Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Még a járőrözés kezdete előtt lépek ki a szfinx portréja mögül, hogy aztán így is sietősebben induljak meg a navine felé. Hihetetlen rendetlenséget csináltam az ágyam körül. A ruháimat feltúrtam, mikor reggel az egyenruhámhoz tartozó szoknyámat kerestem, majd ismét felforgattam a kupacot, mikor a kardigánomat sem találtam. A tankönyveimet sem a legszebb állapotban hagytam ott, mert valahogy sikerült elkevernem egy csillagtan házidolgozatot, amit le kellett volna adnom a mai órán. Az utolsó pillanatban találtam meg, kissé gyűrötten ugyan, de legalább le tudtam adni. A délutánomat tehát ez a kép fogadta, és valahogy nagyon nem volt kedvem rendet rakni, inkább lehuppantam Hunor mellé a klubhelyiségben. Csak akkor kaptam észbe, mikor a diákok erősen megfogyatkoztak, én meg rájöttem, hogy járőröznöm kell az éjjel. Természetesen a jelvényem is a ruháim alatt lapult, így beletelt egy pár percbe és egy erősen a szerencsére bízott pakoló bűbájba mire előhalásztam a kék jelvényt.
Sietve indulok, bár tíz óra még nincsen szerencsére. A jelvényemet próbálom a pólómra tűzni, ám nagyon nem akar sikerülni a dolog. Lassan indulok el, ám ekkor erős kiabálás üti meg a fülemet. Egy pillanatig habozok, majd úgy döntök, jobb lesz, ha megnézem, mi történik. A járőrtársam meg fogja érteni a dolgot. Meggyorsítom hát lépteimet, és elindulok a másik irányba.
Kicsit lassítok, figyelem a hangot, és próbálom megtalálni, hogy pontosan honnan jön. A járőrözéssel már egyértelműen el leszek késve, de az nem fog számítani, ha a zaj tényleg azt jelzi, hogy valakinek baja van. Végül a "Vigadófreskó" folyosóján kötök ki. Nem is emlékszem, mikor jártam utoljára erre. A folyosóra lépve azonnal megcsap a borszag, a kiabálás azonban elhal. Már fordulnék vissza, amikor szemem megakad a világosbarna hajú fiún. Lassan indulok meg a srác felé, aki elég elveszettnek tűnik. Kedves mosollyal, szólítom meg, közben azonban megpróbálok szigorú tekintettel nézni rá.
- Jobb lesz, ha sietsz, mert mindjárt tíz óra, vissza kell menned a hálókörletedbe -figyelmeztetem. Azt elfelejtem, hogy nem tudhat prefektusságomról, mivel a jelvényemet nem sikerült felraknom. Helyette a farmerom zsebébe süllyesztettem, azzal a szándékkal, hogy később, ha nem rohanok ennyire majd feltűzöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nem akarom megijesztení a fiút, sem azt az érzést kelteni benne, hogy rossz helyen van. Egyszerűen csak figyelmeztetni szeretném, ha nem volna órája. No meg visszaküldeni a klubhelyiségébe, mielőtt másik prefektus talál rá és bünteti meg. Ha pedig az volt a terve, hogy takarodó után kóricál a folyosón, még jól is járt, mert ahelyett, hogy megbüntetné valaki, csak figyelmeztetem. Nem tűnik azonban rendbontónak, annak ellenére, hogy a könyvét pánikszerű gyorsasággal rakja el. Talán abban van valami? Igen, kicsit túlságosan is gyanakvó vagyok. De a diákok bármire képesek, nekem meg az a feladatom, hogy rend legyen a kastélyban. Bármennyire is tudom utálni néha.
A fiú biztosít róla, hogy nem tervezett a folyosón járkálni, így elengedem kicsit a szigorúnak szánt arckifejezést. Egyenesen fel is derülök, mikor megmondja, melyik házba is tartozik. A Levitától nem vagyunk messze, könnyen visszakísérem, és már mehetek is, nem kell váratnom tovább a járőrtársamat.
- De, tudom - mosolygok rá. - Én onnan jöttem. Amúgy Betti vagyok - nyújtom felé jobbomat, halkan nevetve. - Így elhagyhatjuk az "idegen lány" megszólítást - teszem hozzá aztán. - Szívesen visszakísérlek a szfinxig. De előbb szedd össze az elhullott lapokat - tanácsolom, és közelebb lépve el is kezdem összeszedni a könyv darabjaiat. Szépen sorba próbálom rakni a lapokat, hiszen nehéz egy olyan könyvet olvasni, aminek nem egymás után következnek a lapjai.
Jelvényemet továbbra is elfeledve hagyom a zsebemben. A fiúval azonban továbbra is úgy beszélek, mintha tudná, hogy egy prefektust kapott társaságul. Előbb vagy utóbb talán ki is derül majd a dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Kicsit sem zavar, hogy nem ismer, hiszen én sem ismerem őt. Napközben segít az egyenruha, de esténként, amikor már a legtöbben átöltöznek, semmi nincs, ami megmondja, ki melyik házhoz tartozik. Az új diákok közül nem ismerek sokat, maximum arcról, és úgy is főleg a levitásokat. A velem szemben álló fiú azonban nem ismerős. Csak mosolyogva megrázom a fejem, jelezve, hogy nem haragszom, bemutatkozására pedig csak bólintok egy aprót.
- Én is örvendek - mosolygok rá.
Mellé guggolok, és segítek neki összeszedni a széthullott könyvet. Ketten gyorsak vagyunk, s mire a pálcámért nyúlnék már a kezünkben vannak a lapok. Feltápászkodom, és mosolyogva nyújtom át neki az én kezemben pihenő lapokat. Ha sikerült volna azokat sorba tennünk, felajánlanám neki, hogy megragasztom, így azonban csak hagyom, hogy eltegye. A röhögő portrét figyelmen kívül hagyom, hiszen hozzászoktam már, hogy a kastély falain lakó alakok nem mindig a legkedvesebbek. Ha nem szemtől szemben piszkálják az embert, akkor az pletykákat terjesztik mindenkiről, esetleg egymással veszekednek. Valószínűleg unatkoznának a keretükben egész nap a drámák nélkül.
Bólintok, és el is indulok visszafele, mutatva az utat. Kérdése azonban nagyon meglep, így ismét megtorpanok. Nem értem meg, miért érdekes neki, hogy egy prefektus a folyosón járkál éjszaka. Még az elsősöknek is tudniuk kell annyit, mi a rendszer a kastélyban.
- Ezt hogy érted? - fordulok felé értetlenül, és teljesen gyanútlanul, hogy a hiba igazából nálam rejlik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Óvatosan szedem össze a lapokat, hiszen látszik, hogy régi könyvből valóak. Az sosem baj viszont, számomra egy szétesett, régi könyvnek sokkal nagyobb értéke van, mint egy tökéletes kötésű új darabnak. Az illata is teljesen más. Hallottam már olyat, aki szerint egy régi könyvnek állot szaga van, de szerintem csak a történelem és a megélt pillanatok érződnek egy ilyen köteten. Vigyázni kell azonban rájuk nagyon, ez tény, de együtt érzek Zalánnal, hiszen én is hordok néha magamnál ilyen régi könyveket. Bármelyik pillanatban széteshetnek, akár az ember táskájában is, és nincs annál rosszabb, mint mikor összegyűrődik egy ilyen régi papír, merthogy akkor rögtön el is tud szakadni.
A könyv lapjait egyberendezve adom vissza a fiúnak, hogy aztán barátságosan rámosolyogjak, és már indulunk is a Levita felé. Nem sokat haladunk azonban, mert kérdése megdöbbent. Nagyon hülyének nézhet, hogy visszakérdezek, én viszont nem látom át a helyzetet. Prefektusként miért lenne bajom abból, ha a folyosón vagyok járőrözés közben? Eddig én nem járkáltam, éppen csak most indultam, bár ezt ő nem tudhatja.
- Én járőrözöm ma este, akkor nem tilos a folyosón lennem - válaszolok, bár az megint meglep, hogy csak egy kicsit is kinézné belőlem, hogy tanár vagyok. - De nem vagyok tanár - nevetek fel végül, kissé kínosan.
Látom rajta, hogy zavarba jött, szeretném valahogy megnyugtatni, ám nem tudom mivel. Inkább csak tovább indulok, arcomra pedig visszakerül a barátságos mosoly.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

A nevetésem ugyan abbamarad, de továbbra is szélesen mosolygok. Részben még mindig azon, hogy Zalán tanárnak nézett, részben pedig megkönnyebbülésén. Utóbbi azonban indokolatlan, mert tudok olyan prefektusról, aki sokkal szigorúbb mint egyes tanáraink. Velük sokkal rosszabbul járt volna, mint egy kevésbé szigorú tanárral. Akkor talán már büntetőmunkával a nyakában sétálna vissza, csak mert eltévedt. Én egyáltalán nem tartom magam szigorúnk, sőt, sokszor nem is tartom magam elég szigorúnak. Ebben a helyzetben azonban semmiképp sem akarnám megbüntetni, hiszen gyakorlatilag még nem múlt el a takarodó ideje, mikor rátaláltam, az pedig nem vétek, ha eltéved elsőévesként. Azt hiszem, ez mindegyikünkkel előfordult.
- A jelvényt? - kérdezek vissza, mint aki nem érti miről beszél. Arcomra értetlenség költözik ismét, kezem pedig ösztönösen a jelvényemet kezdni keresni. Jobbom azonban csak pólóm finom anyagát éri a mellkasomon, a kis kék kitűzőt nem. Egy pillanatra teljesen ledermedek, mert semmi emlékem arról, hova tettem. - De hol a jelvényem? - toppanok meg ismét, és ellenőrzöm nem tűztem-e máshová a pólómra. Zalán talán már biztos benne, hogy hazudok, és nincs is igazából jelvényem.
A dicséretére elpirulok kicsit, és lehajtom a fejem, így nem is tudok utánanyúlni, mikor esik. Az előbb az arcomra kúszó halvány, zavart mosoly le is hervad, és aggodalommá torzul arcomon.
- Jól vagy? - nyújtom felé kezem, hogy felsegítsem, ha pedig elfogadja, segítek neki ismét összeszedni a papírokat is. Valamint segítek összerakni a könyvet, ha már ilyen szépen megkért. - Persze, segítek, de előbb érjünk vissza a Levitába. - Merthogy neki ott a helye, és ha valaki más ránk talál, mindketten kikapunk. - Igazán hasznos bűbáj pedig a Reparo, érdemes minél hamarabb begyakorolni - szólok, amint ismét elindultunk.
Csak a jelvényem az, amit ismét nem sikerült megtalálnom idő közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Ismét segítenék Zalánnak, de mire odaérnék, már össze is kapja a cuccait és feláll. Aggódó tekintettel vizslatom a fiút még addig is, míg visszahúzom kezeimet, melyek reflexből utána lendültek.
- Az megesik - mosolyodom el végül halványan, mikor biztosít róla, hogy jól van. A kastély dísztárgyai igen veszélyesek tudni lenni, mikor az ember egy késői órában már nem figyel oda. Még a festmények is, bár ők másfajta veszélyt jelentenek.
A Reparo bűbáj pont azok egyike, amiket órákig gyakoroltam, hogy jól menjenek. Mert valóban hasznos egy varázsige. Még ha a vizsgában nem is szerepelt, fontosnak tartottam, hogy jól menjen. Ennek hála tudok majd segíteni háztársamnak helyrehozni a szétesett könyvet. A Levitába visszaérve magamtól is felajánlottam volna a segítséget, de azt sem veszem zokon, hogy ő kért meg. Sőt, még örülök is neki, hogy megbízik bennem, rám meri bízni a kötet helyrepofozását. Sokáig én magam sem bíztam a saját mágiámban, de mostanra sikerült elég magabiztossá válnom, kiismerni önmagamat és a pálcámat, a mana természetét. A vadmágiám is szinte teljesen eltűnt, és nagy biztonságot ad, hogy érzem, most már én vagyok kontrolban minden varázserőm felett.
A varázserőmmel ellentétben azonban a mostani helyzetben nem annyira nálam van a kontrol, inkább a szétszórtságom vezet. Érzem, hogy Zalán kezdi elveszteni a hitét abban, hogy valóban egy prefektussal van dolga. Hazugnak néz, ami őszintén megmondva kicsit sem esik jól. Általában mikor este a folyosón vagyok, nem ez a felállás, nem én vagyok kikérdezve.
- Persze, hogy létezik! - Nem emelem fel a hangom, de Zalán érezheti, hogy bosszant a feltevése. A mosoly is eltűnik az arcomról, helyébe pedig rosszalló arckifejezés kerül. - Nem szoktam hazudni - rázom meg a fejem is nyomatékul.
Meg is állok ismét, merthogy közben a Szfinx elé értünk. Ott kezdem el ismét keresni a jelvényt. Kicsit mélyebbre kell nyúlnom nadrágom zsebében, mint előbb tettem, de ujjaim megérzik a jelvényem anyagát. Talán a fiú is hallhatja, hogy apró, megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkaimat, ahogy kihúzom a kék kitűzőt a zsebemből. Fogalmam sem volt, valóban elvesztettem-e, és nem volt kedvem újra eljátszani ezt az esetet mással is, valaki olyannal, aki valóban szabályt szegett esetleg.
- Itt van. - Tenyeremet nyújtom ki Zalán felé, rajta a kék jelvény a kis "P" betűvel. Hangom talán kissé számonkérő, pedig most én voltam az, aki elvesztette a jelvényt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Azért elszégyellem magamat mikor kijelenti, kedves vagyok. Durcás arcom és agresszív válaszom valószínűleg megdöntötte már benne ezt a képet. Én támadtam le őt, pedig honnan tudhatta volna, hogy valóban nem hazudok? Megint a szétszórtságom gödrébe estem.
Követem tekintetét a kezemben tartott jelvényre, majd ahogy Zalán fölnéz, én is ránézek. Nem tudom azonban sokáig tartani a szemkontaktust, én is elszégyellem magam. Félrefordítom a fejem, közben pedig hevesen megrázom. Nem neki kell bocsánatot kérnie. Én voltam a hibás és a bunkó is ebben a helyzetben.
- Nem, nem, én sajnálom! Honnan kellett volna tudnod, hogy valóban nem hazudok? - A cipőmre pislogok, úgy beszélek hozzá. Csak akkor nézek fel, mikor utolsó szavaimat már kimondtam. Bocsánatkérő tekintettel bámulok a fiúra. Nem akartam én, hogy rosszul érezte magát, és biztos vagyok benne, hogy ő sem szándékosan sértett meg. Ettől pedig én csak még rosszabbul érzem magam.
- Mit szólnál, ha segítenék helyrehozni a könyvedet kiengesztelésül? - mosolygok rá halványan, hátha az segít a helyzeten. Közben pedig feltűzöm a pólómra a jelvényt. - És megpróbálok többször nem megfelejtkezni a jelvényemről - hajtom le ismét a fejem, ujjaimat tördelve.
Remélem nem az fog Zalánnak megmaradni rólam, mennyire undok módon szóltam rá, vagy az, mennyire feledékeny tudok lenni. Sokkal jobb volna, a segítőkész emberként emlékezne rám, és ez jutna eszébe, ha legközelebb találkozunk. Ennek reményében mászom be a Klubhelyiségbe, ahonnan nem is olyan rég jöttem ki. Mielőtt azonban ismét elrohannék, megállok egy asztal mellett. Ha pedig Zalán rám bízza a szakadt kötetét helyre is hozom neki gyorsan. Egy utolsó bocsánatkérést követően rohanok aztán el, hogy legközelebb már valaki olyanra szóljak rá, aki valóban szabályt szeg, nem csak eltévedt.