Péter

Szinte az első hely, amibe beleszerettem, a könyvtár volt. Odahaza is sokat olvastam, ha nem volt más elintéznivalóm. A többi gyerek könyvmolynak csúfolt, de büszke voltam műveltségemre. Sosem találtam jobb világokat, mint ey teljesenm fiktív valóság, amiben akkor létezem, mikor olvasok.

Egyk nap egy pár könyvvel próbáltam eljutni a szokásos helyemre, de kissé megerőltetőnek bizonyult, persze a súlyuk miatt. Lassan evickéltem a kuckómhoz, ahol eléggé el tudtam vonulni a külvilág zaja elől, de egy idegenre letem figyelmes. Belépett az ajtón és azt láttm, hogy sír. El sem tudtam képzelni, hogy létezhet még valaki rajtam kívül, aki szerelmes lehet egy könyvekkel teli óriási terembe, és nem csak tanulni jár be. Követnem kéne. Teljesen kiváncsivá tett ez a fiú. Muszáj volt megnéznem, mi érdekli. Bár nem a házamba tartozik, szóval nem sokban hasonlíthatunk. Titokban figyeltem, mit keres, milyen dolgok érdeklik. Elég érdekes olvasmányokat talált magának, nem kétséges.

Kapóra jöt az irány, amit vett, A kuckóm is azza volt. Még megláttam messziről egy kötetet, amit régóta kerestem. Hirtelen nem is érdekelt a fiú, csak a könyv, amire vágytam. Elrobogtam a sor mégére, de mire visszaértem, lesokkolt a látvány. Elejtettem a kezemben lévő dolgkat és lemerevedtem. Talán jobban hasolítunk, mint golndltam... Szólnom kéne neki... Elvette...Megszólítottam.
- Szia. Bocsi a zavarásért... -haboztam- csak a helyemen ülsz...

Széplaki Alíz

Borzasztóan álmos voltam, ez meg is látszott rajtam, hisz a vacsoraasztalnál is majd beleestem a tányéromba. A háztársaim közül néhányan szúrós szemmel néztek rám emiatt, de olyanok is akadtak, akik csak jót mosolyogtak az orruk alatt. A kakaóm elfogyasztása is nehezemre esett, a kellemesen langyos és cukros ital csak még inkább az álmok földjére csábított. Hosszú bajusz húzódott meg az orrom alatt, amikor váratlanul egy dió pattant le a mellkasomrról, amit az egyik rellonos hajított át, látva szenvedésemet. Felkapva fejemet, azonnal a támadómat kerestem, aki temészetesen hangos röhögésben tört fel a zöldek asztalánál.
- Mi van veled? Mindjárt bealszol, talán nem kéne éjszakánként annyit olvasnod-Jegyezte meg nevetve az egyik háztársam, aki szintén a gólyalakban töltötte mindennapjait.
- Egyébként meg bajusz van az arcodon-Mosolyogva figyelmeztetett, mire kapkodva nyúltam egy szalvéta után és gyorsan meg is töröltem az arcomat.
- Levitások, indulás a hálótermek felé! - A teremben hirtelen elhalt a tányérok csörgése, helyét a prefektusok vezényszava váltotta fel, s az azt kísérő székek nyikorgása a padlón. Magam is feltápászkodtam, még egy almát felmarkoltam a tálról,hogy legyen nálam valami rágcsálni való, ha megéheznék, aztán elindultam a többiek után.
Útközben azonban annyira elbambultam bámészkodás közben, hogy pillanatok alatt lemaradtam a többiektől, s mire felocsúdtam, már fogalmam sem volt arról, hogy merre is kellene mennem.
- Fenébe, itt merre is kell fordulni?- Bizonytalanul álltam a folyosón, és a közelben lógó portrét figyeltem, hátha segít majd az ott lakozó figura. Pechemre azonban nem jött segítség, így tehetetlenül kóboroltam, míg végül kikötöttem a könyvtár bejáratánál.
- Remek- Sóhajtva telepedtem le a bejárathoz, lábaimat felhúztam, végül azonban elfogott az álom, s fejemet az ajtófélfának hajtva, bealudtam a folyosón.

Oliver
Kinézet

Alíz

Azt hiszem sikerült elaludnom még ott az ajtónak dőlve is, kényelmetlen testhelyzetben, így már csak arra riadtam fel, amikor valaki határozottan rám szólt a sötétből. Hirtelen kaptam fel a fejem,  de néhány másodpercig még azt sem tudtam, mit mondhatnék, így csak igyekeztem felkászálódni a földről.
- Öh, bocsánat, én csak valahogy leszakadtam a többiektől, aztán nem találtam merre kell mennem, mert még új vagyok itt, és eltévedtem. – Ez volt az igazság, s bár talán furán hangozhatott, hogy újonnan csatlakoztam így a tanév végén, ez talán mellékes információ volt, s nem befolyásolta azt a tényt, hogy kihágást követtem el.
A Hold fénye bevilágított az ablakon, így mikor már teljesen a lány felé fordultam, hirtelen ismerős vonásokat fedeztem fel, s bár nem gondoltam azt, hogy majd éppen itt fogunk találkozni, de szinte biztos voltam abban, hogy Alízt látom magam előtt.
- Széplaki Alíz? Ne mond már, hogy te is ide jársz, ez hihetetlen. Megismersz? Én vagyok az Oliver, a szomszédból.  – Azonnal megörültem, mosoly húzódott az ajkaimra, s odalépve a lányhoz , átkaroltam őt, majd magamhoz öleltem. Igaz, jó pár év eltelt, s egész sokat változtam, hisz magasabb lettem és a kölyök képem is változott valamelyest.
-  Mesélj, mi van veled? Mindent tudni akarok. – Elengedve, alaposan szemügyre vettem őt, ami azt illeti, ő is nagyon sokat változott.

Oliver
Kinézet

Alíz


- Azért meg ne fojts- Nevetve szurkálódtam Alízzal, aki örömében átölelt, s viszonozta a köszönésem. Jó érzéssel töltött el, hogy újra láthattam a lányt és hirtelen ezernyi emlék viharzott elmémben vele kapcsolatban.  – Ugye? Még egy fél fejjel magasabb is lettem nálad, szóval most már verhetetlen vagyok kosárlabdában. – Büszkén húztam ki magam, és eszembe jutott, amikor az udvaron játszottunk, s Alíz konkrétan levert a pályáról. – Te is rengeteget változtál Alíz, tényleg- Nem igazán tudtam ennél jobban jellemezni, egyszerűen csak elég volt végig pillantanom rajta, csinosnak tartottam, s volt benne valami olyan különlegesség, amit korábban nem véltem felfedezni.
- Prefektus? Akkor így már értem, hogy miért ébresztettél fel és miért szóltál rám olyan határozottan. Szóval te vagy a sárgák sheriffje, ha mondhatom így. Izgalmas, és egyáltalán nem lep meg, már gyerekkorunkban is felügyelő voltál. – Ismét csak nevettem, hisz bár nem volt köztünk túl nagy korkülönbség, a szüleim nem egyszer bíztak a lány óvó kezei alá. Ezzel én azért vitatkoztam volna, mert vele együtt sikerült sérüléseket is beszereznem, de ezt leszámítva végül is, tudott rám vigyázni.
- Tök jó Alíz, de leginkább annak örülök, hogy újra látlak és ebben a suliban tanulsz. Éppen erre volt szükségem, mert már kezdtem magamat egyedül érezni. Mostantól viszont állandóan a nyakadon fogok lógni. – Szemtelen vigyorral pillantottam rá, miközben kezeimet a zsebembe csúsztattam és úgy fürkésztem tovább arcvonásait.
- Hosszú sztori, ugye talán még emlékszel, hogy két éve elköltöztünk Londonba, mert apámat oda helyezték és ott kellett lennie. De most visszahelyezték váratlanul Magyarországra, így ott megszakítottam a sulit, és szintfelmérő vizsga után csatlakozhattam. Ha most sikerülnek a vizsgáim, akkor maradhatok. – Mosolyogva meséltem, s annyira boldog voltam, hogy már el is múlt a fáradtságom.
- Mesélj, mi történt veled az elmúlt években? Tímeával mi van? Itt sok a barátod, be lehet lógni a szobádba? – Nevetve kérdezgettem, hisz minden érdekelt vele kapcsolatban.  

Oliver
Kinézet

Alíz

Igazán jó hangulatban telt az újra találkozás, régen is nagyon jól kijöttünk egymással és ez az idő múlásával sem változott. A viccelődéseket mindketten könnyedén vettük, s talán ez kellett ahhoz, hogy még inkább megalapozza a hangulatot, és elfeledtesse velünk azt a momentumot,hogy már legalább két-három éve nem találkoztunk.
- Hát persze, azért ne akard letagadni a ráncaidat- Nevetve ismét csipkelődtem, pedig egyetlen apró karc sem rontotta a bőrét, s egyáltalán nem tűnt idősebbnek annál, amennyi. Az viszont még az én figyelmemet is felkeltette, hogy mennyire csinos lett az évek alatt.
- Most azért megkönnyebbültem, hogy nem kell az utolsó sulis napokat különféle büntetésekkel tölteni. Bár, ha te is segítenél benne, akkor egészen elviselhető volna. – Alíz valóban semmit sem változott, ugyanolyan fecsegő volt velem szemben, mint régen, s ami azt illeti, kinéztem belőle még azt is, hogy fejmosásban részesítsen, ha valami ostobaságot követnék el.
- Babát? Ilyen fiatalon? – A beszélgetés fonala egy pillanatra olyan momentumhoz ért, amikor még az én szemöldököm is feljebb szaladt, hisz maga Alíz sem volt annyi idős, hogy családot alapítson, így ezt a barátnőjéről is elég nehéz volt elképzelni. Persze, sok minnden más tényező is lehetett a pakliban, mondjuk ha aranyvérűek közül származik az a barátnő. Náluk valamiért mindig is előrébb volt a házasság, meg a családalapítás, mint hogy előtte letegyenek valamit az asztalra.
- Persze, megértelek. De remélem, hogy most emiatt nem akarsz te is anyuka lenni, hogy aztán együtt mehessetek a parkba babakocsit tologatni. – Nevetve kérdeztem ugyan rá, bár azért bíztam abban, hogy valóban nincsenek még ilyen szándékai. Nem szívesen engedtem volna el most, hogy újra összesodort minket az élet.
- Ami a vizsgákat illeti, nem akarom elkiabálni, de úgy érzem, hogy jól sikerültek. Szóval, ha tényleg minden jól alakul, itt fogom megkezdeni a második évemet is. Ha nem, félő hogy utánad anyám fog seggbe rúgni, apám meg szimplán kitekeri a nyakamat. –Nevetve pillantottam a lányra, majd ezután kíváncsian érdeklődtem, hisz tényleg mindent szerettem volna tudni róla.
A lány hosszasan mesélt, nem is akartam őt félbe szakítani, így inkább végig csöndben hallgattam őt, s bólogattam érdeklődően.
- Hű, azt kell mondanom, hogy veled aztán tényleg sok dolog történt. Timit illetően azért nem értem, hogy miért a tábort választja, ahelyett, hogy találkozzatok. Persze értem én, hogy ő is egyedül él és szüksége van társaságra, de azért...valahol mégis csak ő az, aki örökbe fogadott téged, és egy kicsit figyelhetne rád. – Jegyeztem meg, hisz nem igazán tetszett az, amit a nevelőnőről hallottam.
- A terveid meg jól hangzanak, elég izgi, hogy van ilyen képességed, meg persze egy kicsit bizarr is. Mosolyogva beszéltem, s belegondoltam, hogy azért tényleg komoly felelősség áll a képessége mögött, s nem mindegy hogy kinek mit mond a jövőjével kapcsolatban.
- De leginkább az döbbentett le, hogy írt az anyád. Hihetetlen. Honnan tudta , hogy hová kell címeznie, hogy talált rád? És mit akar tőled? Így most már megtudtad akkor, hogy honnan származol valójában?- Mindig is érdekelt Alíz múltja, még kíváncsi kölyökként is. Most viszont annyi minden történt vele, hogy teljesen ledöbbentett.

Oliver
Kinézet

Alíz

Alíz szavaiból érződött, hogy nagyon közel áll hozzá a barátnője, teljes mellszélességgel ki is állt mellette, s bár nem igazán értettem egyet a korai gyermekvállalással, ezt a témát nem akartam jobban feszegetni, mert eszem ágában sem volt megsérteni Alízt úgy, hogy negatív véleménnyel legyek egy kedves ismerőséről. Amúgy is, talán létezett az a mindent elsöprő szerelem, még ilyen fiatalok között is.
- Jól van, legyen igazad, és tényleg éljenek boldogan – Fűztem hozzá mosolyogva, s elnevettem magam, amikor a lány megosztotta velem a véleményét saját családalapítási terveit illetően.
- Nana, azért ne mond ezt nekem, mert anno engem is egyben tartottál, csináltál nekem tejbegrízt, meg teát és pirítóst, szóval szerintem azért megállnád a helyed anyaként is. De nem azért mondom, hogy rögtön csapj bele- Nevetve ráztam meg a fejem, valahogy nem tudtam elképzelni őt se kismamaként, sem pedig úgy, hogy a karján csecsemőt ringasson.
- Aha, úgy néz ki, szóval a közeljövőben rengeteg közös programot szervezhetünk.- Már szinte magam előtt láttam a hétköznapokat, s egyre jobb kedvem lett, ha arra gondoltam, hogy Alíz itt lesz velem.
Szegényt sajnáltam, mert valóban nem sok összeköttetése volt a külvilággal, s rossz lehetett neki család nélkül felnőni. Timire pedig egyenesen haragudtam, amiért ennyire elhanyagolta az örökbe fogadott lányát.
- Elhiszem, hidd el hogy én is pipa vagyok rá. Ha összefutok vele, lesz hozzá egy-két szavam.- Vállát megérintve, oly komolyan ecseteltem a szavakat, mint egy bátor öcskös, aki minden áron meg akarná védeni a nővérét.
- Áh, Londonnal kapcsolatban tudok jót is meg rosszat is mondani. Az időjárás például borzalmas volt, alig sütött a nap és rengeteget esett az eső. Ami pozitív, hogy sokkal több dolgot lehet kapni a boltokban, vagy legalábbis olyan érdekességeket, amiknek nálunk még nincs igazán kereslete. Például hallottál már sonka illató radírról? Vagy sör illatúról? Hihetetlen, miket ki nem találnak ezek a muglik Mosolyogva megráztam a fejemet, túl sok mindenről nem tudtam mesélni a lánynak, mert az átlagos hétköznapjaimban semmi olyan dolog nem történt, ami szót érdemelt volna.
- Szóval összességében nem volt rossz, de azért honvágyam volt, és hiányoztak a régi ismerősök. Jó újra itthon lenni. – Örömmel mosolyogtam Alízra, s nagyon jól esett a kedvessége, hogy minden segítségét felajánlotta nekem az itt töltött évekre.
- Köszi, tök jófej vagy és szerintem igénybe is fogom venni a segítségedet. –Megint csak rámosolyogtam, majd kíváncsian hallgattam, ahogy a képességéről beszélt.
-Nem semmi, azt hiszem, hogy ezzel még komoly pályafutásod is lehet, ha nem hagyod veszni a tehetségedet. Majd egyszer nekem is jósolhatnál, kíváncsi lennék arra, hogyan látod az én jövőmet. Na de visszatérve anyukádra, mi volt?- S kérdésem után hallgattam, ahogy mesél, majd elvettem a felém nyújtott levelet és végig is olvastam a benne rejlő sorokat.
- Először is, én tuti dobtam volna egy hátast, ha kapok egy ilyen levelet. Viszont, anyukád soraiból arra következtetek, hogy nem igazán volt lehetősége arra, hogy téged felkutasson. Nem tudhatod, hogy milyen volt az apja, és miért nem lépett előbb. Nem azt mondom, hogy bocsáss meg neki azonnal, de szerintem érdemes lenne vele találkoznod, és legalább egyszer beszélgetni vele, hogy megtudd, mi is történt. Hátha jól sülne el a dolog. Ha meg nem, akkor is legalább megpróbáltad- Megosztottam vele a véleményem, s úgy gondoltam, hogy ez lehetne a legjobb, amit tehetne.
- Nem is baj, ha nem tud róla, szerintem se oszd meg vele egyelőre. Majd legfeljebb később beszélj vele erről. – Éppen csak, hogy befejeztem a mondatom, a lépcsők felől köhögés hallatszott, s léptek zaja, ami egyenesen felénk közeledett.
- Basszus, ha engem itt találnak, akkor elég nagy bajba kerülök, mi legyen? Visszakísérsz a hálókörletemhez?

Oliver
Kinézet

Zárás

Muszáj tanulnom...Pedig nagyon elvonta a figyelmem a tervem, miszerint ellopom a szobatársam háziállatát és elküldöm postán Timbuktuba. Nagyon idegesített a kis dög. Hintázni kezdtem a székkel, bár a könyvtáros nem nagyon szereti...

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok között láttam meg a Lányt! Hallottam, hogy mindenki Rókának hívja, pedig nem is volt vörös haja. Szép arca volt, nem is kétség. Elvonta a figyelmemet a múltam árnyékáról. Egy nagy lendülettel lefordultam a székről, amikor nem figyeltem oda. A fejem nagyon fájt, de tettem mindenre magasról. Próbáltam nem feltűnést kelteni a vérző tarkómmal. Egy zsebkendővel fogtam fel a csordogáló véremet. A sorok közé bújva figyeltem, ki láthat meg. A méltóságom nagyobb volt, hogy ilyen dolog csorbát ejthessen rajta. De akkor megjelent Ő és mindent elrontott...

-Ez mi az istent csinál? -kérdeztem magamtól hangosan. Vérzett a feje. Mintha szégyellte volna. Hűvösen rám pillantott és eltűnt a sorok között. Tennem kellett valamit. Féltettem, pedig talán egyszer láttam. Tetszett, amit látok...
Mit csinál?... Nem bírom ki...
-Szia!

Teljesen lefagytam. Megszólított, pedig mindent megtettem, hogy ne akarjon ismerkedni. Bár titkon még én is vágytam rá...

- Szia. Jól vagyok, rendes hogy megnéztél. Úgy gondoltam, ezzel lerázom, de nem fogott rajta. Kikészített, ahogy ott állt és nem tudtam ellene tenni semmit. Kellemetlen érzés volt ez. De mi a frászt akar? Teljesen elment az esze? Ő még nem hallott rólam?

Minden jel arra utalt, hogy nem. Akkor sem ment el,
 mikor visszafordultam a könyv fölé. A tarkóm még mindig vérzett és utáltam magam miatta. Éreztem, ahogy nézett. Takargattam magam, de nem bírtam magammal.

Ott helyben előjött a flegma brooklyn-i stílusom
- Akarsz valamit? De tovább sem szólt...
- Eszednél vagy? Ez a srác zűrös! Jött a hang a könyvespolcok túlsó feléről. Feltehetőleg az egyik barátnője volt, de hidegen hagyott. Minél messzebb akartam tudni őt. Olyan dolgokat hozott elő, amiket nem szabadott volna.

Az asztalra csaptam az öklöm és ordítva ráparancsoltam:
- Takarodj már innen!!
 A táskám magamra kapva kirontottam az ajtón, mert a Könyvtáros amúgy is kidobott volna.

Nem akartam vele is úgy végezni, mint az eddigi összes barátnőmmel.

Miért ilyen ideges? Csak köszöntem... hajtottam le a fejem. Megijedtem tőle...
- Eszednél vagy? Ez a srác zűrös! hallatszott a könyvespolcon túlról egy ismerős hang.De mit jelent az, hogy zűrös?

Bár ne kérdeztem volna rá. Akkorát ordított rám, azt hittem lerepül a fejem. Megijedtem, amikor az asztalra csapott. Eltűnt, mikor már sírni kezdtem volna, de így vissza tudtam tartani.

Utánarohantam, de a folyosón nem láttam semerre. Visszaballagtam az asztalon hagyott könyveimhez és csigalassúsággal pakolni kezdtem.

Mit tettem? Miért zűrös? Hogy történhetett ez? Egyszer akarok ismerkedni, akkor is ez a vége... Ha holnap látom és nem válaszol a kérdéseimre, békén hagyom... Nagyon dühös voltam magamra, ezért abba is kellett hagynom a tanulást. Inkább elfelejtettem volna az egészet, hogy vérzett a feje, hogy leordított és azt, hogy eltűnt...

~ zenécske ~

Hát túl van ezen a napon is. Sikerült még becsekkolnia is, és megkapta a házat, amiben eltölti majd az éveit. Levita. Nem igazán tudja még pontosan, hogy ez mit is jelent, de már pedzegeti, és lesz elég ideje rá, hogy megfejtse ezt, és még sok más dolgot.
Elérkezett az évnyitó is végre, ami jó hosszú volt, és egészen hasonlatos egy mugli iskolabeli évnyitóhoz. Valahol titkon remélte, hogy a varázslók sokkal mókásabbak az úgynevezett "mugliknál", de úgy tűnik ilyen térne ők sem ismernek tréfát.
Végül azért megkapták a vacsorát, amiből jó alaposan belakmározott, és annyi sütőtöklevet ivott, hogy belefájdult a hasa. Ezután gyorsan felment a szobájába, ledobta magáról talárját, és bakancsos, fekete farmeros, pólós mivoltában elindult, hogy felfedezze a kastélyt, mielőtt még mindenkit ágyba parancsolnak. Mert biztos volt benne, hogy ennek is eljön az ideje, méghozzá hamarosan.
Egy ideig téblábolt a folyosókon, nem is tudva mit keres, ha egyáltalán keres valamit, aztán elkavarodott néhány furcsa terembe is.
Az egyik helyiségből nyílt egy másik ajtó, ami be volt zárva, és egy furcsán szűk folyosón is zsákutcába tévedt. Végül sikerült annyira elkavarodnia, hogy már fogalma sem volt, merre is lehet.
Néhány percig egy kissé kétségbeesetten sétálgatott gyors lépésben, mire kibukkant egy hatalmas csarnokban, aminek régi könyv illata van.
Most itt áll, tehát ezen a szent helyen. Ami minden kétséget kizárólag nem lehet más, mint az iskola könyvtár. Lézeng is itt éppen most is néhány elszánt tanuló, de ezt kivéve egészen néptelennek tűnik, bizonyára a hamarosan késeinek mondható óra miatt. Ácsorog még néhány pillanatig, majd megvonja a vállát. Úgy dönt, ha már itt van, akkor szétnéz, úgysincs más dolga, és legalább azt is megkérdezheti valakitől, merre is kell visszamennie a Levita ház klubhelyiségébe.

Oké, lehet nem kellett volna az első valakit így megtámadnia a paranoiájával, no meg azzal, hogy beparázott, mert pár nőnemű épp felé pislog. Jó, ennek épp örülnie kellene, hiszen nem papnak készül, hogy megtagadjon magától mindent, és mindenkit, de azért, így most még elsőre nem is zsigerből jön. Tudja ő, hogy manapság sok srác már rettentő korán kezdi, az elsőt, minden szempontból tekintve, de ő mindig kicsit le volt maradva, elbújva a saját kis csigaházában. Nagynénje biztosan belökné a lányok közé, hogy tegye amit tenni kell, mint ahogy annak idején az uszodás bácsi úszni tanította, és amióta retteg a mélyebb vizektől. Ha most megtenné valaki ezt itt, akkor a lányoktól is félne? Reméli, hogy nem. Az… elég kellemetlen lenne. Ez is az amúgy, nem is kicsit, mármint hogy rimánkodni jött a sráchoz, mint egy tökmag. Vagy még mindig tökmag? Bahh..
- Jaj akkor remek… mármint.. Nem, remélem nincs ilyen rajtam. Ne haragudj, csak kicsit frusztrált vagyok – és akkor általában bolondságokat is mond, vagy vél. Vagy épp gondol. Nagy levegőt vesz, és kicsit jobban megszemléli a másikat. Leharcolt állapotban van kissé, és ez jelenleg kissé kizökkenti abból az állapotból, amiben eddig volt. Mintha most kapcsolták volna fel benne a lámpát, hogy lássa is a világot, és ne csak nézze. Arcára az eddigi zavar helyett meglepett pillantások költöznek, és tekintetével lopva pillant a kezére, vagy csak arra a pontra, amely kivillan a talár alól.
- Téged ki vert meg ennyire? – suttog, mert hát ez semmikor sem kellemes téma, főleg akkor, ha lehetségesen elvesztette azt a harcot. Nem tudhatja, ezért áll hozzá így. A fiú sem annyira ismert előtte, látta már, de sosem ült le vele beszélni és megismerni. Annyi ideje senkinek nincs, hogy minden háztársát megismerje teljesen, vagy csak épp a neveket megjegyezze. Olyan nincs. De aztán ideje nincs ilyesmire gondolni, köhint, és lepillant maga elé a terítékre, ujjai között meg már ott is pihen egy kiskanál, amit piszkálhat.
- Hát de.. hát de.. nem is nőtem egy centit se.. – vagyis nem mérte, de már kezd pár farmere rövidebb lenni – Nem hiszem, lehet valamit mondtak nekik és azon nevetnek és gúnyolódnak. Mármint.. irántam érdeklődni? Ugyan már.. Persze, semmi bajom a lányokkal! Csak szokatlan, nem engem szoktak.. vannak itt helyettem elegen, akikre tapadnak, én sosem.. – ő sosem volt az az alkat, aki után futottak, mintha táskát lopott volna. Ő mindig megvolt a tömegben és nem kavart nagy port. Főleg nem ezen körökben. Sóhajt végül inkább, mintsem tovább mondja a bolondságait, vagy épp nyafogjon, mintha tényleg kisfiú lenne. Az azért már nem igaz.
- Bizarr dolgokra? Mégis mikre? Ha valaki nem képes beszélni velük, vagy dadog vaaagy.. az olyan bizarr dolgok mint ha három szemem lenne meg tündérfülem? – ráncolja a homlokát, és elpillant a csajok felé. Ismét a pillantások, és ismét a viháncolás. Hát ő meg a bizarr jelző….

Hok Olívia

Mivel páran még lézengenek itt, a valószínűleg könyvtárnak mondható helyen, Olívia nem is gondolná, hogy esetleg már nem szabad. Meg ha így is van, akkor is ő még új... csak hallgatnak arra, hogy eltévedt vagy valami, ha valaki nyakon csípné itt úgy, hogy már nem kéne itt lennie.
Ám ez a gondolatmenet gyorsan fut csak végig az agyán, máris arra jut, hogy beljebb megy, ahogyan lassan de biztosan eltűnik minden erre járó anélkül, hogy megszólíthatta volna őket. Erre azért már elkezd gyanakodni, de úgy gondolja, talán nem ártana máskor szétnéznie itt, de fogalma sincs merre indulhatna vissza. Ám szerencsére a sors nem hagyja csak itt tétovázni, mert ekkor valaki ráköszön. Olívia meglepetten pislogva fordul meg, miközben végig fut az agyán, hogy most lehet, hogy vége van, de csak egy kedves arcú szőke lány lép oda hozzá, és igen előrelátóan feltesz neki egy kérdést.
- Öhm...
A frappáns válasz hirtelen érkezik tőle, de a lány már be is mutatkozik, és valami prefiségről beszél. Ezt nem nagyon érti hirtelen.
- Hogy mi? - vonja fel a szemöldökét, de azért úgy dönt, ha már a másik bemutatkozott...
- Olívia. - mondja ő is a nevét, majd karba fonja a mellkasa előtt kezeit.
- Hát... igazából lehet. Szétakartam nézni a kastélyban, de azt hiszem elment az idő, és nem tudom merre kéne mennem. - vallja be. Vannak helyzetek amikor jobb az őszinteség, még ha ő az egyszavas mondatok királynője is - legalábbis Peter odahaza gyakorta szerette ezt hangoztatni neki nagy nevetés közben.
- Mi az a prefi? - kérdez rá egyértelműen az előbbi értetlensége tárgyára.

Franci <3
2017. 10. 07 esti könyvtártúra

Draskovits Amélia Léda

Szorgalmi időszak. Ez a két szó az, amit ha egymás után pakolunk, akkor vége, vége mindennek. A pihenésnek, kikapcsolódásnak, a délelőtti semmittevésnek, a délutáni csavargásnak. Tehát mindennek, ami jó. Az pedig nem elég a tanároknak, hogy órán kell ülni, még házi feladatot is adnak már most. Mivel az arborétumba ami a házunk körül van található nem kevés állat is, így arra jutottam, hogy felveszem az LLG-t. Nem lenne kötelező, de talán még belefér és nem fogok megszakadni, gondoltam én… Bár ne tettem volna! Több gondom is akadt a tárggyal:
1. Nagyon sokan járnak rá, mert furcsa mód ez mindenkit érdekel.
2. A leglehetetlenebb időpontra tették az órákat.
3. Már a második alkalommal gyűjtőmunkát kaptunk, természetesen kisebb csoportokban.
Mellém egy igen szemrevaló, de eléggé mufurc rellonos csaj jutott. Valami oknál fogva nem díjazta a kedves és sokat mondó megjegyzéseimet. Ő baja, nem tudja miről marad le, bár ezzel csak megerősíti bennem, hogy az itteni lányok mind szelepesek. Eddig egy normálissal találkoztam, maximum kettővel. Diát nem számolom bele, mert ő egy külön kategóriának számít minden szempontból.  Na de vissza az eredeti történethez. Szóval egy Léda nevű csajjal kerültem párba, akivel nagy nehezen sikerült megbeszélnünk egy időpontot, amikor is mindketten megjelenünk a könyvtárba és komoly munkába kezdünk. Kétoldalas beadandót kell írnunk egy  XXXX kategóriába tartozó lényről , amit a tanárnő választott ki nekünk. Természetesen megnyertük az egyik olyat, ami igen ritka példány, a Réem-et . Öt perccel a megbeszélt hat órás időpont előtt futottam be a könyvtárba, majd célirányosan az olvasótérbe mentem, ahol belehuppantam egy kényelmes fotelbe. Kb. ennyi lesz a mai hozzájárulásom a munkához, a többit majd oldja meg  Léda. Én pedig szépen learatom majd a babérokat az órán. Remélem ez így ebben a felállásban össze is fog jönni.  

Fruzsi
Kinézetem

Eszterházy Dia

Franci <3
2017. 10. 07 esti könyvtártúra

Evan P. Lawrence