37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek
A fővároson kívül - Eleonore Santos hozzászólásai (18 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. február 9. 21:27 | Link


| |


Karba tett kezekkel vár, türelmetlenségét alig látni, csak a finoman doboló ujja árulja el. Nem gondolkozott, amikor feljött, hogy újra találkozhatnának, azonnal igent mondott. Ha bármi jó hatása is volt a hajtós decembernek és a rémes januárnak, az, hogy nem éri meg aggódni az ilyen dolgokon. Nem történhet semmi rossz, ha egyszer kicsit lazábban tartja a gyeplőt, és nem próbál meg mindent és mindenkit irányítani maga körül.
Az ajkába harap, ahogy az órára pillant. Persze, hogy korábban érkezett, nem akarta megvárakoztatni a fiút. Csak azzal nem számolt, hogy addig ő fogja elunni az életét, meg hatszor átgondolni, hogy nem választott rossz ruhát. A kabátja alatt csak egy egyszerű fehér ruhát viselt, a lábát szabadon hagyta, ami miatt jó páran megnézték. Nem foglalkozott ezzel, csak a fiúra várt.
Amint megérkezett, mosolyogva lép oda Denishez, kezei lehullanak maga mellé.
- Szia. Mehetünk? - kérdezi mosolyogva, bármelyik pillanatban készen állva, hogy az otthonába hoppanáljon vele.



Utoljára módosította:Eleonore Santos, 2019. február 9. 21:51 Szál megtekintése
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. február 9. 22:23 | Link


| |
Szál megtekintése
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. február 10. 21:02 | Link


| |
Szál megtekintése
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. február 19. 21:52 | Link


| |
Szál megtekintése
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. február 26. 21:56 | Link


| |
Szál megtekintése
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. március 23. 23:01 | Link


| |



Fél szemöldökét felvonja, de egy kis mosoly még így is ott bujkál a szája szélén.
- Igen, biztos nagyon jót tenne neked - jelenti ki egyszerűen.
Közelebb húzódik a fiúhoz, de nem dől hátra. Tenyerét Denis mellkasára teszi, aztán egyet gondolva lényegtelen mintákat kezd el rajzolni rá az ujjával. Ez az ő kis béke szigetük, és még ha nem is igaz, de meg van róla győződve, hogy semmi nem zavarhatja meg ezt.
Azért meglepődik, hogy fontos ez Denisnek. Lényegében semmit nem mondanak ki hangosan, akár tudják, akár nem. Ez az egész egy édes bizonytalanság, ami talán nem is vezet sehová. Meggondolja magát, odabújik a fiúhoz, de mielőtt átölelné, magukra húz egy takarót.
- Hiányoztál - suttogja végül. Elég precíznek és szervezettnek tartotta mindig is magát, ezért elsőre nehéz csak úgy hátradőlni és élvezni a jelent. Lassan, de biztosan kezdi ezt is megtanulni a sárkánynak hála. - De azért ne szokd meg, inkább oszd be a következő öt életedre.
Igazából nem szereti olyan könnyen adni magát, de ez mégis olyan furán hangzik, főleg belegondolva, hogyan jutottak el idáig. Nem mintha érdekelné, de egész egyszerű célpont volt, csak néha akadékoskodott egy keveset.
- Egyszer ígértem neked villásreggelit - hozza fel lágyan. - Mennyire ragaszkodsz hozzá?
Persze nem akarta teljesen elvetni az ötletet, nagyon szívesen készít reggelit, ahhoz legalább még ért. De tárgyalni még szabad, és a kompromisszumoknak Denissel mindig nagyon jó végük lett. Meg hát próbálkozni szabad, azt sosem ártott még.
Utoljára módosította:Eleonore Santos, 2019. március 31. 18:51 Szál megtekintése
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. március 25. 22:05 | Link


| |



Mindig örül, ha meg tudja nevettetni Denist, nem számít milyen áron. Lassan már a hitvallása lett, hogy senkinek nem áll jól a komorság. Maximum csak magának engedheti meg ezt a luxust, nem hogy olyannak, akit még szeret is.
Ahogy elengedi a fiú, gyengéden megböki, de rögtön utána nyom egy puszit a nyakszirtjére. Akármi is történt, komolyan meglepődött, amiért ilyen könnyen lemondott a reggeliről. Nem mintha akkora jelentősége lett volna, de ezzel csak azt az érzetet keltette Ellieben, hogy nem lesz tovább.
- Tényleg nem harcolsz az omlettemért? Fogalmad sincs, mit hagysz ki - jelenti ki könnyedén, mintha az imént nem az ellen harcolt volna.
Fogalma sincs mi történik, és ez megrémíti. A változást általában könnyen fogadja, feltéve, ha tudja, mikor mire kell számítani. Sötétben tapogatózni a legnehezebb dolog, amit el tud képzelni.
Még ha el is távolodik tőle Denis, automatikusan utána nyúl. Végül mégsem érinti meg, keze csak úgy ott hever a takarón. Nem tetszik neki ez a fura nyomás a mellkasában, újra csak együtt akar lenni vele, minden mellékzönge nélkül.
- Itt is lehet, nem zavar a füst - feleli szórakozottan. Amióta rengeteg időt tölt el a pubban, jóformán már meg se érzi, nem hogy bántaná.
Vesz egy mély levegőt, sokadik próbálkozás után elengedi a negatív gondolatokat, helyette próbál teljesen optimista lenni. Oldalasan fekve helyezkedik el, fejét megtámasztja a kezén, közben lassan fentebb húzza a felül levő lábát. Nem aggódik, lágyan mosolyog Denisre.
- Minden oké? - kérdezi teljesen komolyan. Most nem vicceli el a dolgot, hiszen a válasz nagyon fontos neki.
Utoljára módosította:Eleonore Santos, 2019. március 31. 18:50 Szál megtekintése
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. március 30. 19:53 | Link


| |



Sunyin elmosolyodik, mert ezt a kört megnyerte. Alapjáraton utálta a főzés minden formáját, de most igazán össze fogja szedni magát. Eddig csak időrablásként tekintett erre, ami nem szolgál semmit. De ha van kinek ügyeskedni, már nem is tűnik annyira szörnyű feladatnak.
Egészen belesimul a fiú ölelésébe, ahogy már az omlettet tervezi. Nem porcelánbaba, akit óvni kell, ezért is szerette annyira ezeket az alkalmakat. Denisben ott volt minden, amit keresett, legalábbis ezt hitte.
Sok mindenre számított, de nem erre a vallomásra. Az a bűvös 'm' betűs szó olyan furcsán érinti, nem is tud azonnal reagálni. Tagjai megmerevednek, ha nem érezné a szorítást saját magán, már biztosan felpattant volna. Mégsem szakítja félbe a fiút, csendesen hallgatja végig.
- Értem - jelenti ki hosszas hallgatás után.
Mégis meggondolja magát, megpróbálja lefejteni magáról Denis kezét, de csak azért, hogy a szemébe nézhessen.
- Nem, mégsem értem. Mi ez az egész? - nem vádlón kérdezte, csak mintha... szomorúnak érezné magát. - Most mit kellene mondanom? Hogy rendben van, ne felejts el meghívni az esküvődre?
Nem is tudja, pontosan mit jelent neki ez a dolog kettejük között. Mint mindig, most is fél beismerni az érzéseit, maga előtt is titkolná a végletekig, hogy nem tudja elengedni őt. Mégis, az a kislány valahol odakint biztos szomorú. Megmentés ide vagy oda, felnőtt nőként képtelen ellenállni ennek a srácnak, akkor hogy lenne erre képes egy fiatalabb? Megint megpróbál elhúzódni, nehezen tud tiszta fejjel gondolkozni, amikor ennyire közel van Denishez.
Utoljára módosította:Eleonore Santos, 2019. március 31. 18:50 Szál megtekintése
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. március 31. 18:49 | Link


| |



Nem tudja eldönteni, hogy dühös legyen, vagy sírjon. Akármennyire is szabadelvűnek vallotta magát, ez valahogy nagyon a határon mozgott. Próbált a dolog pozitív részére gondolni, hogy milyen jófej és kedves a fiú, amiért megteszi ezt. Biztosan nagyon jó barátjának vallhatja a lányt, ha már ebbe is belement. Mégsem érzi magát ettől jobban.
Akár egy robot, úgy engedi, hogy azt tegyen vele Denis, amit akar. Nyugtathatja magát, hogy ez azért nem a világ vége, mégis érzi, hogy lassan elérzékenyül. A gombóc a torkában egyre nagyobb, nagyon nehéz visszafognia magát.
- Én... - nem tudom. Nincs szíve ennyivel lerendezni mindezt. Megtehet bármit, elvehet más lányokat, de egy 'nem tudom'-nál sokkal többet érdemel.
Még mielőtt bármit is mondhatna, a fiú hamarabb kezdi el. Tekintetük összefonódik, a boldogságát jelentő szemek csak őrá figyelnek. Talán nem ez volt a legszebb vallomás, de ez csak az övé. Ellie nem vágyott betanult szövegre, képmutató szónoklatokra, csak az ő sárkányára.
Óvatosan közelebb csúszik, megpróbálja lentebb csalni a kezüket, hogy egészében láthassa az arcát. Már kimondott egy varázsszót, talán a következőnél sem fog összeomlani a világ.
- Nem akarlak elhagyni - rázza meg a fejét. - Szeretek veled lenni, mert különleges vagy nekem. Nagyon. De ez... - sóhajt egy aprót, de nem húzódik el.
Igazából nem érdekli, hogy mitől vagy kitől menti meg a lányt Denis. Nem is fontos, hogy felveszi a nevét, hogy majd talán dicsekedni is fog ezzel. Az egyetlen ami számít, hogy vele akar lenni. Ezzel a kiszámíthatatlan fiúval, aki miatt nem képes másra gondolni, akiben megbízik a végsőkig. Nem fogja kevesebbel beérni.
- Nem számít, ha azt mondod. Csak a tiéd vagyok - kijelentésnek szánta ezt, de mégis megremeg a hangja. Hiába nem kételkedik benne, mégis nehéz elsőre elfogadni, hogy házas lesz.
Szál megtekintése
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. március 31. 21:56 | Link


| |



Nem akart játszani mások érzéseivel, csak nehezen tudta befogadni ezt az információt. A kedvese szenvedését látva még el is szégyelli magát. Nem is volt olyan régen, hogy a célja lett megvédeni őt, nem pedig ártani neki. Amúgy meg kit zavarnak a körülmények, csak az a lényeg, hogy ők jól érezzék magukat.
Ahogy meghozza a végleges döntést, egyértelmű, hogy nincs az az erő, ami képes lenne távol tartani Denistől. Lehunyt szemekkel hajol előre, hogy el tudja mélyíteni a csókukat. Kész érzelmi hullámvasúton vannak túl, de megérte. Mindig megéri, ha róla van szó. Tenyerét a fiú arcára simítja, csak pár milliméternyire távolodik el tőle.
- Ez itt pedig - bök a fiú mellkasára, a szíve felé -, most már csak az enyém.
Tulajdonjogot formálni bármire is nem szép dolog. Nem pórázt akar rá kötni, nem visszafogni, isten ments tőle. Ha akarja, elmehet tőle, ezzel csak azt akarta kifejezni, hogy mindig vissza fogja várni. Mindig lesz helye az életében, ráadásul nem is kicsi.
Hátradobja a haját, kicsit megkönnyebbülten engedi ki a bent tartott levegőt. Ezen is túl vannak, és még mindig forog a Föld, még mindig együtt vannak.
- Denis... te nem vagy éhes? - teljesen komolyan kérdezi, de csak vigyorogva néz a fiúra.
Egyikük számára sem könnyű megnyílni, ez kristálytiszta. Ellie még lóg egy vallomással, ezt nem felejtette el, nem is fogja. Valamivel mégis vidámságot akart csempészni a szituációba, meg akarta mutatni, hogy tényleg nem változott semmi. Vagyis nemhogy nem gyengült, de még szorosabb is lett közöttük a kötelék, úgy érezte.
Szál megtekintése
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. április 3. 17:58 | Link


| |



Elég a bólintás, már nem kételkedik többet. Talán egyszer meg fogja bánni a döntését, a ragaszkodását, de addig egészen biztosan nem, míg így néz rá Denis, mikor így érinti meg. Már nem akar mást kérdezni, elég neki, hogy minden aggályát elveszi csókokkal. Az első alkalommal mondta, hogy nagy játékos Brightmore, de akkor még nem is sejtette, hogy mennyire igaza van. Volt esélye mást választani? Nem igazán, bár nem is akart.
Ugyanott folytatják a konyhában, aminek kifejezetten örül. Még ha kicsit hűvösnek érződik elsőre a pult, a sárkány mellett sosem fázott sokáig. Kezeit finoman a nyaka köré fonja, nem is nagyon akarja elengedni.
- Úgy van, omlett - ha a katonák hasonló kedvvel indultak volna harcba, ahogy Ellie főzni készült, egy háború sem tartott volna sokáig. - De ha itt üldögélek, nem fog elkészülni.
Nem mintha annyira menni akarna. Ujjaival lágyan simít végig Denis karján, tekintetével követi egészen a kézfejéig. Az ilyen pillanatokban szokott elgondolkozni, hogy talán túl sokat kér, még ha szavak nélkül is.
- Mirelit pizza jó lesz? - felszegi a fejét, egész vidámnak érzi magát. Elég titok vár még leleplezésre, Ellie szakács analfabéta léte pedig ne legyen közte.
Szál megtekintése
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. április 8. 18:52 | Link


| |



- És még csak nem is vagyok legilimentor - kacsintott vidáman Denisre. De még ha az lenne se kukucskálna, és végtelenül hálás, amiért a sárkány sem teszi meg ezt. Pontosan nem tudja milyen szinten áll, talán már meg se érezné, azért mégis megszavazta neki a bizalmat. Ismét. 
A pálca nélküli varázslat nem kimondottan az erőssége, de kinyitni a mélyhűtőt és a sütőt egymás után szerencsére nem túl nagy feladat. Amint a pizza a rácson landolt papírok nélkül, kénytelen félig elfeküdni a pulton, hogy elérhesse és beállítsa a hőfokot. Épp visszatornázta magát ülő pozícióba, amikor meghallotta a randi szót. Kezeit maga mögé tette, azokon támaszkodott meg, közben enyhén csücsörítve nézett szembe a fiúval. Finoman szólva nem tartotta magát randi-kompetensnek.
- Nem baj, ha csontos a hús? - Ötlete sem volt, hogy mire kellhet, de pár napja kapta egy falusi bácsitól, aki nem tudott mással fizetni a pubban. Nem szokása ilyet elfogadni, ha Jonason kívül más teszi meg, tuti mérges lett volna. Viszont nemsokára meglátogatja a családja, akkor pedig abból akart készíteni valamit. Jobban mondva az anyukájával készíttetni, nehogy elrontsa az egészet. Így viszont majd el fog látogatni valamelyik piacra, ami teljesen jó dolog, már régen járt olyan helyen.
- És hova vinnél? - kérdezte visszatérve az előző felvetésre. Egyik szemöldökét megemelve mosolygott, majd közelebb hajolva nyomott egy puszit Denis arcára. - Mi lesz a dress code? - suttogta a sárkánya bőrébe.
Még mindig fülig ért a szája, amikor finoman a mellkasához érve próbálta jelezni, hogy leszállna a pultról a húsért.
Szál megtekintése
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. április 9. 22:27 | Link


| |




Összevont szemöldökkel figyelte, ahogy Denis mögé lépett, majd a kitárt ablakot. Mindezt egy "ne ijedj meg" mondat kíséretében. Már nagyon sok csúnya dolgot látott az életében a sötét mágikus kutatásai révén, de azért akárhonnan nézzük, nem volt túl biztató a helyzet. Ahogy feltűnt a hárpia, teljesen kiment a fejéből a hús, rögtön arra gondolt, hogy ő lesz most a rituális áldozat. Tanult róluk, látott már párat rezervátumokban biztonságos távolságból, de találkozni velük testközelben teljesen más téma.  
- Hű - egyszerűen ennyi reakciót tudott kipréselni magából.
Tedd a világ egyik legjobb átoktörő boszorkányát egy legendás lény elé, és megszólalni sem tud. Plusz add hozzá, hogy nincs nála semmilyen védelmi eszköz, hisz csak egy kis légyott után a konyhába tévedt ki. A végkifejlet nem épp egy chilled állapotú Ivana.
- V-vou te dar a comida - anyanyelvén mondta el, hogy ad ételt, csak úgy megszokásból. Eddig ha portugálul beszélt állattal, még egy sem támadta meg, most újra ebben reménykedett.
Kinyitotta a hűtőt, elővette a sertés lapockát, a fóliát a földre dobva indult el a hárpia felé. Tekintetét le sem véve róla kicsit felengedett végre a céljukat meghallva.
- Olaszország jó hely - bólogatott, ahogy letette a tányért a párkányra, Denis mellé hátrált. Esélytelen, hogy most csak úgy hátat fordítson, amikor egy ilyen állatot lát. Csípőjével a pultnak támaszkodott, azonnal a fiú kezéért nyúlt. Nehezen, de elszakította a tekintetét a hárpiáról, hogy a szemébe nézhessen.
- A kényelmes ruha relatív, ha valami nem tetszik, úgyis leveszem - kihívóan kacsintott egyet. - És azt a hosszú utat sétálva tesszük meg? - finoman próbált puhatolózni, pedig erre gondolva nagyon izgatott let. A túrázás az egyik, ha nem a legkedvesebb hobbija, még ha nincs is a képben a sötét mágia.
Szál megtekintése
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. április 11. 23:10 | Link


| |



Ha nem lenne ilyen közel Denishez, biztosan elkezdene hadoválni, hogy persze, miért is bántaná egy veszélyes bestia, aki legmélyen tuti csak egy kezesbárány. De így csak bólogatni kezdett, közelebb bújt hozzá.
- Imádom, hogy ilyen lovagias vagy - jelentette ki vidáman. Felemelte a fejét, apró csókot nyomott a szájára.
Próbált megbarátkozni az egész randi dolog gondolattal. Olaszország, motor, Denis. Tényleg hihetetlenül romantikusan hangzott, el kell ismernie, hogy van fantáziája a srácnak. Mégis hogy tudna ellenkezni, amikor így mosolyognak rá?
- Egy valamit tudnod kell ebben az esetben - próbált nagyon komoly maradni, de persze esélytelen az egész. - 90 alatt nincs élet, vagy nem ülök fel mögéd.
Nem sűrűn motorozott, az ilyen mugli közlekedési eszközök kiestek az életéből. A sebesség viszont lenyűgözte, még pótolta is a sima túrát.
Persze, hogy vissza kellett térni a hárpiára, nem is lehet megfeledkezni róla. Mielőtt folytatta volna, rémülten arra gondolt, hogy nem volt elég a vacsi, nála pedig már nem igazán van más kaja. De Denis még ennél is többet kért, és akármilyen szánalmas, még csak rá sem tudott gondolni a habozásra. Nap, mint nap le kellett győznie a félelmeit, ez most sem volt másképp. A különbség épp csak annyi, hogy most sokkal jobb a jutalma, ha nyer.
- Nem csak ennyire - mondta, ahogy lágyan felfelé mozdultak az ajkai.
Niamey felé fordulva felgyorsult a pulzusa, mélyen szívta be a levegőt. Óvatosan indult el felé, egy vonallá préselődött a szája, nehogy megint elkezdjen valamit szövegelni külhoniul.
Szál megtekintése
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. április 16. 00:20 | Link


| |



Nem hiszem el, hogy félek.
Még egy darabig várt arra az érzésre, amikor megnyugszik, mert Denis fogja a kezét, de csak nem jött el. Nagyon szerette az érintését, a világ végéig tudná még élvezni a kis élcelődésüket, de a madár... az madár, és még mindig ott ült az ablakban. Más lányok májusfát kapnak a párkányukra, Ellie meg hárpiát. Szép az élet.
Felvont szemöldökkel meredt Denisre, és egészen eddig tartott a némasági fogadalma.
- Csak hercegnő? - kérdezett vissza megilletődve. Nő még nem ért el ilyen sikereket a szakterületén, ha másra nem is, erre büszke volt. Ahol a legtöbben visszafordultak, ő ment egyenesen tovább. Nem egyszer ijedt meg, sokszor az életét is féltette.
Szóval ne szórakozzon vele egy madár se, mindegy, mekkorára nőtt. Egész rendesen megszívta magát, határozottan lépett Niamey elé, kilépve a fiú bűvös érintéséből. Erősen koncentrált, csak azt nem tudta, pontosan mire. Az élőlényekkel mindig nehezebb, mint az átkokkal.
Kezdetnek felé nyújtotta a kezét, és akármennyire hihetetlen, nem szögesdrótot érintett, hanem puha tollakat. Az állat tekintetét kereste, ahogy végigsimított rajta. Végig azt mantrázta magában, hogy ma nem lesz desszert, legalábbis nem a hárpia számára.
- Elképesztő történelmi pillanatnak lehet szemtanúja, Mr. Brightmore - jelentette ki kicsit ironikusan. - Egyébként hogy találtál rá? Egy crup gondolom túl unalmas lett volna.
Továbbra sem mert félre nézni, de újra a sárkányt kereste kezével. Ahogy rátalált, végre megérezte azt a nyugalmat, amit eleinte várt. Nem akart máshol lenni, nem akart elszökni. Akármi fog történni, már nem aggasztotta annyira. Köze lehet az állatsimogatáshoz is, de akár a fiúhoz is, aki képes volt rávenni minden őrültségre, aminek eddig ellent mondott. Nem szeretné elengedni semmi áron, ebben már biztos volt.
Szál megtekintése
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. április 27. 15:43 | Link


| |



- Ahhoz nem elég egy gyű... - , de már nem tudta befejezni, némán figyelte a madár mozgását. Amennyire félelmetesnek találta, ugyanannyira volt lenyűgözve a látványtól. Csodálatos volt, még azt sem érezte meg, hogy a tincseit szálanként a hátára fújta a szél. 
Mosolyogva fordult Denis felé, a szemeibe nézve könnyen el tudta képzelni a történetét. Azonnal megértette, miért lett ennyire különleges a kapcsolatuk. Mind a ketten hosszú utat jártak be, és még ha nem is beszélgetnek, megértik egymást. Ritkán látni, hogy két lélek ennyire egymásra talál.
- Tudom - felelte. Eddig nem sejtette, hogy ez lehetséges, de elég volt pár percet látnia, sok mindent megértett, amit addig nem. - Jobb helyre nem is kerülhetett volna - jelentette ki az ablak felé nézve, mintha még mindig ott ülne a hárpia.
Arról viszont fogalma sem volt, hogy mit jelent tartozni valakihez. Nagyon szeretett Denis mellett lenni, a vele töltött idő aranyat ért. Az érzés mesés volt, a következményekkel meg majdcsak megbírkózik valahogy. Mosolyogva fordult a fiú felé, kezét lazán a csípőjére téve nézett bele a szemeibe.
- Szereztél magadnak egy nőt, aki nem csak szeszélyes és kiszámíthatatlan, de még egyedi is. Na meg mellette itt vagyok én, az angyalod - tekintetét a plafonra emelte, ahogy cinikusan végigmutatott magán.
Elég leszek neked? Egész nagy adag büszkeség szorult belé, ezt mégsem merte hangosan kimondani. Helyette ismét megszüntette a távolságot kettejük között, elmondhatatlanul élvezte, hogy már milliméterek sem választják el. A hátánál még vigyázva futtatta fel a kezeit, de a vállaihoz érve már nem finomkodva kapaszkodott belé, mintha az élete múlna rajta. Az ajkába harapott, ahogy pajkosan nézett Denisre. Lábujjhegyre állt, hogy a fiú válla felett átnyúlva finoman elhúzza a cigit tartó kezét.
Teljesen elfelejtette a pizzát, amíg nem kezdett el sípolni a sütő. Szemeit forgatva lazított a szorításán. Ha nem lett volna éhes, az sem zavarná, hogy odaég az étel.
- Hát persze - morogta, de azért még egy rövid csókot adott, mielőtt a sütő elé guggolt.
Szál megtekintése
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. május 7. 21:43 | Link


| |



Helyeslően bólogatna, ha nem foglalná le valami sokkal jobb, sokkal égetőbb szükséglet. Minden nő ördög és angyal egyszerre, ha arról a férfiról van szó, aki így megdobogtatja a szívét. Csendben kivár, vagy lehetőséget sem hagyva támad. A nyugalom szigetét kínálja, mialatt tornádó dúl benne. Mindez zavaró is lehetne, mégis élvezi, mert vele lehet közben.
Nem finomkodnak, és pont erre a hevességre van szüksége. Túl vannak egy házassági témán a random lánnyal, lebeszéltek egy randit és még a madár is jóllakva ment el. Már nem kell másra figyelnie, csak Denis érintését élvezi.
Éppen ezért átkozni kezdi azt a sütőt, a pizzát, meg az éhségérzetét is. Számíthatott volna Brightmore következetes engedetlenségére, de még mindig képes meglepni. Ilyenkor kétsége sincs arról, hogy ugyanannyira kívánják egymást és más nem is jöhet szóba.
- Nem, igazából Olaszország úgy egészében kimaradt eddig nekem - feleli őszintén, miközben a kesztyűbe bújtatott kezével kikapja az ételt. - Eddig nem volt időm a mediterrán vidékre, csak keletet fedeztem fel. El tudod képzelni, mennyire hideg van ott? - hiába árad felé a meleg a sütőből, elég a lengyel télre gondolnia, máris végigfut a hátán a hideg. A kultúrájukat imádta, a nyelv tökéletlenül is tetszetős, a humoruk zseniális, de az időjárásuk siralmas. - Mínusz tíz fok volt ott, és azt mondták, hogy az még egész jó. Hogy lehet ott létezni egyáltalán?
A fejét csóválva tette a pizzát egy nagyobb tányérra, amit aztán fel is vágott szeletekre. Miután végzett vele, a csapban végezte az eszköz, az étel pedig a pulton, közel Denishez. Persze kivihette volna az ebédlőbe, ha Denis úgy szeretné, meg is tehetik, csak egyetlen egy szeletet hadd fejezzen be.
- Jó étvágyat - akarja mondani, de mivel már elkezdett rágni, csak valami hasonlóra futja. Miután lenyeli végre az első falatot, mosolyogva néz fel a másikra. - Amúgy nagyon tetszik az egész andiamo, bambino, arcobaleno, pasta felfogásuk. Te mikor jártál arra?
Szál megtekintése
Eleonore Santos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. május 21. 00:07 | Link


| |



Nem felel semmit a bocsánatkérésre, nem lenne értelme. Egyrészt tele van a szája, másrészt pedig észre sem vette volna, ha nem hívja fel rá a figyelmet. Amíg nem a bőrén nyomja el, addig nem zavarja. Az egész szelet pizza lecsúszik a csendben, de a világért sem szeretné sürgetni Denist. Nos, talán egy picit sántít ez a kijelentés, mert hallani nagyon szeretné, csak nem erőltetve.
- Ühüm - bólogat végül elgondolkozva. A hallgatás sokkal többet mondott számára, mint az üres szavak, amiket végül megkapott. - A lényeg, hogy te tudod, hová viszel - folytatja, majd elvesz egy újabb szeletet.
Ahogy elkezdi azt is betermelni, kicsit zavarni kezdi ez a hirtelen feltámadt elégedetlensége. Nem érti, miért Denis az első, akiről tudni szeretne mindent, miért akarja az összes apró részletet felfedezni benne. Férfi ennyire még nem keltette fel az érdeklődését, mindenki más csak futólag foglalkoztatta. Valami nagyon nem stimmel, valami megváltozott Ivanaban.
A pizza szélét visszadobja a tányérra, lesöpri magáról a kételyeit a morzsákkal együtt. Most még itt van vele, egyelőre ennyi elég neki.
- Elég rendesen kimerítettél, Brightmore - kacsint rá játékosan. Nem csak fizikálisan, de mentálisan is. Egy egészen apró, mélyen alvó része szeretné megkérni, hogy maradjon vele, hangosan mégsem mondja ki. Mindent az asztalon hagyva fordul meg, majd holnap talán foglalkozni fog a tisztasággal. Most csak az érdekli, hogy Denis követi az ágyba, vagy a ruháit felkapva fog távozni.
Szál megtekintése
A fővároson kívül - Eleonore Santos hozzászólásai (18 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek