Kins & Kens
- ketyere kereskedés, szervíz és tárlat -

A Bogolyfalva főutcáján található sötét, nem túl bizalomgerjesztő bolt angolszász stílusjegyeket hordozó, patinás kirakata két félkörívből áll. Polcain a legkülönfélébb varázslatos berendezések és mugli elektronikai cikkek sorakoznak. A két kirakatrész közt található a bejárati ajtó, melynek egyik üvegén gravírozott, cirkalmas kiírás ismerteti az üzlet szolgáltatásait:

• mágikus műszerek forgalmazása
• mugli eszközök megbűvölése, rúnázása, javítása
• elektromos kütyü kiállítás

Ahogy belépsz, egy sötét fabútorokkal szegélyezett, csupa vitrines helyiségben találod magad. Középen egy kör alakú, sok fiókos komód helyezkedik el. A szemben lévő fal egybefüggő, hatalmas tükör, melyből egyetlen ajtó nyílik a jobb oldalon a privát berkekbe. Ettől balra áll egy üveges szekrény, és még tovább a sarokban a vevőpult. A falról, a bútorokról hosszú, állítható fémvázú lámpák nyúlnak mindenütt a térbe. Úgy tűnhet, áram működteti a berendezéseket, valójában mindent varázslat hajt.


Az üvegvitrinek a legkülönfélébb gépek tárlatát kínálják a látogatónak a mágikus szerkezetektől (lásd: óra, lemezjátszó, fényképezőgép, rádió) kezdve a varázstalan, elektronikus eszközökig (lásd: televízió, mobiltelefon, laptop). Az üzletben azonban csak az előbbiek kaphatóak, utóbbiaknak a javítására, mágiával való ellátására (ára: szerkezettől függően 5-10 galleon) és felrúnázására (ára: nagyjából a szerkezet ára) van mód az üzletben.
A vevőpult mellett a falon egy pergamen hirdeti: ~ Nagykorú vásárlóinknak a szolgáltatások után fizetendő összeg bizonyos hányadát lehetőségük van véradással kiváltani. Bővebb tájékoztatásért, kérjük, forduljon a bolt dolgozóihoz! ~ Aki ezt az alternatívát választja, azt az egyik alkalmazott a hátsó szobába kíséri, ahol megkínálja egy pohárka főzettel, amely biztosítja a szédülés, rosszullét elkerülését. Ezután egy henger alakú, mágikus orvosi műszer végét az alkarhoz nyomva, leveszi a megbeszélt mennyiséget. A művelet egy apró szúrással jár csupán.




Alkalmazottak:

Wigner Szilvia Szakterülete: mugli tárgyak megbűvölése Igen tehetséges, ám meglehetősen hallgatag, komor külsejű fiatal boszorkány. Nem túl társaságkedvelő, a munkáját azonban alázattal és precízen végzi, egészen kiválóan. [played by Alisen Down]

Ilosvai György Szakterülete: mugli eszközök felrúnázása Barátságos, hórihorgas idős varázsló. Igazi mesterember, aki szeret kedélyesen elbeszélgetni a boltba betérőkkel, legyen szó akármilyen témáról. [played by Geoffrey Rush]

Tulajdonosok:

• Matthew G. Kinsey
  Jelenleg Londonban él, nagy ritkán teszi csak tiszteletét a boltban.

• Adam Kensington
  Esténként tűnik fel olykor az üzletben, megcsodálni egy-egy készüléket vagy éppen a többiek munkáját, rendre csatlakozva a bütyköléshez, szereléshez.

Nyitva tartás:

H-P: 8-16
Sz: 8-14
V: zárva
A hivatalos nyitvatartási időben biztosan találsz valakit a boltban, ha viszont máskor térsz felénk, és mégis mozgást látsz az üzletben, kopogj be bátran! A jelenlévő rendelkezésedre áll, akár ha csak a kütyükiállítást megszemlélni érkeztél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=438769#post438769][b]Tormay Lénárd - 2014.12.19. 14:48[/b][/url]

Adam

Még mindig nehezen térek magamhoz a látottak után. Az előttem szertefoszló füst misztikussága arra késztet, hogy a lehető legrosszabbra is felkészüljek. Szabad kezemmel kitapintom a zsebemben pihenő pálcámat. De időm sincs elővenni, az események oly gyorsan peregnek le előttem, mintha egy mozivászonnal néznék farkasszemet. Tehetetlenségemből egy férfialak zökkent ki, aki legalább oly rejtélyes módon tűnik fel a közelemben, mint a zűrzavar robbant ki a semmiből.
Nem tudom, hogy mit gondoljak. Gyanítom, hogy a füst miatt nem láttam jöttét, de ebben a lelkiállapotban azt is elképzelhetőnek tartom, hogy ő az előbb tapasztalt jelenség kiváltója. Bizonytalanul vacillálok viselkedésemet illetően. Roppant kellemetlen, hogy igazából azt sem tudom, mit keresek még itt, ráadásul úgy fest, mintha bizonyos szempontból akadályt lennék az események sodró lendületében.
Felmérem esetleges káraim, majd néma bólintással felelek. Úgy tűnik, kutya bajom, ráadásul a csomag is megúszta a kalandot. Rekedtes hangja nyugodtságot áraszt, frusztráltságomnak mégsem vet véget. Valamelyest bizalomkeltő, hogy irántam érdeklődik. Talán egy auror, hiszen utóbbi mondata erre vallana. Éppen nekilátnék vonásai alaposabb szemügyre vételének , amikor ő már be is lép a megrongált ablakú helyiségbe. A sötétség nem nekem kedvez, a külseje alapján aligha tudom beazonosítani. Ha láttam is valahol, nem sok közöm volt az illetőhöz. Megjelenése több dolgot sugallhat, egyelőre kénytelen vagyok abban a hitben ringatnom magam, hogy egy jótevő, még ha ez nem is válasz minden bennem motoszkáló kérdésre.
Nem bírom megállni, hogy ne menjek utána. Néhány lépéssel közelebb osonok a szilánkosra tört kirakathoz, próbálva összerakni a képet. Az üzletben is elég sötét van, ezért nem megyek a nyíláshoz túl közel. Már így is túl sokat kockáztatok. Az úr ugyanis nemrég hívta fel a figyelmem arra, amire eredetileg nem is gondoltam volna: még egyáltalán nem biztos, hogy biztonságban tudhatom magam.
- Ez az, aminek gondolom? - húzom el a szám, némi sajnálattal gondolva a feltehetőleg még mit sem sejtő tulajdonosra. Ahogy ugyanis jobban hozzászoktatom szemeim a sötéthez, egyértelműen látszik, hogy az üzlethelyiségnek váratlan vendége akadt, de egyébként se kell sok filmet megnézni ahhoz, hogy a betört ablakok alapján leessen a dolog.
- Lát valamit? - újbóli kérdésem valamelyest halkabb, s az immár abszolút szem elől tévesztett fickó felé irányul, aki remélhetőleg még így is meghallja majd.
Roppant kíváncsi lettem, mint egyedüli tanúja egy betörésnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=438817#post438817][b]Adam Kensington - 2014.12.19. 15:56[/b][/url]

Ahogy körbenézek, rögtön egy kárelemzést készítek magamban. Három betört vitrin, néhány ellopott készülék. Közel sem olyan vészes a helyzet, mint amilyen lehetne. Hamar rendet teszek és holnap elintéztetem az üvegezést Ilosvai úrral. Az eltulajdonított értékek visszaszerzése vagy pótlása lesz a húzósabb feladat.
A füst oszlik, a srác meg kérésem ellenére bejön utánam. Hát persze.
- Vigyázz a szilánkokkal! - hívom fel erre a figyelmét, hátraszólva neki. Könnyen átszakíthatják még egy téli cipő talpát is, ez pedig több okból sem volna kedvező. Hiszen akkor megsérül, ami egy részről fájdalmas, más részről vérrel jár. Annak meg most végképp nem örülnék, van elég gondom.
- Betörtek. De már nincsenek itt. - felelek neki valamint közlöm Vele az utóbbit megnyugtatásul, hiszen szívverésén érzem, nem pusztán az iménti izgalmak munkálnak benne, ám némi félelem is.
- Adam Kensington vagyok. Enyém a bolt. - fedem fel kilétemet a fiú előtt, mert viselkedéséből úgy sejtem, ezzel nincsen tisztában. Miért is lenne? Azzal most nem húzom az időt, sem a srác idegeit, hogy elmondjam, Matt Kinsey a tulajdonostársam, szóval nem csak egyedül enyém az üzlet. Ezek most felesleges körök volnának. Inkább lámpát gyújtok, és a srác felé fordulok.
- Le tudnád írni pontosan, mit láttál? - kérdezem Tőle lágyan. Bár én eddig is tökéletesen láttam Őt, hiszem a sötétség a természetes közegem, Ő csak most szemlélhet engem meg jobban a lámpafénynél. Gondolom, jót tesz a lelkének, ha nem egy árnnyal társalog. Így talán könnyebb beszélnie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=438827#post438827][b]Tormay Lénárd - 2014.12.19. 16:35[/b][/url]

Az ismeretlen érkező felméri a helyzetet. Úgy tűnik, különösen a szívén viseli az üzlet nem éppen szerencsés sorsát. Annyit tudok tenni, hogy egyedüli szemtanúként azért megvárom, hogy mi lesz ebből. Hátha hasznomat veszi, közben pedig a fülembe juthat valami érdekes információ a betöréssel kapcsolatban. Eddig se siettem sehová, tehát ezután se fogok. Egek, mit fognak szólni a többiek, ha elmesélem nekik a sztorit...
Egy darabig néma csendben állok odakinn, aztán amikor beljebb hajt a kíváncsiság, utánam szól, hogy vigyázzak a szétszóródott törmelékkel.
- Rendben - nyugtatom meg az odabenn ténykedő alakot, az útba eső üvegdarabokat gondosak kerülgetve -
Valóban nem volna jó, ha egy fránya szilánk áthatolna a bakancsomon, amit egyébként elég vastagnak gondolok, de ki tudja... Nem kísérleteznék ilyesmivel. A szünetben jó volna épségben, fájdalommentesen hazautaznom, nem pedig kötések ölelésében.
Sejtéseim igaznak bizonyulnak. Kérdésemre ugyanis a várt feleletet kapom, vagyis betörtek. Ugyanakkor azt is megtudom, hogy ő a bolt egyik tulajdonosa. Mert azért annyira tájékozatlan nem vagyok, hogy tényleg semmit se tudjak a helyről, az iskolában gyorsan terjednek a pletykák, egy ilyen kócerájt pedig általában több ember üzemeltet. Nem utolsó sorban az üzlet neve is árulkodik arról, hogy egy másik emberrel is szerencsém lehetne. Ezúttal azonban Adam Kensington úrral állok szemben, aki így már érthető, hogy miért termett ilyen gyorsan a tett színhelyére.
- Jó ég... - döbbenek meg - Miért nem működött a riasztó?
A jól ismert sipító hangra ugyanis nem emlékszem. Szinte hihetetlen, hogy egy ilyen biztonságos helyen ez megtörténhet. Pláne az adventi időszakban! Nem vagyok túlzottan vallásos, de ez azért igencsak erkölcstelen cselekedet. Jómagam már rendelkezem annyi ismerettel erről a világról, hogy tudjam, a riasztóbűbájoknak itt széles a skálája. Van, hogy gyakorlatilag lehetetlenné teszik az utat a betörők elől, s nem épp mugli módszerekkel.
A helyiség megvilágítódik, így szó szerint fény derül az eddig számomra feketeségben úszó részletekre. Ösztönösen járom körbe én is a belső termet, melyben egyébként nincs is akkora kár, mint amire számítottam. Néhány betört, üresen álló vitrin jelzi, hogy a tolvajok nem üres kézzel távoztak.
- Gondosan kitervelhették. - jegyzem meg komoly hangsúllyal. Igyekszem nem haszontalannak bizonyulni a férfi előtt.
- Tudja, elég nehéz megfogalmaznom. Nem ülhetnék le valahol? - pillantok rá kérlelően. Túlságosan össze vagyok zavarodva, még bemutatkozni is elfelejtek. Kapásból szinte semmire sem vagyok képes emlékezni, ezért reménykedem abban, hogy a nyugodtabb környezet majd felserkenti egy kicsikét a memóriámat. Persze csak akkor, ha a tulajnak sem életbevágóan sürgős az a beszámoló.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=438832#post438832][b]Adam Kensington - 2014.12.19. 16:55[/b][/url]

Aközben sem tétlenkedek, hogy a fiúval társalgok. Ahogy körbejárom a megrongált, kifosztott boltot, a nyomokat figyelem és mélyeket lélegzek, magamba szívva a hátra hagyott illatokat, amelyeket elraktározok magamban, mint valamiféle mintákat. Ez alapján bármikor felismerem őket, és mivel kiváló szaglással rendelkezem, így nem is kell túlságosan közel lenniük. Már most a nyomukba eredhetnék tehát, azonban ezek a dolgok nem így mennek. Egy önbíráskodó vámpír soha nem jár jól. Kell a szemtanú és kell a bizonyíték, ami alapján megvádolhatom őket. Különben az egész nem ér semmit, és csak én jövök ki rosszul a helyzetből.
- Van pár alapvető védő és riasztóbűbáj az üzleten, de úgy tűnik, hatástalanították őket. - felelek a jogos kérdésre, miközben ráérősen sétálgatok a vitrinek előtt, alaposan tanulmányozva őket.
- Az asztal mögött leülhetsz a székre. - intek a vevőpultként szolgáló bútordarab felé, amely fölött a falon egy pergamen hirdeti: "~ Nagykorú vásárlóinknak a szolgáltatások után fizetendő összeg bizonyos hányadát lehetőségük van véradással kiváltani. Bővebb tájékoztatásért, kérjük, forduljon a bolt dolgozóihoz! ~". Azonban valószínű, a srácnak ez most nem kelti fel a figyelmét, hiszen elég sok az egyéb tényező. Bár ki tudja. Minden esetre erős a gyanúm, hogy a rablók sem tudták, kihez törtek be. Nem véletlen alkalmaztunk csak gyengébb varázslatokat védelemként. Mert végülis ki az a hülye, aki betör egy vámpírhoz? Remélem, hamar megismerkedem velük személyesen...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=438839#post438839][b]Tormay Lénárd - 2014.12.19. 17:14[/b][/url]

Miközben sétál, próbálok mély levegőket szívni. Arra van most szükségem, hogy az iménti felkavaró képsorokat tudjam odabenn kezelni, majd kellő alapossággal felidézni anélkül, hogy rosszul érezném magam. Igazából van ebben a tanúskodásban valami ijesztő. Nem az rémít meg, hogy jelen voltam, mert az inkább valamiféle büszkeséggel tölt el. Inkább abba különös belegondolni, hogy mi lett volna, ha...
Másrészt a látottakon kívül a hangok, s a dolgok mögé képzelt körülmények teszik az esetet nyugtalanítóvá.
- Miért nem kapcsolt egyből villanyt? -
Úgy tűnik, kezdek magamhoz térni, ha már ilyen részletek is feltűnnek. Ahogy egyre inkább eltűnik arcomról az aggodalom, úgy indul be az agyam, s kezdek a részleteken gondolkodni.
Furcsállom a betolakodók profizmusát, de többet nem tudok tenni. Csendben hallgatom, ahogy a tulajdonos válaszol a kérdéseimre. Talán neki is jót tesz, hogy beszélhet valakivel, kit ne kavarna fel a saját üzletének megrongálása.
- És mekkorák a károk? - puhatolózom utoljára, ahogy az asztal mögötti székre ülök. Ott elkényelmesedek, újabb lélegzeteket veszek, s már jóval kitisztultabb fejjel emlékezem.
Még néhány utolsó sóhaj, hogy ő is tudja, mi következik most. Egyre inkább kellemetlen ez számomra, no meg kezd valamiféle vallató jelleget felvenni a szituáció, de próbálok ettől elvonatkoztatni, szemet hunyni a csúnya környezet mögött, észre se venni a még így is ijesztőnek tűnő tulajdonost, stb.
- Nos... Ez elég zavaros. Megálltam a bolt előtt, az úton nem volt senki. Odabenn túl nagy volt a sötétség. Nem akarom utólag képzelni be, de talán hallottam valami neszt bentről, nem tudom, nem biztos. Aztán már indultam volna tovább, amikor hallottam a berobbanást, az üvegekét. A fekete füsttől semmit se láttam. Óráról az rémlik, hogy van valami speciális por, ami elvileg füstöt csinál, ha elszórják, és meneküléskor kell használni. Talán ez volt az, ezt se tudom. A füst mögül hallottam futás hangját, talán nem egyedül voltak. - válaszom után elgondolkodom, egész követhető vagyok, ami dicséretes, ha azt vesszük, hogy nyelvből van hová fejlődnöm. Még ha szaggatottan is, de úgy vélem, megérti szavaim, ha pedig valami nem világos, majd utólag visszakérdez. Kár volt a porral előhozakodni, valahol szánalmas, hogy így próbálok nyomozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=438883#post438883][b]Adam Kensington - 2014.12.19. 18:08[/b][/url]

Hogy kit ne kavarna fel a saját üzletének megrongálása? Mondjuk engem. Nem örülök a dolognak, de érzelmileg nem igazán érint. Ahogy úgy mélyen igazából semmi sem. Az én lelkivilágom egész más szinten mozog. Szóval nyugalmam, amellyel az üzletben bóklászom, feltérképezve annak minden szegletét, nem csak látszólagos. Tényleg ilyen nyugodt vagyok. Főleg hidegfejű. Még a szó szoros értelmében is.
- Mert nekem nem kell. Neked kapcsoltam fel. - reagálok könnyeden a villannyal kapcsolatban, miközben végére érek a nyomkeresésnek. Odapillantok a vevőpult mögött helyet foglalt fiúra, és miközben hallgatom beszámolóját, eltűnök egy kicsit a hátsó, személyzeti szobában, de különben figyelek persze. Abban a helyiségben láthatóan nem jártak. Talán már nem volt idejük. A srác megzavarhatta őket.
Egy pohár vízzel térek vissza, amit leteszek elé az asztalra. Nincsen sokkos állapotban, még csak a közelében sem, azonban megviselte mindaz, amit most elém tárt. Jól fog esni neki, ha megissza. Miután elé raktam a poharat, megállok valahol az üzlet közepén és zsebembe csúsztatom kezeimet.
- Értem. Köszönöm. - bólintok a beszámolójára.
- Feljelentést fogok tenni az Auror Parancsnokságon. Ha oda kerülne a sor, megtennéd, hogy tanúskodsz? - kérdezem Tőle, békés vonásokkal szemlélve, ahogy az asztal mögött üldögél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=439659#post439659][b]Tormay Lénárd - 2014.12.21. 21:35[/b][/url]

Hatalmas megkönnyebbülésként ér, hogy végre mindent kiadhatok magamból. A lassúságnak hála egészen érthető beszámolóval szolgálhatok, még ha ide is keverem a meneküléskor előttem kavargó füstfelhőt.
Mire a végére érek, az ezidáig erre-arra járkáló üzlettulajdonos vissza is érkezik hozzám egy pohár vízzel a kezében.
- Pont erre lett volna szükségem, köszönöm. - nyúlok a frissen elém rakott üvegpohárért, majd balomban szorongatva, különösebb időhúzás nélkül kortyolom ki annak teljes tartalmát, szinte egy szempillantás alatt.
Azt remélem, ezáltal jelentősen javulni fog közérzetem. Elégedetten húzom ki magamat a vevőpult mögötti széken, a poharat pedig szépen visszateszem oda, ahol volt.
- Én köszönöm, hogy nem nézett elkövetőnek. - felelem nagy büszkén a tulajdonosnak.
Egy feljelentés komoly lépés lenne a részéről. Nem sokat értek hozzá. Életemben egyszer kerültem kapcsolatba a bírósággal, az is a szüleim válásakor történt. Nem volt rendőrségi, se semmilyen más jogi ügyem az eddigiek során a muglik között. A varázsvilágban pláne ez a helyzet, csak attól egy kicsit jobban félek. Tudván, hogy a jó oldalon állok, s egy nemes célt szolgálhatok a tanúskodással, örömmel vállalnám az úrért és az üzletéért.
- Természetesen. Kíváncsi vagyok, ki követne el ilyesmit. - felelem -
A békésen előttem álló tulaj valahogy túl nyugodt. Már nem a betörés utóhatása tölti ki a teret, hanem egy másik frusztráló érzés. Az egész hozzáállása... És még villanyt se kapcsol. Hallottam pletykákat, amik eddig a pillanatig eszembe se jutnak, és nem is szeretném őket elhinni.
Próbálom leplezni, hogy egy kicsit zavarba jövök, amit a csend csak tovább növel. Hogy az ujjtördelésen kívül valami más tevékenységgel is elüssem az időt, nézelődöm. Ha már a pult mögött ülök, ahová csak kevés embernek adatik meg, hogy helyet foglalhatnak, hát kihasználom. Innen teljesen másképp néz ki a bolt.
- Amúgy vittek el pénzt? - pillantok végig azokon a helyeken, amelyeket az átlagos vásárló nem láthat, mivel a pult másik oldalán áll. Magam mögé nézve feltűnik egy furcsa felirat is, ami a sokk és a sötét miatt kerülhette el figyelmem.
- Különös kedvezmény. - hebegem előrefordulva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=441608#post441608][b]Adam Kensington - 2014.12.25. 19:25[/b][/url]

Bólintok csak neki a furcsa hálálkodásra, amit azzal kapcsolatban tanúsít, hogy nem néztem betörőnek. Mondjuk érthető. Lehet, más rögtön Őt gyanúsította volna. Azonban jó üzlet kirablásánál volt jelen. Már ha lehet ilyet mondani... A lényeg, hogy ennek a boltnak mindkét tulaja olyan illető, aki hamar átlát a szitán. Az egyik azért, mert viselkedéselemző, a másik meg azért, mert hétszáz éves. Egyikünk sem vádolta volna meg a bűncselekmény elkövetésével.
- Hogy hívnak és hol talállak meg? Az iskolában? - kérdezek az elérhetőségéről arra az esetre, ha elkélne a tanúvallomása. Ami könnyen bekövetkezhet. Ha tanodabeli, hamar rálelek ott a neve alapján. nem szükséges sem az otthoni címével szolgálnia, sem bármi ennél pontosabb adattal.
Valamiért kezd feszült lenni a srác ismét. Érzem rajta. A kisugárzásán, a pulzusán. Pedig attól, hogy leülhetett és adtam neki egy pohár vizet, kezdett megnyugodni. Most viszont újfent zaklatott. Talán sejtem, miért. Ahogy pedig meglátja a pult mellett a falon a kiírást, azt hiszem, már csak egy hajszál választja el attól, hogy pánikba essen. Két választásom van: vagy simán közlöm Vele, miért ez a kedvezmény, ezzel egyéb kétségeit is eloszlatva; vagy útjára küldöm.
- Köszönöm a segítséged. Ha megbocsátasz, most bőven akad tennivalóm. - bólogatok nyugodtan, körbetekintve a romhalmazon az üzletben, aztán ismét a fiúra tekintve. Nem válaszolok sem a pénzzel kapcsolatos kérdésére, és a táblát illető megjegyzésre sem reagálok. Igen, az utóbbi megoldást választottam. Elég neki mára a betörés izgalma. Nem akarnám tetézni.
- Majd kereslek. - zárom a beszélgetést részemről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=441915#post441915][b]Thege Ágost - 2014.12.25. 23:05[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=441985#post441985][b]Tormay Lénárd - 2014.12.26. 01:15[/b][/url]

Megúszom anélkül, hogy gyanúba keverednék. Még ha esküdni mernék rá, hogy a betörés nem hozzám köthető, rémisztő eljátszani a gondolattal, hogy esetleg mégis megvádolnak, ha éppen rosszkor vagyok rossz helyen. Nem utolsó sorban az is nagy csoda, hogy már épp útnak indultam a kastély irányába - ha ugyanis néhány méterrel közelebb tartózkodtam volna a bolthoz a robbanás pillanatában, csúnya sebekkel lennék most gazdagabb. Legalább más is elhinné a mesének hangzó hírt.
A pohár üres, nekem pedig sikerül túljutnom az engem ért sokkon. A tulajdonos arra kér, hogy adjam meg elérhetőségemet, amit a feljelentés során fog felhasználni. Így tanú is lehetek majd, amire nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen is lehet.
- Tormay Lénárd. - felelem lassan és érthetően, akárcsak egy betanított óvodás - Igen, pontosabban az Eridon ház diákja vagyok.
Szerencsém, hogy az iskola tanulója vagyok. Sokkal nagyobb macera lenne, ha a szüleimmel is fel kellene venni a kapcsolatot. Még ha feltehetőleg az ünnepek utánig nem is lesz a dologból semmi, a hír nem nyugtatná meg őket, épp ellenkezőleg. Nem tudom, hinnének-e nekem, ha ártatlanságomat kívánnám bizonygatni.
- Igazán nincs mit. És nyugodtan, én is jobban teszem, ha megyek. - motyogom zavartan, és meglepően kellemetlenül érzem magam ezek után az üzlethelyiségben. Szinte minden porcikámmal kikívánkozom a szabadba. Elegem van, nem szeretnék tovább itt lenni, mert olyan bizonytalanságot sugároz ez a hely. Eddig még soha nem éreztem ilyesmit.
A kijárat előtt visszafordulok egy biccentés erejéig, majd hallva, hogy a későbbiekben úgyis felkeres, megkönnyebbülten hagyom el a környéket, és sietek fel csomagommal az iskolába. Micsoda kaland...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=447910#post447910][b]Matthew G. Kinsey - 2015.01.04. 15:52[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=450793#post450793][b]Thege Ágost - 2015.01.09. 22:23[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=460768#post460768][b]Matthew G. Kinsey - 2015.02.02. 14:10[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=462331#post462331][b]William Steve Livingstone - 2015.02.07. 21:37[/b][/url]

Ahogy megérkezel az üzlet elé, hirtelen elejted a pálcádat. Nem szoktál ilyesmit csinálni, de most séta közben unaloműzés gyanánt éppen az egyik nehezebb pálcasuhintást gyakoroltad, amit a napokban tanultatok az egyik órán. Ahogy lehajolsz, hogy fölvedd a pálcád a földről, fura betűkre leszel figyelmes az utca kövezetén. R Y Ö S Azonnal eszedbe jut William feladata, és gyorsan megjegyzed a betűket.
Milyen szerencse, hogy ügyetlen voltam egy kicsit. – gondolod magadban, és mosolyogva tovább indulsz, hogy minél előbb megtaláld az eldugott tárgyakat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=471128#post471128][b]Thege Ágost - 2015.03.05. 13:13[/b][/url]

- Na, idefigyeljen – kezdte meg szónoklatát unottan, amikor a hitvány eladó vitát kezdeményezett a hiányzó irhaszőnyegről. – A bolti dolgozóknak kötelességük udvariasan, tisztelettudóan beszélni bárkivel, s ha az illető épp király, akkor… be kellene fejeznem ezt a mondatot? – vetette oda hetykén, s lesújtó pillantásokkal méregette a közönséges ficsúrt.
– Nem csoda, hogy csak eddig vitte – dörmögte hozzá fitymáló, halkabb hangon, s tekintetével látványosan végigmérte a bolt rozoga, poros bútorait.
Azonban szemlátomást nem volt haszontalan a korábbi beszélgetés, mert az eladó (igaz, hitvány módon sóhajtva egyet, mintha nem öröm, hanem teher lenne a kiszolgálás) súlyos, szép órát emelt ki a pult alól. Át azonban nem adta. Thege kérdő pillantást vetett az eladóra, s zsebéből ékszerésznagyítót vett elő – ötvenkilencedik születésnapjára kapta a falu egyik legismertebb ócskásától.
- Innen sárgaréznek nézem, gyönge kópiának – motyogta elgondolkozva, elvárásainál kevésbé leereszkedőn. – Ahogy látom, kopott is kicsit, és alighanem bársonypárna sincs hozzá… - ciccegett majdnem-szakértőként. – Mutassa csak – mondta, s várakozóan az óra felé nyúlt. Pénzzel teli erszénye még mindig a pulton hevert.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=488234#post488234][b]Matthew G. Kinsey - 2015.04.04. 19:17[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=496895#post496895][b]Eördögh Lars Tobias - 2015.07.17. 19:17[/b][/url]

Nehezen üli meg az éjszaka a falut. A házak szorosra zárják szemeiket, fel-le lélegeznek lakóik ütemes létezésére, a puha csillagtakaró alatt. Ebben a halk melódiában akadnak azonban szabadon vergődő hangok is. Egy ajtó majdnem nesztelen nyílása majd csukódása a lakósor felől, mintha csak sóhajtott volna a ház egyet, mielőtt a másik oldalára fordulna. Lassú léptek neszei, nadrágszárak súrlódása, egy gyorsabban verő szív visszhangja a házfalak között. Csak ennyi hallatszik, de ez egyre közelebbről.
Egy megviselt arc bukkan fel a sarkon, megáll, szétnéz, kevés érdeklődés bújik meg tekintete mögött. Csupán felmér. Fehér ingje világít a sötétben, a felső gombok szabadon hagyják csupasz nyakát, amit ide-oda forgat. Nem, ez nem ideális hely. Azt még nem találta meg. De mindenesetre odabent sem volt. Mit kezdjen magával egy idegen helyen az éjszaka közepén? Egy tudatlan ember azt javasolná, hogy aludjon. A tudatlansága bájos, meg idegesitő. De nem tehetne az illető róla.
Amikor jönnek az álmok, akkor elmerül, az elméje megtelik vízzel, fulladozik, a víz vérré válik, nem lát, pattanásig feszül érzéssel, sötétséggel, pirossággal, félelemmel. Mindennel. A torkából feltörő hangokért nem felelhet, szabadon buknak elő, menekülnek a süllyedő hajóból.
Nem, maradása nem volt, nem lehetett. Rögtön első éjszaka? Jobb így. A fáradtságnak van egy kritikus pontja, amit ha elér az ember, utána már semmi se számít. Ő ezt elérte. Úgy egy hete. Ezen az éjjelen nem fog múlni már semmi.
Mély levegő, be - ki. Abban a ruhában van, amiben érkezett. Szebb napokat látott nadrágja és cipője sok mindenre ki volt találva, de arra nem kifejezetten, amire szánja most gazdája. Lassan elrugaszkodik a macskakövektől, ellöki magát, egyik láb, másik, kocogó ütembe kezd. Haja kirepül homlokából, felszabadult madár. A cipőtalpak ritmikusan kopognak, jobb-bal-jobb-bal, egyre gyorsabban. A nyári éjjel szellője körbeöleli alakját, a mozgás szabadsága feloldja kötelékeiből, mintha minden lehullott volna róla, amint karjait behajlítva nekidőlt volna a levegőnek.
Egy különös külsejű épületen megakad a szeme, de épp csak egy pillanatig, s mint amikor a tudatba lassan jut el az információ, néhány másodperccel később visszapillant a válla fölött és mozgása lelassul, majd teljesen leáll. Kapkodó légzése marad az egyetlen nesz, esetleg a vad szívdobogás annak, aki hallja.
A bolt úgy vonzza magához, mint virág a méheket. A kirakat? A forma? Van valami a levegőben? Valami szokatlan varázslat? Odalépdel lassan, megáll az üveg előtt és felnéz, majd oldalra el. Egyik kezét ráteszi óvatosan és bepillant.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=497038#post497038][b]Adam Kensington - 2015.07.18. 11:55[/b][/url]

Egyedül az üzletben éjjel. Az elmúlt hetekben hozzászoktam ehhez. Ennek előtte Kinseyvel folytattuk itt közös bütyköléseinket ilyenkor, csak hát közbejött ez a madagaszkári nyaralás. Ilosvai úr és Szilvia főleg csak nap közben tartózkodik a boltban. Ritkán találkozunk. Az újdonsült gyakornokunk, Alex szintén a trópusokon süttette a hasát. A napokban visszatértek ugyan a tengerpart mellől, ám a ritmust nem sikerült még felvenniük. Ez az egyedüllétem oka. De nem bánom. Szeretem.
Kaptunk néhány új mágikus rádiót. Kiváló a vételük, a világ összes varázsadóját képesek fogni. Nagy a kísértés, hogy szétszedjem az egyiket és megnézzem belül. Azonban tudom, mit fogok találni benne: semmi olyat, amit technikus szemmel értelmezhetnék. Hiszen varázslat hajtja. Az alkatrészei megbűvöltek. Látszatra nem képesek arra, amire ténylegesen igen. Erejük a mágiában áll, amivel én önmagamban nem rendelkezem. Varázslény vagyok, de nem varázstudó.
Elég az hozzá, éppen tekergetem a készüléket, keresgetve az adások között, amikor odakintről egy dübörgő szívverésre és kellemes illatra leszek figyelmes. A pult mögött állok, lehajolva, előttem a rádió. Fekete tincseim aláhullva arcom mellett, némileg el is fedve azt. Vonásaim egy része akkor válik láthatóvá csupán, amikor kék szemeimmel lassan a bejárat felé tekintek. Egy fiatal férfi áll ott. Szinte a negatívom. Neki fehér inge világít, a sötétbe veszejtve ábrázatát, nekem pedig sápadt bőröm fénylik szinte és alkot kontrasztot fekete ruházatommal. Lassan felegyenesedem az asztalról és az ajtón lévő kiírás felé pillantok, amely arra buzdítja az őt elolvasót, hogy bármikor, ha lát valakit a boltban, nyugodtan fáradjon be, ha szeretne.
Elengedem közben a szerkezetet, amelyből éppen klasszikus zene, egy versenymű szól csöndesen. Hosszú kezeimet magam mellé lógatom. Nyurga alakom a vevőpult mögött magasodik. Fekete ingem lazán gombolt nyakánál koponyát formázó medálom most éppen középre simul mellkasomon. Fejem finoman oldalra biccentem. Így figyelem a jövevényt, nyugodt várakozással.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=497218#post497218][b]Eördögh Lars Tobias - 2015.07.18. 16:28[/b][/url]

A tenyere még mindig a hüvös üvegen pihen, miközben a ketyerékre vándorol a tekintete. Különös hely, valóban, de nem ez. Nem ez volt, ami magához vonzotta az elméjét. Elpillant a bejárati ajtó fele, amin egy felirat hirdeti szokatlan nyitvatartását. Összeráncolja a szemöldökét és ellép az üvegtől az ajtó fele. Néha megesik, hogy valamit tudsz, mielőtt még rájönnél, hogy tudnád. Az ingerek és az ösztön már mindent készen feltálaltak neked, csak épp az agy nem képes tartani az iramot. De aztán lassan az is beéri a többit és a felismerés meleg érzése árad szét benned.
A halk melódia odabentről, valami alig kivehető nesz, ami lehet akár csak egy készülék zöreje alapjáratban. Vagy valami egészen más. De főleg a kiírás az, ami kétséget sem hagy benne affelől, hogy mi, vagyis pontosabban ki van odabent. Egy pillanatig végtelenül naívnak érzi magát, szusszan egy aprót, mosolyogva magán, de nem az a kellemes fajta ez, inkább az a "hát persze, hogyan is lehetne másként?"-féle. A világ nem elég nagy annak, aki önmagában viszi ördögeit. Megfutamodni önmagad elől lehetetlen, bár próbálkozni attól még lehet.
A hideg kilincset körbefogják ujjai, amelyek a holdfényben úgy világítanak, mintha kísértet járná a falu macskaköves utcáit. Vagy lehet, hogy valójában az is történik?
Óvatosan lenyomja a kilincset és lehajtott fejjel belép, halkan benyomja maga mögött az ajtót, bár nem tudja miért - hisz nyitva volt, nem? Akkor meg nem mindegy, ki látja meg, hogy kitárva áll a bolt bejárata? Különösebben ezzel nem törődik, csak az ösztöneire hallgat. A sötéthez könnyen alkalmazkodik a szeme a holdfény után.
Egy sötét alak áll mozdulatlan a pult mögött. Sápadt bőre, rezzenéstelen mellkasa és a tekintete - Tobias úgy lép egyet közelebb, hogy nincsenek benne kétségek affelől, hogy a boltban tartózkodó - feltehetően annak tulajdonosa - egy vámpír. Egy picit oldalra billentett fejjel pillant végig rajta, tekintete nem árul el sokat, de valószínűleg a szívverése igen. Hát persze. Azt még nem tanulta meg kontrollálni.
- Vannak még mások is, akik az éjszaka leplét, csöndjét előnyben részesítik. Kinek a leple, kinek a csöndje. - ezt akár mondhatta volna magának is, megállapítás volt, tényközlés, érzéskinyilvánítás. De nem tette, hangosan mondta, a másik szemébe nézve. Aztán elpillantva onnan. Így is tovább nézett bele, mint kellene, a polcok, vitrinek tartalmát, kiállított tárgyakat veszi inkább szemügyre, nem mintha érdekelnék őt, de azoknak van egy nagyon fontos tulajdonságuk. Tárgyak. Sugallnak azok is, de nem ellenállhatatlanul és nem reagálnak jelenlétére. Általában. Továbbá kiváló alkalmat biztosítanak az embereknek arra, hogy gondolataikat összeszedhessék valamelyest.
Ősi lég, utak, melyeket senki nem koptat már, melyeken most autópályák fekszenek büszkén, modernül, de valaha egy más világot futottak át kasul, más lábak lépkedtek rajtuk, sötétben, nappalban, emberek, nem emberek. Egy nehéz érzés telepedik meg a lelkében, szaporábban kezd pislogni, homlokán ráncok bukkanak fel, mint aki valamit próbál megragadni az elméjével, ami folyton elillan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=497294#post497294][b]Adam Kensington - 2015.07.18. 18:53[/b][/url]

Sajnálom, hogy nincsen rajtam napszemüvegem. Máskor abban járom az utcákat, azt viselve létezem az éjszakában. Pontosan azért, ami most ezzel a fiatalemberrel történik. A legtöbbekre nincs olyan nagy hatással, legalábbis nem igazán veszik észre. Csak valami különös érzés keríti őket hatalmába. Másokat azonban letaglóz. Akad, akit megvisel vagy megilletődik tőle. Ez a valami nem más, mint bizarr személyem, vámpíri mivoltom és maga a korom. Ezek összessége ül a térre, hatja át a környékem és -legfőképpen- tükröződik kék tekintetemben. Ez az, ami elől a férfiú elfordítja pillantását, és ez az, ami engem arra sarkall, hogy napszemüveget hordjak. Az, hogy nem akarom megviselni őket. Meg persze tagadhatatlanul jól is áll.
- Nekem mindkettő. - állapítom meg rekedtes, békés hangomon.
- Nekem minden. - pontosítok bólintva, és szintén, ezt mintha mondhattam volna csak saját magamnak. Nem kellett volna fennhangon szólnom. Külső szemlélőnek több, mint furcsa lehet ez a társalgás. Feltételeznék, hogy ismerjük egymást, és egy félbe hagyott beszélgetést folytatunk. Gyakorlatilag ez természetesen nincs így, ám elméletben nem áll messze a valóságtól.
- Hát önnek? - emelem meg sötét szemöldökömet és visszafogottan figyelem az üzletünkbe betért, érdekes alakot. Inkább visszatérek kicsit a rádióval való babráláshoz, hogy kevésbé hozzam zavarba. Azért, hogy ne feltétlen kelljen őt néznem. Nem mintha ne akarnám, csak látom rajta, ez feszültté teszi. Állítgatom a készüléket, a hangját pedig még lejjebb veszem.
Újdonsült társaságomról természetesen már most sok mindent leszűrtem. Túl rég létezem már az emberek között ahhoz, hogy ne lássam át őket viszonylag könnyedén. Az ösztön persze mindennél előbb elemez, így az elsők közt egy részt azt állapítom meg róla, hogy pazar a vére, más részről azt, hogy valószínűleg akadályba ütköznék, ha akár csak egy cseppet magamhoz akarnék venni belőle. Nem mintha kezdeményeznék ilyesmit. Meg szoktam várni, míg felajánlják. Ő azonban -nagy bánatomra- minden bizonnyal nem fogja. Legalábbis kockázatos lenne. Úgyhogy az ilyen vágyképeket rögtön elrejtem saját magam elől. Mestere vagyok már ennek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=497970#post497970][b]Eördögh Lars Tobias - 2015.07.19. 22:32[/b][/url]

A felcsendülő hang váratlanul éri, már persze nem maga a tény, hogy felcsendült egy hang, hanem a színe, zamata. A nyugodtsága. Rögtön felpillant egy visszafele számláló óráról, amin addig pihentette tekintetét, és a - sötétben is egyértelműen kék szempárba néz - nem rá, nem is csak egyszerűen bele, hanem azon túl, mint egy lasszó, amely kicsap prédája fele. Ez a lasszó azonban nem fonódik az áldozat bokájára, testére, hanem ráhull annak múltja, elméje köré és azt rántja be, aki a másik végén áll. Tobias jobban tudja annál, hogy ne engedjen a kísértésnek, megtanulta, hogy mi történik, amikor egy kicsit is komplikáltabb emberbe próbál belelátni - hát még amikor egy több százéves vámpírba. Mert a kora, bár pontosan nem tudja, egyértelmű számára. Nem egy fiatal vámpír áll előtte.
De a tudás és a bölcsesség nem ér semmit a kíváncsisággal szemben. Természetesen ez a folyamat nem megy végbe egy pillanat alatt, épp innen ered a veszély. Ha rögtön történne, talán még eléggé megijeszthetné a fiút, hogy az visszahőköljön és jobb belátásra térjen. De nem. A lassú zuhanás a mélybe azt a csalóka képzetet kelti, hogy nem is zuhan, csak lebeg, nem fog leérni a szakadék aljára, nem fog ott összetörten, millió darabban heverni, csak szívével a fülében és a tekintetével a távoli fény apró pontját nézve.
Először a külső aspektusok hatnak. A visszafogott testtartás, a vékony, törékeny vonalak - ó de mennyire jól tudja, hogy ez a törékenység mennyire látszat, mennyire hazug! -. A kíváncsi, de nem kíváncsiskodó tekintet. Az orrcimpán, a pupillán, a tekintet rebbenésén mind kiülő érzékek, melyek rögtön tudják, amit holmi halandó fel se foghat. És Tobias is rögtön tudja, hogy titka nem titok többé.
- Minden. És semmi. - annyira az övé ez a két szó, és annyira ő a szavaké, hogy most elmosolyodna, ha ingert érezne az efféle izomgyakorlatra. De ehelyett csak közelebb lép egyet, még mindig elég távol állva.
Lepillant a pulton heverő rádióra, ami eddig csak épp a periferikus látásában volt benne. Valószínűsíthető, hogy azt most nem fogja szétszedni, megjavítani, vagy bármi is a célja vele, mégis felé fordítja a férfi a figyelmét. Udvarias. Valóban az lenne? Különös. Egy újabb lépést tesz felé a fiú, mint egy macska, aki egy egeret figyel és végtelen türelemmel közelít fele, maga sem tudva, hogy mi célból - hisz ő nem az az egérevő fajta macska. De mint minden macska, ösztöneinek nem tud nemet mondani. Még akkor sem, ha ez az egér viszont elég valószínű, hogy macskaevő hajlamokkal bír.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=498162#post498162][b]Adam Kensington - 2015.07.20. 15:17[/b][/url]

Valahogy gondoltam. Éreztem a férfiún, már amikor belépett, hogy ugyanúgy, ahogy az éjszaka a számára minden és semmi, úgy különben ő maga is ez a kettő együtt. Akárcsak jómagam, ha már itt tartunk. Ám koránt sem olyan sok ember vagy egyéb lény sajátja ez. Szóval már a puszta jelenlétünkkel valamiféle elit klubot alkotunk.
- Miben segíthetek? - teszi fel az egér, vagyis jómagam a figyelmes kérdést, és ismét rátekintek a rádióról, egyúttal felhagyva a babrálásával, felegyenesedve. Most sem nézem olyan lélekbehatóan, mint alapvetően tenném. Igyekszem inkább vonásait fürkészni, semmint egy az egyben a szemébe nézni, hiszen ódzkodom tőle, hogy ráhelyezzem halhatatlanságom súlyát.
Visszatérve az egérhez: akkor már mondjuk stílszerűen és egyben humortalan humorosan, hogy bőregér. Noha természetesen nem tudok denevérré változni. Ez is ugyanolyan tévhit, mint még sok más. Szóval legyen inkább magát egérnek álcázó kígyó, a szelíd, visszafogott fajtából. Még a rejtett fogak is stimmelnek.
- Vagy csak... szemlélődni jött? - kérdezem, susogva baritonomon. Direkt nem egyértelműen a ketyeretárlatra utaltam szavaimmal. Hiszen pontosan látom rajta, a vitrinek tartalmánál sokkal inkább érdekli az, ami a pult mögött található a maga szűk százkilencven centiméteres, hosszú hajú, lidércbőrű valójában. Nem mintha engem ne foglalkoztatna jobban boltba betért társaságom az itteni tárgyaknál. Pedig odavagyok ezekért a szerkezetekért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=498280#post498280][b]Eördögh Lars Tobias - 2015.07.20. 21:34[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=498562#post498562][b]Adam Kensington - 2015.07.21. 15:58[/b][/url]

Honnan ered az érdeklődés? Honnan a vonzalom? Mind belénk vannak kódolva, vagy az idők során ivódtak a elménkbe, érzékeinkbe? Nyilván mindegyik és talán semelyik. Egy része biológia, egy része kémia, egy része fizika, egy része pszichológia, egy része filozófia, egy része teológia... felsorolhatnánk minden tudományágat, kutatva mindazt, amit nap mint nap tapasztalunk. Mindazt, amit nem tudunk igazán megérteni, mégis cselekedjük. Nem töprengünk működésén, nem keressük okát. Általában és adott pillanatban nem. A legtöbbünk nem. Részemről viszont igen. Ám ezeknek a mély elgondolkozásoknak, kutatásoknak a folyományaként valamit végleg megtanultam: elfogadni. Elfogadni azt, hogy ez van. Létezik. Akkor is, ha még nem jöttünk rá, pontosan miként létezhet. Ettől még tennünk kell a dolgunk. Ki kell elégítenünk a vágyainkat, legyenek azok bármilyen természetűek. Vagy ha kielégíteni nem tudjuk, ha nem áll módunkban, mert nem lehetséges vagy mert ütközik az elhatározásunkkal, elveinkkel, akkor uralnunk kell. Én főleg ezt teszem. Jelen pillanatban is. Minden pillanatban.
A fiú közel lép. Csak a pult választ el minket. Fehér ujjam végei lazán pihennek ott a szélén. Régi tekintetemet ilyen közelségben már furcsa volna arcán tartanom, úgyhogy a szemébe nézek. Úgy igazán most először. Fejemet finoman oldalra biccentem, ahogy az érdeklődő vadállatok. Végülis pontosan az vagyok.
- Megtalálta? - kérdezem csöndesen, lényegre törően. Láthatja rajtam, nem fogom zokon venni, bárhogyan felel, de valahogy sejtem, miképpen fog. Legalábbis, ami a tartalmát illeti. Szótlan figyelemmel várom, vajon csak esti társaságra lelt bennem ezen a kései órán, vagy egyenesen társra a csöndes este magányához.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=498957#post498957][b]Eördögh Lars Tobias - 2015.07.22. 15:05[/b][/url]

Hogyha most igent válaszol, vagy legalábbis pozitívan reagál, akkor tudja, mi fog történni. Már történt meg. Máshol, máskor, mással - de tudja, mire számítson. Azt mondják a bölcs emberekről, hogy a mások hibáiból tanulnak. Az okosak a sajátjaikból. Tobias egyikből sem. Most akkor a spektrum melyik végében áll? Több mint a bölcs emberek, vagy kevesebb mint az okosak? Egyáltalán van kategória, amibe beleillene? Kell egyáltalán legyen? A muglik és a varázslók egyaránt szeretik felcédulázni egymást és magukat. Tobiast még nem tudták és ez elég sokakat kényelmetlenül érint. De őt nem.
Állja a vámpír tekintetét, pedig tudja, hogy az mire képes. Tudja, hogy ebben a pillanatban minden fején átcikázó gondolat olyan, mintha hangosan kimondaná. Vagy mintha a homlokán futna a szöveg, a másiknak pedig csak olvasnia kell. Esetleg azt sem. Mert érzi a gondolatok jelentését, tartalmát a szavak, konkrétumok nélkül is. Lehetséges, hogy számára nyilvánvalóbb, mint Tobias számára, hogy mit is érez jelen pillanatban. Félelmet? Rettegést? Kíváncsiságot? Izgalmat? Valami mély köd telepedett rá, kívülről látja önmagát, kettejüket, fentről; a helyzet komikumát így értheti csak meg - két alak állnak egy sötét boltban, halk melódia szól, körülöttük alszik a falu, odakint csak a tücskök ciripelnek és néha felvijjog egy bagoly, mire egy társa felel.
Ők ketten csak nézik egymást, mint akik szempárbajt vívnak. Vagy - ahogy a helyzet is áll - mint akik olvasnak a másik tekintetéből.
- Hogy mit találtam, azt tán én tudnám legkevésbé megmondani. - szólal meg végül, saját hangja furcsán csendül, halkan, mélyen, rekedten. Nehéz megtartani ezt a testen kívüli állapotot, nagyon kell koncentrálni, hogy ne gondolj a helyzetre - mintha a lélegzetedet próbálnád visszafojtani és közben nem arra gondolni, hogy pillanatokon belül megfulladhatsz -. De lassan visszakúszik a testébe és mélyet sóhajtva elnéz a vámpírról. Nem a tekintetét nem tudta tovább állni, csak ő félt, mit fog meglátni a másikban, ha még sokáig rajta tartja a szemét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=498975#post498975][b]Adam Kensington - 2015.07.22. 15:44[/b][/url]

- Ez elképzelhető. - értek egyet a válasznak szánt felvetéssel, és figyelem, amint társaságom immáron elfordítja rólam tekintetét, egy sóhaj közepette. Bizalmatlan velem. Ingatag talajon jár. Ez jó. Ez nagyon jó. Nem igazán rajongok érte, ha valaki egyből mindenét rám bízza. Vagy különben akárkire. Mármint nem is maga ez a cselekedet zavar, hanem az, amiért teszik. Azért szokták tenni, mert úgy döntenek, belém fektetik a bizalmukat. Úgy döntenek, hisznek nekem. Végülis mi baj lehet belőle, ha megsimogatunk egy sárkányt, ha kést adunk egy büntetését letöltött gyilkos kezébe, vagy ha nem félünk egy halhatatlan vérszívótól? Csak az életünket veszíthetjük. Amióta itt lakom, úgy veszem észre, az ittenieknek -főleg a bagolyköveseknek- nem túl drága az életük. Legalábbis nem vigyáznak rá igazán. Elvileg bátrak és közvetlenek, gyakorlatilag inkább merészek és naivak. Ám az előttem álló férfiú nem. Ő óvatos. Nagyon helyes. Az pedig mindegy, hogy azért teszi-e, mert már megtapasztalta, milyen ha nem óvatos, vagy egyébként is tenné.
- A képessége nem mágikus eredetű. - közlöm némi csönd után, teljesen szimplán, fürkésző tekintetemet finoman összeszűkítve. Ám kijelentésem sokkal inkább egyfajta kérdés, felütés, semmint egyszerű megállapítás. Ahogy a fiú rám néz, visszatükröződni látom magam. Ez nem azért nagy kunszt, mert egyébként ne látszanék a tükörben, hiszen látszom. Ez azért nagy dolog, mert ha valakinek a szemébe nézek -lett légyen az halandó vagy halhatatlan-, az esetek túlnyomó többségében őt magát látom, méghozzá olyan mélyen és átfogóan, ahogy ő magát soha nem fogja. Ugyanígy látom bár különleges vendégem személyét, közben én is ott derengek a lélektükrökben. Mintha nem sokkal kevésbé érezné és értené a lényegemet, mint amennyire én az övét. Ám nem hatja ezt a képességet át semmilyen bűvölet. Csak van. Csak úgy létezik, a maga nyers valójában. Nem varázslat. Ez egy adottság. De mi ez tulajdonképpen?
Belepillanthatnék az elméjébe és hamar előkutatnám, ami érdekel. Azonban engem nem ebből a fából faragtak. Rühellem megbabonázni az embereket. Nem akarom őket megfosztani a szabad akarattól. Csak végső esetben folyamodom ilyesmihez. Ezt szerintem már a fiú is látja. Nem kenyerem a halandókat igámba vonni. Tudom, ez nem épp a fajtám sajátja, dehát nem csak ebben különbözök a többiektől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=499356#post499356][b]Eördögh Lars Tobias - 2015.07.23. 14:50[/b][/url]

Nietzsche tudott valamit, amikor azt a mára elcsépeltté vált mondatát írta le, hogyha elég sokáig nézel a mélységbe, a mélység visszanéz rád. Persze, mondott ő más, ennél okosabb dolgokat is, de most ez a metafora kúszik be Tobias lelki szemei elé. Lehetséges, hogy a német filozófus többet tudott, mint amennyit elárult - egy ilyen gondolat egy vámpírral szemben sokszorosan is igazzá válik. A bizarr elmélkedésből visszarántja Tobiast egy mondat - egy kijelentés a kérdés visszhangjával. Szaporábban kezd pislogni az egyik szekrény sarka fele, mintha valami rendellenességet fedezett volna ott fel. Képesség. Nem sokan nevezték ezt így, pedig nagyon sok cimkét kapott már. Betegség. Kór. Pszichopátia. Abnormalitás. Átok. Egyszerűen jellemvonás. Furcsaság, különcség.
Lehunyja a szemét, szorosra zárja - bezárni igyekszik? Nem látni? Vagy valamit kizárni? Vagy csak egyszerűen összeszedni elméjét, mielőtt felelne a megállapításra. Mert felelni akar. Általában ennél a pontnál szokott témát váltani vagy egyszerűen szó nélkül lelépni, ez a mélységű intimitás már sok neki. Most is bizsereg a bőre, kellemetlenül kavarog a gyomra, mindene ellenkezik. Ösztönné vált a kizárás.
De most nem akar semmit kizárni, esetleg be. Még mindig csukott szemekkel újabb sóhaj szakad fel belőle. Gondosan bereteszeli az emlékpalotájának ajtaját, ellenőrzi az ablakokat is, majd hátralép, zsebreteszi a kulcsokat és kinyitja a szemét.
- A képességem egy kór, pontosabban többnek a tünete. Nevezték már mindenfélének, a szocio- és pszichopátia teljes spektrumát bejártam. - megnyalja az ajkát, hogy újra erőt öntsön magába. Nem szokott erről beszélni. A keserűség csak úgy ömlik ki a szavakkal együtt, mintha felnyitottak volna egy zsilipet a lelkén. Közben a hangja formális, bársonyos, mint aki sokat gyakorol a tükör előtt, hogy úgy hangozzon, mint egy átlagos ember - és végül pont emiatt nem hangzik úgy.
- Amit én a legvalószínűbbnek tartok, azt egy osztrák pszichiáter 1944-ben úgy írt le, mint autisztikus pszcihopátiát. És az ebben szenvedő gyerekeket megvédte a nácik eugenika programjával szemben. - keserédesen félmosolyra húzza a szája sarkát.
- De ez is csak a fele a történetnek. A másik fele az, ami... - körbepillant köztük, miközben nyel egyet - ... amit észrevett. Nyers, tömény empátia, a kórság szintjéig.
Hát most kint van, mindent, vagy legalábbis a mindennek az esszenciáját, kitette a pultra. Ennyit régóta nem beszélt egyhuzamban, bele is fáradt kicsit. És most újra a másik szemébe néz, ezúttal céltudatosan. Ugyan egy vámpír valószínúleg megértőbb a különcségekkel szemben, ha nem, akkor az egy nagyon képmutató vámpír, de azért tudni szeretné, mi tükröződik a kék szempárban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=499473#post499473][b]Adam Kensington - 2015.07.23. 21:36[/b][/url]

Sokan úgy érzik, ha velem beszélnek, önmagukkal beszélnek. Vagy csak az erdő csendjébe suttogják bele titkaikat. Hiszen amennyire hátborzongató vagyok nekik, egyben olyannyira természetes. Régóta vagyok már itt. A részévé váltam a létezésnek. Nem csoda hát, hogy a férfiú nyelve is megered, noha látszik rajta, hogy ez nem jellemző rá, és most is meglepi vele még saját magát is. Megértő türelemmel figyelem feszengését, és ugyanígy azt is, ahogy némileg felengedni látszik. Ám ez tényleg csak a látszat. Nem könnyedség, közvetlenség az, ami kiárad belőle. Inkább egy gondterhes sóhaj, ami keserű bár és kemény, mégis jól esik hagynia a felszínre kerülni. A tartalma pedig igen érdekes és egyben koránt sem váratlan a számomra. Már amint belépett, felfigyeltem az autisztikus, aspergeres jegyekre.
Bőven van különbség azok között a mentális állapotok között, amiket felsorol. Ránézésre persze kevésbé. Hozzá nemértő szemek gyakran keverik. Ez természetesen öreg hiba. Ami ebben a képletben viszont felettébb különleges, az az empátia, amit említ. Igen. Ez az. Erre gondoltam, mikor a képességre kérdeztem. Ilyennel még nem találkoztam. Csak hallottam róla. Végigpillantok rajta kicsit. Tekintetemben nyoma sincs idegenkedésnek. Ami benne ül, az visszafogott, barátságos érdeklődés.
- Nehéz lehet. - véleményezem az elém tárt sajátosságát, amely megmagyarázza, miért ilyen visszahúzódó. Ő nem attól tart, mint én, hogy milyen hatással leszek másokra, hanem pont attól, ők milyen hatással lesznek rá. Alapvetően sem könnyű elviselnie az embereknek a többi ember gondolatait, nyűgjeit. Erre itt van valaki, akinek még csak valódi lehetősége sincs ezt kizárni. Hiszen egyből megérzi, egyből átlátja. Míg mások egy csukott könyvnek csak a borítóját szemlélhetik, addig ő egyből olvasni kényszerül és már tudja is a tartalmát. Mit tudja? Hirtelen már ő maga a kötet a maga minden belsőségével.
Az én könyvem borítója sötét. Régi kiadás, mégsem kopott. Oldalain számtalan történet sorakozik bár, a leírás tiszta és egyszerű. Mély és nyugodt. Békésen letargikus. Még a számtalan iszonyat és borzalom is, amely lapjait tarkítja, mind a helyén van és tanulsággal szolgál. Az olvasmány semmit nem tagad, ám semmit nem is bán. Mindent a maga helyén kezel és mindent tökéletesen átlát. Egyensúlyban tartja az ösztönt és a gondolatokat. Melankóliája ebből az önmegtartóztatásból ered, ám nem bánja ezt sem. Hiszen így kell lennie. Így döntött. Nem hagyja eltompulni elméjét, elveszni a lényét. Mindenek fölött hű magához.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=499557#post499557][b]Eördögh Lars Tobias - 2015.07.23. 23:20[/b][/url]

A rá visszanéző szempárból nem tud kiolvasni sem rosszallást vagy lenézést, sem sajnálatot. Ez csodálkozásra ad okot Tobiasnak - általában ezek az első benyomások, amelyek hatalmukba kerítik az embereket. Vagy simán bolondnak tartják és nem veszik komolyan, vagy áldozatnak vélik és szeretnék megnyugtatni, hogy minden rendben lesz. Tudják ők, hova tehetik a sajnálatukat és lenézésüket egyaránt. Mindig küzdött ez ellen, eleinte csak csendben, a szüleivel szemben, otthon a négy fal között, majd hangosan, fellázadt, nem volt hajlandó több orvosi vizsgálatra elmenni, tört-zúzott. Majd végképp bezárkózott, ha erről volt szó. Már nagyon rég nem hajlandó tudomásul venni, hogy ő más. Hogy egyedi. És az embereket rettenetesen érdekli minden, ami egyedi. Szeretik ketrecbe dugni, kiírni kórtörténetét egy kis táblára, azt kitűzni és aztán mutogatni a gyerekeiknek. Nem, akkor már inkább megtanulja elrejteni másságát. Vagy legalábbis nem beszél róla és nem rendez jeleneteket.
Most azonban... most tudomásulvételt lát. Csodálkozást kevésbé, mintha a férfi tudta volna, hogy mire számítson, csak épp a szót kereste rá. És visszafogott érdeklődést, amely mögött, bármennyire is barátságos legyen a tekintet, mégis ott lapul türelmesen a ragadozó. Mert a fiú egy pillanatig sem áltatja magát, hogy a táplálék-piramison ki hol áll.
A rövid, tömör megjegyzésére felhúzza ajkait, mintha mosolyogna, de mégsem, s aprót szusszan, miközben bólint egyet. Igen, így is lehet mondani. De hálás a véleményéért, amely nem túl sok, de nem is túl kevés. De vajon nem mondhatná el ugyanazt éjjeli társáról is? Vámpírnak lenni sok minden lehet - például nehéz. Hisz nem ugyanannak a folyónak a két partján állnak? Egyik a küldő, másik a befogadó, egyik a ragadozó, másik a préda. Ősi játék az övék. És mégis egyedi.
- Lehetetlen társra lelt a nyúl a rókában. - jegyzi meg picit félrebillentett fejjel, még mindig állva a másik tekintetét. Egészen halvány, öntudatlan mosolyra kúszik a szája sarka. A másik tekintetéből még csak befogadható mennyiségű jelzést kapott, az érzések, amelyek különösek voltak számára, azok mind pozitívan érték, minden másra pedig felvértezte magát. De tudja, hogy nem fog ez örökké így lenni, csak ideig-óráig. Esetleg percekig. Ám amíg tart, addig sem szakítja meg a szemkontaktust. Olyan ritkán van ilyesmiben része, általában kellemetlen élmény számára, esetenként fájdalommal is jár. Most viszont mintha megállt volna az idő és egy különös, emberfeletti -  vagy épp emberalatti - világban lennének fő- és egyetlen szereplők. A sötétség és a viszonylagos csend, amelyet egyetlen más lény sem zavar meg, csak rásegít erre az éteri hangulatra, érzésre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=499703#post499703][b]Adam Kensington - 2015.07.24. 11:42[/b][/url]

Élvezi a helyzetet. Ezzel magam sem vagyok másként. Egy kívülálló számára persze úgy tűnhetne, hogy két alvajáró akadt össze a sötétben és csak méregetik egymást, vajon a másik is alszik-e épp, mint ő. Ilyennek tűnhetünk. Hiszen nem vigyorgunk, nem nevetünk, nem lelkendezünk. Mintha élni se igazán élnénk, legalábbis nem úgy, mint azt elvárnák. Mondjuk engem eleve sokan halottnak tekintenek, amit igazából nehezményezek is.
Számunkra viszont ezek a pillanatok kellemesek. Igazán azok. Nem minden nap nézhet valaki így a másik szemébe. Így, hogy bár elhangzik néhány szó, azok sem feltétlen szükségesek. Csak fokozzák az élményt. Az újabb hasonlatra magam is elmosolyodom, ám én nem az ajkaimmal, hanem tekintetem fényével, sápadt vonásaim formálódásával. Végül ráérősen kilépek a pult mögül, a fiúhoz húzódva és felé nyújtom hosszú, hűs kezem.
- Adam Kensington. - mutatkozik be bársonyos hangon a róka a nyúlnak.