Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

De hát az előbb nem tudott felállni! Oké, mindegy, lehet van valami különleges képessége amivel hamar meggyógyítja a kisebb sérüléseket. Vagy fogalmam nincsen!
- Én Cat vagyok. - oké, becenevem, de nem biztos hogy a Paithoon-t ki tudná mondani olyan könnyen. Nem lehetetlen, csak furi. Meg a Cat még mindig jobban hangzik mint a Paithoon. Mert cicaaa. Lehet nem vagyok olyan cuki mint egy cica, de a cicák cukik, a cicákat szeretem. Meg minden más élőlényt.
Kicsit, jó nagyon meglep a hirtelen témaváltás, mert most ez hogy jött ide? Elesett, bemutatkozott, de manók sehol sincsenek látótérben. Vagy csak én vagyok vaksi, ami meglehet.
- Miért ne szeretném őket? Minden élőlényt szeretek. Ki tudja, ki volt előző életében? - oké, lehet félek például a méhektől meg egy csomó állattól, de az nem azt jelenti hogy nem szeretem őket. Csak ijesztőek nekem, ennyi.
- Az király lehet. - gondolom aranyvérű, nekik szoktak manóik lenni. Vagy félvér, vagy fogalmam nincsen. De igazából nem érdekel, nem hiszem hogy ismerek mást a családjából. Meg én pont nem nézem a származást. Nem igazán fontos szerintem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nem sok dolgom volt így, hogy végeztem a vizsgákkal, ráadásul kezdetét vette a szünet is. Úgy volt, hogy nem fogok hazautazni, de aztán anyáék üzentek, hogy mégis szívesen vennék a látogatásom, de volt még rá pár napom, hogy bepakoljak a bőröndömbe. Ezt mindig is az utolsó pillanatra hagytam, utáltam pakolászni, de ez is a kötelező mutatványok része volt... egyelőre élveztem, hogy nincs semmi tennivalóm, ráadásul évfolyamot is léptem, így senki sem fog csesztetni azért, mert nem tanultam eleget. Pedig amúgy igazuk lenne, mert valóban nem készültem lázasan a vizsgákra, úgy voltam vele, hogy majd alakul a dolog, aztán szerencsémre sikerült átevickélnem magam a következő évfolyamra. Emellett egy új dolog is történt velem, amire életemben nem számítottam volna, ugyanis prefektus lettem. Elég ironikus dolog volt ez, hiszen számos kihágásom volt, de az volt a szerencsém, hogy kevésszer kaptak rajta, így nem tudták, kivel is van dolguk valójában. Először hezitáltam, hogy elfogadjam-e a posztot, majd belegondolva jövedelmező volt számomra, hiszen már nem kellett többé tilosban járnom, nyugodtan csatangolhattam a jelvényemmel bármerre az esték folyamán. Ennek fényében boldogan igent mondtam a posztra. Nos, mint említettem a mai napon semmi dolgom sem volt, ezért úgy döntöttem, hogy elindulok sétálgatni. Utam egy idő után a Vigadófreskó folyosójára vitt, ahol hirtelen megcsapott a borszag... úúú, ezek már napközben piálnak, na szépen vagyunk! Néztem rájuk, és szó szerint élvezték az életet, az egyik portrén épp pompás lakomát csaptak, a másikon iszogattak, a harmadikon buliztak és így tovább. Hát ezek aztán tudnak élni, kicsit túlzásba is vitték a mulatozást... Muszáj volt útközben kitárnom pár ablakot, hogy kicsit tisztuljon a levegő, ugyanis eléggé rosszul voltam a tömény piaszagtól. Kis idő után végre kezdett kiszellőzni a terem, jómagam pedig az egyik ablakból nézelődtem kifelé, hogy friss levegőt szívhassak és nézhessem közben a tájat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Az eddigi tapasztalatok alapján itt mindenki a saját dolgával foglalkozik. Megmutatták a szobámat, ami egyáltalán nem tetszik, már csak azért sem, mert tele van több másik fiúval, akiknek rendesen kan-szaguk van, és nekem ez egyáltalán nem jön be. Gusztustalan, és nemigen vagyok hajlandó ilyen szagban leélni az elkövetkezendő éveket, amíg nem végzek itt sikeresen. Utána felőlem lehetnek büdösebbek is, de addig... kell keresnem egy kiutat ebből és pontosan ezért indultam el, hogy megkeressem a házam főmuftiját, aki elvileg férfi, mégis nő. Ezt hívom én elfogadásnak, ez a hely mintha nekem lett volna teremtve.
Mondhatnám, hogy senki nem néz meg és senki nem fordul utánam, de akkor hazudnék, mert ezek mind megtörténtek eddig, akárkik mellett mentem el, és mire feleszméltem, hogy egyáltalán nem az én házam talárjuk van rajta, már mindegy volt. Mivel fogalmam sincs hova kerültem, kissé kétségbeesve fordultam be egy folyosóra, ahol megint megcsapott a bűz, de ez most egy alkoholos kísérést is kapott. Remek, itt mindenki és minden büdös? Mutató-, és hüvelykujjammal dörzsölöm meg szemeimet, megpróbálkozva a lehetetlennel; lebeszélni magam arról, hogy a még ki sem pakolt bőröndömet felkapjam és egészen Finnországig fussak, ahol anyám és apám tárt karokkal várnának. Jó ötletnek tűnt, hogy egy nemzetközi iskolában folytassam a tanulmányait, próbálkozva a kihagyott egy év alatt megtanulni a nyelvet, hogy újult erővel és nagyjából normálisként kezdjem meg az itt tartózkodást. Eddig annyit értem el ebből, hogy so-so megértem a magyar nyelvet, de meg kell mondanom, hogy kurva nehéz. Komolyan, nem értem az embereket, hogy bírják ezt folyékonyan beszélni és hogy nem akad össze a nyelvük közben.
Gondolataim tömkelegében való elmerüléssel, a lényegre ugyan nem találtam ésszerű és megfelelő megoldást - nem, az nem opció mégsem, hogy összepakolok és eltakarodom innen -, viszont egy lány került be látószögembe, aki eléggé otthonosan mozog itt, így kezeimet zsebre dugva indulok meg felé, majd óvatosan megkocogtatom a vállát, és igyekszem türelmesen megvárni, amíg felém fordul.
- Helló - intek egyet, majd ismét zsebeim mélyére süllyesztem kacsóimat. - Valószínűleg eltévedtem. Segít nekem abban, hogy merre van Rellon vezetője? - helyes így a mondat? Érthető? Mi van, ha nem érti? Ha nem is érti, akkor valahogy biztos dűlőre fogunk jutni, ha már abban biztos vagyok, hogy segíteni fog. Legalább ebben, ugye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

El nem tudtam képzelni, hogy a festmények ennyire immunisak legyenek a piaszagra. Ha rajtuk múlott volna, szerintem sose lett volna itt szellőztetés, fontosabb volt számukra, hogy mindig tele legyen a poharuk. Most különösképp aktívak voltak, szinte be nem állt a szájuk, röhögcséltek, ettek-ittak, mulatoztak. Egyikük még egy nótára is ráhúzott, valamiféle mulatós dal lehetett, ez pedig egyenesen sértette a fülemet.
- Hé, Lagzi Lajcsi, vedd lejjebb a hangerőt, különben hamarosan véget ér a buli! - léptem közelebb az egyik festményhez, ahonnan az őrült zenebona származott, majd fenyegetően meglóbáltam előtte a pálcám, hogy vegye csak komolyan, amit mondok. A férfi a festményből sértődötten rám nézett, majd újra nekikezdett hegedülni és énekelni, bár immár végre moderáltabban nyomatta. Eszem, faszom megáll... komolyan. Micsoda banda... Miután bájosan rendre utasítottam őket, visszatértem levegőzni az egyik kinyitott ablakhoz. Nem volt sok kedvem itt lenni, de ahhoz se volt, hogy összetalálkozzam olyanokkal, akik elvárnák a bájolgást, márpedig engem nem olyan fából faragtak. Ide ritkán jött ismerős arc, mert mindenki rühellte a portrékat, amit nem is csodáltam, mert sokszor nem bírták megfékezni magukat, már ami a mulatozást illette. Nagyon élveztem, hogy végre friss levegőt szívhatok be a tüdőmbe, nem pedig a Koccintós bor gusztustalan szagát. Pár percig bámultam kifelé az ablakon, majd hirtelen közelgő léptek zaja ütötte meg a fülem. A zaj irányába fordultam, de nem láttam senkit, nem is értettem, hogy mi a stájsz, ezek szerint már táncolnak a portrék szereplői? Gyorsan el is hessegettem ezt a gondolatot, majd megint kifelé kezdtem el bambulni, mikor váratlanul valaki megkocogtatta a vállamat.
- Mi a...? - fordultam meg sebesen, majd egy ismeretlen emberkével találtam magam szemben, akit még sosem láttam a kastélyban, ráadásul volt valami megmagyarázhatatlan vonzereje is, amelyet nem tudtam hova tenni. Igaz attól még járhatott ide, hogy nem találkoztunk össze, hiszen a kastély nagy volt és sok-sok diák járt ide.
- Helló! - köszöntem vissza neki, még mosolyra is húzódott az arcom, pedig valóban nem voltam bájolgós kedvemben. Mikor megszólalt, tudatosult bennem, hogy magázódott, jaj, remélem, hogy nem nézett néninek! Pedig mindenki azt mondta, hogy fiatalabbnak tűnök a koromnál... ne parázz, Dana, lehet, hogy csak egyszerűen jól nevelt, nem úgy, mint te. Pedig anyáék annyira igyekeztek...
- Dana vagyok, ha gondolja tegeződhetünk - nyújtottam feléje jól nevelten a kezem, ezt legalább megtanultam, hogy bemutatkozáskor így illik.
- Új még itt? Úgy tudom, hogy a Rellon vezetője az ideje nagy részét az alagsori irodájában tölti. Személy szerint most nem találkoztam vele, de általában ott szokott lenni. Feltételezem, hogy a Rellon házba osztották be - mondtam neki magázódva, amíg bele nem egyezik a tegeződésbe, ha belemegy. Az utolsó megállapításom elég bénára sikerült, hát persze, hogy oda osztották be, netán vak lennék meg miért is keresné a Rellonosok fejesét? Bár ki tudja, mostanság elég sok meglepetésben volt részem, lehet, hogy a feltételezésem alaptalan. Mindenesetre sajnálatos módon tutira nem a Naviba osztották be...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Mielőtt a lányhoz érnék fordul el az ablaktól és kezdd el vitatkozni az egyik festménnyel, valami fura néven hívja, de eléri a kellő hatást pálcáját lobogtatva, mert a festmény bekussol. Irigykedve figyelem, ahogy elrakja a pálcát, ami minduntalan megkönnyíti neki a mindennapi életet, amit tud használni és nem csak a legalapvetőbb és legegyszerűbb bűbájokhoz. Hanem mindenhez. Mindenben segítségére van, mindent megkönnyít neki, én meg nagyra tartom magam, amiért tudok tárgyakat lebegtetni akár húsz percen keresztül is. Na, igen, ez a különbség a legtöbb idejáró diák és köztem. Ők még így is normálisabbak, és az ismerős érzés megint felcsap bennem, de ahelyett, hogy egy sarokban kuporogva kezdeném magam sajnáltatni, inkább a lányhoz lépek, megkocogtatom a vállát. Engedelmesen fordul felém, a meglepődöttségét, ha akarná sem tudná elrejteni, én pedig egy kellemes és talán nem olyan visszafogott mosollyal fogadom köszönését. Szemöldököm csodálatos ívbe emelkedik, amikor közli, hogy tegeződhetünk. Mi az a tegeződ? Jobb keze felém mozdul, ösztönösen lépek egy féllépést hátra, majd amikor kinyújtja felém, pár másodpercig csak értetlen nézek le a kézre. Vállamat kicsit megvonom, majd én is felé nyújtom a jobb kezemet és várok, hogy mégis mi fog történni. Alapvető etikettet nekem nem tanítottak, a magyar nyelv is neccesen megy, de talán hamar belerázódok ebbe.
- Mit jelent teg... tegeződhet? - hunyorgok rá a lányra, mert soha nem szégyen kérdezni, és talán most jött el az ideje annak, hogy egy kis magyar kultúrát is az agyamba véshessek. Biztosra állítom nektek, hogy valami a kinyújtott jobb kézzel lehet, mert a kettő egy időben történt majdnem. Az összefüggésre még nem jöttem rá, lehet szalutálnom kell majd, mert a jó magyar nép mégis egy harcosabb fajtából való, nemde? Ennyit még én is tudok ám, és szerintem már ez is bőven sok.
- Te vagy Dana, én Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - mosolygok rá még szélesebben, és tudom, hogy nem kellene, de annyira aranyos arca van, hogy majdnem az első gondolatom az volt; akarom. De nem tehetem meg, megígértem mindenkinek, hogy kedves és jól nevelt véla-fiú leszek, ráadásul nem ezért szívtam ennyit az RJ-ben, hogy most és itt elbasszam az egészet.
- Új, igen - bólintok egy aprót felé, vélamágiámat teljesen visszafogva, még ha tudom, hogy ez egyenlő a lehetetlennel. - Kell nekem másik szoba, mostani nagyon büdös - még a gondolatba is beleborzongok, pedig a szag talán már kimehetett az orromból, ahogy a nyitott ablakoknak hála a tömény alkohol szag is távozott a folyosóról. - Neked jó illat van - szívom be mélyebben a levegőt, hogy még jobban érezhessem az előttem álló körül lengő illat-felhőt. Kellemes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Elcsodálkoztam, mikor a fiú hátralépett bemutatkozásnál, még hezitált is, hirtelen azt hittem, hogy nem szeretné viszonozni a kézfogást, de kezdtem rájönni, hogy valószínűleg nem ismeri ezt a formaiságot. Mikor ő is kinyújtotta a jobb kezét, óvatosan közelebb léptem hozzá, majd jobbommal megfogtam, aztán kezet ráztam vele.
- Nos, így szoktuk üdvözölni egymást, ha még nem találkoztunk. Ha valakivel többször találkozol, aztán a barátod lesz, akkor üdvözölheted pacsival is, olyankor felemelitek az egyik kezeitek és belecsaptok egymáséba. Vagy akkor puszit adtok egymásnak arcra, változó... a férfiak inkább pacsit szoktak adni, fiú és lány meg akár pacsit és puszit is adhat egymásnak, lány és lány felállásban meg főként a puszi játszik - magyaráztam neki nagy bőszen. Nem tudom, mennyit értett meg belőle, mert elég sok információt zúdítottam rá, azért még egy bátorító mosolyt küldtem felé, hogy rendben van, ha sok neki ez így, majd kialakul. Azzal már nem akartam szegényt traktálni, hogy ott a testbeszéd is, nem mindegy, hogy gyengén, markánsan vagy túl erősen szorítja meg valaki a másik kezét, mert arról is sok mindent le lehet olvasni jellemileg. Feltűnően puha volt a keze, lehet aranyvérű családból való és házimanókat tartanak? Nem akartam abba se belemenni, hogy aki sokat dolgozott, annak érdesebb volt, hiszen egyáltalán nem ismertem a kilétét, egyrészt ez az ő dolga volt, másrészt nem szerettem ítélkezni. Azt így kinézetre rögtön megállapítottam magamban viszont, hogy nem csupán jó kiállású, hanem nagyon ápolt volt, ez pedig egy külön plusz pont volt részemről számára.
- Nos, a tegeződni azt jelenti, hogy nem magázod a másikat. Magázódva szólítottál meg, de ha tegeződünk más lesz a nyelvezet, meg akkor közvetlenebbnek érzi magát az ember a másikkal. Személtetem, például magázva úgy kérdezed a másiktól: Tudja, merre találom a Rellon házvezetőt? Tegeződve pedig így mondod: Tudod, hol találom a Rellon házvezetőt? Magázódva: Maga nagyon kedves. Tegeződve: Nagyon kedves vagy. Érzed a különbséget? - csacsogtam neki, bár szerintem vágta már, hogy miről is van szó. A magyar nyelv valóban nem volt könnyű, rengeteget szenvedtem vele, mire használható tudást szereztem vele kapcsolatban. Anyámék mindig is figyeltek a taníttatásomra, és mivel magyar nyelvű iskolába írattak be, így különórákra jártam magyarból. Persze tudtuk, hogy él a fordítás lehetőség is, de azért az alapokkal nem ártott tisztában lenni, úgy volt vele a család, és milyen igazuk volt...
- Mondd csak, honnan jöttél? Én Izlandról származom - érdeklődtem tőle, mert ő is elég északinak nézett ki a megjelenése alapján.
- Örvendek, Mihail Vladiszlav Sztravinszkij. Elég hosszú neved van, hogy hívhatlak? Mihail? - kérdeztem tőle széles mosollyal, majd folytattam:
- A teljes nevem Dana Straw Berry, de általában Dana-nak vagy Eperkének hívnak.
Beigazolódott a sejtésem, hogy srác még új itt, ráadásul megtudtam, hogy a szoba, ahova beosztották rém büdös.
- Az nem jó, utálom a büdös szagot. Szerintem, ha jelzed a házvezetődnek, biztosan fog találni valami megoldást erre. Vagy rászól a többiekre, hogy takarítsanak rendesen vagy tisztálkodjanak - gondolkodtam hangosan, hiszen nem tudhattam, mi volt a bűz forrása -, vagy ha szerencséd van, beoszt egy másik szobába - folytattam elgondolkodva. Szerencsére nálunk nem volt ilyen gond, mindannyian szerettük a tisztaságot a szobánkban és mindannyiunk adott a higiéniára, el sem tudtam volna képzelni, hogy egy büdi helyiségben éljek.
- Köszönöm - feleltem neki pironkodva, ez milyen cuki megjegyzés volt részéről. Parfümöt nem igazán használtam, tusfürdőkből pedig megválogattam, hogy mit használok. Azokat szerettem, amelyek nem volt émelyítőek, hanem kellemes volt az illatuk, plusz még lehetett érezni kicsit őket fürdés után is. Beszélgetés közben örömmel tapasztaltam, hogy kezdett végre elpárologni a levegőből a festményekből áradó piaszag, ráadásul Lagzi Lajcsi a fenyetésem óta halkabbra fogta a mulatozást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Lélegzetemet visszafojtva nézem, ahogy a lány közelebb lép, majd ráfog a kezemre és megrázza az. Csodálkozásom kiül az arcomra, ebben biztos vagyok, majdnem százszázalékig, de igyekszem gyorsan rendezni vonásaimat, majd én, ahogy ő rázza kezemet engedelmesen követem a mozgását sajátommal, végül elengedem. Szóval ez egy bemutatkozás féle itt? Az összefüggés még mindig nincs meg, de talán összeáll majd a kép egy kis idő múlva, hiába erősít meg benne az előttem álló is. Dana beszélni kezd én pedig szemöldökráncolva hallgatom, ahogy ontja magából a szót, és meg kell mondanom, nemigen értem miről beszél. Akkor most nekem puszit kell neki adnom, mert úgy illik és mert ő lány én pedig fiú vagyok? Nos, én ne legyek semminek az elrontója, így kicsit megvonva vállaimat, vonásaimat ismét csodálatosba rendezve lépek közelebb hozzá, simítom rá arcára kezemet, és csókolom meg másik orcáját.
- Én adok neked puszi, mert te lány vagy - mosolygok rá, miközben visszaállok eredeti helyemre, arcáról elveszem a kezemet. Nem tudom ez miért szükséges, soha nem is gondoltam volna, hogy a magyarok ennyire közvetlenek, de az biztos, hogyha fiúval találkozom, akkor pacsiznunk kell. Oké, majd ehhez tartom magam, ha lehetséges akkor nemigen szeretnék kitűnni innen, már amennyire ez lehetséges.
- Akkor téged tegezhet én? - ráncolom össze a szemöldököm ismét, miközben kezeimet zsebeimbe csúsztatom. Nem egészen világos, fogalmam sincs mi a különbség, vagy hogy az első mondatom és a mostaniak között egyáltalán van-e bármilyen más vonzat, de mindezek alapján nagyon is van. Beszélnem kell a magyartanárommal, minél előbb, és ha bele megy akkor alapvető etikai dolgokat is bevehetnénk a nyelvtanulás mellé, mert ez így egyelőre hallatlan. Nagyom furcsák a magyarok, az sem segít, hogy Dana olyan mérhetetlenül sok információt zúdított rám, amit nyilván meg fogok jegyezni, de az, hogy értem is, egy teljesen más lapra tartozik.
- Jönni Finnország, születni Oroszország - óvatosan lépek el mellette, hogy ahogy az előbb ő, úgy most én is felkönyököljek az ablakpárkányra és kifelé szemlélődve nézelődjek. - Izland szép, sokat járni oda szüleimmel - régen. Azóta túl sok év telt el, amiket nemigen tudunk már bepótolni, és részben, még ha nem is mondja az arcomba senki, ez az én hibám. Ha nem kellett volna elmennem az RJ-be, akkor talán a mai napig járnánk olyan helyekre, ahova régebben. Amikor gyerek voltam, és nem kellett félniük anyáméknak attól, hogy miattam veri szét egy srác a másiknak az arcát. Jaj, a régi szép idők.
- Amelyik neked oké - vonom meg vállaimat kicsit, vállam fölött a lányra pillantva. Soha nem érdekel ki hogy hívott, általában választásom sem volt, mert nemigen hívtak a nevemen. Kivéve az RJ-ben, ott kezdődött az, amikor én is embernek érezhettem magam. - Eperke? Szeretem epret. Finom - egy féloldalas mosoly kerül fel ajkaimra, és rögtön érzem, ahogy vélamágiám indulásnak ered ereimben, a vérem minden egyes cseppjét behálózva, de talán még időben elkapom. A karkötő, ami folyton folyvást csuklómat ékesíti nem szól bele a mágia használatba, de a Minisztériumot annál inkább értesíti. Nem akarom.
- Ezért akar megtalálni - bólintok felé egy aprót. A párkánynak hátat fordítva támasztom csípőmet neki, kezeimet keresztbe fonom magam előtt. - Külön szoba lenne legjobb nekem, ahol csak én lenni - egy kissé mélyebb sóhaj hagyja el ajkaimat, mert lehetséges, hogy az ötletet már most elvethetem. Az RJ-ben is csak azért kaptam külön szobát, nehogy véletlen levetessem valakivel a karkötőt és kihasználjam a kiszolgáltatottságát. De legalább külön voltam, ami annyira nem rossz. Nem kerüli el a figyelmemet arcára felkerülő vörösebb színárnyalat, ami automatikusan mosolygásra késztet, de nem pazarlok erre több szót. Így is ahelyett, hogy keresném azt, akit kellene, itt ácsorgok és beszélgetek, mintha nem lenne jobb dolgom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Úgy tűnt, hogy a fiú nagyon koncentrált arra, amit mondok neki. Reméltem, hogy nem zavartam össze a sok-sok információval. Épp előtte álltam, mikor hirtelen megindult felém, majd az arcomra simítva a kezét, arcon csókolt. Hú, te jó ég! Totál beleborzongtam az egészbe, annyira megérintett, valahogy mélyebb volt az egész egy egyszerű arcpuszinál, de hogy miért, azt én se tudtam megmagyarázni. Talán azért, mert nagyon vonzó volt a másik, talán a pillanat heve miatt... jó kérdés. Miközben még az előbb megtörtént dolog hatása alatt álltam, a srác közölte, hogy mindezt azért tette, mert hogy én lány vagyok, majd visszalépett az eredeti helyére. Válaszul széles mosolyra húztam a számat, legbelül kicsit sajnáltam, hogy véget ért az egész. Kicsit kidugtam a fejem az ablakon, hogy friss levegőhöz jussak, és leplezzem az arcpírt, amely megjelent rajtam. Kicsit kitisztult a fejem a légmozgás hatására, majd felfogtam, hogy mit is mondott a fiú. Te jó ég! Most azt hiszi, hogy üdvözlésképp meg kell puszilnia a lányokat! Ajajjj, ez akár még rosszul is elsülhet!
- Figyelj csak, hú, hát ez remek bemutató volt, de nem puszilhatsz meg minden lányt, akivel szóba elegyedsz és üdvözölni akarod. Szóval a puszi azokra vonatkozik, akiket már jól ismersz, akikkel többször találkoztál már, és valamiféle erősebb kötődés alakul ki köztetek. Akiket nem ismersz még, maradj meg a kézfogásnál - magyaráztam neki, nehogy később bajba kerüljön. Nem egy olyan lányt ismertem, akinek féltékeny volt a fiúja. Mondjuk én olyannal sose kezdtem volna, aki az egészséges határokon kívül mozog, például, ha alaptalanul is gyanúsítgatja a másikat.
- Persze én már kivételt képzek, mert megpusziltál, szóval mindig így fogjuk üdvözölni egymást ezentúl, ha találkozunk - fordítottam előnyömre a helyzetet egy huncut mosollyal az arcomon. Közben közelebb léptem hozzá, majd lábujjhegyre emelkedve én is adtam egy puszit az orcájára, ha már tartottam magam a szabályokhoz. Mégpedig azt mondtam, hogy fiú és lány puszit is adhat egymásnak, szóval kölcsönkenyér visszajár. Hát nem mondom, hogy nem élveztem a helyzetet.
- Igen-igen, nyugodtan tegeződhetünk - helyeseltem neki nagyokat bólogatva, hogy hangsúlyozzam a helyeslésemet.
- Wow, az klassz! Akkor feltételezem tudsz oroszul, meg finnül is. Én olaszul tanulok épp. Az annyira tetszik, mert dallamos nyelv - mondtam neki mosolyogva, majd én is kikönyököltem az ablakon friss levegőt szívva magamba.
- Örülök, hogy tetszik Izland, én is imádom. Na, és mikor költöztetek Finnországba, hány éves voltál? És miért? - érdeklődtem meg tőle. Akiket ismertem és költözködtek, azok főként azért tették ezt, mert a szüleik jobb állást kaptak egy másik helyen, de voltak kivételek is, melyek mint jól tudjuk, csak erősítették a szabályt.
- Mit szoktál csinálni szabadidődben? - tettem fel neki egy újabb kérdést, az egyik hajtincsemmel játszva. Nagyon megnőtt már a hajam, ideje volt kicsit vágatni a végéből, hogy ne töredezzen.
- Rendben, akkor Mihail-nak foglak hívni. Engem hívhatsz Dana-nak vagy Eperkének, amelyik jobban tetszik - közöltem vele vidáman.
- Bizony, finom ám az eper. Imádom én is! A tesómat meg áfonyának hívják - mondtam neki nevetve. Bizony, mi már csak ilyen gyümölcsös család voltunk. Azt még meg sem említettem neki, hogy rajtunk kívül még 4 fiútestvérünk is volt.
- Igen, egy saját szoba lenne a legjobb! Az maga az álom. De itt szerintem nem jár senkinek sem külön lakosztály, de azért egy próbát megér! - feleltem neki a szemébe nézve, reméltem, hogy meg fogja találni itt a számításait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Végre kezdem úgy érezni, hogy ha nem is teljesen, de mindenképpen kezdem megérteni a magyarok viselkedését. Na meg, ha minden lánynak puszit kell adnom, akkor abban biztos vagyok, hogy nagyon hamar bekerülök a top3 srác közé mindenkinél. Főleg a baromság listában, de ha náluk ez így szokás, akkor rendben, legalább itt menjen hamarabb a beilleszkedés, mint eddig máshol. Kezdek hozzászokni a kitaszítottsághoz, nem arról van szó, de azért bele-beleunhatok néha én is nem? Mert valóban hozzászokok, de elfogadni nem akarom, túl sokat voltam eddig magamban, főleg most, hogy anyámék is visszamentek Finnországba. Kissé elkalandozott gondolataimból a lány ismételt szóáradata riaszt fel, megilletődve nézek rá, mert megint elvesztettem a fonalat szerintem.
- Neked puszi - szemöldökömet ráncolva mutatok rá Danára. - Többieknek pedig csak később? - de ha neki adhatok most, akkor a többieknek miért csak később, amikor megengedik? Mert meg kell nekik, hiszen Dana azt mondta, hogyha jól ismerem már őket, de akkor őt is jól ismerem már? Nem mondom, nagyon cuki arca van és eszembe is jutott, hogy megszerzem magamnak. Valószínűnek tartom, elég lenne egy pöppet erősebb vélamágia, mint ami alapvetően körülöttem van és már a karjaimba omlana, mint egy engedelmes kislány. Elmosolyodom a gondolatra, mert régebben ezen még csak gondolkodnom sem kellett, hiszen csak csináltam, megtörtént, én boldog voltam, aztán mindenki ment tovább pár betörött orral.
Fejemet elfordítva kapom arcom helyett a puszit, ajkaimra. Nos, még csak vélamágia sem kellett hozzá, elég ha taktikus vagyok. Lágyan érintem ajkait ajkaimmal, kezem arcára csúszik óvatosan. A csók ilyen marad, kis szemérmes, nem mélyítem el, egyszerűen kíváncsivá tett, és most, hogy megkaptam rajtam már nem múlik. Csókja is ugyanolyan kedves és visszafogott, mint maga a lány. Még egy utolsó puszit lehelek ajkaira, majd eltávolodom tőle, és csípőmet visszatámasztom az ablakpárkánynak.
- Kicsit ebből, kicsit abból - billegtetem meg kezemet kissé jobbra, majd balra, majd fülemet enyhén előre tolva mutatom meg neki a headset fejet, ami segít megértenem a többi nyelvet. - Olasz szép. Sok szerencsét tanuláshoz - rengeteg kérdés következik ezután, és próbálom összetenni a fejembe, mégis miről van szó, amikor leesik, hogy az érdekli miért költöztünk Finnországba.
- Nincs közöd hozzá - szűröm fogaim között a választ, ami nem is válasz, de talán elérem azt, hogy ne kérdezgessen többet. A családi viszály a mai napig olyan téma, amiről nem szívesen beszélek, főleg nem olyanoknak, akiknek semmi közük nincsen hozzá. Az élet kurva szar, ha elköltözöl valahova, majd a nagyszüleid elérik azt, hogy visszaköltözz oda, ahonnan eredetileg származol, de soha nem töltöttél ott elég időt. Nem csoda, hogy minden nyelvhez fordító kell, egyik helyen sem töltöttem el elég időt ahhoz, hogy megtanuljak beszélni. Érteni értem a nyelveket, de kommunikálni nem tudok velük.
- Szeret olvasni és futni - mosolyodom el, amikor végre egy kevésbé kellemetlen témát érintünk. - Te? - nyúlok arca mellé, hogy egy rakoncátlan tincset válla mögé dobjak. Nem szeretem, ha valami nincs egybe, és az a tincs nagyon sokat rontott az összképen.
- Oké - bólintok egyet arra, hogy hogyan hívhatom és ő hogy hív engem. Meg kell hagyni, bármennyire is aranyos a csaj, rengeteget beszél, amit nem mindig tudok követni. - Áfonya is szeretem. Kedvenc gyümölcs, főleg vörösáfonya Finnországból - csúsztatom tarkómra kezemet, miközben fejemet hátravetem és nyakamat megfeszítve próbálom kiropogtatni a megfeszült és beékelődött inakat.
- Úgy hallani apámtól Mestertanoncok kérhetnek saját szoba - ráncolom a szemöldökömet értetlen, és csak remélhetem, hogy apámnak lesz igaza, nem pedig az előttem állónak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Bizony, jól mondod. Többieknek csak akkor puszi, ha megengedik már - feleltem neki vígan. Nem mindenki díjazná, ha így kezdené el az üdvözési formát ami teljesen érthető volt a kultúrát tekintve. Bezzeg, ha Olaszországban lennénk, ott lazábbak lennének az íratlan szabályok is, ugyanis ott imádnak pusziszkodni az emberek. Ami ezután következett, arra bizony nem készültem fel. Mikor az orcájára szerettem volna puszit adni, hirtelen elfordította a fejét, így az ajkára sikerült cuppanóst adnom. Azonban ez nem egy villámgyors akció volt, mert ő is viszonozta, ráadásul még a kezével is megérintette az arcomat. A csókja egyszerűen csodálatos volt, iszonyat jól esett, mikor a puha ajkai megérintették az enyémet. Legszívesebben örökre ebben a helyzeten maradtam volna, de ahogy mondani szokás, egyszer minden véget ér. Szívesen vettem volna még egy kis repetát, végül pedig kaptam tőle még egy utolsó ajakcsókot. Szinte a fellegekben jártam, annyira megérintett ez az egész, ráadásul ez volt életem első csókja, ami nagy dolog volt számomra. Igazán szerencsésnek mondhattam magam, hiszen a fiú rém helyes volt, és tudta, mi a dörgés. Most teljesen elpirultam, hirtelen melegem is lett, úgyhogy gyorsan kidugtam a fejem az ablakon, hogy javuljon a helyzet.
- Hú, hát ez... ez fantasztikus volt! - közöltem vele nagy vigyorral az arcomon, mikor újra feléje fordultam.
- Szuper! Приятно познакомиться(örülök a találkozásnak) - ennyit tudtam oroszul, meg néhány szót még, anyáméktól kaptam régen egy képeskönyvet, amelyben mindenféle vicces ábra volt oroszul feltüntetve. Sokat persze nem tudtam, de ezzel az alapvető dologgal tisztában voltam. Anyám tanulgatta kicsit a nyelvet, de később felhagyott vele. Közben megszemléltem a headsetjét, amely segített neki felismerni a nyelveket. Elismerően bólintottam, nem volt rossz ötlet, hogy magánál tartotta, hiszen elég színes volt a Bagolykő társasága nemzetiségeket illetően.
- Bocsánat, nem akartam belehatolni a magánszférádba - vágtam rá gyorsan a szemeimet lesütve. Valóban illetlen kérdés volt tőlem ez... sajnos jellemző volt rám az, hogy előbb beszéltem, mint gondolkodtam volna. Reméltem, hogy nem orrolt rám meg emiatt a fiú. Közben egy kellemesebb témára, azaz a hobbikra terelődött a szó. Meglepett, hogy mennyi közös volt bennünk. Közben Mihail a vállam mögé helyezett egy hajtincset, ami által újra sikerült elpirulnom, szinte beleborzongtam az érintésébe.
- Ez nagyon jó, én is szeretek olvasni és futni is. Imádok olaszul tanulni, úszni, verseket írni és játszani a tűzzel. Vagy rossz fát tenni a tűzre, szóval tilosban járni, mikor nem szabadna - magyaráztam neki mosolyogva.
- Milyen könyveket szeretsz olvasni? - kérdeztem tőle a szemébe nézve kedvesen.
- Én mindent szeretek műfajtól függetlenül, az a lényeg, hogy lekössön és izgalmas legyen - tettem hozzá ezt a fontos információt.
- Én is szeretem az áfonyát, meg az epret, málnát is. Kissé vicces, hogy pont gyümölcsökről neveztek el minket a szüleim - nevettem el magam, eléggé ironikus helyzet volt ez.
- Tényleg? Ez remek hír, remélem igaza lesz - igazgattam a hajamat, miközben rá koncentráltam teljes energiámból. Nagyon élveztem a társaságát, reméltem, hogy nem ez volt az első és utolsó alkalom, hogy találkoztunk. Valamilyen megmagyarázhatatlan dologból teljesen elbűvölt, marha szerencsés lesz az, aki majd a barátnője lesz. Persze kérdés, hogy akar-e majd komoly kapcsolatot, de ez az ő saját döntése volt, mindenesetre örültem, hogy tőle kaptam meg életem első csókját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Hevesen bólogatok arra, hogy megértettem. Csak annak jár a puszi, akit régóta ismerek és, aki megengedi, szóval idegeneknek semmiképpen sem kéne cuppanóst nyomnom az arcára. Nem tudom ki hogy van ezzel, de én örülnék, ha én akarnám megpuszilni magam, mindenféle elfogultság nélkül, mert ha még nem tenne rá a vélaság akkor sem lenne okom panaszkodni. Az alapvetően szőke haj és kék szem vélaság nélkül is megmarad az emberben, így a vélalét csak ad egy kis pluszt, ami kiemeli mindenemet konkrétan. De ugye, semmi elfogultság.
A csók csak őt érte váratlanul, nem mondhatom, hogy mindvégig ez volt a tervem, de eszembe jutott már egyszer-kétszer a beszélgetés alatt, hogy lopok tőle egy csókot, és láss csodát! Végül sikerült is, amit a legnagyobb örömmel fogadott, pedig isten látja lelkemet, nem használtam vélamágiát, egyszerűen kapott egy csókot, amelyet időben sikerült tökéletessé tennem, és megkapta a megfelelő lezárást is. Mondjuk arra nem számítottam, hogy kihajol az ablakon, bár arcának pirosságából ez érthető.
- Örülni - mosolyodom el kedvesen, de csak rásandítok, mert tudom, hogy nem lehetett rossz, hiszen rólam van szó. A tetoválás is megtekintésre kerül. Igazán egyszerű okai vannak annak, amiért a megbűvölt tetoválás mellett döntöttem. Először is nem hordok ékszert, és csak azért, hogy megértsem azt, amit nekem beszélnek nem is fogok, nyilvánvalóan, másodszor pedig mindennemű ékszer hordása egyelőre a karkötőn kívül eszembe sem jutna, mert mindig elhagyom őket. Így ezen okok eléggé kizárják az ékszerhordást szerény véleményem szerint, ráadásul a tetoválás a fülem mögött még jól is néz ki. Nem nyúlhattam mellé vele.
Lehunyom szememet pár pillanatra, csak bólintok egyet. Olyan szinten nem hatolt be sehová, mint valószínűleg szeretett volna, de ezek olyan dolgok, amikről nem szívesen beszélek. Nem hogy egy idegennel, de még a saját anyám sem tud kicsikarni belőlem rendes feleleteket a kérdésekre ezzel kapcsolatban. Elmondtam nekik is mindent, ami ezzel kapcsolatban a szívemet nyomja, ha változás lesz, mindenképpen szólok. Hogyne...
- Rossz fa tűzre? - ráncolom szemöldökömet értetlenül, miközben mosolyogva nézem, ahogy ismét elpirul érintésemre. - Nem érteni, de hajrá! - vonom meg vállaimat, karjaimat keresztbe fonom magam előtt. Lehunyt szemekkel hallgatom Dana szóáradatát, majd amikor befejezi nyitom csak ki pilláimat, hogy elkapjam tekintetét.
- Minden - felelem szűkszavúan. - Író sem lenni fontos, csak érdekes legyen leírva - könyvek terén vagyok talán a legjobban elfogadó, mert valóban mindent olvasok, ami jól van megírva teljesen mindegy milyen kategóriájú könyvről beszélünk.
- Szeretem gyümölcs - szinte észrevétlen nyalom meg alsó ajkamat nyelvem hegyével, hogy mindennemű gátlás nélkül nézzek végig a lányon, majd egy simlis mosoly mellett folytassam onnan, ahonnan eredetileg is indultunk.
- Szóval Rellon vezető lenni alagsor? - emelem meg egyik szemöldököm kérdőn Danát fürkészve közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Megnyugodtam, mikor a fiú megértette, hogy nem jár ám mindenkinek puszi, csupán annak, akivel már jóban van. Nagyon cukin fogadta, mikor közöltem vele, hogy ez a csók remek volt, bár ez volt életem első csókja, amit nem adtam a tudtára, így nem is volt összehasonlítási alapom. De ember legyen a talpán, aki überelni tudja ezt, úgy voltam most vele, meg egyébként is csodás volt, és csak ez számított. Végignézve a srácon eltűnődtem magamban, hogy ilyen kinézettel bizony tutira nincsenek csajozási gondjai. Ráadásul még kedves és udvarias is volt, szóval jól fog vele járni a szíve választottja. Már, ha lesz olyan, nem ismertem igazából, hogy milyen kapcsolatra vágyott, lehet, hogy semmilyenre, nem tudhattam. Bár idővel, ha rátalál az igazira, akkor majd úgyis zajlanak maguktól a dolgok. Emellett örömmel vettem, hogy nyugtázta a bocsánat kérésemet az indiszkrét kérdésemet illetően.
- Valami olyasmit csinálni, amit nem szabad, azt jelenti, hogy rossz fát tenni a tűzre. Tudom, a magyar nyelv egyenesen borzalmas, annyi fura kifejezés van - csicseregtem neki mosolyogva. Hát még nekem is kihívás volt elsajátítani ezt a bonyolult nyelvet, nem kis időbe telt, mire megtanultam a dolgokat, de még így is voltak hiányosságaim, nem is kevés. Azért azt méltányoltam a szüleim felől, hogy sok pénzt öltek a taníttatásomba, ennek végül meg lett az eredménye. Azonban sok olyan kifejezést tanultam itt még pluszban, amelyet valóban csak a helybeliek ismertek.
- Akkor ebben hasonlítunk. Nálam is az a lényeg, hogy érdekesen meg legyen írva a könyv - válaszoltam a fiúnak úgy, hogy ő is megértse, amit mondok neki. Miután közölte, hogy szereti a gyümölcsöt, egyenesen végigmért, amely megint csak pirosságot csalt az arcomra. Legbelül kicsit szidtam magam, hogy mindenen elpirulok, nem is értettem miért, hiszen nem volt rám jellemző. Bizonyára Mihail váltotta ki belőlem ezt a szokatlan reakciót, ami mondjuk jelen esetben teljesen érthető volt.
- Igen, a Rellon vezetője az alagsorban van az irodájában. Odatalálsz vagy elkísérjelek? - kérdeztem tőle kedvesen. Szívesen segítettem neki eljutni a kívánt helyre, ő is nagyon rendes volt velem, és egyébként is nagyon bírtam. Bárcsak sose térne véget ez a találkozás, bár tudtam, hogy egyszer minden jónak vége szakad, az élet nevű játék már csak ilyen volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Azt már tudjuk, hogy fejlődőképes vagyok, ha a magyar nyelvről és a mondatok jelentéséről van szó. Sok mindent kell tanulnom még, nem tagadom, de talán ha beszélgetek magyarul, akkor nem megy majd olyan rosszul, mint ahogy eddig hittem.
- Értem - az egyszerű szavak mennek, nem kell őket túlspilázni. Még a jelentésük is egyértelmű, és bár szívesen beszélgetnék végre egyik anyanyelvemen, nem mintha bármelyik is túl jól menne, de talán könnyebb lenne. Ez a hátránya annak, ha nem töltesz elég időt sehol, mert bár megértem, amit oroszul vagy éppen finnul mondanak nekem, de válaszolni nem tudok. Sőt, az orosz és az ukrán talán jobban megy, mint a finn, de valahogy az angollal értetem meg magam a legjobban. Még a mugli iskolában erőltették nagyon ránk, és tekintve, hogy Walesbe is néha kell menni, nem jön rosszul a dolog, főleg, hogy egyszerűbben tanultam meg, mint a kurva oroszt. Anyámék meg mit sem törődve azzal, hogy a gyerekük éppenséggel egyik nyelvet sem beszéli valami jól, költöztek ide-oda, még végre dűlőre jutottak, hogy akkor Finnország a nyerő. Az az ország, ahonnan apám alapvetően indult még fiatalkorában. Én meg? Eljöttem inkább Magyarországra tanulni, nehogy véletlen egymás közelében legyünk, na nem mintha az én hibám lenne az, hogy állandóan a legmesszebb iskolákba kell járnom vagy mennem. Lásd; RJ. Oda sem én akartam menni.
- Örülni - sokkal több közös van bennem meg a lányban, mint azt elsőre gondolná az ember. Bár külső szemmel biztos szörnyen viccesek lehetünk, de kellemes vele a társalgás, kivéve, amikor olyanra kérdez rá, amihez semmi köze. Azt is abszolváltuk igazából, nem is akarok rajta tovább rágódni.
Arcán feltűnő pirosság nyilvánvalóan nem kerüli el a figyelmem, mosolyom kiszélesedik - egyszerű mosoly, komolyan -, és hízik a májam a reakciótól. Mindig hízik ilyenkor, hogyne hízna, de ha újra és újra láthatom, akkor csak jobban esik. Alapból sem vagyok egy csúnya gyerek - khm -, de a vélaság még csak dob egy fokot az egészen. Szerencse? Nem mondanám. Gének? Annál inkább, mert a vélamágia használata nélkül is olyan reakciót váltok ki Danából, ami egyszerűen felemelő.
- Odatalálni - biccentek felé egy aprót, majd lassan fordulok felé. Tenyeremet simítom arcára, türelmesen megvárom, amíg felpillant rám, hiszen nem sietek sehova. Amikor végre megtörténik mosolyodom el féloldalasan, majd szemeimet lehunyva húzom közelebb magamhoz, hogy ajkaink ismét találkozzanak. A csók lágy, szinte már olyan, mint egy felhő puha érintése, és nem is mélyítem el. Majd legközelebb talán. - Köszönöm - suttogom ajkaiba, mielőtt eltávolodnék tőle. Másik kezemmel egy rakoncátlan tincset tűrök füle mögé ismét, majd tenyeremet elvéve arcáról dugom zsebre kezeimet, fordítok hátat és indulok el még egyszer. Most már tényleg meg kell találnom azt az embert.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Aranyos volt, hogy el tudtam magyarázni egy szófordulatot a fiúnak, amelyet aztán meg is értett, ez számomra igazi sikerélmény volt.
- Я тоже рад. (Szintén örülök) - válaszoltam Mihail-nak mosolyogva. Most rém büszke voltam azokra a kifejezésekre, amelyeket anyámtól tanultam. Sose gondoltam, hogy bármi haszna lesz az általa tanultaknak, de most bebizonyosodott, hogy tévedtem, és igenis nagy értelmet nyert a nyelvtanulás.
- Klassz, hogy ilyen sok a közös bennünk - mondtam a srácnak széles mosollyal a számon, majd közelebb húzódtam hozzá. Nagyon vonzó volt számomra, igazából nem is tudom, mi fogott meg benne... A szeme színe, a magabiztossága és még sorolhatnám, ez mind pozitív volt számomra. De úgy összességében az összhatás volt, ami előrébb lendített a nem létező kapcsolatunkban meg valahogy olyan volt a kisugárzása, amely nagyon vonzónak hatott.
Miután Mihail közölte, hogy oda fog találni a keresett helyszínre, néztem egy nagyot, hiszen ez azt jelentette, hogy külön válnak az útjaink. Ám ahelyett, hogy ott hagyott volna magamra mindenféle magyarázat nélkül, tenyerét hirtelen az arcomra simította. Mikor felpillantottam rá, magához húzott szenvedélyesen, majd egy lágy csók hagyta el a számat általa, amely iszonyat jól esett. Legbelül azt kívántam, bárcsak elmélyítené a csókot, kíváncsi voltam, vajon milyen lett volna akkor, mennyire lett volna szenvedélyes, hogyan éltem volna meg, milyen lett volna igazából átélni... hirtelen kívántam azt, hogy magához húzzon, majd szenvedélyesen megcsókoljon... talán egy másik alkalommal teljesül majd a kívánságom. Abba is beleborzongtam, mikor Mihail egy rakoncátlan tincset a fülem mögé tett. Kicsit sokat képzeltem a történetbe, mely aztán úgy volt tökéletes ahogyan elkezdődött, aztán véget ért. Ez az egész fantasztikus volt számomra, majd mikor véget ért a "varázslat" és visszafordult megkeresni a célszemélyt, realizáltam magamban, hogy nehéz volt elengednem, de bíztam benne, hogy hamarosan újra találkozni fogunk. Miután egyedül maradtam, picit még levegőztem a nyitott ablaknál, majd becsuktam azt, és tovább indultam a dolgomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Kezdek felébredni a "téli álmomból". Már a megszokott, rongyosra játszott "tanóra, cigaretta, kaja, gitár, éjszakázás, ismétlés" lemez helyett ismét elkezdtem régi szokásomnak hódolni, ami lényegében abból állt, hogy fel-alá mászkáltam a kastélyban, mint aki el van veszve. Csak megyek, amerre az általában mezítláb talpaim visznek. Eddig még nem néztek elveszett elsősnek, szóval lehet céltudatosabbnak tűnhetek kívülről. Ilyenkor be szoktam tenni a fülesemet, valami melankólás gitármelódiát áramoltatok a fülembe és nézelődve végigfolyok a folyosókon. Kedves elfoglaltság.
 Egyetlen jó dolog azért van abban, hogy télen bakancsot kell hordjak a kastélyon belül is: Kellemes hallgatni, ahogy a dallamokon áthallatszik a kopogás és csoszogás, ahogy botorkálok előre. A mostani kis császkálásom a Keleti szárny felé vezetett. "Hmm... asszem erre van a Levita birodalma..." gondoltam magamban. A Levitában még sosem jártam. Asszem csak az Eridonba tudtam beosonni egyszer. Azt is Fanni miatt. Néha még hiányzik. De már nem fáj annyira. Szó se róla, sok dal született a kis összekavarodásunkból. Na jó, több volt az, mint kavarodás. Szerettem, de elment. Lehet nem is miattam, de nekem akkor is magamra kellett vennem. Eh, inkább számot váltok.
 Lazán neki is dőlök a falnak és elkezdek a mugli készülékemmel babrálni. Ekkor érzem, hogy van valaki a közelben. Nem nézek fel, nem tudom, ki az, de már kezd kicsit kényelmetlenné válni. Tudom, ez egy elkerülhetetlen velejárója annak, ha az ember így néz ki, viszonylag hozzá is szoktam, de most nem voltam olyan passzban, hogy elnézősködjek. Ezért hírtelen felnéztem az illetőre. Igyekeztem felvenni a szemkontaktust... és akár kicsit ráijeszteni. Most nincs kedvem a megvető tekintetekhez. Van, hogy a legjobb védekezés a támadás. Na, erre mit lépsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Napról napra kevésbé félek a szfinx rejtvényétől. Először tartottam attól, hogy kinn maradok éjszakára, de ha nagyon nehéz feladványa is van, általában mindig jön valaki, akivel összedugva a fejünket megszüljük a megoldást, és ilyenkor még jól is esik, hogy van kivel beszélgetnem.
Az órák után vidáman slattyogok a körletünk bejárata felé, hogy végre lepakoljam a tankönyveimet és elmehessek enni a nagyterembe. A folyosón azonban egy furcsa figurát pillantok meg. Nem vagyok itt olyan régóta, nem ismerhetek mindenkit. Szent meggyőződésem, hogy a rellonosok felét például még nem is láttam, annyira elbújtak az alagsorban. A srác elég feltűnő jelenség, hogy mit ne mondjak. Az öltözködése, no meg amiket varratott magára... Biztosan nem én vagyok az első, aki ma megbámulja. Aztán a piercingek és fültágítók! Az első gondolatom, hogy a gyereket mégis hogy engedhetik így az iskolában közlekedni, s már el is kezdem darálni magamban a házirendet, az öltözékre vonatkozó passzust keresve.
De mielőtt tovább folytatnám... Ha még nem szekálták szét a külseje miatt, akkor biztosan veszélyes. Ezért állhat a szabályok felett. El is akadok a szöveg felidézésében, mikor meglátom a kezében a lejátszóját. Basszus, hónapok óta nem láttam varázstalan eszközt, még szép, hogy felcsillan rá a szemem. A kastélyban csak a megbűvölt gramofonokon élvezhetem a zenéket. Hallottam persze, hogy rúnázással használható néhány kütyü, de nem sok diák rohangál itt ilyenekkel. Nem divat, de nem is olcsó mulatság.
Így cövekelek a falnak támaszkodva, elfeledkezve arról, hogy mióta is nézem. És hogy ez egy idő után látványos tud lenni, az egészen nyilvánvaló. Lefagyok, ahogy hirtelen rám néz, és csak nagyokat pislogok rá bamba arccal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

  Itt a Bagolykőben nemigen kerültem összetűzésbe senkivel. Na jó, az a srác az erkélyen egy egyszeri alkalom volt, de azon túl mindenki tök jófej és nyitott. Amíg a muglik között már amiatt is kiközösítenek, nevetség tárgyává tesznek, hogy piros kabát van rajtad, itt nézhetsz ki akárhogyan, nem szólnak egy szót sem. Mondjuk lehet hozzáad a tényhez, hogy a felnőtt kor küszöbén a felnőttek felhagynak azzal, hogy bemeséljék neked és önmaguknak, hogy ez csak egy korszak. De azért lehet egy közösség akármennyire elfogadó, akármilyen laza, néha még mindig kapok furcsálló, kikerekedő tekinteteket, amikor végigcsoszogok a folyosón. De az, hogy kikerültem abból az ítélkező, mugli közegből, nemcsak azért hozott pozitív hatást, mert így rájöttem, hogy nem bennem van a hiba, csak rossz közösség vett körül, hanem azért is, mert így volt időm, hogy fejlesszem az önbizalmam és vastagítsam a bőrt a képemen. Habár a dolog, ami Fanni és köztem történt... illetve annak a vége eléggé betett ennek az ön-elfogadási folyamatnak, úgy érzem mostanra visszatért a régi önbizalmam.
 De vannak olyan pillanatok, amikor egyszerűen olyannyira padlón vagyok, hogy nem igazán tudom helyén kezelni a dolgokat.Lehet, hogy a mostani is egy ilyen alkalom. Igyekeztem mélyen a srác szemébe nézni. Mi az istent bámul? Miért érzi azt, hogy joga van engem bámulni, csak mert máshogy nézek ki, mint ő? A harag mellett azért előbújt a fájdalom a múltból. Lehet akkor kevésbé éreztem volna rosszabbul magam, ha nem a szép vékony, magas, gyönyörű arcszerkezetű srácok csúfoltak, vertek volna meg mindig. De várjunk! Már nem az az alacsony, kerek, jóllakott ovis arcú kissrác vagyok, mint anno. Itt az ideje, hogy visszavágjak. Most én irányítok.
 Szépen lassan, lesajnáló tekintettel megindulok felé. Azt akartam, hogy féljen.
- Mi van, bazd meg, nem tetszik, amit látsz? - értem oda hozzá, mindvégig tartva a szemkontaktust - Azt hiszed, hogy olyan kurva jó poén bámulni a másikat, HAH? - léptem hozzá pont olyan kényelmetlenül közel, hogy uralni tudjam a szituációt. Nem bánthat, most én vagyok az erősebb... legalább is ezt próbálom elhitetni vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Túlságosan is feltűnően bámészkodom, amiért súlyos árat kell fizessek. Hirtelen pillantásától földbe gyökerezik a lábam. Most mi legyen? Nem szeretnék elhaladni mellette ezek után. A körletem felé viszont kénytelen lennék mégiscsak arra menni. A fiú ráérősen megindul felém, tetoválásai egyre inkább kivehetőek lesznek számomra, ahogy az is nyilvánvalóvá válik rövidesen, hogy jóval magasabb nálam. Mit is vártam, nem vagyunk egy évfolyam. Ez az edzettségében is látszik, szóval amúgy minden szempontból alulmaradnék egy esetleges konfliktusban. Igen, ahogy hallom, a hangját se fél használni.
Durva kérdésére lesütöm a szemeimet, majd bűnbánóan megrázom a fejem. Már olyan közel van, hogy rá se merek nézni - pedig nagy a kísértés! -, ezért a folyosó különböző pontjaira helyezem a tekintetem.
- Nem, én nem... - tiltakozom a kijelentéseire, majd eggyel hátralépek, hogy a köztünk lévő távolság ne legyen olyan feszélyező. - Én nem is poénkodtam! Ne haragudj, hogy rád néztem - erősködöm neki, hátha ezzel menthetem a menthetőt. Na jó, ez az utolsó mondat egy kicsit félreérthető. Most nagyon vigyáznom kell, hogy ne öntsek olajat a tűzre. A kínos csend ellen azt hiszem, a kommunikáció lenne a legjobb megoldás, még mielőtt tettlegességig fajulnának a dolgok, amit nyilvánvalóan nem szeretnék. Azon kezdem el magam törni tehát, hogy valami frappánssal terelni tudjam a témát, és akkor hátha az indulatai is csillapodhatnak. A képzeletbeli villanykörte azon nyomban égni kezd a fejem felett.
- Nos, én csak... csak... csak izé. Azt néztem, hogy mivel hallgatsz zenét. Jó újra mugli technológiát látni a kastélyban - hebegem, és még egy kínos mosolyt is erőltetek az arcomra. Klassz lenne egy ilyen nekem is, egész nap nyomnám a zenéket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

  Mindig azt hallottam, hogy azok, akik minket bántottak, régen őket is bántották és az így felhalmozott stresszt, fájdalmat, frusztrációt vezetik le másokon. Szóval felnőve, kikerülve a szituációból vagy ez ellen fogsz küzdeni, vagy az ez által okozott trauma túl nagy és a hegek örökre benned maradnak, vagy magad is agresszorrá válsz. Én full pacifista vagyok, mindig is elutasítottam az erőszakot. Habár a most történtek fényében ezt nehéz lehet elhinni.
  Ahogy közelítek a srác felé, lesütötte a szemét és megszeppenve megrázza a fejét. Fél. Tőlem. És ez egy csavart, gusztustalan büszkeség-félével töltött el. De hát bámult a szemét és biztos be is szólt volna valamit, ha elmegy mellettem, így azt kapja, amit megérdemel, majd soha többet nem jut majd eszébe, hogy valakit lenézzen a külseje miatt. Oh, vagy egyáltalán nem is ez volt a szándéka? A maradék vér is kifut a fejemből és elkerekedett szemmel hallgatom a srác mentegetőzését. Szegény, mi a frászt képzelek én magamról, ijesztgetek itt más diákokat? Hagytam, hogy a paranoiám felül kerekedjen rajtam, és most itt áll velem szemben egy kissrác, azt gondolva, hogy egy rossz szó és kiverem belőle a szuszt is. Így csak álltam ott, égő pofával és azt kívántam, bár nyelne magába a kastély.
- Oh....ahm... akkor...ahm... jó. - lépek én is egy lépést hátra és egy nagy sóhajtás után a tenyereimbe temetem az arcom - Oh, baszki ne haragudj, akkora állat vagyok, csak tudod van ez a védekező mechanizmusom és néha kicsit paranoiássá válok, kérlek, bocsáss meg! - darálom le az egészet, aztán ujjaim közül bűnbánóan a szemébe nézek. Remélem, hogy elfogadja a bocsánatkérésemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Oldalra billentett fejjel vonom fel a szemöldökömet, amikor nem egészen értem, hogy miért hagy fel hirtelen az agresszivitással. Összezavarodik és leesik neki, hogy ártatlan vagyok. Siker! Ezek szerint jól érvelek, és igenis nagy ereje tud lenni a szavaknak. Viszont mi lett volna, ha nem így reagálok, és mondjuk provokatívan nekiállok vele kötekedni? Vagy esetleg eleve azért kezdtem volna el bámulni őt, hogy összeugorjunk? Nem tudom, hogy azok a karok egy erősebb ellenfél esetében is képesek lennének-e megvédeni a srácot, ha valaki esetleg másképp reagálna a viselkedésére.
Sajnálóan nézem őt végig, ahogy a tenyereibe temeti az arcát, én pedig kezdem magam nagyon kellemetlenül érezni. Olyan furcsa, mégis az igazságérzetemnek tetsző, hogy a végén még ő kér bocsánatot tőlem, mielőtt bármi rosszat is csinált volna. Na jó, a káromkodásai elég durvák voltak, ritkán mondanak nekem ilyen cifrát az iskolában.
Igazából egy kicsit ez a védekezési mechanizmusa is megijeszt, amit emleget. Remélem nem valami pszichopata a fiú, akinek a hullámzó hangulatától a jövőben tartanom kell. Nem világos előttem, hogy miért alakulhatott ki ez nála, de ellentmond annak, hogy cserébe még feltűnőbben nézzen ki. Azután kezdődhetett volna, hogy így kipingálta magát?
- Öhm, nézd, nem haragszom. Felejtsük el ezt az egészet, és... nem tudom - vonok vállat, szám szélén halvány mosollyal. - Azért meg nem értem, miért lepődsz meg, hogy rád néznek. Nem sok diák van, aki ÍGY néz ki - harapom el el a mondat végét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

  Ezúttal is köszöntjük önöket a "Matt megint hagyja, hogy elragadják az érzelmei és emiatt kínos és gáz szituációkba keveredik." legújabb adásában, ahol is hősünk egy elsősre kiabál, minden valós ok nélkül. Konkrétan éreztem, hogy ég a pofám. Amit csak még inkább felerősítettek a hideg tenyereim, mikor beléjük hajtottam a képem. Szétnyitom az ujjaimat, hogy lássam az "áldozatom" reakcióját. Eléggé lesajnálóan néz rám. Meg tudom érteni, én is azt tenném a helyében. Biztos valami elmebeteg, viselkedés-zavaros seggfejnek gondol. Elképesztően nagy küldetés-tudatot, illetve vágyat éreztem, hogy kiengeszteljem... vagy legalább is hogy megváltoztassam a -valószínűleg- rólam kialakult véleményét, ami tőlem meglepően szokatlan volt. Általában nem érdekel, mások mit gondolnak rólam, illetve megtanultam lerázni. Lehet, hogy a cselekedeteim helytelensége, ami alapján ezt a következtetést levonta, sarkallt erre, a lényeg, hogy jobb színben kívántam feltűnni előtte.
- Ah, kösz, de tényleg nagyon sajnálom, hogy seggfej voltam - sóhajtottam, tekintetem pedig a plafonra ugrott - finoman fogalmazva. - toldottam meg a mondatot egy félmosolyos szemforgatással. Őszintén boldog voltam, hogy ezt az egész fiaskót maga mögött akarja tudni, így nagyobb esélyem is volt tiszta vizet önteni a pohárba.
  És akkor jött a klasszikus "Te keresed a bajt azzal, hogy így nézel ki" ami bevallom, kicsit rosszul esett.
- Ahh, tudoom... - dörzsöltem meg szomorkásan a jobb szememet - Egy ideje már így nézek ki és hozzá kellett volna szoknom, de na, az embereknek akkor sem kéne megvetéssel bámulni rám. Meghát... - hallgattam el egy pillanatra. Hirtelen nem tudtam, hogy meg akarom-e osztani ezt a kicsit kényes információt vele. De valami mélyen mégis azt éreztette velem, hogy no para. Kezemet karba téve, a padlót fürkészve folytattam, kissé talán félénk hangon - az előtt is ilyen megvető pillantásokat kaptam, mielőtt jött volna a tetoválás, piercing, tudod, a máz... amellett, hogy ez tetszik, ez ilyen... védekező falként is funkcionál. A nem kívánatos személyeket távol tartja, akik így nem bánthatnak. De ezek szerint ez nem mindig sikerül. - néztem tovább a padlót. Már nem is igazán érdekelt, hogy mit reagál erre a kis... megnyílásomra, csak álltam, s az emlékek átjártak. Kedves...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

- Nyugi, láttam már rosszabbat - veregetem vállba a vallomása után. Hangom vigasztalóan cseng, ahogy felidézem kobakomban a felső tagozat szörnyűségeit, amit olykor újból átélek a rellonosok zaklatása által. Az, hogy rám kiabál és megindul felém, miközben elhord körülbelül mindennek, nem is igazán tekinthető támadásnak szerintem. Egy hajszál híján múlt, hogy ne legyen belőle tettlegesség, de előbb vagy utóbb tényleg eljutok odáig, hogy az ilyenek már leperegjenek rólam. Mindenesetre a fiú kiabálását nehezen fogom elfelejteni... Nem szeretem, ha indulatosan szólnak hozzám.
- Megbocsátok - ha ezt akarja hallani, hát tessék. Arcom komótosan húzódik széles mosolyra, és amilyen ártatlanul néz rám, úgy halványodik bennem az előbbi támadó tekintete. Tartok még tőle valamennyire, de már sokkal kevésbé tűnik ijesztőnek a külseje. Talán csak kezdem megszokni.
Testsúlyomat egyik lábamról a másikra áthelyezve billegek. Hallgatok, mert most annak van itt az ideje. Barátságos szemeim arról árulkodnak, hogy nyugodtan megoszthatja velem a gondolatait, hiszen sokszor az a legjobb, ha kibeszéljük magunkból azokat a dolgokat, amik nyomják a lelkünket. Nem merek közbevágni, csak olykor bólintani egy aprót. Próbálom megérteni a srácot, még ha ez nehéz is az eltérő stílusunk miatt. Viszont amit mond, az nagyon is érthető, de csak a sztereotípiákat erősíti bennem.
- Nem megvetően néztem rád, csak furcsán. Mert nem nézel ki hétköznapinak. Ráadásul mugli eszközzel mászkálsz egy varázslósuli folyosóján - javítom ki, megmagyarázva a viselkedésemet. Mégis mit várt, úgy őszintén? - Sajnálom, hogy piszkálnak. De az emberek ilyenek, nem tudsz mit csinálni, bárhogy nézel ki, nem úszod meg teljesen. Én is szívtam vele egy csomót. Néha még most is - sütöm le a szemeimet újból, de talán sikerül lelket öntenem belé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Kicsit ideges vagyok. Kicsit nagyon. De tökre el fogom én ezt rejteni, ha meglátom. Vagy valami olyasmi. Igazából tavaly nem csináltam ilyet, most próbálkoztam és... siker! Egyre jobb. Bár nem tudom, mekkora kihívás van abban, hogy elhívnak valakit a bálba meg ilyenek, de nekem eléggé. Mindegy. Lesz ez még így sem? Nem tudom. Nem szoktam lányokkal lógni!
Megigazgatom magamon ezt a piros csodát, nem épp érzem azt, hogy ez a színem, de hát, ha egyszer ezt kérték, akkor ez van. Az ingem nem sikerült jóra, azt is pirosnak akartam, halovány lett mert igen, ezeket én színeztem át és tökre büszke vagyok, még ha... ilyen nyomorult is lett kicsit. Mert a normál ember feketét vesz, ha valami hivatalos, nem akartam külön még venni, mert minek, nem veszem fel többet majd úgysem, mert minek. Mármint, a piros. Egyszeri nem? Fogalmam sincs. De nyakkendőre már nem futotta, amúgy sem szeretem, a cipőm barna, nem volt kedvem még azt is mázolni, szóval érdekesen festek. Talán. Elsőnek úgy véltem, majd jól megfésülködök, legalább egy évben egyszer, de aztán elvetettem. Úgy lássanak, lásson, ahogy mindig is, így természetes. Hozhattam volna tök romantikusan virágot is, de ez nem randi, vagy nem tudom az e, ez most ilyen lett. Locsoltam kölnit is magamra, mint a nagyok, jó ez ide címmel és most... órát nézek. Még van idő, én szaladtam ide túl hamar, mert izgulok mint a fene és mert már mennék. Nem tudok táncolni, remélem az, ha jobbra kettőt és balra kettőt tolok, elég lesz. Arra viszont kíváncsi leszek, hogy milyen lesz a hely. Mindenre.
Betti amúgy halál aranyos csaj, nem röhögött, amikor harmadszorra sikerült kinyögnöm, mit is akarok, szóval már jó jel. A nagyteremben léptem oda hozzá, bár tény, követtem az egyik háztársam, aki a mellette ülőt kérte fel, én meg biztos vérszemet kaptam, hogy mikor véletlen találkozott a tekintetünk, ki is mondtam. Nem baj, nem kár érte. Jó lesz ez.
Ugye?
Én már készen állok, kicsit hintázok a sarkamon, miközben várom őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem türelmetlenkedem, csak egy picit, mennék is meg... kicsit nem is. Elvégre, nem csak a mi évfolyamunk lesz ott, sőt, nagyon sokan lesznek, tavaly is csak megnéztem, csak azt, mennyien meneteltek és bahh. Elég is volt. De idén vagyok olyan őrült, hogy megmutatom a gyönyörű mivoltom és tánctudásom. Nem baj, nem baj, egyszer én is leszek majd végzős és nekem is lesz ilyesmim, valószínűleg, akkor aztán nem tudok kibújni alóla. Vagy hát, halotti bizonyítvánnyal biztosan, de olyan radikális megoldásokhoz nem folyamodnék, meg ki tudja, lehet jó lesz, élvezem és kész. A bulik amúgy jó dolgok, a legnépszerűbb embereknek főleg, akik valahol csak vannak, azoknak meg pont elég. És ez a legjobb benne. Meg a zene. Meg minden. Remélem Petya is ott lesz, nem volt időm kifaggatni, hogy sikerült-e valakit találnia a bálra, vagy ha mégse, amúgy eljön-e. Jó lenne ott is együtt mulatni, bemutatnám Bettinek is szívesen, nekem az se gáz, ha csoportosan mulatunk, nincs abban semmi olyan. Lesz majd még idő minden másra is. Bőven.
Nyílik az ajtó, én meg odakapom a fejem. Az első aki kilép, egy fiú, nem ő, így most sem nyertem, de szinte be sem csukódik, követi a következő. Aki már Betti. Megörülök, hogy nem lépett vissza, kicsit féltem ettől és megértettem volna, már nem csak amiatt, mert velem kell eljönnie, hanem amúgy is, minden joga megvan valakinek, hogy máshogy döntsön. Azonban nem kell aggódni, eljött én meg felveszem a szép mosolyom, kihúzom magam, mert ebben a ruhában úgy illik állni, mint az uraknak. Vagy valami olyasmi. Majd a rágót, amin eddig rágódtam, kidobom út közben, mert úgy tudom, azt se illik.
- Szia Betti! - intek neki és megnézem azt a ruhát, amit felvett. Nos, igen, tudtam én, hogy a lányok tudnak, meg nagyon adnak ezekre, az apróságokra, mint cipő, hajban csat, vagy a körömlakk. Áldom az eget, hogy nem lettem lány, mert ezzel a mentalitással, amivel élek, sosem lennék csinos. Sőt. Na mindegy.
- Köszönöm – pillantok le magamra. Az majdnem mindenkinek, én eleve hordok simán hétköznap is, a színekkel nincs bajom. De inkább visszatekintek rá, ő most az, akit figyelni kell.
- Nagyon csinos a ruhád és a hajad is. Észre se fognak engem venni! - bókolok, bár erre kicsit nekem is kipirul valahol az arcom. Nem rosszból, ez a jó. Vagy valami olyasmi. Mosolyra húzom ajkaim és odalépek mellé, a karom nyújtom, hogy karoljon bele.
- Nos hölgyem, mehetünk akkor?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

  A negatív energia köztünk kezd feloldódni, aminek rendkívül örülök. Lehet van bennem egy kis szűz, hiszen szeretnék mindenkit boldoggá tenni, ami igen erőteljesen ellent tud mondani a "nem érdekel, más mit gondol rólam, vagy ha nem kedvel" narratívának. Azért az évek alatt megtanultam körülbelül egészséges, rendszerű harmóniában hatalomhoz jutni a lelkemben élő két kis akaratot. Egy ilyen szituációban szerintem még jó is, hogy ennyire ki akarok simítani mindent.
  És végre megkaptam a megbocsájtás jelét, ami hihetetlen békességet áraszt szét a kis lelkemben. El is mosolyodok, olyan érzésem van, mintha legalább is a Királynő ütött volna lovaggá, vagy mi. Így a srác felvértezett egy "replay" lehetőséggel, amivel boldogan élek is.
- Cool... öhm... figyelj... -húzom fel a vállaim picit kellemetlenkedve- nem tudom, mennyire bírod ezeket, deee... én ilyen kis nyomi, ölelkezős vagyok, sz'al... nyomhatunk egy ilyen bro-s ölelést? - nézek rá kicsit esetlenül, hiszen ki tudja, hogy az ember fiát még mindig arra nevelik, hogy érzelemmentes robot-létre van ítélve, ha férfinek akarja magát nevezni és jó híre megtartása érdekében az ilyen megnyilvánulásokat illett messziről kerülnie. Szóval csak várok.
  A kis érzelmi megnyílásom után ártatlan arccal, karba helyezett kézzel fel-felemelem tekintetem a padlóról, hogy szemügyre vegyem beszélgetőpartnerem reakcióját, ami (legnagyobb megkönnyebbülésemre) rendkívül pozitív volt. Annyira szimpatikusnak tűnt, már csak ezért is... mondjuk néha beleesek abba a sztereotípiába, hogy a kívülről szép embereket belülről is annak gondolom, ami legtöbbször nem igaz, de most szerencsém volt.
  A srác válasza totál logikusnak tűnt, még kicsit el is szégyelltem magam a saját naivitásom miatt. Húzott szájjal, egyetértően biccentgetem a fejemet, tekintetem pedig valahogy a srác könyöke melletti üres téren ragadt, de minden szavát hallom. Csak az "Én is szívtam vele egy csomót." mondatra kapom fel a fejemet. Most a srác arcára néznék, erre most ő fürkészi a padlót. Néhány pillanatig csak nézem, aggódó arccal, ajkaim csak résnyire vannak nyitva, még gyúródik a mondat, még készül.
- Wow... akarsz beszélni róla? I mean, tudom, hogy tisztában vagy vele, hogy ezek csak szavak, de akkor is jó őket kibeszélni... márha megtisztelsz a bizalmaddal... persze nem muszáj, meg meg is értem, ha nem, csak tudod... segíteni szeretnék... már amennyit ezzel tudok. -húzódik lágy mosoly az arcomra, miközben egy jobb vállrántással egy időben megfogom a jobb csuklóm. És csak várom, mit fog mondani?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Ennyi sikerélmény azért bőven rám fér a szóbeli inzultusok közepette, amiket hetente vagyok kénytelen elszenvedni valamilyen formában. Sovány vigasz, hogy az ezelőtti évek sokkal szörnyűbbek voltak. Egyszer muszáj lesz kezdenem valamit magammal, némi határozottsággal sokkal többre mennék szerintem, minthogy némán tűrjem a különféle támadásokat abban bízva, hogy egyszer csak megunják és továbbállnak. Valami hasonló volt a szándékom azzal, hogy magyarázkodni kezdek, és bár nem valószínű, hogy érdemben védekeztem volna a készülő fizikai támadása elől, ezúttal a szerencse engem is megsegített valamilyen formában. Ne várja, hogy a legjobb barátommá fogadom, főleg ezek után, és nem ilyen hamar tenném amúgy se, de mintha még szimpatikus is lenne a személyisége. A külseje nem, az még mindig ijesztő, maximum nem szabad hangoztatnom előtte, ahogy rájövök, hogy érzékeny pont számára. Nos, engem is tudnak kritizálni, méghozzá elég jól, ha úgy adódik alkalom, szóval ne mondjak inkább semmit, igaz?
- Hogy mit? - ugrik ráncba a szemöldököm a kérdésétől, de amilyen esetlenül néz rám, valahogy nem tudom azt feltételezni, hogy hátsó szándékai lennének. Ha meg akart volna ütni, már megtette volna, itt nem hiszem, hogy trükk van a dologban. - Na jó, gyere, de inkább csak tényleg felejtsük el az egészet - erősítem meg ismét a véleményem, majd hagyom, hogy adjon egy amolyan baráti ölelést, ha tényleg komolyan gondolja.
Sajnálom őt, hogy a stílusa miatt ilyen kis számkivetett lehet a suliban, pedig rendesnek tűnik az eddigiek alapján. Meglepődök, hogy nem engedi el a füle mellett a megjegyzésem, hanem nagyon is tudja, hogy mi áll mögötte. Talán pontosan azokon ment keresztül, amiken én. Viszont, az azért fura lenne, ha most egy nagyobb levegővétel után kitárulkoznék egy ismeretlennek.
- Köszi tényleg, de mostanra már jó a helyzet. Csak a szokásos iskolai szekálások, tudod... Egyik se volt annyira durva szerencsére - korábban sem regéltem erről senkinek, féltem a következményektől, meg hogy árulkodósnak tartanának a többiek. - Inkább mutasd, hogy milyen kütyüd van. Sokféle zenét hallgatsz? - teszem fel a kérdést, ahogy az eszköz után kezdek leskelődni, ami korábban felkeltette a figyelmem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

  Őszintén szólva kicsit meglepett, hogy megengedte, hogy megöleljem. Nyilván jól esik, meg pozitívan viszonyultam indítványozásom kimeneteléhez, de azért akármennyire is próbálod derűsen látni a dolgokat, azért a lelked mélyén mégis ott van valami negatív érzés, talán csak félelem. Na mindegy, kitátott karral odalépek a sráchoz és jól magamhoz ölelem. De nem olyan "semmi érzelem" módom, hanem rendesen. Amikor magamhoz öleltem, lágyan megpaskoltam a hátát. De... mintha elfogott volna valami érzés. Valami kicsit kellemetlen, de mégis jól eső melegség. Bár kicsit tanácstalanul álltam hozzá, mégis mintha ismerős lenne. De honnan? Félek, tudom a választ, csak nem akarok szembe nézni vele. Hirtelen visszaestem a valóságba és félő, hogy túl sokáig öleltem, szépen lassan eleresztettem és igyekeztem zavarodottságom minden jelét elrejteni előle.
  Láttam egy kis meglepettséget a szemében, mikor kifejeztem érdeklődésem a múltja iránt. Hogy is ne érdekelne? Senkinek sem kívánom, amin keresztül mentem és a tudat, hogy valami más is osztozik z élményben, vagy netán neki még rosszabb, darabokra tör. Jófejnek látszik ez a srác, nagyon aranyos. Segíteni akartam neki.
- Tudod, mit? Ez a baj! "Szokásos iskolai bántalmazás". Nem kéne annak lennie! - teszem zavartan karba a kezem - Elegem van abból, hogy az ilyen aranyos, jófej emberek szívnak, mert valaki nem képes uralkodni magán. Pofám leszakad! - ugrik tekintetem egy sóhajtással a plafonra ugrik. Kicsit kiengedtem a zaklatottságom a témával kapcsolatban, de szerintem nyugodt maradtam, de mégis megvolt a határozottság a hangomban. Mi a rákért is analizálom az előbbi kis monológomat? A szemeim szépen leereszkednek a földre, majd fel a fiú arcára.
- Bocsi, csak... kicsit szívügyem a téma. - rázom meg picit a fejemet, amit követ egy kisebb hidegrázás is. Reméltem, hogy csak véletlen és nem azért, mert éreztem magamon a srác tekintetét.
- De igazad van, hagyjuk is... ahm, itt is van a kis rossz fiú! - húzom elő a zsebemből a ketyerémet. - Mostly gitárballadákat. Az új istennőm Lana Del Ray, de emellett bármit feladnék Matty Healy-ért - mosolyogtam rá. - És... amúgy hogy hívhatlak?