...Ain't no sound but the sound of his feet, machine guns ready to go... Another one bites the dust... Te, te ott. Nézz csak ide! Szereted, mi? Azon gondolkodsz, hogy azok alapján, amit a maximumra felhangosított zenémből a fülhallgatón át hallasz, én vagyok életed szerelme.
Vicces. Te is az vagy. Ne nézz, mert nekimész a villanyoszlopnak. Mondjuk jó lenne, ha nekimennél, akkor legalább valami lekötné a figyelmem és nem ácsorognék itt magamban úgy, mint egy hülye. Mit gondolnak ezek? Biztos, hogy nem a szemfestékem folyt el, épp az előbb ellenőriztem. Hát akkor? Látják, hogy nem olyan vagyok, mint ők? Hogy nem mugli vagyok?
Unlak titeket, de többet már a csizmám orra sem köti le a figyelmem. Idegesen szusszanok fel újra, vagy negyedjére azóta, hogy megálltam itt, a könyvesbolt előtt, ahová megbeszéltük a találkozót.
Tök hülye vagy. Hülyét csinálsz magadból. Egyébként is, milyen szokás az, hogy a nő vár a férfira? Jó...szerinte ő inkább fiú, mint férfi, rólam nem is beszélve... Úgy értem... Hülye vagy Nárcisz, nem férfi. Sem pedig nő. A lényeg az lényeg, öt perc várakozás után erőteljesen unni kezdem magam és tuti, hogy a homlokomra van írva, hogy lúzer. Lemoshatatlan, fekete filccel. Nem is, tetoválva.
Üzenet jött. Vajon ő...? Lehúzom a kesztyűm mielőtt kihúznám a zsebemből életem szerelmét üvöltő kütyümet, majd a jól megszokott módon pöttyintek rá. Hát nem. Pedig már elhittem, hogy...hopp!
Basszus, élőben sokkal nagyobb szemei vannak. Mosolygok? Néhány üzenete alatt azt tettem. Most ez ciki? Ciki találkozni valakivel, akit a tinderen ismersz meg és alig két napja "ismered"? De hát valami megfogott benne.
Bugyuta, félszeg mosollyal intek neki. Ez az Nárcisz, ilyenkor hol az önbizalmad? Jaaa, hogy elbújt a takaró alá ahelyett, hogy találkozott volna egy vélhetően bérgyilkos, furcsa alakkal? Milyen jól tette. Te nem akarod ezt tenni? NEM.

Valljuk be, jót tesz az egónak az a sok match helyes pasikkal. Ha pedig már ez így átfutott a fejeden, elmondhatnád, miért nem azzal a szőkével mentél bele az első ilyen randiba, aki százkilencven magas és a hóna alá csapva rak fel az unikornisára, majd ellovagoltok a naplementében. Drágám, mert sárkány vagyok, az unikornis maradjon meg Kírának.
Nem tudom, mi rosszabb. A hideg, vagy az ácsorgás kukán. Vagy mondjuk az, hogy mindjárt be is pisilsz izgalmadban és a hidegtől? Biztosra veszem, ez az alak vagy nem jön el, vagy most is az egyik sikátorból figyel meg és keresi a megfelelő pillanatot arra, hogy hozzám rohanjon, majd zsákot húzva a fejemre váltságdíjat követeljen anyáméktól.
Megint hülye vagy - nem, te vagy hülye, te kezdted ezt a bérgyilkosos történetet -, hisz itt áll szemben veled, sehol egy zsák, sem kés... Komoly, Freddie? Crazy little thing called love? Minimum a leghangosabban, hogy ő is hallja? Úgy van, te meg csinálj magadból az első percben tök hülyét, kapd ki a füledből a fülhallgatót és rántsd ki a telefont a zsebedből úgy, hogy azzal a lendülettel földet érjen. Hogy is? Ja, hogy kijelzővel lefelé? Az Ő lábai előtt?
- Helló, vagyis, bocsi...heló - hebegj és habogj még egy kicsit. Az arcod miatta, vagy a dühtől és rettegéstől lett ilyen vörös? Csak egy kicsit, egy icipicit kérlek, hogy fogd be, hadd vegyem fel és...rendben van! Freddie tovább énekelne törés nélkül, ha nem nyomnám ki. A fülhallgatót összetekerve a telefonnal együtt a zsebembe csúsztatom és két kezemmel hátralököm a hajam mindkét oldalon. Nyugi, tökéletesen áll a sapkád.
- Tetszik a madárfészked. Lakója is van? - tekintetemet a fiúra emelve csúszik ki a számon ez. Ne hidd, hogy nem érződik ki belőle a szarkazmus, hiába mosolyogsz ott a végén kínosan. De hát fogalmam sincs, mit kellene csinálnom!

Minden sokkal könnyebb lenne, ha belovagolna Freddie a porszívóján és elvinne messzire. Mondjuk sosem értettem, talán - biztosan - nem is fogom, miért ringatod magad ilyen álmokban. Maximum akkor, kicsikém, ha szerzel egy időnyerőt és visszamész...
Kevésbé észrevehetően is megrázhatnád a fejed annak érdekében, hogy kiverd a fejedből ezt a gondolatot. Még akkor is, ha leginkább téged vernélek ki onnan? Még akkor is. De tudod, mi a legrosszabb? Hogy könnyen meg lehetne szavaztatni a világgal, melyik megnyilvánulásod cikibb így öt perc alatt. Én a telefon édes kis landolására adom le a voksom, hol a fülke...?
Telefongyilkos királynő.
Nézek rá pár másodpercig, igyekszem levonni a következtetést és megérteni, mire akart ezzel most pontosan kilyukadni. Lassan, vagy gyorsan (?) esnek le a dolgok, újabb pár másodperc - te is hallod a madárcsicsergést? - és elvigyorodom. Meg el is pirulsz, Nárci, még ha nem is akarsz róla tudomást venni.
- Szeretem a fecskéket. Rendes tőled - tovább mosolygok miközben követem pillantásommal mozdulatát. Tudod...talán ő az a fajta gyilkos, aki cuki is és levesz a lábadról. Most komolyan tetszik a srác?
Fogd már be.
- Szóval én amúgy Nárcisz vagyok és szívesen csinálnék valamit, ami alatt nem áll be kínos csend - ez az, végre határozottan mondod el, mit akarsz.Szerinted ő is így gondolja? Nyilvánvaló, hogy be fognak állni kínos csendek? - Mondjuk egy játékterem! Imádom a játékgépeket.

Néha, mondom néha megesik, hogy első látásra működik az a bizonyos kémia két ember között. Na most kezdjük azzal, hogy ez még nem két ember közötti, egyelőre csak te vagy ilyen hülye, hogy beleesel - vagy azt hiszed, hogy beleestél - egy srácba, akit a tinderen szedtél össze és egyébként még mindig elgondolkodhatnál azon, mekkora az esély rá, hogy meggyilkol sötétedés után. Aztán ott van ugye az a tény is, hogy elég nagy hülyét csináltál magadból az első fél percben, ezek után nem is muszáj elvárnod, hogy majd második randit kérjen és hozzá menj feleségül.
Freddie kezeslábasára, hallgass már!
Mutató és hüvelykujjamat összecsípve cipzárat húzok a számra, ezzel ígérem meg, hogy nem kürtölöm szét jószívűségét. Elég ott az egy családnyi madár is. Majd talán a másik az enyémbe költözik bele.
- Damian? Honnan jöttél? - kíváncsiskodok egy kicsit, ha már így bemutatkozott. Valljuk be, nem szokványos nevet kapott a szüleitől, legalábbis én még nem hallottam ezt idehaza. Vagy te igen? Ugye, hogy nem.
- Persze! - olyan fejjel és vigyorral nézek rá, mintha karácsony lenne és én lennék az egyetlen gyereke egy hulla gazdag családnak. Valójában még a szemeid is csillognak, kislány. - Itt van két utcára, mindig látom és megcsodálom, de sosem mentem még be, nehogy a mug... Nehogy kinézzenek azok, akik értenek hozzá.
A vigyorgósból hirtelen váltás zavart mosolygásba nem lehet kívülről valami biztató. Én a helyében most azonnal elgondolkodnék rajta, hogy milyen ütődöttel sodort össze a szél és lépnék le valami "a nagyim rosszul lett" szövegre hivatkozva.
- Bocsi, csak kicsit furcsa ez nekem, nem szoktam így...randizni, vagy mi - mentem, ami menthető. Mondjuk így. Aztán ha már unjuk az egy helyben ácsorgást, én pedig tudom az utat, végül is meg is indulok a cél irányába remélve, hogy Dami is velem tart.

Miért Nárci, mit tippeltél? Most miért vonod fel a szemöldököd meglepetten? Az az ó, amit formál a szád és a hang, amit kiadsz, szerinted felér egy kérdéssel? Egyáltalán rá akarsz kérdezni itt az utca kellős közepén, hogy Amerikából hogy lett Magyarország? Nem, nem. Mindketten tudjuk, hogy jobban vonz most valami más, valami, amivel nem kell felesleges és zavarba ejtő kérdéseket feltenned egy még idegen - továbbra is gyilkosságra esetlegesen felbérelt - embernek. Elvégre, ez az első randitok, nem? Randink. Az első randink vele.
Látod...te...is? Látod azt a mosolyt? Hirtelen túl sokat pislogok két másodperc alatt, aztán fel- és eltűnő mosollyal nézem őt. Nekem óráknak tűnik, míg ezt csinálom, neki talán fel sem tűnik. Egy biztos; zavarban vagy. Mióta? Talán még sosem láttalak ilyennek.
Röpke sóhajjal nyugtázom, hogy mindketten ugyanolyan kezdők vagyunk ebben, amit csinálunk. Ideje indulni, egyébként is kezd fázni a lábam, ott majd biztos meleg lesz. De ha nem, egyben biztos lehetsz. Tudod mi az? Hát hogy el fogja terelni a figyelmed a sok csipogó, hangoskodó játék és játékos róla.
Az a két utca néhány perc alatt megtehető, de útközben azért egyszer-kétszer rápillantok Damira. Tudjuk, elég cikis lenne, ha félúton inkább visszafordulna és úgy mennél tovább, mintha egy képzelt barátod lenne.
- Nézd, ott van - mutatóujjammal előre mutatok a szemközti épületre. AZ egyetlen, amivel kirí a többi közül, az a lapos tető szélén néhány méteren mászkáló Rontó Ralph, aki a kalapácsával próbálja lecsapni a hely cégéreként szolgáló táblát.
Eszedbe ne jusson.
Miért?
Mert nem kell tudnia, hogy az egyetlen amit ismersz, az Ralph a meséje miatt és miatta állsz meg rendszeresen az ajtóban bámészkodni.
Megpróbálok nem túl feltűnő lenni azzal, ahogy figyelem a reakcióit. Az előbbiből ítélve tetszeni fog neki a hely és emiatt izgatott vagyok, meg kíváncsi. Vajon erre gondolt ő is?

Biztos lehetsz benne, ez a paranoia jele. Egyáltalán mit akarsz csinálni abban az esetben, ha meggondolná magát és inkább sarkon fordul? Hát...gondoltam utána futok, lekaratézom és a torkához szorítok egy kést miközben a fülébe suttogom, hogy nem menekülhet.
Teljesen hülye vagy.
Te is.
Végülis...csak nem utál annyira, ha már megint mosolyog. Jó, jó, tudom, hogy nem nekem szól ez az édes vigyor, hanem a játékteremnek, de valljuk be, büszkeséggel tölt el a tudat, hogy én hoztam el őt ide.
Csak aztán nehogy elveszítsd az érdeklődését, meredek pálya. Vajon ha készítenének egy játékot belőled, hány szintet kellene megugrani, mire kiszabadítják a hercegnőt?
- Elég félelmetes az a majom. Tetszik - vigyorodok el megbabonázva figyelve a gépet. Ahhoz képest sokan vannak itt, de nem tud zavarni, hisz megegyezik az érdeklődésünk. Meg hát Damira kell figyelni, nem a többiekre.
- Neked kell választanod, valami olyat, ami a hozzám hasonló analfabétáknak is menni fog - nevetem el magam kislányos pironkodással. Hogy Nárcisz bevállalja, hogy valamiben rossz? Édesem, lázas vagy? Mentőt, tűzoltót, a lány mindjárt kigyullad!
Néha őt, néha a játékokat nézegetem. Villódzó fények, régi formák és pixelek, nálam fiatalabb gyerekek drukkja és sajnálkozó felkiáltásai. Ez amolyan életérzés, ugye? Olyasmi, amiben egy ideig levakarhatatlan az arcodról a mosoly, aztán a szomorúság a sorozatos vesztés miatt némi "éntöbbetsoha" után csak fokozza a teljesíteni vágyásod.
- Álljunk sorba - döntök végül az elsődleges pont mellett, amit nehéz lenne kihagyni, majd gondolkodás nélkül ragadom meg Damian kezét és húzom magammal a kisebb sorhoz.

Vajon feltűnt másnak is rajtam kívül, hogy a srác kezét fogod? Vajon neked feltűnt? És neki? Úgy hiszem, épp olyan meghibásodottak vagytok mindketten. Remélem valami jó sül ki belőle és legalább ez alkalommal nem kell leimádkozni az égből az egódat, vagy kezdesz el áradozni életed szerelméről.
Miért, nem volt vicces? Az a fiú tényleg azt hitte, hogy van barátom miközben vele randizok...
Az agyam felfogja lassacskán, melyik játékra is gondol, de annyi impulzus ér, hogy épp csak rápillantok mielőtt még nagy bámészkodva elhúznám a pulthoz, hogy ne csak nézegessünk. Minél előbb szeretnék játszani. Inkább nézni, ahogy ő játszik. Ez a helyes kifejezés, kedvesem. Mert te bizony képtelen leszel bármi hasznosat is csinálni.
Nem tudom, mikor éreztem magam ilyen jól. Ebben a néhány percben az ő kezét szorongatva, az a-ha dalt dúdolva elveszve az új világban egészen földöntúli. Mintha behúzott volna egy örvény, vagy egy hullámvasúton ülnék.
- Say after me, it's no better to be safe than sorry... Take on me... - énekelem Daminak egy lépéssel közelebb lépve hozzá. Visszafogom magam, nem vagyok hangos, de táncikálok is mellé egy helyben állva. Hova tűnt a pánik és a félelem attól, hogy lelép?
Kicsit elveszve a teremben, térben és időben magamhoz térek, de bárki kérdezné, nem tudom, mi történt Damian és a pult mögött ácsorgó alak között. Már csak arra figyelek fel, hogy a kezében vannak a zsetonok és ezt nem bírom ki vigyorgás nélkül. Szabad kezemmel kiveszek egyet a tenyeréből, majd feldobom és fogókat meghazudtoló mozdulattal kapom el.
Vicces vagy, Nárci, de a gyorsan kapjunk utána amíg le nem esik, majd fejeljük meg szegény randipartnerünket - másodjára már ténylegesen - nem éppen számít csini és profi mozdulatnak.
- Bocsi, nem szándékos... Totál béna vagyok. Jegeltessük le a Snow Brokkal - hebegem a homlokomat a kézfejemmel dörzsölve.

Neked is megint előjön az az érzés? Az a fura, kételkedős? Normális dolog hirtelen ilyen emléket elmesélni? Tudom, tudom, elsőre én is azt hittem, hogy ez egy jó sztori lesz. Amiben apu jégkrémet is hoz. Rossz lehetett? Vagy örült, mert egyedül pakolhatott a kosarába? Szerintem látszik az arcodon, hogy nem tudod hova tenni a dolgot, de ezek után bármikor hallani fogjuk ezt a bizonyos dalt, látni fogod azt a kisgyereket magára hagyva a zöldségek között.
- De aztán visszament érted? - kérdezek vissza, ha már belekezdett a sztoriba, talán nem sértődik meg, ha rákérdezek. Biztos, hogy jól végződött a történet.
Nem úgy, mint az én kis magánakcióm a zsetonnal és az üdítővel. Nem tudom, hogy is gondoltam, hogy ez sikerülni fog és miért is élem bele magam ennyire, amikor egy randin állítólag oda kell figyelni, hogy a legjobb arcunkat mutassuk. Neked meg drágám eddig csak és kizárólag a rossz oldaladat sikerült bemutatnod. Jobban tennéd, ha mosdószünetre hivatkozva meglépnél és letörölnéd magad a tinderről, nehogy többször is így járj...
Túlságosan érdekel ahhoz, hogy lelépjek, de ő sem teszi, sőt. Mondjuk megeshet, hogy olyan ovisként tekint rám, akinek elkél a pesztrálás ha már a szülei nem érnek rá. Ó, csak apád meg ne tudja.
Figyelmesen hallgatom magyarázatát, de őszintén szólva kicsit félek, hogy nem fog ez annyira menni, mint várja. Legalábbis részemről, ő nem pont annak tűnik, aki ne tudná megoldani helyettem is, ha arról van szó.
- Igenis, kapitány - bólintok. Felsóhajtok mielőtt még bátortalanul elhelyezkednék mellette. Jó szög, nagy sóhaj, koncentráció. Ebben a pillanatban érzem, hogy tök hülyeség volt pont a játéktermet felhozni lehetséges randihelyként, amikor olyan vagyok itt, mint ember a Marson. Teljesen idegen.
A várt ellenére viszont egészen könnyű ráérezni, kicsit lesni, ő hogy csinálja és persze a homlokomra csapni amikor nem úgy jön össze, mint terveztem.

Nem tudom, meddig fogok kételkedni még. Sok alkalma lehetett volna már ennyi idő alatt is lelépni, mégsem tette. Tudod Nárcikám, azt sem szabad elfelejtened, hogy olyan helyre hoztad, ami egy, itt tartja, kettő, talán ezzel megbocsátja, hogy hülye és béna vagy. Te meg...most már fogd be.
Mindig lelkesen néztem a bent játszókat, de egyedül biztosan nem tudtam volna, mit kell csinálni. Az meg hogy néz ki, hogy bemész és órákig csak figyeled az idegeneket, mert nem tudod, mivel működnek a gépek és egyáltalán mit kell húzogatni ahhoz, hogy a képernyőn ne egyből a game over jelenjen meg.
Valld be, baromira élvezed az egészet. Még engem is sikerül elcsitítanod egy időre, ami miatt igazából meg is sértődhetnék. Miért rá figyelsz? Miért nem rám? El fogsz nyomni, ha szerelmes leszel? Nem, nem! Jobb lenne, ha véget érne a randi.
- Hát ez nagyon tetszik! - lelkesen, mosolyogva fordulok a sráchoz. Nem csak a játék, de ő is, ez azonban most kevésbé lényeges. Büszkén húzom ki magam az elismerését hallva. - Jó tanárom volt - utalok egyértelműen rá, bár nem sokat kellett tanítani azon, hogy nyomjak egy gombot.
Míg a következő menetre várunk, én is kortyolok a colából, aztán tenyereimet összedörzsölve szállok vissza a ringbe.
- Mentsük meg a hercegnőt.

love of my life
Balatonon

Van ez a fiú. Vagy férfinak kell neveznek? Semmit sem kell. Azért igen, inkább férfi, korban mérve biztosan. Szóval ő, ez a férfi, nevezzük nevén, a Damim, ő a pasim? Gondolom járunk, ha ide is kézen fogva érkezünk. Igaz, valljuk be, erre nyomós okunk van; máskülönben nem biztos, hogy le lehetne rángatni a partra a nyaralóból.
Csak pár nap, biztatóan mosolygok fel rá és élvezem, ahogy már most szívom magamba a D-vitamint. Hagyjuk, hogy szerencsétlen kedves bőre minimum tizenöt árnyalattal világosabb, mint a tiéd, Nárci...
- Nézd, ott árnyék van és nincsenek sokan - mutatok a nagy fára, mely alatt bőven van bujkálási lehetőség. A part ezen része egyébként sem annyira tömött, a turistáktól hemzsegő részt  én is inkább elkerülném, köszönöm. Maradjon meg az azoknak, akik beérik azzal, hogy félméterenként hatalmas fenekeket tolnak az arcukba és olajban tocsogó lángost ehetnek.
- Kelleni fog rád naptej, de sok - ezt már az árnyékban megállva, a táskámban kutatva jegyzem meg. Mosolyogva nézek rá és kap egy puszit is. Ettől megenyhül, nem igaz? Egyébként is, ha nem tetszik Mr. Usának a Balaton és a strand, hát mi van akkor? Eltölthetjük a házban is az időt, nyomkodhatjuk a telefont. Jut eszembe, megmutattuk már neki az új appot? Igen, igen, úgy rémlik...

love of my life
Balatonon

Jó, jó, a Balaton nem egy tengerpart pálmafákkal, de egy kiruccanásnak és persze kezdetnek megteszi. Az is nagy szó, hogy ebbe belement az ember, akit néhanapján úgy emlegetek, mint a fiúm. Vagyis az, nem? Merse kezét is szoktam fogni, de... Hát igen, tőle nem ugrabugrál úgy a szíved, mint Damitól. Ez lehet a szerelem. Ez a szerelem? Nem Freddie a nagy Ő? Talán. Talán nem. Talán ő kevésbé halott?
- Ötven faktorost - Nárci, Nárci, ne vigyorogj úgy, mint aki a jövőbe látott. Szerencsés vagy, hogy neked nincs szükséged félóránkénti kenegetésre. Igazából erre vágytál, mi? Csak ezért a strandolás. Hogy bekend a hátát.
Hagyj már!
Elpirultál.
Halkan nevetek fel az arcát látva. Rosszul kellene éreznem magam, mert így kimozdítom a komfortzónájából, tudom. De van neki egyáltalán olyan? Talán. Talán a játékterem.
- Ha...leveszed a pólód, bekenem a hátad is - kissé bizonytalanul mondom miközben leterítem a nagy plédet, amin ketten is könnyen elférünk. Valahol a táskám mélyén bujkál a naptej, ott a sok egyéb dolog és ruha alatt. Elvégre a zavartság leplezésére mi sem jobb, mint a kutakodás?