Akasztják a hóhért- Robi cicc, Leen és Nikim

Robi ma meghal. Slussz-passz, ezt eldöntötték. Nem, nem ő döntötte el, de támogatja az ötletet. Szerény személye csak feldühödött mindazon, amiről szó esett az édes hármas beszélgetésük alatt Nikivel és Leennel. Hogy lehet az, hogy Robi szemétkedett az ő, AZ Ő Leenjével. Bár igaz, mióta is az övé Leen? Ez persze teljesen mindegy, sőt még az is, hogy konkrétan senki nem mondott olyasmit (még Leen sem), hogy szó lett volna szemétkedésről, csak felszínre bukott Robi elég rossz természete (az elmondások alapján szörnyű egyenesen, ha már ütni kell) és persze egyáltalán nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Robinak folyton baja van az ő Nikijével. Nikit már jogosan nevezi sajátjának, elvégre az unokanővére. Ütni fog érte, ha bántják, na és Robinak ebből a szempontból van a számláján bőven.
A lányokkal együtt így hát eldöntötték, hogy jöhet a bosszúállás háromszoros kiadásban. Robi a nap végére imádkozni fog a megbocsátásukért, de nem fogja olyan könnyen megkapni azt. Keményen készült a mai napra, dokumentálódott és végül korához megfelelő megoldást választott a támadásra: meglepetésszerű lesz, feltéve, hogy Robinak nincs hatodik érzéke, mint a nőknek. Ebben erősen kételkedik, ugyanis aki annyira megszállott Nikivel, hogy azt hiszi, a lány a Játszótérre hívná revansért... az nem lát tovább az orránál az ő nagy szerencséjére.
Elérkezett a mai nap is. Szokatlanul nagy csend uralkodik a bejárati csarnokban. Külön-külön érkeztek, azaz Nikit és Leent ő már nem találta sehol sem odafönt, így feltételezte, hogy már lejöttek, de hát akik ilyen jól elmaszkírozták maguk, azokat nehezen tudja kiszúrni. Bele is telik pár másodpercébe, mire felfedezi a ninját és Zorrót. Mondanunk sem kell, nagyjából úgy néz rájuk, mint egy-egy földönkívülire szokás, de kommentálni nem kommentálja a dolgot. Ő a szokásos kis farmerében és a vörös, pántos felsőjében egészen hétköznapi jelenség a kihalt csarnokban.
-Jól bekeményítettetek.- suttogja, mikor már ott lapul ő is a lányduó mellett trióra szaporítva a létszámot. Valahogy számára nem volt kérdéses, hogy a két fura szerzet levitás és hozzá tartoznak, azaz az akció részei egészen pontosan. Niki kérdéséről lecsúszott, s így valószínűsíthetően Leen válaszáról is, de sebaj, mert Robi éppen ebben a pillanatban úszik be a képbe.
A ninja lopakodik, Zorró rejtélyes módon csap le.... Runa meg nem szerepel egy történetben sem. Na hát, akkor ideje beírnia magát a történelem könyvekbe egy kiadós fiúveréssel. Mint említettük, készült a mai napra. Ezt jelzi a száján csillogó piros ajakfény is, ami ugyan nem olyan erős, mint a rúzs, de színe neki is van és Hófehérke igazi autentikus Hófehérke lett most tőle. Jelez a lányoknak, hogy ő indul, aztán back-uppolják ninja és Zorró módra. Feláldozza magát a nemes cél érdekében: elverni Várffy-Zoller Róbertet? Igen!
Megindul tehát teniszeiben viszonylag halkan lépdelve (főleg, hogy Robi is halad és a nagy kihaltságban elég zajt csap egy férfi zsiráf-láb, hogy elnyomja egy nő tipegését), majd mikor már elég közel van, vetődik egyenesen Robi hátára, legalábbis ez a cél. Hogy sikerül-e, az Robi hallásán és reflexein is múlik. Ám, ha sikerült, akkor nem maradhat el az üdvözlés sem:
-Hiányoztam?- a hangja tele van gonoszul csengő nevetéssel és következő ádáz akciója egy puszi Robi cica fülébe bele egyenesen. Elkezdhetném számolni a két kezemen, hány ember szereti, ha a fülébe puszilnak úgy, hogy utána lehetőleg ne halljon, sőt még rajta is lógnak jó szoros ölelésbe fogva, de egy kezemnél tovább nem jutnék.
Ez az idő talán pont elég volt arra, hogy Nikiék is akcióba lendüljenek, elvégre mindez figyelemelterelés és ha elég jó volt, Robi mindjárt három lánnyal birkózhat majd, plusz a fülkagylóját egy piros ajakfényfolt díszíti majd emlék gyanánt.

másik Kornél

Soha nem szeretett úgy gondolni magára, mint potenciális hazudozóra. A gondolat viszont, hogy bármikor, bárkinek úgy tud hazudni, mint a vízfolyás, örömmel töltötte, mintha valami fegyver lenne a kezében, amit senki nem tud elvenni tőle, hiszen a pálcájától bármikor megfoszthatják. De nem mindig tekintett ajándékként rá, megverte a balsors rendesen, hiszen elég elbaltázott gyerek lett, ezzel ő maga is tisztában volt, legalábbis akkor, amikor magánál volt. Olivér kijelentésére csak megvonja a vállát, elereszt egy gyöngének sem éppen mondható nevetést, de nem reagál, talán pontosan azért, ami az előbb az eszébe jutott.
-Mond meg nekem, ki a jó ég hoz ide egyáltalán görkorcsolyát. Soha nem fogom tudni megérteni ezt a gondolatmenetet.
Összevonja a szemöldökét a cipője orrát kezdi bámulni. Soha nem volt korcsolyája, nem is tartott rá igényt. Ő az ilyen közönséges dolgokból kimaradt. A fél gyerekkora azzal ment el, hogy apja gyepálta, nem volt ideje és ereje olyan dolgokkal foglalkozni, mint játszani és gyereknek lenni. Legszívesebben mindig az anyja szoknyája mellett lett volna, egészen addig amíg rá nem ébredt arra, hogy az sem segít raja. Furcsa, hogy pont egy ilyen helyzetben gondolkodik el ezen. Hogy jutott el ide a görkorcsolyától?
-Mindig van egy-két ilyen példányt. Csak rávigyorogsz és már villant is, elég szánalmas.
Gazdag arcmimikája legjavát kívánná megmutatni, de csak egy gyors fintorra futja neki, talán azért mert tudat alatt biztos benne, hogy ez a téma nem érdemel többet. Mindenhol vannak könnyen kapható lányok, ami ugyan praktikus, de nem sok izgalom van benne. Legtöbbször elkerüli az ilyen teremtéseket, neki az ilyenek túl könnyűvérűek, ő pedig szeret válogatni, nem is akárhogy.
-A baj csak az vele, hogy nem éri meg a fáradtságot ami belefektetek, imád drámázni, nekem meg bőven elég az én bajom.
Mielőtt még rákérdezne, ki az a valaki, kifejt egy gyors véleményt a dologról, hogy később ne kapjon kérdéseket a nyakába. Hiába a szép arc, ha mögötte minden olyan furcsa és bonyolult.
-Kitalálom. Szőke, hangos és szívesen tapos az idegeiden.
Szinte biztos volt benne, hogy egy rugóra jár agyuk. Olivér számára már senki nem jelentett kihívást és ha neki valaki fejfájást okozott, az csak egy valaki lehetett.

Kornél

Caius
ruha

Csajok és Várffy

Chaske Tsosie

Aileen, Runa, Kiskakas

Mióta apu van, egy fontos dolgot megtanultam tőle, még pedig azt, hogy nem előny, ha az ember tilosban jár, de nincs ezzel gond, mert megszínesíti az életet, csak ne kapják el. Perpillanat, az élet színét Robika elgyepálása adja. Még a büntetést is elviselném, de apa miatt nem akarok lebukni, mert őt sem fülelték le soha. Lehet, hogy ezzel túlzott kicsit, de akkor is igaza van. Az ember, ha nem muszáj, ne fogassa el magát, mert aztán jönnek az agyament retorziók, amik már nem annyira színesítik az életet...sőt. Bár azoknak is lehet szórakoztató része, például mikor Yaristával énekeltük azt az idétlen dalt Mirának, aminek következtében én megcsókoltam a szőkét. Szerencsére nem lett belőle nagy baj, hiába kürtölte világgá Hajni. Neki azért még tartozom ezzel, végtére is a reklámfotók sokba kerülnek, néhány kék foltba biztosan. Szóval a lányokkal eldöntöttük, hogy Robika verést érdemel, s ha már mágusok vagyunk, akkor miért fáradnánk husánggal vagy puszta kézzel, mikor van nekünk pálcánk is. Időben érkezem a tett színhelyére, , pár másodperc múlva Robika is megjelenik, háta mögött Runával. Visszafojtott lélegzettel lesem az álarcom mögül, lökött unokahúgom akcióját, hiába, tőle ez telik ki. Ezzel egyrészt eltereli Robi figyelmét rólunk, másrészt, de ez köztünk maradjon, élvezi is azt a csókot, nekem mondhat amit akar. Hogy lehet beleesni egy ekkora egoista fazonba, akiről fürtökben lógnak a csajok? Legalábbis ezt hiszi magáról, közben meg biztosan halálosan magányos. Na, ha tovább folytatom ezt az eszmefuttatást, még elkezdem sajnálni, pedig nem azért vagyok itt. Aileen tőlem ellentétben nem elmélkedik, hanem egy sóbálvány átokkal teríti le a Kiskakast, ha még Runa csókjától nem vált azzá, vagy legalább egy csúnya varangyos békává. Ha még sem jönne össze egyik dolog sem, hogy megakadályozzam a varázslását, egy Pofix-ot lövök ki a pálcámból a háremhősre. Ennek két pozitívuma is lesz ha talál, egyrészt nem tudja majd nyomni a süket dumáját, másrészt varázsolni sem fog tudni, és Runa hátulról még mindig támadhat valamivel, ha olyan bénák vagyunk, hogy semmi nem jönne össze, amit azért kétlek.

Gyávák

Sophie

Ruu, Niki, Robi

  Levita büntetőosztag és Robika

Bámulatos, hogy Robika mindig megússza a sóbálvány átkot. Szed ellene valamit, vagy be van oltva nem tudom, de hatásos, az biztos. Először a tusán találta el a kővé dermesztő varázs, akkor meg sem kottyant neki, most meg Leen-nel ugyan az az eset, csak még rosszabb, mert szegény Ru esett áldozatul. Piszok nagy mázlija van ennek a srácnak, úgy látszik, hogy Fortuna szereti a nagyképű, egoista hímeket, legalábbis azokat, akiket Robikának hívnak. Át tudom érezni Leen aggodalmát, mikor látta Runa dermedt testét lefordulni a hőscincérről, azonnal szalad is a segítségére. Én is megijedtem egy pillanatig, aggódtam az unokahúgom miatt, de annál jobban aggódtam azon, hogy a Pofix célba talál-e. Készenlétbe állítom a pálcámat, mert látom, hogy az eunuch fiú, eldobott pálcája után nyúl, de aztán ajkára fagy a szó. Vagyis sikerült. Gondolatban egy derekas vállveregetéssel jutalmazom magam, de nincs sok idő, mert a rellonos test-test elleni küzdelemre vált. Feladja a varázslást? Hát igen, beragasztott szájjal nehéz igéket mormolni, hangtalanul meg maximum imádkozni lehet, ha egyáltalán elismer bárkit is önmaga felett. Ezt az opciót elvethetjük, némi gondolkodás után. Robikának egy istene van, Robika, így legfeljebb önmagához imádkozhat, jobban is tenné! Valószínűleg a hirtelen támadás elvette az eszét, összezavarodott, mert nekem dobja a pálcáját. Segáz, jó helye lesz nálam. Majd biztonságba helyezem, ha elhárítottam Robika tolakodó közeledését. Gyors akcióra van csak idő, és bevált módszeren ne változtass, ami Alexnél jól működött, itt is jól fog. Egy Illigo-t küldök a nagyképűre. Ha Leen alsó rúgása nem talált volna, akkor a kisfiú most szépen odaragad, ahol éppen van. Közel volt, úgyhogy hatósugáron belül tartózkodik, elérheti a varázs. A pálcája nálam, amúgy sem tud szólni egy szót sem. Előfordulhat, hogy Leen-éket is odaragasztom a padlóhoz, de náluk ott a varászeszközük, és ha ők ragadtak, akkor Robika is, így működik ez a varázsige. Ha meg még Leen rúgása is sikeres, akkor duplán kap a jóból a kisgyerek. Hátvédnek még ott van a feléledt Runa is. Ha Robika leragadt, a pálcáját biztonságba helyezem magamnál, majd egy Diffindo-val szép, formás "Z" betűt formázok a mellkasára. Ennyi jár neki. Ha a ragasztás nem sikerült, akkor a lányokon a sor, elsősorban Runán, hogy megmentsen mindenkit. Érdekes, ma ilyen ragasztgatós napom van. Éljen a barkácsolás.

Ginnie

Már éjjel tizenegy óra is elmúlt, amikor még mindig forgolódtam az ágyamban. A hold fénye megvilágította az egész szobát és látni lehetett, ahogyan a többiek békésen alusszák álmukat. Irigyeltem őket, mert én képtelen voltam az alvásra. Azon gondolkoztam, hogy ennek mi lehet az oka, hiszen világéletemben jó alvó voltam, és ekkor bevillant a megoldás. Nem vacsoráztam. Persze, hiszen előnyben részesítettem a másnapi Bűbájtan dolgozatomat, de azért illett volna legalább egy sütit hozatni a többiekkel,  na mindegy. Még egyszer körbenéztem a szobában, hogy megbizonyosodjak a felől, hogy mindenki alszik, majd magamra kaptam vörös köntösömet és csöndben kisurrantam a szoba ajtaján. Próbáltam a lehető leghalkabban szedni a lépcsőfokokat ezért különösen figyeltem, hogy hova lépek. Mikor szőrös papucsommal leértem a klubhelyiségbe alaposan végig néztem minden szegletét nehogy találkozzak egy diákkal vagy egy prefektussal. Nagy levegőt vettem, majd szépen elindultam a portréhoz, azonban a 2 méterre a kijárttól felbuktam egy kemény tárgyban.
-Ó Merlinre!-suttogtam a fájdalomtól. Hála Istennek pont ott volt az egyik kanapé így megtámaszkodtam benne majd alaposan szemügyre vettem a balesetet okozó tárgyat.
-Remek! Az egyik gyerek itt hagyta a mandragóráját, de ki hoz ilyet az iskolába?!- mérgelődtem magamban majd kimásztam a folyosóra. Amint kiértem első dolgom volt előkapni a pálcámat, hogy egy kis fényt csinálhassak-LUMOS!-majd a konyha felé vettem az irányt. Imádkoztam, hogy ne találkozzak senkivel sem, bár a prefektusok már visszaértek, ha jól tudom. Ezzel a gondolattal nyugtatva magamat egyre közelebb értem a konyhához. Persze, óvatosságból minden folyosó előtt alaposan szétnéztem, mert kicsit sem vágytam rá, hogy egy tanár szembe jöjjön velem. Aztán, azon kaptam magamat, hogy a konyhaajtó előtt állok.-Innen nincs vissza út-gondoltam magamban majd erőt véve magamon lenyomtam a kilincset. Közbe eszembe jutott, hogy a manók vajon mikor térnek nyugovóra, úgyhogy idegesen mentem be pálcával a kezembe. Nagy  meglepettségemre sehol egy árva lelket nem láttam. Nagy kő esett lesz a szívemről, majd szétnéztem a konyhában és a gyomrom is korogni kezdett, ahogyan egy hatalmas hűtő elé értem. Ám a megkönnyebbültség nem tartott sokáig, mert a kilincs lenyomására kaptam fel a fejemet.-Kérlek, kérlek, mondd, hogy csak egy manó-mondogattam magamban majd a szemem megállapodott egy sötét alakon.

Sharlotte

Tikkasztó hőség van - azt hiszem, ez a megfelelő szó erre a mai időjárásra. Nem is csodálkoznék, hogyha a hőmérő mutatója feljebb kúszna a 40 foknál, hiszen tényleg meg lehet sülni. Most kivételesen levetette a fekete pólómat, és egy vékony, világos színű pólót vettem magamra, illetve - a szokásos farmer helyett - egy térdig érő khaki színű vászonnadrágot. A lábamra egy szandált húztam, szigorúan zokni nélkül! Én sem akarom, hogy kiröhögjenek. Lehet, hogy a tanga papucs kényelmesebb lenne, de szerintem irtó b*zis, hogyha egy pasi olyan szandált hord, így nekem nincs egy sem. Egyszer kaptam szülinapomra. Nem sokáig volt nálam. Habár imádom a friss levegőt, most mégsem akarok odakint lenni, hiszen le is éghetek akár, ahhoz meg semmi kedvem, hogy a zuhanyzóban kapargassam magamról a hámló bőrdarabjaimat. Ugye, hogy gusztustalan? Így hát a kastély hűvösében tökéletesen elvagyok, ám egy jeges tea jól esne. Nem csoda hát, hogyha a konyha felé indulok, hogy ott készítsek valamit, és útközben még egy hideg puding gondolata is megfordul a fejemben. Persze, annak kell egy kis idő, amíg kihűl, de hát addig el lehet viselni a meleget a jeges teával. Halkan fütyörészve, kezemmel a zsebemben sétálgatok a Nyugati-szárnyban, hogy végül beforduljak a Konyhába vezető folyosóra, és hamarosan be is lépjek a terembe. Körbenézve meglátom Sharlotte-ot, akivel már múltkor is összefutottunk. Elmosolyodom, és becsukom az ajtót.
- Szia Sharotte! Gyümölcssalátát csinálsz? - bökök a fejemmel az asztalon lévő gyümölcsökre, és kíváncsian pislogok rá.
- Én pudingot szeretnék csinálni. Csórok néhány málnát, okés? - mosolygok, majd lassan a gyümikhez lépek és elcsórok egy epret. Hmm, állati finom! És még hideg is..

Caius

[Kornél]

Szinte az első útja, visszatérve újra, ide vezeti, habár most nem volt olyan sokáig távol, mégis annak érzi. A kezelések nagyon sokat kivettek a kicsiből, de töretlen lelkesedéssel, és vidámsággal, tudásszomjjal tért vissza a falak közé, most pedig úgy döntött, elindul, és meglátogatja a kedvenc portréit.
Nem is lenne igazán eridonos, ha nem ezen a folyosószakaszon laknának. Persze azért otthon ez elég kényes téma, a tesói folyton piszkálják érte, hogy eridonos, de csak akkor, ha anyu nem hallja, hiszen ő is az volt, sőt, a házvezetője is volt a főnixeknek. Az apja azonban rellonos volt, így nincsenek meg benne azok az előítéletek, amik oly sok diákra jellemzőek, s hogy ettől naiv lenne? Minden bizonnyal. De azért szereti a sárkányokat, még ha nem is ismer közülük sok mindenkit.
Végre megérkezik egy zsúfolt, öreg nőkkel teli képhez, akik egymást túlharsogva pletykálnak épp a kastélyban történtekről. Csak int nekik, nem akarja megzavarni a néniket, akikről megtanulta, hogy nem hívhatja őket néninek, mert az rossz nekik, szóval általában igyekszik elkerülni a megszólításukat, ami így igen kellemetlen. Leveszi a talárját, úgy látja, ezen a folyosórészen nincsenek most prefektusok, és ráül az anyagra a szemközti fal tövében, állát kis tenyereibe támasztja, amik a térdén nyugszanak, és úgy hallgatja, miről maradt le nagy, kíváncsi szemekkel figyelve a vidám társaságot.

Labirintus - a 4., egyben utolsó próba - BAJNOKOK

A Nagyteremben mindenki izgatott volt. A szervezők, a másik iskolák bajnokai, és mindenki feszült figyelemmel várta azt, hogy mikor hallatszik ajtónyikorgás ami a bajnokok megérkezését jelenti. Ez volt az utolsó, a mindent eldöntő próba.

A két bajnok, Domi és Benji két külön utat jártak be, de ugyanazok voltak a próbatételeik. A Nagyteremben egymás kellett két mágikus ajtó jelent meg, amiről mindenki tudta, bizony valamelyik kilincse előbb fog lenyomódni, és a srácok közül egy már bajnokként sétálhat oda a szeretteihez.
Ők ezt nem tudhatták, csak csinálták a feladatokat. Bátran, és logikusan gondolkoztak, ezzel sikeresen teljesítve a próbát.

Az eredmény viszont meglepő. Míg a teremben halk sutyorgás folyt, a bajnokok eljutottak a végső feladathoz, hogy megszerezzék a kulcsot, amivel utána kinyithatták az ajtót. Mindenki felkapta a fejét a kattanásokra, amik az ajtók felől jöttek. Egyszerre két kilincs nyomódott le. A két ajtó mögül egyszerre bújt elő a mágustusa két bajnoka, Nagy B. Đominic és Benjamin Lawrence Krise. Eltelt legalább fél perc, míg mindenki feldolgozta - többek között a fiúk is -, hogy két bajnok született, de hatalmas ujjongás, és kiabálás tört ki, és még mielőtt sorba álltak volna a lelkes rajongóik az aláírásukért, Maurice elterelte onnan a fiúkat a szervezői asztalhoz, hogy ő, és persze a szervezők gratulálhassanak nekik elsőként.

Kislány


Fáradt volt, méghozzá halálosan. Újabb álmatlan éjszaka, nem akarta lecsukni a szemeit, mert akkor megint jön a vörös fény. Fogalma sem volt mi okozhatta ezeket az álmokat, de már nagyon idegesítette, hogy mindig ugyan az, minden éjjel. A délelőtt nagy részét azzal töltötte, hogy elpakolta a még széthagyott holmijait, majd levette a dögcéduláját és nézegette egy darabig, mintha az erőt adna neki. Persze nem  jött semmi válasz, sem a jobb érzés, így morogva visszaakasztotta a nyakába, lenyelte a gyógyszeradagját és felöltözött. Fekete pólót vett fel, farmer térdnadrágot és a szokásos tornacipőt. A haja kissé kócos volt, borotválkozni pedig nem volt kedve, így borostásan és kócosan vágta be a háló ajtaját maga mögött. Szótlanul, lehajtott fejjel szelte a folyosókat, szeretett volna valami célt kitűzni magának, de nem jutott eszébe, hogy merre kellene mennie. Zavartan kaparta elő a zsebéből a pakli kártyáját, lassan tempót vett fel és a lapokra koncentrált. Gyorsan kevergette az ujjai között, négyfelé vette, a következő pillanatban pedig már megint egy pakli lett belőle. Észre sem vette, hogy időközben merre megy, csak sűrű beszédre lett figyelmes. Felkapta a fejét és körbepillantva elfintorodott. Na ide aztán nem akar jönni, gyorsan tovább is sétálna de a szeme megakad egy apró kislányon, aki kerek szemekkel nézi a mozgó alakokat, mintha annyira izgalmas lenne. Az angyal megjelenik a vállán, az amelyik nyitott szemmel és füllel figyel a katonaságon. Gyerekeket és nőket előre, nem hagyhatja itt, lehet, hogy valami baja van. De persze az ördög sem maradt szó nélkül. Kornél hajlott rá, hogy rövid úton elhúzzon, lépett is egyet előre de végül felnyögött és egy gyors mozdulattal a kislány mellett termett. A kártya forgatását persze nem hagyta abba, tettetett érdeklődéssel nézte a kislányt egy darabig, csak az utolsó pillanatban szólalt meg, mielőtt kellemetlen lenne.
-Ugye nincs semmi baj?
Minden szó mint a keserves kínhalál, bár az arcán egyáltalán nem látszódott, a hangján sem hallatszódott mennyire nem fől a foga ehhez a beszélgetéshez.

[Kornél]

Azt mondják, a szellemek galibát csináltak valahol. Sok olyan szót használnak, amit Ashley nem ért, de azért figyel nagyon, hátha hall valami olyasmit is, ami igazán érdekli. Például a szerelméről.
Azt mondják, a manók sztrájkoltak régen, és nem voltak hajlandóak a hőségben hűtött italt felszolgálni, csak meleget. Na nem, mintha nem lenne egyszerű lehűteni, de azért mégis csak nagy volt a felháborodás. A tökös pitébe almát kevertek, az almába narancsot, így senki nem azt ette, amit szeretett volna. Ashley szereti a tökös, az almás, és a narancsos pitét is, így ő ezen sosem háborodna fel, különben is, izgalmas, ha nem tudod, milyen ízt fogsz kóstolni, pláne, ha másra számítasz.
Ezen töpreng, amikor megtorpan mellette egy fiú. Felnéz rá, naaaaagyon magasra, és a kezét is felemeli a szemei elé, hogy árnyékoljon, mert különben a napfénytől nem látná rendesen. Szemei hatalmasakra kerekednek, ahogy a nagyfiú hozzászól, felpattan rögtön, és pirulva leporolja magát. Ez a fiú nagyon magas. Biztosan nagyon erős is. És nagyon szép is, majdnem olyan szép, mint Viktor, de olyan szép senki nem lehet.
-Pontosítanád a kérdést?-
Cincogja félénken, és bosszantja őt, hogy nem tud válaszolni a fiúnak, de nem szereti a félválaszokat, a pontatlanság még jobban bosszantja. Ahogy feláll, ismét megállapítja, mennyire magas a fiú, és mennyire szép. És azt is, hogy rellonos. Ha merne beszélni vele, elárulná, hogy az apukája is rellonos volt, de... ez egy nagy fiú, a kicsi szíve meg dübörög, mint egy ménes, egészen úgy, ahogy akkor szokott, ha Viktort látja. Vagy gondol rá. De ez most biztosan nem Viktor miatt van, mert Viktorra csak az után gondolt, miután rájött, ugyanazt produkálja a szervezete, amit az eridonos nagyfiúnál szokott. Akkor ez most azt jelenti, hogy szerelmes lett ebbe a fiúba? Nem, az nem lehet, hiszen Viktorba szerelmes.

A szívem a torkomban dübörgött, annyira izgultam, hogy hanyadik leszek. Szeretnék nyerni, mert ki ne szeretne, de ha második leszek, az is tökéletesen elég. Már nyertem vele, és csak ez számít nekem. Vettem egy mély levegőt, és kinyitottam az ajtót. A hangok arra adtak következtetést, hogy Ben már régen kint van, de teljesen ledöbbentem, amikor megpillantottam őt magam mellett. Ő is most ért ki, én pedig hatalmas kikerekedett szemekkel néztem, hogy mi is van. Ilyen lehetséges? Vagy most jön egy mindent eldöntő párbaj? Akkor tuti alulmaradnék, és második lennék. Csak néztem Benre, és a következő pillanatban már azon kapom magam, hogy megöleltem. A könnyeim is kicsordultak, de a boldogságtól, az örömtől, de legfőképpen attól, hogy nyertünk.
– Gratulálok. –vigyorogva engedtem el, és nyújtottam kezet neki, hogy nyomatékosítsam a gratulációmat. A szemeimet még mindig törölgettem, hogy lássak valamit a könnyektől. A rajongói támadásoktól Maurice mentett meg minket, és a szervezők felé terelt minket. Boldogan, de még mindig döbbenten fogadtam a gratulációkat, és amint sikerült, leültem egy szabad helyre. Eléggé sokat kellett sétálni a labirintusban, meg a feladatok sem voltak könnyűek, így mielőtt szétszednének mindenféle kérdéssel, vagy rajongással, szeretnék egy pillanatig kényelmesen ülni.

 Pár centire volt csak a végétől, de még mindig nem fogta fel, hogy mennyire közel jár a dolgokhoz. És azt sem tudta, hogy mi lesz, ha kilép, ő lesz-e az, aki elsőként teszi, vagy lassúbbnak minősül. Ez az egy piszkálja csak teljes mértékben belülről, nem tudja megjósolni a végkimenetelt, mert olyanokon múlik a dolog, amiket ellenfele is tökéletesen, vagy majdnem úgy tud teljesíteni. Ahogyan sietősen lépkedett a kilincs felé, úgy kerítette hatalmába az izgalom, kezei remegtek, ajkába harapott, ahogyan ujjai a kilincsre simultak. Lenyomta. Nem volt visszaút, ez volt a vége, nem léphet vissza, nem is akar, ezzel nem fog időt vesztegetni. Nincs értelme, lesz, ami lesz alapon dől el.
Az ajtó nyikordulva engedett utat neki a Nagyterembe, a hangok pedig szinte azonnal megütötték a fülét. Ujjonganak, és hallhatóan nem most kezdték. Lecsúszott volna, második lenne? Kilépve teljesen, körbetekint, majd végül a másik ajtó felé, a mellette álló fiúra. Döbbenet ül ki arcára, és kérdések hada, hogy most vagy itt ácsorog már egy jó ideje, vagy pedig együtt érkeztek.Pislog csak a fiúra, majd a szervezők felé, és egyhamar megvilágosodik, hogy mi is történt. Együtt, egy időben léptek ki, mintha csak megbeszélték volna, hogy itt és ebben a percben találkoznak. Nem tudja a szabályzat ezen részét, hogy lehet-e két győztes, avagy vár még rájuk egy utolsó, nem tervezett próba. De a többiek viselkedéséből nem ezt szűrte le, főképp nem ellenfelééből, vagyis.. most már győztestársa reakciójából nem. Meglepődve fogadta, hogy a fiú átölelte őt, de mivel még mindig azon volt, hogy feldolgozza az eredményt, nem kezdett bele az undok stílusába, sőt, talán nem is akart. Ölelés helyett, megveregette a fiú hátát, hiszen az nem az ő művészete, hogy agyonölelget másokat, de ez is több volt, mint a semmi. Amint ellépett tőle Domi, kinyújtott jobbját elfogadva rázott vele kezet, elfogadva a tényt, hogy mind a ketten győztek. Talán tényleg ez a legjobb lehetőség mind közül.
- Neked is, bajnok. - vigyorgott a másikra, majd az ujjongó tömeg felé fordult, köszöntött egy intéssel az ismerős arcokra, majd hagyta, hogy eltereljék őt az asztal felé. Fáradt volt, ez tény és való, és nagyon is jól esett neki, hogy leülhet végre, kifújhatja magát, és gondolkozhat, hogy mikor kezdődjön az ünnepség hatalmas része.

Amira Loveguard - 2013.07.28. 11:34
Reneszánsz napi bál, a Mágustusa bajnokainak ünneplése

Ahogyan már minden diák szembesült a varázzsal, amely szekrényét és a kastély kinézetét alakította át, úgy tűnik fel a plakát, amelyben a diákokat tájékoztatja a közelgő, nagy eseményről. Az egész napos varázs estére sem tűnik el, a kastély csak következő hajnalra változik csak vissza az eredeti állapotára. A díszes plakát viszont nem csak ezt mondja el neked, meginvitál a nagy fényére, A Bálra, ahol önfeledt szórakozás mellett, ünneplés, és egy történelmi álomba csöppenhetsz bele. Ki nem hagyhatod!  
Ahogy a reneszánsz korban divat volt, most úgy tűnik fel egy igazi, korhű bál eseménye a falak közt. Az ünnep, amelyet ezzel tisztelnek meg, a már hónapok óta tartó Mágustusa záróakkordjaként kerül megrendezésre. A fő ünnepeltek maguk a győztesek, az ünneplők pedig a kor jegyében és szellemében ünnepelhetik őket. A bál kezdete előtt, már a hajnali órákban megváltozott a kastély, és annak lakói, estére pedig mindenkit elfog a láz, amely a táncos eseményre invitálja őket. Az eddigiektől, a modern világtól eltérően a hangulata teljesen az adott korra jellemző, a ruhák színpompásak, melyek mindenki számára egyediek, biztos, hogy nem lesz olyan lány, fiú, aki egyforma öltözetet viselne. A megszokott zenétől eltérően a hangulatot a korra jellemző muzsika adja, melyet egy, történelmi korokat felidéző mugli, de a varázsvilágban érvényesülő, nagy fős zenekar biztosít, megidézve a reneszánsz évek pillanatait. A zenekar különlegessége nem csak nagy létszámuk, de hangszereik és latin nyelvű dalaikban is megmutatkozik.  A zene egyedisége mellett, a Nagyterem díszítése is ezt a stílust öleli fel, az utolsó apró díszletig egy időutazás, a kastély bármely pontjával egyetemben. Az ünnepeltek ugyan a tusa győztesei, de nem kell csüggednie senkinek sem, nem lesz elnyomva egyetlen ember sem, mindenkinek garantált a szórakozás. Hiszen ki ne akarna egy napra herceg, hercegnő, gróf, nemesi vérrel rendelkező polgár lenni, vagy a mesekönyvek más, gyönyörű szereplője. Itt a lelked mélyén lévő, gyermeki álmok a fő célpontok, a nap első részében ezekbe a szerepekbe bújhatsz, és így tündökölhetsz a bálon is, amikor az ünnepelt megérkezik.

A bál kezdetekor aki a Nagyterembe tér, maszkot kap egy titokzatos jelmezbe bújt egyéntől, amelyet feltéve egy álarcos bálba csöppen. Igen ám, de nem minden maszk egyszerű, átlagos darab. Valamelyiket felhúzva lehet, hogy belőled királylány válik, vagy épp egy lovászfiú, de meglehet, hogy te leszel a humor biztosítója, egy udvari bolond. Nem lehet tudni, melyik álarc mit rejt, vagy épp, hogy melyik az, amelyik ezt a varázst biztosítja. A hatóideje kiterjed a bálra, amíg le nem húzod a maszkot, azonban másnap hajnalig még a történelem pillanatait éli meg, a varázs pedig ahogy jött, úgy tűnik majd el.

//A bál álmodói időpontja: július 28-tól augusztus 11-ig. Egy szálba menjenek a hszek!
Tudnivalók: eltelt egy hét azóta, hogy a tusának vége, a karakterek már tudják, hogy Đominic és Benjamin a nyertesek.
A Szervezői Mesélő által kijátszott bajnokokkal is lehet játszani a bálon!//

Ünnepi bál - köszöntő

Már eltelt egy hét, és ezen a héten még mindig nem volt nyugalom. Domi és Benji bekerültek a történelembe, és máris elhíresült, hogy két bajnoka lett az iskolának. Ez azt jelentette, hogy többszörösen rohamozták meg a fiúkat, és a szervezőket, na meg persze az igazgatót az újságírók. Fotózásokra meg interjúkra kellett járniuk minden nap, Mira nem is csodálta, hogy a végén már elegük lett az egészből. Ő is alig várta, hogy nyugalmuk legyen, de mindenhova a fiúkkal és Mauval tartott, hogy legalább a másik három lánynak nyugta legyen, és tudják szervezni a bált.
A bál napján mosolyogva bújt bele reneszánsz kori ruháinak egyikébe, és már tudta, mit fog viselni este. Amikor eljött az idő, szépen összekészülődött, a haja hullámos volt, és félig hátracsatolta, a ruhája pedig háza színét viselte.
Korábban érkezett a Nagyteremhez, kint az ajtó előtt találkozott a szervezőkkel, Mauval, a vendégbajnokokkal, és persze a két bajnokkal. Domi megkérte, hogy legyen a partnere a bálon, és persze igent mondott rá. Kristófnak már szólt róla, hogy vele megy, és Merlinnek köszönhetően a vőlegényének nem is volt ellene kifogása, csak kicsit húzta a száját. Mindenki kapott álarcot, hát ők is. Egy szép zöld-aranyat választott, ami passzolt a ruhájához.
Megvárták, míg szépen mindenki bevonult a szépen kialakított terembe, és a két király után lassacskán bevonultak az asztalaikhoz. Mira Maurice oldalán sétált, mosolyogva nézte Domit, ahogy előtte ment, és a magasságbeli különbséget, hiszen Benji pár fejjel a fiú fölé emelkedett.
A zene elhalkulása után elsőként Wickler igazgató úr mondott egy rövid beszédet arról, hogy milyen elégedett a bajnokokkal, meg a szokásos. Utána Mira az álarcát hátrahagyva lépett a pódiumra kezében a poharával, hogy a szervezői gárda nevében beszéljen.
-Emeljük poharunkat a két bajnokra, Nagy Bátor Đominicra és Benjamin Lawrence Krise-ra - poharát megemelte egy kicsit, és egy mosolyt küldött a két fiú felé. -A fiúk bátran teljesítettek minden akadályt, még ha nehéz is volt. Az egész iskola nevében mondom, hogy nagyon büszkék vagyunk rátok, hogy véghezvittétek mindezt. A tusa megszervezése nem csak azért volt kemény, mert sok gondolkodást és kreativitást igényelt, hanem mert benne voltunk, és úgy izgultunk fordulóról fordulóra a versenyzőkért, de megérte. Szerencsére iskolánkban minden teljesen rendben ment, a sérüléseken kívül mindenki ép, és jól van. Gratulálok a srácoknak, és most pedig Maurice jön, aki fáradhatatlanul ott volt a versenyzőkkel, és ügyelt, hogy minden rendben menjen -őszinte mosollyal tapsolta meg a teremben ülőkkel együtt a két bajnokot, akik egyébként balra ültek tőle a kétszemélyes asztalnál, persze koronával a fejükön, a trónjukon.
Rákacsintott Domira, és visszasétált a szervezői-vendégasztalhoz, hogy végighallgassa Maut, aztán vacsorázzon, hiszen a nap folyamán semmit nem sikerült ennie.


Ruha, Maszk

Kislány

Váratlanul érte a kislány reakciója, nem számított rá, hogy egy apróságtól olyan reakciót fog látni, amit bármelyik nőtől. Hátrált egy lépést, attól félve, hogy esetleg megijeszti, mert bár nincsenek rá tanuk de nem ez volt a célja. Kezdi egy kissé bánni, hogy nem lépett le az első adandó alkalommal. Viszont, ha már itt van, akkor igyekszik kihozni a legjobban a helyzetből. Látja, hogy a kislány egészen ki van tekeredve így felsóhajtva leguggol elé, így majdnem egy magasságban vannak.
-Azt hittem, hogy sírsz, vagy ilyesmi.
Megvonja a vállát, minden erejével azon van, hogy ne fintorodjon el. Ujjai között szüntelenül pörgeti a kártyát, nem kell már figyelnie rá, hogy mit csinál, az keze szinte önállóan mozdul.
-Nem vagy te egy kicsit fiatal Eridonosnak?
Semmi nem kerüli el a figyelmét, ahogy a kislány felpattant láthatóvá vált a címere a talárján. Tizenkettőnek is alig nézte a csöppséget, azt hitte, hogy valamelyik tanárnak a kölyke, vagy csak felszökött a faluból a kastélyba, de csalódnia kell. Kezdi érteni, hogy mire fel volt a furcsa hangnem, biztosan érettebb, a koránál biztosan.
-De ne aggódj, nem akarlak bántani, vagy ilyesmi.
Megenged magának a lány felé egy félszeg mosolyt, összecsapja a kártyákat, az egyik tenyerébe fogja őket a másikat pedig a lányka felé nyújtja.
-Kornél vagyok.
Micsoda őszinteség, kedvesség, mégis szennyes lelkét csak még koszosabbnak érezné, ha csúnyán viselkedne a gyerekkel. Bár nem volt gyakorlata az ilyesmiben, csak távolról látott ennyi idős kislányt, mégis úgy gondolta, hogyha az idősebb példányoknál ez bejön, miért ne sikerülhetne a fiatalabbaknál is?

A nagy fiú odaguggol hozzá, amitől már nem is olyan félelmetes, így Ashleytől kaphat egy teliarcos, csupaszív mosolyt. Olyat, amilyen csak a gyerekek tudnak igazán. Még soha, senkinek nem jutott eszébe a kastélyban, hogy leguggoljon hozzá, és úgy beszélgessen vele, így mindig sokkal kisebbnek érezte magát másoknál. Ez a fiú nagyon kedves.
-Nem sírok, hacsak nem a nevetéstől. Nagyon viccesek a hölgyek.-
Mutat a portréra szemközt, ahol az öreg nénik viháncolva kezdenek kacsingatni a nagy fiúra, és még a szoknyájukat is húzogatják, amit Ashley nem ért igazán. Ő sosem csinál ilyet, és a fiúknak se engedi, hogy húzogassák az ő szoknyáját, mert az apukája azt mondta, ez szigorúan tilos.
-Én már nagyon nagy lány vagyok, 13 éves!-
Közli büszkén a feltételezésre, hogy fiatal lenne, és ki is húzza magát még jobban, hogy még magasabbnak tűnjön. Még egy pipiskedésen is elgondolkozik, de azzal biztosan azon-nyomban lebukna, így csak hintázik egyet a talpacskáin.
Bólint a fiúnak, és már nem fél. Ha azt mondja, nem akarja bántani, akkor biztosan úgy van. Különben is, leguggolt hozzá, tehát kedves, és a nénik is nagyon kedvesen mosolyognak rá, és húzogatják a szoknyáikat, ez pedig bőven elég bizonyíték a számára. A kártyákat kezdi nézni, ahogy pakolgatja a nagyfiú, és kedve lenne belenyúlni hirtelen, és kikapni egy lapot, de addigra összecsapja a lapokat.
-Én pedig Ashley. Tudsz trükköket? A tesóim megtanultak csomót, de mindnek rájöttem a titkára, úgyhogy azt mondták, észkombájn vagyok. Én nem tudom, mi az, de szerintem nem kedves.-
A végét már csak szinte súgja a fiúnak, nehogy más is meghallja, hogy nem tudja, mit jelent. Nem volt benne a szótárban.

Kislány

Ha látta volna magát kívülről, már szétröhögte volna az agyát. Egy lány sem vette még le a lábáról, most mégis a kis tündér elé egy pillanat alatt leguggolt. Nem volt mindig ő félelmetes és tartott attól, hogyha bunkón viselkedik meglátja a kislány szemében azt, amitől utálja magát. De amikor ehelyett egy mosolyt látott az arcán, amolyan igazi kislányosat ő is elvigyorodik.
-A hölgyek?
Hátrapillant a válla fölött. Soha nem foglalkozott velük igazán és ahogy alaposan szemügyre vette őket, már értette, hogy miért nem. Nagy részük nagyikorú volt, kiéhezetten integetettek neki és nem érdekelte őket, hogy egy kislány is figyeli a jelenetet. Fintorogva fordul vissza Ashley felé és hallgatja amit mond.
-Hú akkor már kész nő vagy, de ez nem jelenti azt, hogy ezeket a szipirtyókat kellene bámulnod.
Felkel és a hóna alá nyúlva megemeli a kislány és leteszi oda ahol háttal áll a portrénak és nem látja, mit művelnek a kiéhezett öregasszonyok. Ő soha nem volt az a típus, akinek az ilyesmi bejött volna. Nem szerette ha ezüsttálon kínálják neki a dolgokat, arra hamar rá lehet unni. De inkább nem gondolt ilyesmire, egy kislány társaságban, mert zavarba hozta a dolog, illetlennek érezte.
-Örülök, Ashley.
Bólint és most az egyszer valóban komolyan is gondolja. Ritkán akad ilyen társasága és bár soha nem szerette a gyerekeket mégis kihívást érzett abban, amit mondott. Megpörgeti az ujjai között a kártyákat, kiteríti és a kislány orra előtt.
-Na jó, majd én megpróbálom, hátha egy kicsivel ügyesebb vagyok. Húzz egyet.
Cirka húsz év alatt bőven volt ideje gyakorolni, reménykedik benne, hogy sikerrel jár, hiszen ez a hobbija.

Kuncogni kezd azon, amit a fiú mond. Szipirtyók. Persze tudja, hogy ez nem egy kedves jelző, de mégis mulatságosnak találja, úgyhogy kis kezecskéjét a szája elé kapva felnevet. Nem kerüli el a figyelmét az sem, hogy a nagyfiú, Kornél, hölgynek gondolja. Elpirul a szavak hallatán, és bár mindig elpirul mindenen, most tudja, mi az oka. Nagyon szép ez a nagyfiú, és nagyon kedves is.
Ám amikor a hóna alá nyúl, és szó nélkül átpakolja a pontból b pontba, akkor már épp nekiállna tiltakozni, hogy mégis, hogy képzeli ezt? Egy hölggyel ilyet nem illik csinálni. A nagy lányokat is így emelgeti, kénye-kedve szerint? Ez illetlenség, csak azért, mert kicsi, van saját tere - de pontosan az tetszik neki, hogy a fiú behatol a saját terébe, és az akaratát figyelmen kívül hagyja bár, de mégis megérinti, és átpakolja. Nagy szemekkel néz rá, teljesen zavarban, kedve lenne elfutni is, mert fél. Fél attól, hogy nem tudja, miért tetszett neki, hogy a fiú hozzá ért. Viktornál tudja, miért szeretné, de hát ő a szerelme, Kornélt meg nem is ismeri! Aztán a pakli leköti a figyelmét, és végül nem megy sehová. Gondolkozva nézegeti a lapokat, és kiválaszt egyet.
-Rendben, de figyelmeztetlek, hogy kártyában nagyon jó vagyok.-
Szorongatja a lapot, és várja a további instrukciót. Teljesen izgatottá vált ettől a trükktől, és attól a lehetőségtől, hogy hozzáérjen a fiú kezéhez, amikor odaadja a lapot neki.

Aileen

Mint minden tipikus férfi, nem foglalkozik az árulkodó jelekkel, nem is igazán tudja, mi az, ami jó egy kislánynak és mi nem. Világ életében azt feltételezte, hogy a gyerekek nem igényelnek más csokinál, cukornál és rengeteg játéknál. Egy hétköznapi kölyök számára semmi más nem lehet fontos, talán még az, hogy falkában tömörüljenek és rosszalkodjanak, de ennél többet nem igazán néz ki egyikből se.  Ezért sem érti, hogy Ashely miért van egyedül, talán nincsenek barátai? Vagy csak egy kis magányra vágyott, amibe ő egész rendesen belekontárkodott, de úgy tűnik, a kislánynak ínyére van a dolog.
-Jegyezd meg a lapot, amit húztál tündérke, aztán add vissza.
Annyira természetesen jött neki a becézés, észre sem vette. Ashely tényleg olyan volt, mint egy kis tündér, pici, könnyű és bár Kornélnak nem tűnt fel elsőre, de nagyon szép. Inkább csak úgy nézett rá, mint potenciális alanyra, akinek biztosan tetszeni fognak a trükkjei. A vele egykorúakat már nem lepi meg a dolog, kíváncsi, vajon a kislány rájön-e a turpisságra. Amint visszaadja a lapot, Kornél becsúsztatja a pakliba, megkavarja, majd az egyik kezén fektetve a kislány felé tolja és rákoppint.
-Tessék, vedd egy a lapokat és nézd meg, ott van-e köztük a tiéd.
Még akkor sem találna ugyanolyat se, ha naphosszat keresné, a srác mégis izgul, reméli nem csúszott hiba a gépezetbe, Ashley nem jön rá a trükkre, helyette inkább meglepődik, szeretné, ha örömét lelné benne.

Violetta


A tükör előtt ácsorogtam, és a hajamat igazgattam. Nem nagyon szoktam ezzel sokat foglalatoskodni, de most nem volt jobb dolgom. Már félig majdnem kiolvastam egy mugliismerettel foglalkozó könyvet, pihentem is, ettem is, és most csak úgy...léteztem. Mikor végeztem, pislogtam párat, és jobban megnéztem magamat a tükörbe. Ha sokáig nézem magamat, gyakran elgondolkozom azon, hogy ez vajon tényleg én vagyok? Néha mintha nem is magamat látnám, hanem csak egy ismerős arcot, mintha már láttam volna szembe jönni az utcán. Pedig ez lennék én. Az a lány, akit annyian dicsérnek, csodálatos külseje és ragyogó aranybarna szempárjai miatt. Nem értem mi olyan különleges bennük. Csak egy átlagos ember vagyok. Azt hiszem. Az ágyamhoz sétáltam, leguggoltam, majd kihúztam alóla a bőröndömet. Még nem volt időm kipakolni, de, hogy őszinte legyek, nem is nagyon akartam. Itt szépen rendszerezve vannak a ruháim, a szekrényben csak össze lennének dobálva, és biztosan beletelne vagy egy órába, mire megtalálnék valamit. Előkaptam egy ujjatlan felsőt, meg egy farmert, majd gyorsan átöltöztem. Jó idő volt, kicsit fújdogált a szél odakint, végre nem volt hőség. Mikor mindennel végeztem, lábammal visszarúgtam a bőröndöt, és elhagytam a szobát. Az ajtó előtt ácsorogva, úgy éreztem, mintha elfelejtettem volna valamit. Lassan léptem vissza a szobába, alaposan körülnéztem, mi zavarhatja ennyire az agyamat, illetve a lelkiismeretemet ( már ha van olyanom ). Ekkor pillantottam meg az asztalomon, már lassan porosodó könyvet. Bájitaltan, már tegnap kiolvastam. Gyorsan felkaptam, majd azzal együtt ismét kiléptem a szobából. Jártam már a könyvtárban, így most kivételesen tudtam merre megyek. Végig a földet bámulva haladtam, nem is néztem az orrom elé, ez okozta, hogy beleütköztem valakibe. Rápillantottam a velem szemben álló idegenre, pislogtam párat, vállat vontam, majd otthagytam. Igen, ezt azt hiszem egy bocsánatkérésnek szántam, bár az illető biztosan nem jött rá. Mindegy. Jobban oda kellene már figyelnem, mit is csinálok, hova is megyek. Alig telt el pár perc, máris a hatalmas barna fa ajtóval találtam magamat szemben, amire nagy betűkkel rá volt vésve, hogy "Könyvtár". Szinte már berúgtam az ajtót, olyan nagy erővel löktem be, rápillantottam a könyvtárosra, biccentettem egyet neki, majd letettem az asztalára a visszahozott könyvet. Beljebb sétáltam, keresnem kellett valami másik könyvet. Mindig is szerettem olvasni, remek kikapcsolódás, és unaloműző, csak ezt persze soha senki sem tudta rólam. Mindenkinek vannak titkai, hát az enyém ez. Befordultam az egyik sorba, majd nézelődni kezdtem, hátha találok valami jót. A kedvenc könyvem mindig is a Rómeó és Júlia volt. Nem vagyok valami érzelgős típus, mégis imádom. Így akadtam rá, szinte már kiszúrta a szememet, és szólítgatott, hogy olvassam el. Már vagy 600x olvastam, de mégis kényszert éreztem arra, hogy még egyszer a kezembe vegyem, így hát kikaptam a polcról, majd  egy üres fotel után keresgéltem. Találtam is egyet, az egyik, kissé eldugott sarokba, majd mikor odaértem, leültem, és olvasni kezdtem. Egyszerűen imádom.