A Keleti szárny első emeletén, jól elrejtve az idegenek szeme elől, a folyosó jobb oldalán hatalmas festmény található, amely egy szfinxet ábrázol. Fölötte a felirat: Veritas, Scientia, Sapientia. Csak a beavatottak tudják: a festmény takarja a Levitába vezető bejáratot. A szfinx pedig csak akkor enged be a kék ház klubhelyiségébe, ha rejtvényét helyesen megfejted.
Mindenki mással is hajlandó elbeszélgetni a varázslatos lény a maga tűnődő, éteri módján, de ha információkat akarsz kicsikarni belőle, jobb, ha még néhány legendás lények gondozása órát meglátogatsz, különben nem vetemednél erre.

Vajon feltűnt már bárkinek is, miért alszanak olykor éjjelente ezen a folyosón meggyötört levitás gólyák...?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=783794#post783794][b]Ivanich R. Benett - 2019.12.16. 03:13[/b][/url]

Napról napra kevésbé félek a szfinx rejtvényétől. Először tartottam attól, hogy kinn maradok éjszakára, de ha nagyon nehéz feladványa is van, általában mindig jön valaki, akivel összedugva a fejünket megszüljük a megoldást, és ilyenkor még jól is esik, hogy van kivel beszélgetnem.
Az órák után vidáman slattyogok a körletünk bejárata felé, hogy végre lepakoljam a tankönyveimet és elmehessek enni a nagyterembe. A folyosón azonban egy furcsa figurát pillantok meg. Nem vagyok itt olyan régóta, nem ismerhetek mindenkit. Szent meggyőződésem, hogy a rellonosok felét például még nem is láttam, annyira elbújtak az alagsorban. A srác elég feltűnő jelenség, hogy mit ne mondjak. Az öltözködése, no meg amiket varratott magára... Biztosan nem én vagyok az első, aki ma megbámulja. Aztán a piercingek és fültágítók! Az első gondolatom, hogy a gyereket mégis hogy engedhetik így az iskolában közlekedni, s már el is kezdem darálni magamban a házirendet, az öltözékre vonatkozó passzust keresve.
De mielőtt tovább folytatnám... Ha még nem szekálták szét a külseje miatt, akkor biztosan veszélyes. Ezért állhat a szabályok felett. El is akadok a szöveg felidézésében, mikor meglátom a kezében a lejátszóját. Basszus, hónapok óta nem láttam varázstalan eszközt, még szép, hogy felcsillan rá a szemem. A kastélyban csak a megbűvölt gramofonokon élvezhetem a zenéket. Hallottam persze, hogy rúnázással használható néhány kütyü, de nem sok diák rohangál itt ilyenekkel. Nem divat, de nem is olcsó mulatság.
Így cövekelek a falnak támaszkodva, elfeledkezve arról, hogy mióta is nézem. És hogy ez egy idő után látványos tud lenni, az egészen nyilvánvaló. Lefagyok, ahogy hirtelen rám néz, és csak nagyokat pislogok rá bamba arccal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=784043#post784043][b]Ivanich R. Benett - 2019.12.17. 15:33[/b][/url]

Túlságosan is feltűnően bámészkodom, amiért súlyos árat kell fizessek. Hirtelen pillantásától földbe gyökerezik a lábam. Most mi legyen? Nem szeretnék elhaladni mellette ezek után. A körletem felé viszont kénytelen lennék mégiscsak arra menni. A fiú ráérősen megindul felém, tetoválásai egyre inkább kivehetőek lesznek számomra, ahogy az is nyilvánvalóvá válik rövidesen, hogy jóval magasabb nálam. Mit is vártam, nem vagyunk egy évfolyam. Ez az edzettségében is látszik, szóval amúgy minden szempontból alulmaradnék egy esetleges konfliktusban. Igen, ahogy hallom, a hangját se fél használni.
Durva kérdésére lesütöm a szemeimet, majd bűnbánóan megrázom a fejem. Már olyan közel van, hogy rá se merek nézni - pedig nagy a kísértés! -, ezért a folyosó különböző pontjaira helyezem a tekintetem.
- Nem, én nem... - tiltakozom a kijelentéseire, majd eggyel hátralépek, hogy a köztünk lévő távolság ne legyen olyan feszélyező. - Én nem is poénkodtam! Ne haragudj, hogy rád néztem - erősködöm neki, hátha ezzel menthetem a menthetőt. Na jó, ez az utolsó mondat egy kicsit félreérthető. Most nagyon vigyáznom kell, hogy ne öntsek olajat a tűzre. A kínos csend ellen azt hiszem, a kommunikáció lenne a legjobb megoldás, még mielőtt tettlegességig fajulnának a dolgok, amit nyilvánvalóan nem szeretnék. Azon kezdem el magam törni tehát, hogy valami frappánssal terelni tudjam a témát, és akkor hátha az indulatai is csillapodhatnak. A képzeletbeli villanykörte azon nyomban égni kezd a fejem felett.
- Nos, én csak... csak... csak izé. Azt néztem, hogy mivel hallgatsz zenét. Jó újra mugli technológiát látni a kastélyban - hebegem, és még egy kínos mosolyt is erőltetek az arcomra. Klassz lenne egy ilyen nekem is, egész nap nyomnám a zenéket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=784987#post784987][b]Ivanich R. Benett - 2019.12.22. 19:55[/b][/url]

Oldalra billentett fejjel vonom fel a szemöldökömet, amikor nem egészen értem, hogy miért hagy fel hirtelen az agresszivitással. Összezavarodik és leesik neki, hogy ártatlan vagyok. Siker! Ezek szerint jól érvelek, és igenis nagy ereje tud lenni a szavaknak. Viszont mi lett volna, ha nem így reagálok, és mondjuk provokatívan nekiállok vele kötekedni? Vagy esetleg eleve azért kezdtem volna el bámulni őt, hogy összeugorjunk? Nem tudom, hogy azok a karok egy erősebb ellenfél esetében is képesek lennének-e megvédeni a srácot, ha valaki esetleg másképp reagálna a viselkedésére.
Sajnálóan nézem őt végig, ahogy a tenyereibe temeti az arcát, én pedig kezdem magam nagyon kellemetlenül érezni. Olyan furcsa, mégis az igazságérzetemnek tetsző, hogy a végén még ő kér bocsánatot tőlem, mielőtt bármi rosszat is csinált volna. Na jó, a káromkodásai elég durvák voltak, ritkán mondanak nekem ilyen cifrát az iskolában.
Igazából egy kicsit ez a védekezési mechanizmusa is megijeszt, amit emleget. Remélem nem valami pszichopata a fiú, akinek a hullámzó hangulatától a jövőben tartanom kell. Nem világos előttem, hogy miért alakulhatott ki ez nála, de ellentmond annak, hogy cserébe még feltűnőbben nézzen ki. Azután kezdődhetett volna, hogy így kipingálta magát?
- Öhm, nézd, nem haragszom. Felejtsük el ezt az egészet, és... nem tudom - vonok vállat, szám szélén halvány mosollyal. - Azért meg nem értem, miért lepődsz meg, hogy rád néznek. Nem sok diák van, aki ÍGY néz ki - harapom el el a mondat végét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=785139#post785139][b]Ivanich R. Benett - 2019.12.23. 12:32[/b][/url]

- Nyugi, láttam már rosszabbat - veregetem vállba a vallomása után. Hangom vigasztalóan cseng, ahogy felidézem kobakomban a felső tagozat szörnyűségeit, amit olykor újból átélek a rellonosok zaklatása által. Az, hogy rám kiabál és megindul felém, miközben elhord körülbelül mindennek, nem is igazán tekinthető támadásnak szerintem. Egy hajszál híján múlt, hogy ne legyen belőle tettlegesség, de előbb vagy utóbb tényleg eljutok odáig, hogy az ilyenek már leperegjenek rólam. Mindenesetre a fiú kiabálását nehezen fogom elfelejteni... Nem szeretem, ha indulatosan szólnak hozzám.
- Megbocsátok - ha ezt akarja hallani, hát tessék. Arcom komótosan húzódik széles mosolyra, és amilyen ártatlanul néz rám, úgy halványodik bennem az előbbi támadó tekintete. Tartok még tőle valamennyire, de már sokkal kevésbé tűnik ijesztőnek a külseje. Talán csak kezdem megszokni.
Testsúlyomat egyik lábamról a másikra áthelyezve billegek. Hallgatok, mert most annak van itt az ideje. Barátságos szemeim arról árulkodnak, hogy nyugodtan megoszthatja velem a gondolatait, hiszen sokszor az a legjobb, ha kibeszéljük magunkból azokat a dolgokat, amik nyomják a lelkünket. Nem merek közbevágni, csak olykor bólintani egy aprót. Próbálom megérteni a srácot, még ha ez nehéz is az eltérő stílusunk miatt. Viszont amit mond, az nagyon is érthető, de csak a sztereotípiákat erősíti bennem.
- Nem megvetően néztem rád, csak furcsán. Mert nem nézel ki hétköznapinak. Ráadásul mugli eszközzel mászkálsz egy varázslósuli folyosóján - javítom ki, megmagyarázva a viselkedésemet. Mégis mit várt, úgy őszintén? - Sajnálom, hogy piszkálnak. De az emberek ilyenek, nem tudsz mit csinálni, bárhogy nézel ki, nem úszod meg teljesen. Én is szívtam vele egy csomót. Néha még most is - sütöm le a szemeimet újból, de talán sikerül lelket öntenem belé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=788229#post788229][b]Ivanich R. Benett - 2020.01.08. 02:13[/b][/url]

Ennyi sikerélmény azért bőven rám fér a szóbeli inzultusok közepette, amiket hetente vagyok kénytelen elszenvedni valamilyen formában. Sovány vigasz, hogy az ezelőtti évek sokkal szörnyűbbek voltak. Egyszer muszáj lesz kezdenem valamit magammal, némi határozottsággal sokkal többre mennék szerintem, minthogy némán tűrjem a különféle támadásokat abban bízva, hogy egyszer csak megunják és továbbállnak. Valami hasonló volt a szándékom azzal, hogy magyarázkodni kezdek, és bár nem valószínű, hogy érdemben védekeztem volna a készülő fizikai támadása elől, ezúttal a szerencse engem is megsegített valamilyen formában. Ne várja, hogy a legjobb barátommá fogadom, főleg ezek után, és nem ilyen hamar tenném amúgy se, de mintha még szimpatikus is lenne a személyisége. A külseje nem, az még mindig ijesztő, maximum nem szabad hangoztatnom előtte, ahogy rájövök, hogy érzékeny pont számára. Nos, engem is tudnak kritizálni, méghozzá elég jól, ha úgy adódik alkalom, szóval ne mondjak inkább semmit, igaz?
- Hogy mit? - ugrik ráncba a szemöldököm a kérdésétől, de amilyen esetlenül néz rám, valahogy nem tudom azt feltételezni, hogy hátsó szándékai lennének. Ha meg akart volna ütni, már megtette volna, itt nem hiszem, hogy trükk van a dologban. - Na jó, gyere, de inkább csak tényleg felejtsük el az egészet - erősítem meg ismét a véleményem, majd hagyom, hogy adjon egy amolyan baráti ölelést, ha tényleg komolyan gondolja.
Sajnálom őt, hogy a stílusa miatt ilyen kis számkivetett lehet a suliban, pedig rendesnek tűnik az eddigiek alapján. Meglepődök, hogy nem engedi el a füle mellett a megjegyzésem, hanem nagyon is tudja, hogy mi áll mögötte. Talán pontosan azokon ment keresztül, amiken én. Viszont, az azért fura lenne, ha most egy nagyobb levegővétel után kitárulkoznék egy ismeretlennek.
- Köszi tényleg, de mostanra már jó a helyzet. Csak a szokásos iskolai szekálások, tudod... Egyik se volt annyira durva szerencsére - korábban sem regéltem erről senkinek, féltem a következményektől, meg hogy árulkodósnak tartanának a többiek. - Inkább mutasd, hogy milyen kütyüd van. Sokféle zenét hallgatsz? - teszem fel a kérdést, ahogy az eszköz után kezdek leskelődni, ami korábban felkeltette a figyelmem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=789491#post789491][b]Ivanich R. Benett - 2020.01.17. 02:05[/b][/url]

Az ölelést nem aprózza el, valósággal kiszorítja belőlem a szuszt. Nem is emlékszem, mikor préseltek így össze utoljára, szerencsére a családban nem divat a túlzó szeretet, mert azt a kamaszkorral már nehezen viseltem volna. Lehet, hogy valamikor az volt, de a négy testvéremmel előrehaladva az időben, mire rám került a sor, valahogy kikopott a mindennapokból. Lakásunk inkább hasonlított egy lelakott hangyabolyhoz, amiben mindennek megvolt a maga katonás rendje, és minden ott élő pontosan tudta, hogy mikor milyen feladatokat kell ellátnia. A házimunkát én például egész jól megúsztam, legfeljebb ha erőszakkal sózták rám. Anyám szemében berögzültem a legkisebbnek, akire vigyázni kell. Törékeny is maradtam.
Még épp időben ereszt, amikor nem kezdenék el gyanakodni, még ha magamnak se vallanám be, hogy mi járhat a fejében. Szeretetéhség, az tuti. Ráfért a srácra, hogy ezt végre kiadja magából. Inkább öleljenek, mint verjenek, az úgyis a ritkább sajnos. Kifejezetten örülök a változatosságnak.
- Igazad van - bólogatok átszellemülten. - De hát mit tudunk tenni? Csak túléljük valahogy ezt az időszakot, mostanában már egész jól elvegetálok - rázódom fel az eltökéltségből, és az ilyenkor szokásos felfogásommal ringatom magam. Felesleges most marcangolnom magam azért, amilyen vagyok, teszem azt eleget a rosszabb napjaimon, amikor órákat forgolódom az ágyban, és csak az olvasás zökkent ki egy kicsit az önhibáztatás-önsajnálat kombójából. Megértően pislogok rá, igaz váratlanul ért, hogy ennyire felzaklatja a téma. Erősen érintett lehet ő is a maga módján, azt már látom. Előttem ne érezze magát kellemetlenül emiatt.
- Belenézhetek? - kérdezem, alig várva, hogy a kezemben foghassam és egy kicsit nyomkodhassam. Mintha valami függő lennék, aki most jut cucchoz hosszú idő után. - Lanát én is hallgatok, a másik nem ismerős - árulom el neki, miközben le se veszem a szemem a kütyüről.
- Beni vagyok - mondom mellékesen anélkül, hogy kezet nyújtanék. - Hol szereztél be egy ilyet? Én is gondolkodom rajta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=790237#post790237][b]Ivanich R. Benett - 2020.01.23. 01:07[/b][/url]

Nem tűnik fel, ahogy végigmér magának, engem most a zsebeiben lapuló készüléke izgat. Rossz vége lenne, ha másfelé is bámészkodnék. Az előbb akart nekem ugrani amiatt, hogy vetettem némi kíváncsi pillantást a tetoválásaira. Megvető lettem volna? Talán egy kicsit. Mert még egy szót se beszéltem vele, de elkönyveltem rosszfiúnak. Mindenki ezt tette volna, aki szintén átélt már bántalmazást. Kapóra jött, hogy volt valami a kezében, ami mellesleg ugyanúgy felkeltette az érdeklődésem. Így bár nem terveztem összeakadni vele, most mellette állva engedélyt ad arra, hogy belenézhessek a zenéibe. Bevallom, fordított esetben beszari lettem volna átengedni valakinek a cuccomat, pláne megmutatni másnak, hogy miket hallgatok. Imádtam fülhallgatóval elvonulni valahova, és csak rajzolgatni egy papírra, vagy figyelni az embereket valahol. Ezeknek az időknek vége van egy időre, amíg benn tanulok. A rúnázott eszközökről amellett, hogy nem sok jót hallottam eddig, még drágának is találom őket. A kis apróság viszont emlékeztet a régi korszakra.
Óvatosan veszem izgatottan remegő kezembe. Feloldom a képernyőzárat, elidőzve a háttérképen, majd a galéria ikonján. Hát, erre inkább nem nyomnék rá, ki tudja mit találok benne. Helyette a hangjegyet leütve betölt a zenelistája. Magamban olvasom a neveket, görgetve az előadók között, közben pedig fülelek a fiúra, aki durván tolja a szlenget, ekkora muglival még a kastélyon kívül se nagyon találkoztam. Petya még hasonló, de ő inkább egy kocka.
- Biztos nem a névhasonlóság miatt rajongasz érte? - kacsintok rá cinkosan. - Majd egyszer rákeresek a számaira, felírom. Itt nem tudok normálisan belehallgatni - a zenéhez nálam amúgy is csend és nyugalom kell. Néhány szám ismerős, míg a többi semmit se mond. Úgy tűnik, az ízlésünk nem illeszkedik tökéletesen.
- És nem volt túl drága? Mennyire működik itt jól? - faggatom tovább a részletekről, már csak azt kéne megtudnom, hogy hol végeznek ilyet a közelben. - Áh, minden otthon van. Gép, teló. Ide nem hoztam semmit. Pedig néha nagyon hiányoznak. Talán laptopot is hoztál? - döntöm oldalra a fejem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=790974#post790974][b]Ivanich R. Benett - 2020.01.29. 00:48[/b][/url]

Lehet, hogy hónapok óta nem használtam telefont, de másodpercek alatt visszarázódom. Meglep, hogy nincs rajta kód, holott egy ujjlenyomat-leolvasó, vagy arcfelismerő ma már alap szokott lenni. Talán abban bízik, hogy egy aranyvérű hozzá se merne érni egy ilyen készülékhez, annyira idegen és veszélyesnek tűnő a számára. Noha azt hallottam, hogy egyre többen nyitnak a technológiai újítások felé, és állítólag a faluban is számos házban található meg a televízió, vagy számítógép. Úgy tűnik nem sajnálják rá a pénzt, ha szeretnének képben lenni a hírekkel, vagy a munkájukhoz anyagot keresni különféle forrásokból. Szerintem tök jó, hogy létezik ez az aranyközépút, ami szerint mindkét oldalnak hasznos, ha tanulnak a másiktól és nyitnak feléjük. Remélem, hogy egyszer például Karola szülei is rá fognak jönni arra, hogy nem kell úgy tiltaniuk a lányukat a mugli születésűektől, és az én apám is elfogadja egyszer, hogy kvibliként is alkalmazkodhat a varázsvilághoz.
A hátteréből vallásosságra asszociálok. Valahogy azzal kapcsolom össze a napsugaraktól megvilágított felhőket. Vagy csak szabadságot, letisztultságot jelent. Álmodozás, nyugalom, valami hasonló. Meglep, mert az igazat megvallva elvontabb képre számítottam, legalább egy együttes lemezborítójára. Hümmögök egyet, majd megyek tovább. A fényképeivel se akarom kínos helyzetbe hozni. Nem az a fajta vagyok, aki visszaél mások bizalmával. A zenéi érdekelnek.
- Ugye nincs semmilyen kínos fotó a galériádban? - kuncogom el magam mégis, amikor már nem bírom tovább megállni, hogy ne tegyem fel ezt a kérdést. Közvetlensége elég bátorságot adott ahhoz, hogy kicsit jobban megnyíljak előtte. Kíváncsian nézem az arcát, hogy lássam mit reagál, aztán tovább görgetem a számok végtelennek tűnő listáját. Mert alaposan feltankolt a félévre. Van itt minden, ahogy utal is rá. - Érdekesek lehetnek azok is. Emo korszak? - kissé megrökönyödöm a kifejezésen, még ha ki is nézem a külsejéből, hogy volt ilyen korszaka. Mégis azt hittem, jóval az idősebb generációnak volt ilyenje, én személy szerint nem is nagyon találkoztam még velük soha. Kihaltak vajon?
Elhülyéskedek vele a névegyezőséggel kapcsolatban, de aztán sokkal jobban kezd el érdekelni egy ilyen kütyü beszerzése, fenntartása, és minden ehhez hasonló.
- Akkor azért nem olcsó mulatság - húzom el a szám. - Igaz, de jobban szerettem volna a varázsvilágra koncentrálni. A zene mondjuk eléggé hiányzik - pillantok rá vágyakozóan, aztán felcsillan a szemem a felajánlásán.
- Igazán? Szuper lenne! Mondjuk ahhoz előbb valahogy rá kéne rakni a saját zenéimet... Amúgy hol lehet egy ilyet beszerezni? - nyújtom át neki hálásan a telefont, miután nagyjából végignéztem futólag a számokat, aztán amikor már azt hiszem, hogy nem tudja tovább fokozni az izgatottságom, mégis rátesz egy lapáttal.
- Filmet?! Persze, mit? Benne vagyok! - lelkesedek, ahogy körbenézek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=793296#post793296][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.12. 02:06[/b][/url]

Ugyanannyira lefagynék, mint ő, ha valaki egy gombnyomásra lenne a képgalériámtól. Megpróbálom felidézni hirtelen, hogy az otthon hagyott és gondosan jelszóval védett készülékemben mit találna az, akinek valahogy sikerülne hozzáférnie egy tizenöt éves srác magánéletéhez. Hát, nem azt, amire a piszkos fantáziájúak gondolnának. Valahogy sosem voltam elégedett a testemmel, és nem hiszem, hogy csak azért, mert egészen fiatal korom óta megtaláltak a vékony és gyenge alkatommal. Ha fotózgatni is kezdtem magam, azt sosem úgy, ahogy a híres sztárok teszik a tükör előtt állva, vagy a mai véleményvezérek, akikbe lépten-nyomon belebotlik az ember a közösségi médiában. Én inkább a vicces portrékat szeretem, illetve a kicsit művész jellegűeket, amiken úgy pózolhatok, mintha menő arc lennék, vagy legalább valami titokzatos személyiséggel megáldott egyén, holott a valóság nagyon távol áll ezektől az ideáloktól. Inkább a mindennapokat fényképezem le, vagy ha valami fontos érdekes dolgot látok, na meg a kirándulások, ünnepek és természet- illetve városképek ragadnak magukkal. Tisztára mint valami hobbifotós, akinek nem volt pénze rendes gépre. És az igazság valahol ebben van. Mondjuk rajzolni és írni még mindig jobban szeretek, de klassz ez a fotózás is. Főleg, hogy a varázsvilágban mozognak a képek! Mint én a csokibékámon, amit jutalmul kaptam a babaház után. Ott őrzöm a szekrényem fiókjában.
Kijelentésére először nem is tudom, hogyan reagáljak. Elhiggyem-e, hogy igazat mond, vagy tényleg csak hülyéskedik. A beállásai megnevettetnek, vagy csak a kínos szituáció maga, amibe sodródtam. Pimaszul megcsóválom a fejem, aztán nyelvet öltök rá.
- Hiszem, ha látom - rántom meg vállamat flegmán, esélyt adva magamnak arra, hogy a saját szememmel is meggyőződhessek. Ki tudja, azért benne van a pakliban, hogy őriz valami kínosat magáról, mondjuk nem biztos, hogy én azt látni akarom, de mégis belül kíváncsivá tett, magam sem tudom miért. Inkább csak viccelődöm vele, a magam kis félénk és visszahúzódó hangsúlyával, ami valahogy ijesztővé is tesz.
- Na, ez legalább megnyugtató - könnyebbülök meg, amikor megtudom, hogy nem volt az a szélsőséges fajta. Aranyos belegondolni, hogy ezzel tartozhatott valahova, és hogy engem is bármikor beránthatott volna egy ilyen hullám, viszont megmaradtam a néma nyominak. - Igazad van. Rendben, azt megköszönném! És persze... majd meghálálom egy csokival, vagy valami - vakarom meg a fejem zavartan, miközben a kezére pillantok.
- Nekem mindegy, amit te akarsz. Tiéd a teló - tárom szét a karjaimat. - Amúgy a fantasy jöhet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=795355#post795355][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.22. 22:03[/b][/url]

- Valami olyasmi... - mosolygok vissza rá, de a nagy lehetőséget, hogy nyaggatni kezdjem a képei iránt, valahogy kihagyom. Abszolút semmi közöm a magánéletéhez, maximum olyan szempontból érdekelne, hogy van-e a testének olyan pontján is tetoválás varrva, amit a ruhája miatt esetleg nem láthatok. De meglehetősen abszurd helyzet lenne, ha egy alapvetően varázslósuliban, tehát az elektromosság elől is valamilyen szinten blokkolt helyen állnánk neki nézegetni egy számomra frissen megismert, így tulajdonképpen még idegennek mondható srác diszkrét tartalmait. Hiába vagyok kíváncsi természet, ha ott olyan fotók vannak, amik láttán nem alszom többé nyugodtan, akkor bőven megéri távol maradnom a személyes zónájától. Amekkora érdeklődés eddig is mutatkozott bennem, az másmilyen módon, de utat tudott törni belőlem.
Próbálgatok játékosan nevetni vele, utánozva az ő piszkos mosolyát, ahogy a többi srác szokott hülyülni a másikkal. Ezzel legalább a feszültséget, ha van is, de oldani tudom kettőnk között, de legfőképpen saját magamban. Aztán persze zsebre vágom a kezem, amint visszaadtam a kütyüt.
- Az megvan neked? - csillan fel a szemem. Valóban vicces lenne, már ha rajta van a gépén. Letölteni nem tudom, hogy mikor fogja tudni, vagy hogy van-e hozzá elég internet hozzáférése. Szóval semmiképpen sem akarok tőle olyat kérni, amit ne tudna teljesíteni, mert azzal kellemetlen helyzetbe is hozhatom. - Igazából hol akarsz filmezni amúgy? Most a körletünkbe igyekeztem éppen, de gondolom oda neked nincs bejárásod - pillantok el mögötte a Levita irányába. Jó is lenne ledobnom magam az ágyamba, hogy egy kicsit kifújjam magam, de persze az ötlete továbbra is lázban tart. Na meg tényleg nincs semmi helyszínötletem, ha csak nem akar rögtön a földre ülve, s a falnak támasztva fejünket belekezdeni a programba.