[Watashi wa kaeshimashita]

A szél csípősen fúj ma reggel, lehet ezért  is nincs itt senki. Bár így belegondolva lehet, hogy mindenki jó tanuló módjára órán ül, és szorgosan tanul... Belegondolva, hogy Neko sose volt ilyen tanulós típus, elég egyértelmű, hogy ez nem így van. Lehet, hogy manapság csak másmerre szokás lógni. Az idők változnak. És a szóbeszéddel ellentétben néha az emberek is képesek rá.
Sok minden változott Nekon is az évek alatt. Tekintetéből kiveszett a gyermeteg fény, ami annyi fura csínyre és rosszaságra vitte rá. Ott bújik még most is a csintalanság, de tetemes komolyság mellé csücsülve. Testékszerek rajta szerteszét, tetkók, és pár olyan seb, amit senki sem láthat. Nem, röntgen szemmel sem. Ruhái sem annyira furcsák már, gyűröttek, ziláltak vagy rendezetlenek, mintha egy trollal való szekrényviadalból pottyant volna a világra.
De persze, van ami nem változik. Jobb hóna alatt a ketrecből türelmetlen csilingelés hallatszik, és bár látni nem lehet a lakóját (lévén lássuk be, Neko minden Egója láthatatlan), a mancsa szaporán kaparász kifelé a szabadság felé. És persze az elmaradhatatlan bögre! A csípős hidegben csábítóan gőzölög, illatát a kicsiny szél nem viszi messzire. Neko mély levegőt vesz, hogy a környezetet raktározza el, afféle nosztalgiai okokból, vagy hogy a fahéjas-narancsos forró csoki illatából merítsen erőt, nem tudni. Megigazítja a hóna alatt a ketrecet, és félmosolyra húzza ajkait.
-Hát itt vagyok.
Felér egy sóhajjal a mondat, hangja mélyebb lett kicsit már az évek alatt, amíg nem itt volt. Most szépen nekiindul, és tűnődve, hogy vajon lesz-e még ismerős arc, aki segít neki, körbepillant. Megváltozott itt minden. Még a fű is valahogy másmilyen, mint annak idején. Tekintete végigsöpör a kastélyt körülvevő területeken, és a nosztalgia újfent egy úthenger finomságával teperi le. Hát jó. Akkor kalandra fel. Mert bizony egy pillanatig sem kérdés, hogy nem csak a kastély és lakói, de ő is tartogat még meglepetéseket.
Új év kezdődött. Új lehetőségek. És talán nem is olyan új utak.

[Lithnek]

Hát bizony, az új év - új kezdet, de ez együtt jár az új emberekkel is. Hiába ugyan olyan a helyszín, egyszerűen csak nem maradhatnak örökre itt a régi emberek is, nem? Pedig így belegondolva mennyivel jobb lenne, ha most előre lépve Seren jönne szembe, Stanwoodék a kis családi összeesküvők, vagy Riri... Ki tudja, az ő Sas drágája is merre repked... Megrázza a fejét, ahogy egy csaholó szőrmók vágtázik, nyilván a macskaszagra, és a ketrec lakóját, aki bár láthatatlan, lerohamozza. Bentről a csilingelés mellől veszélyes morgás hallatszik, fújás, de Neko csak egy félvigyorra húzza a száját, és leguggol. Kell Egonak is az edzés. Azért nem a frászt hozza rá.
-Helló, pajtás!
Megvakargatja a kutya buksiját, elvégre világéletében minden élőlénnyel kijött, kivéve, ha az illetők Rellonos Serenek voltak. Egyszerűen nem lehet zöld ágra vergődni... Vagy Lovelace... Az emlékre összerezzen... Hát, végülis ezért tért vissza. Részben. A gondolatok közül egy hang rántja ki, és felpislogva elvigyorodik. Lám, mégse tanul mindenki! Tudta!
-Hali! Neko vagyok. Dehogy zavar. Az Egómat talán, de szerencsére edzett macska.
Mutatóba kicsit meglötyögteti a ketrecet, mire a macska odabent elégedetlenül felnyávog. Van ilyen, drága. Megesik. Vigyora töretlen felpillant, majd szórakozottan oldalra billentve a fejét szabaddá teszi az egyik kezét, a macskát letéve, és egy szó nélkül int egyet, hogy a kezében egy gőzölgő bögre bukkanjon fel. Ez is mennyire nosztalgikus mozdulat!
-Egy kis fűszeres forró csokit? Átmelegít, ha fáznál.
Azzal átnyújtja az új bögrét, aminek oldalán a hölgy pizsamájához hasonló kis bögrék táncolnak, és gőzölögnek. A levegő is megtelik gyömbér, fahéj, és egyéb ilyen karácsonyi illatokkal, csak hogy jobban csábítsa szegény mit sem sejtő lányt, aki nem is sejti, hogy milyen találkozója van most itten épp.

Igen, szép esténk van! Fehér ing, vörös nyakkendővel, fekete testhez álló nadrággal, és mind lenből. Hófehér tincsek lebbennek, ahogy a bejárati ajtó bezáródik Neko mögött, fülében talán egyetlen igaz barátjától kapott ajándék csilingel. Szereti ezt a csecsét. Teljesen igényeire van szabva, és csilingelése olyan halk, akár egy szélcsengőé...
Gondolatainak most parancsol megállj-t, és megrázva a fejét kissé sóhajt. Erre nem gondolunk. A kastély minden fala olyan, mintha nem is képek, de háromdimenziós fülek lógnának rajta. Már az ő idejében is elég pletykások voltak a festmények. Na de sebaj!
Megborzong a hidegtől, elég huzatos elvégre itt, és egy bögre forró csokit kap elő szinte a zsebéből - tudományosan bebizonyította magának, hogy az minden bajt megold! Fázol? Szomorú vagy? Unatkozol? Boldog vagy? Vársz valakit? Nos, ezekre mind-mind jó a forró csoki. Persze, lehet, hogy más-más ízesítéssel, de azért még mindig a mennyei manna!
Szórakozottan kortyolgat a bögréből, míg várakozik. Úgy volt, hogy levélben küldött értesítőt arról, hogy ma érkezik, de hát a fene jobban tudja, mikor jön a "fogadóbizottság". Amúgy is, elég szabadelvű mind a két fél, elfelejtődik, vagy elkóborol, vagy elkerülik egymást... Semmmmmi gond. A kastély elég nagy, hogy szórakoztató legyen megkeresni a másikat, nem? Könnyedén dudorászik egy sort, kiélvezve a csarnok akusztikáját, majd beletúr a tincseibe. Hát, még hajlandó várni mondjuk egy tíz percet, ha addig nem jön erre senki, akkor lehet hogy odébbáll, mert amikor az ember magában kezd el unalmában beszélni - ki hinné el, hogy a másik csilingelés a csarnokban Ego-hoz tartozik? - az sokak szerint ijesztő, és menekülésre készteti őket. Csokibajszát lenyalintja, majd igen lassú léptekkel indul neki a lépcsőknek, minden másodpercet húzva. Talán mert várakozással telik, ezért tűnik igen hosszúnak egy perc is.

[A hölgy, aki megmentett... ]

Az előcsarnokban való üldögélésnek sok előnye van. Tényleg. Sok ember elmegy akárki mellett anélkül, hogy két pillantást szánnának az illetőre, kivéve ha nem akarnak tőle valamit. Mert hiába. Az emberek napi átlagos beszélgetéseiben az olyan szavak, melyeket másokhoz intéznek, alig 20 százalékban tartalmaznak olyan információt, ami nélkül kevesebbet tudnánk a másikról. Persze, fontos, hogy lekéste a vonatot, vagy hogy a kedvenc kávéját drágították... De tényleg ez a legfontosabb? És ha később kiderül, hogy pszichopata? Szóval igen... Neko elmélázva lötyögtette meg a maradék csokiját a bögre alján, tűnődve, hogy vajon most édeset vagy inkább fehéret szeretne-e inni. Szerencsére a nagyon sorsdöntő kérdéstől egy hang mentette meg.
Kissé kábán pislantott egyet felfelé levendulaszín szemeivel, majd miután nyugtázta, hogy neki szóltak, az ismerős féloldalas vigyor kúszott a szájára. A legtöbb ember csak simán kisfiúsan kópésnak, vagy sármosnak találják. Akik ismerik őt, tudják, hogy még van idő visszavonulót fújni.
-Szia! Nem és talán. - áll fel, majd elkapva a hölgy kacsóját egy alig csókot hint rá, mint egy gáláns lovag - Hoshi Neko Silver, drága. - majd a jelvényre pillantva hozzáteszi. - Bizony, még a Rellonos pincékben se tévednék el soha. Annak idején igen sokáig koptattam itt a padokat, de aztán... Kinőttem belőle. Csak nem vizsgákról? - oldalra billenő fej, majd egy furcsa hessentő kézmozdulat, hogy aztán egy igazán édesen illatozó, pillecukros forró csokit nyújtson a lány felé. - Akkor egészségedre, és persze gratulálok. Már csak a Rellonos büszkeség miatt is tudom, hogy sikerültek a vizsgák.
Aztán kicsit befogja, na nem azért, hogy a másik levegőhöz jusson, vagy legyen ideje feldolgozni a sok szót, amit Neko volt szíves rázúdítani a gyanútlan jótevőjére. Inkább csak azért, hogy saját magának is levarázsolhasson egy kis forró csokit. Éljen a felnőtt kor, meg a pálca nélküli varázslatok ideje! Régen mennyit bohóckodott, mikor a csokitól ragacsos mancsához ragadt a pálca! Egyszer véletlenül pacalos forró csokit csinált zavarában emiatt... Megesik az ilyen.
-Oh, és persze, bemutatom Ego-t. A macskám.
Ezzel maga mellé int, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy most nem nézik teljesen hülyének, vagy olyannak, aki épp a muszájkabátos embereket várja a mentőből, hogy visszavigyék a gyógykeze... szóval a kórházba, hanem tényként elhiszik, hogy ott tényleg egy macsa van. Hát de ez van. Szegény Ego sok mindenen keresztül esett az itt töltött évek alatt, talán job is, ha a gazdája csak olykor sejti, merre jár.

[Rachel Octavia Amber]

Lám, úgy tűnik a falak közül Nekoval együtt az udvarias lovagiasság is elment. Sebaj, legalább itt az ideje, hogy a kastélylakók mindenféle plátói érzelmet tapasztaljanak meg! Olyan szép a romantika, miért ne lehetne a húrjain játszani? Bár belegondolva, Neko kinőtt már a mindenféle szappanopera játékokból, ahol mindenki a másikéba szerelmes... Szerencsére.
A válaszra csupán bólogat, hiszen előre sejtette. A csarnokban lévő pontverseny állását elnézve az jutott eszébe, hogy annak idején még a Navinések voltak igen előre törőben, aztán eljött Neko ideje is, amikor a lustulás meg lógás helyett ő is pontszerzésbe fogott... Hát igen. Más idők járnak már.
- Bizony. Annak sok éve. - legyint, mintha semmiség lenne. - Most igazából nem is tudom, meddig maradok. Remélem, elég ideig, hogy mindeni megjegyezze a nevem. - vigyorogva kacsint, mintha egy nárcisztikus seggfej lenne, majd elkuncogja magát. - Na jó, nem. Mert a végén a pszichológus nem bírná a napot, mégha 48 órából is lenne. - most aztán végképp felnevet. - Bizony. Nagy szívtipró voltam, fanklubbal, saját rádióval, meg titkos belépővel a Rellonos körökbe. Azt hiszem visszagondolva nagy fejfájás lehettem a tanárok körében.
A forró csokis megjegyzésre nem szól. Ez természetes. A csoki finom, serkenti a boldogsághormonokat. Szóval nem is kérdés, hogy a csokit csak szeretni lehet. Aki nem szereti... Nos az nem lehet jó ember. Kivéve, ha valami egészségügyi oka van. Olyan nincs, hogy a csokit nem szereti valaki!
-Hát bizony, sok fura kísérletbe került, míg a pálcám félretéve mertem varázsolni. Tudtad, hogy a tisztító meg a lángra lobbantó varázslat egészen hasonlít? Hát én nem tudtam. - gyászos arca sok fura történetre emlékeztet, másoknak nevetséges, de hát a haja megpörkölődött akkor, és egy hónapig nem mert sapka nélkül mászkálni, szóval neki nem éppen...
A macskás megjegyzésre még mindig ugyan azt a reakciót kapja. Arca kisimul, lila szemei felcsillannak, és hátravetett fejjel nevet, na nem a lányon, hanem azon, hogy ez a reakció mindennapos, és hogy nem sértődött meg. Sajnos a bolondos ámokfutóból gyárilag kihagyták a sértődés lehetőségét is. Talán jobb is így.
- Na várjál csak... - azzal lehajolva a lábánál megfog valamit, és felemelve a lány felé nyújtja, mégha a kezében bögre is van, másikkal tud tapogatni. - Egy fekete hosszúszőrű cukiság volt... De ugye az ember egója egy idő után úgy megnő, hogy... hát nagyon.
Hogy a kezében tartott macska tényleg ott volt - és mivel két keze közt jó nagy rés van, látszik, hogy a macska a toronyszobából való kiköltözés után is csak csokidiétán élt - hal csilingelés jelezte. kicsit billegett Neko keze, nem egy könnyű dolog, ha a saját Ego-dat emelgeted, főleg ha az elég nagy és jobban szeret a saját mancsán állni. És persze annak az oka, hogy simogatni lehet, az csak az, hogy meg lehet győződni, nem annyira őrült, mint tűnik. De hogy miért átlátszó szegény... Hát az egy másik történet.
- Nyugodtan simogasd meg, nem harap, minden oltása megvan, és amúgy is ártamatlan. Még az egereket sem hajlandó megfogni... - húzza el a száját. - Viszont a kígyóra mindenképpen kíváncsi vagyok! - jelenti meg mint egy hadvezér a támadást. - Szóval legközelebb mindenképpen hozd el, hogy megnézhessem! Kígyómániás vagyok, csak ahonnan jöttem, anyám egyértelműen kijelentette, hogy soha de soha, semmi kígyó. - komikusan lebiggyeszti a szája szélét, és drámai sóhaj következik. -Úgyhogy ha már sajátom nem lehet, legalább a tiédban ugye szabad gyönyörködni?

[Rachel Octavia Amber]

-Hát, keresgélek, de amint tudom, merre keresgéljek, majd rájövök... - zagyva beszéde mit sem változott az évek során. Kitérési művészet, ha az embereket össze tudod zavarni, és tovább fenntartani mégis a beszélgetést. - És peersze, emlékeim főleg szépek vannak! A rengeteg forró csoki télen-nyáron, könnyek, táncok, bálok, ajándékok... Húú, a régi szép idők... - elhallgat, majd fejet ráz. - Ettől most tök öregnek érzem magam. Nem? Mintha a matuzsálem lennék... - színpadias ajakbiggyedés, egy síró bohócot láthatnak, hölgyeim és uraim... Aki bírja, az ne nevessen! - És hogy van-e még itt ismerős.. Hááát... Még csak első napja vagyok itt, és elvileg várnia kellett volna itt valakinek... De hát én sem arról vagyok híres, hogy mindig ott vagyok, ahol mondom. - vigyor. - Szóval remélem, hogy lesz pár ismerős arc, mert ha nem, akkor tényleg tök öregnek fogom érezni magam.
Nos igen. A varázslatok. Neko igen drámaian körbenéz, mintha valami nagy titkot mondana el.. Lássuk be, aki külön hordja a saját Ego-ját, annak lehet ez tényleg annak számít, nem? Egy 'kis' hívság nem árt...
-Leöntöttek a folyosón forró csokival... És én meg lazán menőzni akartam, hogy legyintéssel letisztítom magam. Hát, imponáltam a hölgynek, csak nem a csillogóan tiszta szerkóval, hanem... Kokszos mivoltommal... Akciófilmbe illően hiányos öltözékben...
A végén már ő is beleröhög a mondókába, de hát el lehet képzelni az idillikus pillanatot, amikor a csábítás... valami másba fordul át. Na jó, lehet nem idilli, de hogy igencsak maradandó élmény, az biztos.
-Naná hogy macska, méghozzá a leglustább fajtából. Egy balesetből kifolyólag lett szegény ilyen, legalább nem látni, mennyire dagi a drága. És ego... Hát, mert a  saját egóm nem fért el bennem, hát belé is került egy kicsi. Egészen a tenyérbeférős kora óta. - kacsint. - Nyugodtan simizd, élvezni fogja. A fennséges mivolta lényegében megköveteli, hogy imádják. - nézi szórakozottan, ahogy a lány le is telepszik Ego-val az ölében, így Neko is melléül, miután mindkettőjük alá egy plédet varázsol. - Akkor legközelebb feltétlen sétáljunk össze ha nálad a drága! Hogy hívják? Mennyi idős? Mióta van meg?
Záporoznak a kérdések, de hát Neko az állatkertben is a pillangóház után a hüllőházba futott. Senki se mondta, hogy értelmet kell benne keresni. Elég, ha jól érzed magad vele, nem?

[A kígyólány - Hebi no on'nanoko]


Elegánsan elereszti a füle mellett a kérdést. Nem válaszol rá, mert azzal saját magáról is többet kéne mesélni, és hát.. Az most nem. Oda lenne a titokzatossága! Így csak elmosolyodik, és törökülésbe csapja hosszú lábait.
-Hát igen. Nem nagy titok egyébként. Nem csak jóképűeknek áll a világ, mert a legtöbb aki azt hiszi, ez elég, sajnos orraesik. Kell valami plusz. Bennem megvan. - ezzel vigyorogva megemelgeti a szemöldökét, mintegy önfényezésképpen. - Persze, neked se lehet okod a panaszra. Gondolom, nálad is sorban állnak, azért a kígyó. - neveti el magát. - De nem tudom, hogy hízelgő-e, hogy hasonlítok valakire. Látnom kéne ahhoz, hogy eldöntsem.
Szórakozottan pödörgeti hosszú fehér tincseit, majd kicsit megpöcköli a fülében lévő csengős ékszert.
-Mi jót? Hát... Utóbbi éveimet a művészet különböző ágainak szenteltem. Értsd úgy, hogy zenéltem, valami avantgárdnak mondható festményeket pacsmagoltam, meg szobrászkodtam. Közben pedig az itt tanultakat is hasznosítottam. Márpedig itt amire lehetett, arra beiratkoztam. ahhoz képest, hogy mennyit lógtam, csoda, hogy bármi is megragadt. - kuncog fel. - Lássuk csak.. Olvasok, táncolok, meg... Hát képzeld el, hogy mivel ütötték el idejüket a gazdag nagyurak az Austen könyvekben. Hát ilyesmit. És te? Hogyhogy Rellon? Rokon is suliba jár?
Egyből pár kérdést szegény Rachel felé dob, de hát nem tehet róla, képtelen a fejébe verni, hogy vannak emberek, akik nem beszélnek annyit, mint ő. És az elmúlt pár év után kicsit jól esik a friss társaság, a más nézőpont, és az új ismerettség. Elgondolkozva billenti oldalra a fejét.
-Megeggyezünk, hogy melyik nap kéne sétálgatnod, megmondod, merre szoktál, és véletlen majd én is arra járok. - vigyor csillan, fehér-fog villantós - Megfelel? Nem vagyok nagy bagolypárti, a legutóbbi baglyom is dezertált, és más gazdához állt. - fancsalít. - Ego is csak a csokim miatt marad velem. - von vállat.

[Hüllőlány]

A lány felikáltására Neko csak felnevet. Tény. Őt sose lehetett túlzott szerénységgel vádolni. Ő volt az, aki minden letört helyzetben nyújtotta a biztos vigaszt, kijelentésével, hogy ő mindent megcsinál... Persze, minden csak a jó szervezés kérdése, nem? Szóval megszervezte, hogy valaki gyűjtse össze az információkat a dologról, más képeket hozzá, harmadik pennát szerezzen, a követező összegezze a gondolatokat... És lényegében fogalma sem volt a dolgok javáról, meg se mozdult az ügy érdekében... ezért is lett Főhajrá, nem? Bárkit rábíztat bármire. Ez is egy képesség, most mondjátok hogy nem!
- Hmm... Akkor elfogadom a hasonlóságot. Ő is ide jár? Bár, mondtad, hogy senki sem jár a rokonságból ebbe az iskolába.
Hümmög egy sort, majd szinte a zsebéből előhúz egy újabb bögre gőzölgő csokit. Az egyik kedvence. Fehér csokiba spirál alakban belga fekete keverve. Látványilag is elég étvágygerjesztő. Némileg visszagondolva az ő idejében is voltak lányok. Persze legtöbb lehetett volna a Nagy Ő is. Előtte. Most már senki sem érhet fel arra a szintre, ami a Lelki társ megtalálásához méltó. Itt legalábbis biztos nem lesz meg az illető. Elnyom egy mosolyt a bögrébe kortyolva, majd felszisszen, ahogy leégeti a nyelvét. Ironikus, hogy több évnyi csokifogyasztás után is képes még rá.
-Hűű, látom tényleg érdekel a téma. Lám, a fotózás sajnos csak annyira mozgatott addig, hogy a képeken le legyek rajta, jobb szeretek a kattintó végén állni. Túl tökéletes vagyok, hogy képre kerüljek akárhol. Elmosódna, vagy valami hiba lenne benne, épp pislogok, ilyesmi. Na nem.
Elutasítóan legyint, majd nagyon sóhajt, mintha ez a világ legnagyobb és -megoldhatatlanabb problémája lenne.
- Oh, igen, sokan hiszik, hogy az aranyvérűek igazi fészke az alagsor. De én mondom neked, mint aranyvérű az aranyvérűnek - cinkos kacsintás - A fenti, toronyi levegő se semmi. - ezzel egy újabb megfejthető titkot tár fel a múltból. De hát tablókat nézegetve ez se nehéz feladat. - Sárkányos tetkó! Hú, nekem is van pár... - int a nyakán lévő kelta csomó felé. - Van még egy pár, de bocsáss meg nekem, hogy most nem mutatom meg, mert még a végén közszemérem sértés miatt lecsuknak. - drámai ijedtség körvonalazódik arcán, ajkai elkerekednek, tenyere a szája előtt...
-Ó, csak gondoltam, hátha jár ide rokon. Néha egy házba kerülnek. Bár az én időmben egy híres ikerpár a Rellon-Eridon különhálóba került. Érdekes volt nézni őket... - csücsörítve gondol vissza rájuk, tűnődve, vajon túlélték-e saját tinikorukat..

[A lány aki ha túl sokat kérdez...]

-Oh, értem. Nos, de ilyenkor nyílik igazán alkalma az embernek olyan barátokat szerezni, akik egy életen át kitartanak melletted. Csak lásd meg, ki az igaz barát, és ki csak csupán akar tőled valamit. - most, hogy valami igen korhoz méltó bölcsességet osztott meg, felhörpinti a teljes csokiját, hogy szomorúan nézhessen az üres bögre fenekére. - És a kapcsolatokról meg csak annyit, hogy nem feltétlen horgonyozol le mellette elsőre. Neked kell tenned érte. Ne keresd, várd. Amikor eljött az ideje, és megértél rá, hogy a másik méltó partnere légy mindenben, akkor el fog jönni. Addig fejlődj, légy önmagad, és csak menj előre. A többi már nem a te dolgod.
Húúú, ma Neko igazán hasít. Már hogy ilyen mélyenszántó gondolatok jönnek ki a fejéből, ahonnan általában a hülyeség a baromsággal karöltve táncol kifelé. De hát könnyen beszél az, aki tényleg megélt már egyet s mást. Mert ahhoz, hogy igazi álarcod legyen, hogy tényleg az légy mások szemében, ami lenni akarsz, nem az, aminek ők látnak... Nos, ahhoz nem csak színészi képesség kell. Azon bárki átlát. De előbbi kijelentései után megereszt egy mély sóhajt, tudálékos fejjel, kicsit tompítva a szavak komolyságát, majd a tökéletes jelzőnél eljátssza az elpirulósdit.
-Hát persze, hogy az vagyok. Vannak dolgok, amiket csak én tudtam megcsinálni a kastély falai között! - mereszti a szemét. - A nekem kiosztott feladatot egy egész csoporttal elvégeztetni nem kis dolog, méghozzá úgy, hogy ők ugráltak érte, hogy megcsinálják, én meg nem ígértem érte semmit!
Tessék, adj egy ilyen feladatot egy Rellonosnak, és hagyd, hogy rágódjon rajta. Hátha megkérdezi, hogy csináltad, és akkor csak kihúzva magad rávágod, hogy tökéletes vagy.
-Ohh, bocsi. Annyira furcsa, hogy be kell itt mutatkozni. Mintha hazamennél, és nem ismernének meg. - billenti oldalra a fejét, majd szórakozottan megnyüstöli Egot a lány ölében. - De tény, hogy nem ismerhet mindenki a világon, hiszen ahhoz legalább valami halott embernek kell lenned, aki tényleg nagy tömegpusztítást végzett vagy a kultúrában, vagy a világon. Nem?
Töpreng elfelé, majd nagyot sóhajt. Nem biztos, hogy ilyenné szeretne válni. És ha már a tetkókról van szó...
-Nos, minden tetoválásnak értelme, története és persze rejtett jelentése is van. Van pillangóm, csillagom, egy Telperion meg egy Lothlorien fa... - zavartan legyint - Öhm, családi cucc... hmm... Van egy aprócska kígyóm, pár pecsét, meg néhány kelta csomó... Tervezek egy mandalát, de félek, hogy már ígyis kicsit sok ez... - oldalra billenti a fejét, majd hirtelen lecsapja a bögrét, és nyakkendőt lazítva gombolkozni kezd. - Ezt végülis megmutizom.
A kulcscsontján egy kacifántos vonalakból álló csillag van, aprócska, szinte pöttynyi, de közelről megnézve elég díszes, finom kidolgozású és igen egyedi darab.
-Ez volt az egyik legelsők között. És a tiéd merre lesz?

[...akkor választ kap. Előbb vagy utóbb. ]

-Ohóó!! NEm nem nem! Kislány, figyelj rám.
Ujjainak hátuljával ér csupán hozzá a lányhoz. Nem rohanja le se a személyes terét, sem az intim szféráját. Csupán egy kis osztatlan figyelmet kér két macskás mozdulat között. Ritka pillanatok egyike, hogy igen komolyan néz, de amolyan jóságos nagybácsi féle komolysággal, semmint a 'most tetteidért fizetsz' komolysággal.
-Rellonos vagy. Aranyvérű. Aki nem látja benned az igazi értéket, azt dobd el úgy, mint egy koszos rongyot. Soha ne nézz vissza. Légy erős, húzd fel a boxkesztyűt. - finoman elmosolyodik, biztatóan. - Egy sárkány sose szökik meg. Szokjanak meg mások, vagy szökjenek meg. Oroszlánkirály kettő megvan, igaz? A mese. Amikor Simba énekel a lányának az elején. A szövegére igenis figyelj oda, ha legközelebb szembejön. Sárkány vagy. Nem gyík. Ezt sose felejtsd el!
Finoman kacsint rá, majd végigcirógatja a lány karját, hogy utána visszatérhessen a csokijához, és arcára is visszaolvadjon az álar... szóval a vigyor, a gondtalan lazaság. A kérdésnél viszont csücsörítve gondolkozik el.
-Hátööö... Megtalálni a macskámat. - von vállat. - és persze egy fanklubbot kiérdemelni. Az enyém volt a legelső, legnagyobb és legeredetibb. Természetesen. - villant egy széles vigyort.
Kicsit még kuncorászik, talán eszébe jutott, hogy alakult, hogy csatlakoztak a tagok, vagy hogy kik tagadták a tagságukat is... De hát hiába. egy mester szeme mindent észrevesz. Természetesen.
-Ó, bocsánat. Szenilis lettem. Hoshi Neko Silver vagyok. - képzeletbeli kalapot emel. - Avagy Neko. Mester. Főhajrá. Meg egyéb. Igazából annak szólítasz, aminek szeretnél. Én is annak foglak szólítani, ami úgy érzem, hogy hozzád illik. Ez eleinte még alakulhat, de aztán... Megállapodik.
Hát igen. Neko meg a híres... nem létező névmemóriája! Annak idején nem azért volt mindenkinek nagy becenévadogatós ideje, mert olyan cuki. Egyszerűen csak kihagyott az agya akkor is.
A tetkóra kapott reakciótól dagad a mája meg a mellkasát dülleszti, mintha legalábbis ő rajzolta volna. Riell készítette, régi LÖB-je, és titkos tagja  a klubbjának. Igen kielégítő az imádat a lány felől. Ez oknál fogva most akár húzhatna zöld szerkót sé lemasírozhatna az alagsorba a sárkányok közé.
-Hmm... Nem mintha az én formás kis lábam lenne, de nem lesz nagy? Vagy vékony vonalakkal gondoltad? Mert egy ilyen szép lábat el lehet egy rossz tetkóval rontani. Viszooont... Hallottál már mozgó tetoválásokról?
Ujját felemelve kis türelemre inti a csajt, majd most tényleg körbenéz, és miután sehol senki, az ingét kissé felhúzza, - nem mellesleg így kis feszes, izmos has bukkan fel, hófehér bőr, és egy... Egy pillangó. Csípője tájékán van, időnként meglebbenti a szárnyát, vagy pár centivel arrébb rebben.
-Lehet a mozgását is korlátozni. Csak elég macera, meg kicsit tovább tart az elkészítése, mint a rendesé. És persze ez mágikusan eltüntethető. Legalább három átoktörő féle kell hozzá, de... Ja, ha megunom, leszedethetném.
Miközben beszél, a pillangó kicsit megpihen. Kivehető, hogy akár a csillag, ez is inkább áll kis kacifántos vonalakból, semmint határozott körvonalakból.  Kanyar itt, spirál ott... Kidolgozott, esőerdei pillangó, persze lekicsinyítve. Egy méteres szárnyfesztávú pillangó sajnos nem nagyon férne rá. Max hosszában.

[Csodálómnak]

Úgy tűnik lassan eléri Neko minden szava a célját. Talán nem is véletlen, hogy akire vár, még nem bukkant fel... Hiszen Neko ebben a véletlen marhaságban sose hitt. És ez így van jól. Ha a lány jellemét nem is lehet fejleszteni vagy nem lehet erősebbé tenni egy beszélgetés alatt... Azért arra még rá lehet mutatni ami egyértelmű. Az embereknek szokása az ilyest elfelejteni, így nem árt, ha néha egy idegen emlékeztet rá, hogy ki vagy és honnan jöttél.
-Maradj erős. Ne mindig, abba fogsz beleroppanni. Minden információt más-már társaságnak mondj el. Vannak sulis barátaid? Nekik csak a párkapcsolati kínjaid. Van levelezőtársad két országgal arrébb? Mehetnek oda csak a családi gondok. Érted? ha nem ismerik egymást, senki sem fogja összerakni igazán, hogy ki vagy te. Így megbízhatsz bennük, és mégsem igazán... - majd kacsint. - Rellonos oldalamat hallottad. És igen, mindenkinek vannak csalódással kapcsolatban nem túl vidám történetei... -oldalra billenti a fejét. - De hát ettől leszünk azok, akik, nem? Tudnál olyan lenni, mint a csalódás előtt? Nyitott, vagy bármilyen másmilyen? Na ugye.
Micsoda tragédia! a lány nem ismeri a világ legjobb meséjét. A fejcsóvára csak összeráncolja a szemölcsökét, majd némi dudorászás jön, aki figyel, rájöhet, hogy a megfelelő sort keresi a dalban, majd felnézve fejét billegtetve énekelgetni kezd - helyenként még tercelve is kissé a saját hangjára. A dal igen ritmusos, és igencsak kifejezi azt, amit hivatott.
-Szóval ja. Lehet hogy még nem értél az út végére, de el fogsz... - dünnyögi kissé, amikor véget ér a danonászás. Aztán persze úgy tesz, mint aki nem veszi észre, hogy a lány az érintésétől kissé megijed. Hát persze. Neko el tudja dönteni, hogy ki az, aki vágyik az érintésre, és ki az, aki elzárkózik előle, azért is csak pihekönnyedén ért hozzá, de lám... Úgy tűnik a Siklós csaj nem barátkozott meg még itt mindennel. Érthető, és nem is fogja ezért birizgálni. Így csak úgy tesz, mintha nem venné észre, mert épp a forró csokis bögréjét lötyögteti, hogy újra melegítse a tartalmát. Beledugja a nyelvét, hogy ellenőrizze a hőmérsékletet, majd hümmögve kavar a tetejére egy kis karamellt. Elégedetten hümmög fel, majd ajkát nyalogatva néz a lányra a tetkó felől.
-Iiigen, úgy már el tudom képzelni. - bólogat, mintha legalábbis az ő lábáról lenne szó. - majd a csodálatra újabb düllesztés jön. - Naná, hogy csodás, csibém! Hiszen rajtam van!
Bögrés kezét befeszíti, mint valami gyúrós emberke, aki a konditeremben gyúr napi szinten. Persze ő egy szálkás típus, így vicces, hogy így erőlködik. Neko meg a komolyság... Mintha sose lett volna egy mondatban a szó a nevével.

[Aki megszólal]

Figyelmesen hallgatja a lányt, ahogy beszél. Úgy tűnik, sikerült elérni, hogy kicsit megnyíljon, legalábbis ha ne nagyon, csak egy picikét. Minden feszegetés nélkül lám az osztrigát kicsit kinyittatta, méghozzá nem alig ért hozzá. Szája sarkába egy kis mosoly költözik, amolyan hálás, boldog, hogy igen, még nem vesztette el a képességét, hogy az emberek joggal higgyék, hogy benne megbízhatnak.
-Nos, ha van ilyen ember, annak örülök. Megérdemled. Jó lány vagy. - nyújt egy meleg bögre forró csokit a lány felé, az előző már biztos kihűlt. - És teljesen nyugodtan. Nem tudom, meddig leszek itt, de ha gondolod... A faluban van egy kis vityillóm. Ha arra járnál, akkor nézz be, ha kedved van kicsit panaszkodni, vagy csokit inni. Ne habozz. - kacsint rá.
Azzal nézi, ahogy a lány a macskát gyöntölgeti, aki, hangok híjján, halk dorombolást kivéve, végre úgy érezheti, hogy a neki kijáró imádat ideje végre elérkezett. Lehet hogy a kezdetektől fogva el volt rontva. Neki Kellett volna a fanklub, nem?
-Hát, azt jó hallani, hogy a csalódások nem változtattak rajtad. Maradj mindig ilyennek. És akkor leszel tökéletes. Még egy kicsit az arrogáns magabiztosságodon faragsz.. Mondjuk minden kedden a házamban egy kis gyorstalpaló belőle? A nagy Neko Mestertől tanulhatsz egyenesen önbizalmi tortú... izé... kúrát. Na?
Szemtelen vigyora a helyén, mozdulásra készen, ha a lány poénra veszi, és esetleg megcsapkodná játékosan. Elvégre a női nem titokzatos, az ember sose tudhatja, hogy mikor értik a viccet, és mikor veszik az adást, hogy ez tényleg egy ajánlat volt... Akár barátságra is.
- Hohó, egészen biztosan. Addig összetöröd még pár férfi szívét, lesz pár dráma az életedben, - sorolja az ujjain számolva. - És persze ne felejtsük el a családi Helyzeteket, nagy H-val! Na azok komolyabbak mint a vakbélgyulladás, és keményebbek, mint éjszaka amikor a sötétben belerúgsz valamibe. - fintorodik el. - Nem egy nagy családból jövök, de hát no... Van tapasztalat. Vagy nem?
Érdekes pletykákra éhesen néz fel a lányra, hátha esetleg máshol teljesen más koncepció alapján működnek a dolgok. Hát, megesik az ilyesmi.

[Taníványomnak]

Úgy tűnik, ha az ember talál egy Nekot, elhiszi első találkozás után, hogy benne meg lehet bízni. Ez persze neki is jól esik, valahogy a régi nosztalgikus érzések feltörnek benne, és kicsit... Igen, kicsit úgy érzi, hogy érdemes élni még az emberek között is. Kicsit szocializálódni. Elmosolyodva nézi a fiatal hölgyeményt, ahogy iszogatva a csokit a macskáját nyüstöli, és közben szinte... szinte kivirul. Ki tudja. Egyszer talán a megfelelő emberre talál rá, és akkor... Szép dolog ilyesmire gondolni.
-Rendben! De készülj fel, hogy amint elmondod, milyen is szeretnél lenni, kemény leckéid lesznek. Ha megfelel az én módszerem persze. - kicsit komolyabban pillant a másikra. - Tudod... ha szólsz, akármikor megállhatunk vele, vagy szünetet tarthatunk. Néha nem könnyű dolog. - kortyol bele a csokijába.
És lám, megvillan az első szikra, amiből majd ő tábortüzet fog ám csiholni. Igen, ez is egy módja az önbizalom fitogtatásának. Neko nem jár nagy mellénnyel a kastélyban, és hangoztatja (sokat) hogy ő a király. Természetes auraként veszi őt körbe a magabiztosság, akár a ruha, vagy a bőre. Ettől lesz igazán hiteles a történet. De jó látni a fiatalság tavaszát.
-Szóval akármikor is van kedved, várlak a házikómban. Csak ne számíts sokra a háztól. Olyan lesz, mint én.
Mondják, hogy amilyen az ember szobája, olyan az ember maga belül is. Hát... Aki azt hiszi, hogy az első találka után megismert Neko fogja várni a házban is... Márvány, vagy arany, vagy csicsa meg elegáns modern divat... Az bizony keményen pofára fog esni, de ezt nem köti senki orrára. Egyébként is higgyenek, amit akarnak. A családi kérdésre zavartan pislog, mint aki nem is tudja, hogy írja le a helyzetet pár mondatban.
-Hát... Nevelőszülök. Elkényeztetett tesó, aki engem is az ujja köré csavart. - nevet fel zavartan a hajába túrva. - És... Hát, jó tudni, hogy úgy nőttem fel, hogy minden családi elvárásnak megfeleltem, mégis tudtam a saját utamat járni. A szülők nem azért várják el tőlünk, hogy a legjobbak legyünk, vagy a legleg-ek. Hanem azt akarják csak tudni, hogy ha nem lesznek, akkor sem fogunk éhen halni. És ez a lényeg, nem? Gondolj bele. Nincs szülő, aki mást követelne meg a gyerekétől. Lényegében minden család így kódol minket. Csak a csomagolás vagy a szavak mások.
Von vállat, majd egy hörpintésre kiissza a csokiját. Hát, szomorú, de ez elfogyott.

[Tanuló Sárkányomnak]

Neko elégedetten bólint a válaszra. Nem is várt kevesebbet a tanítványától. Néha elég szigorú tud lenni, de csak ha tuja, hogy meglesz a nevelés eredménye. Hát, meglátjuk, hogy sikerül-e majd összecsiszolódniuk olyan szinten is. És majd ha sikerült, akkor a'ballagásra' kis bulit is lehet a házában csapni.
-Rendben. Akkor ezzel megegyeztünk. Ha eljössz hozzám, addigra fejben egészen pontosan tisztázd le, hogy mit is szeretnél elérni. Miben erősödni, mit elhagyni. És akkor kidolgozzuk a részleteket.
Kacsint rá, majd meglepetten pislant, ahogy Ego kényelmesen átmászik az ő ölébe, megbökdösve a kezét. Hát bizony, a biológiai órát nem szabad nála figyelmen kívül hagyni, mert egy nyűgös macska rosszabb, mint ezer hangya a cipődben.
-Hát, a tesóm most lesz öt éves, de éles az esze, és igen könnyen akárkit az ujja köré csavar. Nekem csak jó, mert így végre őt tutujgatja a család, és engem kicsit elfelejtenek. - vigyorodik el.
Tény, hogy a húga egy igen eleven és rossz kis törpe, mint valami motolla, eleven és manipulatív. Tipikus Rellonos. Az már másik kérdés, hogy a két Navinés szülő, meg az Eridonos bátyó mellett ez hogy sikerült... De az talán inkább egy másik lapra tartozik.
-Oh, majd az órákon adok neked tippeket, hogy lehet megfelelni mindennek. - kacsint a lányra biztatóan. - Hidd el nekem, hogy minden szülő kompromisszumra kész. Kivétel nélkül. Mesélsz majd egy kicsit, és én meg tanácsot adok. A legjobb a tanácsos dologban, hogy elég ha meghallgatod, de nem kell csinálni utána kötelezően semmit. Mindenre találunk megoldást. Amire meg nem, azt megfújjuk kicsit.
Cinkosan hunyorít a lányra, hogy majd később részletesen elmagyarázza a pontos részleteket. De egyenlőre a halkan miákoló szőrmókra kell tekintettel lennie.
-Nos, nekem lassan mennem kell. Mivel akit vártam, ennyi idő után sem jön, majd megtalál, ha akar. De örülök, hogy nincsenek véletlenek. Így tudtam veled találkozni, és már alig várom, hogy a következő alkalommal találkozzunk. Most megyek, és megetetem az Ego-mat, mielőtt még kifejezi nemtetszését.
Felállva kezet nyújt a lánynak, hogy segítsen neki felállni, míg úgy tűnik elég megszokott mozdulattal, akár valami táskát, a macskáját a másik kezével a hóna alá csapja.