37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Boglyas tér - összes hozzászólása (3014 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 81 ... 89 90 [91] 92 93 ... 100 101 » Le
Catherine Shayleen Black
INAKTÍV


kalitkába zárt madár
RPG hsz: 229
Összes hsz: 750
Írta: 2019. augusztus 20. 13:50 Ugrás a poszthoz

Theory
Into the Fruits

Csendesen hallgatja a lányt és már nem is érzi olyan hihetetlen nagy borzalomnak a történteket. Persze ők közel sem olyanok, mint a rellonos ikerpár, ők sohasem beszéltek így egymással, nem is gondoltak hasonlót sem, mint ami a legutóbb történt. Olyasféle törés ez most, amilyet soha nem tapasztaltak, náluk nem olyan egyszerű a helyzet, hogy elnézést kérnek és minden rendben. Hogy majd egy ölelés elintézi a dolgot és begyógyítja a sebeket. Sajnos a szíve mélyén tudja, hogy ez ennél sokkal több. A végén azért elmosolyodik. Aranyos Theory naivitása, hisz úgy tűnik, teljesen biztos abban, hogy Shayleen nem követett és nem is követhetne el olyasmit, amivel véglegesen megcsonkítaná érzelmileg Adriant. Csakhogy már megtette. Mindenki életét tönkretette maga körül.
- Remélem igazad van. Megpróbálok vele kibékülni - végül úgy dönt, elég, ha csak ennyit mond. Nem akar ismét hosszasan a saját elbaltázott döntéseiről és elfuserált életéről beszélni. Minden bizonnyal untatná a másikat, meg igazából nem is ismerik annyira jól egymást, hogy az ex-levitás bármit is el akarjon mondani ennél részletesebben.
Ahogy hallgatja az elsőst, szóra nyitná a száját, de a tény, hogy Theory tüntetőleg kijelenti, nem akar róla beszélni, végül belé fojtja a szót. Valahol érthető. Olyan ez, mintha azt kérdezné, mi történt a lánnyal anorexiás évei alatt. Nem akarok róla beszélni. Ez az egyetlen dolog, ami eszébe jut. - Értem - bólint egyet és érleli gondolatai, mielőtt újra megszólalna. Nehéz erre bármit is mondania érdemben, hiszen ő egy senki jelenleg. Egyszer bekötötte a lány kezét és most segít neki sajtot találni. De ennyi. Bármennyire is benne van a tenni akarás, ezen a ponton a jogosultsága meg lett tagadva. - Tudom, hogy nem jelent sokat, de ha bármi probléma van, akkor nyugodtan fordulhatsz hozzám. Igaz, csak a suli gyógyítója vagyok, de hivatalosan is az iskola alkalmazottja, ha bármi van, kiállhatok talán én is értetek - elmosolyodik. Hiába nem részletez semmit a családjukkal kapcsolatban, mivel ennyire fiatalok, a szülők simán eljöhetnek értük és kivehetik őket a Bagolykőből. Jogukban áll, hiszen az ikrek nem nagykorúak, nem dönthetnek saját sorsukról. Persze miért is ártaná bele magát ilyesmibe? Talán azért, mert amikor neki kellett volna egy segítő kéz, ami támogatja, senki nem volt, aki ott lett volna.
- Nagyon szívesen. Vigyázz magadra - elmosolyodik, majd egy intés kíséretében elindul a másik irányba, ki a piactérről. Maradhatna a másikkal, elkísérhetné, beszélgethetne a bácsival és nevethetne. Csakhogy a fejében lévő gondolatok egyre csak birkóznak egymással és egy pillanat nyugtot sem hagynak neki.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Vajda Eszter
Auror, Animágus, Legilimentor, Végzett Diák


bossy
RPG hsz: 181
Összes hsz: 904
Írta: 2019. augusztus 27. 10:08 Ugrás a poszthoz

Z A L Á N

És akkor, amikor épp elhinném, ennél már aligha lehetne rosszabb... folytatja. Hosszan engedem ki a levegőt, megforgatom szemeim, ahogy rezignáltan homlokomnak támasztom ujjaim. Nem feltétlenül a szigorú keretekbe foglalt, vesszőpálcás illem teljes hiányáról van szó, hanem az egyszerű, társadalmi megnyilvánulásairól, arról, hogy szándékosan keresi a figyelmet, és szeretné, ha mindenki meghallaná a hangját - a másik fél teljes megalázásán kívül, ugyebár. Mert ő ebbe már belekezdett, és ugyan megtehetném, hogy továbbra sem foglalkozom vele (bár a mintáját követve ez csak egyre súlyosabb következményeket vonna maga után), ahogy gyakorlatilag tehetnék bármit is, a nevem elordításával már képtelen lenne bárki figyelmen kívül hagyni a lényem, az emlékeikben összekötnének vele, onnantól pedig már teljesen veszett a dolog. Egy almával kezemben fordulok a nyüzsgő piacnép felé, és, bár már nem lenne szükségem arra, hogy bárkire is nézzek, ebben a zsivajban biztosabb megoldásnak tartom. Nem mondanám, hogy ennyi ember között azonnal rátalálok az elméjére, de amikor megtörténik, biztosan tudom, hogy jó helyen vagyok. Zalán persze érezhet valamit, megmagyarázhatatlan bizsergést, értelmetlen, múló kényelmetlenség érzetét, de azt túlzás lenne említeni, hogy rá is jönne azonnal, mi okozza ezt. Ésszerűbb ráfogni valami teljesen magától értetődőre, mondjuk a pusmogások és beszélgetésfoszlányok keltette zűrzavarra.
Szinte azonnal elém tárul a felidézett emlékképe - számomra mondjuk kevésbé volt számottevő a dolog, ha nem látnám az ő szemeivel, eszembe sem jutott volna, hogy valaha megtörtént -, de azzal most nem foglalkozok. Egyszerűen csak félresiklok előle.
Ha bármit is vissza szeretnél adni, akkor gyere ide, és ne a tér másik feléből keresd a rivaldafényt.
Ekkor már elég egyértelmű lehet számára is, hogy már nincs egyedül a fejében - de én jó arc vagyok, nem használom ki a helyzetet, egyszerűen csak nincs kedvem egy tizenöt éves parancsolgatásaira ugrálni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Guinevere Frances Yazel
INAKTÍV


She-hulk
RPG hsz: 80
Összes hsz: 149
Írta: 2019. augusztus 30. 13:18 Ugrás a poszthoz

Zayday
#Frankie | Augusztus 31

A helyi piacra azt mondják, hogy a legfinomabb sárgabarackot, nektarint és görögdinnyét találhatjuk itt. Sőt azt is, hogy a mugliknál terjesztett piros és sárga húsú darabok mellé még kék és zöld társaikat is meg lehet találni szezonálisan, így miután meglátogatom Jasminet, a kis hátizsákommal együtt a helyi piacra tartok.
A dinnyét elég hamar sikerül is megtalálnom, be is vásárolok, a táskámba rejtve a kis gyümölcsöt, aztán a barackok között kezdek el lelkesen válogatni, nem törődve a körülöttem foglalatoskodó és folyamatosan beszélgető emberekkel. Ekkor történik meg a baj, a mindenkit számomra érthető nyelvre fordító, nagyon drága karperec egy yolo megmozdulással a gyümölcs közé hullik, a csatja megadja magát, én pedig ezt észre sem veszem addig a pillanatig, míg rá nem kell jönnöm, hogy nem értek mindent. Csak a beszélgetések, teszem azt... felét, háromnegyedét.
- Oh shit, ne ne ne ne ne... - kezdek el nézegetni a karkötőm után, miközben többször is a csuklómra fogok, de nincsen ott. Hajajj. Szinte érzem, hogy hevesebben veszem a levegőt, ahogy körbepillantok, de sehol az ékszer. Az egyetlen magyarázat, hogy... a pultban van.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zayday Hudson
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. augusztus 30. 13:51 Ugrás a poszthoz

Guinevere



Olyan nagy örömmel érkeztem a piacra, ismét végre itt! Egyik jó tulajdonságom, (kinek jó?) hogy szeretek vásárolgatni a piacon. A nagymamámmal, a mugli világban minden hétvégén bevásárló túrára indultunk, és be vallom este értünk haza. A mai nap szellős, és egyben kellemesen langyos. Tökéletes az időjárás is, így semmi sem akadályozhatta meg, hogy én aznap elmenjek. Vittem magammal, egy cukker fonott kosarat, és egy csinos kis piros masnit kötöttem a fejemre és úgy néztem ki, mint egy kedves, vidéki csajszi. Mint mindig, áruk garmadája tárult a szemem elé. Gyorsan odasiettem, a kézműves termékekhez, teszem azt gyógytusfürdő és szappan. Mindkettőből vásároltam, majd fizettem a mosolygós, pufók asszonyságnak. Gondolkoztam, hogy mi is kell még nekem? Hát persze hogy virág, esetleg valamilyen növény. Pár perc múlva, odajutottam a virágos standhoz, és kiválasztottam magamnak egy gyönyörű orchideát, ami díszes vázában gyönyörködött. Fizettem, és a gyümölcsös felé irányítottam el, a virág illatól bódult fejemet, na meg a testemet. A piacon öröm gyümölcsöt vásárolni, mert olyan friss. Vettem pár darab fügét, és mielőtt a szilvákhoz rohantam volna, kiáltást hallottam. Egy fiatal nő, bizonyára elvesztett valamit. Oda léptem hozzá, és kedvesen megkérdeztem:
- Segíthetek valamiben? - szóltam, de észrevettem egy csillogó karkötőt, a szépséges barackok közt, így hát kiszedtem onnan.
- Talán ezt keresed? - kérdeztem mosolyogva, mint a vadalma.
Utoljára módosította:Zayday Hudson, 2021. július 17. 10:01
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. augusztus 30. 13:59 Ugrás a poszthoz

Fürtös kis haver


Sosem jeleskedtem a testnevelés témájú dolgokban, így nem meglepő, hogy szorító és dobó erőm körülbelül egyenlő a nullával. A fiú megcélzásáig még megy a dolog, de mikor a burgonyát útjára engedem, az néhány centiméter után csúfosan a földbe fúródik. Nézem egy darabig az elténfergő gumós növényt, elmormolok néhány francia káromkodást az orrom alatt, majd kikötök az egyetlen és valószínűleg leghatásosabb módszer mellet; szuggerálni fogom a kis fürtöst. Kibukkanok a zsákok mögül, de épp csak annyira, hogy tejfel buksim a szemeimig látszódjon, majd barna íriszeimet a fiúra emelem. Nem telik el sok belé, hogy észrevegyen és bizonytalan lépésekkel a búvóhelyem irányába sétáljon. Eléggé be lehet tojva, hisz idáig érzem a félelem szagát, amelytől szinte bűzlik a másik. Vagy csak nem tud franciául, az is egy opció.
- Oh, ugyan! Ne légy már ennyire merev! – Biggyesztem le ajkaimat, majd hisztisen a zsákokra csapok. Nem hiszem el, itt mindenki ilyen bumfordi? Először az a Denis gyerek, most meg ez a kis taknyos… Ennyire merev lenni az egész kastély, hogy nem akar elvinni egy körre senki sem? Vagy egyszerűen csak nem vagyok az esetük. Áh, az kizárt, hol találhatnának nálam jobb partit? Gazdag, szép és okos is vagyok, kész főnyeremény! Vaaagy, az is lehet, hogy a kisfiú még tényleg kisfiú. Mármint nem vitte még el a maci a málnásba, vagy mi.
- Oh… - jutok el gondolatmenetem végére – Nehogy azt mondd, hogy te még szűz vagy? – Íriszeimben huncut láng villan fel, mely perverz mosolyban is kiül arcomra. Eddig csak kis ártatlan pulykatojásokkal hozott össze az élet. Fogadjunk, hogy ő is majd elpirosodik és elfut a helyszínről azt kiabálva, hogy ha nem hallja, nem igaz.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Guinevere Frances Yazel
INAKTÍV


She-hulk
RPG hsz: 80
Összes hsz: 149
Írta: 2019. augusztus 30. 14:17 Ugrás a poszthoz

Zayday
#Frankie | Augusztus 31

Legközelebb talán jobban figyelek majd arra, hogy milyen állapotban vannak az értékeim, mert az a hirtelen stresszgombócot a gyomromban soha töbé nem akarom tapasztalni. Szinte beleszédültem a gondolatba, hogy vennem kell most egy új ilyen vackot, csupán azért, hogy szót tudjak érteni a barátaimmal, az iskolai tanáraimmal, a pasival, akivel együtt élek. Nem igazán nyugtat meg engem ez a külföld dolog.
Már kezdenék teljesen rágörcsölni a tényre, hogy nincs meg a karperec, mikor a sötétebb bőrű lány mellém lép és egy halálosan nyugodt mozdulattal kiemeli azt a sárga gyümölcsök közül.
- Te jó ég! Igen, köszönöm! - még én is hallom az akcentust a hangomon, ahogy kiveszem a kezéből és meg is ölelem hirtelen felindulásból, aztán a táskámba dobom a célját teljesíteni nem képes értéktárgyat. Gyorsan el is engedem a lányt, majd pár újabb barackot dobálok a táskába. A bácsi nem különösebben van elragadtatva tőlünk, folyamatosan mondogatja a magáét, hogy összefogdozzuk a portékát - a portrékra gondol? Én nem értem semmilyen képhez! - és milyen gonosz lányok vagyunk mi. Gyorsan ki is fizetem a sárga gyümölcsöket, majd a lány felé tartom a zacskót.
- Vegyél! Segítettél. Hálás vagyok - mosolygok rá, miközben igyekszem egyszerű mondatokat összerakni, amikre talán a válasz is van olyan egyszerű, hogy megértsem az ékszer nélkül.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Csepreghy Péter
Bogolyfalvi lakos, Minisztériumi dolgozó, Végzett Diák


a Pösze Petya
RPG hsz: 236
Összes hsz: 648
Írta: 2019. augusztus 30. 14:32 Ugrás a poszthoz

V.

Nincsenek annyira látványos helyen, de azért erre is el-elsétálgatnak az emberek. Azok furcsállva nézhetik tisztes távolságból a jelenetet. „Tejfel” a burgonyás zsákok mögött, én pedig nem messze tőle állok, miközben az előttem még kicsit jobbra-balra gurulászó gumóst nézem. Elgondolkodva meredek rá azon gondolkodva, hogy mennyire szerencsés vagyok. Nem azért, mert mindig meg akarom veretni magam és kellemetlen helyzetekbe keverem magam, hanem azért, mert ezeket mindig megúszom valahogyan. Vigyáznak rám. Nem tudom, hogy kik és leginkább az a kérdés, hogy miért. De figyelnek és vigyáznak, mert ekkora mázli nincsen a világ összes emberének egyszerre. Gondolataimból a fiú hangja ráz fel, ami játékos sértődöttséggel éri el a dobhártyámat. Kissé még elvarázsolt tekintettel emelem kék szemeimet a szőkeségre, aztán megvonom a vállam.
- Nem vagyok – vonom meg a vállam a merev viselkedésre, és újra a zsebembe dugom mindkét kezemet. Előre és hátra hintázok egész nagyméretű talpaimon. Szerintem egészen egyértelmű, hogy egy tizennégy éves kölyök vagyok, aki csak menőzik a csajozással, de ha ott lenne az alkalma, aki sikítva elszaladna. Aztán ismét egy olyan kérdés, amire a tipikus kisfiú meglepettség ül ki pirospozsgás arcomra. Hogy mi? Van ebben a fiúban valami jópofa játékosság, ami ezzel a hidegrázós perverzióval vegyül. Furcsa, nem tudom hová tenni. És mégis miért kérdez engem erről? Mi köze van ennek ahhoz, hogy egymásba futottunk a piacon? Nem értem.
- Szűz? – kérdezek vissza, mintha nem tudnám, mire gondol.
Pedig nagyon is tudom, de egyszerűen teljes értetlenséggel állok a kérdés előtt. Mégis miért?
- Nem... neeem – mondom látványos zavarodottsággal, de én úgy érzem, hogy nagyon magabiztos vagyok. – Persze, hogy nem – hozzá tehetném, hogy millió csajom van meg ilyenek, de már én magam is érzem, hogy nem lenne hiteles. – Te vagy – igazán nagyfiús visszavágás. Bravo. Tapsvihar. Ha ebből nem, akkor semmiből nem fog leesni Theonnak, hogy velem nincsen kisegítve.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Zayday Hudson
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. augusztus 30. 14:41 Ugrás a poszthoz

Guinevere


Olyan jó érzés volt, látni az arcán, a megkönnyebülést és a hálát. Nagyon szeretem az ilyen pillanatokat, ilyenkor érzem azt hogy megérte ma felkelni. Megérte, mert segíthettem valakin, és 'hálistennek nem valami, kegyetlen tolvaj vette észre a karkötőt, mert biztos elkoppintotta volna. Olyan sok gonosz ember él a világon, ezért vagyok büszke arra, hogy jól neveltek fel a szüleim. Jól esett számomra, amikor megköszönte hogy megtaláltam, és még meg is ölelt. Ezt a szép pillanatot, az árus bácsi egy kicsit tönkretette. Állandóan mormogott, mint valami öreg medve. Nos, hasonlított is az imént említett állatra, így jobbnak láttam ha nem packázok vele.
- Ez semmiség csajszi! Örülök hogy segíthettem neked! - szólaltam meg, mivel hálaözönt kaptam az említett hölgyeménytől. Nagyon kedvesnek látszott, szinte madarat lehetett volna fogatni vele örömében. Hirtelen eszembe jutott, egy történet a gyerekkoromból. El hagytam a kedvenc plüssömet a bevásárlóközpontban, és egy kedves nénike találta meg, majd mosolyogva visszaadta. Mrs. Hudson, ezennel teljesítetted a küldetésedet! Miközben ezen gondolkoztam, hangosan felnevettem. Mikor visszatértek a gondolataim, mármint visszatért a józan eszem, a nő egy sárgabarackkal teli zacskót tartott felém.
- Ugyan már! Két darabot elfogadok, de nem többet! - szólaltam meg nagy komolyan. Hiszen nem azért találtam meg az ékszert, hogy utána dözsöljek.
- Köszönöm szépen! - hálásan bólogattam, és kivettem a kívánt mennyiséget.
Utoljára módosította:Zayday Hudson, 2021. július 17. 10:24
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. augusztus 30. 15:02 Ugrás a poszthoz

Fürtös kis haver


Tipikus reakció egy átlagos kiskölyöktől. Ennél egyértelműben még a húgom sem válaszolhatott volna erre a kérdésre. Még szép, hogy az! Mégis ki feküdne össze egy ilyen fickóval? Nem mondom, hogy undi a gyerek, de nem kifejezetten az esetem. Én az izmos, amolyan maszkulinabb férfiakat, vagy éppenséggel pont a kis tehetetleneket szeretem. Bár, ha másra nem is, egy kis szórakozásra mindenképp jó lehetne ez a Petya, vagy ki a fene.
Még utoljára körbenézek, hátha valamerre erre ólálkodik Vanessa bátyja, majd miután megbizonyosodtam, hogy sehol senki, tiszta a terep, kimászok búvóhelyemről. Úgy közelítem meg Petit, akár egy ragadozó áldozatát. Bal kezemmel végigsimítok arcán, miközben halk kuncogás hagyja el ajkaimat. Rettentően szerencsétlen a kicsike, de éppen ezért aranyos. Olyan, akár egy plüss maci, bumfordi, ám mégis ölelgetni való. Megkerülöm, kezeimet a vállára teszem, majd szorosan hozzá simulok hátulról.
- Szeretnéd, hogy segítsek? – Teszem fejem a vállára, majd mancsaimmal lejjebb szambázok testén. Nem teszek semmi korhatár besorolásos dolgot, egyszerűen csak érdeklődöm iránta. Bár lehet, hogy sértésnek veszi, hogy megszegtem a személyes tér fogalmát. Igaz, nekem ilyen sosem okozott gondot. Köszönjük szépen csak meg a Delacroix genetikának! Apám nemhiába szerzett meg magának minden nőt, akit csak kinézett magának. A pénz és a jó kozmetika mindenkinek bejön. Lehet nekem is így kéne viszonyulnom az emberekhez.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Csepreghy Péter
Bogolyfalvi lakos, Minisztériumi dolgozó, Végzett Diák


a Pösze Petya
RPG hsz: 236
Összes hsz: 648
Írta: 2019. augusztus 30. 15:52 Ugrás a poszthoz

V.

Még mindig bennem van az érzés, hogy valamivel arcos harcoskodni kellene, de egyik pillanatról a másikra eltűnik. A minket körülvevő zajok ugyanolyan hirtelenséggel tűnnek el, úgy érzem, mintha megsüketültem volna. Egy dolgot hallok csupán; a torkomban dobogó szívemet. Ez nem a jóleső izgalomtól van. Ez valami más, valami kellemetlen. Eddig viccnek fogtam fel, ami „Tejfel” és köztem történik. Egy felsőbb éves fiú csínyje, amiből azt akarja kihozni meleg vagyok. Nem lepődtem volna meg, mert voltam már mindenféle szívatásnak az alanya, de ilyet még nem tapasztaltam. A srác elindul felém, és mintha megfagyna a levegő. Szinte érzem, ahogyan több hőmérsékletet csökken a hőmérséklet, és ezt a fagyosságot az arcomat simító srác okozza. A simítás jéghidegen éget, majdnem felszisszenek, de ahelyett inkább egy akaratlan fintor kúszik végig arcomon. Földbe gyökerezett lábakkal állok, még a fejemet sem mozdítom. Mintha viaszba öntöttek volna, és csak szemgolyóimat tudom mozgatni. Érzem, ahogyan a másik mögém kúszik. Egy szuszogás a nyakamba, majd a fej a vállamon landol. Értetlenül állok továbbra is. Mi történik? Egy fiú akar kikezdeni velem? A kezei pedig olyan helyekre indulnak, ahová fiú még nem ért. Legyen ez a felsőtestem vagy a pocakom. Ilyen jellegű érintésre nem számítok és nem is vágyok egy fiútól.
- Hagyd abba – mondom bátortalanul. Egyre kevésbé szórakoztat a helyzet.
El is lépek tőle, és megrázom magam. Dühös kékjeimet az ő sötétszín szempárjába szúrom, kezem ökölbe szorul.
- Nem szeretném, hogy… - nyelek egyet még mindig fintorogva. – Hogy segíts - furcsa érzésem támad. Legszívesebben löknék rajta egyet, hogy ez mégis mi volt, de inkább állom a tekintetét, és mutatom, hogy én ennek nagyon ellene vagyok. Nem annak, hogy ő mit és kivel csinál, hanem annak, hogy ezt most velem csinálja. Zsebre vágom a kezeimet, és azon gondolkodok, hogy hamarosan elhagyom a helyszínt.
Ha másra nem is volt jó ez a kusza nap, arra biztosan, hogy két dologról megbizonyosodjak. A nemi identitásom a testemnek megfelelő; fiú vagyok. Sőt mi több, az egyelőre csak kibontakozóban lévő szexuális irányultságom sem más, mint gondoltam. Teljesen heteroszexuális kissrác vagyok.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mikola G. Erin
INAKTÍV


Ms. Green | Gracie
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
Írta: 2019. szeptember 1. 01:36 Ugrás a poszthoz


#catwoman | February 12th



Akárki állítja, hogy a terhes nőknek nincs olyan füle, mint egy kopónak, hazudik. Én is meghallottam Keve motyogását, hiába próbált meg csak motyorogni. Talán pont ezért is, olyan volt az arcom, mint annak a macskának a mémen, aki meghallja, hogy a veszekedés után magad elé mondogatsz.
- Most csak azért nem vágok hozzád semmit, mert nincs nálam olyan, ami kézreesne. - Mert ugye mobilt nem dobálunk batman után, más meg nincs nálam, csak a házkulcs. Az pedig eléggé sérülésveszélyes, nem akarok benne különösebb kárt tenni.
- Szeretem, milyen kis határozott tudsz lenni, ha az oktatásról van szó - nevetgéltem kicsit magam elé, majd egy hatalmas csókot nyomtam Mimi homlokára, aki erre felsipított hangosan. Szeretem, mikor még nem nagyok és nem mondják, hogy fúj és undi, meg hogy anya ne csináld ezt. Vannak, akik már elérték ezt a szintet. Nem akarok ujjal mutogatni.
- Lehet narancssárga is, rátok bízom. Barna. Még Ezránál sincs normál színű spagetti, szóval nekem ne gyertek a hülyeségekkel! - villant meg a tekintetem kicsit a duó felé. Hivatkozhatnának arra, hogy de ez nem Ezra tésztája, de nagyot buknának rajta, mert de. Szokott pár hetente lepasszolni nekem ilyen kis üvegekben szárított házitésztát, mert a gyerekek imádják. Mindenki, igazából. - Akkor mehetünk?
Azzal a csipet csapatot felmarkolva indultunk el kényelmesen hazafelé.


// thank you :3 //
Utoljára módosította:Lewy Bojarski, 2019. szeptember 2. 01:01
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. szeptember 1. 14:58 Ugrás a poszthoz

Fürtös kishaver


Nem véletlenül vagyok én a Rellon hivatalos éjjeli pillangója, értek a szakmához. Tudom mi kell az embereknek, legalább is az engem átlagosságban körülvevő bumfordi idiótáknak. Én pedig megadom nekik, hisz nincs rá okom, amiért ne tenném meg. Az élet unalmas e cselekedet nélkül, meg amúgy is, csak egyszer vagyunk ezen a földön, hát használjuk ki minden percét. Igen, elég szabad szellemű egyed vagyok, de szerintem erre Petya is rájött röpke találkozásunk során. Ő viszont a legbegyepesedettebb tizenéves, akivel valaha is összehozott az élet. Minden szavamra megrezzen, amikor pedig ujjaim érintik ruhával fedett bőrét, úgy ugrik el tőlem, minthogyha legalább ezer wattos áram zubogna ereimben. Élvezem  ahogy tart tőlem, tetszik, hogy ez alkalommal én vagyok a helyzet magaslatán. Ugyan keménykedni próbál azzal, hogy ellök magától, ám a próbálkozás olyan gyenge, hogy egy nevetésen kívül mást nem sikerül kicsikarnia belőlem. Kacajom harsány, ahogyan ujjaimmal eljátszadozom a fiú kitüremkedő csigolyáin. Egy… kettő… három, számolgatom a csontokat elmémben, minden egyes darabnál körkörös mozdulatot végzek. Végül elengedem Pétert. Meguntam őt. Én szeretem, ha szenvednek kezeim között, ő viszont nagylelkűségemet csúnyán visszautasította és további felhozatala sem áll másból, minthogy értelmetlenül vinnyog.  Szavaiban érezni lehet az elfojtott agresszió első jeleit, s bár tudom, hogy megverni nyilvánvalóan nem tudna, mégis visszább veszem kezeim közt azt a képzeletbeli gyeplőszárat.
- Amúgy sem vagy az esetem – arcom fintorba torzul, miközben vállamon rántok egyet. Hihetetlen milyen gyorsan tudja elrontani a kedvemet egy-egy papucsalak. A másodpercek töredéke alatt távozik testemből a játékosság minden cseppje, közömbösséget hagyva maga után. Ebből társam persze mit sem láthat, egyedül talán annyiban változhat meg kinézetem, hogy szememből kialszik a csintalanság lángja.  
- Hát itt vagy, Kis girnyó! – Mordul fel hátam mögött egy robusztus férfihang. Testemen azonnal felágaskodik az összes létező szőr, ám egyáltalán nem azért, mert megmozgatott bennem e pár szó valamit. Vagyis de,  viszont  egyáltalán nem jó értelemben. Robotikus mozgással fordulok meg, lábam a földbegyökerezett. Federico. A férfi nagy, izmoktól düledező teste vészesen magasodik fölém. A feszültség és a meleg hatására patakokból csorog a víz róla, persze az egész az én hófehér tincseimre.
- Federico, Drágám! De rég nem láttuk egymást! Talán tíz perce? – Bokszolok bele játékosan a pasas hatalmas vállaiba, azonban azonnal meg is bánom tettem, mert gyenge kis mancsaim fájdalmasan sajdulnak fel az ütés hatására. Kínosan elnevetem magam, mire ő vészjóslóan felmordul.
- Megbocsájtanál egy kicsit? – Tolom arrébb Petit a szabadulásomra alkalmas egyetlen út elől, majd mondhatni rakéta sebességbe kapcsolok, ugyanis az egyetlen dolog, amelyet a két alak észlelhet, az egy hatalmas porfelhő, amit pár perccel ezelőtti tartózkodási helyemen hagyok.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Csepreghy Péter
Bogolyfalvi lakos, Minisztériumi dolgozó, Végzett Diák


a Pösze Petya
RPG hsz: 236
Összes hsz: 648
Írta: 2019. szeptember 2. 16:15 Ugrás a poszthoz

V.

Az arcom még mindig rezzenéstelen, és a fintor még mindig tiltakozóan van ráfagyva. Nem értem a jelenetet, és valahol mélyen félek is ettől az egésztől. Ez valami másfajta rettegéssel fog el, mint az eddigi WC búvárkodás vagy a felsőbb évesektől kapott bántalmazások. Ez a lelkemet tépi szét aprócska darabokra, és olyan helyekre csúszik madártoll szerű játékot játszva a levegőben, hogy egy jó ideig el fog tartani, mire legalább egy kisebb részét meg fogom találni. A hideg visszatérő vendég a mai nap folyamán a hátamon, így még egy búcsúkört megy rajta, pincehideg pezsgőt fröcskölve a gerincem mentén. Nem csoda, hogy látványosan kiráz a hideg, mintha egy furcsa táncmozdulat első mozzanata lenne. De végül csak azt érzem, hogy ezután mindenem újra kezdi visszanyerni a normál érzetét. A szőke srác felfogja, hogy rossz ajtón kopogtat. Sőt, látványosan kiábrándul belőlem, amivel a veszély is hárulni látszik. Mivel már nem vagyok préda – habár egy pár percig éreztem, hogy rendesen élvezi ezt a játékot – Theon teljesen elveszíti a játék iránt érzett izgalmát. Így én is megnyugodni látszok. A szívverésem kezd normalizálódni, szám már nincsen összeszorítva, és a felső testem sem olyan merev, mint eddig volt. Érzem, ahogyan visszább veszi a másik azt a bizonyos képzeletbeli gyeplőt.
Noha még egy pillanat erejéig belém fagy minden belsőszervem, hiszen a „Hát itt vagy, Kis girnyó” egy akaratlan, reflexszerű összerezzenést vált ki belőlem. Lefagyva nézem a jelenetet, amit Theon eléggé rövidre zár, hiszen gyalogkakukk módjára húzza el a csíkot. A meláknak sem kell több, azonnal utána ered, én pedig tágra nyílt szemekkel, és újra ezerrel száguldó szívvel indulok tovább. Ki kell hevernem ezt a mai napot.
Utoljára módosította:Csepreghy Péter, 2019. szeptember 3. 06:31
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Emir Mahfud
INAKTÍV



RPG hsz: 64
Összes hsz: 88
Írta: 2019. szeptember 3. 19:18 Ugrás a poszthoz



Újra itt vagyok Bogolyfalván, ahova a most pihenni és egy megbeszélésre jöttem le. Nem maradok sokáig csak két napot, ebből az egyik már nagyrészt el is telt. A megbeszélés előreláthatólag jól sikerült, de még alszanak rá egyet. Nekem pedig igazából mindegy is, mivel munkám az igazából mindig van, ez pedig csak egy jó kis plusz lenne. Mikor itt járok mindig van egy beszerző körutam, amit végig kell járnom. Mindig elnézek a művészboltba, ahol elég szép összegeket szoktam otthagyni, ezt pedig a piac követi. Itt is mindig csurran cseppen valami, ez most sincs másképp. Sajnos már elég késő van, így túl sok árus már nem tartózkodik ki, de mivel már egy jó ideje itt vagyok, így a legfontosabb dolgokat már megvettem. Most éppen egy bazáros stand fölött állok, ahol annyi varázsdolog van, hogy hihetetlen. Sok dologról azt se tudom, hogy mi az, így az eladó agyára menve kérdezősködöm. A férfi eleinte elég kedvesen és bájosan válaszolt, de már érződik, hogy annyira nem élvezi. Természetesen üres kézzel már nincs pofám távozni, így egy újabb dolgot kapok fel az asztalról, amit forgatgatni és nézegetni kezdek. Már nyitom is szóra a számat, hogy megkérdezzem, mivel is állok szemben, de a férfi sehol sincs. Értetlenül nézek jobbra és balra, de végül megpillantom. Dobozokat hoz és véleményem szerint lassan pakol. Gyorsan kell döntenem.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. szeptember 3. 21:28 Ugrás a poszthoz

Emir

Néha, amikor belefáradok a szobám négy falának zártságába, le szoktam sétálni a faluba. Nézelődöm, betérek egy-egy boltba, vagy épp elszédelgek a piacra. Nincs ilyenkor konkrét célom, mégis távoztam már jó portékákkal megrakva éppúgy, mint üres kézzel. Az alkudozás a véremben van, talán az orosz részében, de egy biztos, hogy nagyon megy a dolog. Legalábbis régen ment. Azon ritka dolgok egyike volt ez és magának a piacra járásnak a rítusa, melyet apámmal anya halála után is időnként megtettünk. Odavolt a régi bakelit lemezekért, amik ma már retro néven futnak, azok az ő fiatalkorát jelentették. Ez a múlthoz való egyfajta ragaszkodás volt az, amit többek közt szerettem benne. Nekem is átadta a régi zenék szeretetét és azt a nézetet is osztottam vele, hogy azoknál a fekete lemezeknél nem szól jobban semmi. Nincs olyan mágikus vagy más új mugli technika, ami szebben visszaadná a rá rögzített zenét. Most épp azért kóborlok itt a vásárban, hogy egy pár új darabot szerezzek be és bővítsem apámtól nemrég megörökölt gyűjteményét. Azonban megakad a tekintetem egy ismerős arcon. Valahol láttam már azelőtt, ebben biztos vagyok, ahogy abban is, hogy nem árt ha közbelépek, mielőtt kifosztja az a kufár aki előtt áll. - A helyében én azért nem adnám még a felét sem... - lépek oda a fiatalember mellé és szép halkan súgom oda neki intelmemet, hogy más - főleg az árus - ne hallhassa meg. Ezután úgy teszek mintha nagyon érdekelne egy régi olajlámpás és azt kezdem el nézegetni, nehogy szemet szúrjak az engem már jól ismerő kereskedőnek.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Rafael Ilya Oleastro
INAKTÍV


Bérgyilkos, a szomszédod
RPG hsz: 25
Összes hsz: 32
Írta: 2019. szeptember 4. 19:02 Ugrás a poszthoz


Ilya ♛ június ♛ fogadóbizottság ♛



- Vagy várjam meg, míg a fiam felszed valakit és okoskodjak bele abba, ez még egészen kézenfekvőnek is tűnik - hümmögtem nagyon okosan, mert ugye ehhez a szülők nagyon értenek, egyenesen a specialitásuk, hogy amihez nem értenek, abba beleállnak és nem tágítanak, amíg azt nem kezded érezni, hogy te hülye vagy ehhez az egészhez és inkább csak szeretnél meghalni.
- Jézusom, Keve, milyen közegben mozogsz te? - kérdeztem, elborzadt fejjel pillantva a srácra, mert nem elég, hogy pszichopaták, de még házasok is? Hol itt a pozitívum?
Keve éppen nem zabált fel mindent, ami meglepő volt a részéről, nem igazán szoktam meg ezt, Mikola mindig és minden körülmények között éhes, ha arról van szó, megesz bármit. Vagy, valami ilyesmi.
- Nekem erre van ott a fiam. Nem mindenkinek jut teljes kép, Keve - ráztam meg a fejemet, még rántva is egyet a vállamon, a dobozt piszkálva pár pillanatig, mielőtt kivettem volna belőle egy sütit, meg egyet Keve felé nyújtottam. - A kölyök úgysem eszik túl sok ilyet, egyet nem fog hiányolni.
- Picsába! Mi van, ha rivális? - néztem nagy szemekkel, megjátszott döbbenettel a féllengyelre, mielőtt még megigazítottam volna a karikát az orromban. Kicsit elcsúszott oldalra. - Oh, hát az remek. Nevelkedik a következő generáció, hm? Olyan gyorsan felnőnek... Valamikor megihatnánk egy sört.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Emir Mahfud
INAKTÍV



RPG hsz: 64
Összes hsz: 88
Írta: 2019. szeptember 6. 16:16 Ugrás a poszthoz



Forgatom a kezemben a legújabb érdekességet, melyet találtam, az eladó pedig egyre idegesebbnek tűnik. Aztán egyszer csak megjelenik mellettem egy alak, aki valószínűleg hozzám intézi szavait. Oldalra fordulok és biccentek egyet, és hozzá teszem,hogy – Köszönöm! - elsőre nem ismerős a mellettem álló nő, de mikor újból rá pillantok ismerős vonásokat vélek felfedezni. Lopva kicsit méregetni kezdem, közben pedig megerőszakolom az agyam, hogy vajon honnan is ismerem. Rengeteg mindent végigpörgetek, de egyszerűen nem jut eszembe. Lehet csak nagyon hasonlít valakire, de nem hagy nyugodni a dolog…
– Bocsánat, de nem ismerjük egymást valahonnan? – kérdem ártatlan arcot vágva, amire nem lehet haragudni. Kék szemeim érdeklődéstől csillognak, szóval ha ismerjük is egymást, nem fog tudni haragudni rám, mert én nem emlékszem rá. Leteszem a kezemben lévő dolgot, majd teljes testtel a nő felé fordulok. Ekkor lép oda teljesen elkattanva az eladó, aki egy komolyabb káromkodás végén megkérdezni, hogy akkor kell-e valami, vagy elpakolhat végre.  Nekem pedig ekkor megesik rajta a szívem, így felkapok az asztalról egy régi pennát illetve a hozzá tartozó tintatartót.
- Ezt szeretném, mennyi lesz? – kérdem, majd mikor kimondja az árat némi borravalóval együtt átnyújtom neki. Amíg a férfi becsomagolja a vásárfiát, addig én újra nőre fókuszálok.
- Elnézést… – mosolygok rá és a fejemmel a mögöttem álló kufár felé biccentek. – Szóval, hol is tartottunk?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. szeptember 6. 16:35 Ugrás a poszthoz

Emir

A fiatalember megköszöni a kéretlen tanácsomat, amit én egy apró de annál kedvesebb mosollyal hálálok meg. Amolyan örülök, hogy segíthettem arcot vágok. Ezután rajta a kérdezés sora. - Meglehet - mondom tűnődve, miközben emlékeim közt keresem jellegzetes vonásait. Ritka az ilyen különleges arc és szempár kombináció. Úgy is mondhatnám annyira nem mindennapi, hogy megjegyzi az ember. Végül be is villan egy halvány kép. - Egyszer egy éjszakai klubba riasztottak, ott elláttam egy férfit, akinél allergiás reakciót váltott ki a vörös bor és a kagyló együttes fogyasztása - idézem magam elé a jelenetet. A zene hangos volt, a beteget körülvették a barátai, ott láttam ugyanezt a szempárt, csak akkor ijedt volt. Közben egy kis intermezzo alatt a fiatalember, kibékítend a kufárt vesz egy apró, hasztalan portékát, majd ismét rám figyel. - Tudja akkoriban mentőorvos voltam - egészítem ki mondandómat, ahogy a perifériámba beúszik az eladó alakja, aki szitkozódva pakol elfelé. A magam részéről már az imént visszatettem az olajlámpát. De nem emiatt fúj rám egy ideje, hanem mert olcsón vettem meg tőle olyat amiért sokat is kérhetett volna, ha van elég szemfüles. Egy ékszert vettem meg potom összegért lealkudva, amiben ő nem, de én azonnal megtaláltam a rejtett fémjelet. A női és gemmológusi lelemény már csak ilyen. Ettől függetlenül visszajárok hozzá, mert akadnak kincsei és mert szeretem bosszantani.
Utoljára módosította:Anastasia Strakhova, 2019. szeptember 6. 16:36
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Emir Mahfud
INAKTÍV



RPG hsz: 64
Összes hsz: 88
Írta: 2019. szeptember 6. 17:33 Ugrás a poszthoz



A nőnek jobb a memóriája úgy fest, mint az enyém, neki beugrik az első találkozásunk. Olyan szinten képben van, hogy simán elmeséli, hogy mi is történt akkor, így pedig már homályosan ugyan, de beugrik a dolog. Filip azon a bulin csapta szét magát annyira, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Sajnos az az idióta nem tudta, hogy mire allergiás, pedig benne is volt már akkor 26 év. Durva este volt az már egyszer biztos, bár a kórház éjszakásai eléggé fel voltak dobva, mikor egy modellt vittek be hozzájuk, akit később négy másik is követett.  Olykor van előnye annak, ha az ember fia ismert és sokan kedvelik. Filip is a legjobb ellátást és a legjobb szobát kapta akkor, na meg rengeteg figyelmet és gondoskodást. Szinte ki se akart jönni a kórházból pár nappal az incidens után. Azt az estét végül mindannyian a kórházban töltöttük, a bulinak pedig lőttek.
- Most, hogy mondod már rémlik valami, de nekem be nem ugrott volna. Szánom bánom… - küldök felé egy sármos mosolyt, majd biccentek egy, mikor közli, hogy ő volt az egyik mentőorvos. – Szép hivatás, bár nehéz munka lehet… Nekem nem lenne hozzá gyomrom. – Mikor Filip mindent összehányt, akkor majdnem én is követtem, a többi dologról már ne is beszéljünk, amivel egy mentős találkozik élete során. Nem mennem, de szerencsére nem is kell, hogy menjen. Ekkor egy kéz nyúlik felém, benne egy szatyorral. Elveszem, majd megköszönöm az eladó türelmét, végezetül pedig arrébb lépek párat, hogy nyugodtan tudjon pakolni.
- Jut eszembe, köszönöm szépen utólag is, hogy akkor életben tartottad azt az idiótát. –
Utoljára módosította:Emir Mahfud, 2019. szeptember 6. 17:34
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. szeptember 6. 18:58 Ugrás a poszthoz

Emir

 
Vannak olyan esetek, amiket az ember valamiért megjegyez, csak ahogy múlnak a napok, hetek, hónapok eldobozolja agyának hátsó sublótfiókjába. Na innen bányásztam most elő ezt az emléket. Nem minden nap találkozik a magam fajta ugyanis ennyi szép emberrel. Biztosan emiatt maradt meg bennem az a kivonulás. Mondjuk a beteg, nem volt akkor pont olyan szép, ahogy fuldokolva fetrengett a saját gyomortartalmában.. De túlélte és ez a lényeg. - Semmi baj - mosolygok rá vissza kicsit szégyellve magam - Már nekem sincs, tanár lett belőlem időközben - mondom és követem, ahogy arrébb lép, majd megállok úgy, hogy tőlem mindenki elférjen. A piac lassan azért csak zár és kezdenek egyre kevesebben is lenni. Az időjárás pedig igencsak kedvez az árusoknak és a vevőknek egyaránt. Kellemes meleg van és a nap is bőszen süt még. Rajtam is csak egy hosszú sötétkék nyári ruha van, meg vászoncipő. A hajamat pedig laza copfba fogtam a fejem tetején. Valahogy azt érzem nem kell feketét viselnem. Apa sem akarná és nincs is talán értelme, hiszen a gyászunkat a lelkünkben hordjuk. Azt színezi át és nem a külsőnket. Jó lett volna találni egy olyan lemezt, amit ő is szeretett és azt hallgatni este lefekvés előtt. De nem bánkódom, mert helyette egy olyan jelet kaptam a fiatalember személyében, ami nem csak rá, de a hivatásomra is emlékeztetett - Anastasia vagyok egyébként - nyújtom a kezem felé és ha elfogadja röviden megrázom - A helyi suliban tanítok nemeskövekkel való gyógyítást - magyarázom. Nem tudom mondana-e neki bármit a gemmológia vagy a mineropathológia szó, ezért nem is használom. Igazából első találkozáskor nem mindig nevezem nevén a tantárgyamat. Alkalom szüli, meg a megérzéseim.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Emir Mahfud
INAKTÍV



RPG hsz: 64
Összes hsz: 88
Írta: 2019. szeptember 7. 10:53 Ugrás a poszthoz



Kicsit erős váltásnak érzem, hogy valaki mentőtisztből tanár lesz, de ahogy a jelen példa is mutatja, van ez így. Végül is a tanári pályai is szép hivatás, bár én ezt se csinálnám. Őszintén szólva nem nagyon van türelmem a gyerekekhez, csípem őket egy rövid ideig, de az, hogy órákat kellene velük töltenem… Nincs az a pénz! Sajnos tipikusan az az ember vagyok, aki olyan hivatást választott és a jövőben is szeretne keresni, ahol a munka igazából szórakozás. Nekem a modellkedés pontosan ilyen, mint ahogy a festészet is. Míg egy-egy fotózáson vannak elvárások, addig a festészetben kiélhetem önmagam. Ez a kettő együtt tökéletes párost alkot számomra.
Még mielőtt bármit is reagálhattam volna, a nő keze lendül felém, majd elhangzik a neve és egyéb infók is. Gyengéden kezet rázok vele…
– Örvendek! Emir vagyok! – mutatkozom be én is, bár nem tettem hozzá, hogy mi is a szakmám. Véleményem szerint azon a bizonyos éjszakán akarva akaratlanul megtudta a nővérkéktől. Bár ők akkor ott inkább Filipet ismerték fel, majd mikor megláttak minket, elkönyvelték, hogy mi is azok vagyunk. Pedig aztán nem volt a homlokunkra írva…
- Ejha, ez érdekesen hangzik… –reagálok az elhangozottakra és egy mosolyt is küldök a nő felé. Igazából majdnem minden érdekel, ami a varázsláshoz kapcsolódik, bár ez most úgy istenigazából nem csigázott fel. Talán, ha többet megtudok arról, hogy mi ez…
- Mit is takar egészen pontosan? – kérdem tőle, de még mielőtt megszólalhatnak fejemmel a kijárat felé biccentek. – Szerintem lassan haladhatnánk kifelé. Gyere meghívlak egy fagyira, elvileg egész jó hely van ott a piac végénél. –
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. szeptember 7. 11:44 Ugrás a poszthoz

Emir

Az élet hozza a változásokat, van aki ellenáll és szembeszáll velük, de én inkább próbáltam rugalmas lenni és igazodni hozzájuk. Anya halála derékba törhette volna a tanári karrieremet a varsói iskolában, de nem hagytam. Váltottam és mentős lettem. Ott is jött egy törés, de nem adtam fel és a hangom által adtam reményt, mint diszpécser. Ezután a sors ide vezetett és itt most újra tanár lehetek. Apa halála úgy hiszem megint új irányt mutat, mert immár megszűntem gyermeknek lenni. Már nincs kihez és hová mennem, de azok az értékek amikkel általuk gazdagabb lettem vezetnek tovább az utamon, amerre mennem kell. Ahogy anya mondta mindig "Mindenből a legjobbat kell kihozni" és én most is ezt teszem. A kezemet gyengéden megrázza a fiatalember, akinek immár a nevét is tudom. - Inkább unalmasnak hangozhat - nevetek fel szavai hallatán - Semmi vér, semmi szétloccsant agycafat, csak szép ásványok, amik jó hatással vannak az emberre és mi ezeknek az erejét fordítjuk a magunk javára - magyarázom mosolyogva, mert tudom egy korabeli férfinak az izgalmak, a pörgés lételeme - Mondjuk ha a pennával elvágod vagy megszúrod az ujjad - mutatok az általa frissen vett portékára - Azt mondom mosd le vízzel és tégy rá egy kis darabka gránát követ pár percre, mert tisztítja a vért és gyorsabban gyógyul általa a seb - javaslom őszinte hittel abban, amit mondok. Nagyon szeretem a tárgyamat és főleg a köveket. Kislány korom óta szólnak hozzám, így érthető a szerelmem irántuk. - Igazad van, menjünk - bólintok, mert én sem szeretném ha kipenderítenének minket innen az őrvarázslók -Fagyi? Remek ötlet! Vezess! - biztatom vidáman mosolyogva és már lelki szemeim előtt fel is villan a megpakolt tölcsér képe, ami pavlovi reflex módjára a kedvenc ízeimet hozza nyelvem hegyére. Karamell, áfonya, sajttorta, étcsokoládé...Nehéz lesz a választás, feltéve, hogy ezek bármelyike is szerepelni fog a kínálatban. Lassan sétálunk, igyekszem természetesen lépést tartani vele és míg odaérünk én is kérdezek tőle. - Mi járatban vagy a faluban, ha nem titok? - nézek rá érdeklődve és vidámságot sugárzó arccal. Egészen jó a kedvem. Valahogy megkönnyebbültem, hogy nincsenek már nyomasztó álmaim és gondolataim. A gyász hullámzása lassan elcsitulni látszik bennem. Első körben elengedtem az önvádat és igyekszem a reális emlékezésre. Ez segít.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Emir Mahfud
INAKTÍV



RPG hsz: 64
Összes hsz: 88
Írta: 2019. szeptember 7. 14:45 Ugrás a poszthoz



Figyelem amit mesél, lelkesen bólogatok, de valami miatt ebben nehezen tudok hinni. Nem tudom megmondani ennek az okát, de ez van. Ennek ellenére ezt nem közlöm vele, hanem úgy teszek, mintha egyetértenék. A fagyis dologra igen gyorsan igent mond, amire egy széles mosollyal válaszolok. El is indulunk a piac vége felé, közben pedig válaszolok a kérdésére.  Elmesélem neki, hogy igazából Budapesten élek, de már párszor jártam itt, aztán megfogott a hely hangulata. Bizonyos időközönként szeretek ide jönni pihenni, festeni, vagy csak úgy elbújni a világ elől. Ezekre ez a falu tökéletes. Bár a falu lehet, hogy már annyira nem megfelelő jelző rá, ugyanis szerintem lassan várossá növi ki magát. Ami egyébként nem meglepő, mivel itt van tőle egy köpésre egy igen neves iskola. A fagyishoz érve rendelünk, majd a térre sétálunk, ahol egy padon ülve még beszélgetünk egy kicsit. Ő is mesél magáról és is egy keveset magamról, aztán a fagyi elfogyasztása után mindketten útnak indulunk, mivel már kezd sötétedni. Én első körben a helyi pizzériába megyek, ahol megvacsorázok, majd az estét a pubban zárom.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mikola Keve Áron
INAKTÍV


#kewy #daddycool
RPG hsz: 223
Összes hsz: 704
Írta: 2019. szeptember 7. 18:57 Ugrás a poszthoz


#therealbatman | június | lakhatási támogatás

- NA NEM - néztem rá, mert pontosan értette remélem a problémám. Nekem nem hiányzik, két lány is hozzám tartozik az előkészítőből. Az én lányom csak ne hordja haza, azért van egy határ. Bence is megmondaná a keresztlányával (meg Ezra) és Lewy is a lányaival akik "nem is járnak ide". Ja, csak minden másnap, csak Majának még nem vázolta fel ez mit is jelent. - Márhogy persze, ez is megoldás, de tanítsd ésszel.
Aztán kész, fogtam és eltörtem az embert a picsába. Mint egy ropi úgy roppant meg, szinte ide hallottam azt az idegszálat.
- Nyugi már, a házasság nem fertőző - forgattam meg a szemeim. Jó, nyilván a pszichopatának lazán bélyegzett női közeget értette alatta. Pedig szerintem elég lenne neki is egy nap velük. A kis délutánjaikon. Én ilyet korábban nem láttam, és akkor engem még csípnek meg adnak is. Mi lehet azokkal, akiket nem? Nem beszélve róla, hogy Maxin meg rajtam kívül amúgy is mindenki ki van tiltva a nagy partizából.
- Nekem is csak két gyerekem volt - egy biszexuális nőtől, akinek van egy demiszexuális nője, surprise. Nem engem nem lepett meg. - Aztán kiderült még kettő, lett egy nőm, most meg még kettő, kutyákkal, macskával és ha rajtam múlik hazajön még egy nagyobb hüllő is. Varánusz? Gekkó? Kaméleon? Még kérdéses.
Lehet javasolhatnám a sütemény mellé, hogy ő is vigyen haza valamit a gyereknek. Sokkal kezelhetőbbek nálunk is, mióta van mivel levezetniük a feszkót Adri kicsit rám ütött, már gondolkodtam hogy elhordom valahova. Boxolni, kungfuzni. Valahova, ahol legálisan is kiverhet fogakat.
- Nem eszik süteményt? - néztem rá tökre lelombozva, aztán csak kikeltem a hintából és kivettem a cigarettatárcámból egy szálat, még felé is tartottam, aztán így vagy úgy de eltettem és tüzet is kotortam elő.
- Legyen kettő, szólsz ha nincs melód és kerítünk egy napot, úgyis meg kell valakinek mutatnia neked mit lehet ebben a fészekben kezdeni - tártam el a kezem.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2019. szeptember 13. 22:04 Ugrás a poszthoz

Random kisasszony

Csajozz úgy, mint Vajda Ricsi!
Sosem szép dolog elbukni egy fogadást, főleg, ha nagyon benne vagy a sikerbe, meg a nyerő szériába. Azt hiszem, a kártyát próbálom így ignorálni az életemből, főleg mivel nemrég nyílt egy hely, ami arra alkalmas, hogy elbukjam minden megtakarításom, vagy lecsukjanak, ha zsigerből számolni kezdem a lapokat. Erről nem tehetek, berögzült. Fogadásokat kötök. Semmi pénz, csak a jóöreg szivatást. Szivatjuk egymást mindennel, amivel csak lehet, és párszor ebbe a vendégeinket is belevonjuk. Persze nem sokszor, azért mi is szeretnénk, ha még lenne forgalmunk. De mondjuk azt eléggé szeretik, amikor részesei lehetnek a megvicceléseknek és elbukott fogadásoknak.
Ebből a bevezetőből már mindenki kitalálhatta, hogy mi történt. Igen, elbuktam egy elég tutinak tűnő fogadást. Biztos voltam a sikerben, és mi lett a vége? Bumm, szívtad! A fogadást bukónak azt mondtuk, úgy kell csinálnia, mint ahogy a kampányidőszakban ifjabb Vajda Richárd járt el. Neki is bejött, még nekem is bejöhet. Éppen ezért most egy hatalmas csokor vörös rózsa és a legszebb öltönyöm kíséretében járom az utcákat, és osztogatok minden nőneműnek egy-egy virágot és mondok egy-egy bókot. Az arány eddig egész jó, csak három férj/barát/vőlegény fenyegetett meg halálosan. De hatan mondták, hogy még nem próbálták a pizzériát, de beugranak egyszer. Kettős a mérce jelenleg.
- Szerintem nincs még egy ember a világon, aki ennyire gyönyörű szemeket kapott az angyaloktól, mint te.
Nyújtom a szökőkút mellett álló fiatal nőnek a rózsámat, remélve, hogy nem öl meg. Egyedül áll, egyelőre nem látok felém fújtatva közeledő férjet. Még az is lehet, hogy szerencsém lesz.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Perge Vanessza
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. szeptember 14. 20:47 Ugrás a poszthoz

Lily
Reggeli piac ✦ NesszaFit


Mint minden nap, ma is óraműszerűen felébredtem négykor. Hajat mostam, reggeliztem és hat óra magasságában elindultam a piacra. A csárdában megszállni nagyon kényelmes választás volt, de a kifinomult ízlésemnek sokszor nem felel meg az ottani kínálat. Talán a tulaj nem örül, hogy magamnak készítem el a vegán ételeimet, de még nem tette szóvá. Amúgy sem maradok már sokáig, talán már a szünetben felköltözhetek a kastélyba.
A piacon megint Bandi bácsi standjánál kezdtem. Zöldségekért jöttem, de olyan gyönyörű gyümölcsei szoktak lenni, hogy nem tudok nem bevásárolni. Egy körtét rágcsálva álltam tovább most már tényleg zöldségre vadászva. A snidlingeket nézve guggoltam le az egyik láda előtt, de nem voltam túlságosan lenyűgözve. Oldalra sandítottam, ahol egy manót véltem felfedezni. Csak nem fogja leharapni a fejem, ha kérdezek tőle. De hát puding próbája az evés ugyebár.
- Szerinted ezek mennyire lehetnek frissek? - kérdeztem suttogva, hogy azért az árus ne halljon meg.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lily
INAKTÍV


Lilyke, a vándor
RPG hsz: 40
Összes hsz: 58
Írta: 2019. szeptember 15. 09:59 Ugrás a poszthoz

Vanessza

Szép napnak indult ez a mai. Igazán sok dolgom nem is akadt, így amikor elfogyott a répa, természetes, hogy engem küldtek el a zöldségeshez. Általában az iskola szolgáltatja a hozzávalókat, most viszont nagyon sok répát használtunk, és nem volt idő új adagot rendelni.
 Sietős léptekkel mentem a piacra. Kivételesen nem nézelődtem, és nem kerestem segítségre szorulókat, mert éppen dolgoztam.
 Mikor odaértem a keresett standhoz, éppen kértem volna tíz kiló répát, mikor megszólítottak. Hiába mondtam, hogy nem keresek segítségért kiáltozókat, hogyha engem keresnek fel, nincs mit tenni.
 Kötelességtudón még elkértem a répaadagomat, és amíg az árus egy zsákba pakolta, a snidling felé fordultam.
 Eléggé fonnyadtnak látszott, és a foltjai sem voltak biztatóak. Megráztam fejemet, és halkan dünnyögve feleltem.
 - Asszonyom, ezek aligha maiak. Esetleg... egy hónaposak. - Sajnos nem mindig hoznak friss zöldséget. Ezért én nem igazán haragszok, de egy ember lehet, hogy rossz néven veszi.
 Közben az árus leadja a zsákot, ami nagyobb, mint én, legalább egy manófejjel, hogyha a manó füleit is beleszámítjuk.
 Egy kicsit elszámoltam magamat a nagy buzgóságban. Nem tudok magam után lebegtetni egy ekkora zsákot, de még húzni sem. A manók általában nem kérnek segítséget, hanem megpróbálják megoldani a saját problémáikat. Most viszont eléggé rá voltam szorulva az emberi erőre. Torkomat ici-picit megköszörülöm, és kissé szégyenlősen fordulok vissza a hölgy felé.
- Elnézést. Tudna... segíteni egy kicsit? - nyelek egyet - Eltudná hozni ezt a zsákot a kastély területének széléig? - Onnan már elmehetek segítségért, a falu közepén viszont csak nem hagyok egy zsák répát.
Utoljára módosította:Lily, 2019. szeptember 15. 15:32
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Perge Vanessza
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. szeptember 15. 20:25 Ugrás a poszthoz

Lily
Reggeli piac ✦ NesszaFit


Csücsörítve tettem vissza a snidlinget, nem voltam éppenséggel boldog. Persze ilyenkor mindig szerencsés, hogy több árus is van, valahol csak találok frisset!
- Hát azt azért egy picit sokallanám - ismertem be azért. Fonnyadt volt, de talán csak egy hete lehetett itt kint. Nem is csoda, hogy eddig még nem vettem semmit ennél a standnál. - De ezek a répák tényleg elég jól néznek ki - mutattam a sárga zöldségekre, amit a manó kapott.
Beismerem, hogy azt hittem, hogy itt vége is lesz a gyors találkozásnak, így én is a répák felé fordultam. Nagyon régen nem csináltam már répatortát, talán most itt az ideje.
Leporoltam a lábaimat, majd felálltam kis recsegés-ropogás közepette. Komolyan, a térdeim biztos be fogják adni a kulcsot még azelőtt, hogy a szívem leállna. Picit elpirulva fordultam a manó felé, amikor magára vonta a figyelmem. Elkerekedett szemekkel néztem végig, kellett pár pillanat, míg kapcsoltam. A csizmámból előhúztam a pálcámat, és a megfelelő mozdulat után a répák a levegőbe emelkedtek.
- Persze, hogy segítek, ne viccelj. Viszont akkor már én is veszek egy keveset, azt még meg tudod várni? - kérlelve néztem rá, hátha belefér még neki ez az öt perc.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 137
Összes hsz: 194
Írta: 2019. szeptember 16. 12:22 Ugrás a poszthoz

Rózsa osztogatós férfi
#hogy_mi? #ohGod #helpmepls


Gondolván, hogy mi baj történhetne, ha sétálgatok egyet a faluban, mosolyogva indultam el. Eddig nemigen volt alkalmam felfedezni a kicsiny falut, mert mindig volt valami dolog, de így, hogy a cikket sikerült még időben leadnom az Edictumnak és a többi kiadónak is, talán egy kis sétát megérdemelhetek. Óvatosan battyogok a szökőkút felé, megtartva a két méter távolságot, mielőtt beleesnék - mert igen, képes vagyok rá -, és csillogó szemekkel csodálom a vizet nyugalomban. Nem tudom, hogy a tisztáson kívül meglátogattam-e itt bármi mást eddig, de úgy érzem, ha már tombol a vénasszonyok nyara, akkor megérdemelhetem egy kicsit és kiélvezhetem. Ez egészen addig működőképes is, amíg egy öltönyös férfi nem lép oda hozzám, rózsával a kezében. Mondom öltönyös! Megilletődött tekintetemet emelem rá, hogy aztán rögtön le is süssem szemeimet. Tudom, hogy ez egy kis falu és bármi megtörténhet, de azért erre nem számít az ember lánya, ha eljön egyet sétálgatni a délután folyamán. Érzem, ahogy a vörös legszembetűnőbb árnyalata kezdi el beborítani arcomat, amikor meghallom a bókot, és hirtelen zavaromban összeszorítom szemeimet. Mély levegőt véve, de fejemet továbbra sem felemelve, veszem el a felém nyújtott rózsát.
- Köszönöm - motyogom a macskakőnek, kezemet rögtön visszatéve magam mellé, immár rózsával benne. Hogy mit köszönök? Valószínűleg a bókot is és a rózsát is, hiába nem merek a férfi szemébe nézni, pedig tudom, hogy így lenne illendő. Egyszerűen nem megy, bármennyire is szeretném megnézni az illetőt, aki ennyire kedves, és... nem. Nincs és. Mély levegőt veszek, halkan kifújom azt, majd feltekintek az előttem álló férfira, hogy egy halvány és zavart mosoly mellett, talán magabiztosabban is, de megköszönjem ismét.
- Köszönöm, nagyon szép - óvatosan emelem orrom felé a rózsát, hogy egy jókorát szívjak be illatából. Kellemes, olyan rózsás illatú, mint amilyen illatot egy ember vár egy rózsától. Nos igen, inkább ne menjünk bele.
Utoljára módosította:Dr. Halty L. Zaina, 2019. szeptember 16. 20:23
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
Írta: 2019. szeptember 16. 12:42 Ugrás a poszthoz

Csepreghy úrfi
Lillára várva | komolyba

Miután Lilla elutazott a szüleihez, Henrik pedig a romániai kiruccanás miatt nem tarthatott vele, így ő otthon foglalatoskodott és gondolkodott. Ez egyébként semmi jót nem jelent kettejükre nézve, mert attól a ponttól, hogy végzetesen elromlott minden, egészen addig a pontig, hogy semmi sem lesz már ugyanolyan, érzelmei minden állomást megjártak. Tudjátok, olyasfajta vonat volt ez, ami minden tyúkólnál megáll és elidőz egy kicsit, a legszemélyebb személyvonat.
Ez a hasonlat amúgy illik is a jelenlegi szituációhoz, ugyanis Lilla épp ilyen járművel érkezik vissza Bogolyfalvára. Nyilván ő is gondolkodott. Komolyan mondom, ettől a szótól lassan kiráz a hideg is. Na de egy szó, mint száz, Henrik úgy dönt, kimegy elé és rittyent egy rém romantikus jelentet, ahol a férfi epekedve várja kedvesét. Ezt az idillt csupán a benne felgyülemlett feszültség rombolja porig, így idegességében végül virágért is elfelejt elmenni. Egy szép szál vörös rózsát akart, de ha most visszafordulna, elkésne. Murphy, te szemét. Az állomásra kiérve már csak alig pár perc van a vonat érkezéséig, mikor egy hang szárazon közli, hogy a szerelvény késik húsz percet. Henrik lehunyja szemét és csak az a jól megfontolt kérdés jut eszébe, hogy mikor olvadt be a mágusvasutak a MÁV-ba?
Tehetetlenül ácsorog a többi várakozó között, akik legalább annyira morcosak a hír hallatán, mint ő. De ugye mit van mit tenni, el kell ütnie az idejét, ami tulajdonképpen semmire sem elég. Hiszen ha most innen indul el virágot venni, megint nem ér vissza, de egy helyben ácsorogni húsz percet meg időpazarlás. Megcsóválja fejét és a távolba meredve szuggerálja a vonatot, hátha ettől hamarabb megérkezik. Kezeit zsebébe mélyeszti és komor arckifejezéssel mered előre, talán el is bambul. Sok minden megfordul fejében, ahogy a másodpercek csigalassúsággal vánszorognak tova, mégis, mikor ismét az órára pillant, csupán egy perc telt el. De hosszú lesz ez.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Boglyas tér - összes hozzászólása (3014 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 81 ... 89 90 [91] 92 93 ... 100 101 » Fel