Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

A mai alkalom igen különleges, hiszen Will magával hozott a munkába. Norina és Cody elutaztak Norina szüleihez, Cath és Chris órán voltak, így nem tudott kire hagyni, és nem akarta, hogy egyedül legyek, nehogy valami baj legyen, amit meg tudok érteni, hiszen eddig egész jól életben tartott, majd pont most. A múltkor elmesélte, hogy azért nem keresnek a szüleim, mert pontosan tudják, hogy hol vagyok, hogy rendszeresen beszélnek vele, vagy levélben, vagy személyesen. Hogy tudják, hogy Denis nem tudja, hogy ki vagyok, és hogy már ők sem tudják, hogy mi lenne a jobb, ha kiderülne, vagy ha nem. Gyakorlatilag átengedték nekem a választás jogát, ami furcsa lenne tizenhat év után. Elbizonytalanítottak.
Kellemes apátiával nézem, ahogy a vérem finom folyama a kémcsövekbe vándorol. Csak egy átlagos vérvétel. Az előző helye éppen, hogy csak begyógyult, máris itt a következő. Nem is értem, honnan van ennyi vöröslő csoda a szervezetemben. Két hete nem éreztem fájdalmat, a legutóbbi vizsgálatok eredményeinél pedig Will arcán láttam, hogy örül. Most, hogy itt voltam fent, megvizsgált, a vérvétel után kicsit pihentetett, aztán becsöngettek, én pedig kérdőn néztem rá. Emlékeztem rá, hogy azt mondta, talán, ha nem zavarok senkit, és ha nincs meg az esélye, hogy felborítanak, vagy lelöknek a lépcsőn, akkor kimehetek. Mint egy kiskutya, aki csak az udvarra szeretne kiszökni, így jutottam ki én is, azt mondta, a környéken sétálhatok, de ne menjek messzire. Így csak a gyengélkedő folyosóján osontam csendesen, nézve a képeket, és a hatalmas teret. Sosem jártam még ekkora épületben. Ajkaim folyamatosan elnyílva vannak, ahogy figyelem az új, idegen környezetet.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Szia!
Először frászt akarok kapni, kétszer, mert abba eddig bele se gondoltam, hogy Denis diák, és ha Denis diák akkor itt lehet ezeken a folyosókon, akkor, amikor én is, és neki több joga is van itt lenni. Viszont nem ő az, hanem Thomas. A csónakházas, teás Thomas. A mosolyom olyan szélessé válik, mintha legalábbis a lottó főnyereményt nyertem volna meg.
- Fogságban vagyok.
Felelem még mindig mosolyogva, közel lépve hozzá mutatom meg a kártyámat, amin ott a nevem, mármint a teljes nevem, mert olyan ostoba vagyok az örömtől, hogy erre nem is figyelek oda, és az, hogy William Eric Payne felügyelete alatt jöttem be az iskolába. Komolyan olyan az egész, mintha rab lennék. Még fénykép is került erre a kártyára. Szerencse, hogy most, mert egészen jó formában vagyok ma, aminek a legnagyobb oka az, hogy egy újabb helyet ismerhetek meg, ráadásul egy nagyon különleges helyet.
- Will azt mondta, a gondnokkal vigyáznom kell, mert megkerget, ha tanórák alatt meglát a folyosón.
A végén már nem tudom hova húzni a mosolyom, a kártyámat gyorsan elrejtem, mert azért eljut a tudatomig, hogy "Annie" nem lehet simán csak "Annie", ha mindenkinek azt mutogatja, hogy ő "Lorin Annie Brightmore". Buta lépés, gyorsan végignézek rajta inkább.
- Nagyon jól áll a sárga! A házad színe?
Csak tippelem, de úgy gondolom, hogy nem olyan rossz ez a tipp, bár nem sokat tudok a házakról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Navine.
Ismétlem meg. Tényleg nem nagyon tudok a házakról sokat. Ismerem az Eridont, mert Cath eridonos, és azt mondta, hogy ők hangosak, harsányak és hullámzik a lelki állapotuk. Biztos, hogy nem lennék eridonos. Aztán ismerem még a Rellont, mert Denis rellonos. Arra pedig azt mondta Cath, hogy összetartóak, ravaszak, és szerinte ott vannak a legszebb fiúk. Ezt nem nagyon tudom megítélni, mármint a férfi szépséget, mert nekem egyelőre minden fiú szép és különleges, akivel beszélek, mert mielőtt idejöttem, csak az orvosaimmal beszéltem, de ők már inkább bácsik. Az emberek szépek és kész.
- A fogság? Semmi komoly.
Felhúzom a karomon a felsőm ujját, felfedve ezzel a leragasztott könyökhajlatomat, ahol nemrég megcsapoltak.
- Nemrég picit lebetegedtem, és most csak minimális távolságra mehetek el a felnőtt felügyeletemtől. De nyugi, nem fertőző.
Bonyolult. Mondanám, de ezt a szót nem mondom ki soha, mert utálom. Olyan rossz magyarázkodni, és olyan rossz csak úgy legyinteni rá. Mennyivel egyszerűbb lenne simán csak azt mondani, hogy:"haldoklom, de lábon kihordom, és neked mi a szuper képességed?" De nem szabad ilyet mondani. Amíg én egész életemben tudtam, hogy meg fogok halni, addig az emberek ettől a természetesen bekövetkező dologtól mindig annyira megijednek.
- Imádom az unikornisokat. Azt hiszem, ha ide járnék, szeretném az órákat, amikor róluk tanulunk. Te is hazautazol a szünetre?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Elnevetem magam arra, amit mond. Őszintén kacagok, és nagyon jól esik. Nem hittem volna, hogy éppen ezt a választ kapom tőle. Vért vettek, beteg voltam, de nem fertőzök, oké, akkor csókolózzunk. Azt hiszem, ez a valaha hallott legédesebb dolog. Kár, hogy sosem csókolóztam még, mer akkor most nem vágynék rá kétszer olyan nagyon, hogy megtudjam, milyen is. Azt már láttam, hogy a bátyám csókolózik, csak egy, nem tudta, hogy látom, kettő, nem tudja, hogy a bátyám. Mások azt hiszem, azt mondanák rám, hogy problémás vagyok. Igazuk van. Bár nem tudom, hogy mennyire jó dolog az, ha az ember csókolózik, a múltkor Will nagyon hangosan és ijesztően kiabált Cath-tel, aki sírt. Nem mertem kijönni a szobámból, csak később tudtam meg, hogy Denis miatt kiabált vele. Viszont egyszer jó lenne megtapasztalni, miért is olyan különleges dolog ez a csókolózás.
- Sajnálom, ha ezt a feltételt tudom, akkor mindenképpen hoztam volna magammal egyet.
Még egy kicsit a szám is legörbül, de aztán hamar újra mosolygok. Azt hiszem, ha most néz rám valaki, tényleg nem néz se erdei tündérnek, sem olyannak, akit már csak egy ásó választ el attól, hogy a föld alá kerüljön. A hely, az iskola annyira csodálatos. Az illatok, a fények, a festmények, a zsibongás. Minden. Annyira lelkes vagyok, és annyira bennem van az egész hely lüktetése, mintha egy második szívet is növesztettem volna. Nem lenne rossz, ha ennyin múlna, akkor talán ez a második nem akarná megszámlálni a napjaimat, és tovább élhetnék, sőt, továbbmegyek, átélhetek mindent, amit itt a diákok átélnek. Szívesen tanulnék, az se zavarna, ha mondjuk trollt kapok a vizsgámra, vagy azt ha olyan tanáraim lennének, akik nem kedvelek. Na jó, az egy kicsit azért zavarna. De szívesen lennék szerelmes, és ülnék a barátaimmal meleg napokon a rét fáinak árnyékában. Olyan dolgokra vágyok, ami itt mindenkinek természetes.
- Csodálatos Karácsonyod lesz.
Mondom határozottan, melegséggel, és őszinte reménnyel a szívemben. Remélem tényleg olyan csodát tapasztal ebben az időszakban, amit korábban még nem, mert ettől lesz különösen szép ez az egész. Én a fényeket imádom. A falu fényeit néha csak nézem az ablakból, néha az egész forgatagot végigjárom kétszer. A múltkor ettem kürtöskalácsot is, kókuszosat. A kérdésére ösztönösen megrándul az arcom, a szememben akaratlanul is szomorúság jelenik meg, amit igyekszek leplezni kicsit. Hosszan kifújom a levegőt, és a zöldjeim előtt pillogok picit.
- Azt hiszem, nem. Inkább kihasználom, hogy majdnem üres a kastély, és minden termet végigjárok.
Furcsa, ez lesz az első karácsony, amit nem otthon töltök, hanem itt. Kérdeztem Willéket, hogy mi legyen, de biztosított róla, hogy nem kell aggódnom. Azért egy picit mégiscsak aggódok, mert idegen vagyok egy családi eseményen.
- Talán hagyok egy fagyöngyöt az ágyadon.
Kacsintok rá merészen és megint kuncogni kezdek. Thomas nem rellonos, de szerintem eléggé aranyos fiú.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Tényleg mondtad is.
Ajkaimmal szomorkásan, elgondolkozón csücsörítek. Hát ez égő. Életemben először próbálom meg fiúzni, vagy legalábbis ahhoz nagyon hasonló tevékenységet folytatni, és az már csak mellékes, hogy kiütközik, mennyire nem vagyok nagy csábító, de hogy még olyanba is futok bele, amit pedig tudok. Na ez az igazán kellemetlen. Ennyit arról, hogy ha Cath kinőtt ruháit viselem, akkor majd olyan jó leszek ebben, mint ő. Mondjuk, a tizennégy éves Cath lehet, hogy csak annyira volt jó, mint most én. Ezek ugyanis akkori ruhái, állítása szerint soha többet nem fog ebbe a méretbe beleférni.
- Nem, akkor egy nagyon különleges vacsorára fogok elmenni. Eléggé félek is tőle, mert Willék összes testvére ott lesz, és ők valami tizenöten vagy hányan testvérek, és abból már négyen házasok is, és van akinek van vőlegénye meg menyasszonya és gyerekeik, és ott van mindegyikük anyukája, meg az apukájuk. Nem is tudom, hogyan kell egy ilyen eseményre menni, sosem voltam még aranyvérű vacsorán.
Sőt, nagyon semmilyenen sem, de amikor mesélték, hogy van Trevor vagy kis, meg Jeannie, aki gonoszkodós, meg Milan és Edith, akiknek az anyukája egy néger jósvarázsló vagy micsoda leszármazottja, hát eléggé bonyolult.
Azt se tudom, hogy milyen ruhába menjek, és hogy kell-e ajándékot vinni, és ha igen, akkor mindenkinek? És mit mondanak majd, ki vagyok én? Szabad nekem ott beszélni vagy csak egyek, de gondolom nem is szabad sokat ennem, vagy nem tudom. Ez az első olyan alkalom, ahol nem az izgalom az elsődleges, hanem a félelem. Rettegek attól, hogy milyen lesz ott lenni. Bárcsak mehetnék máshova, de haza nem merek, egyedül nem maradhatok, és nem is tudom, hogy mit csinálhatnék. Azt hiszem, jobb lett volna, ha beiratkozom az iskolába és beköltözök addig a gyengélkedőre. Csak akkor még féltem, hogy a szüleim megtalálnak és visszavisznek, aztán Denis is idő előtt meglátta a nevem, és minden olyan bonyolult lett.
- Viszont, ha túlélem, akkor elmondhatom magamról, hogy már ilyenen is voltam. De ez ugye nem normális? A nagybátyádnak nem lesz majd nyolc felesége meg huszonhárom gyereke, ugye?
Mert ha ez így működik, akkor én biztos, hogy sosem leszek szerelmes, nem mintha aggódnom kéne, hogy nekem valaha feleségtársaim lesznek. Ezt a szót is most tanultam.
- Vannak konkrét terveitek a szünetre, vagy minden meglepetés lesz?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Igazad van.
Bólintok egyet egyetértően. Nem is az a bajom, hogy mit kell ott csinálni, vagy, hogy ilyen sok ember. Leginkább a rosszulléteim azok, amikkel nem vagyok jó viszonyban. Régen volt, de most már nagyon apró dolgoktól is előjön, a múltkor például, csak egy kesztyűért hajoltam le, és úgy belenyilalt a fájdalom a szívembe, hogy azt hittem, vége lesz mindennek. Ettől félek. Hogy rosszul mozdulok, és én kerülök a figyelem középpontjába, és itt jön az, hogy ők sokan vannak, én meg, ha úgy tetszik, egy betolakodó leszek ezen az eseményen. Eddig sosem érdekelt az, ha rosszul leszek, de most, hogy már egyre több embert ismerek meg, sőt, vannak barátaim is, olyan kellemetlen. Most már, normális szeretnék lenni.
- Néhánynál több?
Nevetek a mondaton, mert ez olyan viccesen hangzik. Szerintem Willék apukája is ezt mondta egyszer, hogy nem lesz neki néhánynál több. A néhány pedig nem olyan mennyiség, amit pontosan meg lehet határozni. Szóval ez itt így működik? Furcsa. Én ilyet nagyon nem szeretnék. Mondjuk nem nagyon értem, hogy miért is aggodalmaskodok én ilyesmin. Azt hiszem ez a Payne-hatás. Olyan sok időt töltöttem velük, hogy már lassan az ő életüket élem. A múltkor még Willt is megkérdeztem, hogy neki is lesz-e másik felesége, de megnyugtatott, hogy ő nem tervez mással, csak Norinával. Ez azért jó. Ilyenkor kicsit mégis megnyugszom.
- És még nincs férje sem?
Kérdezem természetesen. Nekem ugye ott van Cole, aki elég sokat mutatott az életéből, így nem tartom zavarbaejtő témának azt, ha valaki fiúként fiút vagy lányként lányt szeret. Figyelem a programjaikat, és kedvesen mosolygok hozzá. Nagyon jól hangzik, dolgok, amiket tudom, hogy a szüleim csináltak. Én is kaptam ajándékot, és én is készítettem nekik, de például anya fülében sosem láttam fülbevalót. Éppen kérdeznék valamit tőle, amikor látom, hogy összerezzen, és meglátom a havat is, majd a nagyobb fiúkat, piros talárban.
- A bátyám rellonos és kicsinál titeket!
Kiálltok fenyegetően és meggondolatlanul. Az ilyen szavakat, mint "kicsinál", "elkaszál" Cath-től vettem ét, és nem feltétlenül biztos, hogy bátor dolog használni. Bocsánatkérően pillantok Thomasra, aztán elnevetve magam a szám elé kapom a kezem.
- Ne haragudj, még sosem kiabáltam senkivel.
Zsebemből előhúzok egy textilzsebkendőt, sosem használtam, egyféle ereklye, de most erre nem is figyelve nyújtom Thomas felé.
- Ezzel fel tudod itatni. Segítsek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

A nevetésem gyorsan csap át kiabálásba, aztán hirtelen jött ijedelembe, ahogy elindulnak felém. Úgy tűnik, mostanában ez a trendi nálam, hogy csak úgy kitörök és azzal bajba sodrom magam. A múltkor az idős pasasok, most pedig a fiatalok. Viszont elszánt vagyok, és nem olyan riadt, mint akkor és ennek meg is lesz a következménye, hiszen elindulnak felénk. Remek. Csak azt remélem, hogy Thomas nem azt találta ki, hogy fussunk. Azt nagyon nem szeretnék. Érzem, ahogy az érme, amit Will adott, szabályosan égeti a zsebemet, hogy érintsem meg, hirtelen veszti el az arcom azt a kevés színt is, amivel rendelkezik, de a makacsságom nem engedi, hogy elfussak. Erősebb vagyok én ennél. Pontosabban hirtelen azt hiszem, hogy erősebb vagyok.
- Thomas!
Kiáltok fel, amikor beáll közénk, és sikkantok egy aprót, amikor eltalálja a golyó. Nem törődve a veszéllyel, amit a fiúk jelentenek, lépek ki az árnyékából, fogalmam sincs, hogy mit akarok, azt hiszem, megvédeni a becsületét és igazságot szolgáltatni. Egy rellonos fiú kiált rájuk, hálásan pillantok rá, csak azt sajnálom, hogy nem nagyon érdekli őket. És akkor, a hang. A szívem megtorpan, majd olyan hevesen kezd el verni, hogy szinte látom, ahogy kiugrik a felsőm alól. Denis. Nézem, ahogy elhalad mellettünk, és aggódva pillantok arra, amilyen nyugodtan sétál, ahogy beszél.
- Bántani fogják.
Aggódva nézem a hátát, és szeretnék utánaszaladni, kérni, hogy ne csináljon ostobaságot, mégsem merek mozdulni. A fiú mögöttünk megrázza a fejét a kijelentésemre, és fejével int, hogy csak nézzem, ami történik. A szél, ami becsap, nem természetes, megborzongok tőle, és csakhamar a diákok is eliszkolnak. Tudom mi ez, hallottam, amikor Cath sírva könyörgött Willnek, hogy nézze meg, biztos, hogy az elemei miatt van-e a rosszullét. Attól félt, hogy az fog történni Denisszel, ami velem, megkapja a halálos ítéletét. Ahogy mellénk ér, zöld szemeim kikerekednek, a közelsége szinte maró. Nézem őt, és egy pillanatra összeakad a tekintetünk, nézzük egymást. Mondanék neki valamit, fogalmam sincs, hogy mit, pedig elterveztem. El akarom neki mondani, hogy ki vagyok, és azt is, hogy miért vagyok itt. Néz, majd Thomashoz beszél, olyan kedvesen, ahogy velem is beszélt, majd elsétál.
- Én mondtam.
Suttogom végül, szinte mozdulatlan ajkakkal, én pedig riadtan fordulok vissza Thomashoz, hűvös kezemet a fiú meleg kezére téve húzom le a szeméről.
- Nagyon eltaláltak? Talán a gyengélkedőre kellene mennünk, Will biztos tud rá adni valamit.
Óvatosan megsimítom a szemhéját, és adok rá egy apró puszit. Ha valamim fájt, akkor az anyukám is mindig megpuszilta, és azóta ezt Cath-től is láttam már, szóval biztos, hogy nem rossz dolog, és remélem, hogy enyhíti is a fájdalmát. Aggódva nézek rá továbbra is.
- Jól vagy?
Kérdezem, egészen közel maradva hozzá, nehogy rosszul legyen. Életemben először itt tapasztaltam meg a havat, a hűvösségét, és hogy egy pillanat alatt milyen kemény fegyver lehet belőle. Eléggé bepirult a szeme ott, ahol eltalálták, nem néz ki jól.
- Szóval a prefektus eléggé komoly és tiszteletreméltó rang.
Tippelem, mert ahogy elhordták magukat, ez jött le belőle nekem, hogy Thomas megbüntetheti azokat a nagy fiúkat, ha akarja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

A szívverésem még mindig nem normális. Ez az egész olyan nem valóságos. Először is, megfenyegettem a srácokat, hogy a bátyám elintézi őket, aztán, a bátyám megjelenik és elintézi őket, majd idejön, és rám néz, és rá nézek, és még mosolyog is. Két elméletem van. Az egyik az, hogy nem ismert fel, ami lehetséges, ha annyira nem nézett meg a múltkor. A hosszú hajammal, sminktelen arcommal. A Cath miatt eszközölt változások nyomán, és annak eredményeként, hogy a ruháit viselem - amik rá tizennégy évesen voltak jók - elképzelhető, hogy nem tud először hova rakni. Ez most esetünkben jó, de amúgy kellemetlen, mert akkor megint vissza kell mennünk az elejére. Bár szerintem ha azt mondom neki, hogy Annie Brightmore vagyok, kitöri a frász. A másik elméletem, hogy Cath vagy elszólta magát, vagy tudatosan mondta el neki, hogy ki vagyok, és Denis elméje megbomlott, olyan szinten, hogy a jelenlétemet puszta szellemi kivetülésnek fogja fel, azért olyan kedves a múltkoriak után. Azt hiszem, ez sem a legjobb dolog, ami történhet.
- Ártani nem árthat!
Figyelmeztetem Thomast, és a még mindig összefonódó kezünket a magabiztosabban tartás érdekében jobban összehúzom, ujjaimat az ujjai közé csúsztatom, és ráfogok a kezére. Ez sokkal biztonságosabbnak és masszívabbnak tűnik, mint minden más, amiben eddig volt a kezünk.
- Szerintem nagyon menő vagy, Denis szerint is nagyon menő vagy, meg a másik rellonos srác szerint is nagyon menő vagy, szóval nagyon menő vagy, azt pedig, hogy borogatást tesznek rá, csak én tudom, de én hallgatok.
Remélem, nem azért akar megvakulni, mert itt hőst akar játszani. Szegényt eléggé csúnyán eltalálták, és félek, hogy ennek következménye lesz. Nem szeretném, hogy csak mert engem védett, baja legyen.
- Persze, jól vagyok, megvédtél.
Mondom nyugodtan, halvány mosollyal. Az igazság az, hogy nem voltam jól. Nem a nagyobbak miatt, hanem Denis miatt, az arca miatt. Az utóbbi hetekben sok mindent tapasztaltam, kezdve az első találkozásunkon át, addig, amíg ájultan nem hozta haza Will, egészen a mostani jelenetig. Néha leselkedem utána, tudom, hogy merre jár, vagy csak véletlenül meglátom. A vágy, hogy beszéljek vele, éget, de türelmesnek kell lennem.
- Szívesen megleckéztetném őket. Láttad, hogy egy lány is volt velük?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Ez akkor sem normális.
Mondom határozottan. Eddig nem is tűnt fel, hogy a Brightmore vér felvértez egyfajta igazságosztó szereppel. Denisen elmélkedem, miközben haladunk a folyosón a gyengélkedő irányába. Denis odakint egyszerre volt félelmetes, olyan ember, akivel nem szeretnék szembe kerülni - igen, éppen arra készülök, hogy elé álljak és elmondjak mindent -, és csodálatos, ahogy megvédett minket. Először azt hittem, miattam teszi, hogy felismert, de ahogy nézett rám, tudtam, hogy ez nem így van. Azért tette, mert bajban voltunk, és mint védelmező lépett fel, és védett meg minket Thomasszal. Utóbbi miatt pedig, hogy nem ismert fel, egyszerre éreztem megnyugvást és csalódottságot is. Nem akartam azt, hogy most történjen meg, de mégis, azt szerettem volna, hogy emlékezzen rám. Nem tudom, hogy van-e elég időm ahhoz, hogy minden bátorságomat összegyűjtsem, hogy megtörténjen, és félek, ha idő előtt megyek el, a szüleink elhallgatnák a létezésemet, és ahogy eddig, úgy ezután is csak egy titok lennék, csak mostantól nem egy elrejtett szobában, hanem egy márványtáblán. Elég furcsa megoldásaik vannak. Egyszer voltam kint velük a temetőbe, ahol a családom felmenői nyugszanak, és akkor láttam meg a saját síromat is. Ott áll rajta a nevem, a születési dátumom és egy igen impozáns idézet arról, hogy mennyire igazságtalan az élet. Úgy tippelem, ha bekövetkezett volna a dolog, bármikor eddigi életem folyamán, ott kötöttem volna ki, a sírkő alatt, és azt, hogy léteztem egykor, örök homály fedné el. Mennyire drámai.
- Will?
Belépve a gyengélkedőre egyből az egyik legközelebbi ágyhoz vezetem Thomast, csak most tűnik fel, hogy a kezünk összekulcsolva van. Elmosolyodom, ahogy finoman kihúzom az ujjaimat az ujjai közül.
- Mindjárt visszajövök.
Ígérem, és elsétálok az iroda felé, hogy megkeressem a férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Nagyon ügyes leszel.
Mondom biztatóan, és amikor Will elfekteti, újra megfogom a kezét. Az embernek, ha egy kórházi vagy gyengélkedői ágyon fekszik, jól esik, ha fogják a kezét. Anya is mindig fogta az enyémet, amikor bent lehetett velem, és nagyon jó volt a meleg bőr érintése. Egy pillanatra honvágyat érzek, a bűntudat mellett ez az új érzés jelent meg. Nem a szobám hiányzik, vagy a régi életem, hanem az, hogy anya átöleljen. Az ő ölelése puha és tele van szeretettel. Önző voltam, amikor eljöttem otthonról, de annyira megijedtem, amikor azt mondták, romlanak az eredményeim. Nem akartam azt, hogy sosem hallom milyen hangja van a bátyámnak, hogy sosem ismerem meg az illatát. Sosem mutattak be neki, pedig az is elég lett volna. Ha csak beszélek vele, ha csak egy estét is. Ha meg is haltam volna, akkor is emlékekkel, illatokkal és hangokkal a tudatomban tettem volna. Most nem lenne ez az egész, talán már én sem. Kicsit rászorítok Thoma kezére, biztatóan. Sajnos az én végtagjaim mindig hidegek, de remélem, Thomast nem bántja annyira, nem kezd el fázni tőle, mert akkor nagyon rosszul érezném magam. Azt szeretném, hogy kényelmesen legyen, hogy ne fájjon neki, hogy ne okozzon maradandó sérülést.
- Eléggé gonoszak itt a gyerekek.
Fejtem ki a véleményemet, egy apró szájhúzással. Bence azt mondta, jó fejek, hogy jó a társaság, de most valahogy nem azt érzem, hogy ez így lenne. Thomas nagyon aranyos, nagyon szeretem a társaságát, és a rellonos fiú is normálisnak tűnt, viszont egy kicsit most elbizonytalanodtam. Kérdeztem Willt, hogy szerinte lenne-e esélye annak, hogy jövőre én is bejárhassak iskolába, és azt mondta, ha nem romlanak az eredményeim, beszél az igazgatóval, de most eléggé elbizonytalanodtam.
- Denis mentett meg minket, nagyon magabiztosan csinálta.
Azt nem mondom el neki, hogy nem ismert fel, nem akarom Willt is ezzel terhelni. Ő volt az első, akinek elmondtam a történetemet, az első, akivel beszélgettem erről, és az ő szavai a mai napig nagyon fontosak nekem.
- Miért mondja mindenki, hogy a rellonosok gonoszak? Szerintem nem is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Elnevetem magam, amikor azt mondja, hogy méregfoga van és meg is mutatja azt. Szeretek nevetni, és amióta Bogolyfalván vagyok, mindig nevetni van kedvem. Jó, nem mindig, akkor nem akartam, amikor Will a két karjában hozta be az ájult testvéremet, vagy akkor, amikor hallottam, ahogy megüti Cathet. Voltak olyan pillanatok, amiket nem akarok újra átélni, de összességében mégis a mosolygás és a nevetés játssza a főszerepet.
- Rendben.
Mondom az egy órára, és továbbra is mosolygok, ahogy Will kilövi magát, és eltűnik az irodájában. A sorsom egyik legnagyobb csodájának tartom, hogy éppen az ő házik előtt kötöttem ki, és, hogy ő életben tud tartani. Persze, nem csak rajta múlik, tudom, de nélküle nagyon nehéz lenne, és nem hiszem, hogy még lenne olyanra lehetőségem, mint érezni Thomas meleg kezének érintését, pedig, ha valami jó, akkor ez határozottan az.
- Nincs semmi dolgom, meg amúgy is, hogy mehetnék ki, ha te itt bent vagy? Még a végén megkergetnek azok a nagyok, és nem tudok futni.
Pontosabban tudok, csak a szervezetem nem szereti, ha megteszem, mert utána minden, amit eddig elértünk, újra elromlik, és most, hogy Will azt mondta, nem romlottak az eredményeim az elmúlt hetekben, szeretnék nagyon odafigyelni arra, hogy minden jó legyen.
- Meg sem köszöntem még, hogy megvédtél.
Felülve az ágyra, nem sok helyet elvéve Thomastól, lehajolok hozzá, és az arcára adok egy puszit. Lassan már kinyithatja a szemét, így ezt addig kellett megtennem, amíg nem tud elhúzódni. Nem mintha azt gondolnám, hogy elhúzódna.
- Ugye, most már nincs kétséged afelől, hogy jó prefektus vagy?
Tudom, hogy a múltkor ebben nem volt még annyira biztos, de most tökéletesen megmutatta, hogy alkalmas a feladatra, hiszen megvédett engem, és nem is tudja, hogy ez mennyire fontos lépés volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- A szívem.
Felelem neki nyugodtan. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy azt mondjam neki, a lában miatt, hogy rosszul léptem és azért nem tudok rendesen futni, de nem akarok hazudni. A hazugság a legrosszabb dolog a világon. A szüleim hazudtak a bátyámnak, aki nem tudja, hogy ki vagyok. Cath szintén hazudik a bátyámnak, bár az szerinte csak a kellemetlen részletek kikerülése, de nem értem, hogy a szerelem, hogyan kellemetlen. Én még sosem voltam szerelmes, de a történetekben mindig az van, hogyha valaki szerelmes, és a szerelme beteljesedik, akkor elnyeri a méltó jutalmát. Szóval nem nagyon értem a logikát. Azok, akiket eddig megismertem, mind hazudtak valamiben, és eddig nem lett jobb tőle senki élete. Ezért nem hazudok én sem, hanem megmondom Thomasnak.
- Eléggé rosszul ketyeg.
Ez talán megmagyarázza, hogy miért nem lehetek diák, holott a korom ideális rá, megmagyarázza, hogy miért vagyok ennyire sápadt és miért lakok Willéknél. Sokan azt hiszik, hogy én is Payne vagyok, mások azt, hogy Kálnoki, én pedig ezt a tényt nem mondom el senkinek, hogy tévednek, hogy én Brightmore vagyok. Edinának, a pizzáriában ugyan véletlenül elmondtam, de azóta nagyon figyelek erre.
- Thomas!
Nevetem el magam arra, amit mond, és el is pirulok. Ez határozottan flört volt, senki se mondja nekem, hogy nem, mert de. Életemben először, flörtöltek velem. Érzem, ahogy elpirulok, és el kell kicsit fordítanom a fejem, amíg ő korrigál. Akkor is flört volt, és kész.
- Hadd nézzem!
Megnézhetném másként is, ám én kifejezetten úgy érzem, hogy hasznosabb, ha a mellkasára hajolva, alulról nézve, hogy fénylik-e még, megtapogatom a szemét, majd elmosolyodva adom ki a diagnózist.
- Kinyithatod, a krém megfelelő időben felszívódott, a szemed pedig olyan, mint amilyen volt, mielőtt aljas támadást intéztek ellened.
Még mindig el vagyok pirulva, de nem érdekel, nem zavar, remélem, hogy Thomast sem. Eléggé kedves fiú, szóval mindenképpen szeretném, ha jó szünete lenne.
- Nem fogod lekésni a hopposbigyuszt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Igen! A hopphálózat!
Tudtam, hogy van valami köze a "hopp" szóhoz, és már az is tudom, hogy micsoda. Hopphálózat! Milyen vicces neve van. A mosolyom széles ívet ír le az arcomon, ahogy mondja, hogy mi is a neve annak, amivel ő közlekedik. Nekem Will azt nem engedi, mert szerinte az én szívemmel nem biztonságos, így amikor kivizsgálásra jövünk, mindig vonatozunk. Egyszer pedig autóval is jöttünk, az nagyon érdekes volt, mert nem gondoltam volna, hogy vannak olyan varázslók, akik tudnak vezetni, pedig de, van jogosítványuk.
- Én min keresztül történik? Van egy lyuk, amibe bele kell ugranotok?
Hirtelen eszembe jut az Alíz csodaországban. Ott volt, hogy Alíz egy lyukon át egy teljesen másik világba került, ami legalább annyira varázslatos, mint ez a hely. Persze, itt még nem találkoztam a gonosz szívkirálynővel, és remélem, hogy nem is fogok. Viszont érdekel a varázsvilág minden kis szeglete, még akkor is, ha nem tudom kiélvezni. Igaz, egyelőre nem is terveztem nagyon elutazni, mert jól érzem magam a mostani élethelyzetemben. Viszont hiányzik a tanulás és az új ismeretanyag megszerzése. Otthon általában egy könyvet kiolvastam naponta, ha nagyon ráértem akkor kettőt is.
- Azért biztos várnak otthon, hiszen ez az első karácsonyotok. Nem szeretném, hogy a bácsikád megharagudjon rám, mert feltartottalak.
Komolyan gondolom, nem szeretném, ha otthon mindenki csak arra várna, hogy Thomas mikor jön haza, mert addig senkinek sincs kedve fát díszíteni meg dalokat dúdolni.
- Viszont, itt leszek az új évben is, ha lenne kedved meginni velem egy forró csokit, annak nagyon örülnék, nem szeretek egyedül forrócsokizni és a harminchárom ízből még csak tizenhatot próbáltam ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Mi a legrosszabb, amit mondhatnak azzal kapcsolatban, hogy az első huszonnégy óra döntő? Ha azt mondják, hogy az első negyvennyolc az. Negyvennyolc óra még sosem telt el ennyire lassan. Ma egész nap a kastélyban vagyok, Willel, de nem nagyon hagytam el a gyengélkedőt, mert ott akartam lenni a közelében. Rajta is láttam a feszültséget, ahogy a választ várja, ahogy híreket remél. Nem tudok lent lenni a házban, nem akarok az ajtón túl sem lenni. A bátyám vére, Cath vére, a bátyám vére, Cath vére... elég! A fejem zsibbad, hányingerem van, érzem a fémes szagot. A padló úgy nyelte a vért, mintha muszáj volna neki. Will véresen takarít, és amikor meglát, a tekintete. Rosszul vagyok, taszít az emlék szaga, taszít a fertőtlenítő szaga.
Végül, bár nem akarok, mégis kijövök a gyengélkedőről, de nem akarok messze menni. Will azt javasolja, hogy a társalgót nézzem meg, megígérem neki, hogy ott maradok, hogy amikor majd indulunk, vagy amikor kap majd valamilyen hírt, ott leszek. Ha nem ott, akkor visszamegyek hozzá. A folyosón némán haladok, nem nézek rá senkire, nem tudom, hogy mit mondjak. Hallom a suttogókat, hallom Cath nevét, főleg az övét. Egyszerre akarok figyelni, és kizárni a hangjukat, mégis, tudni akarom, hogy mit gondolnak, anélkül, hogy hallgatózáson kapnának.
Bent minden csendes, a tűz békésen ropog, és én érzem, hogy reszketek. Eddig nem fáztam, de most nagyon. Közel húzódom a tűzhöz, egy nagyobb párnát az ölembe fektetve, felhúzom a lábaimat és összegömbölyödök. Nézem a tüzet, ahogy táncol, ahogy egymást nyaldossák a lángok. Emlékszem arra, ahogy Denis megérintette Cathet, félve, szeretve, emlékszem, ahogy csókolóztak, ahogy boldogok voltak. Boldogok voltak. A könnyek úgy indulnak meg a szememből, mint a kanapén, amikor Will elmondta, hogy mi történt, hogy miért van mindenhol annyi vér. A bátyám elment, eltűnt, Cath talán soha többet nem tér magához, és ez az egész az én hibám, mert nem mertem megtenni, mert azt ígértem, hogy elmondom Denisnek, mégsem tettem. A könnyek sírássá erősödnek, és én a párnába fúrom a fejem. Fel akarok ébredni ebből a rémálomból, és azt akarom, hogy vége legyen mindennek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Az érzések, amik bennem vannak, folyamatosan kavarognak, olyan megállíthatatlanul, mintha az lenne a céljuk, hogy teljesen felforgassák a gyomrom, és elhányjam magam. Will nagyon kedves volt velem, és amikor este megkérdeztem, hogy jobb lenne-e, ha inkább elmennék máshova, úgy nézett rám, mintha őrült lennék. Az elmúlt hónapokban egy másik család részévé váltam, és olyan könnyen, hogy szinte észre se vettem. Maga a tény, hogy egy családdal étkezem, eljárok vásárolni vagy sétálni velük, Codyval játszom, és sokszor az én ölemben alszik el, olyan dolgok, amiket azt hittem sohasem tapasztalok meg, és amiket nem akartam elengedni. De a bátyám majdnem megölte a húgukat, és ez nem olyan dolog, amin ennyire könnyen túl lehet lendülni. Vagyis, remélem, hogy csak majdnem, hiszen még mindig nem tudunk semmit.
A saját gondolataimba temetkezve nem hallom azt, hogy valaki bejön, csak amikor a párnát húzza el tőlem. Reménykedek és félek is, hogy Will az, megígértem neki, hogy nem erőltetem meg magam feleslegesen, de mégsem tudok ennek megfelelni, hiszen borzalmas ez az egész. Felnézek arra, aki elvette a párnámat, és nem Willt látom, hanem egy lányt, akit  be tudok azonosítani, hiszen, mindenkit, akivel találkoztam eddig, felírtam a naplómba. Írtam róluk, így tudtam, hogy ki ő. A hógömbös lány, aki nem is akarta megvenni a gömböt, amit én aztán megvettem, és ami azóta is otthon néz rám vissza. Norinának tetszett a gömb, azt mondta, örül, hogy végre elkezdem díszíteni a környezetem.
- A nővérem kórházban van, és nagyon rossz az állapota.
Mondom végül csendesen szipogva, zsebkendőt véve elő a pulóveremből. Kifújom az orrom, megtörlöm a szemem, és nem tudom, hogy mit kell ilyenkor tenni vagy mondani, általában miattam aggódnak, és most én aggódok valami más miatt. Ez még új.
- Idegesítettem a bátyámat, így inkább eljöttem, hogy ne zavarjam, amíg várjuk a híreket.
Mivel hivatalosan azt mondtuk mindenkinek, hogy Will egyik testvére vagyok, ezért nem mondhatom azt, hogy a bátyám kishíján megölte a lányt, akinek a ruháit hordom és akinek a testvérénél lakok, mert megszöktem otthonról. Remélem ettől a kis színjátéktól nem lesz tudathasadásom, mert még a végén letagadhatatlan leszek a Brightmore-ok között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem nehéz Payne-nek mondani magam. Az elmúlt hónapokban inkább váltam azzá, mint ami Brightmore-ként voltam. Végre egy élő, lélegző emberré lettem, akire ráugrik egy mókus, megölel egy fát, vagy akit meg akarnak dobni hógolyóval. Az elmúlt időszak olyan sokat adott nekem, hogy azt nem tudom, hogy életem során még valaha viszonozni tudom-e. Tick-Tock, ugyebár. Denis már tudja, hogy ki vagyok, de Denis elment, ki tudja meddig nem lesz itt, és nem akarom megbonyolítani a helyzetet. Will kérdezte, hogy mit szeretnék, én pedig Willtől, hogy szeretné-e, ha elmennék. Nem sértődtem volna meg, ha azt mondja, igen, hiszen az én bátyám az, aki majdnem megölte az ő húgát, és talán az egész még nehezebbé vált, amikor Will átkarolt, és azt mondta, nem lesz semmi baj. A kezeink a szőr húzódott a testvéreink ráalvadt vérétől, akik közül csak az egyik sétált el a saját lábán, ám ő, mégis engem vigasztalt, sőt, próbálta oldani a feszültséget is, ahogy azt mondta, Cath és Denis olyanok, mint egy olaszos temperamentumú házaspár, ez most egy kicsit hevesebb időszak az életükben. Will mindenkit szeret, mindenkit megért, mindenkit megment, nem tudom, hogy csinálja, nem értem.
- Rossz helyen volt, rossz időben és betört a feje.
Felelem végül csendesen szipogva. Csak ennyit szabad mondanom, mert mi sem tudjuk, hogy mi lesz ebből az egészből. Gondolom minden azon múlik, hogy mi lesz Cath sorsa. Nem akarom, hogy bármi is legyen, azt akarom, hogy ez az egész ne történjen meg. Az én hibám, én nem mertem elmondani Denisnek, hogy ki vagyok, én táncoltam vissza, és én köteleztem rá a legjobb barátját arra, hogy hazudjon neki. Ha meghal, minden lerombolódik, Denis engem is gyűlölni fog, mert miattam történt.
- Nincs kedved valami másról beszélgetni?
Kérdezem szipogva, újabb zsebkendőt előhúzva. Elég a belső önmarcangolásom, nem kell még szóban is. Mindenki annyira véd, hogy az már szinte ijesztő, és lelkiismeretfurdalást is okoz.
- Mi volt ma az ebéd?
Teszem fel a legbugyutább kérdést, ami csak eszembe jut, és ami remélem el is tereli a gondokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Annie.
Segítek neki felpillantva rá. Nem haragszom azért, amiért örül, hogy témát módosítottunk. Nem szívesen beszélgetek erről, mert éppen elég sokkoló volt a tegnap, a vér látványa. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd pont Denis vérén csúszom el. Tudom, hogy elment, Will ezt is elmondta, és csak remélem, hogy nem a szüleinkhez indult. Nem akarom, hogy bajuk essen, éppen elég zűrt okoztam már így is, a létezésemmel.
- Nem mutatkoztunk be az első találkozásunkkor, így én sem tudom a te neved.
Segítem ki, egy kicsit kiszélesítve gyér mosolyomat. Egy másik zsebkendővel a szemem alatt felitatom a könnyeimet. Amióta a sminkelést is gyakorlom, mindig olyan holmikat kapok, amit szupertartósak, ugyanis az elején elég sokszor lettem pandaszerű, attól, hogy bekönnyezett a szemem. Azóta csak olyanokat használok, amire azt mondják, nem lesz baj vele. Szeretnék jól kinézni, nem akarom, hogy az emberek szemében egyből megjelenjen a sajnálat, mert látják rajtam, hogy nem vagyok egészséges, így ezekkel a kozmetikumokkal sokkal jobban hasonlítok olyanokra, akik feje felett nem lóg a halál kaszája, és az apró zsinór, ami még tartja, bármikor elszakadhat.
- Will azt kérte, hogy maradjak ezen a folyosón, tudod, ha valamit hallunk, akkor egyből megyünk is be. Csak már nagyon nem szerettem volna a gyengélkedőn ülni.
Sokat vagyok kórházban, így ha nem is zavar a hely, a szagok, a tisztaság, azért igyekszem kerülni, mert az összes rossz emlékem előjön. A másik pedig, hogy nem tudtam Will közelében lenni. Ő kedves velem, annak ellenére, amit Denis tett. Reggelire amerikai palacsintát sütött nekem, és még ki is díszítette, hogy mosolyogjon. Hogy lehet egyáltalán így Will közelében lenni? Szerintem sehogy.
- Nem, én csak eljöttem meglátogatni a testvéreimet, és így lakom a bátyámnál. Magántanuló vagyok.
Féligazság, mivel csak egy testvéremet jöttem meglátogatni, és nem a bátyámnál lakom, hanem a gyógyítónál, aki adott egy szobát, és egy kicsit más életet, mint ami eddig volt, hogy találkozhassam a bátyámmal, aki viszont nincs itt. Ennyit arról, hogy én sosem hazudok. Amúgy sosem, csak ebben az egyben, de ebben muszáj, főleg az adott körülmények között.
- Miért nem szoktál ebédelni?