban túlzottan is izgatott vagyok. Előredőlök, és a combjaimra könyökölve pillantok át a drágámra. A tekintetem csillog, a gyomromban hányingerszínű pillangók csapkodnak az icikepicike, szaggatnivaló szárnyaikkal. Mielőtt megszólalnék, még vetek egy pillantást az órámra. Várakozás közben még a nyelvem hegyét is kidugom, úgy követem a másodpercmutatót.
19:00.
Kiszélesedő, önfeledt vigyorral nézek fel a mellettem ülő lányra. Fel sem tűnik, hogy az arcom egészen kipirult féktelen izgalmamban. A pezsgő egyetlen pálcaintésre pukkan, az üveg megemelkedik, és a két pohár aranyló, jócskán habzó száraz pezsgővel telik meg.
 - Hét óra - nyújtom át az egyik poharat Lilinek, és míg a sajátomat koccintásra emelem, le sem veszem róla a szemem. A hangomat rezegteti az odabent tomboló izgalom, a zúgolódó vértől cseng a bal fülem. - Drágám - sóhajtok egy aprót - képzeld, végeztünk. Soha többé nem érezzük azt a szaros esküt a csuklónkon... el sem hiszem!
Elfordítom az arcom, vigyorgok, úgy érzem, újjászülettem. Megcsóválom a fejem, nevetve iszok bele a pezsgőbe. Nem hiszem el! Ráadásul mindketten élünk. Megcsináltuk...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=754478#post754478][b]Révay Lili Athalie - 2019.04.04. 19:48[/b][/url]

Ezt a ruhát az eskü letételekor vettem, azon a napon, és azóta a szekrényben állt. Tegnap kimostam, kikészítettem a mai napra. Egész nap próbáltam nem erre gondolni, de nem tudtam, mert az idő lassan telt, mindenről ez jutott eszembe, hogy ma megtörténik. Itt vagyunk. Csak ő és én. Nem beszélünk, nem tudom, hogy mit mondhatnék, hogyan mondhatnék bármit is. Mi lesz most? Az utóbbi időben többször összekaptunk, többször előkerült az, hogy csak a mai napig kell kibírnunk egymással. De nem akarom, hogy valóban vége legyen.
Viszont ma reggel, a csípős napkelte a teraszon ért, éreztem, ahogy a bőrömbe kap, ahogy csontig hatol, de igyekezetem kizárni, ahogy mindent mást is, és csak Ricsire koncentráltam. Arra, hogy ma este hétkor mondhatja azt is, hogy ennyi volt, hogy nem teszünk jót egymásnak. Hogy nem fogjuk tudni megoldani. Az elmúlt időszakra gondoltam. Háromszázhuszonhat napot töltöttünk együtt, mint az "álompár". Elmélkedtem az elmúlt napon. Azokon a pillanatokon, amikor Ricsi a kanapén ült, lába a dohányzóasztalon, újság a kezében, én pedig ellentétesen feküdtem, lábaim a háttámlán lógtak, fejem az ülőrészen, és néha kérdeztem tőle valamit. Aztán, egyszer olyan fáradt volt, hogy nálam aludt, az ágy szélére húzódva, fél éjjel hallgattam a szuszogását, arra gondolva, hogy életemben most először fekszek egy ágyban egy fiúval alvás címén. Másnap Manci néni már jött is, "diszkréten" kérdezni, hogy csak nem itt aludt a Vajda fiú. Aztán eszembe jutott az is, ahogy próbáltam az ízlését kiismerni, hogy ha már velem van, ne érezze, hogy kényszer tartja ott, megismertem, hogy miket szeret, miket nem, mi az, ami kikapcsolja. Észrevétlenül próbáltam tökéletes barátnő lenni, pedig a szerep, amit el kellett játszanom, már az enyém volt, önmagam lehettem. Elmélkedtem azon, hogy ennyire figyeltem a mondataira, az elejtett megjegyzéseire, hogy mennyire sok mindent próbáltam megjegyezni. Az első csókunkra, az őszinteségre, ahogy észrevétlen szerettünk egymásba. Én tudom, mikor volt a pont, amikor már szerelmet éreztem, de sosem kérdeztem, hogy ő mikor, pedig nagyon érdekelt, hogy egy magamfajta lány, hogyan képes szerelembe ejteni egy olyan fiút, mint ő.
Az érintése libabőrössé tesz, nem is tűnt fel, hogy magam elé bámulok, hogy újra átélem a reggeli képeket. Hogy eszembe jut, éppen ma reggel volt az első olyan alkalom, hogy Mimi Ricsi mellé bújt, a közelébe ment, sőt, együtt aludt vele. Éppen ma. Érzem, ahogy könnyek szöknek a szemembe, elfordulva, lopva letörlöm őket. Vége lesz. Valamiért ezt érzem, hogy vége lesz. A feszültség, a csend felemészt. A pukkanással együtt varázsolok mosolyt az arcomra, és fogadom el a poharat.
- Soha többet.
Nem éreztem semmit abban a pillanatban, amikor megszűnt az egész, pedig azt hittem, fogok. Azt hittem, feloldódik majd, érzem, ahogy kiold, ahogy a lánc lehullik, ám semmi. Csak ülünk ott tovább.
- Hitted volna? Hogy végigcsináljuk. Megcsináltuk. Vége van.
~ Vége van? ~

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=754483#post754483][b]Vajda Richárd - 2019.04.04. 20:10[/b][/url]

Nem vagyok vak, sem érzéketlen pöcs, ahogy azt az engem megelőző hírem tartja; látom, hogy Lili nem épp azzal a felhőtlen örömmel viseltetik a mai nap iránt, mint amivel én. Úgy tűnik, az, hogy feloldozást nyerünk a megszeghetetlen eskünk alól, számára egyet jelent a kapcsolatunk biztonságának megingásával is. Nyilván, hiszen mostanáig nem tehettem semmit, amivel fájdalmat okoztam volna neki - mármint olyasmivel, ami a múltban a hétköznapjaim részét képezték, és a személyiségemből fakadtak. Szavakkal persze... stílussal meg viselkedéssel, nos, azzal bántottam eleget. De nem nőztem és nem mentem félre, a csuklómon láthatatlanul feszülő lánc minden pillanatban kötött.
- Azt hiszed, meg foglak csalni - pillantok át rá egy halvány mosollyal. A hangom magabiztosan cseng, kétségem sincs afelől, hogy ettől tart. Szinte látom a gondolatait, most is azon kattog, vajon mikor fogom más nő társaságát keresni. Kortyolok egyet a habzó, buborékoktól csípős pezsgőből, majd a poharat az asztalra téve hátradőlök a kanapén, jobbomat végignyújtom a támla tetején. Egy percig csendben figyelem Lilit, majd sóhajtva kipillantok a kis ház ablakán. - Amúgy voltak kétségeim. Egyszer-egyszer - lassan, vontatottan beszélek, majd visszafordulok, és Lili tekintetét kezdem keresni. - Hogy végigcsináljuk. De soha nem akartam mással lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=754484#post754484][b]Kárpáti Damian - 2019.04.04. 20:25[/b][/url]

- Mi? - kérdezek vissza szórakozottan. Hogy visszajött-e? Azt gondolja, hogy ez egy ilyen sztori, rám néz és érzi a hepiendet tükröződni a szememben? - Vissza. Az esti hírek után, két sörrel később. - Megvonom a vállam. Annyira nem rossz ám egy gyereknek végre megérezni a szabadság ízét. Szürkületig ott ültem a parkolóban, az egyik eladó hozott egy dobozos narancslevet és ott ült velem a cigiszünete végéig. Az jó volt. Nem akarta tudni, hogy jó gyerek vagyok-e, hogy a szüleim miért nem jönnek utánam. Csak adott egy üdítőt s velem számolta az úton elhaladó piros autókat egy darabig.
Már csak arra is jó ez a kólás-lefejelős malőr, hogy elterelődik a téma s nem kell többet nosztalgiázzak. Kifejezetten hálás vagyok, ha jobban belegondolok. S utána meg úgy néz rám, mint aki azt várja, hogy most fogok lelépni, most lesz elegem. Nem vagyok ilyen jó emberismerő, csak ezt a nézést jól ismerem. Az én arcomon szokott lenni.
Végül eljutunk oda is, hogy játszani kezdjünk, ami, úgy érzem, minden randinak része kéne legyen. Úgysem tudunk egy normális beszélgetést összehozni, az egész olyan awkward és béna, akkor legalább játsszunk s ne foglalkozzunk olyan hülyeségekkel, mint érzések vagy gyerekkori emlékek.
Elég hamar belejön a lány a játékba - mondtam, hogy nem nehéz -, s mire az első bosshoz érünk, már profin dobálja a hógolyókat. Persze elsőre kinyír minket a főrossz, de ez már csak ilyen szokott lenni. Nehogy már egyből végignyomjuk a teljes játékot, egy zsetonnal. Hol van abban a biznisz?
- Jól megy ez neked - jegyzem meg kicsit mosolyogva, mikor benyomom az újabb zsetont és felburrog megint a gép. Ha nem állít le, zárásig itt ülök. Szürcsölök egyet az üdítőmből, közben felé pillantok, hogy lássam, még élvezi-e. Körülbelül úgy nézhetek ki, mint egy szívószálra rácuppant hörcsög. Adoniszi jelenség, kérlek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=754486#post754486][b]Révay Lili Athalie - 2019.04.04. 20:27[/b][/url]

- Olyasmi.
Nem pont attól, hogy megcsal, hozzám képest úgy tűnik, kevésbé drámai. Mi lenne, ha mással lenne? Gyűlölném, de el lennék képes hagyni őt? Nem vagyok benne biztos. Ez lehet a függősség egy nagyon komoly jele, hogy én vele akarnék maradni. Féloldalasan felé fordulok, kicsúszok a magassarkúból, és felhúzva magam mellé a lábaimat, bokánál keresztezem őket.
- A szakításon gondolkoztam. Hogy vajon, megtennéd-e, akarnál-e szakítani. És ezt nem azért gondolom, mert nem hiszem, hogy szeretsz, tudom, hogy igen, de ha vissza akarnál térni az előző életedhez, nem akarnál nekem fájdalmat okozni.
Bár, az sem biztos, hogy szakítana velem, hiszen ő maga mondta, hogy ha megcsalna, sosem jönnék rá, hogy megtette, hogy neki ehhez van tehetsége. Nem akarok ezen hosszabban gondolkozni, nézem őt, ahogy kipillant az ablakon, belekortyolok a pezsgőbe. Igazán hozzászoktam már ehhez, hogy így élek, ahogy ő él, és egy pillanat alatt az Őből, Mi lettünk.
- Egyszer-egyszer? Nekem is.
Főleg olyan pillanatokban, amikor jól éreztem magam vele, amikor minden túl tökéletes volt, és amikor, többnyire szavakkal elrontottam, felmérgesítettem. Nagyon sok önuralmat kellett gyakorolnia, hogy velem legyen, hogy türelmes maradjon olyankor is, amikor már szinte szándékosan húztam fel. Tudni akartam a határokat, és úgy érzem, miattam sokkal tágabbak lettek az ő határai.
- Te választottál. Két előadás alapján. Tudtad, hogy az volt az egyetlen alkalom, amikor két egymást követő este is ugyanazt a szerepet játszottam el?
Ez még mindig megmosolyogtat. Soha eddig nem játszottam zsinórban több este ugyanazt az szerepet. Ő pedig pont akkor nézett meg. Végzet? Nincs kizárva.
- Sehogy? Mármint, nem bántad? Hogy le kell mondanod az életedről, és el kell viselned engem? Hónapokon át. Csak engem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=754489#post754489][b]Vajda Richárd - 2019.04.04. 20:54[/b][/url]

Összébb húzom a szemeimet, és a fejemet enyhén oldalra billentve végigfuttatom nyelvem az alsóajkamon, majd elgondolkodva be is harapom azt. Jó a kérdés, amiért hirtelen fogalmam sincs, mit válaszolnék akkor, ha egyáltalán válaszolni akarnék rá. Főleg, ha őszintén.
Nem szokásom kertelni, hazudni sem szeretek - az egyéjszakásoknak se hazudtam soha, miért pont Lilivel tenném? Azért, mert vele egészen másba, valami szokatlanba, valami furcsán kellemesbe bonyolódtam? Nem, nekem az idő nem meghatározó tényező, ha őszinteségről van szó. Bárhogy is hangzik, de igaz: a gazfickóként elkönyvelt emberek sokszor egyenesebbek, mint azok, akik finom kis mosollyal az ajkukon, mindig szépeket mondanak.
- Szakítanunk kellene - arcomat felemelve pillantok oldalra, Lili tekintetét keresem. A szemem, a vonásaim, de még a hangom is komoly. Tényleg így gondolom. Most, hogy az eskü megszűnt, mielőbb le kell zárnunk a múltat. - Nem akarok így együtt lenni veled. Elvégre... fizettem neked.
Felnevetek, de az korántsem boldog, sőt. Tele van keserűséggel, amit némi hitetlen ámulat színez tovább. Nem mondom, hogy nehéz elhinni, mert nem az, de azért nem tesz boldoggá a tudat, hogy valóban megtettem. Az apám és én - közösen vásároltuk meg a Révay lányt. Azt akartuk, hogy szerepet játsszon azért, hogy általa az emberek szemében én jobb színben tűnjek fel. És bejött. Hiszen egyik napról a másikra változott a köz- és az újságírók véleménye rólam.
- Nem tudtam - mosolyodom el; az ajkaim kiszélesednek, ahogy visszagondolok a mozdulataival és hangjával az egész színpadot betöltő lányra. A vonásaimba nosztalgikus boldogság költözik. Aztán balommal az arcomhoz kapok, és tenyeremet úgy húzom végig a bőrömön, mintha a mozdulattal akarnám lemarni azt a helyéről. - Áh, ez nehéz.
Hátamat ismét a kanapé támlájának döntöm, azt a tarkóm követi. A szívem erősen ver, de tekintetemet le sem veszem a plafonról. Ez most kurva nehéz.
- Lili - sóhajtok fel, és jobbommal a keze után nyúlok, hogy vékony ujjait sajátjaim közé vegyem. Csak később pillantok fel, hogy a tekintetünk találkozzon. - Én tényleg szakítani akarok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=754492#post754492][b]Révay Lili Athalie - 2019.04.04. 21:17[/b][/url]

- Fizettél, mert ragaszkodtál hozzá, pedig én nem kértem tőled pénzt. Segítettem volna csak úgy.
Nem is tartottam meg, az utolsó knútig mind a két részletet eljótékonykodtam, pontosabban együtt tettük, mert nem akartam megtartani a pénzt, nem akartam olyan ember lenni, akit meg lehet vásárolni. Engem sem akkor, sem most nem tud megvenni senki, ő sem. Nézem a vonásait, ahogy változnak, ahogy észre se veszi, hogy mennyire sok minden átsuhan rajta. Hónapok óta nézem ezt az arcot, nap, mint nap, és tudom, szinte megbékélten jöttem ma el ide vele.
- Csak mondd ki.
Felelem halkan, mert tudom, hogy mit akar mondani, és kimondhatnám én is, de nem fogom megtenni. Ezt az egészet ő kezdte el, neki is kell befejeznie. Történt köztünk bármi, alakult az életünk, az érzelmünk bárhogy, véget fog érni. Tudom, egész nap tudtam. Mint mikor elfogadod a halált, és nem rettegsz tőle, hanem nyugodtan várod, mint a legifjabb testvér, a három közül. Engedem, hogy közelebb húzza az kezem, hogy ujjaim még most az ujjai közé férkőzzenek. Hidegek, de nem kérek bocsánatot, egész nap ez van, rettenetesen hideg minden végtagom.
- Tudom Ricsi. Megértem.
Furcsa, de tényleg meg. Nem vagyok mérges, nem vagyok szomorú, nem érzek semmit. Most nem. Majd talán pár óra múlva, amikor a mondatot felfogom, akkor mérges leszek, sírni fogok, de most nem. Miatta nem. Védeni akarom őt, magamtól.
- De a gyűrűt megtartom.
A pillantásom kettőnk közé siklik, ujjaimra az ujjai között. Mindig rajtam van, a kabalámmá vált, és nem lennék képes lemondani róla.
- Köszönöm, hogy én lehettem.
A tekintetem az arcára siklik, és halvány mosolyt küldök felé, ujjaimmal rászorítok az ujjaira, hogy érezze, nincs baj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=754494#post754494][b]Vajda Richárd - 2019.04.04. 21:36[/b][/url]

Nehéz néznem most őt, a pillantásom el-elvándorol az ablak felé. A kinti világ még csak most sötétedik. Mondanék valamit, szavak helyett azonban csak egy-egy nyögés szökik ki az ajkaim közül, és a vállaimat vonom meg tétován. Végül visszafordítom arcomat a lány felé, és komor vonásokkal, a szemöldökeimet összevonva nyújtom felé a kezem.
- Megérted? - kérdezem, és futólag megsimítom tökéletes arcának finom, puha élét. Fogalmam sincs, értheti-e, úgy, igazán, vagy csak mondja, mert szokás mondani. Nem szakítottam még, így amit most a szívem körül érzek, egészen meglep. A kezdeti boldogság, hogy a csuklónkról egyszerre letört a rablánc, már sehol sincs, helyét zavarodottság vette át. Mintha nem találnám a helyem. Pedig itthon vagyok, és Lili is mellettem van.
Csak...
Valahogy máshogy. Innentől más minőségben.
Visszahajtom a fejem a támlára, és a levegőt hangosan szedve csattogtatom a nyelvem. A számat ide-oda mozgatom, néha beharapom az ajkam. Szabad kezemmel olykor megvakarom az állam, de hiába, a bőröm ugyanúgy viszket.
- Nem miattad - mondom a semmiből, miközben a dohányzóasztalt bámulom. Csak azután fordulok felé. - Magam miatt. Tudod.
Ismer. Mostanra talán már jobban, mint bárki a világon. Tudnia kell, hogy nincs más, nincsenek terveim vagy kiszemeltjeim. Még csak másra sem vágyom, viszont...
- Tudni akarom, mit jelentesz nekem - folytatom rekedten, majd megköszörülöm a torkom. Közben lepillantok a csuklómra. - ...kötél nélkül.
Mintegy ígéret gyanánt szorítok vissza az ujjaira. Ki tudja, egy nap talán újra bekopogtatok az ajtaján. Egy nap, mikor már biztosan tudom, hogy nem kell más.
Előtte viszont ismét ki kell lépnem a világba, vissza a játéktérre, hogy megláthassam, nincs még egy olyan nő, mint a mellettem ülő Lili.

Tudom, hogy nincs.

De bizonyosságot akarok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=754496#post754496][b]Révay Lili Athalie - 2019.04.04. 22:03[/b][/url]

- Meg.
Felelem könnyedén, de mégis komolyan. Közelebb húzódom hozzá, hogy könnyebben elérjen, már ismerem a mozdulatait, mintha tudnám, mi után mi következik, pedig tud még meglepetést okozni, hiszen szeretkeztünk, úgy mint soha, tényleg egybeforrt akkor a lelkünk, hazataláltunk. A mi otthonunk egymásban van.
- Tényleg megértem. Nem téged nyugtatlak. Én ezt már reggel tényként kezeltem. Ma máshogy mozdultunk egymás felé.
Nem csak ő, én is. Mind a ketten feszültek voltunk ma, hiszen a mai egy nagy nap, ma megszabadulunk, ma kimondhatunk mindent. És igen, ma szakíthatunk. Ma, most nem leszek szomorú. Előtte nem, nem fogom elbizonytalanítani, nem fogom magam mellett tartani, nem fogom követelni, hogy ha szeret, tartson maga mellett. Nem fogom elárulni őt, a bizalmát, az érzéseit, magát Ricsit. Sosem lennék rá képes.
- Én is szeretném tudni. Nincs értelme folytatnunk, ha nem igazi a dolog, ha ez csak társas magány volt, és nem valóság. Nem akarok hazudni magunknak, egymásnak.
Bár én tudom, hogy szeretem őt, hogy rá van szükségem, én nem abból az életmódból jövök, amiből ő, én nem áldoztam be ezért annyit, amennyit Ricsit, sőt, szinte semmit. Vele ellentétben, aki mindent. Mégsincs szívem azt mondani neki, hogy találja ki, mit akar, nem akarom, hogy azt érezze, egyedül hagyom a bizonytalanságban. Nem akarom, hogy emiatt rosszul érezze magát, sem azt, hogyha számára ez tényleg csak a magán és az ösztönök vezérelte tett volt, bűntudata legyen. Túlságosan szeretem őt ahhoz, hogy képes legyek megsebezni. Akkor legyünk együtt bizonytalanok, érte bevállalom, hogy én is az vagyok.
- Élvezd az életet.
Közelebb hajolok hozzá, homlokon csókolom, hosszan, hogy érezze, szeretem őt, hogy érezze, nincs kettőnk között fal. Felkelve a ruha rejtett zsebébe nyúlok, és egy összehajtogatott papírt húzok elő belőle, amit az inge zsebébe csúsztatok.
- Ha szükséged lenne rám.
Az eredeti levelet Valentin napon adtam oda neki, amit ide terveztem, és talán ez nincs is olyan jól megfogalmazva, nem is olyan tartalmas, de a lényeg benne van. Ujjaimat kihúzom az ujjai közül, ellépve mellőle lépek vissza a cipőmbe, és veszem fel a kabátom, csak aztán lépek vissza hozzá, és nyújtom ki felé a kezem, hogy ahogy indítottunk, úgy zárjunk, és ha kezet fog velem, kisétálok az ajtón. Most nem maradhatok itt vele, a gondolatait, érzéseit nem akadályozhatom meg a jelenlétemmel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=754531#post754531][b]Blossom Miles - 2019.04.05. 16:39[/b][/url]

- Szép napot! - mosolyodtam el halványan a hölgy és a pöttöm jelenlétére. Sosem tudtam, hogy helyettesítésnél külön ki kell-e emelnem, hogy nem a megszokott néni vagyok, amellett, hogy az ajtóra kifüggesztettük. Amúgy is nagy ötlet a gyerekosztályra kiírni valamit, a célközönség úgysem tudja elolvasni, a szülőknek pedig szinte mindegy, ki vizsgál, csak minden gördülékenyen menjen. Végül ezt nem kellett elmondanom, ahogy arra sem kellett rákérdeznem, hogy mi a panasz, már meg is kaptam az instrukciókat.
- Rendben - vettem át a receptet és próbáltam minél gyorsabban átfutni, hogy felfogjam a helyzetet. - Akkor a torka fáj, ugye? - pillantottam az idősebbikre, majd a picire is. Azért annyira nem voltam fáradt, hogy ilyet ne tudtam volna megállapítani, ennél több kell, hogy engem megállítsanak. Az adag valóban nagy volt egy ilyen kicsi szervezet számára. A vizsgálat elkerülhető lett volna, de nem szeretek analízis hiányában gyógyszert felírni, ez alól pedig a mai nap sem volt kivétel.
- Egen, ez esetben fel kellene pattanni az ágyra - mutattam a mögöttem lévő vizsgálóágyra, míg lábammal elé húztam egy sámlit, ha Ania esetleg maga szeretne felmászni. A gyakorlat szerint én csak akkor emelgetek pöttömöket, ha már ismernek engem, addig ez a szülők feladata, de az anyuka láthatóan nem volt olyan helyzetben, úgyhogy meghagytam, hogy a kislány döntsön, hogyan kerül fel oda.
- Már nem sok van vissza, ugye? - néztem az anyuka hasára. Egészen végstádiumnak tűnt, bár láttam már egypár nagy babát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=754583#post754583][b]Denis A. Brightmore - 2019.04.06. 09:10[/b][/url]