Az utóbbi hetekben kialakult egy rutin, amit ha nem is tartott be szigorúan, apróbb módosításokkal ehhez szabta az estéjét. Alkonyattájt kiment az erdőbe vadászni a tesztrállal, összekötve az erdőjárást azzal a muszáj testmozgással, ami nélkül képtelen lett volna létezni. Nem volt egyszerű lépést tartani a nála jóval nagyobb és gyorsabb lénnyel, de Moonyban dolgozott az ösztön és mindaz, amit belénevelt, így sosem távolodott el tőle nagyon, vagy ha valamit elejtett, akkor bevárta. Mostanra elérte a végső méreteit, száznyolcvan centin fölül állapodva meg, így több mozgást és több élelmet is igényelt, ezért igyekezte nem korlátozni, csupán arra ügyelt, hogy mindig kapcsolatban maradjanak. Közben figyelt és tanult- az erdőről, ahogy Moon látta, magáról a lényről, a gondolkodásáról. Lassan két éve ismerték egymást, mostanra nem okozott gondot a társalgás, bár vadászat közben csönd volt, többnyire már csak akkor beszélgettek, ha jóllakott. Közben figyelte az időt, hogy visszaérjen, mire bezár a falatozó, bár néha egyszerűen bestiástul állított be, ha késésben volt. De ma minden összejött, így miután levedlette a vizes és sáros szerelését, valami szárazabbra és tisztábbra cserélve, egyedül toppant a bolt elé, hopponálással megspórolva a kertből idáig vezető utat.
Benyitott, egy csipetnyi melodimágiával leplezve jöttét, hogy sem az ajtó, sem a felette lógó csengő ne árulja el. A helyiségben már nem voltak vendégek, a székek az asztalokra rakva, a padló még helyenként nedvesen csillogva jelezte, hogy nemrég tették ki az utolsó emberek szűrét, hogy felmoshassanak. Hallgatózott, azt próbálva megállapítani, a személyzet hazament-e már, miközben egy szárazabb sávot választva a konyha felé sétált. Nem kerülte meg a pultot, csak átdobta magát fölötte, puhán landolva mögötte- itt is minden tisztára mosva állt, várva a holnapi nyitást. Az egyetlen fényforrás felé tartott, hogy az ajtón belesve találja meg végül a szőkét, akinek mormolását a bejárattól hallotta- ételneveket sorolt, előtte egy pergamen hevert, ami fölött egy penna lebegett, sorban leírva azt, ami valószínűleg a holnapi menü lehet. Egy másik listán az utóbbi időben főzött dolgok és az szerepelt, mennyi kelt el belőlük, ezzel vetette össze az ötleteit. Mögé sétált, lehajolva átölelte, válla fölött lesve rá a papírra.*
- Segítsek?-*Kérdezte halkan, mert tudta, hogy Arvid ilyentájt már fáradt szokott lenni, és ő is szívesen lelépett volna már, hogy hazamehessenek és ejtőzhessenek egy kicsit. Az egész napos egyedüllét és munka után mindenképp ki akarta sajátítani a szöszit, még akkor is, ha néha csak elnyúltak egymás mellett, miután kitúrta a macská(ka)t az elcsigázott Arvid öléből.

Kon
(november 10.)

Arvid csendben tette a dolgát, mint minden este. Miután a többieket már hazaengedte, ő mindig leült, és átnézte a napi számlákat, megcsinálta a kasszazárást, és összeállította a másnapi menüt az aznap következő nemzetiség alapján. Megtehette volna, hogy mindig csak váltogatja a kész menüket a hét napjain, de szerette, ha mindig volt valami újdonság is a repertoárban, mert annak örülni szoktak a vendégek, és ő sem unt bele olyan könnyen a menük készítésébe. Pedig mióta megnyitottak, már jó sokszor készítette el újra és újra ugyanazokat az ételeket, noha nála az a mondás kevéssé állná meg a helyét, hogy bekötött szemmel is tudja már mindet.
Tűnődve támasztotta hát most is a fejét az egyik tenyerében, miközben másik kezével az asztalon dobolt, és igyekezett fejben összerakni mindent, néha egy-egy szót odavetve a pennának, amit az aztán készségesen le is jegyzett a pergamenre. Úgy gondolta, hogy van még pár perce Kon érkezéséig, hát nem siette el a dolgot. Jó volt ilyenkor az étteremben lenni, még ha nagyon fáradt is minden nap végére, de maga az a gondolat, hogy valami hasznossal töltötte az idejét, elégedetté tette őt, főleg, hogy ilyenkor már csak pár perc választotta el attól, hogy újra Konnal lehessen.
Aztán persze alaposan meg is lepődött, mikor hirtelen átölelte valaki hátulról. Nem mondta volna, hogy megijedt, mert más nem közeledne hozzá ilyen hangtalanul, és nem is zárná a karjaiba, de azért kétségtelenül összerezzent egy pillanatra. A hang viszont bizonyosságot adott neki, és elmosolyodott.
- Nem kell, már végeztem - válaszolt, kezeit Kon karjára simítva, hogy aztán felé forduljon, csókot kérve. - Gyere, raktam el neked ennivalót - kelt föl a szőke az asztaltól, kézen fogva társát, és a külső helyiségbe vezetve. Út közben összeszedte a két tányérnyi ételt a tálcán, amit félretett, levest és paradicsomos tésztát, aztán az előtérbe érve megállt, hogy megmelegítse őket.
- Válassz addig édességet meg üdítőt a pultból - javasolta Konnak, majd a kellő idő elteltével az egyik eldugott asztalnál szervírozta a vacsit. Szerencsére itt az étteremben is ügyesen jött-ment, főleg ha nem voltak itt vendégek, akiknek a kitartott lábukban felbukhatna.

Gilbert.

Arvid
[november 10]

Sikerült hangyányit a másikra ijesztenie, de csak pár pillanat kérdése volt, hogy Arvid ráismerjen és újra ellazuljon. Úgy tűnt, pont jókor érkezett, ha most végzett a listázással, bár érezte a hangján, hogy ma is kimerítő napja lehetett. Nem bánta, neki is elég volt a bájitalfőzésből és szakdogázásból, még ha messze nem is annyira feszült tempóban teltek a napjai, mint két éve ilyenkor -a bestiagondozó központban töltött időszakokban gyakran egészen hasznavehetetlen állapotban esett át a küszöbön. Most egyébként is még valamit forgatott a fejében, aminek az előkészítése plusz időt követelt, úgyhogy tökéletesen beérte egy semmittevős, elhevert estével, amíg a Szöszit maga mellett tudja és lesheti szeme sarkából, színszomját csillapítva, hallhatja, érintheti, ízét és illatát lophatja. Lusta, játékos csókot váltottak és az ismerős, megunhatatlan érzésre jólesően morrant, ebbe sűrítve minden mondandóját. Aztán elváltak és a vacsora gondolatára kordult egyet a gyomra- ritkán esett meg, hogy ne lett volna éhes, főleg azután, hogy végigrohanta az erdőt. Hümmögött egyet válaszképp- mivel bólogatni nem lehetett- és elsétált a pultig. Igazából elsőre kiszúrta, mit akar, így válogatás helyett pár pillanatig Arvidon időzött a tekintete, ahogy az az étteremben mozgott és tett-vett. A fáradtság mellett elégedettnek is tűnt, sőt, a listából azt is tudta, hogy várja a holnapot, élvezte az egészet. Persze, nem a megélhetésük múlt rajta, de elfogultság nélkül állíthatta, hogy ha így lenne, akkor sem kellene aggódnia. Nem tette szóvá, mert feleslegesnek tartotta az ilyen kotyogást- Arvid anélkül is tudta, hogy jól végzi a dolgát, ő pedig alapból nem kételkedett, hogy ha a másik belevág a saját kis vállalkozásába, akkor szívvel-lélekkel csinálja majd, a többit pedig biztosították a képességei. Talán tovább tartott rájönnie, mivel szeretne foglalkozni, mint másoknak, de végre sikerült és élvezte. Igazából sosem rágták át, ki mihez akar kezdeni, nem szóltak bele egymás dolgába, de amikor arról volt szó, hogy segítsen berendezni és felkajtatni a szükséges felszerelést, nem kérette magát. Bízott a másik ítélőképességében és ez megadta Arvidnak is azt a függetlenséget, amire vágyott. Jó volt így látni, mert nem kevés küzdelem vezetett idáig, és bár sokszor manipulatív és nem teljesen tiszta húzásokkal, de elérte, hogy a vaksága miatt a másik ne zárkózzon el, sem a világtól, sem a lehetőségeitől.
Visszatért a választott süteménnyel meg egy üveg hűtött gyümölcslével (itt nem lehetett alkoholt kapni, fájdalom) és letelepedett a kis asztal túlsó oldalára. Annyiból jó volt itt, hogy sokkal közelebb ülhettek, mint odahaza.*
- Mmm...-*Az illatok csábítóan keveredtek, úgyhogy neki is látott, várva, hátha Arvidnak kedve támad beszélgetni, mert neki jelenleg nem sok mesélnivalója akadt.

Kon
November 10.

- Milyen napod volt ma? - kérdezte, mikor ő is letelepedett, hogy békés nyugalomban megvárja, míg Kon megvacsorázik. Ő már evett hamarabb, meg amúgy is nagyon eltelt már ilyenkorra az ételek illatával, szóval inkább csak egy pohár szénsavas narancslevet szürcsölgetett diszkréten. Csendesen beszélt ilyenkor, nem volt szükség a hangos szavakra, hiszen már nem zajongtak körülöttük emberek, és közel is voltak egymáshoz. A szőke amúgy is szerette kihasználni az asztal adta előnyöket, hát most is csak úgy mellékesen kinyújtotta a lábát az asztal alatt, hogy vádlijával a másikét érezze. Olyan apró kis érintés, de mégis jól esett az egész napos távollét után, megnyugtató volt Arvid számára.
Elnyomott egy ásítást, miközben az evőeszközök csörgését hallgatta, aztán a karjaira támaszkodva az asztalra hajtotta a fejét. Ilyenkorra már tényleg fáradt volt, főleg hétvégén, és nem volt egyéb vágya, mint hogy egy kiadós fürdés után elterülhessen az ágyon, Kont lehetőleg kispárnának használva. Most azonban talán a cukros üdítő miatt, de még nem akart ültő helyében elaludni, úgyhogy állával támaszkodott inkább a karjára, és úgy fordult Kon felé.
- Moony-t is hoztad? - kérdezte kíváncsian, mert ha igenlő lett volna a válasz, akkor hozott volna az állatnak egy kis maradék húst a hűtőből. A szőke nagyon jól elvolt a thesztrállal, elég gyakran lehetett őt a kerti hintán ülve látni, miközben épp csak lengedezett, és a bestiát simogatta, az meg néha a vállához nyomta az orrát. Jól elvolt egymással a két nyugodt lélek.
- Egyébként arra gondoltam, hogy nem lenne kedved koncertre menni? - vetette fel aztán a szőke. - Nana mondta, hogy lesz valami rendezvény a városban, amire menni akar, és hívott minket is.
A tanulással töltött hétvégéken Nana rendszerint még mindig Arvid nyomába szegődött, hiába tudta le a lány már hét közben az óráit, így aztán a szőke folyamatosan értesült Prága eseményeiről. Egy koncert pedig neki is megfelelt, hiszen azt hallani kellett, ráadásul Kon is szerette a zenét, hát hogy is ne szerette volna.

Az első elhangzó kérdésre egy picit behúzta a nyakát, ahogy az emlékek a fejébe tolultak és megpróbált egy olyan szót keresni, ami elég érzékletes, de még nem minősül hazugságnak - azzal pillanatok alatt lebukott volna.*
- Tűrhető. Semmi szokatlan.-*Értékelte végül és Arvid szerencsére nem láthatta, hogy a haja hejenként megpörkölődött- úgy tűnt, mindent, amit haladásnak könyvelhetett el a bájitalon, katasztrófa előzött meg, ugyanis ma sikerült alapos kis tüzijátékkal ünnepelnie meg a következő áttörést. Az ismét bombatámadás utáni látványt nyújtó labor azonban annak bizonyítéka volt, hogy a főzet végre  elkezdett reagálni a melodimágiára, ami négy hónap megfeszített munkája után jól jött. Igazából nem tudta, hogy örüljön-e; fogalma sem volt, hova vezet az az út, amit magának tört és hogy meddig tart kitaposni egy olyan keskeny ösvényt, ami legalább számára járható lesz. Rengeteg idejét felzabálta a kísérletezés és az idő, amit a tanév végéig adott magának, egyre rövidült, valódi eredményt azonban még nem ért el. A maradék majdnem nyolc hónap viszont még akármit tartogathatott és ennyit lelkifurdalás nélkül áldoz a további kísérletekre, de nem többet. Mindig is kétszeres sebességgel élte az életét, talán mert minden nyugalom ellenére sejtette, hogy nem fog hintaszékben megöregedni.
Arvid nyújtózkodására tért magához, megállva a jóformán automatikus kanalazásban, figyelve, ahogy a másik elfeküdt az asztalon. Elmosolyodott, tétlen bal kezével a szőke tincsek közé túrva cirógatta kicsit - elunhatatlan játéka volt ez, ilyen és ehhez hasonló helyzetekben. Végül is, a tészta elfogyasztásához is elég a jobbja, úgyhogy csak addig hagyta abba, amíg tányért cserélt.*
- Nah. Már otthon van, degeszre ette magát.-*A lovakkal ellentétben a tesztrált jóllakatni nem volt annyira nehéz, elvégre a hús jóval táplálóbb, mint a rengeteg száraz fű. Egy-egy jól sikerült vadászat után Moon elterült a kert valamelyik általa kedvelt pontján és halkan szuszogva aludt annak tudatában, hogy biztonságban van. Elég okos volt, hogy megkülönböztethesse a kerítéssel védett bentet a vadontól, ahol nem engedett volna meg magának ilyen luxust.
Visszatérve mugli ismerősükhöz azonban pár másodpercnyi töprengés után rájött, mi is lehet a titokzatos "rendezvény", amire a lány utalt és csendesen elröhögte magát.*
- Aha, szóval megpróbál bepalizni, hogy elkísérjük az Advikre. Ügyess.-*Kommentálta, miközben tovább evett, mert Arviddal ellentétben neki már volt szerencséje átvészelni néhány otaku-rohamot Nana részéről. Többek közt ennek köszönhette annakidején az első égkék, őrült sérót, bár tény, a festéket már ő csórta hozzá. Valahogy kételkedett benne, hogy egy többnapos animekarácsonyon a lány csak egy koncert erejéig szeretne bent lenni. Ráadásul nagyon is kinézte belőle, hogy esetleg a szöszi tudatlanságát kihasználva a tudta nélkül cosplayert csinálna belőle. Viszont ez eszébe juttatta, amit már Arvid ágynak dőlése óta latolgatott.*
- Terveztél valamit szerdára?-*Remélte, hogy a válasz "nem", mert sokat egyszerűsítene az ő szépen megkomponált programján, lévén csaknem az egész napra szüksége lenne a kivitelezéshez, és az előkészületeket már megtette. Mégsem akart túl hamar rákérdezni, mert ez egyértelmű jelzése annak, hogy ő készül valamire, lebukni pedig nem szándékozott, az elrontotta volna az egész meglepetést.

Kon
November 10.

Elmosolyodott a finom érintéseket érezve, és egy kicsit lehunyta a szemét. El tudott volna aludni így, de talán ezt most még nem kellett volna megcselekedni, úgyhogy nem sokkal később áthelyezkedett.
- Oh, kár - jegyezte meg halkan, de annyira azért nem lombozta le, hogy Moony már otthon van, hiszen így nem kellett sietniük, reggel meg majd meglátogatja a család legújabb tagját, hogy egy kicsit megszeretgesse. A szőke nem tudta felfogni, hogy egyesek miért félnek a thesztráloktól, miközben annyira kedves lények. Bár kétségtelen, annyira nem szívderítő, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki lássa őket, de ez a kitétel őt nem érintette.
Aztán mikor Nana jött szóba, Arvid kénytelen volt visszakérdezni.
- Advik? Az mi? - érdeklődött, mert hát még ha egyre inkább otthon is volt a cseh főváros mugli világában, az olyasmik, mint mondjuk egy animecon, neki még mindig rejtélyt jelentettek, ráadásul reflexből az ugrott be neki, hogy ez a szó mennyire hasonlít az ő nevére.
Felemelkedett végül az asztalról, és újra nyújtózott egyet, aztán új ötlete támadt, szóval áthúzta a székét Kon mellé, és átölte párja derekát, miközben fejét a vállára ejtette. Igyekezett nem nagyon akadályozni az evésben, de annyival jobb volt közel lenni, érezni az illatát.
- Szerdára? - emelte meg egy kicsit a fejét a szöszi, de aztán kapcsolt, hogy bizony, az lesz a negyedik évfordulója annak, hogy találkoztak. Ha nem lenne ennyire késő, és ő nem lenne ennyire fáradt, akkor egészen biztosan azonnal tudta volna, hogy a másik miért kérdezi, hiszen ez jeles nap volt az életükben, így viszont kellett az a töredék másodperc, amit a visszakérdezés adott gondolkodási időnek. - Nem, még nem jutottam odáig - mosolyodott el aztán szélesen a gondolattól, és még inkább bújni kezdett, mert hirtelen teljes erővel tört rá, hogy mennyire szereti Kont. Mikor ilyen sokat dolgozott, mint ma is, amúgy is hajlamos volt a szentimentális megnyilvánulásokra - na nem mintha alapból nem -, és most ez abban nyilvánult meg, hogy annyira a fiúhoz simult, amennyire csak a helyzet engedte.
- Miért, neked van valami terved? - tudakolta halkan, miközben Kon fülét kereste, hogy össze-vissza szuszoghassa mögötte a tincseit, mint valami túlbuzgó kiskutya, pedig csak az illatát akarta, és itt volt a legfinomabb a bőr, itt lehetett a legjobban érezni a bársony alatt a lüktetéseket.

Időközben leszámolt az utolsó tésztaszemekkel is, és mivel minden bestiális attribútuma ellenére sem nyalta ki a tányérokat, a desszertet cserkészte be következőnek. Közben Arvid, némi jóleső ejtőzés után elhúzódott a keze alól, feltehetőleg, hogy ne nyomja el a buzgóság. Amint lekanyarította a mandulatorta első falatját és bekapta, önkéntelenül is halk "mmm"-t hallatott- mint jókora késéssel kiderült, imádta a marcipánnal együtt, úgyhogy a vastag, ropogós csokiréteg alatti illatos, kandírozott gyümölcs- és manduladarabokkal teli édesség az abszolút kedvencei közé tartozott.
A blondiet nézve viszont új ötlete támadt, s egy kisebb darabot vágva le és tűzve a villájára, elhúzta a másik orra előtt- ha ő nem is, Arvid elég édesszájú volt és ez az erős, karakteres és édes aroma biztosan eléri nála, hogy reagáljon. Fel akarta csalogatni az asztalról, közelebb, mindig az utolsó pillanatban húzva el a villát és a süteményt, mígnem elég közel került ahhoz, hogy meglepetésszerűen megcsókolja. Gyerekes dolog, de néha erre támadt kedve és az örökös, dacos "miért ne?!" hozzáállása egy laza mozdulattal vetette a válla mögé az ezzel kapcsolatos gondolatait. Azt csinált, amit akart és egyébként se látta őket senki.
Ahogy Arvid átült, az asztalra könyökölt, hogy nyugodtan támaszkodhasson a vállára a másik, az evőeszközt meg átvette a másik kezébe, úgyis nagyjából egyformán bénázott vele mindkettővel. A kis dolgok, amiket erősen kellett tartani és finoman mozgatni, sosem álltak jól a kezében, köszönhetően a régi, rosszul összeforrt törésnek.*
- Egy nagy, japán animáció- meg képregényfüggőknek kitalált buláj. Bár ő váltig állítja, hogy színvonalas, előadásokkal, japán ételekkel, vetítésekkel, játékokkal, vásárral, koncerttel...Szóval ilyen négy napos össznépi mulatság.-*Neki egy darabig pénze, utána pedig kedve nem volt hozzá, csak nagyon érintőlegesen ismerkedett ezzel a kultúrával, de egyes szeletjeiből talán többet is látott a kelleténél.
A visszakérdezésre hümmögött, magában drukkolva, hogy ne azért gondolkodjon ilyen sokáig Arvid, mert már kiötlött valamit, végül azonban elképzelésének megfelelő választ kapott és halk mormolással hangot is adott ennek. A szöszi következő manőverétől egyszerre borzongott meg és támadt kedve harapni - valószínűleg nem szándékosan csinálta, de elérte, hogy Kon libabőrös legyen és a tarkóján égnek meredt minden pihe. Elfordította a fejét, a másik fülét keresve, hogy egy szót súghasson oda feleletképp.*
-Cюрприз.-*Könnyed, évődő hangsúlyt használt, mielőtt kölcsönkenyér visszajár alapon finoman megcsócsálta Arvid cimpáját, utána mintha mi sem történt volna, visszatérve süteményének romjaihoz.

Kon
November 10.

Arvid először rendkívül nagy galádságnak vélte az orra előtt elhúzott sütemény falatot, mert Konnak tudnia kellett, hogy egyszerűen képtelen rá, hogy ellenálljon neki, így aztán mindig egy kicsit előbbre és előbbre dőlt, hogy elérje végre. Ha egy kicsit is éberebb, akkor valószínűleg leesik neki, hogy mire megy ki a játék, így viszont igen csak meglepődött, mikor hirtelen megérezte Kon ajkait a sajátján. Belemosolygott a csókba, és így már egyáltalán nem bánta, hogy hol is van épp az édesség, mert sokkal jobb szórakozását lelte abban, hogy puhán visszacsókoljon.
- Cseles - suttogta, mikor szétváltak ajkaik, aztán ezzel át is rendezte soraikat, és odahúzódott Kon mellé.
Kívülről nézve érdekes látvány lehetett volna, ahogy egy cirka száznyolcvanöt centi magas srác bújni próbált egy nála kisebbhez, most mégis ez történt. Néha rátört Arvidra az érzés, hogy nem akarja többé elengedni párját, és ilyenkor ténylegesen meg is próbálta ezt megtenni, minden pillanatban hozzáérve. Azt a heves késztetést, hogy állandóan valakihez érjen az ember, csak azok ismerhetik, akik őszintén voltak már szerelmesek, Arvid pedig ilyen volt, ide s tova négy éve.
A magyarázatok hallva viszont egy egészen picit kizökkent.
- És oda akar velünk menni? - kérdezett vissza döbbenten. - De hát miért? Nekem ez totál ismeretlen dolog.
Igazából valamit gyanúsnak érzett Nana szándékaiban, mégpedig esélyesen teljesen jogosan, pedig a szőkének egyelőre még semmi fogalma nem volt arról, hogy mi is az a cosplay.
Aztán egy még az előzőnél is jóval érdekesebb dolog jött szóba, Arvid pedig kedveskedéssel próbálta kiszedni a másikból, hogy mit is tervez az évfordulójukra, de ahelyett, hogy Kon ezt közölte volna vele, ismét csak a mézesmadzagot húzta el az orra előtt, ez úttal verbális formában.
- Ну, это прекрасный... - motyogta a választ nevetve, mert időközben már jócskán szedett fel ő is orosz tudást Kontól, aki ugyebár valaha régen megígérte, hogy segít a kiejtésén. - Direkt csinálod, hogy még jobban várjam - vigyorgott a szőke, és a hangjában nem volt egy cseppnyi haragvás sem, hiszen ő nagyon is szerette a meglepetéseket, főleg a Konféléket.
- Fáradt vagyok - közölte aztán, visszahelyezkedve Kon vállára, bár igazából valami sokkal rózsaszínűbb megnyilvánulásra készült, de az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy attól inkább megkíméli kedvesét.

A szöszi ismét bedőlt ennek a régi és elcsépelt trükknek, mégsem volt kevéssé élvezetes újra és újra közel csalni a gyanútlan torkoskodót. Kon másnak nem mutatta ezt a játékos oldalát, bár kívülállók is elcsíphették párszor, ha eléggé belefeledkezett, de csak Arviddal tudta igazán elengedni magát, levedleni mindazt, ami az évekkel és emlékekkel rárakódott. Későn tanulta meg élvezni az ilyet, de nem volt olyan ördöngősen nehéz engedni ezeknek a szeszélyes kis késztetéseknek.
Már nem aggódott, ha a másik így próbált elrejtőzni- bár továbbra sem volt képes igazán empatikusan viselkedni, Arvid jeleit elég egyértelműen tudta értelmezni és ez a mostani egyszerűen annyit mondott, "fáradt vagyok, hiányoztál, törődj velem". Elrejteni ugyan nem tudta, ha akarja se, de hagyta, hogy kedvére odafészkelje magát, szabad kezével megborzolva a vállára ejtett fejet. Mostanra ő is eljutott abba a jólakott, egyre lustább állapotba, amikor már csak némi meleg víz és bármi ágynak minősíthető érdekelte még.
- Természetesen a show és a fényképek kedvéért. Amennyiben emlékszel még, mennyire élvezte a legutóbbi kiruccanásunkat, valami elég hasonlóra készül, bár kissé más témát adva alapul. Nem tudom, volt-e szerencséd a képregényeihez valaha.-*Nana sosem igyekezett titkolni, hogy Arvid mennyire kedvére való és mennyire hálás alanya a legtöbb hóbortjának, bár kizárólag azért lehetett még életben, mert tíznél is több éve ismerték egymást Konnal és tudta, hogy minden megnyilvánulása ellenére sem mozdulna rá komolyan. Abban az esetben semmiféle barátság nem mentette volna meg a rá váróktól.
Ami a lány jelenlegi kis hadműveletét illette, a nyakát tette volna rá, hogy valamelyik kedvenc BL művének valóságba átültetéséhez tartotta őket ideális alapanyagnak. Voltak fenntartásai ezzel kapcsolatban, bár alapból nem zavarta- szórakoztatta a polgárpukkasztás, viszont nem volt biztos benne, hogy szeretné végignézni, ahogy a szőkét is belerángatja (vagy épp terelgeti) valamibe, amiről a leghalványabb lila dunsztja sincs. Előbb ki akarta deríteni, mi is az eredeti ötlet, ami a koncertmeghívást szülte.
Ez az évődés is régi játék volt, bár idővel csak egyre érdekesebbé vált, ahogy Arvid megtanult jobban ellenállni a kísértésnek, hogy elárulja magát és meglepetéseit. Oda-vissza türelempróba lett belőle, aminek során próbáltak úgy táncolni a másik idegein, hogy az elszólja magát, de a Szöszinek most nem volt szerencséje.*
- Remekül látod a helyzetet.-*Dícsérte meg Kon, nagyrabecsülése jeléül megsimogatva a feje búbját is. A beszélgetés ezután kicsit szakadozottá vált- fáradtan mindig jobban vonakodott a szavaktól, inkább csöndre vágyva, valahogy ennyi idő után is megmaradt a gát, hogy csak úgy világba szórja a gondolatait. Mert mindenhez lehetett volna hozzáfűznivalója, locsoghatott volna a világba, de minek? Nem érezte sajátjának a szavakat. Helyette inkább a süteménye maradékaival foglalkozott, saját fogyasztásra jóval nagyobb és esetlenebb falatokat kanyarítva le, mígnem az utolsó morzsák csipegetéséig nem fajult. Arvid is hallgatott, hozzábújva és átmenetileg elveszve a saját kis világában, de hallhatta, hogy Kon már nem a villával kaparászik.*
- Akkor menjünk.-*Mosolyodott el, várva egy kicsit, mielőtt kibontakozott az ölelésből, hogy a mosogatóba rakja az edényeket. Visszatérve már gondolkodás nélkül nyúlt Arvid kezéért, hogy egyszerűbbé tegye az innen ki és utána a haza vezető utat. Nem maradt más hátra, mint bezárni a boltot és kötelező védőbűbájok kiszórása után lesétálni a maradék métereket a fagyos éjjelben.*

Mrs. Rutherford

Gilbert.

Kicsi sárkány

Túl volt élete első csókján. Még elgondolni is hihetetlen, nemhogy tudomásul venni a tényt. Márpedig ez volt a helyzet, és a lány egy cseppnyi megbánást sem érzett döntésével kapcsolatban. Egyre határozottabbá vált benne az érzés, hogy a sajátjának akarja tudni ezt a fiút, és ezért szinte bármire hajlandó lenne. Új volt benne ez a vágy, sosem tapasztalta még korábban maga részéről ezt a szinte mohó sóvárgást. És most mégis, ráadásul mindezt egy szinte idegen felé, akivel most találkozott életében másodjára, mégis úgy érezte, hogy már réges-régóta ismerik egymást. Folyamatosan figyelmeztetnie kellett magát, hogy ne feledkezzen el róla, mennyire keveset tud Noelről, de valahogy eredménytelenek voltak saját maga felé tett kísérletei. Ideje lenne beletörődjön, hogy az ifjú rellonos egyelőre elvarázsolta. Azt meg majd meglátja, hogy meddig tudja fenntartani ezt az állapotot, ez lesz számára az igazi kihívás.
A csók után várakozóan figyelte a másik reakcióit, ám azok megnyugtatóak voltak, nem tolta el már most randevújukat. A kis megjegyzésekre egy pimasz vigyor kanyarodott ajkaira, szemöldökei a magasba szaladtak, magabiztosan szólt vissza a fiúnak.
- Átvertelek volna? Mert mire számítottál?
Könnyedén tette fel a kérdést, ám a szemeiben lévő komolyság egyértelművé tette, hogy őszinte választ vár rá. Érdekelte, hogy milyennek látta őt a fiú, mi volt a véleménye róla első találkozásuk után.
Az udvarias gesztusra hálásan elmosolyodott, halkan elrebegett egy köszönömöt, majd megindult a helyiségbe. Visszatért önfeledt boldogsága, úgy érezte nem is a földön jár, hanem szinte lebeg felette, legalább egy jó húsz centivel. Végigjáratta tekintetét a kellemes berendezésű cukrászdán, majd egy szimpatikus asztalka felé irányította lépteit, hogy aztán helyet foglaljon mellette. Figyelte a fiút, ahogyan az vele szembe telepedett le, és még ezek az egyszerű mozdulatok is elbűvölték a maguk magabiztos eleganciájukkal. Kész, elveszett, ez immár biztos.
- Én is - bájosan rebegtette meg pilláit, ám ajkain huncut mosoly húzódott, élvezte, hogy ő is hatással volt a fiúra.
Lelkesen nyúlt az étlapért, ezzel előbbi mondatát megcáfolva, kíváncsian pörgette végig, hogy aztán hosszabban kezdje tanulmányozni az egyes süteményeket, édességeket. Talán még egy forró csokit vagy kávét is rendelne, ha lehetősége volna rá, ám a finomságok tekintetében teljesen tanácstalan volt, legtöbbjükről még csak nem is hallott korábban. Feltekintett a másikra, tőle remélve a megoldást problémájára.
- Ajánlj valamit, rád bízom magam - Pillantását a fiúéba fúrta, majd újra elmosolyodott - egyszerűen nem tehetett mást, valami furcsa öröm árasztotta el, valahányszor a rellonosra nézett.

Mrs. Rutherford

Nem a hölgy viselkedése miatt volt kicsit karótnyelt, Zoey igazán barátságosan állt a beszélgetéshez és a mozdulatai is közvetlenséget sugalltak, de Gilbert már így is boldog lehetett, hogy sikerült kontroll alatt tartania nervozitását. Élete során műveszetté fejlesztette, hogy bár tökéletesen tisztában volt azzal, mi történik körülötte, valahogy lélekben nem volt teljesen jelen, kicsit mindig a föld felett lebegett, megtartva a két lépés távolságot a valóságtól. Ez viszont luxussá vált, amit nem engedhetett meg magának, így maradt ő és a realitás. Hát, nagyon messze álltak a puszipajtásságtól.
- Köszönöm.-*Kortyolt a vízből, mielőtt a pár pillanatnyi csöndet kihasználva, körbenézett volna - menet közben is nézelődött, de most lehetősége nyílt részletesebben is szemügyre venni a dolgokat. A kávé fahéjjal keveredő illatát érezve vetett egy kíváncsi pillantást a tarka bögre felé is - nem mondhatni, hogy rajongott volna érte, bár nem is utálta, de még bőven távolt állt tőle az az idő, amikor hasonló koffeinbombákra szorul majd.
- A Levitásokkal jó tapasztalaim vannak.-*Mosolygott vissza, mert nem volt számára idegen a kékek mentalitása, bár saját magától sosem idegeskedett volna szorgalmikon és jegyeken, de szeretett olvasni, tanulni, rengeteg dolog érdekelte. Ráadásul a maid café kapcsán megismert emberek többsége is közéjük tartozott, ők pedig segítőkész, szeretnivaló személyeknek tűntek, bár azóta sem árulta el nekik, hogy Tyki Mikk valójában ő volt. A következő kérdés válaszán nem is kellett jóformán gondolkodnia.*
- Egyrészt, szeretnék a munkámmal pénzt keresni.-*Nem kívánt kitérni ennek az okaira, mert a legkevésbé sem illettek egy első találkozáshoz, teázóasztal mellé, és egyébként sem tartozott senkire, hogyan oldja meg a problémáit, mert mindenkinek megvannak a maga nehézségei. Az őszinte válaszhoz viszont hozzátartozott ez is.*- Másrészt, tavaly a levitások szerveztek egy egynapos rendezvényt, egy japán ötletet kölcsönözve rendhagyó kávézót nyitva. Jelentkeztem rá és nagyon, nagyon élveztem az egészet, a süteménydekorálástól a felszolgálásig. Ha választhatok, akkor vagy könyvekkel, vagy ehhez hasonló helyen szeretnék dolgozni.-*Ugyan fogalma sincs, milyen foglalkozást űz majd, ha elvégezte az iskolát, jelenleg tényleg így gondolkodott.
- Bármilyen információért hálás lennék, a munkaidőt, a pontos feladatot vagy a betanítást illetően. Maguk a teák is érdekelnének, tanultam az egyes fajták készítéséről, de a különféle keverékek és ízek kifogyhatatlanok.-*Többnyire a fekete és a fehér teákat kedvelte, főleg az édes, csokoládés, karamelles vagy marcipános variációkat, amik közt az egyik legnagyobb kedvence a meggyes-csokoládés fekete tea volt. Ebből még régebben kapott, és az utolsó pár kiskanálnyit egy gondosan lezárt dobozban őrizgette, maga sem tudta, miért, de valamilyen ünnepélyes alkalomra tartogatta a maradék Holdfény szonátát (ez volt a keverék neve). Erről jutott eszébe még egy kérdés.*
- Foglalkoznak egyébként tea árulásával is? Valaha jártam egy aprócska teázóban, aminek az alsó szintje boltként, az emelete teázóként működött. Sőt, lehetett saját teát keverni, csak fel kellett sorolni a kívánt ízeket vagy alapanyagokat. Lenyűgöző hely volt.-*Talán többet beszélt a kelleténél, de apránként kezdett megfeledkezni a szorongásáról és ez megoldotta a nyelvét is.

Kicsi sárkány ♪♫

Kíváncsian hallgatta a másik válaszát, mindig is fontos kérdés volt benne, hogy mások milyennek láthatják. Közben, figyelve a fiút, neki is eszébe jutott, hogy bent, a melegben ideje lenne megszabadulnia kabátjától, így pillanatok alatt veszi le azt, sáljával együtt, amelyet azzal a lendülettel bele is gyűr az egyik kabátujjba, hogy aztán azt a székére igazítsa. Közben megérkezett a várt válasz is, amely egy kicsit megdöbbentette a lányt. Hogy ő szenvedélyes lenne? Neki fel sem tűnt, hogy talán a vártnál nagyobb hévvel viszonozta a korábbi csókot, de ha így is történt, már nem tud rajta változtatni. Na nem mintha akarna, úgy tűnt, a fiút sem zavarja a dolog, így teljes nyugodtsággal tudott felelni, csak kissé jött zavarba a téma miatt, de ez meg sem látszott, mivel a halvány pír már eleve ott volt arcán.
- Nos, akkor számolj vele, hogy még okozhatok meglepetéseket.
Nem akart unalmasnak tűnni, így csak remélhette, hogy kijelentésével nem csak a levegőbe beszélt, hanem a későbbiekben sem lesz egyhangú a társasága a rellonos számára. Ám nem akart sokat gondolkozni ezen, mert érezte, akkor csak feleslegesen rágörcsölne a dologra, és törekvésében lehet olyanokat is megtenne vagy mondana, amik egyébként nem jellemzőek rá. Ezt pedig mindenképpen el akarta kerülni, őszinte akart lenni Noelhez, ha már a másik is megtisztelte ezzel.
Kérdése után az étlapból felpillantva tekintete egyből a fiú száját találta meg. Ahogy finoman beszívta alsó ajkát Lyrának komoly erejébe tellett koncentrálni a kellemes hangra, csak nehezen fogta fel a szavak értelmét. Csokis muffin, igen az jól hangzik. De nem lesz forró csoki, ezek után neki kávé kell, hogy magához térjen; igen, egy jó hosszú kávé, meg egy kis méz, hogy magára találjon.
- Ez a csodacsokis dolog jól hangzik, ellenben a békákkal most nem kockáztatnék, jó lesz nekem az egyszerű muffin. És hozzá mondjuk... - Még egyszer végigfutotta az itallap részt, hogy megbizonyosodjon róla, jól döntött: már a legelső alkalommal kiszúrta magának ezt a kávét, és szinte biztos volt benne, hogy ezt neki találták ki.
- Egy mézes lattét, igen.
Megerősítendő magát, kissé rá is bólintott mondandójára, amit a közben már megérkező pincérlánynak mondott. Miután Noel is leadta rendelését és a kiszolgáló is távozott, szemeit újra a fiúra emelte, tűnődve vizsgálta a már kedvessé vált vonásokat. Olyan keveset tud róla... Úgy érezte, mindenről hallani akar, ami a kis sárkánnyal eddig történt, hogy honnan jött, hogyan került ide, minek köszönhető, hogy az lett, aki. Kíváncsiságát kielégíthetetlennek érezte a fiú felé, szívesen hallott volna mindenféle viselt dolgáról, hóbortjáról. Elhatározta hát, hogy randevújukat egy kérdésözönnel folytatja, amely lehet kissé kellemetlenül érinti majd a fiút, de ha választ is kap majd rájuk, neki mindenképpen örömöt okoz majd.
Belefúrta tekintetét a jáde szemekbe, kicsit összeráncolta szemöldökét, hogy az elkövetkező pár percben elhangzó információkat emlékezetébe tudja vésni, majd kiengedte magából a már napok óta gyűlő kérdéshalom egy kisebb részét.
- Mesélj magadról. Hova valósi vagy? Vannak testvéreid? Mi érdekel? Mármint a csavargáson és bajkeverésen kívül.
Utolsó mondatára megeresztett egy játékos mosolyt, remélte, ezzel talán visszahozhatja a fiú kedvét, ha az előző vallatással elvette azt. Tudta magáról, hogy szinte megszállott érdeklődése riasztó, esetleg taszító lehet mások számára, de nem tudta visszafogni magát, már túl régóta foglalkoztatták ezek a dolgok, ahhoz, hogy ne használja ki az első adandó alkalmat, hogy választ kapjon rájuk. Remélte azért, hogy ezzel a húzásával nem ijesztette el magától a fiút, ha mégis... Nos, akkor valószínűleg az elkövetkező hónapokban maximum a szobatársai láthatnák a lányt.

Keiko

Eltartott egy darabig, mire Avery megtalálta magának a legszimpatikusabb helyet a faluban, de végül csak sikerült - ez pedig nem volt más, mint a csárda, ahol senki sem kérdezett tőle semmit, nyugodtan meghúzódhatott egy sarokban addig, amíg alkalmas emberre nem talált az üzleteihez.
Most is ide tért be a hideg elől, mert meg kell hagyni, nem vitte túlzásba az öltözködést. Egy fekete farmer volt rajta, sötét garbó, és felette az állandó bőrkabátja, ami így azért nem volt túl meleg gúnya. A haját mostanában festette szőkére, miután megismerkedett egy erre alkalmas varázslattal, de nem bánta ezt a lépést - bizonyos szempontból hasznos volt számára, hogy így még inkább hasonlít egy lányhoz.
Az őt körüllengő sötét aura miatt talán meglepő lehetett, hogy csupán vajsört kortyol, de nem ejtették a fejére, hiszen épp elég volt, hogy kiszökött esténként a nemrég felfedezett titkos alagúton át, ha még az ital kesernyés aromáját is megéreznék rajta, akkor biztosan rászállnának. A cigi füstjét is mindig el kellett nyomnia valamivel.
Az utóbbi időben rengeteget haladt a varázslatok terén, mert rájött, hogy nagyban megkönnyítik az életét. Eszes volt és könnyen tanult, ami nagyon hasznosnak bizonyult egy teljesen más világ felfedezése közben. Ami viszont kétségtelenül hiányzott neki, az a lusta pengetés a basszeron, és bár az anyja utána küldte a gitárt, az itt teljes mértékben hasznavehetetlennek bizonyult. Ez után határozta el, hogy noha az akusztikus gitár nem a kedvence, de a legközelebbi pénzből, amihez hozzájut, azt fog vásárolni.

Avery

Az egész délutánt kinn töltöttem a szabadban. Pontosabban az erdőben, ahol sok időt töltök az utóbbi nem is tudom hány hétben, de kifejezetten jól érzem magam ott. És eddig még nem is buktam le, hogy tilosban járkálok. Addig jó. Ja meg addig, míg. semmilyen vaddal nem találkozom. Eddig még megúsztam ezek nélkül, e végül is nem is merészkedem olyan nagyon be, Általában mindig azzal telik el az idő, hogy felmászok az egyik szimpatikusabb fára, és a legtöbb időt ott töltöm. Néha még a kastélyt is látom ha nagyon koncentrálok. Olyan jó érzés. És most is pont ez a helyzet, s már eléggé besötétedett,  mikor lemásztam a fáról, és hát kicsit eltévedtem, de szerencsére sikeresen kijutok, nem vagyok olyan reménytelen eset. És most ismét a Fő utca köveit taposom, igyekszem vissza a kastélyba, mikor néhány, nagy valószínűséggel rellonos srác közeledik felém. És fellöknek. Pontosabban csak.kicsit odébbtessékel az egyik a kezével, ahelyett, hogy kikerülne. Ilyen nincs, hogy lehet valaki ilyen... áá mindegy is, ők elmennek, én pedig felállok, minden baj nélkül. Csak a kezemet horzsoltam fel egy kicsit, az meg nem vészes. Megyek is tovább, de valamiért mégis úgy döntök, hogy még nem megyek vissza a kastélyba, és betérek a következő helyiségbe, ami előtt elmegyek. Ez történetesen a csárda, ahol eddig még soha nem voltam, de most mégis itt vagyok. És ha már itt vagyok, akkor illendő lenne vennem valamit. Még jó, hogy a pénztárcám nálam van mindig, így egyenesen a pulthoz megyek, nem figyelve, hogy ki van itt. A pulthoz érve kérek egy vajsört - kell egy kis változatosság - majd leülök, és végre körülnézek, s biccentek a mellettem lévő lánynak, vagy fiúnak, nem igazán tudom eldönteni. Piszok. Fú asszem ide se jövök olyan sűrűn majd.

Keiko

Nem történt semmi érdekes egész álló nap, így aztán Avery már eléggé unatkozott, ráadásul hiába múlatta az időt azzal, hogy a betérőket figyelte, nem látott senkit, akivel érdemes lett volna szóba állni. Persze ez egy eléggé rossz hírű hely volt, ő pedig magasra tette a lécet, de azért igazán jöhetne már valaki, mert kéne egy új bakancs is.
Újra kortyolt a vajsörből, és a pultra könyökölt - mert most csak itt volt épp hely -, aztán beszélt pár szót a csapossal, rendelt egy újabb kört, és a semmibe meredt. Lassan teltek a percek, ő pedig még mindig nem látta értelmét, hogy visszatérjen a kastélyba, már csak azért sem, mert semmi kedve nem volt a még ennél a helynél is nyomasztóbb Rellonban ücsörögnie. Aztán újra nyílt az ajtó, és a fiú lustán arrafelé fordította a fejét, de csak egy lány lépett be, valamivel talán idősebb nála, és valami csoda folytán alacsonyabb. Aztán ahogy közelebb ért, rájött, hogy a másik is ázsiai felmenőkkel rendelkezhet, hiszen tisztán látszott a vonásain. Ez némiképp kíváncsivá tette, de még mindig nem annyira, hogy megszólaljon.
Aztán persze a lány mellette kötött ki, hiszen elég durván telt ház volt. Ő is vajsört rendelt, aztán Avery felé nézett és köszönt, a fiú pedig lassan viszonozta a biccentést. Hát, talán kisülhet még ebből valami jó, bár szinte biztos volt benne, hogy a lánynál nem lesz egy szál cigi sem, se semmi efféle... Na nem baj, majd csak lesz valahogy. Mielőtt a lány kifizethette volna, Avery a zsebébe nyúlt, és a pultra dobott pár érmét.
- Meghívlak - vetette oda, rá se nézve az ismeretlenre, hanem inkább csak ivott egy kortyot a saját korsójából.

Avery

Egész jól éreztem magam a délután folyamán, bár jobbára az összes hétvégém, és néha a hétköznapok délutánjait kint töltöm mostanság az erdőben, leginkább az egyik fa tetején. Olyan jó ott fent lenni, a magasság eszméletlenül jó számomra, és mikor fúj a szél, olyan mintha repülnék, és ez egy kis szabadságérzetet ad a legtöbbször komor, könyv felett görnyedő mindennapok után. De egyszer minden elmúlik, és így nekem is le kell szállnom a fáról, és vissza kell térnem a valóságba, ami jelen pillanatban néhány goromba rellonos képében jelenik meg. Amilyen hirtelen jöttek, olyan hirtelen mennek is el, éspedig utamat folytatva betérek a csárdába, ahol kérek egy vajsört. Most először iszom ilyet, és itt is most vagyok először, de nem hiszem, hogy olyan sűrűn fogom meglátogatni ezt a helyet. Az első néhány dolog, ami eszembe jut erről a helyről, az a mocsok, és a sok, már az alkoholtól bűzlő ember, akik itt vannak. Ahhoz képest, hogy milyen ez a hely, egész sokan vannak. A sok részeg ember csak úgy önti magába azt a rengeteg alkoholos folyadékot, egyszerűen undorító szerintem. Hamar meg is kapom a vajsöröm,és már nyúlnékis a pénzemért, mikor néhány érme hangját hallom meg, ahogy találkozik a pulttal, aztán pedig a mellettem ülő szőkeség hangjára leszek figyelmes, mire rászegezem a tekintetem.
- Kösz. - feleltem neki kurtán. A hangjából ítélve fiú, bár a kinézete alapján ezt nem biztos hogy eltaláltam volna, azon kívül még, hogy ázsia származású. Mondjuk az ottani fiúk nem feltétlenül néznek ki úgy, mint egy európai szemmel nézve normális fiú, de szerintem ők így aranyosak. Pont mint ez a srác, van benne valami keleti fiús cukiság, és ettől a gondolattól halványan mosolyra húzódik a szám. És végre eljutok oda is, hogy belekortyoljak életem első alkoholos italába. És az eredmény? Hát nem éppen valami kellemes, legalábbis számomra, de azért lenyelem az első kortyot, de sikeresen félrenyelek, és és elkezdek köhögni. Na, ezt szépen megcsináltam, csak gratulálni tudok magamnak.

Keiko

A lány elfogadta a meghívást és úgy tűnt, még hálás is érte, hiszen Avery-re mosolygott, aki egy halvány félmosollyal válaszolt. Újféle célok kezdtek körvonalazódni a fejében, és ehhez jó alanynak tűnt a lányka - azonban ehhez először meg kell szereznie a bizalmát, hogy ne gyanakodjon.
Szerencsére a fiú jó színészi képességekkel rendelkezett, így nem esett nehezére álcát ölteni magára, aminek segítségével igyekezett manipulálni a lányt.
- Én Avery vagyok - nyújtott kezet felé fordulva. - Nem rég jöttem a kastélyba, nem nagyon vagyok még itt tisztában a szokásokkal... Bemutatkozáskor a házatokat is illik közölni? Igen? Én az Eridonba kerültem, és te? - hazudott rezzenéstelen arccal, mert azt már megtanulta, hogy vannak, aki a Rellon nevének hallatán egyszerűen inkább menekülőre fogják. Úgyhogy ő most elhatározta, hogy eljátssza a vidám, ám kissé eltévedt lelket, aki nem is tudja egészen pontosan, hogy hol is van, és mit keres itt, csupán csak jó ötletnek tűnt beülnie ide.
- Miért vagy itt amúgy? - nézett újra a lányra egy korty után. - Ez nem igazán lánynak való hely - biccentett a fejével a helyiség hátsó traktusa felé, ahol azok a bizonyos részeg emberek tanyáztak. Az első pár alkalommal még őt is szekírozni kezdték, belekötöttek, mert azt hitték, lánnyal van dolguk, de aztán megismerték egymást, és ma már a többségét ismeri a hátul ülőknek, akik azt is tudják, miféle üzletekben utazik a fiú, és ha úgy adódik, hozzáirányítják a lehetséges kuncsaftokat. Igazából nem telt sok időbe, hogy a panelrengetegben még viszonylag jó éltet élő srác lecsússzon a lejtőn, épp elég volt hozzá az apja balesete és maga a varázsvilág, ahol úgy tűnt, sokkal könnyebben ki lehet játszani a törvényt, mint odahaza.

Avery

Nem tudom miért ilyen hibásak az agytekervényeim, de én hülye még hallgatok is rájuk. Olyan helyekre visznek, és olyan helyzetekbe sodornak, amik más esetben nem történnének meg. Erre sürgősen ki kell találni valamit. Mondjuk meg kéne javítanom azt a néhány hibás agytekervényt, már csak az a kérdés, hogy hogyan. És a válasz egyszerű: sehogy, mert azokat nem lehet, mivel gyárilag ilyen rosszak,és így már a javítás lehetetlen, magyarul ezzel együtt kell élnem életem végéig. Vagy legalábbis addig, míg ki nem növök az effajta dolgokból. És az kétes, hogy belátható időn belül bekövetkezik.
Ezeknek az agytekervényeknek köszönhetően vagyok most is a csárdában, ahova nem is fogom többet betenni a lábam úgy érzem, de ha már itt vagyok, kipróbálok valami újat, és ez alatt most épp a vajsört értem. Kis meglepettségemre nem nekem kell kifizetnem az árát, mert a mellettem lévő - mint kiderült - fiú meghív erre az egyre. Olyan kedves dolog tőle, főképp azért, mert tök idegen vagyok számára, és ő is számomra, de ez nagyon kedves gesztus tőle. Bele is kortylok, de nem igazán nyeri el a tetszésem, de talán ha nem figyelek rá, még bele sem szagolok,csak iszom talán elviselhetőbb lesz. És voala, igazam is lett, vagy csak egyszerűen hozzászoktam. Bár ez utóbbinak nagyon kicsi az esélye, de mindegy.
- Én Keiko vagyok, és levitás. - mosolygok a srácra, aki olyan aranyosnak tűnik így első ránézésre, hogy legszívesebben megzabálnám. Igen,  ezt hozza ki belőlem az alkohol, már ilyen nagyon kis mennyiségben is, és kezdem érezni, hogy a kedvem egyre jobb és jobb lesz. - Igazából fogalmam sincs. Csak úgy gondoltam, hogy még nem szeretnék visszamenni a kastélyba. Ráér az még, van időnk, nem? - vigyorgok most már mint a tejbetök, és még egyet kortyolok a vajsörből. - És te mit keresek itt eme nem épp barátságos helyen? - kérdezem, közben a mellettem ülő srác arcberendezését kezdem tanulmányozni.

Keiko

Biccentett egyet a lány felé a bemutatkozását hallva, és magában megállapította, hogy szerencsére nem nyúlt mellé, és nem pont egy eridonosnak hazudott a házáról, noha igaz, hogy akkor is elővehette volna még a frissen érkezett diák figurát, annál is inkább, hogy új hajszínével igen kevesen ismertek rá. Szinte biztos módja volt ez annak, hogy hogyan zavarja össze azokat, akik csak egyszer-kétszer látták őt a távolból.
- Áh, értem, én is ezért jöttem le, kellett egy kis levegőváltozás - bólogatott serényen, miközben megállapította, hogy a lány arca már ettől a minimális alkoholtól is kipirult. Ez jó, ha nem ura a helyzetnek, akkor még jobb célpont lesz, amit rá tudja venni, hogy kimenjenek az utcára.
- Elég nagy a nyüzsgés az Eridonban, nehéz sokáig megmaradni a klubhelyiségben nyugton, mert mindig történik valami - lökte a szöveget gondolkodás nélkül hazudva, mintha csak ez lenne a természetes állapota. Valahol ez is volt. - Aztán meg gondoltam hátha találkozok itt valakivel, mondjuk egy szép lánnyal... - vetett sokatmondó pillantást Keiko felé. - Akivel múlathatom egy kicsit az időt - magyarázta, aztán felhajtotta a vajsöre maradékát.
Avery félresöpört egy tincset az arcából, mielőtt újra a lányra nézett volna. Most nem csábítani akart, de valahol mégis csak szükséges volt ez is, különben nem nyerné meg a lány bizalmát.
- Nem kérsz még egyet? - kérdezte a vajsörre bökve, de már közben össze is nézett a csapossal, aki egy apró biccentés után már tudta, hogy a fiú azt szeretné, ha kicsivel több alkohol kerülne a nedűbe. Nem sokkal, csak épp annyival, hogy a lány felszabadultan nevessen, elvégre nem bántani akarta, csak elérni, hogy együtt induljanak el a kastélyba, és a lány ne tudjon olyan egyszerűen visszatámadni.
Aztán ha a lány kérte, akkor megvárta, míg megissza, mielőtt felvetette volna a következő tervet.
- Nem lenne kedved sétálni egy kicsit? Olyan kosz van itt, bántja a szemem... - hajolt közelebb egy kicsit, halkabbra véve a hangját, aztán ha a lány belement, akkor kitessékelte a koszfészekből.

Avery

Úgy látszik nem volt teljesen felesleges betérnem ide, mivel a sors összehozott egy aranyos, kis eridonossal. Legalábbis ő ezt állítja magáról, és miért hazudna? Nem látszik rajta egy csepp jele sem a hazugságnak, bár való igaz, hogy már ez a kis mennyiségű alkohol is beködösíti, a már alapjáraton nem túl ép, normális agyamat. Nem gondolná az ember, hogy valaki ennyire nem bírja az alkoholt, de hát ez van. Én viszont ebből semmit nem veszek észre, csak a kívülálló láthatja rajtam, hogy valami nem stimmel. Magyarul egyre jobban, szélesebben vigyorgok, amire még nincs is okom, és kicsit ki is pirulok.
- Hát igen, az eridon már csak ilyen. - nevetem el magam halkan, és eszembe jut az a délután, amikor kint az erdőben találkoztam a vörös szélvésszel, vagyis Leonieval. Igaz, még csak pár napja volt, de elég nehéz elfelejteni, de nem is akarom. A következő mondatától azonban fülig elvörösödöm, még jobban, mint eddig, és felkuncogok, de mondani nem tudok semmit. Megértettem mire céloz, de még mennyire, hacsak nem értettem félre. Annak is megvan a lehetősége, főleg a mostani állapotomban. Istenem, mi van velem? És hogy lehet ilyen cuki valaki, mondjátok már meg. És most nem magamra célzok, pedig lehetne az is, de nem, nem vagyok egoista. Nagyon. Most épp Averyről beszélek. Nem is nézek rá, mert akkor tuti csak még jobban vörös lennék, már ha az egyáltalán lehetséges, inkább kiiszom a vajsör maradékát, kérdése után pedig még egy kis ideig a korsó alját bámulom, hogy vajon igyak-e még vagy sem. A józan eszem tuti azt diktálná, hogy nem, egy kortyot sem ihatok többet, úgy nagyjából soha, de hol van már itt a józan ész? Hát valahol jó messze nyaral, mondjuk Hawaii-on, vagy tudomisén hol. Így csak bólintok egyet, jelezve, hogy igen, kérek még. És meg is kapom az italt, amit én minden további nélkül megiszok, vagyis iszogatom, s már csak egy, max két kortynyi vajsör marad az aljában, mikor érkezik a következő kérdés.
- De lenne. - hagyja el számát rögtön a válasz, még mielőtt bármennyire is átgondolhattam volna az egészet. Mondjuk bármi jobb, mint ebben a koszfészekben punnyadni, és legalább nem leszek egyedül, társaságban mindig jobb. - És merre menjünk? Vissza a kastélyba, vagy...? - kérdezem, mikor kiérünk, szembe fordulva vele.

Gilbert.

- Helyes! - Jegyezte meg mosolyogva, rögtön a fiú, Levitásokról szóló mondatára. Bár az is igaz, hogy Zoey egy kissé elfogult volt a saját házát illetően, nem tudott volna semmi rosszat mondani a levitásokra. Ahogy ismét szájához emelte a még gőzölgő kávét, elmerengett régi, bagolyköves életén. Hosszú évek múltak el azóta, mégis néhány emlék annyira élénken villódzott fejében. Jelenetekre emlékezett, zenekarról, furcsa tengeri szörnyek kereséséről, hibákról, melyeket ő követett el, mégis azok vezettek idáig, ahol most van. Arcok bukkantak fel előtte, közülük a legtöbben már nem voltak a Bagolykő, vagy Bogolyfalva közelében... ki tudja, hol jártak mostanában. Zoey kicsit sajnálta, hogy sok régi barátjával, volt osztálytársával megszakadt a kapcsolata. De mindenki -, ahogy ő is - élte a saját életét, majd úgyis találkoznak újra, ha annak úgy kell lennie. Nagyot kortyolt a fahéjas finomságból. Nem akart tovább nosztalgiázni, félő volt, hogy még a végén pityeregni kezd a "régi szép idők" emlékeitől. Az elérzékenyülésnek pedig nem most volt itt az ideje.
- Nagyon régen jártam már a Bagolykőben. - Bökte ki végül, mintegy lezárásként a múltba révedésnek. Annyit még gondolatban hozzátett, hogy lehet, nem lenne rossz ötlet visszalátogatni az iskolába, hátha van ott még ismerős. Ezzel a gondolattal egy időben az asztalra helyezte a bögrét.
Figyelmesen hallgatta a fiút. A levitások rendezvényéről nem is hallott, de ezen ne csodálkozzunk! Viszont remek ötletnek tartotta, amit kitaláltak a diákok!
Bólintott, majd rajta volt a sor, hogy beszéljen.
- A munkaidőt illetően... diákként gondolom, neked főleg a hétvégék jöhetnek szóba, ami jó is, mert olyankor sokkal többen vannak itt is. Ugye 11-től este 11-ig van nyitva a teaház... úgy gondolom, az elején elég lesz a 6 órás munkaidő neked, aztán, ha belejössz és bírod, akkor a 8 órát is bevállalhatod. Illetve, ha hétköznap úgy alakul az órarended, hogy be tudsz ugrani pár órára, azt is szívesen veszem, bár nem kötelező. Az iskola az első ugyebár. - Itt tartott egy levegővételnyi szünetet, majd a folytatta.
- Enikő... - Mutatott a pultban dolgozó, sötétszőke hajú hölgyeményre. - ... fog téged betanítani, ő majd elmondja, mi lesz a feladatod... főleg a felszolgálás, kezdetben legalábbis, valamint azt, hogyan készülnek a teák, meg milyenek vannak. Illetve Alinával is fogsz találkozni, ő most nem dolgozik, de majd bemutatom neked. Ők itt a fő emberkéim a teaházban. A vörös hajú hölgy, akit a recepciónál láttál, ő Sophie, régi jó barátom... ha bármi kérdésed van, és esetleg én nem vagyok itt, hozzá nyugodtan fordulhatsz! Ha esetleg érdekel az étterem-részleg, ott is bemutathatlak pár embernek, főleg a kedvenc főszakácsomnak, Csongornak. - Na igen, vele is elfogult volt, de hát mit tegyen, ha egyszer olyan jókat főz a fiú!
- Hm, én a teafajtákat most így hirtelen nem tudom neked felsorolni... kell lennie itt egy füzetecskének. - Nézett körbe az asztalon, alatta... de a mécseseken, és a poharakon kívül nem volt más a bútordarabon.
- Na, sebaj, a pultnál van, belepillantunk majd. Viszont! A háznak van egy specialitása, a pillangó-varázs tea, amit majd ajánlhatsz a vendégeknek, főleg, ha nem tudnak dönteni. Ez egy gyümölcsös, vaníliás tea, amihez jár egy megehető pillangó is. Persze nem igazi! Olyan mint a csokibéka, csak pillangóban. Személyes kedvencem. - Ki gondolta volna!
Gilbert ötletén elgondolkodott, de előtte megingatta a fejét, jelezve, hogy nem foglalkoznak árusítással. Még.
- Nem egy rossz ötlet. Főleg, mivel van pár recept, amit a lányok hoztak össze, szóval nem csak hagyományos teákat készítünk. És ez a saját tea keverése miért nem jutott eddig eszembe?! - Azt hiszem, Zoey ha eddig nem lett volna meggyőződve arról, hogy Gilbert jó tagja lesz a teaházi csapatnak, akkor most bizonyosságot nyerhetett róla.
- Fel vagy véve! - Törte meg a pillanatnyi csendet.
- Mikor tudsz kezdeni?

Viko
Rellon – Navine edzőmeccs közben-után

Mrs. Rutherford

- A kapuk nyitva állnak a volt diákok előtt. Nálunk a házukba is ellátogathatnak, ha szólnak a házvezetőnek.-*Tette hozzá, mert időről időre megfordult náluk egy-egy régvolt főnix, aki a tanárait, barátait látogatta meg. Azt ugyan nem tudta, hogy a többi háznál hogy működik ez, de az Eridon barátságos hely és a házvezető is, bár az új helyettese kicsit furcsa. Ezzel azonban nagyjából le is zárták az iskolát érintő témát és áttértek a lényegesebb részekre.
Figyelmesen hallgatta az eligazítást, egyszerű, követhető és logikus dolgokat hallott, így nem okozott különösebb nehézséget az egészet szépen elraktározni a memóriájába. Csak egy-egy biccentéssel jelezte, hogy tudomásul vette és megértette, kortyolva a poharából. A felsorolt neveket szépen megjegyezte, bár olyan érzése támadt, ha a bemutatásnak megfelelően esetleg tegeznie kell az itt dolgozókat, lesznek még problémái. Mindenesetre, egyik már látott hölgy sem úgy tűnt, mintha emberevő hajlamokkal lenne megáldva, a recepciós pedig kifejezetten kedves és mosolygós volt.
Amikor Rutherford kisasszony keresgélni kezdett, tanácstalanul pillantott körbe, de a szomszédos asztalokon se látott sehol elcsaklizható könyvet - ebből leszűrte, hogy itt a pincér látja el ezzel a vendégeket, ezzel is kerülve az asztalok túlzsufolását és az egyéb kényelmetlenségeket. Kicsit sajnálta, mert tényleg kíváncsi volt a kínálatra, de ami késik, nem múlik.*
-Rendben.-*Bólintott, és a különleges tea összetételének hallatán szinte érezte is a fűszerek és gyümölcsök illatát - talán emlékeiből kúszott elő, mert valami megcsapta, amikor ide tartva a többi asztal közt szambáztak. A sütemény azonban teljesen elterelte erről a figyelmét.*
- És el is repül?-*Érdeklődött, mert lelki szemei előtt kirajzolódott, amint egy engedetlen süteményt kerget lepkehálóval és valahogy több, mint komikus benyomást keltett, ahogy a vendégek feje felett kaszál vele a levegőben, lábujjhegyen ugrálva az asztalok és párnák közt. A csokibékák ugyan többnyire nem okoztak ilyen gondot, de akadt már olyan, valószínűleg kakaótúladagolásban szenvedő brekkencse, amit csak sok rohangálás után sikerült elejtenie és ami az utolsó pillanatig ádázul küzdött.
A hölgy tovább gondolkodott, jobbára hangosan, majd hirtelen jelentette be, hogy alkalmazza, így első pillanatban azt hitte, félrehall.*
- Tényleg?-*Kérdezett vissza, szinte reflexből - nem sűrűn szoktak vele ilyen dolgok történni, de úgy tűnik, a pechszériája itt tört meg. Megkönnyebbült és mérhetetlenül boldog volt, pedig a dolgok neheze még csak most következik; mégis, valamiért mindig az első lépés tűnt a legnehezebbnek, amíg át nem gázolt az ingoványon. Ha utána már a szorgalmán és az akaraterején múlt a siker, akkor nem igazán lehetett eltántorítani, rengeteg erőt és időt áldozott arra, amit fontosnak tartott.*
- Kedden. Az óráim többnyire hétfőre és csütörtökre esnek, a többi napon pedig délelőttre, úgyhogy elég sokat tudok lejárni.-*Amikor az imént Zoey a munkaidőről ejtett szót, nem volt alkalma és nem is akart közbekotyogni, így most tért csak rá az órarendjére. Szándékosan nem vett fel sok tárgyat, mert tudta, hogy ez az év kritikus és számolt vele, hogy bár "az iskola az első", nem az lesz a legfontosabb. Ehhez kapcsolódott az utolsó kérdés is, ami előtt kicsit habozott, de jobb, ha az elején tisztázzák.*
- Ha a helyzet úgy hozza, szórakoztathatom a vendégeket illúziókkal? Csak apróságokra gondoltam...-*Talán túl sok ezt felhozni, de jobb egy egyértelmű tiltás, vagy egy hozzájárulás, mint ha esetleg rajtakapják. Számára kiváló gyakorlási lehetőség lenne, a hangulathoz is hozzátehetne itt-ott és senkinek sem ártana. Mégis, semmije sincs, amivel ezt bizonyíthatná, így megérti, ha nem nyeri el a hölgy tetszését az ötlet.

Kicsi sárkány

Kijelentésére nemvárt reakciót kapott, a rellonos kisebb monológba kezdett, amelyet a lány némán hallgatott végig, erősen koncentrált, hogy minden szót pontosan megértsen - és ne csak a szavakat, mondatokat, hanem Noel gondolatait is mögötte. Nem volt könnyű számára, mivel - rá kellett jönnie - ő egészen másként állt a dolgokhoz, szüksége volt egy bizonyos fokú előrelátásra, hogy tudja, épp mint s hogy áll valamivel. Elveszettnek érezte magát, ha nem tudta, hogy merre futnak dolgai, szüksége volt egy minimális irányvonalra. Na nem tervezett meg pontosan minden apró részletet, de fontosak voltak neki az olyan általános tények, mint hogy meddig futhat egy kapcsolat, van-e egyáltalán esélye a jövőben, ha esetleg eljutna odáig. Ennek egy oka volt: ha nem látta a jövőjét valaminek, akkor feleslegesnek érzett minden ráfordított energiát, és ezt véletlenül sem szerette volna alakuló viszonyukkal kapcsolatban érezni. Lehet, hogy kissé túlgondolta már a dolgokat, de számára inkább ez, minthogy az ismeretlenbe vágjanak bele.
Hogy mindezt hogyan fogalmazza meg a fiúnak, az már egy más, nehezebb kérdés. Nem akart elutasító lenni életfelfogásával szemben, de tisztázni akarta már most, hogy ő pontosan hogy is látja mindezt. Vett hát egy nagy levegőt, és belefogott az óvatos válaszba.
- Alapvetően egyetértek. De nekem szükségem van egy bizonyos biztonságérzetre. Nem a spontán programok ellen vagyok, hanem csak szimplán tudnom kell, hogy hogy állunk- és hogy fogunk állni a dolgokkal, akár a jövőben is. Tudnom kell, hogy számíthatok-e majd rád, vagy ha épp úgy hozza majd kedved, akkor mással, vagy épp egyedül, nélkülem fogod elütni az idődet. Biztos bennem van a hiba, de enélkül én nem merek bármibe is belekezdeni - legyen az akár csak egy barátság is.
Kíváncsian, és - mondjuk ki - félve várta a másik reagálását kifakadására, remélte, hogy ezzel nem rontott el mindent, már most. Másik mondatára, miszerint tetszik neki, még nem mert válaszolni, úgy érezte nem lenne fair, ha most mondaná meg, hogy kölcsönös az érzés: nem akarta, hogy ez befolyásolja a sárkányka reakcióját szavaira.
Miután elment a pincérlány, végre választ kaphatott kérdéseire is. Eleinte csak egy lelkes mosoly ült ajkain, ahogy hallgatta a fiú történetét, majd kénytelen volt újra elpirulni, mikor meghallotta utolsó válaszát. Érezte, ahogy elakad lélegzete, nem tudta, mit is kéne mondjon vagy tegyen most, csak várakozástól csillogó szemekkel bámulta a vele szemben ülőt, miközben ő sem tudta volna megmondani, hogy pontosan mit is szeretne. Mielőtt azonban megválaszolhatta volna magának ezt a kérdést, visszatért a kiszolgáló a rendelt édességekkel, így Lyra újra a valóságra kényszerült terelni figyelmét. Leplezve zavarát nagy elánnal kezdte kavargatni kávéját, hogy az alján lévő mézet eloszlassa az italban. Közben persze továbbra is a rellonosra figyelt, kérdéseire elgondolkodva folytatta a latte kevergetését, miközben magában fogalmazta a válaszokat.
- Kolozsvárott születtem, és főként ott is éltem eddig, de apa munkája miatt nagyjából bejártam már Magyarországot és Európát is. Egy bátyám van, de szeretnék lány testvéreket is. Kölcsönadhatnál egy-kettőt - kacsintott a fiúra, majd rátért a következő kérdésre, mely korábbi szerelmi életére vonatkozott.
- Hát most, hogy így kérdezed, nem akarom letagadni. Antares most is fontos pontja az életemnek, és szeretném, hogy ez így is maradjon. Ha ezzel nem tudsz kibékülni, azt nagyon sajnálom, de ebből nem engedek.
Végig komoly maradt hangja, nem engedett meg magának egy aprócska mosolyfoszlányt sem, látni akarta szavai hatását a másikon. Mikor már megfelelőnek érezte az élményt, elengedte eddig szigorú felügyelete alól arcizmait és egy pajkos vigyorral folytatta mondanivalóját.
- Úgyhogy remélem, jól kijössz a hippogriffekkel. Jó étvágyat!
Meg sem várva Noel reakcióját harapott bele muffinjába, hogy aztán egy pillanat alatt blokkoljon le. Isteni volt, ahogy az épp megfelelően tömény csokoládé elolvadt szájában, a tészta is puha volt, és mintha egy leheletnyi rumaromát is kiérzett volna. Azon nyomban folytatta az evészetet, habár tudta, hogy nem kell elsietnie, nyugodtan kiélvezheti a mennyei süteményt. Így lassítva tempóján, tekintetét a másikra függesztve élvezte tovább a finomságot - és a vele szemben ülő társaságát.