Soókik, meg a navis prefi
Ennél több karit már nem hozok ide ígérem XD

A koboldok, meg a csaj, akit Alízzal majdnem megmérgeztünk

Bogi, Bende és a többiek

Tesók, Ms. Aurora Tanárnő és Aaron, a prefi

Amint megtette, már le is higgadt és nyomban meg is bánta, hogy verekedésbe kezdett. Egy pillanat műve volt az egész, elborult az agya a sértés miatt, de mire észbe kapott, már késő volt. Már várja, hogy visszakapja az ütést, akkor legalább kvittek lennének és el lenne intézve a dolog, még csak nem is védekezne. Azonban ekkor megjelenik valaki... Aileen, a HVH-juk. A "lány", vagy inkább ez esetben inkább tanárnő először a prefihez fordul, őt vizsgálja meg, aztán hozzá intéz néhány szót. Az elején szemlesütve hallgatja a rendre utasítást, amit nagyon is helyén valónak érez, a büntetésért viszont már felkapja a fejét, arra meg, hogy navinés lesz, csak pislog, mint a leveli béka. Nem is ismer rá a tanárnőre, sosem látta még ilyennek, inkább úgy ismerte meg, mint aki vidám, engedékeny és ha büntet is, nem túl szigorúan. Ezek szerint tényleg túlment most egy határon, jórészt határon kívül.
-Nade... Aileen... Mármint... Ms. Aurora. Hogy én navinés? Dehát... és ő nem is kap semmit? Ő sem tolvaj házimanózhat le senkit, nem? Meggyanúsított minket lopással és el akart küldeni minket a konyhára, mint házimanókat, mint szolgákat! Ha prefi, akkor ő még rosszabb dolgot tett, nint én! És... azt se tudom, hogy hol van a navine klubhelyiség meg a jelszót sem. És... Még folytatná tovább az értetlenkedést, de a Ms. Aurorává avanzsált Aileen már a húgaival foglalkozik. Még elcsípi a prefi lesajnáló tekintetét, meg Brigiét is, aki megint majdnem sír, ezúttal azonban teljesen érthető okból. Neki is nagy kedve lenne sírni, bár most annyi érzés kavarog benne, hogy képtelen rá, inkább ordítani lenne kedve, azt meg megint nem lehet, mert még a végén folyosón való ordítozásért is megbüntetik és nem a tanév, hanem élete végéig lesz navinés.
-Igenis, Tanárnő. Mondja a "Tanárnőt" megnyomva, sértődötten, bosszúsan, majd gondol egyet és leveti a levitás talárját és ledobja a földre.
-Gondolom, erre már nem lesz szükségem. Ja igen, navinés talárom sincs.
Mondja Aileen képébe szinte ordítva, és elfordul, mert már ránézni sem bír az (egykori?) tanárjára. Nagy dühös léptekkel elindul a régi klubhelyisége felé, hogy összeszedje a holmiját, aztán próbál valami navinés diákot keríteni, aki hajlandó lesz elkísérni a klubhelyiségbe. A prefi nyilván megtehetné, igazából talán kötelessége is lenne, de most ő az utolsó ember, akihez egyáltalán szólni akar, nem hogy még szívességet kérjen tőle.

Hölgyeim

Kedves Ellenségem
Chris

A napjának annyi, kész. Amint meglátta a fiút, azonnal sprintelt is volna vissza, de attól több spiritusz szorult belé, hogy megfutamodjon. Nem, arról szó sem lehetett. Most kifejezetten nem örült annak, hogy ilyen későn sikerült kiruccannia, de késő bánat, eb gondolat. Legalább családban marad a kényszeres szabályszegés.
Egyben reménykedett, hogy kedvenc felügyelőjének talán nem okoz akkora csalódást, pedig készült, becsületére legyen mondva, készült arra, hogy ezúttal átadja másnak a korlátlan randalírozás stafétáját (nem mintha eddig annyira rossz kislány lett volna), de nagyon nehéz ellenállni a kísértésnek, ha az ember lánya-fia szembetalálkozik esküdt ellenségével. Kimondottan rühellte ezt a fenegyereket, és ezt nem mulasztotta el egyetlen alkalommal sem a tőle két évvel idősebb legény orra alá dörgölni.
- Már megint te?  - fintorgott, s kivételesen örült neki, hogy nem a pályán találkoztak, különben a csapatuk már rég szétátkozta volna a két kakaskodót, ha nem bírnak egymással, s ez a meccs rovására menne. Márpedig Nati Chris közelében naagyon nem bírt magával. Egyesek szerint azért, mert talán tetszik neki a fiú, de az igazság távol állt ettől. Ez egyszerűen csak unszimpátia, méghozzá igen erős.

Csermey Natália Babett

Kóborlás, késői séta, kalandozás és még megannyi szóval tudnám jellemezni a mostani hálókörleten kívüli tartózkodásomat. Most, ha bárki megkérdezné, hogy mit keresek itt, akkor nem tudnék érdemleges választ adni tevékenységemre, mert magam sem tudom, hogy miért is nem alszok. Talán azért, mert felfedező útra indultam egyedül, elvégre ilyenkor már az új szabály szerint, nem is nagyon mászkálhatnék a folyosókon. Nem is értem, hogy miért, pedig itt aztán nem kell semmitől se félnem, ugyan mi jönne velem szembe, ami nekem vagy bennem kárt okozna?
Még szerencse, hogy nem tettem fel hangosan ezt a kérdést, mert épp most jön velem szemben, drága ellenségem. Olyan hamar felment a pulzusom, mint kakas a szemétdombra. Arcom színe lángvörösre változik, ujjaim ökölbe záródnak és fogam csikorgása elnyomja a leghangosabb zajokat is. Ám, ez még semmi, még ő van felháborodva, hogy találkozunk.
- Még te vagy felháborodva? Azóta a tett óta, azt se mondtad, hogy „bukjál fel”!- pulzusom a levegővételeim számával egyenlő iramban gyorsul. Mindjárt elájulok, a dühtől két centiméterre se látok el.
- Tudod milyen nehéz volt az áfonyaszószt kimosni a ruhámból? Arról nem is beszélve, hogy nem csak a háztársaim előtt, de az egész iskola szeme láttára szégyenítettél meg a reggelinél!- tényleg gúny tárgyává váltam azon a reggelen, amikor a kedves iskolatársam megtréfált. Egyáltalán tréfának nevezhető az a cselekedet, amikor valakinek az arcára áfonya lekváros kenyeret dobunk, és amilyen bamba az illető még végig is húzza az ingjén, mert nem tudja magáról leszedni a reggelit. Sőt, ha ez még nem volt elég, akkor a kiszemelt célpont nadrágja is leesett a Nagyterem kellős közepén.
- Elővehetném a pálcámat és békává varázsolhatnálak, de ahogy látom, az rajtad csak segítene!- mondom gúnyosan. Úgy érzem magam, mint egy orvosi rendelőben, csak úgy repkednek az oltások.
- Nem félsz attól, hogy visszaadom neked? Nem ismered azt a mondást, hogy „kölcsönkenyér visszajár”?

Kedves Ellenségem
Chris

Ó, igen! Azok a bizonyos szép napok, mikor még javában tombolt benne az energia, és nem volt mivel lekötni, hát célpontokat keresett magának. Chris nyilván úgy utálhatta őt, mint paraszt a kolerát a középkorban, illetve talán a teljes Csermey-csapatot is, beleértve az exdiák Dávidot, s az eridonos Dominikot és Petrát, az ikreket. Már csak ők hárman maradtak a rosszalkodó-brigádból, a diákság legnagyobb megkönnyebbülésére. Viszont külön-külön is elég volt elviselni az energiatúltengéses lurkókat, ami azt illeti, főleg a kissé nagyra magasodott Natáliát.
Az az áfonyalekvár mindent megért akkor, ráadásképp nem szabad elfelejteni, hogy ő a magasságára roppant háklis volt.
- Te meg csúfoltál a magasságomért és a hajamért. Igazán megérdemelted azt a kiadós reggelit, és ha ennyire óhajtod, ne mondd, hogy bunkó vagyok: bukjál fel! – pimaszságban nincs határ, ha épp senki sem figyeli. Ha Kelemen úr ezt látta volna, biztos nem hinne a szemének, hisz nem ilyen volt a leányzó a felügyelővel való találkozás estéjén.
Christopher közelében viszont mintha kibújt volna a kisördög a bokorból.
- Jaj, mindjárt szalad anyuci szoknyája mögé a pici tüncimanó! – gügyögte, ironizálva arra a nehéz mosási panaszra reagálva. – Teszek rá! Utállak, és fogalmad sincs, mennyire. Nagyon jól megérdemlik a hozzád hasonlók, hogy megleckéztessék őket.
A békás megjegyzést elengedte a füle mellett.
- Mondd csak, ki van neked a négy kereked? Vagy egyáltalán bármilyen kereked, Blake? – forgatta a szemeit a kölcsön kenyeres szöveg hallatán. Nem tudta eldönteni, hogy sírjon-e, vagy inkább röhögjön egyet a pórul járt srácon.

Csermey Natália Babett

Csak hallgatom a lányt, és mély megdöbbenést tanúsítok szavait hallván. Én ilyen idősen nem mertem volna visszaszólni egy felsőbb évesnek, főleg úgy, hogy nem tudhatom, hogy milyen képességekkel rendelkezik átkok és bűbájok terén. Lehet, hogy egy suhintással felnyom a falra, de ő ezzel nem is törődik. Pedig simán legyőzhetném egy párbajban úgy, hogy meg se érezném.
- Ó, igaz! Ezer bocsánat! Máris elbújok szégyenemben, csak kegyelmezz Úrnőm!- ez irónia, a hangsúlyomon is lehet hallani, de ha ez még nem lenne neki elég, akkor még gesztikuláltam is  közben, hogy biztosra vegye, hogy nem gondoltam komolyan amit mondtam.
- Tényleg, ha már itt járunk! Mond csak, milyen odafent a levegő? Én még sose jártam olyan magasan, mint ahonnan te csak lenézel ránk, apró népre! Bele se merek gondolni, hogy milyennek látod a házi manókat! Tényleg, te egyáltalán látod a manókat, vagy ők neked csak porszemek?- teszem fel gúnyosan kérdéseimet. Most megtaláltam a gyenge pontját, és bizony szerelemben és háborúban nincs kegyelem. A kimondott szavakat már nem szívom vissza, egyrészt azért, mert nem félek egy másodikostól, és azért sem, mert ő is megsértett. És én haragtartó ember vagyok.
Az anyucis megjegyzésén, csak hangosan felnevetek. Most tényleg azt gondolta, hogy ezzel a beszólással engem megtud bántani? Korábban kell ahhoz felkelnie!
- Nem! Te fogsz anyucihoz szaladni! Vagyis bocsánat, békaként fogsz odaugrálni hozzá, ha egyszer felbosszantasz, akkor haragomtól senki nem menthet meg!- ördögi kacajt hallatok, és ezután csak kis sunyi mosoly jelenik meg arcomon. Nem tudom miért, de vannak napok, amikor imádom mások vérét szívni, olyan vagyok, mint egy Rellonos, de csak nagyon ritkán. Ám, akkor ha belendülök, le se tudnak állítani. Most megbánja Natália, hogy velem kezdett ki!
- Miért ne lenne ki? Azért, mert nem süllyedek le a szintedre? Vagy, mert még nem dobtam rád lekváros kenyeret?- kérdezek vissza a lánytól, és értetlenül bámulok rá.

Kedves Ellenségem
Chris


Natáliát nem igazán érdekelte az, hogy Christopher gyakorlatilag két évvel idősebb volt nála, és valószínűleg annyival többet is tudott. Sőt, az se zavarta túlzottan, hogy a fallakók nem igazán díjazták a heves szócsatát, ami kettejük közt zajlott.
Natália még sosem haragudott így senkire, pláne nem egy fiúra, s az pedig elkövette azt a hibát ,hogy tovább hergelte a nőszemélyt, márpedig az egyébként békés hölgyeményt nem ajánlatos felpaprikázni, különben beláthatatlan következményei lehetnek. Csak egy legillimentor tudná, mit forgat a buksijában.
Az iróniát elengedte szintén a füle mellett, lepergett róla, de a magasságára tett megjegyzést már nem tolerálta.
- Fogd be… most… azonnal! – sziszegte, ökleit dörzsölgetve. Szíve szerint betörte volna az orrát, de az olyan snassz… sőt, pálcát is rántott volna, de olyan snassz. Egyedi ötlet kellett. – Ha annyira tudni szeretnéd, a házimanók értelmesebbek nálad! Ők legalább tudják, hogy nem illik egy hölgyet semmilyen külső adottságában megsérteni. Nem tehetek erről, hogy ekkora vagyok. Neked meg a szádat nem ártana zsugorító főzettel kezelni, Blake.
Egyelőre annak örült, hogy még egy prefektus, vagy épp járőröző tanár sem vette észre őket, avagy hallotta meg. Ezt jobb szerette volna négyszemközt, szem – illetve fültanúk nélkül lerendezni.
Nagyon nem bírta a negyedéves főnixet, az meg csak hab a tortán, hogy mi lesz így a következő meccsen, ha szembekerülnek egymással… Matt ki fogja nyírni, de jelenleg nem igazán érdekelték az esetleges következmények, amíg jót szórakozhat Blake dühös képének látványán. Felbecsülhetetlen élmény…
- Te most komolyan leragadtál a békáknál? Fétised van rájuk? – Igen, képes volt ilyen részleteken is fennakadni, de ez a legkevesebb. Ez az idióta önmaga paródiája… még jó, hogy nem vagyunk sem évfolyam, sem pedig háztársak. Előbb mérgezném meg magam bájitallal, minthogy valaha is belezúgjak egy ilyen taplóba. Pedig átkozottul helyes. Na, nem… ezt most verd ki a fejedből, Nati!
Még bírta valamennyire cérnával, de már kezdett elszakadni. Nem igaz, hogy nem bír lakatot tenni a nagy szájára… még egy rossz szó, és beveri a képét. De még jobb lenne, ha valahogy el tudna csenni egy kardot az egyik lovagdísztől.

Csermey Natália

Megkell hagyni, hogy elég bátor a lány! Nem fél tőlem, meg attól se, hogy egy tanár vagy prefektus elkaphat minket? Ám, abban az esetben olyan gyorsan eltűnnék, hogy még nyomkövetővel se tudnának követni. Az ilyen zűrös esetekben való felszívódás az erőségem. Sok bajból mentettem már ki magam, még mielőtt bárki is észrevett volna. Olyan kis sunyi tudok lenni olyankor, és itt még nem is sajnálnám Natit hátrahagyni, piszkálják csak őt, vonjanak csak le pontot tőle, és ne engem hozzanak ki bűnösnek az esetből! Hisz, ez az egész a lány hibája.
- Ó, csak nem lettél ideges? Csak fel ne szökjön a vérnyomásod!- kacsintok rá. Igen, ezt is egy poénnak szántam a magasságára.
- Na, ne hord olyan magason az orrod! Csak nyugi!- mosolygok sunyin a lányra, kezdek belejönni. Főleg most, hogy megtaláltam a gyengepontját, nem hagyhatom abba.
- Valóban okosabbak a házi manók, de csak Tőled! Tudod, ők nem mernének kiszúrni egy idősebb fiúval! Ők félnének a következményektől, amiktől úgy látom, hogy te nem tartasz!- mosolygok rá sunyin. Ez már egy célzás volt, hogy nem fogom annyiban hagyni a dolgot, valamilyen formában visszaadom neki.
- És soha többé ne hívj a családnevemen! Neked csak Chris vagyok, vagy főnök úr!- mondom lassan, és tagoltan a lánynak. Utálom, ha valaki Blake-nek szólít. Egyszerűen rosszul vagyok, ha valaki a vezetéknevemet mondja ki és azt használja a becenevemnek, ilyenkor felmegy bennem a pumpa és egyből dühössé válok.
- Csak nem féltékeny vagy?- teszem fel a békás kérdésére, a kérdésemet. – Valld be, irigykedsz a békákra, mert sokat beszélek róluk! Szeretnéd, ha rólad beszélnék! Nekem megmondhatod őszintén, hogy csak azért csináltad az egész cirkuszt, mert belém zúgtál! Nem szégyen, sőt érthető is!- kacsintok rá, és egy kicsit közelebb lépek hozzá. Mélyen a szemébe nézek.
- Mond csak, nem néznéd meg, hogy mi van a plafonon? Te úgyis közelebb vagy hozzá!- kacsintok Natira, és ismét megjelenik a huncut kis mosoly arcomon.

Kedves Ellenségem
Chris

Már-már szakad az a bizonyos cérna, legalábbis pattanásig feszült. Ha a fiú tovább folytatná, annak tényleg felmérhetetlen, kiszámíthatatlan eredménye születhet, és ez egyiküknek sem lenne veszélytelen. Christopher nagyon rossz pontra tapintott, a lánykának kedve lett volna kidekorálni a falat a sráccal.
- Kikaparom a szemed, ha tovább piszkálsz. Vagy netalán jobb szeretnél megint égni a fél suli előtt? Megoldható, ha ez lenne minden vágyad – morogta Natália, s már azon volt, hogy bemos komolyan a negyedikesnek, mikor elkövette a hibát, hogy belenézett azokba a barna szemekbe. Ó, rohadnál meg, muszáj ennyire jól kinézned? Így hogy merjek bemosni neked?
- Letojom, hogy hány éves vagy, hidd el, magasról, ha már ennyire élvezed, hogy heccelhetsz ezzel – ironizált ezúttal, és valóban nem érdekelte, hogy jelenleg a fiú volt erőfölényben elviekben. Gyakorlatilag fogalma sem volt mert fizikumra mindketten viszonylag erősek voltak, hála a kviddicsben játszott szerepüknek. A gurkópüföléshez és bajkeveréshez szokott leányzó eddig még nem igazán találta meg a közös hangot az ellenkező nemmel, nem nyitott még feléjük ilyen téren. Háztársaival simán elvolt, Chris viszont valamiért kihúzta nála a gyufát azzal a kis tréfával, ami Natinak már közel sem volt ilyen vicces. Szívesebben lett volna átlagos lány.
- Majd ha gumikacsák potyognak az égből, és hápognak – horkant fel mérgesen, s megpróbált kitérni a fiú útjából. A srác pedig mintha kitalálta volna a boszorkány gondolatait, még inkább rátett egy lapáttal.
- Féltékeny? Én? Fúj. Ha te komolya smároltál békával, hozzád se érnék – ismét gyenge pont, bár inkább egy béka az ő részéről, mint egy patkány. – Előbb mérgezném meg magam, minthogy valaha is beléd zúgjak, te idióta. Túlságosan nagy az egód.
A plafonos megjegyzés hallatán tényleg plafonon volt. Az a bizonyos cérnaszálacska pedig most szakadt el, és lendült is a keze az eridonos arca felé.

Ellenségem
Natália

- Csak nem bosszantottalak fel?- nevetek a leányzó arcába. Pont ez volt a célom, hogy elérjem nála azt, hogy falra másszon tőlem. – Ugyan mit tennél te velem? Már nincs több trükköd!- mondom mosolyogva a lánynak. És még mindig büszke vagyok magamra, amiért sikerült kihoznod nyugalmi állapotából, kedves ellenségemet. Nem is tudja, hogy ezzel az egy mondatával milyen nagy örömet okozott nekem. Ami a legjobb az egészben, hogy ő még mindig folytatja, és ugyan úgy ideges.
- Pedig jobban járnál, ha nem tojnád le! Nem tudod, hogy mire vagyok képes!- mondom neki, és közben kis sunyi mosolyt villantok felé. Lenyűgöző bátorsága, már szinte irigylésre méltó, nincs félelem érzése. Én az ő helyében fülem, farkam behúzva menekülnék, de ő más! Talán ettől tetszik? Még senki nem szólt nekem így vissza, mint most ő! Valami miatt bejön, pedig alapjáraton nem az esetem, de ez a bátorság és tiszteletlenség megfogott. De nem, ilyet nem érezhetek iránta! Inkább tovább szívom a vérét, csak, hogy megtudjam, hogy ő milyen érzéseket táplál irántam, s felém.
A gumikacsás megjegyzését elengedem a fülem mellett, de a nagy felháborodását a szerelmes beszólásomra, nem engedhetem el. Most sikerült zavarba hoznom.
- Te tényleg szerelmes vagy belém! Szeretnél megcsókolni?- kacsintok rá egyet, és mélyen a szemébe nézek. Egy romantikus kis pillanatot varázsolok ide pár perc alatt, csak kár, hogy el is rontom a plafonos megjegyzésemmel, amire válaszként a lány megüt. Na, ezt nem! Nem hagyhatom annyiban, hiába tetszik, de ez több a soknál!
- Mit képzelsz?- teszem fel a kérdést a dühtől remegő hangon. Majd előkapom a pálcámat és a lány felé mutatok vele, s hátralépek egyet, hogy ne legyek olyan közel hozzá.
- Most rossz döntést hoztál! Ezt nem kellett volna!- mondom ingerülten ellenségemnek és annyira ideges vagyok rá, hogy még a pálca is remeg a kezemben.
- Búcsúzz el!- szólítom fel ellenségemet, de nem akarom bántani, eszem ágába sincs. Pedig, ha más ütött volna meg, akkor már simán elátkoztam volna, de őt valahogy nem tudom. Nem jönnek a varázsigék a nyelvemre. Ám, azért remélem sikerül megfélemlítenem őt.

Kedves Ellenségem
Chris

A boszorkánynak úgy tűnt, mintha a fiú szánt szándékkal akarná felhergelni, de azt már nem tudta eldönteni, hogy bátorságnak vegye-e, vagy szimplán bolondságnak. Kicsit is-is, de ez oda-vissza működött.
- Drága, te csak ne kételkedj egy Csermey kreativitásában, és ne piszkáld az unikornist, ha nem akarod, hogy felnyársaljon – mézes-mázos hangja szinte üvöltötte, hogy nem is olyan ártatlan ez az ifjú leányzó, mint amilyennek első ránézésre gondolná az ember, ha társai közt látja.
- Mert, mire vagy képes? – billentette oldalra a fejét, de lehet, hogy jobb lett volna bölcsebben hallgatni. Kicsit elgondolkodott, hogy talán mégsem a megfelelő házba osztották, de inkább örült neki, a Navine elég messze esik az Eridontól, az ő legnagyobb megkönnyebbülésére.
Tulajdonképpen nem is egészen a magasságos beszólása miatt utálta meg a fiút, amiért aztán röpült az a lekváros kenyér. Becsületére legyen mondva, még sajnálta is az áfonyalekvárt, mert istenien készítik a manók. Járt már a konyhában, tudja, hogy ügyesek, de ő eltökélte, hogy nem lesz manója, mert… nem akart rabhajcsár lenni, és egyébként is, szeretné, ha majd a főztjével elkápráztathatná a környezetét, kivéve Christopher Blake-et.
Tutira elsóznám jóóó alaposan, ha neked kéne főznöm. Te sem vagy különb, ugyanolyan vagy, mint ő! Mégis hány lányon gázolhatott át ez a tapló?!
- Szerelmes a fekete halál! – igyekezett taszítani egyet rajta, hogy minél messzebb kerüljön tőle, és lehetőleg attól a barna szempártól is, ami képes így megzavarni. Nem, még egyszer nem dől be, és nem hagyja magát kihasználni. – Nem mernéd megtenni… békák után, pfujj… békakirályfi.
A pofonra a fiú feldühödött, Natinak reagálni sem volt ideje, máris kivonta a pálcát, ő nem tette, tudván, hogy a fiú valószínűleg többet tud nála, így más módszer kell a legyőzéséhez. Pont ezt akarta elérni, hogy a másik pálcát rántson, így Chris kerülne bajba, ha valaki meglátná őket.
Mindenesetre nagyokat pislogott, hisz már fel volt készülve az átokáradatra, és egy gyengélkedőn töltött estére, de ez váratlanul elmaradt. Sikerült őt meglepni. – Csak rajta, ha van merszed. Ez az eridonos bátorság, hűha? Átgázolni és megalázni egy lányt persze, az mennyire egyszerű… de ha már visszanyal a fagyi, az nem esik jól a te tapló fajtádnak, mi?
Nem is értette magát, hogy miért árult el részletet magáról.
Legalább tudja, hogy miért utálom…

Ellenségem
Natália

- Drága? Érdekes megszólítás tőled!- mosolygok a lányra. – Félreértesz, én nem kételkedem! Csak szimplán lenézlek Téged és az egész családodat! Csak sajnálni tudlak titeket!- mondom az ellenségemnek, a tőlem elvárt nyugodt hangon, de kioktatóan. Még a végén azt hiszi majd, hogy én felnézek rá a kreativitása miatt. De az ilyen trükköket csak szánalmasnak találom. Főleg úgy, hogy én vagyok a sértett él és mégis Nati játssza meg magát. Már egy jó ideje itt állunk, de még mindig nem kért bocsánatot tőlem. Pedig ez elvárató a részemről. Nem is értem, hogy mire vár, tapsra? Tapsolok neki, ha kell, de abban nem lesz köszönet! Csak most jövök rá, hogy egy igazi díva áll itt velem szemben.
- Sok mindenre! Jobb, ha nem tudod! Lehet, hogy Rellonos vér csörgedezik ereimben, csak titkolom! Ám, ha egyszer kiszabadul a vérem, akkor azt ne várd meg!- mondom tekintélyt parancsolóan. Nem akarok én fenyegetőzni, de jobb, ha még most befenyítem a lányt, nehogy még egy kis trükkel jutalmazzon meg engem és a ruhám bánja. Viszont abban az esetben már nem leszek ilyen elnéző iránta. Még egy trükk és ott mindenki előtt varázsolom zászlóvá. Miért pont zászlóvá? Hogy igaz legyen a mondás, miszerint „elszáll, mint a győzelmi zászló!” Nem vagyok szájhős, én betartom az ígéreteimet és bárkinek megmerem mondani az igazat! Engem nem érdekelnek a hamis emberek érzelmei, távol is tartom őket magamtól!
Próbál eltolni magától, bizonyára zavarba jött. Ez csak fa volt a tűzre, ismét találtam egy gyengepontot rajta. Lehet, hogy nem tudatosan tette, de ezzel felkeltette az érdeklődésemet, most már nem szabadul meg olyan könnyen tőlem. Szinte szavak nélkül árulta el, hogy bejövök neki.
„Nem mernéd megtenni” kijelentésére egy sunyi mosoly jelenik meg arcomon és miután befejezte a mondatát, odalépek hozzá és megcsókolom. Majd gyorsan eltávolodok tőle!
-  Soha ne mondj olyat, hogy nem merem megtenni! Ez számomra egy felkérés!- kacsintok rá, majd a huncut kis mosoly ismét megjelenik arcomon. Ám, nem sokáig maradt ott, mert Nati pofon vág. Én erre előkapom a pálcámat és a lány arcára kiül a félelem, de nem veszi elő a pálcáját. Ez így nekem nem tetszik, nem bánthatok védteleneket. Tudom, hogy fél és az ócska kis dumája arra szolgál, hogy húzza az időt! De várjunk csak! Mi az, hogy tapló vagyok?
- Nem vagyok tapló! Azért, mert elővettem a pálcámat, mert megtámadtál, attól ez még nem taplóság! Amint látod még mindig egyben vagy!- mondom a lánynak dühösen, de mégis meglepődötten.
- Nem vagyok olyan, mint a többi srác! Te nem ismersz engem!- ezután leeresztem pálcámat, de még a kezemben szorítom. Egy pillanatnyi gyengeségem jele ez, de hamar megrázom a fejemet és ismét felemelem a fegyveremet.
- Mond el, hogy miért vagyok taplón! Utána megengedem, hogy elő vedd a pálcádat!- szólítom fel a lányt fenyegető hangon.

Kedves Ellenségem
Chris

- Őket hagyd ki, neked még nem ártottak. Pedig még tehetik, Dominik háztársad. És hidd el, külön-külön is rosszabbak, hát, még ha Petra és Dominik összeáll. Ha le akarsz nézni minket, nőjél még pár centit – grimaszolt Nati. Kezdett elege lenni ebből az oda-vissza szóping-pongból.
Jól tudta, hogy a fiú mit akart kicsikarni belőle, de nem volt hajlandó megadni neki, amit akart. Az összes ilyen szélcsapó szemét megérdemli, ahogy járnak, vélte ő, bár hogy volt-e benne igazságtartalom, abban már nem lehetünk ennyire biztosak.
- Hadd világosítsalak fel: te sem tudod, mire vagyok képes, úgyhogy ne hergelj tovább, ha nem akarsz pórul járni ismét – sziszegte dühösen. Kezdett egyre inkább elfogyni a türelme, már ment volna fel a körletükbe, de a büszkesége nem engedte, hogy csak úgy eloldalazzon.
Valóban bölcsebb lett volna, ha nem provokálta volna ő sem az ellenségét, mert bizony ki derült, hogy mit mer és erre a leányzó nem számított. Kvázi hidegzuhanyként érte, hogy megcsókolták, és még csak értékelni sem tudta rendesen, úgy meglepődött.
- Nem azért vagy tapló, az önvédelem. Mégis hány lányon gázoltál te át hasonlóan, hm? A te fajtád mind olyan. Jó szórakozni mások érzéseivel, mi? – kapta fel a vizet a sárgácska.
Aztán a másik válaszkövetelésére már alig tudott mit reagálni úgyszintén. – Elmondtam. Te sem vagy különb, és ezt be is bizonyítottad.
A pálcáját még mindig nem vette elő, ő azon volt, hogy miként kényszeríthetné megadásra a negyedikest anélkül, hogy tettlegességgel odavonzanák a tanárokat, prefektusokat, ne adj isten felügyelőket… az egyikük házának sem tett volna jót.
Végül elővette a pálcáját, de várt. Okosabb kivárni, mit lép az ellenfél, mielőtt belesétálna a csapdájába. Azt a lopott pillanatot meg kellett torolnia a másikon. Főleg azt, hogy nem kicsit hozta zavarba, és sajnos arcszíne orvul árulkodott erről, nem sok hiányzott, hogy a hajával megegyező árnyalatot vegyen fel.

Ellenségem és a tanárnő
Nati

- Nem érdekel! Ugyan olyanok, mint te! Én nem dicsekednék azzal, hogy rosszabbak nálad!- mondtam felháborodottan a lánynak, nem érdekel, hogy pont a háztársaimról beszélek. Egy a vérvonal, nem különböznek egymástól. Ugyan ilyen arrogáns, tiszteletlen diákok, mint ő. Akkor miért is beszélnék róluk máshogy? Miért kéne őket az egekig magasztalnom? Bizonyára, nem a tankönyvekből tanulta ezt a viselkedést Nati, a család a példa egy gyermek számára. Ez elég indok arra, hogy ne viselkedjek differenciáltan velük. Még mindig bátor a leányzó, szinte már ámulatba ejtő a vakmerősége.
- Ezt vegyem fenyegetésnek?- teszem fel a kérdést, dühtől eltorzult arccal. Engem ne fenyegessen egy másodikos sárga! – Ostoba vagy, Csermey Natália Babett és ezért fogsz mindent elveszíteni!- mondom neki szigorúan. Ez egy vészjóslat volt felé, és talán egy jel, hogy ideje változtatni a stílusán. Mégis csak ez felsőbb évessel beszél, még akkor is, ha mindezt unintelligens formában teszi.  Kérdésén annyira meglepődök, hogy hátra is lépek egyet.
- Mi az, hogy hány lányon gázoltam át? Ebből látszik, hogy nem ismersz! A hozzád hasonló lányok játszanak az én érzéseimmel! Én soha nem ártottam egy nőnek sem!- válaszolok ingerülten. Nem is értem, hogy egyáltalán miért válaszoltam a kérdésre, elegendő lett volna, ha simán figyelmen kívül hagyom őt. Legalább akkor nem tudott volna ennyire felbosszantani, de most már késő bánat.
Nagy nehezen, de a lány is előveszi a pálcáját és rám szegezi. Épp jelezném neki, hogy kezdhetjük a párbájt. Már a kis „úgyis legyőzlek” mosolyomat rá is varázsolom az arcomra, de ekkor megjelenik egy tanár. Hogy kicsoda? Gőzöm sincs! Még nem találkoztam vele! De beáll kettőnk közé! Pont úgy, hogy a pálcámat felé tartom, és mivel ez így elég veszélyes szituáció, ezért úgy tartom helyesnek, ha inkább elteszem a fegyvert.
- Pálcát szegezett rám!- mondom a tanerőnek magyarázat képen. És figyelem Nati reakcióját. Vajon most, hogy vágja ki magát a szituációból? Mert tényleg rám szegezte a pálcáját, ergo nem hazudtam a Házvezető helyettesnek. Sőt ha ügyes vagyok, akkor győztesen jövök ki a konfliktusból.

Kedves Ellenségem
Chris
és HVH néni

Most rajta volt a sor, hogy meglepődjön. A családjára tett megjegyzéseket lazán elereszti a füle mellett, nem nagyon törődik vele. Majd megtanulja a maga kárán a főnix, hogy ne packázzon vele.
- Vannak egyáltalán érzéseik az ilyeneknek, mint te? Nem fogom hagyni, hogy kihasználj, ezt jobb, ha eszedbe vésed – igyekezett leplezni, hogy mennyire nehezen vágta már hozzá a sértéseket a negyedéveshez, mert valóban igaza volt. Nem ismerte, és az ismeretlenhez támadólag állt, pláne egy csóklopás után.
- Azt megnézném, hogy ki az ostoba. Szerintem egyikünk sem az – kár volt, hogy ez kicsúszott a száján, majdnem egyenes út a lebukáshoz. Vajon megmondja neki? Nem, akkor nagyon elbízná magát, és végigtiporna rajtad, térj észhez!
Eltette a pálcáját, mert rájött, hogy igazából komolyan ártani nem tudna a fiúnak.
- Szerencséd van – közölte. Nati összezavarodott, nem igazán tudta, hogy mit csináljon most. Az már csak hab a tortán, hogy a házvezető-helyettese megérkezett.
- Valóban így volt, összevesztünk. De nem tudnék ártani neki – és igazat is szólt, azt nem tette hozzá, hogy miért nem. Az már nem tartozott senkire, csak rá, fogalma sem volt, hányadán áll Chrisszel. Mi, mióta hívom én ezt Chrisnek? Blake. Addig Blake marad, amíg meg nem mutatja, hogy ő más, mint a többi srác, és nem csak a bolondját akarja járatni velem.

Ellenségem és Tanárnő

- Mi az, hogy kihasznállak? Miért használnálak ki?- kérdezek vissza meglepődötten, nem is értem, hogy hogyan jutott ez az eszébe. Úgy mondja, mintha egy rosszul sikerült randin lennénk, amit én rontottam el és ő van felháborodva, mert neki kell kifizetnie a számlát. Nem szoktam másokat kihasználni, és nem is értem, hogy hogyan jutott erre a fantáziahazugságra, mikor itt állunk már lassan egy órája és semmi olyat nem csináltam, amivel kihasználtam volna őt. Ennyi erővel azt is mondhatta volna, hogy ne lopjak a tárcájából. Ez számomra már nonszensz.
Az ostobás reakciója eléggé meglepett. Ezt most vajon mire értette? Szóhoz se jutok, egyszerűen lefagytam, mint a Windows. Csak állok ott és semmi reakció, egy hang se jön ki a torkomon. Ez most bók volt? Vagy irónia? Egyszerűen nem értem, én megsértettem, ő meg bókolni kezd!
Megérkezik a tanár elfogadja az én verziómat és Natit vonja kérdőre. Ellenségem felelete megdöbbent, nagyon rosszul ítéltem meg a lányt. Azt hittem, hogy megpróbál majd engem besározni, de nem!
- A vita az én hibám! És az igazság az, hogy először én vettem elő a pálcámat, ő csak önvédelem miatt kapta elő a sajátját! Sajnálom, az egészről én tehetek!- mondom a tanárnak, s mondatom után lehajtom fejemet a megbánás jeleként. És csak hallgatom tovább a történéseket. A tanerő kérdésére nem válaszolok, talán jobb is, ha nem mesélem el, hogy mikről maradt le. Még a végén az igazgatónál kötnénk ki. A büntetőmunkát is teljes joggal megértem és inkább nem is kötök bele a feladatba.
- Rendben! De ahogy jeleztem, Nati nem tehet semmiről! Az egész az én hibám! Kérem, őt ne küldje büntetőmunkára, csak az én hibám, hogy itt van!- mondom a tanerőnek, de a fejemet még mindig lehajtva tartom és nem is nézek rájuk.

Kedves Ellenségem
Chris
és HVH néni

Nati azt hitte, rosszul hallott. Most már tényleg elég alaposan össze volt zavarodva, és ez ki is ült az arcán. Egyrészt gondolatai egyik fele még mindig ott járt, hogy tulajdonképp megcsókolták, a másik meg ott, hogy a fiú hogy merészelte ezt megtenni – igaz, hogy kiprovokálta, de akit annyira utálunk, azt többnyire nem szoktuk csókolgatni, legalábbis ez járt a lány fejében.
Az eridonos is elgondolkodhatott, bár inkább felháborodottnak látszott, és talán joggal, talán nem, ezt Nati se tudta volna megmondani már. Az biztos, hogy nem akart csalódni ismét egy fiúban, bármilyen furcsa érzéseket is táplált iránta.
- Rendben, tanárnő – elfogadta a házvezető–helyettes döntését, és igazat is adott, elvégre mindketten tilosban jártak ebben az időpontban, lassan tíz óra felé, holott kilenckor nekik már rég Durmilandiában kellett volna járniuk, a saját kis ágyikójuk fedélzetén.
Azért a bajkeverő-becsület még élt benne, nem kente másra a saját tettét, még csak az kéne, hogy minden pálmát a fiú vigyen.
Azonban amint a másik magára akarta vállalni a dolgokat, a leányzó közelebb lépett a fiúhoz, és a mondókája felénél rátapasztotta kezét a szájára. Bátorság volt a javából, de úgy döntött, ideje valamit visszaadni.
- Fogd már be! Nem kell megvédened, ezt meg máskor lerendezzük, de azért a kis akciódért még számíts egy kiadós visszajáró kölcsönkenyérre – suttogta olyan halkan, hogy lehetőleg csak a Blake-fiú értse. - Tudod jól, mire gondolok.
Utóbbi mondatára úgy elvörösödött, hogy akár főtt ráknak is beillett volna.

Ellenségem és tanárnő

Csak úgy zajlanak az események. Még szerencse, hogy ide jött hozzánk a tanerő, nem hiszem, hogy ilyen lezárása lett volna az eseménynek, ha nincs itt egy felnőtt. Bizonyára csak nagyobb veszekedés lett volna az egészből és még az se kizárt, hogy a pálcánkat is használtuk volna.
Megpróbálom védeni Nati, hisz ő se engem állított be bűnösnek, akkor én miért tenném ezt vele? Ám, a professzor asszony máshogy látja a helyzetet. Szavaira csak bólintok egyet, ezzel is jelezvén, hogy megértettem és felfogtam, amit mondott. Sőt egy kis mértékben igazat is adok neki, de kezd jó útra állni a kapcsolatunk Natival, miért rontsam el felesleges fecsegéssel. Ezt a lány is így gondolja és ezért be is fogja a számat, hogy ne fecsegjek feleslegesen. Hiszen úgy érzi, hogy ez a nagy védelem már túlzás. Szavait nem érzem sértőnek, fenyegetőnek vagy bántónak. Sőt, amit csak halkan súg nekem, az jól is esik. A kölcsönkenyeres megjegyzésén egyből arra gondolok, hogy majd megfog csókolni. Ettől megjelenik egy kis sunyi mosoly az arcomon, ezzel jelezvén, hogy tetszik az ötlet. Ám, jobb, ha ezt nem látja a tanerő még a végén kérdezősködne itt és nem tudnánk válaszolni vagy inkább nem mernénk semmit se mondani.
Örülnék neki, ha a lány visszacsókolna. Még sose volt barátnőm, és csókolózni se csókolóztam még, ez se számít igazán annak. Pedig már vágyok arra, hogy valaki igazán, teljes szívéből szeressen. És szerintem erre a lány méltó partner lenne.
Mikor a tanárnő elküld aludni, akkor emelem csak fel a fejemet és udvariasan búcsút veszek tőlük.
- Értettem! Viszontlátásra! Szia, Nati! Jó éjszakát!- majd hátat fordítok nekik és elindulok a szobámba. Nem is nézek vissza, csak mosolygok. Tényleg jól esett, amit mondott a lány és már el is kezdem tervezni a jövőnket, illetve a holnapi büntetőmunkát. Már most várom, hogy mikor fog megcsókolni!

Kedves Ellenségem
Chris
és HVH néni

Csak állt némán és megkukulva, Chris távolodó alakját figyelve. Igazából még jó is, hogy a tanerő közbelépett, különben lehet, hogy mindketten a gyengélkedőn végezték volna, Nati temperamentumának ismeretében.
Azt a sunyi kis mosolyt, ami megjelent az emlegetett fiú arcán, nem tudta mire vélni, és kicsit talán elkezdett félni is.
A tanárnőre pillantott, várván az indulásra. Egyelőre még nem nagyon tudott beszélni, azon túl, amit a fiúhoz intézett, kissé furcsán érintették a történtek. Egy éve kábé, hogy csépelték egymást az idióta húzásaikkal, és erre paff. Most nem tudta ezt hová tenni, és igyekezett visszatéríteni magát a földre. Nem szerette volna hamis álomvilágban ringatni magát, mert… mert nem akart csalódni, ezért inkább akivel lehetett, és nem tartozott a háza körébe, s ilyen téren akart felé közeledni, azzal így bánt. Na jó, kivételek akadnak, pl. Min Jong, ővele egész jól összebarátkoztak, de ez megint más tészta.
Más egy barátság, és más az, amikor a legnagyobb ellensége megcsókolja az ember lányát, mégha az valódinak nem is igazán nevezhető. Vajon miért tette meg? A franc, hagytam magam, és most tuti, hogy el fog járni a szája… szereznem kell valahonnan egy békát, a számat meg kimosni sürgősen. Nem akarok egy lenni az olyan „átlagos” lányok közül.
Bár már kezdett magához téregetni, azért még mindig kába volt kissé. Jobb kezét felemelte, s az ajkaihoz érintette az ujjait. Mi a fene volt ez?
- Mehetünk, tanárnő?
A klubhelyiségből aztán egyenest a szobájába ment, óvatosan, hogy ne ébressze fel már alvó szobatársait, s a másnap délutáni könyvtáros büntetőmunka gondolatával aludt el Maszat kutyája mellett.

Zoli

Elgondolkodva sétálgatott a folyosókon. Volt min gondolkodnia, hiszen az elmúlt napokban sok dolog történt. Ott van például az este a könyvtárban, és Gy-vel. Hiszen bentragadtak egy könyvtárban, kettesnen és a fiú, még meg is ölelte! Ez lehet, hogy más lányoknak nem lett volna furcsa, dehát neki, aki egész kicsi korától inkább fiús volt, igen is az volt. Nem szokott hozzá, hogy a szüleine és bátyján kívúl bárki is ölelgesse. Miközben ezen gondolkodott, fel sem tűnt neki, hogy valaki jön szembe. Ez azzal járt, hogy sikeresen belerohant egy iseretlen fiúba. Mindezt akkora lendülettel, hogy fenékre huppant. Felkászálódott a földről, és végigmérte az ismeretlent. Úgy egy fejjel magasabb, és talán két évvel idősebb fiúba sikerült beleszaladnia. - Szia! Bocsi az elöbbiért nem volt szándékos. Vitéz Rebeka, de inkább csak Teb, Rebi vagy esetleg Rébék, Eridon, másodév. - mosolyog rá.

Rebeka

Az iskolában töltött időn gondolkozva, emlékeket felidézve sétált a kastélyban. Kedves Levita béli idők voltak ezek. Öröm visszagondolni rájuk, szinte a bánaton túllendíti az embert. Főleg az a tudat, hogy a barátokra bármikor számíthatott és még most is, az ember. Bár azóta sok idő telt el, mégsem fakultak egy cseppet sem. Megmaradtak a memóriájában, mintha beleégett volna. Ezt a visszaemlékezést az zavarta meg, hogy valakivel frontálisan összekoppant. Pillanatnyilag csak hátra tántorodott, de az egyik festmény keretét véletlenül megbillentette, amelynek hatására a képen tartózkodó kis híján kiesett belőle. Sűrű elnézéseket mormolva a helyére igazította a keretet, majd a lány felé fordulva, meglepődött, hogy milyen gyorsan talpra is állt.
- Semmi baj, én is az orrom elé nézhettem volna - mondta, miközben szemével "átvizsgálta" a lányt, hogy nem lett-e komoly baja. - Szép név, az enyém Kilt Zoltán. De igazság szerint, mindenki úgy hív ahogy tetszik neki. Volt, aki Kilinek, volt aki Zolinak hívott, illetve hív. Egyébként Levitás vagyok. Ugye nem ütötted meg magad?
Zavarában, mosolyogva a padlót kezdte fixírozni, hisz tudta, megint kicsit sokat beszélt, mint amit lehet hogy kellett volna. Hát igen, vele megesett sűrűn, hogy a lepénylesőjét nem tudta zárva tartani. Mintha nem is hozzá tartozott volna, csak szimplán oda nőtt. Külön életet élt, mégis hasznára volt, nem egyszer.

Zoli

Szélesen mosolya, már megint ott ékeskedik mint mindig. - Köszi, én is szeretem  mert elég könnyen becézhető, viszont azért harapok, ha a tanárokon kívül más Rebekának hív - tisztázza le, még mielött a fiú súlyos hibát követne el. Nem igazán szereti, ha Rebekának hívják, mert az túl hivatalosan hangzik. - Természetesen nem lett semmi bajom, csak kicsit meglepődtem - vigyorog. Tényleg ez a helyzet, de mostmár összeszedetten támasztja a falat. Megigazítja a haját, ami esés közben a szemébe hullott. -Te is jól vagy?- jut eszébe, hogy ezt is meg kéne azért kérdezni. Kicsit későn, de legalább eszébe jutott. -Mesélj magadról. Honnan jöttél? Van testvéred? Kedvenc tantárgy? Mik a hobbijaid? - zúdította rá egyszerre az összes eszébe jutó kérdést.