Minden jó hercegnő elkésik a báljáról, nem? Na, épp ezért hagytam kétségek között én is Danát. Vagyok én annyira előkelő, mint Hófehérke, így kijár nekem is a bűnös élvezetből, amelyet a lustaság számlájára írnának fel egyesek. Persze nem hagyom a lányt teljesen figyelmen kívül, nemes vagyok, nem pedig paraszt. Útközben beugrottam venni egy üveg vizet én is, és ha már egyszer pénz került a kezembe, akkor az utamat keresztező virágosnál vásároltam Eperke számára egy jó nagy csokrot, had lássa csak, hogy nem vagyok egy fukar alak. Akár az egész bódét is megvehettem volna, hisz van rá elég pénzem, azonban akkor akkora fülest kaptam volna a testvéremtől, hogy elmehetnék a legközelebbi cirkuszba, mint az új feltörekvő Dumbó. Így hát egy cirka száz szálas rózsacsokorra szelem át az üzlet és a jómagam közötti távolságot, persze csak lassú, komótos léptekkel. Nem sietek én sehová, ha nem vár meg, hát nem éri meg a fáradságot, de ha helyben mer hagyni, akkor abban biztos lehet, hogy földi pokollá teszem az iskolában eltöltendő éveit. Fő a kedvesség.
Szerencsére Dana tartja a szavát, már ahogy meglátja sziluettemet feltűnni az utca végén, ugrálni és ujjongani kezd. Nem mondom, hogy jól esik az egómnak, hogy egy csinos lány így fogad, de azért igencsak kihúzott háttal és sármos, amolyan Colgate reklámba is beleillő mosollyal az arcomon állok meg partnerem előtt.
- Oh, ez? – Mutatok fejfedőmre. – Csupán csak ürügy, hogy eltakarhassam azt a borzalmas munkát, amelyet a húgom a hajammal végzett. Most nézd meg. Szerinted is sokkal szebb voltam szőkén? Tudom, szerintem is, most meg így kell leélnem az életem, amíg az a házsártos banya le nem kopik rólam, és el nem felejti azt az átkozott büntetőmunkát – túrok bele idegesen a sapka alatti, immár barna hajzuhatagomba. Természetesen úgy beszéltem mindvégig, hogy nem vártam meg, mit reagál a monológomra. A véleménye nem érdekel, egyedül csak társaság kell, akinek kedvemre drámázhatok. Épp ezért nem osztom meg a részleteket sem a lánnyal. Nem kell azt neki tudnia, hogy lekaptam az iskola varázsháztartástan tanárát, éppúgy, ahogy azt sem, hogy ő pedig ezért végigreptetett az udvaron, tönkretéve a gyönyörű fehér ingemet. Esküszöm, egyszer kamatostól behajtom rajta.
- Már most szerelmes vagyok első látásra – jegyzem meg lazán, ezzel a lánynak átnyújtva az eddig a hátam mögött bujkáló virágkölteményt. Eredetileg a tervem Danával nem nyúlt el a csábítás folyamatáig, de ha egyszer van rá lehetőségem, méghozzá ilyen pofátlanul kínálkozó, akkor élek vele.
Mielőtt bármit mondhatna ajándékomra, megfordulok és copfom ütemes ringásával elindulok a bejárat felé. Lehet inkább még is paraszt vagyok, amiért így viselkedem. No, mindegy. Na, jó, egye a fene, kinyitom neki az ajtót, aztán legyen boldog. Ahogy fogom a bejárat kilincsét, meredten bámulok a másikra, hátha elindul és végre beteszi a nagy fenekét az üzlethelyiségbe, hogy nekem ne kelljen többet a napon lennem. Ez az erős UV bántja a szememet.

Ohho, tomboltam én úgy a hajkoronámért, hogy arról a lánynak nincs és lehetőleg ne is legyen fogalma. Kedves testvérem még azzal is megfenyegetett, hogy végkép megszabadít hosszú tincseimtől, s hogy megtarthassam őket, kénytelen voltam ez alkalommal én odaadni neki az ebédkor félrerakott édességemet. Sajnos így sem úsztam meg a kalandot, a szőkéből barnává avanzsáltam, akárcsak a nemsokára beköszöntő ősz. Jó metafora, hisz mostanában én is olyan szeszélyes vagyok, mint az évszak időjárása. Esküszöm, ha a férfiaknak van menstruációs korszakuk, akkor én jelenleg pont azt élem.
A lány reakciójára csak gúnyosan elvigyorodok, fel is emelem az orromat kissé, mikor megköszöni a csokrot. Tudom, király vagyok, de azért nagyobb ódát is harsoghatna el a nagylelkű ajándékomért. Nem mondom, hogy drága volt, hisz nálam a pénz, mint olyan egyáltalán nem vita tárgya. Komolyan, odahaza néha fürödtem a frankokba, olykor pedig kitöröltem a seggem velük.  Meg egyéb tevékenységet végeztem velük, ám azok már egyáltalán nem tartoznak bele a gyerekbarát kategóriába.
Alaposan szemügyre veszem Danát, jól megállok minden domborulatnál, szemeimmel elidőzve rajtuk. Nem is olyan rossz a kicsike, kifejezetten szép darab. Persze nem kellene, hisz ahogy reakcióiból leszűröm, csak a váz szép, a belső elég üres. Személyisége az ugyan van, bár nem tudom megállapítani, hogy valamilyen kezelés adja az alapját és a dili bogyók  teszik e ezt vele, vagy alapból ilyen… izgága. Persze azért valami jutalmat nagyon szívesen elfogadnék, a nagylelkű ajándékomért. Hmm… nem is tudom, mondjuk egy egyszerű csókkal vagy egy éjszakás paplanakrobatikával beérném. Azonban a lány sokkal butábbnak tűnik, minthogy felismerje a tény, hogy ilyenkor bizony szoktuk kárpótolni is valamivel az ajándékozót. Na, sebaj, majd max meglesem a próbafülkében.
Tovább állok hát, hogy végre beérjek a hőségből, a jól hűtött helyiségbe. Dana hálásnak látszik az ajtónyitogatós gesztusomért, ám feltételezett elképzelésével, miszerint ismerem az illemet, valamint udvarias vagyok, egyszerűen csak a saját javamat hajszoltam. Jó, néha szoktam használni a millióm és egy etikett óra adta tapasztalatokat, azonban legtöbbször csak lusta vagyok, hogy bármit is tegyek. Vagy a saját igényeim fontosabbak annál, mint amit a másikért tehetnék.
Az épületbe belibbenve első dolgom rögtön az, hogy valami fedezéket keressek, nehogy a tulaj, Fortuna felismerjen. Tuti jót gúnyolódna azon, hogyan nézek ki, és most pont nincs hozzá hangulatom, hogy jó pofizzak az őseim egyik talpnyalójának. Ahogy elnézem, partnerem sem szeretne a boltossal hármacskán vásárolgatni, így csuklón ragadom őt, és a lehető legmesszibb sarkába vonszolom az épületnek. Szerencsére pontosan ott vannak azok a darabok, amelyekre a szívem vágyik. Szeretném leszögezni, hogy szerintem hülyeség, hogy az emberek nemet kötnek egy-egy ruhához. Szerintem minden ruhanemű unisex darab, azaz hordhatja nő, vagy férfi is. Ezért szoktam oly’ nagy kedvvel húgom gönceit is hordani, persze a szoknyákat azért csak néha veszem fel. Nem azért, mert szégyelleném őket, egyszerűen csak túlságosan kényelmetlenek a számomra. Ettől függetlenül még megnézegetek néhányat, majd röppenek is tovább a fehérnemű részlegre. Muszáj Theorynak valami észveszejtő neglizsét találnom, amivel meglephet magányos óráimon…

- Látod ott azt a nőt? – Mutatok a lépcsősor tetején felbukkanó Kapitány kisasszonyra. – Meg van? Oké. Ő apám egyik spiclije és semmi kedvem puszipajtást játszani egy olyan emberrel, aki bármilyen információhoz juttathatja a fateromat, amelyeket én jobban tartanék meg magamnak – azzal elengedem Dana csuklóját.  Hangomban néminemű frusztrációt vélhet fellelni partnerem, ám aggodalomra semmi oka, ez nem feléje irányul. Sokkal inkább a bolt tulajának szánom érzéseimet. Nos, ez így elég pontatlan megfogalmazás, hisz gyakorlatilag szegény nőnek annyi csak a bűne, hogy ismeri és szereti a családom munkásságát és semmi több. Az már csak mellékes dolog, hogy sokszor meg is jelent egy-egy bemutatón, ahol igazán jó kapcsolatba került Mr. Delacroix-al, anyám legnagyobb örömére. Ki tudja, lehet, hogy bement a maci a málnásba a nyuszika után. Ha így történ, ha nem, én akkor sem bízok ebben a némberben. Bár azt el kell ismernem, hogy ért a divathoz. Egy cseppet, de az egész jó, elnézegetve a butik felhozatalát. Legeltetem egy kicsit szemeimet a női részlegen, hátha találok olyat, amely talán jómagamnak és édes húgomnak is megfelelne. Előszeretettel csenem el a ruháit, amit persze ő is viszonoz. Ő a szürke pulcsijaimra van rákattanva én az ő extravagáns magas sarkú csizmájára. Persze nekem sosem lehetett sajátom, mivel a szüleim szerint az efféle öltözetek nem elég maszkulinok. Én pedig, mint a család egyetlen fiú gyermeke, muszáj, hogy totál heteronak nézzek ki, mert csak úgy találhatok magamnak egy rendes barátnőt. Arról sosem szólt a fáma, hogy esetleg én inkább a saját kapumra is játszanék egy kicsit. Meg amúgy is, én így érzem jól magam, szeretek feminin lenni. A női ruhák sokkal kifejezőbbek, mint férfi társaik. Van közöttük olyan, amely engedi, hogy látszódjanak tested egyes részei, ami nekem kifejezetten tetszik. Sosem szerettem, ha bőrömet túl sok textil fedi, aludni is meztelenül szoktam. Igen, még a kastélyban is. Bárcsak a többiek is így tennének, akkor sokkal könnyebb dolgom lenne vágyaim kielégítésében.
Sárga társam megjegyzései elsiklanak fülem mellett, talán hallatok egy unott „ahát”, de még abban sem vagyok biztos, hogy méltatom ennyire a lányt. Oké, nem vagyok totál szívtelen, azért rápillantok szerzeményére és szem forgatva konstatálom, hogy a Delaxroix-ok itt sem hagynak nyugton. Bizony, Danának sikerült apám egyik régebbi darabját megkaparintani. Én már a tervezés pillanatában is megmondtam neki, hogy pocsék az ötlet, hogy egy ilyen ezüst borzadályt, mint az ott a vállfán, valaha is a közönség elé bocsájtson. Persze én csak egy büdös kölök vagyok, nem érthetek a felnőttek dolgához. Meg a nagy fenéket!
Úgy felkapom a vizet, hogy meg sem várom a lányt, röppenek is tovább a fehérnemű részlegre. Kristálytiszta tervvel érkezek a sorba, méghozzá hogy a húgomnak találjak valami szexis neglizsét. Egyik kezemet az állványnak támasztom, másikkal pedig a ruhákat szkennelem egyről a kettőre. Épp egy észveszejtően dögös hálóruhát sikerül megkaparintanom, mikor Eperke odapattan mellém. Szólok neki, hogy menjen nyugodtan, én ebben a sorban fogok maradni. Nézegetem még a kezeim között nyugvó selyemdarabot, megsimítom párszor az anyagot, de rögtön vissza is teszem. Ez nem igazi selyem, ilyet pedig nem engedem, hogy az ikrem felvegyen. Még a végén megsértené gyönyörűen hamvas bőrét, azt pedig csakis az én reszortom. Én hagyhatok bármilyen nyomot a hófehér felületen, de más nem. Oh, milyen bajban lesz kedves Theory, hogyha talál magának egy társat! Az biztos, hogy először én fogom kipróbálni, aztán egy jól irányzott rúgással elküldöm melegebb éghajlatra.
Apropó kipróbálás, Dana már jó néhány perce a fülke társaságát élvezi, legnagyobb sajnálatomra nélkülem. Úgy nyitom ki az esedékes bódé ajtaját és sétálok be rajta, mintha otthon lennék. A lányon még mindig az a darab van, melyet apám keze segített a piacra, mire fintorogva elhúzom az orrom.
- Tudod, jól áll ez a ruha, de sokkal szebb lennél nélküle. Sőt, nem is kell rád ruha, gyönyörű vagy amúgy is – jegyzem meg, ahogy szemei a csupasz vállaira siklanak.

Khmm… Említettem már, hogy tudom, hogy kell zárakat feltörni? Nos, elég hasznos kis trükk tud lenni, ha valamire nagyon szükséged van. Az a pár év, amelyet a párizsi suttyók társaságában töltöttem, úgy látszik meghozta a hatását, méghozzá kamatostul. Ők egy biztos pont voltak az életemben, olyanok, akikre számíthattam. Persze ők is kihasználtak rendesen, de cserébe kaptam valami olyat, amelyet otthon hírül sem találtam soha; egy közeget, ahova tartozhatok. Oh, sosem felejtem el kedves Louisom arcát, amikor közöltem vele, hogy Magyarországra szököm. Először nem értette, miért teszem, hajtogatta, hogy megígértem neki, hogy vele maradok, azonban már késő volt. Én döntöttem, és ezt neki is el kellett viselnie. Azóta nem hallottam róla semmit. Egy csomag, de még levél sem érkezett tőle. Olyan, mintha sosem lett volna az életem része, mintha nem is létezne. Keserédesen elmosolyodok régi barátom gondolatára, s szívem megtöltődik valami honvágyhoz hasonló érzéssel. Nem az otthoni, hanem a párizsi közeg az, amelyet úgy hiányolok. Kedves Louis, bárcsak itt lennél!
- Bár szerintem a ruha rusnya – közlöm nyersen, ahogy elengedem gyermekkori szerelmem utolsó megmaradt emlékfoszlányát is, s végül nem marad más, csak az az átkozott darab, amely minden egyes pillantással csak apám arcát juttatja eszembe, valamint a dolgokat, melyeket velem tett. Megrázom a fejem, nem szabad ilyen butaságokra gondolnom. Nem lehet, hogy valódi érzelmek gyűljenek fel testemben, az nem én vagyok! Miért követ Raphaël mindenhova? Eljöttem egy másik országba, kilométerekre attól a helytől, melyet otthonomnak nevezhetek, s mégis, azt, amit tett velem, nem tudom semmissé tenni. Megrázkódom, levegőre van szükségem. Bólintok Dana mondandójára, majd hátat fordítok és kimegyek a kabinból. Ráfogom arra, hogy keresgélnem kell még. Átjárok néhány sort, mire a légszomj alábbhagy, s látásom is újra kitisztul. Veszek néhány jó mély lélegzetet, érzem, ahogy a tüdőm meggyűlik a butik légkondicionált levegőjével. Mire újra rendeződik a tüdőm, patakokban folyik rólam a víz, és oly’ hőn szeretett tincseim is vizes loknikká változnak. Odasétálok a boltban felállított egyik tükörhöz, hogy lássam, mennyire sérült tökéletes kinézetem. Elég sokban, körülbelül úgy nézek ki, mint egy ázott mosómedve. Csodás. Kibontom copfom és kezemmel fésűt formázva túrok át a neves tincseken. Megszellőztetem kicsit ruháimat is, csak aztán térek vissza Danához. Arcomra ismét az a perverz mosoly ül ki, mint legutóbb, mikor a odabenn jártam a lánynál. Szemrebbenés nélkül sétálok be ismét a kabinba, gyorsan még küldök is egy gyors puszit a felháborodott Fortunának mielőtt teljesen becsuknám magam mögött az ajtót.
- Nem rossz, de szerintem ez nem lenne alkalmas egy sanzon estre. Továbbá meg túlságosan kihangsúlyozza azokat a részeket a testeden, amelyeket a legtöbb nő inkább nem mutogatna – bökök azzal a lány hasára. Jóllehet semmi felesleg sincs ott, ám én jobban ismerem a modellek testét, és azok, mint tudjuk, csak csontból és bőrből állnak. Szép komótosan kirebben a fülkéből és a kisestélyik felé veszem az irányt, majd felkapok néhány darabot, amelyek megfogták cikázó tekintetemet. Egy halom ruhával érkezem vissza Danához, majd nyomom őket rögtön kezei közé.
- Ezek sokkal jobban állnának rajtad – fűzöm még hozzá, majd helyet foglalok a bódéban lévő egy szem ülőalkalmatosságon. A lánynak így nincs más választása, mint előttem átöltözni, mert ha akarja, ha nem, én egy tapodta sem mozdulok innen.  Fáradt vagyok, meg amúgy is élvezem a látványt.

Pánikrohamom van. Lélegzetem hol ki-ki hagy, testemről pedig patakokban folyik a víz. Szédülök, ki kell mennem. Sietve török át a próbafülke kifeszegetett ajtaján, hogy aztán a sorok közé érve vegyek egy jó mély lélegzetet. Fáj, ahogy a butik légkondicionált levegője bejut felhevült testembe, de még mindig jobb, minthogy odabenn megfulladjak. Mióta összepakoltam a cuccomat és idejöttem Magyarországra nem volt ennyire vészes a helyzet egyszer sem. Persze akadt olyan alkalom, hogy eszembe jutott az erőszak egy-egy mozzanata, mire légszomj rázta meg a testem, azonban azt hittem, hogyha távol vagyok az emlékben szereplő személytől, akkor a rohamok is enyhülni fognak. Tévedtem. Apámat sosem fogom tudni kitörölni az életemből. No lám! A nagy Theon Delacroix sem olyan kemény, mint sokan hiszik. Hihetetlen ugye? Számomra sem csak abból áll az élet, hogy megpróbálom mindenkit felszedni, miközben egy érzéketlen tuskóként viselkedem. Nekem is megvannak a defektjeim melyekkel együtt kell élnem, de az átlaghoz hasonlóan én is inkább véka alá rejtem a gondjaimat. Viszont nincs olyan nagy takaró, mely’ elfedné azt a hatalmas sebet, melyet szülőm hagyott lelkemben. Mert igen, van lelkem, csak túlságosan jól védem ahhoz, hogy bárki is közel kerülhessen hozzá. Az egyetlen ember, akinek eddig megmutattam jobbik oldalam, az a húgom. Amúgy sem tudnék semmit elrejteni előle, hisz majd’ egy test és lélek vagyunk. Akár két tojás. Furcsa ilyenre még gondolni is, hisz folyton marjuk egymást és ott kötünk bele a másikba, ahol csak tudunk. Most viszont semmit sem szeretnék jobban, minthogy Theory itt legyen és megnyugtasson, hogy elmondja, mindaz, amitől tartok egy árny csupán, s hogyha a nap kisüt, akkor az a csúfság nyomban el fog tűnni. Szeretném, hogy itt legyen az én napocskám.
Idegesen túrok bele hosszú hajzuhatagomba, kezeim remegnek a bennem keletkezett feszültségtől. Le kell nyugodnom. Egy-két, majd három újabb mély lélegzet, semmi haszna. Bizonyára szörnyen festhetek most. Lassan odasétálok az üzletben felállított egyik tükörhöz, hogy megszemléljem a keletkezett károkat. Ahogy gondoltam, elég cudarul festek. Tincseim nedvesek az izzadságtól, melynek köszönhetően fehér pólóm is teljesen átázott. Kibontom copfom, majd ujjaimat fésűnek használva simítok végig a loknikon. Megszellőztetem ruháimat is, úgy térek vissza ismét Danához. Igyekszem kendőzni előbbi rosszullétem, azonban az elkenődött szempillaspirál az arcomon árulkodó jel lehet. Próbáltam minden eltüntetni, de ez a nyavalya valami szuper tartós cucc. Arcomra perverz mosolyt varázsolok, kezdődhet a show! Szégyentelenül mondom meg a lánynak, hogy szerintem amit kinézett magának, az egy, nem neki való, kettő pedig hogy egyáltalán nem alkalmas arra az eseményre, amelyre szánta. Tudom, hogy egyáltalán nem kövér, meg hogy ilyet amúgy sem szabad mondani egy nőnek, de az igazság az, hogy totálisan leszarom. Én a girnyó modelltestekhez vagyok hozzászokva, azokon pedig lényegesen kevesebb a zsírpárna, mint Danán. Vagyis, rajtuk egyáltalán nincs is. Tudom, tudom, idealista köcsög vagyok, meg minden, szidjatok csak! Viszont arról ne felejtkezzen meg senki, hogy értek a divathoz, valamint az emberek öltöztetéséhez, így Dana számára is van néhány darabom tartalékban. Még az előbb, miközben odakinn próbáltam megfulladni, két roham között volt annyi lélekerőm, hogy rápillantsak a kisestélyi szekcióra, ahol akadt pár egészen csinos darab, amelyek szerintem csodásan mutatnának a lányon. Felpattanok hát ülőhelyemről, hogy aztán egy egész tucatnyi gönccel térjek vissza. Van köztük fekete, mindenféle színben pompázó, hosszú, rövid, egyszóval minden, ami csak szemnek és szájnak ingere. Belenyomom őket a lány ölébe, majd ismét elterülök az egyik kispadon. Nem, egyáltalán nem szándékozom kimenni innen attól, hogy ő most próbálni fog. Még szuggerálom is egy sort a szememmel, hogy kezdjen el végre vetkőzni. Hümmögve jelzem elégedettségemet, mikor végre megtörténik a csoda, és a ruhadarabok egymás után hagyják el társam hamvas testét. Totálisan igaza van, a sanzon ruha nem is sanzonos, így egy szépen irányzott mozdulattal mehet is vissza a feladónak. Érdeklődve figyelem tovább a procedúra további fejleményeit. Előre dőlök, fejemet pedig megtámasztom összefűzött mancsaimon.
- Nem rossz, egyáltalán nem rossz! Viszont ez – emelek ki a tömegből egy mély bordó, csipkével díszített darabot – na, ez már igazán döfi – foglalok ismét helyet foglalok az ülőalkalmatosságon.

Légzésem még mindig darabos, szuszogok, akárcsak egy ló, ráadásul a verejtékezés sem tűnik úgy, hogy gyorsan el fog tűnni. Melegem van, s ezen az sem segít, hogy egy kis szobába vagyunk összezárva ketten, ezzel jócskán lekorlátozva az meglévő oxigén mennyiségét. Fülemben vadul tombol szívverésem, egyszóval elég nehéz fenntartanom a koncentrációt és a látszatát annak, hogy minden rendben van. Nem is sikerül lepleznem tökéletlenségemet eléggé, ugyanis megfelejtkezem a szemeimre felkent szempillaspirálról, ami a nedvesség hatására pandákhoz hasonlóvá tette kinézetemet. Elgondolkodva emelem látószerveimhez kezemet, hogy aztán megdörgölve azt csak rosszabbá tegyem a helyzetet. Szuper, nekem is valami szutyokkal kellett kikennem magam! Persze ilyenkor van az, hogy kábé semmi nincs nálad, amivel eltüntethetnéd a mocskot, amit kreáltál. Benyálazom ujjamat, majd azzal próbálkozok, immár másodjára, ám társam hamar megállít cselekedetemben.
- Tudom, hogy szexi vagyok, de azért ennyire ne akarj megérinteni. Tudod, mindent a szemnek, semmit a kéznek – ám hagyom magam, had tegye a dolgát. Kicsit belefáradtam már a történtekbe, meg amúgy is, miattam vagyunk itt és nem azért, hogy ennek a libának divatperceket adjak. Naponta vagy egy tucatnyian szoktak tapogatni, mit fáj nekem, ha eggyel feljebb megy ma a mérő? Minél hamarabb végzünk vele, annál jobb. Láttam egy irtózatosan cuki kabátot, és ha valaki elviszi addig, amíg én itt benn csövelek, esküszöm megtépek valakit. Ha kell, itt nyomban elkapok a kis szöszi loboncát, aztán kezdődhet a cicaharc. Nem véletlenül mondják, hogy csak a szám nagy, mivel most sem teszek inkább semmit. Egyáltalán nem vagyok papucs, de Dana volt elég rendes, hogy nem firtatta, miért is hagytam magára, így leszek én is oly’ nagylelkű, hogy nem balhézok értelmetlenül. Meg az igazat megvallva, élvezem, ha tapogatnak. A lánynak nagyon finom és gyengéd kezei vannak, így minden egyes érintése felér egy angyali szárnycsapkodással. Kíváncsi lehetek, milyen kézkrémet használ. Vagy természetesen lehetnek ilyenek a mancsai? Akárhogy is legyen, kívánom, hogy ezek a csodálatos kacsók ne csak az arcom kényeztessék. Igazán lejjebb is mehetne… A varázs azonban gyorsan véget ér, majd a ruha az öltözőn kívül a zsebkendő pedig a kukában landol. Nem tulajdonítok neki sokat, végignézem mindkettőt, majd unottan megvonom a vállam. Sokkal érdekesebb Dana és a testét szépen körbeölelő fekete ruha. Elmondom a véleményem, amit viszonylag jól is fogad. Úgy dönt, kell neki a ruha, de még mielőtt elkapkodná a dolgokat, én is előrukkolok eggyel. Felállok, majd előkotorok a ruha halom közül egy mély bordó, csipkézett darabot. Átnyújtom a lánynak, majd miután felpróbálja, elégedetten hümmögök egyet. Ahogy gondoltam, csodálatosan áll rajta. Nem csoda, hisz én választottam.
- Francia vagyok, Delacroix a vezetéknevem. Tudom, elég kínainak nézek ki, de csak azért, mert az anyám az – felelem kérdésére, miközben intek egyet neki, hogy kövessen. Meg kell vennem azt a dzsekit, és nagyon félek, hogy valaki elviszi előlem.

Franciaország olyan, mint Las Vegas. A párocskák gondolatlanul fognak bele mindenbe, ami a szerelmüket bizonyítja egy kicsit is, majd nagy koppanás éri őket, hogy a társas élet mégsem olyan szép, mint ahogy azt elképzelték. Személy szerint én ezért nem akarnék sosem párkapcsolatban élni. Hülyeség az egész. Csak odaígéred magad, aztán az csúnyán kihasznál, azzal a magyarázattal élve, hogy ő szeret téged és ez nem kizsákmányolás, csak az irántad érzett érzelmek bebizonyítása. Tehetsz érte bármit, sosem lesz neki elég. Mindig többet és többet fog kérni, mígnem belőled alig marad valami. Felzabál élve. Ma már én is belátom, hogy Louis is pont ezt csinálta velem. Visszaélt a családi helyzetemmel és magához láncolt azzal az indokkal, hogy ő igenis szeret engem. Hogy ő majd megadja nekem amire szükségem van, cserébe pedig én is elégítsem ki a vágyait. Én pedig megtettem, hisz érzett valamit irántam a megvetésen túl. Mekkora egy bolond vagyok, hogy még most is szeretem.
- Én inkább édesszájú vagyok, úgyhogy bármi jöhet, ami Parfait. De a Tarte Tatin is jöhet – az volt az Ő kedvence. Bár nem tudok sütni, mindig megpróbáltam csinálni egyet, hogy a kedvében járhassak. Oh, hányszor égettem meg vagy borítottam magamra valamit, csak az ő kedvéért.
Keserédes mosoly ül ki ajkaimra. Nézem még egy darabig Danát, de az eszem már teljesen máshol jár. Nem tudok a lányra koncentrálni, sajnálom. Mindenről és mindenkiről ez az idióta jut az eszembe. Ki kell szellőztetni a fejemet, s mi lehetne annál nyugtatóbb, mint hogy a butikban én is felpróbálok valamit. Amúgy is kinéztem magamnak egy dzsekit, hát akkor meg is szerzem.
Rohanó léptekkel távozom a kabinból, hogy aztán kiérve azonnal a női szekció felé vegyem az irányt. Belepillantottam már a férfiruhák tárházába és őszintén mondom, hogy kurva unalmasak. Sehol egy fodor vagy csipke, de még intenzív színek sem jelennek meg rajtuk. Unalmasak. Ellenben a hölgyeknek fenntartott rész, már igazán az én világom. Akadnak köztük extravagáns darabok, van normális szabásuk… Egyszóval minden megvan bennük, amit csak kicsi szívem óhajthat. Átpörgetek kezeimmel néhány ruhaneműt, míg megtalálom a kinézett darabot. Elég finnyás vagyok, ha öltözködésről van szó, így a butik nyolcvan százalékát azonnal kizárom számításaim közül. Mindben van valami, ami nem az ínyemre való. Komolyan, rosszabb vagyok, mint egy nő. Talán lélekben egy hisztis picsa vagyok, ki tudja.
Egy kisebb csomó ruhát válogatok össze, néhány vállfát még Danának is odaadok, hogy hozza utánam a próbafülkébe. Belépve azonnal vetkőzni kezdek, ha pedig a lányban volt annyi bátorság, hogy kövessen idáig, akkor most megcsodálhatja lapos és roppantul fehér felsőtestemet. Gátlástalanul dobálom el pólómat, nadrágomat valamint cipőmet, majd belebújok az általam összetett szettbe. Igazán színes egy kompozíció, amolyan igazi buzis, ahogy a homofóbok mondanák.
- Na, milyen? – Fordulok meg a lány előtt, talán még piruettezik is egyet. Persze a véleménye nem sokat nyom a latba, így is úgy is megveszem a darabokat, de gondoltam kedveskedek egyet és megkérdezem, mit gondol róla.