[Hüllőlány]

A lány felikáltására Neko csak felnevet. Tény. Őt sose lehetett túlzott szerénységgel vádolni. Ő volt az, aki minden letört helyzetben nyújtotta a biztos vigaszt, kijelentésével, hogy ő mindent megcsinál... Persze, minden csak a jó szervezés kérdése, nem? Szóval megszervezte, hogy valaki gyűjtse össze az információkat a dologról, más képeket hozzá, harmadik pennát szerezzen, a követező összegezze a gondolatokat... És lényegében fogalma sem volt a dolgok javáról, meg se mozdult az ügy érdekében... ezért is lett Főhajrá, nem? Bárkit rábíztat bármire. Ez is egy képesség, most mondjátok hogy nem!
- Hmm... Akkor elfogadom a hasonlóságot. Ő is ide jár? Bár, mondtad, hogy senki sem jár a rokonságból ebbe az iskolába.
Hümmög egy sort, majd szinte a zsebéből előhúz egy újabb bögre gőzölgő csokit. Az egyik kedvence. Fehér csokiba spirál alakban belga fekete keverve. Látványilag is elég étvágygerjesztő. Némileg visszagondolva az ő idejében is voltak lányok. Persze legtöbb lehetett volna a Nagy Ő is. Előtte. Most már senki sem érhet fel arra a szintre, ami a Lelki társ megtalálásához méltó. Itt legalábbis biztos nem lesz meg az illető. Elnyom egy mosolyt a bögrébe kortyolva, majd felszisszen, ahogy leégeti a nyelvét. Ironikus, hogy több évnyi csokifogyasztás után is képes még rá.
-Hűű, látom tényleg érdekel a téma. Lám, a fotózás sajnos csak annyira mozgatott addig, hogy a képeken le legyek rajta, jobb szeretek a kattintó végén állni. Túl tökéletes vagyok, hogy képre kerüljek akárhol. Elmosódna, vagy valami hiba lenne benne, épp pislogok, ilyesmi. Na nem.
Elutasítóan legyint, majd nagyon sóhajt, mintha ez a világ legnagyobb és -megoldhatatlanabb problémája lenne.
- Oh, igen, sokan hiszik, hogy az aranyvérűek igazi fészke az alagsor. De én mondom neked, mint aranyvérű az aranyvérűnek - cinkos kacsintás - A fenti, toronyi levegő se semmi. - ezzel egy újabb megfejthető titkot tár fel a múltból. De hát tablókat nézegetve ez se nehéz feladat. - Sárkányos tetkó! Hú, nekem is van pár... - int a nyakán lévő kelta csomó felé. - Van még egy pár, de bocsáss meg nekem, hogy most nem mutatom meg, mert még a végén közszemérem sértés miatt lecsuknak. - drámai ijedtség körvonalazódik arcán, ajkai elkerekednek, tenyere a szája előtt...
-Ó, csak gondoltam, hátha jár ide rokon. Néha egy házba kerülnek. Bár az én időmben egy híres ikerpár a Rellon-Eridon különhálóba került. Érdekes volt nézni őket... - csücsörítve gondol vissza rájuk, tűnődve, vajon túlélték-e saját tinikorukat..

Hoshi Neko Silver

- Nem, nem ide jár...külföldi iskolában tanul jelenleg. Igazából sajnálom, mert nekem is jó lett volna, ha van egy ismerős arc, avagy biztos támasz az iskolán belül, de úgy néz ki egyedül kell megbirkóznom a rám váró feladatokkal és nehézségekkel. -válaszolta Rachel komor arccal, mivel nagyon hiányzott neki a családja és sajnálta, hogy a bátyja messze van tőle, mert nagyon jól kijöttek, főleg csínytevés terén, de be kellett érnie azzal, hogy a szünetekben látják egymást...már amikor sikerül...mert a karácsony nagyon nem úgy sült el, ahogyan szeretette volna, de hála barátnőjének átvészelte azt az időszakot is.
Rach látta, hogy a fiú egy igazi forró csoki fan, bár nem bánta, mivel ő is szerette ezt az italt, egyrészt finom volt, másrészt a hidegben nagyon jól esett neki.
- Hát igen, a bátyám hasonló hozzád, de nagy nőcsábász is egyben, nem tudom, hogy mikor fogja megtalálni az igazit, de idáig nem sikerült neki, mert akkor lehorgonyozott volna mellette. Talán túl nagyok az elvárásai, pedig tökéletes ember nem létezik és mindkét félnek idővel össze kell csiszolódnia, ha pedig nem bírják elviselni egymás hibáit, vagy nem keresnek megoldást egy problémára, hanem rögtön szakítanak, akkor az a kapcsolat annyit is ért. -magyarázta Rachel, nem mintha ebben valami nagy tapasztalata lett volna, csak megvolt mindenről a véleménye, amelyet nem félt másokkal megosztani.
- Ó, túl tökéletes vagy? Azta, hát elég nagy önbizalmad van!
~ Fogadjunk, hogy idáig nem került még padlóra és ő jött ki győztesen mindenből, minden esetre elég nagy mellénye van, hát nem is tudom, hogy ez igazából előny, vagy hátrány...nehéz kérdés. Mondjuk én sem szenvedek ebben csorbát, de ő még rajtam is túltesz. ~
- Hogy hívnak egyébként? -érdeklődött a lány, hiszen már jó ideje beszélgettek, de még mindig nem tudta a nevét, viszont az ölében alvó macskáét már kente-vágta, Ego.
A lány figyelmesen hallgatta a fiú beszédét a Rellonról, a kedvenc tartózkodási helye a szobáján kívül a klubhelyiség volt, de elraktározta agyában amit a srác mondott, hogy érdemes a tornyot is meglátogatni.
- Wow, milyen tetkóid vannak? Elég persze, ha megmondod, nem is vártam el, hogy megmutasd őket! -pironkodott a lány, majd belegondolt, hogy remélhetőleg hamarosan neki is meglesz a hőn áhított tetoválása.
Az ikerpár hallatán egy kis irigység fogta el, mert legalább ők egy iskolába jártak és meg tudták beszélni a gondjaikat, nem úgy mint ő, aki egyedül érkezett ide egy szál magában, de azért annak örült, hogy legalább pár barátot szerzett magának.

[A lány aki ha túl sokat kérdez...]

-Oh, értem. Nos, de ilyenkor nyílik igazán alkalma az embernek olyan barátokat szerezni, akik egy életen át kitartanak melletted. Csak lásd meg, ki az igaz barát, és ki csak csupán akar tőled valamit. - most, hogy valami igen korhoz méltó bölcsességet osztott meg, felhörpinti a teljes csokiját, hogy szomorúan nézhessen az üres bögre fenekére. - És a kapcsolatokról meg csak annyit, hogy nem feltétlen horgonyozol le mellette elsőre. Neked kell tenned érte. Ne keresd, várd. Amikor eljött az ideje, és megértél rá, hogy a másik méltó partnere légy mindenben, akkor el fog jönni. Addig fejlődj, légy önmagad, és csak menj előre. A többi már nem a te dolgod.
Húúú, ma Neko igazán hasít. Már hogy ilyen mélyenszántó gondolatok jönnek ki a fejéből, ahonnan általában a hülyeség a baromsággal karöltve táncol kifelé. De hát könnyen beszél az, aki tényleg megélt már egyet s mást. Mert ahhoz, hogy igazi álarcod legyen, hogy tényleg az légy mások szemében, ami lenni akarsz, nem az, aminek ők látnak... Nos, ahhoz nem csak színészi képesség kell. Azon bárki átlát. De előbbi kijelentései után megereszt egy mély sóhajt, tudálékos fejjel, kicsit tompítva a szavak komolyságát, majd a tökéletes jelzőnél eljátssza az elpirulósdit.
-Hát persze, hogy az vagyok. Vannak dolgok, amiket csak én tudtam megcsinálni a kastély falai között! - mereszti a szemét. - A nekem kiosztott feladatot egy egész csoporttal elvégeztetni nem kis dolog, méghozzá úgy, hogy ők ugráltak érte, hogy megcsinálják, én meg nem ígértem érte semmit!
Tessék, adj egy ilyen feladatot egy Rellonosnak, és hagyd, hogy rágódjon rajta. Hátha megkérdezi, hogy csináltad, és akkor csak kihúzva magad rávágod, hogy tökéletes vagy.
-Ohh, bocsi. Annyira furcsa, hogy be kell itt mutatkozni. Mintha hazamennél, és nem ismernének meg. - billenti oldalra a fejét, majd szórakozottan megnyüstöli Egot a lány ölében. - De tény, hogy nem ismerhet mindenki a világon, hiszen ahhoz legalább valami halott embernek kell lenned, aki tényleg nagy tömegpusztítást végzett vagy a kultúrában, vagy a világon. Nem?
Töpreng elfelé, majd nagyot sóhajt. Nem biztos, hogy ilyenné szeretne válni. És ha már a tetkókról van szó...
-Nos, minden tetoválásnak értelme, története és persze rejtett jelentése is van. Van pillangóm, csillagom, egy Telperion meg egy Lothlorien fa... - zavartan legyint - Öhm, családi cucc... hmm... Van egy aprócska kígyóm, pár pecsét, meg néhány kelta csomó... Tervezek egy mandalát, de félek, hogy már ígyis kicsit sok ez... - oldalra billenti a fejét, majd hirtelen lecsapja a bögrét, és nyakkendőt lazítva gombolkozni kezd. - Ezt végülis megmutizom.
A kulcscsontján egy kacifántos vonalakból álló csillag van, aprócska, szinte pöttynyi, de közelről megnézve elég díszes, finom kidolgozású és igen egyedi darab.
-Ez volt az egyik legelsők között. És a tiéd merre lesz?

Hoshi Neko Silver

Mr. Who

- Igen, tudom, ilyenkor mutatkozik meg, hogy ki az aki valóban melletted áll és ki az aki cserbenhagy. Csak jóval egyszerűbb lett volna, ha már van itt egy ismerős arc, vagy nem egyedül jövök ide, de el kell fogadnom ezt a helyzetet, mást nem tehetek. Tudod, megszoksz, vagy megszöksz? De hova mehetnék? -folytatta elmélkedését a lány, a partneres kérdést nem firtatta, hiszen elmondta véleményét ezzel kapcsolatban és meghallgatta azt is, amit a srác javasolt, valójában nem mondott hülyeséget, látszott rajta, hogy megtapasztalt már egyet, s mást az életben.
- Nagyon érdekelne, hogy mi volt az, amit csak te voltál képes megcsinálni? -érdeklődött izgatottan Rach, hiszen el sem tudta képzelni, hogy miről beszélt a fiú, de biztosan tud mesélni arról, hogy mit művelt anno...legalábbis egy sztorit a sok közül.A csoportnál egyértelműen a srác rajongótáborára asszociált, bár nem értette, hogy mivel tudta őket meggyőzni arról, hogy bármiféle ellenszolgáltatás nélkül cselekedjenek a fiú kénye kedve szerint.
- Nos, akkor legalább a becenevedet áruld el, hiszen mindenkit szólítanak valahogy...avagy mindnekit a nevén neveznek. Én Rachel vagyok, vagy Rach, ahogy tetszik. -mondta a fiúnak, hiszen ő már bemutatkozott neki, úgyhogy remélte, hogy legalább a nickname-jét elárulja.
Kicsit furcsállta a viselkedését, mely egyáltalán nem volt megszokott, de mindig is kedvelte az érdekes embereket és sajnos nem volt túl sok olyan személy, akiről elmondhatta azt, hogy valóban nem mindennapi, úgyhogy igazán értékelte ezeket az embereket, köztük most a fiút is, hiszen nem látta előre, hogy mit fog lépni az illető és egyébként is kedvelte a kiszámíthatatlanságot, mert kiragadta az unalmas hétköznapokból.
A fiú megmutatta neki a tetkóját, ezek szerint azért nem zárkózott el attól a dologtól, hogy mégis felfedi legalább az egyik testékszerét, amelyet a lány alaposan megszemlélt:
- Wow, nagyon klassz! -felelte lelkesen a lány, amikor szemügyre vette az említett tetoválást, majd belegondolt, hogy aki már varratott magára tetkót, az utána általában még többet szeretett volna csináltatni, gyakran pedig már csak a helyhiány gátolta meg az illetőt ebben. Szó ami szó, a tetoválást valóban igazi művészetnek vélte, azaz valódi önkifejezésnek, ezért is szeretett volna magára varratni egy sárkányt, mely számára a szabadságot, a hatalmat, a védelmet szimbolizálta, mely magában a megtestesült ősi erőben összpontosult. Persze még sok más jelentése is volt számára, de nem szerette volna magának taglalni, hiszen tisztában volt vele, saját magának pedig minek is magyarázná meg ezt a dolgot, amikor amúgy is tisztában van vele.
- A jobb lábamra a vádlim környékére szeretném tetetni, nonfiguratívra gondoltam, mégpedig feketére, nem színesre.

[...akkor választ kap. Előbb vagy utóbb. ]

-Ohóó!! NEm nem nem! Kislány, figyelj rám.
Ujjainak hátuljával ér csupán hozzá a lányhoz. Nem rohanja le se a személyes terét, sem az intim szféráját. Csupán egy kis osztatlan figyelmet kér két macskás mozdulat között. Ritka pillanatok egyike, hogy igen komolyan néz, de amolyan jóságos nagybácsi féle komolysággal, semmint a 'most tetteidért fizetsz' komolysággal.
-Rellonos vagy. Aranyvérű. Aki nem látja benned az igazi értéket, azt dobd el úgy, mint egy koszos rongyot. Soha ne nézz vissza. Légy erős, húzd fel a boxkesztyűt. - finoman elmosolyodik, biztatóan. - Egy sárkány sose szökik meg. Szokjanak meg mások, vagy szökjenek meg. Oroszlánkirály kettő megvan, igaz? A mese. Amikor Simba énekel a lányának az elején. A szövegére igenis figyelj oda, ha legközelebb szembejön. Sárkány vagy. Nem gyík. Ezt sose felejtsd el!
Finoman kacsint rá, majd végigcirógatja a lány karját, hogy utána visszatérhessen a csokijához, és arcára is visszaolvadjon az álar... szóval a vigyor, a gondtalan lazaság. A kérdésnél viszont csücsörítve gondolkozik el.
-Hátööö... Megtalálni a macskámat. - von vállat. - és persze egy fanklubbot kiérdemelni. Az enyém volt a legelső, legnagyobb és legeredetibb. Természetesen. - villant egy széles vigyort.
Kicsit még kuncorászik, talán eszébe jutott, hogy alakult, hogy csatlakoztak a tagok, vagy hogy kik tagadták a tagságukat is... De hát hiába. egy mester szeme mindent észrevesz. Természetesen.
-Ó, bocsánat. Szenilis lettem. Hoshi Neko Silver vagyok. - képzeletbeli kalapot emel. - Avagy Neko. Mester. Főhajrá. Meg egyéb. Igazából annak szólítasz, aminek szeretnél. Én is annak foglak szólítani, ami úgy érzem, hogy hozzád illik. Ez eleinte még alakulhat, de aztán... Megállapodik.
Hát igen. Neko meg a híres... nem létező névmemóriája! Annak idején nem azért volt mindenkinek nagy becenévadogatós ideje, mert olyan cuki. Egyszerűen csak kihagyott az agya akkor is.
A tetkóra kapott reakciótól dagad a mája meg a mellkasát dülleszti, mintha legalábbis ő rajzolta volna. Riell készítette, régi LÖB-je, és titkos tagja  a klubbjának. Igen kielégítő az imádat a lány felől. Ez oknál fogva most akár húzhatna zöld szerkót sé lemasírozhatna az alagsorba a sárkányok közé.
-Hmm... Nem mintha az én formás kis lábam lenne, de nem lesz nagy? Vagy vékony vonalakkal gondoltad? Mert egy ilyen szép lábat el lehet egy rossz tetkóval rontani. Viszooont... Hallottál már mozgó tetoválásokról?
Ujját felemelve kis türelemre inti a csajt, majd most tényleg körbenéz, és miután sehol senki, az ingét kissé felhúzza, - nem mellesleg így kis feszes, izmos has bukkan fel, hófehér bőr, és egy... Egy pillangó. Csípője tájékán van, időnként meglebbenti a szárnyát, vagy pár centivel arrébb rebben.
-Lehet a mozgását is korlátozni. Csak elég macera, meg kicsit tovább tart az elkészítése, mint a rendesé. És persze ez mágikusan eltüntethető. Legalább három átoktörő féle kell hozzá, de... Ja, ha megunom, leszedethetném.
Miközben beszél, a pillangó kicsit megpihen. Kivehető, hogy akár a csillag, ez is inkább áll kis kacifántos vonalakból, semmint határozott körvonalakból.  Kanyar itt, spirál ott... Kidolgozott, esőerdei pillangó, persze lekicsinyítve. Egy méteres szárnyfesztávú pillangó sajnos nem nagyon férne rá. Max hosszában.

Hoshi Neko Silver

A fiú, aki már nem anonym

Amikor a srác kifejezte, hogy valami komolyat szeretne közölni vele és olyan arcot is vágott hozzá, a lány abbahagyta a cicus simogatását és teljes figyelmét a fiúnak szentelte. Ahogy hallgatta szinte folyamatosan bólogatott, hiszen bölcs tanácsokkal látta el, a sárkányos lelkesítő beszéd pedig igencsak felspilázta, szomorú tekintete elszánttá vált és még egy kis mosolyt is megejtett beszélgetőpartnere felé.
~ Milyen igaza van, erős jellem vagyok, ezt tudom magamról, de vannak időszakok, amikor mély depresszióba zuhanok, de nem szabad feladnom! Furcsa, olyan, mintha részben a lelkembe látna, ez elég bizarr! ~
- Teljes mértékben egyetértek veled, erősnek kell maradnom minden helyzetben, csak tudod akkor elég nehéz, amikor úgy érzed, hogy minden összejött és legszívesebben kiszaladnál a világból. Kevés embernek nyílok meg igazán, mert volt pár negatív élményem a bizalomvisszaélés kapcsán. -válaszolta a Rellonos, hiszen úgy érezte, hogy sok veszítenivalója nincs, ha közli ezt a tényt a sráccal, ettől ugyanis még nem válik sebezhetővé.
Az Oroszlánkirály 2-őt nem látta, úgyhogy nemlegesen csóválta a fejét, amikor a fiú megemlítette neki, igazából azt sem tudta, hogy miről van szó, ugyanis nem volt televízió a házukban, erről pedig lemaradt.
Amikor Neko a karjához ért, majdnem felpattant helyéről, kissé megborzongott és a földet bámulta, ahová elsüllyedne, ugyanis nem szokott hozzá a fizikai kontaktusokhoz, max testvéreit ölelgette plusz azokat, akiket már nagyon közel érzett magához, ha egy idegen hozzáért, akkor mindig totál zavarba jött, bár ez nem igazán volt jellemző.
Nem tudta, hogy a srác észrevette -e a reakcióját, tekintete most a földről az átlátszó macskára váltott át, majd elkezdte megint nyunyurgatni.
Örült neki, hogy a fiú megtörte végül a csendet és bemutatkozott, a mester megnevezésen nagyot kacagott, majd gyorsan abbahagyta a vihorászást, mert nem akarta megbántani azt, akit valóban érdekelt, hogy mit gondol és mi van vele, legalábbis látszólag. Igazából nem izgatta, hogy Neko-t valóban érdekli, hogy mi a hasfájása, de a szavaiból kivette, hogy valószínűleg tényleg figyel rá a srác, mert különben nem mondott volna neki ilyen releváns információkat.
Kíváncsivá tette, hogy hogyan fogja szólítani majd újdonsült ismerőse, de nem kérdezősködött, mert mint mondta, ehhez idő kell, hogy kitaláljon neki egy olyan becenevet, ami ráillik.
- Nem szeretnék nagy tetoválást, csak amolyan közepes méretűt, a végén a nonfiguratív sárkány átkulcsolja a bokámat, úgy képzeltem el az egészet. -jelentette ki határozottan, majd folytatta mondandóját:
- Igen, hallottam róluk, azok is tetszenek egyébként.
Rachel meglepődött, hogy Neko hirtelenjében felhúzta az ingjét, így meglátta izmos hasát, amiből arra következtetett, hogy a srác valószínűleg szeret sportolni és nem az a kajafaló típus. A következő pillanatban meglátta a gyönyörű pillangót is, tátott szájjal bámulta, hogy milyen jól kidolgozott a tetkója és milyen kecses a mozgása.
- Ejha! Wonderful! Az azért előny, ha el tudod később tüntetni, bár szerintem nem lesz erre szükség, mert megunhatatlan! -jelentette ki elismerően, miközben a tetoválást bámulta, hát igazán szépen kidolgozott munka volt, akárki csinálta neki az tény.

[Csodálómnak]

Úgy tűnik lassan eléri Neko minden szava a célját. Talán nem is véletlen, hogy akire vár, még nem bukkant fel... Hiszen Neko ebben a véletlen marhaságban sose hitt. És ez így van jól. Ha a lány jellemét nem is lehet fejleszteni vagy nem lehet erősebbé tenni egy beszélgetés alatt... Azért arra még rá lehet mutatni ami egyértelmű. Az embereknek szokása az ilyest elfelejteni, így nem árt, ha néha egy idegen emlékeztet rá, hogy ki vagy és honnan jöttél.
-Maradj erős. Ne mindig, abba fogsz beleroppanni. Minden információt más-már társaságnak mondj el. Vannak sulis barátaid? Nekik csak a párkapcsolati kínjaid. Van levelezőtársad két országgal arrébb? Mehetnek oda csak a családi gondok. Érted? ha nem ismerik egymást, senki sem fogja összerakni igazán, hogy ki vagy te. Így megbízhatsz bennük, és mégsem igazán... - majd kacsint. - Rellonos oldalamat hallottad. És igen, mindenkinek vannak csalódással kapcsolatban nem túl vidám történetei... -oldalra billenti a fejét. - De hát ettől leszünk azok, akik, nem? Tudnál olyan lenni, mint a csalódás előtt? Nyitott, vagy bármilyen másmilyen? Na ugye.
Micsoda tragédia! a lány nem ismeri a világ legjobb meséjét. A fejcsóvára csak összeráncolja a szemölcsökét, majd némi dudorászás jön, aki figyel, rájöhet, hogy a megfelelő sort keresi a dalban, majd felnézve fejét billegtetve énekelgetni kezd - helyenként még tercelve is kissé a saját hangjára. A dal igen ritmusos, és igencsak kifejezi azt, amit hivatott.
-Szóval ja. Lehet hogy még nem értél az út végére, de el fogsz... - dünnyögi kissé, amikor véget ér a danonászás. Aztán persze úgy tesz, mint aki nem veszi észre, hogy a lány az érintésétől kissé megijed. Hát persze. Neko el tudja dönteni, hogy ki az, aki vágyik az érintésre, és ki az, aki elzárkózik előle, azért is csak pihekönnyedén ért hozzá, de lám... Úgy tűnik a Siklós csaj nem barátkozott meg még itt mindennel. Érthető, és nem is fogja ezért birizgálni. Így csak úgy tesz, mintha nem venné észre, mert épp a forró csokis bögréjét lötyögteti, hogy újra melegítse a tartalmát. Beledugja a nyelvét, hogy ellenőrizze a hőmérsékletet, majd hümmögve kavar a tetejére egy kis karamellt. Elégedetten hümmög fel, majd ajkát nyalogatva néz a lányra a tetkó felől.
-Iiigen, úgy már el tudom képzelni. - bólogat, mintha legalábbis az ő lábáról lenne szó. - majd a csodálatra újabb düllesztés jön. - Naná, hogy csodás, csibém! Hiszen rajtam van!
Bögrés kezét befeszíti, mint valami gyúrós emberke, aki a konditeremben gyúr napi szinten. Persze ő egy szálkás típus, így vicces, hogy így erőlködik. Neko meg a komolyság... Mintha sose lett volna egy mondatban a szó a nevével.

Hoshi Neko Silver

Neko, a bölcs  

- Otthon van sok barátnőm, nekik megnyílhatok, hiszen sosem csalatkoztam bennük és az érzés kölcsönös, ismerjük már egymást jó ideje. A suliban csak pár barátom van, de azok is nagyon megbízhatóak és nem éltek vissza a bizalmammal, szóval őket kincsként tartom számon. Akit nem ismerek, azzal óvatos vagyok, párkapcsolatom pedig még nem volt, szóval az nem téma. Volt viszont régen egy jó barátnőm, akivel általánosba együtt jártunk és remekül kijöttünk, majd később elköltözött egy várossal arrébb a családjával, így sem lakott tőlem messze, aztán megszakadt a kapcsolat. Tulajdonképpen meguntam, hogy után szinte én kerestem csak mindig és azóta nem is hallottam felőle. Furcsa, hogy az embereket csak az tartja össze, ha egy helyen laknak, vagy egy intézménybe járnak, utána pedig lusták ahhoz, hogy tovább ápolják a kapcsolatot, ha másmerre viszi őket az élet...olyankor elfelejtik, hogy valaki mindig ott volt nekik, aki segített és meghallgatta őket. Na mindegy, ez van, what the fu...k megint sokat beszéltem. -fejezte be mondandóját Rachel, mert nem gondolta, hogy így kibukik belőle minden és szégyellte is magát, hogy a fiúra zúdította ezt a rossz emléket, de hát egyszerűen nem volt mit tenni, már kijött belőle a panaszáradat.
- Bocs, sokat dumáltam, majd visszafogom magam. -jelentette ki szomorkás arccal, talán könnyebb volt neki az önsajnálatba temetkezni, de ez oltári nagy bukás volt számára, hogy akiről azt hitte milyen jó barátok, pont az távolodott el tőle indokolatlanul.
- Alapjában véve nyitott típus vagyok és pont olyan vagyok alapjáratban, mint a csalódás előtt, de azért óvatosabban viszonyulok elsőre az emberekhez, talán ez lesz a vesztem, de én már csak ilyen vagyok. -válaszolta Rach, majd magához húzta a cicust és arcát a pofijának nyomta:
- Jaj de édes kis szőrmók!
Ezután visszahelyezte az ölébe, szerencsére nyugodt volt az állatka, valószínűleg jól érezte magát a lányka ölében, hiszen sok figyelmet kapott tőle.
A lány élvezettel hallgatta a fiú dalát, egész jó hangja volt, valóban érvényre juttatta az igazi mondanivalót, ami kevés dalról volt elmondható, mert manapság sok megírt szöveg vagy sablonos vagy semmitmondó volt.
- Igen, úgy érzem, hogy nem értem még az utam végére, de egyszer biztosan el fogok, viszont van még rá időm és tudom, hogy sok mindent meg kell még tapasztalnom az életben. -fejtette ki véleményét, amelyet komolyan is gondolt, hiszen még fiatal, előtte áll az egész élet jó esetben...
Kicsit irigyelte Neko-t, hogy ekkora önbizalommal rendelkezik, bár ő is elégedett volt magával, azért annyira nem volt erős és egészséges lelkületű az élet különböző területein mint a srác. Legalábbis ő ezt mutatta magáról a világnak, aztán ki tudja, hogy mi az igazság?

[Aki megszólal]

Figyelmesen hallgatja a lányt, ahogy beszél. Úgy tűnik, sikerült elérni, hogy kicsit megnyíljon, legalábbis ha ne nagyon, csak egy picikét. Minden feszegetés nélkül lám az osztrigát kicsit kinyittatta, méghozzá nem alig ért hozzá. Szája sarkába egy kis mosoly költözik, amolyan hálás, boldog, hogy igen, még nem vesztette el a képességét, hogy az emberek joggal higgyék, hogy benne megbízhatnak.
-Nos, ha van ilyen ember, annak örülök. Megérdemled. Jó lány vagy. - nyújt egy meleg bögre forró csokit a lány felé, az előző már biztos kihűlt. - És teljesen nyugodtan. Nem tudom, meddig leszek itt, de ha gondolod... A faluban van egy kis vityillóm. Ha arra járnál, akkor nézz be, ha kedved van kicsit panaszkodni, vagy csokit inni. Ne habozz. - kacsint rá.
Azzal nézi, ahogy a lány a macskát gyöntölgeti, aki, hangok híjján, halk dorombolást kivéve, végre úgy érezheti, hogy a neki kijáró imádat ideje végre elérkezett. Lehet hogy a kezdetektől fogva el volt rontva. Neki Kellett volna a fanklub, nem?
-Hát, azt jó hallani, hogy a csalódások nem változtattak rajtad. Maradj mindig ilyennek. És akkor leszel tökéletes. Még egy kicsit az arrogáns magabiztosságodon faragsz.. Mondjuk minden kedden a házamban egy kis gyorstalpaló belőle? A nagy Neko Mestertől tanulhatsz egyenesen önbizalmi tortú... izé... kúrát. Na?
Szemtelen vigyora a helyén, mozdulásra készen, ha a lány poénra veszi, és esetleg megcsapkodná játékosan. Elvégre a női nem titokzatos, az ember sose tudhatja, hogy mikor értik a viccet, és mikor veszik az adást, hogy ez tényleg egy ajánlat volt... Akár barátságra is.
- Hohó, egészen biztosan. Addig összetöröd még pár férfi szívét, lesz pár dráma az életedben, - sorolja az ujjain számolva. - És persze ne felejtsük el a családi Helyzeteket, nagy H-val! Na azok komolyabbak mint a vakbélgyulladás, és keményebbek, mint éjszaka amikor a sötétben belerúgsz valamibe. - fintorodik el. - Nem egy nagy családból jövök, de hát no... Van tapasztalat. Vagy nem?
Érdekes pletykákra éhesen néz fel a lányra, hátha esetleg máshol teljesen más koncepció alapján működnek a dolgok. Hát, megesik az ilyesmi.

Bence

- Nem, ez nem a te hibád volt -Amint hallotta a kép szabadkozását hamar elkezdte rázni a fejét. - Ne is törődj az ilyen buta reakcióimmal - tette még gyorsan hozzá, füle mögé tűrve egy tincset.  A fiú párkányról való lesiklását és közeledő lépéseit nem észlelte a sok, körbefogó zajforrás miatt, melyek majdnem minden neszt és egyéb, halkabb zajokat eltiportak kegyetlenül. Talán ezért is lehetett, hogy mikor egy hideg kéz érintette meg bőrét a lány egy nagyot ugrott hátra, a könyvek -melyeket pedig valószínűséggel a karmai közé akartak tenni-vagy a másik kacsójában maradtak, vagy ismételten, hatalmas robaj kíséretével a földre zuhantak.
- Jaj, nem akartam! - ajaki elé kapta ujjait, mikor tudatosult benne mit is csinált. Még néhányszor elrebegte a bocsánatot és sajnálom kifejezéseket, felváltva. Amikor pedig kiderült, hogy mindvégig diákról volt szó, bár miután hozzáért már maga is kezdte egészen sejteni a dolgot, elvörösödve újabb elnézésekért könyörgő szavakat zúdított a fiú nyakába.
Zoru csak kacagott a leányon közben, valószínűleg mindenről tudott csak érdekesebbnek találta a jelenetet úgy, ha nem szól egy szót sem arról, amit látott. De miután a hahota abbamaradt a részéről, készségesen elregélte azt, hogy a fiú a párkányról került a gyermek elé és akivel épp szemben állt megsaccolva harminc centiméterrel nőtte őt túl, kócos, barna haj terpeszkedett fején és barna sötétség nyelné el a leány tekintetét, ha látna valamit az életből.
- Biztos rossz lehet bezárva lenni egy képben - nem akart rosszat mondani az őt kifecsegő-kinevető népségről sem, mert az nem rá vallott volna. Helyette inkább gyorsan a védelmükre kelt. És különben is borzalmas lehetett odabenn ücsörögni az örökkévalóságig. Csak nézni, ahogy mások mennek a dolgukra, folyik az életük, ahogy valaki kivirágzik és elhervad, megvénül vagy épp felcseperedik, ők pedig csak vannak és lesznek. Ugyanolyan testben és helyzetben, ugyanúgy semmi dologgal sem felruházva. Azon kapta magát, hogy iszonyatos sajnálat fakadt ki szívéből és áradt el teljes testében. Már majdnem sírt, mikor egy másik kérdés magjai találtak termékeny talajt fejében.
- Te miért maradtál itt? Köztük? - a Zorutól hallottak alapján nem átsétáló túlélőről volt szó, hanem valakiről, aki beült a vihar kellős közepébe lakni. Legalábbis percek helyett talán órákat töltött el itt. Önként.

Hoshi Neko Silver

I think this is the beginning of a beautiful friendship


A zöldikét jobb kedvre derítette, hogy a srácnak meg sem kottyant hirtelen bőbeszédűsége, annak pedig kifejezetten örült, hogy jónak gondolta, bónuszként pedig egy finom forró csokit is kapott tőle, amit vígan elvett és kortyolgatott, mert az előző már kihűlt mialatt kibeszélte magából a gondjait.
- Köszönöm a csokit. Kedves tőled, hogy jónak gondolsz, szerintem nincs kifejezetten jó és rossz ember, ez a két tulajdonság mindenkiben megvan és végül azzá válik az egyén, amelyik átveszi benne a domináns szerepet. -válaszolta Rach, miközben az italát kortyolgatta, miközben Neko elmesélte neki, hogy van itt lakik a faluban és bármikor benézhet hozzá, ha úgy tartja kedve.
- De jó! Köszönöm, élni fogok a lehetőséggel!-felelte vidáman, majd tovább babusgatta a cicust, miközben tekintetét a fiúra emelte. A macskának puha szőre volt, kellemes volt hozzáérni, bár a lány alapból kedvelte a négylábúak ezen fajtáját, szóval öröm volt nyunyurgatni.
- Hm, arrogáns magabiztosság? -nézett szúrósan a fiúra, majd átváltott őrült, pajkos tekintetűre és szabad kezével játékosan megpaskolta beszélgetőpartnere vállát, közben nagyokat kuncogott. Ego biztosan nem tudta mire vélni a dolgot, de neki amúgy is csak az volt a dolga, hogy kényelmesen elhelyezkedjen Rachel ölében és simogattassa magát nagy bőszen.
- Igen, tudom, hogy lenne mit csiszolni rajta. Tudod mit, Mester? Elfogadom az ajánlatot, kíváncsi vagyok mit fogsz kihozni belőlem! -mondta nagy elszántsággal Neko-nak jókedvűen. A Rellonos örült, hogy a fiú szeretne még találkozni vele, mert úgy érezte, hogy neki nyugodtan megnyílhat és talán még egy erős bizalmon alapuló barátság is kialakulhat köztük, aminek még jobban örült volna, mert kevés igaz barátja volt az intézményben és környékén.
A téma ezután a családra terelődött, a családi helyzetre pedig együttérzően bólogatott:
- Ó, a családi Helyzet mindenek előtt! Nálunk a szüleim nagyon ügyelnek erre, tudod aranyvérűség, jó hírnév, helyes viselkedés, kapcsolatok folyamatos ápolása, bájolgás, válassz olyan szakmát, ami nem hoz majd szégyent a családra, mindig légy tökéletes! A húgommal nehéz nekik, igazi tűzről pattant rosszaság, de nem adják fel, a bátyámat úgy ismerik, mint példaértékű aranyvérűt, de a hátuk mögött sokszor nagyon nem az. Én pedig követem a példáját, szóval nem tudok mindig úgy viselkedni, ahogyan azt elvárnák tőlem, de persze erről nem tudnak, így nem fáj nekik. Veled mi a helyzet? -érdeklődött Rach, közben arra gondolt, hogy a költözés sem volt egyszerű számára és még azt is elvárnák tőle, hogy folyton a kénye-kedvük szerint viselkedjen, na ez már neki is túl sok volt.

Nimród


Annak köszönhetően, hogy hosszabb időt töltöttem távol a sulitól, a büntetéseim még nem jártak le. Így visszaérkezésem után már meg is kaptam az újabb feladatot, bár ez nem tűnt büntetésnek, inkább csak valakit szívatni kellett, aztán akkor miért ne Mezőssy Elizával tegyék ezt. Szóval közölték, hogy a következő nap én leszek az idegenvezetője egy új osztálytársamnak. Tudtam, hogy reggel hol kell őt várnom és a"programtervet" is megkaptam. Délelőtt órák, délután az iskola bemutatása. Nimród, aki "turista", csendben és nyugodtan tűrte a napot. Kettőt nem szólt és ezért áldottam a nevét. Én sem vittem túlzásba, így a kommunikációnk kimerült annyiban, hogy "Ez a nagyterem, itt kell enni." vagy "Ez itt általában üres helyiség...ebből kifolyólag sok mindenre alkalmas.". Szóval összességében elég jól elvoltunk. Szinte semmit nem tudtam meg róla, de talán így a legjobb. A nap vége felé Nimród feldobta, hogy kéne enni valamit, ami belegondolva elég jó ötlet. A gondolatra még a hasam is megkordult.
- Mondasz valamit. Gyere!- intek fejemmel a megfelelő irány felé. Lassan, a kommunikációt minimálisra csökkentve lépkedtünk a konyha felé. Nimród mindössze annyit tudhatott meg, hogy nem, határozottan nem tudok főzni. A konyha szerencsére nem volt messze és mikor odaértünk csak a nem szokásos üresség fogadott. Egy manó sem sertepertélt itt, pedig mindig tőlük nyüzsög a konyha, ez az ő felségterületük. Mikor elindultunk nem tartottam attól, hogy főznöm kell ma, de úgy fest nem úszom meg. De vajon hol járnak?!
- Hát ezek meg hol vannak? Na mindegy, magunkra maradtunk. Mire fáj a fogad? Két dolgot még el is tudok készíteni. Az egyik a rántotta, a másik a szendvics. Te miben vagy otthon? - kérdem a fiútól.

[Taníványomnak]

Úgy tűnik, ha az ember talál egy Nekot, elhiszi első találkozás után, hogy benne meg lehet bízni. Ez persze neki is jól esik, valahogy a régi nosztalgikus érzések feltörnek benne, és kicsit... Igen, kicsit úgy érzi, hogy érdemes élni még az emberek között is. Kicsit szocializálódni. Elmosolyodva nézi a fiatal hölgyeményt, ahogy iszogatva a csokit a macskáját nyüstöli, és közben szinte... szinte kivirul. Ki tudja. Egyszer talán a megfelelő emberre talál rá, és akkor... Szép dolog ilyesmire gondolni.
-Rendben! De készülj fel, hogy amint elmondod, milyen is szeretnél lenni, kemény leckéid lesznek. Ha megfelel az én módszerem persze. - kicsit komolyabban pillant a másikra. - Tudod... ha szólsz, akármikor megállhatunk vele, vagy szünetet tarthatunk. Néha nem könnyű dolog. - kortyol bele a csokijába.
És lám, megvillan az első szikra, amiből majd ő tábortüzet fog ám csiholni. Igen, ez is egy módja az önbizalom fitogtatásának. Neko nem jár nagy mellénnyel a kastélyban, és hangoztatja (sokat) hogy ő a király. Természetes auraként veszi őt körbe a magabiztosság, akár a ruha, vagy a bőre. Ettől lesz igazán hiteles a történet. De jó látni a fiatalság tavaszát.
-Szóval akármikor is van kedved, várlak a házikómban. Csak ne számíts sokra a háztól. Olyan lesz, mint én.
Mondják, hogy amilyen az ember szobája, olyan az ember maga belül is. Hát... Aki azt hiszi, hogy az első találka után megismert Neko fogja várni a házban is... Márvány, vagy arany, vagy csicsa meg elegáns modern divat... Az bizony keményen pofára fog esni, de ezt nem köti senki orrára. Egyébként is higgyenek, amit akarnak. A családi kérdésre zavartan pislog, mint aki nem is tudja, hogy írja le a helyzetet pár mondatban.
-Hát... Nevelőszülök. Elkényeztetett tesó, aki engem is az ujja köré csavart. - nevet fel zavartan a hajába túrva. - És... Hát, jó tudni, hogy úgy nőttem fel, hogy minden családi elvárásnak megfeleltem, mégis tudtam a saját utamat járni. A szülők nem azért várják el tőlünk, hogy a legjobbak legyünk, vagy a legleg-ek. Hanem azt akarják csak tudni, hogy ha nem lesznek, akkor sem fogunk éhen halni. És ez a lényeg, nem? Gondolj bele. Nincs szülő, aki mást követelne meg a gyerekétől. Lényegében minden család így kódol minket. Csak a csomagolás vagy a szavak mások.
Von vállat, majd egy hörpintésre kiissza a csokiját. Hát, szomorú, de ez elfogyott.

Hoshi Neko Silver

Neko Mester

- Azt mondják, hogy teher alatt nő a pálma. -válaszolta mosolyogva a lány, amikor Neko tájékoztatta a kemény tanulási módszereiről. Tisztában volt vele, hogy csak úgy lehet fejlődni és bármit is elérni, ha azt komolyan veszik és mindig valamiféle áldozatot kell hozni, hogy ne azzá váljunk, akik tegnap voltunk, tehát ez az előre haladás sikerének a kulcsa.
- Rendben, már nagyon várom, hogy elkezdjük az első leckét! Tulajdonképpen magát a jellememet szeretném fejleszteni és kicsit finomítani is egyben. Mindegy, hogy milyen a házad, nem az számít, tőlem akár egy szanatóriumban is tanulhatunk, a lecke a lényeg. -válaszolta Rach, de azért elgondolkodott, hogy vajon milyen stílusa lehet a fiúnak, a ruháiból ítélve az eleganciára és a kifinomultságra tippelt, úgy vélte, hogy otthona is ezt tükrözi, szemei előtt egy se túl modernen, se túl régiesen berendezett házikó lebegett, mely elsősorban az ott lakó kényelmét szolgálta és igazi otthonos hangulatot árasztott magából.
~ Na majd meglátjuk, hogy milyen az otthonod! ~ -mosolygott magában a lány, közben a fiúra nézett és arra gondolt, hogy hátha megtalálta azt a személyt, aki ki tudja hozni belőle a legjobbat. Minden ember hatással volt rá, akikkel találkozott, de igazán csak a legközelebbi barátai voltak képesek a pozitív vagy a negatív oldalára átbillenteni, de külön leckéket személyiségének fejlődésére még nem kapott soha senkitől, kivéve a szüleit és a bátyját, de az már más történet.
A Rellonos már majdnem megitta forró csokiját, amikor újból a családi téma került terítékre.
- Érdekes lehetett a szitu a tesóddal...nekem is jót akarnak a szüleim, ezt jól tudom, csak nem igazán hagyják, hogy a saját utamat járjam a sok elvárás miatt. -felelte Rach, majd sóhajtott egy nagyot és folytatta mondandóját:
- Nem tudnék folyton megfelelni ezeknek a követelményeknek, fárasztó az egész egyrészt, másrészt unalmas mindig mintagyereknek lenni a családban és a lázadó énem is a személyiségem része, ha ezt megtagadnám magamtól, az már nem is én lennék.
Rachel visszagondolt, hogy mennyi mindent tanult a szüleitől, amiért hálás volt nekik, szerető családi körben nőtt fel, csak az a sok irreális elvárás le lenne és hagyhatnák, hogy saját maga is érvényesülhessen az életben.

Nagyot sóhajtva megállok a tágas csarnok egyik sarkában. Az óráknak már vége, a könyveim fent vannak a hálóteremben. Körülnézek, szememmel Teót, a házszellemet keresve. Ide beszéltük meg a találkozót, mindjárt itt kell lennie. Bár már lassan egy éve itt vagyok, még mindig könnyen eltévedek a folyosókon. Teó körbevisz a kastélyban és megmutatja a titkos átjárókat, rejtett dolgokat az iskolában. Így többé nem kell majd magyarázkodnom, ha egy folyosó épp nem oda vezet, ahova szeretném.

[Tanuló Sárkányomnak]

Neko elégedetten bólint a válaszra. Nem is várt kevesebbet a tanítványától. Néha elég szigorú tud lenni, de csak ha tuja, hogy meglesz a nevelés eredménye. Hát, meglátjuk, hogy sikerül-e majd összecsiszolódniuk olyan szinten is. És majd ha sikerült, akkor a'ballagásra' kis bulit is lehet a házában csapni.
-Rendben. Akkor ezzel megegyeztünk. Ha eljössz hozzám, addigra fejben egészen pontosan tisztázd le, hogy mit is szeretnél elérni. Miben erősödni, mit elhagyni. És akkor kidolgozzuk a részleteket.
Kacsint rá, majd meglepetten pislant, ahogy Ego kényelmesen átmászik az ő ölébe, megbökdösve a kezét. Hát bizony, a biológiai órát nem szabad nála figyelmen kívül hagyni, mert egy nyűgös macska rosszabb, mint ezer hangya a cipődben.
-Hát, a tesóm most lesz öt éves, de éles az esze, és igen könnyen akárkit az ujja köré csavar. Nekem csak jó, mert így végre őt tutujgatja a család, és engem kicsit elfelejtenek. - vigyorodik el.
Tény, hogy a húga egy igen eleven és rossz kis törpe, mint valami motolla, eleven és manipulatív. Tipikus Rellonos. Az már másik kérdés, hogy a két Navinés szülő, meg az Eridonos bátyó mellett ez hogy sikerült... De az talán inkább egy másik lapra tartozik.
-Oh, majd az órákon adok neked tippeket, hogy lehet megfelelni mindennek. - kacsint a lányra biztatóan. - Hidd el nekem, hogy minden szülő kompromisszumra kész. Kivétel nélkül. Mesélsz majd egy kicsit, és én meg tanácsot adok. A legjobb a tanácsos dologban, hogy elég ha meghallgatod, de nem kell csinálni utána kötelezően semmit. Mindenre találunk megoldást. Amire meg nem, azt megfújjuk kicsit.
Cinkosan hunyorít a lányra, hogy majd később részletesen elmagyarázza a pontos részleteket. De egyenlőre a halkan miákoló szőrmókra kell tekintettel lennie.
-Nos, nekem lassan mennem kell. Mivel akit vártam, ennyi idő után sem jön, majd megtalál, ha akar. De örülök, hogy nincsenek véletlenek. Így tudtam veled találkozni, és már alig várom, hogy a következő alkalommal találkozzunk. Most megyek, és megetetem az Ego-mat, mielőtt még kifejezi nemtetszését.
Felállva kezet nyújt a lánynak, hogy segítsen neki felállni, míg úgy tűnik elég megszokott mozdulattal, akár valami táskát, a macskáját a másik kezével a hóna alá csapja.

Hoshi Neko Silver

Tanítómnak


- Rendben, úgy lesz, mire odamegyek tudni fogom, hogy mely tulajdonságaimat szeretném erősíteni és melyeket szeretném elhagyni. -felelte határozottan a lány, miközben észlelete, hogy a cicus elhagyja kényelmes alvóhelyét, azaz továbbáll és immár gazdája körül legyeskedik. Sajnálta, hogy már elment a macsek, bár elég sokat dögönyözte, még szívesen folytatta volna ezt a kellemes tevékenységet, bár egyszer minden véget ér.
- Biztos nagyon cuki a tesód, az tuti, hogy erős jellem lesz, ha már most így viselkedik.
Rach szülei jelenleg a legkisebb lányukkal voltak főként elfoglalva, hiszen sok odafigyelést igényelt és még keményen nevelni kellett a jellemét, de nem adták fel, kemény fából faragták az egész családot. Arra még mindig nem kapott választ, hogy időnként hová tünedezik el a bátyja, de nem is akarta magát ezzel idegesíteni, hiszen innen úgysem tudott volna semmit sem tenni az ügy érdekében, és az sem biztos, hogy megnyílt volna neki a bátyja és elmesélte volna neki a dolgot, pedig azért elég sokmindent megbeszéltek egymással.
- Ó, a tippek valóban nagyon jól fognak jönni! -felelte a fiúnak, kíváncsi volt, hogy vajon milyen ötletei vannak arra az esetre, hogy hogyan kell megfelelni egy makulátlan családnak úgy, hogy közben ne adja fel az egyéniségét az ember.
Túl sokat nem mesélt a családjáról a srácnak, de egyelőre nem is hozta fel ezt, mert úgy volt vele, hogy majd úgyis megvitatják ezt a témát mélyebben Neko házában.
- Sajnálom, hogy nem jött el végül, akire vártál. Annak viszont örülök, hogy megismertelek és élni fogok a lehetőséggel. -válaszolta röviden Rach, majd miután a fiú felsegítette helyéről és magához vette Ego-t is, elköszöntek egymástól és ki-ki ment a maga útjára.

Köszönöm a játékot!

Shayleen.

Kevin

Zoé

Zoé

Shayleen.

Karba tett kézzel nézek körül, a számat összepréselem, mert már kezdek tényleg ideges lenni. Ha nem érkezik meg hamarosan, elmegyek - fut át a fejemen. A huhogást hallva ijedtemben szélsebesen megpördülök és előkapom a pálcámat, de pár pillanat múlva már sejtem ki áll a dolog mögött. Leeresztem a pálcát és megeresztek egy mosolyt.
- Nagyon vicces. Na gyere elő, te iskola-réme. - mondom, most már nyugodtan. Menet közben a pálcát is elteszem az övembe, hogy kéznél legyen, ha szükségem lenne rá.
 - Akkor, merre induljunk? Hol van a legtöbb trükk? - kérdezem izgatottan. Úgy érzem, rám férne már egy kis kaland, és ha megismerem a folyosókat, több izgalomban lehet részem.

Teó láthatóan nagyon jól ismeri a járást, az iskolában eltöltött évek megtették a hatásukat. Amíg magyaráz, izgatottan toporgok. Szeretném minél előbb elkezdeni a túrát.
- Akkor kezdjünk a tornyos járattal, utána meg mehetnénk a Rellon felé. - mondom, mert minél több titkot szeretnék megtudni.Arra fordulok, amerre Teó a toronyba vezető utat mutatta.
- Felőlem indulhatunk - szólok, és a fejemmel is az említett út felé biccentek.

Az iskola nyugati része felé tartunk, én izgatott talán kissé bugyuta mosollyal az arcomon, de ez a legkevésbé sem zavar. Az éhes diákokra tett megjegyzés hallatán jóízűt nevetek. Köztudott, hogy szinte bármennyit tudok enni, ráadásul bármikor, szóval ezt a járatot gyakran használom majd. Amikor megállunk a tizenkettedik kőnél, Teó várakozva rám pillant. Először nem értem, miért nem ő nyitja ki a járatot.
- Ja, máris nyitom - kapok a fejemhez, és a cipőm orrával háromszor megbököm az érintett követ. Súrlódás hangzik, és feltárul a folyosó.