Először nem úgy tűnt, hogy észre vett volna. Vagy nem figyelt, vagy csak egyszerűen nem akart tudomást venni a jelenlétemről, így elpillantottam abba az irányba, amerre ő nézett. Ott egy manó vert tejszínhabot hatalmas elánnal, amin kicsit azért ledöbbentem. Mint valami eszelős sorozatgyilkos, csak habverővel. Miért nem szerez olyan mugli izét? Azt hiszem mixer volt a neve, vagy valami hasonló. A magyar nyelvvel néha még akadnak gondjaim. Lebiggyesztett szájjal vállat vontam, majd Jaredre néztem, aki mégiscsak észrevette, hogy ott ácsorgok. Meglepettnek tűnt, mintha nem számított volna rám, amit meg is értek, hiszen nem voltam annyira gyakori jelenség errefelé. Mindössze annyi volt ma a bajom, hogy nem volt kedvem a tömeghez, meg ahhoz, hogy ötször könyököljenek az oldalamba csak az leves elfogyasztásának ideje alatt. Mint kiderült, őt is a nagy népsűrűség vezérelte ide a konyhára, ahelyett, hogy a Nagyteremben evett volna. Halkan felnevettem a zoknis megjegyzés miatt, de tudtam, mit él át, hiszen az én cicám is hasonlóan cselekedett egy időben, csak ő harisnya-fetisiszta volt.
 - Részvétem a zoknik ügyében, de át tudom érezni a helyzetedet, ne aggódj - vontam vállat halkan kuncogva. Nem kívánom vissza azt az időszakot, bár nagyon aranyos egy szőrmók volt Seb akkoriban. Mikor visszakérdezett a cicámra, elgondolkozó fejet vágtam, majd hunyorítottam. Nehéz kérdést tett fel a számomra, de nem volt megoldhatatlan azért...
 - Ha igazat akarok mondani, akkor azt kell mondja, hogy sejtelmem sincsen. Legutóbb a Sárkánylakban láttam, a barátnőjével, Sierrával, de hogy azóta hová tűnt, arról sejtelmem sincs. Szerintem megint összeszőrözi a párnáimat - vágtam egy fintort, mikor eszembe jutott, milyen érzés éjszaka arra kelni, hogy a macskaszőr csikizi az orromat. Ha van valami, amit nem szeretek, akkor az ez az érzés.
Aztán közölte, hogy nem zavarja a társaságom, ami azért megnyugtatott, így csendesen letelepedtem nem messze tőle és a tányért az ölembe téve lassan enni kezdtem. Nagyon finom volt és mivel ebédet nem sokat ettem, már nagyon éhes is voltam egy ideje. A kérdése a Nagytermet illetően nem ért váratlanul. Gyorsan megráztam a fejemet, mintegy válaszként.
 - Semmi bajom nincsen a tömeggel, mert London a zsúfoltság fővárosa. Azt viszont nem bírom, ha evés közben össze-vissza lökdösnek, akkor eszek inkább itt

Lavia

Mosolyogva bólintott egyet. Sejtette, hogy a lánynak is lesznek hasonló tapasztalatai, elvégre a macskák híresek arról, hogy képesek galibát csinálni, az övé pedig még külsőre is született csínytevőnek tűnt. Sherlock ennél azért valószínűleg jóval nyugodtabb lesz felnőtt korára, most viszont még bőven benne jár a kölyök létben, és ezzel meg is van magyarázva a viselkedése. Persze az is tény, hogy Jared bár morgott és mérgesnek tűnt, mikor a fent említetthez hasonló galibák történtek, de belül igazából remekül szórakozott a szőrös kis jószágon, még ha kevéske holmijukat is vágta esetleg tönkre.
- A te cicád szabadon mászkál a házban? - ütődött meg azért egy kicsit Jared, mert néha ugyan látott egy-két jószágot, de azokkal vagy ott volt a gazdájuk is, vagy szimplán úgy vélte, hogy kiszöktek. Igaz, Sebastian már felnőtt állat, de neki nem nagyon állt szándékában ennyire szabadjára engedni Sherlockot később sem. Igaz, a fiú mit sem tudott arról, hogy hogyan is érdemes leginkább macskát tartani, mert csak lassan szokta, egyáltalán lehet kedvence.
Miután megnyugtatta a lányt, hogy biztosan nem zavarja a jelenléte, Lavia kényelmesen elhelyezkedett, és beszélgetni kezdtek, immár nem csak macskákról.
Először a tömeg került terítékre, és hogy ki miért is eszik a konyhán. Jarednek csalódnia kellett, azt hitte, hogy hasonló emberbe botlott, mint ő maga, de a lány úgy nyilatkozott, hogy neki nincs baja azzal, ha sokan vannak körülötte, csak azzal, ha nem hagyják nyugodtan enni. Ez mondjuk teljesen érthető, viszont a fiú számára el is vágta a beszélgetés további folyamát. Hamar újabb témát is vett elő, részben mert nem volt szerencsés Angiláról társalogni számára, másrészt pedig mert azért nem szeretett volna teljes csöndben ücsörögni.
- És, te hányadikos vagy? - kérdezte aztán hirtelen ötlettől vezérelve. Nem rémlett neki, hogy legutóbb ezt is megbeszélték volna, csak a házak témájában volt biztos. Hát, maximum hülyének nézi őt a másik, amiért ennyit sem tud megjegyezni, ha mégis szóba került már.

Igazából hatalmas harcot vívtam a rakoncátlan tésztagombóccal a levesestálam közepén. Sehogy nem akart felkerülni a kanalamra, pedig én nagyon próbálkoztam vele, mert éhes voltam és meg akartam enni. Egyszerűen sehogy nem jött össze, így nagyon belemerültem a csatába, melyet oly hevesen vívtam a vacsorámmal. Majdnem elkerülte a figyelmemet a tény, hogy Jared hüledezni kezdett a tényen, hogy Sebastian szabadon mászkál a házon belül. Nem igazán értettem a megbotránkozás okát, de ha egyszer ő ennyire megütközik rajta, akkor biztos, hogy oka volt. Vállat vontam még egy kicsit harcolva a tésztával, majd mérgesen betömtem inkább az egészet és beszívtam a kilógó szálakat. Megrágcsáltam, majd lesunytam a fejemet és visszanéztem rá elgondolkozva.
 - Hát tudod, ő egy elég független cica, még akkor vettem, mikor az országba jöttem és mindenhová követett engem, szinte lépni sem lehetett tőle. Ő azóta is ilyen, ha azt mondom neki, hogy maradjon ott, akkor ott marad, mert hallgat rám - mondtam elgondolkozva, aztán ismét vállat vontam és ismét a levesemmel kezdtem babrálni. Már alig volt, így bekanalaztam a maradék levet és letettem a tányért. Nem maradt ott sokáig, mert egy házimanó lobogó fülekkel felénk rohant és felkapta a tányért, majd ugyanígy szélfútta párnahuzattal és repülő fülekkel visszarohant a helyére. Azt hiszem, talán ő mosogatott.
 - Néha nagyon sajnálom ezeket a szerencsétleneket. Nem igazán értem, miért nem csinálnak néhány varázsigét, ami megkönnyítené a dolgukat... Bár azt hiszem, hogy ők boldogok így - jegyeztem meg a manó után pillantva, aztán visszanéztem Jaredre, aki még a szendvicsét fogyasztotta. Én gondolkoztam rajta, hogy ennem kéne még valamit, de aztán elvetettem az ötletet. Sejtettem, hogy kissé elvágtam magam a kijelentéssel, hogy nincs bajom a tömeggel, de nem gondoltam volna, hogy rögtön elhallgat és utána egy ideig meg sem szólal. Mélyet sóhajtottam, majd a plafont bámultam egy kis ideig. A kérdése némiképp kezdeményezésnek tűnt, hogy mégse üljünk itt ilyen csendben, szóval megpróbáltam a lehető leggyorsabban normális választ kiagyalni.
 - Most vagyok másodikos. Szóval nem vagyok itt sokkal régebb óta, mint te, csak egy év előnyöm van - nevettem fel halkan. Elvégre mindenki azt hitte, régebb óta vagyok az iskola diákja, pedig egyáltalán nem.

Évi

Egy fárasztó nap után nem volt étvágyam enni, ezért evés nélkül mentem fel a klubhelyiségbe, ahol még tanultam, beszélgettem, aztán hirtelen korogni kezdett a hasam. Remek! Most lettem éhes! Már elmúlt este kilenc óra, a legtöbb diák eltette magát holnapra, hogy frissen tudják kezdeni a holnapot. De én nem akartam éhesen lefeküdni, ezért úgy döntöttem, hogy lemegyek enni. Kiléptem a toronyból, próbáltam viszonylag halkan, de gyorsan leérni a földszintre, ahol a konyha volt. Párszor már jártam itt, ezért egyből megtaláltam az ajtót, szerencsémre még tanár sem járt a folyosókon. Beléptem a helyiségbe, meglepődtem, mert máskor rengeteg manó szokott is sürgölődni-forgolódni, viszont most alig volt bent néhány. Amint megláttak hozzám futottak, és egymást túl kiabálva kérdezgették, hogy mit szeretnék. Még gondolkodni sem volt időm, de máris egy nagy asztalhoz ültettek, és mindenféle finomságot adtak nekem.
- Hú, nagyon szépen köszönöm! - mondtam álmélkodva, miközben ők csillogó szemmel várták, hogy mit kérek - Ennyi elég lesz! Köszönöm a segítséget! Nyugodtan csináljátok csak menjetek a dolgotokra!
A manók csüggedten elmentek, mert nem adtam nekik semmilyen feladatot. Körbenéztem az asztalon, mindenféle étel volt előttem, először is egy bögre kakaót szerettem volna inni, amit meg is láttam az asztal közepe táján. Magamhoz vettem, még jó meleg volt, ezért óvatosan ittam meg. Tettem néhány sütit a tányéromra. Miközben a sütim majszoltam, körbenéztem a helyiségben. Megállapítottam, hogy semmit sem változott azóta, hogy itt voltam. Miután az utolsó sütit is megettem, egy nagyot ásítottam, és a fejemet az asztalra hajtottam. Túl lusta vagyok felkelni. A szemem majdnem lecsukódott, de csak majdnem, mert ekkor valaki teljes erejéből kicsapta a konyha ajtaját. Úgy megijedtem, hogy felpattantam a székről. A szemem tágra nyílt, és szaporán kapkodtam a levegőt, megfordultam tengelyem körül, hogy meglássam, mégis ki volt ez.

David

A mai nap is ugyanúgy telt, mint a többi. Korai kelés, tanulás. Egész nap nem is ettem semmit, így csak este értem a konyhába. Mielőtt leindultam megnéztem az időt. Kilenc óra volt.
- Szuper, akkor igyekeznem kell, nehogy elkapjon egy tanár – mondtam magamban és leindultam. Reméltem, hogy nem futok össze senkivel sem a folyosókon, sem pedig a konyhában. Gyorsan meg akartam vacsorázni, aztán végre aludni. Tíz perc alatt leértem a konyhába, de csak azért, mert kerülőt kellett tennem.  Nem tudom, a tanároknak minek kell kilenc órakor sétálniuk a folyosókon. De mindegy is. Annyira megörültem, hogy végre leértem a konyhába, hogy egy kicsit erősebben nyitottam ki az ajtót, mint kellett volna. Ezt onnan tudtam, hogy az, aki bent volt kicsit megijedt. Vagyis én úgy láttam, hogy eléggé szívrohamot kaptam arcot vágott. Mikor a srácra néztem, láttam, hogy David az.  
- Oh! Szia! Én azt hittem senki nincs itt. Elég késő van – mondtam. Kinéztem a folyosóra, ott láttam valami alakot a lépcsők felé menni, gyorsan bementem és becsuktam az ajtót. Ezután leültem az asztalhoz. Majdnem éhen haltam. Elvettem egy poharat, megtöltöttem teával és elcsórtam egy szalámis szendvicset. Enni kezdtem. örültem, hogy végre van valami a gyomromban.
- Te hogy-hogy itt vagy? Azt hittem mások már rég alszanak. Meg vagyok nyugodva, hogy ha esetleg bejön, egy tanár nem csak engem kapnak el – szóltam.      

Évi

Egy kissé meglepődtem, mert akit megláttam nem más volt, mint Évi. Lehet, hogyha nem ő lett volna, akkor lekiabálom az illető fejét, de rá csak egy szúrós pillantást tudtam vetni. Visszahuppantam a székre, és még mindig hitetlenkedtem.
- Szia! Te meg mit csinálsz?! Hallottad, hogy hogyan nyitottad ki az ajtót?! - szóltam megdöbbenve, aztán már nevetve - Azt hittem, hogy valamelyik tanár tudta meg, hogy itt vagyok, és ő ront be...
Mivel kiment az álom a szememből, ezért fogtam még egy sütit és azt kezdtem lassan enni.
- Igazából egész nap nem ettem semmit! - válaszoltam, miközben szememmel figyeltem, hogy mit vesz el az asztalról - Hmm, teát én is szeretnék inni! Epres ízű legalább?
A választ meg sem várva találomra vettem egy poharat, amiben tea volt. Megkóstoltam, de nem epres, hanem citromos ízű volt. Mindegy, nem baj, azt is szeretem. Miközben a teát ittam, figyeltem, hogy mit mond.
- Szerintem már egész sokan lefeküdtek! Hát köszi! - nevettem - Jó fej vagy! Inkább ketten kapjunk büntetést, mint múltkor, mi?
Megittam a teát, már nem fért belém semmi, ezért felkeltem, és odaléptem a hűtőhöz, ami eddig elkerülte a figyelmemet. Belenéztem, és elálmélkodtam, mert száz meg száz sütemény volt benne.
- Azta! - szóltam - Ezt egy év alatt sem tudnám megenni, pedig én napi négy-öt csokit is megeszek!
Valószínűleg tértágítóbűbájjal növelték meg az, amúgy kívülről teljesen átlagos méretű hűtőt.
- Gyere! Nézd meg! - hívtam oda - Sajnos belém nem fér már más, de te választhatsz magadnak bármilyen finomságot!
Miután kicsodálkoztam magam a hűtőben, megláttam egy ajtót, amit eddig nem vettem észre. Odamentem, beléptem a helyiségbe, ami teljesen üres volt, csak egy manó, állt benn, és hirtelen a kezében termett egy torta. Amikor meglátott, elkezdett magyarázni nekem, hogy azonnal menjek ki, mert ide nem szabad belépnem. Elhúztam a szám, majd gyorsan visszacsuktam az ajtót, mert jobb a békesség, nem akartam veszekedni.
- Na, és mi volt otthon? - kérdeztem, mert emlékeztem, hogy múltkor hazautazott, mert meghalt a nagypapája.

Eszembe sem jutott a múltkori lebukás a „párbajunk” miatt.
- Pontosan. Múltkor is ketten kaptunk büntetést – válaszoltam. Aztán egy újabb szendvicshez láttam.
-Oh. Milyen süti? – Kérdeztem, mikor David megszólalt és a hűtőhöz hívott. Oda mentem és kivettem egy citromos minyont. Leültem az asztalhoz és a szendvicsem után a minyont kezdtem el enni. Hmm. Nagyon finom volt. Kicsit eszembe jutatta az otthoni sütiket. David következő kérdése is az otthonhoz kapcsolódott.
- Semmi különös. A szűk család volt ott. Nyugodt kis szertartás volt – válaszoltam. Nem nagyon szerettem a nagyapám haláláról beszélni. Próbáltam elterelni a témát, amilyen gyorsan csak tudtam.
- Itt volt valami, amíg nem voltam? – Próbálkoztam. Nagyon reméltem, hogy veszi az adást és inkább az itt történt dolgokról kezd el mesélni. Örültem, mikor elkezdte az itt történt dolgokat mesélni.
- Várj egy percet! – Suttogtam. Halkan az ajtóhoz mentem és hallgatóztam. Kíváncsi voltam, hogy van-e valaki az ajtó előtt.  Kinyitottam az ajtót, de senki sem volt ott.
- Ez furcsa. Pedig úgy hallottam, mintha járkált volna itt valaki - magyarázkodtam, David furcsa arc kifejezésére pillantva.

Évi

Miután kitessékeltek a fura helyiségből, visszaültem az asztalhoz. Évi kivett egy minyont, és azt kezdte el enni. Kezemmel lepöcköltem egy morzsát a kardigánomról, miközben hallgattam, hogy mit mond. Éreztem a hangján, hogy nem szívesen beszél a nagypapája haláláról, meg aztán gyorsan témát s váltott.
- Ööö... nem sok minden. Nekem volt egy fura ügyem... elég szerintem annyi, hogy Ausztráliában kötöttem ki, meg történt ott nem éppen kellemes helyzet velem - meséltem neki lehajtott fejjel, mivel ez a téma meg nekem nem volt kellemes.
- Szegény Maróti tanár úr is meghalt! Nagyon meglepett a hír, hiszen nem volt annyira idős! Viszont Lin visszajött a kastélyba, hogy átvegye a tanár úr helyét! - mondtam, miközben figyeltem, hogy mit csinál. Megkérte, hogy maradjak csendben, kissé felhúztam a szemöldököm, kérdőn néztem rá. A lány felállt és kinézett a folyosóra, majd magyarázkodni kezdett.
- Nem gond! Legalább figyelmes vagy! - nevettem, majd fogtam a tányéromat, meg a bögrémet, és a mosogatóhoz vittem. Hirtelen ott termett egy manó, kikapta a kezemből a bögrét, meg a tányért, és gyorsan elkezdte mosogatni azokat.
- Köszönöm - szóltam meglepetten, majd Évi felé fordultam - Te mikor érkeztél meg? Mostanában nem is láttalak.
Megkívántam én is egy minyont, ezért odaléptem a hűtőhöz, és vettem magamnak egy csokisat.
- Hm, ezt meg kell kóstolnod! Isteni! - szóltam teli szájjal.

Füredi Csenge Lili

Lavia

- Hm-hm... Érdekes - hümmögött Jared a szendvicse romjai felett, elraktározva magában az infót, hogy a macskák ilyesmire is rávehetők, már ha a természetük olyan, és valószínűleg csak akkor, ha megfelelő a nevelés. Hát, tény ami tény, ők Sherlockot csak mérsékelten nevelték, lévén azon kívül, amit az állatkereskedésben kaptak szóbeli macskahasználati utasítást, nem sok fogalmuk volt az állatok tartásáról. Jared maga leginkább úgy viselkedett a kis kedvencével, mint ahogy az ember a legjobb barátjával szokott, ennek pedig nem biztos, hogy szófogadó cica lesz az eredménye.
Lavia aztán rájött, hogy mit is bámul a fiú annyira, és hasonló gondolatoknak adott hangot, mint amik az ő fejében is forogtak.
- Nem hiszem, hogy kevésbé lennének boldogok akkor, ha nem szakadna le a habverésben a karjuk - jegyezte meg a fiú halkan, miközben régi manójukra gondolt, akinek nem egy sérelmet el kellett szenvednie az apjuktól. Azóta rokonszenvezett a kis lényekkel, mióta ilyesmit látott, mert valahogy át tudta érezni a helyzetüket, még ha szolgaságra soha nem is kényszerítette senki.
A hosszúra nyúlt csönd után Jared új témával jött elő, és a másik kapott is az alkalmon, hogy folytathassák a beszélgetést.
- Tényleg? Idősebbnek gondoltalak... - szaladt ki a száján, de nem megbántani akarta a lányt, pusztán csak őszinte volt, mert legalább negyedikesnek hitte a másikat. Nem igazán volt mondjuk lényeges a lány kora, legalábbis nem abból a szempontból, hogy akar-e vele a továbbiakban is szendvicsezni, pusztán csak nem volt jobb ötlete arra, hogy mit beszéljenek.
Közben aztán végzett is az étellel, és lassan szedelőzködni kezdett.
- Még csinálok egy ilyet a testvéremnek is, utána viszont megyek, ha nem gond - utalt a szendvicsre, és ha a lánynak nem volt súlyos ellenvetése, akkor neki is állt, hogy Gareth-nek is elkészítsen egy mindent bele szendvicset. A munka végeztével aztán újra Laviához fordult.
- További jó étvágyat, és remélem még találkozunk! - mondta udvariasan, aztán távozott, hogy újra bevehesse magát a szobájuk mélyére a könyvek közé.

David

- Tegnapelőtt este érkeztem vissza – válaszoltam David kérdésére, aztán visszaültem az asztalhoz.  
- Van citromos? Olyat kérek – mondtam, mikor David megemlítette a minyont. felkeltem és a hűtőhöz mentem. Kivettem egy kis minyont, nem mertem nagyobbat venni, mert eléggé jóllaktam és nem akartam rosszul lenni. Visszaültem az asztalhoz és a manókra néztem. Elég sokszor elgondolkodtam rajta, hogy vajon tényleg ennyire élvezik-e, hogy megcsinálhatják az emberek dolgát, vagy csak megszokásból és félelemből teszik-e? Ahogy láttam ezek a manók tényleg szerették a munkájukat. rápillantottam az órámra.
- Már ennyi az idő? – kérdeztem ásítva és felkeltem a székről. Nem figyeltem és véletlen meglöktem egy manót, akinek rengeteg tányér volt a kezébe. A manó, David és én egyszerre kaptunk a tányérok után. Mindhiába. A tányérok leestek és összetörtek.
- Nagyon sajnálom – mondtam. Ez voltam én. Szegény manó csak állt és felszedegette a törött darabokat.
- Várj! Hadd segítsek! – kértem és elkezdtem szedni a darabokat.
- Nem! – Sipított rám a manó. Megijedtem a hirtelen magas hangjától. Védekezően felemeltem a kezemet.
- Rendben! Nem nyúlok hozzá – hátráltam a manótól.                      

Shayleen
Ruha | Szünetben délelőtt

Annyira hiányzik neki. Pontosabban hiányoznak. Az egyik személy, akiről Alíz mindig kérdezgeti, a másik pedig a legjobb barátnője. Elmentek a szünetre, de már most hiányoznak neki. Elenával, aki itt tölti a szünetet, megbeszélték, hogy együtt karácsonyoznak, de sehol sem találja a lányt. Nem egyszer volt már olyan, hogy eltűnt, de ilyenkor vajon mit csinálhat? Talán olyan dolgokat csinál, amiket nem szabad, esetleg senki nem nézné ki belőle. Valamikor ki kéne derítenie. Most viszont az egyik barátnőjét várja, akivel elméletileg a csarnokban kell találkoznia. Mivel a faluban tett sétát, így kabátot muszáj volt húznia, de itt bent olyan meleg van, hogy nem képes magán tartani. Alapból nem az a fázós típus, sőt inkább a hideget szereti, mintsem a meleget. Így most egy hatalmas ruhanemű alól figyeli a tébláboló embereket. Az illető, akit keres, lehet, hogy nem vette észre, mert már legalább fél órája ácsorog itt. De ez sem zavarja a lányt. Ha Mina mégsem jönne, akkor majd az ünnepek után lemegy hozzá a faluba, és akkor adja át az ajándékát. Amúgy sincs messze, valamint a lány biztos a faluban, vagy az iskolában tölti a szünetet, hacsak a szülei nem viszik el valahová. De erről nem tud semmit, így majd 28-a körül meglátogatja. Régen nem látta a levitást, viszont Karácsony közben sem szeretné zavarni őket. Valamint azt sem tudja, hogy most Dwayne-nél van, vagy Zójánál. Ezt az apró dolgot elfelejtette megkérdezni. Nem mintha bármelyik szülőjével is rossz lenne a viszonya, de talán Zójával többet beszélt volna, és jobban megismerte volna.
Épp már indulna fel a szobájába, mikor meglát egy számára nem éppen kedves személyt.
~ Mégis, hogy kerül ide? Ezt nem hiszem el, sehol sem lehet nyugtom tőle? - kérdezi magától, és csapot-papot ledobva indul meg unokatestvére felé. Nem nagyon érdekli a táska és a kabát sorsa, majd, ha végzett a lánnyal felkapja őket. Gwen értékeli a dolgait és vigyázni is szokott rájuk, viszont most nagyon ki van akadva. Mégis mit keres itt Shayleen? Hiszen neki otthon kéne lenni.
- Mégis mi a francot keresel TE itt? - a névmást direkt emeli ki, csakhogy hangsúlyozza a dühének okát. Egyáltalán nem bírja a csajt. És ez az érzés kölcsönös.

Gwen

Shayleen
Ruha | Szünetben délelőtt

Shayleen. Itt. Előtte. Teljes életnagyságban. Nem ez biztos nem lehet igaz. Az egy álom, biztos, csak egy álom. Valaki csípje meg szegény Gwent. De bármennyire is utálja ez a valóság. Szörnyű, hogy itt van az unokatesója. Nem találkozhatott volna valaki mással? Bárkivel. Akár meg Kowai-val is. Őt is jobban bírja, mint az unokanővérét. És szerencsére ez az érzés kölcsönös. Mind a ketten ki nem állhatják a másikat. De a gyűlölet most a legkevesebb. Azt kéne kitalálni, hogy mi lesz, amíg Shayleen itt van. Mert ugye nem találkozhatnak maximum naponta egyszer. És még ők laktak együtt egy házban. Bár az sem volt sétagalopp, azt el kell ismerni. Főleg Shay szüleinek, akik pártatlanok akartak maradni. Lesznek itt gond, nem is kevés.
Cat egy szó nélkül indul tovább, és ez Gwenben kettős érzéseket kelt. Először dühös, mert utálja, ha valaki szó nélkül otthagyja valahol. Idegesíti, amikor valaki meghátrál a problémák elől, és nem néz szembe velük. A gondokat könnyebb a szőnyeg alá seperni, mintsem szembenézni velük.
Azonban mikor sikerül túllépnie a dühön, rá kell döbbennie, hogy az unokatestvére megint megfutamodik. Hát persze! Eddig sem tudta megvédeni magát, akkor most miért lenne másképp. Mindig is Gwen volt az, aki helyette verekedett és elvitte a balhékat. A kis Shayleen soha nem volt képes verekednie, nehogy bármi baja is eshessen.
De talán nem is ez zavarja a legjobban, a másikban. Inkább az a problémája, hogy a másik nem képes megbecsülni azt, amije van. De ebbe inkább nem mennék bele most.
- ÁLLJ MÁR MEG! - kiált utána Gwen, majd sietős léptekkel elindul felé. Mikor sikerül bevágnia elé, az útját állja, és nem engedi tovább. Ám ezt nem sokáig tudja fent tartani, mert megérkeznek a kutyái, az egyik levéllel a szájában. Elég sürgős lehet, ha megkeresték a gazdájuk. A szöszi lehajol, elveszi a levelet, és fel is bontja. Eközben figyel arra is, hogy a rokona ne tudjon eltűnni. Már megszokta, hogy egyszerre több dologra is kell figyelnie, így tud mindenkivel kommunikálni a reggelizőasztalnál. Ugyanis, van, hogy egyszerre hárman is beszélnek hozzá. De ezt már sikerült megszoknia.
A levelet hamar átfutja, de amit benne olvas, az letaglózza. Még, hogy vigyázzon a lányra. Mi Ő bébicsősz?
- Miért kell rád figyelnem? - érdeklődi meg a másiktól, mert neki tudnia kell.

Gwen

Shayleen
Ruha | Szünetben délelőtt

Mintha annyira vágya arra, hogy unokanővérére kelljen vigyáznia. De azért meg tudja érteni a lány szüleit, amiért megkérték rá. Shay még nem járt a suliban, így azt sem tudhatja, hogy mit, hogy és merre. Talán addig kibírja a másik szeszélyeit, amíg egyszer körbevezeti. De az is megeshet, hogy kikészítik egymást.
- Mintha én annyira akarnék rád felügyelni. Elvileg már elmúltál 17, szóval már nagykorú vagy - válaszol a másiknak. Nem egyszer cukkolta Gwent azért, mert pár hónappal később született. Tudja jól, hogy a szőkét zavarja a kiskorúsága, még akkor is, ha pár hónap múlva Ő is felnőtt lesz. Alig várja, mert végre leköltözhet a faluba, és elméletileg a barátnői is jönnek. Mekkora buli lesz már. Hárman (jobbik esetben négyen, de Linát, még rá kell beszélni) függetlenül a sulitól. Aha! Ahogy, azt a szőke elképzeli. De most nem is ez a lényeg - Viszont Dan bácsi megkért, hogy figyeljek rád, és én teljesítem, amit kér.
Ilyet sem mond sok embernek, az egyszer biztos. Viszont sok dolgot köszönhet a bácsinak, és Angelnek, amit szeretne viszonozni. Így, amilyen feladatot rábíznak, azt becsülettel megcsinálja. Ezzel talán kompenzálni tudja a sok jót, amit kapott. Simán adhatták volna árvaházba is, de a bácsikája természetes dolognak vette azt, hogy magához veszi és felneveli a lányt. Meg tartozott is Gwen apjának, még valamiért, amit a suliban tett érte. Számtalanszor megkérdezte mi ez a dolog, de egyenes választ sohasem kapott, így még nem jött rá. De, majd egyszer kideríti.
- Te sem bírsz engem, és én sem téged. Erre Elena, meg Krisztián is hamar rájöttek. Viszont, ha nem akarunk balhét, akár otthon, akár itt, akkor ki kell találnunk valamit. Kezdhetnénk egy körbevezetéssel is. Nem muszáj beszélgetnünk, csak megmutatom, hogy mi hol van - ajánlja fel a dolgot Gwen, egy erőltetett mosoly keretében. Kezdetnek ez is megteszi, viszont, ha a barna lány nem fogadja el, akkor beveti a másik ötletet, ami a megfigyelés. Nem lehet olyan nehéz bejutni a Navine házba. Varrat magának egy sárga talárt, valamelyik elsősből kiszedi a jelszót, és már bent is van. Gond letudva, feladat teljesítve.

Gwen

Shayleen
Ruha | Szünetben délelőtt

- Pedig néha úgy tűnik - válaszolja gúnyosan. Egy idegennek látnia kéne őket bunyó közben, és meg nem mondaná, hogy Shay már felnőtt.  Általában akkor nyírják egymást a lányok, mikor ketten vannak. Akkor nem zavarhatja őket senki, valamint nem marad nyitva a szája az elhangzott szavak miatt. Amikor valami összejövetelre mennek, vagy a barna lány szülei tartanak azt, akkor mondhatni nyugodtan meg tudnak lenni egymás mellett, maximum néhány éles pillantással jelzik nemtetszésüket. Ilyenkor Gwen mindig próbálja türtőztetni magát, mert nem akarja elrontani a lehetőségeket a gondviselői számára.
Nincs sok kedve, ahhoz, hogy vigyáznia kelljen az unokanővérére. A szülei pontosan tudják, mennyire utálja egymást a két lány. Ez miatt egy picit neheztel rájuk a szőke, de ez nem tart sokáig. Ha Cat hisztizni fog és stb, akkor legalább piszkálhatja egy kicsit. Így belegondolva nem is olyan rossz. Főleg, ha egy barátja kapja el. Majd ír egy köszönőlevelet Dannak, hogy ilyen "munkára" kérték.
- Azt hittem a Rellonba kerülsz - mondja halkan a szőke. Mindig azt gondolta, hogy a kuzinja odavaló, és 100%-ban, rellonos a személyisége. De a süveg lehet, hogy tévedett pont úgy, ahogy nála is. Bár ez érthető, hiszen inkább az apja személyiségét örökölte, mintsem az édesanyjáét. A nőtől a szépségét, és az eszét sikerült "átvennie". Bár nem látszanak nagyon rajta a japán vonások, azért reméli, hogy maradtak benne gének - De megmutatom, merre van. Add az egyik csomagod - sóhajt egyet, és a batyu felé nyúl. Nehéz neki kedvesnek lennie a lánnyal, de hát megkérték, hogy figyeljen rá, valamint segítsen neki.
- Viszont, ha holnapig nem keresel, én jövök utánad.
Tudja, hogy ezzel a mondattal bosszantani fogja a másikat, és ezt soha nem hagyná ki. Már a lételeme, hogy a másik idegeire menjen. De nem Ő kezdte, hanem Shay. Ha a másik legalább egy kicsit megpróbált volna barátkozni vele, akkor most nem tartanának itt. Elindul a Navine felé, de eszébe jut valami fontos. Valami, ami nem tűr halasztást. Szerencséjére még ott van a két állat, így hozzájuk fordul pár másodpercre.
- Ő nem írt? - kérdezi reménykedve. Ám mikor látja, hogy egyik kutya szájában sincs még egy levél, visszafordul. Egy fontos levelet vár. Ha Ő nem feledkezett meg róla.

GRINCS KARÁCSONY - DÖK
Gratulálok, megtaláltad a karácsonyfát!
Küldd el a hozzászólás linkjét a Szervezői Mesélőnek.

Gwen

Michelle Angelique Saint-Venant
Egy délutáni órában...

Végigkocogtam a falutól egész idáig, így nem volt meglepő a fáradtságom, amikor megláttam az előttem álló lépcsőfokokat. Azon voltam, hogy inkább visszafordulok, mert nem kell nekem az az könyv, de nem hagyhattam itt, szóval... Egy sóhajjal indultam fel a lépcsőkön és egészen a szobámig meg sem álltam, a becsületemre legyen mondva. Amint a kezem ügyébe került a könyv, akkor kisiettem a szobából és átsietve a klubhelyiségen köszöntem pár ismerős arcnak, majd rohantam le a lépcsőn. Kellemetlen egy idő volt odakint, nem szerettem volna sokáig várni azzal, hogy visszamenjek. Leérve a földszintre azonban megfogalmazódott bennem egy gondolat, így úgy döntöttem, hogy bevetődöm a konyhába egy forró teáért és majd utána megyek vissza Gracehez és az állatokhoz. Persze ez eszembe juthatott volna még fen is, hiszen ott is volt konyha, de az biztosan nem az én stílusom lett volna. Szórakozottan sétáltam a konyháig, nem törődve azzal, hogy itt nem szeretik a tanárok, ha zargatjuk a manókat.  Belökve az ajtót körbepillantottam, majd beléptem és éppen hogy sikerült az egyiknek elkerülnie a velem való ütközést.
- Bocs! - mondtam és beljebb sétáltam, ám a manósereglet ekkor szúrt csak ki igazán és felém indultak. Már megszoktam, hogy errefelé majdnem a nyakukat törik azért, hogy kiszolgálhassanak, így hagytam magam az asztalhoz vezetni és leülve megmondtam, hogy én csak egy teáért jöttem. Erre vagy három elrohant, míg a többi még engem bámult, ami kicsalt belőlem egy mosolyt. - Oké, egy süti még elfér mellé. - mondtam az előttem állónak és elrohant, míg a többiek visszatértek a munkájukhoz. Míg ők a teámmal és a sütimmel foglalatoskodtak, addig én az asztalra tettem a könyvet és érdeklődve nézelődtem. Nem akartam megzavarni a munkájukat, szóval a tea és a süti után visszasietek a házunkba. Ahogy szemlélődtem a tea is megérkezett a süti társaságában, így megköszöntem a túlbuzgó manóknak, majd belekortyoltam a forró teába. Imádtam ide bejönni, már ha volt rá időm és nem saját magam akartam megcsinálni az ételt, vagy a teát. Olyankor egész jó volt betérni ide és figyelni a sürgölődő társaságot. A sütire emeltem a tekintetem, majd magamban megjegyeztem, hogy lehet vinnem kellene magammal is. Ezen morfondíroztam egy kicsit, majd egy újabbat kortyolva a teámból eldöntöttem, hogy fogok vinni belőle és majd megkérdem a manókat. Biztosan örülni fognak neki, hogy megkérem őket megint valamire. A könyvre pillantottam, amit letettem magam mellé és elvéve onnan belelapoztam. Úgy tudtam, hogy az a másik könyv nem jól van megírva... Felsóhajtva tettem le a könyvet kinyitva magam elé és beleolvastam, hogy megbizonyosodhassak róla miben más az ide leírt és az ottani könyv. Az már biztos volt, hogy amit otthon olvastam annak az írója teljesen másképp képzeli el a dolgot, de ki tudja... még nem járok egyik könyvnek sem a végén.

Shayleen
Ruha | Szünetben délelőtt

El kell ismerni, hogy Gwen gyerekes, de általában nem szokott ilyen lenni. Krisztián mellett tudja moderálni magát, legalábbis a legtöbb a legtöbb esetben. De előtte mindig olyan tud lenni, amilyen szeretne. Mármint nem szokott bunkó lenni, sőt kifejezetten kedves a sráccal. De Shay előtt nem tud ilyen lenni, és ez nem csak a szőke hibája. Ha nem kezd el úgy viselkedni vele, ahogy akkor nem tartanának itt. Talán jobb viszonyuk is lehetne. Prsze, ez nem csak Cat-en múlik, hanem Gwenen is. De ez már téma.
- Pedig eléggé ismerlek. Túlságosan is. De tudod a Navine hasonlít a legjobban a Rellonhoz, szóval nem kerültél messze - válaszolja. Semmit sem lehet kivenni a szavaiból és a hangsúlyából. Szerencséjére a lány nem eridonos lett. Mi lett volna, ha oda kerül? Inkább ne is tudjuk meg. Akkor Gwennek még többet kellene rá figyelnie. Így legalább lehet egy kis nyugta, míg unokatestvére a Navinében pihen. Vagy mit csinál.
Sikerül kicsit lenyugodnia az első sokk és düh után. Most már inkább némán elfogadja, hogy miként döntöttek a bácsiék, és nem dühöng. Bár a barátainak majd el fogja mondani a felállást, mert valakinek megígérte, hogy nem fog titkolózni. Ebből is látszik, hogy a fiú milyen jó hatással van rá. Ha nem ígértette volna meg, akkor most lehet, hogy nem szólna Shayleen itt tartózkodásáról. Barátai valószínűleg, csak véletlen összetalálkoztak vele. Alíz még akkor sem ismerné fel az unokatestvérét, mert csak Krisztián és Elena találkozott vele.
Elveszi az egyik csomagot, de hirtelen eszébe jut egy fontos dolog. Ám nincs se levél, se csomag. Kicsit elszontyolodik a szőke, de ezt az unokatestvére előtt nem mutatja ki.
- Krisztiántól. Találkoztál már vele a szünetben - válaszolja egyszerűen. Nem nagyon érdekli, hogy Shayleen tudja, mert nem igazán érdekli a véleménye. Meg valamikor úgyis tudomást szerezne róla, ha nem is a pletykás diákoktól, akkor az Edictumból. Ott minden hasonlót leírnak, és nem terelik a szót. Ennyi erővel Gwen is elmondhatja, hogy kinek a levelét várja.

Gwen

Shayleen
Ruha | Szünetben délelőtt

A megjegyzésre nem válaszol mást, csak egy szemforgatást. Ha Shay így akarja, akkor nyugodtan éljen tévhitben. Bár igaza lehet, mert az utóbbi időkben sokat változott és Gwen nem ismeri ezt az új énjét. Bár így sem bírják egymást, amin nem is akarnak változtatni. Gwennek tökéletes így, ahogy van, Shay okát pedig nem tudjuk. A szőkének van elég barátja, a család többi tagja szereti, és mindene megvan, ami a boldogsághoz kell. Minek neki egy hisztis unokatestvér? Csak nyűg lenne a hátán, akire még figyelni is kell. Ez nem kell neki. Ja, hogy már megkapta?
A kutyák inkább nem tartanak a két lánnyal, amit meg is lehet érteni. A barna csajt ők sem kedvelik nagyon. Eközben Gwen elmondja, hogy kitől vár levelet. Minek titkolja? Előbb vagy utóbb úgyis megtudná a másik. Azért átfut a szőke agyán, hogy titkolózzon a másik előtt, mert Őt nem érdekli, de nem érdekli a véleménye, így simán elárulja. Ám a válasz nem kicsit lepi meg. Shayleen szerint helyes? Ezt jól hallotta? Még eddig egyszer sem ejtette ki a száján ezt a szót. Mi van, ha neki is tetszik Krisz? Nem, az nem lehet. De nem is lenne meglepő. Pont az tetszik neki, aki Gwennek. Ám a szőke nem kapja fel a vizet. Nem Shay sétált már kézen fogva Farkasfiúval, hanem Gwen. És őt vitte el randizni, valamint az évnyitóra, és az évzáróra, ezt azért ne felejtsük el. Szóval Gwen nem érzi úgy, hogy kuzinjának több lenne az esélye, hiszen csak egyszer találkoztak. Ám a hangsúlya kicsit aggasztja. Nem szokott így beszélni másokról. Talán tényleg tetszik neki a srác. A helyes szót úgy ejti ki, mint amikor Gwen a fiúval tölti az időt, és a boldogság önti el. Inkább rajta fogja tartani a szemét a lányon.
- És aranyos - mondja inkább magának mintsem a másiknak. Ám mivel egymás mellett lépkednek a Navine felé ezért több mint valószínű, hogy a másik hallotta a megjegyzést. Mindazonáltal nem kíván vele, erről a témáról beszélgetni. Ezt majd meghagyja Alíz, meg a barátnőinek. Meg miről is beszélhetne vele. Catnek még nem volt olyan személy, akibe szerelmes lehetett volna, szóval ez a téma kiesett. A szőke nem áradozik Krisztiánról a másiknak. Valamint beszélgetni sincs nagyon kedve.

Gwen

Vasil Dimitrov

Vasil Dimitrov