PARK MIN WOO.
Outwear (Katt!).

Beus

A család végül nem hagyta nyugodni a fiú lelkét, valami felsőbb hatalom vezérelte lelkiismeretét, hogy jelezze a fiatalnak: ha már nem mész haza, legalább írj pár sort! A gondolat épp egy bizonyos másnap érte Endrét, miután megismerte a kis Gergelyt, illetve gondoskodó nevelőanyját, Janeyt. Így a ma reggel nem indult könnyedén a navinés számára, amihez lassan ő is - és szobatársa is kezd hozzászokni. Némi szedelőzködés után, álmosan és fejfájósan indul el, hogy felkeresse azt a bizonyos házat, ahol a baglyok csivitelnek, és lehetőleg a megfelelő címre kézbesítik a feladott leveleket.
Endre otthoni szobaruhában indul el, egyszerű narancsszínű pulóverben, zöld nadrágban, és egy a lábára nagy, mégis túlhasznált, óriás kopott barna bakancsban. A folyosókon járva többször eltéved, nem is igazán tudja, hogy merre menjen, azt sem bírná felidézni, hogy éppen hányadik emeleten lépdel éppen. A kastély sarkánál járhat éppen, amikor halk, de annál élesebb rikácsolásra eszmél. Ásítozva kezd hallgatózni, és a hang irányába igyekszik tovább. Megtalálta volna a bagolyházat? És ha igen, azt mégis hogy csinálta? Nem hiszi, hogy ezt az eredményt magának köszönheti, sokkal inkább annak a bizonyos hatalomnak engedi át az elismerést, amelyik tudatába véste, írjon a családjának!
A baglyok egyre jobban hallhatóvá váltak, Endre pedig egyre gyorsabban szedte hosszú lábait.
- Hééló! - köszön vigyorral a sok apró és nagyobbacska madárnak, akik a fiú beléptére hangos csőrcsattogtatásba, huhogásba, és lábemelgetésbe kezdtek. - De sokan vagytok. És most komolyan, ne haragudjatok meg, de nagyon-nagyon büdösek vagytok!
A fiú befogja orrát egy pillanatra, majd körbenéz a szeles helyen. Lehet, hogy húznia kellett volna egy dzsekit, mert így lehetséges, hogy betegség lesz a levélfeladás vége.
- Ó, a manóba! - kiált fel, majd dühösen nevetni kezd. - Nagyszerű, Endre!
A levelet még meg sem írtam. Most kezdhetek bele itt, ezen a bagolyürülékes helyen, a sok csőrös között?
Kiáltása után egy apró, és igen bugyutának tűnő bagolybaba körözni kezd a magas fiú feje fölött, majd pár perc múlva le is száll Endre bal vállára.
- Szervusz kis koma - mosolyog rá balra fordított fejjel a fiú, és hamarosan érezni kezdi az állat orrfacsaró bűzét is. - De kis büdös vagy. De ne vedd sértésnek, csinos kis bögyöd van, meg a huhogid is szép. Csak, ble...
Endre nagyokat pislantva elfordítja fejét, és toll után kezd kotorászni hátsózsebében.

Endre cicu

Legalább három napja vagyok a nyomában egy fiúnak. Persze ez a fiú navinés, a saját házamat gazdagítja, néha szó szerint. Eddig 20 darab ponttal. Amúgy meg az égvilágon semmi szerelem dolog nincs az egészben, csupán az én féltő prefektus énem gondoskodó része. Vagy inkább az, hogy ha nem fogja befejezni a szokásos esti tevékenységét akkor irtóra rosszul fog járni.
Komolyan, az ég áldja már meg ezt a fiút! Még ilyenkor sem hagy aludni. Pedig az éjszaka egy rellonossal róttam a folyosókat, igazán kijárna már nekem a pihentető alvás, minimum egy kicsi. Szinte már hallom ahogy elhagyja a körletet. Ennél gyorsabb tempóban nem tudok öltözni. Amúgy is szinte fejre esek az egyik tankönyvemben mialatt a farmeromat próbálom felráncigálni magamra. Legelső pulóvert rántom magamra. Zoknit majdnem elfelejtem a nagy sietésben, de végül az is kerül bakanccsal egyetemben. Ez a kedvencem, fekete, fűzővel, amit legalább két percig kell kötni. Most ebből lesz egy és már robogok is ki. Hajamon átszántom ujjaimat, jó lesz most ez, nincs idő itt divatbemutatóra és hasonlókra. Az ajtó melletti tükörben konstatálom, hogy a drága pulcsimon a "Kiss me" felirat díszeleg. Hát egye fene, már nincs idő jobbat keresni ennél. Amúgy is, ha erre lesz valaki vevő, majd szépen vissza küldöm a klubhelyiségébe keresztrejtvényt fejtegetni egy kakaó társaságában.
Lemaradtam. De aztán rendesen. Percekig csak körbe nézek, hallgatózom. Mégis merre mehetett? Egy segítőkésznek kinéző vén csoroszlya mondja el, hogy a harmadik folyosón jobb fordult. Ez az Északi szárny felé vezet. Ott mégis mi a fészkes fenét kereshet? Mindegy, szedem lábaimat az elmondott irányba. Innen két felé ágaz, az alagsorba és a toronyba. Már megint ugyan az a vénasszony segít ki, úgy látszik ő is velem együtt jött. Csak gyorsabb. Toronyba ment fel. Áh, még egy golyóstollat is találok a torony felé menet. Szóval csakis abba a bűzbarlangba mehetett, amibe én jó esetben kétszer ha beteszem a lábam egy évben. Most lesz a harmadik, valaki írja már fel a naptárjába legyen szíves.
És megvan! Oscar, Nobel meg mindenféle díjat ide nekem! Elvégre egy félig meddig kocsmatölteléket üldöztem egészen idáig, remélem nem vett észre. Amúgy tisztes távolságból figyelem azt amit csinál. Beszélget a baglyokkal, levelet akar írni. Csupán nincs mivel. Nem találhatja meg a zsebében a tollat, mert elhagyta út közben amin őszintén szólva nem is csodálkozom.
- Ezt keresed esetleg Endre? -
Mutatom feléje az előbb említett tollat. Illetve közelebb is sétálok, kerülgetve ügyesen az ürüléket és egyéb finom dolgokat. Nem is hallom mikor rálépek valami ebéd maradékra, csak a csontok törését érzékelem a bakancson keresztül. Komolyan, erre a helyre ráférne már egy takarítás, ebben azért megegyezhetünk. Ha esetleg szüksége volna Endrének a tollra, mosolyogva nyújtom felé, ha meg nem akkor köszönöm szépen csak úgy fogom. És figyelem ezt a sok vijjogó masinát. Leginkább azért, mert nem akarom, hogy valamelyik közelebbről is megismerkedjen a hajammal vagy akár a bőrömmel. Utálom ha egy madár megcsíp és itt nem egy ilyen idegbeteg, vadállat példány van.

Endre, Bea és a kellemetlen harmadik

A jó gyerekek ilyenkor már a kötelességeiket végzik. Ő maga sosem volt az a jó gyerek, most áldozatokat keres, hogy egy kis csínyt elkövessen. Szép dolog a szerelem, ő pedig szívesen rátesz még egy lapáttal az embereknél. Sokan olyan félénkek, pedig csak egyszer élnek. Ő viszont segít, például annak a párnak, akik épp a bogolyházban vannak.
Az érdekes találkahelyre felhúzza fitos kis orrocskáját, meglebbenti párszor a szárnyait, nem mintha olyan könnyű lenne ezt a szagot elűzni, de ez most mellékes. A célpontok már bemérve. Először a lányra irányítja az íjat és nyila tökéletesen célt ér, amikor a fiúra pillant. Az elején talán kicsit kótyagosnak érzi magát, de mire Endrét is beoltja, addigra tökéletesen készen áll majd a szerelemre.
A fiúra is céloz, és elvéti. Kerek szemekkel nézi a művét, ugyanis Endre - bár fejmozdulata olyan volt, mintha Beára nézne - azonban mégis egyhelyes kuvikot célzott meg végül és hát szerelem lett belőle első huhogásra. Apró tenyerével a homlokára csap és mielőtt még nem lenne túl késő, két újabb nyilat húz elő, és amikor a fiú a lányra néz, mind a kettőt elindítja felé. Ez veszélyes játék, mert a hatás hosszabb és intenzívebb lesz ez által, de még mindig jobb, mintha szegény bagolyra vetné rá magát. Azt nem magyarázná ki soha.

Beus

A navinés hiába kotor hol a jobb, hol a baloldali zsebében, nemhogy tollat,
még egy használt zsebkendőt sem talál. Pedig mintha zsebrevágtam volna azt a szerencsétlent. Oldalra húzza ajkait, majd ha már itt van, úgy gondolja közelebbről is megismerkedik a nem a tisztáságáról híres hely kicsiny lakóival.
- Hát te nagyon édes vagy - szól vidáman mosolyogva a bagolybébihez, aki a balján ráérősen ücsörög, és egészen belenéz a fiú szemébe. Hosszú ujjaival óvatosan közelít a pici madárhoz, hogy puha hasát megvakargathassa, ám mielőtt hozzáérhetne a barna huhogó jószághoz, ismeretlen női hang szólítja meg, méghozzá a fiú keresztnevén. Érdekes, hogy a számára tökéletesen idegen lány tudja  a nevét, ráadásul úgy tűnik, hogy nemcsak véletlenül jött erre a helyre az ismeretlen, hiszen úgy szól a fiúhoz,  hogy az egy pillanatra elgondolkodik, csinált-e valami helytelennek számítót mostanában. Vajon mi lehet a bűne? Talán rájött volna, hogy mit terveznek Gergővel? Kizárt dolog. Arról csak és kizárólag a két fiú tud,  és nem terveznek senkit sem beavatni az évszázad betörésének tervébe. Endre úgy dönt, hogy ideje megfordulni, hogy legalább azt megtudja, kihez tartozik a finom hang, melynek élében mintha szigor csengne. Fordultában a kis bagoly majd' leesik, kissé meglóbálja szárnyacskáit, amivel csak annyit ér el, hogy Endre orrához csapkodja az amúgy is érezhető bűzt. A bejáratnál álló leányzó hosszú barna hajjal, és barna szemekkel  bámulja a navinés fiút, ami igazán kedvére való a magas tanoncnak. Egy pillanatig elmereng, hogy valahol láthatta-e  már a lánykát, de felidézvén emlékeit - amelyek leginkább csak a bogolyfalvi csárdához fűződnek - gondolatban megrázza fejét.
- Az enyém - pillant le a felé nyújtott viseltes tollra, ami úgy tűnik útküzben kiesett a zsebéből, hacsak a lány nem lopta esetleg ki, bár ha így történt, akkor kérdés, hogy Endre hogyan nem vette észre, hogy a farzsebében nyúlkál egy pattogó lány. - Köszönöm! Hol találtad?
Átveszi a tollat, s közben ujjai véletlenül a lányéhoz érnek, majd mosolyog is hozzá, mert tényleg hálás a segítségnek. Toll nélkül nehezen tudna volna hazaüzenni, bár a füstjelek még mindig a tarsolyában lapulnak égrerajzolásra készen. Aztán, mint az elmebaj, úgy jön rá valami furcsa érzet, és attól tart, hogy a füstjelek utat tévesztve, az otthoni birtok helyett saját elméjét vették célul, és elhomályosítják amúgy sem bíztató agytekervényeit. Óvatosan a bagolyra pillant, megszemléli a pici tollakat, a csillogó fekete szemeket, hallja a finom huhogó hangot, és arra gondol, hogy ha bagoly lehetne... majd, mint a villám, ami beléhasít, a szembenálló leányzóra pillant, és hamisíthatatlan "Enyém vagy" tekintettel közelebb lép hozzá. Testét elönti a forróság, ereiben lüktet a vér, a csontjait körülölelő izmok egyéni életükbe kezdenek. Minden olyan gyönyörűnek tűnik, a világ egészen megszépül, és a bagolyház sem kivétel. Többé nem az a büdös, koszos, patkánymaradványokkal teli hűvös hely, ami percekkel ezelőtt volt, hanem a Föld középpontja, legszebb burka, ahol megláthatta eszményi háztársát. Milyen csodálatos! Nem is létezik gyönyörűbb nála, és ahogyan a nevemet susogta ajkai kereszttüzében... kell nekem!
Endre az érzelmektől kivörösödött arccal nézi a barna tincseket, Beus pofiját, elernyedve keresi az igéző tekintetet. Egyelőre nem mond semmit, mert nem tud, egyszerűen nem képes a beszéd intézményének gyakorlására. Ha most megszólalna, bizonyára szerelmet vallana az előtte állónak, és azt valahol nagyon mélyen ő istudja, hogy egyikük sem szeretné, vagy talán egy kicsit mégis... Endre biztosan.

Endre cicu

Ha tudtam volna, hogy egy fiút kell bámulnom ahogy egy tollas képződményt vakargat akkor biztosan maradtam volna ágyban. Vagy legalább a szobában, mert oda is mostanság csak aludni járok. Mi másra használnám? Tankönyveket a könyvtárban is lehet találni ha olthatatlan tanulási vágy törne rám, ami nem valami sűrű. Aludtam volna tovább, ez a lényeg az egészben.
Na ne! Ilyet, ez igazi szentségtörés! Engem nem ismerni?! Hol él ez a fiú? Az őskorban? A pokolban? A középkorban? Mindegy, akárhol is az számára nagy kihagyás, hogy nem ismer. Engem aki prefektus, néhai csapatkapitány és színjátszós. Na meg a kastély népe úgy gondolta én vagyok a legfélelmetesebb prefektus a 165 centimmel. Ha még így sem ismer akkor nem tudom mit csinálhatnék. Ja, majdnem el is felejtettem. Én vagyok az őrangyala, aki majdnem minden este ott volt a csárdában. Csupán annyira jelentéktelen voltam. Amúgy lassan már azt is tudom, hogy kivel mit csinált ott. Például utoljára Janey nevelt fiával szórakozott, vagyis nagyon közel hajoltak egymáshoz, valami olyat beszéltek meg amit nem hallottam. Viszont az láttam, hogy egy 13 éves gyereknek vajsört adott. Valahogy ezt a tettét elítélem, de semmi köze ahhoz, hogy ismer-e vagy nem.
Kábultság. Nagy erőkkel tör rám amint újra a fiúra nézek. Komolyan ott kellett volna maradnom az ágyban és nem ilyen hülyeségeket művelnem. Sokkal jobb lett volna. Pár pillanatra félre nézek, egy hóbagolyra ami éppen most repült be az ablakon egyenesen felém tartva. Ijedten lépek tovább, túlélve szerencsésen ezt a bagoly támadást. Következő alkalomkor le fogom onnan átkozni a fenébe, az biztos. Nem fog egy tollas borzadály rettegésbe tartani, ez is biztos.
Amúgy én nem loptam el semmit se! Csak egyszerűen túlságosan el volt foglalva Endre azzal, hogy ide érjen. Ez idő alatt eshetett ki az a toll, aminek én lettem a megmentője. Nehogy itt nekem alaptalan vádak vagy pletykák terjedjenek rólam, mert mérges leszek. És hiába vagyok ennyire kicsi - persze ez nézőpont kérdése - attól nagyon nagyon mérges tudok lenni. Na és, hogy valakinek a farzsebében nyúlkálok, ez aztán tényleg képtelenség. Mert ha én valahova benyúlok azt tudják, általában. És Endre hátsó felét elnézve nem nyúlkáltam volna én ott csak úgy, a tudta nélkül.
- Szívesen. Az elágazásnál találtam rá. -
Adom át az íróeszközt mialatt a kezünk is összeér. Olyan érzés fut át rajtam mintha ismerném valójában és nem csak a csárdában eltöltött esték után. Amúgy oda csak a felelősségem vitt, az, hogy tegyek már valamit ennek a fiúnak a májáért. Mert előbb utóbb a tömény italok le fogják teljesen bontani azt a szervet és sokkal előbb lesz az, mint ő gondolná. Legalább én ezt gondolom, jó pár év biológia tanulás után.
Furán nézek a fiúra, mert ő is furán néz a bagolykára. Lehet tudni sem akarom mi játszódik le éppen a fejében. Még a lelkivilágom is megsérülne a végén, amit aztán nem akarok. Kábán pillantok fel rá mikor közelebb lép hozzám. Mért kell mindenkinek ilyen nagyon magasnak lennie?! Közben olyan érzésem támad, mint a legelső színjátszó bemutatón Viktort figyelve vagy elnézve edzéseken Benjámint és azelőtt Kristófot. Összeszorul ettől a szívem, de még mindig csak Endrét figyelem. Komolyan miért is nézem? Rápillantva veszem észre az egész bagolyház megszépülését, nem foglalkozva a sok huhogó állattal. Na meg a csontokkal, maradványokkal, csemegével. Nem tudom megállni, hogy ne lépjek még ennél is közelebb a fiúhoz, így már nagyon kevés távolság van köztünk amit másodpercek alatt le lehet küzdeni. Ez viszont rá vár, én már nem bízok a lábamban nagyon. Túl kevés alvás, kábultság. Csoda, hogy még nem estem össze.
Úgy látszik feladták a szolgálatot a hangszálaim. Hiába is akarnék bármit is mondani, szerintem abból semmi érhető nem lenne. Csak gagyogás amit a babák szoktak csinálni. Nem kell tovább keresnie Endrének csokoládé barna tekintetemet, anélkül is az övéibe fúrom, hogy akarná. Sajnálom, most ez van. Amúgy meg nem tudom mit csináljak az egész helyzettel, szakadozottan veszem a levegőt, nagy kortyokban és csak nézem. Valaki csináljon már valamit, mert nem tudom mi lesz! De ha teret engedek annak amit tényleg akarok semmi jó nem lesz. És úgy érzem annak amit talán szabadjára engednék nem a legjobb hely a bagolyház. Áh, dehogynem, hisz ez a legjobb amit csak eddig láttam.

Beus

A kezdeti légkör csakhamar alábbhagy, már nem számít, hogy melyikük miért van itt, az a fontos, hogy egy helyen tartózkodnak, közösen lélegeznek, csöndben ismerkednek a kialakult szituációval. Bea még elmondja hol találta meg a tollat, de a fiú percekkel később már nem is emlékszik az egészre. Néma egyszerűséggel teszi vissza tollát a bal farzsebébe, majd továbbra is csak lesi háztársnőjét. A lány egészen megbabonázza, mintha varázslat alatt állnának, olyan ez, mint a mesében - vagy azokban a regényekben, amelyeket Endre édesanyja oly szívesen lapozgatott, mikor fiai kicsik voltak. A távolság pillanatok alatt minimálisra fogyatkozik közöttük; Endrének jártányi ereje sincs, lebilincselve áll, a barna szempár rabjaként keresi a kiutat, ami úgy tűnik, ez esetben nincs. Bal vállát némiképp megrántja, hogy a kis bagoly észrevegye magát, és csöndesen szárnyra kapva kettesben hagyja az egymásra talált párost.
- Végem van - suttogja Beának, és valamiféle dalt kezd hallani, ami talán csak az ő fejében létezik, és a külvilág ebből egy hangjegyet sem észlel. Szívverésének gyorsulása nem enged lassítást, az adrenalin egyenlőtlen sebességgel növekszik fiatal testében. Szíve ütemtelenül ver, a feje ekkor már gondolkodásra alkalmatlan, csak azt tudja, hogy mit szeretne tenni, hogy mit kell tennie. Még egy fél lépést tesz kicsiny prefektusa felé, és hosszú ujjaival megsimítja szép arcát. Bőre pont olyan, mint amilyet a navinés elképzelt neki, puha és selymes, egyszerűen érinteni, csókolni való. Nem tart sokáig, hogy további cselekedetek eszményképei öntsék el lelki szemeit, és alig-alig pislogva közelít Beus vonzó ajkaihoz. Eszébe sem jut a visszautasítás lehetősége, most ez nem opcionálisan kiválasztható. Érzi, hogy a lányban is hasonló folyamatok játszódnak le, és csak egyetlen dolgot lát maga előtt.
- Úgy szeretnélek megcsókolni - motyogja halkan, a barna szempár melegét élvezve, és nem várva válaszra lehajol a picike lányhoz, hogy ajkait ráengedhesse a lányéra. Finoman érinti, szürkéit ezzel egy időben küldi sötétségbe, hiszen úgy a legcsodálatosabb a csók. Újra és újra elválik a szájtól, majd visszatér hol az alsó, hol a felsőajakhoz. Fogaival néha aprókat harap Beus ízes ajkaiba, hogy aztán nyelvével fedezhesse fel és szerethesse azokat.

Endre cicu

Légzésem végre normális szakaszba ért, nagy örömömre. Rossz lett volna pont most elájulni, mikor talán éppen megtaláltam azt amit már jó ideje keresek. Észre sem veszem a toll elpakolását, túlságosan el vagyok foglalva azzal, hogy minél kevesebbszer tévesszem szem elől a szürke tekintetét. Kissé olyan érzés kerít hatalmába mintha valaki vagy valami varázst szórt volna rájuk. De valahogy most ezt képtelenségnek tartom. Senki nem követett engem, a baglyok pedig ilyenre nem képesek ha nincsen köztük animágus. Ezt is kétlem, mert mindenki be kell legyen jegyezve a listába és mintha láttam volna egy ilyet még régebb a pihenőhelyen kifüggesztve. Igaz nevekre nem emlékszem, de arra igen, hogy senki nem volt aki a bagoly alakját tudta volna felvenni. Áh, mindegy, úgy is mellékes az, hogy milyen módon is találtunk mi egymásra.
Megint észre sem veszem a távolság drasztikus csökkenését. Ha Endre ennyire el tudta venni az eszem akkor mi lesz később? Őszintén bele se merek gondolni. Kis bagoly szárnycsapkodására figyelek fel ahogy távoznia kell az eszményi férfi válláról. Szegény, csak ennyi adatott most meg neki. Hátha én jobban járok nála, csak egy kicsivel is.
- Nekem is. -
Suttogok én is vissza, mintha itt valaki meghallhatná. Piros vérem csak végig siet ereimen, vissza a szívemhez majd újra lejátsszák ezt a ciklust. Komolyan, kicsit lassíthatna a tempón, mert lassan érezni fogom az életben tartó szervem minden egyes ütését. Ez a megjósolt pillanat is eljött amint Endre ujjai végig simítanak arcomon, még gyorsabban kezd verni a kis szívem. Még több érintés és a szívinfarktussal közeli ismeretségbe fogok kerülni. Kivételesen nem húzódok hátrább amint közelebb jön hozzám, ez nálam sima védekezési mechanizmus a magasságából adódóan.
- Tedd meg! -
Alig van köztünk egyetlen egy leheletnyi távolság és ilyet mond nekem. Megérteném ha még olyan világot élnénk mikor a lányok kezének megfogását is árgus szemekkel figyelték, de ez nem olyan. Nincs is nagyon szüksége az engedélyemre, megteszi anélkül is. Ajkaink összeforrnak, hosszú szempilláim összeérnek és végre kiélvezzük egymás közelségét amennyire a bagolyház engedi. Hogyha neked szabad játszani velem, szó szerint akkor nekem is szabad, állapítom meg magamban. Felfedező útra engedem nyelvemet, miután beleharapva alsó ajkába emlékeztetem ez valóság és nem Disney land ahol elég volt egyszer járnom, megutálni a helyet. Játszom tovább, szórakozom, nem foglalkozva semmivel és senkivel, még akkor sem ha néha egy kevés vagy éppen több fájdalmat okozok neki. Megteheti velem is, nem fogom zokon venni, az biztos.

Beának, mert egy tuskó vagyok.

Azt már meg sem hallja a zűrzavar leple alatt, hogy Bea ugyanúgy érez, ugyanannyira vége van, mint neki, és ezt finom suttogó válaszával jelzi is a magas negyedévesnek. Jó érzéssel tölti el a fiút, hogy nemcsak az ő szíve ugrál oly lelkesen, nemcsak az ő testében tornászik az adrenalin. A háztársnőt is hatalmába kerítette a titokzatos érzés, Cupido nyila. Úgy tűnik tehát, hogy a kis lődöző átokfajzat jól végezte dolgát, és mindkét fiatalt magával ragadta az érzelmek világába. Talán ez már a másvilág. Endre nem gondolkodik, nincs is miért, nem ismeri valójában a lányt, talán nem is létező személy. Mi történik akkor, ha maga a gonosz jött el érte, hogy magával csábítsa a halálba? Ha a lány feltűnése csak egy jelenés, az érzés átélése, és ahogyan felbukkant, úgy tűnik majd el? Hiszen még egyetlen egyszer sem látta a kastélyban, sohasem hallott róla, mi van akkor, ha nemes egyszerűséggel tényleg csak a fiúért jött, hogy lelkét kiragadva, száműzze a földön túlra? Ezekben a másodpercekben szerencse, hogy a navinés nem gondolkodott. A gondolatok helyett inkább a tettek mezejére lépve élvezi a mesés pillanatot, ami ha elmúlik, ki tudja visszaköszön-e még a fiatalokra? Ajkaival ügyesen érezteti Beával, hogy mennyire tetszik neki, mohó mozdulataival szavak nélkül fejezi ki, hogy folytatásra éhezik. A szíve háromszoros erővel pumpálja vérét, az izgalmat pedig csak fokozza a pici lány, ahogyan viszonozza az érintéseket. Fogak által ejtett apró sebek, majd a gyógyító nyelv szánkázása felőrli Endre minden idegszálát. Csak többet és többet akar, kezeivel hamarosan már a lány csípőjét tartja, és indulatai végett előre lép párat, ügyesen irányítva csókpartnerét az ajtó irányába. A harcias harapdálások által felbátorodva ő is megmutatja fogait, és egy kis időre elválva Bea csillogó ajkaitól, belemosolyog a barna szemekbe. Csak most látja, hogy milyen hosszú, dús fekete szempillákkal ajándékozta meg az élet a lányt, és hogy arcbőre milyen hibátlanul tökéletes. Nem is hisz szemeinek, ez biztosan maga a sátán műve. De ha meg kell halni, haljunk meg a gyönyör kínjában, nem igaz? A fiú fogaira rálátást engedve halk morgásba kezd, de csak, hogy ismételten bevehesse azt a csodás alsó ajkat a sajátjai közé, és élvezhesse annak finom puhaságát. Szemeit lehunyva is csak a leányzót látja maga előtt, ugyanolyan szépnek, mint a valóságban. Jobb kezét feljebb húzza a kecses derékon, egészen Bea hátáig, hogy a csókok közben simogatni tudja a gerince mentén.
- Levegőt! - válik el cuppanó hanggal a lány szájától, és hatalmasat pislantva nyom puszit annak homlokára. - Szóval, lépj hátrébb, mert nem biztos, hogy türtőztetni tudom magam sokáig.
Komolyan beszél, és karjait le is ereszti a lányról, hogy ha akar, kiléphessen a bűvkörből. Már majdnem a helyiség bejáratánál állnak, és a közelükben van némi faldarab is, ami piszkos gondolatokra készteti a fiatal fiút.
- Tudtad a nevem - tereli a szót, de szürke szemeit le sem veszi a csábos ajkakról. Csak beszélj, mozgasd őket. - Én nem tudom a tiédet...

Endre cicu

Érzékeimnek már rég búcsút mondtam, kizárva teljesen a külvilágot. Már ami itt létezik belőle, a baglyok, a kék ég, a megmaradt faldarabok. Bár egy két huhogó masina kifejezi nemtetszését vagy éppen tetszését amellett, hogy mit csinálunk, csupán én nem tudom eldönteni melyiket is tette. Lehet meg kéne tanulnom előbb utóbb bagolyul...
Egyetlen egy személy létezik most számomra, a magas negyedéves akinek már rég nyakában vannak karjaim. Most cseppet sem zavar a magasság különbség, amúgy is lassan ezzel is megbarátkozom. Apránként kettőnk között annyi hely sincs, hogy egy  pergament át lehessen csúsztatni, aminek valahol örülök. A levegő is kincs számba megy, nehézkesen vesszük egy két, jobb esetben három másodpercig. Három darab másodperc már tényleg igazi kincsnek minősül, mivel még ennyi ideig sem vagyunk képesek elszakadni egymástól illetve egymás ajkaitól. A szárnyas félisten nagyon jó munkát végzett, annak ellenére, hogy egy Valentin nap alkalmából ki akartam tépni a szárnyacskáit.
Sokkal régebb intettem búcsút a gondolatoknak, mint az érzékeknek. Ez mostanra se változott egy cseppet sem. Na jó, talán annyit, hogy a tüdőm szépen lassan felfogja adni a szolgálatot, mert nem elégszik meg azokkal a kis korty levegőkkel amit veszek. Ettől függetlenül űzzük egymással a macska egér játékot, néha felcserélve a szerepeket. Rájövök, hogy csak élvezem a pillanatot, ami megadatott számomra ezen a helyen. Sodródom az árral és Endrével együtt, karjába simulok amint csípőmhöz ér. Csak éreztetem, hogy semmi nincs ellenemre. Követve a mozdulatait indulok el vele az ajtó felé, rálépve ki tudja hány darab csontvázra és ki tudja hány madár étkezését megzavarva. Nem maradnak viszonzatlanak azok a kis harapdálások amiket véghez vittem, egy kisebb fájdalom érzet után el is válnak ajkaink. Ő mosolyog, én is mosolygok, olyanok vagyunk, mint két beszívott akiknek a világ ott is rózsaszín ahol fekete kéne legyen. Eltelik csiga lassúsággal a pár másodperc, ami alatt még egy morgás is elhagyja a negyedéves ajkait. Újra a kalóriaégetés mezejére lépünk, egymás ajkait becézgetjük egyre hevesebben, megtűzdelve hátsimogatásokkal illetve részemről, hogy párszor végig simítok arcán amit meglepően puhának érzek.
- Az önkontroll jó dolog, de most elítélem mélységesen. -
Kissé bánom az elválás tényét, főleg, mert levegőt is lehet kapni a tevékenység közben rendesen. Homlok puszira csak mosolygok és remélem tisztában van a jelentésével Endre, mert keményen be fogom hajtani rajta. Tanácsát megfogadom, hátrább lépek sikeresen beleütközve egy  faldarabba, felszisszenve konstatálom, hogy szét is kéne nézni.
- Törzsvendég leszek a csárdában miattad lassan és prefektusként könnyű volt utána nézni annak, hogy ki járkál annyit a faluba. -
Lehet nem kéne ennyi mindent megosztanom róla, de már úgy is mindegy, elmondtam. Csárdához talán hozzá kéne fűznöm, hogy a szabad estéimen voltam ott és nem akkor mikor be voltam osztva. Ó és még az iskolában betöltött szerepemet is elárultam, asszem tényleg valami érzelem kialakult a szárnyas félisten nélkül is bennem.
- Beáta vagyok, de hívj Beának. -
Amennyit elmondtam neki abból könnyen tudhat meg rólam dolgokat, nem szükséges az egész nevemmel rendelkeznie ahhoz. Gondolataim még mindig, ekkora 'nagy' távolságból is csak körülötte forognak, komolyan mi lett velem?!
- Nem szoktam vadidegen emberekkel csak úgy csókolózni, az az igazság. De attól érdekel, hogy mi lesz velünk miután innen elmentünk? -
Visszatért a józan eszem annyira, hogy kimertem mondani helyesen két épkézláb mondatot, halleluja. Következő lépés talán az lenne, hogy fejezzem be a bámulást, mert idegesítő lehet számára. Amúgy ez jól működik elméletben, de gyakorlatban semmit sem ér. Pont úgy bámulom őt, a szemeit, a száját, az egész háztársamat, mint percekkel ezelőtt. Felé tett lépések lehet nem a legjobb dolog amit valaha tettem, de ez van. Felnézek, rá, pontosan bele azokba a szép szürke szemekbe az én csokoládé barnáimmal. Amúgy akárki akármennyire nyuszinak néz, de én félek attól, hogy csak úgy simán itt fog hagyni. Sokan megtették már, nem akarom még egyszer átélni azt az érzést.

Beus

Az érzés valóban háton, s karokon futó hidegrázással jár, főleg a pici lányka ölelő karjainak érintése. Endre bőre sok helyen libabőrössé válva fejezi ki tetszését a lány irányába. Futkos a hideg testén, fel és alá játszva, fokozva a kedélyeket. A csókok csak még szomjasabbá teszik a negyedévest, mintha Bea elindított volna egy megállíthatatlan, elsöprő lavinát, vagy rálelt volna magára a feneketlen kútra. Endrének tetszik, hogy háztársnőjének nincs ellenére némi érintés, irányítás és a bontakozó érzelmek heves vihara.
- Mit nekünk önkontroll?! - nevet fel a kábult lelkű fiatal, és szomorúan nézi, ahogy Bea tényleg elválik tőle. Nehéz neki türtőztetni magát, - hogy ne nyúljon azonnal a leányzó után - pedig csak pár méterről van szó, de valahogy a tényleges elválást, szakítást, valaki fontos elvesztését juttatja eszébe. Talpai alatt csak úgy törnek a patkánycsontok, a különböző apró jószágok maradványai. Endrét széles vigyorra készteti a jelenet, de az örömködés hamar lefagy arcáról, amikor a prefektuskisasszony háttal nekiesve a falnak bámul fel rá.
- Ne őrjíts meg - suttogva ejti ki ajkain ezeket a szavakat, jobbra döntött fejjel közben óvatosan végigpillantva a vonzó társaságon. Bármi vagy bárki tette is vele ezt, virágoztatta fel szívét, lőtt nyilat a fenekébe, vagy engedte fejére szállni a rózsaszín, szívecskés ködöt, Bea végeláthatatlanul megbabonázta Endrét, és innen kétségkívül nem volt már visszaút.
- Utánam jártál le a faluba? -  meglepődve kérdezi, de fejében ezernyi lehetőség játszódik le egyszerre. A lány prefektus, ő pedig nem a jóság és engedelmesség mintaképe. Nem tartja be a kötelező szabályokat, nem aktív az órákon, ha egyáltalán bemegy egyre is. Nem szívesen fogadja meg a tanácsokat, nem tér időben vissza a klubhelyiségbe, nyugovóra meg csak akkor hajlandó menni, ha már lebukik a feje az álmosságtól, vagy éppen olyan kedve van. A prefektusi kötelezettségekbe nem biztos, hogy belefér egy Endre. A gondolatra hamar pici és görcsös lesz a fiú gyomra, és mintha még szíve is megmozdulna, dobbanna egy hatalmasat. Az élet iróniája, hogy amint valami jó történik, valami igazán szépet él át a fiú, azonnal jön valami, ami belerondíthat a tökéletesnek látszó képbe. Kételyek érkeznek, mint a sírokra szálló varjak, dörömbölnek a lélek ajtaján, és ha nem nyitja azt ki senki, hát betörik az ablakot, és azon másznak be. - És mi a véleményed rólam prefektusi szemmel?
Kérdését nem előre megfontolt szándékkal tette fel, és amint kimondta a leányzónak szánt szavakat, azonnal megbánja őket. Nem biztos, hogy hallani szeretné a letörőnek ígérkező választ, az ennyi volt, jól szórakoztam veled, kedves Endre, de nem alacsonyodom le hozzád kezdetű, tipikus, mindennel azonnal végző mondatokat.
A negyedéves egyszer sem vette észre a prefektust, és csak reméli, hogy nem az alkohol kecsegtető hatása miatt. Azonnal kiszúrta volna ezt a lányt, ha csak egyszer is úgy néz körbe, hogy lát is, nemcsak néz. Bezzeg az italtól kipirult arcú, bibircsókos boszorkákat látta, és a büdös, izzadságszagú varázslókat is szemügyre vette. Csak éppen ezt a fiatal boszorkányt nem vette észre, aki most egyik pillanatról a másikra vált igazán fontossá Endrének. Igaz, hogy a fiú a csárdába felejteni járt le, és az italok ennek a sajátos lélekgyógyító kúrának voltak az alapvető részesei. Hol csak egy-két pohárkával hajtott fel, akkor is a pultot támasztva, körbe sem pillantva, máskor Gergővel és nevelőanyjával beszélgetett vagy Katkó által megismerkedett a túlontúl furcsa és kiszámíthatatlanul szerencsétlen Ákossal. A csárdában töltött esték száma valóban párral több lehetett a fiú esetében, mint egy átlagos diáknál. Endre elmosolyodik röptében tartott visszaemlékezésére, majd nem sokkal ezután azt is megtudja, hogy hívják a kedvest.
- Kedves Bea - szól, és azzal a lendülettel közelebb is lép hozzá. - Örülök, hogy ha ilyen módon is, de megismerhettelek téged.
A két fiatal között ismét gyorsan fogy a távolság, fogyatkozik a levegő, és mielőtt Endre bármit is tehetne, a leányzó biztosítja arról, hogy nem szokott csak úgy... ha ez nem így van, vagy nem fedi a teljes valóságot, jelenleg az sem zavarja a negyedévest. Amit most átélt, és újra érezni akar, abba nem fér bele egy harmadik személy, egyetlen emlék sem. Önző, és magától érthetően várja el, hogy ezekben a pillanatokban csak ő legyen, csak és kizárólag ő számítson Beusnak. Természetesen aztán érkezik a kérdés is, és a leányzó is lép egyet Endre felé. A fiú egy pillanatig sem gondolkodik a hozzá intézett kérdés válaszadásán. Megteszi az utolsó lépést is, ami még köztük van, a kósza, barna tincseket a leányzó füle mögé söpri, belenéz a melegséget árasztó gyönyörű csokoládészínbe, és újabb csókot kezdeményez. Reméli, hogy ebben benne van a kérdésre elég, tiszta válasza, hogy lehunyt szemekkel élhesse át újra és újra a csodás érzést, amivel Bea megajándékozza őt.
- Először is mit szólnál ahhoz, ha találkoznánk szentestén, karácsonykor vagy pár nappal később - ahogy neked is megfelel? - kérdezi mosolygó szemekkel, és reméli, hogy ezzel biztos alapokat állít a még ingatag jövőjüknek. Ő nem megy haza az ünnepekre, de ha Bea igen, akkor majd találkoznak visszatérte után. Talán kimehetne elé a vasútra a fiú, és visszafele jövet a kastélyba, beugorhatnának egy finom forró csokira, vagy egy frissen készült süteményre, miközben átbeszélik az összes addig történt apróságot, fontos és kevésbé jelentőségteljes történést eddigi életük során. De kezdhetnék csupán azzal is, hogy érezték magukat karácsony alatt, vagy milyen volt a vonatút vissza a kastélyba, ha egyáltalán Beus Endre számításainak megfelelően tényleg hazamegy.

Endre cicu

Van már annak is egy ideje, hogy hiába reagál a testem különböző ingerekkel a fiú közelségére nagyon nem tudom felfogni. Ilyenek például az állandó gyorsult szívverés, ha ez sokáig megy így nem biztos túlélem, vagy az ott megjelenő libabőr ahol hozzám ér a negyedéves. De legalább biztos vagyok abban, hogy mindkettőnkkel hasonló dolgok történhetnek, sodródunk rendesen az árral és egymással abból ítélve, hogy egyikünk se állítja le a másikat. Hajajj, levegőt is kéne kapnom valamikor, ordít bele a tüdőm az egészbe, emiatt veszek egy nagyobb korty levegőt majd űzzük tovább a macska egér játékot.
- Mégis van ha nem jöttél utánam. -
Hiába nevet, attól még tudom, hogy minden egyes porcikája közel akar lenni hozzám és nem ott ahol éppen ő van. Nem mintha velem nem hasonló lenne, de ha én egyszer azt mondom, hogy nem, akkor lehet bármi, sose lesz belőle igen. Kissé meglepődöm a hirtelen jött vidámság eltűnésén, de annyira nem akadok fent. Mostanában gyakoriak a hangulatemberek, lehet kifogtam én is egyet a fene nagy szerencsémmel.
- Megpróbálom nem megtenni. -
Szinte tökéletesen felesleges ezt elmondanom, mert amúgy sem tehetek erről. Ám egy szóval nem mondhatja azt, hogy nem próbálom megtenni amit mondtam, íriszeim valahol úgy mellkasa tájékán állapodik meg. Hiába néz végig rajtam, úgy is csak oda, abba az egy pontba bámulok, legalább nem bele a szemeibe. Ez megy addig amíg nem érdeklődik meglepődve, mert akkor már muszáj megnézném magamnak milyen is a meglepődöttség a szürke szemekben. Amúgy nem egészen úgy van ahogy ő gondolja. Faluban tényleg jártam, először nem is miatta, ez csak olyan szép mellék tevékenység lett a szabad estéimre. Azok pedig elég sűrűek lettek tekintve, hogy bevállaltam az ünnepeket is. Mellesleg csak annyit akartam, hogy változtassak rajta határozottan jó irányba. Kevesebb csárda, kevesebb bódító ital, több alvás, több óra és talán még a több szorgalom is belefér. Persze ezt szépen lassan, fokozatosan, nem bele ugorva a közepébe. Illetve még talán az is bekerülhet, hogy kerülje ki Janey fiát. Nem félek attól a nőtől, de attól igen, hogy egyik pillanatról a másikra neki esne annak aki ilyen ügyesen és fondorlatosan elrabolta a kis szívemet. A szívem pedig még az orromnál is előbb való, pedig mindkettőt össze lehet rakni. Utóbbit tapasztaltam is, tavaly a gyengélkedőn maga az eridonosok házvezetője rakta össze a kis orromat.
Egyáltalán nem akarok válaszolni kérdésére. De a csend ami köztünk lép fel kezd kínossá válni. Emiatt muszáj kitalálnom mit mondjak neki. A prefektusi szememmel jobban megnézve van rajta mit változtatni, de valahogy jobbnak gondolom azt ha nem itt és most fogom megosztani vele mind amiket tenni akarok vele. Amúgy itt semmi rosszra nem kell gondolni, én csak jó irányba akarom befolyásolni, de nagyon.
- Prefektusként látok egy két formálható dolgot benned, kevesebb csárda, több idő velem és nem lesz többet szükséged arra a koszfészekre. -
Talán nem ez a válasz amire számított, de ezt kapta. Talán valami elutasítót, lekezelőt várt tőlem. Valószínűleg más lettem volna ha azelőtt nem veszi el teljesen az eszem, borítja minden egyes érzékszervemet rózsaszín ködbe ahol még tapogatózni is nehezen lehet a sok vattacukortól. Kedves voltam vele, ezt is írja fel valahova. Mással simán bunkóztam volna, lehordtam és tovább álltam volna vigyorogva. Másképp viselkedtem, valahogy úgy ahogy egy prefektushoz illik.
Hiába nézett körbe a fiú többször, mint a pohara aljára, engem úgy sem láthatott meg. Először is boszorkány vagyok, másodszor pedig a 'Segíts magadon és Isten is megsegít!' elv alapján tündököltem ideiglenesen szőkén, kék szeműen a csárdában. Ráncokat már nem akartam magamnak, pedig erre az eshetőségre még egy mugli kozmetikai reklámot is felkutattam, a Garniert aminek a mottója, hogy megérdemlem. Hát én nem tudom mit érdemlek, de ott a csárdában jó párszor leöntöttek ki tudja mikkel, kaptam megjegyzéseket és utolsó látogatásomkor pedig elátkoztam az egyik kétes kinézetű férfit, mert azt mondta, hogy a cicája vagyok. Ne hívjon engem cicának akárki, főleg olyan ne aki még a saját anyját is eladná ha megvennék a vén csoroszlyát.
- Hasonlóan örvendek, de máskor később akarj levelet írni, mert 2 órát aludtam az éjszaka a járőrözés miatt és utálom ha valaki felébreszt csak, mert idegbeteg baglyot akar hazaküldeni. -
Lehet nem ez volt a legjobb megnyilvánulásom ittlétünk alatt, de istenem, legalább őszinte voltam. Amúgy lépések össze vissza, távolság már vészesen fogy köztünk aminek én kifejezetten örülök. Még a fodrászom is készül lenni, félre söpri az útban lévő hajszálakat, talán mégis jobb lett volna két perccel később érni ide, de legalább ember kinézetűen. Rám néz, én vissza, bele azokba az íriszekbe amikben a saját tükörképemet látom, de attól még tetszik a látvány. Megkapom az elmaradt csók adagomat amit a felesleges mondatokkal, szavakkal fecséreltünk el. Számomra csak ő van most itt, meg a tollas jószágok, ha vannak még itt ilyenek. És követelhet ilyet, boldogan teljesítem számára, hogy csakis ő létezzen nekem. Ha ezzel le kell mondjak egyről, másról is. Lehunyt szemekkel élvezzük egymást, ám én, mint valami kíváncsi kislány nyitom ki idő előtt szemeimet, nézem az ő szorosan lezárt szürkéit és gyönyörködöm benne.
- Ezt visszafelé megbeszéljük, mert takarodó lassan és jogom van büntetőmunkára küldeni, ugye tudod? -
Mosolyára én is azzal válaszolok, még ha éppen azon vagyok, hogy megnézzem a rég említett golyóstoll meg van-e még. És igen, meg van. Egyébként szépen, csendben elhagytuk a bagolyházat, ami távozásunk után pontosan ugyan olyan silány lett, mint volt a sok madárkával. Vacsorára egyáltalán ne nézünk be, mert minek? Inkább kiélvezzük még egymás társaságát míg szó szerint elküldöm az ágyáig, majd elvánszorgok a sajátomig is. Elég lesz később megtudnia neki, hogy a jelen helyzet alapján én már nem rendelkezem szülőkkel, ám egy rakás féltestérrel igen. Azok közül kettő is bele szeretne szólni a kis életembe, amit az én nem engedek csak úgy meg akárkinek.
A jövő pedig bizonytalan, főleg számunkra. Ki kell várni mit hoz a holnap, a napfelkelte és nem elrohanni, inkább kiélvezni a pillanatokat.

Ákos

Alex

Ákos

Alex

Ákos

Alex

Ákos

Alex

Cassie

 Nem igazán szoktam babusgatni a baglyomat, igazából le is tagadhatnám, hogy létezik, ha nem kéne rendszeresen megnyugtatnom a rokonságomat, hogy nem evett meg senki. Azt hiszem, Ferenc sem bánja ezt túlzottan, és így alakult ki köztünk egy egészséges 'jó hogy vagy, de túlélem nélküled' kapcsolat. Viszont a muzikális baglyom az utóbbi időben mintha neheztelt volna egy kicsit. Eléggé lelkiismeretes vagyok, meg hát amíg meglátogatom, addig sem kell tanulnom, szóval elhatároztam, hogy babusgatom egy kicsit. Amikor odaértem a bagolyházba, épp nem volt ott senki. Belenyúltam a zsebembe, ahol kitapintottam Ferenc nasijának zacskóját, és belemarkoltam, kiszedve egy darabot. Egy ideig csak tekintgettem a magasba az állat után kutatva, aztán végre észrevettem - amikor beléptem a bagolyházba, lazán elsétáltam mellette. Visszatipegtem a madárhoz, és mielőtt rázúdítottam volna a kíméletlen szeretetem, még egyszer a hátam mögé sandítottam, hogy nem figyel-e valaki. Tiszta volt a levegő.
 - Szia Ferikém - motyogtam, és megvakargattam az állat fejét. Fapofával nézett rám, az elégedettségnek a nyomát sem mutatta. - Hogy vagy, ifjabbik Liszteszsákom?
Sejtettem, hogy ha ezt utólag visszahallgatnám, sírva nevetnék magamon. Ferenc viszont nem nevetett, csak bámult ki az 'okos' fejéből.
 - Látom nem ragadott el a kedvességem - mondtam, szinte már gügyögve. - Viszont találtam valamit, amit ha én megeszek, feldobom a mancsot, szóval tekintve a rettenetes ízlésedet, neked biztos ízleni fog.
Mindezt nagyon kedves hangsúllyal mondtam. Reméltem, hogy Ferenc nem egy misztikus bagoly, aki érti az emberek nyelvét, mert akkor ezzel nem hiszem, hogy kiengesztelhettem volna. Elé tartottam a bagolycsemegét. Rezzenéstelen arccal (már amennyire ezt a kifejezést használhatom egy bagolyra) vette ki a kezemből a kaját, aztán újra felvette az unott maszkját. Tovább simogattam, aztán kitört belőlem a röhögés a baglyom láttán. Nem is értettem, eddig hogy bírtam ki komolyságot tettetve.

Lagger Arm ( nem tudom, hogy szólítsalak x)


A mai napom egész jól telt, egészen délig, amikor is hirtelen eszembe jutott, hogy a kedvenc baglyommal már jó ideje nem is találkoztam. Amit eddig csináltam, mindent félbehagyva rohantam a konyhára keresni valami nasit Moonlight-nak, hátha megbékél majd. Miután a konyhán találtam neki finomságot, (aminek számomra borzalmas szaga volt) rohantam is a Bagolyházba. Habár út közben sikeresen vagy háromszor eltévedtem, de sebaj. Mikor is sikeresen megtaláltam a keresett helyet, beléptem az ajtón. Nos, erre senki nem tudott felkészíteni... Hatalmas felfordulás, zsibogás, tollfergeteg fogadott. Beljebb merészkedtem a baglyok között. Azért azt el kell ismerni, eléggé ijesztő volt ez a sok bagoly a fejem felett. Aztán észrevettem, hogy nem csak én próbálom kibékíteni a baglyom. Halkan lépdeltem tovább, habár elég vicces volt, ahogy ott gügyög a baglyának.
~Lehet, hogy én is így fogok majd kinézni egy külsős számára.~
Gondolkodtam, miközben kibontottam a nasit. Még lépdeltem párat előre, majd egy bagoly szállt a vállamra. Tudtam, hogy Moonlight az. Csak ő szokott a vállamon időzni, mikor szeretne hízelegni.
-Szia, te! Örülök, hogy ezek után is hízelegni próbálsz, hogy így magadra hagytalak...-
Megvakargattam a csőre alatt, hisz az a kedvenc pontja. Utána végigsimítottam a tollain, és kivettem a zacskóból a borzalmas szagú dolgot. Őszintén nem akarom tudni, hogy mi ez a dolog, amit a kezemben tartottam pár másodpercre. Azért csak pár másodperce, mert Moonlight nagyon gyorsan kitépte a kezemből a falatot és jó ízűen elfogyasztotta.
-Látom ízlik!-
Mosolyogtam fel rá. Kinyújtottam a kezem, mire egyből tudta, hogy jelzem, szálljon a kezemre. Nos igen, nagyon tanulékony egy bagoly volt, és szerintem lesz is. Viszont most nem a kezemre szállt, hanem egyenesen a lánnyal szemben levő bagoly mellé.
-Bocsánat! Néha csinál ilyeneket...-
Mondtam mosolyogva a lánynak. Odasétáltam mellé és onnan szemlélődtem tovább.


//Moonlight: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/8d/Bubo_bubo_winter_1.jpg //

Cassie (A Lagger tökéletesen megfelel)

Amikor meghallottam, hogy van még valaki - pontosabban egy emberféle - a bagolyházban, arra gondoltam, hogy szépen kisomfordálok úgy, hogy ne lássa az arcomat, és elsprintelek. Leszegett fejjel latolgattam a lehetőségeket arra, hogy miként mentsem meg a méltóságom, mivel az egészen biztos volt, hogy a titokzatos illető mindent hallott a liszteszsáktól kezdve a libás vihogásomig. Eszembe jutott, hogy lehet, olyan emberről van szó, akit ismerek, márpedig akkor sokra nem megyek az arcom takarásával, ugyanis a hajam állaga elég ritka volt, ami alapján bárki, aki legalább kétszer látott, be tud azonosítani. Arra jutottam a nagy tervezgetéssel, hogy mozdulatlan maradok, amíg a 'zaklatóm' fel nem adja a levelét, és el nem húzza a csíkot. Azonban ez a terv sem látszott hatékonynak, ugyanis abból, amit hallottam, arra következtettem, hogy a lány - lány volt, a hangja efelől nem hagyott kétséget - is csak baglyot akar babusgatni, ami nem egy kurta folyamat. Ferenc elkezdte csipkedni a karomat, mire én gépiesen a csőréhez nyomtam az egész zacskó csemegét. Sejtettem, hogy mégiscsak a kihátrálás, vagy a leszegett fejjel való távozás a jobb stratégia, és már épp futottam volna ki úgy, mint akinek hirtelen eszébe jutott valami, amikor a sors meggátolt ebben. Egy bagoly Feri mellé szállt, és feltételeztem, hogy az idegené lehet csak, mivel az minden tétovázás nélkul odaállt mellém, és bocsánatot kért. Ennyit erről.
 - Semmi baj - mondtam, és kikényszerítettem magamból egy mosolyt. A lány viszont nem vitte el a baglyát, hanem csak állt ott mellettem, idegölőn, érthetetlen célokkal. Mosta akkor mi van?! ~ kérdeztem magamtól, és ezzel egy időben a lány felé is megeresztettem egy kérdő pillantást.

Hűhaaa! Most léptem be először ide! A helyzet még nagyon új, ahogy én is, de hihetetlenül jól érzem magam ebben az iskolában. Körülnézek mindenhol és csak varázslatot látok. Ami azért nem meglepő egy varázslóiskolában...
Gyorsan küldök egy levelet amiben megírom élménybeszámolómat és eddigi tapasztalataimat!

Büntetés
Lotte, Zsolt, Leonie

Előző este történt az a kis incidens a réten, aminek köszönhetően Amira ismét előszedhette a büntetésinek listáját. Az egyik fele a büntetésnek tutira tetszeni fog a vörös leányzónak, de a másik kettőnek valószínűleg egyáltalán nem. Pont ez a lényeg.
Amira pontban délután ötkor ért oda a bagolyházba, ahová rendelte a kihágókat. Mostanában ő jóval pontosabb, mint szokott lenni, de mivel a másik három nem érkezett időben -kellemes meglepetés lett volna Mirának arra odamenni, hogy nem kell várnia-, semmi jóra nem számíthatnak.
Fekete kabátja elég érzékeny volt a bagolypiszokra, ezért kissé undorodva mászkált a madarak között. Egyikük olyan kis barátságos volt, hogy odadugta a fejét a lány kezéhez. Persze megsimogatta, az állatok iránti szeretete csak a piszokra nem érvényes.
Zöld rágó volt a szájában, amivel nagy lufikat fújt unaloműzés céljával. Csizmája már nem csak a lépései miatt kopogott a kövön, hanem amiatt is, hogy topogott. Karján szokatlan módon méregdrága óra díszelgett, azt nézte halk sóhajtás kíséretében. Két perccel múlt öt óra. Ideje lenne megérkezni...

Büntetés

Ezt érdemli ő? Hát ezt? Hiszen megmentett két ártatlan életet! Még ha az ártatlan nem is éppen a legmegfelelőbb jelző. De akkor is, inkább kitüntetést érdemelne a ruhájára, nem egy adag bagolytrutyit! Azért persze elég könnyen meg tudta emészteni, hogy ismét elkapták, ráadásul ott is hagyta Zsolti fiút, ami igazán nem volt szép a részéről. Bűntudata is van miatta, de bepánikolt attól az őrült viselkedéstől, nem tehet róla, most meg még össze is lesz zárva a Bagolyházban vele, milyen kínos.
Kivételesen melegítőben (zöld, rajta piros hangyák) jelenik meg, és még a mamuszát is dorkóra cserélte, ha netán valami őrült feladatot kapnának Amirától. Mondjuk, hogy tartsanak gurulóversenyt a körlépcsőn. Kár lenne azokért a szép kis mamuszkákért. De ó, az a bájos kis prefektus! Már éppen kezdte azt hinni, hogy rosszul induló kapcsolatuk után nem is lesz lehetősége máskor beszélni a lánnyal. És íme, itt a következő büntetés, megint találkozhat vele, hátha jobb kedve lesz most a rellonosnak.
-Sziaaa! – Robban be kissé megkésve a találkozóról, de ez nem szegheti kedvét hölgyünknek. – Húú, sokat késtem? Rohantam ám idáig! El is estem vagy háromszor a lépcsőkön! – Pattog oda Amira elé, és belenyomja arcába a tenyereit bizonyítékként, hogy azok bizony pirosak ám a remek tompítások miatt.
-Azta! De jó, hogy idejöttünk! Még sosem voltam itt fent. Tudod, mindig anyáék baglyával szoktam küldeni a leveleket otthonra, de már látom, hogy ez nagy hiba! – Most még persze lelkes, aztán ki tudja, később mennyire lesz az, ha már egyszer megtudja, mi a teendőjük.
-Milyen aranyosaaak! Szerinted meg lehet őket simogatni? – Kérdezi a prefektustól, mintha legalábbis valami délutáni teázgatáson vennének részt, mint két barátnő. Apropó kettő! Hirtelen témát vált.
-A többiek hol vannak? Vagy csak én kapok büntetést? Nem mintha baj lenne, nem azért mondom!  – Derűsen megvonogatja a vállát. Ideje volna lelőni a hölgyeményt, mert megint túlpörgött.

Büntetés

Büntetés

Ezt nem hiszem el. Nem érdemlem meg a büntetést. Ráadásul egy 450 szavas fogalmazást kell írjak arról, hogy Amira az iskola legédesebb csaja. Ráadásul megfenyegetett, ha nem fogadom el a büntetést, vagy feleselek növeli a szavak számát. Én már tudom, hogy tízezer szóig nem fogok megállni. Nem igazság. Ő hagyta volna, hogy meghaljunk. Nem érdekli őt semmi, csak hogy másoknak fájdalmat okozzon. Szívtelen fruska. Ok nélkül megbüntetett, ráadásul Leonie-t is aki megmentett minket. Leonie nem érdemli meg, hogy dolgozzon, a mi hibánkból.  A bagolyházban tutira nem fog Amira kegyelmezni nekünk. Remélem megkér majd engem, hogy legyek pincére. Elhamarkodott döntés lenne, mivel beleköpnék az üdítőjébe, meg persze viszketőport kevernék a szendvicsébe, chili paprikával. Megbánná, hogy meg akart minket büntetni. Már majdnem a bagolyházban voltam. Rengeteget késtem, de ez nem zavart. A fejem már jól volt szerencsére. Ekkor hallottam, hogy Sharlotte megkérdezte, hogy megvárnak-e engem. Beléptem az ajtón.
-Vezényszóra jelentkezem!
Már mindenki ott volt, még az a szívtelen hárpia is, az a hülye liba. Legszívesebben leköpném, majd jól megtépném a haját.
-Halljuk a bűntetést, rabszolgahajcsár?!

Büntetés
a három jómadár

Jobb dolga is akadt volna, mint azt lesni, hogy mikor érnek oda a halálos ítéletükre váró fiatalok. Bár azok az arcok mindent megérnek, amikor majd meghallják, hogy ki kell ganajozniuk az egész bagolyházat. A prefilány általában élvezettel nézi ahogy áldozatai viselik a tettük következményét. Kegyetlennek hiszik, de nem az, szimplán élvezi ha mást lát szenvedni és kínlódni. Megérdemlik, ők csinálták maguknak. Nézzenek legközelebb az orruk elé, és akkor ne fognak beleesni semmiféle gödörbe...
Lassan de biztosan ugrált a percmutató a csuklóján elhelyezkedő órán. Késnek, késnek, késnek. Hogy lehet elkésni a büntetésről? Még rosszabb a kilátásuk. Azon elmélkedett éppenséggel a leányzó, hogy végül is mivel sújtson még rájuk, amikor betoppant Leonie. Szokás szerint jó kedve volt, bár ahogy a feketeség meglátta, elhúzta a száját. Csodálatosan volt felöltözve.
-Ú, ne -fejét hátrahúzta amikor a vöröske a koszos tenyereit az arcához dugta. Hátrált is egy lépést, hogy még véletlenül se lehessen koszos sem ő, sem a ruhája. Semmi esély nincs arra, hogy valamikor is ez a lény legyen az, akivel majd sárcsatázni fog, vagy valami, ami mocsokkal jár. Hogyne.
-Meg, de azért óvatosan, nem futok veled a gyengélkedőre ha szétszedi az ujjad -sokkal bővebben beszélt hozzá, mint előző alkalommal. Szintén nem volt jókedvében, Mirás stílusban beszélt, de kivételesen valami olyan csengett a hangjában, amiről arra lehetett következtetni, hogy aggódna a lányért. Persze a valóságban ez nem teljesen így van... Ahogy említette, semmi kedve a gyenguszra futkározni egy vérző ujjacskával.
Pont ahogy feltett egy újabb kérdést (vagyis rázúdította a kérdések hadát) megérkezett a DÖK-lányka is. Biccentett neki, és már majdhogynem belekezdett a büntetés elmondásába, mikor a harmadik is megérkezett.
-Jól van, megvagytok. Tehát a büntetésetek, hogy ki kell takarítanotok az egész bagolyházat miközben a Hupikék törpikék Captain törp dalát éneklitek. Seprűt meg minden egyebet találtok valahol itt a környéken. Hangosan énekeljetek, én addig kimegyek ide az ajtó elé. Halljam a hangotokat -félmosollyal odalépett az ajtóhoz, majd visszanézett a lányokra és a fiúcskára. Felnevetett az arcukra pillantva, de ki is lépett a bagolyház ajtaja elé, hogy ne a büdösben felügyelje majd a csapatot.