Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Az ölelést nem aprózza el, valósággal kiszorítja belőlem a szuszt. Nem is emlékszem, mikor préseltek így össze utoljára, szerencsére a családban nem divat a túlzó szeretet, mert azt a kamaszkorral már nehezen viseltem volna. Lehet, hogy valamikor az volt, de a négy testvéremmel előrehaladva az időben, mire rám került a sor, valahogy kikopott a mindennapokból. Lakásunk inkább hasonlított egy lelakott hangyabolyhoz, amiben mindennek megvolt a maga katonás rendje, és minden ott élő pontosan tudta, hogy mikor milyen feladatokat kell ellátnia. A házimunkát én például egész jól megúsztam, legfeljebb ha erőszakkal sózták rám. Anyám szemében berögzültem a legkisebbnek, akire vigyázni kell. Törékeny is maradtam.
Még épp időben ereszt, amikor nem kezdenék el gyanakodni, még ha magamnak se vallanám be, hogy mi járhat a fejében. Szeretetéhség, az tuti. Ráfért a srácra, hogy ezt végre kiadja magából. Inkább öleljenek, mint verjenek, az úgyis a ritkább sajnos. Kifejezetten örülök a változatosságnak.
- Igazad van - bólogatok átszellemülten. - De hát mit tudunk tenni? Csak túléljük valahogy ezt az időszakot, mostanában már egész jól elvegetálok - rázódom fel az eltökéltségből, és az ilyenkor szokásos felfogásommal ringatom magam. Felesleges most marcangolnom magam azért, amilyen vagyok, teszem azt eleget a rosszabb napjaimon, amikor órákat forgolódom az ágyban, és csak az olvasás zökkent ki egy kicsit az önhibáztatás-önsajnálat kombójából. Megértően pislogok rá, igaz váratlanul ért, hogy ennyire felzaklatja a téma. Erősen érintett lehet ő is a maga módján, azt már látom. Előttem ne érezze magát kellemetlenül emiatt.
- Belenézhetek? - kérdezem, alig várva, hogy a kezemben foghassam és egy kicsit nyomkodhassam. Mintha valami függő lennék, aki most jut cucchoz hosszú idő után. - Lanát én is hallgatok, a másik nem ismerős - árulom el neki, miközben le se veszem a szemem a kütyüről.
- Beni vagyok - mondom mellékesen anélkül, hogy kezet nyújtanék. - Hol szereztél be egy ilyet? Én is gondolkodom rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

  Amikor magamhoz szorítottam, belém hasított a tudat, hogy szörnyen elszigetelődtem idén. Nem léptem interakcióba senkivel, csak elvoltam a kis világomban, írtam a dalaimat, órára jártam... ennyi. Miután szétmentünk Fannival, a Kviddics-csapatból is kiléptem, így még inkább elszigetelődtem. Elhitettem magammal, hogy csak egyedül tudok megbirkózni Az érzelmeimmel. Pedig lehet, hogy pont a barátaim kellettek volna. Vagy legalább is egy kis társaság. Akkor már lehet rég túl lennék ezen a melankólián és nem lennék egy emocionális katasztrófa. Ez az ölelés rádöbbentett, hogy mennyire hiányzott a fizikai kontaktus. De... ez az egész... azért érzem magam ennyire kellemesen ebben a helyzetben, mert végre valaki megölelt, vagy mert Ő, specifikusan Ő ölelt meg. Ki is bújtam a karjai közül, mielőtt még kellemetlenné fajult volna a szituáció.
  Már-már kényelmetlen, mennyire beletörődött a helyzetébe, amit szívszaggató hallani. Szomorúan nézem az arcát, ahogy kibuknak ajkai közt a szavak, közben tanulmányozom az arcát. Olyan kis fátyolos, zöld tekintete van... mintha visszafogna valamit. Ami mondjuk érthető, hisz nem olyan rég ismerem. Oh, mintha az orrán még apró, alig észre vehető szeplőcskék is volnának. Vagy lehet csak oda képzelem? Laza, barna loknik és a legélesebb állcsont, amit valaha láttam. Igen... még a vak is látja, hogy ez egy szép-szál fiatal varázsló. Az analizálásomból ő maga zökkentett ki.
- Parancsolj! Nincs rajta kód. - nyújtom neki kacsintva a kacatot, egy lépést téve felé. - Jap, Lana egy istennő. Egy zseni! Matty meg... ő egy másik szinten van, zeneileg. Lol, még akár hozzá is mennék, függök a számaiktól. Btw engem is Matt-nek hívnak. Nyugi, nem magamról áradoztam. Annyira nem vagyok psycho. - nevettem, miközben megráztam a kezét. Közben pedig leesett, hogy egy Levitás jelenlétében lehet nem a legjobb ötlet SMS-szlenget használni beszéd közben. Mindegy.
- Ahm, a telefon maga eleve megvolt, csak fel kellett rúnázni. - vakartam meg a tarkómat. - Neked volt, vagy van valami mugli ketyeréd?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem tűnik fel, ahogy végigmér magának, engem most a zsebeiben lapuló készüléke izgat. Rossz vége lenne, ha másfelé is bámészkodnék. Az előbb akart nekem ugrani amiatt, hogy vetettem némi kíváncsi pillantást a tetoválásaira. Megvető lettem volna? Talán egy kicsit. Mert még egy szót se beszéltem vele, de elkönyveltem rosszfiúnak. Mindenki ezt tette volna, aki szintén átélt már bántalmazást. Kapóra jött, hogy volt valami a kezében, ami mellesleg ugyanúgy felkeltette az érdeklődésem. Így bár nem terveztem összeakadni vele, most mellette állva engedélyt ad arra, hogy belenézhessek a zenéibe. Bevallom, fordított esetben beszari lettem volna átengedni valakinek a cuccomat, pláne megmutatni másnak, hogy miket hallgatok. Imádtam fülhallgatóval elvonulni valahova, és csak rajzolgatni egy papírra, vagy figyelni az embereket valahol. Ezeknek az időknek vége van egy időre, amíg benn tanulok. A rúnázott eszközökről amellett, hogy nem sok jót hallottam eddig, még drágának is találom őket. A kis apróság viszont emlékeztet a régi korszakra.
Óvatosan veszem izgatottan remegő kezembe. Feloldom a képernyőzárat, elidőzve a háttérképen, majd a galéria ikonján. Hát, erre inkább nem nyomnék rá, ki tudja mit találok benne. Helyette a hangjegyet leütve betölt a zenelistája. Magamban olvasom a neveket, görgetve az előadók között, közben pedig fülelek a fiúra, aki durván tolja a szlenget, ekkora muglival még a kastélyon kívül se nagyon találkoztam. Petya még hasonló, de ő inkább egy kocka.
- Biztos nem a névhasonlóság miatt rajongasz érte? - kacsintok rá cinkosan. - Majd egyszer rákeresek a számaira, felírom. Itt nem tudok normálisan belehallgatni - a zenéhez nálam amúgy is csend és nyugalom kell. Néhány szám ismerős, míg a többi semmit se mond. Úgy tűnik, az ízlésünk nem illeszkedik tökéletesen.
- És nem volt túl drága? Mennyire működik itt jól? - faggatom tovább a részletekről, már csak azt kéne megtudnom, hogy hol végeznek ilyet a közelben. - Áh, minden otthon van. Gép, teló. Ide nem hoztam semmit. Pedig néha nagyon hiányoznak. Talán laptopot is hoztál? - döntöm oldalra a fejem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

  Annyira aranyos, ahogy izgatottan remeg, miközben átveszi tőlem a mugli készülékem. Látszott rajta, hogy hosszú ideje nem volt már dolga ilyennel. Simán feloldja a telefonomat és végignézi a háttérképen. Egy egyszerű, napfény-festette felhőkupac. Nagyon eredeti, tudom. Lehet le kéne cserélnem. Valami gitáros képre, vagy egy gyertyalángra, hogy ne legyek túl egyértelmű és kiszámítható. Most, ha már ennyire Matty-ről áradozok, Lehetne ő... vagy David Bowie... őt adnám. Oké, ezt lejegyzem majd! Beni ujja nagyon a galéria ikonja felett leng, a szívem meg elkezd hevesebben verni. Na igen, lehet, hogy ezért is hasznosabb lenne zárat raknom a képernyőmre. De ez ebben az esetben nem segített volna, hiszen én magam oldottam volna fel és nyomtam volna a kezébe, szóval csak merem remélni, hogy még véletlenül sem nyom rá az ikonra.
  Nem, hála isten, vész elhárulva. Próbáltam nem láthatóan megkönnyebbülni. A "rendkívül hip" dumámra nem reagál, amitől csak nőtt a szégyenérzetem. Néztem, ahogy csak görget lefelé, látom, ahogy a tekintete végigsiklik a betűkön.
- Leginkább gitárballadák. Tudom, rohadt eredeti és meglepő! - mosolyodok el az önirónián. - De visszamaradt pár pop-punk szám az "emo korszakomból". - tettem ki a kis idézőjeleket a közép- és mutatóujjammal. Az egy elég nehéz és megpróbáltató időszak volt lelkileg. De mára eljutottam arra a szintre, hogy legalább viccelődni tudok vele.
- Hahaha, nagyon vicces! - nyújtok nyelvet rá kacsintva, csak amolyan gyermeki pajkossággal és ökölbe tett kézzel kicsit bele is dőltem abba a nyelvnyújtásba, utána egy lágy nevetésben törtem ki.
- Jól is teszed.... és nope, csak szeretnék olyan cool lenni, mint ő. - nézek le magam elé, álmodozó tekintettel. Ja, szeretnék úgy kinézni, dalokat komponálni, minden. Meg a bátorságot, hogy a koncerten első sorban álló fanokat csókolgassam. No homo, de menő lenne egyszer, ha engem smárolna le.
- Ahm, kb annyi mint maga a ketyere. - vakargatom meg a tarkómat, közben kicsit felráztam az emlékeim, tekintve, hogy megvan egy ideje. - És jap, egész jól bírja a drága, ám van, hogy néha, de ez ilyen. Jaj, dude, nemár, az ilyeneket hozni kell, tudod, hátha... pl van egy diák, aki ért hozzá... De néha kölcsön adhatom, látom, mennyire hiányzik a zenehallgatós chill. - kacsintok rá. Én is nehezen hiszem el, hogy évekig kibírtam zenbe nélkül. - Nem, csak telózni szoktam, de így is tudok pl filmet nézni. Ha gondolod, megnézhetünk valamit. - vetettem fel egy laza mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Lehet, hogy hónapok óta nem használtam telefont, de másodpercek alatt visszarázódom. Meglep, hogy nincs rajta kód, holott egy ujjlenyomat-leolvasó, vagy arcfelismerő ma már alap szokott lenni. Talán abban bízik, hogy egy aranyvérű hozzá se merne érni egy ilyen készülékhez, annyira idegen és veszélyesnek tűnő a számára. Noha azt hallottam, hogy egyre többen nyitnak a technológiai újítások felé, és állítólag a faluban is számos házban található meg a televízió, vagy számítógép. Úgy tűnik nem sajnálják rá a pénzt, ha szeretnének képben lenni a hírekkel, vagy a munkájukhoz anyagot keresni különféle forrásokból. Szerintem tök jó, hogy létezik ez az aranyközépút, ami szerint mindkét oldalnak hasznos, ha tanulnak a másiktól és nyitnak feléjük. Remélem, hogy egyszer például Karola szülei is rá fognak jönni arra, hogy nem kell úgy tiltaniuk a lányukat a mugli születésűektől, és az én apám is elfogadja egyszer, hogy kvibliként is alkalmazkodhat a varázsvilághoz.
A hátteréből vallásosságra asszociálok. Valahogy azzal kapcsolom össze a napsugaraktól megvilágított felhőket. Vagy csak szabadságot, letisztultságot jelent. Álmodozás, nyugalom, valami hasonló. Meglep, mert az igazat megvallva elvontabb képre számítottam, legalább egy együttes lemezborítójára. Hümmögök egyet, majd megyek tovább. A fényképeivel se akarom kínos helyzetbe hozni. Nem az a fajta vagyok, aki visszaél mások bizalmával. A zenéi érdekelnek.
- Ugye nincs semmilyen kínos fotó a galériádban? - kuncogom el magam mégis, amikor már nem bírom tovább megállni, hogy ne tegyem fel ezt a kérdést. Közvetlensége elég bátorságot adott ahhoz, hogy kicsit jobban megnyíljak előtte. Kíváncsian nézem az arcát, hogy lássam mit reagál, aztán tovább görgetem a számok végtelennek tűnő listáját. Mert alaposan feltankolt a félévre. Van itt minden, ahogy utal is rá. - Érdekesek lehetnek azok is. Emo korszak? - kissé megrökönyödöm a kifejezésen, még ha ki is nézem a külsejéből, hogy volt ilyen korszaka. Mégis azt hittem, jóval az idősebb generációnak volt ilyenje, én személy szerint nem is nagyon találkoztam még velük soha. Kihaltak vajon?
Elhülyéskedek vele a névegyezőséggel kapcsolatban, de aztán sokkal jobban kezd el érdekelni egy ilyen kütyü beszerzése, fenntartása, és minden ehhez hasonló.
- Akkor azért nem olcsó mulatság - húzom el a szám. - Igaz, de jobban szerettem volna a varázsvilágra koncentrálni. A zene mondjuk eléggé hiányzik - pillantok rá vágyakozóan, aztán felcsillan a szemem a felajánlásán.
- Igazán? Szuper lenne! Mondjuk ahhoz előbb valahogy rá kéne rakni a saját zenéimet... Amúgy hol lehet egy ilyet beszerezni? - nyújtom át neki hálásan a telefont, miután nagyjából végignéztem futólag a számokat, aztán amikor már azt hiszem, hogy nem tudja tovább fokozni az izgatottságom, mégis rátesz egy lapáttal.
- Filmet?! Persze, mit? Benne vagyok! - lelkesedek, ahogy körbenézek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Jó érzés volt megszabadulni a benti feszültségtől, mely leginkább a két fiú miatt erősödött fel, de némi nyugtalanság még mindig tombolt a mellkasomban, ha arra gondoltam, hogy mi történt odabent. Nem volt olyan könnyű megemészteni azt a stílust, ahogyan beszélt velünk az elnök, ahogy azt is nehéz volt elviselnem, hogy szerelmespárként tituláltak minket, hisz nem voltunk azok! Vagyis, magam sem tudom, hogy mi volt az az egész, ami kettőnket körbe lengett, de egész biztos, hogy ez nem lehet szerelem, vagy mégis?
Idegesen ácsorogtam odakint, mert volt bennem némi félsz, hogy talán odabent majd összeverekednek, és akkor nagy lesz a baj. Amilyen paprikás kedvükben voltak, ezt simán ki tudtam nézni a rellonosból, de Márkból is, s azt hiszem, hogy ezúttal főleg ő volt nagyon indulatos, ami igen csak meglepett. S bár a határozottsága tetszett, talán még soha nem láttam őt ilyen mérgesnek, leszámítva a téli kirándulást, amikor összevesztünk. Igen, azt hiszem, hogy akkor volt még ennyire kiborulva. Meg talán náluk...
A gondolataimból egy erőteljes ajtócsapódás rántott vissza a folyosóra, láttam Márk kiviharzó alakját, s elég volt csak rápillantanom, hogy lássam rajta, mennyire haragos kedvében van. Nyeltem is egy nagyot, mert nem voltam biztos abban, hogy vajon jó lenne-e, ha most megszólítanám őt, de végül is, mit veszíthetek? Amúgy is beszélnem kellett vele, részben a bent történtek miatt, meg amiatt is, mert azóta nem találkoztunk, hogy náluk voltam.
- Márk...- halkan ejtettem ki a nevét, majd gyorsan a torkomat is megköszörültem, ahogy a folyosón kifordultam elé, s pillantásomat a kékjeibe fúrtam.
- Én...szeretném megköszönni, hogy odabent kiálltál értem, de igazán nem kellett volna magadat is bűnbaknak kikiáltanod, mert miattam történt múltkor minden. Most már én is átgondoltam ezt, és nem tagadom, hogy nagyon bután viselkedtem, szóval csak én tehetek az egészről. Ami meg Mihailt illeti...ne húzd fel magad rajta, szerintem neki csak a stílusa ilyen, meg aztán...hát megértem, hogy nem repesett a boldogságtól, talán én sem örültem volna, ha eltűnik két emberem. De akkor sem kellett volna így beszélnie veled - tessék, kiböktem, amit akartam, legalábbis egy részét, s azt hiszem, hogy kezdetnek ennyi elég is volt, hisz ezen kívül mit kellett volna tennem? Volt bennem egy érzés, hogy megérintsem az arcát, s nyugtatóan magamhoz öleljem, de ezt még sem csinálhattam vele. Ajh, fogalmam sem volt, hogy mit kellene tennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Valamiért azt hittem, hogy visszafut a levitába, vagy valahova máshova. Arra nem számítottam, hogy amint kilépek előttem terem és beszélgetni akar. Nem tudom miért. De egy pillanatra még az is átfut a fejemen, hogy visszafordulok és inkább Beliánnak és Mihaillal töltöm a nap hátralevő részét. Ezt persze gyorsan elvetem és még arra is sikerül rávennem magam, hogy a lány szemeibe nézzek. Valami furcsa érzés kerít hatalmába, ahogy halkan a nevemet mondja. Egy hangocska azt magyarázza, hogy szeretném, ha többet mondaná a nevem. De igyekszem nem figyelni rá. Még dúl bennem a feszültség az előbbi beszélgetés miatt, és ahogy Karola erről kezd beszélni, le kell hunynom a szemeimet, hogy egy mély levegőt vegyek. Nem akarok vele vitatkozni. Merlinre esküszöm, hogy nem. De még mindig ezt a baromságot hajtogatja, hogy az ő hibája volt minden. Pedig ha csak kicsit is figyelt volna, akkor tudná, hogy az egyetlen hiba ott volt, hogy Mihail engedte. Hogy azt gondolta, hogy egy 15 éves majd végig nyom egy tripla műszakot... Szerintem legalábbis, már itt hiba volt, és ha nagyon okolni akarunk valakit, akkor lehet engem kéne, mert egyértelművé vált, hogy én vagyok az egyetlen ebben a hülye helyzetben, akinek van fogalma a jogról, meg a kamaszok viselkedéséről. Ami mondjuk meglepő, mert egész biztos, hogy Mihail és Belián is volt kamasz. És még ha feltételezem is, hogy utóbbi hozzám hasonlóan nem járt tilosban kamaszként, akkor is biztos, hogy látott olyat, aki igen.
Kifújom a levegőt, nyelek egyet, aztán ahelyett, hogy válaszolnék intek egyet előre.
- Menjünk vissza a levitába. Nem akarom megvárni, míg ők is kijönnek - S ezzel meg is indulok, bízva benne, hogy Karola mellettem ballag majd. Egy pillanatra átfut a fejemen, hogy megfogjam a kezét, vagy átkaroljam, de ezt gyorsan el is vetem. Őrültség! Márk, honnan jönnek ezek a gondolatok? Miért most? - Ne gondolkodj azon, hogy ki hibás és ki nem. Vagy hogy minek hogyan kellett volna történnie. Így történt és kész. Nem tudunk rajta változtatni. Nincs időnyerőnk és ha lenne se hiszem, hogy erre használhatnánk... - Kezdek bele nyugodtabban, mint odabent de érezhetően még mindig eléggé feszülten - Ennek a beszélgetésnek amúgy semmi értelme nem volt. A saját felelőtlenségét próbálta ránk erőltetni. Ezt ő is tudja. Ezért is nem büntetett meg. Nincs miért - megvonom a vállam, és ahogy a lépcsőkön lefelé haladunk Karola elé vágok és szembefordulok vele. Így ő még egy pár lécsőfokkal feljebb áll, kicsit magasabb, ami vicces - Ne vádold magad. Kíváncsi vagy. Ez természetes, és jó. Nyilván nem mindig. De nem lett belőle semmi baj. Lehet nekik nem jött össze a randijuk... És? Nekünk még csak lehetőségünk se volt rá - elnevetem magam és el is fordulok s megindulok tovább a lépcsőn. Randi? Miért beszélek én randiról? egész biztos vörös vagyok. Na nem baj. A szfinxig nem állok meg, és ha megkérdezi, akkor a lépcsőkre fogom. Igaz lefelé mentünk és csak egy emeletet, szóval baromira nem volt fárasztó de... de nem kéne hazudnom. Nem szoktam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem is tudom, hogy mit vártam, de talán azt, hogy majd rám mosolyog, megérint és mond egy két jó szót, vagy azt mondja, hogy ne aggodalmaskodjak, esetleg nyugodjak meg. Ehelyett először meg sem szólalt Márk, aztán meg, legnagyobb döbbenetemre intett, hogy menjünk vissza a levitába. Ketten. Igen, jól hallottam, azt mondta, hogy menjünk vissza. Nem azt mondta, hogy én menjek el, aztán ő majd megy külön úton, hanem együtt akart velem visszasétálni. Ez most akkor azt jelenti, hogy nincs harag, és újra jó minden? Vagy mégis mit? Egyáltalán mit gondolt rólam a legutóbbi találkozásunk óta? Hisz azóta eltelt több, mint két hét, mi meg nem is beszéltünk egymással.
- Öhm, oké - bólintottam, aztán ahogy a fiú elindult, úgy megindultam mellette, s igyekeztem beérni a lépteit. Közben mindvégig gondolatok kavarogtak a fejemben, néha lopva felé pillantottam, de ha esetleg visszanézett, akkor meg elkaptam a fejemet, mert nehogy azt higgye, hogy bámulom, mert nem is. Csak úgy jó volt ránézni, és még a talárja ellenére is jól nézett ki, főleg a haja. Egész jól állt neki most.
- Jó igaz, tényleg nem tudunk már változtatni. Csak van némi lelkiismeretfurdalásom, hogy miattam te és Belián is ilyen helyzetbe keveredtetek. Mihail meg...nos, meglehetősen gúnyosnak tűnt, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak. De amikor egymásnak feszültetek, egy kicsit megijedtem attól, hogy össze fogtok ugrani. - ezt azért még el akartam mondani Márknak, mert ott voltam, és láttam, hogy milyen indulat volt benne, s milyen indulat a rellonosban. Tényleg féltettem őt, hazudnék, ha nem, de ezt már inkább nem fűztem hozzá.
- Igen, ebben is van igazság, mert azért...nem direkt csináltuk, amit, de a lényeg, hogy véget ért ez a beszélgetés, és nem vagyunk kirakva a DÖK-ből, és minden megy tovább. - fűztem gyorsan hozzá, mert még mindig éreztem Márkon a feszültséget, s nem akartam azt, hogy tovább orroljon Mihailra.
Közben tovább folytattuk a sétánkat az első emelet irányába, a lépcsőknél azonban Márk valahogy elém keveredett, én meg megtorpantam a felsőbb fokon, s kíváncsian pillantottam rá. A fiú ezúttal meglepően kedvesnek tűnt, mintha a szavaival is engem akart volna kivédeni, még most is, mint odabent. Ez azért jól esett, még egy halovány mosoly is az arcomra szökött, de aztán ahogy a randi szót kiejtette a száján, menten elvörösödtem, s hirtelen szóhoz sem jutottam.
- Mi..mi? - ahelyett, hogy valami értelmes dolog jött volna ki a számon, inkább csak egy kérdést tudtam kipréselni magamból, persze ekkor már pipacsvörös színben úszott az arcom. Márk meg csak nevetett, aztán meg el is fordult és lépdelt tovább, de én még mindig ott ácsorogtam a lépcsőfokon, mint akit leforráztak.  
- Várj Márk - felocsúdva a gondolataimból, sietve szedtem a lábaimat utána, s amikor sikerült beérnem őt a lépcső aljánál, be is kanyarodtam elé, s ezúttal én álltam el az útját. Az arca meg vörös volt, mint az enyém, s ezt nem nagyon tudtam mire vélni, de amúgy is, fontosabb kérdést akartam intézni hozzá.  
- Ezt most úgy értetted, hogy? Csak mert én ... na jó - sóhajtottam egyet, s még a karjaimat is összefűztem magam előtt, mintha így akarnék védekezni, mert nem tudhattam, hogy mire számítsak.
-  Szóval egy ideje már akartam veled beszélni arról, ami nálatok történt. Először is sajnálom, oké? Mert annyit agyaltam azóta, hogy rájöttem, hogy talán nagyon is hülyén viselkedtem veled. Nem akarom, hogy haragudj, azért, amit tettem, de szeretném tudni, hogy most akkor mi a helyzet? Mert én ebbe már lassan teljesen belezavarodok - csak néztem azokba a kék szemekbe, talán még a vérnyomásom is feljebb szökkent, de egy biztos, rettentően ideges lettem mellette.
- Tetszel nekem, de gondolom ebből már rájöttél a múltkori után, és...látod, ezért nem a lányok csinálják ezt, nézd tök ideges vagyok - előhúzva a tenyereimet, kinyújtottam, hogy lássa, mennyire remegek az idegességtől.
- Szóval...én azt hiszem, hogy már értem magamat, de téged nem igazán. Mert már vagy két hete kerülsz, de most meg benyögsz egy ilyen randis dolgot...szóval, most akkor mi a helyzet? - nem bírtam tovább, tudnom kellett, hogy most mégis mi van. Ha csak egy ostoba kislánynak gondolt, akkor örültem volna, ha elmondja, de ezt a feszültséget így már nem lehetett elviselni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

- Én nem haragszom, és szerintem Belián sem - felelem épp csak rápillantva. Akkor sem haragudtam, amikor nálunk volt. Inkább csak nem értettem, hogy mit és miért csinált. Most sem értem, de már elkönyveltem, hogy nem fogom sosem megérteni. El is fogadtam, szóval nem fogok próbálkozni azzal, hogy megértsem. Persze nekem is lehetne lelkiismeret furdalásom, ahogy azt Mihail próbálta belém sulykolni de sajnos nincs. Nem amiatt, amit ők szeretnének. Az mondjuk rossz, hogy Beliánnak és Dankának is be kellett ugrani helyettünk. Valószínűleg a váltással is lett valami, csak nekünk nem szóltak. De ez megint olyan, hogy Mihail akkor nem járt el épp megfelelően, hiszen tudnunk kellett volna, hogy reggel hétig mi leszünk a pultban. Szóval nem akarom, hogy Karola emiatt érezze magát rosszul, mert igazán nem csinált semmi olyasmit, amit más ne csinált volna. Oké. Én mondjuk nem csináltam volna, de azt hiszem kettőnk közül őt nevezné a többség normális kamasznak, és nem engem. Emiatt állítom meg a lépcsőn és kezdek bele abba, amibe. Épp csak nem úgy sikerül befejezni, ahogy szeretném, s hogy ne legyen belőle túl nagy galiba, meg is indulok tovább a levita felé.
Nem vagyok elég gyors, és ha az is lennék a szfinx miatt úgyis meg kéne állnom. De Karola, a hangjával, megakaszt. Miért tetszik ennyire, ahogy azt mondja Márk? Naponta ezerszer mondja mindenki a nevemet most mégis olyan más hallani.
Felé fordulok és csak nézek a szemeibe. Ő is piros. Meg én is. Na szép. Valamit hebeg meg habog én meg csak eltátom a számat, mert nem is tudom, hogy gondoltam. Mármint először úgy gondoltam, hogy mi dolgoztunk és így ha akartunk volna szórakozni akárkivel is akkor nem tehettük volna, de valamiért azt hiszem, ha tehettem volna akkor vele töltöm az estét, akkor is ha kiabál, és ez eléggé beteg egy gondolat.
- Öhm... én... - kezdek bele, de nem jutok messzire, főleg mert ő kezd beszélni - Én nem... - vetem közbe eléggé bizonytalanul, arra utalva, hogy nem haragszom. Először persze haragudtam, de inkább azért mert részeg volt és kissé hányás ízű... és egyáltalán nem olyan, mint amilyennek lennie kellett volna. Nem mintha tudnám milyennek kéne lennie, de biztos, hogy nem olyannak. De megtörtént, ez is olyan, mint az előbbi beszélgetés... felesleges rágódni rajta, úgysem tudjuk visszacsinálni.
Aztán ledöbbent, mert azt mondja tetszem neki és aztán valamit habláz, hogy ő érti magát de engem nem, és rá kell jönnöm, hogy tök jó neki. Mert én magamat sem értem, őt meg még annyira sem, és csak úgy kavarognak a gondolatok fejemben, nem is tudom őket elrendezni. Egyáltalán nem.
- Én... én... A helyzet az... az... - makogok és megfogom a kezeit, mert az enyémek is remegnek, és valamiért azt gondolom, ha egymás kezét fogjuk majd elmúlik. Vagy nem - A helyzet... hogy... én... - A szemeim hol a falra, hol a lépcsőkre kapom. Nem tudom mit akarok. Tényleg nem. De aztán elengedem a kezeit és ismét ökölbe szorítom őket. Veszek egy nagy levegőt, majd azt kifújva egy kérdést teszek fel.
- Mikor iszunk teát? - Lehunyom a szemem és megrázom a fejem, mert nem így akartam - Mármint... - kezdek bele újra kinyitva a szemeimet - Szeretnélek jobban megismerni, mert... te is nekem... khm - elnézek a folyosó vége felé, mert érzem, hogy megint pirulok - tetszel - visszapillantok rá, hogy erre vajon mit mond. Nem, ez biztos nem a legjobb "vallomás" a világon. De a legrosszabb, ami történhet, hogy azt mondja soha. De olyat nem fog mondani. Hiszen most mondta, hogy tetszem és tökre zavarba hozott, szóval nem teheti. Mondjuk ha meg eljön teázni akkor még inkább zavarban leszek, de ezen ráérek akkor rágódni.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

- Ne, ne, kérlek várj, hogy most már befejezzem, mert ezt most már muszáj kibeszélnem magamból - éreztem én, hogy talán gyors lesz ez a dolog, vagy meglepem őt ezzel az egésszel, de nem akartam, hogy éppen félbeszakítson, amikor végre rászántam magam arra, hogy tisztázzuk ezt a dolgot, ami legutóbb történt. Mert valami igenis történt a bál éjszakáján, meg az utána következő reggelen, s ha akartuk, ha nem, voltak dolgok, amik megtörténtek, és amiket már nem tagadhattunk csak úgy le.
Én sem tudtam már visszafordítani az időt, hogy kitöröljem azt a csókot, vagy a viselkedésemet, de igazából ezt nem is akartam megtenni, hisz tulajdonképp így próbáltam tudtára adni amit érzek, azt hiszem. Azóta viszont annyira elkerült engem, hogy már nem tudtam hová tenni őt, s nem tudtam, hogy mit gondol, így jobbnak láttam, ha egyszer, s mindenkorra megbeszéljük és így, vagy úgy, de pontot teszünk a dolgok végére.
Mélyen fúrtam pillantásom Márk tekintetébe, s gyorsan folytattam, hogy kibeszéljem magamból mindazt, ami a lelkemet nyomta vele kapcsolatban. Csak akkor vettem már levegőt, amikor sikerült kiböknöm a kérdésemet, azután néztem rá kérdően, várva a válaszát.
- Hogy micsoda? - gyerünk, nyögd már ki, mert az idegességtől menten beájulok. Szuggeráló pillantással fürkésztem, miközben abban reménykedtem, hogy abba hagyja ezt a hebegést, s végre tiszta vizet önt a pohárba. A kezeim persze még mindig remegtek, s már össze akartam fűzni a testem körül, amikor Márk megfogta őket. Ó egek, most meg mi lesz?
Az érintésétől is ideges lettem, igaz ez már egész másfajta idegesség volt, még a gyomrom is görcsbe rándult, de el sem tudtam képzelni, hogy ezt most mégis miért csinálja.
- Az a helyzet, hogy? - ismételtem vele együtt a szavakat, miközben jobban kinyitottam a szemeimet, s feszülten vártam a válaszát. Ekkor azonban megint elengedte a kezeimet, én meg értetlenül ráncoltam a homlokom, s mivel túlságosan védtelennek éreztem magam előtt, jobb híján, meg hogy legyőzzem a zavaromat, inkább sietve mégis összefűztem magam előtt a karjaimat.
- Mi van? - el sem akartam hinni azt, amit kérdezett, s nem is tudtam hirtelen, hogy megüssem, vagy rázúdítsak valami átkot. Miközben én őszintén a tudtára adtam, hogy mit érzek, ő csak ennyit volt képes kipréselni magából, hogy mikor iszunk egy teát? Mintha uzsonnázni készülne velem. Már majdnem ott tartottam, hogy elküldöm őt a búsba, s bennem volt az indulat, hogy vállon is bokszoljam őt, ekkor azonban újabb hebegő szavakat nyögött ki válaszként, amit ismét csak hunyorogva próbáltam értelmezni.
- Tényleg? - a haragom máris elpárolgott, amint kinyögte az utolsó szavakat, az értetlen vonásaim hirtelen mosolyba kúsztak át, s már nem is akartam őt megütni.
- Egy pillanatra már..hú, rám hoztad a frászt - vallottam be őszintén, s megcsóválva a fejemet, újra felpillantottam rá.
- Szívesen megiszom veled egy teát..kettőt is - feleltem mosolyogva, miközben ingaóra módjára ide-oda hintáztam a sarkamon, s már a védelemként funkcionáló karjaimat is leengedtem magam mellett, majd zavaromban egyik kezemmel a hajamat birizgáltam.
Nem tudtam, hogy most mit kéne tennem, átfutott a fejemben, hogy talán megfoghatnám a kezét, vagy adhatnék neki egy puszit, de rájöttem, hogy azzal csak elriasztanám, s akkor három hétig megint színét sem látnám.
- Öhm...akkor, visszakísérsz a levitához? Közben megbeszélhetnénk, hogy mikor menjünk teázni - nagyszerű, ennél kreatívabb módon nem is nyilatkozhattam volna meg előtte. De fogalmam sem volt, hogy mégis mit kellene mondanom, hisz még mindig nagyon zavarban voltam miatta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Zsebébe tömködi a telefont, amin eddig valami istentelen zombis játékot tolt és már belezsibbadt a feje, de amúgy roppant szórakoztató, mert offline, erre pedig nincsen nagyon térerő sem, nemhogy sok lehetőség arra, hogy simogassa. De amúgy is kezd lassulni, megint, majd otthon megszereti, öreg már szegény, szóval lehet elővenni a tárcát és gondolkodni, mert hulladékot nem akar, nem kell kettő ketyere, amit szid. Csak kicsit meleg a hátlap, reméli, nem ma fog elrobbanni a zsebében, hogy aztán örökké lyukas lábbal emlékezzen, hogy mit és hova kell tennie. Az órája azt mondja, hogy van ideje arra, hogy lehuppanjon semmit tenni a következő előadás előtt, de azt már nem, hogy ezalatt megfutná a falu és az iskola távot – rohadt bagó, ugye, ugye – így úgy dönt idebent oldja meg azt, hogy későn kelt és kimaradt a reggeli. Azt már tudja, hogy van konyha az iskola falai között, hogy manók vannak ott, amitől már most viszolyog, de azt is elmagyarázták, hogy amúgy kedvesek és bármit kérhet. Neki elég lenne egy hely, hogy megkenjen vagy három zsömlét, de fogalma sincs, mit fog ott találni, már ha megtalálja. Azt nem kötötték az orrára, vagy elfelejtette, éhenkórász mindene megint egy dologra koncentrál. Jó, azt megérti, hogy a bizonyos napok után indoka is van fél lovat enni per nap, de ilyenkor szimplán csak a normális napi szükséglet kellene, nem szégyelli, amennyire szeret a konyhában tenni-venni, úgy megenni is. Nem baj, a hurkák elkerülik.
Éles kanyarral fordul be a folyosóra és pár lépés után lassít le, amint megnézi magának ezeket a képeket. Ha ma jött volna ide, sikítana, hogy mocorognak, kurjongatnak meg ilyenek, de most csak nevetős képe fordul a kavalkád felé. Oké, ez láthatóan egy élvezetes csendélet, akad itt minden, bár ő tudná még bővíteni, már csak így, futólag áttekintve. Egy jó disznóvágás, lagzi, az az igazi, falunap, lenne itt aztán minden, amire már most kedve lenne ropni, de hát na, az, hogy az iskola közepén kezdené el, kicsit se lenne furcsa. De hát... na. Épp az egyik felé rikoltó alaknak kívánna válaszolni, amikor a folyosó másik felén lát mozgást. Nem tudja, mennyire divat erre a freskókkal beszélni, így inkább csendben marad – mert szerinte ez ciki lenne – és inkább lépéseit a valaki felé kormányozza. A mulatás ütemére csettintget párat, majd az alak roppant ismerős. Aha. Amennyire nincs benne a pletykákban, ez a srác annyira igen, olyannyira, hogy még ő is hallott róla. És semmi jót. Ejj.
- Na a csókosszájú, hogy ityeg? - lassít le, majd meg is áll, de igaz, nincs szavában semmi sértő, csak odabökte. Közlési kényszerrel, mert manapság van olyanja néha. Fura, mi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Meglepetten pislogok rá, hogy milyen heves, hogy beszélni akar, de csöndben maradok ahogy kéri. Nem esik amúgy nehezemre mert a szavai teljesen zavarba hoznak. És a lehető legrosszabb hatással vannak rám. Nem értem miért. Soha sem éreztem magam még ennyire szerencsétlennek, mint körülötte, de egyszerűen képtelen vagyok értelmes mondatokra és logikus gondolkodásra. Az sem segít, hogy Karola olyan átható tekintettel bámul rám, mert nekem meg az jut eszembe, hogy jééé milyen szép a szeme és így nehezebb válaszolni. A makogásom persze ő rajta sem segít, idegesen közbe is kérdez, de tényleg nem direkt csinálom.
- Mivel? - kérdezek vissza ijedten, mit mondtam, ami ijesztő volt? Épp randira próbáltam hívni és erre ezt mondja. De aztán megnyugszom, mert belemegy és a bent tartott levegőt ki is fújom. Igaz az sem tűnt fel hogy bent tartottam de mégis csak megkönnyebbülök, hogy eljön velem teázni. Vagyis neki kéne főzni, mert először azt ígérte, de tulajdonképpen a Pillangó is jó, sőt talán jobb is.
- Akkor jó - mondom végül egy félszeg mosollyal és hozzá hasonlóan én is kicsit hintáztam előre hátra, nem tudva mit is kell ilyenkor csinálni. Kívülről nézve biztosan viccesen festünk. Karola aztán ezt is megoldja, egy egyszerű kérdéssel, ami kizökkent a jelenleg épp kényelmetlenné váló csendből.
- Öhm. Persze... - mondom csöndesen és megindulok mellette a folyosón. Séta közben pár dolgot veszek észre magamon. Az egyik hogy könnyedebbnek érzem magam, mint karácsony óta bármikor, a másik hogy mosoly ül az arcomon. Aztán persze a válaszon is gondolkozom. S még magamat is meglepem azzal, amit végül mondok.
- Igazából... Ihatnánk egy teát a levita konyhában is. Vagy legalábbis főzhetünk és aztán leülhetünk valahol - Ahogy felfogom mit is mondtam, beharapom a számat és félve pillantok oldalra a lányra mellettem. Lehet ez túl gyors, hirtelen, vagy nem is tudom? Remélem nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Ahogy kiejtette a száján a szót, hogy én is tetszem neki, hirtelen úgy éreztem, mintha egy nagy kő esett volna le a vállamról, s mindaz a feszültség, mi hetek óta feszítette a mellkasomat, az egyszerűen elszállt. Ha tudtam volna, hogy ehhez az egészhez csak az kell, hogy végre ténylegesen beszéljünk egymással, akkor valószínűleg már sokkal előbb felkeresem őt ezzel kapcsolatban. Csak épp nem éreztem úgy, hogy készen állnék egy ilyen beszélgetésre, meg korábban azt hittem, hogy haragszik rám a történtek végett, s ráadásul rettentően féltem is a válaszától. De ez a DÖK-ös megbeszélés elkerülhetetlen volt, s így meg már én sem tudtam tovább magamban tartani ezeket a dolgokat.
- Okés - már a mosolyom is kiszélesedett, legszívesebben mondjuk táncra perdültem volna, de ez azért megint csak kellemetlen helyzetet teremtett volna, én meg nem akartam azt, hogy bolondnak nézzen Márk. Emiatt, még mielőtt táncos mozzanatot tettem volna, inkább visszafogtam magamat, s a kezeimet arra kényszerítettem, hogy a testem mellett lógjanak.
Márk közben megindult, mellette lépdeltem, s végig azon agyaltam, hogy most akkor mit kellene mondanom. Tisztáztuk, hogy tetszünk egymásnak, oké. És ezt követően már nincs semmi közös? Mit illik vagy kell ilyenkor mondani?
Azt hiszem, még mindig zavarban voltam a szavaitól, az arcom talán még mindig vöröslött, amit azok a gondolatok sem enyhítettek, melyek ezt követően motoszkáltak az elmémben. Meg kellene fognom a kezét? Nem, neki kellene az enyémet. Vagy ez korai?
- Nem akarod megfo...- nem tudtam befejezni a kérdést, ugyanis szinte egyszerre szólaltunk meg, de talán milyen jó, hogy ez így jött ki, mert lehet, hogy a kérdésem hallatán Márk hátraarcot vágott volna. Ehelyett csak egy mosolyt erőltettem az arcomra, s hagytam, hogy elmondja, amibe belekezdett.
- Benne vagyok, én főzöm! - szinte azonnal, lelkesen csaptam le erre a lehetőségre, s még rá is mosolyogtam a srácra, ahogy egyre közelebb értünk a Szfinx portréjához.
- Amúgy tetszett az, ahogy kiálltál az igazadért Mihaillal szemben...igazad volt - és dögös is voltál. Ezt azért már nem fűztem hozzá, ehelyett inkább csak mosolyogtam a srácra.
- És ezután már tuti, hogy többet nem fogok felszolgálni egy DÖK-ös bulin sem. Legalábbis alkoholos italt nem. - toldottam még meg a korábbi szavakat, s ezen valahogy elnevettem magam, mert utólag visszagondolva, elég ostobának tűnhettem azon a bálon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Egyszerre szólalunk meg s bár ő félbehagyja, hogy én fejezhessem be azért még hallom - hallani vélem a befejezetlen kérdést. Lepillantok a kezeinkre és tulajdonképpen meg is foghatnám az övét, de valamiért még hezitálok. Azt várom a mostani teás ötletemre mit felel. Szerencsére elég lelkes, bár én továbbra is az ajkamba harapok és bár már nincs messze a szfinx portréja azért megfogom a kezét. Nem fűzöm össze az ujjainkat, nem úgy, mint a filmekben szokták. Azt még korainak érzem. De remélem így is jó.
- Oké. Te főzöd. Állítólag jó teát csinálsz - toldom hozzá, emlékezve az első találkozásunk végére. Igaz akkor leráztam, mivel igazából nem szeretem a teát. Na de... A tea egész kellemes dolog Maris kreálmányai mellé. És mondjuk azokat is szoktam szeretni. Szóval a tea sem lesz gond. Ha meg mégis, még mindig kérhetem, hogy legközelebb csak citromos forró vizet csináljon, nem?
- Mindig igazam van - felelem a régi magabiztosságommal, de gyorsan korrigálok is - mármint... majdnem mindig - mert ha mindig igazam lenne, akkor most nem fognám a kezét és nem vele sétálnék a levita felé. Elvégre azt mondtam, hogy beteg meg nem normális, és bár vannak rossz pillanatai, most egyik sem tűnik annyira vészesnek mint korábban.
- Ha jól értettem, ha szeretnénk sem szolgálhatunk fel. Bár nem a felszolgálásoddal volt a baj... - jegyzem meg, s az utolsó mondatot kissé félve ejtem ki, arra is felkészülve, hogy most elengedni a kezem és egyedül megy át a portrén - már ha kitalálja a feladványt, de igazából nem agyalok ezen sem. A szfinxre pillantok és biztos csak képzelem, de úgy érzem nem örül nekem.
- Negyvenkettő - mondom a festménynek, mire az fúj egyet, de feltárul  - Csak utánad - engedem előre Karolát, aztán belépek én is mögötte a levitába, s remélhetőleg egyenesen a konyha felé vesszük az irányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Oliver éhesen markol bele fenekembe, miközben valamit a fülembe suttog, viszont akkora a zaj ezen a folyosószakaszon, hogy a franc se hallja, hogy mit mond. És nem is érdekel. Szegénykém, mindig próbál romantikus lenni, de valljuk be, elég szarul csinálja. Meg nem is kellene neki, mert nem erre izgulok. Már rég felhagytam a szerelemmel, mint olyannal. Nem hiszek benne, kész, kimondom kerek perec. Megjöttem az ámításból és a szép szavakból, azóta pedig csak a vágynak élek. Így mikor a fiú odahajol, hogy megcsókoljon, én éhesen kapok az ajkai után. Nekinyomom a folyosó hideg falának, kis híján az egyik portrénak, mire annak alanya felháborodva megy át a szomszéd keretben teázgató asszonysághoz. Még fél füllel hallom, ahogy arról kezdenek dumálni, hogy mennyire neveletlenek is a mai fiatalok, de elengedem a fejem mellett és inkább Oliverre koncentrálok.
- Szeretlek – suttogja, amikor végre elválunk egymástól, nekem meg felkeveredik a gyomrom. Megforgatom szemeim és leveszem a rákulcsolt lábamat. Hátrébb lépek egy pár lépést, így nézek a zöld íriszeibe.
- Oliver, azt hittem megbeszéltük már ezt – dörgölöm meg hüvelyk- és mutatóujjammal az orrnyergem nagyot sóhajtva. A fiúnak azonban nem esik le a tantusz és ugyanolyan szerelemmel teli szemekkel bámul le rám, mint a kiábrándításom előtt. Egyáltalán abban sem vagyok biztos, hogy eljutott az agyáig. Hiába helyes a srác meg minden, néha úgy érzem, hogy mikor az észt osztogatták, azért nem állt sorba, inkább elment még egy körre, a kinézetesekhez.
- Jól van – kifújom a benn rekedt levegőt – én is – szavaimmal ellentétben mégis az eddig összekulcsolt kezeinket elengedem, majd magam előtt keresztezem őket. Kék íriszeim üresek, nyoma sincs annak a meghitt kedvességnek, mint amit Oliver elmondása szerint lát bennem. Végül is, olyan vagyok, mint egy tükör; mindenki azt látja bennem, amit akar. Csak ugye ez sosincs ingyen.
- Akkor később találkozunk? – Hangja érdes az elfogyasztott cigaretták mennyiségétől, mégis valami különös lágyság érzékelhető benne. Eskü, mindjárt hánynom kell. Nyomni akar egy puszit az arcomra, amit hagyok is, majd megfordul és eltűnik a folyosó végén. Fáradtan fújom ki a levegőt, miközben kezemmel a talárom zsebében matatok. Kihúzom az öngyújtóm, meg egy szál cigit, majd nagy nehezen menés közben meggyújtom azt. Órán lenne a helyem, de egy slukk még belefér.
Esküszöm, sokszor nem értem az emberek. Miért olyan nehéz azt felfogni, hogy én nem akarok mást egyszerű szexnél? Min Jong megértette, ahogy Anna is, akkor Oliver pirinyónyi agyába miért nem tudom beleverni ezt az információt? Mondom szerintem nem százas a srác. Valami kettyónak kell lennie a dologban, különben nem lenne ennyire hülye. De legalább nagy van neki. Ez kompenzál.
- Mit akarsz? – Vakkantom oda a mellém érő Beliánnak, még véletlenül sem nézve rá. Épp elég szarság gyűlt össze a fejem felett, nem kell még egy Benettet védő levitás kioktatása. Elég volt éppen Mása. Mondjuk abból is ő jött ki rosszul. Mondtam, hogy ne packázzon velem senki. Hupszi.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

A gondolatom megtartottam magamnak, hisz nem akartam félbeszakítani a srácot, ha már beszélni kezdett, hagytam, hogy mondja, amit szeretne. Az viszont nagyon meglepett, hogy mindezek ellenére egyszer csak megfogta a kezemet, amire magam is lepillantottam, mert váratlanul ért. Jó, igaz ugyan, hogy magam is ezt akartam neki javasolni, hogy igazán megfoghatná már a kezem, ellenben ezzel egy mosolyt sikerült az arcomra csalnia, na meg némi liftezést a gyomromba. Bár utóbbit el tudtam nyomni, annak ellenére, hogy szokatlan volt ez az egész.
- Nem csak állítólag - mosolyogva pillantottam fel Márkra, ezután hoztam még szóba a tanulószobán történteket, mire a srác olyan önbizalommal reagált, hogy meglepett mosollyal pillantottam rá.
- Hóha...na jó, néha igen - vigyorogtam rá, majd felhoztam még a pultos témát is, amin jót mosolyogtam, s tulajdonképp Márk megjegyzése sem vette el a jókedvemet, inkább csak elkomolyodtam egy pillanatra.
- Igen, tudom. De tanultam abból az estéből, és most már tudom, hogy az alkoholnak milyen káros hatásai vannak, szóval ígérem, igyekszem elkerülni a közeljövőben, becsszó! - szabad kezemet a szívem fölé helyeztem, s így tettem esküt Márknak, mert mégis csak neki kellett átélnie velem azokat az órákat. S bár talán volt benne egy-két vicces pillanat is talán, azért nagyrészt megnehezítettem az estéjét.
A szfinxhez érve megálltunk, vártam, hogy vajon milyen feladványt ad majd nekünk a kép, a srác viszont hirtelen bemondott egy számot, mire a rejtett átjáró azonnal feltárult előttünk, én meg értetlenül ráncoltam a homlokomat, miközben Márkra pillantottam.
- Dehát ezt...hogy csináltad? Nem is kérdezett..- még mindig értetlenül néztem rá, mivel azonban előre tessékelt, megindultam, mielőtt a Szfinx meggondolná magát.
- Elárulod, hogyan csináltad ezt az előbb? - ha már a titkos átjáróban voltunk, megtorpantam előtte, s kíváncsian pillantottam a tekintetébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

A harmadik alak annyira nem fogta meg, mármint sokat nem láthatott belőle és amit mégis, az épp elég volt. Alapvetően nem szokta érdekelni, hogy ki és melyik szájában van, amennyiben az nem megy már el illetlennek, mert aztán hangosan krehácsol, és nem, mindegy milyen nem, nem válogat. Nem ellenzett ő semmit sosem, most meg aztán főleg nem, nem vadászik a szerelmesekre, hogy jól szétkergesse őket, mint valami rém, még a jelvény miatt sem, amely ugyan indokolhatná, de annyi ideje nincs, meg nem is akarja. Nincs itt ténylegesen egész nap, mint akik itt élnek, jön és megy, vannak fontosabb és munkásabb dolgok is, mint a felügyelet és szerencsére vannak rajta kívül mások is, akik mindenkire figyelnek akár helyette is. Nem, mintha annyira lusta lenne, csak ugye, dolgozni is kell valamikor, nem hull ölébe a pénz.
A távolodó alak látványa végül eltűnik teljesen, a szőke srác meg lassan indul meg, mint akinek a világ minden ideje a zsebébe jutott és sosem kellene sietnie. Vagy nem is akar. Nem nagyon ismeri, nem tudja betéve, mikor és mit hall, azonban a kastély hangos és a falnak szája is van. Annyira képben van, hogy mi a keresztneve, meg nos, néhány dologgal, amitől harsog a ház. Mindenkinek megvan a maga keresztje, azóta okosabb, mióta a háztársával beszélt és mégsem, mert... semmi köze hozzá. Való igaz, hogy nem szép dolog és megérné a nyaklevest, de akkor szegény srác a büdös életben nem mossa le magáról, hogy mások intézik helyette a dolgokat. Úszni is úgy kell tanulni, hogy a vízbe vannak először lökve és ússzanak amennyire bírnak, és bár spártai a felfogás, meg a módszer is, egyelőre kettejüknek kell rendezni vagy veszni hagyni a dolgokat, aztán ha eldurvul, nos, akkor már nem lesz ilyen elnéző. Mintha lenne egy, a saját nyomorán túllépő védekező mechanizmusa, ami ösztönösebb, mint a rosszat teregetni magára, másra vagy épp gyógyítgatni ezt-azt, és még sincs, mert miért lenne. Mert most tanul társasági életet élni, mert amúgy rég tudja, mi az és amúgy meg... mindegy. Van. Néha.
Beérve mellé, lelassítja elnyújtott lépteit és már-már úgy szisszen fel, mintha az a parázsló vég az ő bőrét égetné. De komolyan. Érti ő, hogy laza, meg faszacsávó, meg ki ha én nem, de esze talán még sincs sok.
- Ó, én nagyon sok mindent szeretnék. Az nem téma jelenleg – egy pillanatra sem szakad le, olyan természetességgel lépdel mellette, mintha haverok lennének. - Az hogy te mit akarsz, már érdekesebb kérdés – nem mintha egyáltalán választ várna erre, sőt, csak megejti. Aztán kinyúl, amint elhúzza a szájától a bagót, és épp standby állapotban pihen meg, és nemes egyszerűséggel lopja el tőle. Mivel úgyis rá fogja fogni a füstöt, egy slukkot enged magának, majd a fal egyik jelentéktelenebb pontján nyomja el. Néha tökre el lehet hinni, hogy az, hogy mennyien tartják „cukinak”, csak valami jó álca.
- Elő se vegyél másikat, mert megetetem veled. Legyen eszed, legalább a klotyóba bújj el – íme, a szigor. Nem vasprefektus, ha most ezért majd jön, hogy jól panaszt tesz, ám legyen. Visszapillant felé, a csikk egyelőre zsebkukába megy, ujjait megtörölve engedi le végül a kezét.
- És még órán is kéne lenned, nemde? Szóval akár akarhatom azt is, hogy szívj valami rémesen gagyi dologgal, vagy hogy kivágják a kukába a jelvényed. De ugye, én nem szívatok másokat, csak mert épp unatkozom és épp nem tudok játszani a... nos, tudjuk mivel – de mindezt csevegő hangon, mint az időjárást. Szép, nemde? Magát is meglepi, miket tud.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

  Régen mindig megkaptam, hogy milyen jó képeket tudok választani, meg mennyire érzékem van ahhoz, hogy képegyütteseket komponáljak. Nos, ez nem látszik a háttérképemen. Talán még egy extrém kijelentésképp azt is lehet mondani, hogy mi ketten ég és föld vagyunk (pun intended). Nem tudom, egyszerűen valami nyitottat akartam választani, valami olyat, ami nem okoz szorongást azzal, hogy milyen zárt. Mondjuk nem félek az ilyenektől, de akkor is, egyes dolgok elő tudnak idézni benned érzéseket, mint például a színek. Lehet valami zöldet kéne beállítsak, az úgy is a chill-szín, vagy mi. A melankolikus seggemnek mondjuk lehet jót tenne valami sárga, de ez túl egyértelmű így navinésként, na mindegy.
  A galéria ikon felett kicsit megáll az ujja, amitől kicsit megijedek. Hála isten, feleslegesen, de azért rá kérdez a tartalmára.
- De, tudod, miután megfürdök, szoktam ilyen szexi selfie-ket nyomni a tükörben. - próbálom hangsúlyommal éreztetni a szarkazmust, ám az arcommal a poén kedvéért minél csábítóbban próbálok nézni és a végén, még egy szolidabb pózt is felveszek, ami végül persze nevetésben tör ki. Na jó, néha azért csináltam egy-két olyan képet, de az csak ilyen "önbizalom-növeléses" gyakorlat volt, amiről régebben olvastam. Néha még mindig csinálom, amikor elég jól érzem magam a bőrömben, hogy amikor ez megváltozna, akkor elő tudjam venni őket és így emlékeztethetem magam, hogy igenis vagyok olyan helyes, mint egy másik srác.
- Nem, dehogy is, csak viccelek! - oszlatom el az esetleges kételyeit egy féloldalas mosollyal, hátha ő pont olyan, aki nem érti a szarkazmust. Biztos, ami biztos, nem ám valami önelégült fuckboinak tart majd.
  Amikor felfedem, hogy (többé-kevésbé) részese voltam az emo szubkultúrának, eléggé megrökönyödött. Végül is, meg is tudom érteni, az átlag emberben elég sok félreértés és sztereotípia él ezek az emberek iránt, hogy "jaj, mind vagdossa magát" meg minden. Az ilyet nem kigúnyolni kéne, hanem segíteni az illetőn.
- Igen, azok. Ahm, ja. Igaz, jóval 2009, a szubkultúra virágkora után szálltam be én is a buliba, de akkoriban segített. Így éreztem, hogy tartozok valahova. Elég sötét korszak volt az. De nem vagdostam magam, vagy ilyen hülyeségek, csak... ja, hajat növesztettem a képembe. - néztem merengve magam elé, a magyarázat végére beszúrtam egy fájdalmas mosolyt. Nem hiszem, hogy érdekelte volna egy félórás ismeretterjesztés és előadás, viszont remélem azt megértette, hogy miért is csatlakoztam valami ilyesmi dologhoz.
  Amikor a készülékemről kezd érdeklődni, kicsit meginog a magabiztosságom. A muglik közötti életemben sem voltam egy kifejezett műszaki-szaki, de mióta a varázslók közt létezem, mégúgy se tudok lépést tartani a loholó technikával, de azért igyekszem minden kérdésére válaszolni.
- Igen, megértem. Senkinek sem lenne szabad zene nélkül élni. Ez az, ami a földön tart, de ugyan akkor felrepít az égbe! - mosolygok rá, majd a mondat végénél felrepül a tekintetem is, majd egyből visszaereszkedik Benire. Annyira édes, ahogy fellelkesül attól, hogy részlegesen átengedem neki a ketyerémet. - Nyugi, nem nagy meló, majd segítek. - fogom meg biztatóan a vállát, miközben visszaveszem tőle a telefont. A kis lelkem elolvadt tőle, ahogy fellelkesült a "filmes -randi" ötletén.
- Ahm, mit szeretnél? Én a fantasy-kat szeretem, de ha ilyen macsóban érzed magad, nézhetünk valami akciófilmet, de én nyitott vagyok valami romantikusra is, te döntesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Ugyanannyira lefagynék, mint ő, ha valaki egy gombnyomásra lenne a képgalériámtól. Megpróbálom felidézni hirtelen, hogy az otthon hagyott és gondosan jelszóval védett készülékemben mit találna az, akinek valahogy sikerülne hozzáférnie egy tizenöt éves srác magánéletéhez. Hát, nem azt, amire a piszkos fantáziájúak gondolnának. Valahogy sosem voltam elégedett a testemmel, és nem hiszem, hogy csak azért, mert egészen fiatal korom óta megtaláltak a vékony és gyenge alkatommal. Ha fotózgatni is kezdtem magam, azt sosem úgy, ahogy a híres sztárok teszik a tükör előtt állva, vagy a mai véleményvezérek, akikbe lépten-nyomon belebotlik az ember a közösségi médiában. Én inkább a vicces portrékat szeretem, illetve a kicsit művész jellegűeket, amiken úgy pózolhatok, mintha menő arc lennék, vagy legalább valami titokzatos személyiséggel megáldott egyén, holott a valóság nagyon távol áll ezektől az ideáloktól. Inkább a mindennapokat fényképezem le, vagy ha valami fontos érdekes dolgot látok, na meg a kirándulások, ünnepek és természet- illetve városképek ragadnak magukkal. Tisztára mint valami hobbifotós, akinek nem volt pénze rendes gépre. És az igazság valahol ebben van. Mondjuk rajzolni és írni még mindig jobban szeretek, de klassz ez a fotózás is. Főleg, hogy a varázsvilágban mozognak a képek! Mint én a csokibékámon, amit jutalmul kaptam a babaház után. Ott őrzöm a szekrényem fiókjában.
Kijelentésére először nem is tudom, hogyan reagáljak. Elhiggyem-e, hogy igazat mond, vagy tényleg csak hülyéskedik. A beállásai megnevettetnek, vagy csak a kínos szituáció maga, amibe sodródtam. Pimaszul megcsóválom a fejem, aztán nyelvet öltök rá.
- Hiszem, ha látom - rántom meg vállamat flegmán, esélyt adva magamnak arra, hogy a saját szememmel is meggyőződhessek. Ki tudja, azért benne van a pakliban, hogy őriz valami kínosat magáról, mondjuk nem biztos, hogy én azt látni akarom, de mégis belül kíváncsivá tett, magam sem tudom miért. Inkább csak viccelődöm vele, a magam kis félénk és visszahúzódó hangsúlyával, ami valahogy ijesztővé is tesz.
- Na, ez legalább megnyugtató - könnyebbülök meg, amikor megtudom, hogy nem volt az a szélsőséges fajta. Aranyos belegondolni, hogy ezzel tartozhatott valahova, és hogy engem is bármikor beránthatott volna egy ilyen hullám, viszont megmaradtam a néma nyominak. - Igazad van. Rendben, azt megköszönném! És persze... majd meghálálom egy csokival, vagy valami - vakarom meg a fejem zavartan, miközben a kezére pillantok.
- Nekem mindegy, amit te akarsz. Tiéd a teló - tárom szét a karjaimat. - Amúgy a fantasy jöhet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Mélyet szippantok a káros szenvedélyből, tüdőm megtelik a szer adta füsttel, véremben csak úgy száguldozik a nikotin. Remegve engedem ki a bennrekedt levegőt, ujjaimmal megpöckölöm a cigit, hogy az elégett dohány lepotyogjon a viszonylag tiszta kövekre. Szabad kezemmel a meggyűrődött egyenruhám kezdem igazgatni, hisz igaz csak csókolóztunk Oliverrel, mégis azét eléggé meggyepálta a külsőm ahhoz, hogy ne legyek szalonképes. Hajam minden bizonnyal a szélrózsa minden irányába áll, ingem gyűrött és ki-kikandikál a betűrt nadrágomból. Arról ne is beszéljünk, hogy bűzlöm a bagótól, hisz már nem ez az első ma, ráadásul az imént lekoptatott srác is él vele, szóval esélyem sem volt elkerülni. A végén még tényleg rászokom.
Tök ráérősen sétálgatok, de arcomról leolvasható, hogy jelenleg minden embert a halál faszára kívánok. Összeszűkült szemekkel nézek ki a nagyvilágba, amikor pedig valaki mellém ér, reflexből vakkantok rá. Nem vagyok most jó kedvemben, és ezt arcomról is leolvashatja. Nem, mivel léteznek akkora barmok, mint amilyen Mr. Taylor is, akik egyszerűen nem tudják belátni, hogy én nem akarok komoly kapcsolatot. Csak szexre vágyom és ennyi. De neeem, mert itt nyomni kell a szeretleket, meg tervezgetni a közös jövőt. Komolyan, mindjárt elokádom magam.
- Most nem vagyok hangulatban, de este héttől megtalálsz a társalgóban, Honey – hadarom el a számban a cigivel. – Persze csak ha van nálad zsé – teszem hozzá mellékesen ezt a nagyon jelentéktelennek tűnő, ám mégis számomra fontos információt. Persze kicsit sem szenvedek pénzhiányban, mióta anyámmal jó kapcsolatot ápolok, hisz az asszony próbál a gyerekkori sérelmekért kárpótolni minden lehetséges úton. És mivel csak pénze van, szíve nincs, így azzal halmoz el. Komolyan, lassan már úszkálhatok is a húszezresekben. Tiszta jó.
Először szemeim elkerekednek, mikor ujjaim közül hírtelen eltűnik a bláz. Csak pislogok okosan ki a fejemből, aztán mimikám vált és morgok valami kicsit se szépet asz orrom alatt. Aztán persze már nyúlok is a zsebembe, hogy mit se törődve a fiú parancsával, előrántsak meg egyet, majd ismét rágyújtsak. Szívok egy jó nagyot, majd csak úgy szemétségből is a fiú arcába fújom a füstöt. Fulladj meg, te rohadék!
- Túl merev vagy, Szívecském. Segítsek egy kicsit feloldódni? – Fújom tovább a bagót, kicsit sem törődve azzal, hogy az imént gyakorlatilag megfenyegetett. Nekem is nem egyszer már megfordult a fejemben, hogy a viselkedésemmel a jelvényem, meg egyáltalán az iskolai tartózkodásom is veszélyeztetem, azonban túlságosan is jól érzem magam ahhoz, hogy ezen komolyabban is elgondolkodjak. Az élet rövid, nekem pedig eddig túlságosan sok szarságban volt részem ahhoz, hogy megérdemeljek egy kis szórakozást. Még ha az néha – na jó, legtöbbször – túl messzire is megy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

  Mióta itt vagyok a Bagolykő falai közt, elég szépen, fokozatosan levetkőztem a gátlásaimat. Illetve inkább fogalmazhatnék jelenidőben is, hisz ez a folyamat még nem zárult le, sőt, közel sincs hozzá! Viszont elég sokat fejlődtem ahhoz képest a kis tizennégy éves sráchoz képest, aki még a saját tükörképétől is megijed. Mondjuk ez lehet annak is betudható, hogy a szüleim megtartottál a kiselőadást arról, hogy milyen is egy bentlakásos iskola, közös szobák, fürdőhelyiségek, meg egyebek. Mondjuk ebből még hála istennek nem nagyon volt problémám. Egyrészt azért, mert még nem volt rá példa. Másodszor viszont ha esetleg, mit t'om én, rám nyit valaki, habár kissé értetlenül, de nyugodtan viszonyulnék a szituációhoz. Például régebben egy sikítás után, tégla-vörös fejjel kapkodnám a levegőt, miközben minden erőmmel lettem volna, hogy letakarjam magam. Végül is ez csak hús és bőr, mindenkinek van olyan, full természetes dolog. Ezért szállingózott el egyre inkább a félelmem amiatt, hogy Benett esetleg meglát valamit a galériámban. Tekintve, hogy ezeket magamnak csináltam, nincs okom arra, hogy szégyenkezzek.
  Az adonisz-pózaim kis kínos nevetést és egy nyelvöltést csikarnak ki belőle. Ha az ez után következő mondatához érzelmet kéne társítanom, valahol a pimasz és a flegma között gondolkodnék. Vajon kissé felkeltettem volna a kíváncsiságát? Vajon ez virágnyelven a "Kíváncsi vagyok, de ezzel együtt túl félénk, hogy rákérdezzek."? Meglátjuk.
- Hát, annyira mégsem akarhattad látni, lehetőséged lett volna "véletlenül" megnyitni. Te te ilyen kis őszinte-féle vagy. - eresztek el egy ravasz félmosolyt. Hangomon azért érződik egy kisebb játékosság, de csak az apró betűk között.Így utólag koránt sem biztos, hogy komolyan gondolja, de azért érdeklődve várom, hogy esetlegesen megcáfol-e és konkrétabb érdeklődést mutat.
- Jaj, hagyd már, elég, ha csak együtt lógunk néha. Az épp elég hála, ha elviselsz. - török ki nevetésben. De kis aranyos, próbálja édességgel megköszönni. De az elfogy. Az én esetemben elég gyorsan. Viszont egy barátság, vagy az elején nevezzük inkább közös programnak. Az sokkal többet ér számomra. Reméljük ebben is benne van.
- Hát... ezzel nem vagyunk sokkal közelebb. - húzom a számat tanácstalanul, majd hirtelen, mintha hátulról fejbe csaptak volna egy serpenyővel, egy bohókás ötletem támad, ami kis nevetést is előhoz belőlem. - Hallod, mekkora poén lenne már, ha a mugli Harry Potter filmeket néznénk. Eléggé ironikus lenne. - hajtom le kissé a fejem mosolyogva - De komolyra fordítvaaa... I.D.K. - fonom össze a karjaimat még mindig a padlót nézve, próbálva az iménti, bohókás ötletet elhessegetni a fejemből. Több-kevesebb sikerrel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Neki sincs most éppen nagy affinitása arra, hogy bárkit is itt nevelgessen, meg semmi, de úgy néz ki, az élet vele nem kegyes. Mert miért is lenne minden egyszerű. Társaságban lenni, emberek között, az év elején ódzkodott tőle, most egészen megszokott dolog, még ha neki nem is a természetes. Na az meg főleg nem, hogy valakivel így andalogna egy folyosón, valahogy se ingerenciája, se az ő korosztálya nem erre leledzik. Mert lehet azt mondani, hogy a kor csak egy szám, azért mégis vannak határok, meg ez neki inkább egy amolyan második munkahely, ott pedig nem a lamúrra koncentrál, hanem a dologra. Így is van elég, vagy elég gondja, vagy bármi, amit időt igényel. Ingázik eleget, és lehet inkább azt tette volna most is, mind a kettejüknek jobb lenne, neki nem kellene a komoly felét élesztgetni, a srácnak meg nem szakadna senki a nyakába, aki épp nem valamit akarna épp tőle, hanem csak a szája jár és papol. Pech. De van az a pillanat, amikor ha már ő szív, szívjon mindenki? Valahogy úgy.
- Nem mintha a hangulat itt érdekelne bárkit is – emelkedik meg a szemöldöke, majd aztán persze nem hülye, érti ő, mire céloz, amire, őszinte röhögés tör ki belőle. Ahha. Pont arra vágyik, hogy a pénzt erre költse, ilyenre. Ha eddig nem tette, nem most fogja elkezdeni, nem miatta és főleg nem itt. Nem tudja, hogy komoly-e, vagy sem, nem is érdekli. Kezével legyintget párat. - Rossz a házszám, én pénzt nem adok neked és nem is foglak felkeresni. Sajnálom – nem, de hát komolyan, mit hitt? Hogy majd beáll a sorba? Jó vicc. Ahogy ez az egész is. Belekezdett, de már elment a kedve. Főleg, ahogy szinte süketet tolva szarik arra, amit az előbb mondott. Fáradt nyögése is ezt mondja, meg a „kellett ez nekem?” pillantása, hogy oké, érti ő, helyi menő gyerek aki azt csinál, amit akar és tesz mindenre. Érti ő. érti. A füstfújásra fapofával válaszol, nem ettől fog most megfulladni, egy-két legyintéssel tünteti el onnan a felleget.
- Oké, értelek. Teszel te mindenre és mindenkire, blablabla. Unalmas – persze tényleg ingere van arra, hogy megetesse vele a dekket, de megint csak azt műveli, amit az előtt. Ellopja, de most már pöfékel, nem nyomja el azonnal. Addig agyal, hogy mit véssen fel neki, mert még mindig nincs kedve hozzá és idegeli. Pedig nincs feszült napok alatt. Bár ki tudja.
- Segíthetsz azzal, hogy visszaveszel az arcodból. Vagy befogod és elhúzol a dolgodra. De én mást biztos nem kérek – veti oda, sőt mi több, arca most már olyan semmis, hogy az sértő. Sehol a rá jellemző mosoly, vidám pillantás. Semmi. És ez rossz. Nem szeret ilyen lenni.
- Értem én, hogy te mindenkivel csak szórakozol, meg játszadozol, úgy, ahogy nem szégyelled. Lehet sokak szerint ez baaaromi menő. De ritka magányos vagy te valójában, biztosan, szóval valahol sajnállak is – megint elnyomja a dekket, mielőtt vissza akarna vágni és egy kiszögellés rejtekébe dobja. Aztán megáll, neki ennyi elég is volt. Vagy végképp viszketni fog a tenyere.
- Nem fogok neked itt feleslegesen litániát tartani, úgyis süket és túl hülye vagy hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

- Valami olyasmi... - mosolygok vissza rá, de a nagy lehetőséget, hogy nyaggatni kezdjem a képei iránt, valahogy kihagyom. Abszolút semmi közöm a magánéletéhez, maximum olyan szempontból érdekelne, hogy van-e a testének olyan pontján is tetoválás varrva, amit a ruhája miatt esetleg nem láthatok. De meglehetősen abszurd helyzet lenne, ha egy alapvetően varázslósuliban, tehát az elektromosság elől is valamilyen szinten blokkolt helyen állnánk neki nézegetni egy számomra frissen megismert, így tulajdonképpen még idegennek mondható srác diszkrét tartalmait. Hiába vagyok kíváncsi természet, ha ott olyan fotók vannak, amik láttán nem alszom többé nyugodtan, akkor bőven megéri távol maradnom a személyes zónájától. Amekkora érdeklődés eddig is mutatkozott bennem, az másmilyen módon, de utat tudott törni belőlem.
Próbálgatok játékosan nevetni vele, utánozva az ő piszkos mosolyát, ahogy a többi srác szokott hülyülni a másikkal. Ezzel legalább a feszültséget, ha van is, de oldani tudom kettőnk között, de legfőképpen saját magamban. Aztán persze zsebre vágom a kezem, amint visszaadtam a kütyüt.
- Az megvan neked? - csillan fel a szemem. Valóban vicces lenne, már ha rajta van a gépén. Letölteni nem tudom, hogy mikor fogja tudni, vagy hogy van-e hozzá elég internet hozzáférése. Szóval semmiképpen sem akarok tőle olyat kérni, amit ne tudna teljesíteni, mert azzal kellemetlen helyzetbe is hozhatom. - Igazából hol akarsz filmezni amúgy? Most a körletünkbe igyekeztem éppen, de gondolom oda neked nincs bejárásod - pillantok el mögötte a Levita irányába. Jó is lenne ledobnom magam az ágyamba, hogy egy kicsit kifújjam magam, de persze az ötlete továbbra is lázban tart. Na meg tényleg nincs semmi helyszínötletem, ha csak nem akar rögtön a földre ülve, s a falnak támasztva fejünket belekezdeni a programba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

  Ez az interakció elég érdekesen indult. Mondhatni adta volna magát, hogy ellenségek, vagy riválisok, vagy mi a fenék legyünk. De nem, az nem én vagyok. Szerintem semmi értelme a rivalizálásnak, vagy annak, hogy egymásra fújunk, hisz vagyunk minimum 14 évesek. Vagyis maximum három év van köztünk (hogy fitogtatom itt a nemlétező matematikai tudásomat) szóval meg tudjuk mi ezt beszélni. Legalább is meg kellene, hogy tudjuk. Te eddig úgy érzem, sikerült is. Remélem ez a nem mindennapi kezdet egy kivételes barátsághoz vezet majd. Úgy érzem hasonló dolgokon mentünk keresztül és megérthetjük egymás miért-jeit és hogyan-jait.
  Látszik is rajta, hogy olyan kis ártatlan, vagy legalább is nem az a "beletúrom az orrom mások dolgába" típus. Legszívesebben csak poénból rákérdeznék a csillagjegyére, de nem akarom, hogy egy újabb előítélet alakuljon ki rólam a fejében, hiszen az egyiket szerintem sikerült nagyrészt eloszlatnom. Majd lehet valamikor később.
- Jap, mikor még nem tudtam a mágiáról, ez volt a kedvenc sorozatom, szóval képzelheted, mekkora gag volt, amikor rájöttem, hogy ez tényleg így van! - teszem zsebre a visszatulajdonított ketyerét, mialatt nézek magam elé lágy arccal, felszítva magamban az érzést, amikor először végigolvastam a levelet. Szerintem életem egyik legboldogabb pillanata volt.
- Ahm, átjöhetsz hozzám is. Lehet, hogy véletlenül meghallod a jelszót, vagy valami. - kacsintok rá - Vagy kereshetünk el elhagyatott mosdót, vagy tantermet... majd út közben eldöntjük. - invitáltam egy laza kézmozdulattal, majd szépen elkezdek előre csoszogni, remélve, hogy követ majd engem egy chilles, filmnézős délutánra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Veszélyes játékot játszom, ahol nem csak a jövőmet, de a saját épségem is terítékre teszem. Furcsa mód még egyik gonosztettem sem vont maga után komoly következményeket, de ki tudja, lehet egy napon nagyon meg fogom szívni. Beliánnak igaza van, nagyon is, de persze ezt nem hogy neki, de még magamnak sem vallanám be. Nem, annál sokkal büszkébb vagyok. Így hát adom tovább a keménylegényt, s mikor a srác visszautasít, csak nemtörődöm módon megrántom a vállam, majd szívok még egyet a cigiből. Valahogy nem tud érdekelni, egyszerűen nem hat meg amit mond. De ez nem az ő hibája, mindenkire mostanság így reagálok. Régen is indokkal mondhatták rám, hogy hülye vagyok, de most aztán meg főleg. Talán a kamaszodás eredménye ez, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen a sok szarság ilyenné tette a személyiségemet.
- Na ugye, nem is volt olyan nehéz erre a konklúzióra jutni – válaszolom arra, miszerint nem érdekel senki és semmi. Jó, örülök, hogy neki is leesett. A kérdés most már csak az, hogy ha ez megvan, akkor még mi a francos francot keresünk mi itt? Biztos vagyok, hogy tőle is csak fejmosást várhatok, csak úgy, ahogy attól a görcs Másától is. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy Benett vagy valami más valaki vagy más valami miatt akarja leszedni a fejem. A levitások nagytöbbsége ugyanis valamiért nagyon védi azt a gyámoltalan könyvmolyt. Veszélyesnek találnak ránézve, s bár ebben igazuk van, még sincs sok joguk távol tartani tőle. Meg nem is fognak tudni sokáig. Elég néhány szép szó, pár jó helyen való érintés és hopp… a fiúcska máris az ágyamban fekszik. Mert én így akarom. Amit pedig én a fejembe veszek, az úgy is lesz.
- Igazad van. Szörnyen magányos, beteg kisfiú vagyok. Ráadásul még szűz is – mimikámról a mosoly lefagy, számat szomorúan lebiggyesztem. Mindenemből érződik a játszi komolyság, s ha egy engem nem ismerő, külsős alakkal állnék szemben, bizonyára hinne is nekem. De a hírem általában hamarabb megelőz, így nem is próbálkozom azzal, hogy elhitessem Beliánnal, hogy amit mondtam, az maga a valóság. Sokak túlzott játéknak vélik tetteimet, mások – mint például Benett – válltik állítják, hogy én jó ember vagyok, s próbálják kicsikarni belőlem ezt a felem. Ha még a hét éves, elveszett kis Theon lennék, talán hálás is lennék nekik. De mind tudjuk, hogy már nem az az ember vagyok, mint a dolgok előtt.
Figyelem, ahogy a cigim immár a fiú szájában izzik fel, majd szép lassan el is fogy, majd a csikk az egyik kiszögellésben talál új otthonra. Többet már nincs kedvem elővenni, s ahogy számolom, jelen helyzetben nincs is nálam már, szóval zsebre dugom nikotinos kezeimet, majd bevágok a fiú elé. Pofátlanul simítok végig rajta, mellkasán ujjaim csak úgy szánkáznak, majd kezem ökölbe szorul és gyengén igaz, de beleütök a felsőtestébe.
- Tusé – csinálok úgy, mint aki megsértődött, ám arcomról levakarhatatlan a pofátlan, tenyérbe mászó mosolyom. – Legalább én jól csinálom a munkám. Az én házam diákja közül senki sem sérült meg. Míg nálad… nos, szegény kis Benett biztos mást mondana – olyannyira elönti agyamat a piszkálódási vágy, hogy le sem esik, hogy most saját magam köpöm be, holott a fiú szája mindvégig zárva maradt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Talán ha épp nem feszülnének az idegek, kiakadt volna, hogy úgymond felkínálkozik neki, bármire, de lehet mégsem, mert ezt a srácot nem tudja az ismert dolgai után komolyan venni. Nem, mert hát, ki veszi komolyan a nyilvánvalót, amikor a főiskolán is hasonlóképp nyilatkoztak meg egyesek, valahogy mégse voltak olyan kelendőek, mint hitték és egy másik körben mégis, mindig találtak valakit. Fogalma sincs, mennyien veszik be és veszik meg a másikat és nem is érdekli egy pontig, de aztán mindig szóba jön valaki, aki miatt az ember homloka ráncolódik. Aztán rájön, hogy ez az élet, mindig vannak gyámoltalanok és görények, hogy csak talán az ő lelke próbálkozik azzal, hogy jó legyen és törjön össze mindent és mindenkit, hogy talán ő az őrült, az idióta és mindenki más csak túlél, ahogy tud. Aztán nem tud arra gondolni, hogy ez túlélés, mert nem. Lehetnek botlások, de folyamatosan... nos, az már rég nem az, ahhoz már a lélek sötétsége és hiánya kell. Az már... más. És akkor jön egy ilyen, mint ez a srác. Komolyan. Hosszan sóhajt, fáradtan. Ennek mondhat bármit, lepattan róla.
- Nem, nem volt nehéz. Rád van írva a többi szarság mellett – de nem kezdi el magyarázni, sorolni, hogy mikre is gondol, mert felesleges. Vállat von, röhög meg hasonló válaszok jönnének rá, neki meg nem kenyere a megváltást elhozni neki és nem is lesz az. A pólus két vége, csak közös pontok vannak. Neki fogalma sincs arról ki és hogyan találta meg és miért, mert nem egyeztet ő senkivel ilyenekről, mivel nem lakik itt hivatalosan, csak amikor néha bent alszik, de akkor sem azt figyeli ki és miért tesz dolgokat. Le van maradva, az iskolai pletykák nehezen vagy későn érik el, persze az nem, ami olyan forró, mint a frissen kihullott parázs, mert arról mindenki, vagy épp rohadt sokan beszélnek és nehéz kikerülni. Vagy a véletlen, amit el-elkap néha, de ő nem egy olyan gócpont, amelyet mindenki ellát infóval és nem is vágyik rá. Most épp sikerült belenyúlnia és nem tudja, hogy ez mennyire lesz rossz nekik, a másiknak. Semmit sem tud, csak azt, hogy ha tovább húzza, lehet, hogy nem lesz büszke rá. Lehet, hogy nem is akar. Néha dühös akar lenni, nem a mosolygós, aranyos srác a levitából. Néha mintha mégis más akarna lenni, kicsit a bestia, aki benne csücsül.
- Szűz – arca, mint a faragott kőszoboré, majd aprót röhög. Az az erőltetett, tudjátok. - Én meg bak vagyok, de nem hiszem, hogy érdekel a horoszkóp – nyomja le finoman, hogy adja ezt el másnak, úgy szűz, ahogy ő vörös és szeplős. Hagyjuk már, nem most jött le a falvédőről. - Hiába mondod ezt, nem fogod fel és hiszed el. Neked ez sértés, amit a bunkó levitás most mondott és teszel rá. Majd egyszer elgondolkozol, de engem ez már nem érint – és valóban, mert ennyi neki bőven elég volt mára, mint „hittérítés”. Ő sem hallaná meg, ha valaki az arcába mondaná az igazságot, mert ahhoz makacs, mint az öszvér és vak, meg süket. Ez a legegyszerűbb taktika a világ ellen, noha nem lenne olyannyira szabad gondolkozású, mint a másik. Az, hogy mindenkit megkap, vagy mindenki megkapja, neki nem kenyere. A bagó is már csak egyfajta apróság volt, húzás, semmi több. Megtorpan azonban, amikor bevág elé, tekintete kérdő, de mit sem számít a másiknak, mert már tapogat is. Felmordul, mint akinek fájna, mint aki undorodik, és lekotorja magáról a kezet. Megütötte. Meg se érezte, az ő fájdalomküszöbe ennél jóval magasabban pihen, semmit se vett fel ebből, mert nem érdekli, és mégis, tapogassa saját magát. Na persze, ne most kezdjen el játszadozni, főleg ne vele. Nem vevő rá, hát nem érti. Mégis, a mozdulat közben áll meg, keze a levegőben, ahogy rámered. Hogy mi?
- Mást mondana? - és most valóban érdekli, valóban akarja a választ. De most nem a kíváncsi arca kerül elő, nem az, aki szokott. Sokkal inkább ösztönösebb, zordabb hullám söpör végig rajta, vonásai, tekintete megkeménykedik, düh ha nem is, de valami csillan benne. És elkapja a kezet, ami nemrég még őt cirógatta és ott tartja, erősen fogva, nem érdekli, ha épp ez már fáj, de nem tud szabadulni.
- Mit műveltél vele? Az igazat és ne szórakozz – közli felé, hangja rideg és követelőző. Ha szabadulni akar, még csavar is a karon egyet, de fogása biztos. Ha mást tesz, nos, az elválik, egyelőre a köd csak követel és tudni akarja, mit tett. Hogy kin múlik, hogy nem sérül meg senki? Nem rajtuk, de szerinte a srác se tudja, mekkora hülyeség jött ki rajta. Pont most. Lehet, hogy aki eddig megtalálta, lecseszte, de hogy pont az, aki örökké mindenkire mosolyog? Nos, lehet, nem lesz olyan kellemes kaland.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nadia
[zárt] || kinézet

Azt hinné az ember, hogy egy tizennyolc évesnek van legalább annyi esze, hogy egy lezárt területre, ahova szigorúan meg van tiltva mindenfajta belépés, nem akar majd beszökni, mert „ott maradt… valamim”. Még annyira sem futotta neki, hogy valami hazugságot kitaláljon arra az esetre, ha esetleg valamelyik tanár vagy házvezető elkapja. Ráadásul higgyem el, hogy ami egész nyáron és az első héten sem hiányzott neki, most hirtelen majd igen. Annyira a végén járunk már a Levita renoválásának, igazán ki lehetne bírni ezt a maradék pár napot és legalább nekem sem kellene továbbra is minden nap felnézni a körletbe, hogy tudnak-e viselkedni a diákjaim vagy sem. Mondhatnám, hogy nem néztem volna ki belőlük a szabálytalanságot, mert levitások meg minden, de hát én is voltam diák. Csak engem nem kaptak el, ami nem mondható el az előttem épp minden bűnét megbánó Ákosról. Mellkasom előtt összefont karokkal hallgatom csendes bocsánatkérését, de persze egy elfogadható indokkal még mindig nem tud nekem előhozakodni, pedig én már mennék. Visszaküldöm az Eridonba, ahol voltak olyan kedvesek és befogadták a veszélyes helyzetre való tekintettel – amit Ákosnak is elmagyarázok -, ő pedig fittyet hányva minden szabályra csak úgy megpróbál visszaszökni a Levitába. Teljesen megértem, ha hiányzik neki a körlet és már szeretne végre a saját szobájában aludni a saját háztársaival, de pár napot muszáj még várnia. Garantáltan meg lesz elégedve az eredménnyel, még ha ezt most nem is tudja felfogni. Vetek egy pillantást a portré elé rakott hordozóra, amiben Kristóf alszik és épp megakadályozza, hogy bárki belépjen a körletbe, majd egy legyintéssel útjára engedem Ákost. Nem is akarom látni a Levita újranyitásáig, és ezt szerintem ő is érzi. Fáradtan dörzsölöm meg szemeim, lelkileg felkészülve a vizitre, amit megejtek még mielőtt hazamennék, amikor mögöttem valaki ledob valamit, ami hangos csattanással ér földet. Ijedtemben ugrok egyet, kezeimet mellkasomra szorítom, mielőtt a szívem még kiugrik onnan, és hirtelen fordulok meg, teljesen készen állva arra, hogy leteremtsek egy újabb diákot; ám csalódnom kell, egy felnőtt nő van a folyosó másik végén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

- Dikh tanárnő, ne segítsek? Hadd vigyem má, no' - hirtelen termett mellettem az egyik diák, hirtelen azt sem tudtam róla eldönteni, hogy melyik ház tagja, bár a korát sem sikerült volna besaccolnom. Mindenesetre, nem tűnt ismerősnek, bár ki tudja, lehet, hogy ott ült az óráim egyikén. S mivel mindhárom - igen, a nemlétező is - kezem tele volt, úgy döntöttem, hohgy ha már ennyire ajánlkozik nekem, akkor végül is, hozhatja az egyik térképet.
- Mit is mondtál, hogy hívnak? - kíváncsian pillantottam felé, miután kezébe nyomtam az egyik segédeszközt, s így egy kicsit fellélegezhettem, mert kevesebb súlyt kellett tovább cipelnem.
- Klaudió, deh' odahaza csak Szarka a becenevem - vigyorgott vissza, miközben alaposan szemügyre vette a feltekert rajzot. - Dikh, ennek van súlya - közben rázogatni kezdte, mintha azt várta volna, hogy csörögni fog. Erre egy kicsit furán megemeltem az egyik szemöldököm, s nem voltam biztos benne, hogy a fiatal fiú tudná is, éppen mit tart a kezében. - Ez egy térkép, világtérkép, rajta a legfontosabb városokkal, kiegészítve történelmi évszámokkal. Nem láttál még térképet?
- Hát teccik tudni, nem még, de majdnem olyan, mint a nyanyó szőnyege otthon. Szóval ez akkor nem ér sokat? Deh' mindegy is! Tetszik tudni kérdezni akartam, hogy Ön nem tud-e helyet, ahol rezet vennének, meg hogy mi ennek az árfolyama a muglikná...Dikh egy egér, jájj baszki..öh bocsánat! - hirtelen ugrott meg mellettem a srác, még mielőtt választ adhattam volna az érdekes kérdésre. Fura, eddig itt a kastélyban csak érdekes kérdésekkel találtak meg ezek a fiatalok. Most viszont, a srácnak sikerült úgy megriadnia, hogy míg fél fordulatot tett, kezében a térképpel, azzal úgy vesén kólintott, hogy elveszítve az egyensúlyomat, majd eltaknyoltam a folyosón, s így szanaszét szórtam mindent a kezeim közül. A könyvek, s a másik térkép is nagy csattanással ért véget a kövön.
- Jáh, elnézést , no nem fílek tőlük , csak ez most váratlanu' ért - mondta elnézést kérően, s sietve ugrott, hogy felkapja a holmijaimat a földről, miközben tekintetem megakadt egy ijedt nőn. Ráadásul nem is akárkire hoztuk rá a frászt, hanem a Szőkére. Kínos. Most még csak azt sem tehettem meg, hogy gyorsan hátraarcba fordulok, s elviharzok. Már túl késő volt, meglátott. A fiatal srác meg csak mondta, és mondta, miközben pakolta vissza a holmikat a kezembe.  - Jó-jó, semmi gond, semmi. De kérem, keressen meg a fogadóórámban, ha ez a téma...rézvásárlás?...érdekli. Most még sok teendőm lesz a következő órám előtt - mondtam elnézést kérő mosollyal, majd visszaszerezve a holmimat, tettem néhány lépést közelebb a Szőkéhez.
- Ne haragudj, hogy rád hoztam a frászt. Egy kicsit sok a holmim, a fiatalember meg nem bírja az egereket - mondtam elnézést kérő mosollyal, de mire oldalra pillantottam, hogy a srácra mutassak, neki már hűlt helyét találtuk. - Öhm...mi szerintem még nem ismerjük egymást, most kezdtem egy hete, Nadia Rosales, mugliismeret - halovány mosolyt varázsoltam az arcomra, s mivel rájöttem, hogy még mindig tele a kezem, először a két térképet megpróbáltam a falnak támasztani, segítve jobb térdemmel, s ha sikerült, csak ezt követően nyújtottam kézfogásra a kezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Én egyetlen drága Klaudióm... Ki más hangját hallanám a folyosón, ha nem az övét, ahogy lelkesen nyújtja segítőkészen mancsait a nő irányába, hogy megszabadítsa némi tehertől. Nem feltétlenül a térképekre gondolok, de igen. A frászt ettől még rám hozzák a zajongással, meg is pördülök ijedtemben, de szerencsére legalább Kristóf nem ébred fel. Az kéne nekem még. Összeszűkült szemekkel nézem végig kettejük szerencsétlenkedését a földön, Klaudió szája közben be nem áll, de tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy miről hadovál itt össze-vissza. Valami rézvásárlást hallok meg, de azt is a nő szájából, és mire lepillantok a fiamra, majd vissza fel a kettősre, addigra Klaudiónak már hűlt helye. Meg az egyik könyvnek is, ha jól láttam. Az ismeretlenre pillantva elmosolyodom a bocsánatkérést meghallva, kezeim azonnal mozdulnak a térképek irányába, hogy segítsek nekitámasztani őket a falnak, Kristóf mellé.
- Ugyan, semmiség. Ismerem a fiatalembert, mint a rossz pénzt. Nagyon segítőkész tud lenni, főleg, ha jutalmat is kap utána – bökök a nő jobb füle felé, ami hát… üres. A másikban meg ott himbálózik a karika, és nem kell zseninek lenni, hogy összerakja valaki a kettőt. - Attól tartok egy könyve is eltűnt – szám óvatos mosolyra húzódik, de hiába tekintenék a nő mögé, a könyve se a földön nem lenne, se a fiatalembert nem látnám már meg a folyosón. Ellene igazán nincs mit tenni, mondjuk azt se tudom hogy jár még ide iskolába, na meg kviddicsezni hogyan engedték, de ez már tényleg nem az én dolgom.
- Szentmihályi Izabella, Levita házvezető-helyettes – óvatosan rázom meg a nő kezét, ügyelve a kezében lévő holmira. - Segítsek esetleg? – ajánlom fel a könyvek felé bökve, bár nem tudom merre megy, vagy hogy most szeretne-e megállni itt velem társalogni, esetleg rögtön a segítőkész fiatalember után ered, hogy visszaszerezzen mindent, mégsem hagyhatom szó nélkül, hogy ő itt ácsorog tele kézzel. - Hogy tetszik eddig a kastély? Remélem jó élményed is volt már Klaudión kívül. Nem éppen ő a legjobb fogadóbizottság – nem, Nadia nála sokkal jobb fogadtatásban részesült Zétény személyében, kár, hogy erről nem pletyka által tudtam. Az első gyerek átka, elképesztő, hogy még a legjobb pletykákról sem értesülök, olyan keveset járok a kastélyban. Amikor meg mégis itt vagyok, holmi Klaudiók hozzák rám a frászt, mert egértől való ijedést szimulálnak, csakhogy vihessen a kedvesének ajándékot, Nadia fülének kis közreműködésével.