Halloween
2012.10.29.-2012.11.12.

Bogolyfalva temetője már a megszokott, egyszerű kinézetével is elég félelmetes, hát még ezen a napon.
A temető kapuja felett egy tábla lebeg, vörös, cifra betűk sorakoznak egymás mellett. Egy figyelmeztetés ez, miszerint „Készülj a rettegésre!”. A bátrak, akik belépnek a kapun, egyből egy rémisztő sikoltást hallhatnak, és ki tudja, honnan jön.
A sírok mellett világító töklámpások, rengeteg pókháló, sétálgató csontvázak is vannak, egy kis sarok sincs kihagyva. Szellemek riogatják a népet hirtelen felbukkanásukkal, és mindenáron elakarják csábítani a diákokat a kaputól nem messze elhelyezett kivégző asztalhoz. Ez az asztal magától odaszíjazza az önként -vagy kevésbé önként- vállalkozót, hogy ne tudjon szabadulni. Egy eszköztartó is található itt, késekkel, bárdokkal, és egyebekkel.
A díszítés mellett a legfőbb dolog, ami odacsalogatja az érkezőket, az a játékokhoz kihelyezett sok-sok kellék. Mert a csokiért folytatott harc elkezdődött!

A leírást írta: Amira Loveguard

Halloween-i játék

Amira DÖK-tagként elvállalta, hogy levezeti a temetőben lezajló játékokat, mert inkább ezt csinálja, mint degeszre tömi magát csokival. A nagyteremben az igazgató úr elmondta a diákseregnek tartogatott nagy meglepetést, ő azonban ezen nem volt jelen, hiszen korábban kellett odaérnie a temetőbe, mint a többieknek.
Véres menyasszonyi ruha volt a jelmeze, haja pedig erre a napra vérvörösre lett változtatva. Leo, a kis oroszlán tökéletesen passzolt gazdája ruhájához, de kapott pár vörös foltot a bundájára. Ketten sétáltak le a faluba a rövidítőn, majd a temetőbe érve elsődlegesen feltérképezték, hogy minden a helyén van-e.
Amira beállt a kapuhoz legközelebb eső asztal mögé, és rendezgetni kezdte a papírokat, amik az est levezetéséhez kellettek neki. Itt az asztal mellett volt egy nagy vödörszerűség, amiben ásók hada sorakozott. Az első feladat kellékei.
Pár perccel később megjött az első csapatnyi diák, akiket a jelenleg vörös lány gonosz mosollyal fogadott.
-Üdvözöllek titeket, bátor csokifalók! Gondolom már sejtitek, hogy a jutalomért tenni is kell valamit, méghozzá pár feladaton kell átesni. Itt a temetőben öt kis feladat lesz. Lehettek párosan is, vagy egyedül, teljesen mindegy. Figyeljetek a saját és mások épségére, de legyetek ügyesek -bevezetőként ennyit mondott csak, aztán jöhetett a java. Az ásókra mutatott. -Mindenki, vagy minden csapat vegyen magához egy ásót -itt szünetet tartott, hogy a diákok kivegyenek maguknak egy kelléket, majd folytatta. -Körbe kell mennetek a temetőben, és meg kell találnotok egy olyan sírkövet, amin csak egy szám áll. Ebben a sötétben nem túl könnyű, de a pálcátokkal megtudjátok világítani a feliratokat. Közepes méretű betű, semmi több. Mindenki csak egyet keressen. Ha megvan, már áshatok is. Lesz egy láda a földben, amit ha kinyittok, egy kis meglepetés vár rátok. Vigyázz, kész, rajt! -a végén összecsapta a tenyerét, és mosolyogva nézte ahogy elindultak a kincskeresésre.

//Mindenki írjon egy számot 1-10-ig nekem bagolyban, és megkapjátok a „jutalmat”. Ha végeztetek az elsővel, menjetek vissza az asztalhoz, Amira már vár a második feladattal.//

Halloween *____*

Halloween. Erről a szóról szerinted mindenkinek az ijesztő dolgok jutnak az eszébe, ahogy nekem is. Mikor megláttam a faliújságon, hogy a Diákönkormányzat tagjai szerveznek egy ilyen bulit, rögtön tudtam, hogy nekem menni kell. Így hát neki is láttam jelmezem elkészítésének. A ruha anyagát anyám küldte el, amivel én dolgoztam. Egy hét alatt el is készült a remekmű. Próbáltam minél félelmetesebbre varázsolni a jelmezem, bár szerintem nem nagyon lett az. De nekem pont tökéletes. Egy hosszú fekete köpenyt készítettem, ami belülről aranyszínű volt. Ám ez nem minden. Ennek a ruhának még volt egy csuklyája, vagy minek nevezzük. Ehhez pedig egy fehér maszk társult.
Miután ezt mind magamra öltöm, felhúzom a kezeimre a fehér kesztyűket, a lábaimra pedig a fekete színű cipőket. Azt hiszem jobb lesz, mint a karácsony. Elvigyorodom s kilépek a Monsters-ből. Gyorsan vágok át a rellon klubhelyiségén, hogy még véletlenül se késsek el. Először a nagyterembe kell menni, hogy az igazgató úr elmondja, hogy s mint lesz az egész. Aztán azt hiszem el kell menni a faluba. Mikor megérkezek a nagyterembe, helyet foglalok az egyik széken s végig hallgatom a beszédet. Miután az igazgató abbahagyja beszélést, mindenki kimegy a nagyteremből. Szépen lassan megyek a többiek után s mikor kiérek, megérzem, hogy milyen hideg is van így, október vége felé. Tovább haladok Bogolyfalva macskaköves utcáin, egészen addig, míg a temetőig meg nem érkezek. Ott megpillantom a kiírást s vigyorogva lépek be a kapun. Amint ezt megteszem, valaki, vagy valami sikítani kezd. Tetszik. Tényleg egész félelmetesnek tűnik ez a hely. Bár az itteni temető már önmagában is ijesztő. Ekkor megjelenik egy szellem, amitől egy kicsit meg is ijedek. Utána még egy és még egy, míg egy kivégző asztalhoz nem érkezek. Ott mindenféle gyilkos eszközt pillantok meg. Az asztal mögött pedig a Amirát látom, fehér, véres menyasszonyi ruhában. Egy pillanatra leveszem a maszkom s Miára mosolygok. A lány elmagyarázza, hogy pontosan mi is lesz a dolgunk. Tehát: meg kell fognom egy ásót, s egy olyan sírkövet kell keresnem, amin csak egy szám áll. Sima ügy. Miután elveszek egy ásót, elindulok, hogy találjak egy olyan sírkövet, amelyen csak egyetlen egy szám van. Elsuttogok egy Lumost,
 - Név, név, név, furcsa név, név, név, név, név... - mondom félhangosan. Már épp ott tartok, hogy feladom az egészet, mikor meglátok egy számot. A 9-est. Rögtön ásni kezdek, amilyen gyorsan csak tudok. Ekkor az ásóm végével megérintem a ládát. Eldobom a tárgyat a kezemből s a két kezemmel próbálom kiszedni a földből a ládát. Ééééés... megvan! Amit kiemelem a földből a ládikát, kinyitom azt. Mit látnak szemeim? Csokiii, méghozzá 2 darabot! Visszateszem a ládába az édességet, aztán visszamegyek Amirához, hogy elvégezhessem a következő feladatot.

Jelmez

Halloween *-*



Sokan beszéltek már arról az iskolai rendezvényről, amelynek egy része a faluban lesz megtartva. Ez pedig nem más mint a: Halloween. Bizony. Itt Magyarországon nem nagyon terjedt el ez az ünnep, mert itt halottak napjának hívják. Ha jól tudom, Amerikában szokták ezt az ünnepet tartani. Mivel én magyar vagyok, még sosem volt részem ilyenben. Ezért is gondoltam arra, hogy megnézem ezt az egészet. Igaz, Janey nem nagyon örül az ötletemnek, de végül megengedte. Bár nem egyedül, hanem Abonyi Szelina Bogárkával megyek. Egy ideje ismerem a lányt és nagyon megkedveltem. Gondolom Janey-nek úgy nyugodtabb a lelke, ha más is mellettem van. Aztán valamelyik nap  vettünk is - szerintem - egy nagyon vagány Snoopy jelmezt.
Már alig vártam, hogy végre eljöjjön ez a nap. Biztos nagyon jól fogom érezni magam Szelinával. Meg amúgyis nagyon jónak ígérkezik ez az egész. Felveszem a jelmezem s lemegyek az emeltről. Lenn a jelmezem cipő részét is felveszem, majd megvárom, hogy Janey elköszönjön tőlem. Még mond pár jó tanácsot, aztán mikor végez a mondandójával, kimegyek a házból. Még sehol sem látok egy diákot sem. Biztos még az iskolában vannak, mert úgy emlékszem, mintha azt mondták volna, hogy az igazgató még mond egy-két dolgot a Halloween-ről. Én türelmes vagyok, szóval megvárom, míg ideérnek. Nem kell sok időt a ház előtt töltenem, ugyanis pár percen belül megjön pár diák. Én közéjük csapódok, hogy tudjam merre is kell menni. Egész gyorsan haladunk az utcán. Szemeimmel Szelinát keresem, de sehol sem találom. Majd meglesz... Ekkor a temetőhöz érünk. Nyelek egy nagyot, ugyanis ez a hely már önmagában félelmetes. Ám ilyen díszítéssel még félelmetesebb. Amint áthaladok a kapun, sikolyt hallok. Úristen! Mi történt? Körbenézek, hogy ugyan ki sikoltott, de nem látok senkit. Oké, biztos valaki csak szórakozott. Követem a többi gyereket, nehogy rossz irányba menjek. Ekkor megjelenik mellettem egy szellem. Megijedek s véletlenül neki megyek az egyik diáknak.
 - Hupsz, bocsi - mondom furcsa mosollyal. Ekkor megérkezek egy nagy asztalhoz, amely mögött az a lány áll, aki ott volt Loveday halálának napján. Menyasszonyi ruha van rajta, amelyen vérvörös foltok vannak. Körbenézek, hogy kin milyen jelmez van. Sajnos meg kell hogy állapítsam, rajtam van a legbénább jelmez. Ugyanis mindenki valami ijesztő ruhába bújt, én pedig egy aranyos kutya cuccban állok. Ha lesz jelmezverseny, biztosan nem én fogom megnyerni... Ekkor a lány elmagyarázza az első feladatot. Miután mindent elmond, rögtön odamegyek az ásókhoz, hogy elvegyek egyet. Mikor megszerzem a tárgyat, rögtön a sírokhoz megyek. Sajnos nekem nincs varázspálcám, így csak a holdfény és a töklápások világítása segít nekem abban, hogy egy számos sírt találjak. Miközben járkálok, meg kell hogy állapítsam, nagyon sokan haltak meg. Ez olyan szomorú.
Szóval egy ideig csak olyat látok, amin név van, de aztán megpillantok egy sírt, melyen a 2-es szám áll. Ez az! Jó erősen megfogom az ásót, s próbálok ásni, kisebb sikerrel. Ugyanis ez az ásó csak egy kicsivel kisebb mint én, meg aztán nincs is bennem annyi erő, hogy felássam ezt a helyet. De nekem szükségem van arra a meglepetésre! Így hát újra megpróbálkozok a földtúrásával. Minden erőmet beleadom. Lassan ugyan, de sikerül annyit ásnom, hogy meglássam a ládát. Leveszem a fejemről a Snoopy jelmez fejét, s letörlöm a homlokomról a verítékeket. Ez igazán fárasztó munka! Most már a kezeimmel kezdem kaparni a földet. Igaz, hogy a körmöm alá is kerül pár darab föld, de nem érdekel. A lényeg az, hogy megszerezzem a ládát. Végül nagy nehezen sikerül kiszednem a föld alá temetett ládikót. Rögtön ki is nyitom a tárgyat. Meglátom, hogy a ládában 6 szelet csoki lapul. Juhéé! Visszateszem a csokikat, aztán visszafutok a nagy asztalhoz. Várom a következő feladatot.

Jelmez

Halloweenkedés

Érdekes élményben volt része ma reggel. Felkelt, és egy kis kosár volt az ágya mellett. De a nagyobb meglepetést az okozta, amit az ablakon kinézve tapasztalt – teljes sötétség. Sejtette, hogy lesz valami Halloween napján, de azért ilyesmire nem számított. Eddig nem nagyon foglalkozott ezzel az ünneppel, de a biztonság kedvéért küldetett magának egy jelmezt, hogy mégis valahogy kinézzen. Magára húzta a fekete, csuklyás köpenyét, kosarát és koponyát ábrázoló maszkját kezében tartva a nagyterembe ment. Az igazgató beszéde után ha akart, se tudott volna nem a falu felé menni, mert a tömeg magával sodorta. Na meg talán még érdekes is lehet a nap. Amikor már kissé szétszakadt a diáksereg, és ki tudott menekülni a tömegből, felvette az álarcát és magára húzta a csuklyáját. Elindult, hogy körbenézzen a faluban. Meglátott egy csapat diákot, és követni kezdte őket. Bár a többségük a lakósor házaiba csöngetett be, a fiú egyelőre nem akart ezzel foglalkozni, és továbbment az utcán, egészen egy üres telekig, ahova nemrég lépett be egy másik tanuló is, majd hírtelen el is tűnt. A kapu fölött egy tábla lebegett, rajta figyelmeztető felirattal, mely úgy nézett ki, mint ha vérrel írták volna.
~ Halloween van, természetesek az ilyen díszítőelemek ~ gondolta, s bátran átlépett a kapun. Aztán egy kisebb szívbaj jött rá, mind a rémisztőnek tűnő temető, mind pedig a hirtelen jött sikoly miatt. Gyorsan elővette pálcáját, s a Lumos szó kimondásával zseblámpát varázsolt pálcájából. Nem mint ha ez a kis fény sokat segített volna, de jobbnak érezte mindenre felkészülni. Körbenézett, és meglátott egy asztalt, mellette néhány diákkal. Így már sokkal kevésbé volt ijesztő a hely. Odasétált az asztalhoz, ahol egy, a Rellonból ismerős arcot látott, bár szokatlan megjelenéssel. Találó volt a véres menyasszonyi ruha a kínzóasztal mellett. Megkapta a feladatot, és egy ásót. Keresnie kellett a sírok közt egyet, ami név helyett számot viselt, és kiásni egy ládikát.
Pálcája már be volt izzítva, így csak el kellett indulnia felkutatni egy számmal jelölt sírt. Hosszú sorokat ment beljebb keresés nélkül, gondolta, majd valahol a közepén vág neki a keresésnek, hátha arra még nem járt senki, és könnyebb lesz. Persze, nem lett. Mindenhol csak nevek, és nevek, és nevek, és nevek... már majdnem feladta, mire rábukkant az 5-ös számúra. Nekikezdett az ásásnak, és csakhamar elő is bukkant a ládika. ~ Ez legalább nem átverés ~ gondolta, s talán kicsit vissza is tért belé a kincskereső kedv. Kíváncsian nyitotta ki a ládát, de ragyogó aranypénzek, vagy finom édességek helyett egy nagy adag töklé repült az arcába.
- Ó baz... - fojtotta magába a hirtelen ingerült szavakat. - Gondolhattam volna, hogy ez is egy szívatás. Legalább az álarc megvédett...
Dühösen indult vissza az asztalhoz a kis ládikával. Lecsapta az asztalra a „kincset” és ráförmedt a lányra.
- Köszönöm, nagyon jó meglepetés volt! Van még valami hasonló „jóság” is?

Jelmez (a bot nélkül)

Halloween-i játék

Halloween-i játék, második feladat

Amint mindenki visszaérkezett Amirához, ő vigyorogva végignézett rajtuk. Hát nem minden fenékig tejfel, az már biztos. Derik felmordulására nem mondott semmit, tudhatta volna, hogy nem csak egy egyszerű keresgélésről lesz szó. Szerencse kérdése volt az első feladat, ám a másodikhoz már az eszükre is szükségük lesz a diákoknak.
-Ügyesek voltatok mindannyian. Most viszont jöjjön a második feladat. Ez egy rejtvény, a halloween-el kapcsolatban. Pár kérdés, csak oda kell rá írni a választ. Nincs kockázat, annyi csokit kaptok, ahányat tudtok belőle -a második feladat felvázolása után mindenkinek a kezébe adott egy papírt, amin kérdések szerepeltek. A kérdések után annyi hely van kihagyva, ahány betűs a válasz.
1.A halloween ***** hagyományokból kialakult ünnep. _ _ _ _ _
2.A töklámpás angol területeken. _ _ _ _    _ _ _ _ _ _ _ _ _
3.Mit kapnak a gyerekek a házaknál? _ _ _ _ _ _ _
4.Kötelező a ****** viselete. _ _ _ _ _ _
5.Mi halloweenkor a jellegzetes étel, aminek több formáját is fogyasztjuk?
_ _ _ _ _ _ _

//A válaszokat szintén bagolyban kérem!//

Halloween-i móka  

Amanda mit ad isten már megint egyedül kóricál, ilyen sötétben odakint. Cica jelmeze sem az a hű de félelmetes, mindenkit elriasztó, kicsit mit ne mondjak prédának érzi magát inkább mint vadásznak. Viszont, ez sem veszi el a kedvét a halloweeni kincsvadászattól, nem régiben hallotta, hogy a temetőben érdekes játékok zajlanak, úgy gondolta ebben részt is kell vennie. Végig szánkázva a folyosókon, kiérve a kastélyból elindul a falu felé. Nem sok idő múlva hangokat is hall, hiszen mások már bele is vetették magukat a mókázásba. Nagy kedvel és vidámsággal, mosolyogva megy keresendő ládikája számáért, majd keresésre indul. Egy homokozó lapátka, és a kicsi kacsói kíséretében, nem volt igazán tudatában valószínűleg, mire is vállalkozott. Amolyan női megérzés szerint elindul egyik irányba, és no lám, el is találta a helyet, neki is kezd a kiásásnak. Mire a ládikát eléri már minden tiszta föld körülötte, ő még annyira azért nem, de ne kiabáljuk el. Ezután jön még csak a java, alig várja, hogy kiderüljön, mit rejt a ládika, de előbb ki kell onnan szedni, leguggol, majd elkezdi kifelé húzni. Amekkora szerencsétlenség, fenékre huppan és egy jó ízűt nevet magán. Feltápászkodik és letérdel a ládához, amit nagy nehézségek árán kaparintott meg.
~Na, végre, ez is megvan, lássuk, mit rejtesz…~
Miközben magában sok mindent végigfuttat, kinyílik a láda. Kisegerek futnak ki belőle, és kezdenek el menekülni a lány elől. Lássuk be, elég vicces történet, hogy a Macskánk dobozában, csoki helyett egerek vannak.
~Jó a sors humora, tudom értékelni.~ Nevet magában, majd az egérre nézve megszólal.
- Te se így képzelted a halloweent, igaz kis pajti?
Ezután, mint egy macska – egér játékként próbálja összeszedni őket. Nagy nehézségek árán, de sikerrel, visszateszi őket, a csoki papírok közé a dobozba, és elindul a következő feladat felé.
A következő feladat, már egy szellemi torna. Kap egy pergament, mellyen halloween ünnepével kapcsolatos feladatokat talál, félrevonulva kezd el elmélkedni rajta, és kitölteni. Körbenézve látja a megjelent emberek lelkesedését, ami igazán jól néz ki. A feladatot mondatról, mondatra pontosan igyekszik megoldani, majd leadni. Kétszer- háromszor is visszaellenőrzi. Majd megindul Amira felé, akinek átnyújtja a megoldott feladatot. Ezzel már úgy érzi bemelegített az igazi nehéz feladatokra.

H A L L O W E E N  ~   j e l m e z
Ez a szöveg csak kattintásra jön elő.
http://www.fancydressball.co.uk/prod_images/little-dead-riding-hood-888031.jpg

Az utóbbi időben nagyon nem vettem részt az iskolai életben, sőt, az igazat megvalva sehol sem. Hazautaztam egy kicsit, aztán erre-arra jártam, és persze a vizsgákat megint kihagytam. Megint rámjött ez az idézőjeles züllött korszakom, amikor semmi nem érdekelt, de ezt persze szokásosan már bánom így utólag. Éppen egy pár napja, vagy talán már van egy hete is, hogy visszajöttem az iskolába a kis nyaralásomból, és próbáltam visszazökkenni a megszokott hétköznapokba, amikor már olvastam is a hírt, hogy na tessék újabb rendezvény a kis kastélyunkban, na meg az ünnepség... De próbáltam kicsit lelkes lenni, és mivel láttam, hogy a drága kis szobatársam az egyik szervező, na meg az sem utolsó indok, hogy kijelentette, hogy kötelező mennem, kitaláltam egy jelmezt már jóval előtte, és vártam a napot, hogy elindulhassak.
Aznap este mikor magamra öltöttem a kis Piroska jelmezem, kicsit átigazítottam, halloween-i stílusra, szakadt harisnya, kicsit ijesztő smink, és persze néhol-néhol vérfoltok, a kosárkában sem sütik meg élelem voltak... Mikor elkészültem, indultam is Bagolyfalva felé, a temetőbe, hogy kezdetét vehesse az igazi móka. Egyedül mentem, mivel egy az, hogy nem tudtam kit is hívhatnék, kettő, jó volt ez így egymagamban. Mikor odaértem már voltak páran, egész vicces jelmezek voltak, aztán megpillantottam Mirát. Hát az állam leesett, elég jó kis jelmeze volt, meglepő volt a haja színe is, de tetszett. Rögtön odamentem hozzá, adtam neki két puszit.
- Váó, ezt jól összehoztad. Na eddig mi a helyzet te kis főnök?-vigyorogtam rá, majd pár szó után el is kezdte mondani a feladatot, és félig figyelve, félig nem nyugtáztam a feladatot, és el is indultam a kis ásómmal, kosarammal a temető mélye felé a sírokhoz. Nem is tudom meddig bóklászhattam, meg hány szellemmel találkozhattam, mire eljutottam egy sírhoz, amin találtam egy számot, méghozzá az 5-öst. El is kezdtem ásni, ami elég sokáig tartott, tekintve, hogy nem akartam összekoszolni a jelmezem, és óvatosan dobáltam a homokot. De végre valahára, olyan fél óra után meglett a kis doboz, és talán még egy kis izgalom is volt bennem, amikor kinyitottam, de ez el is múlt, amikor egy  jó adag sütőtöklé landolt az arcomba. Mérgemben csak bevágtam a doboz tetejét, és visszaindultam Mirához, s addigra már nagyjából megigazítottam a sminkem. Még alighogy értem oda, már el is kezdte mondani a második feladatot, ami csak egy egyszerű kis kérdéssor volt, de én már ebben sem bíztam. Meghallgattam a kérdéseket, és már nem törődve semmivel leírtam a válaszokat, és odavittem neki a papírt.
- Remélem, hogy ebben nincs szivatás. Bár, ahogy ismerlek, ebből is kihozol valamit.. -vigyorogtam rá, majd átnyújtottam neki a kis cetlit a válaszokkal együtt.

Harmadik feladat

Miután mindenki végzett, Amira visszaszedte a papírokat, és lefordítva az asztalra tette őket. Lesz ideje megnézni a válaszokat, hiszen a harmadik feladattal a többiek elfognak vacakolni egy kis ideig.
-Már ezen is túl vagyunk, szuper. Akkor jöhet a harmadik feladat. A temetőben szét vannak szórva a tökök, mint látjátok. De. Van kilenc olyan, aminek nem csak arca van, hanem van rajta egy betű is. Az a feladat, hogy csoportosan, tehát mindannyian együtt összeszeditek ezeket a betűvel ellátott tököket, és oda kell vinnetek az oszlopokhoz -a tőlük tíz méterre levő, egymás mellett sorban felállított oszlopok felé mutatott. Kilenc darab 1,5 méter magas kőoszlop állt ki a földből, előtte nagy füves területtel. -Működjetek együtt, és akár meg is beszélhetitek, hogy ki hol keressen, vagy valami stratégia alapján hozzátok össze. Aztán ha megvan mind a kilenc összegyűjtött betűs tök, már csak rá kell jönnötök, hogy ott mit kell tenni. Sok sikert -mosolyogva intett a kezével, hogy a csapat menjen a dolgára, neki pedig legyen ideje a rejtvény megnézésre.

//Használnotok kell a pálcátokat, és tényleg dolgozzatok együtt. A hszekben írjátok le, hogy ki melyik betűt találta meg, hogy ne legyen kavarodás! Kilenc betű, egy szó. Logikus. //

Egyelőre csak a második forduló és Zach

Alex

Lassan én is visszaérek a Véres menyasszonyhoz, aki egyben ennek a játéknak a vezetője. Mikor visszaérek, leveszem a maszkomat, hogy letudjam törölni az izzadságcseppeket a homlokomról. Ám mielőtt még visszatehetném az álarcom, egy régi barátom szólít meg, mégpedig Alex, Dolánszky Alex. Kedvesen rámosolygok, majd megszólalok:
 - Mióta elmentél megváltozott egy-két dolog. Átkerültem a rellonba - egyelőre csak ennyit mondok, mert most nem nagyon tudnám a többi dolgot is elmondani neki. - Veled mi történt? - a tolókocsija felé bökök. Ekkor megérkezik Amira és egy lapot nyom a kezünkbe. Miután mindenkinek jut lap, elmondja, hogy mi a teendőnk. Mivel angol vagyok, jártas vagyok a halloween-i cuccokban, meg amúgyis szeretem ezt az ünnepet, így még régebben utána néztem a történelmének. Hó gyorsan irkálom a megoldásomat, ám ekkor a mellettem ülő srác, Alex, megböki a vállam és megkérdezi, hogy mi a kettes. Kicsit felé billentem a papíromat, de csak úgy, hogy ő lássa a megoldásokat. Miután látom, hogy leírta, folytatom a körmölést. Ám az ötösnél megakadok. Mi az a jellegzetes étel? Tök? Áh, nem az kevés... gyorsan átpillantok Alex papírjára, hátha ő tudta. Szerencsémre, ő rájött, hogy mi az az étel. Gyorsan én is odaírom az ötöshöz. Még egyszer átfutom a lapomat, hogy minden helyre írtam-e és mikor kész vagyok, beadom Amirának a lapocskámat.
Mikor Amira kiveszi a kezemből a papírt, visszamegyek Alexhez, majd megszólalok.
 - Neked hogy ment? - kérdezem. Biztosan tudta az összes megoldást, elvégre levitás. Nem?

Zach

Ijesztegetős hóka-móka

Már hetekkel ezelőtt a jelmezen gondolkodott. Zombi, vagy ijesztő bohócszellem?
Rengeteget törte a fejét az életbevágó kérdésen, végül a debilség és az egyediség győzött. Ki másnak lehetne ilyen bohócos, fátylas, szellemes, akármi öltözete? Így kicsit átalakította az egyik koktélruháját, indokolatlanul sok fehér alapozót és egyebeket pakolt az arcára, és felvett egy vörös parókát. Meghallgatta az igazgató beszédét, majd megindult a tömeggel egy irányba. Most ment először ki a faluba. Félt, hogy eltéved, de aztán rájött, hogy olyan sokan mennek a Halloween-i játékra, hogy ha akarna, se tudna eltévedni. Tulajdonképpen nem is tudta, hova akar menni, arra kószált amerre a lába vitte. Elment rengeteg füzérrel és denevérekkel díszített fa mellett, kivilágított boltok előtt. Aztán megpillantotta a temető falait. Lábujjhegyre állt, hátha meglátja, mi van odabent. Csalódottan huppant vissza. Nem igaz, hogy nem lát semmit, pedig ő aztán nem alacsony!
Ez a temető felkeltette az érdeklődését. Odasétált a kapuhoz, melyen riogató tábla  lógott. "Biztos a Halloween miatt rakták ki" - gondolta. Lenyomta a vaskilincset, és benyomta az ajtót a teljes testsúlyával. Amint nyílt az ajtó, hátborzongató sikoly tört fel a sírok közül.
- ÁÁÁÁ!!! - hangzott fel a viszhang a szellembohóc szájából. Szellemek alakja bontakozott ki előtte a sötétben. Lelkileg gyorsan felkészítette magát a további borzalmakra. Észrevette Mirát egy kínzópad mögött, véres menyasszonynak öltözve. "Jé, milyen cuki, még az oroszlánja is véres!" Odarohant Amirához, és a körülötte gyülekező csoporthoz.
- Jaj, de édes az oroszlánod! - közli álmodozó hangnemben a menyasszonnyal.
Az első feladat: keresni egy sírt, amin csak egy szám van. A Véres mátka a kezébe nyom egy ásót. Kalandra fel!
Elindult a sírok egyenletes sorai között. Jobban megszemlélte a díszletet: mennyi szép töklámpás! Honvágy fogta el. Odahaza apjával mindig faragtak Halloweenkor lámpást. Óvatosan megdörzsölte a szemét, nehogy elkenődjön a sminkje. Kirázta a hideg, ahányszor csak a sírokra pillantott. Már egy jó tíz perce csak keresgélt a számos sírok után. Hirtelen megfordult. A szeme sarkából látott egy hatost. Átvágott két sírkő között, hogy közelebbről is szemügyre vegye. Igen, ez a hatos! Megragadt a gyalásót, és belevetette magát az ásásba. Nem esett nehezére, ugyanis a lovardában megtanult trágyázni. Újabb tíz perc múlva már a kezében szorongatta a ládikáját.
Felcsapta a láda fedelét, és fölé hajolt, hogy megnézze mit rejt. Azonnal el is húzta a fejét, mivel egy nagy adag konfettit kapott a képébe. Elnevette magát. Erre számíthatott volna... Visszatette a ládikát a helyére. Elindult visszafelé, miközben kiszedegette a parókájából a konfettiket.
Újabb feladat. Pergament és pennát kapnak. Silana gyorsan felírja a válaszokat, de az ötödiknél elakad. Mégis micsoda? Na sebaj, beírta egy randomra jött ötletét. Odaadja Amirának a lapot, és türelmesen várja, amíg mindenki készen lesz.
Ő kiadja az utasítást: Keressetek betűvel ellátott töklámpásokat!
" Na ez milyen abszurd! Először számos sírok, most meg betűs tökök? " - nevethetnékje támadt, de egy szimpla mosolyba fojtotta jókedvét.

Halloween, 4. feladat

Hát a harmadik feladat teljesítése nagyon nem jött össze az első csapatnak. De Amira nem akarta lelőni a poént, ezért csak figyelte őket, nem szólt semmit, majd mikor magához hívta a kis csapatot, akkor sem mondott semmi konkrétat, hogy mit is kellett volna csinálni. Majd a következő csapat ügyesebb lesz.
-Hát ez nem úgy jött össze, ahogy kellett volna, na de térjünk át a negyedik feladatra. Ismét egy olyan feladat, amihez az eszetek fog kelleni. Adok mindenkinek két lapot. Az egyiken képek vannak, a másikon pedig számok. A képeken az iskola szellemei vannak, nektek pedig az a dolgotok, hogy leírjátok a számokhoz, hogy ki kicsoda -Amira a feladat elmondása után az asztalról felvette a papírokat, és mindenkinek osztott mindkettőből. Amíg ők a képeket nézték, a rellonos játékvezető az oroszlánját simogatta, mert segány kis Leo eléggé rosszkedvű volt már.

//Bagolyban várom ismét a válaszokat, a kép ITT található.//

Miután kidühöngte magát a legutóbbi feladat miatt, megkapta a következőt. Itt a tudására kellett hagyatkoznia, egy egyszerűnek tűnő feladatlap. Leült egy sírkőhöz, maga mellé tette pálcáját, mely továbbra is a lumos hatása alatt állt – világított. Nem volt egyszerű, főleg a másodikkal és az utolsóval volt gondja, de a másodikra is sikerült rájönnie.
~ Az utolsó… mi lehet az? Fogalmam sincs, mint eszünk sokat, én mindig úgy eszek ilyenkor is, mint máskor. Halloween. Akkor tök. De az kevés betű. Tökök… Sok tök. Áhh, sehogy nem jó. ~ Nagyon sokat gondolkozott rajta, majd ránézett a második feladat megoldására. ~ Ez az, megvan! Legyen Sok O’Tök! ~ Ezen csodálatos szóalkotása után be is adta a lapot.
A következő feladat tökkeresés volt. Először számos sírok, most meg betűs tökök. Az előbbi tökös élmény miatt félve indult meg egyedül a tökök keresésére. Tele volt a temető velük, néhányat megforgatott, körbenézett, de hamar elege lett belőle, meg tartott is egy újabb tök lé támadástól. Arra meg sehogy nem bírt rájönni, hogy miként használhatná fel a pálcáját a feladathoz a lumoson kívül, így inkább visszafordult. A többiek sem járhattak nagy sikerrel, mert nem látott betűs tököt az asztalon.
Bár látszott, senki nem ért el sikert, nem kaptak semmi segítséget, a véres menyasszony rátért az újabb feladatra. Megint egy feladatlap, most az iskola szellemeit kellett felismerni. Mivel még nem él olyan régóta az iskolában, meg szerencséjére túl sok szellemmel nem is találkozott, ezért csak egy-kettő nevét tudta. Próbált minél kisebb feltűnéssel a többi diák mögül, mellől, - vagy ahogy éppen sikerült – lelesni a helyes megfejtéseket, majd mikor úgy érezte, hogy végzett, leadta a megfejtéseket.

4. forduló

Ötödik halloween-i feladat

Ahogy megtörtént a negyedik feladat befejezése is, a lány mosolyogva vette át a papírokat a diákoktól. Megint letette őket lefordítva, aztán hümmögött párat.
-Az ötödik, és egyben utolsó feladat pedig nem más, mint egy egyszerű, mászkálós csokikéregetés. Húsz percetek van arra, hogy a falubeliektől csokit kérjetek. Kopogjatok be mindenhova, de óvatosan, nehogy berángassanak benneteket... Életmentőnk sajnos nincs. Amint lejárt a húsz perc, egy igen hangos, és félelmetes farkasüvöltést fogtok hallani. Ide vissza kell jönnötök hozzám, a kiérdemelt csokikkal foglak várni titeket -mosollyal az arcán meglebegtette a papírokat, jelezve, hogy nem felesleges volt a munkájuk, és megkapják a csokit, amit megérdemelnek. -Óra indul!

//Azt kérném, hogy ne írjatok be sehova, nem igazán működne a dolog, hszben írjátok le, hogy merre mentetek, hova kopogtatok be, stb., a csokik számát bízzátok ide. //

Halloweenkedés, 5. feladat.

Elérkezett az utolsó feladat, ami nem is volt igazi feladat, csak a szokásos Halloween-i szórakozás. Minden házba be kell kopogni, és cukrot, csokit kérni. Olyan, mint a húsvét, csak itt tenni sem kell az ajándékért.
Szóval csokigyűjtés. Elvégre ezért kapták a kosarat. Kilépett a temetőből, és elkezdett visszafele menni a Macskabagoly utcán. Úgy döntött, hogy mindenhova be fog kopogni, és amennyi csokit csak tud, össze fog szedni, ha már az első feladat olyan rosszul ment. Először az 55-ös számú háznál próbált szerencsét, majd tovább haladt az 50-re, a 49-re, a 39-re, végül pedig a 36-os szám alatt lakó tánctanárnál próbált szerencsét. Ám a kezdeti lelkesedés alábbhagyott, főleg, mert nem ő volt az egyetlen, és volt, ahova már mások is benéztek. Persze, biztos készültek elég édességgel a gyerekek számára, de akkor is ott volt, hogy mi van, ha mégsem. Így már csak néhány másik házba kopogtatott be, a 27-es, a 22-es és a 17-es számúba.
Mindegyik ház előtt előhúzta pálcáját, és amikor ajtót nyitottak – ha ajtót nyitottak – a következőt mondta: - Csokit, különben átkot szórok! - Bár fenyegető lehetett a pálca és a szöveg is, nem akart senkit sem megátkozni, de egy ilyen jelmezben mégsem kérheti meg szépen az embereket, hogy hadd kapjon már valamit. Meg az nem is az ő stílusa lett volna.
Miután az utolsó háznál is végzett, visszafordult, hogy ismét a temető felé vegye az irányt. Belépve a temetőbe ismét egy kisebb szívrohamot kapott, mert a belépés utáni hirtelen sikoly ismét a frászt hozta rá. Úgy tűnt, ilyen kapucsengőként szolgálhatott, hogy figyelmeztesse a bent lévőket, hogy valaki megérkezett. Odasétált a játékvezetőhöz, és megmutatta neki, hogy mit gyűjtött össze, valamint várta, hogy mit kap a két kitöltött feladatlapért.

Halloween

Eléggé gyorsan vége lett a játéknak ahhoz képest, amennyit készültek rá a DÖK tagjai. Mindig ez van, nagy a felhajtás a rendezés körül, de aztán olyan gyorsan vége van, mintha csak felrepülne egy bagoly.
Amira úgy érezte, első körben egész jól sikerült neki a levezénylés, a feladatlapok kijavításával is egészen hamar készen lett. Még mielőtt visszaértek a játékosok, ő már előtte öt perccel végzett, így volt egy kis szusszanásnyi ideje. Ezalatt Leo-t próbálta észhez téríteni, aki annyira megunta a temetőben való fekvést, hogy valószínűleg örök haragot fogadott a gazdi ellen.
Amint megérkezett az első játékos, Amira a kezébe vette a játék eredményét rejtő lapot. Egyelőre nem akarta, hogy tudják, ki lett az ottani elvégzett játékok szerint a győztes, úgyhogy csak beszélgetést kezdeményezett a háztársával, majd amint megérkezett a többi emberke is, feléjük fordult.
-Szóval vége is van a játéknak, remélem jól éreztétek magatokat, és sikerült sok édességet gyűjteni. Az a helyzet, hogy most itt kellene hagynotok a kosárkátokat, amit aztán a réten levő töksátorban az eredményhirdetés alkalmával kaptok vissza. Nyugi, nem fogom senkiét megenni -mosolyogva fejezte be a mondandójának ezt a részét, és megvárta, hogy mindenki letegye a kosarát az asztalra. Amint ez megtörtént, folytatta is tovább. -A tudáspróbás játékokkal Zachary öt, Gergő kettő, Alex tizenkettő, Derik kilenc, Amanda öt, Laura pedig szintén öt csokit szerzett. Gratulálok, és ne felejtsétek el, hogy a töksátorban ott legyetek az eredményhirdetésen, ami a jelmezverseny eredményhirdetésével lesz egybekötve.

5. forduló, meg a vég

Amanda

Egy kicsit megigazítottam a taláromat, pár laza mozdulattal lesöpörtem némi ismeretlen eredetű morzsát a válláról. Miközben figyeltem magamat, szigorú lófarokba kötöttem a hajamat és megigazgattam kicsit a prefektusi jelvényemet. Igazából semmi kedvem nem volt a mai ügyelethez. Odakint hűvös volt, az idő egyre inkább hajazott a télire, mintsem kellemes őszre. Bár igazából szeretem a telet, a kedvenc évszakom. Olyan egyszerű, tiszta, hófehér minden. Senki nem lázad ellene, a természet elfogadja a hó börtönét. Minden nyugodt, minden csendes. Jobban belegondolva a tél az, ami valóban a legjobban illik hozzám, nemcsoda, hiszen születésem után nem sokkal egyből télre vált az idő, a legelső élményeim az angliai hideggel voltak. Bár ott inkább az esős, nedves időjárás jellemző, de a tél azért mégis hidegebb, mint a többé évszak, evidens.
Tíz óra múlott - állapítottam meg, miután az órára pillantottam és elindultam, hogy a kedves kint tartózkodó delikvenseket szankciókban részesítsem. Bár jelenleg sokkal szívesebben bújtam volna be a meleg ágyamba, sóhajtva kezdtem bele a végeláthatatlan, unalmas baktatásba. Ki mondta, hogy a prefektusság egy leányálom? Bitóra azonnal, akkora ökörséget mondott. Egy kicsit megsimogattam a halántékom és a konyha felé indultam. Úgy éreztem nem élem túl ezt az éjszakát, ha nem kapok valamit a manóktól, ami kicsit feldob.
Esküszöm, a manó nyakába tudtam volna ugrani, amikor a kezembe nyomta a termoszt. Először kíváncsian tekintettem bele, de azonnal megcsapta az orrom az isteni, édes, vaníliás-fahéjas tej illata. Forró volt, még gőzölgött. Hálás köszönetet adtam a kis manócskának, majdnem egy puszit is nyomtam a fejére. Amúgy is imádom a tejet, de ez az egyik kedvencem, jobbat ki sem lehetett volna találni. Boldogan ölelgettem a kis termoszomat, miközben a Labirintus felé vettem az irányt.
Nem gondoltam volna, hogy valaki ilyenkor még erre járkál. Mármint, senki nem akar már órákra menni, passzióból pedig ki bolyongana ezek között a falak között? Senki. Tökéletes hely, hogy én nyugodtan, kellemesen megiszogassam a tejemet és átsétálgassam az éjszaka nagy részét. Éppen lecsüccsentem valahova, amikor valami zajt hallottam. Felkaptam a fejem és a drága termoszkámat faképnél hagyva, pálcámat előrántva indultam a hang irányába. Az egyik kanyar előtt mintha egy alakot pillantottam volna meg. Mérgesen sóhajtva váltottam gyorsabb tempóra, a talárom csak úgy suhogott.
- Állj csak meg! - Kicsit megemeltem a hangomat, amikor mondtam, hátha meghallja és engedelmeskedik. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne most szórakozni velem, nagyon nem vagyok abban a hangulatban. Ki tudja, lehet, hogy egy-két átok után már nem lesz olyan szaladgálós kedvében.

Lorelai

Az egész napos tanulás, pakolászás és gondolkodás után idejét érezte Bonnie, hogy túlessen a szokásos edzőgyakorlatán illetve az esti futásán a kastély körüli részen. Igazából imád ilyenkor kicsit kimozdulni és csak futni, futni, és futni. Van ideje elmerengeni, összeszedni gondolatait, és kicsit lelket önteni saját magába. ~10 éves korom óta elképzeléseim voltak milyen lesz egyszer teljesen egyedül önállóan rendezni az életem, most, hogy tényleg nem tudtam senkire támaszkodni, úgy isten igazából, rájöttem, hogy sokkal többet tudok segíteni magamon, mint azt valaha gondoltam. Mondjuk, igaza van, Angelinának abban, hogy ennek nem kellene így lennie. De amíg ez a bizalmatlankodás, a megfelelési kényszer és az óvatosság dolgozik bennem, úgy sem valószínű, hogy olyan partnerem lelem, akire támaszkodhatok.~ Itt egy picit elmosolyodik, megáll, kifújja magát és az utolsó etapnak is nekilendül. Határozottan, nem lazsálva, teljes elszántsággal. ~Persze nem biztos, hogy nem ismerem már esetleg, azt, aki ebben segíthet. Nehéz lesz újra bízni, de azért én már látom a fényt az alagút végén.~
Még akkor is élvezi az egészet, mikor tudja, és érzékeli, hogy igen is közeli már nagyon az a hideg és zord tél, hiszen egyre csípősebb szél fúj, és a levegő nagyon lehűlt, ennek ellenére szokásos edzőruhájában fut, csak egy kabátkával van rajta több. Eléggé magába feledkezve ismétli a köröket egymás után, és indul el lassabb kocogással a kastély felé, kissé elkésett, ugyanis általában időben vissza szokott érni, de ma kicsit úgy érezte, hogy faraghat a lefaragnivalón ezért elmerte nyújtani az esti programot. Ha már késik legalább ne sokat, általában ez a felállás az, aminek érvényesülnie kellene, de szinte sose történik így. Be kell vallani, azért nem az a pontos fajta. Pontosan ezért is történik meg az, aminek nem szabadott volna, minél gyorsabb és rövidebb utat keres magának, ezért gondolkodás nélkül indul neki egy régi folyosónak kinéző úton, természetesen jó kedvel, bár már inkább csak sétálva. Feltűnően sok energiája van, amit le kéne még vezetnie valamin, kivételesen nem is fáradt el úgy ahogy szokott, szüksége volt a plusz órákra, majd beszél Yarral, hátha szívesen csatlakozna, akkor legalább nem kellene egyedül mászkálnia ilyenkor. Sorra látja a falon a portrékat, az egyiken el is mereng egy pillanatig, eléggé érdekes ábrázolása, annak, ahogy éppen egy gyümölcsösben bújócskázik egy kislány. Kedvet is kap tőle, bár nincs társasága. Ideje sincs ezen gondolkodni, hiszen mire belekezdene, mintha lépteket hallana valahonnan a közelből. folyosó kezdeteket vesz maga előtt észre, és döntés előtt áll, elindul jobbra, majd balra kanyarodik, ekkor halja meg amint valaki vélhetően felé kiáltott. Elmosolyodik, majd egy kisebbet mormog, nem kiált, de kissé nevetős hangon, aranyosan és azért halhatóan.
-A bújócska elkezdődött.
Ezzel megszaporázva lépteit, ám próbálkozik minél halkabban tenni ezt, egy két kanyaron túl egy kis résnél bújik, elvárva merre indul keresője, épp úgy helyezkedik, hogy észrevenni elsőre ne lehessen, arról nem beszélve, hogy talán akkora szerencséje sincs a bújónak ( ), hogy eltalálja, melyik úton jöjjön felé.

Amanda

Az alak nemhogy nem állt meg, még továbbszaladt előlem, hirtelen kanyarokat véve. Egy idő után már meg kellett torpannom, hogy füleljek egy kicsit, hátha megtalálom a nyomát. Összeszorítottam a fogaimat. Biztos voltam benne, hogy egy diákkal van dolgom, ha magasabb rangú nálam, tuti nem tűrte volna a hangnemem. Azonnal felment bennem a pumpa, hacsak rágondoltam. Erélyesen, egyértelműen felszólítottam, hogy álljon meg. Ő pedig eltűnt előlem. Ezt biztosan nem hagyhatom annyiban.
Nem sokkal később jön a felkiáltás a bújócskáról. Bújócska... ez minek néz engem? Valami kedves kislánynak, aki leáll éjszaka bújócskázni vele egy ilyen helyen? Éppen visszakiabáltam volna valami nagy fenyegetést, amikor éreztem, hogy elindul bennem valami. Sajnos nagyon ismerős érzés. A fejemből indult, villámként cikázott át a testemen. Lassan hosszú, legkevésbé sem boldog vigyort húzott az arcomra. A számban éreztem a mámoros ízét. A tudat, hogy ki van szolgáltatva nekem, hogy az én kis űzött vadammá változtatta magát önszántából... egyszerűen imádom. Szeretni fogom ezt a játékot, bár nem hiszem, hogy olyan gyermeki lesz, mint ahogy ő gondolta.
A vigyor már alapvetően bizarr volt az én arcomon. Megszorítottam a pálcámat és a mámort félretéve hideg fejjel kezdtem el gondolkodni. Itt van, a közelben. Nem nagy a labirintus, nem is hiszem, hogy olyan messzire ment volna el. De ez így nem jó, túl biztonságban érzi magát. Érdekesebbé akartam tenni a játékot, ha már játszani szeretett volna a kis "barátom".
- Fumos. - Mondtam a varázsigét, majd a pálcámból előtört a fekete füst, amit irányíthatok. Belélegezni nem káros, figyelemelterelésre van. Szétárasztottam az egész labirintusban, hogy a gyertyák fényét prímán elfogja, homályba borítson mindent. Egy kis részen megnyaltam az egyik ajkam. Egy egyszerű Lumos-szal fényt varázsoltam, hogy lássak a füstben. Ez a varázsige tetszik, a fekete füst olyan hangulatossá teszi a vadászatot... akarom mondani bújócskát. A világító pálcámmal elkezdtem alaposan körbevizsgálni az egész Labirintust, minden zegzugba hirtelen bevilágítva.
- Aki bújt, aki nem, megyek. - Egy biztos: ha nem változtat helyet, viszonylag hamar megtalálom. Úgyis meg fogom találni.

Lorelai

Kellően halkan, és óvatosan mozog mindig. Azért ez most kicsit más mint a gyerekkori játszadozások, ez sokkal kiélezettebb, és sokkal kiszámíthatatlanabb. Nem tudni ki az ellenfél, és nem tudni mit fog tenni, de így is egy lépéssel előtte kell járni, az a gonoszkodós vigyor megjelenik és már végig is gondolja mik a lehetőségei. Ekkor hallja elhangzani a varázslatot. Fekete füst kezd terjengeni, erre elvigyorodik, és eszébe jutnak régi mesterei Németországból, akik sok dolgot tanítottak neki. Leguggol, ugyanis a füst felfelé száll, lent sokkal jobbak a látási viszonyok, így próbál tájékozódni, hamar kifigyel egy balra is és jobbra is kanyarodó részt. Óvatosan, hangtalanul, törpejárásban elindul arra. Figyel minden irányba. Egyszer csak egy fénypontot pillant meg, itt már tudja, hogy közel az ellenfél. Nagy mosollyal megszaporázza mozgását, szép áramvonalasan csusszan előrefelé figyelve, hogy észre ne vegyék, még nem hibázott eddig, de semmi sem kizárt. Mondjuk a füst inkább előnyére vált, hiszen a másik fél se lát sokat. 2-3 jobb-bal kanyar után máris egy még kevésbé füstös szakaszon találja magát, kissé bolyongva, de hosszabb távot megtéve elér egy körforgalom szerűséghez, kicsit ismerős neki, nem nagy ez a hely így lehet már előbb is látta, csak akkor gyorsan haladt. Ekkor a fényt távolodni látja, tudja mögé került, nem fog hátulról támadni, de így figyelheti az illető mozgását, egy félreeső sarokból, nem látható ismét, és nem is támadható igazán, mert elég távol van.
~Azért most már nem sürgős annyira felérni, ha már itt van egy kis izgalom. Minden napra egy mese című könyvet úgy is kinőttem, így muszáj valami új esti altató után nézni, vegyük pluszedzésnek.~
Még gondolkodik, szemeit egy pillanatra se veszi le az üldözőről, talán ha kicsit jobban megnézi kivehető, hogy egy lányról van szó, abból a hangnemből ítélve prefektus féle lehet, nem ismerős neki, így valószínűleg nem a rellonosok közül való, idősebb is lehet. De ez mind nem olyan fontos, nem egy bátortalan lélek, és ha egyszer valakivel incselkedik, akkor azt végig viszi. Nem feldühíteni akarja inkább csak egy kis „játékra bírni a bújót, de láthatóan belement. Kicsit olyan érzése van Bonnienak, hogy nincs is ez annyira ellenére, mint az mutatkozott első mondatából.

Amanda

Lorelai
//Zárás//

Türelmetlen lélek, aki szereti elsietni a dolgokat, de amikor előtör a kalandvágya és az akarata erősebb ennél, akkor indul a móka. Most is ez a helyzet, jobban akarja ezt „játszani”, mint amennyire türelmetlen szokott lenni. Pont ebből fakad óvatossága és az, hogy a hibákat kerüli. Minden megmozdulása, már túl tudatosnak is mondható. Nem nagyon tesz hirtelen cselekvési formát, nem dől be hamar a trükköknek, jó megesik, hogy nem vesz észre valamit, de mikor pörög benne az adrenalin is, akkor azért, majdnem tökéletesek az érzékszervei. Hall, tapint és lát egyszerre.
Észreveszi, hogy az éppen megfigyelt személy körül sötétség lesz úrrá, és elhasal, majd egy koppanást is hall, ami lehetett a pálcája. De nem kockáztatva semmit, most még nem csap le a lehetőségre.
Ekkor küldi szét a fénycsóvákat a lány. A régi időket felidézve, nosztalgia szintjére, végi gondolja merre és hogyan tud úgy mozogni, hogy abból csak neki származzon előnye, a másiknak ne, hátránya meg semmiképpen sem. Egyelőre, mivel a lány mögött van, mozgásával ellentétes irányba, kivehető, még az első fénycsóva után a mozgása, ám aztán jön a következő kettő.
Mielőtt még bármi történne, mögé kerülne vagy hasonlok, elővesz pálcáját, majd nagyon halkan elsuttog egy varázslatot.
-Capillux! – Figyelemelterelésnek tökéletes lesz, - nem is okozhat veszélyt, nem tud égetni,- egy olyan folyosóra irányítja, amely felé a lány tart, majd visszatér az előbbi körforgalomhoz, és az egyik kellemesebbnek tűnő úton elindul, két balra kanyar után. A szemben lévő mindkét folyosón elindít még ilyen figyelemelterelő lángot.
-Capillux!Capillux! –
Majd jobbra elindul, és egy alacsony, de használható átjárón keresztül, egy addig egészen bejáratlan, fénycsóva által megközelítetlen, helyen lyukad ki, ahol a fal mellett óvatosan araszol előre, majd egy beugró részbe beáll, és próbálja lekövetni magában az eseményeket, a figyelemelterelőivel egy ideig, legalábbis minimum az elsővel, ha olyan okos legalább, mint Bonnie, el lesz. Addig van idő a következő lépésen gondolkodni, kicsit a bújócska a fogócska, és a vadászat keveréke ez az egész. Vicces kis kaland, de minden esetre tetszik a szereplőnek.
Amolyan zsákutca félében kötött ki elsőre, de hamar kikászálódott onnan, és visszafelé indult, bízott a vakszerencsében, de azért nem próbálkozna egyik fénnyel sem, ki tudja, nem fog ilyen pitiáner hibába esni. Óvatosan, halkan, lábujjhegyen egy búvóhelyre kerül, ahonnan, ha közeledik valaki, könnyen észreveszi. Nem kizárt, hogy most már lassan, valamilyen úton, módon elég közel lesznek egymáshoz, de a kellő óvatosság miatt, még nem fogja Amandát senki észrevenni.
~Eddig szép és jó. Élvezem én ezt, még akár a nyúl is viheti a puskát.~
Vigyorodik el, majd belegondolva abba, milyen kondícióba van, főleg így edzések mellett, a futó tehetsége vitathatatlan, így ha közeli fogócskaharcra kerülne a sor, verhetetlen.

Nem is kell sokat várni erre, kiszúrja őt a lány, mivel sikerült szerencsétlenül leejtenie a pálcáját és zajongania. Elkezdődik a tényleges fogócska. Amanda előnyt élvez, közelebb van egy kijárathoz. Megszaporázza, majd a Labirintust elhagyva rohamozni kezd a körlete felé. Klubhelyiségük portréja előtt kifújja magát, majd mikor belép, nevetni kezd. ~Igen, ez az én formám.~

Alexander

Az nap reggel korán keltem, és indultam útnak, Bogolyfalva felé véve az irányt. Körülbelül feléig érhettem a felfedező körutamnak, a faluban. Már a cukrászdát is megjártam, így frissen, jókedvűen, jóllakottan folytattam utamat. Az eszem kivételesen a közelben járt.
~ Milyen szép kis falu! ~ gondoltam magamban. ~ Nem is értem, miért nem jöttem le korábban. Olyan szép... A házak tök jól néznek ki, és az elrendezésük is jó. Vidám kis hely. ~ Ennél a mondatnál épp egy másik utcába néztem. A temetőbe. ~ Ennyit a vidámságról. Már annyi mindent láttam. Be kéne menni a temetőbe is... Olyan Halloween hangulat van bent. Szeretem a Halloween-t! ~ itt irányt változtattam, és egyenesen a temetőbe mentem. Valamiért szerettem. No nem azért, mert élvezek halottak között sétálni, hanem azért, mert tetszenek a sírok, és a temetőknek is van egy külön hangulata. Habár nem éppen pozitív, de rám valamilyen szinten, még is pozitívan ható, negatív hangulat. Na igen... A magyarázó készségem sosem volt jó. Rémesen tudok magyarázni. De ez más tál tészta.
Járkáltam a sírok között. Jobbra, balra nézve, a sírköveket kémlelve. Bár nem jártam sok temetőben, sőt, de ez volt a legnagyobb, és leginkább olyan hangulatot kölcsönző temető, amilyent én egy temetőtől elvárok. Rossz szokásom, hogy néha sétálás, nézelődés közben háttal sétálok, azaz curikkolok. Anyu mindig mondja hogy ne csináljam. Apum is mindig ezt csinálja. Nem tehetek róla na, a génjeimben van, akár csak az, hogy könnyen felhúzom magam, és hamar a plafonon vagyok. Az ilyeneket a szüleimtől örököltem. Mindent tőlük. Anyukámtól a hirtelen haragomat, a könnyen káromkodást, apukámtól a vaksiságot, néha való bambaságot, és a szépen rajzolást. Kettőjüktől pedig a nagy észt, és az emellett lévő nagy hülyeséget. Igen. Ellentmondásos ember vagyok e téren.
Szóval épp a sírokat bámultam, szokás szerint nem néztem a lábam elé, amikor az árnyékomnál, és a cipőm orránál, na meg az útnál van érdekesebb néznivalóm, így véletlen majdnem nekimentem, sőt, egy kicsit neki is mentem egy, kb. velem egy idős srácnak.
- Bocs! - mondtam, majd köszöntem is. - Szia! A nevem Mary Glotter. - nyújtottam kézfogásra a kezem, ahogy illik.