Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Álmos

Marci egész álló nap a kviddicspálya közelében ólálkodott. Szünetekben folyton arra járt, ebéd után szintén, s most, hogy már semmi kötelessége nincs a napra - kivéve a házi írás, de ugyan... - , újra arra ténfereg. Kérdezhetnénk, hogy de mégis mi a frászért? Elvégre a kis vörös sosem a kviddicsimádatáról volt híres. Igaz, párszor már megkérték, hogy csatlakozzon már az eridon csapatához, ám ő sorra visszamondta a lehetőségeket. Ó, nem, koránt sem azért, mert tehetségtelen lenne, és a többiek csak azért keresték fel, hogy viccet csináljanak belőle, vagy mert édesapja seprűket gyárt. Egyszerű az ok: mondhatni tehetséges. Jó, mondjuk inkább azt, hogy nem rossz. Olyan átlagos. Megy neki a cselezés, ügyesen passzol... bár a trükkök kevésbé jönnek neki össze, de igyekszik.
Ó, kicsit elkanyarodtunk a témától. Szóval az ok... Nos, hát... Kicsit kényes téma, igazából Marci kellemetlenül érzi magát, hogy voltaképp... részben kelemenannásat játszik, de a pénz nagy úr... És hát nem pontosan olyan kelemenannás, csak hát na... Szóval semmi hihetetlenül durva dolgot nem kell tennie vagy ilyesmi, főleg nem a kviddics pályán - bizarr lenne, valljuk be -, csak hát... Oké, tehát az a helyzet, hogy a minap megkereste egy lány - egy elég csinos lány -, hogy egy bizonyos összeget ad Marcinak havonta, ha az öccsével összehaverkodik, név szerint:
Ohridszki-Füst Álmos. És jöhetne még több kérdés: miért pont ő? mire kell neki egyáltalán a pénz, elvégre szülei havonta küldik a galleonokat. Nos, Zenkő annyit mondott, hogy nincs annyira kétségbeesve, hogy minden második diákot megállít, s könyörög neki, hogy legyen már Álmos pajtása. Nem, egyáltalán nem így van. Állítása szerint egy ideje már figyeli az eridonost, s látta, hogy rendkívül közvetlen, nyílt, kedves, és még sorolhatnánk azt a megannyi pozitív tulajdonságot, melyekkel Marci rendelkezik. Hozzátette a lányka, hogy öccse természete olyan igazi rellonos, és Marci pontosan tudja mit jelent ez. Mikor kisebb volt rengetek rellonos haverja volt, ismeri a fajtájukat. Egyébként meg a vörös kiváló színész is, úgy gondolja nem lesz itt gond. Zenkő állítása szerint Álmos gyakran fellelhető a kviddicspályán, szereti ezt a sportot. Marcellunk meg hát nem akarta, hogy csak random a folyosón leszólítja, vagy a Nagyteremben véletlenül elgáncsolja, esetleg ráönti a narancsléját, s ezzel megteremtve a tökéletes ismerkedési lehetőséget. Akkor már legyen egyből valami közös pontjuk: a kviddics.
Ahogy körbenéz a pályán, szemével kiszúr valakit a levegőben. Hát ez nem lehet más, mint Álmos! Egy kicsit azért megrezzen, mikor a srác alig pár centire tőle kapja el seprűjét, de tudja: mutatnia kell mennyire kemény, nem tűnhet nyámnyilának.
 - Hát ez nagyon baró volt! - mondja a lehető legőszintébben. Mindenesetre igyekszik. - Taníthatnál egy-két trükköt, látom neked királyul megy! - teszi hozzá ordítva, fél attól, hogy a srác nem hallja meg, olyan messze van. Gyorsan a saját seprűjére pattan, s már fel is emelkedik, egyenes a srác irányába fordítja járművét. Micsoda estének nézünk elébe!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Ehh. Egy pillanatra csodálkozás ül ki az arcára – noha ezt a másik aligha láthatja, hiszen már röppen is tova mellette –, mert a srác egész jól bírhatja a meglepetéseket. Ahelyett, hogy nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetné, amiért ilyen otrombán igyekszik elijeszteni, ismerkedési kísérletről végtére is szó sincs, inkább megdícséri a mutatványt. Azt mondja, baró. Mi van? Ez most valami őskövület rellonos lenne, akit semmi nem zökkent ki a nyugalmából? Vagy netán egy beszívott navinés, akinek éppen minden mindegy, arra is csak rácsodálkozna legfeljebb bambán eltátott szájjal, ha az apokalpiszis lovasai száguldanának el mellette? Ráhelnek soha nem áll be a szája, és valami oknál fogva még a sértéseket sem veszi magára, mintha azt is bóknak venné, hogy streelernek nevezi szemtől szembe, viszont amíg csacsog, addig is megtud mindenfélét az itteni emberekről, ha akarja, ha nem. A sztereotípiákat például egész gyorsan sikerült beazonosítania, és ha már azok jutottak eszébe, végtére is a vakmerő fajta eridonos is lehet. Lényegtelen. A dícséret nem simogatja meg a máját, ki se húzza magát, hirtelen csodálkozása pedig gyorsan el is tűnik. Csak az állítja meg, hogy a másik továbbra is kiabál utána. Taníthatná. What the... Hirtelen fordul meg a seprűvel hajtűkanyart írva le, így pillanatokon belül szembetalálja magát a már repülő sráccal. Lelassít, sőt le is fékez, mielőtt belecsapódna, így kis ideig csak lebeg a levegőben. Végigméri, aztán megvonja a vállát.
- Össze akarod törni magad? Inkább keress mást, Pumukli - válaszolja pár pillanattal később, aztán száját röpke, már-már elégedett színezetű vigyorra húzza, és seprűjére hajolva a fiú alatt húz el egyenesen a pálya másik végét szemelve ki célul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Hirtelen elég rosszul éreztem magam és nem a hallottak vagy Alíz feszélyezett, hanem az, hogy így direktbe kérdezgettem, és láttam, hogy neki is nehéz. Nem akartam mindkettőnket így megzuhanni hagyni, mégis sikerült. Azt hiszem továbbra sem vagyok túl nagy bajnok a rossz hírek, vagy változások kezelésében. Annak idején Vincére is nagyon rosszul reagáltam, Lewyt újévkor nem említve, most pedig ez. Bár határozott javulás, hogy csak kicsit megremegtem és kiült az arcomra a csalódott szomorúság. Tartottam magam, mert szerintem ígyis többet sírok, mint lehet kellene, pedig nem szeretem, az szomorú dolog. Mikor esik, akkor is a felhők sírnak, ezért szeretem azt az időjárást, ami az eső után marad, mikor érzed azt a hozzá párosuló illatot, de újra elvonul a ború és valami szebb jön.
- Ne haragudj, Szöszi. Nem úgy értettem, nem haragszom rád, sőt, örülök, hogy azért elmondtad, ne érezd magad rosszul. Tudom, hogy nem te szeretnéd, hogy ez történjen velem. Tuudom, csak… nem jó.
Nem tudtam elmagyarázni, hogy aztán miért kezdtem könnyezni és hüppögni. Az agyam értette, de a szívecském még lázadt, hogy valami, amit szeretek ezek szerint rosszat is hozhat. Buktam már nagyokat versenyeken, mind megviselt, még a kis területiek is, nem csak a nagy téttel bírók. Azt hiszem az a bizonyos felvételi is ilyen lenne. Nem akartam mélyen beleásni magam, de sikerült. Ami már csupán a saját hibám. A zsepit elvéve törölgettem le a pofim kicsit, majd vettem pár nagy levegőt, ahogy a füvet bámultam.
- Persze, értem én. Köszönöm, hogy elmondtad… - Tényleg értékelem, hogy nem akart nekem rosszat. Ettől még próbáltam tudatosítani azt, hogy igaza van, ez nem kéne a világ vége legyen, de már most ott tartottam, mint a fellépések végén szoktam: mi sikerült félre? Hol csúszott el a dolog vajon? Még a három számomból is csak kettőt döntöttem el, az utolsó helyért másik kettő jól betanult verseng, amik eddig tök jól mentek. Csak karácsony előtt lenne az első forduló, addig minden a helyén lenne, eddig úgy gondoltam. De most igazából gombóc van a gyomromban, könnyek a szememben és nyugtatom magam.
- Sokszor vesztettünk már dobogós helyet, hibáztunk, én is egyéniben. Az általános iskola előtt a művészetis felvételin olyat estem, hogy kiesett a fogam. Pont a zsűri előtt, mikor bementem. De utána letáncoltam, és a legjobbak közt kerültem be.
Igen, erre büszke voltam és nem sok mindenkinek meséltem el, mert valahol nagyon ciki is. De gondoltam itt van az ideje. Alízban egyébként is bízom, és azt hiszem erre gondolt azzal, hogy ezután se hagyjam annyiban. De pontosan emlékszem milyen nehéz volt ott felállni és középre sétálni, majd táncolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Penészvirág

Kényelmesen elhelyezkedik Kamilla is, miután elfekszem a fűben. Jobb karomat a fejem alá téve pislogok le rá, ahogy ő meg épp a hasamon nyugtatja a fejét a szendvicset majszolva. Kijelentése hallatán egész büszke vigyor jelenik meg az arcomon, ha tehetném, még ki is húznám magam, így azonban csak hátradőlök a fűbe, tekintetemmel a felhőket pásztázva.
- Richárd csak egy van - közlöm vele a sajnálatos tényt, mint valami axiómát, amiben azért ott lappang az a büszkeség is, aminek a nyomai ilyenkor mindig láthatóak rajtam, ha szóba kerül a párom. Ezt nevezem szerencsének, még ha azért meg is vannak a hátrányai is, mint például az, hogy nem dicsekedhetek vele ország-világnak egyelőre. Felmerült ugyan, hogy iskolát váltana, vagy éppen én mondok búcsút a tanításnak, de végül abban maradtunk, hogy egyszerűen csak nem én vizsgáztatom. Ezt átengedem valamelyik pártatlan auror kollégának, aki besegít a gyakorlati vizsga kivitelezésében, és akkor csak nem lehet ebből sem gond.
- De azért még nehogy feladd a keresgélést. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb te is találsz valakit, csak ne a nőcsábászokat vadászd. Mármint érted... tudom én, hogy a rosszfiúk például mennyire vonzóak tudnak lenni, de abból tartós kapcsolat ritkán lesz, csalódás annál inkább - magyarázom neki, végtére is éppen a pasikkal van azért tapasztalatom, meg aztán pasi lévén amúgy is tudok egy-két dolgot még, amit a lányok általában másként képzelnek, mint azt észrevettem. Ott vannak például ugye ezek a romantikus elképzelések, hogy a szörnyből fényes páncélos lovag lesz, ha elég türelmed van hozzá. Hát nem. Ahhoz csoda kell, és a csodák meglehetősen ritkák. A koncert gondolatára aztán hirtelen pattanok fel. Ez remek ötlet.  
- Az biztos, és remek ötleteid is vannak - válaszolom neki, amint elengedem, aztán barátságosan simogatom meg a haját. Remélhetőleg nem bánja.
- Nem. - Megrázom a fejem. - Egy oroszlán csillagképet szeretnék, mert hát... ez ilyen... szóval oroszlánszívűnek hívom már nagyon rég a neve miatt. Tudod, Richárd, az oroszlánszívű, és innen jön az oroszlán is, merthogy mindketten foglalkozunk csillagászattal, és akkor a csillagképet szeretném ide, mert szeret belelátni csillagképeket a szeplőimbe - magyarázom, mutatva közben azt is, hogy a kulcscsontom alá szeretném azt a tetoválást, a mellkasom bal oldalára. - Részben amolyan kiindulópont is lenne, hogy akkor ehhez viszonyítva be lehet azonosítani a többi csillagképet is, úgyis úgy ismeri az égboltot, mint a tenyerét. Ismered.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Jó, ha nem is konkrétan egy Ricsit, de egy Ricsi-félét, na? - elnevetem magam, még a szemöldökeim is megvonogatom, mintha ez egy olyan jó ajánlat lenne. Mondjuk én csak jól jöhetnék ki belőle, ha ez tényleg ilyen könnyen megoldható lenne. Bár jobban belegondolva ez egy olyan dolog, ami elrendeltetett az ember életében, hogy találjon valakit, akivel szívesen megosztja a mindenét, és akire bármikor támaszkodhat, csak az emberek teszik nehézzé meg bonyolulttá. Többek között én is.
- Héé, már kinőttem a macsókból, jó? - tettetett sértődöttséggel hangomban emelem meg a fejem, hogy rá nézhessek, könyökeimmel megtámaszkodom a fűben. - Tudod, ezt most akár magamra is vehetném, hogy gyerekesnek tartasz, vagy mit tudom én - és ez a befejezés el is árul, mert ha tényleg a szívemre venném, akkor most határozott okom lenne, hogy miért vágom be a durcát, de nincs. Szóval nem is sértődök meg, eddig még nem is nagyon csikart ki belőlem ilyet Viktor, ami már simán beér egy kisebb elismeréssel. Egy ilyen vállveregetéssel, hogy jól van Návay, használati útmutató nélkül is tudsz kezelni. - Igazából Noellel sem azért voltunk együtt, mert hű de milyen menő fiú - valamivel csendesebb a hangom, nem sokkal, éppen csak egy fél árnyalattal. Visszadőlök a hasára, egy pár percig nézem a felhőket. - Ott voltunk egymásnak, és olyan kézenfekvőnek tűnt, hogy jó lesz - sóhajtok egyet, hát nem lett jó. Nem is nagyon szeretek erről a témáról beszélni, mert nem azért jártam vele, hogy legyen délutáni programom, meg ne magamnak kelljen fizetni a karamellás kukoricát. - De tényleg nagyon örülök nektek, úgy őszintén, nem csak úgy, hogy ezt mondom - felé fordítom fejem, most ez ilyen őszinteségi roham nálam, de ezzel el is múlt, vége van. Elmosolyodva hunyom le szemeim amikor megsimogatja a hajam, ha macska lennék, még elkezdenék dorombolni is, de nem vagyok macska, és fura lenne, ha elkezdenék itt nyenyeregni. Olyan ELMÉ-sen fura. Nem akarok olyan lenni. A mosoly az arcomon csak még szélesebbé válik, ahogy megint beszélni kezd, állam a térdeimre támasztom, át is ölelem a lábaim. Ez nálam ilyen önkéntelen mozdulat, mindig ezt csinálom, mikor épp így magamra maradok, és nem elzárkózásból vagy bizalmatlanságból, csak így beleégett a viselkedésembe.
- Ez szép. A gesztus is, meg az egész úgy önmagában - közben visszaaraszolok hozzá, neki is döntöm magam. Viktor olyan, mintha a bátyám lenne, sőt, még jobb is annál, mert így volt választás. Mármint ez most nagyon hülyén hangzik, de tényleg így van, azt is mondhatta volna, hogy köszöni szépen amiért visszaadtam neki anno a macskáját, vagy amikor Őrnagy fekete lett, vagy most is mondhatná, bármikor dönthetne úgy, hogy akkor nem kér többet belőlem, mégsem teszi meg. Vagyis remélem nem tervez ilyeneket.
- De figyelj, ha bármelyikőtök is elkezd hanyagolni, vagy elfelejti, hogy mikor mit beszéltünk meg, akkor esküszöm kicsinállak titeket - tudom tudom, egy éve már együtt vannak, és eddig se csinálták ezt, de nekem ez még mindig új, szóval igazán elnézheti nekem. És tudom, hogy nem felejtenek el, mert ismerem őket, de valamivel oldani is akarom ezt az egész hangulatot, túl szentimentális és az ilyenektől mindig úgy elérzékenyülök. Itt márpedig vannak más emberek is, akik nem láthatnak elérzékenyülni, mert én már csak ilyen kemény csaj vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

zárás

- Persze, tudom, a rossz híreknek senki sem örül, ez természetes reakció részedről - mondtam ajkaimat harapdálva a lánynak, még mindig rém cikisen éreztem magam. Viszont részben fellélegeztem kicsit, hogy elmondtam neki az igazságot, hiszen így éreztem helyesnek.
- Tudom én, hogy erős vagy és fog az menni neked, ne is add fel soha! - válaszoltam neki bátorítóan. Éreztem, hogy végre kezdek kicsit megnyugodni, örültem, hogy viszonylag egész pozitívan fogadta a dolgot, már amennyire lehetett. Megértettem, hogy valamelyest kifakadt, hiszen én is ezt tettem volna a helyében, de láttam, hogy utána sikerült egész jól összeszednie magát. Sokkal rosszabbul is elsülhetett volna a dolog, de végül a körülményekhez képest nem lett olyan rossz, mint amire számítottam... szerencsére. Talán annyiból "jó" volt, hogy elmondtam neki az álmom jóslatát, hogy nem fogja váratlanul és felkészületlenül érni az első kudarc. Erőt meríthet ebből és nagyobb energiabefektetéssel jó eséllyel sikerülni fog neki második nekifutásra. Most nagyon rossz neki, de ha most feldolgozza ezt, akkor könnyebben vághat bele a második "fordulóba".
- Úgy hiszem, hogy sikerülni fog másodjára, ebből most erőt meríthetsz - biztattam kedvesen, majd megöleltem és elkezdtem másra terelni szót. Nem szerettem volna többet ma már erről a témáról beszélni, mert már kiveséztük és nem akartam, hogy ezáltal fokozzam a rossz hangulatot, inkább másról kezdtem el vele csevegni, egy olyan témával rukkoltam elő, amitől bizonyára jobb kedve lesz. A szívem mélyén pedig éreztem, hogy helyesen cselekedtem, azzal pedig ő is tisztában volt, hogy mindig számíthat rám, bármi is történjék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Penészvirág

- Abban nem kételkedem, hogy egy aeromágussal könnyen megértenéd magad, de biztos, hogy egy meleg srácot szeretnél? Már így is akad legalább két meleg legjobb barátod, többek között Richárd is, nincs igazam? - kérdezek vissza pimaszul vigyorogva, még nyelvet is öltök rá a végén, mint valami nagyra nőtt gyerek. Ilyenkor bizonyára senki nem mondaná meg, hogy nem csak tanár vagyok, de még házvezető helyettes is. Ismét hátradőlök aztán, ismét alkaromon támasztva meg a tarkómat.
- Nem azt mondtam, hogy gyerekes vagy, hanem hogy rosszul választasz. Bocsi, de ez az igazság. Ugye tudod, hogy az csak romantikus álomkép, hogy majd a nagy szerelemtől bármelyik pasi meg fog változni, és ha eleve ezt szeretnéd, hogy változzon, akkor az már régen rossz? Noel... meg ki volt még, nem tartom számon a neveket, de jók voltak tapasztalatnak. Viszont keress olyat, akivel közös az érdeklődésetek, és akivel beszélgetni is tudsz, nem csak az ágyadba akar bemászni - szövegelek, mint a kapcsolatok nagy szakértője, ugye. Két igazán hosszúra sikerült, emlékezetes kapcsolattal, meg sok kevésbé jó és annál rövidebb próbálkozással azért mégiscsak tudok ezt-azt, azt hiszem, még ha nem is mondhatom azt, hogy akkor e téren már tényleg mindennel képben lennék és ez feljogosít, hogy kioktassam. Náh, ez csak megállapítás, holmi baráti tanácsfélével összekötve. Vagy megfogadja, vagy nem.
- Ezt jó tudni - válaszolom aztán arra, hogy örül nekünk. Tényleg jó, bár ezért is mondtam el, mert reménykedtem benne, hogy ő épp örülni fog neki, hogy ilyen szépen egymásba botlottunk az oroszlánszívűmmel. El is mesélem aztán, mit tervezek még az éppen szóba került koncert mellé. Bólogatok egy sort mosolyogva a megállapítására, jólesik, de megszólalni egyelőre nem marad alkalmam. Fejemet kissé oldalra billentve emelem meg a szemöldökömet, úgy nézek rá kissé kérdőn, némi hitetlenkedéssel, hogy ez most tényleg kérdés.
- Eddig se hanyagoltunk el - jelentem ki. - Mintha panaszkodhatnál, hogy hónapok óta feléd se néz egyikünk se, még csak azt se kérdezzük meg, hogy vagy. Pedig ez a rózsaszín ködös időszak mellett nem is lenne ritkaságszámba menő - válaszolom tettetett sértettséggel, de ez sosem megy nekem sokáig. Elvigyorodom pillanatokon belül, és összeborzolom a haját, majd megölelem.
- Sose hanyagolnálak el, de biztos, hogy Richárd sem. Mindkettőnknek fontosak a barátok, szóval ezt akár most el is felejtheted - dünnyögöm, aztán elengedem. - Na és mi a helyzet azzal a tetoválással? Miért akarsz újat? És mi szépre gondoltál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Álmos

Marci el sem hiszi, hogy végre találkozott Álmossal. Legalább most már kevésbé van lelkiismeret-furdalása a pénzt illetően. Mondjuk tart attól, hogy egy gyengébb pillanatában, amikor már valamennyire barátságot kötött a sráccal, elszólja magát. Azonban ahhoz, hogy ez megtörténjen, először össze kellene haverkodniuk. Szóval kezdjünk is bele!
Nos, ami azt illeti, már az egész dolog eleje sem megy zökkenőmentesen. Álmos nővére említette, hogy az öccse nem egyszerű eset. Általában, ha egy ismeretlen beszélgetést kezdeményez veled, leszállsz a seprűdről, bemutatkozol neki, és ha nem vagytok egymásnak szimpatikusak, akkor távoztok, mert valószínűleg a csevegés kínos lesz. Hát kezdjük azzal, hogy a srác nem csakhogy nem száll le járgányáról, majdnem elgázolja a mi kis vöröskénket, a másik meg az, hogy bármennyire is kínos, gáz, vagy erőltetett lesz kettejük között a kommunikáció, Marci nem adhatja fel. Felszívja magát, s ahelyett, hogy itt hagyná a francba szitkozódások közepette - igen, ezt csinálná, ha lehetne -, felpattan seprűjére, s meg is dicséri azt a "király mozdulatot", ami szó szerint - majdnem - le vette a lábáról.
Utána ered a levegőben, azonban Álmos eléggé nyilvánvalóan kijelenti, hogy nem igazán vágyik társaságra. De mint tudjuk, Marcit ez soha nem fogja érdekelni.
 - Neeem, kajak meg akarom tanulni. Szerintem egész jó lennék! Ja és... A Pumukli baromi jó mese, te is nézted? - kérdezi vigyorogva és ordibálva, miközben száguldozik utána, ugyanis Álmos már megint arrébb repült. Álmos bizonyára teljesen idiótának nézheti. Nem sokan reagálnának így egy-egy beszólásra, de hát a srác nem tudja, hogy ő sem puszta udvariasságból teszi, vagy mert teljesen meg van húzatva. Mindenesetre a srác iszonyú jó a seprűlovaglásban, ugyanis Marci alig bírja utolérni. Valószínűleg többet fog ma repülni, mint repüléstanon valaha.
 - Szóval játszol a suli csapatában vagy valami? Csak mert elég jól megy. - próbálkozik beszélgetést generálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Az előző éjszakai érkezés miatt kicsit még kótyagosnak érzi magát a kapu bejáratánál ásítozó lány. Egyelőre nincsenek ismerősök. Testvére az egyedüli biztos pont, azonban ő még órán van, és tegnap este sem tudtak találkozni. Takarodó után sikerült megérkeznie Lilirózának, így nem csoda, hogy nem tudott összefutni ikernővérével. Hosszú történet, hogy a fiatalabb iker miért csak most, egy hónappal később érkezett meg a kastélyba, de talán egyszer kiváncsi lesz rá valaki, és elmeséli. A kapuban ácsorog, miközben egy szőke hajú lány szalad el mellette, aki még köszön is neki. Ez nem vörös hajú nővére, ezért nem nagyon tudja hova tenni őt. Először megfordul a fejében, hogy érte küldték, de a szőkeség tovább szalad, így gyorsan elfelejti az ötletet. De az illem, az illem, szóval a lány után köszön.
- Szia - hallatja vékony hangját. - Ne haragudj, tudnál segíteni egy kicsit?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Arcberendezése egy pillanat alatt megváltozik. A nyúzott segélykérésből hamar nyúzott értetlenség ül ki Lili arcára. Onnan az értetlenség, hogy egy perc sem telt el a szőke lány köszönése óta, és most mégis bosszantó várakozással tekint rá.
- Csak annyit kérdeztem, hogy tudsz-e segíteni - ismétli meg kimérten.  Marad az értetlenségben, azonban ez nem egy olyan jellegű érzés, amit arcán hagyhat. Így visszavált a normálisra, és bólint egyet a siető lánynak.
- Tudnál, de az Istenért sem szeretnélek feltartani - mutat körkörös mozdulattal iskolatársa karba tett kezére. Nem is érti, hogy akkor miért kellett ráköszönni. De el is űzi gyorsan ezt a gondolatot, hiszen ha nem, akkor nem. Ő aztán biztosan nem erőlteti magát senki fia, lányára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- A meleg része maradhatna abban a felében, amit nem nekem szánnak - tovább nevetve rázom meg fejem. Félreértés ne essék, semmi bajom velük, ahogy azt az alábbi ábra is mutatja, de egy olyan fiúval, aki nem hozzám vonzódik, nem sok mindent tudnék kezdeni. - Eeenyenyenyenyeee - vissza is fintorgok neki, még rá is csapok a mellkasára. Már nem úgy, hogy fájjon, csak úgy meglegyintem. Bár kételkedem abban, hogy egy harctéri auror bármit is érezne az én hű de komoly, hű de erős ütéseimből. Komolyan, egy fogpiszkáló vastagabb mint én, csoda, hogy nem fújt még le a menetszél a seprűmről. - Aj Viktor, néha úgy érzem, ti vagytok az egyetlen barátaim - és ezzel rá is bólintok a kijelentésére. Nem azért, vannak ismerőseim, akikkel jól elbeszélgetek a semmiről, de akik tényleg mellettem vannak, már huzamosabb ideje, azok tényleg ők. Most nem tudom, hogy ez jó-e vagy rossz.
- Miiiiiiii?, neem, nem akarom megváltoztatni - megint felkönyökölve rázom meg a fejem, felé is fordulok, hogy lássuk egymást. - Szerintem még nem született meg, vagy már meghalt, vagy a világ másik felén lakik, vagy.. egy pingvin - időközben felülök, széttárom a karjaim, annyira belejöttem ebbe a magyarázásba, hogy a kérdését, meg a mondandója többi felét el is engedem a füle mellett. - Tizenkilenc éves vagyok, hát már igazán ideje lenne jelentkeznie ha a közelben van, mert másképp egy vénasszony leszek, és nem lesz senkim - megrázom fejem, pár másodperc elteltével meg a pánik is kiül az arcomra. - Mi lesz, ha tényleg egy macskás vénasszony leszek? Nem akarok az lenni.... Ááu - erőteljesen rázom meg a fejem, be is csípődik az ideg a nyakamban, mire felszisszenve tapasztom rá a kezem, és kezdem el nyomkodni. Amitől cseppet sem jobb.
Ahogy megölel, nyünnyögve közelebb bújok hozzá, fejem a mellkasának döntöm, és kezeimmel átölelem a kezét, amivel ő tart engem. - Jóóó, csak nem szeretném, hogy elfelejtsetek, vagy valami - lehunyva szemeim, halkan szusszanok fel, majd pislogok fel rá a tetoválás-témára. - Nem tudom, csak kell rajtam valami változás - megvonogatom vállaim, tényleg jól esik, amikor valami más rajtam. A hajam is ezért festettem be, még jó régen, és lám bevált. - Ide szeretnék valamit - végighúzom mutatóujjam a jobb alkarom élén, a csuklóm alatt, majd megint megvonogatom vállaim arra, hogy mit szeretnék. - Esetleg segítessz...hetnééééél kiválasztani?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Én is azt hittem, hogy pár év után csak úgy újra látni valakit egyáltalán nem nehéz dolog, de a mai találkozás erre teljesen rácáfolt. Jó, az igaz, hogy léteznek örömteli pillanatok is egy ilyen helyzetben, de a mai pont nem olyan, ez nagyon egyértelmű. Ő nem a nagybátyám, akinek a karjaiba vethetném magam, és boldogan nevethetnék a nyakába, szívhatnám be azt az erős, kissé orrfacsaró, de mégis annyira kellemes, fás-fűszeres parfümillatot. Ő a szerelmem. A volt barátom, aki úgy csúszott ki az ujjaim közül, mintha az együtt töltött másfél év semmi lenne. Mintha az élet szembeköpött volna minket mondván, hogy gyerekek vagyunk, egymás nélkül kell élnünk. Mindezzel semmi baj nem lett volna, ha békés szakításban lesz részünk, nem pedig egy hirtelen baleset miatt összetörik az eddigi életem, és elveszítem a számomra talán egyik legfontosabb embert. Mindig csak ugyanaz tud járni a fejemben. Miért most? Miért nem kaptunk egy kicsivel több időt? Miért ilyen kegyetlenül történek a dolgok? Miért nem tudtam megvédeni Zalit a szenvedéstől? Mert nem tudtam. Ahogy velem szemben áll, ahogy némán figyel azzal a nyugodt maszkkal, amit felöltött, egyértelműen látszik, hogy nem tudtam. Ismerem már őt annyira, hogy átlássam rajta, megpillantsam a szemében tükröződő, szörnyű vihart, amit a visszatérésem okozott benne. Egyáltalán nem voltunk készek erre a találkozásra, ez egyértelműen átjön abból, amit érzek és abból, amit rajta látok. Nincsen szüksége szavakra ahhoz, hogy megértsem az egész helyzetet. Tudom, hogy jelen pillanatban társak vagyunk a bajban, és ugyanaz megy végben benne, mint bennem.
Ettől függetlenül mégis szóba elegyedünk, holott egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy el kéne futnom. Sokkal egyszerűbb lenne, mint szembenézni vele, azzal, hogy már nem vagyunk ugyan olyanok. Mert akármennyire eltelt az idő az utóbbi találkozásunk során, akármennyire lett volna időnk megfeledkezni erről az egész mizériáról... Nem olyan könnyű az, ha az ember elveszíti az első szerelmét. Pontosan tudom, hogy mennyire ragaszkodnak még a bugyuta tinirománcok főszereplői az adott fiúhoz vagy lányhoz, akkor én miért ne ragaszkodhatnék Zalán emlékéhez? Mármint ahhoz, ami megmaradt belőle. Az arca, az illata, a borostája, ami bökte a bőrömet a felébredésemkor... Az a végtelen szomorúság a pillantásában, ahogyan minden nap rám nézett, ha nem emlékeztem valamire, ha idegen emberként viselkedtem. Mégis, most itt áll velem szemben, én pedig pillanatokkal később a karjaiban találom magam. Szinte azonnal meg is indulnak a könnyeim, és úgy fúrom az arcomat a mellkasába, mintha ő lenne az utolsó életben maradt, általam szeretett ember. Annyira hiányzott! Lehet, hogy nem emlékszem sok mindenre, de az érzés ettől függetlenül megmaradt. Hirtelen ismét megrohantak az emlékeim, ahogyan a puha ruhájába markolva szorongattam, és a szemem elé tárult egy kép, ahogy futok vele, ő a karjaiba kap és úgy ölel. Ezzel együtt jött az ismerős fejfájás is, de elég erősen tartottam magam, nehogy a lábam bánja a dolgot, és a megbicsaklott bokám miatt még jobban megijedjen. Ahogy kimondta a nevem, hirtelen fel akartam nézni rá, de annyira biztos kézzel tartotta a fejem, hogy nem tudtam megmozdítani. Pontosan tudtam, hogy most valószínűleg őt el eltemették az érzései, és nem szeretné, hogy mindezt lássam, ezért egy halk sóhaj kíséretében nem néztem rá. Pár pillanat után be is igazolódott az egész helyzet, és mindannak komolysága, amikor meghallottam a sírásba fúló hangját. Ennek hatására csak erősebben kezdtem el szorítani a testét magamhoz. Meg akartam vígasztalni. Nem akartam, hogy még többet sírjon miattam. Éreztem a testének remegését az enyémen, ezért simogatni kezdtem a hátát, hátha attól egy picit megnyugszik, holott az enyém legalább ugyanannyira rázkódott, mint az övé. A könnyeim folyamárként törtek utat a száraz bőrömön minden egyes szavától, de folyamatosan elöntött egyfajta békés elégedettség, hiszen nem gyűlölt meg. Az egyetlen dolog, amibe belehalnék, ha meggyűlölne, és az összes emlékünk egy keserű, szurokszerű ragacsos valamivé változna. Azt szeretném, hogy legalább az emlékek nap illatú, vattacukorba burkolt, élettel fűszerezett dolgok maradnának, ha már őt soha többé nem kaphatom vissza. Hogy jó kép éljen rólam benne. Jelenleg nekem ez a legfontosabb.
- Köszönöm – sóhajtottam halkan a vállába, amikor mindent kimondott, ami közöttünk ennyi év alatt kimondatlanul maradt – Köszönöm, hogy te voltál az első. Annak, hogy vége lett... Az nem a mi hibánk volt. Ne okold magad érte.
Sosem haragudtam rá a tette miatt. Talán pár hétig, de amint beleképzeltem magam az ő helyzetébe, egyből csak az járt a fejemben, hogy nem várhattam el, hogy mellettem legyen. Egyszerűen nem tehettem meg, mert ő nem volt a férjem, és neki is egy élete van, amit nem nyomoríthat meg senkiért sem.
Amint megpillantottam a könnyes arcát, rögtön az ajkamba haraptam, és a szavait hallva éreztem, ahogyan az enyémbe megint összegyűlnek a sajátjaim. Annyira fájt így látni, hallani a múlt időt. Mintha már mi magunk is feledésbe merültünk volna, mintha a kapcsolatunk egy régen lezárt doboz lenne, ami most véletlenül felnyílt, aminek következtében mindenki sebei felszakadtak.
- Majd el akarok menni néhány helyre – motyogtam halkan miközben megéreztem az ujjait az arcomon, ahogyan eltávolítják az ott ragadt könnycseppeket. Amikor elhúzta a kezét én is lábujjhegyre emelkedtem, és gondos mozdulatokkal töröltem meg az arcát a saját kezemmel.
- Nem akarok eltávolodni többé – mondtam neki végül, a földet fixírozva – De egy kis időre van szükségem. Csak nem rég tértem haza a nagybátyámtól, és még az is furcsa, hogy a saját cuccaimmal meglegyek. Olyan, mintha egy idegen lány dolgait tulajdonítottam volna el.
Egy picit tényleg így éreztem magam. Pontosan tudtam, hogy már nem vagyok ugyanaz a személy, és megvan rá az esély, hogy soha többé nem is leszek az. Egy picit az van bennem, hogy fájdalmat okoznék azzal Zalinak, hogy ha így lennék mellette, ezért hajlok az felé, hogy többé ne találkozzunk... Na nem mintha el tudnám kerülni hosszútávon, de meg fogom próbálni, ha úgy látom, hogy az neki jobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Úgy néz ki, hogy mindketten értetlenül állnak a helyzet előtt. Liliróza azért nem érti a helyzetet, mert a szőke lány köszönt neki, aztán mégis ő az, aki türelmetlenkedik. Összeszűkíti zöldes szemeit, majd megvonja a vállait egy összeszorított ajkú mosoly kíséretében. Saját magát sem érti, hogy mire fel ez a durca, de most ez így alakult, és a másik leány sem a legkedvesebb diák a környéken. Különösebben nem tud mit kezdeni a helyzettel, így belenyugszik, hogy ebből nem lesz barátkozás. Barátkozás. A gondolat egy kicsit szíven találja, és magába száll, hogy talán nem kellene azonnal bekapcsolni a védekező mechanizmust. És még azon is elkezd agyalni, hogy most ő-e a hibás vagy a másik. Ezt egy arcába levegőt tartva, hörcsög szerű fejjel csóválja meg a vöröses barna buksiját.
- Csak annyi érdekelt volna, hogy merre a Navine - mondja halkan, kicsit elkeseredetten.
Nagyon meg szerette volna ma keresni a nővérét, mert eddig úgy érezte, hogy esetlenül mozgolódik a kastélyban. És Bíboranna nélkül úgy érzi magát, mint aki nem egész. Sőt, darabjaira tud esni, hogyha nem látja sokáig ikrét. Igaz, hogy ezt nem mutatja ki az irányába, hiszen ő az érzelemmentesebb testvér, de biztosan tudja Annus is, hogy azért szereti őt a húga.
- Szia Szöszi - int a távozó lány irányába, majd tovább ácsorog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Amikor békésen repülünk seprűnkön és egyszer csak egy hatalmas vihar közepén találjuk magunkat, s kettőt pislogunk, mire a társunk halálos zuhanásba kezd égő varázseszközén... Amikor nagy álomban alszunk, s egyszer csak arra ébredünk fel, hogy ég a ház és rohannunk kell... Amikor Panka mosolyogva álldogál a part szélén, szinte látom, ahogy visszanéz rám angyali tekintetével, majd a sors kibillenti egyensúlyából és egy apró másodperc után megtörténik a baj... Amikor unottan hallgatom a zenét fülemben elhelyezett hangszórón keresztül, és jön egy hívás, miszerint Panka kórházba került. Az élet miért ennyire kiszámíthatatlan és hogyan lehetne felkészülni az ilyen meglepetésekre, ami most is ért engem? Panka a semmiből bukkant fel előttem itt az iskola kapujában, ahol eddig azt hittem, sohasem fogom őt errefelé látni. Nem azért, mivel nem szeretnék találkozni vele, hanem mert erős érzelmek társulnak hozzá. Tényleg igyekeztem megbocsátani magamnak, amit tettem Pankával, de sosem voltam erre képes. A lány örök seb marad bennem, ami ha felszakad, mint jelen pillanatban is, akkor igen erőteljesen tud vérezni.
Lelkének tükre oly gyönyörű, oly becses, ugyanakkor szomorú is, csak reménykedhetnék, hogy saját szemem tekintetét látom tükröződni benne, noha felesleges tévedésbe ringatnom magamat, a lányt összetörtem. És vele együtt magamat is. Bíztam benne, hogyha továbblépek, megbocsát nekem az élet és én is kedvesebben tudok magamra nézni a tükörben. Elhittem, hogy ez sikerült, erre jön Panka, felbukkan és minden törik bennem. Hogyan kellene beszélgetést folytatnom azok után? Mit mondhatnék és azzal milyen érzéseket keltenék szívében?
Egy biztos: éretten kell megoldanom ezt a helyzetet, mert nem engedem meg, hogy újból fájdalmat okozzak első szerelmemnek. A mi szerelmünk nem elmúlt, hanem megszakadt. Messze kerültünk egymástól és hamar kellett hozzászoknunk az új helyzetünkhöz. Nem akarok odarohanni hozzá, de végül szolidabb módon fonhatom karjaim közé, amikor is végleg eltör bennünk valami.

Panka sötét haja szinte barnává változik a lenyugvó Nap sugarai alatt. Ahogy ott áll a tó mellett és eteti a kacsákat, szemeim nem tudnak eltekinteni meseszép bőréről. Ezer kacsánál és hattyúnál szebb ő nekem! Először nem hiszem el, hogy tényleg fürdeni szeretne így alkonyatkor, noha hatalmas mosollyal és emberfeletti vidámsággal küldi felém a vizet és ösztönöz, hogy menjek vele be a vízbe. Persze, hogy nem tudok neki sokáig ellenállni. Megiramodok utána, s futás közben felkapom karjaimba. Mindketten nevetünk. Annyira boldogok voltunk...

Az emlékek engem is elhavaznak, nehezen tudok a jelenben maradni, csakis Panka hangja az, aki felébreszt. Valóban ő az, itt áll mellettem és nem csak emlékeimben úszok, tényleg egy pillanatra úgy tűnik, mintha az égiek visszaadták volna nekem Pankát és adnak egy esélyt, hogy jóvá tegyem hibámat. Meglehet, a lány megbocsátott már nekem, azonban ennél nekem több kell. Szeretném, ha boldog lenne, akár a társaságomban, akár - nehezen is mondom ki, de - nélkülem. Szorosan ölelem magamhoz, de érzem rajta, hogy küzd könnyeivel és ez rám is hatással van. Egymást nyugtatjuk, vigasztaljuk, holott egyikőnknek sem könnyű. Hiába múlt el több év, hiába van most is barátnőm, a Pankával való újbóli találkozásom mélyen megérint és ezért senki sem hibáztathat. Senki sem veheti el tőlem azokat az időket, amiket Pankával éltem át. Boldog, de utólag mégis fájú pont a szívemben.
- Aranyos vagy, hogy így gondolod. Nekem is te voltál az első, de ezt szerintem még amnéziásan is tudod. Nagyon szép éveink voltak, Panka! Nem akarlak elveszíteni - válaszolom és reménykedek, hogy a találkozó után sem fog kerülni hosszasan, igaz, megérdemelném. Sőt mi több, az lenne a normális, elvégre ki akarna azzal együtt lenni, aki megbántotta és aki egykor az övé volt, de már nem az. Az exek csak ritkán maradnak barátok, nekem mégis ez a kívánságom. Jó lenne, ha csak egyszer kérnék olyat, ami lehetséges is...
- Bárhova elviszlek, és persze, megértem, ha időre van szükséged nem csak a cuccaid miatt, hanem miattam is - felelem némileg összeszedve magam, majd kicsit elbambulok a pólóján. Nem szép dolog a múlttal ábrándoznom pont a lány előtt, ám nem tudom megállni, hogy ne elevenítsek fel hangosan egy közös sztorit. Nem hiszem, hogy emlékszik rá Panka.
- Tudod, ez a ruha volt rajtad, amikor utoljára randiztunk. Moziban voltunk és neked nagyon nem tetszett a film, ezért elvittelek utána vacsorázni egy kínai étterembe - mesélek egy aprócska élményt, amire valószűnő, hogy nem emlékszik, noha számomra a mosolya, a durcis arca, amikor kijöttünk a filmről és a pólója is teljesen tisztán a szemem előtt lebeg. Valóban ez a ruha volt, pedig a női holmik terén csapnivaló vagyok. Sokszor piszkált ezzel Panka anno. Semmi érzékem nem volt a ruhadarabokhoz. Akkor még a Duna nem volt egyikünk félelme sem.
- Ha bármi kérdésed van, szólj bátran, rendben? - teszem hozzá, mert félek, hogy kerülni fog. Szomorú lennék. Újra megölelem, majd eltávolodok tőle enyhén leszegett fejjel. Félek, ha most elengedem, soha nem lesz a karjaimban, közelemben többet. Mégsem lehet a rabom, úgyhogy veszek egy mély levegőt, érzékien megsimogatom két oldalt felkarját, majd egy mosoly keretében tovább engedem.
- Addig is vigyázz magadra! - Mert nem nyugszom, amíg vissza nem kapom az igazi Pankát - teszem hozzá magamban, de erről a lány már nem sejt semmit. Most türelmesnek kell lennem, hiszen nem erőltethetem rá, hogy találkozgassunk, azonban imádkozok, hogy ne örökké kerüljön majd ezentúl itt a kastélyban. Nálam jobban senki sem ismeri őt, még saját maga sem. Ha meg akar tudni valamit a múltjáról, bizonyára keresni fog. Még hogyha nem is akar velem, mint exével találkozni, azt teljesen meg tudom érteni, én is utálom magamat, de az eddigi élete, az emlékei nálam vannak és nem egy széfben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kevesen vannak a csapatában, és akárhogy próbálkozik nem sikerül embereket toboroznia. Ennek ellenére lelkesen várja az első meccsüket, és bízik benne, hogy a levitásokkal kiegészülve most is jól teljesítenek majd. A kviddics mellett amúgy az elemi mágiát is hanyagolta, pedig már annyira nem rémiszti a dolog, főleg, hogy a Brannel való gyakorlás ráébresztette, sokkal biztonságosabb ha tudja mit csinál, mintha magától tör elő ez az erő. Ugyanakkor még mindig elég bátortalan, ezért is ötlik fel benne, hogy talán kviddics közben gyakorolhatna ezt azt. Ha szerencsés nincs senki sem a pályán és mindkét elemén gyakorolhat, miközben a levegőben repked. Bár tény és való, hogy nem olyan a dolog, ha nincs ott valaki, aki megerősíti de egyelőre ezt a negatív gondolatot elhessegeti a kis vörös, és a seprűjével együtt viszonylag gyors léptekkel siet a kviddicspálya felé. Most szimpla mulgi ruhákban feszít, a mezét nem használja ilyen napokon, egyébként sem csapatkapitényként jön, hanem egyszerű boszorkányként, aki szereti a repülést.
A pályára érve egy másik repülő foltot pillant meg. Egy pillanatra elbizonytalanodik, körbe néz, de több alakot nem lát. Ketten még nem fogják egymást zavarni. Legalábbis reméli. Felül a seprűjére, elrúgja magát, s ahogy a szél a hajába kap, lehunyja a szemeit. Most még csak élvezi az érzést, de azért lázasan jár az agya, mit is gyakoroljon majd először. Talán valami illattal kéne próbálkozni... Azt még nagyon keveset gyakorolta.
Amikor úgy érzi kellően magasan jár kinyitja a szemeit. Nem csalódik, a karikák magasságban találja magát. Ráhasal a seprűre és kilő a másik oldal felé ő is, de figyel rá, hogy ez ellenkező oldalon repüljön, ne azon ahol a másik repkedő is. Nem szeretne balesetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Penészvirág

Megvonom a vállam rápillantva, amikor a mellkasomra csap. Csak az igazat mondtam. Mindig az igazat mondom, vagy legalábbis azt, amit én annak vélek. Aztán hogy az alkalmanként árnyaltabb annál, mint amit én láthatok, már másik kérdés, és megvitatható bármikor. Nem tartom kinyilatkoztatásnak, amit mondok vagy gondolok. Most is csak a rálátásomra és a tapasztalatomra hivatkozva közlöm, mi a véleményem.
- Pingvin... - ismétlem meg, elnevetve magam. - Ugyanmár. Tizenkilenc vagy. na és? Az átlagéletkor még mugliknál is nyolcvan fele van az átlagéletkor, nem késtél le semmiről. Ami azt illeti, szerintem nem érdemes ezt erőltetni amúgy sem. Érted. Ha nagyon pasit akarsz, az azért meglátszik, és nem fognak maradni. Ha viszont remekül megvagy egyedül is, nem azért kell kapcsolat, hogy legyen már valakid, akkor ki fog ez alakulni szépen. Nyugi, nem lesz belőled macskás néni még egyelőre - magyarázom neki. - Különben is, a macskák aranyosak. Most Őrnagy biztos besértődne egy ilyen kijelentésre - teszem még hovvá elvigyorodva. Megölelgetem aztán.
- Mert olyannak ismersz, te lány... - jelentem ki. Megemelem a szemöldököm kérdőn, igyekezve olyan arcot vágni, mintha ezen most megsértődtem volna, pedig a legkevésbé sem veszek magamra ilyeneket. Nem is bírom sokáig, hamar elvigyorodok, és nem törődve azzal, hogy esetleg nem értékeli, összeborzolom a haját.
- Nem fogunk elfelejteni, ezt megígérhetem. Na de mesélj arról a tetoválásról. Hadd hallom, mit szeretnél magadra varratni -  váltok témát visszatérve egy korábbihoz, amit még ő említett nem sokkal ezelőtt.  
- Ahaaa - jelzem bólogatással egybekötve, hogy értem, az alkarjára szeretne valamit. És segíthetnék kiválasztani? Ez megtisztelő. - Oké, beszélhetünk róla. Van már valami elképzelésed, mit is viselnél hosszútávon. Tudom, hogy el is lehet ám tüntetni már valami lézeres cuccal, de azért az úgy... nem tudom, mennyire tud ártalmas lenni. Szóval mire gondoltál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Biztos benne, hogy észrevették, de nem zavartatja magát. Nem tudja a másik - innen lánynak tűnő személy - milyen szándékkal jött, épp ezért nem is akarja megzavarni semmiben sem. A manővere kicsit veszélyesnek tetszik Nyeste szemében, de valószínűleg talpraesettebb a lányka - mert most már biztosan be tudja azonosítani, hogy nála fiatalabb leányzóról van szó - és nem is először repül. Vagy ha igen, akkor rettentően tehetséges és balga. Ez azonban nem olyasmi, amivel a navinésnek foglalkoznia kéne épp ezért mikor a másik felfelé húz el, ő inkább az előtte lévő karikára fókuszál, aztán hirtelen ötlete támad, s bár levegővel akart gyakorolni előbb, inkább egy vizet idéz, s tőle telhető leggyorsabban próbálja megfagyasztani. Azt tervezte, hogy átdobja az így kapott golyót a karikákon, de csalódnia kell. Nem elég gyors és a víz amit idézett, gyors tempóban a föld felé közelít. Nyeste persze nem adja fel. Seprűn ülve ismeretlenné vált ez a fogalom a számára. Előre nyújtja a bal kezét, mintha kvaffért szeretne nyúlni, úgy indul meg erősen lefelé a vízcseppek után. Koncentrál, hideget, fagyot képzel, ami ebben a hőmérsékletben nem esik nehezére a megvalósítás viszont annál inkább.
A dolog azonban nem teljesen sikertelen, és kisebb jégdarabok így is keletkeznek előtte. Kettőt el is kap, s már rántja is fel a seprűt, még épp időben, valószínűleg ha sokat gondolkodott volna még, akkor a földbe csapódik. Az öröm azonban korai, megfeledkezik a további koncentrálásról, s mire dobó magasságba kerül elolvad a kezében lévő jegecske, s kifolyik az ujjai között. Lemondóan hajol rá a seprűjére. Vízgömöt kéne megtanulnia csinálni előbb, aztán megfagyaszthatná, és dobálózhatna jéggolyókkal. Persze csak akkor ha nem zavar vele senkit. Tudja ám, hogy a jég, rettentően kemény és fájdalmas, ha eltalál valakit. Majdnem annyira rossz, mint egy gurkó. Mindenesetre álmodozni jó. Talán ha hozott volna magával valamit, amibe vizet töltene...
Nagy gondolkodása közben nem igazán figyel, hogy merre repül, így tovább emelkedik a magasba, és csak a cipője orrával éri a szélső karikát, bár így is megérzi. Ez pedig magához téríti.
- Áu-áu-áu! - kap oda a lábához, kicsit feljebb is húzza, masszírozza, közben pedig igyekszik megállítani a seprűjét, hogy ne nagyon menjen most sehova.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Ki tudja, lehet jól kijönnék egy pingvinnel - széttárom kezeim, senki nem tudhatja. Bár igaz, hogy kicsit nagyon beteg dolog lenne. El is nevetem magam a gondolatra, miközben megrázom fejem. Nem, egy pingvinnel való kapcsolat túl egyoldalú lenne, annál tulajdonképp még az előbb tárgyalt meleg majdnem-Ricsi opció is jobban működne. - Neeeeeem, nem is azt mondom, hogy annyira rá lennék görcsölve a dologra - megrázom fejem, azért, annyira elkeseredett épp nem vagyok, hogy az első szembejövő alakra rávessem magam, hogy akkor te most az enyém leszel, és magamhoz láncollak, és a többi. - Na jóóóó, lehet, hogy egy Őrnagyban még kiegyeznék - valami baromi elgondolkodós fejet vágok, mintha tényleg azon agyalnék, hogy mennyire elfogadható az az ajánlat. Amúgy meg nagyon szeretem Őrnagyot, bár az is tény, hogy ő az egyetlen macska, akivel eddig közelebbi kapcsolatot alakítottam ki. Ha jobban belegondolok, eddig vele van a leghosszabb kapcsolatom, úgy egyáltalán. Jézus Isten, még a végén tényleg bejön ez az állatos mese.
- Nem, nem ismerlek olyannak, csak... Az emberek ilyenek - összeszorítom ajkaim, elhúzom szám, lényegében nem ő lenne az első ember, aki lassanként elkezdene hanyagolni, mígnem teljesen megszakad a kapcsolat. Valószínűleg nem pusztulnék bele, ahogy eddig is túléltem, ettől függetlenül még rosszul esne, és nagyon nagyon rosszul lennék tőle. Újra elmosolyodom, amikor összeborzolja a hajam. Most a várt reakció az lenne, hogy elkezdek sipítozni, hogy hogy merte, meg mennyi munkám van ebben a hajban, de nem különösebben érdekel. Bármikor ki tudom fésülni, ahogy egy bűbájjal is simán megoldható. Betűröm a fülem mögé a tincseim, és kész is van a nagy visszaigazítás.
- Hátö igen, ebben kéne segítség igazából - kissé kínosan mosolyodok el, nem akarom elképzelni, mennyire lehet fura az, hogy akarok tetováltatni, de nem tudom, mit. De biztos vannak még így ezzel, nem lehetek én az egyedüli, ahhoz túl sok ember él ezen a földön. - Szerinted mi illene hozzám?