29. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma! 🖋️
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 [7] 8 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), DÖK tag, Színjátszós, Színjátszó vezető, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 282
Összes hsz: 428
Írta: 2020. január 8. 02:13 | Link


Ennyi sikerélmény azért bőven rám fér a szóbeli inzultusok közepette, amiket hetente vagyok kénytelen elszenvedni valamilyen formában. Sovány vigasz, hogy az ezelőtti évek sokkal szörnyűbbek voltak. Egyszer muszáj lesz kezdenem valamit magammal, némi határozottsággal sokkal többre mennék szerintem, minthogy némán tűrjem a különféle támadásokat abban bízva, hogy egyszer csak megunják és továbbállnak. Valami hasonló volt a szándékom azzal, hogy magyarázkodni kezdek, és bár nem valószínű, hogy érdemben védekeztem volna a készülő fizikai támadása elől, ezúttal a szerencse engem is megsegített valamilyen formában. Ne várja, hogy a legjobb barátommá fogadom, főleg ezek után, és nem ilyen hamar tenném amúgy se, de mintha még szimpatikus is lenne a személyisége. A külseje nem, az még mindig ijesztő, maximum nem szabad hangoztatnom előtte, ahogy rájövök, hogy érzékeny pont számára. Nos, engem is tudnak kritizálni, méghozzá elég jól, ha úgy adódik alkalom, szóval ne mondjak inkább semmit, igaz?
- Hogy mit? - ugrik ráncba a szemöldököm a kérdésétől, de amilyen esetlenül néz rám, valahogy nem tudom azt feltételezni, hogy hátsó szándékai lennének. Ha meg akart volna ütni, már megtette volna, itt nem hiszem, hogy trükk van a dologban. - Na jó, gyere, de inkább csak tényleg felejtsük el az egészet - erősítem meg ismét a véleményem, majd hagyom, hogy adjon egy amolyan baráti ölelést, ha tényleg komolyan gondolja.
Sajnálom őt, hogy a stílusa miatt ilyen kis számkivetett lehet a suliban, pedig rendesnek tűnik az eddigiek alapján. Meglepődök, hogy nem engedi el a füle mellett a megjegyzésem, hanem nagyon is tudja, hogy mi áll mögötte. Talán pontosan azokon ment keresztül, amiken én. Viszont, az azért fura lenne, ha most egy nagyobb levegővétel után kitárulkoznék egy ismeretlennek.
- Köszi tényleg, de mostanra már jó a helyzet. Csak a szokásos iskolai szekálások, tudod... Egyik se volt annyira durva szerencsére - korábban sem regéltem erről senkinek, féltem a következményektől, meg hogy árulkodósnak tartanának a többiek. - Inkább mutasd, hogy milyen kütyüd van. Sokféle zenét hallgatsz? - teszem fel a kérdést, ahogy az eszköz után kezdek leskelődni, ami korábban felkeltette a figyelmem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
Prefektus Navine, DÖK tag, Ötödikes diák


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. január 13. 22:06 | Link

Ivanich R. Benett
Soundtrack


  Őszintén szólva kicsit meglepett, hogy megengedte, hogy megöleljem. Nyilván jól esik, meg pozitívan viszonyultam indítványozásom kimeneteléhez, de azért akármennyire is próbálod derűsen látni a dolgokat, azért a lelked mélyén mégis ott van valami negatív érzés, talán csak félelem. Na mindegy, kitátott karral odalépek a sráchoz és jól magamhoz ölelem. De nem olyan "semmi érzelem" módom, hanem rendesen. Amikor magamhoz öleltem, lágyan megpaskoltam a hátát. De... mintha elfogott volna valami érzés. Valami kicsit kellemetlen, de mégis jól eső melegség. Bár kicsit tanácstalanul álltam hozzá, mégis mintha ismerős lenne. De honnan? Félek, tudom a választ, csak nem akarok szembe nézni vele. Hirtelen visszaestem a valóságba és félő, hogy túl sokáig öleltem, szépen lassan eleresztettem és igyekeztem zavarodottságom minden jelét elrejteni előle.
  Láttam egy kis meglepettséget a szemében, mikor kifejeztem érdeklődésem a múltja iránt. Hogy is ne érdekelne? Senkinek sem kívánom, amin keresztül mentem és a tudat, hogy valami más is osztozik z élményben, vagy netán neki még rosszabb, darabokra tör. Jófejnek látszik ez a srác, nagyon aranyos. Segíteni akartam neki.
- Tudod, mit? Ez a baj! "Szokásos iskolai bántalmazás". Nem kéne annak lennie! - teszem zavartan karba a kezem - Elegem van abból, hogy az ilyen aranyos, jófej emberek szívnak, mert valaki nem képes uralkodni magán. Pofám leszakad! - ugrik tekintetem egy sóhajtással a plafonra ugrik. Kicsit kiengedtem a zaklatottságom a témával kapcsolatban, de szerintem nyugodt maradtam, de mégis megvolt a határozottság a hangomban. Mi a rákért is analizálom az előbbi kis monológomat? A szemeim szépen leereszkednek a földre, majd fel a fiú arcára.
- Bocsi, csak... kicsit szívügyem a téma. - rázom meg picit a fejemet, amit követ egy kisebb hidegrázás is. Reméltem, hogy csak véletlen és nem azért, mert éreztem magamon a srác tekintetét.
- De igazad van, hagyjuk is... ahm, itt is van a kis rossz fiú! - húzom elő a zsebemből a ketyerémet. - Mostly gitárballadákat. Az új istennőm Lana Del Ray, de emellett bármit feladnék Matty Healy-ért - mosolyogtam rá. - És... amúgy hogy hívhatlak?
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2020. január 17. 19:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), DÖK tag, Színjátszós, Színjátszó vezető, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 282
Összes hsz: 428
Írta: 2020. január 17. 02:05 | Link


Az ölelést nem aprózza el, valósággal kiszorítja belőlem a szuszt. Nem is emlékszem, mikor préseltek így össze utoljára, szerencsére a családban nem divat a túlzó szeretet, mert azt a kamaszkorral már nehezen viseltem volna. Lehet, hogy valamikor az volt, de a négy testvéremmel előrehaladva az időben, mire rám került a sor, valahogy kikopott a mindennapokból. Lakásunk inkább hasonlított egy lelakott hangyabolyhoz, amiben mindennek megvolt a maga katonás rendje, és minden ott élő pontosan tudta, hogy mikor milyen feladatokat kell ellátnia. A házimunkát én például egész jól megúsztam, legfeljebb ha erőszakkal sózták rám. Anyám szemében berögzültem a legkisebbnek, akire vigyázni kell. Törékeny is maradtam.
Még épp időben ereszt, amikor nem kezdenék el gyanakodni, még ha magamnak se vallanám be, hogy mi járhat a fejében. Szeretetéhség, az tuti. Ráfért a srácra, hogy ezt végre kiadja magából. Inkább öleljenek, mint verjenek, az úgyis a ritkább sajnos. Kifejezetten örülök a változatosságnak.
- Igazad van - bólogatok átszellemülten. - De hát mit tudunk tenni? Csak túléljük valahogy ezt az időszakot, mostanában már egész jól elvegetálok - rázódom fel az eltökéltségből, és az ilyenkor szokásos felfogásommal ringatom magam. Felesleges most marcangolnom magam azért, amilyen vagyok, teszem azt eleget a rosszabb napjaimon, amikor órákat forgolódom az ágyban, és csak az olvasás zökkent ki egy kicsit az önhibáztatás-önsajnálat kombójából. Megértően pislogok rá, igaz váratlanul ért, hogy ennyire felzaklatja a téma. Erősen érintett lehet ő is a maga módján, azt már látom. Előttem ne érezze magát kellemetlenül emiatt.
- Belenézhetek? - kérdezem, alig várva, hogy a kezemben foghassam és egy kicsit nyomkodhassam. Mintha valami függő lennék, aki most jut cucchoz hosszú idő után. - Lanát én is hallgatok, a másik nem ismerős - árulom el neki, miközben le se veszem a szemem a kütyüről.
- Beni vagyok - mondom mellékesen anélkül, hogy kezet nyújtanék. - Hol szereztél be egy ilyet? Én is gondolkodom rajta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
Prefektus Navine, DÖK tag, Ötödikes diák


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. január 18. 01:11 | Link

Ivanich R. Benett
Soundtrack


  Amikor magamhoz szorítottam, belém hasított a tudat, hogy szörnyen elszigetelődtem idén. Nem léptem interakcióba senkivel, csak elvoltam a kis világomban, írtam a dalaimat, órára jártam... ennyi. Miután szétmentünk Fannival, a Kviddics-csapatból is kiléptem, így még inkább elszigetelődtem. Elhitettem magammal, hogy csak egyedül tudok megbirkózni Az érzelmeimmel. Pedig lehet, hogy pont a barátaim kellettek volna. Vagy legalább is egy kis társaság. Akkor már lehet rég túl lennék ezen a melankólián és nem lennék egy emocionális katasztrófa. Ez az ölelés rádöbbentett, hogy mennyire hiányzott a fizikai kontaktus. De... ez az egész... azért érzem magam ennyire kellemesen ebben a helyzetben, mert végre valaki megölelt, vagy mert Ő, specifikusan Ő ölelt meg. Ki is bújtam a karjai közül, mielőtt még kellemetlenné fajult volna a szituáció.
  Már-már kényelmetlen, mennyire beletörődött a helyzetébe, amit szívszaggató hallani. Szomorúan nézem az arcát, ahogy kibuknak ajkai közt a szavak, közben tanulmányozom az arcát. Olyan kis fátyolos, zöld tekintete van... mintha visszafogna valamit. Ami mondjuk érthető, hisz nem olyan rég ismerem. Oh, mintha az orrán még apró, alig észre vehető szeplőcskék is volnának. Vagy lehet csak oda képzelem? Laza, barna loknik és a legélesebb állcsont, amit valaha láttam. Igen... még a vak is látja, hogy ez egy szép-szál fiatal varázsló. Az analizálásomból ő maga zökkentett ki.
- Parancsolj! Nincs rajta kód. - nyújtom neki kacsintva a kacatot, egy lépést téve felé. - Jap, Lana egy istennő. Egy zseni! Matty meg... ő egy másik szinten van, zeneileg. Lol, még akár hozzá is mennék, függök a számaiktól. Btw engem is Matt-nek hívnak. Nyugi, nem magamról áradoztam. Annyira nem vagyok psycho. - nevettem, miközben megráztam a kezét. Közben pedig leesett, hogy egy Levitás jelenlétében lehet nem a legjobb ötlet SMS-szlenget használni beszéd közben. Mindegy.
- Ahm, a telefon maga eleve megvolt, csak fel kellett rúnázni. - vakartam meg a tarkómat. - Neked volt, vagy van valami mugli ketyeréd?
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2020. január 23. 17:11 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), DÖK tag, Színjátszós, Színjátszó vezető, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 282
Összes hsz: 428
Írta: 2020. január 23. 01:07 | Link


Nem tűnik fel, ahogy végigmér magának, engem most a zsebeiben lapuló készüléke izgat. Rossz vége lenne, ha másfelé is bámészkodnék. Az előbb akart nekem ugrani amiatt, hogy vetettem némi kíváncsi pillantást a tetoválásaira. Megvető lettem volna? Talán egy kicsit. Mert még egy szót se beszéltem vele, de elkönyveltem rosszfiúnak. Mindenki ezt tette volna, aki szintén átélt már bántalmazást. Kapóra jött, hogy volt valami a kezében, ami mellesleg ugyanúgy felkeltette az érdeklődésem. Így bár nem terveztem összeakadni vele, most mellette állva engedélyt ad arra, hogy belenézhessek a zenéibe. Bevallom, fordított esetben beszari lettem volna átengedni valakinek a cuccomat, pláne megmutatni másnak, hogy miket hallgatok. Imádtam fülhallgatóval elvonulni valahova, és csak rajzolgatni egy papírra, vagy figyelni az embereket valahol. Ezeknek az időknek vége van egy időre, amíg benn tanulok. A rúnázott eszközökről amellett, hogy nem sok jót hallottam eddig, még drágának is találom őket. A kis apróság viszont emlékeztet a régi korszakra.
Óvatosan veszem izgatottan remegő kezembe. Feloldom a képernyőzárat, elidőzve a háttérképen, majd a galéria ikonján. Hát, erre inkább nem nyomnék rá, ki tudja mit találok benne. Helyette a hangjegyet leütve betölt a zenelistája. Magamban olvasom a neveket, görgetve az előadók között, közben pedig fülelek a fiúra, aki durván tolja a szlenget, ekkora muglival még a kastélyon kívül se nagyon találkoztam. Petya még hasonló, de ő inkább egy kocka.
- Biztos nem a névhasonlóság miatt rajongasz érte? - kacsintok rá cinkosan. - Majd egyszer rákeresek a számaira, felírom. Itt nem tudok normálisan belehallgatni - a zenéhez nálam amúgy is csend és nyugalom kell. Néhány szám ismerős, míg a többi semmit se mond. Úgy tűnik, az ízlésünk nem illeszkedik tökéletesen.
- És nem volt túl drága? Mennyire működik itt jól? - faggatom tovább a részletekről, már csak azt kéne megtudnom, hogy hol végeznek ilyet a közelben. - Áh, minden otthon van. Gép, teló. Ide nem hoztam semmit. Pedig néha nagyon hiányoznak. Talán laptopot is hoztál? - döntöm oldalra a fejem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
Prefektus Navine, DÖK tag, Ötödikes diák


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. január 23. 22:07 | Link

Ivanich R. Benett
Soundtrack


  Annyira aranyos, ahogy izgatottan remeg, miközben átveszi tőlem a mugli készülékem. Látszott rajta, hogy hosszú ideje nem volt már dolga ilyennel. Simán feloldja a telefonomat és végignézi a háttérképen. Egy egyszerű, napfény-festette felhőkupac. Nagyon eredeti, tudom. Lehet le kéne cserélnem. Valami gitáros képre, vagy egy gyertyalángra, hogy ne legyek túl egyértelmű és kiszámítható. Most, ha már ennyire Matty-ről áradozok, Lehetne ő... vagy David Bowie... őt adnám. Oké, ezt lejegyzem majd! Beni ujja nagyon a galéria ikonja felett leng, a szívem meg elkezd hevesebben verni. Na igen, lehet, hogy ezért is hasznosabb lenne zárat raknom a képernyőmre. De ez ebben az esetben nem segített volna, hiszen én magam oldottam volna fel és nyomtam volna a kezébe, szóval csak merem remélni, hogy még véletlenül sem nyom rá az ikonra.
  Nem, hála isten, vész elhárulva. Próbáltam nem láthatóan megkönnyebbülni. A "rendkívül hip" dumámra nem reagál, amitől csak nőtt a szégyenérzetem. Néztem, ahogy csak görget lefelé, látom, ahogy a tekintete végigsiklik a betűkön.
- Leginkább gitárballadák. Tudom, rohadt eredeti és meglepő! - mosolyodok el az önirónián. - De visszamaradt pár pop-punk szám az "emo korszakomból". - tettem ki a kis idézőjeleket a közép- és mutatóujjammal. Az egy elég nehéz és megpróbáltató időszak volt lelkileg. De mára eljutottam arra a szintre, hogy legalább viccelődni tudok vele.
- Hahaha, nagyon vicces! - nyújtok nyelvet rá kacsintva, csak amolyan gyermeki pajkossággal és ökölbe tett kézzel kicsit bele is dőltem abba a nyelvnyújtásba, utána egy lágy nevetésben törtem ki.
- Jól is teszed.... és nope, csak szeretnék olyan cool lenni, mint ő. - nézek le magam elé, álmodozó tekintettel. Ja, szeretnék úgy kinézni, dalokat komponálni, minden. Meg a bátorságot, hogy a koncerten első sorban álló fanokat csókolgassam. No homo, de menő lenne egyszer, ha engem smárolna le.
- Ahm, kb annyi mint maga a ketyere. - vakargatom meg a tarkómat, közben kicsit felráztam az emlékeim, tekintve, hogy megvan egy ideje. - És jap, egész jól bírja a drága, ám van, hogy néha, de ez ilyen. Jaj, dude, nemár, az ilyeneket hozni kell, tudod, hátha... pl van egy diák, aki ért hozzá... De néha kölcsön adhatom, látom, mennyire hiányzik a zenehallgatós chill. - kacsintok rá. Én is nehezen hiszem el, hogy évekig kibírtam zenbe nélkül. - Nem, csak telózni szoktam, de így is tudok pl filmet nézni. Ha gondolod, megnézhetünk valamit. - vetettem fel egy laza mosollyal.
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2020. február 7. 18:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), DÖK tag, Színjátszós, Színjátszó vezető, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 282
Összes hsz: 428
Írta: 2020. január 29. 00:48 | Link


Lehet, hogy hónapok óta nem használtam telefont, de másodpercek alatt visszarázódom. Meglep, hogy nincs rajta kód, holott egy ujjlenyomat-leolvasó, vagy arcfelismerő ma már alap szokott lenni. Talán abban bízik, hogy egy aranyvérű hozzá se merne érni egy ilyen készülékhez, annyira idegen és veszélyesnek tűnő a számára. Noha azt hallottam, hogy egyre többen nyitnak a technológiai újítások felé, és állítólag a faluban is számos házban található meg a televízió, vagy számítógép. Úgy tűnik nem sajnálják rá a pénzt, ha szeretnének képben lenni a hírekkel, vagy a munkájukhoz anyagot keresni különféle forrásokból. Szerintem tök jó, hogy létezik ez az aranyközépút, ami szerint mindkét oldalnak hasznos, ha tanulnak a másiktól és nyitnak feléjük. Remélem, hogy egyszer például Karola szülei is rá fognak jönni arra, hogy nem kell úgy tiltaniuk a lányukat a mugli születésűektől, és az én apám is elfogadja egyszer, hogy kvibliként is alkalmazkodhat a varázsvilághoz.
A hátteréből vallásosságra asszociálok. Valahogy azzal kapcsolom össze a napsugaraktól megvilágított felhőket. Vagy csak szabadságot, letisztultságot jelent. Álmodozás, nyugalom, valami hasonló. Meglep, mert az igazat megvallva elvontabb képre számítottam, legalább egy együttes lemezborítójára. Hümmögök egyet, majd megyek tovább. A fényképeivel se akarom kínos helyzetbe hozni. Nem az a fajta vagyok, aki visszaél mások bizalmával. A zenéi érdekelnek.
- Ugye nincs semmilyen kínos fotó a galériádban? - kuncogom el magam mégis, amikor már nem bírom tovább megállni, hogy ne tegyem fel ezt a kérdést. Közvetlensége elég bátorságot adott ahhoz, hogy kicsit jobban megnyíljak előtte. Kíváncsian nézem az arcát, hogy lássam mit reagál, aztán tovább görgetem a számok végtelennek tűnő listáját. Mert alaposan feltankolt a félévre. Van itt minden, ahogy utal is rá. - Érdekesek lehetnek azok is. Emo korszak? - kissé megrökönyödöm a kifejezésen, még ha ki is nézem a külsejéből, hogy volt ilyen korszaka. Mégis azt hittem, jóval az idősebb generációnak volt ilyenje, én személy szerint nem is nagyon találkoztam még velük soha. Kihaltak vajon?
Elhülyéskedek vele a névegyezőséggel kapcsolatban, de aztán sokkal jobban kezd el érdekelni egy ilyen kütyü beszerzése, fenntartása, és minden ehhez hasonló.
- Akkor azért nem olcsó mulatság - húzom el a szám. - Igaz, de jobban szerettem volna a varázsvilágra koncentrálni. A zene mondjuk eléggé hiányzik - pillantok rá vágyakozóan, aztán felcsillan a szemem a felajánlásán.
- Igazán? Szuper lenne! Mondjuk ahhoz előbb valahogy rá kéne rakni a saját zenéimet... Amúgy hol lehet egy ilyet beszerezni? - nyújtom át neki hálásan a telefont, miután nagyjából végignéztem futólag a számokat, aztán amikor már azt hiszem, hogy nem tudja tovább fokozni az izgatottságom, mégis rátesz egy lapáttal.
- Filmet?! Persze, mit? Benne vagyok! - lelkesedek, ahogy körbenézek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
Prefektus Levita, DÖK tag, Másodikos diák


Bosska | Karcsi
offline
RPG hsz: 310
Összes hsz: 611
Írta: 2020. február 2. 18:22 | Link

Márk
Előzmény-Tanulószoba

Jó érzés volt megszabadulni a benti feszültségtől, mely leginkább a két fiú miatt erősödött fel, de némi nyugtalanság még mindig tombolt a mellkasomban, ha arra gondoltam, hogy mi történt odabent. Nem volt olyan könnyű megemészteni azt a stílust, ahogyan beszélt velünk az elnök, ahogy azt is nehéz volt elviselnem, hogy szerelmespárként tituláltak minket, hisz nem voltunk azok! Vagyis, magam sem tudom, hogy mi volt az az egész, ami kettőnket körbe lengett, de egész biztos, hogy ez nem lehet szerelem, vagy mégis?
Idegesen ácsorogtam odakint, mert volt bennem némi félsz, hogy talán odabent majd összeverekednek, és akkor nagy lesz a baj. Amilyen paprikás kedvükben voltak, ezt simán ki tudtam nézni a rellonosból, de Márkból is, s azt hiszem, hogy ezúttal főleg ő volt nagyon indulatos, ami igen csak meglepett. S bár a határozottsága tetszett, talán még soha nem láttam őt ilyen mérgesnek, leszámítva a téli kirándulást, amikor összevesztünk. Igen, azt hiszem, hogy akkor volt még ennyire kiborulva. Meg talán náluk...
A gondolataimból egy erőteljes ajtócsapódás rántott vissza a folyosóra, láttam Márk kiviharzó alakját, s elég volt csak rápillantanom, hogy lássam rajta, mennyire haragos kedvében van. Nyeltem is egy nagyot, mert nem voltam biztos abban, hogy vajon jó lenne-e, ha most megszólítanám őt, de végül is, mit veszíthetek? Amúgy is beszélnem kellett vele, részben a bent történtek miatt, meg amiatt is, mert azóta nem találkoztunk, hogy náluk voltam.
- Márk...- halkan ejtettem ki a nevét, majd gyorsan a torkomat is megköszörültem, ahogy a folyosón kifordultam elé, s pillantásomat a kékjeibe fúrtam.
- Én...szeretném megköszönni, hogy odabent kiálltál értem, de igazán nem kellett volna magadat is bűnbaknak kikiáltanod, mert miattam történt múltkor minden. Most már én is átgondoltam ezt, és nem tagadom, hogy nagyon bután viselkedtem, szóval csak én tehetek az egészről. Ami meg Mihailt illeti...ne húzd fel magad rajta, szerintem neki csak a stílusa ilyen, meg aztán...hát megértem, hogy nem repesett a boldogságtól, talán én sem örültem volna, ha eltűnik két emberem. De akkor sem kellett volna így beszélnie veled - tessék, kiböktem, amit akartam, legalábbis egy részét, s azt hiszem, hogy kezdetnek ennyi elég is volt, hisz ezen kívül mit kellett volna tennem? Volt bennem egy érzés, hogy megérintsem az arcát, s nyugtatóan magamhoz öleljem, de ezt még sem csinálhattam vele. Ajh, fogalmam sem volt, hogy mit kellene tennem.
Utoljára módosította:Bossányi Karola, 2020. február 2. 18:22 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

2019/20.Ősz/Tél legaktívabb gólya
Zippzhar Márk Stefan
Diák Levita (H), Elemi mágus, DÖK tag, Ötödikes diák


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1485
Írta: 2020. február 2. 20:52 | Link

Karola

Valamiért azt hittem, hogy visszafut a levitába, vagy valahova máshova. Arra nem számítottam, hogy amint kilépek előttem terem és beszélgetni akar. Nem tudom miért. De egy pillanatra még az is átfut a fejemen, hogy visszafordulok és inkább Beliánnak és Mihaillal töltöm a nap hátralevő részét. Ezt persze gyorsan elvetem és még arra is sikerül rávennem magam, hogy a lány szemeibe nézzek. Valami furcsa érzés kerít hatalmába, ahogy halkan a nevemet mondja. Egy hangocska azt magyarázza, hogy szeretném, ha többet mondaná a nevem. De igyekszem nem figyelni rá. Még dúl bennem a feszültség az előbbi beszélgetés miatt, és ahogy Karola erről kezd beszélni, le kell hunynom a szemeimet, hogy egy mély levegőt vegyek. Nem akarok vele vitatkozni. Merlinre esküszöm, hogy nem. De még mindig ezt a baromságot hajtogatja, hogy az ő hibája volt minden. Pedig ha csak kicsit is figyelt volna, akkor tudná, hogy az egyetlen hiba ott volt, hogy Mihail engedte. Hogy azt gondolta, hogy egy 15 éves majd végig nyom egy tripla műszakot... Szerintem legalábbis, már itt hiba volt, és ha nagyon okolni akarunk valakit, akkor lehet engem kéne, mert egyértelművé vált, hogy én vagyok az egyetlen ebben a hülye helyzetben, akinek van fogalma a jogról, meg a kamaszok viselkedéséről. Ami mondjuk meglepő, mert egész biztos, hogy Mihail és Belián is volt kamasz. És még ha feltételezem is, hogy utóbbi hozzám hasonlóan nem járt tilosban kamaszként, akkor is biztos, hogy látott olyat, aki igen.
Kifújom a levegőt, nyelek egyet, aztán ahelyett, hogy válaszolnék intek egyet előre.
- Menjünk vissza a levitába. Nem akarom megvárni, míg ők is kijönnek - S ezzel meg is indulok, bízva benne, hogy Karola mellettem ballag majd. Egy pillanatra átfut a fejemen, hogy megfogjam a kezét, vagy átkaroljam, de ezt gyorsan el is vetem. Őrültség! Márk, honnan jönnek ezek a gondolatok? Miért most? - Ne gondolkodj azon, hogy ki hibás és ki nem. Vagy hogy minek hogyan kellett volna történnie. Így történt és kész. Nem tudunk rajta változtatni. Nincs időnyerőnk és ha lenne se hiszem, hogy erre használhatnánk... - Kezdek bele nyugodtabban, mint odabent de érezhetően még mindig eléggé feszülten - Ennek a beszélgetésnek amúgy semmi értelme nem volt. A saját felelőtlenségét próbálta ránk erőltetni. Ezt ő is tudja. Ezért is nem büntetett meg. Nincs miért - megvonom a vállam, és ahogy a lépcsőkön lefelé haladunk Karola elé vágok és szembefordulok vele. Így ő még egy pár lécsőfokkal feljebb áll, kicsit magasabb, ami vicces - Ne vádold magad. Kíváncsi vagy. Ez természetes, és jó. Nyilván nem mindig. De nem lett belőle semmi baj. Lehet nekik nem jött össze a randijuk... És? Nekünk még csak lehetőségünk se volt rá - elnevetem magam és el is fordulok s megindulok tovább a lépcsőn. Randi? Miért beszélek én randiról? egész biztos vörös vagyok. Na nem baj. A szfinxig nem állok meg, és ha megkérdezi, akkor a lépcsőkre fogom. Igaz lefelé mentünk és csak egy emeletet, szóval baromira nem volt fárasztó de... de nem kéne hazudnom. Nem szoktam.


//100. hsz! *-*//
Utoljára módosította:Zippzhar Márk Stefan, 2020. február 2. 20:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
Prefektus Levita, DÖK tag, Másodikos diák


Bosska | Karcsi
offline
RPG hsz: 310
Összes hsz: 611
Írta: 2020. február 2. 21:46 | Link

Márk

Nem is tudom, hogy mit vártam, de talán azt, hogy majd rám mosolyog, megérint és mond egy két jó szót, vagy azt mondja, hogy ne aggodalmaskodjak, esetleg nyugodjak meg. Ehelyett először meg sem szólalt Márk, aztán meg, legnagyobb döbbenetemre intett, hogy menjünk vissza a levitába. Ketten. Igen, jól hallottam, azt mondta, hogy menjünk vissza. Nem azt mondta, hogy én menjek el, aztán ő majd megy külön úton, hanem együtt akart velem visszasétálni. Ez most akkor azt jelenti, hogy nincs harag, és újra jó minden? Vagy mégis mit? Egyáltalán mit gondolt rólam a legutóbbi találkozásunk óta? Hisz azóta eltelt több, mint két hét, mi meg nem is beszéltünk egymással.
- Öhm, oké - bólintottam, aztán ahogy a fiú elindult, úgy megindultam mellette, s igyekeztem beérni a lépteit. Közben mindvégig gondolatok kavarogtak a fejemben, néha lopva felé pillantottam, de ha esetleg visszanézett, akkor meg elkaptam a fejemet, mert nehogy azt higgye, hogy bámulom, mert nem is. Csak úgy jó volt ránézni, és még a talárja ellenére is jól nézett ki, főleg a haja. Egész jól állt neki most.
- Jó igaz, tényleg nem tudunk már változtatni. Csak van némi lelkiismeretfurdalásom, hogy miattam te és Belián is ilyen helyzetbe keveredtetek. Mihail meg...nos, meglehetősen gúnyosnak tűnt, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak. De amikor egymásnak feszültetek, egy kicsit megijedtem attól, hogy össze fogtok ugrani. - ezt azért még el akartam mondani Márknak, mert ott voltam, és láttam, hogy milyen indulat volt benne, s milyen indulat a rellonosban. Tényleg féltettem őt, hazudnék, ha nem, de ezt már inkább nem fűztem hozzá.
- Igen, ebben is van igazság, mert azért...nem direkt csináltuk, amit, de a lényeg, hogy véget ért ez a beszélgetés, és nem vagyunk kirakva a DÖK-ből, és minden megy tovább. - fűztem gyorsan hozzá, mert még mindig éreztem Márkon a feszültséget, s nem akartam azt, hogy tovább orroljon Mihailra.
Közben tovább folytattuk a sétánkat az első emelet irányába, a lépcsőknél azonban Márk valahogy elém keveredett, én meg megtorpantam a felsőbb fokon, s kíváncsian pillantottam rá. A fiú ezúttal meglepően kedvesnek tűnt, mintha a szavaival is engem akart volna kivédeni, még most is, mint odabent. Ez azért jól esett, még egy halovány mosoly is az arcomra szökött, de aztán ahogy a randi szót kiejtette a száján, menten elvörösödtem, s hirtelen szóhoz sem jutottam.
- Mi..mi? - ahelyett, hogy valami értelmes dolog jött volna ki a számon, inkább csak egy kérdést tudtam kipréselni magamból, persze ekkor már pipacsvörös színben úszott az arcom. Márk meg csak nevetett, aztán meg el is fordult és lépdelt tovább, de én még mindig ott ácsorogtam a lépcsőfokon, mint akit leforráztak.  
- Várj Márk - felocsúdva a gondolataimból, sietve szedtem a lábaimat utána, s amikor sikerült beérnem őt a lépcső aljánál, be is kanyarodtam elé, s ezúttal én álltam el az útját. Az arca meg vörös volt, mint az enyém, s ezt nem nagyon tudtam mire vélni, de amúgy is, fontosabb kérdést akartam intézni hozzá.  
- Ezt most úgy értetted, hogy? Csak mert én ... na jó - sóhajtottam egyet, s még a karjaimat is összefűztem magam előtt, mintha így akarnék védekezni, mert nem tudhattam, hogy mire számítsak.
-  Szóval egy ideje már akartam veled beszélni arról, ami nálatok történt. Először is sajnálom, oké? Mert annyit agyaltam azóta, hogy rájöttem, hogy talán nagyon is hülyén viselkedtem veled. Nem akarom, hogy haragudj, azért, amit tettem, de szeretném tudni, hogy most akkor mi a helyzet? Mert én ebbe már lassan teljesen belezavarodok - csak néztem azokba a kék szemekbe, talán még a vérnyomásom is feljebb szökkent, de egy biztos, rettentően ideges lettem mellette.
- Tetszel nekem, de gondolom ebből már rájöttél a múltkori után, és...látod, ezért nem a lányok csinálják ezt, nézd tök ideges vagyok - előhúzva a tenyereimet, kinyújtottam, hogy lássa, mennyire remegek az idegességtől.
- Szóval...én azt hiszem, hogy már értem magamat, de téged nem igazán. Mert már vagy két hete kerülsz, de most meg benyögsz egy ilyen randis dolgot...szóval, most akkor mi a helyzet? - nem bírtam tovább, tudnom kellett, hogy most mégis mi van. Ha csak egy ostoba kislánynak gondolt, akkor örültem volna, ha elmondja, de ezt a feszültséget így már nem lehetett elviselni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

2019/20.Ősz/Tél legaktívabb gólya
Zippzhar Márk Stefan
Diák Levita (H), Elemi mágus, DÖK tag, Ötödikes diák


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1485
Írta: 2020. február 2. 22:27 | Link

Karola

- Én nem haragszom, és szerintem Belián sem - felelem épp csak rápillantva. Akkor sem haragudtam, amikor nálunk volt. Inkább csak nem értettem, hogy mit és miért csinált. Most sem értem, de már elkönyveltem, hogy nem fogom sosem megérteni. El is fogadtam, szóval nem fogok próbálkozni azzal, hogy megértsem. Persze nekem is lehetne lelkiismeret furdalásom, ahogy azt Mihail próbálta belém sulykolni de sajnos nincs. Nem amiatt, amit ők szeretnének. Az mondjuk rossz, hogy Beliánnak és Dankának is be kellett ugrani helyettünk. Valószínűleg a váltással is lett valami, csak nekünk nem szóltak. De ez megint olyan, hogy Mihail akkor nem járt el épp megfelelően, hiszen tudnunk kellett volna, hogy reggel hétig mi leszünk a pultban. Szóval nem akarom, hogy Karola emiatt érezze magát rosszul, mert igazán nem csinált semmi olyasmit, amit más ne csinált volna. Oké. Én mondjuk nem csináltam volna, de azt hiszem kettőnk közül őt nevezné a többség normális kamasznak, és nem engem. Emiatt állítom meg a lépcsőn és kezdek bele abba, amibe. Épp csak nem úgy sikerül befejezni, ahogy szeretném, s hogy ne legyen belőle túl nagy galiba, meg is indulok tovább a levita felé.
Nem vagyok elég gyors, és ha az is lennék a szfinx miatt úgyis meg kéne állnom. De Karola, a hangjával, megakaszt. Miért tetszik ennyire, ahogy azt mondja Márk? Naponta ezerszer mondja mindenki a nevemet most mégis olyan más hallani.
Felé fordulok és csak nézek a szemeibe. Ő is piros. Meg én is. Na szép. Valamit hebeg meg habog én meg csak eltátom a számat, mert nem is tudom, hogy gondoltam. Mármint először úgy gondoltam, hogy mi dolgoztunk és így ha akartunk volna szórakozni akárkivel is akkor nem tehettük volna, de valamiért azt hiszem, ha tehettem volna akkor vele töltöm az estét, akkor is ha kiabál, és ez eléggé beteg egy gondolat.
- Öhm... én... - kezdek bele, de nem jutok messzire, főleg mert ő kezd beszélni - Én nem... - vetem közbe eléggé bizonytalanul, arra utalva, hogy nem haragszom. Először persze haragudtam, de inkább azért mert részeg volt és kissé hányás ízű... és egyáltalán nem olyan, mint amilyennek lennie kellett volna. Nem mintha tudnám milyennek kéne lennie, de biztos, hogy nem olyannak. De megtörtént, ez is olyan, mint az előbbi beszélgetés... felesleges rágódni rajta, úgysem tudjuk visszacsinálni.
Aztán ledöbbent, mert azt mondja tetszem neki és aztán valamit habláz, hogy ő érti magát de engem nem, és rá kell jönnöm, hogy tök jó neki. Mert én magamat sem értem, őt meg még annyira sem, és csak úgy kavarognak a gondolatok fejemben, nem is tudom őket elrendezni. Egyáltalán nem.
- Én... én... A helyzet az... az... - makogok és megfogom a kezeit, mert az enyémek is remegnek, és valamiért azt gondolom, ha egymás kezét fogjuk majd elmúlik. Vagy nem - A helyzet... hogy... én... - A szemeim hol a falra, hol a lépcsőkre kapom. Nem tudom mit akarok. Tényleg nem. De aztán elengedem a kezeit és ismét ökölbe szorítom őket. Veszek egy nagy levegőt, majd azt kifújva egy kérdést teszek fel.
- Mikor iszunk teát? - Lehunyom a szemem és megrázom a fejem, mert nem így akartam - Mármint... - kezdek bele újra kinyitva a szemeimet - Szeretnélek jobban megismerni, mert... te is nekem... khm - elnézek a folyosó vége felé, mert érzem, hogy megint pirulok - tetszel - visszapillantok rá, hogy erre vajon mit mond. Nem, ez biztos nem a legjobb "vallomás" a világon. De a legrosszabb, ami történhet, hogy azt mondja soha. De olyat nem fog mondani. Hiszen most mondta, hogy tetszem és tökre zavarba hozott, szóval nem teheti. Mondjuk ha meg eljön teázni akkor még inkább zavarban leszek, de ezen ráérek akkor rágódni.
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
Prefektus Levita, DÖK tag, Másodikos diák


Bosska | Karcsi
offline
RPG hsz: 310
Összes hsz: 611
Írta: 2020. február 3. 18:02 | Link

Márk

- Ne, ne, kérlek várj, hogy most már befejezzem, mert ezt most már muszáj kibeszélnem magamból - éreztem én, hogy talán gyors lesz ez a dolog, vagy meglepem őt ezzel az egésszel, de nem akartam, hogy éppen félbeszakítson, amikor végre rászántam magam arra, hogy tisztázzuk ezt a dolgot, ami legutóbb történt. Mert valami igenis történt a bál éjszakáján, meg az utána következő reggelen, s ha akartuk, ha nem, voltak dolgok, amik megtörténtek, és amiket már nem tagadhattunk csak úgy le.
Én sem tudtam már visszafordítani az időt, hogy kitöröljem azt a csókot, vagy a viselkedésemet, de igazából ezt nem is akartam megtenni, hisz tulajdonképp így próbáltam tudtára adni amit érzek, azt hiszem. Azóta viszont annyira elkerült engem, hogy már nem tudtam hová tenni őt, s nem tudtam, hogy mit gondol, így jobbnak láttam, ha egyszer, s mindenkorra megbeszéljük és így, vagy úgy, de pontot teszünk a dolgok végére.
Mélyen fúrtam pillantásom Márk tekintetébe, s gyorsan folytattam, hogy kibeszéljem magamból mindazt, ami a lelkemet nyomta vele kapcsolatban. Csak akkor vettem már levegőt, amikor sikerült kiböknöm a kérdésemet, azután néztem rá kérdően, várva a válaszát.
- Hogy micsoda? - gyerünk, nyögd már ki, mert az idegességtől menten beájulok. Szuggeráló pillantással fürkésztem, miközben abban reménykedtem, hogy abba hagyja ezt a hebegést, s végre tiszta vizet önt a pohárba. A kezeim persze még mindig remegtek, s már össze akartam fűzni a testem körül, amikor Márk megfogta őket. Ó egek, most meg mi lesz?
Az érintésétől is ideges lettem, igaz ez már egész másfajta idegesség volt, még a gyomrom is görcsbe rándult, de el sem tudtam képzelni, hogy ezt most mégis miért csinálja.
- Az a helyzet, hogy? - ismételtem vele együtt a szavakat, miközben jobban kinyitottam a szemeimet, s feszülten vártam a válaszát. Ekkor azonban megint elengedte a kezeimet, én meg értetlenül ráncoltam a homlokom, s mivel túlságosan védtelennek éreztem magam előtt, jobb híján, meg hogy legyőzzem a zavaromat, inkább sietve mégis összefűztem magam előtt a karjaimat.
- Mi van? - el sem akartam hinni azt, amit kérdezett, s nem is tudtam hirtelen, hogy megüssem, vagy rázúdítsak valami átkot. Miközben én őszintén a tudtára adtam, hogy mit érzek, ő csak ennyit volt képes kipréselni magából, hogy mikor iszunk egy teát? Mintha uzsonnázni készülne velem. Már majdnem ott tartottam, hogy elküldöm őt a búsba, s bennem volt az indulat, hogy vállon is bokszoljam őt, ekkor azonban újabb hebegő szavakat nyögött ki válaszként, amit ismét csak hunyorogva próbáltam értelmezni.
- Tényleg? - a haragom máris elpárolgott, amint kinyögte az utolsó szavakat, az értetlen vonásaim hirtelen mosolyba kúsztak át, s már nem is akartam őt megütni.
- Egy pillanatra már..hú, rám hoztad a frászt - vallottam be őszintén, s megcsóválva a fejemet, újra felpillantottam rá.
- Szívesen megiszom veled egy teát..kettőt is - feleltem mosolyogva, miközben ingaóra módjára ide-oda hintáztam a sarkamon, s már a védelemként funkcionáló karjaimat is leengedtem magam mellett, majd zavaromban egyik kezemmel a hajamat birizgáltam.
Nem tudtam, hogy most mit kéne tennem, átfutott a fejemben, hogy talán megfoghatnám a kezét, vagy adhatnék neki egy puszit, de rájöttem, hogy azzal csak elriasztanám, s akkor három hétig megint színét sem látnám.
- Öhm...akkor, visszakísérsz a levitához? Közben megbeszélhetnénk, hogy mikor menjünk teázni - nagyszerű, ennél kreatívabb módon nem is nyilatkozhattam volna meg előtte. De fogalmam sem volt, hogy mégis mit kellene mondanom, hisz még mindig nagyon zavarban voltam miatta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

2019/20.Ősz/Tél legaktívabb gólya
Zippzhar Márk Stefan
Diák Levita (H), Elemi mágus, DÖK tag, Ötödikes diák


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1485
Írta: 2020. február 4. 18:02 | Link

Karola

Meglepetten pislogok rá, hogy milyen heves, hogy beszélni akar, de csöndben maradok ahogy kéri. Nem esik amúgy nehezemre mert a szavai teljesen zavarba hoznak. És a lehető legrosszabb hatással vannak rám. Nem értem miért. Soha sem éreztem magam még ennyire szerencsétlennek, mint körülötte, de egyszerűen képtelen vagyok értelmes mondatokra és logikus gondolkodásra. Az sem segít, hogy Karola olyan átható tekintettel bámul rám, mert nekem meg az jut eszembe, hogy jééé milyen szép a szeme és így nehezebb válaszolni. A makogásom persze ő rajta sem segít, idegesen közbe is kérdez, de tényleg nem direkt csinálom.
- Mivel? - kérdezek vissza ijedten, mit mondtam, ami ijesztő volt? Épp randira próbáltam hívni és erre ezt mondja. De aztán megnyugszom, mert belemegy és a bent tartott levegőt ki is fújom. Igaz az sem tűnt fel hogy bent tartottam de mégis csak megkönnyebbülök, hogy eljön velem teázni. Vagyis neki kéne főzni, mert először azt ígérte, de tulajdonképpen a Pillangó is jó, sőt talán jobb is.
- Akkor jó - mondom végül egy félszeg mosollyal és hozzá hasonlóan én is kicsit hintáztam előre hátra, nem tudva mit is kell ilyenkor csinálni. Kívülről nézve biztosan viccesen festünk. Karola aztán ezt is megoldja, egy egyszerű kérdéssel, ami kizökkent a jelenleg épp kényelmetlenné váló csendből.
- Öhm. Persze... - mondom csöndesen és megindulok mellette a folyosón. Séta közben pár dolgot veszek észre magamon. Az egyik hogy könnyedebbnek érzem magam, mint karácsony óta bármikor, a másik hogy mosoly ül az arcomon. Aztán persze a válaszon is gondolkozom. S még magamat is meglepem azzal, amit végül mondok.
- Igazából... Ihatnánk egy teát a levita konyhában is. Vagy legalábbis főzhetünk és aztán leülhetünk valahol - Ahogy felfogom mit is mondtam, beharapom a számat és félve pillantok oldalra a lányra mellettem. Lehet ez túl gyors, hirtelen, vagy nem is tudom? Remélem nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
Prefektus Levita, DÖK tag, Másodikos diák


Bosska | Karcsi
offline
RPG hsz: 310
Összes hsz: 611
Írta: 2020. február 4. 18:34 | Link

Márk

Ahogy kiejtette a száján a szót, hogy én is tetszem neki, hirtelen úgy éreztem, mintha egy nagy kő esett volna le a vállamról, s mindaz a feszültség, mi hetek óta feszítette a mellkasomat, az egyszerűen elszállt. Ha tudtam volna, hogy ehhez az egészhez csak az kell, hogy végre ténylegesen beszéljünk egymással, akkor valószínűleg már sokkal előbb felkeresem őt ezzel kapcsolatban. Csak épp nem éreztem úgy, hogy készen állnék egy ilyen beszélgetésre, meg korábban azt hittem, hogy haragszik rám a történtek végett, s ráadásul rettentően féltem is a válaszától. De ez a DÖK-ös megbeszélés elkerülhetetlen volt, s így meg már én sem tudtam tovább magamban tartani ezeket a dolgokat.
- Okés - már a mosolyom is kiszélesedett, legszívesebben mondjuk táncra perdültem volna, de ez azért megint csak kellemetlen helyzetet teremtett volna, én meg nem akartam azt, hogy bolondnak nézzen Márk. Emiatt, még mielőtt táncos mozzanatot tettem volna, inkább visszafogtam magamat, s a kezeimet arra kényszerítettem, hogy a testem mellett lógjanak.
Márk közben megindult, mellette lépdeltem, s végig azon agyaltam, hogy most akkor mit kellene mondanom. Tisztáztuk, hogy tetszünk egymásnak, oké. És ezt követően már nincs semmi közös? Mit illik vagy kell ilyenkor mondani?
Azt hiszem, még mindig zavarban voltam a szavaitól, az arcom talán még mindig vöröslött, amit azok a gondolatok sem enyhítettek, melyek ezt követően motoszkáltak az elmémben. Meg kellene fognom a kezét? Nem, neki kellene az enyémet. Vagy ez korai?
- Nem akarod megfo...- nem tudtam befejezni a kérdést, ugyanis szinte egyszerre szólaltunk meg, de talán milyen jó, hogy ez így jött ki, mert lehet, hogy a kérdésem hallatán Márk hátraarcot vágott volna. Ehelyett csak egy mosolyt erőltettem az arcomra, s hagytam, hogy elmondja, amibe belekezdett.
- Benne vagyok, én főzöm! - szinte azonnal, lelkesen csaptam le erre a lehetőségre, s még rá is mosolyogtam a srácra, ahogy egyre közelebb értünk a Szfinx portréjához.
- Amúgy tetszett az, ahogy kiálltál az igazadért Mihaillal szemben...igazad volt - és dögös is voltál. Ezt azért már nem fűztem hozzá, ehelyett inkább csak mosolyogtam a srácra.
- És ezután már tuti, hogy többet nem fogok felszolgálni egy DÖK-ös bulin sem. Legalábbis alkoholos italt nem. - toldottam még meg a korábbi szavakat, s ezen valahogy elnevettem magam, mert utólag visszagondolva, elég ostobának tűnhettem azon a bálon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

2019/20.Ősz/Tél legaktívabb gólya
Zippzhar Márk Stefan
Diák Levita (H), Elemi mágus, DÖK tag, Ötödikes diák


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1485
Írta: 2020. február 4. 19:59 | Link

Karola

Egyszerre szólalunk meg s bár ő félbehagyja, hogy én fejezhessem be azért még hallom - hallani vélem a befejezetlen kérdést. Lepillantok a kezeinkre és tulajdonképpen meg is foghatnám az övét, de valamiért még hezitálok. Azt várom a mostani teás ötletemre mit felel. Szerencsére elég lelkes, bár én továbbra is az ajkamba harapok és bár már nincs messze a szfinx portréja azért megfogom a kezét. Nem fűzöm össze az ujjainkat, nem úgy, mint a filmekben szokták. Azt még korainak érzem. De remélem így is jó.
- Oké. Te főzöd. Állítólag jó teát csinálsz - toldom hozzá, emlékezve az első találkozásunk végére. Igaz akkor leráztam, mivel igazából nem szeretem a teát. Na de... A tea egész kellemes dolog Maris kreálmányai mellé. És mondjuk azokat is szoktam szeretni. Szóval a tea sem lesz gond. Ha meg mégis, még mindig kérhetem, hogy legközelebb csak citromos forró vizet csináljon, nem?
- Mindig igazam van - felelem a régi magabiztosságommal, de gyorsan korrigálok is - mármint... majdnem mindig - mert ha mindig igazam lenne, akkor most nem fognám a kezét és nem vele sétálnék a levita felé. Elvégre azt mondtam, hogy beteg meg nem normális, és bár vannak rossz pillanatai, most egyik sem tűnik annyira vészesnek mint korábban.
- Ha jól értettem, ha szeretnénk sem szolgálhatunk fel. Bár nem a felszolgálásoddal volt a baj... - jegyzem meg, s az utolsó mondatot kissé félve ejtem ki, arra is felkészülve, hogy most elengedni a kezem és egyedül megy át a portrén - már ha kitalálja a feladványt, de igazából nem agyalok ezen sem. A szfinxre pillantok és biztos csak képzelem, de úgy érzem nem örül nekem.
- Negyvenkettő - mondom a festménynek, mire az fúj egyet, de feltárul  - Csak utánad - engedem előre Karolát, aztán belépek én is mögötte a levitába, s remélhetőleg egyenesen a konyha felé vesszük az irányt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
Prefektus Levita, DÖK tag, Másodikos diák


Bosska | Karcsi
offline
RPG hsz: 310
Összes hsz: 611
Írta: 2020. február 4. 20:26 | Link

Márk

A gondolatom megtartottam magamnak, hisz nem akartam félbeszakítani a srácot, ha már beszélni kezdett, hagytam, hogy mondja, amit szeretne. Az viszont nagyon meglepett, hogy mindezek ellenére egyszer csak megfogta a kezemet, amire magam is lepillantottam, mert váratlanul ért. Jó, igaz ugyan, hogy magam is ezt akartam neki javasolni, hogy igazán megfoghatná már a kezem, ellenben ezzel egy mosolyt sikerült az arcomra csalnia, na meg némi liftezést a gyomromba. Bár utóbbit el tudtam nyomni, annak ellenére, hogy szokatlan volt ez az egész.
- Nem csak állítólag - mosolyogva pillantottam fel Márkra, ezután hoztam még szóba a tanulószobán történteket, mire a srác olyan önbizalommal reagált, hogy meglepett mosollyal pillantottam rá.
- Hóha...na jó, néha igen - vigyorogtam rá, majd felhoztam még a pultos témát is, amin jót mosolyogtam, s tulajdonképp Márk megjegyzése sem vette el a jókedvemet, inkább csak elkomolyodtam egy pillanatra.
- Igen, tudom. De tanultam abból az estéből, és most már tudom, hogy az alkoholnak milyen káros hatásai vannak, szóval ígérem, igyekszem elkerülni a közeljövőben, becsszó! - szabad kezemet a szívem fölé helyeztem, s így tettem esküt Márknak, mert mégis csak neki kellett átélnie velem azokat az órákat. S bár talán volt benne egy-két vicces pillanat is talán, azért nagyrészt megnehezítettem az estéjét.
A szfinxhez érve megálltunk, vártam, hogy vajon milyen feladványt ad majd nekünk a kép, a srác viszont hirtelen bemondott egy számot, mire a rejtett átjáró azonnal feltárult előttünk, én meg értetlenül ráncoltam a homlokomat, miközben Márkra pillantottam.
- Dehát ezt...hogy csináltad? Nem is kérdezett..- még mindig értetlenül néztem rá, mivel azonban előre tessékelt, megindultam, mielőtt a Szfinx meggondolná magát.
- Elárulod, hogyan csináltad ezt az előbb? - ha már a titkos átjáróban voltunk, megtorpantam előtte, s kíváncsian pillantottam a tekintetébe.


//folyt. Konyha//
Utoljára módosította:Bossányi Karola, 2020. február 4. 20:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

2019/20.Ősz/Tél legaktívabb gólya
Harmat Betti
Diák Levita (H), Másodikos diák


Harmatcsepp
offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 213
Írta: 2020. február 5. 22:30 | Link

      Elijah



   Dícséretére lesütöm a szemem és jól bele is pirulok az arcomon elterülő, széles mosolyba. Ő kihúzza magát, mint egy herceg, én pedig belekarolok a felém nyújtott karjába.
   - Mehetünk! - nézek a szemébe, és próbálok minél nyugodtabbnak tűnni.
   Nem mondhatom, hogy nem izgulok. Sőt. A szívem majd kiugrik a helyéről, a légzésem meg heves, akárhogy próbálom szabályozni. Ám ez nem gátol meg abban, hogy széles mosollyal az arcomon induljak el Elijah oldalán.
Ez az első alkalom, hogy bálba megyek, pláne, hogy egy fiú társaságában. Nagyon új még nekem ez a dolog. Nem tudom mit, mikor, hogyan illik, szokás mondani, csinálni. De ahogy elképzelem magamban, milyen lehet egy ilyen este… Akaratlanul is közelebb húzódom Elijah-hoz. Beleképzelem magunkat abba az álomszerű helyzetbe, ami - az olykor igen naiv - fantáziámban él. Táncolás a csillagos ég alatt, beszélgetés, az elegánsan felöltözött emberek. Nem akarok csalódni, így próbálom kiverni ezeket a képzeteket a fejemből. Sajnos túl sokszor éltem már át olyan helyzeteket, ahol a naivságom elragadott a földtől, s mikor szembe jött velem a szomorú valóság, még jobban arcba csapott. Így próbálok nem túl sokat várni az estétől. Az a helyzet viszont, hogy Elijah rettentő szimpatikus.
   A göndör fiú mellett lépkedve úgy érzem, szeretném jobban megismerni, minél többet megtudni róla. Kik a szülei, honnan származik, mi érdekli?
   A szfinx portréját már messze magunk mögött hagyjuk, s egymásba karolva igyekszünk a tisztás felé, ahol valószínűleg már sokan táncolnak, beszélgetnek a bálon. Bizonyára mindenki a legtöbbet akarja kihozni az estéből, akárcsak én, és remélem a mellettem lépkedő göndör srác is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
Prefektus Navine, DÖK tag, Ötödikes diák


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. február 7. 19:26 | Link

Ivanich R. Benett
Soundtrack


  Régen mindig megkaptam, hogy milyen jó képeket tudok választani, meg mennyire érzékem van ahhoz, hogy képegyütteseket komponáljak. Nos, ez nem látszik a háttérképemen. Talán még egy extrém kijelentésképp azt is lehet mondani, hogy mi ketten ég és föld vagyunk (pun intended). Nem tudom, egyszerűen valami nyitottat akartam választani, valami olyat, ami nem okoz szorongást azzal, hogy milyen zárt. Mondjuk nem félek az ilyenektől, de akkor is, egyes dolgok elő tudnak idézni benned érzéseket, mint például a színek. Lehet valami zöldet kéne beállítsak, az úgy is a chill-szín, vagy mi. A melankolikus seggemnek mondjuk lehet jót tenne valami sárga, de ez túl egyértelmű így navinésként, na mindegy.
  A galéria ikon felett kicsit megáll az ujja, amitől kicsit megijedek. Hála isten, feleslegesen, de azért rá kérdez a tartalmára.
- De, tudod, miután megfürdök, szoktam ilyen szexi selfie-ket nyomni a tükörben. - próbálom hangsúlyommal éreztetni a szarkazmust, ám az arcommal a poén kedvéért minél csábítóbban próbálok nézni és a végén, még egy szolidabb pózt is felveszek, ami végül persze nevetésben tör ki. Na jó, néha azért csináltam egy-két olyan képet, de az csak ilyen "önbizalom-növeléses" gyakorlat volt, amiről régebben olvastam. Néha még mindig csinálom, amikor elég jól érzem magam a bőrömben, hogy amikor ez megváltozna, akkor elő tudjam venni őket és így emlékeztethetem magam, hogy igenis vagyok olyan helyes, mint egy másik srác.
- Nem, dehogy is, csak viccelek! - oszlatom el az esetleges kételyeit egy féloldalas mosollyal, hátha ő pont olyan, aki nem érti a szarkazmust. Biztos, ami biztos, nem ám valami önelégült fuckboinak tart majd.
  Amikor felfedem, hogy (többé-kevésbé) részese voltam az emo szubkultúrának, eléggé megrökönyödött. Végül is, meg is tudom érteni, az átlag emberben elég sok félreértés és sztereotípia él ezek az emberek iránt, hogy "jaj, mind vagdossa magát" meg minden. Az ilyet nem kigúnyolni kéne, hanem segíteni az illetőn.
- Igen, azok. Ahm, ja. Igaz, jóval 2009, a szubkultúra virágkora után szálltam be én is a buliba, de akkoriban segített. Így éreztem, hogy tartozok valahova. Elég sötét korszak volt az. De nem vagdostam magam, vagy ilyen hülyeségek, csak... ja, hajat növesztettem a képembe. - néztem merengve magam elé, a magyarázat végére beszúrtam egy fájdalmas mosolyt. Nem hiszem, hogy érdekelte volna egy félórás ismeretterjesztés és előadás, viszont remélem azt megértette, hogy miért is csatlakoztam valami ilyesmi dologhoz.
  Amikor a készülékemről kezd érdeklődni, kicsit meginog a magabiztosságom. A muglik közötti életemben sem voltam egy kifejezett műszaki-szaki, de mióta a varázslók közt létezem, mégúgy se tudok lépést tartani a loholó technikával, de azért igyekszem minden kérdésére válaszolni.
- Igen, megértem. Senkinek sem lenne szabad zene nélkül élni. Ez az, ami a földön tart, de ugyan akkor felrepít az égbe! - mosolygok rá, majd a mondat végénél felrepül a tekintetem is, majd egyből visszaereszkedik Benire. Annyira édes, ahogy fellelkesül attól, hogy részlegesen átengedem neki a ketyerémet. - Nyugi, nem nagy meló, majd segítek. - fogom meg biztatóan a vállát, miközben visszaveszem tőle a telefont. A kis lelkem elolvadt tőle, ahogy fellelkesült a "filmes -randi" ötletén.
- Ahm, mit szeretnél? Én a fantasy-kat szeretem, de ha ilyen macsóban érzed magad, nézhetünk valami akciófilmet, de én nyitott vagyok valami romantikusra is, te döntesz.
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2020. február 15. 22:03 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), DÖK tag, Színjátszós, Színjátszó vezető, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 282
Összes hsz: 428
Írta: 2020. február 12. 02:06 | Link


Ugyanannyira lefagynék, mint ő, ha valaki egy gombnyomásra lenne a képgalériámtól. Megpróbálom felidézni hirtelen, hogy az otthon hagyott és gondosan jelszóval védett készülékemben mit találna az, akinek valahogy sikerülne hozzáférnie egy tizenöt éves srác magánéletéhez. Hát, nem azt, amire a piszkos fantáziájúak gondolnának. Valahogy sosem voltam elégedett a testemmel, és nem hiszem, hogy csak azért, mert egészen fiatal korom óta megtaláltak a vékony és gyenge alkatommal. Ha fotózgatni is kezdtem magam, azt sosem úgy, ahogy a híres sztárok teszik a tükör előtt állva, vagy a mai véleményvezérek, akikbe lépten-nyomon belebotlik az ember a közösségi médiában. Én inkább a vicces portrékat szeretem, illetve a kicsit művész jellegűeket, amiken úgy pózolhatok, mintha menő arc lennék, vagy legalább valami titokzatos személyiséggel megáldott egyén, holott a valóság nagyon távol áll ezektől az ideáloktól. Inkább a mindennapokat fényképezem le, vagy ha valami fontos érdekes dolgot látok, na meg a kirándulások, ünnepek és természet- illetve városképek ragadnak magukkal. Tisztára mint valami hobbifotós, akinek nem volt pénze rendes gépre. És az igazság valahol ebben van. Mondjuk rajzolni és írni még mindig jobban szeretek, de klassz ez a fotózás is. Főleg, hogy a varázsvilágban mozognak a képek! Mint én a csokibékámon, amit jutalmul kaptam a babaház után. Ott őrzöm a szekrényem fiókjában.
Kijelentésére először nem is tudom, hogyan reagáljak. Elhiggyem-e, hogy igazat mond, vagy tényleg csak hülyéskedik. A beállásai megnevettetnek, vagy csak a kínos szituáció maga, amibe sodródtam. Pimaszul megcsóválom a fejem, aztán nyelvet öltök rá.
- Hiszem, ha látom - rántom meg vállamat flegmán, esélyt adva magamnak arra, hogy a saját szememmel is meggyőződhessek. Ki tudja, azért benne van a pakliban, hogy őriz valami kínosat magáról, mondjuk nem biztos, hogy én azt látni akarom, de mégis belül kíváncsivá tett, magam sem tudom miért. Inkább csak viccelődöm vele, a magam kis félénk és visszahúzódó hangsúlyával, ami valahogy ijesztővé is tesz.
- Na, ez legalább megnyugtató - könnyebbülök meg, amikor megtudom, hogy nem volt az a szélsőséges fajta. Aranyos belegondolni, hogy ezzel tartozhatott valahova, és hogy engem is bármikor beránthatott volna egy ilyen hullám, viszont megmaradtam a néma nyominak. - Igazad van. Rendben, azt megköszönném! És persze... majd meghálálom egy csokival, vagy valami - vakarom meg a fejem zavartan, miközben a kezére pillantok.
- Nekem mindegy, amit te akarsz. Tiéd a teló - tárom szét a karjaimat. - Amúgy a fantasy jöhet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
Prefektus Navine, DÖK tag, Ötödikes diák


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. február 16. 08:50 | Link

Ivanich R. Benett
Soundtrack



  Mióta itt vagyok a Bagolykő falai közt, elég szépen, fokozatosan levetkőztem a gátlásaimat. Illetve inkább fogalmazhatnék jelenidőben is, hisz ez a folyamat még nem zárult le, sőt, közel sincs hozzá! Viszont elég sokat fejlődtem ahhoz képest a kis tizennégy éves sráchoz képest, aki még a saját tükörképétől is megijed. Mondjuk ez lehet annak is betudható, hogy a szüleim megtartottál a kiselőadást arról, hogy milyen is egy bentlakásos iskola, közös szobák, fürdőhelyiségek, meg egyebek. Mondjuk ebből még hála istennek nem nagyon volt problémám. Egyrészt azért, mert még nem volt rá példa. Másodszor viszont ha esetleg, mit t'om én, rám nyit valaki, habár kissé értetlenül, de nyugodtan viszonyulnék a szituációhoz. Például régebben egy sikítás után, tégla-vörös fejjel kapkodnám a levegőt, miközben minden erőmmel lettem volna, hogy letakarjam magam. Végül is ez csak hús és bőr, mindenkinek van olyan, full természetes dolog. Ezért szállingózott el egyre inkább a félelmem amiatt, hogy Benett esetleg meglát valamit a galériámban. Tekintve, hogy ezeket magamnak csináltam, nincs okom arra, hogy szégyenkezzek.
  Az adonisz-pózaim kis kínos nevetést és egy nyelvöltést csikarnak ki belőle. Ha az ez után következő mondatához érzelmet kéne társítanom, valahol a pimasz és a flegma között gondolkodnék. Vajon kissé felkeltettem volna a kíváncsiságát? Vajon ez virágnyelven a "Kíváncsi vagyok, de ezzel együtt túl félénk, hogy rákérdezzek."? Meglátjuk.
- Hát, annyira mégsem akarhattad látni, lehetőséged lett volna "véletlenül" megnyitni. Te te ilyen kis őszinte-féle vagy. - eresztek el egy ravasz félmosolyt. Hangomon azért érződik egy kisebb játékosság, de csak az apró betűk között.Így utólag koránt sem biztos, hogy komolyan gondolja, de azért érdeklődve várom, hogy esetlegesen megcáfol-e és konkrétabb érdeklődést mutat.
- Jaj, hagyd már, elég, ha csak együtt lógunk néha. Az épp elég hála, ha elviselsz. - török ki nevetésben. De kis aranyos, próbálja édességgel megköszönni. De az elfogy. Az én esetemben elég gyorsan. Viszont egy barátság, vagy az elején nevezzük inkább közös programnak. Az sokkal többet ér számomra. Reméljük ebben is benne van.
- Hát... ezzel nem vagyunk sokkal közelebb. - húzom a számat tanácstalanul, majd hirtelen, mintha hátulról fejbe csaptak volna egy serpenyővel, egy bohókás ötletem támad, ami kis nevetést is előhoz belőlem. - Hallod, mekkora poén lenne már, ha a mugli Harry Potter filmeket néznénk. Eléggé ironikus lenne. - hajtom le kissé a fejem mosolyogva - De komolyra fordítvaaa... I.D.K. - fonom össze a karjaimat még mindig a padlót nézve, próbálva az iménti, bohókás ötletet elhessegetni a fejemből. Több-kevesebb sikerrel.

Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2020. február 29. 21:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), DÖK tag, Színjátszós, Színjátszó vezető, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 282
Összes hsz: 428
Írta: 2020. február 22. 22:03 | Link


- Valami olyasmi... - mosolygok vissza rá, de a nagy lehetőséget, hogy nyaggatni kezdjem a képei iránt, valahogy kihagyom. Abszolút semmi közöm a magánéletéhez, maximum olyan szempontból érdekelne, hogy van-e a testének olyan pontján is tetoválás varrva, amit a ruhája miatt esetleg nem láthatok. De meglehetősen abszurd helyzet lenne, ha egy alapvetően varázslósuliban, tehát az elektromosság elől is valamilyen szinten blokkolt helyen állnánk neki nézegetni egy számomra frissen megismert, így tulajdonképpen még idegennek mondható srác diszkrét tartalmait. Hiába vagyok kíváncsi természet, ha ott olyan fotók vannak, amik láttán nem alszom többé nyugodtan, akkor bőven megéri távol maradnom a személyes zónájától. Amekkora érdeklődés eddig is mutatkozott bennem, az másmilyen módon, de utat tudott törni belőlem.
Próbálgatok játékosan nevetni vele, utánozva az ő piszkos mosolyát, ahogy a többi srác szokott hülyülni a másikkal. Ezzel legalább a feszültséget, ha van is, de oldani tudom kettőnk között, de legfőképpen saját magamban. Aztán persze zsebre vágom a kezem, amint visszaadtam a kütyüt.
- Az megvan neked? - csillan fel a szemem. Valóban vicces lenne, már ha rajta van a gépén. Letölteni nem tudom, hogy mikor fogja tudni, vagy hogy van-e hozzá elég internet hozzáférése. Szóval semmiképpen sem akarok tőle olyat kérni, amit ne tudna teljesíteni, mert azzal kellemetlen helyzetbe is hozhatom. - Igazából hol akarsz filmezni amúgy? Most a körletünkbe igyekeztem éppen, de gondolom oda neked nincs bejárásod - pillantok el mögötte a Levita irányába. Jó is lenne ledobnom magam az ágyamba, hogy egy kicsit kifújjam magam, de persze az ötlete továbbra is lázban tart. Na meg tényleg nincs semmi helyszínötletem, ha csak nem akar rögtön a földre ülve, s a falnak támasztva fejünket belekezdeni a programba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
Prefektus Navine, DÖK tag, Ötödikes diák


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. március 1. 14:52 | Link

Ivanich R. Benett
Soundtrack / The end


  Ez az interakció elég érdekesen indult. Mondhatni adta volna magát, hogy ellenségek, vagy riválisok, vagy mi a fenék legyünk. De nem, az nem én vagyok. Szerintem semmi értelme a rivalizálásnak, vagy annak, hogy egymásra fújunk, hisz vagyunk minimum 14 évesek. Vagyis maximum három év van köztünk (hogy fitogtatom itt a nemlétező matematikai tudásomat) szóval meg tudjuk mi ezt beszélni. Legalább is meg kellene, hogy tudjuk. Te eddig úgy érzem, sikerült is. Remélem ez a nem mindennapi kezdet egy kivételes barátsághoz vezet majd. Úgy érzem hasonló dolgokon mentünk keresztül és megérthetjük egymás miért-jeit és hogyan-jait.
  Látszik is rajta, hogy olyan kis ártatlan, vagy legalább is nem az a "beletúrom az orrom mások dolgába" típus. Legszívesebben csak poénból rákérdeznék a csillagjegyére, de nem akarom, hogy egy újabb előítélet alakuljon ki rólam a fejében, hiszen az egyiket szerintem sikerült nagyrészt eloszlatnom. Majd lehet valamikor később.
- Jap, mikor még nem tudtam a mágiáról, ez volt a kedvenc sorozatom, szóval képzelheted, mekkora gag volt, amikor rájöttem, hogy ez tényleg így van! - teszem zsebre a visszatulajdonított ketyerét, mialatt nézek magam elé lágy arccal, felszítva magamban az érzést, amikor először végigolvastam a levelet. Szerintem életem egyik legboldogabb pillanata volt.
- Ahm, átjöhetsz hozzám is. Lehet, hogy véletlenül meghallod a jelszót, vagy valami. - kacsintok rá - Vagy kereshetünk el elhagyatott mosdót, vagy tantermet... majd út közben eldöntjük. - invitáltam egy laza kézmozdulattal, majd szépen elkezdek előre csoszogni, remélve, hogy követ majd engem egy chilles, filmnézős délutánra.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 799
Összes hsz: 21489
Írta: 2020. április 2. 22:26 | Link

Nadia
[zárt] || kinézet

Azt hinné az ember, hogy egy tizennyolc évesnek van legalább annyi esze, hogy egy lezárt területre, ahova szigorúan meg van tiltva mindenfajta belépés, nem akar majd beszökni, mert „ott maradt… valamim”. Még annyira sem futotta neki, hogy valami hazugságot kitaláljon arra az esetre, ha esetleg valamelyik tanár vagy házvezető elkapja. Ráadásul higgyem el, hogy ami egész nyáron és az első héten sem hiányzott neki, most hirtelen majd igen. Annyira a végén járunk már a Levita renoválásának, igazán ki lehetne bírni ezt a maradék pár napot és legalább nekem sem kellene továbbra is minden nap felnézni a körletbe, hogy tudnak-e viselkedni a diákjaim vagy sem. Mondhatnám, hogy nem néztem volna ki belőlük a szabálytalanságot, mert levitások meg minden, de hát én is voltam diák. Csak engem nem kaptak el, ami nem mondható el az előttem épp minden bűnét megbánó Ákosról. Mellkasom előtt összefont karokkal hallgatom csendes bocsánatkérését, de persze egy elfogadható indokkal még mindig nem tud nekem előhozakodni, pedig én már mennék. Visszaküldöm az Eridonba, ahol voltak olyan kedvesek és befogadták a veszélyes helyzetre való tekintettel – amit Ákosnak is elmagyarázok -, ő pedig fittyet hányva minden szabályra csak úgy megpróbál visszaszökni a Levitába. Teljesen megértem, ha hiányzik neki a körlet és már szeretne végre a saját szobájában aludni a saját háztársaival, de pár napot muszáj még várnia. Garantáltan meg lesz elégedve az eredménnyel, még ha ezt most nem is tudja felfogni. Vetek egy pillantást a portré elé rakott hordozóra, amiben Kristóf alszik és épp megakadályozza, hogy bárki belépjen a körletbe, majd egy legyintéssel útjára engedem Ákost. Nem is akarom látni a Levita újranyitásáig, és ezt szerintem ő is érzi. Fáradtan dörzsölöm meg szemeim, lelkileg felkészülve a vizitre, amit megejtek még mielőtt hazamennék, amikor mögöttem valaki ledob valamit, ami hangos csattanással ér földet. Ijedtemben ugrok egyet, kezeimet mellkasomra szorítom, mielőtt a szívem még kiugrik onnan, és hirtelen fordulok meg, teljesen készen állva arra, hogy leteremtsek egy újabb diákot; ám csalódnom kell, egy felnőtt nő van a folyosó másik végén.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nadia Rosales
Tanár



offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 48
Írta: 2020. április 2. 23:00 | Link

A Szőke

- Dikh tanárnő, ne segítsek? Hadd vigyem má, no' - hirtelen termett mellettem az egyik diák, hirtelen azt sem tudtam róla eldönteni, hogy melyik ház tagja, bár a korát sem sikerült volna besaccolnom. Mindenesetre, nem tűnt ismerősnek, bár ki tudja, lehet, hogy ott ült az óráim egyikén. S mivel mindhárom - igen, a nemlétező is - kezem tele volt, úgy döntöttem, hohgy ha már ennyire ajánlkozik nekem, akkor végül is, hozhatja az egyik térképet.
- Mit is mondtál, hogy hívnak? - kíváncsian pillantottam felé, miután kezébe nyomtam az egyik segédeszközt, s így egy kicsit fellélegezhettem, mert kevesebb súlyt kellett tovább cipelnem.
- Klaudió, deh' odahaza csak Szarka a becenevem - vigyorgott vissza, miközben alaposan szemügyre vette a feltekert rajzot. - Dikh, ennek van súlya - közben rázogatni kezdte, mintha azt várta volna, hogy csörögni fog. Erre egy kicsit furán megemeltem az egyik szemöldököm, s nem voltam biztos benne, hogy a fiatal fiú tudná is, éppen mit tart a kezében. - Ez egy térkép, világtérkép, rajta a legfontosabb városokkal, kiegészítve történelmi évszámokkal. Nem láttál még térképet?
- Hát teccik tudni, nem még, de majdnem olyan, mint a nyanyó szőnyege otthon. Szóval ez akkor nem ér sokat? Deh' mindegy is! Tetszik tudni kérdezni akartam, hogy Ön nem tud-e helyet, ahol rezet vennének, meg hogy mi ennek az árfolyama a muglikná...Dikh egy egér, jájj baszki..öh bocsánat! - hirtelen ugrott meg mellettem a srác, még mielőtt választ adhattam volna az érdekes kérdésre. Fura, eddig itt a kastélyban csak érdekes kérdésekkel találtak meg ezek a fiatalok. Most viszont, a srácnak sikerült úgy megriadnia, hogy míg fél fordulatot tett, kezében a térképpel, azzal úgy vesén kólintott, hogy elveszítve az egyensúlyomat, majd eltaknyoltam a folyosón, s így szanaszét szórtam mindent a kezeim közül. A könyvek, s a másik térkép is nagy csattanással ért véget a kövön.
- Jáh, elnézést , no nem fílek tőlük , csak ez most váratlanu' ért - mondta elnézést kérően, s sietve ugrott, hogy felkapja a holmijaimat a földről, miközben tekintetem megakadt egy ijedt nőn. Ráadásul nem is akárkire hoztuk rá a frászt, hanem a Szőkére. Kínos. Most még csak azt sem tehettem meg, hogy gyorsan hátraarcba fordulok, s elviharzok. Már túl késő volt, meglátott. A fiatal srác meg csak mondta, és mondta, miközben pakolta vissza a holmikat a kezembe.  - Jó-jó, semmi gond, semmi. De kérem, keressen meg a fogadóórámban, ha ez a téma...rézvásárlás?...érdekli. Most még sok teendőm lesz a következő órám előtt - mondtam elnézést kérő mosollyal, majd visszaszerezve a holmimat, tettem néhány lépést közelebb a Szőkéhez.
- Ne haragudj, hogy rád hoztam a frászt. Egy kicsit sok a holmim, a fiatalember meg nem bírja az egereket - mondtam elnézést kérő mosollyal, de mire oldalra pillantottam, hogy a srácra mutassak, neki már hűlt helyét találtuk. - Öhm...mi szerintem még nem ismerjük egymást, most kezdtem egy hete, Nadia Rosales, mugliismeret - halovány mosolyt varázsoltam az arcomra, s mivel rájöttem, hogy még mindig tele a kezem, először a két térképet megpróbáltam a falnak támasztani, segítve jobb térdemmel, s ha sikerült, csak ezt követően nyújtottam kézfogásra a kezem.
Utoljára módosította:Nadia Rosales, 2020. április 2. 23:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 799
Összes hsz: 21489
Írta: 2020. április 3. 00:58 | Link

Nadia

Én egyetlen drága Klaudióm... Ki más hangját hallanám a folyosón, ha nem az övét, ahogy lelkesen nyújtja segítőkészen mancsait a nő irányába, hogy megszabadítsa némi tehertől. Nem feltétlenül a térképekre gondolok, de igen. A frászt ettől még rám hozzák a zajongással, meg is pördülök ijedtemben, de szerencsére legalább Kristóf nem ébred fel. Az kéne nekem még. Összeszűkült szemekkel nézem végig kettejük szerencsétlenkedését a földön, Klaudió szája közben be nem áll, de tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy miről hadovál itt össze-vissza. Valami rézvásárlást hallok meg, de azt is a nő szájából, és mire lepillantok a fiamra, majd vissza fel a kettősre, addigra Klaudiónak már hűlt helye. Meg az egyik könyvnek is, ha jól láttam. Az ismeretlenre pillantva elmosolyodom a bocsánatkérést meghallva, kezeim azonnal mozdulnak a térképek irányába, hogy segítsek nekitámasztani őket a falnak, Kristóf mellé.
- Ugyan, semmiség. Ismerem a fiatalembert, mint a rossz pénzt. Nagyon segítőkész tud lenni, főleg, ha jutalmat is kap utána – bökök a nő jobb füle felé, ami hát… üres. A másikban meg ott himbálózik a karika, és nem kell zseninek lenni, hogy összerakja valaki a kettőt. - Attól tartok egy könyve is eltűnt – szám óvatos mosolyra húzódik, de hiába tekintenék a nő mögé, a könyve se a földön nem lenne, se a fiatalembert nem látnám már meg a folyosón. Ellene igazán nincs mit tenni, mondjuk azt se tudom hogy jár még ide iskolába, na meg kviddicsezni hogyan engedték, de ez már tényleg nem az én dolgom.
- Szentmihályi Izabella, Levita házvezető-helyettes – óvatosan rázom meg a nő kezét, ügyelve a kezében lévő holmira. - Segítsek esetleg? – ajánlom fel a könyvek felé bökve, bár nem tudom merre megy, vagy hogy most szeretne-e megállni itt velem társalogni, esetleg rögtön a segítőkész fiatalember után ered, hogy visszaszerezzen mindent, mégsem hagyhatom szó nélkül, hogy ő itt ácsorog tele kézzel. - Hogy tetszik eddig a kastély? Remélem jó élményed is volt már Klaudión kívül. Nem éppen ő a legjobb fogadóbizottság – nem, Nadia nála sokkal jobb fogadtatásban részesült Zétény személyében, kár, hogy erről nem pletyka által tudtam. Az első gyerek átka, elképesztő, hogy még a legjobb pletykákról sem értesülök, olyan keveset járok a kastélyban. Amikor meg mégis itt vagyok, holmi Klaudiók hozzák rám a frászt, mert egértől való ijedést szimulálnak, csakhogy vihessen a kedvesének ajándékot, Nadia fülének kis közreműködésével.
Utoljára módosította:Szentmihályi L. Izabella, 2020. április 3. 22:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nadia Rosales
Tanár



offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 48
Írta: 2020. április 3. 22:28 | Link

A Szőke, akinek már tudom a nevét   Cheesy

Az utóbbi időben, mintha Demoklész kardja lebegett volna felettem, mindig peches megmozdulásaim voltak. Ha éppen nem a kávéval öntöttem le magam, vagy nem a gyereket hagytam el bevásárlás közben, akkor vagy a festéket öntöttem a nyakamba odahaza a renoválás során, vagy úgy szórtam szanaszét a holmijaimat, mint ahogyan azt néhány perccel korábban tettem.
Jó, az is igaz, hogy ezúttal a fiatal diákúr suhintott oldalba, s ennek köszönhetően hullott minden szanaszét, de ezek az apró dolgok is azt sugallták, hogy valami nagyon nincs rendben az életemmel, s lehet, hogy ez egy büntetés. Büntetés, amiért nem árultam el a gyermekem apjának, hogy van egy lánya. Igen, csak ez lehet. A bűntudat? Nem, kizárt, hogy bűntudatom legyen miatta, hisz ő lépett le! Akkor viszont joga sincs a gyerekhez, meg amúgy sem lehet ráilleszteni az apa cetlit, hisz az apaság nem egyenlő azzal, hogy gyermeket nemzett.
Felocsúdva az esetből, s visszazökkenve a röpke gondolatmenetből, az úriember segítségnyújtását követően már tova is suhant, azonban nem kerülhettem el a Szőke pillantását. Ciki, vagy nem ciki, de ha már szemeztünk egymással, nem tehettem meg azt, hogy lelépjek. Nem azt mondom, hogy nem volt bennem egy kis feszültség a találkozás miatt, de ezt el kellett fojtanom magamban, s valószínűleg a nő úgy sem tudott rólam semmit.
- Oh, köszi! - meglepett, de szinte azonnal segített megszabadulnom a térképektől, ezzel máris levett rólam némi terhet, amiért hálás voltam, s még egy kedves mosolyt is küldtem felé, míg ki nem szúrtam a kosárban alvó csöppséget.
- Nahát, ki ez a kis legény? Nagyon aranyos - leguggolva szemügyre vettem a kicsit, mintha csak azt fürkészném a vonásain, hogy Zé nem-e hazudott. De nem, nem hiszem, mert ez a csöpp nem hasonlított a férfire, ennek ellenére nagyon édes kisbaba volt. Felegyenesedve fordultam újra a nő felé, aki eközben az ifjú tanoncról mesélt, bár elsőre nem igazán értettem a szavait.
- Jutalmat? - össze is ráncoltam a homlokom, de ekkor a szőke utalására magam is a fülemhez kaptam, s úgy tűnt, hogy míg a balon még mindig ott függött az aranykarika, a jobban már csak a hűlt helye maradt.
- Oh...ohh - egymást követően ért a döbbenet, elsőként a fülbevalóm eltűnése, majd azt követően a könyvemé. - Jaj, itt ilyen zsebes diákok vannak?- az arckifejezésem azt hiszem, hogy mindent elárult, hisz elég volt csak rám nézni, látszott az, hogy mennyire megdöbbentett ez az eset. Sok jót hallottam már Bagolykőről, emiatt is adtam be ide a pályázatomat, arra azonban nem készültem fel, hogy itt ugyanúgy kellene óvnom az értékeimet, mintha a muglik közt járnék.
- Áh, nagyon örvendek - a bemutatkozás közben végre kezet rázhattam a szőkével, meg is szorítottam, de csak annyira, ahogyan azt illik, s így volt lehetőségem még inkább szemügyre venni őt. Szóval ő a nő a képről. Zé nagy szerelme. Kedvesnek tűnik, szimpatikus. Fenébe.Magam sem tudom, hogy miért, de azt hiszem, hogy jobban örültem volna, ha egy bunkó ez a csaj, mert akkor legalább lett volna okom őt utálni. Így viszont meg kellett állapítanom magamban, hogy nagyon is rendes, s bár még ha ő is volt az ok, hogy a gyerekem apa nélkül nőtt fel, akkor sem haragudhatok rá.
- Öhm...igen igen, azt hiszem. Nem voltam felkészülve erre, ez most kleptománia, vagy esetleg..?- durva, de lehet, hogy tényleg kifosztottak már a második héten.
- Egyébként, ezt leszámítva tetszik. Nagyon kedvesek a kollégák, segítőkész mindenki és a diákok is nagyon helyesek - el is mosolyodtam, hisz eszembe jutottak azok az érdeklődő arcok az első óráimról. - Bár a kastélyt még nem sikerült teljes egészében feltérképeznem, néha még mindig eltévedek - fűztem hozzá halk nevetéssel.
- Te mit tanítasz, amellett hogy ennyi diákra kell figyelned?-kíváncsiskodtam, miközben lepillantottam újra a kisfiúra. - Jaj, tényleg tündéri ez a gyerek, hogy hívják? - újra felpillantottam, s felmerült bennem annak a gondolata, hogy most talán itt lenne a lehetőségem arra, hogy felhozzam Zétényt, és megérdeklődjem azt, amit tudni szeretnék róla. De mégis, hogyan? Totál hülyének nézne, ajh Merlinem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 799
Összes hsz: 21489
Írta: 2020. április 3. 23:13 | Link

Nadia

- Köszönöm - mosolyodom el a fiam említésére, de Nadia kérdése leguggolásával együtt veszik el az éterben, figyelmem ugyanis most az álmában mocogó kisfiú köti le. Mintha megérezné a nő jelenlétét, megmozgatja kicsit a lábait, aztán Merlinnek hála alszik is tovább. Mi meg ezen túllendülünk, és rátérünk egy valamivel kellemetlenebb témára, de hát nincs mit tenni, mégsem állhatok ott teljesen neutrális arccal azt tettetve, hogy én nem látok semmi változást. Elvégre most még utána is mehetne, talán valamelyik sarkon elcsípheti.
- Nem, nem jellemző - rázom meg a fejem halvány mosollyal az arcomon. - Klaudió... Fogalmazzunk úgy, hogy egy különleges eset. Meglehet, hogy valami esetleg eltűnik, mert egy kiskedvenc elcseni valahonnan, de nem jellemző a diákokra, hogy lopjanak - csak Klaudióra, de hát vele akárhányszor ül le az ember, hogy beszéljen a fejével, állandóan ígérget fűt-fát, megjavul ő, csak hát tudjuk, a testvérei. Persze, tud szerintem az egész tanári kar már mindent, csak épp azt nem tudjuk, mi az a minden.
Nadia. Rosales. Mosolyom megfeszül egy pillanatra, tényleg csak egy röpke tizedmásodpercre, majd vissza is tér abba a kedves kis formájába. Hallottam már ezt a nevet, ráadásul tanár is, nem nehéz az egy meg egy, így Klaudió távoztával. Annyi kérdésem lenne, annyi mindent rázúdíthatnék itt a folyosó közepén, mégsem teszem. Lopva végigmérem, csak amolyan udvarias formában, mintha egész egyszerűen a ruháját nézném, csupa női dolog meg minden. Vajon ő tud rólam? Nem valószínű. Talán jobb is úgy.
- Nagyon szívesen felajánlanék egy gyors körbevezetést, de sajnos nincs elég időm végigjárni az kastélyt - bocsánatkérően vonom meg vállaim, ahogy Kristófra pillantok, na meg ott a Levita is, bár arról kétlem, hogy tudna. Ha meg tényleg most érkezett csak, inkább nem terhelem le olyannal, ami nem is érinti, na meg kinek hiányzik egy lopás után az a nyakába, hogy ja amúgy az egyik körlet mágiája teljesen megbomlott, ki tudja, lehet legközelebb máshol is megtörténik. Senkinek. - Nem tanítok. Utolsó évemet végzem az egyetemen, a kastélyba csak a Levita miatt járok be - meg nagyon szívesen bejövök bármikor nem hivatalos büntetőmunkára fogni Zétényt, senki boldogsága nem fog rajtam múlni. Nosztalgiázzunk csak, miközben felmosatom vele az egész nagytermet. Szerintem ő is élvezné, mert hát ugye nosztalgiázunk. - Kristófnak - Nadia tekintetét követem le a kisfiúra, viszont már nem pillantok vissza fel rá. Elkalandozva figyelem a kis mocorgását, amit a nagy alvás közepette csinál, elképesztő, hogy erre a hangzavarra nem ébred fel, de ha Norbi mellettem a másik oldalára fordul az ágyban, arra egyből elkezd sírni. - A tanáriba tartasz? - eltűnődve fürkészem Kristóf arcát, aztán ahogy észreveszem magam, felpillantok a nő arcára, ismét egy kedves mosollyal.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nadia Rosales
Tanár



offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 48
Írta: 2020. április 3. 23:50 | Link

Üdv Izabella

- Áh, érdekes - egy pillanatra elgondolkodva meredtem magam elé, miközben a szőke még mindig arról a fiúról mesélt, s ami azt illeti, a szavak és a tapasztalat vele kapcsolatban egyre jobban megértette velem a helyzetet.
- Oh, azt hiszem, kezdem érteni. Már alapból furcsa kérdéseket tett fel nekem, azt hittem, hogy csak tréfálkozik - de nem, azt hiszem, Klaudió személyében sikerült egy gyöngyszemre lelnem ebben az intézményben, s bár nem szívesen éltem a megbélyegzés lehetőségével, a mondás, miszerint a vér nem válik vízzé, sok esetben bizonyítható. S bár eszem ágában sem volt neheztelni a kisebbségre, úgy éreztem, hogy egy ilyen eset hosszú távon még bonyodalmakat okozhat a kastélyban. - Ha megszokásból teszi, és aztán visszaszolgáltatja a holmit, az talán csak kellemetlenséget és rossz szájízt von maga után, de ha valóban oka van arra, hogy csenjen, akkor...talán komolyabb gondok is lehetnek a háttérben - jegyeztem meg, miközben aggasztó gondolatok merültek fel bennem. Mikor évekig éltem Mexikóban, nem egy, s nem két utcagyereket láttam, akik lopásból tartották fenn magukat, mert a szüleik nem voltak képesek arra, hogy ellássák őket. S ez elkeserítő, de vajon mi a helyzet ezzel a fiúval?
A bemutatkozás könnyűnek tűnt, szinte gördülékenyen ment, mégis ott volt az a pillanatnyi feszültség, amit érzékelni lehetett a levegőben. De miért is nem mondta, hogy ez a nő ennyire rendes? Ha tudom, én magam szóltam volna rá, hogy ne legyen hülye, s ha szereti, akkor harcoljon érte. Még akkor is, ha..
- Ugyan, semmi gond, megértelek és amúgy sem terheltelek volna ilyen kéréssel. A diákok meg sokszor szívesen ajánlkoznak, ha cserébe mesélek nekik néhány izgalmas történetet a muglikról - nevettem el magam, s egy kicsit talán csökkent bennem a feszültség, bár az is lehet, hogy mindez csak a pillanatnak szólt.
- Ó értelek, akkor úgymond kétlaki életet élsz - ha tovább szerettem volna fecsegni, megkérdezhettem volna azt, hogy milyen szakon tanul, és amúgy meg hol élnek a kis gyerkőccel, de míg ő a kérdésemre válaszolt, az idő alatt már az zakatolt a fejemben, hogy milyen módon kérdezhetnék rá nála Zétényre. Egyáltalán hogyan is lehetne egy ilyen szituációt megfelelően kezelni? Amilyen gyorsan elillant a feszültség, úgy egy pillanat alatt ismét visszareppent belém, s nem hagyott nyugodni.
- Kristóf, jól cseng - tehát nem Zétény, pipa. Akkor ebben még sem hazudott, s nem övé a gyerek. Ám ez még mindig nem hozott könnyedséget a lelkemben, továbbra is csak kavarogtak bennem a kérdések, melyeket fel akartam tenni ennek a nőnek.  
- Öhm, igen, oda - bólintottam egy halovány mosollyal, de pillantásomból nem tudtam eltörölni a kétségek lángjait, s ha Izabella jó emberismerő volt, akkor talán érezte a bennem rejlő feszültséget.
- Amúgy...ezzel sem akarlak terhelni, de ha esetleg lenne egy kis időd arra, és segítenél megtalálni ezt a fiút, aki az előbb...elcsente a könyvemet, azt megköszönném - nem, mintha olyan nagy érték lett volna az a könyv, vagy az a karikafülbevaló, de nem akartam ennyiben hagyni ezt a dolgot, s mivel úgy tűnt, hogy ő jobban ismeri ezt a diákot, úgy gondoltam, hogy ő talán könnyebben megbeszéli majd vele a problémát.
Közben felmarkoltam a térképeket a fal mellől, ügyelve arra, hogy ne zörögjek, s kérdően pillantottam Izára, majd ha úgy döntött, hogy segít, akkor lassú léptekkel megindultam mellette, miközben feszülten fürkésztem a folyosót.
- Egyébként...ismerősnek tűntél, de először nem tudtam hová tenni, aztán...bár lehet, hogy én tévedek, de mintha már láttam volna rólad egy képet. Farkas Zétényt nem ismered véletlenül? - oh, már hogyne ismerné, tudom jól, csak hát, még se mondhattam ezt. Hirtelen dobtam be a kérdést, s azt hiszem, egy kicsit meggondolatlanul is ,de már mindegy volt. Mindenesetre, most a szívem ezerrel vert, s nagyon tartottam ettől a beszélgetéstől. Ó, hogy miért nem tudsz a szádra lakatot tenni Nadia?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 799
Összes hsz: 21489
Írta: 2020. április 4. 00:24 | Link

Nadia

- Lehet megszokás, lehet egy idő után megkerülnek a holmik, ebbe már igazán nem szoktam beleavatkozni. Nekem szerencsére még nem tűnt el semmim, pedig már több, mint tíz éve vagyok ebben a kastélyban - na jó, most iszonyatosan öregnek érzem magam. Amikor tizennégy évesen bekerültem ebbe az iskolába, álmomban sem gondoltam volna, hogy mennyi minden fog velem történni. Nagyon hosszú ideig féltem emberek közé menni, egy beszélgetés kezdeményezéséről nem is beszélve, most meg úgy társalgok itt Nadiával, mintha ezer éve ismernénk egymást. Hiába, változik az ember, na meg változtatja a környezete, nekem meg ha akartam, ha nem, elég gazdag volt. Tele rellonossal, ők meg aztán rendesen hatással vannak az emberre. Lásd, Zétény. Lásd, mindkettőnkre.
- Fogalmazhatunk úgy is, igen. Ingázok az egyetem, az iskola, meg az otthonom között, ráadásul itt van most Ő is - fejemmel a hordozó felé bökök, picit megvonom a vállam, diákkoromban is állandóan túlvállaltam magam, most miért ne tenném. Tekintetem Nadián tartom, zöldjeim kedvesen csillognak, pedig van valami a nőben, amit nem tudok hova tenni. Meg nem tudom mondani, hogy mi az, még csak köztünk lévő feszültségnek sem nevezhetném, egész egyszerűen ráfoghatom az évkezdésre és az azzal járó idegességre, vagy akár Klaudió is megzavarhatta ennyire. Fogalmam sincs, melyik igaz most.
- Persze, nagyon szívesen segítek - biccentek a kérésre, továbbra is mosolyogva. A tizennégy éves énem már rég kaparná a falat, ha meglátná mit mosolygok itt össze ennek az idegen nőnek, hiába hallottam róla már többet is, mint szerettem volna. Köszi Zétény. A szerelmi életéről csak bizonyos mértékig akarok tudni, azért nálam vannak határok, ha már nála nincsenek is. Nadia eközben összeszedi a térképeit, amiket segítek elrendezni a kezeiben, de csak pár lépést haladok vele, a portréig jutok, egyrészt a Levitát kell ellenőriznem, másrészt... Zétény. A mosoly először ráfagy, majd lassan eltűnik arcomról, és hiába sütöm le szemeim, majd hajtom lejjebb a fejem, hogy a hasam előtt összefont ujjaimra pillantsak, arcomba hulló hajam már korántsem takar annyit, mint szeretném. Kellett nekem levágni.
- Aligha van olyan ember, aki ne ismerné Farkas Zétényt, vagy legalább ne hallott volna - kimért mosollyal válaszolok, tekintetem lassan siklik vissza a nő arcára. Látni akarom a reakcióját, szája rángását, arca minden egyes rezzenését. Ismerősnek tűntél. - A képről csak erre lehet következtetni, nem igaz? Találkozol egy jóképű, fiatal férfival, aki a kedvességed úgy hálálja meg, hogy egy másik nőről őrizget emlékeket - hangom kedvesen csendül, zöldjeim mégis különös élénkséggel csillannak. Gyere Nadia, táncolj velem. Kíváncsi vagyok arra a spanyol véredre. Mennyire érdekel a történetem Zéténnyel?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nadia Rosales
Tanár



offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 48
Írta: 2020. április 4. 22:47 | Link

Iza

Eltelt öt év, s ebben az öt évben számtalanszor elképzeltem már azt, hogy mi lenne, ha viszont látnám Zétényt, akkor vajon mit is mondhatnék neki. Sokszor lejátszódott a gondolataimban az a szituáció, amikor tudomást szerez a gyermekéről, majd vitázunk, a fejemhez vág dolgokat, én meg az övéhez. Arra azonban álmomban sem mertem gondolni, hogy egy napon majd a fotón szereplő Szőke lesz az, akivel majd könnyedén eldiskurálok a gyermekéről, vagy épp arról, hogy hol tanul, s mit csinál. Bizarr? Teljes mértékben. De ki gondolta volna azt, hogy Bagolykőn majd ők jönnek szembe velem a folyosón? Zétény és a Szőke.
A férfinek szerencséje volt talán, hogy most ebben a szent percben nem lebzselt a környéken, mert akkor nem biztos, hogy indulatok nélkül diskurálnék. Bár az is igaz, hogy a haragos szavak akkor sem a nőnek szólnának, hanem sokkal inkább neki. Izabella egyáltalán nem tűnt olyannak, aki akár csak egy rossz szót is megérdemelne, sőt. Barátságos kisugárzása, kedvessége alapjáraton véve szimpatikus volt, s ha nem tudtam volna, hogy ő az a nő, akkor talán még azt is el tudtam volna képzelni, hogy barátnők legyünk, s tanítás után beüljünk egy kávéra. Így viszont, továbbra is különféle gondolatok kavarogtak bennem, jó lett volna tudni, hogy neki mennyi szerepe volt a férfi eltűnésében, s hogy egyáltalán ő tudott-e valamit a férfi zavaros életéről.
- Köszönöm, ismerve magamat, nem biztos, hogy nyugodtan tudnám kezelni a helyzetet - gyenge mosoly futott az arcomra, miközben még visszautaltam Klaudióra, ekkor azonban már nagy késztetést éreztem arra, hogy feltegyem neki a kérdést. Nem lehet Nadia, ne legyél ostoba, nem lehet! Eszesebbik énem odabent tombolt, s igyekezett megdorgálni azt a kíváncsi másikat, de nem ért el túl nagy sikert. Miután megindultunk a folyosón, elveszítettem a kontrollt önmagam felett, s ahelyett, hogy továbbra is a tolvaj srácot dobtam volna be mentőövként, ehelyett kicsúszott a számon a kérdés. A kérdés, melynek talán nem szabadott volna elhangzania, legalábbis nem itt és nem most. De már késő volt, láttam arcvonásain, ahogy eltűnt a mosoly az arcáról, mintha kellemetlenül érezte volna magát a kérdésem hallatán. Gyerünk Szőke, válaszolj nekem.
Addig, míg meg nem szólalt, azt hittem, hogy a következő percekben majd gazdagabb leszek egy történettel, s talán a nő minden egyéb faggatás nélkül fecsegésbe kezd, s elmeséli nekem Zétény titkát. Ehelyett azonban olyan válasszal illetett, amitől ott helyben megtorpantam, s földbe gyökereztek a lábaim. Tudta. Tudott rólam.
Íriszeim mélyen fúródtak a nő tekintetébe, éreztem, amint végigszánt minden porcikámon az idegesség. Fuss, menekülj. Egy részem ezt kántálta, másik felem azonban arra ösztökélt, hogy maradjak, s megtudjam az igazságot. S bár nem voltam felkészülve a Szőke ilyes fajta válaszára, már nem mosolyoghattam csak úgy, mint egy ismeretlen. Már nem tehettem úgy, mint egy kolléga a sok közül. - Tudsz rólam, igaz? - némi zavar érződhetett a hangomból, miközben feltettem a kérdést, azt is láthatta rajtam, hogy kellemetlenül éreztem magam. Zavaromban a blúzom gallérját kezdtem el babrálni, miközben egy halk sóhajt préseltem ki az ajkaimon.
- Ez kínos, sajnálom, nem akartalak így letámadni a folyosó közepén...csak - Merlinem, most segíts ki, ilyenkor mégis mit lehetne mondani?
- Csak annyi mindent mondott, hogy teljes zavart hagyott a fejemben, én meg csak próbálom kibogozni, de nem megy. Nem jövök rá, és...nem téged kellene ezzel untatnom, sajnálom - megzavarodtam, s mintha soha életemben nem lett volna bennem tüzes vér, úgy éreztem, hogy meg kell futamodnom. Már majd, hogy sarkon fordultam, szívem ütemesen dübörgött bordáim közt a zaklatottságtól. Menni, vagy nem menni. Menni, futni, menekülni. Nem, nem, maradj.
- Miattad jött ide vissza? - mégis csak rákérdeztem, mert nem hagyott nyugodni a gondolat. Tudnom kellett, hogy mi volt az igazság, s mi volt mindaz, amivel csak fekete felleget borított az elmémre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 [7] 8 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet