Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nyugodtan tömi a fejét, a világ gondjai egy pillanatig sem zavarják, amíg egy halom kaja és még több édesség áll a rendelkezésére. Az egyetlen, ami hiányzik az egészből, azt egy hangulatos pubban találná meg, de túl lusta holmi faluba lemenni egy kis pluszért. Majd máskor. Rengeteg bejárnivalója van, rendesen fel kell majd térképezze a terepet.
Roppant produktív munkája közepén éri a felismerés, hogy kinyílt az ajtó. Hacsak errefelé a szellemek nem fizikai testtel rendelkeznek, akkor ez sherlocki logika alapján azt jelenti, bejött valaki. Egy pillanatra odanéz, hogy meggyőződjön, elő kell-e vennie a rábeszélő készségét, vagy sem, de miután úgy saccolja, nem tanárt vetett ide a kései óra, teljes nyugalommal tér vissza egy sült csirkecomb módszeres letakarításához késsel-villával. Úrifiú. Meg aztán nem is kell sok idő, hogy a lány mellette kössön- ezek szerint nem egy introvertált, magányra vágyó, éjjeli falatozó a teremtársa.
- Hy! – széles, barátságos vigyort virít odafordulva, a tányérját kicsit arrébb tolva maga előtt, csak a rend kedvéért, hogy ha fel akarna könyökölni, legyen hozzá elég helye, és ne a kajába túrjon bele. Oppá, ilyen bemutatkozást sem kapott eddig, nem csoda, hogy a vigyora kiszélesedik tőle.
- Evan, nagyon örülök.- Semmi akcentus, semmi tanult magyar, csak az echte natúr anyanyelvi szint. És még mennyire örül! Olyan nagyon odavan, hogy teljes testtel, de a töröküléséből semmit sem engedve Dia felé kormányozza a testét némi mocorgás árán.
- Tökre azt hittem, hogy itt ilyen takarodószerű izé van, és már mindenkit visszaparancsoltak a körletébe. – Szándékosan hagyja nyitva a gondolatot, de ez minden bizonnyal érződik. A többire kíváncsi igazából, mennyire veszik komolyan ezt a hülye házirendet, aminek természetesen felnőtt diákoknál full semmi értelme sincs. Bár elnézve Diát, olyan nagyon nem tarthatnak vasszigort, ha a lány idekint flangálhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nyelvbotlások előfordulnak, tegye fel a kezét, akinek még sosem akadtak össze a fejben már előre összeállt szavak vagy nem volt freudi elszólása! Senki? Milyen meglepő. Igazából meg sem próbál úgy tenni, mint aki tényleg enni jött vagy enni szándékozna. Most kivételesen nem az éhség hajtotta ki a ház körleteiből, hanem csak a szükség, hogy járjon egyet. Mivel vannak órái, amiket annyira un, hogy el-elszundikál rajta, túl sok energia marad benne estére.
Feltűnik ugyan tudatának peremén a természetes, folyékony magyar, de egyelőre nem foglalkozik ezzel behatóan, majd talán később jobban tudatosulni fog. Annyira, hogy, rá is kérdezzen esetleg.
- Van is, mázlid van, hogy nem tanárral futottál össze. De hogyhogy csak hitted? Új vagy? - Mondaná, hogy "mert még nem láttalak lenn", ugyanakkor ő sincs annyi ideje a kastélyban, hogy erre bizton támaszkodhasson. Még ha az arcmemóriája nem is olyan rossz, sőt, kimondottan jó.
Mivel átlagos, hogy az emberek nap közben érkeznek, azt feltételezné, hogy Evan már legalább egy napja a kastély lakója, akkor viszont fura, hogy még nem mondta el neki a szabályokat, még ha azokat meglehetősen lazán is kezelik a diákok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Lenne néhány freudi ötlete Diára nézve, de büszke arra, hogy a fogyatékos agyú kor- és nemtársaihoz képest ő csak ritkán ereszt ki magából szükségtelenül paraszt megszólalásokat. Egyelőre a szemlegeltetés fenejól leköti a figyelmét, és valljuk be, van mit néznie, meg nem is egy elveszett szendeszűz, hogy behunyja a szemét, ha valami szépet lát. Vagy épp valakit.
- Eléggé. Annyira most jöttem le a futószalagról, hogy sacc fél órája, ha a kastélyban vagyok? Jahm, valami olyasmi. Én vagyok az új elem. Tádáá! – Színpadiasan széttárt karokkal szép az élet, meg random összeszedett sültkrumplikkal, amik aztán a szájában landolhatnak energiapótlékként.
- De tarthatsz gyorstalpalót az írott és íratlan szabályokból, megköszönném. Amúgy kérsz? – Szuggesztíven Dia elé tolja az egyik, sültkrumplis tálat, hogy szolgálja ki magát kedvére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Megszokta a vizslató tekinteteket. Vannak az a fajta fürkésző szemek, amelyek enyhe rosszallással vagy nyílt felháborodással néznek a színes tincseire. Vannak furcsállkodó, kínos pillantások, amikor a másik nem szeretné, hogy lássa, de csak-csak visszatér rá mindig. Nem a szimpátia végett, hanem mert az ember nehezen szakad el a szokatlantól. És hát persze van a fiúknál az a jellegzetes nézés, amiről a lányok úgy ösztönösen tudják, érzik, mi van mögötte. Az első kettőt már egy ideje nem veszi magára, már rájött, hogy arra sok megoldás nincs, legfeljebb, ha a társadalmi konvenciók szerint feladja magát és meghajol. Márpedig ő ilyen hervasztó dolgoknak nem hajlandó letérdelni. Az utóbbinak meg.. hát azt szívesen fogadja, mint a legtöbb korabeli lány.
- Jó későn futottál be, nem is tudtam, hogy ilyenkor még jár vonat. - Igaz, nem is tanulmányozta részletesen a menetrendet, elég volt azt az időpontot kinéznie, amelyikkel ő jött.
- Köszi. Fú, hát.. - pont ő? Ahogy a vonat menetrendjét, úgy az iskolai szabályzatot sem tanulmányozta át beható figyelemmel. Egy szál sültkrumplit vesz az ujjai közé, és leharapja a felét.
- Valamikortól nem lehet kimenni, tíz vagy tizenegy. A többi meg ami máshol is szokott lenni. Ne átkozz meg másokat SVK órán kívül, nem lehet verekedni, ezek. Melyik házba pakoltak? Eridon? - Csak abból tippel, hogy jelenleg is a piros asztalnál ülnek, így hát máris kötötte a fiú arcát a főnixek házához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ez egészen biztosan a jóféle vizslatás, amitől a legtöbb nő mája megállíthatatlanul elkezd hízni az egójával együtt. És ezt minden férfi tudja. És direkt csinálják. Mert mindig akarnak valamit. Ennyi. Semmiképp sem érzi furcsának Dia színes haját azok után, hogy egy liberális országban nőtt fel, ahol az agyontetováltatástól elkezdve a férfiből nővé szabatás mugliföldön bevett napi rutin. Miért azon akadna fenn, hogy valakinek nem tetszik a természetes hajszíne?
- Az nem is, de a hoppanálás nem időhöz kötött. - Jelentőségteljesen pillant Diára. Így azért elég könnyű az élete felnőtt kora óta, hogy eltűnik A-ban és feltűnik B-ben különösebb probléma nélkül. A csomagcipelés is leegyszerűsödött, meg úgy... en bloc minden.
Ahogy a csevegés is. Elég hamar kiderül, hogy pepitában ugyanazokat a dolgokat kell betartani itt is, mint otthon. Az fogja még érdekelni, hogy ugyanúgy ki lehet játszani az itteni tanárokat, mint az amerikai brancsot, vagy itt valamivel okosabbak? Otthon nem volt megveszekedetten nehéz dolguk.
Eridon... Ha jól emlékszik, ez a főnix jelképével futó ház. Nah, köszönőviszonyban sincs az ottani alapértékrenddel. Mit csináljon? Húzza be a csőbe a lányt vagy sem? Végül is most vagy soha. Höhö.
- Ott is lehetnék... Meg a Navine házban, vagy a Levitában, de akár Rellon-színű diáknak is kiadhatom magam. Elfelejtettem említeni az elején: Evan Lawrence, Mágusjog vendégelőadó tanár. Remélem, látogatni fogod az óráimat. - A bájos mosoly csöppet sem fakul az arcán. Olyan rezignált türelemmel ejti ki a szavakat, mintha tényleg igazságot mondana. Maga is tudja, hogy az arcvonásaira és a hanglejtésére különösen ügyelnie kell. A kezei szem előtt vannak, sőt az egyikkel épp egy krokettet töm a szájába. Végig Diát nézi, míg beszél, de aztán átirányítja figyelmét a kajára, hogy elég időt hagyjon a szavak erejének lesúlytani. Ismét visszapillant rá ellenőrizni az elért hatást. Külön megdicséri magát, hogy sikerült megfékeznie a kuncogást a hangjában és stabilizálni a hangszintjét. Ő maga egyetlen ugrándozást sem hallott a szavaiban, ami lebuktathatná, sőt akkor biztosan elkezdett volna röhögni saját hülyeségén. Ettől függetlenül persze még lebukhat, de a testbeszéde és szavai igyekeznek egy elég magas szintet megütni. Pontosabban, ő mindent megtett, most már Dián a sor, hogy befogadja-e a hazugságot vagy sem. Fejében már elkezdte szövögetni a kis füllentés további részleteit. Persze nem szabad túl sokat és túl részletesen elmondani, nehogy belegabalyodjon a saját lódításába.
- Szóval itt is dívik a tanáros büntetős mese? - Cseverésző hangnemben folytatja, semmi oka nincs átváltani nagy szigorba. Áh, úgyis ő lesz a jófej tanár, aki egyelőre csak köreszimatol, csípara, don't fos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Igazából nem rossz ötlet. Úgy értem... amikor Adrian felvilágosított, hogy mi a baja a húgomnak (a legidősebbnek), akkor először fel sem fogtam, hogy ez súlyos lehet. Hiszen én sem eszek úgy, ahogy egy normális ember. Én is számolom a kalóriákat, figyelek rá, hogy pontosan mi kerül a szervezetembe, diétát követek, edzéstervem van, minden, amit el tudtok képzelni. Nem normális, de nincs vele baj. Egészséges.
De Rosie már nem egészséges. Erre akkor jöttem rá, mikor azt a bizonyos beszélgetést követően beléptem a Nagyterembe, és megláttam őt a vacsoránál. Rosie vékony. Rosie sovány. Rosie már szinte nem létezik, alig maradt belőle több csontnál és bőrnél. Az emberek megbámulják. Pedig milyen utálatos! Mennyire nem bírtam elviselni a hozzáállását, mennyire gyűlöltem, hogy annyira tökéletes volt, annyira ideális... És most mégsem volt az. Megtört a tökéletesség képe, kiderült, hogy Rosie egyáltalán nem tökéletes, és sosem volt az. Így már nem is olyan taszító. Eddig nem nagyon kommunikáltam vele. Jobbnak láttam elkerülni.
Újabban néha már az Eridon asztalánál eszek. Adriannel, Emilyvel, Rosieval - az emberek megbámulnak, hogy hogy vagyok képes rellonosként ide ülni (navinésként már biztos nem foglalkoznának velem). Nem túlzottan érdekel.
Az már annál inkább, hogy igencsak feszült vagyok újabban ezeknél a vacsoráknál. Feltűnik Emily hangjában valami új él ilyenkor, valahogy kicsit magasabb lesz a hangszíne, szélesebb a mosolya és nagyobbak a gesztusai. Zavar. Valami rohadtul zavar benne.
Előttem a napi diétás kajám. Nem, én nem eszek annyira keveset, mint a húgom, arányaiban rendes adagnak tűnik, saláta, hússal, de mégiscsak kalóriakímélő. Nem érezném hitelesnek, ha én is evésre biztatnám. Emily már nálam is megoldotta, hogy eleget egyek, menni fog neki Rosienál is.
"Elfelezel velem egy husit?" Oh god. "Husit", b***meg. Husit. Nemtom' most miért idegesít, de rohadt zavaró, hogy így beszél. Hús. Miért nem lehet azt mondani, hogy hús? Mi értelme van becézni, ha így csak hosszabb lesz a szó? Áh, mindegy is.
- Elfelezem veled - szólok oda Adrian helyett, habár amúgy az a fél szelet hús nincs felírva a kalóriáim közé, de legyen. Miért is ne. - Amúgy Rose, hoztam neked valamit - mondom, mikor eszembe jut, hogy mit vágtam be a táskámba még reggel. Egy apró kis lapot veszek elő, igen, egy rózsát rajzoltam neki. Őszintén szólva unatkoztam az egyik órán. Ez amolyan békülési ajándék tőlem, vagy valami olyasmi.
A lábam eközben tudattalanul előrenyúlik az eridonos srácéhoz, hozzáérve az övéhez, de aztán így is hagyom, ha nem ellenkezik túlzottan. És általában nem szokott. Odanézek csak fél szemmel, látom, hogy el is mosolyodik. Talán csak a nyakkendője színe tükröződik a fények miatt az arcán, who knows? Aztán megérzem, hogy a másik lábát is az enyémnek támasztja. Egy kicsit enged a tartásom.
Emily sztorijára már csak hümmögök, nem is nagyon nevetek - hozzáfűzök valami tök semlegeset és érdemben nullát.
Látom, ahogy a velem szemben ülők tekintete mögém siklik. Hátrapillantok egy másodpercre - a perifériámba bekúszik egy vörös folt. Visszafordu-...
Lassan újra hátranézek. Felpillantok a mellettem megállóra. Érzem, ahogy egyszeriben lesápad az arcom és görcsbe ugrik a gyomrom. Elment az étvágyam. Aztán meghallom a hangját. "Allan." A gyomrom még inkább összehúzódik. Látom rajta a bagolyköves egyenruhát, a rellonos sála-... A rellonos sálat...
Édesemnek hív. Fantomfájdalom vág a hátamba, ahogy alig észrevehetően egy kicsit előregörnyedek, és összehúzom magam, mint amikor... Előreesnek a vállaim, érzem, hogy az evőeszközre izzadtan tapad rá a tenyerem.
Mit... mit keres ez itt?
Kimondja Ems nevét. Nem féltem őt. Nem, őt most már nem kell félteni - mikor még kicsi volt, na akkor nagyon féltettem, de mindig is erősebb volt nálam. Valery arcára tapad a tekintetem, el sem tudom szakítani onnan, nem vagyok képes rá. Nem láttam őt négy éve. És pont most kell újra...
Rosie. Odakapom a pillantásom, felfogom, hogy Valery a tányérjára néz undorodó arccal. És aztán kimondja... az a "kövér disznó"...
Hirtelen emelkedek fel a padról, egészen közel érve Valeryhez, így pillantok le rá. Remeg a kezem, de nem az idegességtől - a tekintetemben mégis agresszív villanás, ahogy izmaim megfeszülnek, kicsit talán fel is fújom magam, fölé magasodok.
- You better shut the f**k up - mondom olyan halkan, hogy szinte már csak suttogok, hangom viszont olyan mély, hogy szótagról szótagra ki-ki hallatszik. A torkomban dobog a szívem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Jaj, abban nincs móka, ha ígéred, versenyezz velem, Rosie, győzz le. Bizonyítsd be, hogy jobb vagy nálam. Képzeld csak el, egy hétig a csicskád leszek. Tudod, mennyi mindent tehetsz velem egy hét alatt? Te választod ki a ruháimat, a napirendemet. Egy hét alatt milliószor küldhetsz büntetőmunkára, hát nem izgalmas?
A végére már olyan lelkesen beszélek, mintha nem ételt próbálnék belé diktálni, hanem valami hihetetlenül kedvező, luxusnyaralásra próbálnám rávenni. Valami olyanról beszélek neki, amit nagyon akarok, és ez igaz is. Nagyon akarom, hogy egyen, de nem mondhatom ki ezt így, mert akkor kiszalad a világból. Összeszedem hát helyette az összes eridonos tulajdonságomat, és igyekszem olyan lelkesen beszélni neki az étkezésről, mint levitás az extra háziról. Azt akarom, hogy jól legyen, hogy igazán jól legyen. Csillogó szemekkel, és kipirult arccal pillantok rá, aztán Adrianra, és végül a megszólaló Coltonra.
Van valami változás, árnyalatnyi, bánat talán, ami átszalad az arcomon. Egy csapatban ülünk, de már nem azok vagyunk egymásnak, akik egykor voltunk. Utálom magam ezért, és utálom őt is ezért. Eljöttünk, magunk mögött hagyva egy beteg életet, egy olyan helyet, ami csak mérgezett mindenkit, annak reményében, hogy új életet kezdhetünk. Hogy boldogok lehetünk. Lehet, hogy Valery és Monica nélkül mi sem passzolunk? Hogy igazából sosem volt közöttünk olyan irigylésre méltó kapcsolat? Nem karom elhinni, hogy ez igaz volna. Mégis, így érzek most. Az ajándékra is csak egy futó pillantást vetek, és inkább visszafordulok a hús felé, amit szemmértékkel is mértanian tökéletesen felezek el. A tányéromat közelebb tolom Cole tányérjához, hogy válasszon csak nyugodtan, majd ha elvette a maga részét, visszahúzom. Ilyenkor jön a nagy dráma, hogy már nem is éhes az ember, meg elment az étvágya, de nálam ez nem annyira igaz, levágok egy falatot, és némi krumplival betömöm a pofimba. Itt mindenki diétázik, meg sanyargatja magát, bennem meg nincs annyi tisztesség, hogy velük tartsak a gyászos buliban. Én szeretek enni, és nem érdekel, ha ez látszik is. A szerelmi életem, mert, hát az is lett menet közben, pedig olyan elcseszerintgetett, hogy az már művészet, így nem is hiszem, hogy nagyon törődnöm kéne az alakommal, az öltözködésemmel, vagy bármivel. Ez is mutatja, hogy nem vagyok igazán odaillő, nem vagyok Fisher.
A gondolat lesütött szemmel is megmosolyogtat, de mivel a vidám történet sem váltott ki különösebben reakciót, nem hiszem, hogy a keserű megtenné, meg amíg sem akarok ezzel senkit sem zaklatni. Itt mindenki azt hiszi, hogy nekem nem lehet bajom, és talán jól is van ez így. Magamat meggyőzve bólintok egy aprót, a gondolati síkon megjelenik a „szívás” szó, és még mindig halvány mosollyal az arcomon felpillantok.
Ekkor látom meg őt. A hasamon található összes sebhely egyszerre szakad fel, persze nem szó szerint, csak átvitt értelemben. A hirtelen belém hasító fájdalomra összehúzom magam, balommal átkarolom a hasam, és mint gyermekként, most is azt mantrázom legbelül, hogy „nincs itt, nincs itt, nincs itt.” Kívül azonban egészen mást mondok, halkan, hogy talán senki se hallja, nem is lényeges. „Én megmondtam.” Ostobának néztek, amikor néhány hete többször is azt éreztem, Valery itt van, hogy láttam őt a folyosón, futó jelenség volt a hétköznapi szürkeségben. Éreztem a tekintetét, éreztem a leheletét, de nem láttam őt, nem láttam, és ez zavart a leginkább. Most, ahogy megáll az asztalunknál, szabad jobbommal egy pillanatra megérintem Adriant, ám ugyanabban a pillanatban el is kapom onnan a kezem. Nem akarok hozzá érni, és most már nem csak Cole, de Valery jelenlétében sem. Nem akarom, hogy bántsa őt, nem akarom, hogy Val észrevegyen valamit. A jobbomat inkább magam mellé ejtem, és igyekszem olyan erősen a tenyerembe vájni a körmöm, hogy a fájdalom csak ott legyen jelen, hogy ki tudjak egyenesedni, hogy az arcomból kiszaladt vér ne sápasszon.
A kettősség. A félelem és a vágy, ami az érkező lényével kapcsolatban megjelenik. Megszólítja Cole-t, és igazából ez az, ami kell, a vészjelzés, hogy bánthatja őt feledtet velem minden mást. A testem megfeszül, ahogy hozzá szól, és épp csak a tekintetemben tükröződik a rettegéssel kevert düh, amikor felém fordul. Aztán megdöbbenek, és eltűnik a düh, az ijedtség azonban megmarad. Komolyan gondolja, lelkes, lelkesebb, mint én az előbb, hogy evésre bírjam Rosiet. Ő ezt az egészet még mindig komolyan gondolja, és veszélyes játékot űz. Rengeteg sebem van tőle, a jó része azért, mert Cole-t védtem. Önként szaladtam a pengékbe, mert tudtam, hogy ha boldoggá teszem Valeryt, elvonom a figyelmét. Ahogy a bátyám megemelkedik, úgy pattanok fel én is, sietve megkerülöm az asztalt, és nem foglalkozva azzal, hogy a hirtelen feltámadt agresszió milyen veszélyekkel járhat a testi épségemre, húzom félre Valeryt, és lépek a helyébe, és lábujjhegyre állva fogom a fiú arcát a tenyereim közé.
- Cole. Kérlek.
Csendesen, nyugodtan beszélek hozzá, a közelünkben tartózkodók közül még senki sem hallotta ezt a hangszínt. Gyerekként mindig ezzel csitítottam, úgy, hogy tudtam, ha tudná, Valery mit tett velem, megölné. Kellett valami, amivel megnyugtatom, elterelem a figyelmét. Stimuláltam őt a hangommal, a tekintetemmel, és próbálom ezt tenni most is, még ha veszélyesen érzékeny is közöttünk minden. Igyekszem kialakítani vele egy szemkontaktust, olyat, ami megnyugtatja, mert pontosan tudom, hogy mindenki minket néz, és nem akarom, hogy Valery felbukkanása Cole vesztét okozza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Tologatja a tányérján azt az egy szem csicseriborsót, mintha ki kellene fárasztani, mielőtt a villa hegyére tűzné, miközben mellette nagyban megy az osztozkodás egy szelet húson. Nem válaszol Emilynek, csak hümmög. Nem akar versenyezni. Enni sem igazán. Meg is fordul a fejében, hogy talán ő is lehetne nagylelkű, és körbekínálhatna mindenkit az étellel, hátha elfogy anélkül is, hogy mind a gyomrában végezné. Hálás Coltonnak, hogy megszólítja, ezzel is tovább odázva a pillanatot, amikor a következő falatot is kénytelen lesz leerőltetni a torkán. Beletelik pár pillanatba, mire felfogja a szavakat, és akkorra már elé is tartja a papírlapot a bátyja. Meglepetten nyílnak el az ajkai, miközben utána nyúl, hogy aztán maga elé húzva gyönyörködjön el a rózsában.
- Ez... ez tényleg nekem? Köszönöm - szólal meg valamivel később. Szája szegletében halvány mosoly ül, ahogy továbbra is tenyerén tartva a lapot inkább azt bámulja, mint a tányérján az ételt. Mellkasát még valami különös melegség is átjárja röpke időre, amit nem tudna megnevezni, csak abban biztos, hogy attól van, hogy Colton kedves vele. Furának érzi néha álmatlan, forgolódással töltött éjszakákon, hogy mennyire át is értékelődtek a dolgok körülötte, és a testvérei lettek fontosak. Sőt igazából csak ők maradtak, ahogy elkezdett minden összeomlani. Óvatosan tűri kettőbe a lapot, majd négybe, hogy aztán a zsebébe rejthesse. Megy az is a naplóba, amit a pszichológus kért, hogy írjon, akit a gyógyító hívott be hozzá valamelyik alkalommal. Óvatosan rakja a kissé lötyögő kapucnis felső zsebébe. Igaz, hogy nem ez a legelegánsabb öltözéke, de egy ideje folyton fázik a kastélyban - bizonyára mert olyan régi meg nyirkos hely - és ruhatárának ez a darabja kellemesen meleg. Lehúzza az ujját a kézfejére, mielőtt ismét megfogná kényszeredetten a villát, igyekezve elkerülni, hogy bárki megjegyzést tehessen arra, hogy már megint nem eszik. Lehunyja a szemét egy pillanatra, meghozza a nehéz döntést, és felszúrja a csicseriborsót a villára, majd be is falja, amikor észreveszi a vörös hajzuhatagot. Éppen olyan, mint az övé. Leszámítva, hogy az övé mostanság hullik, és annyira törött, hogy kénytelen volt levágatni egy részét. Nagyot nyel, a falatot is lenyelve szinte egészben, és ettől nehezére is esik egy újabb nyelés. Köhög párat, kezét a szája elé tartva, és addig is lehajthatja kicsit a fejét, remélve, hogy közben eltűnik Val. Be fogja árulni az anyjuknak, ez az első gondolata. Elmondja, hogy már nem tökéletes, mert Valery mindig is elmondott mindent az anyjuknak, ha kellett, ha nem, amíg neki valami haszna származott belőle, és ezt is el fogja mondani, mert valamiért csak megéri neki. Mindig megéri. Ismét felemeli a villát, de megáll a kezében már akkor, amikor a húguk Coltont szólítja meg, aztán Emily-t, és tudja, hogy ő következik. Pontosan tudja, nem kell ehhez jóstehetségnek lenni. Meginog a kezében az evőeszköz, majd le is teszi, aztán odébb tolja a tányért is.
- Nem kérek többet, köszönöm - közli nagyon halkan. Valahol mélyen egy icipici kis része szeretne most felcsattanni és beleakaszkodni Valery hajába, hogy hagyja ezt abba, egy másik sírva bújna el Emily ölelésében, de végül csak ül maga elé pislogva. Kövér disznó. Ugyanezt mondta mindig az anyjuk a bátyjuknak, és akkor ő még szép volt. Most bántja igazán, hogy sose szólt semmit, és a fiú most mégis festett neki. Mintha megérdemelné.
- Mit szeretnél? - kérdezi meg végül. Furán cseng a hangja, mintha érlelődne mögötte valami hirtelen indulat. Az asztalt bámulja továbbra is, és az asztal fölött a felső alatt félig eltűnő ujjait. Még mindig beleakaszthatná azokba a vörös tincsekbe, senkit se érdekel, hogy tele a nagyterem.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az utóbbi napok számára a kétségbeesett hajszáról szóltak, amely alapvetően a Bagolykő melletti erdő növényeinek beszerzésére irányul. Mindjárt itt a tél, akkor pedig már nem fog tudni "leugrani" az erdőbe, amikor éppen úgy érzi. Illetve ugrani éppen ugorhat, csak semmit sem fog találni. A következő hónapokban csak abból dolgozhat majd, amit most begyűjtött, így aztán igyekszik előre is gondolni mindenre - még akkor is, hogyha önmagához képest ez mostanában rémesen siralmasan megy neki. Valakmi egészen más foglalkoztatja. Na de ne térjünk el a tárgytól. Semmi különös nincsen abban, hogy a mai vacsorát is módszeresen lekési, ahogyan a héten eddig szinte mindet. Így is meglehetősen erőlködnie kell, hogy ne maradjon kint még tovább, és legalább ilyenkor juttasson valamiféle táplálékot a szervezetébe - még ha ez csak a korábbi lakoma árnyékát, a maradékok összekaparását jelenti. Nem mintha a Bagolykőben az annyira siralmas sors lenne.
Fáradtan lép be a nagyterembe, át sem öltözött, így aztán koszos tornacsukában és a bokormászástól szakadt farmerében tündököl. A pulóver nagyon koszos lett, így azt legalább levette, hogy a szembejövő tanárok rosszalló pillantásait elkerülje, habár a rövid ujjú pólójában a mostani hűvösben kissé kellemetlenül érzi magát.
A nagyteremben már messziről kihallik a jó hangulat. Az Eridonosok elképesztő bulizást művelnek le a saját asztaluknál, ami a jellemüket tekintve nem furcsa, de azért mégsem mondható mindennapos jelenségnek. Még Milán is megenged magának egy közönyös (és talán kissé irigy?) pillantást a pirosak asztalának irányába. Noshát, a pillantása csak addig közönyös, amíg meg nem látja az Eridonoskupac közepén a fő felbujtót - azt a bizonyos másik Milánt. Megtorpan.
Hitetlen, elkerekedett szemekkel nézi a tömeg közepén gitározó és énekelő Andrist, aki nem sokban hasonlít az általa megismert Andrisra. Valószínűleg a bárgyúnál is ostobább látványt kelthet abban a pár másodpercben, amíg csak álldogál a Levitás asztal közelében, a szemöldökét ráncolja és tátott (na jó, csak picit nyitott) szájjal nézi a történéseket. Nem mintha bárki észrevenné őt vagy a zavarodottságát, láthatóan nagyon bele vannak melegedve. A bozontos farkasfiúból pedig olyasfajta lelkesedés (jobbak talán szenvedélynek is hívják?) árad, ami Milán lábát a földbe betonozza, a gondolataiba pedig beférkőzik a gondolat, hogy van ebben valami kicseszettül vonzó.
Most már csak az lenne jó, ha nem állna ott mint egy idióta. Ja, jó lenne...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Nem könyvtáros, csak segéd. Gyakorlat, bevétellel.
Igazából eljöhettem volna ingyen is, de adódott egy ilyen lehetőség, és akkor már éltem vele. Az utolsó évemet magántanulóként fejezem majd be, valljuk be, az jobban is áll nekem, mint a kötött program. A jegyeim látványosan javulnak, mióta én osztom be az időmet, és a tananyagot. Sokkal szívesebben olvasok utána dolgoknak, vagy gyakorolok, más napszakokban, mint az előírt. A tervet követem, mellette pedig a szakmai gyakorlatomért pénzt kapok. Az apáról íródó könyvem is halad, már számos fejezeten vagyok túl, és úgy érzem, méltó és szennymentes történet kerekedik ki majd a végére.
- Órára? Melyik órán kutattok családfát?
Ez vagy csak egy kifogás, vagy nagyon új tárgy lehet, mert mi még mugli - és mágusismereten is csak annyit tanultunk, hogy "ja, vannak a máguscsaládok" és akkor fel lett sorolva pár név, de nem ez volt a lényeg. Viszont nagyon felkeltette az érdeklődésemet, hogy miért kellhet a jegyzék. Mi is ajándékba kaptuk, egy morcos úrtól, aki azt mondta, jó lenne, ha mindenki tisztába lenne itt a tisztelendő nevekkel. Valószínűleg a gyerekét jó párszor elkapták már, vagy éppen nem bújhatott ki valami kellemetlen órai gyakorlat alól.
- Óóó igen, hallottam, a híres Várffy, amikor átjöttem ide, még akkor is beszéltek róla. A neve, a tekintete, az izmos teste, meg a kviddicses lépései. Nagyon híres volt mindig. Mondjuk látni még nem láttam, errefelé nem járt.
A tárgya pedig mesterszakon már nem fordul elő, így igen kicsit esélyem van rá, hogy megismerjem a híres férfit. Maximum, ha itt ebédelek vagy vacsorázok, és éppen akkor ö is erre jár. Van pár ismert név, akiket így csak valamennyire tudok beazonosítani. Várffy, Palarn, Egerszegi. De hát ilyen az élet.
- Nyugis, helyben van, tetszett is. Igazából még nem akarok messzebb menni, a húgom még kicsi hozzá, apa sokat van távol. Ez a függetlenné válásom első lépése, aztán majd idővel jön a többi is. Mit szeretnél felfedezni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ahogy így körbeállnak és én is belemelegszem, dobolok, szórakozunk - aztán váltok is. És hiába, hiába vagyok együtt teljes mértékben a többiekkel, ezt a pár sort már csak úgy magamnak éneklem, és az azért mégis sokszor más, érződik is rajta. El is csendesülnek egy kicsit, amíg a végére érek, majd egy utolsót pengetek a gitáron.
- Húh - és ők meg tapsolnak, leginkább magukat, vagyis remélem, mert a tapsot sosem tudtam nagyon kezelni. - Kérhetek egy kis vizet? - Már nyújtom is a kezem, mire hamarosan a kezembe is kerül az ital, gyakorlatilag lehúzok egy kis féllitereset, hallgatom egy picit, ahogy beszélgetnek.
De a zenésznek nincs menekvés, főleg, ha éppen egyedül van a társaságban. Úgyhogy ismét elvigyorodok, ahogy eszembe jut az egyik aktuális kedvencem, amit mostanában sokszor játszok csak úgy egyedül, magamnak is - magányos óráimban, amikor éppen be kéne hoznom a lemaradásom pár tárgyból, és Nina (a gitárom) elcsábít, sokszor kerül ez a terítékre, mert olyan jól érzem magam közben...!
El is kezdem szinte rögtön, és az elején még ilyen kis laza - viszont sokkal jobban figyelek már a többiekre, joggal mondhatjuk, hogy ez inkább egy "produkció", amiben még annak ellenére is együtt vagyunk a többiekkel, hogy ezt a számot tőlem bizony most hallják először. És ahogy játszok, egyre inkább belemelegedek, végig tartva a szemkontaktust a többiekkel - egy idő után már az egész vállam, felsőtestem mozog a zene ritmusára, hiszen itt szinte hadarni kell a szöveget. Az arcom teljesen kipirul, éneklek, és gyakorlatilag teljesen felszabadulok - néhányuk üti a ritmust a padon vagy a lábával, combján.
Vigyorgok, egyre hangosabb is vagyok, a gitár is, én is, a hangom is, a jelenlétem is erősödik.
- Come gimmie a hug - És pontosan itt, ebben a pillanatban téved a tömeg mögé, hátra a tekintetem, és amikor meglátok egy arcot, és ott is ragad a tekintetem, a szöveg megy tovább, és az én torkomon is jön ki, de szinte el is felejtem magam, még akkor is, ha ez nem látszik; akkor, amikor egy rikítóan kék szempárral találom szemben magam.
És megy tovább a szöveg, nagy nehezen elfordítom a fejem, és ugyanolyan elánnal folytatom az éneklést. Sőt. A 'tánc' még erősebb lesz, a hangom még artikuláltabb és határozottabb, ahogy éneklek és éneklek, végig.
Aztán vége lesz, a többiek megint tapsolnak, én viszont rögtön Milánra pillantok. Egy apró mosoly terül szét az arcomon, ahogy így nézek rá pár pillanatig, igen, ezt neki címzem - aztán valaki hozzám szól, oda is nézek rá, de a tekintetem még egy pár kósza, szinte szégyenlős pislogás erejéig visszatér a levitásra. Válaszolok valamit az engem megszólító eridonos lánynak.
Aztán visszanézek arra, ahol Milánt sejtettem. Esküszöm, idehívom, ha még nem tűnt el a szemem elől...!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Amit Andris művel, az valami egészen hihetetlen Milán számára. Nem csak azért, mert eleve ritkán lát ennyire ügyesen zenélni bárkit, aki nem ebből él, hanem mert még mindig nagyon nehezen tudja összeilleszteni a fejében a csendes, zavarban levő és visszafogott Andrist ezzel a most látottal. Persze ha egy kicsit jobban foglalkozna mások érzelmi világával, lehet még az is eszébe jutna, hogy valahol Andrisnak is le kell eresztenie... Helyette az a rendkívül sztereotip gondolat úszik be a fejébe, hogy végül is most végre prezentálásra került a válasz a kérdésre, hogy Andris mit is keres az Eridonban.
Mikor a terembe lépett, még egészen lazán csinálta a fiú a dolgot, de mire Milán igazán belekábul a látványba, a szöveg már annyira felgyorsul, hogy bármilyen jók legyenek is a nyelvtanulási skilljei, alig tudja kivenni a szavakat. Egyetlen alaktalan masszává formálódnak össze mire a füléhez érnek, ő pedig már nem tudja megmondani, hogy mi a pontos oka annak, hogy nem érti. Az ugyanis elég egyértelmű, hogy elsődlegesen nem a szöveg köti le a figyelmét, sokkal inkább az előadó. Elég szemérmetlenül figyeli az Eridonos testének minden rezdülését, mint aki most lát csak meg először igazán valakit. Talán némi csodálat is elvegyül az érzései között - ő sosem lenne olyan bátor, hogy ilyesmivel ennyi ember elé kiálljon.
Persze mint várható volt (mármint számunkra, mert Milánban fel sem merült ez a lehetőség), Andris kiszúrja őt a tömegen keresztül. Egy pillanatra teljesen magától értetődőnek tűnne, ha a zene egyszer csak elhallgatna és csak ők ketten léteznének tovább. Persze az ilyesfajta érzéseket csak egy érzelmileg felkavart tinédzser szíve produkálja, a realitásnak nem sok köze van hozzá. Andris el is fordul hamarosan, Milán pedig végre képes lesz rá, hogy megmozduljon. Kissé elfordulva felvesz a Levitás asztalról egy croissant és meglepően nagy elánnal kezd el belőle darabokat tépkedni, amelyeket aztán szépen sorban a szájába teszeget. Kényszeríti magát egy ideig, hogy ne nézzen vissza Andrisra, egészen a szám végéig. No, azért a taps mégiscsak jár. Visszafordul az Eridonosok irányába és az asztalnak dől. Addigra persze egy ilyen cseppnyi croissant már rég eltűnt a bendőjében, úgyhogy újonnan felszabadult kezeivel ő is tapsolni kezd a művész úrnak. Andris pedig felé mosolyog. Erről sajnos nehezen tudja megállapítani, hogy neki szól-e, de a biztonság kedvéért felvonja a szemöldökeit és küld egy elismerő mosolyt az Eridonosnak, nagyjából azt üzenve vele, hogy "Merlinre, mikre vagy te képes!" Aztán persze lehet, hogy Andris nem is rá nézett, ez esetben pedig marhára reméli, hogy senki más sem, mert elég hülyén venné ki magát így ez a kis gesztus. Továbbra is csak támasztja az asztalt, néha hátrapillant, hogy mit ehetne még, néha vissza Andrisékra, azon tűnődve, mikor kezd el újra dalolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Tökéletesen idióta vagyok, hogy kockáztatok, de aki nem kockáztat néha, az egy csomó élményt szalaszt el az életéből. Jó, vannak dolgok, amiket nem érdemes kockáztatni, de komolyan, ebben az eldugott kis varázsfaluban, ahol mindig figyelnek a diákokra, mi a nyű bajunk eshet? Legfeljebb egy tört láb, saját hibából, ha valaki olyan extra békés és nyugis, mint én.
A visszatértem után még csöppet a konyhára is belógtam némi elemózsiáért, mert miért ne, és kikuncsorogtam a kedvenc manómtól a kijevi sajtos csirke, a kedvenc kajám receptjét. Szerencsére ez állandó kedvencem, olyan kaja, amit sose tudnék megunni – nem úgy, mint a bundáskenyeret egy hét nonstop zaba után.
Békésen sétálgattam a folyosó felé, épp egy hatalmas almán rágódva, amikor is árnyékot véltem felfedezni, méghozzá emberit. Hoppá, ha szerencsém van, nem prefektus. Ha nincs, akkor az.
Akkor sincs, ha tanár az illető. Most két választásom van. Vagy másik útvonalat választok, és kerülök egy csöppet, vagy pedig szépen elsétálok előtte, hátha nem vesz észre.
Merlinre, ne vegyen észre! Csak ne vegyen észre, vagy ha mégis, legyen jó hangulatban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Utálja az éjszakai kódorgást. A mocskos kis senkiháziak nyilván ismerik a kastély összes rejtett zugát és utacskáját, ő pedig nem. Igazándiból mindig tudna értelmesebb elfoglaltságot találni, mint hogy tinihormonoktól fűtött, kilométerhiányos kölyköket vadásszon éjszaka - mondá a maga is kölyök súlycsoportban versenyző rellonos.
Summa summarum, a nyugati szárny esett rá a mai lottóhúzás során: a földszintet már bejárta (úgy-ahogy), különösebb furcsaságot nem tapasztalt, ezért továbbindult az emeletek felé. Egyébként, ha tapasztalna, se nagyon mozdulna meg, kivéve, ha nem rellonos emberrel találkozik. Háza iránti szolidaritásból eddig nagyon okosan elfordult, ha zöld személlyel találkozott, és csak akkor büntetett, ha más házas emberbe ütközött. Részrehajló? Ádehogykéremcsakegypicikéttalán.
- Na és? Hallott valami friss hírt mostanában? Tanár-diák viszony, kirúgnak valakit? Hm? - Az előbb sértette vérig a Banyát, így próbálja megint beszélgetős útra terelni a nagy, fülsértő csendet, de láthatóan a vén satrafa csak szájhúzásra és "Hempf" hangok kiadására méltatja. Még az is zavarta, hogy a lány csak úgy elnyúlt a kanapén jobb dolga nem lévén. Mivel _tényleg_ nincs jobb dolga, mint vagy itt elaludni, vagy továbbmenni. Egyik sem túl ingergazdag tevékenység.
- Jól van, akkor élvezd a szájzárad, vén csoroszlya. Úgysem vagy jó semmi másra, csak a pletykák terjesztésére. - Morogja elégedetlenül maga elé. Kérjen azért bocsánatot, mert őszintén megmondta ennek az álszentnek, hogy egy pletykás senkinek tartja? Haha, nem.
Taptap. A tap-tap rendszerint lépéseket jelent, vagyis kapást. Ough... munka. A Banya bezzeg most csöndben marad, pedig máskor elkezdene replikázni, hogy a másik fél megerősítését kérje az aljas vádak ellen. Most túl sértett hozzá, hogy egy szót is szóljon, ő viszont felül végre a kanapén és a lépések irányába pillant.
- Nocsak-nocsak. Alvajárunk, vagy eltévedtünk, hogy éjszaka kint flangálunk?  - Tűnődő pillantással oldalra dönti a fejét, miközben immár teljesen felült és könyökeit a térdein nyugtatva bámul hetyke testtartással a lány felé. Látásból megismeri az arcát, és tudja, hogy nem látta még a Rellonban, de ennyi. Majd most megismerkednek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Addig, amíg az idősebb lány nem velem volt elfoglalva, az almámat fogyasztottam nagy bőszen, és hallgattam a műsort, amit a banyával rendezett. Ez igen, tiszteletem, hogy vissza mert szájalni a festményalaknak. Komolyan, némelyik néha nekem is az idegeimre ment, pusztán udvariasságból nem próbáltam meg valamilyen ügyes bűbájjal elhallgattatni, mert nem valami szép dolog rongálni az iskola tulajdonát, amit utána ugye többségi esetben mi is használunk, pl. padok.
Ha valaha is erre vetemedtem, azt mindig ceruzával tettem, és úgy, hogy letörölhető legyen utána, amit rámázoltam, hogy más ne a gyerekes pálcikaemberkéimtől undorodva üljön be órára.
A rajtakapásra csak sóhajtottam egyet, min aki elfogadja a sorsát, ami úgy is van, jobb ötlet híján. Minek magyarázkodjak, tök fölösleges, rellonos, és eleve fáradt vagyok, jobb túlesni a dolgon, hogy bezuhanhassak az ágyikómba.
- Egyik se. Sose voltam alvajáró. Arról se tudnék, hogy horkolok-e éjszaka. Kicsit rágcsálhatnékom támadt, kértem néhány szem almát a konyháról – és éjfél táján nem nagyon érdemes már mást enni, egy kis almától viszont csak nem lesz baja az egészségemnek.
A folyosó csendes, senki egy árva mukkot sem hallatott magáról, és ez így elég álmosító, reméltem, hogy elenged a másik, és gyorsan letudjuk ezt az egészet.
- Te nem kérsz? Biztos megéheztél a nagy unatkozásban – kínáltam meg, á, még véletlenül se lefizetés céljából…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Ahha, tehát csak éhes volt. Rendkívül sok éhes ember szaladgálhat szabadlábon éjt éjjé téve próbálván csillapítani a gyomrukban támadt mardosó érzést egy adag gyomorsavat okozó almával. Hát hogyne. Az, hogy egy almát zabál előtte, semmire sem bizonyíték, maximum alibi.
- Milyen nagylelkűek, hogy még éjfélkor is kiszolgálják a sanyarú sorsú, éhes diákok igényeit. Ezek a manók... Hova is lennénk nélkülük. - Szemernyit sem veszít a tűnődő nézésből, bár tény, hogy a tekintete már sokkal árgusabb, de ez a sötéttől aligha látszik. Feláll a kanapéról, a háttérben a Banya elkezdi hegyezni a fülét, hátha begyűjt valami érdekes infót, vagy csak kielégítik a sértett kis lelkecskéjét némi ingyen műsorral.
- Nem kérek, de a neved, házad és az évfolyamod annál inkább. Szóval? - Előtte áll meg zsebre tett kezekkel, várakozó pillantással. Egy másodpercre sem veszi le a tekintetét a lány szemeiről, szinte zavaróan bámulja.
Ő maga is egy elég zavaró jelenség lehet az ajak- és orrpiercinggel, a kihúzott szemeivel, a sötét ruháival, a fekete hajával... nyomasztó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Hát ez nem nyert. Nem fogom megúszni, amit oly nagyon szeretnék, de ez van, ezt kell szeretni. Vagy nem, de most, hogy már nem korgó gyomorral megyek aludni, sokkal szebb színben játszik a világ. Egy rellonos prefektus meg nem hinném, hogy maga az armageddon lenne.
Nem is a külseje olyan nyomasztó ezen a folyosón, hanem sokkal inkább a pletykás vén banya portréja a háta mögött, és tuti biztos, hogy ki fogja színezni az esetünket, de akkor legközelebb garantáltan nem ússza meg a bosszúhadjáratomat. Pedig nem is vagyok én annyira nagyon bosszúállós típus, kivéve, ha nagyon felhergelnek.
Az ajkaimat lebiggyesztettem a kínálat visszautasítására, pedig ez egy ritka kivételes alkalom, igazán kár lett volna. Úgy kínálja magát ez a szép piros alma, és még csak méreg sincs benne, meg altatóbájital sem, hogy Hófehérkéset lehessen vele játszani. És rendkívül zamatos is.
Nyamm. Dinnye még jobb lett volna, de annak nyáron van sajnos a szezonja, nem ősszel. Viszont amit helyette kér, az kicsikét jóval több, eléggé személyes adathalmaz, de úgy kell nekem, minek sétafikáltam éjnek évadján az almáért, meg a receptért, amit a talárom belső zsebében tároltam. Csak azért is megtanulom egy nyugisabb, nappali alkalommal.
- Jó, de cserébe én is kérném szépen a neved, mert ismerős vagy valahonnét, biztos láttalak már valahol, de nem emlékszem rád – ki tudja, hátha jól jöhet még később, ha emlékszem a nevére, ha felérek a szobába, felírom. – Bálint Fruzsina Ingrid, másodéves vagyok és Eridonos. És már nagyon mennék aludni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Nem bizony. Ön a mai lottóhúzáson sajnos nem nyert. Ellentétben Zsófival, aki mindjárt teljesítheti egyébként unalmas kötelességét. Mily felemelő rendes-takaros, a törvény oldalán álló polgárt játszani ebben a miniatúra babaházban, amit iskolának csúfolnak, holott csak egy lelakott javítóintézetnek felel meg a teljesítménye alapján.
- Cserébe? - Mi? Komolyan? Ne már, nincs ez a fruska olyan helyzetben, hogy alkudozni kezdjen. Zsófiát úgy elkezdi rázni a nevetés, hogy kétrét görnyed pár másodpercen belül tőle. Három-négy másodpercig is eltart, mire összeszedi magát, hogy vigyorogva ugyan, de már sokkal normálisabb fejjel nézhessen ismét az éjszakai vándorára.
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy bármit is kérj cserébe, és ha eddig volt szuflád kaja után kajtatni, a büntetési procedúrát is ki fogod bírni nyavalygás és pofavágások nélkül. A prefektusaitok nevét egyébként illene tudnotok, tehát a nulladik házi feladatod utánanézni, ki is büntet ma éjjel meg. - Megmondhatná, de a dokumentációban úgyis minden benne lesz, és a büntetés, amit a rövid várakozás alatt kifundált, gyakorlatilag tálcán kínálja majd a lehetőséget a csajnak, hogy első kézből szerezzen információkat.
- Tehát kezdjük a soron kívüli tárgyalásod. A tanúnk maga a Banya, érezd magad megtisztelve. Őszentsége ritkán részesül ekkora kegyben, nem igaz? - Hátranéz az említett kép felé: halálos pillantást váltanak a Banyával.
- Kedves Bálint Fruzsina, örömmel értesítelek róla élőszóban, hogy az éjszakai kijárkálásod miatt egy hetet kapsz rá, hogy a házvezetődnek szerenádot adj este nyolckor a következő egy hét bármely napját kiválasztva. El kell regéld neki verses kivitelezésben, miért nem ajánlott egyetlen diáknak sem takarodó után a hálókörletén kívül tartózkodni, továbbá köszönd meg neki a folyamatos útmutatást is. Nyilvánvalóan nem csinálja valami jól, ha téged egyáltalán nem érdekel a szabályzat. - Csöppet szarkasztikusra sikeredik a félmosolya, de egye fene, ez még belefér.
- Továbbá - Felemeli a kezét, ha netán Fruzsina máris reagálni akarna a hallottakra. - hogy teljes legyen az öröm, Kedves Antalnak, szintén a hét bármely reggelét választva kedved szerint, egy teljes reggeli menüvel kell szolgálnod, valamint egy öleléssel, hogy éreztesd vele, ő a legkedvesebb házvezető-helyettesed, akit valaha hátán hordhatott a Föld. - Utálja Kedves mocskosul szarkasztikus stílusát. Ennyi szívatás bőven belefér.
- Egy hét múlva utánajárok, megcsináltad-e a büntetést. Ha pedig nem, valami sokkal undorítóbbat fogsz kapni, amit személyesen felügyelek majd, hogy elvégezd. Kérdés, óhaj-sóhaj? - Roppant türelmes, szinte dalol a hangja, és úgy érzi, nem is adott túl mocskos büntetést az eridonos fiókának. Abszolút teljesíthető, és csak kicsit megalázó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Milyen kár!
Felvontam a szemöldököm arra, hogy kinevetett. Na, ez nem ér, pedig én csak udvarias és extra kedves voltam! Ez van, egyszer a jó szívem visz a sírba. Meg az éjszakai rágcsálhatnékom.
- A saját prefektusaimat ismerem, személy szerint is, de téged csak látásból. Aj, pedig úgy tudtam a neved… valami E betűs – hiába törtem a buksim, hajnalok hajnalán sehogy se akart eszembe jutni, de majd kicsenem az iratokat másoló bűbájjal a HV-m irodájából – hogy fog örülni nekem. Imádni fog.
Aztán jött is a mini-tárgyaló terem, nem baj, legalább gyakorlok a leendő szakmámhoz, amit szeretnék majd űzni, úgyis jogi terület az, amit első körben megcéloztam.
- Ó, hurrá, de jó nekem – vonogattam a vállam arra, hogy a Banya a tanúnk. – Néhanapján legszívesebben némítóval sújtanám a siralmas pletykák honorálásaként.
A banyanyanya ezúttal rám vetett gyilkos, halálos pillantásokat, amiket nem mulasztottam el viszonozni, édes-kedves, nem éppen jót ígérő félmosolyommal. Az ajkaim széles vigyorra húzódtak a szerenád hallatán, és már éppen válaszoltam volna, hogy a részemről mindenképpen számíthat a végrehajtásra, úgyis unatkoztam egy ideje, amikor folytatta.
- Hogy mi? – először fel se fogtam, amit hallottam. – Mit ártott neked szegény Kedves bácsi, hogy egy hétig bundás kenyér-tea reggelire akarod kényszeríteni?
Semmi mást nem tudok megfőzni jelen pillanatban, talán még a rántotta az, ami tűrhetőre sikeredett. Előre sajnáltam szegény Kedves tanár urat, nem ilyen sorsot érdemelt szegény, hogy az én főztömmel sújtsa egy rellonos prefekta.
- Szegény… te ritka kegyetlen vagy vele, de benne vagyok – az ölelés része még menne is, igaz, nem kicsit nézne nagyot, de a móka kedvéért muszáj. Legalább lesz egy jó hete hölgyeménynek is, kitűnően szórakozhat a performancomon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

– Az a legjobb, nem? – én tuti örülnék, ha olyan helyen tölthetném a gyakorlatom, ami némi keresettel is honorálja az elvégzett munkát, feltéve, ha jól is végzem azt. Francit simán el tudtam itt képzelni, annak ellenére, hogy ex eridonos. Bármikor számíthattam rá, amíg ugyanolyan diák volt, mint mi, és továbbra is simán fordulhattam hozzá, és nem hinném, hogy lehetetlenség lenne a számára, hogy kisegítsen néhány könyv után érdeklődő, tudásszomjjal teli nebulót.
 – Várffyén. Kicsit pontatlan volt a szorgalmim, úgyhogy utána járok a dolgoknak, plusz nem árt, ha a sajátom után is kutatgatok kicsit. Hátha apa neve szerepel valahol. – Na jó, Franci érdemelt annyi bizalmat, ha már egy bő évig a mentorom volt, hogy ennyit tudjon a tervemről, mire kellett az a könyv.
 – Nekem sokkal inkább az jön be, hogy nem kertel, nem rizsázik, csak a lényeget löki. A humorérzéke se utolsó. Tuti dőltek utána a csajok a diákéveiben. – Legalább is én ezért kedveltem volna, ha akkor vagyok diák, most viszont a tanárom, és házinyúlra nem emelünk vadászpuskát.
 – Ez igen. Te is bőven példaértékű vagy a hozzáállásoddal, mások már rég fütyültek volna arra, hogy testvérük is van. Mi a helyzet Lilivel? – érdeklődtem az évfolyamtársam felől, ő navinés, úgyhogy ritkán láttam, de talán a Halloween közeledtével kicsit több lehetőségem lesz ismerkedni a korombeliekkel.
- Hú, nem is tudom. Egyelőre leginkább a társaságba szeretnék jobban beleszokni, alig volt időm az első évben, nem tett jót ez a vizsga előtt két héttel érkezés. Még célokat se nagyon volt időm felállítani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egy-két héttel a tanévkezdés után történt, hogy elkezdett üzenetekkel bombázni egy Levitás. Legalábbis ez derült ki a második levélből, amit küldött, de ezúttal a bagoly megvárt a válasszal. Dunsztom nem volt, erre a kérdéssel most mit kéne kezdenem. Baj-e, hogy kék és nem piros? Egek, hát hol él ő? Hogy lenne ez baj? Ez nem Roxfort '97...
Nem is értettem, miért engem kérdezett erről, miért számított neki ennyire az én véleményem, hogy mit gondolok róla. Azt sem tudom, ki ő, nemhogy még e fölött ítélkezzek. Szerintem amúgy sem számít, ki melyik házban van, ha jó arc, és kedvelem, de így látatlanban nehéz hozzászólni, csak általános válasszal szolgálhatok, ami névtelenül rásüthető több száz srácra, aki ide jár. Gondolom én, hogy srác a feladó.
- Hé! - méltatlankodtam, amikor egy kis mancsocska kikapta a cetlit az én praclimból. Pedig olyan szép válasz fogalmazódott meg a fejemben, és  fenébe is, el fogom felejteni tutira, mire visszakerül hozzám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- De végül is, igen.
Én is örülök, hogy ilyen jól sikerült választanom. Persze nem volt könnyű. Az első itt töltött évem végén a vizsgáim borzalmasan sikerültek, akkor volt az is, hogy én már tudtam, hogy szeretem Ash-t, de neki nem mondtam még el. Akkor betegedtem bele szó szerint ebbe a lehetetlen helyzetbe. Az egész első évem egy katasztrófa volt, olyan frusztrált voltam, hogy nem is értem, hogy nem robbantam fel. Aztán persze minden jobb lett, minden kiderült, elindult az édesebb része az életemnek, Ash mellett még motiváltabbá váltam a tanulásra, és a sok közösségi tevékenység, és kiváló eredmény meghozta a gyümölcsét. Sokkal nyugodtabb vagyok most, már majdnem az élet minden területén.  
- Azt hallottam, ő nagyon megköveteli a dolgokat.
Mondjuk szerencsére én tényleg csak a pletykákat hallottam, nem is lenne most szükségem arra, hogy egy tanár ne engedélyezze, hogy itt legyek. Amióta ezt csinálom, érzem, hogy erre volt szükségem.
- Szeretnéd megtalálni őt, igaz?
Kérdezem egy kis hallgatás után. Tudom, hogy ez senkinek sem könnyű téma, még akkor sem, ha valaki mosolyogva igyekszik felfogni. Apa előtt én sem nagyon szoktam mondogatni, de azért olykor gondolok anyára. Milyen lehet most, mik azok, amiket tőle örököltem az arcomon kívül, mi az, amit csinál, vagy amit gondol rólunk. Látom persze a folyosókon a testvéreimet, akik nem is tudják, hogy a testvéreim, és olyankor mindig hálát adok az égnek, hogy én apa mellett nőhettem fel. Nem akarnék olyan lenni, mint ők, utálnám magam. Bár gondolom leginkább fel sem tűnne, hogy van más lehetőség is a bunkó snobságon túl.
- Talán van róla kép a régi évkönyvekben.
Felpillantok a polcra, ami előtt állunk, a sors is lehet, hogy így akarta, mert pont a fejem fölött ott sorakoznak az iskola évről évre kiadott évkönyvei és lefűzött Edictumjai. Tuti, hogy tele vannak pletykával és fényképekkel róla, elvégre ő is egy rellonos fiú, szinte már kötelező volt dögleni érte.
-  Folyton rohan, ahogy látom. A tanulmányaival nem foglalkozik annyit, mint kellene, de pozitívum azt hiszem, hogy fiúzás helyett inkább a korcsolyázásra és a színházra fordítja az idejét. Tényleg, ha szeretnél színházba menni, van egy csomó vendég jegyem. Apa most ritkábban lép itt fel, de Lili már nem csak a gyerekszerepeket kapja meg, szóval sokszor látható.
Persze a nagy álma, hogy Júlia legyen, idén nem jött össze. Ebben a színházban az az egyik legnagyobb megtiszteltetés, és most egy új, de nagyon tehetséges lány, Ami – aki Amália, de utálja a nevét – kapta meg, míg a másodszerep maradt Csengénél. De a húgom nem olyan, aki feladja, csak még lelkesebb lett tőle.
- Megértem, azért a vizsgák előtt két héttel jönni merész, valóban. Viszont akkor idén célszerű a lehető legtöbb rendezvényre elmenned, én is így csináltam. Nekem katasztrofális volt az első évem, aztán a második olyan jó, hogy én sem akartam elhinni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mindent figyel, még akkor is, ha tekintetét épp bátyjára szegezi. Észreveszi, hogy a számára ismeretlen, ám egyáltalán nem érdektelen tag is így tesz, viszont nem avatkozik közbe. Felírja Allan pillanatnyi elgyengülését, azt, ahogy fájdalmasan összegörnyed, egészen apró, önelégült mosoly bújik meg szája szegletében. Még mindig hatással van rá, ennyi év távlatából is meg tudja félemlíteni a puszta jelenlétével. Szegény, szegény kicsi Colton. Most nincs itt George, hogy megvédje, sem pedig Monica, aki annak ellenére, hogy rendszeresen elverte a fiút, mégis köré vont egy vékony védőburkot. Nincs itt senki, aki mögé elbújhatna. Emily mocorgása is szemet szúr neki, ami tovább táplálja az ereiben csorgó tüzet. Félreérthetetlenül járatja végig rajta tekintetét, kutatva a változásokat, felfalva a rezdüléseket. Ragadozóként viselkedik, ott támad, ahol tudja, hogy vér serken, utoljára hagyja a leggyengébbet, leválasztja. Rosiet. Csak rá kell nézni. Nincs benne tartás, nincs benne semmi, ami erőre vallana. Tudatosan mondja azt, amit, tisztában van a szavai súlyával, azzal, hogy mit jelentenek, azzal, hogy mit vonnak maguk után. Hát nem ez a legszebb az egészben? Szándékosan felemészteni valakit, tudva, hogy minden a te lelkeden szárad. Ösztönösen hátrál egy lépést a felemelkedő Coltontól, érdeklődve fordítja felé fejét, halványan oldalra is billenti, mintha egy új állatfajt méregetne.
- Oh, nocsak - hajszálnyi meglepettség hallatszik ki szavaiból, szinte el is száll, ahogy kimondja. Kifejezetten tetszik neki ez az új viselkedésfajta a bátyjától, eddig még csak nem is látott tőle ilyet. Tekintete finoman követi a megjelenő Emily mozgását, ahogy befúrja magát kettőjük közé. Oh, milyen bátor tett. Kiszélesedik mosolya, szétnyúlik az arcán, ahogy ujjait először éppen hogy a hajába akasztja, végig húzza őket rajta, kényesen figyelve arra, hogy ne húzza meg őket.
- Akkor is ennyire bátor lennél, ha tudnák? - a vékony, fehér végtagok megállnak a tincsek végén, hozzáérnek a lány derekához, éppen csak figyelmeztetés értékűen. A nővére már egyáltalán nem lepi meg. Mindig is Allan kiskutyáját látta benne, a vihácsoló, ám a legkevésbé sem veszélyesnek tekinthető csivavát, esetleg tacskót, akibe úgy rúghatsz bele, ahogy nem szégyellsz. Úgyis neked ugrik majd, és úgyis ő jár rosszul. A vörös hajú lánynál is pont azt érte el, amit el szeretett volna. Ugyan nem reagál rá, látja, hallja, azzal pedig, hogy nem figyel, azt az üzenetet közli vele, hogy nem fontos eléggé. Erőtlen, elenyésző légyzümmögés az újság csattanása előtt.
- Újra a testvéreimmel lenni, mi mást szeretnék? - hirtelen vált csevegő hangnembe, talán még fülsértőnek is lehetne nevezni a színt, amit megüt. Válaszát a felé magasodó Coltonnak intézi, végig igyekszik elkapni a tekintetét, míg sajátjába mímelt vidámság játszik.