Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Teljesen meg is felejtkezem arról, hogy a tésztát felraktam főni, s ha Carolyne nem pillant rá az általa patronált húsra, én sem veszem észre, hogy a lábasomból a víz lávaként bugyog ki. Ijedten kapok fejemhez, hirtelen felindulásból pedig még a fazék fülét is megfogom. Abban igazat mondtam, hogy sokat főztem a közelmúltban, azonban azt az aprócska részletet elfelejtettem megemlíteni, hogy abszolúte katasztrófa vagyok ezen a téren. Leégetett ételek, tönkrement lábasok és még sok szép más van a repertoáromban, melyeket talán a lány is megcsodálhat nemsokára.
Fájdalmasan szisszenek fel, nem kell ahhoz zseninek lenni, hogy rájöjjön az ember, hogy rosszat cselekedtem. Ám ekkor már késő, az ujjaimba nyilalló fájdalom hatol, én pedig amilyen gyorsan csak tudom, ellököm magamtól, ami a kezeim közt van. Ugyan az edény nem borul ki, de sikerül épp annyira eltaszítanom, hogy a tűzről lekerüljön. Így a metélt megmenekül. Persze attól még a kezem fáj, akármennyi ideig is tartom a hideg víz alá. Bár a fájdalom alábbhagyott, a kellemetlen találkozásnak így is megmarad a nyoma, vörös ujjaimon. Na most aztán szépen bemutatkoztam Carly-nak. Annyi szerencsém azonban akad a mai napban, hogy még képes vagyok leolvasni a az utolsó kérdést a szájáról.
- Lenni nővér, Junko. Én szeretni ő nagyon. Anyuka lenni, apuka nem, így csinálni sok minden együtt - fogom még ép ujjacskáim közé a ceruzát, miközben sérült bal kezemet a pulóverem ujjába rejtem. Majd később meglátogatom vele a Gyógyítót.
- Ikerbáty? - Szemeim felcsillannak, ahogy elhajolok a pultra helyezett könyvecskémtől. Mindig is szerettem volna egy olyan tesót, aki úgy néz ki, mint én. Bár persze itt annak a veszélye is fennáll, hogy esetleg ő is azzal a hibával születik, mint én, ezt pedig senkinek nem kívánnám. Lehetne arra gondolni, hogy legalább akkor lenne valaki, aki megértene, de nem, nem szeretném senkitől sem elvenni a hallás örömét.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Van Pesten több bolt is, ahol lehet kapni alapanyagokat. Havonta egyszer-kétszer Cath elvisz, és akkor vásárolunk egy csomó mindent, mert mindig változik a kínálat. Van most otthon egy egész polcom, ami tele van az alapanyagokkal. Mindig dolgozok legalább két-három darabon.
Sosem tudok csak egyre koncentrálni, mert mindig jön egy kis ihlet, jön egy lehetőség, kipróbálom, elszöszölgetem azt a lehetőséget, ha jó, akkor megtartom, ha nem, akkor szétbontom. Nem halmozom őket, mindegyik egyedi és különleges, sosincs két egyforma, ebben biztos vagyok, hiszen minden művet dokumentálok, és mindegyik, ami elkészül, az alapján készül, amilyen a személy, akinek készítem. Hiába csináltam többet Ariananak vagy Helenának, az éppen aktuális érzelmeik és megnyilatkozásaik alapján csinálom őket, így sosem lesznek egyformák. Részletes rajzokat csinálok, így amikor az állapotom nem teszi lehetővé, hogy utazzak, akkor Cath simán meg tudja venni, amit szeretnék. De mostanában, lekopogom, mindig jelen tudtam lenni az ilyen eseményeknél, és remélem, hogy ez a jövőben is így marad.
- Próbáltam gyurmából is, de nem igazán jött össze, nem tudok annyi ideig előre hajolni, meg olyan sokáig koncentrálni, szóval maradtak ezek a kis darabok, amikkel lassan is lehet haladni, mert nem lesz bajuk.
Nem száradnak ki, meg semmi ilyen vész, szóval simán használhatom őket anélkül, hogy tönkremennének, és ez tényleg csak hobbi, szóval nem megrendelésre csinálom, hanem ajándéknak, és amikor készen vagyok velük, akkor adom oda őket, semmi ünnepet megvárós nincs a dologban.
- Hű, még senki sem olvasta el a meséimet.
Vallom be szégyenlősen, mert még senki sem kérdezte meg, hogy elolvashatja-e őket. A fióknak írok, és nem tudom, hogy jó vagyok-e. A mappa tetején van egy kis levél, amire azt írtam, hogy ha meghalok, és úgy gondolja a mappa megtalálója, hogy jók a mesék, akkor adassa ki, és a bevételből támogasson beteg gyerekeket, hogy minél több ideig lehessenek a családjukkal. Nincs is csodálatosabb, mint a tervezettnél jóval tovább a családoddal lenni.
- De ha szeretnéd, szívesen megmutatok párat, a kedvenceimet.
Mert persze minden írásomat szeretem, csak van, akik közelebb állnak picit a szívemhez, míg a többieket csak simán szeretem. És van, akit annyira nem, de azért persze megtartottam, mert nem tudhatom, hogy annak, aki majd megtalálja a mappát, mi lesz a véleménye. Lehet, hogy neki éppen az lesz a kedvence, amit annyira én nem kedveltem.
- Akkor is bátor vagy.
Szerintem mindenki az, aki a saját útjára lép. Én is bátornak tartottam magam, amikor anno úgy döntöttem, hogy elindulok az úton, hogy megkeressem a testvéremet. Sokat küzdöttem, de végigcsináltam, és most az a célom, hogy Denis mellett tudjak maradni, míg csak el nem jön értem a halál. A múltkor láttam már az arcát, és furcsa, de valahogy többre vágyok belőle.
- Tudom, és semmi baj, nem lenne szabad itt lennem.
De inkább a büntetés, mint az, hogy ne egyek, szóval simán bevállalom én, mert tele pocakkal jobban jön az álom.
- Ez egy elég jó büntetés, igazából csinálhatjuk is. Vagyis, csinálom én, te csak felügyeled, hogy nem szökök-e el a bünti elől.
Nem baj, szeretek mosogatni, mert a meleg víz megnyugtat és ellazít, szóval simán elmosogatom én az összes koszos tányért is. De persze most már csak a sajátjaim vannak, így szépen fel is kelek, összepakolom a cuccaimat, hogy aztán a mosogató felé vegyem az irányt, és ha Laura benne van, nekiálljak a hadműveletnek.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kattan az öngyújtó, a szájából kilógó cigi pedig felizzik egy pillanatra, hogy aztán lassan égjen tovább. A kifújt füst ködbe burkolja vékony alakját, ahogy a kastély felé baktat, elvégre bármennyire is maradt volna otthon, ideje tiszteletét tennie a tanóráin. Ahogy eddig is tette egyébként, de ez most mellékes. Késésben van, de nem zavartatja magát különösebben, Henrik jó fej, nem valószínű, hogy a nyakába varr egy büntetést. Várffy-tól már jobban tart, a büntetőmunka kiosztása óta ugyanis nem igen hallott felőle, márpedig várja azt a híres "személyes megbízatást".
Fel sem tűnik neki, hogy egy ifjonc elsős mekkora lendülettel húz el mellette, ugyanis épp zenelejátszóját nyomkodja - egészen pontosan a felrúnázott telefonját -, csak később, mikor felpillant a készülékből veszi észre, hogy eddig az eridonos nem volt ott. Ahh, gólyák, majd rájönnek, mi a dörgés. Hagyja, hogy az egyelőre tökéletesen látható alak távolodva egy ponttá zsugorodjon, ugyanolyan kényelmesen szívja cigarettáját. Rég gyújtott már rá, de ma szükségét érzi, mert az éjszakája megint rémesen telt. Persze az haladás, hogy múlt héten Zlatanhoz behúzódhatott egy lidércnyomást követően, majd részben kialhatta magát. Ma is ivott már két kávét, de olyan, mintha csapvizet folyatna magába, egyszerűen már nem hat. Talán érdemes volna Riley-nak beszámolni enyhe insomniájáról is, ha netán tán arra járna.
A kastély bejáratán átlépve a csarnokban találja magát, ezzel együtt beérve a friss húst. Bár Gerdának nem tiszte megmondani, hogy ki tűnik tanácstalannak és ki nem, azért hagyatkozik az első megérzésére. Ebben az óriási épületben pikk-pakk el lehet tévedni, úgyhogy kedves lesz és segít. Legalábbis ő ebben a hitben él. Szív még egyet cigijéből - kit érdekel, hogy beltérről beszélünk, nyomassuk! -, majd odalép az ismeretlenhez.
- Hello, minden oké? Tudod, merre van az arra? - szemei kissé összeszűkülnek, hangja pedig rekedtesen szól. Éljen a dohányzás és az egész napos némaság, ha egyszer meg kell szólalnia, úgy hangzik, mint egy tüdőrákos nőstény rinocérosz - és az nagyon durva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Totális késésben van, igazán mindegy, hogy segít-e az újonnan érkezőnek, vagy elmegy mellette. Ez pusztán emberség, amiből ő keveset kapott az elmúlt négy évben, adni viszont annál többet próbál. Na azért véresen komolyan se veszi magát, ha nem kérnek belőle, ezer százalék, hogy tovább áll. Ez a veszély azonban nem fenyegeti, mivel az eridonos pontosan annyira elveszett, mint bárki más, aki először tette be a lábát a kastélyba.
- Akkor kitaláljuk - elmosolyodik és zsebre vágja szabad kezét, miközben a cigit ismét szájához emeli. Hallgatja Gábort, közben pedig bólint egyet és kifújja a füstöt, ismét. Sajnos viharos sebességgel fog így elfogyni, úgyhogy amíg teheti, lehet előkap egy másikat. De addig is... - Persze, a nyugati szárnyba kell majd menned, de egy darabig el tudlak kísérni - megvonja vállát, végül leejti a csikket, hogy bakancsával könnyedén taposson rá. Hihetnénk, hogy van akkora tahó, hogy ott hagyja, de ha másért nem, hát a jó benyomás kedvéért előveszi pálcáját és a kukához repteti, hogy nyoma se maradjon. Kivételesen nem érezte úgy, hogy a muglimódszerű lehajlás, felvétel, séta, kidobás, visszatérés körforgást kéne végigcsinálnia. Fejével a megfelelő irányba bök és lassú léptekkel elindul, várva, hogy a gólya is kövesse.
- Izgulsz már? - oldalra pillant egy rövid időre, aztán zsebébe nyúl a cigarettájáért, hogy még egyet elszívhasson, mielőtt belép a terembe. Sajnos semmilyen hatást nem tapasztalt eddig, de hátha most majd megtörténik a csoda. Meg sem állva gyújtja meg és rak vissza mindent oda, ahonnan elővette, csak ezután jut eszébe, hogy még be sem mutatkoztak. Na nem valószínű, hogy megjegyzik egymást, nagyjából lehetetlen, hogy összefussanak, de az illem mindenképp megköveteli ezt a gesztust. - Amúgy Gerda vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

Bólogatva hallgatom arról, hogy szokta beszerezni az ékszerekhez a dolgokat. Nem tudja ugyan a lány, de ezzel a témával alaposan beletrafált a dolgokba. Én ugyan ásványokból csináltam mindenfélét, gyógyító célzattal ugyebár, de van némi hasonlóság azért. És már évek óta nem foglalkozom vele. De attól még nagyon szívesen hallgatok másokat ilyesmikről beszélni.
- Gyurmából? Érdekes! Olyat még nem is láttam szerintem – szökik fel a szemöldököm meglepődésemben. Majd rögtön be is dobok egy kérdést. – Csak úgy csinálod ezeket, az alapján, hogy mikor milyen kedved van, vagy egy adott személynek valami alapján?
Rögtön bocsánatkérővé válnak a vonásaim. Még nem olvasta őket senki? Biztos, hogy nem gond akkor, hogy én felhoztam azt hogy esetleg megmutatná-e nekem azokat? Végül is kije vagyok én a lánynak? Senkije. Nyilván ha valakinek meg szeretné mutatni, akkor nem nekem tenné. Ám mielőtt még megszólalhatnék már meg is nyugtat.
- De csak ha tényleg nem gond neked – teszem azért még hozzá. Nyugodtan mondhatja azt, hogy bocs de nem. Teljesen megérteném és elfogadnám. Még rosszul sem esne.  Elmosolyodom viszont azon, hogy bátornak tart, mert a saját lábamra állok. Lehet, hogy igaza van, viszont nem újkeletű a dolog. Már rég meg kellett tennem ezt a lépést. Réges régen, és igen, kellett. Ez a mostani ez szinte semmiség. Főleg, hogy most áll is mellettem valaki, akire számíthatok. Azért ez eléggé dob az egészen. Mert nem egyedül csinálom végig, Thomas mellettem van, és támogat. Mindenben.
Kivéve most ebben, pedig nagyon örülnék neki, ha itt lenne most, és nem kellene egyedül kínlódnom azzal, hogy azt csinálom, ami a dolgom. Történetesen, hogy büntetést osztok ki Annienek, amiért tilosban járt. Több oka van ennek a diszkomfort érzésnek, legfőképp azonban az, hogy napok óta nem evett a háztársam semmit, a betegsége miatt. Végre-valahára most van étvágya és eszik. Erre meg kell büntetnem érte. Ez egyáltalán nem igazság.
- Nem tudsz esetleg beszélni a házvezetővel? Hogy kaphass valamiféle engedélyt takarodó után a konyhában tartózkodni és enni? – teszem fel talán életem leghülyébb kérdéseit. De komolyan, én simán engedélyezném ám neki a körülményekre való tekintettel. Hiszen ő nem azért van kinn, mert csínytevő, vagy szabályszegő. Ez az eset teljesen más. Azonban nem engedhetem el figyelmeztetéssel, mert már kapott büntit. Furán venné ki magát. Jobb ötletem nem lévén bedobtam hát a közös mosogatást. Izé, hogy ő itt elmosogat előttem na.
- Meg tudunk közbe beszélgetni is még – teszem hozzá, amikor beleegyezik a mosogatásba. Sőt, már el is indul. Gyorsan a nyomába szegődök az egy szem poharammal, és meggyőzöm a manókat, hogy tényleg nem kell segíteniük, menjenek pihenjenek csak le, mi majd megoldjuk a dolgot.
- A vizes részét meg a szárítást azt bízd csak rám – mondom gyorsan, majd a semmiből vizet idézek elő, egyenesen a mosogatóban lévő koszos edényekre folyatva. Egyrészt ez így jóval halkabb, másrészt meg a hőfok beállításával sem kell vacakolni, harmadrészt meg én is csinálok valamit. Bár, ahogy elmossa az első tányért, már nyúlok is a másik szivacsért, hogy beszálljak én is. Gyorsabban haladunk na. – Vissza kísérjelek utána, nehogy más is elkapjon?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Sikeresen elhessegetett minden manót, aki kívánságait leste volna. Mivel egész héten - így ma is - az iskola könyvelését bújta, hogy felzárkózzon, bármire vágyik, csak társaságra nem. Anton szúrópróbaszerűen kijárkált hozzá, hogy keresztkérdéseket tegyen fel, de Várffy se hagyta élni túl sokáig. Már szinte el is felejtette, hogy a kastély egy bolondok háza. Azt kívánja, bárcsak újra diák lehetne és nem kéne olyan felelősségteljes dolgokkal foglalkoznia, mint a munka vagy a törvényeknek való megfelelés. Lendületből rakja ki az asztalra jegyzettömbjét, aminek a felét már teleírta. Jön az év vége, egy rakat elintéznivaló van, ráadásul a beszámolók elkészítése se csúszhat. Olyan káosz uralkodik a gazdasági részlegen, amilyet még se mugli, se mágus nem látott, ezt pedig november végéig ki kellene bogoznia.
Feltesz némi vizet forrni, majd előveszi a szerény kis 3in1-ben kávéját, hogy ezzel támogassa elméjét, legalább némi placebo hatás reményében. Rendes kávéból ma már megivott vagy hármat, ha megissza a negyediket, ezer százalék, hogy infarktust kap. Amíg a vízforraló dolgozik, ő leül az egyik székre és felcsapja füzetét a kérdéses oldalon, ahol egyébként a gazdaságin abbahagyta. Tolla végét rágcsálva támaszkodik meg és folyamatosan ugyanazt a sort fixírozza. Valami elcsúszott.
Míg íróeszközét pusztítja, másik kezével nyakláncát kezdi birizgálni. Képtelen megülni egy helyben. Ha nem jut dűlőre egy üggyel kapcsolatban, vagy a lába jár, vagy körmei koppannak az asztalon, egyszerűen irritálja, hogy nem találja a megoldást. Éppen ezért megváltásként hangzik, ahogy a forraló kattanása jelzi, most már adagolhatja az újabb adag koffeint. Mégis, ahelyett, hogy felkelne, fáradtan dönti fejét karjára és lehunyja szemeit. Csak egy percet hagyják így és ígéri, mindent megcsinál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem új keletű probléma nálam az insomnia - kisebb-nagyobb gyakorisággal, de mindig az életem része volt, néha valaki mellett képes voltam kipihenni magam, a legtöbbször pedig nem. Ilyen ez. Bizonyos idő után az ember megtanul alkalmazkodni a körülményekhez, még ha tisztában is van ezek hosszútávú hatásaival. Egyelőre én sem mentem még ezzel szakemberhez - a diplomám előtt sem szerettem, elégnek bizonyultak a kötelező körök a sportorvossal, de amióta megszereztem, nos... Nem visz rá a lélek.
Ahogy behajtom magam mögött a konyha nehéz, kissé talán dohos ajtaját, megállapítom, hogy azért ennek is van jó oldala. Például határozottan jobban bírom azt a roppant nehéz mentális megterhelést, amit az iskola oktatói rónak szegény, magatehetetlen diákokra, akik újabban már arra sem képesek, hogy visszavonszolják magukat a hálókörletbe, egyszerűen csak elalszanak ott, ahol éri őket. Bezzeg az én időmben.
Ha kezdetben volt is némi halk, másodlagos gondolatom, miszerint talán nem kellene ilyen hamar előre ítélkeznem, mert azért én sem vagyok több egy kupac giccses szarnál, már elmúlt.
Arcomra gonoszkás vigyor ül ki, ahogy körbepillantva kiszúrom a még finoman gőzölgő vizet - az ilyen öt éves technikai műszerek már rendelkeznek azzal a tulajdonsággal, hogy sokáig megtartsák a hőt, úgyhogy ez alapvetően nem jelent semmit -, minden emberi jóérzésemről számot adva pedig, mint egy gondoskodó apa (jó vicc), két intéssel el is intézzem, hogy ott kössön ki, ahova feltételezhetően szánták: a pohárban.
Nem kell megköszöni.
Ez után finoman megemelem az asztal mellett elhelyezkedő egyik széket, hogy véletlenül se keltsem fel őfelségét, leülök, magam felé fordítva karórám vetek egy futó pillantást az időre. Ideje felkelteni Csipkerózsikát.
- Kész a kávé - nagy mosoly!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kár tagadnia, hogy talán elszundított egy pár percre. A vízforraló elhaló hangja és a hirtelen beálló csend tökéletes táptalaja egy jó kis alvásnak. Bár a kávé ékesszólón hívja magához, képtelen megmozdítani elnehezedett végtagjait, így végül megadja magát a kimerültségnek. Tulajdonképpen észre sem veszi, hogy valaki betér a helyiségbe, azt meg pláne nem, hogy idő közben el is készíti az italát. Ő csak békésen nyugtatja alkarján fejét, szőke tincsei pedig vállára, kezeire és az asztalra omlanak.
Ebből a világbékéből egy férfihang riasztja fel, amikor is szó szerint ugrik egyet. Azonnal kisöpri haját a szeméből és először a jegyzettömbre, majd elkészült kávéjára téved tekintete. Úgy érzi magát, mint egy tilosban járó diák, így óvatosan emeli csak fejét, hogy szembe találja magát az ismeretlennel. Egy csodaszép álmot szakított félbe, azt remélem tudja. Jules feje kissé kába, megköszörüli torkát, hogy amikor végre megszólal, ne tűnjön valami rekedt trabantnak.
- Pompás, kösz - ujjait a bögre fülére kanyarintja és egyből belekortyol, hogy aztán fel is szisszenjen. Forró. Ki gondolta volna. Mondjuk jogos, hogy kicsit el van tévedve, elvégre fogalma sincs, mennyit aludt és mikor lett kész a víz. Visszahelyezi poharát az asztalra, majd tollát veszi kezébe és felír néhány számot a lapra. Amikor végez, kissé oldalra dönti a fejét. Annyira nem zavarja, hogy társasága van, ha szeretne, itt ülhet mellette napestig is, azonban... Hát csak illene valamit mondania, ha már egyszer kapott kávét és felébresztették... Jó, azért mondjuk nem kell mondani semmit, mert szar ötlet volt, de mindegy.
- Ilyen későn még dolgozol? Lehet neked se ártana egy kávé - automatikusan tegezi le, csupán egyetlen pillanatra kapja el Adrian tekintetét, aztán visszafordul füzetéhez és kávéjához. De csak látszólag. Valamiért van egy sanda gyanúja, hogy benne van a slamasztikában, csak azt nem tudja, miért...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A lelkesedésre automatikus mosolyra húzódik szája, hiszen pontosan tudja, milyen az első nap. Csomó új inger, a látvány, egyáltalán a tény, hogy az ember jó helyen jár. Így, bár nem egy beszédes típus, végül megadja magát és úgy dönt, talán kimerítőbben válaszol, mint egyébként tenné.
- Rellonos vagyok. Az alapképzést itt fejeztem be négy éve, most pedig visszajöttem mesterképzésre, úgyhogy elég régóta - ismét megvonja vállát, a miértekre úgysem térne ki. Ha Gábor kérdezne, minden bizonnyal ködösítene, vagy hazudna, ami ugyan nem szokása, a szükség ezúttal törvényt bontana. Eközben gondolatai a Bagolykő felé kalandoznak, vagy inkább arra, mit kéne mondania a helyről. Az a helyzet, hogy nincsenek olyan szavak, amik leírják az itt zajló dolgokat, legyen szó akár pozitívumról, akár negatívumról. - Ami a tanodát illeti, elég jó hely. Többnyire kedvesek az emberek és a tanárok is ott vannak a szeren. Néhányan persze felsőbbrendűnek hiszik magukat a származásuk, a házuk vagy anyagi helyzetük miatt, de ez ne tántorítson el semmitől - ahogy haladnak a folyosón, eszébe jut Felagund, aki bár hihetetlenül jó tanár, finoman szólva is mufurc. Ó igen, a vén prof nem egyszerűen híres vagy hírhedt, egyenesen legendás magaslatokba emelkedett. Mindenki behúzott nyakkal ül az óráján és van egy bizarr kisugárzása, amitől egyből a gatyádba csinálsz. Persze ettől még a tény tény marad: legyen bármily szigorú, remekül végzi a munkáját.
- Először találkozni a mágiával varázslatos dolog - megmosolyogja a fiú naivitását és lelkesedését. Amikor majd nem megy a bűbájtan, vagy elhasal gyógynövénytanon, már nem lesz annyira izgalmas ez az egész. - Én nem igazán tudom, milyen érzés felfedezni ezt az egészet, mivel a szüleim mágusok. Nekem tulajdonképpen ez volt a normális - azt már nem teszi hozzá, hogy egyébként elemi mágusként még furcsább dolgok történtek vele később. Most meg épp nem történnek vele, mert az erejét korlátozó fülbevaló megakadályozza a hirtelen kitöréseket, ezáltal az elemét is lecsillapítja. Már semmi sem ugyanaz.
- A hétvégén így is az igazgatónál rendezgettem iratokat. Nem jött be a helyettesének, hogy nyakig elástam, van ilyen - őszintén, ha ennyivel megúszta a Várffy ellen elkövetett kellemetlenkedést, akkor egy kis bagóért levonnak pár pontot a házától. Ahogy elnézte, úgyis már mínuszba mennek lassan, úgyhogy nem rajta fog múlni háza dicsősége. - Egy ideje már nem dohányzom, de ma úgy éreztem, rá kell gyújtanom. Kétszer - óvatos mosolyra húzódnak ajkai, ahogy végül újra beleszív a cigijébe. Messze a terem, az Eridon még inkább, úgyhogy nem kell sietnie. Mire odaérnek majd, bőven eltűnik dohányának utolsó maradéka is. A bemutatkozásra csak biccent egyet, mintegy tudomásul véve az információt. Gábor. Talán nem felejti el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Mindig szeretem személyekhez társítani őket, illetve, amikor magamnak csinálok fülbevalókat, akkor mindig egy érzelmi emléket készítek. Történik velem valami, ami vagy jó vagy rossz hatással van rám, és én ezt igazából egy fülbevalóval reagálom le.
Sok fülbevalóm van, emlékszem mindegyik történetére, hogy miért éppen azok a színek, formák, anyagok kerültek bele, de amikor hordom őket, akkor képes vagyok ettől függetleníteni magam, és bár emlékeztet, mégis, tudok neki aznapra új szerepet adni. De az alap sosem változik, sosem lennék rá képes, hogy egy emléket megmásítsak.
- Nekem a gyurmás nagyon macera, de vannak olyan érszerei Cathnek, amik gyurmából készültek, majd elkérem őket, és akkor megmutatom. Nagyon mókásak, sütemények, fánkok, világító tökök.
Ő csak a Denis előtti tinikorának nevezi azokat az ékszereket, mert kérdeztem, hogy miért nem viseli őket, amikor annyira mókásak, de azt mondta, hogy olyan sokat változott az évek alatt, hogy már nincs hozzájuk úgy kedve, mint régen, de szereti őket, ezért tette el.
- Egyáltalán nem, sőt, jól is jönne, ha véleményeznéd.
Azért valljuk be, az emberrel a környezete mindig elfogultabb. Mindig próbálják biztatni, még akkor is, amikor nem igazán kellene, hogy folytassa, és bár a saját hibáiból tanul az ember, azért egy független kritikus sokkal több mindent tud mondani. Bár továbbra is tartom magam, hogy ha ezt valaki szeretné nyomtatásban látni, és érdemes lenne velük tovább menni, akkor azt csak a halálom után tegye meg, mert én nem tudnék akkora mennyiségű vélemény nyilvánítással mit kezdeni, de ha egy független ember azt mondaná, hogy jó, akkor azért kicsit megnyugodna a lelkem.
- Nem nagyon szeretnék kirívó lenni, így is eléggé eltérek az átlagtól.
Pillantok fel rá egy kínos mosollyal, mert tényleg ez van. Sokan mondják, hogy nem kell átlagosnak lenni, de azért van az az élethelyzet, amikor azt kívánod, hogy bár inkább az átlaghoz tartoznál. Valahol ez is az, hogy nem akarom, hogy észrevegyenek. Az pedig, hogy el kell mosogatnom, nem okoz nagy problémát, én nem olyan finomkodó kisasszonyka vagyok, aki még nem látott közelről szivacsot, ezért neki is állok a tevékenységnek.
- Hú, ez nagyon király. Várj, te is elemi mágus vagy? Felismerem őket, a testvérem Denis is az, csak ő tűz és levegő. Dimágus, eléggé ritka, nem volt könnyű megszoknia.
De nagyon tetszik, főleg a pyromágia, mert olyan jól fel tud melegíteni, és sokkal könnyebben alszom el úgy, hogy nem hideg a testem. A lelkemnek és a szervezetemnek is löket egy nagyon forró emberi test érintése, így tényleg, amikor ott van, sokkal jobban alszom el, és sokkal nyugodtabb is vagyok.
- Tényleg nem baj, hogy megbüntettél, megérdemlem.
Pillantok le a kezében tartott tányérra mosolyogva, majd vissza rá. Tényleg nem probléma, és ezt próbálom is neki jelezni, de ha csinálni akarja, nem akadályozhatom meg.
- Az nagyon jó lenne.
Nem kellene azért a büntetéseket halmoznom, így is már szinte visszaesőnek számítok.
- Hogyan derült ki az elemid?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

Érdeklődve hallgatom a lányt az ékszerkészítés mikéntjéről. Picit ki is kerekedik a szemem, hiszen akkor rengeteg fülbevalója lehet! Nap, mint nap történik egy rakás dolog az emberrel, igaz nem mindegyiket érdemes megörökíteni, de hát akkor is!
- És fel is szoktad venni őket később is? Amikor már nem az a hatás érvényesül? – kérdezek rá arra, ami megfordult a fejemben. Klassz lehet egyébként ez, amit csinál. A készítés során belekerül az ékszerbe az akkori érzés is, és elég csak rápillantani vagy a kezébe fogni és máris teljesen fel tudja idézni. Ha rossz érzésekről van szó, akkor mire elkészül az ékszer addigra már ki is adta magából.
Vidáman hunyorogva bólintok egyet, már alig várom hogy láthassam a világító tökös gyurma ékszereket. Már csak így név alapján is viccesnek hangzik. Az meg, hogy valaki ilyet hordjon, hát tök jó. Anno én is hordtam volna, de már nagyon régóta nem hordok ékszert. Csak az elemi mágia miatt néha. A ruhatáram is teljesen más lett, és még ezt is elhagytam. Mintha egy teljesen más lányhoz tartozó dolgok lettek volna. Néha tényleg úgy is érzem.
- Rendben, az menni fog – ha szeretné elmondom én neki majd a véleményem az írásáról persze. Méghozzá őszintén. Ha nem tetszik majd benne valami, el fogom én mondani azt is. Nyilván kíméletesen, de nem fogom neki azt mondani hogy fantasztikusan jó, ha egyszer nem az. Lehet, nem ártana előre figyelmeztetnem erre, de végül is ráér akkor, amikor majd átnyújtja a kéziratot, hogy olvassam át.
- Szürke kisegér, mi? – kérdezek vissza kedvesen, amikor megmagyarázza miért nem folyamodik speciális engedélyhez. Hát ezt teljesen meg tudom érteni, mármint, hogy erre vágyik. Nem azért, mert nem egyszerű az élete és az a legjobb ha a háttérbe szorulhat, hanem mert nagyon ismerős, amit mond. – Ezzel én is így vagyok. Néha sikerül, néha nem. Amióta prefektus vagyok, azóta nagyon nem.
Nem kell emiatt kínosan éreznie magát a lánynak, tényleg teljesen meg tudom érteni ezt a dolgot. És nem is néztem ki belőle, hogy ne tudna szivacsot ragadni és edényeket sikálni. Vagyis hát, na, sikálnia éppen nem kell, mert nem annyira koszosak. De a lényeg, hogy nem néztem ki belőle, hogy ez a tevékenység gondot fog okozni neki, főleg úgy nem, ha besegítek.
- Igen, de én csak szimplán hydromágus vagyok. Hallottam Denis képességeiről, gondolom hogy milyen nehéz lehetett neki. Egy képesség teljes elsajátítása sem egyszerű, nem hogy kettőé. De nem volt még szerencsém, hogy megnézzem ezt a gyakorlatban, mert … hát tudod … tűz és víz – picit bocsánatkérően forgatom a szememet, jelezve, hogy ha tehettem akkor még el is kerültem a srácot. Sajnos ez ilyen, minden porcikámban érzem, hogy ő az ellentétes elemet irányítja és ez eléggé óvatossá tesz. – A levegő viszont klassz, azt elfogadnám.
Legyintek egyet csupán, hiszen az igaz, hogy megérdemli a büntetést. De nem kezdem el megmagyarázni neki, hogy bár neki nem baj, hogy megbüntetem őt, de nekem az. Nem szeretek büntetni, sem őt sem másokat. Mosogatás közben beszélgetni viszont klassz, szóval bele is vetem magam.
- Jól van, úgy legalább nem halmozod a büntiket. Lehet, hogy kevésbé baráti elfoglaltságot róna ki rád a következő prefektus, aki elkap – mosolygok rá miközben leöblítem a habot az egyik pohárról, majd megszárítom azt. Majd elgondolkodva nézek a lányra. Rég nem kérdezték ezt tőlem, általában kerülni szokták a témát, aminek nagyon jó oka van a legtöbbször.
- Hát, én pozitív kitöréses vagyok, azt gondolom tudod mit jelent – kezdek bele rögtön egy kérdésszerűséggel indítva. Denis húga, tehát van rá esély, hogy többet tud az elemis dolgokról, mint az átlag, de mindenesetre elmagyarázom neki. – Szóval nekem nem rossz élményhez köthető. Itt a kastély parkjában idéztem vizet egy sima egyszerű beszélgetés közben. Akkor tört rám az érzés, hogy itthon vagyok, hogy tartozom valahova és hogy vannak barátaim – ahogy felidézem ismét átélem azt a mindent elsöprő béke és boldogság érzést, de a tekintetem csillogásán kívül más erről nem árulkodik. Már nem okoz egy ilyen kis apróság kitörést. Nem térek ki több részletre, de persze ha kíváncsi rá szívesen megteszem.
- Mit fogsz csinálni az alapképzés után, azt tudod? Mestertanoncira mész tovább? – jut eszembe hirtelen, hogy ő egy évvel felettem jár, tehát hamarosan végez. És eléggé foglalkoztat mostanság a továbbtanulás kérdése, szóval kapva kapok az alkalmon, hogy megérdeklődjem ő hogy áll ehhez hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Ha valamire emlékezni szeretnék, akkor igen. Az emlékek, érzések idővel persze átalakulnak, de a központi érzelmi mag megmarad. Én ezt a magot ültetem átvitt értelemben a fülbevalókba.
Ez talán egy kicsit bonyolult így, de ez a nagy helyzet, így lehet a legjobban leírni azt, hogy mi van köztem és a fülbevalóim között. Én a rossz emlékeket sem tudom rosszként megélni hosszútávon, mert ha valami, akkor a betegségem megtanított arra, hogy nincsen időnk mérgelődni és vádaskodni, hogy egyszerűen a rosszat jóba kell fordítani és gyönyörűt alkotni.
- Nekem elég, hogy annyit mondok, hogy Brightmore a vezetéknevem, egyből mindenki jön Denis-szel, és aki nem tudja, hogy a testvérem, egyből jön, hogy mennyire ismerem jól, meg milyen ember a rokonaival. Furcsa kérdéseket tesznek fel, sőt, volt olyan, aki velem akart jóban lenni, hogy Denis észrevegye őt.
Oké, az volt életem legfurcsább beszélgetése szerintem. Nem is emlékszem a lány nevére, csak arra, hogy el akart jönni hozzánk, hogy találkozzon a bátyámmal, és addig kedves is volt velem, amíg azt nem mondtam, hogy elutazott, csak a felesége van otthon. Oké, ez lehet, hogy nem volt szép dolog, de nem hazudtam, és tudtam, hogy a "feleség" szó annyira nem fogja majd elnyerni a tetszését. Így is lett. Nekem pedig megmaradt a nyugalmam, mert többet a lány hozzám sem szólt. Persze utána páran csúnyán néztek rám, de az még mindig egy kezelhetőbb eset.
- Nehéz dolog prefektusnak lenni?
Ezt már korábban is meg akartam kérdezni, mert nyilván nem könnyű olyankor, amikor nála nagyobb rellonos fiúkat kell megbüntetnie, vagy mondjuk a barátait. Azt gondolná az ember, hogy akinek a legjobb barátja prefektus, az jobban viselkedik, de nem, és szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki nem tud viselkedni. Mondjuk mások szándékosan rosszak, én meg... lehet, hogy én is, csak mindig kidumálom magam, hogy miért is járok éppen tilosban. De hát, Brightmore vagyok, vagy mi a szösz.
- Szimplán? Szerintem eléggé nagy dolog.
Biztatóan rámosolygok, mert tényleg jó dolog pozitív értelemben különlegesnek lenni. Tudom, hogy a testvérem nem mindig rajongott a tényért, hogy ennyi minden van benne. Számomra ő a a minden, és éppen ezért számomra ő a legtehetségesebb ember is kerek-e Földön. De egyetértően bólogatok, amikor azt mondja, hogy nem volt könnyű, az biztos.
- Ennyire rossz? Milyen érzés, ha egy ellentétes elemű ember közelében vagy?
Sosem tapasztaltam még ilyet, Denis közelében leginkább ha volt másik ember, az Cath volt, de ő nem elemi mágus, vagy Jason, aki szintén tűz jegyű, de mondjuk olyan embert, akitől kirázta a hideg, még nem láttam, de tényleg nem tudom, hogy pontosan hogyan kell ezt elképzelni. Milyen nekik ilyenkor.
- A levegőt én is. Sőt, ha választhatnék, azt választanám mindenképpen.
Sok segítséget adna nekem szerintem, de a mostani állapotomban, ha kiderülne, hogy elemi mágus vagyok, szerintem meghalnék. Vagy már halott lennék. Még jó, hogy ez nem valami, ami öröklődik, mert akkor tényleg nem nagyon lennék már életben, így azért jobb, megtapasztalhattam mindent, amit meg lehetett.
- Talán az összes prefektussal és tanárral össze kellene barátkoznom, és akkor mindenki csak kedves büntetéseket adna.
A mosogatás nem rossz büntetés, otthon is szoktam mosogatni, ha ezzel hozzájárulhatok ahhoz, hogy Denis és Cath kicsit együtt legyenek nélkülem. Szeretném, ha nem válnának el, amikor lejár a házassági szerződésük, és ehhez az kell, hogy nélkülem is legyenek. Jó ez a családosdi, de ha nem maradnak együtt, akkor biztos vagyok benne, hogy ennek is befellegzett, és azt nem szeretném, mert nagyon boldog vagyok így. Attól még persze legjobb barátok maradnak, de más lesz minden, és nekem ez annyira nem tetszik.
- Nem hallottam még olyanról, aki nem trauma hatására tette. A bátyám is trauma miatt lett, a barátja, Arie is trauma miatt vált elemi mágussá, vagyis rossz élménnyel jött ki nekik, szóval tényleg, nem ismertem eddig olyat, akinek ez pozitívan indult. De látom rajtad, hogy neked nagyon jó élmény volt, és ez tök jó. Azt hittem, csak negatívan tud előjönni.
De ha nem, akkor tényleg csak jó, mondjuk Denisnek eleve nem volt könnyű élete, talán furcsa is lett volna, ha ez pozitívan történik.
- Nem tudom még, nem szoktam messzire tervezni, de azt hiszem, igen. Olyan helyen kell lennem, ahol a bátyám és a felesége vannak, mert ők vigyáznak rám.
A vízből kiemelve mutatom meg a szivecskés gyűrűt.
- Ha valami bajom van, rosszul vagyok, vagy túlhajtom magam, a gyűrű párja jelez Cathnek, Denis pedig a legilimenciával meg tud találni, és akkor el tudnak látni. De igazából, ha bármi lehetnék, óvónéni lennék, viszont oda nem vennének fel, így még nem tudom, hogy hova jelentkezek. Te mi leszel, kitaláltad már?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

Határozottan érdekes ez a lány, az ahogy hozzááll a dolgokhoz, a meglátásai. Jó értelemben persze, hiszen hányszor hallani olyat, hogy x vagy y-nak milyen érdekes az arca és ezzel csak udvariasan akarja kifejezni az illető, hogy hú hát nem valami túl szép. A lényeg, a lényeg, hogy én nem így értem most. Tetszik a mentalitása, igazán jó az ő szemén át látni a világot. Már amennyire sikerül látnom, hiszen nem ismerem őt túlzottan, kizárt hogy túlságosan beengedne a belső kis világába, hogy onnan kukucskálhassak kifelé.
- Nem lehet könnyű egy ilyen híres nagytestvér árnyékában élni – oké, először hírhedtet akartam mondani, de az nem hangzott volna túl kedvesen. Nem is ismerem a srácot, szóval pláne jó, hogy nem mondtam ki azt, amit ki tudja honnan hallottam vele kapcsolatban. Elhúzom a számat és úgy csóválom egy picit, ugyanis megértem, hogy miről is van szó. Annien keresztül akarnak a bátyjához közelebb kerülni. – Ez annyira ronda dolog. Mármint, hogy van aki csak azért barátkozik veled, mert van egy bátyád, aki bejön az illetőnek. Szedje össze magát és menjen oda hozzá – fakadok is ki egy kicsit, mert tényleg eléggé kiakaszt, hogy ilyenre képesek az emberek. Soha nem tennék ilyet. Ha barátkozom valakivel, akkor azzal az illetővel barátkozom, mert őrá vagyok kíváncsi és nem másra.
- Hát, vannak nehezebb pillanatai a dolognak. Szemtelenkedő alakok, megbüntetendő diákok, ilyesmi. De amúgy nem vészes, őrjáratozni este kifejezetten kellemes, miután megszokod az éjszakai kastélyt – felelem eltöprengve. Nem éppen a legideálisabb jelölt vagyok a feladatra, az érintés-fóbiám meg tudja nehezíteni rendesen a dolgot például. De példamutatásban jó vagyok, eszem ágában sincsen kihágást elkövetni. Megbüntetnem meg mindenkit egyformán nehéz, legyen szó a barátaimról vagy vadidegenről. Mellesleg olyan prefektust is ismerek, aki határozottan csínytevő típus. Szóval vannak itt érdekes dolgok azért.
- Ó hát úgy értettem, hogy a dimágusság jóval nagyobb dolog, mint monomágusnak lenni. Dennishez képest én ’csak’ egy kis hydromágus vagyok – magyarázom el a lánynak, nyuszifüleket mutogatva. Egy nem képességbirtokhoz képest igen, nagy dolog elemi mágusnak lenni. Na de ahhoz képest, aki két, három esetleg mind a négy elemet uralja? Olyan ez mintha egy olimpikonhoz szeretném hasonlítani a saját kis egyéni rekordomat. És ó nem, eszembe sincs hasonlítgatni. Mindazonáltal kíváncsi lennék arra, hogy is működik a dolog. De ha majd túlbuzog bennem a vágy, hogy megtudakoljam, akkor majd felkeresem vele Dennist. Elvégre az ő képessége ugyebár.
- Nem mondanám rossznak, hanem olyan furcsa. Az elemi lényeink azok viszont totál kiakadnak egymás közelében, vérre menő küzdelmet akarnának folyatni meg ilyenek. Mi, a gazdáik csak érezzük, hogy a másikba van valami ami veszélyes. Ami nagyon veszélyes, ami miatt bizalmatlan leszel vele szemben és nem is tudom, nyugtalan. Látszani nem látszik rajtad, csak érzed ugye belül, és inkább megtartod a pár lépés távolságot – nehéz elmagyarázni, hogy pontosan mit is érez az ember. Erőteljes érzés nálam az biztos, de valószínűleg amiatt is, hogy Denis fiúból van. És összeadódnak ezek a dolgok nálam. Ki lehet bírni egymás közelében az tuti.
- Nem rossz ötlet, két kedves prefektusod már van – nevetek rá az ötletre. Egyszerűbb lenne egy speciális engedélyt szereznie ugyan, de az ő módszere mókásabbnak hangzik. Legalábbis barátságosabbnak, barátkozósabbnak.
- Nagyon-nagyon ritka is. Kiskoromban szinte csak rossz élmények értek, egyik katasztrófa a másik után, nekem az, hogy boldog vagyok és tartozok valahova és szeretnek, elfogadnak … hát ez egy pozitív trauma volt. Elég erős ahhoz, hogy kijöjjön az elemim – jó dolog a pozitív kitörés, csak éppen bonyolít mindent. Ha valamitől túlságosan is boldognak érzem magam, akkor megvan rá az esélye, hogy kitör, ha nem figyelek. Szerencsére már ritka, egész jól megoldom a dolgot, megvannak a kis trükkjeim, de még mindig le tud buktatni az elemem.
- Ez nagyon okos megoldás, és még jól is mutat – vizitálom meg a szép ékszert. Tényleg nagyon óvják, védik ezt a lányt, mindenre gondoltak, alaposan fel vannak készülve. De inkább ez legyen, mint hogy be legyen zárva a házba éjjel-nappal, hogy rajta tudják tartani a szemüket.
- Óvónéni? Az szép hivatás pedig. Biztos van valami olyan, ahol gyerekekkel tudnál foglalkozni – persze nem jut ám eszembe semmi sem, sosem gondolkoztam errefelé, így nem igazán vagyok képben. De majd töprengek rajta, hátha eszembe jut valami. – Uhh, nem. Gyógyító akartam lenni még mugliként, de azt már nem szeretném csinálni. Meg olyat sem, amihez állandóan pálca kell. A repülés sem az én világom. Az állatokat imádom, meg elemizni szeretek. Meg felszolgálni a pizzériában, azt is – megvonom a vállamat, hiszen van még időm kitalálni. Magamat ismerve egyszer csak fel fogok riadni az éjszaka közepén felkiáltva, hogy megvan, és kész tudni is fogom. Mindeközben megszárítom a már tiszta edényeket és körbenézek, hogy van-e még valami elmosnivaló.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ugyan kávénak nevezni ezt az instant feloldódó meleg üdítőt határozottan merész lépés, hát legyen, én igazából azt is megértem, ha ilyen kései órában csak moderáltan szeretne vadulni. A haver előtt nyilván nem fog ártani egy finom kis testre szabása a dolognak.
Mosolyom kiszélesedik reakcióját látva, alkarom előre csúszik az asztal lapján, ahogy ujjaim egymás közé fonva támasztom meg könyököm a szélen, ezzel nem hamiskásan bizalmas légkört előcsalva kerülök pár centivel közelebb hozzá - anélkül, hogy kéretlenül bemásznék a személyes terébe. Szemöldököm futólag megemelkedik, a meglepettség átfut ezáltal arcomon, olyan sokáig viszont nem időzik el a vonásokon, hogy feltűnővé váljon vagy gyanakvó gondolatokat keltsen bárkiben. Tiszta szerencse, hogy én találtam rá, lehetett volna Várffy is, akinek hobbija frontálisan sarokba szorítani az áldozatait - ehhez képest én végzek némi előrelátó tapogatózást is, mielőtt megtenném.
Nem kell köszönetet mondani.
- Szívesen - aprót biccentek, ajkaim szegletében újra ráncokba rendeződik egy kisebb mosoly erre az időre. Határozottan szórakoztat a megjelenő fintor, szinte már annyira aranyos, mint a szerencsétlenül egyensúlyukat vesztő, felboruló puha kismacskákról, vagy a vidáman abszolút hülyeségeket csináló kölyökkutyákról szóló videók. Tekintetem mozduló ujjaira ugrik, végigkíséri őket, amíg feljegyeznek valamit, majd vissza is tér a lány arcára.
- Aligha lenne rám bármilyen hatással.
Ez persze nem teljesen igaz, a reggeli koffeinadag hiányában előálló fejfájásokat kétség kívül effektíven képes megelőzni - a diákok legnagyobb megkönnyebbülésére -, ettől függetlenül viszont már csak megszokásból iszom, meg azért, mert szeretem az ízét. - De ha már ilyen készségesen felajánlottad... - megemelve kezeim dőlök hátra a szék támláján, jobb mutatóujjammal intek a legközelebbi manónak, aki már ugrik is. Egyesekkel ellentétben én kihasználom a szolgáltatásaik.
- Na és te miért vagy még ébren? - visszafordulva bökök fejemmel a jegyzetfüzet felé. - Problémás lesz reggel így felkelni, nem gondolod?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem akar napjában öt patkánymérget meginni, még a végén sikerül összeszednie valami finom betegséget, hogy élete végéig gyógyszeren kelljen élnie. Milyen idilli elképzelés! Így is két végén égeti a gyertyát sokszor, elég neki ez.
Érzi, hogy figyelik. Nem mondhatná, hogy ez különösebben kellemetlen, azt viszont igen, hogy szokatlan. Ha zavarba nem is jön, furcsállja. Mindenki tapasztalta már, hogy ugyan nem látja - hiszen nem néz a másikra -, de magán érzi valakinek a tekintetét, ahogy követi a mozdulatait, ezzel némán reagálva cselekedeteire. Adrian is pontosan ezt csinálja, az azonban kérdéses, hogy ez milyen hatást is vált ki a nőből. Egyelőre leginkább semmilyent.
- Nincs is jobb egy kis koffeinfüggőségnél - fáradtan sóhajt és gőzölgő kávéjára szegezi íriszeit. A szervezete sikít bármilyen anyag után, ami képes még egy kicsit mozgásban tartani, de belátható, hogy nem sok kell ahhoz a ponthoz, amikor már csak az alvás segít. Figyelmét az érkező manóra irányítja, aki Adrian kérésének megfelelően neki is lát az ital elkészítéséhez. Hát, akkor úgy tűnik, együtt isznak. Menő.
- Nem lehet problémás a felkelés, ha le se fekszem - egy lemondó mosollyal arcán tárja szét karjait, miközben a férfira néz. Hát ilyen ez. Néha ki kell játszani a rendszert, meghackelni az életet, ilyesmi. - A gazdaságin épp őskáosz uralkodik. Amióta Bárcián lelépett, mindenki csak behányja oda a cuccokat. Rendbe teszem, hogy utána végre valahára dolgozhassak - a mondandóját egy sóhajjal fejezi be, miközben ismét a jegyzetfüzetére siklik tekintete. Egy probléma talán kipipálva, de mivel ez még csak a tavalyi könyvelés, az idei pedig jószerével alig van elkezdve - hozzáteszem, logikusan, elvégre az előző évi sem stimmel -, meg fog szakadni. Mindjárt itt a december, a karácsony, az év vége, ő pedig továbbra is a lezárt időszakot próbálja korrigálni.
- Feltételezem, neked is hasonlóan remek programod van, hogy itt múlatod az időt - az álom nagyjából már felröppent hosszú szempilláiról, így majdhogynem tejesen éberen fürkészi a másik arcát. Nem tudná megmondani, mivel foglalkozik, ahogyan róla sem volt egyértelmű, hogy gazdasági igazgató. Ezt a titulust egyébként nem hangoztatja. Felesleges rongyrázás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Nem, de nem egyszerű a híres nagytestvérrel sem együtt élni. De inkább hírhedt, mint híres, nem feltétlen van pozitív vélemény róla minden esetben, és ő erre még büszke is.
A szemem is megforgatom kicsit, mert néha nagyon nem értem Denist, hogy mit csinál, és miért csinálja azt, amit csinál. Nem tudok az ő fejével gondolkozni, és bár néha elfog a vágy, hogy belelássak a koponyája mélyébe, összességében, inkább nem szeretnék. Furcsa érzés persze, hogy ő nem tiszteli a magánszférámat, én mégis tisztelem az övét annyira, hogy ne akarjak beletenyerelni. Vannak persze döntések, amiket szeretnék megérteni, mert nem mindig tudom, hogy mi miért is történik körülöttem, és néha nagyon egyértelmű döntések válnak teljesen érthetetlenné. Olyanná, amit aztán csak nézek, és nem értek, és szerintem, ha megkérném, hogy értesse meg velem, akkor se sikerülne, mert makacsul ragaszkodnék a saját, szerintem helyes döntésemhez.
- Igen, vagy inkább ne is akarjon vele összejönni, mert van a bátyámnak van felesége, és teljesen rendben van az úgy.
Az, hogy ilyen hülyeségeket csinálnak, mint nyitott házasság, az az ő dolguk, én ha lehet, elkergetem a lányokat, hogy ne akarjanak a testvérem közelében lézengeni, eleve nem tetszik, hogy bepróbálkoznak, és aki így indít, azzal én mondjuk semennyire sem szeretnék hosszú távon tervezni. Nem szimpatikusak a lányok, és szerintem nem is lesznek, ha mondjuk összejönnek a bátyámmal, én mindegyiket utálni fogom, aki a közelében lézeng, és pont.
- Tényleg szép a kastély éjjel. Romantikus bája van annak, amikor már nem égnek olyan nagy lángon a fáklyák, meg a fénylő lelkek udvarában a kút vizében olyan szépen tükröződik az éjjeli égbolt. Mondjuk határozottan teliholdkor a legszebb, amikor szinte süti a Hold az arcodat. Olyan erős a fénye, és csodálatosak körülötte a csillagok, igazán belefeledkezős.
Igen, ahogy én is igazán belefeledkezem abba, hogy ezt egy prefektussal osztom meg, aki éppen most büntetett meg. Teljesen jogosan persze, de ha még szeretnék ilyeneket látni, és persze, hogy szeretnék, akkor nem feltétlenül biztos, hogy a teliholdas éjszakáimról kellene elmélkednem neki, mert még a végén arra jár majd, én meg a végén a sok kis kihágásommal eljutok oda, hogy tényleg fogkefével pucolom majd az elhagyatott mosdó csempéjét. Brr, oké, ebbe még belegondolni is rossz. Szóval inkább befogom a számat, és nem mondok semmit.
- Denishez képest mindenki "csak egy kis", néha legalábbis nagyon úgy érzem. Csodálom, hogy még nem jelentette be, hogy illúziómágus animágussá is vált, mert miért ne.
Húzom el kicsit a számat, mert nem irigy vagyok, szó sincs róla, de már értem, hogy milyen az, ha valaki a másik árnyékában él, milyen, ha mindegy mit csinál, a másik akaratlanul is jobb nála. Szeretem őt, az életemnél is jobban, hiszen az életemet kockáztattam azért, hogy láthassam, de most már valahogy, olykor arra vágyok, hogy több legyek, mint aki vagyok, hogy valamit én is letegyek az asztalra, még ha tudom is, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen, hiszen ha bármivel is megerőltetem magam, akkor nekem kampec. A pálcám is ki tudja, hol van, talán otthon, mert annyira nem használom. Óvom a kis manakészletem, ami nem is a sajátom, pusztán csak a bájital miatt termelődik több, hogy védjen. Vagy legalábbis valami ilyesmi. Nem nagyon értem ezt az orvosi izét, pedig Will szépen elmagyarázta, többször is, többféle módon is, türelmesen.
- Szóval akkor mondjuk két elemi mágus szerelme sosem lehet felhőtlen? Erről kéne mesét írni, hogy van két szerelmes, akik nem értik, hogy miért nem működik közöttük a dolog, hiszen szerelmesek egymásba, és mégis ott van az a valami, ami miatt nem működik.
Biztos nagyon nagy foganatja lenne a könyvnek, de azért valahol szomorú is, hogy ez így alakulhat. Biztos nagyon rossz lehet úgy szerelmesnek lenni, hogy közben van benned egy rossz érzés, és nem tudod megmagyarázni vagy leküzdeni. Vagy, ha meg is tudod magyarázni, mert mondjuk az elemeteket tudjátok, akkor sem tudtok ellene tenni. Biztos, hogy ebbe bele lehet őrülni. A válaszára, hogy van két kedves prefektusom már, nevetni kezdek, igaza van, mert tényleg vannak, és talán a speciális engedély is okosabb lenne, de azzal annyira kitűnnék, hogy tényleg nem akarok. Inkább csinálom becsülettel a büntetőmunkákat, mint, hogy visszahalljam, hogy csókos vagyok. Nem, erre nekem nincs szükségem.
- Nagyon borzalmasan hangzik, hogy ennyire nem volt semmi jó, de esküszöm, nem látszik rajtad egy kicsit sem. Azt hittem, hogy, olyan... átlagos gyerekkorod volt. Semmi extra, boldogság, nyugalom. De értem így már, hogy miért is fordított, viszont akkor célszerű ennek örülnünk, hiszen ez azt mutatja, hogy nagyon erős vagy, nagyon sok mindent túléltél, amibe mások beleroppantak volna, és jó úton haladsz, hogy igazán boldog vagy.
Lenyűgöz, hogy ilyen létezik, de nagyon szeretem, ha valaki azt mondja, hogy pozitív élmények hatására történt egy képesség megmutatkozása. Nem értem, hogy az ilyen jólelkű embereket miért veri a sors, hiszen ő egyáltalán nem néz ki úgy, mint aki ezt megérdemelte, sőt, elképzelhetetlennek tűnik, de tudom, hogy vannak igazságtalan sorsok. A gyűrűre megint csak bólogatni tudok, mert tényleg jó megoldás, de sosem volt szándékom ennyire magamhoz láncolni egy embert. Viszont ő bevállalt engem, és ez csodálatos, valami, amit sosem tudok majd meghálálni neki, és tudom, hogy nem is vár hálát, de akkor is.
- Mehetnél vendéglátásra. Most még dolgozol, aztán végzel, és te irányítod majd az egyik helyet a faluban. Vagy nyitsz egy sajátot. A gyerekeket nem tudom, még nem nagyon beszélgettem erről senkivel, neked mondtam csak.
Nem tudom, hogy ezt mennyire lehet kivitelezni, mert nálam minden valahogy iszonyatosan bonyolult, és teljesen össze-vissza van, szóval egy ilyen dologgal úgy érzem, hogy még kavarnék egyet az egészen. Az pedig, hogy láttam őt, a gyönyörű arcút, azt erősíti meg bennem, hogy hamarosan vége, lassan a búcsú jön majd el.
- Szerintem készen vagyunk.
Pillantok fel, ahogy körbenéz, mert mindent elhoztam magammal, szóval most jöhet az a rész, hogy visszakísér, és jól alszok. Vagy, legalábbis próbálok nem megszökni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Próbáltál már teázni? - kérdőn emelem meg szemöldököm, ahogy figyelmét - helyettem - a kávéjára fordítja. Nincs különösebben semmi buzgalom a kérdés mögött, még csak azt sem mondhatnám, hogy kényszeresen szeretném a függőség tárgyát helyettesíteni valami mással (rossz tanár vagyok). Viszont brit vagyok, a filteres vagy épp áztatós szárítmányok használatát beleírták a génjeibe, ezért értelemszerűen úgy gondolom, mindent meg is lehet oldani velük.
- Merész húzás ilyen kijelentésekkel élni egy orvos előtt - attól még élvezem, persze, hogy élvezem, ez pedig arcomra is kiül egy féloldalas mosoly képében. Azt már nem állítanám, hogy támogatom is, ha a páciensem lenne esélyesen már javasoltam is volna neki pár lezser növényi szart, de, szerencsére, nem a páciensem. És most arra sincs szükség, hogy átemeljem a munkám a rendelőből - vagy épp a steril teremből.
- Kész csoda, hogy nem omlott csődbe ez az iskola - felszusszanok, ahogy az egyik manó, esélyesen amelyik bevállalta a kívánságkielégítést, halkan alkarom mellé, az asztal szélére helyezi a poharat. Elmosolyodva - újra - szakítom el tekintetem a nőről, a gesztusba ezúttal vegyül némi ritkán látott melegség is, ahogy nagy tenyeremmel meglapogatom a csupasz fejet. Néha egész szentimentálissá válok, eszembe juttatják az otthon rám váró kutyát.
- Amúgy komolyan - az előbbi kissé szarkasztikus élű odaszóláson javítandó, újra felé fordulok, tenyerem élét megtámasztva a falapon, ujjaim lazán körbefuttatva a csupron. - Ez nem tűnik túl... szabályosnak. Hogy-hogy nem záratott be minket egy adóhivatal? - elég messzemenő közösködésre utal tőlem ez a kifejezés. Igazából nem érzem úgy, hogy túl sokáig szeretnék még része lenni ennek a közösségnek, azért jöttem ide, hogy közel legyek a nővéremhez és lefoglaljam magam, de elég hamar rájöttem, hogy a gyerekek oktatását nem nekem találták ki. Nem lehet mindenki jó valamiben, ami pedig nem megy, nem is kell erőltetni.
- Én csak nem tudtam aludni - vonok egyet vállaimon, ahogy belekortyolok a minden flancot mellőző feketémbe. - A prefektusok meg nem túl szigorúak erre, úgyhogy...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

Hát ebben lehet valami, bár sajnos én ezt nem tudom megítélni. Nincs egy testvérem sem. Azt mondjuk el tudnám mondani, hogy szülőkkel együtt élni sem feltétlenül egyszerű, de a tinik többsége így van vele, úgyhogy értelmetlen lenne erről diskurálgatnom.
- Hm, hát a lényeg az, hogy a hugára vigyáz. Lehet akármilyen rossz a híre, ez mindenképpen pozitívum – hallottam dolgokat Denisről, de mint mindennel, ezzel is úgy vagyok, hogy nem vagyok hajlandó hitelt adni a pletykáknak, amíg első kézből meg nem bizonyosodom a dolgokról. Az biztos, hogy a híresztelésektől függetlenül tartok a sráctól. Valószínűleg az eleme miatt. Vagy a fene sem tudja. De soha egy szót nem váltottam vele, így nem is ismerem.
- Ó, hogy ez még mindig így van! Azt hittem, hogy csak az előtt, hogy megnősült volna – csodálkozom el, félbehagyva az edények sikálását. Hűha, hát ez így még szokatlanabb. Ilyen nyíltan koslatnak egyes lányok egy foglalt férfi után? De hát, miért, meg hogy? Hiszen, foglalt, van valakije, együtt van valakivel, nős meg minden. Az persze eszembe sem jut, hogy ez még nem feltétlenül jelenti is azt, hogy ezt tiszteletben kell tartani, vagy hogy ne lenne ettől függetlenül úgymond szabad préda. Ajj, van erre egy szó pedig, na mindegy. A lényeg, hogy nekem ez eszembe sem jut. Én magamból indulok ki ugyebár. Nekem ott van Thomas, és pont. Őszintén szólva fel sem tűnik, hogy léteznének más fiúk is a világon. Mármint, tudom hogy vannak, egy párral nagyon jóba is vagyok, de nem … nem úgy látom őket. Ahogy Thomas előtt sem úgy láttam őket.
- Na! – kiáltok fel amikor mesél az éjszakai kastély szépségeiről – Még nem láttam éjjel a Fénylő lelkeket! A legközelebbi őrjáraton elnézek arra, szeretem azt a helyet, jó emlékeim vannak róla. Milyen klassz helyek vannak még ahova érdemes éjszaka elnézni?
Izgatottan csillog a szemem, fel sem fogva, hogy most éppen bepillantást nyerek abba, hogy merrefelé szokott kihágásokat elkövetni a lány. Meg azt sem, hogy még bele is kérdezek. Ó nem, én tényleg örülök annak, hogy ilyen izgalmas és romantikus helyekről hallok, és már tervezgetem is, hogy mikor fogok ezekre a helyekre elnézni. Az Udvarra naná, hogy elmegyek egy teliholdkor, és ahogy eszembe jut milyen emlék köt oda a leginkább … egy pillanatra el is pirulok. Aztán lassan lehervad a vigyor az arcomról, amikor végre felfogom, hogy túl sok infót tudtam most meg.
- Oké, tök jó, hogy hallottál ezekről a helyekről, valakitől, aki kijárkál éjjel, talán szándékosan is hogy ilyen csodálatos látványban legyen része – mosolygok rá a lányra, jelezve, hogy én ezt most így fogom kezelni. Hogy ő csak meséli ezeket, és nem ténylegesen ő járkál ki. Hogy nem fogok kezdeni semmit sem ezzel az információval. Nem fogok szándékosan oda menni, hogy megbüntethessem. Megakadályozni nem hiszem hogy fogom tudni, hogy más tegye, de én nem fogom módszeresen tönkrevágni az ilyen estéit. Most nem prefektusként hallottam ezt a sztorit, hanem egy szimpla diákként.
- Hű, ennyi mindenre képes? Az nem semmi! Nem is értem, hogy bírja! Na és te? Sose szerettél volna mondjuk animágus lenni? Vagy legilimentor? – érdeklődöm a lánytól. Elemi mágus nem lehet, az a vérében van az embernek. Valaki vagy az, vagy nem. De amiket felsoroltam, azok mind elsajátíthatóak. Aztán egy bocsánatkérő pillantást vetek rá. – Vagy, gondoltál rá, de nem szabad?
A betegsége megnehezítheti a dolgokat, én meg profin meg is feledkeztem róla. Remélem, hogy nem gázoltam bele a lelkébe ezzel. Amúgy meg eléggé elismerésre méltó az, amit ő tesz. Hogy ennyire kitart, hogy abszolút nem látszik rajta semmi sem, hogy a dokik jóslatainak ellentmondva él és virul. Ehhez képest szerintem mindaz, amit a bátyja tesz egy nagy nulla.
- Ó, dehogy nem. Csak két ellentétes eleműnek nem. Tehát a víz-tűz az hamvában holt ötlet. A víz-föld, vagy víz-levegő, vagy víz-víz az teljesen rendben van. Azt mondjuk nem tudom látod, hogy ha valaki több elemet ural akkor az vajon mennyiben csökkenti ezeket a nehézségeket. De jó mese alap lenne a sztori az tény. Kicsit tragikus, romantikus – valószínűleg sokan vevők is lennének rá. Amolyan modernkori Rómeó és Júlia. Jó, talán mégsem pont ők, de ez ugrott be. Még filmnek is egész jó lenne. Szomorkásan elmosolyodom és kissé az égnek emelem a tekintetemet, amolyan ’ó ha te azt tudnád’ jelentéssel. Átlagos gyerekkor, hát mindenem volt csak az nem. Nagyon nem.
- Örülök, hogy nem látszik az, hogy min mentem keresztül, mit éltem túl, ahogy te fogalmazol.  Mindenképpen jó úton haladok, amióta ide járok azóta  van részem boldogságban meg nyugalomban. Meg barátokban. És igen, nagyon nagyon boldog vagyok és mérhetetlenül hálás is, hogy megismerem ezeket az érzéseket – és még elég sok mindenért vagyok hálás, de inkább nem kezdem el sorolgatni. Valóban nem érdemeltem meg azt, ami kijutott nekem, de már azt is tudom, hogy nem tehettem volna ellene semmit, nem az én hibám volt. Csak úgy megtörtént, az a múltam és el kell engednem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy teljesen sikerüljön is. Ezért küzdök.
- Hm, majd elgondolkodom rajta, ki tudja mit hoz a jövő – érdekes, erre még sosem gondoltam. Hogy vendéglátózzak? Végül is, lehet hogy illene hozzám. Mindenesetre elrakom most magamban ezt az infót, valahogy nem az éjszaka közepén szeretnék ezen töprengeni. Főleg nem őrjárat közben. Vagyis éppen büntetőmunka közben. Szétnézek, mire megerősít a lány abban, amit sejtettem. Hogy végeztünk. Minden szépen tisztán szárazan csillog villog. Igazán jó munkát végeztünk.
- Én is úgy látom. Akkor … mit szólsz ahhoz ha szépen lassan visszabattyogunk a hálókörletbe? – jól elhúzom a lassan szót, kiemelve, hogy tényleg komolyan gondolom. Nem kell visszasietni, kicsit még elodázhatjuk azt a négy fal közé zártságot és alvás részt. Útnak indulni mindenesetre kellene. Ott is hagyom a mosogatót és az ajtó felé indulok, visszapillantva Anniere, hogy ő készen áll-e már a távozásra. Én teljesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Igen.
Bólogatok kicsit, mert tagadhatatlan, hogy az irányomba lévő szeretete tagadhatatlan, de, mostanában kicsit sok, és tudom, hogy ezt én is nagyon rosszul kezelem, de ő is. Mind a ketten nagyon rosszul kezeljük ezt a témát, és nem tudom, hogy mi javíthatna. Cath azt mondta, hogy el kell engedni, de nem olyan könnyű ám az, és ezt ő is pontosan tudja. Nem könnyű elengedni azt, hogy egy ember folyton a fejedben van, követi a lépéseidet, és istent játszik az életedben. Mert, hogy ez a nagy helyzet. Istent játszik.
- Semmi sem változott.
Sóhajtok egy aprót, és talán szomorú is vagyok. Mert boldogságot érzek, amikor csak hárman vagyunk otthon. Nyugalmat, könnyedséget, szeretetet, de látni a bátyámat, ahogy más lányokat fűz, vagy azt, ahogy mennek utána, nem könnyű. Én nem tudnám ezt csinálni, nem hiszem, hogy ez a normális eljárás, és nem hiszem azt se, hogy például egy olyan imádnivaló páros esetében, mint Laura és Thomas ilyen valaha is létezhetne. Mert nem. Nem normális. Nem és kész. Denis is, ahelyett, hogy értékelné a kincseit, eldobálja őket, és emiatt nagyon, de nagyon haragszom rá. Valószínűleg csak mások vagyunk, máshogy élünk meg dolgokat, máshogy látjuk helyesnek a dolgokat.
De nagy valószínűség szerint ezért is nem merészkedek közelebb egyetlen fiúhoz sem, nem csak a betegségem miatt. Nyilván, az is egy ok. De a világon sajnos nagyon sok beteg ember van, és mégis sokaknak van támaszuk, van olyan ember, aki mindennél jobban szereti őket. Szóval persze, a betegségem az egyik okom, de ez a másik. Én nem akarok olyan fiúval együtt lenni, mint a testvérem, és valószínűleg bárkivel is jönnék össze, rémképek üldöznének, hogy hol van és mit csinál, amikor nem velem van. Tudom, butaság, főleg, hogy minden ember más, mégis, én ezt látom, nekem most ez a minta, amit magammal hozok, és éppen ezért nem akarok bántani egy olyan embert, aki szeret, akit szeretek és aki nem érdemli meg, hogy bántás érje. Valószínűleg rövidke életem hátralevő részét inkább a világ csodálásával és nem a csoda megélésével fogom tölteni, és ez mindenkinek így lesz a legjobb.
- A csillagvizsgáló. Nagyon jó persze órák alatt is, de amikor egyedül vagy fent, és csak nézed a kinti égboltot, azt a részét, amit te akarsz, az valami hihetetlenül csodálatos.
A hangom egyik pillanatról a másikra vált izgatottál, mert ez a téma sokkal jobb, mint az otthoni élet, és Denis aktuális agymenése. Gyorsan végiggondolom a kedvenc helyeimet, kiemelve azokat, amik éjjel is csodálatosak. Jó fej vagyok ám, így kiadom a titkaimat egy prefektusnak. Egy lista arról, hogy hol kaphat el legközelebb. De persze nem így gondolkozom. Még.
- Az erkély is nagyon szép, főleg a karácsonyi időkben. Az akár négy fele is szép, amikor felgyúlnak a falu fényei.
A fokozatosan felfénylő utcák és helyszínek miatt olyan, mintha tényleg minden alkalommal milliónyi szentjánosbogár ébredne fel, míg nem minden utca magára nem ölti ünnepi fényét.
- A vízesés, mert az év minden napján nagyon kellemes meleg a víze, és ha csak a lábadat is dugod bele, nagyon jó érzés. Csak ülsz, és hallgatod a hangokat, a baglyokat, a tücsköket, ahogy a víz leérkezik. Viszont a kviddicspálya nem jó, mert eleve nagyon nagy, de ha egyedül vagy ott, akkor nagyon ijesztővé válik.
Meg ott valahogy mindig van valaki. Állítólag az öltözőkben történt eddig a legtgöbb szerelmi légyott, szóval nem nagyon kellene se neki, sem nekem arra járni. Sok másik jó hely van.
- Ó, és néha elfelejtik bezárni a könyvtár ajtaját. Beosonni egy kis nassolnivalóval, és egy asztal tetején ülve olvasni nagyon izgalmas.
Igen, ezt nagyon szeretem például csinálni, csak ugye szerencsésnek kell lenni, és most, hogy ilyen sok könyvtárosunk van nem nagyon marad nyitva az ajtó, pedig tényleg, ennél kevés jobb tevékenység van.
- Nem, nem igazán. Bár, talán animágus lennék, akkor csak egy vitában átváltoznék és mondjuk elrepülnék.
Csodálatos lenne a vita lezárása érdekében, ha mondjuk ez így kivitelezhető lenne. Én csak szépen fognám magam, átváltoznék, aztán nyugodtan puffoghatna a vitapartnerem tovább magában. Vagy elrepülnék, messzi tájakra, olyan helyekre, ahol még nem jártam, és csak nézném az embereket, nézném az életet. Szeretek csak nézni, figyelni másokat, de mások nem nagyon szeretik ezt, mert egyből azt hiszik, hogy rosszat akarok, pedig szó sincs ilyesmiről.
- Szerintem is. Mondjuk egy tűz elemű fiú és egy víz elemű lány, akik megküzdenek mindennel és mindenkivel a szerelmükért, ám a végén mégsem lehet boldog vége a történetnek, mert az elemeik nem engedik. Olyan tragikus tényleg. A végük miatt. Mint régen a mugliszármazásúak és az aranyvérűek.
Mondjuk az, hogy régen, tudom, hogy nem igaz, mert még most is sok helyen nagyon komolyan veszik ezt. Azt sem nagyon értettem, hogy például az én bátyám, akiről köztudott, hogy félvér, mi a csudát kereshet egy nagyon aranyvérű családban, mint férj. Ez egy örök rejtély marad a számomra, és valljuk be, talán jobb is így.
- Erősek vagyunk.
Mosolygok rá bátorítóan, mert ez a nagy helyzet. Mostanában én annyira nem jeleskedem az erősségben, főleg, mióta megismertem Őt, a rejtélyt, a gyönyörűséget, a csodálatos, földöntúli lényt, aki úgy vonzz, mint cukorfüggő gyereket az édességbolt, de összességében mégis erősnek mondanám magunkat, hiszen itt vagyunk, túléltünk, és pozitívak vagyunk. Laura pozitívabb, mint én, de én is tudok nagyon az lenni. Sok jó dolog történt velem, amit nem cserélnék el semmire sem.
- Menjünk.
Értem én, hogy csak szépen lassan, és örülök is neki, hogy így gondolja, mert nagyon jó vele beszélgetni. Izgalmas és érdekes témákat feszegetünk, így tudom, hogy a hálókörletig vezető út is ugyanilyen jó lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Szoktam. De hajnali... - némi hatásszünet gyanánt bal csuklójára emeli tekintetét, hogy leolvashassa a pontos időt. - kettőkor, úgy vélem erről már egy kicsit lecsúsztam. Legjobb esetben is elalszom tőle - amolyan "ilyen az élet" stílusban préseli össze egy pillanatra ajkait, hogy az ötlet bár nem elvetendő, kicsit megkésett. De mi probléma sincs, ha végre egyszer ágyba kerül, utána visszaállnak a dolgok a rendes kerékvágásba. A saját maga által kitűzött határidők szorosak, de ha december végéig nem rendezi a tavalyi és az idei könyvelést, akkor borul minden, mert onnantól tényleg a körmükre fognak nézni.
- Óóó - meglepetten, ámde elismerően biccent, hiszen kettejük véletlen egymásba botlása egyben két, merőben más szakma találkozása is. Az orvosok és a pénzügyesek más dinamika és logika szerint élnek, léteznek, gondolkodnak. Minek után pedig már világos, hogy a rossz embernek ecseteli egyedi életmegoldásait, úgy dönt, a többi rossz szokás megosztásától kíméli mindkettejüket - annak ellenére is, hogy Adrian láthatón jól szórakozik ezen. Akárhogy is, megnyugtató tény, hogy nem kívánja kioktatni és életvezetési tanácsokkal ellátni, szakmai ártalom címszóval. - Nos, akkor erre iszom egy kávét - óvatos mosollyal ajkain kortyol bele ismét a forró italba, hogy aztán némileg elégedetten helyezze vissza bögréjét a nehéz faasztalra. A következő kérdésre egyébként számít valahol mélyen legbelül.
- Alapvetően az adóbevallások és a könyvelések leadása, még ha helytelen is, nem feltétlenül eredményezi azt, hogy ellenőrizzék az iskolát. A Bagolykő kapott bár bírságot helytelen adatok okán, de ha kijavítjuk ez év végéig és a korrigált jelentéseket beküldjük, akkor nem duplázzák meg ezt az összeget - amit egyébként Antonék lazán kifizettek és hagytak mindent a régiben. De ezt már inkább nem teszi hozzá. Megérti, hogy ők nem szakmabeliek, ergo nem értenek a számokhoz és azok jelentőségéhez, de Bárcián már két éve lelépett, igazán kereshettek volna valakit a helyére. Kriszpin egyébként úgy ahogy, nem végzett rossz munkát, de hibázott, ahogy bárki más, laikus is tenné. - Nem mi vagyunk a legnagyobb halak a vízben, a büntetésünk pusztán járulékos veszteség. Most még. De a tavalyi évet holnap le tudom majd zárni, ezt az évet pedig elkezdeni, úgyhogy sínen vagyunk - rá kell ébrednie, hogy a holnap már ma van, a ma pedig ebből kifolyólag nagyon is holnap lesz. A füzetében már csak két szám maradt, amit el kell tennie máshová, illetve megfelelően kell elosztania, szóval tényleg pite. De ezúttal egyetlen hiba sem csúszhat a rendszerbe.
- Ezek szerint te gyakran nem tudsz aludni - kérdésnek indul ugyan, de a mondat végére kijelentés kerekedik belőle. Rutinosnak látszik minden apró mozdulata, mintha semmi újdonság nem lenne benne. Ahogy a manóval bánt, úgy alapjaiban véve a nyugodtsága és béketűrése valamiféle kellemes érzéssel tölti el Jules-t is. Egy pillanatra elhiszi, hogy nem kell sietnie semmivel, mert van ideje. - Ahh, ne is mondd - megdörzsöli arcát, hogy a mozdulatsor végül egy egyszerű, hangulatához illően megfáradt fejtámasztásba torkolljon. Jobb könyökén támaszkodva néz a férfira, miközben folytatja. - Az egyik eridonos prefektus a szívbajt hozta rám. Előugrott egy sarok mögül éjnek évadján. Nem tudom, hogy én vagy ő ijedt-e meg jobban, miután egy roppant elegáns felsikkantással jutalmaztam az akcióját - szája egy szórakozott mosolyba ível, hiszen nehéz lenne elfelejtenie Csepreghy hihetetlen kötelességtudatát. Az a szenvedély, amivel prefektusi munkáját végzi, elragadó, meg hát volt is benne valami bájos, ahogy fogatlanul vigyorgott a szőkére. Nem lehetett rá haragudni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Összeszűkülő szemekkel hallgatom végig az okfejtést, a végére még egy hamisan bosszankodó  kifejezés is ül arcomra. Egészen sértve érzem magam a valódi fekete tea nevében is, annak ellenére, hogy lényegében már évek óta nem élek az anyaországban, és látogatóban is egyre ritkábban fordulok meg. Ez a része a felnőtté válással jár, azt hiszem – még ha az viszonylag későn is köszöntött be. A korán rám zuhanó felelősségvállalás alapvetően magával vonzza a más tereken határozottan kései érést, ez már csak ilyen.
- Biztos vagyok benne, hogy még senki nem csinált neked valódi angol feketét – vonásaim kitisztulnak, az előbbi kifejezés helyét átvesz a szám szegletében incselkedő cinkos mosoly, miközben beszélek. Tekintetem továbbra is arcán tartom, a beálló pillanatnyi csendet kihasználva nedvesítem meg alsó ajkam, ahogy összefonom ujjaim – mint mindig, amikor valami igazán fontos mondandó következik.
- Nagyon szívesen meghívnálak egyre, egy igazi angoltól, valami ennél emberibb időben – már amennyiben nincs, aki emiatt túl féltékennyé válna. Aprót vonok vállaimon, nem vehemensen szembeszökő mozdulat, ami általában az izomagyak sajátja, sokkal inkább hasonlít egy belső gondolat ösztönös reakciójára. – Ha engem kérdezel, kihagyhatatlan ajánlat, mindenkinek át kellene élnie legalább egyszer – aprót bólintok a saját védőbeszédem végén. Nem érzem feltétlen szükségét, hogy ajánlgassam saját magam, általában nem is szoktam, a hajnalok velejárója viszont, hogy aki ilyenkor ébren van sokkal több dolgot mond ki – általában olyanokat, amiket később meg is bán.
Nem kizárt, hogy tudatosan használom ki ezt az emberi gyengeséget.
- Úgy érted, ha kijavítod, és beküldöd – elég egyértelmű, már csak a mostani rögtönzött szituációból is, hogy ezt az egészet egyedül borították a nyakába, és legjobb esetben is csak elvárják, hogy oldja meg. Persze, egy felnőtt ember már tudatosan kalkulálja, mit és milyen mértékben vállal el, valamint mennyire éri meg neki, de ez továbbra sem tűnik túl humanitáriusnak.
Aztán ki tudja, lehet, hogy élvezi a szenvedést.
- Nem is terveznek felvenni senkit melléd, még erre az időszakra sem? – azzal tisztában vagyok, hogy merész húzás lenne legfeljebb pár napnyi régiséggel a háta mögött ilyet kérnie, ugyanakkor maga az ötlet nem teljesen megvetendő.
- Nem tudom, mennyire volt alkalmad körbenézni, de alapvetően lenne ahova elkölteni a járulékos veszteséget – például szakképzett pszichológust felvenni, aki képes kiszűrni a különböző mentális problémákkal küzdő diákokat, de hát, ki vagyok én, hogy ilyeneket mondjak meg? Na ugye.
- Helyes megállapítás – aprót biccentek, majd belekortyolok a kapott csupor tartalmába. – Az egyetemen elég sokszor éjszakáztam, így állt be a biológiai órám – ez nem teljesen igaz, az egyetemen jobbára csak kihasználtam ezt a tulajdonságot. Ugyanakkor senki nem szeret a gyerekkori traumáiról beszélni minden idegennek, ez a másik oldalról sem szokott aratatlan sikert kaszálni.
- Ennél csak érdekesebb dolgok fognak érni – nevetve csóválom meg fejem. – Néha inkább hasonlít ez a hely egy bolondok házára, de a legtöbbjük jóakaratú, nem kell tőlük félni – a maradéknak pedig annál több esze van,hogy ne ezt a benyomást keltse.
- A legrosszabb végül is még akkor történt velem, amikor ide jártam, úgyhogy végtére is a borzalmak valóban csak addig tartanak, amíg diák vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Jules, noha félig britnek minősül, nem nagyon járt még Angliában, illetőleg az ott tartott szokásokat sem hozta magával, logikusan. Sohasem volt nagy hagyományőrző, a teákhoz sem fűzi különösebben szoros kapocs, inkább csak iszik egyet, ha eszébe jut vagy jól esne. Ilyenkor is legtöbbször a különlegességekre fókuszál, mindenféle ízesített löttyökre, a karamellás például nagy kedvence. - Meglehet - kissé lassan, helyeslően bólint, s elsőre nem tudja mire vélni a cinkos mosolyt. Hiába, hajnali kettőkor már az ő esze sem vág úgy, főleg azért, mert agyának egy szeglete, bár jelenleg épp társalgást folytat, továbbra is a könyvelésen kattog. Éppen ezért, mikor a férfi összekulcsolja kezeit, csak akkor jön rá, hogy ez pusztán felvezetője volt annak, ami épp elhangozni készül.
Mintha csak át kellene gondolnia az ajánlatot, egy könnyed mozdulattal emeli ajkához bögréjét, hogy kortyoljon egy kis kávét, majd a beállt csendben a porcelán szinte fülsüketítően koppanjon a nehéz faanyagon. Tekintetét a másikra emeli és egy határozott, magabiztos görbe jelenik meg arcán, elvégre ő is csak incselkedik.
- Rendben, nincs akadálya. De előre szólok, hogy legközelebb egy hét múlva leszek emberi időben, emberi állapotban, addig zombivá változom és könyvelek - mintha csak mentegetőzne, megemeli kezeit, azonban a gesztus ellenére sem arckifejezése, sem hangja nem támasztja ezt alá. Inkább csak tájékoztatás, hogy Adrian ne élje meg elutasításként, ha esetleg nem holnap, vagy azután ejtik ezt meg. Ekkor jut csak eszébe, hogy származásán kívül semmit sem tud a másikról. Neki könnyű dolga van, elvégre gazdasági igazgatóból jobbára csak egy akad egy iskolában, de külföldiből igen sok, hála a Bagolykő nemzetközi jellegének. - Egyébként, ha már teázni megyünk, Jules vagyok - mindig is utálta a hivatalos cécót, kézfogással, teljes névvel, bár be kell vallania, igen sok szemöldökemelkedést látott az ajkait elhagyó Morticia-ra. Szereti azt is, talán jobban is hallgat rá, de kiváltságnak tekinti, hogy valaki így hívja.
- Nos, igen. Ha megcsinálom - ösztönös reakció, hogy lesüsse szemét, hiszen egyértelműen rávilágítanak arra, hogy ha ő nincs, akkor a munka csak halmozódik, ki tudja meddig, míg már kibogozhatatlan lesz. - Nem. Teher alatt nő a pálma, ilyen ez - széttárja karjait, jelentéktelen ügyeken nem rugózik senki. Eddig egyáltalán nem volt senki, aki megcsinálja, igény is alig mutatkozott, most pedig, hogy van, oldja meg egyedül. Anton túl lusta, Várffy pedig túlontúl egoista, mindkettejük viselkedése csak ront a helyzeten. Ha Jules bedobná, hogy kéne mellé segítség, azzal csak olajat öntene a tűzre, biztos, hogy nem fognak fizetni ezért, ingyen pedig senki sem dolgozik. Sakk és matt. - Jó lenne, ha ezt más is észrevenné. Korszerűsíteni kéne a kastélyt, renoválni egyes helyeken, több pénzt forgatni az ösztöndíjakba. A tanárok is folyamatosan mennek el, egy vaskos mappa van tele csak azokkal, akik az elmúlt két évben cserélődtek - igen, ez bérfejlesztést, ösztöndíjprogramot, gyakorlati hely biztosítását és egy halom más dolgot foglalna magába. Mivel csak nemrég tért vissza, a kastélylakók egészségi állapotával kapcsolatban nem sok mondandója akadna, de ezt senki sem vetheti a szemére.
Együttérzőn biccent egyet, hisz jól tudja, milyen ez. Könyvelőnek tanulni sem sokkal jobb, legalábbis hasonlóan küzdelmes, mint az orvosi vagy a jogi kar. De őszintén szólva bármire megy az ember, vannak szórótárgyak, olyanok, amik nem mennek, vagy tök mindegy, mit csinál az ember, szándékosan gáncsolják ki.
- Hát most nem nyugtattál meg - belőle is kibuggyan a nevetés, elvégre Petya sem rossz szándékkal érkezett, csak éppenséggel az időzítés volt rendkívül szerencsétlen. Egyébiránt nem fél, vagy tart a kastélyban élőktől, annál jóval keményebb fából faragták, csak tudjátok, hogy van ez: jobb félni, mint megijedni.
Adrian szavaira enyhén megemelkedik egyik szemöldöke, mert a kíváncsiságát sikeresen felkelti ezzel a mondattal. Kár, hogy nem érzi úgy, rá tartozna az, amiről beszél. Azt erősen kétli, hogy népszerűtlenség, lázadás vagy rossz jegyek okozták volna azt a traumát, ami ilyen arckifejezéshez és hangsúlyhoz vezet. Még csak nem is egy szerelmi csalódás. - Mivel múlt időben beszélsz róla, legalább elmondható, hogy vége van - ajkai felfelé görbülnek, ez a mosoly most szelíd és kedves. Érezhető, hogy érdeklik a részletek, de értékelendő, hogy ennek ellenére nem kíván sebeket feltépni, sem pedig tolakodó módon mások életében vájkálni.
- Ha már rossz élmények, ennek az éjszakának sohasem lesz vége - szenvedve hajtja hátra fejét, miközben ujjai eltűnnek a hosszú szőke tincsekben. Végül, mintha csak élőholtként kelne fel, visszahelyezkedik eredeti pozíciójába és rezignáltan nyúl a kávéjáért, hogy újabbat kortyoljon belőle. Nem lehet, hogy már holnap van, ezt befejezte és inkább teázik egyet a férfival? Nem? Semmiképp? Akkor mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zsebretett kézzel ácsorog a bejárati csarnok egyik dísznpáncélja mellett. Az este őrjáratok alkalmával szerencsére kevésbé szólják meg, amiért az iskolai egyentalárt elhagyva inkább számára sokkal kényelmesebb 'mugliruhákba' öltözve grasszál, megkísérelve nyakoncsípni a kastélyban takarodó után sunnyogó diáktársait. Na nem mintha valaha is komolyan vette volna ezt a feladatát, de az éjszakai őrjáratok jól szoktak jönni, hogy enyhítsen néha fel-felhorgató álmatlanságán. Klinikailag ugyan erős lenne inszomniának nevezni ezt az állapotot. Inkább csak... nem tudja felélni eléggé a nappali energiáit. Másoknak a varázsvilág eseményekkel, kalandokkal és újdonságokkal teli, neki az iskolai környezetük viszont sokkal ingerszegényebbnek tűnik, mint az általa megszokott. Reggel korán kell, beül az órákra, amelyeknek egy részén nem is tud vagy nem akar figyelni, szünetekben így-úgy lefoglalja magát - vagy talál magának társaságot hozzá, a délutánt pedig igyekszik minél aktívabban eltölteni, de a Bagolykő lehetőségei mégsem közelítik meg annak az egészségügyi centrumnak az 'arzenálját', ahol sokáig volt. Marad hát a fennmaradó, felemésztetlen energia és az a fajta passzív érdektelen unalom, amely pont elég ahhoz, hogy ébren tartsa esténként.
Egy nagyon bő, kapucnis fekete pulcsiban, farmerben és kényelmes sportcipőben várja vele beosztott prefektustársát, aki pontosan... nem, nincs órája, hogy pontosan tudja, mióta késik, de biztos benne, hogy már legalább tíz perce neki kellett volna indulniuk a földszinti folyosók rengetegének szabályszegőket vadászni. Helyette az üres bejárati csarnok félhomálya ásít rá, csak a néhány jelenléte miatt égő mágikus fáklya szolgáltat fényt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Odahajolok Oliverhez, a szánkban lévő cigaretta egyszerre izzik fel, ahogy a fiú öngyújtóját hozzájuk érinti. A körülöttünk lévő társaság cseveje egyre kevésbé szivárog be füljárataimba, tompa sistergéssé vállnak, szinte már eggyé olvad a sercegő dohány égésének hangjával. Szívok egy jó mélyet, tüdőm megtelik a tiltott élvezettel. Oliver is ugyanezt teszi, majd játékosan rám fújja a füstöt. Mindketten tudjuk, mit jelent ez, agy mikor a bláz újra ujjaim között pihen, odahajolok hozzá, majd incselkedően végignyalok ajkain. A srác elmosolyodik, ahogy én is, s már hajolna is egy csókért, mikor hangos pittyegésre leszünk figyelmesek. A zsebem rezegni és csörögni kezd, felverve ezzel az egész kis bagázst.
- Szöszi, azt hiszem kapásod van – vágja oda Troye, miközben saját elszívott adagját hanyagul a földre taszítja. Az parázslik még ott egy darabig, de mikor a mestertanonc rálép, rögtön kialszik a fénye. Én anyázva fordulok el partnerem ajkaitól, hogy zsebemből előkotorásszam a felrúnázott telefonom, majd egy gyors simítással feloldjam azt. „Prefektusi járőrözés” – áll a képernyőn, hatalmas betűkkel, a háttér színe bassza érzékeny szemeimet.
- A fenébe is – dugom vissza az immáron hangtalan készüléket tarsolyomba, majd felkapom saját cuccaim. – Bocs srácok, mennem kell – köszönök még el futtában. Felháborodott kiáltások csapnak fel a csoportban, mikor kabátomat magamra terítve, belököm az iskola bejáratát. Nem vagyok egy mintaprefektus, de már elég járőrözést hagytam ki az elmúlt hetekben ahhoz, hogyha ezt is véletlen elfelejteném, mint a többit, akkor tuti a jelvényem a kukába lendülne. Azt meg nem szeretném. Akármennyire is terhes és idegesítő meló, megvannak az előnyei. És ismertek, ha valamiből hasznot húzhatok, annak nagyon is szoktam örülni.
Ahogy az ajtó hangos dörrenéssel kinyílik, nem kell sokat kutatnom, hogy megtaláljam, akit keresek. Vagyis igazából tuti vele kell majd ma rónom a folyosókat, hisz csak ő tartózkodik itt ebben a kései órában. Hanyagul dobom neki a falnak saját már elégett cigarettámat, majd ahogy az lepattan a falról, hanyagul nyomom el lábammal, csak úgy, mint percekkel ezelőtt társam is tette.
- Áh, micsoda szépséggel osztottak ma egy szolgálatba! – Csinálok úgy, mint aki valóban örül, talán még egy cseppet meg is lepődik, ahogy karjaimat kitárom a gesztus imitálása érdekében. – Nos, Darling… - simítok végig kezén, nem törődve a személyes tér fogalmával – Mit szólnál hozzá, ha elfelejtenénk ezt a buta őrjáratot és csinálnák valami igazán fun dolgot?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Épp járőröztem éjszaka, mikor rám tört a farkaséhség, semmi kedvem sem volt még órákon át éhgyomorral az üres folyósokat rónni. Sosem voltam az a tipikus szabálykövetős típus, így most is elhatároztam, hogy bizony én most enni fogok, történjék bármi is. Nem szerettem egyébként sem üres hassal bármit is csinálni, mert olyankor hisztisebb és hasznavehetetlenebb voltam, mint bármikor máskor. Utam rögtön a konyhába vezetett, ahol a manók áhítatosan lesték a kívánságaim. Kértem egy adag bolognai spagettit és hozzá egy pohár ásványvizet. Nagyon reméltem, hogy gyorsan az asztalomon fog teremni a kaja, de úgy tűnt, hogy nem voltak épp a helyzet magaslatán, szóval várnom kellett egy picit a rendelt ételre. Egy kis idő elteltével meg is jött a rendelésem, a manó, amelyik kihozta, pedig nagy sajnálkozások közepette rakta le az asztalomra az áhított ételt. Persze őket is megértettem, hiszen rögtön le kellett reagálniuk az adott helyzetet, de azt is megértettem, hogy volt más ezer dolguk is rajtam kívül, emellett pedig nem tudtak mindig olyan tempósan dolgozni, ahogyan azt a nagykönyvben megírták. Belekóstoltam a spagettibe, majd elégedetten biccentettem a manók felét, hogy ez bizony igazán ízletes egytálétel, így nyugodtan tudták tovább végezni a dolgukat, én pedig zavartalanul lakomázhattam. Nagyon klassz volt, hogy minden a terveim szerint alakult, nem buktam le, hogy tettem egy kis kitérőt a járőrözésem alkalmával, ráadásul még az étel is igencsak ízletes volt. Minden tökéletesre sikeredett, egy rossz szavam sem lehetett semmire.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

  Na jó, szóval az úgy volt, hogy nem tudtam aludni. Tudom, újdonság. Mert mikor aludtam rendesen ezek alatt az évek alatt, amíg itt voltam? Szóval ja, ott ülök a szobámban, karakteremhez hűen pengetem a gitáromat egy igen nyakatekert pozitúrában az ágyamon, amikor eszembe jut, hogy én nem vacsoráztam. Egyből eszembe jutott kedves édesanyám, akit mindig felkeltett éles anyai hallása, amikor a konyhában matattam éjfél tájékán, aztán amikor rájött, hogy csak a drága középső kölyke az, mindig megcsóválta a fejét és azt morogta: "Jaj, nem értem, hogy tolódott el ennyire a biológiai órád, kisfiam." Mire én azt mondtam, hogy eddig nem voltam éhes. Ő aztán csókot nyomott a homlokomra és egy fáradt mosollyal vissza ment aludni, én meg folytattam a csipegetést. Szóval igen, mi nem változott ez alatt a cirka 3 év alatt. Most is ugyan úgy, 12 körül jut eszembe, hogy jaj baszki, nekem ennem kell, lesz kemény 1 óra, mire visszakászálódok a szobámba és ki mondta, hogy utána egyből álomra hajtom majd a fejem. Hát hiába, ez van.
  Gyakorlott surranó vagyok, gyakran szoktam este sétálgatni a kastélyban, meg anno otthon, szóval megtanultam lábujjhegyen közlekedni. Eddig még nem buktam le, vagyis nem önelégült kijelentés az, hogy elég jó vagyok benne. Szépen lesurranok a Nyugati szárny földszinti részére a kis melegítőmben és a Nirvana pólómban, ami viszont akkora, hogy még 3 Matt is könnyű szerrel beleférhetne.
  Belököm az ajtót, s laza léptekkel megindulok befelé. Nem kell sok idő, hogy észrevegyem egyik háztársamat (Dana, ha jól emlékszem). Már épp köszönnék neki, amikor hirtelen átfutja az agyamat valami: Dana nem prefektus véletlenül? A rohadt életbe, ebbe szépen belesétáltam! Már csak az hiányzott, hogy büntetést kapjak a sok szar mellé, ami így is folyik az életemben. Gyerünk, Matt, gondolkozz, mit mondhatnál, hisz tuti észrevett.
- Uh, fenébe, hol vagyok már megint? Bocsi, megint alva jártam, jobb is lesz, ha visszamegyek a Navine hálókörletbe, ugyan is nekem nem szabad itt tartózkodnom ilyenkor. Csá! - fordulok sarkon az Oscar-díjas alakításom után és csak reménykedek, hogy nem szórja ki, hogy hazudtam.