Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bálint Fruzsina Ingrid

Megértettem a lány problémáját, de azt már nem igazán, hogy miért éppen hozzám fordult. Családi ügyekbe nem akartam beleártani magam, abból mindig csak baj volt. De elutasítani sem akartam a segítségnyújtást, ha mást nem legalább néhány hasznos tanácsot adni szerettem volna.    
- Úgy gondolom jogod van megismerni édesapádat. De ezt szerintem édesanyáddal kellene megbeszélned, mert kettőtökre tartozik a dolog. Vagy annyira reménytelen lenne a helyzet? - talán ha többet megtudnék az édesanyával való viszonyáról, és annak hátteréről, hogy miért nem ismerheti Fruzsina az édesapját, akkor konkrét ötletekkel is előállhatok. Most még a sötétben tapogatóztam.    
- A Bálint családnév tudtommal nem túl gyakori. Ha kikérnéd a minisztériumi dolgozók listáját a bogolyfalvi kirendeltségen, megtalálhatnád a listán édesapádat. - mondtam el az általam legegyszerűbbnek vélt megoldási lehetőséget.
- Persze az is lehet, hogy ez az egész egy fedősztori, és édesanyád azért találta ki, hogy ne bolygasd a múltat. A jó szándék vezérelhette, lehet, hogy csak így akar megvédeni. - vetettem fel egy lehetőséget. Valószínűleg nem ok nélkül titkolták el előle az apukája kilétét. De, hogy jó szándék húzódott-e meg e mögött, azt csak remélni mertem.
- Szóval előfordulhat, hogy nem is a minisztériumban kell keresned édesapádat, és még azt is el tudom képzelni, hogy nem is Bálint a vezetékneve. Biztos vagy benne, hogy ezek hiteles, valódi információk? - tettem fel a kérdést. Amint eddig tudni vélt a lány az nem volt sok, de lehet, hogy ez a kevés sem volt igaz. Akkor pedig bonyolultabbá válik a helyzet, trükkösebb megoldáshoz lesz kénytelen folyamodni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A helyzet ennyire reménytelen, anya egyszerűen nem akarta megosztani velem azt, ami engem is érint. Ha nem szerette volna apát, minek állt volna össze vele? Csak úgy nem hinném, hogy megtette volna, anya nem olyan.
- Reménytelen, már próbáltam. Csak azt mondta, hogy apa a nevét hajlandó volt nekem adni, de egyébként meg teljesen eltűnt az életünkből. Én szeretném tudni a miértekre a választ. És megismerni őt, a mágiám javát tőle kaptam, de azt nem tudom, hogy a családon belüli mágiahasználat mennyire hat ki az utód képességeire - valóban foglalkoztatott a gondolat, hogy apa milyen tanuló lehetett, melyik suliban végzett, szereti-e a munkáját, van-e saját családja, ha esetleg anyával nem volt boldog... És az is, hogy hogy néz ki? Nyilván jól, ha anyát levette a lábáról, és én lettem az eredménye. Vajon én mennyire hasonlítok rá?
- Úgy tűnik, azok. Tényleg kikérhetem? Ez még eszembe se jutott. De első körben ennek a valósságát kell kiderítenem. Párszor már futottam zátonyra, de talán, ha látja, hogy nem fogom feladni, kénytelen lesz bevallani a igazat. Annyira rémes csak nem lehet apu, ha meggyártottak, nem?
Kicsit próbáltam visszafogni magam. Ha izgatott váltam, hajlamos voltam a kelleténél kissé irritatívabb mennyiségben lökni a dumát, amit nem minden ember visel jól. Sőt, a többség nem... remélhetőleg nem óhajt lecsapni a tisztelt tanerő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bálint Fruzsina Ingrid

A Fruzsina által elmondottak nem könnyítették meg a helyzetet, továbbra is maradt a sötétben tapogatózás.    
- Attól tartok a konkrét válaszokat a múltadról nem tőlem kaphatod meg. De abban talán segíthetek, hogy édesanyád változtasson az álláspontján. - ötleteim máris voltak, de előbb tisztázni kellett néhány kérdést.
- Édesanyád mugli? Vagy esetleg kvibli? A mágiahasználat képességének örökölhetősége nagyon domináns, ha egy muglinak voltak mágiahasználó ősei, akkor a képesség könnyen megjelenhet újból, akár több generáció után is. Az erős dominancia miatt van jóval több mugli származású mágiahasználó, mint ahány kvibli. - ezek voltak az általános tények, amikkel szolgálhattam. Ha valaki félvérű, egyáltalán nem biztos, hogy csak a mágiahasználó szülő révén válik maga is mágiahasználóvá. Persze ennek kimutatásával nem szoktak törődni, mert csak elméleti lehetőség.
- A személyiségedben bizonyos hajlamokat örökölhettél édesapádtól. De ennek felesleges túlzott jelentőséget tulajdonítani, semmi sincs eleve elrendelve, kizárólag rajtad múlik, hogy a mágia terén mit hozol ki az örökölt képességedből. - ennyit tudtam még hozzá tenni a témához. Igazából minden ilyen esetet egyedileg volt célszerű megvizsgálni.
- Egy próbát megér a kirendeltség felkeresése. No meg itt a tanodában is többen vannak, akik rendszeres kapcsolatban állnak a minisztériummal, őket is megkérdezheted, hátha mond nekik valamit a Bálint vezetéknév. Itt van mindjárt például Holló Albert, aki az Edictum szerint az eltitkolt apám lenne. Tiszta szégyen, hogy csak ekkora sületlenségekkel tudják eladni azt a nyamvadt újságocskájukat. - fakadtam ki egy kicsit az Edictum legújabb agyszüleményén. Lépéseket fogok tenni az ügyben, azt már eldöntöttem.            
- A legjobb megoldásnak azonban továbbra is azt tartanám, ha édesannyáddal közösen oldanád meg ezt a problémát. Önszántából be kéne látnia, hogy ez a helyzet tarthatatlan. - drasztikusabb megoldási lehetőségekről egyelőre nem beszéltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Ezt nem is vártam el, hogy tudja. De a módszer a válasz megszerzésére csak megvan a tudástárában, ha ön olyan nagy varázsló – billentettem oldalra a fejem kíváncsian. Az már biztos, hogy az ő óráit nem feltétlenül a tananyag miatt fogom továbbra is látogatni, bár az is közrejátszik, de ezen a tantárgyon képtelenség az unatkozás, és motivációban sincs hiány.
- Mugli születésű boszorkány. Bájitalfőző, megrendelésre készít bájitalokat. Mostanában szerencsére egész jól állunk anyagilag, mihez képest. A nagyszüleim és a nagynéném viszont muglik, anyai oldalról. Az édesapám aranyvérű, én félvér vagyok, a mágikus anyakönyvi irataimban is ez szerepel. És apa aláírása is ott van, úgyhogy csak egy része lehet kamu anya kibúvóinak. Sokáig úgyse tarthatja már titokban apa kilétét – ez a téma viszont kimondottan érdekelt, hogy miként zajlik a mágiahasználat öröklődése, és hogyan lehet, hogy valakik full aranyvérűek, mégis akadnak kviblik helyenként a családban.
- Arra már van tudományos magyarázatunk, mi okozhatja a kvibliséget? – ha már itt a lehetőségem, kérdezek. Legalább nem maradok tudatlan.
- Azért a kíváncsiságomat nem altatnám el, ha nem baj – feleltem arra, hogy felesleges nagy jelentőséget tulajdonítani az apám és köztem lévő hasonlóságnak. Részben úgy véltem, igaza van, hiszen nem az őseim határozzák meg, ki is vagyok én most a jelenben, de attól még érdekes lenne összehasonlítani, miben hasonlítok, mi az, amiben eltérek a szüleimtől. Az már most biztos, hogy őszinteségben én felülmúlom anyámat.
- Mindenképpen utánajárok – a morgolódáson, és az Edictumra tett nem túl kedves megjegyzésén jót derültem. – Én ilyesmiket nem olvasok. Nem engedhetem meg, hogy fölösleges dolgokra pazaroljam a zsebpénzem. Ha tudni akarok valamit, azért találták ki a számat, hogy kérdezzek.
- Reméljük, hogy hamarosan feladja, és végre hajlandó lesz beszélni. Az ő érdeke is, és lehet, hogy kevésbé lenne morcos is, ha nem fojtana mindent magába. Én robbannék, ha nem tombolhatnám ki magam valamilyen formában, ha mindent magamban kéne tartani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bálint Fruzsina Ingrid

Naná, hogy nagy varázsló voltam, így természetesen rögtön elő tudtam volna rukkolni megoldási javaslatokkal. De nem akartam nagyon belefolyni egy ilyen kényes családi ügybe, azt akartam, hogy Fruzsinát legfeljebb rávezessem a számára ideális megoldásra, de ne tűnjek én a felbujtónak.
- Értem. - konstatáltam röviden a lány származásáról szóló tényeket.
- Apukád aláírása tehát biztosan hiteles, ezt láttad is. A keresztnevét is ismerned kellene ebből, nemdebár? - tártam fel egy ellentmondásosnak tűnő részletet a korábban elmondottakkal. De az is lehet, hogy csupán hiányosan lettem tájékoztatva. No, de sebaj, ezért is kérdeztem, hogy tisztázódjanak a kiinduló körülmények.
- A kvibliséget egy varázstalan ős okozza, de nem is ebben áll a tudományos jelentősége. Bizonyíthatja ugyanis, hogy nem igazán létezhetnek tökéletesen aranyvérű családok. Miért? A válasz roppant egyszerű. Ugyan az ötlet már jóval korábban megszületett Mardekár Malazártól, de az aranyvérűség mániákus őrzése csupán a varázsvilág mugliktól történő teljes elszeparálása után terjedt el széles körben. Korábban a ma abszolút aranyvérűnek tartott családok ősei is simán keveredhettek muglikkal. Ez pedig később kiütközhet kviblik születésével. - fejtettem ki a gondolataimat a kviblikkel kapcsolatosan.
- Ne is múljon el a kíváncsiságod, csak vannak dolgok, amiket jobb nem bolygatni. Most úgy gondolom nem ilyenről van szó, ezért is próbálok segíteni. - hangsúlyoztam, hogy tényleg számíthat rám a lány.
- Ha minden kötél szakad, van lehetőség arra, hogy egy kicsit mágikusan is rásegíts édesanyád kitárulkozására. - kacsintottam sejtelmesen.
- Létezik egy bájital, amit ha megiszol, a hatóideje alatt minden cselekedetet siker koronázza. Ha innál a bájitalból, és utána édesapádról kérdeznéd édesanyádat, elárulná, amire kíváncsi vagy. - a végén csak elárultam egy trükkös, de nem éppen etikus megoldást. Fruzsinán állt, hogy  belemegy ilyenbe, vagy az egyenes utat választja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hm, mindenképp megérte kifaggatni a mélyen tisztelt tanerőt arról, amit rejteget a tarsolyában. – Nem láttam elég sokat ahhoz belőle, anya elkobozta rögtön. Valamikor kiskoromban, a suli előtt próbáltam meg elcsenni tőle, hátha benne van. De csak az aláírásra vetettem egy pillantást. Íj, jobban ki kellett volna használni azt a pár percet…
Gyakorolni kell még az élelmességet, és a leleményességet. Nem gazdálkodtam valami jól az idővel, lásd órai elkésések bizonyos területeken.
 - Wow. Ez érdekes, de akkor miért érzik szégyennek a nagy múltú családok, ha kvibli lesz a gyerekből? – valahogy ez nekem magas volt. Attól, hogy kvibli, még nyugodtan lehet a varázsvilág része, legfeljebb nem gyakorlati, hanem elméleti mágiával foglalkozik, szerintem simán lehet valaki mágiatörténész úgy, hogy kvibli közben. Vagy muglikutató is, hiszen könnyen elvegyülhet közöttük, nincs minden veszve a kölök számára.
- Szóval ezt hasonlóan képzeljem el a mugli arisztokrata családokba az időnként beházasodó közembereket? Valahogy így? – összefüggés elcsípve, úgy nagyjából. – Én inkább a varázsvilágban szeretnék maradni, és az arany oldalamat kiemelni, ha már megadatott ez a lehetőség a mágia által. Baj, hogy büszke vagyok rá, hogy van bennem némi arany?
Nem ítélek el senkit azért, ahova született, de jól esik a tudat,hogy van egy kis rész bennem abból a vérvonalból. Csak nem igen reklámoztam, manapság nem igen rajonganak érte az emberek, tekintettel a múltbeli eseményekre.
- Ezt bevállalnám, csak van egy kis gond… anya bájitalfőző, és elég jól is űzi a szakmáját. Lehet, gyanút fogna vagy előtte, vagy utána – és nem is vagyok jó bájitaltanból annyira. Ahhoz gyógynövénytanból kéne felturbózni a tudásomat, hogy tisztában legyek a hatásukkal, mielőtt az anyagokat a főzetbe pakolászom. Nem szeretném rövid úton átrobbantani magam a túlvilágra.
- Még van egy adu a kezemben. Az anyakönyvi kivonatomat kicsempészni anya keze ügyéből, és alaposan kimásolni az adatokat belőle – ez egy fokkal biztonságosabb és környezetkímélőbb lehetőségnek tűnt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bálint Fruzsina Ingrid

Kiderült, hogy lánynak nem volt ideje alaposan átnézni az aláírást.
- 17 évesen úgyis nagykorúvá válsz, akkor már szabadon hozzáférsz az okmányaidhoz. Szerintem édesanyád is tisztában van ezzel, és akkora időzítette, hogy elmondjon mindent. - megint a legegyszerűbb lehetőséget vázoltam fel, persze sejtettem, hogy Fruzsina nem akar addig várni.
- Akik féltve őrzik az aranyvérűségüket, azok számára egy kvibli születése felér egy halálos ítélettel, hiszen bizonyítja, hogy a családban vannak mugli ősök. Az ő felfogásuk szerint csak az a lehet a varázsvilág teljes jogú tagja, aki képes a mágiahasználatra. Utóbbi érthető is, hiszen mi másért is neveznénk magunkat varázstársadalomnak? A mágiahasználat képessége különböztet meg minket. - ebben a kérdésben én is olyan álláspontot képviseltem, amiért a mugliimádók lehurrogtak volna. Nyíltan viszont nem hangoztathattam ezt, mert tuti fegyelmi eljárást indítottak volna ellenem. Nagyon vissza kellett fognom magamat, amióta tanár lettem.
- Ha neked úgy könnyebb, akkor képzeld el úgy. Nem szeretek párhuzamokat vonni a muglikkal. - válaszoltam a lány felvetésére.
- Nem baj. Azt fontos szem előtt tartanod, hogy a gyerekeid modern értelemben már lehetnek aranyvérűek, mert a te részedről akkor már a nagyszüleik is varázshasználók lesznek. - ennyit tudtam hozzátenni, de ez már nem változtathatott azon, hogy Fruzsina félvérű marad, bármennyire is büszke az apai örökségére.
A bájitalos felvetésemet kétkedve fogadta, hiszen édesanyja bájital készítéssel foglalkozott. Szerintem meg pont ez lett volna a szép, a saját fegyverével legyőzni őt. A türelmem is kezdett fogyni, úgy véltem ennyi javaslatból már lehetett volna boldogulni.
- Nagyon kockázatos lenne a kicsempészés. Biztosan erős bűbájokkal van védve az okirat, ezek feltörése pedig egyelőre meghaladná a képességeidet. Én például egy korhatárvonalat húznék. - egy ilyenen való átjutásra egy másodikos nagy valószínűséggel képtelen lett volna.
- De te hogyan gondolnád mégis mindezt kivitelezhetőnek? Milyen használható varázslatokat ismersz? Miket tanultatok bűbájtanon, átváltoztatástanon vagy egyéb más órán, amit bevethetnél? - az odáig rendben volt, hogy egy elképzelés megszületett, de a konkrét megvalósíthatóságát is rögtön ezután vizsgálni kellett. Kíváncsi voltam rá, hogy Fruzsina hogyan oldaná meg mindezt a jelenlegi tudásával. A lemásolás talán menne neki, egy egyszerű duplázó bűbájjal találkozhatott valamelyik órán. De az anyakönyvi kivonat kicsempészése már nehezebb feladatnak tűnt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Aucs. Ez meg sem fordult a fejemben, hogy anyám esetleg nagykorúságomig akart volna várni. Mondjuk az is igaz, hogy türelemből nekem nem állította ki bizonyítványt, és lehetséges, hogy elfelejtettem érte sorba állni, ellentétben anyuval. Ő mindig is türelmesebb volt nálam, a szakmájához kell is. Másképp hogy bírná elviselni az idegőrlő megrendelőket, és mellesleg nem árt odafigyelni, ha nem akarjuk, hogy mi lássuk kárát a bájitalfőzésnek… hm, ezt megfontolandó, lehet, hogy jobb lesz, ha extrán összepontosítok bájitaltanon. Valahogy csak összehozom.
- Ez esélyes – kénytelen leszek várni, mert akkor biztosan erős bűbájok védik az okirataimat. Ő a sajátjára is képes mindenféle extra védelmi izébizét szórni. Kicsit talán túlságosan is óvatos.
- Ebben van igazság. De… az a gyerek akkor is a vérük. Nekem a család előbbre való, és próbálnám a neki legjobbat nyújtani. Elméleti mágiát még mindig tanulhat, mágiatörténész szerintem varázserő nélkül is lehet valaki. Vagy muglikutató. Nem kéne azonnal falra festeni az ördögöt és elvetni a reményt – A remény hal meg utoljára, tartja a mondás. Utána meg jön a fütyülök rája. Legalább is ez az én verzióm, másnak meg nyilván más a véleménye. Ha viszont tényleg akkora a probléma, még a mugli világ se lehet akkora rettenet. Amennyiben jól érzi ott magát. Bár nekem ez még nagyon a jövő zenéjére tartozó lap, ráérek ezen morfondírozni, ha már házas leszek.
- Bármilyenek is lesznek, az anyjuk akkor is én leszek, enyém lesz a felelősség, szerintem ez valahol fontosabb – én örültem, hogy az anyám nevelt, egyedül, a saját keresetéből, és nem szégyelltem, mert felnőhettem volna akár árvaházban is, de valamilyen szinten anyára is büszke vagyok, hogy nem adta fel, hanem erős maradt, és számolt a tettei következményeivel.
- A fene… erre nem gondoltam, igaza van. A bájitalos megoldás célszerűbb mégis. Mennyi idő lenne elkészíteni? – csak sikerült elültetnie a bogarat a fülemben.
- Egyszerűen. Fogom a papírt, leírom róla, amit tudok, és voilá – nekem működőképesnek tűnt az ötlet, bár volt egy olyan érzésem, hogy lehet, Robi bá most fog a képembe röhögni… nem tartottam kizártnak az eshetőséget, gyermekded ötletemen még én is elmosolyodtam.
Hogy lehetek lassan tizenöt évesen ennyire kelekótya, naiv?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bálint Fruzsina Ingrid

- A türelem rózsát terem, nem véletlenül tartja a mondás. - szóltam biztatásképp, mert úgy gondoltam, hogy jobban tenné Fruzsina, ha megvárná, hogy édesanyja önként kitárulkozzon.
Számítottam arra, hogy lány nem fogja megjegyzés nélkül hagyni a kviblikről tett megjegyzésemet. Volt igazság abban, amit mondott, csak ő máshonnan közelítette meg a dolgokat, mint én, de ennek kifejtésére most se időm, se kedvem nem volt.  
- A család valóban fontos, és tényleg vannak olyan munkák a varázsilágban, amiket egy kvibli is könnyedén elvégezhet. Mint ahogyan vannak is erre példák a gyakorlatban. Egyáltalán nem olyan rossz a helyzetük, mint sokan hiszik, nem kell őket sajnálgatni. - zártam le a témát igazat adva a lánynak.  Többet nem kívántam a kviblikkel foglalkozni.
- Az anyai szeretet, és általában a szeretet ereje hatalmas. Hatalmasabb minden mágiánál. Örülök, hogy ennek jelentőségét már most átérzed. - dicsértem meg Fruzsinát, amiért felhívta a figyelmet arra, hogy egy anya számára a gyereke a legdrágább kincse.
- A Felix Felicis elkészítése rendkívül bonyolult, ráadásul hosszú is, hat hónap. Szóval ha mégis a használatára vetemednél, jobban megérné készen beszerezned. Felagund professzor úrnak talán van is készleten... - feleltem, tippet is adva, hogy honnét szerezhetné be a bájitalt. Jót szórakoznék azon, ha egy diák elcsenne némi folyékony szerencsét a vénembertől. Persze erről nyíltan nem beszélhettem.
- Ez a mugli megoldás a másolásra. De te boszorkány vagy, használj boszorkányhoz méltó megoldást! A duplázó bűbáj nem is olyan nehéz. Geminio! - szóltam a második szótagot megnyomva, miküzben az előttem lévő pergamentekercsre pöccintettem a pálcámmal. A varázslat hatására megjelent a tekercs mellett a tökéletes mása. Ha a lány figyelt, elleshette a mozdulatot, és akár önállóan is gyakorolhatja majd, szerezve egy kis előnyt bűbájtanból. Egy okiratnál mondjuk simán csődöt mondhatott ez a varázslat, de nem is ez volt a lényeg, mert egyrészt ezt a bűbájt máskor is használhatta, másrészt leginkább arra akartam rámutatni, hogy gondolkodjon egy mágiahasználó fejével.  
- Úgy gondolom, hogy amiben tudtam, segítettem. Remélem, hogy megoldódik a helyzet. További szép napot, szia! - elköszöntem Fruzsinától, majd távoztam a teremből. Ma is megvolt a napi "én vagyok a legkirályabb tanár" tettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Eszméleten mennyiségű új információval gazdagodtam mára. Anyu, jobb, ha készülsz, nem sokáig rejtegetheted már előttem, ki is az engem gyártó kis kft-tek & co-ja, hogy muglisan fogalmazzak.
- Ha jól olvastam egy könyvtári könyvben, a szeretet-varázslatok a legerősebb mágiaformák, ezek közé tartozik a patrónus is – bólintottam. Érdemes lesz még lapozgatni párszor azt a könyvet.
- Utánanézek – szám hatalmas vigyorra húzódott, hat hónapot már csak kibírok, nem? És egy kis tilosban járásba nem halt bele mindenki. Csak egy részük, többnyire figyelmetlenségből, meggondolatlanságból, márpedig én most kivételesen összekaparom magam, és összeszedetten fogok hülyeséget elkövetni. – Hat hónapot várni igazán kibírok már, ha tizenegy-néhányat sikerült, ez miért ne menne?
A duplázó bűbáj-bemutatót jó alaposan megszemléltem. Kéztartás, pálcamozdulat, varázsige, megfelelő hangsúllyal. Csak nem lehet nehéz. Majd fent gyakorlok a szobámban. Úgy sem rossz, ha van mindenből duplán, legalább nem kell újat venni. Már amit lehet duplázni.
- Köszönöm. Mindenképpen szólok, ha lesz valami esemény.
Júniusig úgyis hátra van kilenc hónap, addigra simán elkészül, suliban úgy sem használhatnám fel, csalásnak minősülne.
A tanár úrral egy időben én is távoztam a teremből, jókora sikerélménnyel a zsebemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nyelvet ölt a csipkelődésre, vonásain eluralkodik a jókedv. Tulajdonképpen örül a srác társaságának, így rögtön sokkal érdekesebb ez az egész bájital-projekt. Az már más kérdés, hogy maga a főzőcske kicsit rossz irányba halad. Meglepetten pislog az angol káromkodásra, amint belegondol Adrian igazába. Lehet, hogy ez a cuccos tényleg veszélyes.
- Szerinted, hogy lehet, hogy a fakanál még nem olvadt bele? - kerekre tágult szemekkel figyeli a kezében tartott keverőeszközt - Tuti valami bűbáj védi - összeráncolja a homlokát a nagy morfondírozásban, majd végül csak megrántja a vállát, és visszanyomja a trutyiba. Bár, hogy minek, azt ő maga sem tudja, mert ebből már nem lesz semmi jó.
- Nincs veszett ügy, míg akad csak egy bolond is, aki küzd érte! - kiált fel heves szenvedéllyel, ismét elterülő vigyorral. Menthetetlen optimizmusa előtör belőle, biztos van valami, ami semlegesíteni tudja a halálos, padlókiégetős hatásokat.
- Máris hozom a szappant, ha a tiedet is kimoshatom - szemeit forgatva utal Adrian korábbi „F*ck my life“ megszólalására. Szabad országban él, azt enged ki a száján, amit szeretne, ha másnak ez nem tetszik, ne hallgassa.
- Szédelgést? Ja, hogy az… hát persze, nagyon jó - réveteg vigyorral bólogat, miközben arcából félresöpri a göndör fürtöket. Megint kifújja a levegőt, és ezúttal lilás füstöt észlel. Lehetséges, hogy sárkánnyá vált?
- Neeeem, azt hiszem elrakok belőle egy kicsit, későbbi tanulmányozás céljára. Vagy ilyesmi - bólogat, de egyelőre semmit nem tesz ennek érdekében, csak ül tovább az üst fölött. Figyelve a színes füstfelhőket, amit ereget. Mi van, ha kék lángot fog okádani, az tényleg menő lenne.
- Te, szerinted ettől sárkánnyá válok? Egészen olyan, mintha az lennék, te nem látod? - nagy szemekkel pislog a mestertanoncra, miközben vidáman nevetgél. Halványan még érzékeli tudatának némiképp józan felét, de a többi már csak a boldog mámor szédelgésében lebeg.
- Próbáld ki, oltári ez a cucc! - bíztatja a másikat. Nem tudja pontosan mikor hagyta abba a trutyi kavargatását, ami most egyre sűrűsödik, de talán a fakanálnak sem tesz jót, ha sokáig áll egy ilyen ismeretlen eredetű lében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Borzalmas vagyok a legtöbb órán, aminek nincs köze az ecsetekhez, vásznakhoz, képekhez és színkörökhöz. Márpedig a bájitaltanon a színekhez akkor kerülök a legközelebb, amikor ki kell találnom, hogy az előttem bugyogó főzet miért nem olyan színű, amilyennek azt a tankönyv szerzője megálmodta. Pedig erre elég egyszerű válaszom is lehetne: mert nem értek hozzá. Miért is szenvedek akkor ezen az órán, ha már le is adhattam volna, hiszen a Művészetek tárgyhoz nem kell? Mazochizmus. Színtiszta mazochizmus.
Na, meg mert voltam olyan béna és elmondtam a szüleimnek, melyek a főbb tantárgyak és tudnivalók a varázsvilágban. Így hát az őseim nyomására ebben az évben is több nap találtam magam bájitaltan órán, mint amennyin szerettem volna.
Alapvető ősantitehetség létem azonban már annyira megszoktam, hogy nem is venném túlságosan magamra, hogy már megint nem fogok remekelni, de amiatt, hogy ki a párom a mai órán eléggé értetlenül tekintek a sors nevű fintorgó szörnyetegre. Nem volt neki elég, hogy a legutóbbi találkozásunk úgy sikerült ahogy? Szereti, ha kísértik? Lehet, hogy a szerelem vak, a szerencse meg forgandó, de a sors sem teljesen normális, az tuti.
 - Helló - mosolygok rá azért köszönés gyanánt, mert hát tőle fog függeni, hogy felgyújtjuk-e ma a termet vagy sem. És nem azért mert pyromágus. Hanem, mert én egyszerűen ilyen béna vagyok. Na, jó, túlzok. De nem nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Kár is volna tagadni, Felagunddal annak idején megvívtuk a saját csatáinkat. Ő bosszantott engem, én bosszantottam őt, volt néhány kimondott és pár ezer elfojtott szitokszó meg dühös ajtócsapkodás, de az év végi K egyetlenegyszer sem maradt el. A professzor úr ugyanis addig ütött, míg mindennemű ellenkezésem és lázongásom ellenére ki nem hoztam magamból a legjobbat. Egyik évben az egész vizsgát újra kellett tennem, mert lett egy hibapontom, máskor év közben zsenírozott állandóan, amit akkor persze ki nem állhattam, és legszívesebben a fejére húztam volna a forró üstjét, aztán ég vele. Az Ombozi! kezdetű barokkos körmondatok lassan az óráink elmaradhatatlan részévé váltak, mint ahogyan a pluszmunkák és konstans farkasszemnézések is. Emlékszem, egyikünk jobban csücsörített, mint a másik.
Visszagondolva ezekre az esemény teli évekre, kész csoda, hogy én felnőttem, ő meg megöregedett, így, épségben.
Aztán, mikor mestertanonc lettem, megkért, hogy segítsek be egy óráján, ahol az egyik srácnak nem volt párja. Olyan jól sikerült, hogy azután is állandó tagja maradtam idegen évfolyamok idegen csoportjainak. Végül is, nem bántam, szerettem a bájitaltant, és ha nehéz is volt bevallanom, megkedveltem az öreg Felagundot is. Még az állandó problémázását is.
Lehajtott fejjel, a kopott asztal szélén támaszkodtam, és a mai feladatleírást olvastam. Az a bizonyos Eenie Veelx bájital. Érdekes választás. És bár nagyon hatásos, nem mellesleg veszélyes főzet, az elkészítése nem különösebben nehéz.
A következő pillanatban meghallottam egy furcsán ismerősen csengő hangot, mire felnéztem, és néhány hosszú másodpercig csak figyeltem aznapi üsttársamat. Mi a ménkű?! De komolyan.
Mit is gondoltam az előbb? Ja, hogy a bájitalt nem lesz nehéz elkészíteni? Ühüm. Így, a páromat elnézve jobb volt átgondolni ezt az elhamarkodott elméletet. Az elkészítése nagyon is nehéz, Bolygó kapitányával meg aztán igen kockázatos is lesz.
- Itt bájitaltan óra lesz - mondtam neki az asztalhoz fagyva, mintegy köszönésként, aztán segítségkérően a professzor úrra pillantottam, aki már a saját asztalánál állt, és a szükséges hozzávalókat ellenőrizte. Én higgadt vonásokkal, ám belül teljes kétségbeeséssel néztem körbe, mindenkinek megvan-e a párja, majd nagy levegőt véve visszafordultam a lányhoz. Hm, valami furcsa volt rajta. Újra meg újra végignéztem; bitang hosszú haj, macskaszemek, egy-két szeplő, minden stimmelt. Áhhá! Biztosan a talárja zavart. Ami alatt... fogadni mertem volna, hogy alatta megint valami hülye pulóver van. Ah, vajon ma mi? És miért érdekel? Uhmpf, na jó. Feladat, Noel, feladat! Tenyereimet összedörzsöltem, majd cuppantva egyet magunk közé húztam a receptet. Tessék parancsolni, Eenie Veelx.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Jah, tudom - nézek rá úgy, mintha azt jelenteném ki, hogy itt bizony élveboncolással fogjuk eltölteni a következő perceket, és én leszek az, akit az asztalra fektetnek. Fel sem tűnik vizslató tekintete, pedig, ha megkérdezné, még meg is mutatnám neki. Rajtam ne múljon senki kíváncsiságának a kielégülése.
'Eenie Veelx' Azt se tudom, hogy hogyan kell ezt kiejteni, nemhogy megfőzni. Van előttünk egy rakás cucc is, nevezzük őket hozzávalóknak, egyenként úgyse tudnám megmondani, hogy miknek a gyökerei, meg karmai, meg nyála. Különben is fújj.
Abban azért reménykedek, hogy a srác - akinek még mindig nem tudom a nevét, hiába futok bele mostanság mindenhol -, ért valamennyire a főzőcskézéshez. Az én főzési skillem ugyanis erőteljesen a nullához konvergál.
 - Disznópázsit... az tuti valami növény - suttogom magam elé, nem törődve vele, hogy ebből a pyromán mit hall meg. Ismereteim szerint a disznónak nincs pázsit nevű része - bár igazság szerint a fül, farok, lábak felosztáson túl ebben a témában sem tudnék elmélyedni, tekintve, hogy nem nagyon láttam még feldarabolt disznót, és nem is akarok. De a pázsit az fű, nem?
Mivel azonban a bájital-hozzávalós készletemben még így is több a lehetséges növényi részecske, mint amennyi közül biztos kézzel kiválaszthatnám a malacalapút, inkább továbbolvasom a receptet.
 - Pókméreg? Az nem veszélyes? - vonom fel az egyik szemöldököm, aztán gyorsan végigfutom a listát. Persze kiszúrom rajta a véres összetevőt is, amitől olyan ráncos lesz a homlokom, mint a tanár úrnak. Na, ezért nem kellene erre az órára járnom. Itt állatokat áldoznak fel olyan hülyeségekért, mint egy lötty. Ami egyébként a végén büdös és ihatatlan lesz.
 - Nem hagyhatnánk ki belőle a szalamandravért? - pislogok rá szomszédomra, aki ha eddig nem is, mostanra biztosan rájött, miért is nem szerepel a nevem a kiváló bájitalfőzők listáján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szóval tudja, gondoltam, és arcomat futólag elfordítva tőle asztalszomszédainkra pillantottam, majd nagy levegőt véve küldtem egy széles mosolyt a pince sötét mennyezetének. Lám, megadtam magam Merlin akaratának, hiszen mégis mit nekem a nagynevű Sors, elszórakozok én vele igazán szívesen.
- Nagyszerű - feleltem, mintegy szóban is elfogadva a kihívást, és visszafordulva saját játékterünkhöz felgyűrtem a pulóverem ujját. Annak ellenére, hogy a főzetet már jó néhányszor elkészítettem, csendben még egyszer átfutottam a lépéseket. A többi asztalnál mostanra már csörömpöltek az üstök és elkezdődött a nem értem susmogás is. Értetlenek.
Aztán rájöttem, hogy nemcsak a többieknél, de nálunk is akadnak kérdések. A lány dünnyögésére abbahagytam az olvasást, de egyelőre nem néztem rá, csak hallgatóztam. Így, elegánsan, mintha az Eenie Veelx tíz lépésével lennék elfoglalva. A homlokomon persze azonnal megjelent néhány halvány ránc, és a jobb szemöldököm is feljebb szaladt; így is, ezzel az ábrázattal fordultam a társamhoz. Nem szólaltam meg, csupán néztem őt. A talárja még mindig zavart, de jobbára az arcát figyeltem.
- Eltaláltad - bólintottam első megjegyzésére, majd visszafogott, már-már lágy hangon folytattam. - A disznópázsit egy közönséges, egyéves növény. A keserűfélék családjába tartozik, más néven porcogó pázsit vagy porcfű. Gondolom, a gyógynövénytan sincs a kedvenc tárgyaid között.
Beszéd közben oldalvást pillantottam a lányra, és míg elfojtottam egy vigyort, az előre kimért desztillált vízzel foglalatoskodtam. Az üstbe öntöttem, azután a jobb mutatóujjam hegyét használva, feltűnésmentesen alágyújtottam a vas fenekének.
- De és nem - támaszkodtam meg az asztal szélén egy perccel később, és visszanézve a lányra kezdtem magyarázni. - A pókméreg veszélyes, és van néhány fajtája, amit tiszta úton be sem szerezhetsz. A szalamandravér nélkül viszont neki se kezdjünk...
Elmosolyodtam, és azt a kis időt kihasználva, míg a víz felforrt, egész testemmel Bolygó kapitánya felé fordultam, és kezeimet farmerom zsebébe csúsztatva állammal a talárja felé böktem.
- Na, mutasd! - szólítottam fel kacéran, mintha valami egészen másra lennék kíváncsi, de valójában csak a pólójára gondoltam. - Ühm, egyébként pedig kösz a baglyot, megkaptam, és még idejében bevettem a nyugtatófőzetet...
Komoly csengésű szavaim alatt sejtelmesen mosolyogtam, a végén még sóhajtottam is egy aprócskát. Közben a talpamon előre-hátra hintáztam, és el-elpillantottam az üst felé, hátha kezd már forrni a víz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Örömmel tölthetne el, hogy ügyesen logikáztam ki, mi is az a disznópázsit, de igazából nem érdekel. Attól lennék boldog, hogy ha ahelyett, hogy belefőzöm egy kotyvalékba, inkább lerajzolhatnám az emlegetett növényt.
- Tudod, ha az ember már 8 éves korában tisztában van azzal, hogy ő képek festéséből fog megélni, vagy nem megélni, akkor a többi tantárgy már nemigen nyűgözi le - vonom meg a vállam a megjegyzésre a recept további lépéseinek leírásán tartva a tekintetem.
Persze kezdetben minden kis villanás, minden új varázslat és új ismeret lenyűgözött, főleg azért, mert mugli környezetből jöttem, és egészen addig míg nem láttam, mindezt mesének tartottam. De nagyapámnak köszönhetően viszonylag korán elkezdhettem ismerkedni ezzel a világgal, így mikor elkezdtem itt az elsőt, kicsit sem voltam lemaradva azokhoz képest, akik beleszülettek ebbe a világba.
Ugyanakkor az újdonság varázsa nem tart örökké, és egy idő után nem érezni nagy különbséget egy átlagos biológia óra és az LLG között. Itt több a tüske, a méreg, a fog, valamint a valódi állat és a szemléltetés, de lényegében ugyanaz pepitában. A törióra itt is unalmas, rég halott személyekkel, csatákkal és évszámokkal teletűzdelt, a varázslatok pedig csak addig szórakoztatóak, amíg az embernek nem kell fél napokat vagy akár heteket rászánnia a megtanulásukra.
Szerencsére amíg én totál béna vagyok, társam tökéletesen tudja mit is kellene csinálni, sőt meg is teszi. Így még az is lehet, hogy ha az óra végén netán megitatják velem azt a förtelmet, nem fogok csúfos véget érni a - többek között - valószínűleg unikornispisivel is borított padlón. Külön tetszik, hogy neki nem kell bajlódnia a tűzgyújtással. Talán először gondolok arra, hogy a lefestésén túl is hasznos lenne ez a srác.
Figyelem mit csinál, de a válaszai nem tetszenek annyira. Éppen felszólalnék a szalamandrák jogaiért, amikor felém fordul és cukkolni kezd, vagy legalábbis én így érzem. Először homlokráncolva és értetlenül meredek rá, majd egy 'Jaaaah' szájtátással jelzem, hogy sikerült értelmeznem a kérést.
A tanári asztal felé pillantok, majd gyorsan leveszem a taláromat, akárha túl melegem lenne az üst mellett, hogy megvillantsam mai napi bölcsességem egy kékeszöld póló formájában.
- Na, ha a kíváncsiságod kielégült, akkor remélem cserébe segítesz, hogy ne mérgezzem meg magam, legalább ezen az egy bájitaltanon - nézek rá talán kissé könyörgőn, de inkább mosolyogva. A legtöbb ilyen alkalommal ugyanis nem szokott érdekelni, hogy sikerül-e megfőznöm bármit is úgy, ahogy kell. A kudarchoz hozzá lehet szokni. Úgy meg pláne, ha az ember nem élni meg kudarcnak. De ha már itt van, és láthatóan tudja mit csinál, akár meg is erőltethetném magam.
- Neked még vetkőznöd sem kell hozzá, ígérem - vigyorgok rá szemtelenül, miközben finoman belecsípve kicsit meghúzogatom vastag, kötött pulcsijának felém eső ujját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Míg kimértem a szalamandravért, addig arra is fény derült, hogy a mellettem álló barnaságot bizony művészi vénával áldotta meg az ég. A fiola fölött, oldalvást pillantottam le rá, és mozdulatlanul, figyelmesen hallgattam végig a szavait. Egyébként reális félelmére elnevettem magam, aztán visszafordultam a két ujjam között tartott üvegcséhez, és azt feljebb emelve, hunyorogva ráztam össze a két csepp vért. Azt látszólag elégedetten félretettem, és a pókméregért nyúltam.
- Ne légy túl szigorú a társadalomhoz - mondtam a szemeit keresve, egyre csak szélesedő mosolyomat hiába is próbáltam volna visszafojtani. - Az emberek minden szart megvesznek. Szóval félnivalód csak abban az esetben van, ha túl jól festesz...
Nem, nem akartam bunkó lenni. Igazából, azt hiszem, ez tőlem egy... amolyan bókféleség volt. Elvégre látatlanban is azt feltételeztem róla, hogy tehetséges. Az benne volt a szemében.
Akik ismertek, azt gondolták rólam, semmi nincs, ami távolabb állna tőlem a művészetektől. Hát, ez valahol igaz is volt, tekintve, hogy sem rajzolni, sem szobrászkodni, sem semmi mást nem tudtam, ami hozzá köthető, a pyromágiám azonban maga volt a megtestesült artisztika. A lángok megteremtését, formálását, végül pedig elfojtását semmi máshoz nem tudtam volna hasonlítani. Az érzés egyetlen más, megtapasztalható jelenséghez sem volt fogható. Mi ez, ha nem művészet?
- A nővérem is szépen rajzol - jegyeztem meg, habár a kelleténél kicsit visszafogottabban jellemeztem Sárát. - Van egy tetoválószalonja, meg néhány kiállítása évente. És ha jók az értesüléseim, még nem halt éhen, szóval van remény.
Biztatás á la Ombozi Noel. Vigyorogva sandítottam a lassan bugyborékoló víz felé, de mielőtt bármit is csináltam volna, visszafordultam a lányhoz, akiről időközben lekerült a talár. Na tessék, mondtam én, hogy Bolygó kapitánya!
- Randizni is ilyen cuccokban jársz? - kérdeztem tőle halkan, és úgy tűnt, figyelmemet teljes egészében leköti a fortyogó üst. Lejjebb vettem alatta a lángot, és belecseppentve a mérget kíváncsian fölé hajoltam. Az ahogyan kell, halványszürkévé színeződött. - Nemsokára ismét felforr, és jöhet a szalamandravér.
Felhőtlen örömmel pillantottam a lányra, a számszéle, akár egy kisfiúé, aki épp az új, menő seprűjét bontogatja, a fülemig ért. Hogy mit ki nem tudott váltani belőlem a bájitaltan... meglepő.
- Tudod, általában nem vetkőzök kérésre - szemtelen tekintetre szemtelen tekintet járt viszonzásul. - Főleg, ha még a kisasszony nevét sem tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Ez megnyugtató - próbálom köhögésbe fojtani a nevetésem, hogy ne bukjak le. - Kár, hogy én már csak a nagyapám iránti tiszteletből sem adhatom alább a legjobbnál, amire képes vagyok. De majd, ha pénzt akarok keresni, festek majd valami szart is.
Igazából csinálnom is kellene valamit biztosan, elvégre ezért vagyok itt az órán, de olyan jó figyelni, amit a srác csinál, hogy meg se fordul a fejemben, hogy az órai részvételnél jobban hozzájáruljak a bájital-készítéshez. Illetve de. Megfordul. Tesz egy 180°-os fordulatot.
- Hát, ha még nem halt éhen, lehet felkeresem. Mindig is akartam egy tetkót, de valami olyan helyre kell csináltatnom, amit a szüleim nem látnak gyakran, mert apám megnyuvaszt, ha megtudja - ráncolom a homlokom elgondolkodva, miközben én is rálesek a kotyvalékra, majd sztriptízt is rögtönzök. Szerintem totál aktív vagyok az órán. Bár a prof biztosan nem értékelné pozitívan az igyekezetemet.
- Hogy te meg mikre vagy kíváncsi! - forgatom a szemem vigyorogva. - És bár ezt könnyen kideríthetnéd, elárulom, hogy a sejtésed helyes. Én nem árulok zsákbamacskát - vonom meg a vállam. Ha valaki az első randin nem is jönne rá, hogy érdeklődési körömet három lényegi dolog kimeríti - nagyrészt -, a következőkön, ha alkalom adódik rájuk, biztosan leesne neki. És ha nem azt várta, amit én nyújtani tudok, akkor inkább ne pazaroljuk egymás idejét.
Bár egész eddigi életemben egyetlen barátom volt csak, és igazából ő sem volt az. Marcinak kellett valaki, aki eljátssza, nekem meg szintén. Nem érdekelt a pasizás, festeni akartam, szinte megszállottan vágytam a fejlődésre, de sajnos vagy sem, olyan kinézettel áldott meg a genetika, ami nem ijesztette el a próbálkozókat. És csodák csodájára a személyiségem se. Úgyhogy kellett egy alibipasi, aki viszont bevált. Marcinak örök hála, de ugyanakkor a szerelem téma nekem teljesen ismeretlen terület maradt. Ki tudja megérte-e?
- Na, pont ez a bajom - sóhajtok fel a szalamandrák újabb emlegetésére. - Most képzeld el, ahogy szegény csóri szalamandra ott mászkál a földön. Otthon biztos várja az asszony, meg az éhes kölykök. Aztán egyszer csak megjelenik valami csúcsos süveges rém és elragadja, hogy a vérét vegye és ocsmány levekbe folyassa, majd megigya. Ez így egyrészt szomorú - főleg a szegény, félárva szalamandrácskák miatt -, másrészt meg fúj. Ki akarna már szalamandravért inni?
Ilyenkor szoktam másoknak sok lenni. De ez a fickó már tudja, hogy mire számíthat tőlem, így nem zavartatom magam. Ha sok leszek majd leüt, vagy belefőz az üstbe. Talán még jobb is, mintha meg kéne innom azt a valamit. Még akkor is, ha értékelem az igyekezetét, és elbűvöl, hogy neki mindez mennyire egyszerű.
- Úgy látszik nekem nincsenek ilyen gátlásaim - vonom meg a vállam kijelentve az egyértelműt. - De amúgy akkor a barátnőd hogy vesz rá, hogy ledobd a textilt? Sokat kell szerenádoznia érte? - vonom fel a szemöldököm, mert valahogy nagyon nem bírom elképzelni, illetve hát dehogynem tudnám, de akkor nagyon röhögnöm kéne.
- Hívhatsz Maróti Fanninak, de persze csak akkor, ha te is adsz valami alternatívát, ami némileg talán használhatóbb, mint a 'te ott'.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A művésznő pimasz válaszára az üst fölött tört ki belőlem a röhögés, mire Felagund professzor homlokát ráncolva pillantott felénk, és bár úgy láttam, hogy szíve szerint meg is osztana velünk egyet a számtalan bölcsessége közül, csak megcsóválta a fejét. Én szégyenkezést tettetve egyenesedtem ki, és élénk tekintettel fordultam a lányhoz.
- Én tudok néhány ilyen helyet - jegyeztem meg kellőképpen pajzán hangsúllyal, és még a szemöldökeimet is megvonogattam közben. - Az elemi mágikus jegyemet például az egyiken találni...
Vigyorogtam. Akkor is, mikor visszasandítottam az üstre, amiben lassan újra forrni kezdett a víz. A szalamandravért rejtő fioláért nyúltam, és míg elnéztem a többiek asztala felé, a mellettem álló lány ismét megszólalt. Azt mondjuk ekkor még nem sejtettem, hogy konkrét kiselőadást fog tartani nekem. Édes Jézusom, beszéd közben vajon vesz levegőt? Anyám, még mindig mondja. Hm, ne légy negatív, Noel, talán már nem is hozzád beszél. Ja, de. És még mindig. Ez... vannak ennek egyáltalán barátai? Aha, szegény szalamandrák és az asszony és a kölykök, helyben vagyunk. És csak folytatja. Mi a...?
A szemöldökeimet lassan összehúztam, és mély értetlenségemben hunyorogva pillantottam át rá. Először csak óvatosan, oldalasan, később viszont már azon kaptam magam, hogy egész testemmel felé fordultam, és arcomon egy halványan kirajzolódó mosollyal, meg-megreszkető szájszéllel nézem őt.
- Majd szólj, ha befejezted. A világért sem szeretném, ha benned maradna valami fontos... - szólaltam meg egy sokat sejtető pillantással, mikor úgy ítéltem, hogy a kisasszony nekem is teret engedett, majd látványosan kifújtam a bent rekedt levegőt és nyomban utána hosszan be is szívtam a pince dohos, főzetszagú ájerját. - Szeretnélek megnyugtatni, hiszen manapság már egyetlen szalamandrának sem esik baja, mikor a vérét veszik.
Az persze más volt, mikor az állat lábára vagy szemére volt szükség. Ezt viszont okosan jobbnak láttam nem hozzátenni, különben félő lett volna, hogy újabb véget nem érő barokkos körmondattal találom szemben magam. Noha... bírtam, ahogy beszélt.
- Ti, nők, ösztönösen tudjátok, hogyan vegyetek rá minket arra, amit amúgy ti akartok - feleltem, és az üst fölé hajoltam, hogy belecsepegtessem a vért. - Ráadásul úgy, hogy közben elhitetitek velünk, hogy azt, amit ti akartok, azt természetesen mi akarjuk.
Féloldalas vigyorral sóhajtottam egy aprót, majd az üres fiolát félrerakva hátrébb léptem a munkaasztaltól, és kezeimet a mellkasom előtt összefűzve, szembefordultam a lánnyal.
- De egy ideje senki sem vesz rá olyanra, amit amúgy persze én akarok - egészítettem ki előző gondolatomat. Jobb volt már most tisztába tenni a dolgokat.
Az üstben fortyogó egyveleg pöfékelni kezdett, mire odaléptem, és két ujjammal elégedetten elfojtottam az alatta narancsban lobogó lángokat. A felszíne stabilizálódott, tökéletes volt.
- Kezdek hozzászokni a hé, te ott! kezdetű megszólításokhoz - vigyorogtam, egyértelműen a karácsonyi esetre célozva, amikor ez a lány odakönyökölt mellém a bejárati csarnok korlátjára, és míg az ajtóban búcsúzkodó lánykákat figyeltük, újra meg újra így szólítottak meg a fát díszítő diákok. - De általában a Noelre is hallgatok. Ombozi Noel, szia.
Nem nyújtottam kezet. Már nem éreztem szükségét, hiszen ennél mi már sokkal jobban ismertük egymást. A név... az csak egy név volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Majdnem oldalba bököm, amikor felröhög, de még éppen időben temetkezem a tankönyvbe és a hajam mögé, hogy ne kelljen a prof dühös tekintetét állnom. Csodák csodájára nem kapunk kiselőadást, és én ezt a társam tehetségének számlájára írom. Mivel ő folytatja a beszélgetést, és mert nem nagyon akadt még óra, amin képes lettem volna huzamosabban csöndben maradni, nem is maradok.
 - Most nagyon kíváncsivá tettél - nézek végig rajta összehúzott szemekkel, kutatón -, több szempontból is.
Sosem láttam még elemi mágikus jegyet, és bevallom az említett hely is érdekelne, már csak a számításba jöhető tetkóhelyek ötlete miatt is, de azért nem annyira, hogy komolyabb lépéseket tegyek az ügyben, és netán megpróbáljak terveket szőni, hogy a tekintetemen túl egyéb eszközökkel is lecsupaszítsam a srácot. Közben pedig el is tereli a figyelmemet a szalamandrákkal.
 - Végeztem - legyintek nagyvonalúan. - De nem hiszek neked. Ha már elfognak egy szalamandrát, úgysem csak a vérét veszik. Valószínűleg megnyúzzák, kitépik a végtagjait és minden mást is leszednek róla vagy kivesznek belőle, ami még hasznos lehet. Hacsak a szalamandrák nem járulnak a bájitalfőzőkhöz önkéntes véradásra, amit nehezen hiszek.
Csak rázom a fejem. Ennyire butának tűnök? Jó, ez ostoba kérdés a bájitalfőző zseni mellett - meg ismerve a tanulmányi átlagom -, de azért kicsit lehangoló is lehet...ne, ha más anyagból gyúrtak volna össze.
 - Jajj, te szegény - nézek rá megjátszott sajnálkozón. - De ezek szerint szereted, ha irányítanak - mondom elgondolkodva -, elvégre, ha nem az ilyen nők lennének az ideálod, találtál volna már példát az ellenkezőjére is.
Könnyen okoskodik az, akinek még nem kellett meghódítania egy csajt sem, és szobatársi kapcsolaton túl együtt se kellett élnie velük, de hát mégiscsak nőből vagyok, ismerem a fajtám, nem? Vannak olyan lányok, akik képtelen egy férfiember irányítására. Vagy csak olyan jól csinálják, hogy nekem se tűnik fel.
 - Ismer eléggé ahhoz valaki, hogy tudja, te mit akarsz? - kérdezem és valóban érdekelne a válasza. Rólam nem nehéz megmondani, ha akarok valamit, meg bárkinek el is mondom szívesen. De ő ennél azért zárkózottabbnak tűnik. Kíváncsi vagyok képes lenne-e őszintén elmondani akárkinek, hogy mire vágyik, vagy elrejtőzne egy vigyor, egy vállvonás, egy hazugság mögé. Én nem vagyok egy bonyolult ember, de talán éppen ezért érdekelnek azok az emberek, akik összetettebb érzelmi intelligenciával rendelkeznek nálam.
És nincs barátnője, ez biztos fontos információ, ha már a tudtomra hozta. Miért is? Nem mitha érdekelne. Vagy mégis?
Vetek egy pillantást rá a szemem sarkából, majd visszafordítom tekintetem a tankönyvre. Amúgy szerintem merőben feleslegesen, elvégre eddig nem sokat tettem hozzá az órához, és szerintem ez így is marad. Maximum óra végén a prof majd valami különösen kínos dologra fog rávenni a bájitallal. Viszont végre megtudom a nevét.
 - Hm... Noel.
Csak ennyi. Nem mintha célom lett volna azzal, hogy kimondom. Csak kipróbáltam a hangzását. Művészember vagyok vagy mi.
 - Amúgy egész jó nézni - tekintek töprengve az ujjaira. - Ahogy a tűzzel bánsz az...
Mozdulnak az ajkaim, hogy kifejezzék, de a nyelvem nem formálja a szavakat, mert agyam túl sokáig töpreng rajtuk. Úgy tűnik, mintha suttognék valamit, de mégsem. Nem tudom elmondani. Talán le tudnám festeni. Igen, talán egy képpel sikerülne az, amibe a szavaim beletörtek. Mégsem kérdezem meg. Talán majd egyszer küldök neki baglyot egy adag nyugtatófőzettel, amit persze nem én készítek el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Csak futólag akartam ránézni, hogy azért mégis érezze, nemcsak a feladat érdekel, hanem ő is, de az a furcsán kutató pillantása, amivel engem fürkészett, amellett, hogy majdhogynem zavarba ejtő volt, arra késztetett, hogy az egyre sűrűbben bugyborékoló üst helyett őt figyeljem; zöldjeim az övéiben vesztegeltek, a szám résnyire nyílt, és egy percre egészen megfeledkeztem a körülöttünk dolgozókról, Felagundról és a szalamandrák sanyarú sorsáról...
- Ez esetben hallgatom a szempontjaid - feleltem végül, mikor a tekintetemről eltűnt a pillanatnyi fátyol, és ismét hallani véltem a terem zsivaját. Az ajkaim összesimulva húzódtak oldalra, én pedig vissza az üsthöz, hogy fel-felnézve a tanár úrra, ellenőrizzem a munkafolyamatot.
A lány legyintését csak a szemem sarkából láttam, és a szavait még nem is hallva, már a mozdulaton elnevettem magam. A vállaim megrázkódtak, a fejem ingott. Hihetetlen volt, vicces és nyitott, olyan, aki a saját értékeivel talán nincs is tisztában, éppen ezért mer önmaga lenni - hiszen valahová a többi, menő csaj alá helyezi magát a képzeletbeli ranglétrán.
- Hogy soha, senki nem hisz nekem... - dünnyögtem halkan az orrom alatt, és színpadias sóhajjal közelebb léptem hozzá, hogy az asztal szélére támaszkodva vessek egy pillantást a főzet receptjére. Jöhet a pókméreg. Aztán a disznópázsit, rendben. Az ajkaim némán formálták az olvasott szavakat, majd oldalvást rámosolyogtam a barnára, és megvontam a vállam. - Én sem hinném, hogy túl sok szalamandra jár önkéntes véradásra... de tudod, vannak állatok, amik sokkal, de sokkal rosszabbul járnak náluk.
Igen, valószínűleg éppen most szabadítottam el a poklot, és Bolygó kapitánya a Mágiaügyi Minisztert meghazudtoló beszédet fog lenyomni nekem itt helyben, de ez volt az igazság. A legtöbb szalamandra megúszta egyetlen tűszúrással, viszont számtalan faj számtalan példánya egészben repült az üstbe. Méghozzá élve.
A számat oldalra húzva vontam meg a vállam, és a lányról a mellette álló srácra vezettem át a tekintetem. A főzetük füstölt, ő meg - úgy láttam - a holdkővel bajlódott. Mégis mit akarhatott már most azzal a kővel? Mindenesetre az arca semmi jóval nem kecsegtetett. Egyszer tuti itt halok meg, gondoltam, majd visszasodródva a saját asztalunkhoz, futtában néztem rá a partneremre.
- Nagy hatással lehet rád Mácsai tanárnő - komoly arccal tértem ki azonnal a válaszadás elől, habár kár is lett volna tagadni, a kérdése semmi perc alatt férkőzött be a gondolataim közé. Nem ismertem a választ, vagy ha mégis, akkor sem akartam szembenézni vele. Az igazság nem festett valami jól; évekkel ezelőtt volt az utolsó komoly párkapcsolatom, azt a nőt pedig, akivel a viszonyunkban a konzervatív eszmék is szerepet játszották volna, elszúrtam. Nadine-nal azóta sem találkoztam, az égegyadta világon semmit sem tudtam róla.
Aztán feltette a következő, szívemet kettéhasító kérdését. Az ajkaim észrevétlen záródtak össze, hogy egyetlen vékony vonalként jelezzék a lány számára: sem a bájitaltan óra, sem pedig az ismeretségünk nem indokolja az efféle kérdéseket.
- Ismert - feleltem mégis, az előzőeknél jóval mélyebb hangszínen. Az arcomon megfeszült egy izom, és számat összeszorítva figyeltem az előttünk hűlő egyveleget.
És csend. A válaszom ennyiben merült ki, nem követte folytatás, magyarázat vagy kiegészítés. A témát lezártnak tekintettem - ha nem is örökre, de a mai órára biztosan.
Az asztal megreccsent, ahogy elengedtem, és ellépve Fannitól visszatértem az üsthöz. Nem néztem rá, nem mosolyogtam, egészen úgy tűnhetett, ott sem vagyok igazán. A gondolataimba mélyedve bámultam a professzor urat, kezeimet közben a farmerom zsebébe csúsztattam.
- Az...? Milyen? - fordítottam arcomat Fannihoz percekkel később, szemeimben újra megcsillant a fény. Most már nem csak ő, de én is kíváncsi voltam. Maróti Fanni furcsa egy lány volt, úgy értem... a szó legszebb vonatkozásában volt az.
Felagund időközben járkálni kezdett, és ugyan nem a mi oldalunkon indult el, az üvegcsébe kitöltött egyetlen kövér csepp pókméregért nyúltam, és közelebb lépve a lányhoz, észrevétlen adtam át neki.
- Ha ideér az öreg... - suttogtam a feje tetejének, majd az arcomon felsercenő borostát végigsimítva tettem egy nagyobb kört az asztalunk körül. Mintha ott se lennék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tekintetem lassan kúszik egyre feljebb, miközben azt próbálom kitalálni, mégis melyek lehetnek azok az olyan helyek, de egészen meglepődök, amikor felérve az arcáig észreveszem hogy ő is engem néz. A pillanatnyi értetlenség gyorsan szétoszlik a szemeimben, melyek beinni próbálják azt a különleges zöldet. Vajon milyen színeket kellene használnom, hogy kikeverhessem? Úgy hiszem több lenne benne a barna és a sárga, mint a zöld. A tekintetében van valami, ami miatt szeretném hirtelen elkapni róla az enyémet, vagy a hajam mögé rejteni az arcomat, de képtelen vagyok rá. Csak nézem és várom, hogy történjen valami, bár igazából nem vágyom rá, hogy bármi felébresszen ebből az állapotomból. Mikor elfordul, én még mindig ugyanúgy állok, csak szemei helyett az arccsontján, orra vonalán siklik végig a tekintetem. Végül én is inkább az üst felé fordulok.
 - Kíváncsi lennék, hogy néz ki egy ilyen jel - vonom meg a vállam, és örülök, hogy egyáltalán tudok beszélni. Az előbb úgy éreztem, hogy teljesen elfelejtettem hogy kell. - Na, meg tényleg nem lenne rossz tudni hova tetováltathatnék teljes lelki nyugalomban. Mert hát a fenekemet se szokták a szüleim gyakran látni, de azt egy tetoválószalonban se villantanám meg. Úgy sejtem te se éppen erre utaltál.
Fél szemmel rásandítok, majd vissza a könyvre, amit már csak megszokásból teszek, úgyse tudom, hogy éppen hol tartunk. Ami eddig teljesen értelmetlen szavak halmazának tűnt, az most se lett világos. Mégis, ez az óra nem olyan rossz, mint amilyen általában szokott lenni.
 - Most mondanám, hogy ez a te hibád... - tárom szét a karjaimat, de rögtön vissza is húzom őket, amikor közelebb találom magamhoz, mint eddig. Egy pillanatra furcsa ütést is érzek a mellkasomban, amire homlokráncolással felelek. Csak nem leszek rosszul, annyira béna azért nem vagyok. Akkor meg...?
De erről el is feledkezem, amikor szóba hozza a legnagyobb problémámat ezzel az órával, meg úgy konkrétan a varázsvilággal. Tudják ezek az emberek egyáltalán, hogy mi az a pergamen? Hogy mennyi lényt ölnek meg csak azért, hogy ők kényelmesebben élhessenek? Azt hiszik jobbak, mint a muglik, pedig aztán...
Veszek egy mély levegőt, még a szemem is lehunyom hozzá. Valami megnyugtatóra akarok gondolni, és rögtön egy furazöld szín rémlik fel előttem, amitől rendesen zavarba jövök. Megrázom a fejem, ajkam lebiggyesztem, végül sóhajtok.
 - Ne provokálj! A prof kidob, ha nekiállok megint nagyelőadást tartani az állatok és lények jogairól - fújok kissé dühösen és zavarodottan. Nekem ez nem csak egy vicc, én teljesen komolyan gondolok minden egyes szót.
Kölcsönkenyér visszajár. Ő az én gyengéimet próbálja kitapintani, és bár nem cserébe, de úgy tűnik nekem is sikerül valami hasonló. És a kérdés végül be is talál. Bumm! Összezárul, becsukódik, visszavonul. Sosem érzem a határt. Talán mert én olyan ember vagyok, akinél nincsenek korlátok.
Nem tudom mit tehetnék, hogy oldjam a hangulatot, ami megdermedni látszik a teremben uralkodó meleg ellenére, így inkább nem is csinálok semmit. Tekintetem az ujjaira téved, szinte látom körülöttük a lángokat, és kiszalad a számon egy nem átgondolt megjegyzés. De újra rám néz, és ettől valamiért nyugodtabb vagyok, mintha az előbb nem rontottam volna el semmit. Pedig tény, hogy a tapintat nem az erősségem. A kérdés viszont fogós.
 - Olyan... - kezdem, de aztán becsukom a szám és megrázom a fejem. Nehéz elmagyarázni valamit, amit érzel ugyan, de nem értesz. Sokszor kívántam már, hogy egyszerűen csak átadhassam valakinek az érzéseimet, ez nagyban megkönnyítené a kommunikációmat. - Furcsa, ha azt mondom, hogy harmonikus? Igen, eléggé - húzom el a szám mielőtt válaszolhatna. - Régen láttam az unokatesómat hegedülni. Neki azt mondtam, olyan a játéka, mint egy piros toll. Puha és könnyed, de feltűnő.
Elmosolyodok, mikor felidézem az emléket, és ez segít abban, hogy végül rátaláljak a megfelelőnek érzett szavakra:
 - Olyan, mintha hegedülnél - vonom meg a vállam végül. Lehet, hogy hülyének néz, de elég nehéz egy érzést úgy megfogalmazni, hogy az mások által átélhető legyen. - A mozdulatok pontosak és lendületesek, ahogy a vonó siklik a húrokon. És a tűz a dallam, olyan érzésem van tőle, hogy ha igazán figyelnék, hallhatnám is. De... gondolom ez hülyeség - nevetek fel kissé kényszeredetten, majd az ajkamba harapva elfordulok, bár eddig is csupán a kezeit néztem el-elgondolkodón.
Mikor a kezembe nyomja az üvegcsét értetlenül nézek utána, majd hangjára a tanár felé fordulok. A prof nem hülye, tudni fogja, hogy nem az én érdemem, hogy még nem robbant fel az üst tartalma, és bármi csodát is talál benne, az pont azért olyan, mert egy ujjal sem értem hozzá. Évek óta szenved velem, ismer, tudja mire számíthat, ha én is megjelenek az órán. Felesleges ezt tenni.
És tényleg annak tartom, mégis megteszem. És ezt legalább annyira nem vagyok képes megmagyarázni, mint ahogy a tűz dalát sem hallom, de valahogy jól esik látni ahogy az a csepp az üvegből kiszáguldva eléri végcélját, és bármilyen apró is képes a nagy egészen is változtatni. Szinte megbűvölve figyelem a főzet színeváltozását, miközben ajkamon szétömlik egy mosoly.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szép, formás feneke volt - nos igen, jól sejted, kedves olvasó, abba, hogy ennek az információnak birtokába kerüljek, már első találkozásunkkor kellő energiát kellett fektetnem. Így pedig, azt gondoltam, egy visszafogott, elegáns tetoválás sem mutathatott volna rosszul rajta, azonban én sem tudtam elképzelni ezt a lányt a hátsóján Mentsük meg a bolygót! jelképekkel. Egyébként is, ami szép, azt hagyjuk meg önmaga tündöklésében, érintetlenül. Már hogy érintve, csak épp... egészen másként.
- Az unokatestvérem, aki lány, tetőtől talpig tetovált - szólaltam meg az üst fölül, míg ellenőriztem a főzet állapotát. - És elismerem, rohadt menő és nagyon jól néz ki, de... ha a barátnőm lenne, nem szívesen jelennék meg vele hivatalos helyen.
Annak ellenére sem, hogy Rebeka egy-két ügyes bűbájjal a testét takaró összes motívumot eltüntetheti néhány múló órára. Azt már hozzá sem tettem, hogy nem is járnék vele. Nem tudtam nőként tekinteni valakire, aki nem látszott ki a torzítások alól. Furcsa, régen egyáltalán nem zavart az ilyesmi, viszont ahogy idősödtem és értem, egyre inkább taszítottak a piercinges és tetovált lányok. A női test számomra egy ideje már úgy volt tökéletes és vonzó, ahogy volt. Önmagában.
- Tudom, hogy te elrejtenéd - fűztem még hozzá gyorsan, nehogy azt higgye itt nekem, hogy nem figyeltem rá. A pillantásom közben végigszántott a termen, de végül így is az ő arcán állapodott meg. Zöldjeim az ajka és íriszei között ingáztak, a szám közben lassan szóra nyílt, ám hiába, ha a végén egyetlen árva hang se jött ki rajta. Hiszen nem kérhettem arra, hogy a kedvemért gondolja át még egyszer, mint ahogyan nem mondhattam azt sem, hogy a szépségébe bolond volna belerondítani. Csak néztem őt, és míg kerestem a megfelelő szavakat balommal megtámaszkodtam az asztalon. - A nővérem rendszeresen készít mozgó mintákat, és biztosan szívesen segítene neked formába álmodni a vágyad.
Remek! Mindent akartam mondani, csak épp ezt nem. De már mindegy volt, kimondtam, és egyébként is, az ő teste, az ő döntése. És ha már csinálja, legalább Sáránál tegye. Benne bíztam. A gondolataim közé mégis beette magát egy kellemetlen képzet, hogy milyen kár is lenne, ha... hiába néztem az üstöt meg az alatta táncoló lángokat. Pedig gyönyörűek voltak.
- Megint? - pillantottam rá egy leplezni kívánt vigyorral, mikor fújtatva kifakadt. Tekintetemben játékos fény csillant, ahogy halk kuncogással átsandítottam Felagund professzorra. Szegény pára, ezek szerint nem csak velem kellett megküzdenie az évek során. Csoda, hogy idejekorán megőszült? Már majdnem tényleg megsajnáltam. A férfit nézve szólaltam meg ismét. - Kíváncsi vagyok mikor megy nyugdíjba.
Ha engem kérdeztek volna, úgy felelek: soha. Őszintén úgy gondoltam, hogy az öreg ebben a teremben hal meg - és nagyon bíztam benne, hogy nélkülem, bár a közvetlen szomszédunkban dolgozó srác erőlködését elhallgatva nagy esély volt rá, hogy mindannyian itt pusztulunk.
Mikor Fanni keresni kezdte a szavakat, amelyekkel leírhatja, milyennek lát engem és a tüzet, hirtelen mozdulatlanná dermedtem. Úgy éreztem, mintha a vérem egyszerre megalvadt volna a vércsatornában, a szívem viszont hevesebben vert. Ritkán hallottam magamról, még ritkábban hallgattam végig. Nem szerettem, ha tudatlanok véleményt formáltak rólam vagy a pyromágiámról. Azt meg mégannyira sem, ha olyanok álltak elő a farbával, akik jól ismertek. Nem fogadtam el bárkitől kritikát, legtöbbször nem is engedtem senkinek, hogy a tetteim mögé lásson.
Voltam én és voltak mások. Én magamnak éltem, egyedül én tudhattam mit miért tettem. Nem bírálhatott akárki, szemtől szembe legalábbis, mert az arcomon megfeszült ínnal, abban a pillanatban hagytam faképnél. Majd én azt tudom. Teszem, ahogy nekem jó.
Nehéz ember voltam, magának való, rosszul alkalmazkodó.
Fanni viszont... a testem ugyan ellenkezett; az ajkaim szorosan egymáshoz tapadtak, az ujjaim alulról préselték az asztal szélét, bütykeim elsárgultak a szorítástól. Tágra nyílt pupillákkal meredtem az üstre, nem néztem a szavait kereső, dünnyögő lányra, elhittem, hogy nem érdekel, bármit is mondjon, nem számít.
Azután...
- Igen - feleltem elborzadva. A hangomat alig lehetett hallani, magam sem értettem, mi történt. Hunyorogtam, a szemeimben lévő döbbenet egyre csak erősödött. Csendes sóhajjal vakartam meg az arcélem, és a fiolát a barna kezébe adva elindultam az asztal körül.
Távolról figyeltem a lányt, aki úgy tűnt, érti a kapcsolatomat a tűzzel, noha ez nem jelentette azt, hogy ért engem is. Vagy, hogy ismer.
Felagund Fannival szemben, kezeit a háta mögött összefűzve pillantott bele az üstbe, amelybe a lány éppen most cseppentette bele a pókmérget. Abból, hogy a férfi nem szólalt meg, társam pedig elmosolyodott, arra következtettem, hogy a főzetünk fehérré színeződött. A tanár úr hátranézett a válla fölött, tekintete az enyémbe ivódott. Végül továbbindult, egyenesen a holdköves srácékhoz. Én szórakozottan fürkésztem Fannit, a mosolyát, ami engem is mosolygásra késztetett, meg a szemeit, amelyekből visszaköszönt az őszinte, tiszta öröm. Vajon ez lehetett az első sikerélménye bájitaltanból?
- Most add hozzá a disznópázsitot - mondtam neki, mikor visszaértem mellé, és alkarjaimmal az üst mellé támaszkodtam. - Utána kevergesd, óvatosan, lassan, az óramutató járásával megegyezően.
Szerettem volna, ha megtapasztalja, milyen érzés efféle sikereket elérni. Milyen érzés az óra végén a legjobb főzet készítőjének lenni. Merthogy biztosan tudtam, miénk lesz az elismerés.
- Igazad van - szólaltam meg később, arcomat felé fordítva. Az ujjaimat imaformára fűztem össze, tördeltem a bütykeim. - A lángoknak tényleg van dallamuk.
Amit úgy hittem, a sorstársaimon kívül egyedül én hallok. Nem voltam benne biztos, hogy Fanni tudta, miről beszélt az előbb, hogy hallott bármit is, de a szavai elindítottak egy addig ismeretlen úton. A pillantásommal fogva tartottam, nem eresztettem, ha nem nézett rám is őt néztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Köszönöm, de azért még átgondolom ezt, mielőtt megkérnélek, hogy hozz össze vele egy találkozót. Kíváncsi lennék, hogy milyen érzés, ha én vagyok a vászon, ugyanakkor nem tudom mi értelme lenne, ha utána nem mutatom meg. Elvégre egy alkotásnak nem sok haszna van, ha senki nem látja - fejtem ki gondolataim, és közben a Lin karján repkedő pillangókra gondolok. Ő például mindig le akar beszélni róla annak ellenére, hogy a sajátjaival semmi problémája, és már Alex sem morog miattuk... túl gyakran. Szerinte az ember egy tetkónál sosem áll meg, és nekem nem állna túl jól. Persze én ezt eddig mindig elutasítottam gondolván, ha eldugom, akkor nem számít, ha nem áll jól. De arra még sosem gondoltam, hogy valaki emiatt nem állna mellettem szívesen. És ez egy elég lelombozó gondolat.
Megkísérel felidegesíteni, de a prof elég jól tudja szankcionálni a kirohanásaimat, hogy próbáljak minden erőmmel lenyugodni, és ez egész jól sikerül, főleg amikor meglátom, hogy vigyorog. Nem tele szájjal, de azért látom rajta.
 - Szerintem soha. Kísértetként is itt lesz, és még a dédunokáimnak is azt fogja mesélni, hogy milyen béna voltam az óráin - kuncogok rajta, bár közben arra gondolok, hogy nem volna rossz, ha a mugli tanárok szelleme is errefelé kísértene. Az egyikkel szívesen összefutnék.
Társalgásunk közben apránként megfeneklik, és úgy tűnik, hogy a tűzzel kapcsolatos mondandómmal végleg zátonyra lököm. Félve felpislantok az arcára, mert valamit megint elrontottam. De ezen nem tudok változtatni. Ez csupán egy érzés, és még csak az sem biztos, hogy jól sikerült átadnom. Nem vagyok elemi mágus, nem tudhatom, hogy ő miként viszonyul a tűzhöz. Lehet, hogy degradálónak érezte a véleményem.
A kezembe nyomott üveggel viszont sikerül nem elrontanom semmit, és az efeletti öröm kissé elfeledteti velem sikertelen kommunikációs kísérleteimet, ezért amikor már újra mellettem áll rámosolygok. Igazából azt lenne kedvem mondogatni, hogy "Hűű, láttad?", de bizonyára látott már ilyet, én meg nem vagyok óvódás. Csak szörnyen gyerekes.
 - Ha elfelejtkezem róla, hogy ez itt valójában micsoda - bökök ujjal az üst tartalma felé -, akkor egészen jó mókának tűnik. Vagy legalábbis nem olyan borzalmas, mint ahogy azt eddig gondoltam - helyesbítek kicsit, közben pedig megteszem, amire kér. A kevergetés sem egy bonyolult feladat, bár anyám már rég nem enged a konyhában bármit is csinálni, elvégre a gondolataim elég gyorsan elbóklásznak a készülő bármitől, ami miatt általában kiborulás, kiloccsanás, kikeverés, elégetés és hasonló, az ebéd minőségén csak rontani tudó dolgok, szoktak történni.
Kivételesen azonban nagyon koncentrálok - úgyhogy egyelőre baleset- és főzetpazarlásmentesen teszem a dolgom - emiatt egy pillanatra nem is értem, hogy helyeslése mire is vonatkozik. Szabad kezemmel eltűrök pár tincset a fülem mögé, szemöldökeimet összevonom, de bármennyire is szeretnék ránézni, hogy lássam az arckifejezését, nem veszem le tekintetem a készülő bájitalról. Ha már volt olyan rendes, hogy rám bízta, nem ronthatom el.
 - És te hallod is - bólintok rá, a hangomban nincs kételkedés. - Én csak... érzem.
Ez majdnem olyan, mint amikor tudod, hogy van ott valami, csak nem látod, de annál sokkal bizonytalanabb. Mint amikor úgy érzed, figyelnek. Nem lehet megmagyarázni, mert az elméd nem érti, de valahol mélyebben, ösztönszerűen egészen pontosan megtalálod a rád irányuló szempárt.
Végül nem bírom ki és ránézek, hagyom a szemeimnek, hogy beigyák a látványát, miközben kezem automatikusan folytatja tovább a keverést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Mondhattam volna, hogy ha szeretné, én szívesen kifestem; belopódzunk a kastély egy eldugott termébe vagy egy rég elhagyatott szobájába, ahol az ablakon át csupán egy szűk csíkban világít be a Nap, és a levegőben minden porszem látszik, ahol a saját létezésünk jelent mindent és ahol annyi ruhájától szabadulhat meg, amennyitől szeretne, azt sem bánom, ha meztelenre vetkőzik, és ecset helyett a színes festékekbe mártott ujjaimmal érek libabőrödző testéhez. Mondhattam volna, de már a fejembe fészkelő gondolat is annyira felizgatott, hogy széles, elégedett mosolyomon kívül semmi mással nem tudtam szolgálni.
- Örülök, hogy alszol rá még egyet - szólaltam meg később mégis, berekedt hangon, és rápillantva a lányra nagyot nyeltem. Az ajkaim elváltak egymástól, a beáramló dohos levegő hűvösét a fogaimon éreztem.
Aztán elfordultam, és fátyolos tekintetemet a professzor úrra függesztve igyekeztem elkalandozó gondolataimat is a valahol félúton elveszített, helyes mederbe terelni.
- Nagy családot szeretnél? - kérdeztem aztán, mikor kikuncogtuk magunkat a soha nyugdíjba nem vonuló és még kísértetként is Fannit ostorozó Felagundon. Valószínűleg rólam is mesélne ezt-azt az öreg, amit a gyerekeim előtt úgyis letagadnék, és amit aztán este, a hálószoba sötétjében vigyorogva vallanék be a feleségemnek.
Behajlított ujjakkal támaszkodtam a munkaasztal szélén, és az arcomon egy halványan felsejlő félmosollyal pillantottam a navinésre. A tekintetem elidőzött a vonásain, a barnás tincseit eltűrő mozdulatán, azon a néhány másodpercen, mikor az erős koncentrálásban észre sem vette, hogy rajta kívül már senki mást nem látok.
- Hálás vagyok azért, hogy itt lehetek, mikor megtapasztalod a siker érzését - mondtam neki, szavaim alatt végig a szemeit keresve. - És büszke is.
Fontosnak tartottam elmondani neki, hogy ha többé nem találkozunk, akkor is tudja, egyszer régen, azon a bájitaltan órán, a szalamandravér és pókméreg fölött valaki igazán tehetségesnek látta őt. És tisztának. Nem eviláginak.
Durva volt.
A percek teltek, az üstben a víz folyamatosan változott, hol kihűlt, hol felforrt, a színe és állaga is újabb és újabb oldalát mutatta meg nekünk. Én sokáig nem tudtam megszólalni, a gondolataim a lángjaimat fonták körbe, suta, tétova pillantásaim a lánynak szóltak.
- Ó, a...! - dörrentem fel visszafojtott hangon, a homlokomat mérgesen ráncoltam. Jobb tenyeremet dühösen csaptam az asztal szélének, majd a tanár úrra pillantottam. - Elfelejtettem, hogy van ez a... - szavaimat ugyan még Fanninak címeztem, de a végét már nem hallhatta, hiszen mérgemben elharaptam őket. Csupán egy futó pillantást küldtem felé, majd elindultam a professzorhoz, hogy hevesen dobogó szívvel elmondjam neki, most sajnos muszáj távoznom, mert Budapesten éppen ma van a Romániai rezervátum által tartott állásbörze. A fenébe is!
Ő biccentve engedett el, és bár sietve távoztam, az ajtóban még megálltam, és visszanézve Fannira valami olyasmit suttogtam neki, hogy bocsáss meg, de nélkülem is képes vagy rá!
A vonásaimba őszinte csalódottság költözött, ám egy hosszúra nyúló pillanat múlva, amíg zöldjeim a navinés lányéba kapaszkodtak, hangosan csapódott mögöttem a pince súlyos ajtaja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az a mosoly, az a mondat, az a pillantás... Valahogy úgy érzem valami több van mögöttük, mint amit láttatni engednek. De mi van, ha csak én gondolom így? Mi van, ha csak én szeretném, hogy többet jelentsenek, és emiatt látok bele olyasmit, ami valójában ott sincs?
A saját gondolataim hoznak zavarba, na meg mindaz, amit úgy hiszem, hogy ő gondolhat. Kissé nehezemre esik ezek után ránézni, de azért időnként a hajam takarásából, vagy amikor úgy sejtem, ő nem veszi észre, felé pillantgatok.
 - Nem tudom - ráncolom össze a homlokom. Nem gondolkodtam még ezen. A szűk családom csak három emberből áll, de gyerekkorom óta rengeteget vagyok az unokatesóimmal, és mivel nagypapáméknak négy gyermeke is született, a tágabb családom, nos... eléggé tág. Így lehetőségem volt megtapasztalni nagyjából mind a kettő előnyeit és hátrányait. De én úgy sem az, az ember vagyok, aki észérvek és racionális indokok miatt hozna meg egy ilyen döntést.
 - De ez nem is csak rajtam múlna. Jobb esetben két ember dönti el az ilyesmit. Egy alkalmas férfivel lehet akár nagy családom is, és ha csak a kicsi adatik meg, vele az is pont tökéletes kell, hogy legyen.
Valószínűleg naiv vagyok és álmodozó, lehet, hogy nem létezik az alkalmas férfi, de valamilyen jövőképet mindenki elképzel magának. Én nem egy rakásnyi unokát látok a jövőmben, csak egy kezet, amit megfoghatok, és ami nem hagyja, hogy elengedjem.
Mikor Noel azt mondja, büszke rám, belepirulok, holott a tekintetem értetlenséget sugároz. Bármit is csináltunk itt, tutira nem az én érdemem. Viszont jól esik az elismerése. Valószínűleg nem lennék béna a bájitaltanhoz, ha nem ragadtam volna le már az első évfolyam első óráján annál, hogy itt bizony kis és nagy állatok testrészeit, váladékait, folyadékait és egyebeit használjuk fel. Ő volt az, aki miatt hajlandó voltam a berzenkedésemet félretenni egy rövid időre, de ez egyáltalán nem biztosíték arra, hogy nélküle képes lennék bármire is. Mármint bájitaltanból.
És ez egy tökéletesen időzített gondolat! Mert pont most kell úgy döntenie, hogy lelép. Úgy érzem, hogy teljesen elveszett pillantással kísérem végig az útját a profig, aztán végig, amíg az ajtóhoz ér. Az is lehet, hogy kezdek lyukat égetni rá egy-két helyre, mert még egyszer visszanéz rám, de a buzdító beszéde valahogy nem ér célt. Hogy lennék már képes rá?! Egyedül?! Na, de ezt még megemlegeti. Elhívom valahova és tuti nem viszek nyugtatófőzetet. De azt hazudom, hogy igen. Ilyen könnyen nem szabadul meg tőlem. De nem ám!
Huhh, most mi következik?...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Maguknak még egyszer el kell készíteniük ezt a bájitalt, ha már ekkora felfordulást okoztak – mondja Felagund professzor nekem, meg Lilynek. Lilyt ma osztották be mellém először, és… nos, nem túl erős a kooperáció közöttünk, hogy szépen fejezzem ki magam. Én mindent pontosan szeretnék megcsinálni, szerinte ő is, de a végeredményt szanaszét láthatjuk a teremben. Nyilván azt is el kell majd takarítanunk, miután megcsináltuk a Goulens bájitalt. A többiek csendben összepakolnak, miközben néhányan cinikusan, vagy kárörvendően néznek minket. Nem szólalok meg, végül is igazuk van, bár nem mindenkinek sikerült a bájital, az övék legalább nem robbant szanaszét. Sérülés nem történt, de elég sok mindent beterített a mi szuper bájitalunk. Miután elmentek, sóhajtva fordulok a fekete hajú felé. Amúgy olyan nagy zöld szemei vannak, hogy félő, egyszer megszerzik trófeának őket, de tényleg!
- Ezúttal talán a könyv szerint kellene haladni – fújom ki a levegőt. Szerintem jól csináltam mindent, és ő lehetett a hibás, de ezt hogy mondjam el egy Levitásnak? Ők a tanulósok, nekik mindent jobban kellene tudniuk, vagy tévedek? Még az is lehet, hogy igen. Visszalapozok a könyvben az első lépésekhez, majd megint megnézem a hozzávalókat. Pleurisy gyökér; damijána; őrölt verbena; ragadós galaj; Rolló elixír. ~ Ó, a fenébe! ~
- Az elixírből ugye maradt még 4 csepp? – nézek rá. A fenének sincs kedve plusz húsz percet itt tölteni egy új elixír elkészítésével.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egyedül maradtunk, hála Merlinnek. Így most már talán jók lehetünk, nem fog zavarni minket semmi. Lily a szemmel verésben igazán jól teljesít, pár emberke elfordítja a fejét, amikor csúnyán néznek a hatalmas smaragdok. Végül bevallja, hogy az ő hibája volt, hát erre mit mondjak? Vállat vonok.
- Nem baj, azért vagyunk itt, hogy megtanuljuk. Majd legközelebb én leszek a robbantó – kacsintok rá mosolyogva, hátha egy kicsit visszahozza az életkedvét. Nem jó úgy dolgozni, hogy nem koncentrálunk. Oké, felrobbant, nem kellett volna, majd legközelebb sikerül. Az elixírből maradt még, akkor azzal nem kell foglalkoznunk, ez király!
- Hogy legyen, én mondom, te csinálod, vagy én csinálom, te mondod? Meg kell osztani a munkát, talán úgy sikerül. Persze a Pleurisy gyökér felvágását rád bíznám, abban jóval ügyesebb voltál – ismerem el, meg most nem kell versengenünk egymással. Itt most nem lesz +10 pont senkinek, sem levonás, amit egyébként már megkaptunk, csak csináljuk meg a teát, azt menjünk. Úgyis van még egy csomó beadandó.