Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár
Csiperke ^^ | Bánkiné <3
RPG hsz: 435
Összes hsz: 860
|
Thomas - Tényleg mondtad is.
Ajkaimmal szomorkásan, elgondolkozón csücsörítek. Hát ez égő. Életemben először próbálom meg fiúzni, vagy legalábbis ahhoz nagyon hasonló tevékenységet folytatni, és az már csak mellékes, hogy kiütközik, mennyire nem vagyok nagy csábító, de hogy még olyanba is futok bele, amit pedig tudok. Na ez az igazán kellemetlen. Ennyit arról, hogy ha Cath kinőtt ruháit viselem, akkor majd olyan jó leszek ebben, mint ő. Mondjuk, a tizennégy éves Cath lehet, hogy csak annyira volt jó, mint most én. Ezek ugyanis akkori ruhái, állítása szerint soha többet nem fog ebbe a méretbe beleférni.
- Nem, akkor egy nagyon különleges vacsorára fogok elmenni. Eléggé félek is tőle, mert Willék összes testvére ott lesz, és ők valami tizenöten vagy hányan testvérek, és abból már négyen házasok is, és van akinek van vőlegénye meg menyasszonya és gyerekeik, és ott van mindegyikük anyukája, meg az apukájuk. Nem is tudom, hogyan kell egy ilyen eseményre menni, sosem voltam még aranyvérű vacsorán.
Sőt, nagyon semmilyenen sem, de amikor mesélték, hogy van Trevor vagy kis, meg Jeannie, aki gonoszkodós, meg Milan és Edith, akiknek az anyukája egy néger jósvarázsló vagy micsoda leszármazottja, hát eléggé bonyolult.
Azt se tudom, hogy milyen ruhába menjek, és hogy kell-e ajándékot vinni, és ha igen, akkor mindenkinek? És mit mondanak majd, ki vagyok én? Szabad nekem ott beszélni vagy csak egyek, de gondolom nem is szabad sokat ennem, vagy nem tudom. Ez az első olyan alkalom, ahol nem az izgalom az elsődleges, hanem a félelem. Rettegek attól, hogy milyen lesz ott lenni. Bárcsak mehetnék máshova, de haza nem merek, egyedül nem maradhatok, és nem is tudom, hogy mit csinálhatnék. Azt hiszem, jobb lett volna, ha beiratkozom az iskolába és beköltözök addig a gyengélkedőre. Csak akkor még féltem, hogy a szüleim megtalálnak és visszavisznek, aztán Denis is idő előtt meglátta a nevem, és minden olyan bonyolult lett.
- Viszont, ha túlélem, akkor elmondhatom magamról, hogy már ilyenen is voltam. De ez ugye nem normális? A nagybátyádnak nem lesz majd nyolc felesége meg huszonhárom gyereke, ugye?
Mert ha ez így működik, akkor én biztos, hogy sosem leszek szerelmes, nem mintha aggódnom kéne, hogy nekem valaha feleségtársaim lesznek. Ezt a szót is most tanultam.
- Vannak konkrét terveitek a szünetre, vagy minden meglepetés lesz?
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
ANNIE
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x
 Csak pislogok, mekkora összejövetel lesz náluk. - Figyelj, ezt akár előnyödre is fordíthatod! - húzom fel vállaimat. - Úgy értem, ha tényleg ennyien lesztek, te meg amúgy sem akarsz középpontban lenni, itt azért meg lesz a lehetőséged elbújni, beleolvadni a sokaságba - fejtem ki kicsit, miért lehet ez akár még egy jó helyzet is a lány számára. Lehet, elég lesz csendben ellennie, figyelnie. Legfeljebb majd néha hozzászólnak, nagy ügy. De az tuti, hogy ekkora bandában kevesebb az esélye, hogy túl sokat foglalkozzanak veled. Mármint hogy kellemetlenül sokat. Én már csak tudom. - Nem tudom, normális-e - nevetek a kiakadásán. - De nem, azt kétlem hogy Liam bácsinak is ennyi gyereke lenne majd. Mármint szerintem most én is elég vagyok neki. Felesége meg főleg nem lesz, legfeljebb férje, de nem hiszem, hogy néhánynál több - nevetek tovább, lazán kikotyogva ezeket a magánügyeket. Csak hát nekem ez természetes és különben sem vagyok az a titkolózós típus, úgyhogy fel sem merül bennem, hogy baj lenne. Valószínűleg nem is az. Ettől függetlenül, ahogy kicsit végiggondolom, amit beszéltem, enyhén zavarba jövök. Ez most egy ilyen zavarba ejtő találkozás. - Akadnak terveink. Fadíszítés, karácsonyi vacsora, éjféli mise... - sorolom fel, miként alakul majd az ünnepi menetrend, azonban ez egyelőre így igazából csak egy-két napot fed le a szünetből. - Meg megyünk ide-oda. Nagyon pontosan még nem tudjuk. Úgyhogy lesz bőven meglepetés is - vigyorodok el, erre jutva. Hirtelen aztán összerándulok, ahogy valami jéghideg nyakon trafál. Kiadok valami nyikkanó hangot is közben. Tarkómhoz kapok és körbenézek, honnan jött a hógolyó támadás. Törölgetem a nyakam meg izgek-mozgok, hogy eltávolítsam a havat. A folyosó padlóján hamar kis tócsákká válik. Persze, a talárom alá is befolyt. Fintorogva masszírozom a becsapódás helyét. Nagyon eltalált. Ahogy nézelődöm, meglátok pár felsőbb éves eridonost, akik gyanús mosollyal nézegetek felém jó messziről. - Ti voltatok? - kiáltok oda hozzájuk. - Micsoda? - kérdeznek vissza. Megrázom a fejem és visszafordulok a lányhoz.
|
|
|
|
|
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár
Csiperke ^^ | Bánkiné <3
RPG hsz: 435
Összes hsz: 860
|
Thomas - Igazad van.
Bólintok egyet egyetértően. Nem is az a bajom, hogy mit kell ott csinálni, vagy, hogy ilyen sok ember. Leginkább a rosszulléteim azok, amikkel nem vagyok jó viszonyban. Régen volt, de most már nagyon apró dolgoktól is előjön, a múltkor például, csak egy kesztyűért hajoltam le, és úgy belenyilalt a fájdalom a szívembe, hogy azt hittem, vége lesz mindennek. Ettől félek. Hogy rosszul mozdulok, és én kerülök a figyelem középpontjába, és itt jön az, hogy ők sokan vannak, én meg, ha úgy tetszik, egy betolakodó leszek ezen az eseményen. Eddig sosem érdekelt az, ha rosszul leszek, de most, hogy már egyre több embert ismerek meg, sőt, vannak barátaim is, olyan kellemetlen. Most már, normális szeretnék lenni.
- Néhánynál több?
Nevetek a mondaton, mert ez olyan viccesen hangzik. Szerintem Willék apukája is ezt mondta egyszer, hogy nem lesz neki néhánynál több. A néhány pedig nem olyan mennyiség, amit pontosan meg lehet határozni. Szóval ez itt így működik? Furcsa. Én ilyet nagyon nem szeretnék. Mondjuk nem nagyon értem, hogy miért is aggodalmaskodok én ilyesmin. Azt hiszem ez a Payne-hatás. Olyan sok időt töltöttem velük, hogy már lassan az ő életüket élem. A múltkor még Willt is megkérdeztem, hogy neki is lesz-e másik felesége, de megnyugtatott, hogy ő nem tervez mással, csak Norinával. Ez azért jó. Ilyenkor kicsit mégis megnyugszom.
- És még nincs férje sem?
Kérdezem természetesen. Nekem ugye ott van Cole, aki elég sokat mutatott az életéből, így nem tartom zavarbaejtő témának azt, ha valaki fiúként fiút vagy lányként lányt szeret. Figyelem a programjaikat, és kedvesen mosolygok hozzá. Nagyon jól hangzik, dolgok, amiket tudom, hogy a szüleim csináltak. Én is kaptam ajándékot, és én is készítettem nekik, de például anya fülében sosem láttam fülbevalót. Éppen kérdeznék valamit tőle, amikor látom, hogy összerezzen, és meglátom a havat is, majd a nagyobb fiúkat, piros talárban.
- A bátyám rellonos és kicsinál titeket!
Kiálltok fenyegetően és meggondolatlanul. Az ilyen szavakat, mint "kicsinál", "elkaszál" Cath-től vettem ét, és nem feltétlenül biztos, hogy bátor dolog használni. Bocsánatkérően pillantok Thomasra, aztán elnevetve magam a szám elé kapom a kezem.
- Ne haragudj, még sosem kiabáltam senkivel.
Zsebemből előhúzok egy textilzsebkendőt, sosem használtam, egyféle ereklye, de most erre nem is figyelve nyújtom Thomas felé.
- Ezzel fel tudod itatni. Segítsek?
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
ANNIE
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x
 - Csak viccelek - tisztázom ezt a néhánynál több ügyet. Tényleg csak hülyéskedtem, nem így megy ez nálunk. Mármint különben fogalmam sincs, Liam bácsi mit tervez ezen a téren. Mondjuk szerintem semmit. Fura dolog ezt tervezni.
- Nem, nincs még - rázom a fejem és az a helyzet, eléggé szöget üt a fejembe hirtelen ez a gondolatkör. Az, hogy a bácsikám akar-e majd köznapi értelembe vett családot. Mert hát én magunkat családnak tartom és szerintem ezzel ő is így van. Így van vajon? Nem szoktunk ilyeneket taglalni. Hogy ki kicsodának a kije vagy miként kéne gondolnunk magunkra. Nekem ő a családom és most olyan kicsit émelyítően hasít belém a felvetés, hogy esetleg mindez változik. Az nekem nem baj, ha leszünk még többen, csak a kettőnk közti kötelék ne vesszen el. Ugye nem képes elveszni? Na de nem tudok soká rágódni ezen, hiszen jön a hógolyó becsapódás. Eléggé elkerekedik a szemem, ahogy Annie odakiabál nekik.
- S-semmi baj - hebegem, mosolyogva a hevességén, és elfogadom a felkínált kendőt. Felszárítgatom kicsit a nyakamból a jeges vizet, aztán az eridonosok felé kapom a fejem, amikor szépen ideszólnak nekünk.
- Nagy a szád, kislány! Jobb lesz betapasztani - gyúrja az egyik felsős az új hógolyót, amihez az alapanyagot a párkányról kanalazta össze. Felsóhajtok.
- Ugyan, srácok, elég már - tárom szét a kezem, azonban a hógolyó már repül is. Az egyikük feldobja a levegőbe, a másikuk pedig egy bűbáj segítségével erősen megindítja felénk. Nekem még nem olyan reflexszerű, hogy a pálcámért kapjak, így jobb híján egyszerűen beállok az érkező hógolyó útjába, amit ezúttal az arcomba kapok. Odaszorítom a kezem, szenvedve lehunyom a szemem és rázom a fejemet, nyüglődő hangokat adva.
- Nagy ötlet egy prefit dobálni, észlények - veti oda nekik egy mellettük elsétáló rellonos, mire ráeszmélnek, hogy ajaj, valóban, én prefektus vagyok. Hallatnak is néhány basszus, tényleget meg még cifrábbakat is, aztán röhögve odamondogatnak olyanokat, hogy ők csak hülyéskedtek. Közben én azért már szabad kezembe vettem a pálcámat, azonban akkor most leereszthetem.
|
|
|
|
|
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
|
JómadarakIdőtöltés gyanánt szoktam a folyosókat koptatni, egy könyvvel a kezemben. Most sincs ez másképp, főleg, hogy az iskola már félig-meddig üres, így nem kell kerülgetnem az embereket. Vagyis, helyesbítek, nem kell az embereknek kerülgetniük engem, mert én biztosan nem megyek arrébb a folyosó közepéről. Az egész kastélyt körbe jártam már kétszer, de sajnos ha egyszer elkezdem nagyon nehezen állok le. Cath-tel nem tudom mióta nem találkoztam, más barátom meg nemigen van, így ismét a könyvekbe bújva töltöm a napjaimat, amíg mindenki vissza nem ér a kastélyba, és ismét elkezdődnek az órák. Túlontúl hangos hangokra leszek figyelmes, amikor bekanyarodom az egyik folyosón. Könyvemet összecsapom, ahogy közeledek a hangok felé, amik nemigen tetszenek. Akárki csinálja akárkivel, a lóf*sznak is van vége. Értem én az erőfitoktatást, de az emberek hajlamosak a kisebbeket bántani, hogy hamis önbizalomra tegyenek szert. Gusztustalan. Ez az egyik ok, amiért sosem voltak barátaim, vagy olyan emberek, akiket közel engedtem volna magamhoz. A kiabáló társaság mögé érek. Egy háztársam már szólt nekik, hogy mennyire okosak, ám amikor meglát, vigyorogva biccent egyet felém, az ő szemébe is gonoszság villan, ahogy az enyémbe is. Arrébb megy, ez tény, de ő sem hülye, látni akarja a végét, így tőlünk pár méterre, hátát a falnak vetve megáll. Közelebb lépek a társasághoz, szinte már a személyesterükben vagyok, ám annyira el vannak foglalva magukkal, hogy észre sem vesznek. Mire észbe kapok, már repül a következő hógolyó. Mikor az célba ér, ráadásul szegény srác arcában megbököm a srácot, akinek a kezében a pálca van. Amint megfordul kikapom a kezéből az eszközt, majd hümmögve kezdem el forgatni ujjaim között. - Üdv, skacok - biccentek feléjük egyet, mikor mindhárom felém fordult már. - Mi lenne, ha nem azt a szerencsétlent bántanátok, hanem egy súlycsoportból választanátok b*szogatni valót? - mosolygok rájuk, szinte már kedvesnek mondhatóan. Nem tudtam nem észre venni, hogy ráadásul egy lány is van a sráccal. Szemtelen kis férgek. Na majd most emberükre találtak. Amúgy is mindháromnak ilyen tenyérbemászó képe van, lehet átrendezem nekik, hogy ennyire ne legyenek balf*szok. - Izé... - kerekedik ki a középső srác szeme, akinek a pálcája még mindig az én kezemet díszíti. Várom, hogy folytassa, egyik szemöldököm meg is emelkedik biztatóan. - Ha ezt szeretnéd - a megnyugtató mosoly még mindig ajkaimon van. Az egyik srác hirtelen nyúl a pálca felé, ám esélye sincs. Túl jók a reflexeim, főleg, ha ilyen kis senkiháziak ellen vagyok. - Ccc - cöcögök neki, mutatóujjammal is mutogatok, hogy tudja hol a helye. - Van három másodpercetek elkotródni innen, különben nem állok jót magamért. Ahogy elnézem a fejeteket még dühösnek sem láttatok, sőt! A nyitott ablak csak az előnyömre válik - jobb kezemet felemelem, így kezdem el ujjaimmal mutatni a másodpercek elmúlását. Az ablak felől erős szél áramlik be a fiúk felé, engem kikerülve. Talárjuk csak úgy csapkod felfelé, szinte már tarkójukat éri. A srác felé nyújtott pálcát, elveszi, majd társaival együtt elmennek. Gyönyörű sprint volt, kérem szépen! Könyvemet a hónaljamhoz teszem, tapsolok kettőt, amin a rellonos srác felnevet, én is elmosolyodom felé. Intek neki egyet, ahogy ő is tovább áll, majd elindulok az "áldozatok felé". - Jól vagy, haver? - az arcát vizslatom, ami vörösen izzik keze alatt. - Mondanám, hogy rakj rá jeget, de megelőztél - megveregetem a vállát, majd helyeslő válasza után már indulnék, amikor megakad tekintetem a lányon, ahogy fordulok el. Valami annyira ismerős benne, de az istenért sem tudnám megmondani, hogy mi. Végig kémlelem, de fogalmam sincs ki ő, mégis... mintha találkoztunk volna már. Szólásra nyitom a számat, ám megakadok. Mit mondanék neki? Legyintek egyet, majd hátat fordítva nekik folytatom utamat. Intek még nekik egyet, majd eltűnök a folyosó sarkánál.
|
|
|
|
|
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár
Csiperke ^^ | Bánkiné <3
RPG hsz: 435
Összes hsz: 860
|
Thomas és Denis A nevetésem gyorsan csap át kiabálásba, aztán hirtelen jött ijedelembe, ahogy elindulnak felém. Úgy tűnik, mostanában ez a trendi nálam, hogy csak úgy kitörök és azzal bajba sodrom magam. A múltkor az idős pasasok, most pedig a fiatalok. Viszont elszánt vagyok, és nem olyan riadt, mint akkor és ennek meg is lesz a következménye, hiszen elindulnak felénk. Remek. Csak azt remélem, hogy Thomas nem azt találta ki, hogy fussunk. Azt nagyon nem szeretnék. Érzem, ahogy az érme, amit Will adott, szabályosan égeti a zsebemet, hogy érintsem meg, hirtelen veszti el az arcom azt a kevés színt is, amivel rendelkezik, de a makacsságom nem engedi, hogy elfussak. Erősebb vagyok én ennél. Pontosabban hirtelen azt hiszem, hogy erősebb vagyok.
- Thomas!
Kiáltok fel, amikor beáll közénk, és sikkantok egy aprót, amikor eltalálja a golyó. Nem törődve a veszéllyel, amit a fiúk jelentenek, lépek ki az árnyékából, fogalmam sincs, hogy mit akarok, azt hiszem, megvédeni a becsületét és igazságot szolgáltatni. Egy rellonos fiú kiált rájuk, hálásan pillantok rá, csak azt sajnálom, hogy nem nagyon érdekli őket. És akkor, a hang. A szívem megtorpan, majd olyan hevesen kezd el verni, hogy szinte látom, ahogy kiugrik a felsőm alól. Denis. Nézem, ahogy elhalad mellettünk, és aggódva pillantok arra, amilyen nyugodtan sétál, ahogy beszél.
- Bántani fogják.
Aggódva nézem a hátát, és szeretnék utánaszaladni, kérni, hogy ne csináljon ostobaságot, mégsem merek mozdulni. A fiú mögöttünk megrázza a fejét a kijelentésemre, és fejével int, hogy csak nézzem, ami történik. A szél, ami becsap, nem természetes, megborzongok tőle, és csakhamar a diákok is eliszkolnak. Tudom mi ez, hallottam, amikor Cath sírva könyörgött Willnek, hogy nézze meg, biztos, hogy az elemei miatt van-e a rosszullét. Attól félt, hogy az fog történni Denisszel, ami velem, megkapja a halálos ítéletét. Ahogy mellénk ér, zöld szemeim kikerekednek, a közelsége szinte maró. Nézem őt, és egy pillanatra összeakad a tekintetünk, nézzük egymást. Mondanék neki valamit, fogalmam sincs, hogy mit, pedig elterveztem. El akarom neki mondani, hogy ki vagyok, és azt is, hogy miért vagyok itt. Néz, majd Thomashoz beszél, olyan kedvesen, ahogy velem is beszélt, majd elsétál.
- Én mondtam.
Suttogom végül, szinte mozdulatlan ajkakkal, én pedig riadtan fordulok vissza Thomashoz, hűvös kezemet a fiú meleg kezére téve húzom le a szeméről.
- Nagyon eltaláltak? Talán a gyengélkedőre kellene mennünk, Will biztos tud rá adni valamit.
Óvatosan megsimítom a szemhéját, és adok rá egy apró puszit. Ha valamim fájt, akkor az anyukám is mindig megpuszilta, és azóta ezt Cath-től is láttam már, szóval biztos, hogy nem rossz dolog, és remélem, hogy enyhíti is a fájdalmát. Aggódva nézek rá továbbra is.
- Jól vagy?
Kérdezem, egészen közel maradva hozzá, nehogy rosszul legyen. Életemben először itt tapasztaltam meg a havat, a hűvösségét, és hogy egy pillanat alatt milyen kemény fegyver lehet belőle. Eléggé bepirult a szeme ott, ahol eltalálták, nem néz ki jól.
- Szóval a prefektus eléggé komoly és tiszteletreméltó rang.
Tippelem, mert ahogy elhordták magukat, ez jött le belőle nekem, hogy Thomas megbüntetheti azokat a nagy fiúkat, ha akarja.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
ANNIE és DENIS
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x
A továbbiak elég tompán jutnak csak el hozzám, hiszen a hideg, kemény csapódás okozta fájdalom végighasított a fejemen. Mostmár csak lüktet, ettől viszont még nem túl kellemes. Egyedül arra figyelek, a csínytevők felénk közelítenek-e vagy odébb állnak. Nagy kő esik le a szívemről, mikor valaki tájékoztatja őket, hogy prefi vagyok. Ez lett volna a következő lépésem: a jelvénylobogtatás. Mert ezekre a srácokra más úgyse hat. Tőlem nem. Mástól igen. Mondjuk egy még náluk is felsőbb éves rellonostól, akinek egészen más a kiállása, mint nekem. Elpislogok ép szememmel a jelenet felé, amin el kell mosolyodjak. Ügyesen csinálja. Jön aztán hozzánk.
- Megvagyok - bólogatok a srácnak az érdeklődése nyomán.
- Köszi a segítséget - fejezem ki hálámat, hiszen nem átallom elismerni, ha mások húznak ki a csávából. Erre elég gyakran van példa, sajnos. Nem mindig vagyok a helyzet magaslatán. Az elsétált megmentőnk után tekintek, aztán a lányra.
- Nem tudom, érdemes-e - bizonytalankodom a gyengélkedőlátogatást illetően. Vörös és nagyon ég meg lüktet, ez biztos, de nem tudom, használ-e rá bármi. Annyira nem vészes, szerintem pár perc múlva alig fogom érezni. Úgy meg aztán főleg, ha ilyen ápolásban részesülök. Meglep ez a gyógypuszi, egyúttal szinte el is feledteti velem, hogy bármi bajom van. Mosolyogva nézem a lányt. Már amennyire most tudom nézni. Közben még mindig a kezemet fogja, amit lehúzott arcomról.
- Szerintem igen - bólogatok. Szerintem jól vagyok.
- Elvileg az - nevetek a prefektusság tiszteletreméltóságát illetően.
- Lehet, hogy egy kis borogatást kéne rá rakni - állok neki morfondírozni a sérülésemről, miután a puszi hatása kicsit már gyengült. Talán kéne kérnem újat?
- Te jól vagy? - kérdezem meg én is. Nyilván őt testi bántalom nem érte, viszont megijedhetett vagy hasonló. Én mindig megijedek. Pedig velem sokszor történik ilyen.
|
|
|
|
|
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár
Csiperke ^^ | Bánkiné <3
RPG hsz: 435
Összes hsz: 860
|
Thomas A szívverésem még mindig nem normális. Ez az egész olyan nem valóságos. Először is, megfenyegettem a srácokat, hogy a bátyám elintézi őket, aztán, a bátyám megjelenik és elintézi őket, majd idejön, és rám néz, és rá nézek, és még mosolyog is. Két elméletem van. Az egyik az, hogy nem ismert fel, ami lehetséges, ha annyira nem nézett meg a múltkor. A hosszú hajammal, sminktelen arcommal. A Cath miatt eszközölt változások nyomán, és annak eredményeként, hogy a ruháit viselem - amik rá tizennégy évesen voltak jók - elképzelhető, hogy nem tud először hova rakni. Ez most esetünkben jó, de amúgy kellemetlen, mert akkor megint vissza kell mennünk az elejére. Bár szerintem ha azt mondom neki, hogy Annie Brightmore vagyok, kitöri a frász. A másik elméletem, hogy Cath vagy elszólta magát, vagy tudatosan mondta el neki, hogy ki vagyok, és Denis elméje megbomlott, olyan szinten, hogy a jelenlétemet puszta szellemi kivetülésnek fogja fel, azért olyan kedves a múltkoriak után. Azt hiszem, ez sem a legjobb dolog, ami történhet.
- Ártani nem árthat!
Figyelmeztetem Thomast, és a még mindig összefonódó kezünket a magabiztosabban tartás érdekében jobban összehúzom, ujjaimat az ujjai közé csúsztatom, és ráfogok a kezére. Ez sokkal biztonságosabbnak és masszívabbnak tűnik, mint minden más, amiben eddig volt a kezünk.
- Szerintem nagyon menő vagy, Denis szerint is nagyon menő vagy, meg a másik rellonos srác szerint is nagyon menő vagy, szóval nagyon menő vagy, azt pedig, hogy borogatást tesznek rá, csak én tudom, de én hallgatok.
Remélem, nem azért akar megvakulni, mert itt hőst akar játszani. Szegényt eléggé csúnyán eltalálták, és félek, hogy ennek következménye lesz. Nem szeretném, hogy csak mert engem védett, baja legyen.
- Persze, jól vagyok, megvédtél.
Mondom nyugodtan, halvány mosollyal. Az igazság az, hogy nem voltam jól. Nem a nagyobbak miatt, hanem Denis miatt, az arca miatt. Az utóbbi hetekben sok mindent tapasztaltam, kezdve az első találkozásunkon át, addig, amíg ájultan nem hozta haza Will, egészen a mostani jelenetig. Néha leselkedem utána, tudom, hogy merre jár, vagy csak véletlenül meglátom. A vágy, hogy beszéljek vele, éget, de türelmesnek kell lennem.
- Szívesen megleckéztetném őket. Láttad, hogy egy lány is volt velük?
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
ANNIE
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x
Igaza lehet. Úgyis közel a gyengélkedő, érdemes benézni. Bólintok hát neki megadóan, felveszem a padlóról az idő közben valamikor lecsúszott táskámat és elindulok a megfelelő irányba. Kezem még mindig a lány kezében. A másikkal arcomat fogom. Nem mintha az segítene rajta, csak valahogy úgy érzem, ott kell lennie. Mintha jobb lenne tőle. Nem tudom. Ez olyan reflex. Csak nevetgélek, ahogy ennyiszer elmondja, milyen menő vagyok. Fogalmam sincs, hogy azért teszi, hogy nehogy hősködésből úgy tegyek, mint aki pöpecül van, amikor nem is. De ettől nem kell félnie. Nem szokásom játszani az agyam. Szerintem azt sem tudom, hogy kell. Csak hát nem ez az első hadisérülésem, aztán az otthonban nem volt érdemes állandóan a nevelőkhöz rohangálni minden bajunkkal. Akkor csak még inkább rád szálltak a többiek. Csendben kiszenvedted és ennyi. Valahonnan innen ered nekem most is ez a "hagyjuk, nem érdekes" hozzáállás. - Akkor jó - nyugtázom, hogy Annie rendben van, közben próbálok nem túl büszkén mosolyogni, amikor közli, hogy megvédtem. Nekem ez le sem esett. Csak tettem, amit tettem. Nem gondolkoztam. A következőekre viszont felszökik a szemöldököm, amitől mondjuk bele is nyilal a fájdalom az arcomba, szóval szisszenek egyet, mielőtt felelnék. - Láttam, igen. De hagyd őket! Nem érdemes foglalkozni velük - próbálom lebeszélni a megleckéztetésről. Már csak azért is, mert prefektus vagyok, akinek kötelessége az ilyesmit elleneznie. Még jó, hogy egyet is értek ezzel. Közben egyébként a dámák nagy súgdolózásba kezdenek, ahogy nézik, amint egymás kezét fogva bandukolunk a gyengélkedő felé. KATT
|
|
|
|
|
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár
Csiperke ^^ | Bánkiné <3
RPG hsz: 435
Összes hsz: 860
|
Thomas
Innen jöttünk- Ez akkor sem normális.
Mondom határozottan. Eddig nem is tűnt fel, hogy a Brightmore vér felvértez egyfajta igazságosztó szereppel. Denisen elmélkedem, miközben haladunk a folyosón a gyengélkedő irányába. Denis odakint egyszerre volt félelmetes, olyan ember, akivel nem szeretnék szembe kerülni - igen, éppen arra készülök, hogy elé álljak és elmondjak mindent -, és csodálatos, ahogy megvédett minket. Először azt hittem, miattam teszi, hogy felismert, de ahogy nézett rám, tudtam, hogy ez nem így van. Azért tette, mert bajban voltunk, és mint védelmező lépett fel, és védett meg minket Thomasszal. Utóbbi miatt pedig, hogy nem ismert fel, egyszerre éreztem megnyugvást és csalódottságot is. Nem akartam azt, hogy most történjen meg, de mégis, azt szerettem volna, hogy emlékezzen rám. Nem tudom, hogy van-e elég időm ahhoz, hogy minden bátorságomat összegyűjtsem, hogy megtörténjen, és félek, ha idő előtt megyek el, a szüleink elhallgatnák a létezésemet, és ahogy eddig, úgy ezután is csak egy titok lennék, csak mostantól nem egy elrejtett szobában, hanem egy márványtáblán. Elég furcsa megoldásaik vannak. Egyszer voltam kint velük a temetőbe, ahol a családom felmenői nyugszanak, és akkor láttam meg a saját síromat is. Ott áll rajta a nevem, a születési dátumom és egy igen impozáns idézet arról, hogy mennyire igazságtalan az élet. Úgy tippelem, ha bekövetkezett volna a dolog, bármikor eddigi életem folyamán, ott kötöttem volna ki, a sírkő alatt, és azt, hogy léteztem egykor, örök homály fedné el. Mennyire drámai.
- Will?
Belépve a gyengélkedőre egyből az egyik legközelebbi ágyhoz vezetem Thomast, csak most tűnik fel, hogy a kezünk összekulcsolva van. Elmosolyodom, ahogy finoman kihúzom az ujjaimat az ujjai közül.
- Mindjárt visszajövök.
Ígérem, és elsétálok az iroda felé, hogy megkeressem a férfit.
|
|
|
|
|
William Eric Payne
INAKTÍV
Gyógyító Kappa
RPG hsz: 191
Összes hsz: 626
|
Thomas&Annie
Éppen a mintákat készítem össze, amikor nyílik a gyengélkedő ajtaja, de mivel nem kiabál senki, ezért nem sietek ki én sem. Tudom, tudom, és akkor mi van, ha némító átok történt, és egyebek, de azért a morajlást hallom, és megállapítom, hogy legalább egy nőnemű egyed van az érkezők között. A saját nejemből kiindulva tudom, hogy ha egy nő jelen van, ott nagy baj nem lehet. Az én szerelmem a problémamegoldás istennője, így én, mint férfiember, csak bólogatok, polcot fúrok, és csak akkor lógatom a gyereket fejjel lefelé, amikor ő nem látja. Így hát a címkék megírása közben, hallom, ahogy nyílik az ajtó, felpillantva pedig Anniet látom bejönni, aki röviden vázolja a cselekményt, és hálásan nézek rá, mert tényleg csak azt, ami engem is érint. Felkelve az asztaltól bólintok egyet, és a köpenyemet visszavéve kisétálok Thomashoz.
- Mr. Middleton, üdvözlöm a gyengélkedőn.
Biztos, hogy ilyen fogadtatást szeretne kapni mindenki, de egy kicsit rápihentem az ünnepekre, letudtam minden vizsgámat, így mostanra képes vagyok tényleg nyugodt, kedves hangot megütni, sőt, már a szakállam is rendezett formában van, a hajam ízlésesen felkötve, így nem is gondolhatja azt senki, hogy egy együttes szökött dobosa vagyok. (Pedig de!) Odahúzok egy széket, és finoman lehúzom a fiú kezét a szeméről, remélve, hogy lesz lehetőségem megvizsgálni rendesen.
- Egy kicsit kellemetlen lesz, de próbálj meg nyugton maradni, a nejem szándéka szerint még szülne gyerekeket, és örülnék neki, ha nem a postásra hasonlítanának.
Kicsit talán oldom a helyzetet, tudom, hogy fáj, és hogy nem kellemes, de minél előbb megtörténik, annál tovább lesz jó neki.
- Ahogy látom, némi szennyeződés is került a szemedbe. A hógolyó nem volt teljesen tiszta. Feküdj el, kérlek.
Mondom neki, miközben a szekrényhez lépek, és kinyitva előkeresem a megfelelő fiolákat, amiket egyesítve édeskés, banánhoz hasonló illat száll fel, ám maga a kevert lötty nem olyan szép, méregzöld és piros furcsa egyvelege. Ezzel lépek hozzá vissza, és ha elhelyezkedett, akkor lassú mozdulatokkal elkezdem a szemét tisztítani, ami talán egy kicsit kellemetlen lehet, mert a meleg folyadék szabályosan összegyűjt mindent, ami a szemében van, és kicsit úgy mozog, mintha önálló élete volna.
|
|
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
|
Bodza Edina Gyöngyvér
Lyukas órám volt, de nem tétlenkedtem. Árgus szemekkel jártam a kastélyt, rendbontók után kutatva. Feszült voltam mostanában, reméltem, hogy egy kis büntetgetés ellazít. Jobbnál jobb büntetőmunkák jártak már a fejemben, tényleg már csak kellett valaki, akit elkaphatok. A Fecsegő Dámák felé vitt az utam, és ha már így alakult, elbeszélgettem a nemes asszonyokkal. Hasznos diskurzusokat szoktam velük folytatni, értettem én a nyelvükön. Most is elláttak néhány érdekes sztorival, elég volt csak megmutatnom az izmos felső testemet.
A közeli tanteremből hamarosan diákok tódultak ki, éppen befejeződhetett az órájuk. Összedörzsöltem a két tenyeremet, biztos voltam benne, hogy lesz köztük valaki, akit akár mondvacsinált okkal is, de megbüntethetek. Óra után amúgy is lankad a fegyelem, ilyenkor könnyen elragadtatják magukat a nebulók, például fennhangon szidják a tanárt, panaszkodnak a sok lecke miatt, vagy csak szimplán rendetlenkednek. Csupa olyan dolog, ami nekem mind elég lenne ahhoz, hogy lecsaphassak. Meghajlás kíséretében elköszöntem hát a dámáktól, és a diákok felé ballagtam feltűnésmentesen.
|
|
|
|
|
Bodza Edina Gyöngyvér
INAKTÍV
B.E.Gy./Kavics <3 | Dinamit | Pincér a Félszeműben
RPG hsz: 146
Összes hsz: 455
|
Várffy profNehéz napom volt, épp SVK óráról tódultunk ki, amikor Réty Csaba, Csanád bátyja megállított, hogy végtelenül sajnálja, amiért az öcsémre kellett pazarolnom az időmet, aki nem is illett hozzám, mert éretlen taknyos, de majd ő megvigasztal. Először csak meredten bámult ránk a diáksereg, majd ismerve engem, inkább eloldalaztak. Legjobb barátnőm, Olga próbált csitítani, de helyette inkább rávettem, hogy menjen tovább, nemsoká megyek én is, csak elbeszélgetek a fiatalúrral.
Na, ennek az elbeszélgetésnek ruhatépés, pofon, csattanás lett a vége, ugyanis nem értett a szép szóból, és a srác máris kínok közt szenvedett. Fogalmam sincs, mit csináltam vele, mit küldtem rá, de biztos, hogy pálca nélkül hajtottam végre, ismét. Ajaj, ebből még komoly bajok lehetnek, ha nem sikerül lehiggadnom.
- Kopj le… kopjatok le rólam mindketten, elegem van belőletek! – Ám a srác mintha magában beszélt volna. Pedig az öccse itt sincs, de halálra vált az arca. Ajjaj… Azt hiszem, ezt az átkot ismerem. Most jó fél óráig szenvedi fog, mert fogalmam sincs, hogy lehetne hatástalanítani az Offende Onorarét. Tényleg kezdek közveszélyessé válni.
Ráadásul kedvenc tanárom közeledése sem sejtetett semmi jót.
|
|
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
|
Bodza Edina Gyöngyvér
A számításaim bejöttek, ketten hajba kaptak, szakadt a ruha, csattant a pofon. Egy srác és egy lány veszett össze, a lányban rögtön felismertem Edinát. A végén a srác húzta a rövidebbet, bekapott egy szép kis átkot. Ha tudatosan varázsolt volna a lány, talán még meg is dicsérem, de ez bizony kontrollálatlan mágia eredménye volt, ami rendkívül veszélyes tud lenni.
- Ejnye-bejnye, mindkettőtöknek kijár a büntetés. - szóltam gonosz mosollyal az arcomon.
- Főleg neked, Edina. Te már visszaeső rendetlenkedő vagy. - az óráimon is gyakran előfordult, hogy nem bírt az eridonos természetével, emlékezetes eset volt például, amikor a színváltoztató bűbájt gyakoroltuk. Akkor nagyvonalúan még azt is megengedtem neki, hogy rajtam próbálja ki a varázslatot.
- De ha képes vagy levenni az átkot a szerencsétlenről, akkor kaphatsz enyhítést. - általában adtam esélyt a javításra, hogy a diákok ne érezzék úgy, hogy csak szívatom őket. Pedig néha így volt.
|
|
|
|
|
Bodza Edina Gyöngyvér
INAKTÍV
B.E.Gy./Kavics <3 | Dinamit | Pincér a Félszeműben
RPG hsz: 146
Összes hsz: 455
|
Várffy profJaj, ne. Várffy tanár úr, már csak ez hiányzott. Így igen nehéz lesz megnyugodni.
- Várkonyi bának most jobban örülnék – motyogtam az orrom alatt. Ő illúziómágiával el tudná hitetni, hogy nyugodt vagyok, ergo, talán így vissza is fordíthatnám a folyamatot. Remélem, hogy a Finite ide elég lesz. Általában jó vagyok a káosz kialakításában, de az elrendezésében már kevésbé. Tankönyvi pontossággal igyekszem ügyelni a pálcamozdulatra, a latin szavak megfelelő hangsúlyú kiejtésére, bár legszívesebben inkább Csabát hajítanám ki egy jó magas épület csukott ablakán… nos, Finite helyett a srác inkább a szemközti falnak repült. De legalább már nem halucinált utána, mert elég dühösen nézett rám.
- Ezért még megtéplek, sárvérűkém. Lehet, hogy az öcsém ezt hagyja, de én nem.
- Nagyon félek tőled, Réty. Ha egy másodikos képes spontán letarolni egy haluzós átokkal, nem lenne ekkora a pofám – vágtam vissza. – Nem is tudom, tanár úr, megérdemli a fiatalember, vagy visszategyem rá az átkot? Megtámadott, én meg csak védekeztem. Azt elvileg nem tiltja semmilyen szabály.
Elegem volt ebből a két gyökérből. Nem hiszem, hogy nem vették észre, hogy nem unatkozom, bőven van elég esemény az életemben nélkülük is. Miből gondolta Csaba, hogy ha az öccse elmegy, akkor én majd ráfanyalodom? Komolyan, néha kezd az az érzésem lenni a sulival kapcsolatban, mintha minimum egy javítóintézetben lennénk, normál iskola helyett. Egyik idióta a másik után... a végén még kiábrándulok a pasikból. Merlin szent nevére, még jó, hogy ott azért nem tartok. Akkora baj azért nincs.
|
|
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
|
Bodza Edina Gyöngyvér
Az átok hatástalanítása sajátos módon, de sikerült. A srác viszont nem nagyon zavartatta magát, csúnyán beszólt Edinának. A megtéplek sárvérűkém frázist fiatalkoromban én is előszeretettel használtam, de ez a fajta stílus tűrhetetlen volt egy tanár.
- Na tűnj el, mielőtt én téplek meg. Később még számolunk! - adtam ki a fiú útját, de azért figyelmeztettem, hogy nem úszta meg ennyivel. Jobban jártunk vele, ha távozik, talán Edina könnyebben megnyugszik akkor.
- Vegyél mély levegőt, most már vége. Csak nyugi. - egyelőre mágia nélkül próbáltam elérni, hogy lehiggadjon, de szükség esetén készen álltam arra, hogy varázslatot is használjak.
- Nem ez volt az első ilyen dühkitörésed, igaz? Remélem jársz szakemberhez, hogy ezt megtanuljad kezelni. - a helyzet azért volt súlyos, mert Edina nemcsak másokat, hanem saját magát is veszélyeztette. Ha nem kap időben szakszerű kezelést, tovább fajulhat az állapota.
|
|
|
|
|
Bodza Edina Gyöngyvér
INAKTÍV
B.E.Gy./Kavics <3 | Dinamit | Pincér a Félszeműben
RPG hsz: 146
Összes hsz: 455
|
Várffy profÖrültem, hogy Várffy tanár úrnak volt elég lélekjelenléte, hogy elküldje a halálba azt a szemétládát, mielőtt még én teszem meg, de akkor többet kap egyszerű Offende Onorerénél… és abból garantáltan nem lett volna köszönet. Ahogy távolodott, én úgy nyugodtam le. - Hogy teheti ezt az öccsével? Testvérkódexről ez nem hallott? – Sose lennék képes rámászni a tesóm exére, és szerintem Csilla hugi se tenné ezt velem. – Gyökér… megérdemelte volna, hogy akasztott embert csináljak belőle. A spontán kitöréseim azóta jelentkeztek, hogy szakítottunk Csanáddal.Úgy tettem, ahogy a professzor tanácsolta, mély levegőt vettem, többször is, mire teljesen lecsillapodtam. Nehogy ő is az áldozataim között szerepeljen a végén. - Valóban nem. Amikor szakítottunk, a volt páromat levegőbe lógattam. Pár hete meg tintát robbantottam a házvezetőmre, üvegestől – kezdtem egyre jobban félni magamtól. – Egyáltalán mégis kihez fordulhatnék, Merlin szakállára… mugli születésű vagyok, nem ismerem úgy ezt a világot, mint aki beleszületett. Járok különórára bűbájtanból, de… lehet, kevés lesz az is.
|
|
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
|
Bodza Edina Gyöngyvér
A szerelmi történetbe nem kívántam belefolyni, úgy tettem, mintha a részleteket elengedném a fülem mellett.
- Nem tudod uralni rendesen még a mágiát, helyesen teszed, ha gyakorolsz a bűbájtan tanárral. - biztatásképp mondtam, de közben meg mégsem tartottam teljesen normálisnak, hogy egy másodikos diáknál ilyen fokú kontrollálatlan mágia lépjen fel. A mugli születésűekkel mindig csak a baj van. Lehet meg kellett volna buktatni, sokat segített volna, ha újra járja az elsőt. De ha már így alakult, valahogy be kell pótolnia a lemaradást.
- Mondd csak, mit tudsz a pálcádról? Méret, anyag, mag? - kérdeztem rá, hiszen ezt tudnia kellett, az én óráimon is volt erről szó.
- Hadd nézzem csak azt a pálcát! - kértem el tőle, ugyanis volt egy sejtésem, hogy a fiúval történt szakítása, és egyáltalán a párkapcsolati tapasztalatai talán olyan szinten befolyásolták a személyiségfejlődését, hogy új pálcára lenne szüksége.
|
|
|
|
|
Bodza Edina Gyöngyvér
INAKTÍV
B.E.Gy./Kavics <3 | Dinamit | Pincér a Félszeműben
RPG hsz: 146
Összes hsz: 455
|
Várffy profJól esett az, hogy a tanárok itt valóban törődtek velünk, nem úgy, mint a mugli iskolában. Itt valóban odafigyeltek arra, ha valakinél valami gáz történt, mert az kihat bizony a környezetére is, pláne, ha az illető olyan instabil, mint én mostanság. Általában jól tanultam, csak a fölös energiáimat vezettem le baromságokkal, de a Csanádos eset az bizony kiborított.
- Ez nem lehet kérdéses. Galagonya, 13,4 hüvelykes, sárkányszívizomhúr maggal. Eddig tök jól elvolt a bűbájokkal és átváltoztatásokkal, még jó jegyeim is lettek belőle, de most mintha minden a feje tetejére állt volna – mondhatni, a mágiám teljesen megzakkant. Oda is adtam, hogy megvizsgálhassa. Elég okos, bíztam benne, hogy találunk erre megoldást. – Köszönöm, hogy időben ideért. Ki tudja, mi lett volna, ha nem.
Tényleg hálás voltam, és a figyelemterelésnek is, mert így nem arra gondoltam, ami az elmúlt tíz-tizenöt percben történt.
- Maga szerint mit kéne tennem? Össze vagyok zavarodva. – Ez teljesen nyilvánvaló volt, de jól esett, hogy valakinek ezt ki is mondhattam. - Fogalmam sincs, hogy tudnék megint olyan jól varázsolni pálcával.
|
|
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának
RPG hsz: 492
Összes hsz: 1991
|
Bodza Edina Gyöngyvér
A galagonya hallatán úgy véltem, jó úton járok a sejtésemmel, hogy megtaláljam a probléma gyökerét. Még túlságosan képzetlen volt ahhoz Edina, hogy egy galagonya pálca hatékony legyen a kezében, később ez persze még változhatott. Azért én is kipróbáltam a pálcát, virágesőt idéztem elő, egész szépen működött. De miért pont virágesőt? Csak utána esett le, hogy mennyire szokatlan volt részemről ez a választás.
- Szerintem nincs meg a kellő összhang közted és a pálcád között. Így csak egyszerűbb varázslatok mennek, a bonyolultak nem, ehelyett kontrollálatlan mágia tör ki belőled. - adtam elő az elméletemet.
- Mielőbb keresd fel a bogolyfalvi pálcakészítőt, és kiderül, hogy a teóriám bizonyítást nyer-e. Ha tippelnék, azt mondanám, hogy érdemes lenne magyallal próbálkoznod. - bár nem voltam pálcakészítő, a tudásom megvolt ahhoz, hogy bátran vállalkozzak egy erős tippre.
- A megoldás előmozdítása érdekében pedig legyen a büntetőmunkád egy esszé írása arról, amit a pálcakészítőnél tapasztaltál. Bagolyban várom az elkészült művet, 5 napon belül. - a végére azért csak sikerült kiosztanom egy jó kis büntetést.
- További szép napot! - köszöntem el, hiszen itt elvégeztem a munkámat, no meg lassan a lyukasórám is végéhez közeledett.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
ANNIE és Will
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x
Nekem is akkor esik le ténylegesen, hogy még mindig egymás kezét fogjuk, amikor a lány elenged. Visszamosolygok rá és várok szépen, lüktető arcomat fogva. Ahogy Will feltűnik, helyzetemhez képest derűsen bólintok neki és engedelmesen követem az utasításait. Az nem nagyon áll össze bennem, miként akadályoztathatnám én egy újabb Payne lurkó születését, mivel azonban valami viccnek vélem, csak mosolyogva bólogatok. Nyugton fogok maradni. Megpróbálok. Hagyom magam vizsgálni, néha fintorgok meg nehezebben lélegzem, illetve sajnos közben esik le, mire is utalt az előbb, amitől szusszanva nevetek egy aprót, de különben nem mocorgok. Hát ez van, na, kívül esnek a gondolatkörömön az ilyen poénok. - Oh, értem. Oké - nyugtázom kissé feszülten a fejleményeket. - Tényleg jó ötlet volt benézni - fordítom fejemet Annie felé, miután hanyatt dőltem. Nem vagyok túlságosan otthon a gyógyítás területén, de azzal még én is tisztában vagyok, hogy a szennyeződés nagyon ronda dolgokat okoz. Fertőzés, miegyéb kellemes fejlemények. A szemedben ez főleg nem mókás. Minden esetre a készítmény illata elég bizalomgerjesztő, viszont, amikor kiderül, hogy ezt nem meginnom kell, ráadásul a kinézete sem túl csinos, akkor azért nyelek egy nagyot. De bólintok, hogy jöhet, rendben vagyok. Igyekszem nem összeszorítani a szemem. Hősként tűröm a végtelenül fura kezelést. Közben azért sűrűn szipogok, hiszen a művelet beindítja az orromat rendesen.
|
|
|
|
|
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár
Csiperke ^^ | Bánkiné <3
RPG hsz: 435
Összes hsz: 860
|
Thomas&Will - Nagyon ügyes leszel.
Mondom biztatóan, és amikor Will elfekteti, újra megfogom a kezét. Az embernek, ha egy kórházi vagy gyengélkedői ágyon fekszik, jól esik, ha fogják a kezét. Anya is mindig fogta az enyémet, amikor bent lehetett velem, és nagyon jó volt a meleg bőr érintése. Egy pillanatra honvágyat érzek, a bűntudat mellett ez az új érzés jelent meg. Nem a szobám hiányzik, vagy a régi életem, hanem az, hogy anya átöleljen. Az ő ölelése puha és tele van szeretettel. Önző voltam, amikor eljöttem otthonról, de annyira megijedtem, amikor azt mondták, romlanak az eredményeim. Nem akartam azt, hogy sosem hallom milyen hangja van a bátyámnak, hogy sosem ismerem meg az illatát. Sosem mutattak be neki, pedig az is elég lett volna. Ha csak beszélek vele, ha csak egy estét is. Ha meg is haltam volna, akkor is emlékekkel, illatokkal és hangokkal a tudatomban tettem volna. Most nem lenne ez az egész, talán már én sem. Kicsit rászorítok Thoma kezére, biztatóan. Sajnos az én végtagjaim mindig hidegek, de remélem, Thomast nem bántja annyira, nem kezd el fázni tőle, mert akkor nagyon rosszul érezném magam. Azt szeretném, hogy kényelmesen legyen, hogy ne fájjon neki, hogy ne okozzon maradandó sérülést.
- Eléggé gonoszak itt a gyerekek.
Fejtem ki a véleményemet, egy apró szájhúzással. Bence azt mondta, jó fejek, hogy jó a társaság, de most valahogy nem azt érzem, hogy ez így lenne. Thomas nagyon aranyos, nagyon szeretem a társaságát, és a rellonos fiú is normálisnak tűnt, viszont egy kicsit most elbizonytalanodtam. Kérdeztem Willt, hogy szerinte lenne-e esélye annak, hogy jövőre én is bejárhassak iskolába, és azt mondta, ha nem romlanak az eredményeim, beszél az igazgatóval, de most eléggé elbizonytalanodtam.
- Denis mentett meg minket, nagyon magabiztosan csinálta.
Azt nem mondom el neki, hogy nem ismert fel, nem akarom Willt is ezzel terhelni. Ő volt az első, akinek elmondtam a történetemet, az első, akivel beszélgettem erről, és az ő szavai a mai napig nagyon fontosak nekem.
- Miért mondja mindenki, hogy a rellonosok gonoszak? Szerintem nem is.
|
|
|
|
|
William Eric Payne
INAKTÍV
Gyógyító Kappa
RPG hsz: 191
Összes hsz: 626
|
Thomas&Annie Miközben tisztítom a szemét, hosszú patakokban kezd el folyni a sok apró szemcsés kosz, ami a kemény, fehér golyóban lapult. Veszélyes dolog, szánt szándékkal ártani a másiknak, arról nem is beszélve, hogy az eldobott erő okozta pirosság alapján minimum egy hajtó, de inkább terelő poszton játszó kviddicses lehetett. Nem értem, hogy nekik miért van elnézve jobban, mint másnak, ha ilyet tesznek.
- Nagyon csúnya vége lett volna, ha nem jössz el.
Állapítom meg nyugodtan, miközben egy újabb réteget halmozok a szemére. Alaposan ki akarom tisztítani, még ha neki egy kicsit hosszabb kellemetlenséggel is jár, nem szeretném, ha esetleg egy hanyag kezelés miatt később nagyobb baja legyen. Elmosolyodom, ahogy Annie megfogja a kezét, látom rajta, hogy fontos neki a fiú, ilyenkor a tekintete élénkzöld. Elég könnyen elárulja, magát. Fiatalok. Az én szemem is más állítólag, amikor Norinára nézek, mindig azon csipkelődnek, hogy kamaszgyerek fejem lesz a közelében. Persze máskor meg azon, hogy úgy nézek ki, mint egy hobo, szépen vagyunk ám.
- Csak izgulnak a téli szünet miatt.
Nem teszem hozzá, hogy már mindenki otthon lenne, mert ez pont Annie jelenlétében egy nagyon érzékeny kijelentés. Letörölgetem a kifolyt koszt, és amikor úgy néz ki, már nem is jön több, felkelek.
- Hozok egy krémet a pirosságra.
Csúnyán eltalálta ezt a szerencsétlen gyereket a golyó, még jó, hogy itt vagyok, és el tudom látni. A kastély lassan kiürül, nem teljesen, vannak, akik bizonyos okok miatt nem mennek haza, de ők elég jól tudnak vigyázni magukra. Ebben az időszakban én szenteste és a másnapi karácsonyi Payne vacsora idején nem szoktam csak bejönni, de lehet, hogy ez az idén csak a szentestére szűkül. Kifejtettem apámnak a véleményemet ezekről a kiházasításokról, és nem igazán alakult jól a dolog. Aztán azt is megtudtam, hogy miért nem. A krémet felvéve sétálok vissza hozzájuk, és felbontogatva nézem, a szemét. Kitisztult, szerencsére.
- Ez kellemesen meleg lesz, de egy két percig csukva kell tartanod, hogy beszívódjon.
Egy nagyobb adagot kiveszek, és ujjaim segítségével elkezdem eloszlatni a szemén és körülötte, de azon, amit Annie mond, azért felnevetek.
- Én azért vigyáznék, még méregfogunk is van.
Villantom meg azt az egy fogamat, amiből letört egy kis darab. Nem most, még az iskolás éveim alatt, de szerintem roppant mókás, mert olyan vagyok mint egy félfogú vámpír. Persze nem gondolom komolyan, de azért jót mulatok.
- Maradjatok nyugodtan, ameddig szeretnétek, én visszavonulok, úúúgy egy órára még. Ne kószálj el, mert Denis se lehet ott mindig.
Még ha ő azt is szeretné, hogy ott legyen. Nem mesél, de Cath folyamatos nálunk lógása és a vékony falak azért némiképp segítenek abban, hogy képben legyek a körülöttem élő nők szerelmi - nem is szerelmi Will nyafogna itt Cath -, kényszerházassági, és eltitkolt testvéri életével is.
- Kellemes szünetet, Thomas.
Köszönök el a fiútól, majd székemmel beállok a megfelelő szögbe, és lendítve magamon, visszagurulok az irodámba.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
ANNIE és Will
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x
 Mély levegőt veszek és aggodalmas vonásokkal szusszanom ki, amikor Will elárulja, hogy mekkora ostobaság lett volna nem eljönni ide. Ő nem így mondja, dehát a lényeg ez. Máskor nem legyintek majd rá. Csak folyton emlékeztetnem kell magam, hogy nem kell feltétlenül úgy csináljak dolgokat, mint ezelőtt. Elmondhatatlanul jól esik, ahogyan a lány törődik velem. Azért ez így sokkal kellemesebb, mint amikor néha nagyobbakat kaptam az árvaházban és vonszolhattam el magam valamelyik nevelőhöz a sebeimmel, akik persze csak odavittek a gyengélkedőre, de nem maradtak ott, nem volt rá idejük. Nyilván lett volna azért egy-két olyan társam, aki szívesen meglátogatott volna, ám nem volt érdemes kockáztatni, hogy a támadóim ezután őket pécézzék ki. Úgyhogy viszonylag új élmény nekem ez, hogy nem egymagam gyötrődöm a harci sérüléseimmel. Az meg egyáltalán nem zavar, hogy hűs Annie keze. Lehet, hogy az enyém mindig jó meleg, az övé viszont finom puha. - Csak néhányuk - rázom a fejem, hogy nehogy azt higgye, ez olyan általános. - Ők is inkább akkor, ha többen vannak - megyek kicsit tovább az elemezgetésben. Hihetetlen, mennyire másként tudnak viselkedni emberek egy csoport részeként. Mialatt ezen morfondírozok, meg Will is hozzáteszi a maga gondolatát, szipogok tovább és most inkább a számon lélegzem, miközben csak folyik és folyik szememből valami. Nem is tudom, a könnyeim-e azok vagy az a valami, amit a szememre tett. Talán mindkettő. Hagyom aztán bekenegetni szemhéjam. - Rendben - bólintok, hogy csukva fogom tartani. Tényleg jó meleg. Elvigyorodok a rellonosok méregfogán és majdnem meg is lesem Willét, de rájövök, hogy pont most ígértem meg, hogy nem nézelődöm egy darabog. Szóval csak próbálom felidézni a látványt. Tényleg van olyanja! De szerintem sem gonoszak különben. Véleményemet bólogatással adom tudtukra. Szabad kezemmel viszont előhalászok egy zsepit, elfordítom kicsit a fejem és kifújom az orrom. - Köszönöm. Kellemes ünnepeket! - szólok utána hálásan, mind a kívánságért, mind az egész ellátásért. Kettesben maradunk a lánnyal. Helyezgetem kicsit a kezem a kezében, jobban elmosolyodva, miközben szépen, nyugodtan heverek a hátamon, lehunyt szemmel. Nagyon jól esik ez a krém. - Ha menned kell valahova vagy ilyesmi, nyugodtan. Én megvagyok... - biztosítom róla kedves hangon a lányt, hogy nem sértődöm meg, ha itt hagy. Biztos éppen csinálni akart valamit vagy tartott valamerre, mikor a kis incidensünk történt. Oké, az más kérdés, hogy sokkal jobban örülnék, ha maradna, viszont ha valami, az önzősg meg kisajátítás az távol áll tőlem.
|
|
|
|
|
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár
Csiperke ^^ | Bánkiné <3
RPG hsz: 435
Összes hsz: 860
|
Thomas Elnevetem magam, amikor azt mondja, hogy méregfoga van és meg is mutatja azt. Szeretek nevetni, és amióta Bogolyfalván vagyok, mindig nevetni van kedvem. Jó, nem mindig, akkor nem akartam, amikor Will a két karjában hozta be az ájult testvéremet, vagy akkor, amikor hallottam, ahogy megüti Cathet. Voltak olyan pillanatok, amiket nem akarok újra átélni, de összességében mégis a mosolygás és a nevetés játssza a főszerepet.
- Rendben.
Mondom az egy órára, és továbbra is mosolygok, ahogy Will kilövi magát, és eltűnik az irodájában. A sorsom egyik legnagyobb csodájának tartom, hogy éppen az ő házik előtt kötöttem ki, és, hogy ő életben tud tartani. Persze, nem csak rajta múlik, tudom, de nélküle nagyon nehéz lenne, és nem hiszem, hogy még lenne olyanra lehetőségem, mint érezni Thomas meleg kezének érintését, pedig, ha valami jó, akkor ez határozottan az.
- Nincs semmi dolgom, meg amúgy is, hogy mehetnék ki, ha te itt bent vagy? Még a végén megkergetnek azok a nagyok, és nem tudok futni.
Pontosabban tudok, csak a szervezetem nem szereti, ha megteszem, mert utána minden, amit eddig elértünk, újra elromlik, és most, hogy Will azt mondta, nem romlottak az eredményeim az elmúlt hetekben, szeretnék nagyon odafigyelni arra, hogy minden jó legyen.
- Meg sem köszöntem még, hogy megvédtél.
Felülve az ágyra, nem sok helyet elvéve Thomastól, lehajolok hozzá, és az arcára adok egy puszit. Lassan már kinyithatja a szemét, így ezt addig kellett megtennem, amíg nem tud elhúzódni. Nem mintha azt gondolnám, hogy elhúzódna.
- Ugye, most már nincs kétséged afelől, hogy jó prefektus vagy?
Tudom, hogy a múltkor ebben nem volt még annyira biztos, de most tökéletesen megmutatta, hogy alkalmas a feladatra, hiszen megvédett engem, és nem is tudja, hogy ez mennyire fontos lépés volt.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
ANNIE
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x
 Marad. Örülök. Nem is szándékozom tovább győzködni arról, hogy bárhova menjen. De azért a lehetőséget meg kellett osszam vele. Helyezkedek kicsit, szabad kezem hasam tájára pihentetve, lábfejemet ingáztatom és csak mosolygok a magyarázaton. - Áh, nem kergetnek meg, szerintem elment a kedvük attól... - kezdem nyugtatgatni, aztán megakadok és összevonom a szemöldököm, amikor eljut a tudatomig, amit mondott. - Hogyhogy nem tudsz futni? Fáj a lábad? - találgatok. Olyan furán hangzott ez hirtelen, mert jó, sokan nem tudnak úszni vagy seprűn lovagolni meg ilyenek, a futás viszont nem olyasmi, amit szerintem így külön tanulni kéne. Vagy amire lehetne képtelennek lenni, hacsak valaki nincs testileg akadályoztatva. Alig van időm megilletődni a készülő köszönetnyilvántásán, már érzem, ahogy odakepeckedik mellém. A szememet viszont még nem nyithatom ki. Szóval csak sejtem, mi folyik körülöttem. Minden esetre próbálok kicsit arrébb húzódni, hogy több helye legyen, elférjen. Ez persze nem nagyon sikerül. Csak jól összepréselődve tudunk az ágyon lenni. Nagyon közel. De bevallom, én nem bánom. Aztán megkapom a puszit. Ez már a második ma tőle. Csak én képzelődöm vagy egyre finomabbak és finomabbak? Akárhogy is, szemöldököm felszökik, nyelek egyet, zavartan megnyalom a számat, amit egyszerre tök kiszáradtnak érzek, aztán csak vigyorgok tovább kiszolgáltatott helyzetemben. Elég ismeretlen terület ez nekem. Mármint nem a kiszolgáltatottság (az egyáltalán nem), hanem a lányok általi puszilgatottság. - Hát, azért nem bánom, ha még győzködsz - felelem lazán vállvonva, aztán rögtön ráncolok egyet a homlokomon, mert alig hiszem el, hogy ezt én mondtam. Egyáltalán honnan jött? Honnan szedek ilyen szöveget? Ezt hívnák flörtnek? És én most azt csináltam? Tudok olyat? Jó egyáltalán, ha tudok olyat? Zavartan mosolygok a kis feleletem után. - Úgy értem... szóval... örülök, ha szerinted az vagyok. Igyekszem - hebegem, jól belerondítva az iménti macsóskodásmba, ami valószínűleg meg is érdemli, hogy belerondítsak, hiszen igazán távol áll tőlem. - Szerinted kinyithatom már? - kérem ki a véleményét a bekent szememet illetően. Teljesen elvesztettem az időérzékem. Is.
|
|
|
|
|
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár
Csiperke ^^ | Bánkiné <3
RPG hsz: 435
Összes hsz: 860
|
Thomas - A szívem.
Felelem neki nyugodtan. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy azt mondjam neki, a lában miatt, hogy rosszul léptem és azért nem tudok rendesen futni, de nem akarok hazudni. A hazugság a legrosszabb dolog a világon. A szüleim hazudtak a bátyámnak, aki nem tudja, hogy ki vagyok. Cath szintén hazudik a bátyámnak, bár az szerinte csak a kellemetlen részletek kikerülése, de nem értem, hogy a szerelem, hogyan kellemetlen. Én még sosem voltam szerelmes, de a történetekben mindig az van, hogyha valaki szerelmes, és a szerelme beteljesedik, akkor elnyeri a méltó jutalmát. Szóval nem nagyon értem a logikát. Azok, akiket eddig megismertem, mind hazudtak valamiben, és eddig nem lett jobb tőle senki élete. Ezért nem hazudok én sem, hanem megmondom Thomasnak.
- Eléggé rosszul ketyeg.
Ez talán megmagyarázza, hogy miért nem lehetek diák, holott a korom ideális rá, megmagyarázza, hogy miért vagyok ennyire sápadt és miért lakok Willéknél. Sokan azt hiszik, hogy én is Payne vagyok, mások azt, hogy Kálnoki, én pedig ezt a tényt nem mondom el senkinek, hogy tévednek, hogy én Brightmore vagyok. Edinának, a pizzáriában ugyan véletlenül elmondtam, de azóta nagyon figyelek erre.
- Thomas!
Nevetem el magam arra, amit mond, és el is pirulok. Ez határozottan flört volt, senki se mondja nekem, hogy nem, mert de. Életemben először, flörtöltek velem. Érzem, ahogy elpirulok, és el kell kicsit fordítanom a fejem, amíg ő korrigál. Akkor is flört volt, és kész.
- Hadd nézzem!
Megnézhetném másként is, ám én kifejezetten úgy érzem, hogy hasznosabb, ha a mellkasára hajolva, alulról nézve, hogy fénylik-e még, megtapogatom a szemét, majd elmosolyodva adom ki a diagnózist.
- Kinyithatod, a krém megfelelő időben felszívódott, a szemed pedig olyan, mint amilyen volt, mielőtt aljas támadást intéztek ellened.
Még mindig el vagyok pirulva, de nem érdekel, nem zavar, remélem, hogy Thomast sem. Eléggé kedves fiú, szóval mindenképpen szeretném, ha jó szünete lenne.
- Nem fogod lekésni a hopposbigyuszt?
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
ANNIE
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x
 A szíve. Mielőtt még nekiállnék mélyebben eltöprengeni róla, ez mit takarhat, már érkezik is a kis kiegészítés hozzá. Egy csöndes "ah"-t hallatva adom tudtára, hogy "vagy úgy! értem". Persze, nyilván koránt sem értem tökéletesen, azonban ebből már lehet róla fogalmam. Valamilyen szívbetegsége van, ami miatt kímélnie kell magát. Reakciómban nincsen sajnálkozás, pusztán elfogadás. Egyértelmű, hogy szívesen megtudnék többet is erről a dologról, viszont nem akarok most nekiállni faggatózni. Különben is, ez most itt az én időm a betegeskedésre! Örülök, hogy ilyen derűsen fogadja a csajozós szövegemet. Nevetek vele én is. Aztán egészen komolyra vált az arcom, amikor felajánlja, hogy szemügyre vesz. Próbálok jó ápolt lenni. Elég klasszul megy szerintem. Még akkor sem izgek-mozgok túlságosan, amikor ismét ilyen közel húzódik. Csaknem rám fekszik. Oké, nem, de nekem ez felér azzal. A diagnózisa meg zene füleimnek. Kinyitom a szemem, ami már tényleg nem is fáj. Pislogok párat, a lányra nézve. Éreztem én, ahogy a krémtől lassan alább hagy a lüktetés meg az égés is múlik, azonban azt remélni sem mertem, hogy tényleg így elillant. Nem úgy, mint a lány pirulása, amit csak most nyílik alkalmam megcsodálni. Hogy zavar-e? Nincs, ami kevésbé zavarna. Nagyon helyesnek találom. - Hopposbi...? - kezdek visszakérdezni, miközben egyik kezem fejem alá rakom. - A hopphálózatra gondolsz? - szökik fel szemöldököm, megsejtve a megoldást. - Onnan nem nagyon tudok elkésni. Mármint akkor igen, ha bezár a hivatal, de késő éjjelig nyitva van az a része, ahol a kandallók vannak. Mások is járnak onnan haza - magyarázom neki, lazán heverészve mellette az ágyon.
|
|
|
|
|
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár
Csiperke ^^ | Bánkiné <3
RPG hsz: 435
Összes hsz: 860
|
Thomas
- Igen! A hopphálózat!
Tudtam, hogy van valami köze a "hopp" szóhoz, és már az is tudom, hogy micsoda. Hopphálózat! Milyen vicces neve van. A mosolyom széles ívet ír le az arcomon, ahogy mondja, hogy mi is a neve annak, amivel ő közlekedik. Nekem Will azt nem engedi, mert szerinte az én szívemmel nem biztonságos, így amikor kivizsgálásra jövünk, mindig vonatozunk. Egyszer pedig autóval is jöttünk, az nagyon érdekes volt, mert nem gondoltam volna, hogy vannak olyan varázslók, akik tudnak vezetni, pedig de, van jogosítványuk.
- Én min keresztül történik? Van egy lyuk, amibe bele kell ugranotok?
Hirtelen eszembe jut az Alíz csodaországban. Ott volt, hogy Alíz egy lyukon át egy teljesen másik világba került, ami legalább annyira varázslatos, mint ez a hely. Persze, itt még nem találkoztam a gonosz szívkirálynővel, és remélem, hogy nem is fogok. Viszont érdekel a varázsvilág minden kis szeglete, még akkor is, ha nem tudom kiélvezni. Igaz, egyelőre nem is terveztem nagyon elutazni, mert jól érzem magam a mostani élethelyzetemben. Viszont hiányzik a tanulás és az új ismeretanyag megszerzése. Otthon általában egy könyvet kiolvastam naponta, ha nagyon ráértem akkor kettőt is.
- Azért biztos várnak otthon, hiszen ez az első karácsonyotok. Nem szeretném, hogy a bácsikád megharagudjon rám, mert feltartottalak.
Komolyan gondolom, nem szeretném, ha otthon mindenki csak arra várna, hogy Thomas mikor jön haza, mert addig senkinek sincs kedve fát díszíteni meg dalokat dúdolni.
- Viszont, itt leszek az új évben is, ha lenne kedved meginni velem egy forró csokit, annak nagyon örülnék, nem szeretek egyedül forrócsokizni és a harminchárom ízből még csak tizenhatot próbáltam ki.
|
|
|
|
|
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár
Csiperke ^^ | Bánkiné <3
RPG hsz: 435
Összes hsz: 860
|
Adél Mi a legrosszabb, amit mondhatnak azzal kapcsolatban, hogy az első huszonnégy óra döntő? Ha azt mondják, hogy az első negyvennyolc az. Negyvennyolc óra még sosem telt el ennyire lassan. Ma egész nap a kastélyban vagyok, Willel, de nem nagyon hagytam el a gyengélkedőt, mert ott akartam lenni a közelében. Rajta is láttam a feszültséget, ahogy a választ várja, ahogy híreket remél. Nem tudok lent lenni a házban, nem akarok az ajtón túl sem lenni. A bátyám vére, Cath vére, a bátyám vére, Cath vére... elég! A fejem zsibbad, hányingerem van, érzem a fémes szagot. A padló úgy nyelte a vért, mintha muszáj volna neki. Will véresen takarít, és amikor meglát, a tekintete. Rosszul vagyok, taszít az emlék szaga, taszít a fertőtlenítő szaga.
Végül, bár nem akarok, mégis kijövök a gyengélkedőről, de nem akarok messze menni. Will azt javasolja, hogy a társalgót nézzem meg, megígérem neki, hogy ott maradok, hogy amikor majd indulunk, vagy amikor kap majd valamilyen hírt, ott leszek. Ha nem ott, akkor visszamegyek hozzá. A folyosón némán haladok, nem nézek rá senkire, nem tudom, hogy mit mondjak. Hallom a suttogókat, hallom Cath nevét, főleg az övét. Egyszerre akarok figyelni, és kizárni a hangjukat, mégis, tudni akarom, hogy mit gondolnak, anélkül, hogy hallgatózáson kapnának.
Bent minden csendes, a tűz békésen ropog, és én érzem, hogy reszketek. Eddig nem fáztam, de most nagyon. Közel húzódom a tűzhöz, egy nagyobb párnát az ölembe fektetve, felhúzom a lábaimat és összegömbölyödök. Nézem a tüzet, ahogy táncol, ahogy egymást nyaldossák a lángok. Emlékszem arra, ahogy Denis megérintette Cathet, félve, szeretve, emlékszem, ahogy csókolóztak, ahogy boldogok voltak. Boldogok voltak. A könnyek úgy indulnak meg a szememből, mint a kanapén, amikor Will elmondta, hogy mi történt, hogy miért van mindenhol annyi vér. A bátyám elment, eltűnt, Cath talán soha többet nem tér magához, és ez az egész az én hibám, mert nem mertem megtenni, mert azt ígértem, hogy elmondom Denisnek, mégsem tettem. A könnyek sírássá erősödnek, és én a párnába fúrom a fejem. Fel akarok ébredni ebből a rémálomból, és azt akarom, hogy vége legyen mindennek.
|
|
|
|
|
