Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Hablabla.
Ennyit tudok felelni arra, hogy neki se megy mindig az én legyőzésem. Kamus. Hatalmas kamus maga Ms. Watts. Dehogynem. Lehet, hogy megnehezítem a dolgát, de nem győztem hetek óta. És nem, én nem a cuki barát vagyok, aki hagyja a barátnőjét nyerni, mert abban reménykedik, hogy a felfokozott hangulatban majd a lány kapható lesz mindenre. Nem, én a fiú vagyok, aki vért izzadva próbál taktikusabb lenni, mint a mellette ülő, próbál jobban kellékeket választani, és a végén mégis gyöngyöző homlokkal nézi végig, ahogy veszít. Nem értem, hogyan veszítek. Vagyis de, de néha csak nézek, mint a lukinyúl.
- De bolond vagy.
Nevetem el magam az egyértelmű utalásra, ami a származását illeti. Valóban, az ő népe igazán ért ahhoz, hogy egy utcán végigsétálva nettó nyolcvanhat jó és húsz elfogadható képet készítsen. Én meg, csóró, éppen csak kihozok valamit ugyanabból a látványból. Nevetésem enyhül, ahogy a nyakam köré fonja a kezeit, és eláll, amikor a tekintete találkozik a tekintetemmel.
- Azt nagyon jól teszed.
Illedelmes és türelmes vagyok, de fiú is, nagyon kamasz, ha Meiről van szó, így a derekát átölelve rántom közelebb magamhoz az ölemben, és ajkaimmal ajkait célzom meg, már nem udvariaskodom, ha csókról van szó, ennyi idő alatt kiismertem az ízlését, és illik az enyémbe. Szeretek vele csókolózni, és nyilván minden mást is szeretnék, de türelmesnek kell lennem, mert nem akarom elveszíteni. Azt akarom, hogy akkor történjen meg közöttünk, ha ő készen áll. Addig pedig teljesen nyugodtan csókolózok vele órákon át. Kicsit előre hajolok, hogy testem a testének feszülhessen, és érezhessem, hogy itt van velem.
- Annyira gyönyörű vagy ma is.
Suttogom az ajkaiba, és csillogó szemekkel nézek a szemébe. Mei mindig szép, de egy ideje már gyönyörűbbnek látom mindenkinél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hétfő délután ღ Épp Most

Mosolyom szélesebb lesz, amikor nem ad érthető választ. Beismerem, hogy már gondoltam rá, hogy egyszerűen hagyom nyerni, de ezzel két problémám is van. Az egyik, hogy a játék hevében nem szokásom ilyenekre figyelni, a másik, hogy szerintem mérges is lenne rám. Ez olyan, mint amikor kegyelem elfogadhatót kapni egy vizsgán, vagyis úgy képzelem el. Én is irtó dühös lennék, ha hagyna nyerni.
- De a te bolondod vagyok - felelem azonnal. Lényegében ez egy figyelmeztetés is, bár azt hiszem, már túl vagyunk egymás kiismerésén. Sosem volt még egyszerű ennyire gyorsan elfogadnom és megszeretnem bárkit is. És talán tartozok neki az igazsággal, ami a családomat illeti, de pont ettől félek. Tudja, hogy valami nagyon nem stimmel velem, de elmondhatom neki, hogy mit csináltam? Most először kezdtem el szégyellni, hogy mit tettem.
A csókja mindent is elfeledtet velem. Nem érzem már a mázsás súlyokat a vállamon, csak ő van, meg én. És abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy Frank is simán elenged, lesz egy csodálatos hétvégénk együtt.
Szokásosan elpirulok, amikor bókol. Tudom, hogy Geri komolyan gondolja és ez a legcsodálatosabb, ami valaha történt velem.
- Szeretlek - mondom, ahogy a homlokomat az övének döntöm. - És hétvégén, ha elmegyünk... mit szólnál ha... tudod... este - Ha lehetséges, még vörösebb színt vesz fel az arcom, ahogy lesütött szemekkel célozgatni próbálok. Most már tudom, hogy mindenem az övé, és én is azt szeretném, ha az enyém lenne ő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Kiscsibém

- Ez így igaz.
Folytatnám azzal, hogy örökre, de egy nevét elhallgatni kérő háztársunk azt mondta, hogy a kapcsoltunk statisztikailag halálra van ítélve, mert a korunkat nézve még diákszerelemnek számítunk, ráadásul túl nagy a kulturális differenciáltság - jelentsen ez bármit is -, és, hogy egy olyan lány, mint Mei nem illik egy olyan kölyökhöz, mint én. Azóta, amióta ezt ilyen simán a szemembe mondták, azon gondolkozom, hogy igaz lehet-e, hogy tényleg képes-e a statisztika győzni az érzelmeinken, hogy lesz-e egy olyan pont, amikor azt mondja, hogy nem kér belőlem, hogy szép volt, jó volt, de inkább egy igazi férfi az, akire vágyik. Hiába nézem magam a tükörben hosszú órákon át, nem tudok férfiasabb lenni, nem tudok olyan lenni, mint mondjuk a házvezető-helyettese, vagy a tanári kar többi tagja, vagy a rellonos alfahímek. Én túlságosan is anya vonásait örököltem.
- Szeretlek.
Mosolyogva hunyom le a szemem, ahogy a homlokát a homlokomnak dönti, megnyugszom. Nem érdekel az, ha ez egyszer véget is ér, az a jövő, nem a jelen. A jelenben pedig mindennél jobban hiszek magunkban, hiszem, hogy boldog, hiszen én is az vagyok. Nem tudom már felvenni apám megjegyzéseit, mert ha beszól valamit, csak az jut az eszembe, hogy Mei mellett vagyok, és ez erőssé tesz, mintha a kapcsolatunk egy láthatatlan, erős pajzsot képezne a világ ellen. Persze néha az olyan kis szemetek, mint a statisztikázós átjutnak rajta, de többségében mindent kibír. Vagyis majdnem, mert a célozgatására rákvörössé válok.  
- Hm.
Hümmögök, torkot köszörülök, a világ legvonzóbb embere lehetek ebben a pillanatban. Ujjaim feljebb csúsznak, a nyakát simogatják, majd két kezem közé fogom az arcát, és komolyan nézek rá.
- Oké.
Nem csak a legvonzóbb, de a legromantikusabbnak ható is tudok lenni. Oké... Istenem Gergő, ez már túlmegy azon is, mint a Star Wars ikonikus Szeretlek - Tudom párbeszéde. Nem, ez nem egy félvállról vett oké, az arcom, a szemem ezt mondja, de a hangom, az nem tudom, a mutáláskori Gergőt idézi inkább.
- Valamit tudnod kell.
Ajkaimat megnyalva nézek rá, bátorságot gyűjtve hozzá, hogy kimondjam. De hát csak nem olyan vészes a dolog nem. Ez is vajon része lesz a statisztikának? Remélem, hogy nem.
- Én még soha.
A fejem is megrázom, hogy értse, mire gondolok. Elméleti ismereteim vannak, számos, de gyakorlati? Annak rendesen híján vagyok, és aggódom, hogy mi van, ha kiábrándítom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hétfő délután ღ Épp Most

Még mindig olyan varázslatos, amikor kimondja, hogy szeret. Túljutottam azon az érzelmi "válságon", hogy nem érdemlem meg, nem illünk egymáshoz, blabla. Pont ezért egy csoda, hogy itt van nekem és még lesz is. Tudom, hogy komolyan gondolja és ugyanúgy érez, mint én. A kapcsolatunkban talán ez az egyetlen rész, ahol nem versenyzünk, mert már megkaptuk a főnyereményt.
Nem azért, de egy ilyen tökéletes levezetés után csak hümmögött egyet, mire azért egy egészen parányit megijedtem. Nagyon megijedtem egyébként, de ez mellékes most. Nem igazán értek a másik nemhez, de azt hittem, hogy nekünk több idő kell, erre így nagyon elbizonytalanított. Őszinte mosollyal nézek rá az oké után. Életem okéja volt, remélem ezt mindenki megérti.
- Ó - jelentem ki nagyon bőven, mire is gondolok. Nem mintha ez gondot okozna, sokkal inkább boldog vagyok tőle. A mosolyom még szélesebb lesz, ahogy rám néz. - Én sem, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem fog számítani - mondom ki, amit elsőre gondolok. Mármint úgy értem, hogy senkit nem szeretek nála jobban, és nekem így tökéletes, ahogy van. Nem tudom, hogyan zajlik az egész, de egyértelmű, hogy bénázni fogunk, még ha nekem nem is számít annak. Tudom, hogy sosem bántana, ennyi nekem pedig pont elég.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Felfedni magunkat a világ egyik legnehezebb dolga Egy ember kezébe helyezel egy hatalmas súlyt, megadva a bizalmat neki, hogy képes lesz az idők végezetéig tartani. A szerencsésebbek elég erős kezekbe adják a "csomagjukat", és valóban bíznak a lehető legjobb végkimenetelbe. Én pedig most remélem, hogy életem legerősebb markát fogtam ki.
Válaszára a zavarom növekszik, mégis megjelenik valami más, a megkönnyebbülés. Meg persze ezáltal az aggodalom is, mert mi van, ha nem lesz jó neki, de mi együtt jók leszünk, és életünk végéig összetartozunk majd, és amikor a játszótéren beszélget majd a többi anyukával, ő is szélesen mosolyog, de belül aggódik majd, hogy az igazságot nem mondhatja ki, hogy nem több, amit kap, csak egy gyenge közepes. Előreszaladtam.
Az a baj, hogy ezt viszont én tekintem kihívásnak, olyan kihívásnak, amiben nagyon meg kell felelnem, nagyon meg akarok felelni, nagyon azt akarom mondani, hogy igen, ez olyan, amire büszke lehetek. Azt hiszem, megvan a program, hogy min fog kattogni az agyam egész éjjel. Közelebb húzom magamhoz, és újra birtokba veszem az ajkait, hogy éreztetni tudjam vele, mennyire csodálatos, és mennyire örülök, hogy van nekem.
- Egy kicsit sem.
De még mennyire, hogy nem. Csak nagyon messze van az a hétvége, szívem szerint most azonnal, mielőtt még túl mélyre ásnék a témában, megtenném, de nem akarok egy tanulószoba hátsó sarkában elvesztett és elvett szüzesség gondolatával élni. Szeretem Mei-t, szerelmes vagyok belé, és ezt az élet minden terén ki akarom mutatni neki, tisztességesen, elkényeztetve őt. Nélküle nem lennék ilyen erős, ilyen nyílt, nem tudtam volna kiadni magamból azt, ami eddig bennem gyűlt feszültség főleg apám miatt.
- Köszönöm, hogy vagy nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Kaptam szempillát. El se hittem először, hogy nem csupán én álmodtam, hogy ez megtörténik velem. De valóban, az a pár darab szempilla ott pihent a tenyeremben, és Denis belement. Még csak meg se kérdezte, mire kell ez nekem, de talán jobb is így.
- Köszönöm, aranyos vagy, házisárkány – mosolyogva, ragyogva, mint valami Disney-hercegnő, köszöntem meg az „adományt”, és reméltem, hogy ennyiben is maradunk. Jó, első fázis pipa, már nem kerülök büntetőmunkára, még két hozzávaló volt csak hátra: navinés szőke női hajszál, ez még viszonylag könnyű. De honnét csórjak én eridonos lánytól könnyet? És festett szőke haj is jó a bájitalnak vajon, vagy csak és kizárólag természetes szőke?
Az agyamban csikorogtak a fogaskerekek, eléggé fáradtnak éreztem magam, de örültem, hogy elcsíptem apu házisárkányát. Habár, így utólag meggondolva, az aranyos és a házisárkány szóösszetétel nem biztos, hogy a legjobb ötlet volt, mármint most simán csak jobb lenne lelépnem szerintem, de akkor mégis miért álltam meg itt lecövekelve, mint aki gyökeret eresztett?
Azt hiszem, rájöttem: túl könnyű ez az egész. Túl könnyen odaadta, és ezért szinte biztos voltam benne, hogy kérni fog valamit, és ez valami egészen rellonos lesz, és nem igazán tudom, jó ötlet-e belemenni. Már úgy bántam, hogy szövegeltem a barátnőmmel Fela bá’ óráján, mint kutya, amelyik kilencet fialt.
Nem ártana néha lakatot tennem a sütilesőmre.
Denis az ablak felé bámult továbbra is, én pedig oldalra billentett fejjel vártam, hogy lesz-e valami további közlendője, vagy csak mehetek utamra, és ennyi volt.
Aj, ez annyira ciki. És valahogy mégis örülök, hogy egy hozzávalóval közelebb vagyok a célomhoz, elkészíteni azt a nyavalyás bájitalt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hétfő délután ღ Épp Most

A pulzusom továbbra is az egekben van, de az arcszínem talán végre újra hasonlítani kezd a normálisra. Valahogy más most ez a csók, de ugyanúgy élvezem. Érzem rajta, hogy a csillagokat is lehozná az én kedvemért, a kimondatlan ígéretét a legjobbakról. A legszerencsésebb lánynak gondolom magamat az egész világon miatta.
Válaszára széles vigyor költözik az arcomra, lágyan cirógatni kezdem az arcát. Tény, hogy nem tanultunk túl sokat, talán ha a házim fele készült el, de mostantól szeretném, ha bevezetnénk ezt a tanulós randit szokásként. Újra megéreztem, hogy elpirulok, de amikor ilyen tekintettel néz rám, meg ilyeneket mond, mit csinálhatnék?
- Én köszönöm - ahogy kimondtam, már tudtam, hogy mindent el fogok neki mondani a hétvégén, nem lesz több titok.
De előbb még van valami, ami sokkal fontosabb, és mindenképp meg kell kérdeznem tőle.
- Nem is meséltem neked, de tegnap az egyik elsős kislány valami furcsa néven hívott. Vagyis fura módon, és rám nézett... Szóval azt mondta, hogy Benzsayne? Nem, nem, valahogy máshogy. Aha, Benzsayné! Ez mit jelent? Mert a te nevedet mondta, de rám nézett - összeráncoltam a szemöldököm, ahogy újra elgondolkoztam rajta. Japánban nem jelentett túl sok jót, ha valamilyen ragot tettek a vezetéknevek mögé, Amerikában pedig semmilyen rag nem létezett. Igazi kérdőjelként éltem meg ezt az esetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Benzsayné?
Emelem meg a szemöldökömet, de a szám szélesebb mosolyra húzódik, mint eddig, és van egy furcsa mellékdobbanása a szívemnek. Végül is, igen, ha azt vesszük ő az, pontosabban nagyon szeretném, ha egy nap az lenne. Mondjuk nem tudom, hogy miként lenne a neve, mert vegyes házasság lenne, de megoldanánk, ebben biztos vagyok.
- Hogy hozzám tartozol.
Mondom ki azt, amit először gondolok a dologról, mert valóban ezt jelenti ezen a szinten. Iskolások vagyunk, és az iskolai párokat általában így szokták hívni, mint a Révay lány, akit még most is Vajdáznak. Mondjuk oké, vannak akik ezt a dolgot komolyan veszik, ezért lett Stella is Kreßler, Cath meg Brightmore. Ha tippelnem kellett volna, akkor én Lilire tettem volna, mint tanulmányai alatt házasodóra, és Stellára mondtam volna azt, hogy ő nem lesz soha házas, mert minek azt, ő egy erős, független nő. Igen, elelmélkedem ezen békésen, egy perc is eltelik így talán, miközben monoton simogatom Mei hátát, és azon gondolkozom, hogy mikor is ideális házasságra lépni.
- Igazából a magyar megfelelője annak, hogy Mrs. vagy.
Oké, és akkor benne is vagyunk a témába, hogy miért is mondják ezt. Mi eléggé látványos szerelmesek vagyunk, de nem nagyon érdekelnek a füttyögők meg azok, akik javasolják, hogy menjünk szobára. Már nem jövök zavarba, csak egy kacsintással jutalmazom az ilyen ötleteket. Megyünk, a hétvégén. Ez a hétvége egy új szint lesz mind a kettőnknek, és nem izgulok, most még, mert vele történik meg. De majd akkor? Na akkor nagyon fogok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hétfő délután ღ Épp Most

Már a mosolyából tudom, hogy ennek a becézésnek nincs olyan rossz jelentése, mint ahogy attól előre féltem. Akármilyen körülmények között is használták a lányok, végső soron nem gondoltak rosszra, és ez megnyugtat.
- Akkor ezt eltalálták - mosolyodtam el én is. Éreztem, hogy a szív szemű emojihoz hasonló kifejezéssel tekintek rá, de mégis hogy máshogy tudnék. - Nem mintha olyan nehéz feladat lenne - nevettem fel röviden. Akármennyire is utálom a szereplés mindennemű formáját, most az egyszer örültem az edictumnak. Legalább hamar megtudta a suli női fele, hogy az enyém és senki másé.
- Ó - hirtelen csak ennyit tudtam mondani, ahogy folytatta. Mármint persze, a szerelemnek nevezett rózsaszín felhőben lépkedek minden nap miatta, de ennyire előre gondolni sosem mertem. Én olyan napról-napra élő típus vagyok, vagy spontán, ha úgy tetszik. - De csak viccnek szánták - vontam meg a vállam végül. Persze, nagyon aranyos vicc, csak engem érintett furán. Mellette szeretnék maradni életem végéig, neki szeretnék szülni, és vele tervezem kipörgetni az összes játékot, ami létezik a világon, mindig Geri lesz az "A" játékos a csapatomban. De a házasság nehéz kérdés nálam, mert nincsenek előttem túl jó példák. Haru évekig járt jegyben, hogy aztán hoppon maradjon, a szülőanyám pedig valószínűleg mai napig egy bántalmazó férj mellett él. Nehéz ügy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Viccnek.
Még bólintok is hozzá, mert ezt többnyire tényleg így gondolják, Vagy ha nem is vicc, hát kedves gesztus. El van ismerve a kapcsolatunk, és ez ellen senki nem tehet már semmit. Kőbe van vésve, vagy valami ilyesmi. Szóval a lényeg, hogy már széles körben elterjedt, hogy ezt komolyan gondoljuk, és foglaltak vagyunk mind a ketten. Már jó, Már olyan dolog, ami miatt nem kell aggódnunk, kivéve, ha valamelyik nagyszájú nekikezd az én elhódítom kezdetű dolgoknak, de mivel szinte minden diák nálunk vásárol, erre kicsi az esély. Minket sosem piszkáltak, sosem ugrattak azzal, hogy együtt vagyunk, sem azzal, hogy Mei felettem jár.
- Segítenie kell nekem Benzsayné, mert fogalmam sincs, hogy merre tanuljak tovább.
Apámnak még mindig nem meséltem el, hogy egyelőre nem szándékozom átvenni a kereskedést, hogy szeretnék továbbtanulni. Tudom, hogy ez neki nem szerepel a tervei között, de amikor anyával erről beszélgettünk, ő azt mondta, mindenben támogat, és ott lesz mellettem, amikor közlöm apával, csak gondoljam át, hogy mit akarok. Itt folytatni a tanulmányaimat, vagy esetleg egyetemre menni. Csak annyit kért, hogy segítsek továbbra is a boltba, mert ő egyedül nem bírná. Sem apát, sem az eladást. Szóval ez a része csak természetes.
- Fogalmam sincs, hogy mi lehetnék.
Kellene egy külső, és lehetőleg reális ötlet, vagy kettő, mert jelenleg a szuperhősön kívül nem nagyon jut eszembe, ami lehetnék. Eddig csak sikertelen kísérleteim vannak, mint például a legyen olyan arcszőrzetem, mint Tony-nak. Konkrétan az arcomon szinte semmi sem nő, nem hogy szőr. Szóval egyelőre tényleg kicsit elfuseráltnak érzem magam ezen a téren.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hétfő délután ღ Épp Most

Szívem szerint azt mondanám, hogy kiveszek egy év szabadságot a suliból, hogy elmehessünk utazni. Az elinduláshoz simán össze tudjuk szedni a pénzt, alkalmi munkát pedig bárhol találunk. Tény, hogy egy rózsaszín party-szemüvegen keresztül látom csak ezt az alternatívát, ahol apró kis motelszobákban szállnánk meg, bejárnánk az összes várost, mindenhol turistáskodnánk, hogy utána pár hét kemény meló után továbbálljunk.
De még csak gondolnom sem szabadna erre, mert nem engedhetem, hogy itthagyja az anyukáját. Tudom, hogy mennyire fontos neki és mi tagadás, én is megkedveltem.
Na meg persze ezt a megszólítást is meg tudnám szokni, főleg, hogy végre tudom, mit jelent.
- Hát szerintem a politológia szóba sem jöhet - közelítettem meg egy kicsit más irányból a témát. Komolyan törtem rajta a fejemet, mert szerettem volna a kedvére tenni. - Meg szakács se - ráztam meg a fejem nevetve. Kettőnk közül inkább én mutatok jól a konyhában, ez nem is nagyon volt kérdés.
- A vendéglátás meg ugyanaz, mint a kereskedelem, csak pepitában. De nem is tudom, én szeretem hallgatni, amikor magyarázol nekem. Mit szólnál a tanításhoz? - végül itt lyukadtam ki. Elvégre ha ez nem is jön be annyira, pedagógiáról bárhová át lehet jelentkezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

A hideg futkos a hátamon a politika és a vendéglátás emlegetésétől is, viszont van valami plusz, valami jóleső plusz, ami a tanítás szóval együtt érkezik. Lehet, hogy csak azért, mert olyan szépen mondja, lehet azért, meg igazán élvezném, ha tanár lennék. Igazán élvezném? Sosem gondoltam még bele, hogy tanítsak, de be kell vallanom, nem érzem magam rosszul, nem úgy, mint a politikától, attól iszonyatosan rosszul érzem magam.
Tanítani. Látom is magunkat ebben a felállásban, ahogy az oktatás után vidáman hazasétálok, otthon ő vár, belebújva a számlákba, és megállapítva, hogy abban a hónapban meglepően sok sajt fogyott el, mert az új kreálmányát viszik, mint a cukrot. Nézem, ahogy átcsoportosít, miközben lepakolok, és hallom a dübörgő, sietős lépéseket, ahogy felszalad egy tizenéves forma gyerek, riadtan közölve, hogy megint elfogyott a sajt, ő pedig leszalad vele, hogy megoldást találjanak. Ilyen egy jól működő, egyedi ízeken alapuló étterem tulajdonosának lenni. Látom magunkat, és tetszik, amit látok.
Kívülről azonban csak annyi látszik, hogy halványan elmosolyodom, miközben a lehetséges jövőképet elemzem. A hátát simogatva nézem őt, és kicsit nyújtózkodok egy újabb csókért, hogy ne nézzen teljesen bolondnak. Tetszik, amit ez az egész este kiváltott bennünk.
- Szóval tanítás.
Bólogatok párat, miközben elnyomok egy ásítást. Tekintetem az órámra téved, és egy nagy sóhajjal fordítom felé, hogy ő is lássa, hogyan állnak a mutatók.
- Kiváló, megint megbüntethetsz.
Nevetem el magam, mert nem ez lenne az első eset. Sokkal könnyebb volt, amíg prefektus voltam, hiszen akkor nem számított az óra. De most már számít, és ezt a helyzetet úgy hívják, hogy szívás. Viszont ha ő csinálja, annyira nem bánom. Ilyen ez a szerelem dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Laura a ma ura
Hát jajj de én

Mint már egy ideje oly sokszor, ma is Amato Animo Animato Animago-val köszöntöm az éjszakát. Újra felöltözök, de most nem vágom magam egyenruhába - néha "civilben" megyek járőrözni, mert azt képzelem, hogy így több rendetlenkedőt csíphetek fülön. A délután ledobott taláromat tehát felakasztom, a kényelmes tanulós pólómat viszont melegebbre cserélem. A hajnali hőfok sem jeges, persze, de addigra már általában elálmosodok, így a hideg szokott rázni mire visszaérek. Azért a jelvényt feltűzöm a szívem fölé - nehogy valaki azt higgye, hogy már megint elhagytam. Lys ásítva tekint fel, majd jön ki velem a szobámból, ahogy leintve a lámpát elhagyom azt. Köszönök a többieknek, beírom a táblára, hogy elmentem őrjáratra, majd cicót prefitársaim simogató kezei között hagyva leszaladok a kh-ba, és onnan át a folyosókra.

Egy-két órával későbbre járhat az idő, amikor az előcsarnokban átsétálva összetalálkozok valakivel.
- Óh, szia Lau - derülök az időzítésünkön, és megállok. Egy kis csevej mindig belefér az őrjáratokba, hiszen azért mi sem tudjuk órákon keresztül csak a Lumos-Nox-Lumos-Nox játékkal elfoglalni magunkat. Mindig vidám hát egy felbukkanó arc (főleg ha a másik nem prefektus, hiszen akkor még hasznosnak is érzem magam), még akkor is, ha rögtön utána kacarászni kezd a vállamon a kisördög, hogy "nincs túúlsáágosaan jóóbaan Bencével, hmm? Navis buli? Alíz partja? Hmm?" Hamar leolvad hát a mosoly a számról, bármennyire is igyekszem visszarántgatni. Pedig amúgy nincs bajom Laurával, kedves, jókat lehet vele beszélgetni, kötelességtudó, nem bánt senkit, nem él vissza azzal, hogy prefektus, szóval... Alapból biztos, hogy kedvelem. Ugyanakkor akaratlanul is az ugrik be ahogy megölelte Bencét... "Igazából az Dana volt", bukkan fel a másik vállamon az angyalka is, úgyhogy amíg azok ketten veszekedni kezdenek, én sóhajtva felnézek a másik lányra. Tényleg nem tudom hányadán állok vele, és ez nem rám vall, én mindig mindent ki szoktam mondani. Akkor hát most miért nem megy ez?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Egy újabb járőrözés vár rám, aminek őszintén szólva nagyon örülök. Eddig sem volt vele semmi bajom, vannak helyek ahova kimondottan szeretek este ellátogatni rendbontók után kutatva. Helyek, amik vagy szebbek mint nappal, vagy pedig végre teljesen üresek. Amiket nyugodtan van lehetőségem felfedezni. Persze keresem én a szabályszegőket, nem arról van szó, hogy járőrözés címszóval betelepszem a kandalló elé relaxálni.
Uniformisban hagyom el a klubhelyiséget, hiszen mégis csak így illik, így a szabályos. Amúgy, amint tehetem ledobom magamról ezt a ruhadarabot, jobban szeretek a saját stílusomat kifejező ruhákba mászkálni. De azért kibírom ha pár estét ebben kell töltenem. És, hogy miért örülök annyira, hogy ismét keveset alhatok? Hát azért, mert végre csinálhatok valamit. Kezdem nagyon szűknek érezni a körletet. Idekinn sokkal többet lehet sétálni, töprengeni, vagy csak úgy kiszellőztetni a fejemet. Meg közeleg a nyár is, ilyenkor már nem szeretek négy fal közé bezárva lenni sokáig. Benito sem szereti, most még sem akart elkísérni utamra. Furcsa, de hát ilyenek ezek a macskák, nem?
Az északi szárnyat már végigellenőriztem, úgyhogy most a másik rám bízott terület felé haladok, a lehető legrövidebb úton, az előcsarnokon át. Picit felszalad a szemöldököm, amikor lépteket meg pálcafényt látok a másik oldalról közelíteni felém. Csak nem egy rendbontó? Jaj ne!
- Szia Masa! – köszönök rá a prefitársamra egy nagy sóhaj után. Jól van, szerencsére csak ő. Nem kell szabályokat sorolnom, büntetőmunkát kiszabnom, vagy elcipelnem innen a vonakodó rendbontót. Kicsit problémás az utóbbi úgy, hogy nem érek hozzá. Rámosolygok a lányra, hiszen örülök neki. Amúgy is kedvelem, de még jobb végre valakivel találkozni. Általában Benitoval szoktam társalogni őrjáratokon, szóval már egy ideje nyomaszt a csend.
- Na, te szerencsével jártál? Találtál valakit? – kérdezek rá érdeklődve az eddigi kalandjaira vagy éppen azoknak a hiányára. A boldog mosolyom tanácstalan arckifejezésnek adja át a helyét, ahogy látom, hogy elkomorul. Valami rosszat mondtam volna? – Történt valami?
Óvatosan puhatolózom a kérdésemmel, hiszen fogalmam sincs, hogy miért néz így rám a lány. Valaki szemétkedett volna vele? De ugyan ki merne beszólni Masának? Még ha meg is akarja büntetni az illetőt! Tűnődve nézem, majd felkapom a fejemet, ahogy valamiféle csattogást-kattogást hallok a közeli terem felől. Felvonom a szemöldökömet, ahogy arrafelé fordulok.
- Ezt te is hallottad? – súgom neki oda, fejemmel az erőnlét terme felé biccentve. Lenne benn valaki? Ilyenkor? Ki az az elvetemült, aki az éjszaka közepén áll neki kondizni? Egy tompa puffanást vélek kiszűrődni, biztos hogy van benn valaki! Ennyire csak nem élénk a képzeletem!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Laura a ma ura
Nem mosok - a kviddicsmeccs után pár nappal

Ah, észrevette. Rögtön el is fog a bűntudat, amiért aggodalmat ébresztek benne, pedig tényleg, az én féltékenységemről nem ő tehet... Lázasan kutatok valami megoldás után a fejemben, de szerencsére szolgáltat is nekem rögtön pár működőképes alibit.
- Hát nem tudom, hogy találtam-e... - kezdek bele az elterelésbe, hiszen egy macskát tényleg találtam... A szobámban és Lysandernek hívják. Felemelem a kezeimet, és gesztikulálni kezdek velük, mintha épp a segítségükkel akarnék elmesélni egy jó kis sztorit. Mindemellé kicsit kinyitom a számat, amin így egymás után potyognak ki a hangtalan ö betűk. Reflexből egy gömb alakot kezdek mutatni a kezemből, az elmúlt időben annyit gondoltam a kviddicsre, de mire kitalálhatnám, hogy ez a mozdulat hogy kapcsolódik a történethez, Lau megint megment. Hevesen bólogatni kezdek, majd a szám elé kapom a kezemet, mintegy csendre intve a másikat.
- Egyedül nem akartam bemenni, úgyhogy tök jó, hogy jöttél - suttogom neki, hálát adva a szerencsémnek, hogy egy tökéletes helyzetbe csöppentett bele. Még felsejlik a gondolataim méllyén, hogy nem ártana azért elbeszélgetnem majd a lánnyal, hiszen nem kerülhetek valakit ilyesmi miatt, az annyira nem... Masás...

Elindulok hát az ajtó felé, lábujjhegyen, szemem sarkából vissza-vissza pillantva, hogy Lau követ-e. A kulcslyukhoz érve belesek rajta, majd egy vigyort elfojtva úgy teszek mint aki már korábban is tudta ki van odabent. Ó, vele nem lesz gond, somolygok magamban, ahogy arréb húzódok, hogy Laura is láthassa mivel megyünk szembe. Érzem ahogy már pörög a bünti-roulette a fejemben, mérlegelve az esetlegesen adható büntetéseket. Kapargasson rágót a mágiatöri padok aljáról? Takarítson mosdót? Fényesítsen csillárt a teljes Keleti szárnyban? Előttem, azaz bocsánat, előttünk a világ összes lehetősége, az ajtón túl pedig egy mit sem sejtő...
- Béla, eridonos, kviddicses - suttogok ennyit a mellettem állónak, majd kezemet a kilincsre helyezem, és ha bólint, hogy felkészült, kitárom az ajtót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Észre bizony, nagyon jól észre tudok venni dolgokat. Kivéve amikor nem. De általában igen. Nem tudja, hogy talált-e? Hát ez meg milyen szöveg? Most vagy talált, vagy nem talált. Ha hall egy zajt akkor annak utánanéz, mert ha nem, hát az nem Masára vall.
- Most activityzünk? Ki kéne találnom, hogy mit találtál? – enyhén félrebillentett fejjel figyelem az elmutogatott gömbszerű valamit. De még ez is jobb, mint egyedül mászkálni a kastélyban órákon át éjszaka, úgyhogy el is mosolyodom gyorsan. Felőlem játszhatunk ilyet.
De sem a játékban, sem abban nem jutok előrébb, hogy mi lehet a lánnyal. És egy kicsit sántít is nekem amit mond. Ha tudja, hogy van ott benn valaki, akkor miért köszönt rám akkora hanggal, és miért kezdtünk el csevegni? Rögtön jeleznie kellett volna, hogy pszt ott egy rendbontó. Mindenesetre bólintok egyet, rendben, akkor legyen hát csend. Dolgozzunk.

Követem naná, lábujjhegyen én is. Még a kezeimet is széttárom, ahogy egyensúlyozok. Nehogy véletlenül elessek a saját lábamban, és elmeneküljön a gaz rendbontó.
- Mit csinálsz? – tátogom a lánynak, amikor az a kulcslyukon át les be. Nem benyit, hanem bekukkol. Ez is furcsa. Odébb húzódik ugyan, de nem megyek közelebb. Ismerem én magam, biztos hogy nagy zajt csapnék. Nem tudok én csak úgy lopakodni, meg hallgatózni. Kukkolni meg aztán pláne nem. Szóval kérdő tekintettel pillantok Masára.
- Remek, akkor a te asztalod – bólintok egyet, hogy felfogtam, hogy ki van benn. Kviddicses, remek. Akkor pláne ijesztő tud lenni az illető számomra. Tényleg örülök, hogy itt van Masa, minden további nélkül adom át neki a komolyabb prefektusi szerepkört. Udvariasan intek az ajtó felé, hogy nyithatja és fáradjon előre. Nagyon rám ragadt ez a régimódi stílus, határozottan mókás.

Kicsit megnyikordul az ajtó, ahogy kinyílik, de hogy szándékosan van-e elhanyagolva, vagy direkt azt nem tudom. Mindenesetre Béla azonnal visszaakasztja a súlyzót a helyére, még mielőtt belépünk. Nem tűnik túl aggódónak, pedig tilosban jár.
- Hello Béla! Látom nagyon készülsz a következő meccsedre – bizony, udvariasan köszöntöm a rendbontót. Masa arcát elnézve úgysem én fogom megbüntetni. Szóval semmi szükség rá, hogy rögtön lekapjam a tíz körméről. Meg amúgy is, nem vagyok én olyan. Részemről egy sima figyelmeztetéssel megúszná, és meggyőződnék róla, hogy most azonnal visszamegy a körletébe. Ha feleselni kezdene akkor esetleg egy takarítást rásóznék valahol. Mondjuk a bagolyházba. A baglyok is megérdemlik a tiszta szálláshelyet vagy nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Laura a ma ura
De moshatok ha szeretnéd - a kviddicsmeccs után pár nappal

Abban a tudatban teszek-veszek, hogy tök normálisnak és hétköznapinak tűnök. Ha esetleg mégsem, azt nem veszem észre, de ebben szerepe lehet annak is, hogy nem akarom észre venni. A struccpolitika hasznos, ugye. Mosolyra húzódik a szám az activity hallatán, és már bólintok is, hiszen ezzel leveszi a terhet a vállamról. Tovább mutatom hát a gömböt, majd gyorsan váltok pisszegésbe. Kisgyerekesen, a szám elé helyezett ujjam mögül kacsintok cinkosan, majd James Bondnak képzelve magunkat sasszézom a kulcslyukhoz.

Felhúzott szemöldökkel fordulok el a lyuktól, és nézek fel a lányra, jelentőségteljesen az ajtóra bökve. Ez az univerzális "hát kukucskálok" jelzésem, és ha engem kérdez valaki, szerintem egész könnyen érthető is. Amikor végül hátrébb lép, hogy fáradjunk be, már nyitom is az ajtót, ha ő nem akarja, hát akkor majd én.
- Ciao Béla, mizujs van? Nincs kicsit késő szerinted? Ilyenkor már Iza is alszik, nem fogja észrevenni, hogy itt töröd magad a kedvéért - toldom meg a köszönést egy kacsintással is, ahogy beljebb lépek, és felé indulok. Biztonságban érzem magam Lauval a hátam mögött, de én sem nézhetek ki veszélytelennek, ahogy az eddig csak világításra használt pálcámat az oldalam mellett lengetem. Béla rögtön ingerült lesz ahogy felhozom Izát, hiszen ez már tényleg nem az első alkalom, hogy vele piszkálom. Kicsit fáradt lehet már, mert idegesen indul meg felénk, és ragadná meg a karom, de  elrántom, s így már Lau felé nyúl tovább. Még talán épphogy csak megérinti a lányt, mikor rávágok egyet a könyökhajlatára.
- Nem nyúlka piszka - szidom le rögtön, majd a gépek felé intek. - Szedd össze a cuccaid, indulás van.
Hahh... Annyira nem szeretem amikor valaki a fizikai erejére hagyatkozva próbál kijátszani... Nem-nem Béla drága, nem-nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Lehet, hogy másnak nem tűnne fel, hogy szokatlanul viselkedik, nekem azonban nagyon is. Amúgy is állandóan figyelem az embereket, analizálom őket, még akkor is ha nem is ismerem őket. Sőt, akkor a leginkább. De nem akarom nagyon forszírozni a dolgot, egyrészt nem rám tartozik, másrészt meg úgy is elmondja ha akarja.
Oké, azt értettem ám, hogy kukucskál, rájöttem. Nem kell itt böködni meg kézzel - lábbal hadonászni. Csak a miértjét nem értem. De megvonom a vállamat, felőlem aztán. Én is tudok furcsaságokat csinálni, mostanában meg aztán pláne. Hajajaj de még mennyire! Szóval ki vagyok én, hogy kérdőre vonjam a kulcslyukon kukucskáló prefektust.

Kérdő tekintettel pillantok Masára, amikor szóba elegyedik a sráccal. A kérdéseket még értem, de utána?! Nem tudom ki lehet az Iza, de hogy Béla nem örül annak, hogy felhozza őt a prefitársam az is biztos. Ez a felállás amúgy nekem is szimpatikus, Masa megy elől, én utána, pálcám a zsebemben. Nem számítok semmiféle ellenállásra. És ekkor követem el az első hibát. A másodikat pedig akkor, hogy nem a büntetendő egyént nézem, hanem a környezetet. Így nem veszem észre időben, amikor Masa odébb lép, és Béla felém nyúl. Az egyik pillanatban még sehol sem volt, a másikban meg már itt tornyosul előttem. Közel, túl közel. Élesen beszívom a levegőt, a fejem lüktetni kezd, a gyomrom görcsbe rándul. Aztán hozzáér a karomhoz. Szédülni kezdek, a tüdőm kiürül, ha ez így megy tovább el fogok ájulni. De még is történik valami váratlan, valami szokatlan. Hátrahőkölök, először csak a fejem húzom hátrább, majd egy icipici lépést is teszek az ajtó irányába. Megdöbbenve nézem a jelenet többi részét, de nem fogom fel.
Megmozdultam! Pánikba estem de mégis megmozdultam. Lázasan pörgetem le újra magamban a jelenetet, a reakcióimat, a gondolatfoszlányaimat –bármilyen kevés is volt belőlük - hát rájövök mi is történt. Hogy sikerült ez most?

Béla nem igazán fogadja jól, hogy kapott egyet a könyökére, bár kétlem, hogy annyira fájhatott volna neki. Egyre dühösebbnek tűnik, ami nagyon nem jó. Teszek még egy lépést hátrébb és előveszem a pálcámat. Könyörgöm hadd ne kelljen használnom!
- De bátrak vagytok ketten egy ellen! Mondjuk tőled másra nem is számítottam Masa. Tudod, ha én bénáztam volna úgy a meccsen, mint te … menj, keress inkább egy sötét zugot magadnak és bőgd ki magad. Még hogy terelő, eszem megáll! – hangzik a gúnyos felelete a rendbontónak, majd lazán visszasétál a gépekhez. Persze nem a cuccaiért, hanem, hogy leüljön egy evezőgéphez. Ránk pillant mielőtt maga felé húzza a kart. – Ja és vidd magaddal a szöszit is, ne álljon itt mint egy dekoráció.
Felszisszenek és teszek egy mozdulatot a lány felé, hogy megfogjam a karját. Nem kell nagyon ismernem ahhoz, hogy tudjam ettől teljesen felmegy benne a pumpa. De nem éri meg Masa, hidd el. Ha nem jön önszántából hát annál rosszabb neki, de ne csinálj semmi meggondolatlant. Némán szugerálom, hátha meghallja a gondolataimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Laura a ma ura
De moshatok ha szeretnéd - a kviddicsmeccs után pár nappal

Ha tudtam volna, hogy Lau min gondolkozik, abbahagytam volna a vetítést, és egyszerűen megmondtam volna, hogy ha lerendezzük a rendbontót, mindent elmondok. Mivel azonban csak akkor látok be az emberek fejébe, ha az illető Bence, és éppen elront valamit, jelenleg esélyem sincs hogy felhagyjak a próbálkozással.

Ijedten nézem Laura megdermedt arcát, és kattog az agyam, hogy mivel ijesztettük meg ennyire. De hiába tartom meg a magabiztos felállást amíg Béla közel van hozzánk, amint tudomást sem véve rólunk visszavonul a gépekhez, és beszélni kezd, magabiztosságomat mintha csak elvágták volna. A kezemben tartott pálca jól láthatóan remeg meg, majd erősebben szorítok rá, így jól látszódnak az elfehéredett ujjperceim, amiket a kétségbeesett szorítás okozott.

Lehet, hogy Laura kiismert már, de pont az elmúlt napok történései után, egyes helyzetekben messze nem úgy reagálok mint előtte. Most is, ahogy megértem mire céloz Béla, elernyednek a kezeim, és ugyanazt a szégyent érzem amit a pályán is. Hogy nem vagyok jó semmire, hiszen a saját gurkóm talált el, a saját gurkóm felett vesztettem el az irányítást, úgy hogy még egy normális akciót sem tudtunk összehozni. Vagy legalábbis olyat, aminek eredményeképpen valaki, egy ellenfél sérült volna. Érzem ahogy Laura keze a karomra fonódik, de eszemben sincs támadni. Nem, nem tudnék. Azonnal megbántam azt is ahogy Bencével beszéltem, hiszen szinte rögtön utána megéreztem milyen amikor egy stadionnyi ember előtt szerepel le az ember. Bence legalább nem adta fel, felemelt fejjel folytatta, annak ellenére, hogy még a sérülése is valószínűleg komolyabb volt mint az enyém. De én? Az egész meccs alatt nem csináltam semmit. Passzolgattuk a labdát ide-oda, igen. De könyörgöm, majdnem leütöttem Maját! Majdnem leestem! Zavarba hoztam Bencét mindenki előtt, pedig ő tényleg igyekezett tisztán játszani... Miért tettem ezeket? Hiába kérdezem magamtól újra és újra, nem kapok választ semmire. Az oly sokat emlegetett angyalkám és kisördögöm sehol sincsenek - vajon már azt sem érdemelném meg, hogy mérlegeljem magamban a helyzetet?

Miért jöttem le? Ha pihenek, lehet tudok még játszani... Nem, a megaláztatottság miatt jöttem le, emiatt bújtam el a talárom mögé, emiatt adtam fel mindent. Azt hittem, hogy ez csak egy játék, ahol repkedünk és jól érezzük magunkat, és hát sikeresen el is bíztam magam. Szinte mindenki tapasztaltabb volt nálam, és túlságosan próbáltam bizonyítani, de annál nagyobbat koppantam a végén. Most, szemben Bélával, aki nem csak egy névtelen ember a tömegből, hanem egy konkrét játékos, még nehezebb. Hiszen ő is ott volt, ha úgy vesszük, jogosan gúnyolódhat, nem..?

- A kérés megtagadása csak súllyosbítja a büntetésedet - motyogom végül magam elé, de nem vagyok jó formában. Amint elkövettem azt a hibát, hogy beléptem az emlékeim közé, igazából az egész dolog el is dőlt, nem tudom, hogy fel tudnám-e még rázni magam.
- Nem dekorszöszi - szólok neki vissza, majd ha Laura engedi, feljebb emelem a pálcámat, mintha bűbéjt akarnék kiszórni rá. Béla megismétli mindkét mondatot, nyávogós hangon, de nem tudok rá mit reagálni. A fejem üres, így úgysem tehetek semmit, újabb szégyen, de levitás létemre egy varázslat sem jut eszembe. Hátrapillantok Laura, hátha ő tud csinálni valamit, én csak megismétlem a korábbi kérésemet Béla felé.
- Kelj fel, és indulás. Ne is pakolj össze, majd holnap visszajössz.
Igyekszem olyan határozottan beszélni, amennyire csak tudok, de így is csak egy futó vigyor szeli át a fiú arcát. Már ő sem vesz komolyan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hétfő délután ღ Épp Most

ღ Köszöntem

Ezer évig tudnám ezt csinálni; csak ülök az ölében és random puszikat kapok. Ennél már csak az lenne jobb, ha lenne mellettünk egy 11/11-es KFC kosár, de hát azért ne legyek telhetetlen, igaz?
- Mármint ahogy érzed. De szerintem nagyon jó tanárbácsi lennél - kacsintok rá csintalanul. Lehet, hogy meg kellene buknom - gyors fejszámolás - minimum ötször, és akkor én is beülhetnék az órájára, már ha minden rendben megy és nem kell neki (is) évet ismételnie és felvennék azonnal ide.
Csak akkor néztem körül, amikor felhívta rá a figyelmem. Észre sem vettem, hogy már teljesen kiürült a szoba, csak a kandallóban égett a tűz, de egyébként semmi mozgás. A szemeimet forgatva tornáztam magamat álló pozícióba, hogy aztán a csípőmre tett kézzel álljak meg előtte.
- Holnap törlesztened kell, ezt ugye tudod? - kérdeztem vissza, majd a kezemet nyújtottam felé, amikor ő is felállt.
Még mielőtt kiléptünk volna a folyosóra, megálltam egy percre, hogy a kandallóban lobogó lángokat visszafogjam. Biztosan nem gyulladt volna ki semmi, de legalább gyakorolhattam egy kicsit. Már nem okozott problémát megtizedelni a tűz mennyiségét, szóval gyorsan tovább is állhattunk. Mint mindig, most is kikísértem a kastély bejáratáig, az orrára kötöttem, hogy vigyázzon a haza vezető úton, puszilom az anyukáját, majd megkezdtem az őrjáratozást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Más esetben talán még mókásnak is tartanám azt, hogy pont amikor én visszaszerzem egy kicsit a lélekjelenlétem, Masa akkor veszíti el a sajátját. Engem a fiú mondandója egyáltalán nem érint, sőt, fogalmam sincs, hogy miről is beszél. Volt kviddicsmeccs, hát körülbelül ennyit tudok. Talán ha nagyon meg akarnám erőltetni magam akkor fel tudnám idézni, hogy melyik két csapat játszott. De semmi egyebet nem tudok. Amit meg rám mond a srác, hát tegye. Nem volt túl bántó igazából, meg amúgy is hidegen hagy a véleménye. Egyetlen egy fiú van, akinek számít a szava, és ő most nincs itt.
Masát viszont nagyon földhöz vágja az, amit Béla elmond. Tehát tényleg volt valami nagy gubanc a meccsen, amit a lány okozott vagy ilyesmi. Úgy néz ki szegény lány, mint aki menten összetöri a pálcáját. Nyúlok utána, hogy visszatartsam, és legnagyobb meghökkenésemre gond nélkül elérem őt. Meg se moccan. Azt várom, hogy minden izma görcsbe álljon az elfojtott idegességtől, hogy szabályosan reszkessen az ugrásra kész állapot miatt. De semmi. Olyan, mintha egy rongybabának a karját fognám, teljesen elernyedt, szinte élettelen. Mi van veled Masa? Ennyire betaláltak Béla szavai? Mi történt azon a meccsen?
Aggódó tekintettel nézem a lányt, továbbra is megmaradok a ’dekorszöszi’ségnél. Próbálom felmérni a helyzetet, Masa állapotát, hogy Béla mennyire tettrekész esetleg, hogy hogyan tudnánk ebből kikeveredni anélkül, hogy bárki megsérülne. Fizikailag vagy éppen lelkileg.
Béla gúnyosan mosolyog sőt cicceg is egyet Masa alig hallható szavaira, és folytatja tovább az edzést. Biccentek egyet a lánynak köszönetképpen, hogy kiáll értem. Legalább egy kicsit erőteljesebb a hangja ekkor. Érzem az enyhén megfeszülő izmokat a lány karjában, elengedem hát, hiszen mozogni szeretne. Nem akadályozom meg, kétlem hogy nekiugrana a fiúnak. Emeli ugyan a pálcáját, de nem történik semmi sem, mert Bélának már megint gúnyolódhatnékja támad. Kezd elegem lenni, nem is kicsit.
- Hallottad Masát! Vagy velünk jössz szépen önszántadból … - szólalok meg határozottan, felvíve a hangsúlyt az utolsó szónál, jelezve hogy folytatni fogom, ám mielőtt ezt megteszem szépen bevonom vékony jégréteggel az evezőpadot. Kellemetlenül hideg, de kárt nem tesz a fiúban. Nem fagy oda, hacsak nem akar ott ücsörögni még órákon át - … vagy itt is maradhatsz hűsölni egy csöppet. Ó igen, és Invito!- suhintok egyet gyorsan a pálcámmal a fiú táskája és cuccai felé, amik szép lendületesen a kezembe is repülnek. Elmosolyodom, majd Masa kezébe nyomom az egészet. Most már fegyvertelen a fiú, fogalmazzunk így, a pálcája a táska oldalzsebéből kandikál kifelé. Buta Béla.
- Ja igen, azt elfelejtettem mondani, hogy mi most megyünk, az ajtót lezárom jéggel is, kívülről és belülről. Csak hogy még kellemesebb legyen itt neked, nehogy túlhevülj, érted. A házvezetőd pedig majd jön érted kiszabadítani és hidd el, ha ő oszt ki neked büntetőmunkát, biztos hogy nagyon rosszul jársz. – finoman megbököm Masát a vállammal, hogy indulás, mi itt végeztünk. Amikor hátat fordítunk akkor eltátogom neki a kérdésem, miszerint minden rendben van-e. A fiú döntése meg szó szerint hidegen hagy. Nem támadtam meg őt, nem teszek benne kárt, ő sem tud kárt tenni magában a jegemmel, szóval én nem kerülhetek bajba. Pár lépés után visszafordulok Béla felé.
- Na, akkor hogy döntessz: jössz vagy maradsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Laura a ma ura
Minek azt, majd kisimul, ha felveszem - a kviddicsmeccs után pár nappal

Az ijedtség sunyi egy kis dög, visszatekintve sosem tűnik olyan komolynak, mint akkor amikor épp átélem. Ahogy megteszem az első lépést, a többi szerencsére követi magától. Ahogy Laura mellém áll, és érzem, hogy ő van a helyzet magaslatán, az erőviszonyok máris eltolódnak. Azzal, hogy Lau veszi át a szót, Béla elbizonytalanodik, ami pedig engem kezd el reménnyel és energiával feltölteni. Még egy mosolyt is ki tudok préselni magamból, ahogy a kezembe pottyannak Béla cuccai, majd a táskát vállamra dobva reagálok a finom noszogatásra, és az ajtó felé indulok. A vállam felett még visszatekintek, és nyelvet öltök a fiúra, de az éppen túlságosan el van foglalva azzal, hogy anélkül keljen fel a padról, hogy átesne azon. Kikerekedett szemekkel bámul utánunk, én pedig megkönnyebbültem nézem ahogy utánunk pislog. Lau megtorpanását a hátrafelé bambulás miatt csak fáziskéséssel veszem észre, így én az ajtóban állok már csak meg. A feltett kérdésre egy darabig mintha habozna, de amikor egy látványos mozdulattal kihúzom a pálcáját az eltulajdonított táska zsebéből, és meglengetem felé, végül megadja magát.

Magam elé engedem egy ártatlan szempillarebegtetéssel, de amikor a cuccaiért nyúlna, megrázom a fejem. Dehogy kapja vissza! Egy sóhaj után megindul a Nyugati szárny irányába, így ha Laura is felzárkózott mellém, megindulok utána.
- Határozottan szép trükk volt - dícsérem meg prefektustársamat, ahogy rendesen, mindkét karommal belebújok a hátizsákba. Jobb kezemben a saját, balban az eltulajdonított pálcával követem Bélát, aki szófogadóan battyog előttünk. Pár lépés után egy halkan elmotyogott Lumos fényt csal a saját pálcám végére, bár egy pillanatra reménykedtem, hátha mindkettő felvilágít. Hát, nem mondom, hogy nem erre számítottam, de menő lett volna.
- Te Lau! Tök késő van már nem? Ilyenkor már a büntit is hosszabbra kell kiszabni. Sőt, ha már itt tartunk nem is akart velünk jönni. Szerinted el lehetne tiltani egy egész kviddicsidénytől? - Béla ijedten néz hátra, de amikor felvont szemöldökkel nézek rá, inkább beharapott ajkakkal előre fordul, a válla pedig picit megerezkedik. Na jó, ennyivel ki is éltem minden bosszú-szerű ötletemet, így némán megrázom a fejem Lau felé, hogy ne vegyen komolyan. Persze, belemehet a játékba, de eltiltást senkinek nem szeretnék adni, bármilyen idióta is.
- Vagy küldjük el egy tanárhoz? Várkonyi? Várffy? - kik is a legrettegettebb tanárok az iskolában? - mondjuk sütőt kapargatva is megnézném Moon tanárnőnél... - áh, alapból nem szoktam élvezni a büntetéskiosztást, de most... Most jól esik. Megnyugtat, hogy valamennyire hatalmam lehet a fiú fölött, ez az igazság. Érzékeltem odabent Laura csodálkozó tekinteteit, így tudom, hogy valószínűleg egy magyarázattal is tartozom neki, de még azelőtt le szeretném pakolni fogoncunkat a körletében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Ez az este tele van meglepetésekkel számomra. Tudtam kontrollálni az eseményeket, amin ugyan még mindig nem gondolkodtam el. Most meg átveszem a vezető szerepét és én teszem helyre a rendbontónkat. Ennek az okára mondjuk már rájöttem, tudok én nagyon határozott lenni ha a helyzet úgy kívánja meg. Meg ha valaki a védelmemre szorul. De még így is rossz érzés, hogy elemi mágiát alkalmaztam. Hiába nem támadásra, de akkor is. Eddig csak szórakozásból használtam mások előtt, lehűteni az italokat meg ilyenek. Ez, ez most más volt.
Nem látom, ahogy a fiú próbál felállni, de így is tudom, hogy nem könnyű neki. Eleve nem egyenletesen idéztem elő a jeget, hanem enyhe lejtéssel lefelé. Tehát ahogy megmozdul csúszni fog. Hogy végül milyen elegáns, vagy éppen nem elegáns mozdulattal áll talpra azt számomra homály fedi. De amikor visszafordulok már áll és bizonytalanul pislog ránk. Biccent csak egyet és elindul, talán nem mer megszólalni. Nehogy még rosszabb helyzetbe kerüljön. Helyes! Jól teszi! Masírozzon szépen csendben előttünk.
Egy darabig némán terelgetjük az iskola folyosóin Bélát, aki néha-néha visszanéz ránk. Nyilván picit aggódva várja az ítéletet, amit a két felbosszantott prefektus – vagyis mi – fog rá kiróni. Hagyom nyúlni a pillanatot, és ráhagyni Masára, hogy ő hozza fel a dolgot. Őt alázták meg, hát mondja ki ő mi legyen a sorsa a fiúnak.
- Határozottan könnyen is ment – súgom vissza a lánynak. De tényleg, nem számítottam arra, hogy ennyitől meghunyászkodik Béla. Már pedig nagyon be van rezelve. Az a tekintet, amit ránk vet amikor Masa felveti, hogy érjük el, hogy eltiltsák a kviddicstől … hát tényleg retteg. Elkapom ugyan Masa jelzését, hogy csak szórakozik, de már belekezdtem a válaszadásba.
- Hát, eléggé későre jár. A büntetést ez biztosan súlyosbítja. Az főleg, hogy ellenállást tanúsított. Kviddicstől? Hát, nem tudom, te jobban képben vagy ez ügyben, de lehetséges – töprengő hanglejtésem nem sok jót ígér szegény fiúnak. Pedig nem hiszem, hogy el lehetne tiltatni egy ilyen kihágás miatt. Ha bántaná egy játékostársát, na az már valószínűleg ezt  a szankciót vonná maga után.
- Tanárhoz? Inkább ne. Lehet, hogy túl könnyű büntetést osztanának ki rá – már pedig Masa ezt biztosan nem szeretné. Béla leszegett fejjel bandukol, csak hallgatja a beszélgetésünket. Mi pedig belekezdünk egy néma párbeszédbe, próbáljuk eldönteni, hogy mi is legyen a fiúval. Végül megegyezünk, és mivel Masa nem úgy fest, mint aki képes lesz röhögés nélkül elmondani a dolgot, így végül én szólítom meg Bélát.
- Állj csak meg egy kicsit! – megvárom míg visszafordul, megsemmisült ábrázattal az arcán. – Mivel kviddicses vagy így a témába vágóba büntetést szabunk ki rád: a lelátó padjairól kell lekapargatnod az összes rágógumit. Körömreszelővel, csak hogy megkíméljük a kezedet és ne kelljen az undorító ragacsba nyúlkálnod – kegyesek vagyunk, egy szót nem szólhat. Még eszközt is kap hozzá. Vagyis majd fog, mert nálam nincs ilyesmi. – Holnap keresd fel Masát reggeli után, átadja neked a felszerelésed és neki is kezdhetsz a feladatnak. Ha elkészültél szólj és leellenőrizzük. Na, innen már csak betalálsz a körletedbe, ugye? – biccentek egyet Masának, hogy adja vissza a cuccait a srácnak, aki egy szó nélkül elsiet. Kicsit fehér ugyan az arcra és papírvékonyra préselte össze az ajkait az ítélet kinyilvánításakor, de legalább befogta azt a nagy száját. Megvárjuk a lánnyal, amíg Béla végre az övé közé nem kerül, majd gyorsan Masára sandítok.
- Nya, ez is megvolt. Viszont nekem most vissza kéne mennem a konditerembe. Elfelejtettem megszüntetni a jeget. Elkísérsz? – hát igen, mindenre nekem sem sikerült figyelnem. Nem kérdezek semmi mást, faggatózni nem fogok. Látszólag már egész jól van, majd elmondja, hogy mi is volt ez az egész ha akarja. És úgy tűnik akarja, ugyanis velem tart. Hamarosan már a terembe vagyunk, a jég közben olvadásnak indult. Egyetlen intéssel eltűntetem az egészet, szeretek néha kézmozdulatokat tenni elemi mágia alkalmazáskor, bár már egyáltalán nem szükséges. De mókás tud lenni. Majd leülök az egyik zsámolyra és csendesen figyelem a prefitársamat. Figyelek, mondhatja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Laura a ma ura
Teljesen tökéletes ^^ - a kviddicsmeccs után pár nappal

Tisztában vagyok vele, hogy csak azért ekkora a szám, mert Laura velem van. Nem akarok töprengeni a "mi lett volna ha" típusú gondolatokon, köszönöm, nagyon örülök én annak, hogy az történt ami. Ledobjuk a csomagot a körleténél, aztán mindenki megy a dolgára, meg is van oldva. Egy mosollyal (hogy ha esetleg Béla hátrafordulna, lássa, hogy nem adtam meg magam) bólintok vissza Launak, ami kiszélesedik ahogy velem együtt kezd töprengeni. A kviddics vonalon könnyen, és gyorsan jutunk el a döntéshez, ami bár elég szenya egy feladat, tudom, de valahogy éppen akkor egyikünk sem tudja sajnálni a fiút. Legalábbis én biztosan nem, de Lau is csak annyira, hogy a segédeszköz ötletét felhozza. Ha úgy vesszük, ezzel a fiú nekem is jó szolgálatot tesz, hiszen amikor majd a következő meccsen a lelátón izgulok, nem fogok belekapni egy-egy odakövült rágógalacsinba.
- A könyvtárban megtalálsz - teszem hozzá az instrukciókhoz, annyira szenya azért nem vagyok, hogy átkutattassam vele az egész kastélyt. Ennyi kis segítséget kaphat. Sőt, lehet elrejtek a táskámban egy spaklit, és ha nem szól be reggel, körömreszelő helyett azt adom oda neki. Lehet, ha.
- Jó éjt - adom át Bélának a táskáját-pálcáját, majd ahogy eltűnik a porté mögött, osztatlan figyelmemet ismét Lau élvezi. Hümmögve bólintok a kérdésére, majd ráérősen meg is indulok mellette.
Csendben sétálunk vissza a folyosókon, miközben nem egyszer nyitom szólásra a szám. Az utolsó pillanatban mindig meggondolom magam, és tekintetem világító pálcámra szegezve lépdelek tovább. Már majdnem odaérünk, amikor észreveszem, hogy magamban mondogatom az animágiás igét a lépteim ütemére. Keserű mosolyra húzódik a szám, ahogy feltűnik mennyire észrevétlenül ette be a rituálé magát a bőröm alá, ha már megnyugtatásként is ezt ismételgetem.

Megállok az ajtóban, szándékosan megvárom, hogy a lány végezzen a jég eltüntetésével. Nem tudom ugyan, hogy működik ez a képesség dolog, de véletlen sem szeretnék zavaró tényező lenni, kiiktatott meg pláne nem. Szóval, jobb a békesség. Egyébként is feltűnhetett neki, hogy amint Béla eltűnt a szemünk elől, az arcomról lehervadt a mosoly, és újra kicsit begubózódtam, nem lehet váratlan hát a passzivitásom. Tekintetemet körbehordozom az egyébként szerencsére üres teremben, majd ahogy meglátom, hogy Laura helyet foglal, és rám pillantva vár, egy mély sóhajjal lépek közelebb. Felkapok egy zsámolyt, csodálatos terelőizmaimnak köszönhetően olyan könnyedén, mint ha csak egy tollpihét emeltem volna fel, majd minél kevesebb zajjal lerakom Lau elé, és rátelepszem, szembe vele. Lábaimat felhúzom törökülésbe, ujjaim pedig rögtön rátalálnak a cipőfűzőkre, és babrálni kezdenek velük.

A számat rágcsálom zavartan, ahogy felpillantok, majd újra le. Nő bennem az idegesség, ahogy nem mond semmit, és nem is kell sokáig várni, hogy végül megszólaljak.
- Sajnálom - bökök ki először ennyit, aztán azon gondolkodom, hogy vajon arra kíváncsi miért fagytam le Bélánál, vagy hogy miért komorodtam el még előtte, a találkozásunk után.
- Azt is, hogy félre akartalak vezetni - pillantok fel rá, enyhén elpirsodott fülekkel - meg azt is, hogy nem tudtam segíteni Bélával. Én csak...
Zavarodottan túrok tincseim közé, miközben azt sem tudom, hogy éppen melyiket akarom először megmagyarázni. Kezdjük a könyebbikkel...
- Nem tudom mennyire követted a múltkori meccset - szerencsére meglepően sokakat hagyott figyelmen kívül, legalábbis erre következtetek abból, hogy viszonylag kevés figyelmet kaptam - de volt pár... Hogy is mondjam, nem túl szép, öhm, megmozdulásom, meg ilyenek. Bár ezt akkor is biztosan tudod ha nem is követted. Csak... Na.
Egy kínos fejrázást követően hallgatok el inkább, hogy ne kelljen ezt a makogást hallgatnia, és valahol a mondatom vége felé felhúzom a jobb lábam, majd átkarolva támasztom meg az államat. Hol Lau szemébe nézek, hol nem, hol érthető amit mondok, hol nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

A mosolyra mosollyal reagálok, még akkor is ha nem teljesen őszintén boldog az a mosoly Masától. De mosoly, és az is valami. És nem, valóban nem sajnálom Bélát. Nagyon nem volt fair, amit tett, szóval nem érdemli meg sem a sajnálatomat, sem az együttérzésemet. Igaz, hogy haragudni sem haragszom rá. Mondhatni semleges.
Szerencsére hamar elválunk a fiútól, vagyis ez inkább neki szerencse. Ki tudja, lehet hogy még tetéznénk azt a büntetést valamivel. Esetleg olyannal, hogy egy szál kötényben tegye mindezt, vagy hasonló cikis dolog. Mondjuk én inkább csak asszisztálnék az ilyen ötleteknél. Ahogy bandukolunk visszafelé abban van valami szokatlan. Hallgatunk mindketten. Vagyis inkább az a szokatlan, hogy Masa milyen hallgatag. Már nem is mosolyog egyáltalán. Nem szólítom meg, nem különösebben zavar a némaság. Szeretek a csöndes kastélyban barangolni. Pedig mennyire féltem én ettől régen! Most meg annyira élvezem, hogy sehol senki.
Zavaró tényező? Hát az nehezen lehetne a lány. Nem vagyok túlzottan fellegek felett járó állapotban lelkileg, úgyhogy gond nélkül koncentrálok a teendőimre. Ha mellettem állna, vagy teszem azt a jeges padon ülne, hát akkor sem okozna gondot, hogy mindent a normális állapotába hozzak. Anélkül, hogy bármi baja esne Masának. Csacsoghatna is nyugodtan, akkor sem zavarna. Ahogy elkészülök helyet foglalok és a terem berendezését csodálgatom időnként a lányra pillantva. Persze a szemem sarkából mindig nézem a vonásait, próbálom felmérni a hangulatát. Leül és nem tud nyugton maradni, kezeivel piszkálgat mindent, amit ér. Zavarban van. Az nem jut az eszembe, hogy amiatt is, hogy én nem szólalok meg. De nem akarom lerohanni igazából. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék hirtelen.
Enyhén félrebillentem a fejem, amikor végül megszólal, elraktározva magamban azt is, amit mond és azt is ahogyan mondja. Megrázom a fejemet, amikor Bélát említi. Nem kell bocsánatot kérnie azért, hogy nekem kellett elintéznem azt a majmot.
- Semennyire. Nem vagyok valami nagy kviddics rajongó. Valakik játszanak valakik ellen. Az egyik csapat veszt, a másik nyer – vonom meg a vállamat. Számomra ez bőven elégséges információ a sportról. Ennél több úgysem marad meg bennem. Se a pontállás, se az, hogy ki sérül meg, vagy ilyenek. Ha mondjuk Danka játszik akkor azért ennél kicsit jobban figyelek, legalább annyira, hogy azt tudjam, hogy őneki nincs baja. De pár nap alatt elfelejtem akkor is, mindent amit addig megjegyeztem a meccsről. Szóval most sem tudom, hogy mire utal a lány. – Mindenki hibázik néha. Van, hogy csak kisebb hibákat követnek el, van hogy nagyobbakat. De itt vagy, élsz. Gondolom senki más sem halt meg, vagy került nagyon durva állapotba. Szóval olyan oltári nagy gubancot nem csinálhattál.
Persze ezt lehet, hogy ő máshogy látja. Meg a csapattagjai is, ha például miatta veszítettek el egy meccset. De az csak egy meccs, még bőven van esélyük megfordítani az állást meg minden. Azt hiszem nagyon naiv vagyok ezzel a sporttal kapcsolatban.
- Gondolom akkor az Eridon ellen játszottatok. Nem volt szép Bélától, hogy ilyen övön aluli ütést mért rád. Úgy, hogy rajtakaptuk a szabályszegésen – megcsóválom a fejemet, hiszen ez tényleg nem fér bele a fejembe. Mit képzelt? Hogy majd megúszhatja ha a porba tiporja a prefektust? Iszonyat peches napja volt akkor a fiúnak, hogy én is pont itt voltam. Ezen a ponton viszont eszembe jut, hogy pontosan mi is történt és finoman remegni kezdek. Hozzám ért a fiú! És mégis, képes voltam megőrizni a józan eszemet, és helytálltam ebben a helyzetben. A megfutamodás lett volna pedig az alap reakcióm. Eddig zubogott az ereimben az adrenalin, de most, hogy már megoldódott minden, már kiürült teljesen és én majd’ megfagyok a hirtelen ürességtől.
- Hogy érted, hogy félre akartál vezetni? – teszem fel a kérdést, hogy eltereljem a figyelmemet. A tényleges kérdés inkább az lenne, hogy miért. Jobb kezemmel szórakozottan babrálni kezdem a köves karkötőmet, bár nem szükséges lenyugtatni magamat, pusztán megszokásból teszem. Hogy csináljak valamit. Néha-néha rápillantok Masára, de már nem kielemzős célzattal, csupán érdeklődően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Laura a ma ura
a kviddicsmeccs után pár nappal

Beigazolódni látszik a sejtésem, miszerint nem igazán követi figyelemmel a kviddicses dolgokat. Persze, valószínűleg ha tudna mindent, nem nézett volna értetlenül Béla szavai után rám. Az, hogy nincs tisztában a történtekkel kicsit oldja bennem a feszültséget, lejjebb ereszkednek a vállaim. Ha vannak akikhez nem ért el a dolog, akkor talán nem is olyan nagy a pletyka mint képzeltem. Megmosolygom a hozzállását, miközben sokadik csomómat kötöm a fűzőkre. Ha én is így fognám fel, hogy valaki nyer, valaki veszít, lehet könnyebb lenne, de nem teszem. Kikerekedett szemekkel nézek fel rá, hogy mit akar a mindenki él dologgal, majd egy néma Ó-ra húzódik a szám, ahogy kifejti.
- Hát öhm, nem, tényleg nem, de... Azért ne ehhez mérjük szerintem a hibákat - ha valaki meghalt volna, azt hiszem most tényleg nem beszélgetnék itt ilyen kedélyesen. Már amennyire ezt kedélyesnek lehet nevezni, ugye. Elnevetem magam, ahogy rákérdez az ellenfelünkre, hiszen na, ha erről is csak találgat, akkor tényleg nem kell attól tartanom, hogy a következő pillanatban kinevet. Jó, valószínűleg egyébként sem kellene, de hát a paranoia nagy úr. - Hagyjuk is, nem fontos. Véletlenül sajt magamra ütöttem egy gurkót, de... Mindegy, tényleg nem fontos - ingatom meg a fejem a dologra, ejtve ezzel a témát. Elmondtam neki, hátha így kevésbé éri váratlanul ha egyszer mástól hall a dologról, de nem akarok jobban belemenni. Úgy láttam, hogy nem érinti túl mélyen az egész kviddicsesdi, így nem tartom jó ötletnek sokáig húzni a témát. Nem vágyom arra sem, hogy vigasztalni kezdjen, azt már megtették páran, de nem lett tőle sokkal jobb. Valahogy ha meg vagy győződve róla, hogy a te hibád ami történt, nem sokat érnek az ellenkező szavak.

Végül ő maga az, aki rákérdez az érzékenyebb topikra. Zavartan felpillantok rá, majd a két cipőt kezdem el egymáshoz kötözni. Mintegy jelképes gesztus, hogy nem szaladhatok el, így próbálom rávenni magam, hogy igyenis fejezzem be amit elkezdtem, mondjam ki amit ki kell mondanom, ne futamodjak meg a válaszadás elől. Nos, ha most felállnék, hasraesnék.

Sóhajjal keresem a tekintetét, de Laura sem csak rám figyel, mintha átvenné zavart hangulatomat, ő is babrálni kezd amit ér. Fura nézni, és megsajnálom, hiszen úgy érzem hogy miattam érzi magát kellemetlenül, azért amiért én gorombán viselkedtem vele.
- Hát - kezdek bele bizonytalanul, nem tudva hogyan fejezzem ki magam. - Odakint azt mondtam, hogy láttam valamit, pedig ez nem volt igaz. Az, hogy Béla végül itt volt, csak egy nem várt... Körülmény, és az egész hadonászás ott meg minden... Az csak azért volt, hogy lehetőleg ne vedd észre, hogy elkomorodtam tőled.
Lassan, darabosan adom elő a mondandómat, menet közben keresgélve a szavakat. Amint rájövök, hogy hogy hangzott az utolsó mondatom, már szólalok is meg újra, hiszen ez így olyan mintha őt hibáztatnám, pedig tényleg nem szeretném, csak... Nem igazán tudok mit kezdeni a helyzettel.
- Mármint nem úgy értem, nem tőled - na mondjuk ez sem igaz - vagyishogy tőled, igen, de nem azért mert... Vagyis, ááh - abbahagyva a nadrágom piszkálását túrok a hajamba két kézzel, ahogy megpróbálok kihozni a mondataimból bármi értelmeset. - Én csak... Bence miatt.
Nem lett sokkal tisztább, de ez már nem tűnik fel, elgondolkozom. Hol a navinés buli ugrik be, hol magamat ostorozom azért, hogy nem vagyok képes legyűrni magamban a féltékenységet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Talán ha nem lennék annyira reménytelen eset seprűnyélen ülve, akkor lehet hogy meglátnám a kviddics szépségeit. Így nem igazán. De ettől még megértem azt, hogy másoknak igenis fontos, mások szeretik, élvezik csinálni. Ha a barátaim vannak így vele akkor persze támogatom is őket, meg szívesen végighallgatom a meséjüket egy-egy meccsről. Hogy később mennyi marad meg belőle a fejemben? Hát nem sok. A lényeg az igen, főként az, hogy ők hogyan vélekednek, hogy éreznek az adott eseménnyel kapcsolatban.
Annál nagyobb baj pedig szerintem nem történhet ha valaki életét veszti egy meccsen. Szerintem. Mások szerint egy elhibázott ütés is tragédia. De attól tényleg nem kell tartania Masának, hogy kinevetem, csináljon bármiféle bajt is. És máris sikerült kicsit oldanom a hangulatát azzal, hogy ennyire tudatlan vagyok. És még meg sem kellett erőltetnem magam hozzá.
- Gurkót? De hát azok nem arról híresek egy egyenesen arrafelé repülnek amerre ütik őket az emberek, nem? – kicsit elbizonytalanodom, bár valószínűleg jól tudom. Megütnek egy gurkót, az megy egy ideig abba az irányba amerre ütik, aztán irányt váltanak. Nekem teljesen belefér a dologba, hogy visszafordul arrafelé, amerre ütötték. Az már más kérdés, hogy Masa esetleg nem vette észre, hogy megint őt célozza az a gonosz. De ez akkor sem akkora nagy tragédia. Öngólt rúgni, vagyis dobni. Na az sokkal nagyobb szégyen. Ezt nem osztom meg vele, ahogy nézem ő már nem kíván erről beszélni. Bátorítóan rámosolygok, hiszen ez még tényleg nem a világvége.
Nem, tényleg nem csak őt figyelem. Viszont ennek nincs köze az ő hangulatához. Sokkal inkább ahhoz, hogy tényleg most kezdek csak rádöbbenni, hogy mi is történt. Nem éreztem úgy eddig sem, hogy gorombán viselkedett volna velem. Másképp, mint szokott az tény. De nem volt annyira más, hogy szembetűnő legyen, hogy arra gondoljak hogy én okozom a dolgot. Amikor azonban beszélni kezd akkor felpillantok rá. Érdekes, amit mond. Szóval tulajdonképpen csak mázlija volt, és jól jöttek ki a dolgok. Velem van a baja. Fel is vetődik rögtön a kérdés bennem, hogy mit tettem? Még a szemöldököm is felszalad enyhén. Legjobb tudomásom szerint semmit nem követtem el ellene.
Sok időm nem jut sem az önmarcangolásra, sem pedig a töprengésre hiszen már folytatja is tovább. Próbálja valahogy elmondani az egészet. Azt világosan látom, hogy nem könnyű erről beszélnie. De hogy mi van a háttérben, hát arra nem jövök rá. Talán nem is jönnék rá sose. Így hát amikor kimondja Bence nevét azonnal eltátom a számat és csodálkozó arckifejezéssel nézek Masára.
- Bence? Mi van Bencével? – teszem fel reflexből a kérdést. Jóban vagyok a fiúval, szoktunk beszélgetni, elhülyéskedtünk. Csereüzletet bonyolítottunk le. De mi van vele, ami miatt ő … áá. Csak nem? Töprengve szemlélem a lányt, még mindig azon gondolkodva, hogy vajon jó-e sejtésem. De ez csak egyféleképpen derülhet ki. – Nem tudom, hogy esetleg mit láttál vagy hallottál … de … engem nem érdekel Bence. Csak barát.
Képtelen vagyok megállni, hogy el ne mosolyodjak, annyira emlékeztet ez a beszélgetés egy másikra. Egy régi beszélgetésre, amikor én voltam abban a helyzetben, mint most Masa. Kicsit mások voltak ugyan a körülmények, de ez a ’csak barát’ téma az teljesen megegyező. Nyílt és őszinte tekintettel keresem a lányét. Az igazat mondom. Soha nem is érdekelt engem az a fiú. Vajon jó a megérzésem? Masának többet jelentene Bence?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Laura a ma ura
a kviddicsmeccs után pár nappal

Kínosan nevetgélek, ahogy de, pontosan fején találja a szöget. Gurkó, igen, ami arra van hogy elüsd. Ahaam, tudom én is, de hát ha egyszer képtelen vagyok rendesen koncentrálni arra amit csinálok? Akkor meg is érdemlem...
- De - bólintok végül, ráérezve, hogy azért ez csak szorul még némi magyarázatra. - Magam elé ütöttem, csak aztán elbambultam, és belerepültem.
Szomorú dolog ez a terelősdi. Persze, lehetne ezt normálisan is csinálni, nyilván nem úgy fárad le a pályáról minden játékos mint én, de persze nem kizárt, hogy szimplán én vagyok az, aki nem odavaló.

Kinyitom, majd összetárom a szám ahogy visszakérdez, hogy mi van Bencével. Egészen eddig nem tudtam mit, hogyan és mennyit fogok neki elmondani, de megadom magam, és a tervemben már a "mindent" szerepel.
- Tudom, én csak... - szép az elhatározás, de bajok vannak a megvalósítással. - Mármint, ő is ezt mondta, és nem is feltételeztem, de - a nyökögés megmarad, abbapedig megintcsak nem gondolok bele, hogy a nem feltételezés akár sértően hangozhat a lány számára. Rózsaszín szakállas Merlinke, kit áltatok? Nem gondolok én itt semmit, csak mondom ami a számra jön.
- Csak láttalak titeket a navinés bulin, aztán hallottam, hogy volt egy házibulitok is, és féltékeny lettem azt hiszem - hangom nem több motyogásnál, ahogy próbálom úgy megmagyarázni a dolgot, hogy ne rontsam tovább a helyzetet. - És ő is mondta, hogy csak barátok vagytok, mielőtt összejöttünk, hiába, nem tehetek róla, de akaratlanul az jutott eszembe amikor megláttalak, érted?
Elég elkeseredett szemekkel nézek fel rá, hiszen ahogy megpróbálom megfogalmazni miért is érintett kényelmetlenül a találkozás, már számomra sincs túl sok értelme. Kínomban az már fel se tűnik, hogy a nagy magyarázkodás közben elkotyogom azt is, hogy történt ez-az a vizes barlangban, amikor áthívtam Bencét a levitába. Jó, persze, a kviddicspályás megmozdulásom után biztosan tudja ő is... Vagy mégsem? A bénáskodásomról sem értesült. Akkor erről miért tette volna? Vagy pont hogy a fiúhoz fűződő kapcsolata az ami miatt hallhatta a dologot? Nem beszéltünk arról Bencével hogy ezt az egészet mennyire verjük, vagy nem verjük nagydobra, de azt hiszem ha én megcsókoltam egy stadionnyi ember előtt... Hát, valahogy nem tudnék haragudni, ha beszélt volna a dologról másoknak. Egyébként sem tudnék, de így? Biztosan nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

- Megsérültél? – teszem fel a legfontosabb kérdést végre. Oké, a gurkó rossz, csúnya gonosz aljas módon nekiáll megtámadni Masát, ahelyett, hogy az ellenfelet célozná. Az oké, hogy a lány nem figyelt, de lehetett volna annyi tisztesség abban a labdában, hogy elugrik az útjából. Na, van még valakinek kérdése, hogy miért is nem kviddicsezem?
Tudja? Bence is azt mondta? Miért kerültem én egyáltalán szóba közöttük? Most már az összes pénzemet fel merném tenni arra, hogy igazam van: Masa féltékeny. De pont rám? Jó, mondjuk a féltékenység nem válogat, én aztán tudom. Én is az voltam. Tudom milyen pocsék. Csupán én egy fotó miatt. Ő meg látott is a fiúval. Igaz, hogy egy fél kviddics-csapat elfért volna kettőnk között, hiszen nem én pacsiztam meg ilyesmiztem Bencével. Az Dana volt. Szóval, miért pont rám?
- Tehát elhitted neki, de mégse tudtad kiverni a fejedből a gondolatot – szűröm le a lényeget az elmakogott történetéből. Nem veszem sértőnek, hogy nem feltételezte, hogy bármi közöm lenne Bencéhez. Igaza van. Abban mi a sértő?
Na álljon meg a menet! Mielőtt összejöttek? Elkerekedik a szemem, ahogy felfogom ezt az információt. Ez új nekem. Teljesen. Jó, nekem sok minden új az tény. De a lényeg, hogy nem hallottam eddig róla, se Bencétől se mástól. Nem szokásom belemászni mások magánéletébe, belekérdezgetni sem, még ha észre is veszek dolgokat akkor sem.
- Örülök nektek! – mosolyra húzódik a szám, ahogy gratulálok neki. Hiszen ez jó! Majd sóhajtva mesélni kezdek neki. – Egy ideje már nem találkoztam Bencével. Mármint persze sokszor látom, meg köszönünk, de körülbelül ennyi. Amúgy sem beszélgettünk sose az érzelmi dolgainkról – vonom meg a vállamat, ahogy kifejezem azt az egyszerű tényt, hogy nem mondott nekem semmit a fiú.
- Meg igazából, el is voltam foglalva a saját szerelmi életemmel, amiről persze ő nem tudott. Különben biztos mondta volna, hogy nagyon kedvelek valakit – most én hadoválok össze-vissza. Hiszen az addig rendben van, hogy a lányoknak elmondtam a dolgot … kénytelen is voltam. Ahogy kinéztem az Udvar után, hát még szép, hogy kiszedték belőlem. De nem mondtam el még senkinek rajtuk kívül. Főleg nem úgy, hogy én hozom fel a témát. Viszont szeretném egyszer s mindenkorra letisztázni Masával azt, hogy tőlem azt nem kell félnie. Se most, se máskor. Veszek egy nagy levegőt, és lesütöm a szememet, majd kibököm.
- Szóval nekem már jó ideje tetszik Thomas. Nemrég meg … hát … szóval. Együtt vagyunk – még így is csak kinyögni sikerül, na nem azért mert annyira nehéz beszélni róla. Inkább azért, mert a ’járunk’, ’összejöttünk’ és egyéb szavak olyan furcsán hangzanak nekem. Még nem sikerült a megfelelő kifejezést megtalálnom, ami leírja a dolgokat úgy, ahogy szeretném. Felpillantok Masára, enyhe pírral az arcomon. Ez most a vallomások estéje úgy néz ki. De hát mi mást csinálhatna két prefektuslány az őrjáraton? Megbüntetnek valakit, majd átbeszélik a szerelmi életüket.
- Amúgy, én is voltam féltékeny. Tudom mennyire pocsék, és mennyire irracionális az egész – vonom meg a vállamat, jelezve, hogy nem vettem magamra a dolgot. Azt azért remélem, hogy ezek után kikerülök majd a képből, és nem lesz többé rám féltékeny. Hiszen tényleg semmi oka nincsen rá.