Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szemöldököm fokozatosan emelkedik meg, ahogy beszél, ezzel párhuzamban pedig az arcomon már-már állandónak nevezhető mosoly is újra felüti fejét, majd, ha ez nem lenne elég, válik egyre szélesebbé. Szóval sutyipénz, mi?
- Ha nem ismernélek, azt hinném, valami olyanra szeretnéd költeni - nem mintha eddig lett volna problémája azzal, mire és hogyan szórja el a heti zsebpénzét, de ennyi csipkelődés még bőven belefér. Nem ez az első, nem is lesz az utolsó, és alapvetően már más témában is előfordultak már - olyan viccesen, kedvesen, amiktől az ember vele nevet, és nem rajta, hogy a gonoszkodás gyanúja véletlenül se merüljön fel.
Ahogy a figyelmét lekötik a lovak, halántékom befelé hajlított ujjaim élére támasztom, és az előbbi mosoly árnyékával szegezem tekintetem az arcára. Nem jut eszembe semmilyen klasszikus, örök romantikus arról, ahogy a napfény fogócskázik a festett hajában, vagy, hogy hány és hány helyszínen, helyzetben el tudnám képzelni ugyanezt (amik végül is mind megtörténtek már), egyszerűen csak leköt az vonásai között megülő leplezetlen izgalom - hogy  aztán ez az egész tovatűnjön, ahogy újra felém fordul, és úgy nézzek rá, ahogy mindig is szoktam. Vagy ahogy bárki szokott Diára nézni.
- Oh - egészen gyenge nevetés-félével egybekötve hajtom le félig, és csóválom meg fejem, ahogy ujjaim homlokomra simulnak, majd kézfejem átcsúsztatva arcomon támasztom meg állam tenyerem élén. - Igazából nem sajnálom - szemhéjaim összeszűkülnek, ahogy finom, mégis érezhetően szemtelen vigyorra húzódnak ajkaim. Szeretem, amikor bosszankodik, és szeretem, amikor olyan dolgok miatt bosszankodik, amiket élvezett. Édes.
- Szeretek meglepetéseket okozni - kicsit felhúzom vállam, majd vissza is eresztem eredeti pozíciójába. Ez nem teljesen volt igaz - az általános köztudat szerint, ebben azt is szeretnem kellene, ha engem lepnek meg, amit már aligha állíthatnánk ilyen biztosan. Ugye, Blair?
- Hmmm - összeszaladó szemöldökkel gondolkodom el. - Mi lenne, ha most te lennél a főnök? - persze, ez sem teljesen igaz. A kérdés betonbiztos elképzelése ellenére nehezen lennék képes bárkinek is átadni bármilyen gyeplőt, de ez olyan dolog, amit nem is lenne értelme Dia orrára kötni. Tekintetem követi mozgását, fejem is az alakja után fordítom, ahogy a periféria szélére úszik.
- Amit csak szeretnél, kisasszony.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Minden túlszocializált esemény legnépszerűbb helyszíne az erkély a nagy, romantikus filmes egymásra találások és meghatározó drámák elterjedése óta. Van aki csak el szeretne vonulni, van akinek szüksége van a feltöltődésre és olyan is akad, aki tudatosan várja itt a nagy bummot élete szerelmével - én egyszerűen csak egy cigarettát szeretnél elszívni.
Valószínűleg most minden valamire való sportgyógyító ferde szemmel nézne rám, de abban is határozottan biztos vagyok, hogy senki nem fog jönni, hogy kiverje a kezemből - a valóság ennél sokkal lehangolóbb. Amíg jó vagyok - és a körülmények között nagyon is jó vagyok -, azt csinálok, amit akarok, attól a perctől kezdve pedig, hogy szétbaszom a tüdőm, nos...
Ez inkább ne történjen meg azért.
Fellélegezve támasztom csípőm a kissé hűvös, de nem kényelmetlen korlát élének ahogy egy kisebb baráti csoport bevonul - ezzel együtt mégis nagyobb tér szabadul fel. Ajkaim közé szorítva a szálat meg is gyújtom azt, balomban egy pohár kávéval, félig lehunyva szemeim fújom ki az első slukk füstjét. Azért némi előnye mégis van az ilyen eseményeknek - például, sosem vagy egyedül. A résztvevők arcáról a nulladik pillanattól le lehet olvasni, melyik csoportjába  tartoznak a kviddicstársadalomnak, ez néha szórakoztató, néha rettenetesen unalmas, de mindig ad valami támpontot, amiből aztán indíthatsz, ha hozzá akarsz szólni valakihez.
És mégis miért ne akarnál, miután rájöttél, hogy a barátnőd megcsalt, a nővéred megölte a férjét aki évek óta bántalmazta, és visszakerültél Magyarországra, a tehetség és kibontakozás fekete lyukába? Na ugye.
- Az első mindenkinek kényelmetlen - belekortyolva a feketébe fordítom fejem a lány felé, majd oldalra téve pár lépést csúszok közelebb hozzá, még épp kényelmes távolságba.
- Akikkel megéri váltanod pár szót, az a férfi ott - tekintetem az üvegajtó másik oldalán nyüzsgőkre szegezem, miközben a szálat tartó kezem kisujjával mutatok a megfelelő alakra - és a nő ott. Utóbbinak négy macskája van, és imád róluk beszélni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nehéz volt megfogalmaznom még saját magammal szemben is, hogy mi fogott meg ennyire a srácban, főleg, hogy idáig csupán egyszer találkoztunk. Időnként hallottam olyan dolgokról az életben, hogy vannak olyan élethelyzetek, amiket egyszerűen képtelenség megmagyarázni. Ez pedig az érzésekkel is így volt, avagy lehetetlen volt rájönni, hogy valakiből miért pont egy nem várt reakciót váltott ki a másik egyén, ezen felül pedig bizony megesett, hogy egyes emberek valamiféle különleges hatással bírtak másokra. Sosem voltam híve a szerelem első látásra dolognak, hiszen hogyan is táplálhatna bárki is egy ismeretlen egyén felé mély érzéseket? A logikus énem legalábbis ezt gondolta, de arra nem készített fel senki sem, hogy egyszer csak egy olyan szituációban találhatom magam, ahol az érzéseimet egyáltalán nem tudom befolyásolni. Adott volt egy határozott jellemű, jó kiállású srác, valamint egy még intenzívebb érzelmeket meg nem élt csinos lány, akik az idők során találkoztak, az egyetlen fontos kérdés az volt, hogy vajon mi sül ki ebből? Ezt pedig egyik fél sem tudta előre megmondani, csupán kettejükön állt az egész a lehetőségek végtelen tárházával, csakis rajtuk múlott, hogy mit tudnak majd kihozni ebből a rendhagyó helyzetből. Nagyon is tisztában voltam vele, hogy Mihail nem ígért semmit, hiszen miért is ébresszen bennem csalfa reményeket, mikor ő maga sem tudta, hogy mi lesz ebből az egészből... én sem szerettem volna hiú ábrándokat kergetni az irányába, ezért is volt jó, hogy őszintén meg tudtuk beszélni egymással a dolgokat. Azzal is tisztában voltam, hogy ahhoz, hogy kialakuljon benne az irányomba bármi is, azt nem ez az egyetlen találkozás fogja eldönteni, hanem némi idő kell hozzá, és még jó pár személyes alkalom. Ezt a tudtára is adtam, ő pedig úgy tűnt megértette. Jó érzéssel töltött el, hogy ő is adott esélyt a dolognak, hiszen úgy voltam vele, hogy ebből még bármi kisülhet, talán rájön majd, hogy az érzéseim valódiak irányába, és talán akkor egy új szintre léphetünk a még nem létező kapcsolatunkban, de az is benne volt a pakliban, hogy az érzelmeim iránta egyoldalúak maradnak, ezt a kockázatot pedig büszkén vállaltam.
- Értem, mint ahogy megbeszéltük, meglátjuk, hova jutunk, mit hoz a jövő számunkra, aztán majd annak függvényében cselekszünk. Így van, míg veled vagyok, csakis a tiéd lenni - azt már nem ecseteltem neki, hogy nem fogok más felé nézelődni, míg vele vagyok, mivel ez nekem magától értetődő volt. Egyébként se rúghatott nálam labdába mellette senki sem, de ezt a kis titkot megőriztem magamnak. Hogy nála mi volt a szokás, főként véla révén, nem tudhattam, bár kötve hittem, hogy bármiféle fogadalmat tettek volna bármikor is a másik félnek. Náluk természetes volt, hogy ragadtak rájuk az ellenkező nem képviselői, ez pedig egyáltalán nem volt újdonság számomra, sőt, nagyon is jól tudtam, hogy nehéz fába vágtam a fejszét. Azzal is tisztában voltam, hogy ez a kapcsolat még sok fájdalmat fog okozni számomra, de az érzéseim sokkal erősebbek voltak nálam a másik fél irányába, így nem is tudtam teljesen tisztán gondolkodni. Azonban annyiban szerettem volna mindenképp kitűnni a sok-sok lány közül, hogy nem akartam egy lenni közülük. Bár szerintem ezzel Mihail is tisztában volt, hiszen már átrágtuk ezt a dolgot, és komolyabbra fordítottuk az egész témát azzal, hogy adott esélyt nekünk arra, hogy valamerre tovább haladjon a még nem létező kapcsolatunk, hiszen még nem tudtam bizonyítani neki semmit.
- Akkor ezt megbeszéltük - bólintottam rá újra a mondandóra, majd mivel a srác tovább bámulta a csillagos eget, én is rá emeltem a tekintetemet. Gyönyörű volt az éjszaka, teljesen tiszta volt az égből, melynek köszönhetően zavartalanul lehetett csodálni az összes látható csillagot.
- Őszinteség mindenekelőtt, ez a legfontosabb - néztem rá újra, mikor éreztem, hogy felém emelte a tekintetét egy elbűvölő mosoly kíséretében. Közben kimondtam a bűvös varázsszót, melyet oly annyira várt, és úgy látszott, ez megtette a hatását. Hirtelen felült magával rántva óvatosan, amelyet iszonyatosan díjaztam, mert sikerült megúsznom az akciót fejsérülés nélkül.
- Tudom - mosolyogtam rá sejtelmesen, párszor illettek már ezzel a jelzővel, ám nem mindig pozitív értelemben, de most úgy éreztem, hogy Mihail ezt annak szánta. Közben egy rántással magához húzott az ölébe, aminek fele sem volt tréfa, mert úgy éreztem, elég mély vizekre evezünk. A hajamat finoman hátrasimítva elkezdte csókolgatni a nyakamat teljes egészében, majd ruháim picit arrébb tolva ajkai a vállam érték. Hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy ellenemre volt az egész, mert iszonyat jól esett, még sosem éltem át effajta mámorító érzést, még többet is kaptam tőle, mint amit eredetileg kívántam. Láng borította az egész testemet... kezemmel megcirógattam az arcát, majd magam felé irányítottam a tekintetét. Puha ajkára tapasztottam ajkam egy pillanat erejéig, kezemmel pedig az arcát simogattam, hogy elhiggyem ez a valóság, és nem csak egy álom. Eszméletlenül jól éreztem magam a társaságában, reméltem, hogy ez az érzés sosem múlik el, de tudtam, hogy nem tarthat örökké ez az éjszaka, és abban is biztos voltam, hogy ennek lesz még folytatása. Reméltem, hogy a partnerem is így gondolta, és tiszteletben tartotta, hogy nem csupán egy futó kaland szeretnék lenni számára, hiszen arra volt elég jelentkező, hanem valami különlegesebb. Egy újabb szenvedélyes csókot leheltem ajkaira, majd kezemet a mellkasára helyeztem, fejemet pedig a vállára, nézve közben a csodálatos csillagos eget.
- Látod? Ott van a legfényesebb égitest, a Vénusz. Ott pedig egy hullócsillag, melynek fénye hamarosan kiég. Az utóbbiból számos megtalálható az égbolton, és gyorsan el is tűnnek onnan, ám az előzőből csupán egy létezik, mely beragyogja a sötét eget kitűnve a többi csillag közül. Remélem egyszer én leszek majd a te égboltodon is az Esthajnalcsillag, bár tudom, ez még nagyon képlékeny - szemléltettem a természet példájával, hogy mit szeretnék majd nála egyszer elérni, ha sikerül, bár ezzel már ő is tisztában volt. Egyelőre kiélveztem a jelenlegi helyzetet, rettentően jól esett, hogy Mihail karjaiban lehettem, vele ugyanis teljes biztonságban éreztem magam, amellett, hogy erős érzelmeket tápláltam iránta, és reméltem, hogy lépésről lépésre idővel egyre erősebben kialakul majd közöttünk valami kötelék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

A lány is egyetértett abban velem, hogy ami nem megy, azt nem szabad erőltetni. Eszembe sem jutott volna bárkin is szerelmi bájitalt alkalmazni, csak azért, hogy aztán hozzáláncoljam magamhoz. Ezt nagyon gusztustalan eljárásnak tartottam, meg egyébként sem vezetett sehova, hiszen az ital segítségével csupán hamis érzelmeket produkált az illető, ezáltal pedig az egész dolog hitelességét vesztette. Ha pedig kiment a hatása vagy nem kapott több adagot belőle a kiszemelt fél, akár csúnya véget is érhetett az egész merénylet, ráadásul óriási valószínűséggel meg is utálhatta az elkövetőt az áldozat, ami részéről teljesen érthető és jogos reakció lett volna. Láttam Laurán, hogy szinte a fellegekben jár örömében, mikor visszagondolt az előző randijaira, meg úgy egyébként is boldog és kiegyensúlyozott volt, ami nagy elégedettséggel töltött el. Összehasonlítva magunkat velük teljesen különbözőek voltunk, nem csupán emberileg, felfogásilag tértünk el tőlük, hanem a helyzetünk is teljesen más volt. Igaz, már annak is örültem, hogy egyáltalán idáig eljutottunk, hogy ötven-ötven százalék esély volt mindenre. Nagyon megnehezítette a dolgot, hogy Launak nem beszélhettem arról, hogy a srác véla, bár valószínűleg dobott volna egy hátast. De tartottam magam ahhoz, hogy nem mesélek erről senkinek, ő is őszinte volt velem, megérdemelte, hogy megtartsam magamnak ezt az információt. Közben más témára terelődött a beszélgetésünk, kicsit meg is könnyebbültem, hiszen elég szépen kiveséztük az egész dolgot.
- Hozzám. Vajon milyen hivatást tudnál elképzelni, ami illene hozzám? - néztem rá óriási szemekkel, iszonyatosan kíváncsi voltam, hogy milyen szakmákat sorol majd fel. Még az is elképzelhető volt, hogy beletrafál az egyikbe, aztán később azt fogom választani, sose lehetett tudni...
- Ó, értem. Hát kár, mert szerintem minden adottságot megvan hozzá, hogy remek gyógyító légy - feleltem neki sajnálkozva. Azt már nem kérdeztem meg, mi a pontos oka, mert bizonyára kifejtette volna, ha publikus.
- Hú, hát ez remekül hangzik, ha én elköltöznék, nekem is bőven elég lenne egy kisebb életterű hely, hiszen ott a magam ura lehetnék, meg mégiscsak független - néztem álmodozva a lányra, időnként mindig elmerengtem rajta, hogy milyen klassz lenne egy külön kéró, távol a kastélytól, de egyelőre ez még a jövő zenéje volt.
- Lehet, hogy majd később, ha már felsőbb éves leszek, akkor bevállalok valami munkát, hogy legyen egy kis félretett pénzem. A nővérem is elég sokat tett azért, hogy külön lakásban lakhasson. Klassz lenne valahol a közelében lakni, akkor többször tudnánk találkozni. Neki is van egyébként egy cuki kacsája, de ő már idősebb, viszont Hápival remekül kijön - meséltem a lánynak mosolyogva. Közben kortyoltam egyet az üdítőmből, majd figyelmemet újra a lányra szegeztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Épp semmi dolgom nem volt, úgyhogy elhatároztam, hogy találkozom az egyik diáktársammal a társalgóban, hogy adjon egy kis korrepetálást bájitaltanból. Ő kiválóan teljesített belőle, szóval kétség sem fért hozzá, hogy vágja a témát. Megetettem, megitattam Hápit, majd miután elkészültem, elindultam célirányosan a Társalgó felé. Elég sokan voltak, de nem olyan vészesen rengetegen, hogy ne lett volna pár szabad hely. Helyet foglaltam az egyik szimpatikus asztalnál, majd elővettem a bájitaltan tankönyvemet a jegyzeteimmel együtt. Türelmesen várakoztam, figyeltem a körülöttem lévő embereket. Az egyik asztalnál egy baráti társaság ült, valami társassal játszottak, a másiknál egy turbékoló gerlepár, a harmadiknál egy csajbanda, akik vígan heherésztek-haharásztak. Volt egy kis hangzavar a teremben, de nem volt zavaró, mert magukhoz mérten mindenki moderáltan nyomta a mondandóját. Én meg csak vártam, és vártam, de úgy tűnt, hogy a másik fél megfeledkezett a találkánkról. Már vagy fél óra is eltelt és sehol senki... legalább egy baglyot küldhetett volna, hogy közbejött valami, vagy az is lehet, hogy valóban kiment a fejéből a korrepetálás. Bosszúsan elpakoltam a cuccaimat az asztalról, majd kivettem a táskámból egy képregényt, melyet elkezdtem olvasgatni. Mivel segítségre ma már nem számíthattam, úgy voltam vele, hogy legalább akkor kellemesen fogom elütni az időt, ha már idefáradtam. Nem igazán volt kedvem visszamenni a szobámba, mert csak szétuntam volna az agyamat. Szociális életet sem tudtam éppen élni, mert mindenki marha elfoglalt volt, úgyhogy belevetettem magam a képregény kreálta világba. Annyira belemélyedtem a sztoriba, hogy még az sem zavart, hogy a közelben ülő csajok egyre hangosabban viháncoltak. Egész jól elvoltam, végül is feltaláltam magam, ha kellett, a jelen helyzetben is rájöttem, mivel lehet legjobban elütni az időt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Minden valamirevaló normális ember hasonlóan kellene, hogy reagáljon szerintem erre a levélre. Jó nem feltétlenül fakadna mindenki sírva, de hogy meghatná az, amit olvas, azt biztos. De hát persze a legtöbbek szerint nem is létezik a pirosruhás, úgyhogy mindegy is. A meghatottságomra pedig még rátesz egy lapáttal az is, hogy megnézhettem egyáltalán. Nem tudnám megmondani, hogy miért érzem úgy, hogy ez hatalmas nagy megtiszteltetés, de mindenesetre mérhetetlenül hálás vagyok azért, hogy így történt.
- Lehetséges, hogy van. Bár talán nem olyan gyakori név, mint mondjuk egy Smith – azt már hozzá sem teszem, hogy szerintem ha csupán annyit írna, hogy Thomas, hát akkor is pontosan be lehetne azonosítani, hogy igen, ő az a srác. Ilyen fiú nincs még egy ezen a világon, sőt, az egész univerzumban. Multiverzumban. Úgyhogy nem hiszem, hogy össze lehetne keverni bárki mással.
Abba viszont hiába reménykedtem, hogy nem gond hogy felhoztam az örökbefogadás miatti névváltoztatás dolgát. Azonnal leszűröm a reakciójából, hogy de, az. Nem úgy baj, hogy ez ilyen kerülendő téma lenne, amiről soha de soha nem szabad beszélni. Úgy baj, hogy most még nem áll készen ezekről beszélgetni. És ahogy hallom, még Liam bácsival sem beszéltek róla.
- Bocsánat, hogy felhoztam, hiszen persze, ez még nagyon friss, ráértek megbeszélni meg eldönteni mindenfélét – felelem halkan úgy, hogy minden egyes kiejtett szóból érezni lehet, hogy tényleg mennyire sajnálom, hogy előrángattam ezt a témát. Még a vonásaim, testbeszédem is ezt tükrözi. Nem is mondok ez után semmit, várok, időt hagyok neki, hogy visszazökkenjen egy vidámabb útra. Viszonzom azt az erőltetett mosolyt, tekintetemben egyrészt megértés, másrészt pedig még mindig bocsánatkérés látható.
- Nincs kedved sétálni mielőtt visszamennél a kastélyba? Nem igazán volt még alkalmam megnézni a feldíszített kirakatokat – állok elő a javaslattal rápillantva az üres tányérra, meg pohárra előttünk. Meg az órára, hiszen még van egy kis időnk. Ez legalább egy jó ötlet tőlem, vidám karácsonyi fényeket, díszeket nézegetni csodaklassz dolog. Garantáltan hangulatjavító. Ha meg még kérek is elvitelre forró csokit, hát úgy meg még pláne. Thomasnak is tetszik az ötlet, így hamarosan le is adom a jelzést meg a rendelést a kolleganőmnek, a fizetés részét egy laza ’írd a számlámhoz’ mozzanattal rendezem le. Vagyis egész pontosan a fizetésemből fogják levonni, így szoktuk elszámolni, ha ezzel a módszerrel élünk. Meglátogatom még a mosdót, összekészülünk és magunk mögött hagyjuk a pizzázót, hogy a vidáman világító-zenélő kirakatokat nézegessük a finom italt kortyolgatva mielőtt ki-ki megy a maga a dolgára. Thomas a kastélyba őrjáratozni, én haza, hogy ígéretemhez híven megegyem a maradék pizzámat egy könyvet olvasgatva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Lehet csak azért ennyire nagy a pofám, és azért tudok ilyen fennkölt tanácsokat osztogatni ennek a szerencsétlennek, mert például egy; nem lettem hirtelen vérfarkas, amikor azt sem tudtam, hogy ilyen létezik, és kettő; a családom is egész életükben tisztában voltak ezekkel a dolgokkal. Na már most, ha én kerülnék egy ilyen helyzetbe, biztosan a család elé tárnám, hogy ez van, és nem azért, mert segítséget várok, hanem azért, mert egyszerűen önző vagyok. De Belián nem az. Ha az lenne, már rég a családja nyakába zúdította volna az egészet, ám ő nem tette meg. Inkább magába fojtja az egészet, és megbirkózik ezzel egyedül, mintsem elmondja nekik. Pf, mennyire cuki.
- Akkor nem mondod el - vonom meg vállaimat semlegesen. - Ha nem akarod, akkor nem teszed meg. Majd eljön az ideje, amikor úgy érzed, nemhogy ők, de te is készen állsz rá, addig meg itt vagyok én - féloldalas mosoly kerül fel ajkaimra, mert bár nem szoktam magamat - ahahahaha - felajánlani senkinek, de ha már ő bevállalta, hogy felügyeli a húgomat, akkor csak segítek neki abban, amiben tudok nem? Mondjuk lehet jobb tanárt is találna nálam, mert azért valljuk be, a leszarás nagymestere áll éppen a srác előtt. De talán beéri velem is, akit az elemi mágián, a legilimencián és a sárkányokon kívül, egyedül a húga érdekli. Szűk a kör, de előbb vagy utóbb eljut odáig az ember, hogy hagyja, hogy bővüljön. Én pedig megvárom azt is, amíg én állok erre készen.
- Ismét fel tudom ajánlani magam. Nézz rám! - lépek egyet hátrébb, vigyorogva mutatok végig magamon. - A legrosszabb arccal beszélgetsz éppen, keresve sem találnál jobbat - nevetek fel. Azért az nem rossz ám, ha az embernek van öniróniája, és nekem abból elég sok adatott. Egy elmebeteg dimágus vagyok, akitől alapvetően félnek a legtöbben. Hát kellhet ennél több egy ember életébe? Kötve hiszem, mert nekem ennyi éppen elég, hiszen nem kell olyan emberekkel bájcsevegnem, akikkel nem akarok, vagy akiket ki nem állhatok. Ilyenből lehet túl sok is van, de Payne mellett esküszöm, hogy majdnem működőképes ember lettem. Félig.
- Az udvarlójáról előbb fogok tudni, mint Lorin valaha - tekintetemben bizonyosság csillan, mert hogyha ez bármikor felmerül valamelyik faszfej eszében, akkor addig élt. Senki nem nyúlhat a húgomhoz, amíg én azt nem mondtam, és elég annyi, hogy éljen túl. Ha túlél a srác, akkor felőlem a kezét is megkérheti Lorinnak, de kalkuláljuk bele, hogy egy életen át túlélni Denis Brightmore-t nem lehet egy leányálom. Ha a srác jövendőbeli srác helyében lennék, én biztosan nem vállalnám be, de szerencsére nem vagyunk egyformák, így engem is szórakoztat valaki legalább.
Még jobban felnevetek, mert szerencsére kiderült, hogy Belián be van oltva. Hangosan nevetek, majdnem könnyem is kicsordul és nem tudom mikor volt velem ilyen utoljára. Felszabadultan nevetek, mint egy elmebeteg. Jaj, ez nagyon jó.
- Ezt örömmel hallom - moderálom magam, miközben kissé előre hajolok, megtámaszkodom térdeimen, így pillantok fel Beliánra, amíg kifújom magam. Tényleg csak annyi idő kell. - Akkor maradjunk az elengedésnél, mert meglátnak és elfutnak. Plusz - tartom fel mutatóujjam még mindig néha meg-megrázkódó vállakkal. - Utálom az embereket, így mindenkinek jobb - egyenesedem ki mosolyogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem azt mondom, hogy egyszerű bármi szervezett dolog végrehajtása a családunkban, de eléggé. Minden fel volt fordulva a házban, pedig már napok óta elkészült a legtöbb dekoráció, én is besegítettem. Mert bár úgy néz ki teljesen átcuccolok a pub fölé hála a nővérem segítségének, azért még a házban voltam igazán otthon, velük. Kivettem a részem a sütésből is a lányokkal, bár pont annyira voltam mint ők Lele segítségére. Persze rossz szava nem volt.
- Mert unatkozom - adtam meg a választ a fel sem tett kérdésre, ahogy összehúztam magamon a bűbájokkal ellátott kardigánt. Nem volt így szükség kabátra, ezt szerettem ebben annyira. Nem kell túlöltöznöm ezt az évszakot sem, mikor éppen nem akarom. Nagy sóhajjal emeltem a tekintetem a testvéremre, mert ugyan továbbra sem kérdezett, de nem dönti el nálunk senki csak úgy, hogy ő most el akar köteleződni. Amúgy se tértem rá eddig, kiért is jövünk ilyen nagy elánnal. Szerintem bele sem gondol, hogy nem személy.
- Neked itt van a kisfiú, Chrisnek a lányok. Mind tudjuk, hogy ebből a körből én eléggé kivonnám magam, a kapcsolatok meg nem az asztalaink. Viszont ha nem is lesz soha senkim, társam attól még lehet, mielőtt begolyózom - mutattam is köröket a fejem mellett, ahogy sétáltam a megadott cím felé. Még mindig nem ismerem magam ki Pesten, de voltam itt pár hete, mikor még kisebbek voltak a mancsosok, így már ismeretből haladtunk. Meg ha már itt vagyunk és ráérünk benéztünk boltokba is. Még ezt-azt vettem a Télapó nevében.
- Szerinted Ana örülne jobban a mozgó gumicukornak?
Azt egyelőre nem hoztam fel, hogy a kis jövevény jövője részben az ő kezükben van, mert nyilván amint visszamehetek, őt nem vihetem el. De Chrismis tök állatbarát!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Kezdett már nagyon unalmassá válni a napokban, hogy mást se csinált csak tanult. Tanult a szobájában, tanult a háza klubhelyiségében, tanult a könyvtárban. Épp itt volt az ideje, hogy a változatosság kedvéért most kimozduljon... és tanuljon valahol máshol. Ez a valahol máshol pedig végül egészen különös módon valahogy a Társalgó lett.
Kényelmes, hangulatos, ezt rögtön észreveszi, amint belép. Egészen otthonosan érzi magát... ha nem volna ez a szokatlanul nagy tömeg. El is bizonytalanodik. A hangos nevetéseket és a zsibongást hallva elgondolkodik, hogy talán sarkon kellene fordulnia, és valami nyugodtabb helyet keresnie. De ha már itt van...
Felsóhajtva indul meg az őt körülvevő tanonc sokaságban. Egyszerű tornacipő van rajta, farmer és egy szürke kapucnis pulóver, meg persze a fekete talár, vörös szegéllyel, haja pedig szokás szerint hatalmas, barna bolyhos mivoltában sörényszerűen áll a szélrózsa minden irányába vállaira omolva.
Zöld színű, vászon oldaltáskáját a kezében fogja. Látszik, hogy pattanásig tele van tömve könyvvel, pergamennel, pennával, és más hasonló egyéb dolgokkal. Nem lenne rossz megszabadulni tőle úgy, hogy lehelyezheti valahová, ahol kipakolhat... aztán majd meglátja mennyire reménytelen itt bármi is. És tulajdonképpen nem is volna túlságosan sürgető, hogy tanuljon. De majd elválik.
Elindul hát, kicsit kanyarog erre-arra, s bár észrevesz néhány helyet, ahová leülhetne, azok vagy nem túl jók a tanulás szempontjából, vagy épp arrafelé ülnek a leghangosabbak. Végül észrevesz egy szőke lányt. Valamit olvas... képregényt? Magában van látszólag és egészen szimpatikusnak tűnik. Nem lát mást, akihez leülhetne. Talán nem lesz gondja vele a lánynak, ha megkérdezi, elé toppan hát.
- Szia! - mosolyog le rá, s megvárja, amíg az rápillant, ha figyelemre méltatja.- Bocsi, hogy zavarlak... leülhetek ide? - mutat az asztal melletti szabad székre.- Ígérem többet nem foglak zargatni!
Csak az áldásra vár, és akkor máris elkezd szorgosan le és kipakolni, majd pedig lehuppan. Persze ki tudja, talán nem is kapja meg. Helyet is foglalhat a lány a barátainak, mert többnyire olyan mindenkinek van, rajta kívül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mint valami kényszeres, úgy szorította össze néha ökölbe a kezeit. Úgy volt vele, hogy rá lehet bízni Chrisre arra a pár órára Lulut, míg Steffivel eljönnek valahova, tekintve, hogy a picivel nem szeretne hosszú távokra utazni. Így meg sem hallotta a testvére válaszát a kimondatlan kérdésére, csak azon pörgött, hogy mi lehet a babával. Amikor órát tartott a Bagolykőben, akkor sem vihette magával, és néha megviselte a távolság.
Persze próbálta nyugtatni magát, ogy nem jó a túlféltés, és így nem fog tudni talpraesett gyereket felnevelni, de nehéz volt ezt a gyakorlatban is megfogadni. Megrázta a fejét, és a húgára nézett. Ha van ember, aki képes ilyenkor elterelni a figyelmét, az Steffi.
- Várj, mi? Picit gyors a tempó - felelt, és egy incurka pincurkát hibásnak érezte magát, mert nem vette észre korábban, hogy a húga ilyenkor gondokkal küzd. - Akármit is forgatsz a fejedben, tudnod kell, hogy egy kapcsolat kialakítása hosszú időre szól. Ha valakit magadhoz láncolsz, akkor nem léphetsz le csak úgy, ha esetleg... - megakadt, hirtelen nem tudta, hogyan folytassa. Természetesen azt akarta mondani, hogyha visszahívják, de ahogy megtudta, erre kevés az esély. Hamis reményeket nem akar ébreszteni Steffiben, teljesen tisztában van vele, hogy mennyit jelent neki.
Végül nagyot sóhajtott, elengedte ezt a részét. Felnőtt nő Steffi, csak el tudja dönteni, hogy mi a jó neki.
- Oké, de ugye most nem egy sztripper bárba cipelsz? Ott nem fogsz tartós társat találni - fél mosolyra húzódott az ajka, ahogy újra a húgára nézett egy pillanatra. Egy pillanatra azért belegondolt, milyen hétköznapi dolog lenne, de a helyzet az, hogy Ellie ennyi idő elteltével is csak egy fiúra tudott gondolni, mást pedig látni sem akart. Inkább gyorsan másra figyelt, mielőtt belesüllyedne a melankóliába.
- Nem tudom, Ciara is imádná. De ő hamarabb enné meg, Ana tuti gyönyörködne benne egy kicsit - nevetett fel, a kis unokahúgaira gondolva. Igazán örült, hogy végre náluk vannak a lányok, és nem annál a megátalkodott, őrült nőszemélynél. Talán nincs tökéletes család modelljük, de teljesen biztos abban, hogy ennél jobb helyet sosem találnának a lányoknak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Az, hogy az elmúlt időszakban nincs büntethető státuszban, jelentősen megkönnyíti a dolgát. Mikor utoljára e falak között élte mindennapjait, sajnálatos módon hozzá kellett szoknia, hogy éjszaka csak óvatosan, körültekintéssel közlekedhet, illetve a legkisebb neszre is figyeljen fel. Így nem csoda, hogy későn végezvén a gazdaságin, elnyűtten és fáradtan is kiélezettek érzékei. Hallani vél lépéseket, talán azt is, milyen irányból jönnek, de reakcióideje jelentősen megcsappan kimerültségéből adódóan.
Így hát, mikor az ifjú Péter úgy dönt, hogy pozíciót vált és a következő sarkon szinte szó szerint ugrik ki Jules elé, a nő felsikkant és hátraugrik. Jobbját azonnal szívére teszi, mert bármennyire is legyen felkészült, ilyen orv támadást még nem igen követtek el ellene. Döbbenten emeli tekintetét a bongyor haj tulajdonosára, akinek vállán egyből kiszúrja a prefektusi jelvényt. Ó, hogy az a...
- Úgy tudtam, hogy a prefektusok feladata a kiszökdöső diákok lefülelése, nem pedig megölése - szívverése még mindig szapora, ahogy légzése is némileg egyenetlen. Nem ijedős típus egyébként, a lelkiismerete is tiszta, mint a patyolat, csak éppenséggel, ha random gyerekek ugrálnak váratlan helyekről, az még őt is megijeszti. Az a csoda, hogy nem egyből küldte az átkot pálcájával, pedig, ha nem farzsebében lenne, valószínűleg Petya a járőrözésének hátralévő idejét sóbálványként töltené a Bibircsókos banya társaságában. Jó ég!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Ő igazán nem akart balhét, sőt mi több, ő tényleg elhitte, hogy van egy tökéletes, hűséges barátnője és egy lojális, mellette kitartó legjobb barátja. Erre fel ezek ketten a háta mögött randiznak. Tudjátok, ha a verekedésnek nincs is köze Nico méltóságához, hiszen annak már úgyis mindegy, legalább jól esik neki. A nőt nyilván nem bántotta volna soha fizikailag, verbálisan viszont megkapta a magáért a kiránduláson és ez neki elég. Az más kérdés, hogy azóta furcsán üres minden és a fájdalom - mely a csalódottságból és Emily iránt érzett szerelméből fakad - lenyomja. Mert itt neki most meg kell adnia Bánkinak, ami jár. Annak ellenére is csépeli, hogy ajka felreped és vére serken, mert neki most egyetlen dolog számít: elégtétel.
Eközben a férfi csak folytatja, méghozzá úgy, hogy az eddigi düh egyenesen vérszomjjá alakul. Nem elég, hogy randizgat volt barátnőjével, még ilyen nyíltan kimondja, hogy hazamegy és megdönti? Na hát ebből elég. Tovább ütné a másikat, ha az idő közben nem közölné a - számára - nyilvánvalót, ekkor ugyanis az olasz ökle megáll a levegőben és nagyon sok kérdőjellel a feje körül pislog le Bánkira. Hogy mi van? Mire reagálhatna, addig Barnabás lelöki magáról, ő pedig készségesen hengeredik le róla, hogy kifeküdve a hűvös, nyirkos fűbe ne mozduljon, csak döbbenten bámulja az eget.
- De ha Ophelia kell, minek randiztál Emily-vel? - hangjában csalódottság keveredik némi megvetéssel és nem igazán vigasztalja, hogy mindez a szőke miatt volt. Az mindenesetre már bizonyos, hogy a nő nem hazudott, mikor azt mondta, Bánki és közte nem történt semmi. Sovány vigasz. - Hogy a picsába jutott eszedbe a nőmmel gyakorolni? Nem vagy normális ember - kínosan felröhögve dörzsöli meg arcát egyik tenyerével, miközben felszisszen. Basszus, Bánki se kímélte. Fájnak a bordái, a szájának annyi és a kezei is tropák. Na mindegy, még a legjobb barátságokban is néha szarrá kell verni egymást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Idén szomorúnak ígérkezik a karácsony. Nico vigasztalhatatlan. Mikor már azt hitte, hogy élete révbe ért, Bánki és a folyamatos bénázása, vegyítve Emily butaságával végleg tönkretett mindent. Néha azért elgondolkodhatnának az emberek, hogy a cselekedeteik milyen következményekkel járnak. Egy szerelmes férfinak, aki a csillagokat is képes volna lehozni az égből, igen nagy érvágás, ha közlik vele, élete nője a háta mögött legjobb barátjával randizik. S még ha ki is derül később, hogy közel sem úgy kell értelmezni ezt a randevút, mint azt hinnénk, akkor sem vagyunk közelebb a megoldáshoz. Szakított, megverte a férfit, mindent felborított maga körül, most pedig nagyon bánatos. Az a helyzet, hogy ő maga kérte meg Francesca-t, hogy szervezzen le neki pár vakrandit, a második után azonban közölte, hogy hagyja. A benne tátongó üresség, a kedvesének elvesztése utáni gyász maga alá gyűri és nem tud igazán odafigyelni senkire. Főleg nem egy nőneműre. Valahogy mindig Emily mosolyát keresi benne, a gyönyörű, hátára omló hosszú, barna haját, amelyen kacéran játszanak az esti fények. A kecsesen ringó csípőt, ami köré oly sokszor fonta karját, ajkának ízét, ami örök nyomot égetett bőrébe. Vajon elmúlik ez a fájdalom valaha is? Ez az érdektelenség megszűnik majd egy napon és képes lesz másra is ugyanolyan rajongással nézni, odaadással fogadni és szeretni?
A karácsony bár a szeretet ünnepe, csak még inkább remetévé vált. Most is, ahelyett, hogy otthon nézne filmet húgával, inkább kijött sétálni a hidegbe, mert bárhol is járjon, egy apró dobozban érzi magát. A munka persze lefoglalja, sok időt tölt családjával és könyveket olvas. A gondolatai mégis egyre-másra az önsajnálat sötét és kietlen bugyrába terelik. Annyira elmerül gondolataiban, hogy nem is igen törődik a környezetével, egyszerűen csak egyik pillanatról a másikra megáll az út közepén és a felszálló, forró leheletét nézi, ahogy tovatűnik a semmibe.
Ez az a pillanat, mikor valami hozzáér fenekéhez, aztán az a valami hirtelen exkuzálja magát. Kérdőn fordul hátra, bár nem kell gondolkodnia azon, ki lehet a hang tulajdonosa. A szőke hajzuhatag helyett barna lóg ki a sapka alól, a csodaszép szemek élénken csillognak és a csábító ajkak vérvörösen fénylenek. Szíve összefacsarodik. Ettől, csak ettől a találkozástól tartott, hogy majd látja a nőt, aki jól érzi magát és boldog nélküle. Ettől, csak ettől az egytől félt mindvégig, hogy neki az elválás, a veszekedésük ennyiben kimerült és ragyogóbbá válik, mint annak előtte. A szavak, melyeket Emily formál, nem jutnak el tudatáig, csak üres tekintettel nézi őt. Nem tud elvonatkoztatni a ténytől, hogy vidámabb nélküle, visszatért belé az élet. Egy pillanatra arra a lányra emlékezteti, akivel a CandyFeszten találkozott és, aki annyira megbabonázta, hogy hónapokig, akár bolygók a Nap körül, úgy keringette. Végül egyetlen dolog rántja csak vissza a valóságba: mikor meghallja saját nevét az ő szájából.
- Szia Emily - úgy érzi, mintha torka kiszáradt volna, hangja rekedtesen cseng, akárha évek óta csendben lenne. Barna szemei keresik a nő tekintetét, de félnek megtalálni azokat, mert amit kiolvashatnak belőlük, jobban meggyötri mint az eddigi történések együttvéve. Így hát, kímélve magát és lelki épségét, inkább az edényeket kezdi fixírozni, hátha valamiféle csoda folytán gazdájuk átalakul valaki mássá. Csakhogy ez nem történik meg, helyette kínos csend áll be kettejük közé, melyet neki kellene megtörnie. Érzi, tudja, de fogalma sincs, mit mondhatna a másiknak. Azóta már arról is van tudomása, hogy tényleg nem csalta meg, hogy tényleg csak segíteni akart, mégsem képes elengedni a Bánkiról és Emily-ről szőtt képeket agyának egy hátsó zugában. Sikerülni fog valaha is?
- Egy hadseregnek főztél? - erőtlen mosoly villan arcán, miközben csak arra tud gondolni, hogy neki sohasem főzött. Nico egyetlen egyszer sem ehetett a nő főztjéből, de másnak visz belőle. Talán soha nem is volt neki olyan fontos, hogy ezt megtegye, csak a szavai voltak oly édesek, akár a méz. Közös jövő, közös ház, közös gyerekek, közös esték. Mégis egyedül van. Hazudtál nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

~ Szeretlek ~
Basszus, egy pillanatra a gondolatra megakadok, és valószínűleg úgy nézek ki, mint akinek becsípődött valami. Nagyon remélem, hogy a gondolat tényleg csak gondolat, és a kínos szóömlésem után nem ezzel folytatom. De, ahogy félve felpillantok rá, tudom, hogy nem mondtam ki. Legalább ennyi. Tekintetünk, ha nem is igaz, mégis azt érzem, hogy egy pillanatra találkozik, mással nem tudom magyarázni, hogy hirtelen égni kezd a szemem, és összeszorul a torkom. Inkább a kezemet kezdem el fixírozni, mintha még csak most látnám először.
Szeretem, szerelemmel szeretem, és pont azért, hogy ne beszéljek zagyvaságokat, hogy ne csússzak utána a földön, mint egy idióta - igen, simán megtenném -, hogy egyáltalán ne is lássam, mentem el Colehoz lakni. Hogy ne legyek itt, hogy ne zavarja őt. Hogy saját magamat is védjem, mert tudom, hogy szeretem. És, hogy nekem tudnám méltósággal viselni a közelségét, mégis, most, amikor itt van, ennyire közel, ahogy a hangját hallom, nem akarok távol lenni tőle.
Furcsa időszak ez most. Éjjel, mikor Cole már alszik, csak ölelem a párnám, és rajta gondolkozom, a tekintetén, és azon, amin láttam benne, és hiába tudom, hogy ártatlan vagyok, hogy sosem lennék képes bántani őt viccből sem, mégis bűnösnek érzem magam. Az elején felháborított a gondolat, hogy képes volt ezt elhinni rólam, hosszútávon azonban belátom, hogy jogos, hiszen számos ilyen esetet láttam a diákéveim alatt, az emberek tudnak nagyon gonoszak lenni, még ha ez rám nem is jellemző, a világ negatív.
- Öhm… nem. Ezt szerintem tényleg senkinek sem kellene megennie, csak a hiúságom miatt tartottam meg. De ha még nem rúgtál be ételtől, és szeretsz veszélyesen élni, akkor ezt neked találták ki.
Nyújtom felé a dobozokat, és tényleg úgy érzem, hogy ha szeretné, szívesen neki adom, maximum megerősítem a döntésében, hogy nem én vagyok az igazi. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy párt rendeltek mellé odafent, csak vannak olyanok, mint én, akik nem akarják ezt elfogadni.
- Tanfolyam, hogy lefoglaljam magam, heti kétszer három óra. Sőt szombatonként cukrásznak tanulok. Ha nem válik be a tanítás, nyitok egy büfét.
~ Jajj, Ems, fogd már be! ~
Korholom magam bosszankodva, miközben szörnyen zavarban vagyok, elpirulva pillanatgatok felfelé, és közben magamat győzködöm, hogy fel kell rá néznem. Muszáj lesz, szoktatnom kell magam a tényhez, hogy látjuk egymást.
- Gratulálok az Eridonhoz. Meglepődtem, amikor mondták, de jó döntés. Rendben vagy? Tudom, nem szép, hogy éppen én kérdezem ezt meg, de szeretném tudni, mert fontos vagy nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Ahogy eddig sem - ismétlem meg utána az ominózus mondatot, csak én egy határozott bólintást is társítok mellé. Annak nincs semmi értelme, ha úgy áll a családja elé ezzel a dologgal, hogy ő sincs képben semmivel. Úgy azért nehéz megmagyarázni valamit, amikor azt sem tudod hányadikán van elseje, na meg, a családja reakciója is elég kétes, mint mindenkinél valószínűleg, aki ilyen helyzetbe kerül. Csakhogy engem jelenleg nem érdekel a mindenki, mert Belián a... hát nem fontos, azért eddig még nem jutottunk el, de nem is tudom mi erre a megfelelő szó. Prioritást élvez? Akkor már fontos, nem? Istenem, a faszom ki van ezekkel a gyökér szinonima szavakkal, csak megkeserítik a megkeseredett életemet. Ennek így semmi értelme.
Megilletődött arcának okán kitör belőlem a nevetés, és nem is próbálom meg visszafogni magam. Ez minden pénzt megért, már csak ezért is megérte felajánlani, eskü. Nyilván nem ezért tettem, de értitek. Simán jó vagyok. - Amúgy sem tudnál hazudni, mert belelátok a fejedbe - mosolyodom el halványan. - De én kimondom; nekem nincsenek barátaim. Egy volt, aki szerelmet vallott, Frank meg eltűnt a retekbe. Hoppon vagyok - tárom szét karjaimat értetlen. Azért azt tisztázzuk le, hogy ez most nem amolyan tinédzseres legyünk legjobb barátok, mint a gimi két kirekesztett balfasza, hanem egyszerű emberi gesztusnak szánom. Szarban van, és lehet nem tudok segíteni, de legalább meghallgatom, mint egy másik gyökér. Azért ez már valami, ha nem is sok, de legalább valami, és ennél többet amúgy sem tudok felajánlani. Elmondanám én a családjának szívesen, csak abban nem lenne köszönet, mert az valahogy úgy nézne ki, hogy; berúgom az ajtót, közlöm az infót, elmondom, hogy igen, valóban létezik ilyen, majd rágyújtanék és simán végig nézném a pánikot, ami kialakul a családban. Lehet nem ilyen coming outra számítana a család. Még a másik coming out is elfogadhatóbb lenne talán.
- Áh, szóval megfelelek - vigyorodom el gonoszul. - Szívemhez szólsz, baszki - teszem kézfejem homlokomra a drámai hatás kedvéért, másik kezemmel még meg is legyezgetem magam, mielőtt elalélok Belián szavaitól. Micsoda bókok, kérem! MICSODA BÓKOK! Ráadásul igaza is van. Ha neki valóban megfelelek, akkor le is szarhatja mások véleményét. A legtöbb ember tényleg utál, de Belián, bármennyire is az arcába mondtam rögtön az első találkozásunkkor az igazat, valamiért még most is mosolyogva jön oda és köszön, mintha tényleg BFF-ek lennénk.
- Ha már ilyenben gondolkodsz, akkor keverjük meg - merengek el komolyan a lehetőségeken. - Mindkettő leszek, úgy az igazi - csúsztatom kezeimet zsebem mélyére, mert azért egy ideje itt állok, és baszod Lorin, ennyit azért nem illik ám késni, még ha haragszol, utálsz, kamaszodsz, démont idézel, akkor sem. Ez már kínzás.
- Szóval neked is van húgod - derülnek itt ám ki a információk kérem. - Reméljük, hogy én is csak az orr betörésig jutok - morgom orrom alatt, ahogy elképzelem, amikor Lorin megjelenik az első sráccal az oldalán. Nos, csak abban reménykedem, hogy Cath még mellettem lesz és rám szól, hogy nem fojtogatjuk a vendégeket, mert annyira azt nem illik. Aha. Reméljük.
- Hülye! Nem fogok szaladgálni - nevetek fel hitetlen. - Gondolom jól gondolod. Nemt'om, még mindig utálok mindenkit, sajnos nem változott a megható monológod után sem - vonom meg vállaimat kicsit, de egy féloldalas mosoly azért ott bujkál ám ajkaimon.