Marcus

Miután meguntam a bejövőket nézni elkezdtem enni a fagylaltomat, közben pedig kibámultam az ablakon. Az utcán is rengeteg diák sétálgatott, valószínűleg mindenki kíváncsi a változásokra és most kihasználja, hogy nincsenek tanórák.
Sóhajtók, elképzelésem sincs, hogyan fogok beérni a kora délelőtti óráimra az első hétén. Hisz eddig tizenegy óra előtt semmi nem tudott felkelteni, bár tudtommal még nem is próbálkozott senki és semmi...
Kicsit arrébb tolom a megmaradt fagylaltom és gondolkozás közben a teámat kevergetem.
Ez az év egyel talán nem könnyű, hisz idén lekel tennem az összes végzős vizsgát, hogy elkezdhessem az auror képzést.
Amíg én ezen merengek valaki leül velem szemben és elkezd valamit hebegni. Ránézek a velem szemben ülő fiúra és elsőre egy paradicsom jut eszembe az arcáról, emiatt halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Aztán észre veszem a várakozó arc kifejezését. Enyhén megemelkedik a szemöldökön, vajon mit mondd hatott? Mivel a kis srác nem veszi a lapot abba hagyom a teám kevergetését és rákérdezek.
-Bocs, mondtál valamit?
Amíg a válaszra várok beszürcsölök a teámba.

Lith

Végighallgatta a lányt, majd elindult vele a tömött utcán, az orra után. Csakhamar elértek egy szakaszhoz, ahol vendéglők fogadták őket. Em be is ment a Lith által ajánlott Pillangó-varázs Étterem és Teaházba, és a lányra pillantott.
- Most...? Én nem ismerem itt a járást... - Őszintén szólva nem a varázskonyhával volt a baj, hanem azzal, hogy... Hogy Mily még nem nagyon járt étteremben, vagy a néhány alkalommal se ő intézte a rendelést. Ott legalább hallgathatta, hogy a szülei hogy kérik... De hát itt más, nem? Bár gondolta, hogy ha Lith is először jár a faluban, akkor ő se evett még nagyon itt...
- Mit is mondtál a származásoddal kapcsolatban, Lith? - Ezt csak úgy érdeklődésből kérdezi, mert hát először azt mondta, hogy mugliivadék, aztán arról mesél, hogy már várta, hogy ide járjon, mert a dédanyja is... Szóval Mily teljesen összezavarodott.
- Ki volt az utolsó varázsképességgel rendelkező családtag, rajtad kívül? De tudod, most csak az egyenes szálat számítjuk a családfán, nagybácsi, másodunokatestvér kizárva. - Mily hallott már róla, hogy aranyvérű nemesek körében használatos a negyed- és nyolcadvér kifejezés, és ha ez igaz, akkor biztos használhatja ő is. Reméli, hogy ezzel nem szeg meg semmilyen szabályt, ha leül egy szabad asztalhoz, majd amíg a lány, válaszol, az étlapot nézegeti.

Elmentünk a Pillangó-varázs Étterem és Teaházba. Tekintve, hogy dél körül jár, az utcák eléggé tömöttek.
- Most bemegyünk az étterem részlegére. Nyugi, én is először járok erre - bátorítóan rámosolygok. Nálam eddig az étteremben evés kimerült annyiban, hogy az Öreg Nyomdász Vendéglőben ebédeltem néha a volt osztálytársaimmal.
-Azt, hogy a dédim boszorkány és amióta az eszemet tudom, mindig mesélt a varázsvilágról. Tudod, a családunkban mindig is kihagyott 2-4 generációt a mágia, de mindig vissza tért - megvárom a következő kérdését, közben pedig azon gondolkodom, hogy miért van összezavarodva.
- A dédinagymamám, ugye. Aztán meg én sem otthon sem máshol nem használok olyan kifejezéseket, hogy negyed-, vagy nyolcadvér. Van még valami kérdésed? - Rámosolyodok, majd leülünk egy asztalhoz és elkezdem nézni a kapott két étlap egyikét. Remélem nem érzi magát kellemetlenül, hogy mugliivadék. És, mi van attól, hogy valaki mugli születésű? Szerintem semmi.

Lith

- Pontosan nyolcadvér vagy. - Jelentette be, miközben lapozott. Annyi minden van itt, és mind ki szeretné próbálni! Csakhogy a pénztárcája erre nem ad engedélyt... Mennyi is van benne? Talán 5 galleon? Valakivel mugli pénzről váltott a kastélyban. Sajnos könnyen át lehet vágni Emily-t, mivel itt ő nem tudja, hogy mi mennyit ér...
- Mit szólnál mondjuk egy finom citromfű-teához? Hidd el, nagyon finom!
Az ételek közül nem tudok dönteni. Te neked melyik tetszik? - Tényleg teljesen tanácstalan volt. És nem csak az ételt illetően. Hamarosan vizsgaidőszak, és ő meg beleáshatja magát a tanulnivalóba. Csak reménykedni lehet, hogy nem kap T-t. Jobbat biztos nem.  
- Megvan a délutáni napirend. Gitározunk, majd elmegyünk a könyvtárba, és megpróbálunk tanulni. Lith, hamarosan vizsgaidőszak! - Túlságosan izgult, és úgy érezte, hátránnyal indul a többi gyerekkel szemben. Hamarosan jött a pincér, és várta a rendelést.

Emily
Aki jó hatással van rám

Pénztárca

- Te ilyen gyorsan kiszámoltad, hogy hányad vér vagyok?  Kész vége, ha matek dogát kellene írni, te fogod! - Vigyorogva mondom. Aztán újra komoly leszek. Úgy tűnik, Live egész jó hatással van rám. Vagy legalábbis, nem voltak hirtelen hangulat változásaim. De hát, még nem szabad ezt a kifejezést elhamarkodni. A ruhám egyik eddig láthatatlan zsebéből előveszek egy pillangó mintás pénztárcát. Abban van ha jól tudom  legalább tíz galleon. Meg pár sarló és két tucatnyi knút.
- Felőlem. Végül is, szeretem a citromfüvet, citromfű teát pedig még nem kóstoltam. Egy nagy adag bolognai spagettit fogok enni.  Miért nem tudsz dönteni, mert bőség zavara van? Ha igen, akkor eljövünk ide többször is. Végül is, még  legalább 4 évet ide járunk - rámosolyodok.
- Oké. A tanuláshoz én nem annyit tennék hozzá, de az is rám fér már. Amúgy is, van ahol rengeteg a tananyag van ahol meg nincs is a tantárgyaim között. A gitározáshoz pedig pedig csak annyit kérdeznék, hogy majd mit gitározzak el? - Ez igaz. Tanulni is kellene, de már kétszer átolvasta a tananyagot. Gyakorolni is gyakorolt egyedül. Még be fog küldeni ma pár szorgalmit aztán meg menjen el valahova a tanulás. De hát, van egy olyan barátom, aki szinte biztos, hogy elrángat tanulni. Sőt, már biztos. De legalább gitározni fogok. Ami pedig tökjó.

Farkas Zétény
ruha

Roxanne MSV

Ági^^

Elmélyében máris túlpattantak az idegszálacskák, s úgy érezte minden egyes eltelő másodperccel csak egy újabb szalmaszínű hajszál hagyja el túlterhelt koponyáját. Agytekervényeiben más sem sétálgatott, csak a csillagzatok, bolygók, és égi jegyek szerinti jellemzése az embereknek. Pedig még csak az első tíz oldalnál tartott. Hogy rettegett volna Várkonyitól? Az egy igen enyhe kifejezés, olyan, mint amikor az orvosok azt mondják a tűre, hogy olyan mint egy szúnyogcsípés. Jó kis kamu, azt meg kell hagyni. Hacsak nem egy akkora moszkítóról van szó mint az ember feje, és a kis szívókája meg nem egyezik egy disznóvágó kés méreteivel. Na akkor lehet szúnyogcsípésnek nevezni eme eljárást, mely alatt az ember feje telljesen elzsibbad- nem mintha nem lenne eléggé zsibbadt az asztonómiától- és nem lát semmit, és olyan öt perc múlva elveszti az eszméletét. Viszont most ne gondoljunk ezekre. Kamilla épp próbál rózsaszín csillámpónikra koncentrálni, meg virágokra, vagy akármire aminek semmi köze nincs az egyre vészesebben közeledő vizsgájához. Szájához emelte kézfejét, s igyekezett minél diszkrétebben ásítani ahogy lehunyta szemeit, s ujjait a gőzölgő teáscsészéjére fonta. Erdeigyümölcs citrommal és mézzel. Titokban az istenek is ilyenre vágynak. Megnyugtatja az embert, és ellazítja, és feloldja, meg minden. Felmelígiti egy hideg téli napon.. Bár most elég meleg nyári nap van, de azért jó időnként a hidegre is gondolni.

Ági^^

Összességében nagyon belemerült a folyadék ízvilágának részletekbe bontásába, mármár azon agyalt, hogy a málnabokrot lepisilte-e egy medve. Bár jobban belegondolva erre lehet nem volt annyira nagyon kíváncsi, mármint azt beszívta a növény és átadta a gyümölcsnek.. Egyezzünk meg abban, hogy nem ürített a tövébe. Az mindenkinek jobb lesz. Ha nem félt volna attól, hogy egytől egyig mindenki hülyének nézi, ha egyszercsak elkezd random röhögni a saját gondolataitól, akkor most ott fuldokolna a fal mellett. Ám mint minden ilyen orbitális marhaságát, ezt is kénytelen volt abbahagyni, amikor a kellemes csendet egy- vagy inkább több-, nem épp oda illő hang zavarta meg. Valahogy olyan volt az egész, mint amikor elkezd esni az eső, s az addig tisztának vélt pocsolya aljáról felkavarja a koszt, és rájössz hogy nem is tiszta. Hogy miért hasonlított ez az egész erre, arra még nem jött rá, de majd ha pihentebb lesz biztos meg fogja találni az összeköttetést. Aki a puszta gondolatokat össze tudja kötni az illuminátival, az erre is képes lesz. Kissé bosszúsan kereste a hang gazdáját, majd mikor tekintete találkozott Gostiéval, önkéntelenül is viszonozta a másik vigyorát. Hiába, ez egy ragájos dolog, még akkor is ha az ember agykapacitása egyezik egy zombiéval, és ezt tükrözi az arca is.
- Mond el, hogy melyik jegyben születtél, és én kimerítő jellemrajzot fogok elédtárni.- jelentette ki köszöntésül, miután átsétált a fiúhoz, s lehuppant vele szembe.- Ez nagyon úgy hangzott, mint egy reklám?- ráncolta össze szemöldökét. Óóó, Madagaszkár, meg a cápamentes övezete. Ahol amúgy lehet, hogy vannak gyilkos halak, csak őket nem találták meg.

Ági^^

Komolyan, ahogy ott ült és vigyorgott egészen addig, amíg Kamilla át nem cuccolt hozzá, a lány fejében az is megfordult, hogy valami bekattant a fiúnál és most bosszút akar állni valamiért, vagy el akarja rabolni.. Bár miért akarná elrabolni, amikor ott van neki Adri? Rabolgassa csak a barátnőjét, ne egy Kamillát. Bár ha bosszút akar állni, akkor lehet, hogy őt rabolja el hamarabb, mint a szobatársát. Most ha valaki olvas a gondolataiban- ami nem lehetetlen- biztos kiröhögi. De hát ez van, eléggé félelmetes tud lenni, ha valaki csak ül és villogtatja a fogait az emberre. Mikor leánykánk leült úgy a puha dologra, hogy még a teáját sem löttyentette ki, a másikra szentelte figyelmét, csakhamar meghallotta a kérdést is. Felvonta szemöldökét, s mosolyát visszafolytva billentette oldalra fejét. Mindezt egy időben. Ugye milyen bonyolult mozdulatsor?
- Nem úgy nézel ki, mint akit szétvet az izgatottság, úgy vár valakire. Szóval az illető vagy elment vécére, vagy nem akarsz vele találkozni, vagy nem létezik. Ha úgy nézzük, semmiképp nem lehetek a terhedre.- vont vállat. Szó mi szó, visszavághatott volna valami sokkal frappánsabbal is, elvégre ő egy Farkas, méghozzá Kamilla is, többre képes. Csak most valahogy nem mentek neki az ilyen dolgok.- Hacsak nem egy titkos találka kellős közepén vagy. Hmmmmmmmm, mit szólna ahoz Adri.- jelent meg egy mosoly arcán, amit gonosznak is lehetett volna mondani, ha a másik nem ismeri a lányt, aki pontosan tisztában volt azzal, hogy Gosti soha nem tenne ilyet. Vagy ha mégis, akkor pedig i ő, hogy ezt feltálalja a másik barátnőjének. Az egészhez semmi köze nem lenne, így nem avatkozna bele, és ha mégis kötné valami szál a helyzethez, akkor sem tenne ilyet. Az mindenkinek rossz lenne. Remélve, hogy háztársa ezt nem vette komolyan- elvégre tőle semmi ilyet nem szabad komolyan venni- elméjében keresgélni kezdett a horoszkópját jellemző sorok után.
- Anyukáddal tuti jó a kapcsolatod.- kezdett bele kissé hunyorogva, a hatás kedvéért. Ha az ember jobban odafigyelt, hangjában fellelhető volt még egy kevéske irigység is. Kiskorában minden, amire vágyott az az volt, hogy jóba legyen az anyjával, és az hercegnőnek, vagy manónak, vagy akárminek szólítsa, csak ne szörnyszülöttnek.- Nosztalgikus vagy, és az első randitokon biztos volt gyertya, meg félhomály, meg ilyenek. Ömmm.... Lehet, hogy van egy csomó cuccod, amit már ki akartál régebben dobni, de utána rájöttél, hogy fontosak neked. Az is lehet, hogy mosol, főzöl, takarítol, bár ebben nem vagyok annyira biztos. Ömm.. Még most is lehet egy enyhe honvágyad?- az utolsó már inkább kérdés volt mint mondat. Remélte, hogy nem keverte össze a rákot mondjuk a Bakkal, vagy az Oroszlánnal. Az nem lett volna valami szerencsés.- Ja és elméletileg sértődékeny kell legyél.- jutott eszébe, majd összeráncolta homlokát. Mi van, ha mégis megsértődött az Adris megjegyzésre?- Ugye nem haragudtál meg?- kortyolt bele teájában, ahogy hátradőlve pislogott a másikra. Megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor az közölte véleményét a kezdőmondatról.
- Hála az égnek, már kezdtem félni, hogy hasonlít a Teleshophoz vagy az Ezo tévéhez. Astroshow.- forgatta meg szemeit. Jól esett valaki olyannal beszélni, akinek tudnia kell ezeket az eszement műsorokat. Tényleg, azok vajon még futnak az iparban, vagy eltűntek az éterben?
- Erdeigyümölcs citrommal és mézzel. A földi menyország. - vont vállat, majd megrázta fejét a következő kérdésre. Csak itt van. Hogy pihenjen. Bár a füstölőktől már fájni kezdett a feje. Asztrológia és füstölők egy helyen, ez sosem hangzik jól.

Ági
nyárias

Na jó. Lehet, hogy kicsit túlságosan is messzire ment. Szája lebiggyedt, s a szürke íriszekben tiszta megbánás csillogott. Ő azt nem gondolta komolyan, egyáltalán nem. Ő csak megpróbált viccelni, ám úgy tűnik nem nagyon jött be. Pedig tényleg nem akart semmi rosszat s az, hogy megbántsa a másikat még csak meg sem fordult fejében, csak akkor jutott eszébe mikor az csapkodni kezdett azzal fenyegetve, hogy puszta véletlenségből leveri.
- Ne haragudj.- nyöszörögte, s hallatszott hangján, hogy menten elbőgi magát a puszta bűntudattól. Elég hamar fel lehetett benne kelteni, főleg az ilyen kivételesen élénk pillanataiban.- Nem gondoltam komolyan.- tette hozzá, ahogy bizonytalanul belekortyolt a teájába merő vigasztalásképp. Bár mikor felvázolta mit is sejt a fiúról a horoszkópja alapján szemeiben még lelkesség és izgatottság csillogott remélve, hogy eltalálta, ám mindezek mostanra kihunytak, mint amikor kiég egy villanykörte, vagy elfogy a gyertya s kialszik a láng. Legszivesebben megkérdezte volna tőle, hogy miért beszélne már Adrival róla, vagy bárki másról, bárki mással, ám ezt meghagyta magának. Még a végén az is csak egy rossz mondat lenne, valami amit a másik félreért.
- Következőre hibázni fogok.- mosolyodott el kissé bizonytalanul remélve, hogy ezzel kiengeszteli a másikat. A teás kijelentésre sűrűn bólogatni kezdett.
- És akkor nem leszel megsértődve? És nem fogsz haragudni sem?- kérdezett rá, elvégre jobb mindenben biztosra lenni. És amúgy is, ő nem szeretett senkivel sem rosszban lenni, főleg nem egy olyan emberrel, akivel egy házban laknak.

Ági
nyárias

Bár az is lehet, hogy túlreagálta ezt az egészet. Felettébb hajlamos az ilyenekre. Átlépni egy láthatatlan határt, érzékenyebben viseltetni dolgok iránt, mindez nap mint nap megeshet vele.
- Csak tényleg nem úgy gondoltam, egyáltalán nem nézek ki belőled ilyeneket.- rázta meg fejét, szemei méretei még mindíg egy dióéval vetekedtek.- És tényleg hozok neked teát. Mármint, érted na.- tette hozzá, ám a szavak valahogy még mindíg nem akartak előjönni, így az egész mondandója leginkább egy értelmetlen fecsegéshez hasonlított. Sokadjára megfogadta magában, hogy legközelebb mindent kétszer is átgondol, mielőtt hangot adna neki annak ellenére, hogy tudta, ez maximum tizenöt percig fog tartani. Ellenben a jelenlegi hangulatával. A naívsága után ez volt a második legrosszabb tulajdonsága. Rettentő hamar, egyik percről a másikra képes megváltozni a kedve, s ha egyszer mardossa valami, akkor az jó ideig ott is marad. Szó sincs arról, hogy haragtartó lenne, vagy esetleg a másikat hibáztatná emiatt. Az egész csupán annyi, hogy amúgy sem egetrengető önbecsülése még mélyebbre taszítódik s rádöbben, mennyire is gyerekes és idegesítő tud lenni. Mindezt persze önmagával beszéli meg, így esélye sincs megtudni mi a véleménye egy adott személynek erről az egészről. Az egészben az a legviccesebb, hogy mindigis megvolt a véleménye az ilyen emberekről, s szépen lassan ő is ilyenné vált. Azzal a különbséggel, hogy ő senkinek nem beszélt a problémáiról illetve a lehető legtávolabb állt tőle az önmaga sajnáltatása. Szerencséjére jött is a kérdésáradat, ami legalább egy kis időre elterelte figyelmét az önpusztításról. Halvány mosolyt varázsolt arcára, ahogy a vele szemben űlőre vonva figyelmét vállat vont.
- Jó nagy. És igen, eléggé. Mondjuk nem hittem, hogy ennyi folyósó lesz, meg lépcső, meg ilyenek. De végülis gondoltam rá, hogy hasonlítani fog egy labirintushoz.- gondolkodott el megint egy pillanatra, majd folytatta.- Jól érzem magam.- bár mindenhol jól érezte magát, ahol nem volt ott az anyja. Akire lassan már még haragudni is elfelejtett. Szomorú sem volt amiatt, amiért megkeserítette az életét. Egyszerűen semlegessé vállt. Bár biztos volt benne, hogy amint újra haza kerül, az az asszony fel fogja hozni a sérelmeit és a szemére hányni. Amik hol is kezdődtek, lássuk csak.. Nehéz a döntés aközött, hogy megszületett és aközött, amikor megtudta, hogy az édes pici lánya boszorkány. Ágoston most nagyon emlékeztette a volt pszichológusára, még bagolykő előttről, s egy pillanatig leírhatatlan vágyat érzett arra, hogy kiöntse a szívét. Utálta, egyszerűen utálta mikor ilyen volt, túlságosan is érzékennyé vállt a külvilággal szemben, s annyira, annyira el akarta mondani valakinek az egészet. Az álítólagos evészavart, amit mások közöltek vele, ő viszont minden erejével tagadta és ellenkezett, meg a családját, mindent. Eljutott odáig, hogy már csak a hangokat kellett volna kiadnia, megfogalmazni mindazt, ami ebben a szerencsétlen viselkedésében benne tombol, ám egyszerűen képtelen volt rá. A szavak megakadtak torkán abban a szorító gátban, ami mindigis ott volt, ha erre került sor. Kissé összerezzenve rázta meg fejét mikor rájött, hogy már percek óta néz kifejezéstelen arccal a lassan kihűlő folyadékba, majd ismét vállat vont.
- Nincs semmi fontos.- nézett a másikra. Hazudni. Na azt nagyon tudta annak ellenére, hogy mindigis utálta. Mondjuk most biztos nem fogja elhinni neki, talán ha nem kalandoztak volna el a gondolatai. Az is lehet, hogy a fiú még beszélt is hozzá közben, vagy esetleg kitört egy háború, bár felőle akár egy meteor is becsapódhatott volna a közvetlen közelébe, akkor sem vette volna észre.

Ági

Elmosolyodott a másik kijelentésére, majd újra vállat vont. Hát ha nem, akkor nem. Sosem volt az a fajta, aki nagyon erőltette a dolgokat. Felajánlotta, hogy tényleg kifizeti neki, visszautasította, ez van. A téma átterelődött valami sokkal semlegesebb dologra, amiért hálás volt. Letette a csészéjét a kis asztalkára, majd összefonva ujjait ejtette kezét ölébe.
- Az, hogy félek, nem kifejezés.- rázta meg fejét, kissé kínosan elmosolyodva. Igazából az is lehet, hogy nem is egy akkora nagy dolog, mint ahogy ő azt elképzeli. Ám bármikor fennállhat az eset, hogy a fejében levő hatalmas kavalkádnak köszönhetően össze fogja keverni az anyagokat, és csupa értelmetlen dolgokat fog írni a kérdőívre.- Igen, még csak most érkeztem Madagaszkárra, és máris tele van az agyam bűbájokkal, meg seprűkkel, számokkal..- rázta meg fejét. Mondjuk senki nem mondta, hogy könnyű lesz.. Az újabb kijelentésre nem állta meg, hogy fel ne kuncogjon. Nem kinevetni akarta, egyszerűen csak jött a késztetés fentről. Ez egy olyan dolog nála, amit nem lehet kontrolálni, és általában a leglehetetlenebb és legrosszabb élethelyzetekben tör elő.- Bocsáss meg, nem téged nevetlek.- rázta meg gyorsan fejét, ezzel megelőzve egy újabb szerencsétlen helyzetet. Még egy félreértés tényleg nem jönne jól.
A másik bíztatására, miszerint beszéljen arról, ami már évek óta bántja elhúzta száját, s inkább elnézett mellette, a falat szemlélve. Nagyon.. Érdekes. Mély levegőt vett, ahogy újra és újra megfogalmazta magában, majd megrázta fejét. Képtelen rá, egyszerűen, fizikailag képtelen.
- Eddig nem nagyon beszéltem róla senkinek. Nem arról van szó, hogy nem bízok benned, vagy valami. Egyszerűen csak.. Nem vagyok képes rá.- mosolyodott el bocsánatkérően. Az igazság, amit még magának sem akart bevallani valójában az, hogy félt az egésztől. Ez volt a lehető legnagyobb titka- bár az evészavara látszott rajta, mármint negyvenhárom kilóval nem nevezhető se izmosnak, sem pedig húsosnak-, s valósággal rettegett attól. Ez úgy hangzik mint egy rossz életunt, depressziós duma? Kétség kívül. Hogy Kamilla ilyen lett volna? Egyáltalán nem. Már rég túltette magát az egészen. Persze ettől függetlenül valahol még fájt, de elfogadta a helyzetet.

Gosti, a lelki szemetesládám

Na jó, ez már kezdett nevetségessé vállni. Gyerünk Kamilla, ha belekezdtél, hát mond el. Összeszorította ajkait, ahogy kapargatni kezdte tenyerén a bőrt. A vizsga mindahoz képest, amit itt készül kiadni magából egy kis muslica. Mondhatná azt is, hogy "nem értenéd", meg egyéb ilyen emeletes marhaságok, de akkor végképp szánalmasnak tüntetné fel magát. Szerinte legalábbis.
- Jártam már pszichológushoz. Bagolykő előtt.- sóhajtott fel. Kész, ennyi, megadta magát, a legappróbb nyomástól. Jellemző.- És ugye csak apám varázsló. Anyám egyszerű mugli. És amikor összeházasodtak, még nem tudta, hogy apám nem olyan mint ő. De persze utána megtudta. Elfogadta, remélve, hogy a lánya "normális" lesz.- mormolta, felszisszenve a "normális" szócskánál.- Viszont utána kiderült, hogy mégsem lettem normális. És ennyi.- vont vállat, szomorúan elmosolyodva.- Egyik napról a másikra változott meg. Azt mondta korcs vagyok. Szörnyszülött.- halkult szinte suttogássá hangja, ahogy könnyei mardosni kezdték torkát, majd szemeit is.- Lehet, hogy nem hangzik akkora nagy was ist dasnak, de akkor is. Egy anyának szeretnie kéne a gyerekét, nem? Annyira... Szánalmasnak érzem magam.- sóhajtott fel, kerülve a fiú tekintetét. Tessék. Itt volt. Elmondta. Sajnáltatta magát. Pont azt csinálta, amitől undorodott.- Beszélünk valami másról?- rázta meg fejét, ahogy egy kicsit a kelleténél erőtelljesebben törölte meg arcát.

Gosti, a lelki szemetesládám.

Ahogy kimondta, szinte azonnal meg is bánta. Remek, most a másik nagy valószínűséggel azt hiszi róla, hogy valami önpusztító depressziós, érvágós kis akárki. Nem mintha baja lett volna az ilyen emberekkel, egyszerűen csak ő nem volt ilyen. Szerette az életét, szerette önmagát az egészséges keretek között, szerette azokat akik körüleötte vannak. Az anyját mondjuk nem, de arra ugye megvolt a saját maga oka. Amit mostmár az egyik prefektusa is tudott. Megkérte volna, hogy ne mondja el senkinek, de bízott abban, hogy Ágoston nem fogja fogni magát, és elújságolni az első szembejövő embernek. Nem tűnt olyannak. Persze nem mintha olyan sok élettapasztalatot szerzett volna eddig az embereket illetően. Viszont mostmár megtörtént, ez van. Nem tudja visszaforgatni az időt, és meg nem történtté tenni az eseményeket. Az élet megy tovább. Micsoda világrengető gondolatok. Edictumba velük.
Mikor a fiú felvetett néhány esetleges megoldást, amik talán működhetnének, megrázta fejét. És most kivételesen tényleg átgondolta, mit fog mondani. Nem akart olyannak tűnni, aki mindenáron el akarja hitetni vele, hogy tizenöt évesen milyen világfájdalmas, meg satöbbi. Főleg nem úgy, hogy ezek nem is igazak.
- Próbálkoztam. Nem ment. Az egész semlegessé vált.- vonta meg vállát, remélve, hogy tényleg úgy hangzott, amilyennek szánta. Vidámabb téma, vidámabb téma.. Lássuk csak.
- Mi volt eddigi életed legboldogabb pillanata?- mosolyodott el. Ez elég vidám kell legyen. Más boldogabb dolog jelenleg nem igazán jut eszébe. És amúgy is, ezzel talán többet meg fog tudni a másikról. Elvégre, ha már elmondott neki egy ennyire komoly dolgot, még akkor is, ha ezzel leginkább önmagának tett jót. Megelőlegezte a bizalmával. Ez azért elég érzékeny dolog.

Maxmillian Healson
egy szabadhétvégén, szombaton délután :3

Jó idő van. Madagaszkáron melegebb volt, de itt is jó idő van. A helyzet pedig az, bár ebbe eddig nem igazán gondolt bele, hogy idén, még nem evett fagylaltot. Épp ezért felbuzdulva a melegen, és azon, hogy szabadhétvége van, nyakába vette a falut, és elhatározta, hogy keres egy fagyizót. Korábban erre nem volt szüksége, de biztosan tudja, hogy van. Elvégre sokakat látott, és lát most is, fagylalttal a kezében mászkálni.
Mostanra egészen szépen rendbe jött a bőre és már nem olyan rák vörös, mint a nyaralás alatt és közvetlen utána volt. Fekete ujjatlan, térdig érő ruhácskájában, hozzáillő fekete szandálban és egy szintén fekete táskával lépked a falu utcáin. A táskában ott lapul Ede, a gólymók is, de most nagy valószínűséggel szundít a lány pénztárcáján.
Haja kibontva, s szépen rugózik a vállain, ahogy vidáman lépked. Időnként megfeledkezik magáról és hangosan is dúdolászni kezd, de amikor elkapja egy-egy másik járókelő pillantását rögtön elhallgat. Így érkezik meg a Cukrászdához is, és nem is habozik sokáig. Miután a kirakaton keresztük meggyőződik róla, hogy a jó helyen van, mosolyogva nyit be a helyiségbe. Biccent az esetlegesen felé pillantó kiszolgáló személyzetnek, majd nézelődni kezd, hogy hova is ülhetne. Végül egy ablak melletti két személyes kis asztalkán akad meg a szeme és célba is veszi. Ott aztán az árnyékos oldalra ül, hogy ne süssön a szemébe a nap. Táskáját felteszi az asztalra, s kipillant az ablakon, amíg odaérnek hozzá a különböző finomságokat bemutató menüvel.
Beszívott ajkakkal bök rá a fagyisra, majd mikor megkapja, rámosolyog a pincérlányra. Rögtön ki is nyitja a finomabbnál finomabb fagylaltokat bemutató lapot, de csak nézegeti, hosszú perceken keresztül. Nem valószínű, hogy egy hamar dönteni tud majd. Egyszerűen, minden túl finomnak látszik.

Mezősi Nyeste Veronika

Madagaszkáron nem volt semmi érdekes, viszont itt Bagolykőn elég sok dolog van. Például vegyük akár magát az iskolát. Rengeteg diák, és mind-mind egy különböző egyéniség. Nem épp erre számítottam. Arra, hogy jól látható klikkesedés lesz, a mugliivadékokat kicsúfolják és megszégyenítik meg ilyenekre. De itt teljesen más a helyzet. Ha az apja tudna erről, már rég kivette volna az iskolából.
Most épp a faluban vagyok, a legnagyobb húgomnak kell szülinapi ajándék. Nem épp egy olcsó meló, inkább 2-300 galleonos, de azért megéri mert akkor béké hagyja az embert. Vagy ha nem akkor ez van. Pearl nagyon-nagyon el van kényeztetve. De nem érdekel, ha boldog lesz akkor megéri. Amúgy is, apa hetente ad annyi zsebpénzt mint amennyi egy aurornak az évi keresete.
Miközben sétáltam az utcákon, megláttam egy cukrászda feliratát: Czukorvarázs Cukrászda. Bementem, érdekelt, hogy mi van ott. Mikor körbe néztem, megláttam egy kétszemélyes asztalt, ahol egy lány ült. A haja vörös, a szeme kék. Döntöttem. Oda sétáltam hozzá, majd megszólítottam.
- Szia! A nevem Maxmillian Healson, szabad ez a hely? - Kérdezem mosolyogva.

Maximillian Healson

A döntéssel nem halad, már jó 10 perce bámulja a kínálatot, s már kétszer is megkérdezték sikerült-e választani. S bár kedves volt a lány, Nyeste kezd ideges lenni, hogy a végén kiteszik és még csak nem is fagyizott. Pedig nagyon szeretne, csak hát... a választék... túl nagy! Otthon neki apuka mindig citromos, meg vaníliás fagylaltot vett, néha esetleg csokisat. A navinés azonban most határozottan valami mást szeretett volna kipróbálni, ami nem is volt nehéz, hiszen tényleg, minden, de mindenféle ízű fagyi szerepelt a cukrászda kínálatában, ráadásul többféle csinos kelyhet is lefotóztak, s hangzatos nevekkel látták el az ilyen finomságokat. Tulajdonképpen a kép nézegetése is elég volt már a lánynak. Tartott tőle, ha ilyesmit kér, akkor nem tudja majd megenni, mert kész művészet, ahogy kinéz a dolog és sajnálná.
Már-már épp elhatározza, hogyha legközelebb odajönnek hozzá, akkor csukott szemmel rábök valamire és azt kéri, amikor hirtelen megszólítja egy fiú. Pislog kettőt, szétnéz, megállapítja, hogy van hely bőven, de udvariatlan sem akar lenni, így miután teljesen biztos benne, hogy neki szólt a kérdés, lassan bólint, majd a kezével is int a fiúnak, hogy üljön csak le nyugodtan.
Ezt követően visszatér a fagyislap tanulmányozásához, úgy, hogy egészen elbújik a lap mögött. Igazán nem tudja, miért akart a másik pont vele szemben helyet foglalni, de neki végül is teljesen mindegy. Jó félpercig bámulja megint a lapot, amikor rájön, hogy a másik bizony bemutatkozott ő viszont nem. Le is csapja a menüt, kicsit talán hangosan, mert össze is rezzen a hangtól, és bocsánatkérően pislant a másikra, majd a táskájába nyúl, kiveszi a jegyzetfüzetét és egy tollat, s szép gyöngybetűkkel leírja a nevét:
Mezősi Nyeste Veronika

Mezősi Nyeste Veronika


A fejével bólint, hogy szabad. Félénk, ez az első dolog ami eszembe jut róla. Félénk, és bátortalan. Elkezdem olvasni az étlapot amit a pincér hozott. Rengeteg olyan étel van, amit rögtön megszeretnék kóstolni.
A lány hirtelen lecsapja az étlapot és elő vesz egy jegyzetfüzetet. Valamit ír rá. Mikor megmutatja, a következő áll rajta: Mezősi Nyeste Veronika. Szép név, egy szép lányhoz. Egy fél percig még nézem az étlapot, majg megszólalok.
- Szép a neved, Veronika. Ha nem akarsz beszélni, bőven elég ha bólitasz, vagy rázod a fejed - kedvesen rá mosolygok. Attól, hogy valaki nem beszél, attól még remek beszélgető partner lehet. Mint például a kisebbik húgom, Annabeth. Ő is keveset, szinte alig beszélt.
- Meg van már, hogy mit kérsz? Mert nekem még nem. Van testvéred? Mert nekem van két húgom, Pearl és Annabeth, továbbá egy öcsém, Richard - elvigyorodok. Lehet, hogy ilyen, de attól még jó fej.

Maximillian Healson

A fiú egyelőre nem csinál semmi különöset. Nyestének rögtön feltűnik, hogy ő is csak a kínálatot vizsgálja, s ebben zavarja meg a csapkodása, de nem különösebben zavartatja magát. Nem szidja meg a másik, így nyugodtan írja le a nevét a lapra és egészen megkönnyebbül, hogy nem kap buta kérdéseket, hogy most miért nem beszél, hanem beérik azzal ha bólogat. Elmosolyodik és határozottan bólint. Igen ő is pont így képzelte. A nevére tett megjegyzést pedig, mondhatni elengedni a füle mellett. Persze majd megírja Apukának, de mivel ez a szülei érdeme, nem az övé, nem igazán tudja, hogyan reagálhatna rá.
Mivel a bemutatkozást, még ha kissé sután is de megoldotta visszatér a menühöz és azt kezdi ismét nézegetni. Az újabb kérdésre, meg megrázza a fejét. Ő bizony még nem választott, fel sem pillant, inkább lehunyja a szemét, hogy az előbb kitervelt módszerrel döntse el, mit is fog megkóstolni. Bal kezét felemeli, picit megmozgatja az étlap felett, majd lesúlyt, s mutatóujjával az egyik fagylaltkehely képére érkezik. Ahogy a szemeit kinyitja, csak a képet nézi meg, a nevét, és a benne levő finomságokat nem olvassa el. Biztos benne, hogy mennyei lesz. Most pedig, hogy választott, kicsit közelebb tolja a lapot Maxhez, hogy neki is megmutassa, miről is van szó.
Persze jön még egy kérdés, amire megint csak rázza a fejét, hiszen nincs testvére, majd figyelmesen hallgatja a másik beszámolóját a sok-sok - Nyeste szemében legalábbis - gyerekről a családjukban.
Végül visszahúzza a füzetet, amibe az előbb írt, s most a neve alá, az alábbi rövid üzenetet írja le bal kezével:
Nekem csak Apukám van. - A végére viszont rajzol egy mosolygós fejet is, mert azért nem rossz dolog ez, sőt, nagyon is jó. Ő teljesen elégedett. Egy pillanatra azon is elgondolkodik, hogy kérdez valamit, de ismét melléjük lép egy pincér, hogy a választásuk felől érdeklődjön, s most már, boldogan kapja a kezébe a menüt, hogy ismét rábökjön az előbb választott finomságra, majd a fiúra néz, vajon ő tudott-e már választani?

Csendben van. Még nem választott, bár én azt fogom tenni, hogy ecc-pecc-kimetsszelek fogom eldönteni. Az, hogy nem beszél engem egyáltalán nem zavar. És aztán? Mi van attól, hogy valaki ilyen? Az ég világon semmi. Semmi azaz semmi. Nothing, rien, nichts, nada. Vagyis semmi.
Visszatérek a menühöz, de félszemmel őt figyelem. A rengeteg fagyit olvasom, közben pedig már a jövőmön gondolkodok. Ha minden jól megy, elvégzem az auror szakot és aztán pedig a fél családfám a börtönben fog ülni. De, azért nem kellene ennyire előre sietni. Még csak elsős vagyok, nem pedig ötödikes.
Ránézek Nyestére, aki bal kézzel írt egy dolgot. Azt, hogy neki csak apja van. Viszont oda rajzol mellé egy mosolyt, hogy jelezze, így is jó neki. Van egy olyan érzésem, hogyha egy napot kellene eltölteni a testvéreimmel, két féle dolog lenne. A : beszédes lenne és boldog. B: nagyon megijedne. Inkább a B.
- Szerintem én így találomra fogok mondani egyet. Hidd el, ha találkoznál a tesóimmal, amikor nem fegyelmezik magukat akkor biztos, hogy nem irigyelnél. Van kedvenc színed? Nekem a kék és a fekete.
Bátorítóan rámosolygok. Nem kell megmondania, elég ha bólint.