Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Nagyon szeretem a gyerekeket, ha eljön az idő, én is sok gyereket szeretnék, nekem is van kereken tíz testvérem. Bizony.
Nagyon durva ebbe belegondolni, és igen, mindig, mikor elmesélem, belegondolok, meg amikor karácsonykor ajándékot kell venni. A másfél évestől a huszonöt évesig elég tág az igényskála. Nem igazán a pénz zavar, mert gyakorlatilag én is pont annyi ajándékot kapok vissza, szerintem pont annyira hasznosan, mint amit én adok. Pedig nagyon igyekszem, és engem éppen ez az izgalom motivál a tökéletes ajándékok megtalálására, de van, akivel tényleg csak évente pár napot töltök, fogalmam sincs, mire vágyik.
- Eddig nem volt vészes, persze nem vagyok normális szerintem sem, de nem akartam éveket halasztani, sem ezt félbe hagyni, meg aztán itt van a gyakorlati helyem is, szóóóval így kényelmesebb.
Mondjuk a sok beszéd lerövidítését még mindig gyakorolnom kellene, de már jobb, mint régen, ahol egy levegővétellel egy élettörténetet képes voltam ledarálni, meg az se lenne rossz, ha egy kicsit visszavennénk Willből, és előtérbe helyeznénk Linát, ezért a mondandójára visszakérdezek, és amíg válaszol, kortyolgatom a teát.
- Vendéglátást tanulnál? Mi érdekel a legjobban benne?
Lilith neve ismerősen cseng, de szerintem azért, mert hallottam már, vagy lehet, hogy láttam a kartonját. Kicsit ingatom a fejem, végül csak annyit mondok:
- Ismerősen cseng.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Kissé elképedek a 10 testvér hallatán, nem semmi lehet kibírni velük. Nekem csak három van, de ők teljesen mások, mint én.
 - Aztaa, nekem csak három tesóm van, és velük se bírok meglenni sokszor. Hogy bírod? Én is szeretnék majd gyerekeket, legalább hármat. Csak legyen kivel. - rávillantom a mosolyom, de csak egy pillanatra. Nem semmi ez a Will, ennyi mindent vállal, és lelkesedik is a munkája iránt. Mondjuk ha én vendéglátásban dolgozhatnék és főzhetnék az embereknek, biztos én is így szeretném, amit csinálok. Erre a gondolatra nagyot kortyolok a teámból, majd hallgatom az ég dörgését és Will kérdését.
 - Háát főleg azért, mert imádok főzni, enni, és az ételeimmel mosolyt csalni az emberek arcára. Remélem egyszer lesz saját éttermem - válaszolom, majd Lilith nevére kissé elgondolkodik. Ismerősen cseng neki, de jó!
 - De jó, nem tudod véletlenül, hogy hol lakik, melyik szobában?Szívesen meglepném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Évente csak kétszer vagyunk együtt hosszabb ideig, más - más országokban élünk, a nagyobb testvéreim már házasok, a kisebbek meg eléggé gyerekek még.
Ha úgy tetszik, én vagyok a következő, akinek illendő volna már házasságot kötnie, de nem, én még olyat biztos, hogy nem fogok csinálni. Első a tanulás, ha már minden stabil lesz munka fronton, na majd akkor, de addig nem. Elég most a ház, amit csak negyedrészt lakunk, az együttes, mivel olykor nagyon küzdünk, máskor meg nagyon könnyedén vagyunk. Bonyolult egy biznisz ez. Viszont élvezem, még most is, pedig féltem, hogy megunom a lányokkal való munkát, vagy mostanra összeveszünk, mert annyival másabbak vagyunk, de nem, határozottan nem.
- Nem gondolkoztál még azon, hogy a faluban vállalj munkát? Van lent két vagy három étterem is, szerintem a Pillangóvarázs eléggé bejönne neked, a tulaj úgy tudom szuperkedves és nyitott is.
Persze ezek csak ilyen hallomásból származó pletykák, de gondolom nem véletlenül vannak. Nem nagyon ismerem a nőt, sosem láttam, vagy beszéltem, vagy ha igen, akkor fogalmam sem volt róla, hogy ő az. Zoey. A nevét mondjuk kifejezetten imádom, gyönyörű név, amit szívesen adnék a gyermekemnek is.
- Ő is eridonos? Mert akkor sajnos nem tudok segíteni, én a Rellon ház tagja vagyok.
Meg leginkább mindenhol lakom, hiszen néha az egyetemi koliba, néha a faluba, néha itt fent. Vándorolok, de ez már igazán mellékes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Ó, akkor mindent értek. Ha nem vagytok együtt mindig, akkor könnyebb a tesókkal. Mi sokáig voltunk együtt négyen, de már a bátyám és a nővérem is házas, én meg eljöttem ide, így már csak a húgom van otthon, ha épp nem a Herzberg padjait koptatja. Külföldre csak én jöttem, a többiek ott laknak a közelben. - A nővérem pont most terhes, de még csak a 6. hónapban van, így messze van még, hogy nagynéni legyek. A bátyámnak már két gyereke van, velük nagyon sokat voltam, ha épp nem volt bébiszitter. Az éttermi munka hallatán felcsillan a szemem, végre valami, ami feldobhatja a napjaimat.
 - De jó, és hol a Pillangóvarázs? Sajnos még nem voltam lent a faluban, el tudnád mondani, hogy hol van? Vagy esetleg lerajzolni? Mert akkor benéznék, hátha segíthetek ott valamiben! Úúú, köszi az ötletet! - Nagy örömömben el is felejtem, hogy még csak most találkoztunk először, ezért a karjai közé vetem magam, és megölelem. Aztán leesik, hogy talán ezt nem kéne, úgyhogy elhúzódok tőle és elpirulva gyorsan megiszom a teámat.
 Megszólalni se merek, mert a legutóbbi szakításom óta nem öleltem senkit, és a legrosszabb, hogy még tetszett is. Remélem nem ijesztem el, jó vele beszélgetni.
 - Igen, ő is. És milyen a Rellon? Nem ismerem még annyira a házakat, de biztos jó mindegyik. - Igyekszem terelni a témát, ilyet még sose csináltam. Egy srácot úgy megölelni, hogy először találkozunk, ezzel még magamat is megleptem. Hogy miket ki tud hozni az emberből egy új környezet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Nem, ez nálunk egy kicsit bonyolultabb.
Ösztönösen megvakarom a fejem, mert ez mindig ilyen nagyon furcsa téma. Alapból nem zavar, mással is megesik, hogy elválnak a szülei, és esetleg újraházasodnak másokkal, de apám esetében jó pár mással, és anyám is már a második volt a sorban. És amikor ezt így elmesélem, furcsán néznek rám.
- A két húgommal, meg a két mostohabátyámmal éltünk együtt sokáig. Aztán én ide kezdtem el járni, utána a húgaim is, a bátyáim meg már végeztek is, és őket igazából bele se számoltam a tízbe.
Mondjuk lehet nem nézne rám olyan furcsán, mint amennyire sejtem, hogy furcsán fog rám nézni. Na de most már ez van, inkább az örömködése és a lelkesedése felé fordítom a figyelmet, és éppen hozzátenném viccesen, hogy egy galleon és egy ingyen süti a közvetítői díj, amikor megölel. Először elkerekedik a szemem, de aztán gyorsan reagálok, és visszaölelem őt. Aranyos lányka, mindig öröm ilyen kedves emberekkel találkozni, és ahogy megölel, abban a pillanatban koppannak is az első esőcseppek az ablakon, majd egy pillanat alatt zuhogni kezd, elárasztva a folyosókat friss föld és esőillattal.
- Ezt nevezem! Körülbelül hat beteg sóhajtott most fel hálásan a gyengélkedőn. Lehet gyakrabban kellene embereket ölelgetned.
Rákacsintok, mert tényleg tetszett ez a hirtelen jött pillanat, amikor minden összeér. Ez nagyon aranyos volt így, és imádom ezeket az aranyosságokat.
- Ha gondolod, valamelyik nap elkísérlek. Egyeztetjük az órarendünket, és amikor jó, lenézhetünk.
Én amúgy is lent lakom, szóval nekem nem nagy kitérő, hiszen szinte mellette megyek el, amikor megtisztelem az otthonomat a jelenlétemmel.
- A rellon? Eléggé szarkasztikus a humor arra. Szeretnek keménynek látszani, de a legtöbb srác egyből nyálgéppé vált, ha egy lány szóba áll vele. A legjobb arcok a kviddicsesek ott. Persze csak szerintem. Én elvoltam vele az elmúlt években, de nem nagyon voltam aktív tag, mert a tanulásra koncentráltam. És az Eridon?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Dante

Ő. Végül is ki más? Gyors pillantást vet előbb balra, aztán jobbra, de tényleg nincs itt rajta kívül másik lény, nem számítva azt a néhány erre tévedő kis szárnyast, akihez a rellonos prefektus a szavait intézhetné. Első próbálkozása holmi válaszadásra csőfos kudarcba fullad, de igyekszik megemberelni magát. Egy eridonos bátor, akárcsak egy griffendéles. Mindkettőt elmondhatja magáról, hát nem lehet ilyen szerencsétlen gyáva nyúl. Eltávolodik kissé a faltól, miközben újra megszólal. Gesztikulálva magyaráz, azt is megemlítve, hogy mestertanonc, noha néha még ő is hajlamos elfelejteni. A válaszra meglepetten pislog párat.
- Oh - szalad ki a száján a rövid szócska. - Az jó. -  Lesüti a tekintetét. Zavartan piszkálja egy pillanatig a körmeit, de aztán gyorsan abba is hagyja, és inkább bal könyökét fogja át jobb kezével. A pálcája hiányában különösen védtelennek érzi magát, még úgy is, hogy számos varázslat használatával akadnak nehézségei az átlagosnál gyengébb erejéből fakadóan. Leheletnyit kihúzza azért magát még így is felemelve a fejét. Ezek szerint szerencsés, hogy nem Coltonnal futott össze. Az a rengeteg testvéri szeretet, amit egymás iránt éreznek, nagyon meg tudja nehezíteni a dolgokat.
- Hát én... igen, vagyis nem. Vagyis igen, saját felelősségre - próbál megfogalmazni egy értelmes választ nem sok sikerrel, majd az ajtó felé pislog. Nem igazán szeretne visszamenni, de ha már az összes fecsegésre hajlamos portré látja, meg egy prefektussal is találkozott, úgyis tudni fogják, mikor szökött ki.
- Hát nem az éjszaka a legjobb időpont a távozásra - állapítja meg zavart nevetgélés közepette, de egyelőre nem mozdul azért. Megdörzsöli a karját, mintha fázna, és alsó ajkát beharapva pislog fel a magasabb rellonosra. - Visszamegyek. Nem fog örülni a gyógyító, ha reggel nem leszek itt, és holnap megint lecipel valaki, de... lehetne, hogy ne mondd el Coltonnak? Légyszi. Nem szeretném, ha tudná, hogy megint bekerültem - kéri, szinte biztosra véve, hogy a bátyját ez nagyon is érdekelné (feltehetőleg elégedetten nyugtázná a tényt), ahogy azt is, hogy annak ellenére, hogy ő nem tudja, hogyan is hívják a prefektust, a fiú tudja, ő kicsoda is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Will megvakarja a fejét, úgy tűnik, fogós kérdést tettem fel. Aztán a magyarázatát hallva csak bólogatok, bár nem egyszerű, de próbálom megérteni. Mi csak négyen vagyunk, mindenki a helyén, anyuék jól megvannak, mekkora mázlink van ezzel, eddig fel se tűnt.
 - Hú, nem egyszerű eset. Nálunk nincsenek ilyen gubancok szerencsére, a bátyám Firenzében, a nővérem Genovában, a húgom Sanovában, én meg itt. Én vagyok a legmesszebb, de jobb is itt, mint otthon. - magyarázom neki, majd megemlíti az éttermet, megölelem, és vissza is ölel. Hú, erre nem számítottam, azt hittem, ellök vagy ilyesmi. Mikor elengedem, már bókot is kapok, így elpirulva és mosolyogva nézem a földet. Ezután rám kacsint, hát kész vagyok. Ilyen aranyos pasiból kevés van, az egyszer biztos.
 - Úúú, oké, mikor, hol jó neked? Olyan kíváncsi vagyok itt mindenre, a kastélyt se fedeztem fel még teljesen, bár méretéből ítélve nem is fogom. Majd megmutatod a faluban az érdekes helyeket? Egy kávét is meginnék, meg ennék is valamit, hátha lesz itt kedvenc helyem. Esetleg piac vagy ilyesmi?
Szeretek alapanyagot vásárolni. Ha gondolod, majd egyszer főzök neked valamit, persze csak olyat, amit szeretsz. - Kijött belőlem a szószátyár énem, csak szegény Will tudjon válaszolni. A legtöbb ember nem emlékszik a mondatom elejére, ha elkezdek szövegelni, ezért szoktam magam visszafogni. Nagyrészt sikerül is, de most pont nem.
 - Hát, a Rellon nem az én világom. Az Eridon jobban tetszik, itt mindenki segít, kedves, meg inkább egy családra hasonlít, nem egy random összedobott csoportra. Melyik házat választanád, ha nem a Rellont?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Ha kifejezetten olyasfajta személyiség lenne, most fürdőzne a felsőbbségérzetben. Még így is érzékeli azt, hogy annyira nem fogékony másokhoz méricskélni magát - vagy másokat magához. A mestertanonc kisugárzása mégis olyan törékeny és könnyen eltiporható, hogy még neki is feltűnik. Guess what, lehetőségeihez mérten épelméjű emberként nem érez késztetést arra, hogy ezt kihasználja. Lehet azért feltűnő, mert Rosie maga is tisztában van vele, ez a rémült tudatosság pedig kiütközik a kisugárzásán is. Az ilyen lányokat szokták megfütyülni az utcán, megszólítani tolakodó megjegyzésekkel.
- Éértem. - Enyhén elnyújtja a válasz elejét, úgy, ahogy Rosie is elnyújtotta magát a választ azzal, hogy összevissza kapkodott a szavak közt bizonytalanságában. A zavart nevetgélésre egy apró mosoly az ő szája sarkába is odalopódzik. Nincs mögötte tényleges érzelem, egyszerű fizikai reakció, mint mikor a test automatikusan, önhatalmúlag másolja a környezetet. Mint egy ásítás, mikor nem is vagy fáradt. Mosoly, amikor valójában nem szórakozol különösebben jól. Nem is éri el a tekintetét.
- Miért, kije vagy Coltonnak? - Egyáltalán who is Colton? Rendben, az utóbbi kérdés igazából csak néhány másodpercre merül fel benne, hogy aztán eszébe jusson legalább a saját prefektustársának a neve. Nem igazán mozogtak eddig egy társaságban. Leginkább tényleg mint prefektustárs és mint "Fischer" van elkönyvelve emlékezetének azon szekciójában, ahová a "talán hasznos" információkat pakolja.
- Szerintem is érdemes inkább visszamenned, ha nem volt senki készenlétben, akkor olyan komoly nem lehet, de akkor reggel is ugyanígy el fognak engedni.
Nem csoda, hogy fogalma sincs Rosie kilétéről, nem tartja számon a kapcsolatokat az iskolán belül, és bár előfordulhat, hogy találkozott a lány arcával már valamelyik újságban, amit Ráhel nagy sebbel-lobbal elé tolt, de kötni nem köti háttérinformációhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Dante

Minél nehezebben jön össze egy értelmes mondat hebegés-habogás nélkül, annál inkább zavarba jön, és minél inkább zavarban van, annál nehezebben fogalmaz értelmesen. Csak azt szeretné, ha ezt Colton nem tudná meg, ezért meg is fogalmazza erre vonatkozóan a kérését, reménykedve, hogy a prefektus megszánja és tényleg nem az lesz az első dolga, amint visszaér a pincébe, hogy elújságolja a bátyjának, kibe is botlott bele a gyengélkedő előtt a folyosón. A válaszul elhangzó kérdés némileg sokkolja, kivételesen nem azért, mert valaki nem tudja, hogy ő kicsoda, hanem mert így éppen ő árulta el magát. Ajaj. Kétségbeesés és idegesség kellemetlen keveréke rántja gúzsba a gyomrát, és egyre kevesebb választja el attól ennek fényében, hogy sírva fakadjon kudarca tudatában. Egyszerűbb lesz és mindenkire nézve kevésbé kínos, ha csak visszalopózik a gyengélkedőre, és talán még ez a késztetés is elmúlik, hogy könnyekben törjön ki, amíg arra az enyhe fertőtlenítőszagra figyel.
- A húga - válaszolja némi fáziskéséssel, szemét lesütve, olyan halkan, hogy alig hallani. Hatalmas szemekkel pillant fel aztán a másikra, reménykedve még azért, hogy csak nem fog reggel arra ébredni, amint Colton ácsorog az ágya mellett elégedetten nyugtázva, hogy bizony a tökéletesnek hirdetett hugicája éppen messze áll mindentől, ami tökéletes. Frusztráló a gondolat, hogy ez megtörténhet. Még azt sem szeretné, ha a barátai így látnák, de hogy a bátyja, aki a legkevésbé sem kedveli... rémisztő. Nagyot nyel.
- Mhm - bólogat egyetértése jeléül, és még ha feszeng is attól, hogy visszasétáljon rémálmai színterére, tesz is egy lépést az ajtó felé. - Hát akkor én... én megyek is - magyaráz mellé, de már inkább magának szól meggyőzésnek, mint a másiknak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Még csak szakértőnek sem kell lennie az emberek olvasásában ahhoz, hogy egyértelmű legyen, mire gondol Rosie. Pedig Dante aztán teljesen analfabéta ezekben. Épp csak nem vak. Az mondjuk, hogy az eridonos közel áll a síráshoz, nem érinti meg. Legfeljebb azért akarja elkerülni, mert még mindig nem tud mit kezdeni szipogó lányokkal.
- Hmh. Értem. - Megvakarja a tarkóját. Igazság szerint nem érzi a késztetést, hogy most azonnal rohanjon, és szóljon Fishernek a testvéréről, ennek ellenére a titoktartás sem tűnik a legjobb megoldásnak ilyen esetekben. Bár tudja a franc, hogyan működnek a családközi viszonyok egy valódi családban. Arról meg végképp nincs tudomása, hogy Rosie és a bátyja nincsenek jóban. Elkönyveli hát gondolatban valami makacs büszkeségnek a lány kérését. Nem ítéli el, csak éppen totálisan feleslegesnek tartja.
- Ha találkozom a bátyáddal, lehet meg fogom neki említeni. - Ha addig nem felejti el ezt a találkozót teljesen, amire megvan az esély. Mindenesetre úgy tartja fairnek, ha ezt egyértelműen közli Rosieval, ne legyen itt semmiféle kellemetlen meglepetés.
- Bár nem hinném, hogy sokat tudna vele csinálni, de mindenkinek jobb, ha nem a festményektől tudja meg. - Vállat von. Könnyű is nyeglének lenni, ha egyszer nem ő lesz az, aki emiatt a bejelentés miatt rosszul fog aludni. Bólint arra, hogy a lány távozna, neki is tovább kell mennie, ha még időben le akar dőlni, és pihenni valamennyit a holnapi nap előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Én tényleg el akartam volna mondani, miért tettem mindazt az idegen kölyökkel. Miért bántottam, kikelve magamból, miért viselkedtem úgy, mint egy elméjét vesztett állat, miért rúgtam fel mindent amit prefektusként a tenyeremen kellett volna viselnem, de az összes szó megakadt torkomban, mikor lenéztem kézfejemre. Odalenn vér vöröslött, már lassan alvadt, de még egészen jól kivehető volt. A gyomrom felfordult, a lábam megrogyott.
Conroy nem tartott vissza vagy legalább is nem éreztem ellenállást, miközben remegve elhagytam a helyiséget.
Nem jutottam messzire, az ajtó mögött megálltam, begörnyedtem, majd a falnak dőltem, a vállam odakoccant az ajtófélfának, de ezt a fájdalmat akkor nem is igazán érzékeltem, fel sem fogtam semmit.
Hangok kúsztak oda fülemhez, szőke tincseket láttam, bőrt, kék szemeket. Pislogtam néhányat, hogy a valóságot meg tudjam különböztetni a képzelettől, féltem, hogy amit láttam pusztán a rémület szülöttje, de azután sem múlt, ott volt. Hanggal, arccal, valós érintésekkel.
- Miért? - motyogtam. A kérdésem épp ugyan az volt, mint amit ő kérdezett tőlem, de a hangsúly megváltozott. Értetlenség csengett ki belőle, döbbenet, magyarázat követelés. Annyit bántottam őt, mégis folyton ott volt, hogy felkaroljon és segítsen. Annyi hülye szokásom volt, fóbiám, félelmem, ami a többi ember szemében taszító volt, fura, no meg ciki. De őt ez nem érdekelte. De miért nem érdekelte?
Engedelmeskedtem neki. Mélyen beszívtam a levegőt, azután kifújtam. Kezdtem megnyugodni, szívem már nem lüktetett oly hevesen, hogy lassan bordáimon is rést üssön, a lábaim is kezdtek megerősödni, s felvenni a versenyt a testem súlyával. Majd megéreztem kezemen a kezét. Azonnal lenéztem volna, de a hang, a hangja megállított. Tudtam mit csinált, de biccentettem és csak őt figyeltem. Folytattam a mély légzést és csak az arcára koncentráltam.
Annyira de annyira rég nem láttam már ennyire közelről, hogy lehetett valami még ilyen közelről is ennyire tökéletes?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A kezemre pillantottam, tiszta volt, sehol semmi vörös, vérre emlékeztető maszat. A lány kérdésére lassan bólintottam, s kezdtem már egészen visszanyerni önmagam, kívülről és belülről is.
Amikor már éreztem, hogy valóban nem lesz bajom elléptem oldalra, el mellőle és el a puha kezeitől. Úgy éreztem nem érdemeltem meg és ő sem érdemelt minden kedvesség ellenére valami rosszat viszonzásképp a sorstól, én pedig nem adhattam mást.
Újból biccentettem. Szóval fogadás volt. Reméltem, hogy nem volt olyan bolond, hogy ilyennel összejöjjön, de ha lett is volna, valahol legbelül tudtam, hogy nincs beleszólásom.
- Menj vissza, most már jól vagyok és mondj odabenn amit csak akarsz, hogy kimentsd magad a helyzetből, mert ennek lesznek következményei. Prefektus ütött diákot. Ne keveredj bele az én oldalamon. - jegyeztem meg. Nem tudtam, hogyan tehetném jóvá, amit az előbb tettem, s valamiféle fura módon próbáltam kompenzálni.
- Most megyek, felkeresem So...Máté tanár urat és feladom magam. Remélem a kastélyban fogom találni. - jelentettem ki, s ezzel lezártnak is akartam tekinteni a beszélgetést. Újfent nem akartam választ adni arra, miért nem kerestem, miért nem próbáltam visszaszerezni, megint el akartam lógni a válasz alól, a felelősség alól, ami ezzel járt.
Megindultam a folyosón, kicsit lassan, öntudatlanul is a fáslit markolva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Éreztem én, hogy nagyon nem oké itt semmi, de nem tudtam mennyire szabad firtatnom. Igaz, hogy a legjobb barátnőmről van szó, de velem is megesik, hogy valamit még saját magamnak is nehezen vallok meg, nem még másnak. Mi van, ha nála is ez a helyzet? Nem akarok erőszakos se lenni, de rossz látni, hogy így szét van szerencsétlen csúszva. Az anyag nagyobbik felét nem is firtattam csak illedelmesen lemásoltam róla, Liv néni már ezt az igyekezetem is bizonyosan értékelni fogja majd.
- Nincs semmi baj, előfordul - mosolyodtam el bátorítóan, aztán eltoltam magamtól a holmim és hátrébb csúsztam a kanapén. Pár pillanatig akaratlanul is a pocim vizslattam, aztán egy szuszi után néztem rá ismét hallgatva, mi is a helyzet.
- Ez nagyon nem hangzik jól. Vannak ilyen teák, amik altatósabbak, meg légzőgyakorlatok… mármint gondolom nem segít sokat, de hátha. - Mindig próbálkozom valami előrehaladást elérni, vagy legalább kicsit segíteni, de eléggé vakvágánynak látszott, el is szomorodtam ettől. Megfogtam a kezét és finoman megszorítva simiztem meg, hiszen bármilyen rossz is legyen én itt vagyok, hogy kibeszélje magából, vagy ha valamire szüksége van, kérhessen. - És ez a fejlesztés, hogy megy? Nehéz? Vagy csak hosszadalmas folyamat?
Korábban is érdeklődtem már nála, de ennyire behatóan azért nem. Vagy jól elrejtette előlem a problémáit, vagy tényleg elég butuska és vak voltam, reméltem, hogy inkább az előbbi és csak ő ügyes. Felsóhajtottam hallva, mit is tenne a képességével, mert meg tudtam érteni. Fogalmam sincs én ezzel hogyan bírnék együtt élni. Leginkább sehogy, az első pár álom után csak billegnék a popsimon a sarokban, átkarolnám a lábam és sírnék, még valaki ki nem kapcsolja. Remélném, hogy ki lehet. Őt sem és Lucát sem értem sokszor hogyan tudnak ezzel így élni.
- Szerintem menni is fog. Nem nagyon ismerek mást a környezetünkben, aki ilyen erősen akarna és tudna dolgokat véghez vinni. Ráadásul te jót akarsz vele tenni, abban meg a sors is mindig segít egy kicsit. Szerintem jobbra fog fordulni, csak talán nem ma vagy holnap. Én azért itt vagyok, ha kell, ugye tudod?
Miközben elgondolkoztam a fejem felé fordítva kerestem a tekintetét. Fontosabbnak gondoltam túlesni azon, hogy kicsit megnyugtassam a lelkét, ha másban nem is tudok jeleskedni, mintsem a tanulást erőltetni. Azt amúgy se szeretem. Majd otthon még Lewy alszik a gyógyszereitől bepótlom Volttal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Köszi - mondtam neki egy halovány mosolyt ejtve az arcomon... Szerettem Majában, hogy nagyon megértő volt és mindig képes volt átérezni a helyzetemet, bármiről is volt szó...
- Igen, próbálta ma teákat meg még a jógára is rávetemedtem, de valahogy ezek is kevesek ahhoz, hogy igazán jól tudjak aludni. Az se megoldás, ha minden nap altatózom - mondtam neki elkeseredve, mert nem akartam gyógyszerfüggő lenni, de sokat segítettek a bogyók a nyugodt alvásban, ám azzal is tisztában voltam, hogy az sem állapot, ha folyton szedem őket, mert totál eltompítják az agyamat... persze ez volt a könnyebb megoldás számomra, de volt bennem annyi erő, hogy ne szedjem folyton ezeket a szereket.
- Mindkettő - nehéz is és hosszadalmas is egyben. Kaptam már szimbólumot is az álmaim irányításához és gyakorlatot is, azt is csinálom több-kevesebb sikerrel. Sajnos nincs elég türelmem hozzá, biztos az a gond, pedig tényleg kitartóan csinálom - válaszoltam a lánynak elkenődve. Nagyon jól esett, hogy ilyen gondoskodó volt velem, ennek hála a kelleténél egy kicsit erősebben szorítottam meg a kezét, de nem akartam neki fájdalmat okozni:
- Bocs, nem akartalak így megszorítani - hüppögtem neki bánatosan.
- Mostanában még az álmaim is "erősebbek" a kelleténél, ez pedig kikészít - tettem hozzá szomorúan. Nem sok kellett ahhoz, hogy elbőgjem magam előtte, de egyelőre még tartottam magam, hiszen kemény fából faragtak.
- Köszönöm... nagyon sokat jelent, hogy itt vagy nekem... amit pedig mondtál, bízok benne, hogy a sors segíti azt, aki jót akar. Olyan jó dolgokat tudsz mondani, Maja - mondtam neki hálásan, végre sikerült egy kis lelket öntenie belém, mielőtt elsírom magam. Most láthatta, hogy eléggé kibuktam, de azért próbáltam kontrollálni az érzelmeimet, pedig egyszerűbb lett volna minden, ha jól kibőgöm magamat.
- Szerinted sikerül valaha is túllendülnöm ezen? Attól félek, hogy talán idő előtt belebolondulok... talán nem szabadna ennyire komolyan vennem ezt az egészet, de az álmaim erős kihatással vannak rám - mondtam neki, miközben újra megszorítottam a kezét, de immár sokkal finomabban, mert arra is figyeltem, hogy ne kapjon el a hév. Örültem, hogy meghallgatott és hogy nem nézett hülyének. Úgy éreztem, hogy ennél jobb barátnőt nem is kívánhatna magának az ember.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Alex nem éppen kétbalkezességéről híres. Sőt, fürge kis ujjai egész ügyesen oldják meg a rájuk ruházott feladatokat. Nos, a mostani alkalom kivétel volt. Félénk főhősünk ugyanis kivételesen nem pálcával, hanem kiskéssel vagdosta le az arra megérett virágokat, ágakat, amiket vagy díszítésre, vagy valami másra szánt volna. Éppen ezért nagyobb volt az esélye, hogy belevág a kis ujjbegyébe. Hát, ez meg is történt. Ahogy a baj bekövetkezett, halk, rövidke sikítással kiejtette az eszközt apró kezei közül, a vágásból pedig pillanatok alatt rubinvörös vércseppek serkentek ki. Nem holmi szeleburdi, óvatlan kisgyerek a mi Alexünk, tudta, mit kell tenni: gyorsan összecsukta "fegyverét", és  felsőjével leszorította a vérző sebet, és mivel úgy ítélte meg, hogy egy kis, polipokkal díszített sebtapasz nem megfelelő kezelése ennek a sérülésnek, egyből rohant is a gyengélkedőre. Igyekezett minél gyorsabban és feltűnésmentesebben közlekedni, mint mindig. Érezte, hogy inge ujjához szorított sarkán egyre növekszik a vörös folt. Végre elérte a Gyengélkedőt. Mivel elfelejtette, hogy van egy szabad keze, először a kis vállával próbálta belökni az ajtót, aminek csak egy nagy puff lett a vége, illetve, hogy az ajtó visszalökte. Így már egy vágott ujjal és fájó vállal nyitott be a betegellátó helyiségbe. Azok akik bent (és ébren) voltak, azoknak mind feltűnt sebesült hősünk érkezése, aki ettől szokás szerint lefagyott, és akár a teljes vérmennyisége is kifolyhatott volna, ő akkor is úgy maradt volna és tartotta volna az akaratlan szemkontaktust a lánnyal, aki épp a táskáját próbálta elérni. Alex teljesen el volt veszve, nem tudott egy szót sem kierőltetni fehér kis fogai közül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Ahogy mindig, úgy most is megpróbáltam összekaparni minden pozitivitásom, és a hétfőhöz képest most határozottan jó kedvemben voltam, talán a tegnap hatása, nem tudom. Kicsit mintha mostanra csapódott volna le bennem mindaz, ami lehet, hogy vár rám és a férjemre, ez pedig egy nagyobbacska csodácska közeledése, az örömmel jár. Hatalmassal.
- Elhiszem, én is nagyon utálom a gyógyszereket, hamar rá lehet kapni, meg ha sokat szedi az ember, elveszti a hatását is asszem, nem jók... A múlt hétvégén szedtünk egy csomó levendulát, holnap hozok neked, friss, és segíti a békésebb pihenést. Szerintem azt is kipróbálhatnád!
Kiszélesedett a mosolyom a hálájára, pedig nem volt erre szükség részéről, tudja ő is. Ez a barátok dolga, nem csak a jóban osztoznak, akkor sem, ha az nehéz és szomorítós. Olyan lenne, ha ezért most hanyagolnám vagy elkerülném a szöszit, mintha a családom között való választási kényszert azzal intézném, hogy egyik résszel sem törődök tovább. Bár ez picit más, itt csak jó meg rossz van, ott meg rossz és kisebbik rossz a lelkemnek.
- Én hiszek benne, hogy a nehézségei ellenére neked menni fog. Tudod, nekem a tánc volt olyan, hogy valami sosem stimmelt. Volt lány, aki jobb volt, volt, hogy nehéznek bizonyult egy mozdulat, olyan is, hogy képtelennek éreztem magam rá, hogy jól sikerüljön. De hé, nem szoktuk feladni, különben tuti első nap kirohantunk volna Felagund bácsi órájáról is. Ha azokat négy éve viseljük, ez már gyerekjáték kell legyen…
Nem gondoltam magamról, hogy annyira bölcs lennék, vagy éppen okos, egyszerűen kimondtam, amik eszembe jutottak és amit éreztem. Furcsa volt Alízzal így szembesülni, általában ő az erősebb, mindig hisz benne, hogy valahogy lesz, most viszont nagyon el volt keseredve, ami nem volt szimpatikus. Elmosolyodtam a szabadkozására, aztán átkaroltam a vállait és oldalról nekibillentem. Nincs itt baj!
- Szerintem igen. Lehet, hogy több idő lesz, mint gondoltad, de okkal kapnak az emberek ilyen erőt, és pont azok, akik. Szerintem, ha nem hinne benned a tanár bácsi, meg ha te magadban nem bíznál eléggé, eddig se jutsz. Erős vagy, csak idő kell... De hogy érted, hogy hatással? Nagyon a lelkedre veszed? Rosszak, amiket látsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Igen a gyógyszerekkel tényleg az a gond, hogy könnyen rájuk szokhat az ember... ó, a levendulának nagyon örülnék! Köszi! - mondtam neki vidámabban, hiszen az mégiscsak egy természetes gyógymód, aztán hátha lesz valami hatása. Bíztam benne, hiszen jókat hallottam róla, és sok embernek hatásos volt.
- Igen, igazad van, nem is akarom feladni - feleltem neki határozottan. Ezzel egy kis lelket öntött belém. Egyáltalán nem bántam meg, hogy megnyíltam neki, egyébként is bíztam benne, nemhiába volt a legjobb barátnőm. Kicsit elszégyelltem magam, amiért így kitörtem, de tudtam, hogy felesleges lett volna emiatt magyarázkodnom, hiszen én is emberből vagyok és nálam is elszakadhat bármikor az a bizonyos cérna, mint mindenki másnál.
- Az a baj, hogy nagyon intenzíven élem meg őket, mintha én is részese lennék kívülállóként. A rémálmok viselnek meg a legjobban, amikor valami rossz történik valakivel... az kihat mindenre. Plusz van, hogy ezekből két-három rövidebb intervallumú, de nagyon intenzív álom is jut egy éjszakára - mondtam panaszosan. Amikor át kellett élnem ezeket, akkor az eléggé megviselt, de nem válogathattam meg az álmaimat. Sokszor keltem fel kialvatlanul, amin még a sok elfogyasztott kávé sem segített.
- Szerencsére vannak olyan kivételes éjszakáim is, amikor nem álmodom, vagy csupán 1-2 jó végkifejletű álmom van, de sokszor vegyes az egész, a rosszabbakat pedig nem tudom kiszelektálni, meg ugye azok is jósló jelleggel érkeznek, szóval nem is lenne értelme... az lenne az igazi, ha kontrollálhatnám őket vagy kevésbé viselnének meg. De ugye mivel intenzíven átélem, ez az opció lehetetlennek tűnik számomra - magyaráztam a lánynak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Mély levegőt vesz abban a reményben, hogy attól talán enyhül a torkát szorító érzés. Az utóbbi időben túlságosan is jó ismerőse lett. Az első pillanatban tudja már, mi is az a vacak, amitől aztán pillanatokon belül ki is buggyan a könnye, de most még tartja magát. Igyekszik. Túlságosan is megalázónak érzi még csak a gondolatot is, hogy amúgy sem fényes bemutatkozását még sírással is koronázza. A festményeknek hála így is erről fog beszélni holnapra a fél kastély. Talán még a pletykarovatba is bekerül a végén, ha a banyának olyan a kedve. Juj. Aggódva harap az alsó ajkába, sűrű egymásutánban pislogva rövid ideig szigorúan a lába elé bámulva, mert a padló kövezete vagy a cipője orra - ki tudja melyik, talán még ő sem - olyan roppant érdekes. Az lesz a biztos, ha tényleg visszakullog a gyengélkedőre, hogy a párnába fúrva az arcát szépen kisírja magát, reggel meg úgyis bizonyára visszamehet a toronyba. Csak ugye Colton kérdése most… ha nem árulta volna el magát olyan okosan, egyszerűbb lenne minden, így azonban magának köszönhetően a bátyja biztosan tudni fog erről. A portrék pletykái talán nem érdekelnék eléggé, de ha a prefektus elmondja, más a helyzet. Nem szeretne magyarázkodni neki, sőt egyszerűen beszélni sem akar vele arról, mi a baj. Senkivel sem akarja megbeszélni. Már az is sok, hogy Adrian nem hagyja békén. Könyökét dörzsölgetve pillant fel hatalmas szemekkel. Kicsit egy elveszett kiskutyára emlékeztet. Nem kell hazavinni ugyan, de azért örülne, ha nem a bátyjával találná szembe magát reggel az ajtón kilépve.
- De nem… nem kell tudnia. Nem fontos - válaszolja valamivel magasabb, vékonyabb hangon, mint eddig. Nagyon is kínozza már a sírás, nincs messze attól, hogy folyni kezdjenek a könnyei. De akkor sem, inkább csak elhallgat és nyel egy nagyot. Hirtelen sürgőssé válik, hogy visszatérjen a vakítóan fehér és tiszta falak közé, de mégis folytatja inkább, amint úgy érzi, a hangja rendeződött kissé. - Csak… semmiség igazából. A bokám rándult meg balett közben. Ezért nem kell aggódnia. Fölösleges.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A nyugtató tea egyelőre az ágy melletti éjjeliszekrényen gőzölög, miközben hátra pillantok az ágyban fekvő Rosiera, majd vissza a gyógyítóhoz. Idegesen kezdem rágni a körmöm, miközben beszél, bólogatok mellé, elmondom, hogy a dolgom végeztem, aztán vissza is sétálok a lányhoz. Szürreális képet kelt, ahogy szinte eltűnik a takaró alatt, mintha ott már nem is lenne test, fakó, élettelen, egykor vörös haja még most is elüt a steril fehérségtől.
Utálom az ilyen helyeket. Leülök mellette az ágyon, szembe fordulva vele, lehúzva cipőim húzom fel lábaim. Nem fogok egy ideig innen lelécelni, ameddig azt nem látom, hogy valamivel jobban van, biztosan nem. Nem illik ide. Nem szabadna itt lennie. Hamarabb észrevehettem volna.
- Rosie - megköszörülöm a torkom, de még így sem beszélek hangosan. Sőt, ami azt illeti, elég halkan beszélek. Nem mintha titok lenne. Mindenki tudja. Mégsem akarom úgy kezelni, mintha olyan lenne, mert nekem nem olyan.
- Emlékszel Shayleenre? A nővéremre. Ő is a Roxfortba járt, és most ő is itt mestertanonc - nem hiszem, hogy eszébe jutna, de azért egy próbát megér. Ha mást nem, legalább tudni fogja, hogy kiről beszélek. - Ő is ezt csinálta mint te most - nem nézek rá, legalábbis a szemébe nem. Helyette inkább az ölembe veszem a kezét, és az ujjaival játszom. Vagy a csontjaival. Opcionális. - Kórházba került, Rosie. Shay kórházba került, és lenyomtak egy csövet a torkán, hogy etethessék - csak azért mondom ezt el, mert már nem tudja titkolni. Mert én tudom, és bár nem fogom világgá kürtölni, szólni fogok róla a bátyjának, és ha kell, akkor beviszem egy kórházba, ahol majd vele is ugyan ezt fogják csinálni. Lehet, hogy startból oda kellett volna mennem vele. - Majdnem meghalt - felpillantok rá, hogy figyel-e rám, majd vissza a kezére. - A szépséged nem... Abban mutatkozik meg, ha kórosan sovány vagy - megingatom fejem, miközben összeszorítom ajkaim, és elhúzom szám.
- Figyelj, Rosie. Fontos vagy, jó? És ha elfogynál... Az rossz lenne, érted?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Holnap hozok be neked mindenképpen, most mi is raktunk a szobába Lewyvel, szeretem az illatát, meg…tényleg jó. Szerintem egy kicsikét legalább ez is segít majd - biztattam azért pluszban, mert érzékeltem, hogy ez nem valami sok. Nem tudtam többet nyújtani, azt is tudom, hogy ő nem várt el mást, a támogatásom meg megkapta és fogja is, mint mindig. Törtem azért a fejem még kicsit hátha beugrik valami nagyi kincsestárából, neki mindig és mindenre volt megoldása, szeretem is érte, még akkor is, ha furi dolgokat itatott velem. Én ezt nem terveztem a barátosnémmal, egyszerűen próbáltam lelkileg odaállni mellé, így talán egy kis hadviseléssel a pozitív irányba billentve. Megnyugtatott, hogy a sírásig nem jutottunk, mikor az kitör, magamból kiindulva persze, már nem sokat segít, ha megsimizem a hátát.
- Ez tényleg rettenetesnek hangzik, én már a rémálmoktól is rosszul érzem magát, nem még akkor, ha tudom, hogy esetleg ez nem csak egy sima agyszülemény. De ha sikerül kicsit kontroll alá venni, akkor ez hogy változik? Kikapcsolod, mint a TV-t? Mármint, bocsi, hülyén hangzik tudom, csak én nem értek ezekhez… a legnagyobb képességem, hogy meg tudom nyalni a könyököm… - fintorodtam el elrejtve egy mosolyt, hogy aztán rá figyelve elgondolkozzak. Igazság szerint nagyon nem hiányzott az életemből ez, és megérteni is meg tudtam, Alíz miért szenved vele. Viszont azt hiszem kijelenthetem, hogy a szőkében nálam több kurázsi van, én biztosan nem bírtam volna eddig sem cérnával.
- Ez tényleg nem jó, de ezt a bácsi is tudja, aki tanít, ugye? Mármint gondolom, ha érezné, hogy nem bírsz el vele, segítene máshogy, biztos tud, ő az okos tanárok közé tartozik! - Mindig is tudtuk, hogy nem vagyok a világ legtalpraesettebb lénye, ezért a képzettebb, okosabb és ügyesebb embereket mindig jobb döntéshozónak és problémamegoldónak tartottam, néha magam helyett is, amiből születtek problémáim, de ez mindegy is. - Amúgy mit szoktál tenni az álmokkal? Mármint senkinek nem is meséled el őket, vagy csak a jókat? Mármint… tudom, hogy nehéz volt a táncos dolgot is megbeszélnünk, azért kérdezem, hogy az azért segít utólag, ha kibeszéled, vagy nyomaszt tovább?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Oké, köszi - feleltem hálásan Majának, mert hittem benne, hogy valamennyit segíthetnek a levendulák, de az még jobban esett, hogy ennyire segíteni akart nekem. Végre nem éreztem magam egyedül és jól jött egy kis plusz segítség, pláne lelkileg.
- Nos, az álomkontroll annyit jelent, hogy képes vagy valamilyen szinten uralkodni az álmaid felett, valahogy fel tudod mérni, hogy ez "csak" egy álom és így nem visel meg annyira. Érdekes, hogy én is tisztában vagyok vele, hogy ezek csupán álomképek, nincsenek befolyással rám, de amikor álmodok és átélem őket, akkor intenzíven történik az egész, mintha én is az aktív megfigyelője, szereplője lennék az egésznek, és ez iszonyatosan megvisel. Pedig tudom, hogy ez nem a valóság... egyelőre - szóval érted - próbáltam elmagyarázni a helyzetemet Majának több-kevesebb sikerrel. Tudtam, hogy aki nincs ebbe benne, annak nehezebb átéreznie, bár a lány empátiakészsége kiváló volt, de így is képtelenség volt átérezni azt, amin keresztül mentem egy-egy álom során.
- Nos, próbál segíteni, de a tudtomra adta, hogy ezzel elsősorban nekem egyedül kell megbirkóznom. Ad útmutatást, tanácsot, kaptam tőle különböző segédeszközöket, de többet nem tehet. Awwww, pedig ő már olyan fejlett szinten van, amiről én szó szerint csak álmodhatok. Persze felnézek rá, mert mégiscsak jóval előttem jár és a tanárom, de szerintem ő is tisztában van azzal, hogy nem vagyok egy egyszerű eset... rendes tőle, hogy még nem mondott le rólam ennek ellenére - fejtettem ki a véleményemet a lánynak, ha már rákérdezett erre a dologra.
- Nem mindenkinek mesélek az álmaimról. Csak azoknak, akik közel állnak hozzám és akikben megbízom. Nem csak a jókról szoktam mesélni, hiszen a rosszak is ugyanúgy hozzá tartoznak az álomképeimhez - válaszoltam a barátnőmnek őszintén. Talán könnyebb lett volna, ha több embernek elmondom, de valahogy nem vitt rá a lélek, egyrészt sokan hülyének néztek volna emiatt, másrészt nem mindenki érdemelte ki a bizalmamat.