Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Patthelyzet. Nekem. Neki nem, mert Augustine olyan helyzetben van, ahol csak nyerhet. Zalánnak nincs már ereje támadni, már ha tud, legalább pálcával, nekem meg lelkierőm nincs hozzá. Ennyi testvér mellett az ember elhiszi, hogy nincs semmi gond és erős, kitartó, amiben lehet, abban ügyes, mert eddig ez volt neki mondva. Most meg… semmit sem ér. Semmit. Erre kell rájönnöm, hogy az ilyen alakok semmit sem érek és értem soha. Nem is tudom, hogy hogyan jutott eszébe Keserű profnak az, hogy rám aggassza ezt a vacakot, nem valaki olyanra, aki nem tojuk be, ha valaki hangosabban szól hozzá. Mondjuk, a kiabálással nem lett volna semmi gond, el se sírtam volna magam, ellenben azzal, ami történt, történik… Foghatom a fájdalomra, amely arcomban lüktet, orromat csavarja, hogy szemeimbe könnyek szöknek. Megérzem a fémes ízt, ahogy eléri a számat, időm nincs azonban törölgetni. Augustine megragad, hiába próbálok kifordulni, hiába gyakoroltam, hogy egyensúlyom maradjon, nem lehet a fizika törvényeit megkerülni: úgy tud velem bábozni akár, ahogy tud. Erősebb, hiába van tudomásom arról, hogy velem egy évfolyamon, ez meg sem látszik. Nyilván éveket ismétel, fenét se érdekli ez most, amikor azt akarom, hogy lehető legmesszebb legyen tőlem. Hiába.
A gyomromba érkező ütésre nyögök fájdalmasat és húzom magam összébb. Kezem odatéve, a másikkal a számat befogva próbálok nem sikítani és legyűrni a hányingerrel együtt jövő bármit is. Pont az kell még, hogy lehányom és akkor kitekeri a nyakam, ha eddig nem akarta megtenni. Felemelem végül a kezem, védekezni kívánok, mikor Zalán hangja csattan fel. Oldalra sandítok, el a kínzó mellett, ahol látom, hogy sikerült felülnie és megint a pálcával próbálkozik. Haloványan rázom meg a fejem, hogy ez mennyire rossz ötlet, hangot azonban csak annyit tudok adni, hogy nyöszörgök. Elég volt mindenből, remélem ezt gondolja a másik is – bár ez is olyan, mint a „fegyelmezésem”. Semmit se ér. Hirtelen rántja ki a talajt alólam, annyival, hogy Zalán felé lök. Próbálom megtartani az egyensúlyom, de ebben nem vagyok jó, így csak tompítani tudom, hogy félig rá, félig a földre esek. És még mindig néznek minket… Már nem is az zavar, hogy én szégyenülök meg, hanem, hogy ennyire tesznek arra, mi történik. Feljebb küzdöm magam, még mindig kissé nyekeregve, ahogy felpillantok Zalánra.
- Megvagy azért…? - mert a jól az már nem kérdés, hogy nincs meg. Össze kell szednem magam, de mire bármit is tehetnék, szinte félredob Augustine, mint a szemetet. Most már kezdek mérges lenni, már ha tudok. Egyszerre tudnék sírni és üvölteni. Innen küzdöm fel magam végül állásba, kicsit dölöngélve, de még megy.
- Hagyd azt a pálcát… és minket is – lépnék felé, de ekkor látom, hogy mozdul a tömeg. Először önjelölt hősök jutnak az eszembe, de nem, végül az járul elénk, akiért küldtem. Felsóhajtok, meg tudnám ölelni a férfit, még ha a pillantása olyan, hogy legszívesebben inkább sírnék. Nagyot nyelek, ahogy visszacsosszanok Zalán mellé és egy ideig nézi némán Augustine-t. Most nem olyan nagy a szája? Végül, ha már – elég keveset érő – prefektus vagyok, a házvezetőnk elébe járulok.
- Egy… egy vitából alakult ki ez. Zalán egy dolga került hozzá – mutatok itt a francia felé. - Majd miután vissza akarta szerezni… nos, nekiesett. Sajnálom… nem tudtam megakadályozni – hajtom le a fejem és megtörlöm az arcom pulóveren ujjába. Gyönyörű. Nagyon sarkos ez a magyarázat, tudom, de most nincsre több erőm. Ez látszik is, ahogy végül lehuppanok a fenekemre Zalán mellé és onnan nézek fel a férfire.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Látta, hogy a másik mozdul és tudta, hogy muszáj lenne megint mágiát használnia, de a felé boruló Zente teljesen kitakarta előle Augutine-t. A varázslatot a felénél elharapta, hiszen szépen is nézett volna ki, ha a saját cimboráját érné egy sóbálvány átok. Fájdalmasan felnyögött, amikor ráestek. Nem tudta tovább tartani magát, visszacsuklott a földre.
 Érezte, ahogy a pálcája bosszúsan újból felizzott, immár bal kezének ujjait égetve ezzel. Nem érdemelte ki ezt a pálcát, futott át hirtelen az agyán a gondolat. Nagyobb tenni akarás volt benne, mint a gazdájában. És ezt a bűvös tárgy is megérezte. Hiszen mi másért viselkedett mindig annyira öntörvényűen? Mi másért okozna Zalánnak fájdalmat? A platánpálca bizalmat helyezett belé azzal, hogy őt választotta. De eddig nem volt képes úgy igazán kiérdemelni.
 Főleg abban a pillanatban, amikor Augustine kicsavarta a kezéből egyetlen esélyét az önvédelemre. Nem kellett sok erőt fektetnie a lefegyverzésébe, mert a fiú az ájulás határása ért. Izmai elernyedtek, szemét lehunyta és egyetlen vágya az volt, hogy a háztársai által keltett moraj, Zente kérlelő hangja és Augustine gusztustalanul magabiztos fenyegetőzése abbamaradjon. Legyen végre csend és hagyják őt békén.
 Kívánsága pillanatokon belül valóra vált és bár a döbbenetét szavakkal nem lehetett leírni, csak arra futotta a maradék erejéből, hogy újra kinyissa a szemét. És akkor meglátta az okot, ami miatt megfagyott a levegő is. Keserű tornyosult fölé, olyan kisugárzással, hogy Zalánban félelem ébredt. Nem is kevés. Először nem értette, hogy mit kérdezett, csak Zente habogós magyarázatából sikerült kikövetkeztetnie.
 - Az én hibám, Tanár Úr. - mondta erőtlenül. Behunyta ismét a szemét, mert biztos volt benne, hogyha a férfivel összeakadna a tekintete, nem merné folytatni a magyarázatot. - Egyedül akartam elintézni.
 A világ megint fogorgni kezdett vele. - Szédülök - motyogta alig hallhatóan Zentének. Megégett ujjai kitapintották a földön hagyott tollat, amit oda is tolt barátja felé azzal a szándékkal, hogy vigyázzon rá most helyette is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Tán még ő maga sem tudja, meddig képes elmenni és hol az a határ, amit nem kellene átlépnie. Az, hogy félholtra verte Zalánt és Zentének is igencsak durván nekiesett, hirtelenjében semmit sem jelent. Az a folyamatos düh és harag, ami benne forrong – kiváltképp a testvérével való találkozás és tökéletességének árnyékában való létezés óta -, most már bírhatatlan. Nem is tudná megmondani, miért gyűlöli Somogyit vagy a kis barátját, miért lopta el a tollat és miért jelent olyan hatalmas örömet neki, hogy látja szenvedni a két fiút. S hogy vége lesz-e valaha is ennek, azt talán csak az a diák tudná megmondani, aki elrohant házvezetőjükért, aki még mindig sehol sincs. Augustine pedig egyre inkább nyeregben érzi magát, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a prefektust rongybabaként dobva félre útjából Hollósi pálcájáért nyúl. A makacs fadarab újra és újra felizzik kezei között, hisz mind tulajdonosa, mind újdonsült birtoklója iránt szeszéllyel és gőggel viseltet. Nem akar engedelmeskedni, de a francia nem is kíván varázsolni vele, ó dehogy, neki egészen más tervei vannak.
- Békén hagylak… Miután végeztem itt veletek – gonosz vicsorba fordulnak ajkai, s bár lendítené a pálcát, hogy a tömeg egyetértését, avagy ellenkezését figyelmen kívül hagyja, csakhogy ekkor olyasmi történik, amit még Mózes is megirigyelt volna annak idején. A tömeg szétválik, s megjelenik Keserű professzor, a mozdulatsor pedig megáll a levegőben, mi több, mielőtt a fiú leengedhetné kezeit, a pálca ki is reppen ujjai közül. Ugyan nem kétséges, hogy egy hevesebb pillanatában, megfeledkezve magáról pálcát rántana tanárára, ez nem most fog bekövetkezni. Mindkét kezét, immáron üresen vágja zsebre és pont ugyanolyan semmitmondó, flegma arckifejezéssel vizslatja a földön heverőket, mint Keserűt. Nem úgy tűnik, mintha foglalkozna tetteinek következményével.
- Zalán rám támadt a pálcájával. Mikor ezt nehezményeztem és rendezni próbáltam a konfliktust, igaz, kissé hevesen, Zente is nekem esett. Erősebb voltam, van ilyen – az a helyzet, hogy szavai egyszerre tükrözik a színtiszta igazat, s mégis ízig-vérig hazugok. S hogy bevigye az utolsó találatot, természetesen hozzáfűzi a történet kiindulópontját is. – Zalán, bár nem volt bizonyítéka, azzal gyanúsított, hogy elloptam a vacak tollát, amit egyébként a folyosón találtam. Mikor nem akartam visszaadni, úgy döntött pálcát ránt, tán nem tűröm ölbe tett kézzel – itt azért már van némi ferdítés a sztoriban, ám csak a toll eredetét illetően. Hogy mindez miért indokolná azt, hogy saját háztársait – vagy egyáltalán bárkit – így megverjen, arra persze nem derül fény, de mivel Keserű éppen elég balhé miatt varrta be Augustine-t, számára bizonyára nem lesz meglepő, hogy tárgyalási technikák bevetése helyett nyers erőhöz folyamodott a fiú. Még ha drasztikus is a végeredmény, kiszámítható. Hogy ez felmenti-e bármi alól a levitást, egyértelműen nemleges választ kell adnom, ám a tény, hogy életében talán először nem ő volt a kezdeményező, kellő meglepetést okozhat még Keserűnek is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Fiaimnak
Egyszerűen értetlen. Egészen egyszerűen nem tudja elhinni amit lát és hall. Hiába erősítik meg egymás szavát a levitások, az egész történet, a folyosókon összevert srácok maguk lidércnyomásként ülnek Flórián vállára, akinek ebben a pokoli komédiában most rendet kellene tennie.
A francia hírének köszönhetően nem csoda, hogy a férfi fejében motoszkálni kezd a kétely - vajon igazat mondanak-e. Zalánt nem úgy ismerte meg, mint aki ilyen hirtelen tettekre adná a fejét, Zente (ha ezt maga még nem is érti miért, de) nem véletlenül prefektusa, Augustine ellenben... Őt milyen alapon védhetné meg hirtelen? Bárki ezt látná; mégis mit feltételezne rögtön? Vissza kell fognia magát, hogy visszakérdezzen, már csak a fiúk állapota miatt is, és ahogy egy mély levegővel igyekszik csillapítani idegességét, mantrázza magának: ezt most nem kérdőjelezi meg. Első benyomás alapján nem ítélhet, hiába az eltolódott erőviszonyok vagy a diákok múltjai, ezektől függetlenül kell.. Kellene rendet tennie közöttük. Meg fogja őket hallgatni újra, újra és újra, szavaik mögött pedig nem csak a tetteket és beismeréseket, de a miérteket is keresni fogja. De nem most.
Miközben egy ismételt mély sóhajjal orrnyerge felé nyúl, és erősen rászorít, gondolatai között számtalan kérdés visszhangzik - mégis hogy engedhette, hogy a dolgok idáig fajuljanak? Mit nem vett észre? Hol léphetett volna közbe előbb? Mit taníthatott volna másképp? Már magára dühös, ez azonban rögtön át is csap csalódottságba - arcán követhetetlen sebességgel váltakoznak az érzelmek.
Abban az egy, hosszúra nyúlt pillanatban megkérdőjelezi magában az elmúlt éveket, és bizony egészen egyszerűen tanácstalan. Érzi, ahogy a fejére erőltetett kényszerű higgadtság hűvöse visszafogja azt az indulatot, ami megérkezvén lobbant fel bensőjében, és így is tekint fel végül, kifejezéstelen arccal. Míg máskor vidám, bohókás, esetleg döbbent, vagy morcos ráncai közel hozzák diákjaihoz, most mintha éveket öregedett volna egy pillanat alatt. Lassan ingatja meg fejét... Nem is tudja mit mondjon.
- Erről az egészről inkább majd akkor beszélgetünk el, ha biztos lehetek benne, hogy értő fülekre talál minden... kérdésem - sóhajtja végül a "leckéztetés" elhalasztását. Zalán erőtlen szavainak hallatán aggodalom csillan a szemében, amellett, hogy egyértelművé teszi számára, nem lenne értelme most belemenni az "enyém-tiéd" viták konszolidált lerendezési stratégiáiba. - Mindhármótok pálcáját magamhoz veszem addig is - int sajátjával, hogy ami még nincs is nála, most hozzá kerülhessen. A büntetésükről - ha egyáltalán lesz, lehet azt a részt eddigre már elintézték maguknak - is később fog dönteni, ha a beszélgetést megejtették, addig is azonban, amíg a patrónusa meg nem hozza a segítséget a gyengélkedőről, a köréjük gyűltek felé pillant. A szfinxek szerencsétlenségére pedig ismét ingerültség lobban a tekintetében.
- Mindenki, aki csak itt állt, és nem tett semmit; aki végignézte, ahogy háztársai egymásnak esnek, anélkül, hogy megpróbálta volna ezt megakadályozni: elképeszt, hogy ezt kellett látnom. Ha valakinek segítségre van szüksége, nem fordítunk neki hátat, nem állunk tétlenül, akkor is, ha vadidegenekről van szó, akkor pedig pláne, ha azokról akikkel hónapokon, sőt, éveken át együtt élünk. - Már nem emeli fel a hangját, mégis élesebben, fojtottabban beszél a szokásosnál, amiből pontosan kiérezhető, hogy még mindig fel-fellobban benne az ingerültség is. Néhányan cipőjük orrára sütik tekintetüket, s közben végre megérkezvén, Zalán mellé oda is térdel az éppen szolgálatban lévő gyógyító. - Engedjék meg, hogy öt-öt pontot vonjak mindegyiküktől - simul el arca, de ez valami fáradt, szomorú nyugalom csupán, messze a békességtől. Ezután azonban nem foglalkozik velük tovább, int Augustine-nek, hogy szedje össze a dolgait, majd lehajolva így tesz ő is, ha talál még szerteheverő dolgokat, amelyek a három jómadár közül valakihez tartoznának. - Gyengélkedő - int fejével ellentmondást vajmi kevéssé tűrően, és míg a gyógyító Zalán szállítását megoldja, a másik kettőt ő igyekszik a betegszoba felé terelni - ha szükséges, támogatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Augustine kezében mozdul a pálca és én ekkor hiszem azt, hogy vége, hogy akkor most jön a pont a mondat végére. Minek is értene a szóból, bármiből, nem az a fajta. Ha nem mi lennénk, hanem valami random páros, vélhetőleg akkor is élvezné, csak most mi lettünk kiemelve a tömegből. Mi. Miért? Az eddigi években is akadtak összezörrenések, megjegyzések, de egyik sem fajul el ennyire. Sőt, megkockáztatom, nekem semmi gondom nem lenne belőle, ha szépen kimaradok és meghúzom magam. Csakhogy, akkor, abban a pillanatban köptem volna szemközt magam. Nem tudom, hogy prefektustársaim közül van-e még valaki a tömegben, annyira nem néztem és nem is akarom, mert tekintetem végig a támadón pihen, de ha akad és nem tesz semmit, szégyellje magát. És akkor ilyen finoman fogalmazva elég ennyi is. A többi bámészkodóról nem is beszélve. Ha lenne görény jellemem, jól megjegyeznék minden arcot, nevet és aztán… aztán mit tennék? Bosszú? Ugyan…
- Nem, ennek most van vé… - elharapom a mondatot, amint megérkezik a nem túl vidám házvezetőnk és azonnal intézkedni kezd. Egy részem hálás, hogy sikerült idehozni, a másik pedig pánikban úszik és fájdalomban. Arcom lüktet, ahol az ütés ért, de nem foglalkozom vele, most nem lehet. Magyarázkodásom végén, ami igencsak orrhangú, hanyag mozdulattal törlöm meg az orrom, ezzel pulóverem gyönyörűen összemaszatolva. Zalán erőtlen hangja hallatán nyögök fel fájdalmasan, mintha megint rúgtak volna belém egyet.
- Dehogy a tiéd… - lököm felé. Nem, nem az övé. Egyrészt Augustine hibája, mert ő lépte meg azt, amelyet épeszű ember nem. A másik az enyém, hogy ha már „hatalmat” és felelősséget kaptam, akkor igencsak tudnom kellene élni vele. Erre mit teszek? Csak nyekegek, semmitérő szavakat használok.
- Senki se esett neked! Csak vissza akarta venni, ami az övé – kissé hangosabban szólok közbe. Nekiesni, hogyne. A táska lett a cél, az pedig nem érez semmit. Persze, azt sem kellett volna, mégsem egy ütés vagy rúgás érte. Egyszerűen feldühít az, ami a fiú száján ömlik ki, mégsem azzal foglalkozom. Csak horkantok egyet végül, de meghallom az erőtlen suttogást. Rosszul van, de a felé csúsztatott keze mást rejt. Gyors nyúlok oda és rejtem el a zsebembe, majd közelebb húzom magam Zalánhoz.
- Támaszkodj rám, mindjárt elkísérlek a gyengélkedőre – suttogom vissza, amikor épp nem szól semmit Keserű bá. Felsóhajtok, amikor a pálca kerül szóba és szó nélkül veszem elő, hogy onnan röppenjen a tanerő felé. Tehát később beszélünk, később állunk neki ezt rendezni. Így is elég volt. Feltápászkodom, amikor megérkezik a gyógyító, hallgatom, amit a többieknek intéz. Megértem. Bennem is felrémlett ez, csak nem így. Nem szólok közbe, én is a cipőm orrát nézem. A fejem zúg, nekem sincs minden rendben ott.
- Sajnáljuk, professzor úr – szólalok meg végül, mielőtt elindulnánk bárhova is. Csak ekkor keresem meg a férfi tekintetét, nézek szomorú arcára, majd már lépkedem a cél felé, követve Zalánt. Nem örülök, hogy Augustine is jön, szeretném őt egy másik iskolában tudni akár. De most mindegy, talán már nem tesz semmit. Talán. Egy biztos: ez így nem mehet tovább. Valamit tennem kell, hogy ne legyek többé ennyire tehetetlen. De mit tudnék? Most, jelenleg, sírni, ezt azonban elfojtom és némán haladok a gyengélkedő felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Kissé megnyugodott, amikor Zente elvette tőle a kabalát, de azonnal hitetlenkedő fintor telepedett az arcára, ahogy hallotta Augustine-t beszélni. Nem kellett odanéznie ahhoz, hogy tudja: a fiúnak egy vonása nem rezdült, miközben Keserűt szédítette a kitekert történetével. Kezével még meg is löködte barátja lábát, hogy ne veszekedjen már vele, kár belé a szó.
 Tehetetlenül kellett végighallgatnia, ahogy a házvezetőjük elsorolta a következményeket, majd a bámészkodó levitásokat is megszidta. Összerezzent minden nyomatékos szavát követően, pedig nem is kiabált velük. Csak csalódott. Nem is kicsit.
 Halk nyöszörgéssel próbálta Zente tudtára adni, hogy a mozdulatsor, miszerint rá kéne támaszkodnia, most nem kivitelezhető. Amint megmozdította a fejét, forogni kezdett vele a világ. Ezt el akarta magyarázni a hirtelen felbukkanó gyógyítónak is mellette, de esélyt sem hagytak neki arra, hogy tiltakozzon. Mielőtt minden elsötétült, egy orra előtt lenülő pálca volt a utolsó kép, amit látni vélt.
 Később, amikor a gyengélkedőn ébredt, rengeteg részlet homályos volt neki. Először a pálcája után faggatózott, mert nem emlékezett arra, mi lett vele. Már a legrosszabbra gondolt, amikor felvilágosították, hogy nem törték el, csak Keserű elkobozta. Csak a többiek beszámolóival tudta kiegészíteni a többi szilánkos emlékfoszlányt is, amit néha még elhinni is nehezére esett. Nem feltétlenül Augustine miatt, a saját cselekedetei végett. Ő csupán vissza akarta venni, ami az övé. Idáig fajult a meggondolatlansága. És már abban sem volt biztos, hogy megérte-e ennyit szenvedni azért a nyamvadt tollért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Lehet, hogy karácsony óta megfogant bennem a gondolat, hogy esetleg legközelebb én is adok valamit Zalánnak. Még akkor is, ha anya eltűnése óta nem akartam semmilyen eseményt ünnepelni az életemben. Se az állami ünnepeket, se a karácsonyiakat. Nélküle semmi nem volt jó, ő volt a partik lelke, a szeretet, ami ezeket az életeseményeket átlengte. Nélküle ünnepelni egyszerűen helytelen volt. És ha a saját szülenapomról, vagy Winteréről vagy Summeréről volt szó, továbbra is tartottam. De Zalán… Zalán más volt.
Szóval nyitott szemmel jártam, és a szülinapja előtt egy hónappal megvettem az ajándékát. Már csak azt kellett kiderítenem mikor tartja. Well… az nem alakult épp a legszebben, de kiderült. Egy ideig ültem is felette, hogy fog az kinézni, ha Valentin-napon ajándékot adok neki, de ha őszinte akartam lenni magammal, ilyen pletykák valószínűleg már alapjáraton is terjedtek. Az igazság meg csak ránk tartozott, senki másra.
Így történt, hogy végül egy csomaggal a kezemben, a falnak dőlve vártam a bűbájtan terem előtt. Mivel nem volt első órám, így egészen frissen ültem be az ablakpárkányra, és előhúztam az aktuális olvasmányom. Olyannyira belemélyedtem a legendás lények anatómiájába, hogy még arra se figyeltem fel, hogy a diákok elkezdtek kijönni a helyiségből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Ez a hétfő a szokásosnál is jobban megviselte. Kornélnak legalább húsz percig kellett könyörögnie, hogy kimásszon az ágyból és lemenjenek reggelizni. Leírhatatlanul fáradt volt és ezt sokan láthatták rajta, mert alig mertek hozzá szólni. Még bűbájtanon is nyugton hagyták. Egyértelmű volt, hogyha kipihenten nem képes tüzet csiholni a pálcájából, akkor félálomban ez esélytelen próbálkozás.
 Pedig tudta, hogy a mai nap több okból is mulatságosnak ígérkezik. Már a nagyteremben megcsapta az orrát a virágok bódító illata és mintha a diákok is kicsit izgatottabban fészkelődtek volna a helyükön. Bár nem neki szóltak ezek a dolgok, és ő ezzel tisztában is volt, tetszett neki mindig is, hogy a szülinapján nem csak ő szokott ünnepelni. Délután tervezte, hogy felmegy a bagolyházba a csomagjáért, amit a családja küldött. Utána pedig elmennek Kornéliával a konyhába, megkérni a manókat, hogy csináljanak nekik egy adag sós-karamellás kekszet, mert már régóta beszélték, hogy meg kéne ezt ejteni.
 A tervek ellenére most kábán és álmatagon lépett ki a bűbájtan teremből. Majdnem elkerülte a figyelmét, hogy Rue ott van, csak az orra vezette vissza az ablak elé, mert megérezte azt a jellegzetes illatot.
 Szemét dörzsölte, mintha ez segítene azon, hogy éberebb ábrázata legyen. Lassan, szó nélkül húzódott Autumn mellé és kezdte felmérni, mit olvas annyira elmélyülten. Homloka aztán a lány vállának ütődött, mint egy nyűgös kisgyereknek, ha nem tetszik neki valami.
 - Nem akarjuk ellógni ezt a napot? - motyogta reményvesztetten. Csak viccelni próbált, hisz pontosan tudta, hogy Rue-ban prefektus révén meg sem fordulhat ez az ötlet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Tudom, hogy mindenki elunná magát a könyvön, amit épp a kezemben tartottam. A legtöbb gyerek amúgy is minden könyvön bealudna, szóval amúgy is egy csodabogár vagyok. De ha ebbe belenézne valaki, valószínűleg elképzelné, hogy az egyik sátáni áldozásomhoz kutatok éppen. Főleg az ábrákkal. És ameddig mindenki megijedne, ha ilyesmivel találkozna, addig nekem van egy barátom, aki még oda is jön - ezzel teljesen meg is rémítve. Testem összerezzen a hirtelen érintésre, de aztán gyorsan elernyednek izmaim. Lassan becsuktam az ölemben tartott könyvet, és óvatosan elhelyeztem magam mellett.
- Hát... - akadtam meg. Igazából nem kéne. Egyrészt így is le volt maradva a legtöbb tantárgyból, nem kellene még jobban lehúznia magát. Másrészt nekem is részt kellett vennem egy fontos órán. De közben meg tudtam, hogy születésnapja van. És ha ezen a napon szomorú az ember, az sosem jó.
- Inkább csak bontsd ki - nyúltam a mellettem heverő csomagért, és a kezébe nyomtam. - Boldog szülinapot - mosolyogtam rá, és egy puszit nyomtam az arcára. Így, hogy fent ültem az ablakban, nem is volt olyan nehéz elérnem. Talán mindig fel kéne másznom valami magasra, ha a közelében vagyok.
- Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy melyik részét szereted a sportnak, de azt tudom, hogy nem az egyszerű kviddicset, szóval remélem ezzel nem lövök nagyon mellé - magyarázkodtam. Kicsit olyan voltam ettől, mint régen. Nem olyan határozott, kissé esendő. Tényleg kezdtek lebomlani a belső falaim, még ha csak láthatatlanul is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Egyik lábáról a másikra nehezedett, Autumn pedig érezhette, hogy őt is lenyomhatja kissé Zalán súlya. Tudott volna most aludni egy jót. De mikor volt utoljára olyan...?
 Egyik szemét résnyire nyitotta, amikor valamit próbáltak a kezébe adni. Homloka ráncba szaladt, fejét felemelte és értetlenül kezdte méregetni a lány vonásait. A bál óta valahogy sokkal természetesebbnek hatott neki, ha a közelében lehetett. Persze ez nem jelentette azt, hogy a szíve nyugodtabban vert volna. Épp ellenkezőleg. Talán pont ezért csinálta. Ha hozzá érhetett, az adrenalin ha csak árnyalatnyit is, de felszabadult benne. És azt már talán mindketten tudhatták, hogy Zalán ezért élt.
 - Ezt meg tudnám szokni - mondta alig hallhatóan, amikor puszit adtak neki. Néma nevetése forró leheletként hagyta el ajkait, még mielőtt lepillantott volna a kezében lévő csomagra.
 - Autumn, ha ez megint valami jóslástan könyv lesz és ezzel akarod a tudomásomra adni, hogy nem tanulok eleget... - kezdte, miután felmérte a formájából, hogy minden bizonnyal olvasnivalóról van szó. A mondatot nem fejezte be, csak mosolygott az ötleten. Mert egyébként vicces lett volna.
 A lány magyarázata hallatán egészen kíváncsi lett, így ujjai egyből tépni kezdték a csomagolást. A borítót szinte azonnal felismerte. Még Nekeresden, az egyik sportüzletben lapozta fel nagy beleéléssel és remélte, hogy minél több dologra emlékezni fog belőle, mert aznap már elköltötte minden zsebpénzét Dominikkal, így nem tudta megvenni.
 Elámulva váltogatta pillantását barátja és az ajándéka között.
 - De hát... Mármint azt hittem, hogy nem vagy oda ezért a napért - mondta zavartan az orrát vakargatva. Pofátlanul belelapozott a könyvbe és tudásra éhesen kezdte olvasni a szövegrészletet, ami elé került. Amikor észbekapott, újra odahajolt Autumn-hoz. Kezével óvatosan a lány állához közelített, egyfajta tesztként, hogyha ezzel nincs gondja, akkor talán ő is megengedhet magának egy arcrapuszit.
 - Azt akartam mondani, hogy köszönöm. - jegyezte meg kissé rekedten, amikor visszahúzódott. - Szent szalamandra. Ezt nem teheted velem. Most egész nap ezt akarom majd olvasni. Mi lenne, ha beteget jelentenék mára? Az arc már megvan hozzá, nem? - kérdezte a karikás szemeire mutatva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Elmosolyodtam a megjegyzésen, de nem vettem komolyan. Ahogy sose szoktam az ilyesmit. Abszurd ötletnek tűnt, minden nap puszit kapjon, nincs mindig szülinapja.
- Azért azt nem mondom, hogy eleget tanulsz - emelte meg mutatóujját, hogy leszögezze a tényt. Ha fele annyi időt szánna tanulásra, mint amennyit az égben tölt, biztos, hogy nem csak az alap varázslatok mennének neki. - De nem az. Esküszöm - vigyorogtam. Néztem, ahogy a szerencsétlen csomagolópapír szétszakad Zalán keze nyomán, és izgatottan vizsgáltam a fiú minden arcrezdülését. Régen volt, hogy utoljára ajándékot adtam, talán már a szabályait se ismerem rendesen.
- Tetszik? - kérdeztem rá, és beharaptam alsó ajkam, hogy visszafojtsam az örömöt, amit a siker okozott. Egyértelmű volt, hogy a Seprűtechnikai gyakorlatok haladóknak még nem volt a könyvespolcán.
- A Valentin-napot nem szeretem. De a születésnapod az más téma - vontam meg a vállamat egyszerűen. Igen, ezt a tényt magamban is le kellett meccselnem, de végre jó barát akartam lenni. Zalán mindig csak adott, most én akartam egy kicsit.
- Szerintem tényleg nagyon tehetséges vagy ebben Zalán, szóval remélem, hogy ez a könyv majd ösztönöz arra, hogy tovább lépj, és már ne csak magadba röp... - magyarázatom azonnal elhalt, ahogy megéreztem ujjait a bőrömön. Nem húzódtam el, szimplán csak belefagytam az érintésbe. Olyan lágy volt, egyáltalán nem követelőző. Nem olyan, mint Zackké volt. Egyáltalán miért vele hasonlítom össze? Ennek semmi értelme, Autumn Rue.
- Szívesen - bólintottam két apró, zavart pislogás után. Ujjam hegyével hátra tűrtem egy hajtincset, hogy leplezzem mennyire nem tudom mit kezdjek a szituációval.
- Az igazat megvallva tényleg aludnod kéne - néztem aggódva Zalán arcára. - Nem segített a tea? - tereltem a témát. Nem tudtam választ adni. Legyek cinkostárs a szülinapján, vagy végezzem el a dolgaimat, ahogy szoktam. - Beszéltél Oláh proffal?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Lelkesen bólogatott, mert ha eddig nem látszott volna rajta, tényleg nagyon tetszett neki az ajándék.
 - Sajnos a két dolog együtt jár - vont vállat egy bocsánatkérő szemrebbenés mellett, majd megint elvigyorodott. - De egyértelmű, hogy a szülinapom fontosabb. Azt sem tudom, a tiéd mikor van - vallotta be kisvártatva.
 - Azt mondod, itt lenne az ideje versenyezni? - tanakodott hangosan, észre sem véve, hogy zavarba hozta Autumn-ot az apró gesztussal. - De akkor tudod, hogy ez mit jelent. El kell jönnöd szurkolni. Anélkül képtelenség, hogy sikerüljön.
 Letette a könyvét a lányéra, hogy kezével a párkányra támaszkodhasson. Óvatosan körbenézett a folyosón, remélve, hogy ez a téma senkinek nem jut a fülébe. Még mindig iszonyatosan szégyellte. Visszafordult Rue-hoz.
 - Én megpróbáltam. Azt a teát is, amit javasoltál, de nem működik. Én... - elakadt, mert ötlete sem volt arra vonatkozóan, mit válaszoljon. Vagy hogy mi legyen a következő lépése. - Ezek nem látomások. Oláh bá' semmit nem tudna csinálni vele. - Ezt a kijelentését még ő maga sem hitte el. - Talán szólok Keserűnek. Ha más még nem szólt neki. Mondjuk úgy, hogy ha én nem tudok aludni, akkor a háztársaim sem - tört elő a vallomás egy fájdalmas grimasz kíséretében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Mosolyogva bólintottam a szavakra, majd megráztam a fejem. - Nem fontos, én nem szoktam ünnepelni - legyintettem. Minél később tudja meg, nekem annál jobb. Zalánból kinéztem, hogy akaratom ellenére is meglep valamivel, mint ahogy karácsonykor is tette. Habár annak nagyon örültem, főleg egy olyan zűrös este után, azért nem szerettem volna, ha ebből rendszert csinálunk.
- Valahogy sejtettem. Ha megígéred, hogy nem töröd össze magad, akkor el is megyek - húztam féloldalas mosolyra a számat. Legutóbb amikor kimentem a kviddicspályára, az nem sült ki a legjobban. De csak azért, mert hagytam magam rávenni a repülésre. Ilyen nem lesz több. És amíg tőlem távol maradnak a seprűk, addig talán másnak se lesz baja. - De komolyan, gondold át. Sok benned a lehetőség. És szereted is csinálni - fordultam kissé oldalasan felé, egyik lábamat felhúzva elfektetve a könyveken, másikat azon keresztezve.
Minél jobban megnéztem az arcát, annál jobban viszolyogtam a képtől. Nagy karikák, fehér bőr, gyötrődő ráncok. - Honnan tudod, hogy nem látomások, ha meg sem kérdezed? - korholtam azonnal. Hirtelen már nem is számított olyan nagyon, hogy milyen nap van. Azt akartam, hogy jól legyen. - Zalán, mióta tartanak ezek a rémálmok? - kérdeztem. Hangom szinte majdnem suttogássá szelídült, hiszen láttam rajta mennyire feszeng a téma súlya alatt. Lehet nem lenne legjobb, ha kikiáltanám égre földre, milyen rosszul van. - Lehet, hogy Keserű már nem tud segíteni. Talán menj el a gyengélkedőre - javasoltam közelebb hajolva. - Ha már amúgy is lógni akarsz, elkísérlek. Prefektusi kötelességem - vontam meg a vállamat játékosan, mintegy elütve a téma élét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Egyik szemöldöke a magasba szökött, olyan "ne csináld már" nézéssel párosítva. Előbb vagy utóbb úgyis kiszedi belőle. Ha minden kötél szakad, megkérdezi valamelyik testvérét. Valószínűleg Summert. Winter inkább maradjon csendben.
 - Nemhogy nem fogom összetörni magam, meg fogom nyerni - kisugárzása ha egy pillanat erejéig is, de végtelen magabiztosságot tükrözött. - Oké. Úgy is tavasszal kezdődik az új szezon. Megnézem, melyik futamra tudnék nevezni.
 Magába fojtotta a fáradt sóhajt, nehogy Autumn bunkóságnak értelmezze. Témánál voltak megint.
 - Mert ha valakivel olyasmi történne, amit én látok mindig, akkor... Nem szabad, hogy igaz legyen. Oké? - Alsó ajkába harapott és a cipője orrát kezdte bámulni. Fáradtan homorította a hátát és nyújtózkodott, amíg a párkánynak támaszkodott.
 - Nem tudom. Talán öt éve. Csak az elején nem volt ilyen gyakori, mint most. - még mindig nem nézett fel. Könnyebb volt most így őszintének lenni. Amíg meg nem hallotta a "gyengélkedő" szót.
 Hirtelenjében kihúzta magát és ellépett Autumn-tól. Kezével a táskája szíjára szorított, mint mindig, ha kényelmetlenül érzi magát.
 - Ki van zárva. Oda nem akarok - mondta tömören. Ha nem Rue-ról lett volna szó, simán elviharzott volna a következő tanórájára, de ezt vele mégsem volt pofája eljátszani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Egészen felvidultam, hogy egy kicsit tudtam hatni Zalánra. Nem szoktam neki elárulni, de néha látom, amint hajnalban, vagy éppen takarodó után még kint van a pályán, és gyakorol. Fogalmam sincs mit élvez a repülésben ilyen nagyon, de az biztos, hogy nem miattam fogja abbahagyni az egyetlen dolgot, ami egy kicsit kikapcsolja.
- Jó, de a jóslatok azért vannak, hogy az ember megállíthassa őket. Figyelni kell a belső hangra, és akkor meg tudod oldani, én tudom. Csak... ne ignoráld, mert attól rosszabb - javasoltam. Szerettem ezeket bújni, mert sokszor tudni akartam mi fog következni a jövőben. Egy idő óta már nem vagyok olyan kíváncsi, de a hobbimként még maradt a téma. Épp ezért tudtam mivel jár, ha valaki figyelmen kívül hagyja a jóslatokat. Főleg a rosszakat. A történelem a bizonyíték mennyire oktalan tud lenni az emberiség.
A válasz hallatán elhúztam a szám sarkát. Hosszú idő. Egy átlagos rémálom semmiképpen nem tart ennyi ideig. Pláne nem kezdődik akkor, amikor az ember még csak tíz éves, ahhoz ez túl komoly. Vagy legalábbis annak hangzik, merthogy továbbra se tudtam pontosan mi veri fel minden éjszaka a levita tornyát.
- Jó, akkor nem megyünk - visszakoztam én is rögtön, és egyik kezemet a fiú felé nyújtottam. Eredetileg megnyugtatón megsimítottam volna, de túl távol volt, így csak ez az alternatíva maradt. Ha akarta, megfoghatta. Ha nem, csak szimplán leeresztettem az ölembe. - Csak egy ötlet volt. Viszont akkor el kell menned órára - vontam meg a vállam játékosan. - Milyen órád lesz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Borongós tekintetének fátyla mögül helyenként nevetés sugara készült feltörni egy cinikus vigyorral az élen.
 - Mondd csak, ugyanaz tartja nekünk a jóslástan órákat? - keze lazítani kezdett a táska pántján és ujjai zongorajátékba kezdtek, miközben azon morfondírozott, vajon Rue tisztában van-e azzal, mit mondott. - A jóslat azért létezik, hogy elhitesse veled, hogy kézben tarthatod a jövődet. Ami nem teljesül be, az nem több képzelgésnél és álmoknál. Vagy ami még rosszabb: tévképzeteknél.
 Elnézett Autumn mellett, egyenesen ki az ablakon. A kastély egyik bástyája nagyban kitakarta a látképet, de amire szüksége volt, az így is tisztán látszott. A felhőkkel tűzdelt égbolt játékosan mutatta a napnak hol egyik, hol másik csücskét. De egyszer sem a teljes képet. Mégis tudta, hogy az égitest ott van, teljes egészében létezik. Még ő lenne az ostoba, ha tagadni akarná. Vajon most melyik az az vélemény, amivel rosszabbul járna? Ha nem venne továbbra sem tudomást róla és tovább keserítené a mindennapjait? Vagy ha hagyná, hogy egy gyógyító kimondja, hogy gond van a fejével?
 Csak hosszas merengés után vette észre, hogy Autumn felé nyújtotta a kezét. Reflexből fogott rá, de nem talált magyarázatot arra, Rue miért keresi ilyen gyakran az érintését. Mi változott meg? Érdemes egyáltalán ezen agyalnia? Ez kéne, hogy legyen a normális, nem? Hogy bíznak egymásban.
 - Őszintén szólva... nem tudom, mi mást lehet vele csinálni - ismerte be halkan, ahogyan visszalépett az ablakhoz. - Csak annyit, hogy megválogatom, kinek beszélek róla. Nem akarom, hogy más is azt mondja, amit anyámék. Hidd el Autumn, hogy van rosszabb annál, hogy nem tudok aludni.
 "Zalán nem repül többet."
 - Rá kell jönnöm, pontosan mi ez anélkül, hogy fennállna a veszélye, hogy őrültnek mondjanak, vagy hogy elvegyék a seprűmet.
 A lány utóbbi kérdésére hirtelen nem is tudta a választ. Csak az járt a fejében, hogy Autumn-nak egyvalamiben igaza volt: nem ignorálhatja teljesen. Muszáj lesz megértenie, miért történik ez vele. A lábfeje ösztönből a könyvtár irányába fordult, de mielőtt elindult volna, még észbekapott.
 - Ööö. Azt hiszem mágiatörténet - mondta lassan, de szavai nélkülöztek mindennemű szándékot azzal kapcsolatban, hogy meg is kívánna jelenni az órán. Kérlelőn nézett a másikra, hogy megértesse vele, ezt most fontosabbnak érzi, mint vegetálni a sarokban egy tanórán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Összeráncoltam a szemöldökömet a kérdés hallatán. Hogy jött ez most ide? Aztán leesett. Ahogy az is kezdett kirajzolódni Zalán miért nem szereti a jóslástant. Ha olyat mondanak neki, hogy a jövője előre meg van írva, ő meg akár fejre is állhat, akkor se tudja módosítani, a kis levitás szíve azonnal szorongani kezd. Az enyém is azt tenné.
- Hát, nekem csak egy éve tartja Oláh professzor. Sullivan nem mondott sose ilyeneket, mert mindenki a saját életének az ura. Persze erre vannak behatással más emberek, és pontosan ezért működik a pillangó hatás is. Ha valaki egy ponton tesz valamit, akár csak elhagy egy cetlit az utcán, az a jövőben akár olyan következményekkel is járhat, mint a mágusvilág leleplezése, mert a sok kis lépés egymásra fog hatni - mutogattam egy képzeletbeli idősávon magam előtt előre hátra, hogy könnyebben érthető legyen. Aztán összeráncoltam a szemöldökömet, és ledobva a karjaim egy félmosollyal Zalánra néztem. - De ez téged egyáltalán nem érdekel. Meg nem is tartozik a témához - jelentettem ki.
Habár én nyújtottam ki a kezemet előre, mégis furcsa volt, mikor végül belecsúsztatta sajátját. Melegség áradt szét a bensőmben, és jóleső megkönnyebbülés. Fene tudja honnan jöttek ezek az érzések.
Szomorúan hallgattam a mondandóját. Vannak rosszabb dolgok, minthogy nem tud aludni az ember. Egy eltűnt anya, egy széthullott család és egy süllyedő vállalkozás. Elmélázva néztem összefont kezeink, míg meg nem hallottam a szót. Rámeredtem, rosszat sejtve.
- A seprűdet? Azt ne mond, hogy ez az egész a repülésről szól - ingattam meg a fejem. - Nem tarthatod titokban az évek óta tartó rémálmaidat csak azért, mert félsz, hogy egy pár hétre eltiltanak a seprűdtől - néztem rá értetlenül. Nem lehet ennyi az indok. Mit nem veszek észre?
- Ágoston prof hiányolni fog, ha nem mész be - intettem óva azonnal. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg engem is előszednek, mint prefektusok mintagyöngyét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Szemei végigkísérték Autumn kezét, ahogy magyarázat közben gesztikulált. Lassan ébredt benne a felismerés, hogy a lánynak tényleg más ismeretei voltak a szóban forgó mágiaágról. Tréfának szánta csupán, de rengeteg gondolat ébredt benne ennek hallatán. Szinte már beszélgetni akart róla. Szinte.
 Szemét forgatta, de nem engedte el a másikat. Lassan mérte végig Rue-t, ahogy a kezüket bámulja. Kíváncsi volt, mi járhat a fejében.
 Határozottan vett levegőt, mert érezte, hogy Autumn nem érti őt. Honnan is érthetné... fogalma sincs, mit látott. Persze, hogy a repülésről szól az egész. Mi a gond ezzel?
 Ajkát beharapta, a levegő a tüdejében rekedt. Szemmel láthatóan küzdött magában. Sokat mondott el, túl sokat. Pedig bízik ebben a lányban. Tudat alatt mégis félt. Az még hagyján, hogy egy gyógyító buggyantnak hinné őt, de Autumn? Ő nem gondolhatja róla ezt. Dolgozott benne a lelkiismeret, hogy őszinte legyen, de a határnál a kétségek kíméletlenül kigáncsolták őt.
 - Nem csak pár hétről van szó - motyogta az orra alatt. Ujjai kibontakoztak a fogásból, de most nem hátrált. Ettől függetlenül nem szándékozott most többet mondani. Ezt az arcára telepedett komoly vonások is hangsúlyozni próbálták.
 - Igazad van - sóhajtotta végül. Nem a vizsgaidőszak küszöbén kéne elkezdeni lógni az órákról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Mind a ketten elvesztünk a gondolatok hullámában. Éreztem, ahogy egyre távolabb sodródunk, mind a ketten a saját örvényünkbe, de csak akkor fogtam fel, mikor Zalán elengedte a kezem. Hirtelen olyan magányos lett, így összefontam az ölemben a másikkal.
A szavak öntudatlanul kezdték elhagyni ajkainkat, mert hiába zártuk le az előző témát, már ott volt agyunk minden kis zugában. Zizegett, mintha csak akarná hívni az amúgy is feszült figyelmünk. Szerettem volna mindent tudni a levitás álmairól, segíteni neki, de közben tudtam, hogy nem  kérdezgethetem. Az nem lenne fair, hiszen én mit osztottam meg vele? A jóslástan tankönyveim?
Hirtelen ötlettől vezérelve újra a csomagért nyúltam magam mellett, és mintha csak újra fel akarnám köszönteni Zalán felé nyújtottam.
- Valami még van ott a könyvön kívül - jegyeztem meg. - Egy kis apróság - vallottam meg, és lábamat kinyújtva lecsusszantam a párkányról. Lassan ideje volt elindulni. Csak... mégse akartam így otthagyni.
- Este én ügyelek, szóval amúgy se lenne lehetőségem már hazamenni. Gyere le kilenckor a konyhába - mosolyogtam fel halványan a fiúra, amint számára is kiderült a másik ajándékom. - Kivéve persze ha nagy szülinapi ünneplést terveztél. Vagy valentin-napi meglepetést az egyik évfolyamtársaddal - vontam fel játékosan a szemöldököm. Hiába hitte mindenki, hogy csak magamra figyelek, láttam én Zalán kikkel lóg. És arra a barna kiscsajra is, aki epekedőn néz felé, amikor megpillantja a fiút.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

  Odébb lépett, hogy Rue-nak legyen helye lemászni a párkányról és ugyanazzal a lendülettel kíváncsian kapott a csomagolás után. Nem gondolta, hogy van még benne valami. Fáradt szemei felcsillantak és elterülő vigyorral hallgatta, ahogy a másik felvázolja a lehetséges esti programot.
 - Hihetetlen vagy - nevetett az orra alatt, ahogy ujjai játszadozni kezdtek a forrócsoki tasakjának a sarkával.
 - Nem, nem terveztem... - homloka ráncba szaladt az utóbbi mondat hallatán - egyiket sem. Mégis kivel kéne ünnepelnem azt? - hangjában gyanú és értetlenség elegyedett, úgy nézett fel a lányra. Sosem merült fel benne, hogy neki valaha ünnepelnie kéne a Valentin napot... nos, valakivel. Még csak tippjei sem voltak, ellenben Rue pont úgy pislogott, mintha neki lenne kész válasza erre.
 - Ne nézz már így rám - fordította el a fejét zavarában, kínos mosollyal a szája sarkában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Láttam, hogy örül neki, még ha kis semmiségnek is tűnt eleinte. A boltos is furcsán méregetett, amikor vettem. Gondolom egy sátánistától nem azt szokták meg, hogy forrócsoki port vásárolgat hétköznap. De amíg Zalán boldog volt tőle, engem se zavart. Amióta kiállt mellettem a bál estéjén valahogy én is könnyebben engedem a pillantásokat.
Rejtett mosollyal az ajkamban néztem fel Zalánra, miközben hátranyúltam a saját könyvemért. - Hát tudod többször is láttam egy barna hajú lányt, amint les. Téged... hogy is mondjam... csodálattal - magyaráztam lassan, mintha csak ki akarnám nyújtani a levitás összes szenvedésének pillanatát. - engem pedig mérhetetlen dühvel és féltékenységgel - jegyeztem meg jelentőségteljesen. Nem azt mondom, hogy megijesztett a lányka, de néha egészen zavarba jöttem a tekintetétől.
- Lehet örülne neki, ha elhívnád valahova. Voltam már az ő helyében, tudom mennyit tud jelenteni, ha nem néznek át az emberen - vontam meg a vállamat, de tekintetem inkább a könyv címének betűit mustrálták. Igen, több srácért is odavoltam már. Zacket olyan két évig figyeltem távolról, míg oda nem jött egyszer. Persze csak titkon, véletlenül se olyan látványosan, mint ahogy a másik teszi. De az egy egészen más történet volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Egy pillanat alatt a másik előtt termett és visszafojtott nevetéssel próbálta Autumn szája elé emelni mutatóujját, hogy lepisszeghesse a piszkálódását. Ekkora sületlenséget is régen hallott tőle.
 Jókedve alábbhagyott egy árnyalatnyit, amikor Rue vonásai megkomolyodtak kissé.
 - Nem tudom, kiről beszélsz - hárította makacsul a feltételezést, pedig érezte, hogy Mankára szűkült a kör. A bál óta rendszeresen próbálta leszólítani őt, de Zalán mindig valami tanulnivalóra hivatkozva kibújt a beszélgetések alól.
 - Nehéz elképzelni, hogy Autumn Rue Danvers epekedjen egy srác után. - Komolyan gondolta. Volt valaha Autumn-nak olyan oldala, amelyik szerelmes volt? Zalán szemei elkerekedtek, mert rájött, hogy ez nagyon bántón hangozhatott a másiknak. - Mármint nem úgy értettem, hanem hogy olyannak tűntél mindig is, aki... - elnyújtotta a szót, hogy legyen ideje kigondolni, hogyan érdemes folytatnia - mint aki...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nevetek a csitítgatásán, szórakoztat a zavara, és hogy minden erejével azon van, hogy tagadja az állításaimat. Hirtelen olyan vagyok, mint régen. Életvidám, boldog. Szinte szégyellem, de ez a pillanat jobban esett, mint bármelyik családdal töltött pillanat az elmúlt két évben.
És témánál voltunk. Nem szándékoztam mélyen belemenni a történtekbe, és véletlenül se akartam Zacket Zalánhoz hasonlítani. Szimplán csak a gyermeteg crush volt hasonló. - Aki? - vontam fel a szemöldökömet, de az ajkamon játszó mosoly biztosította a fiút, hogy nincs ebben semmi sértő. Megingattam a fejem, hogy jelezzem, igazából nem várok választ, csak továbbra is ugratom, ahogy eddig is.
- Régi história, és nem alakult jól a vége. Megtanultam, hogy a látszat és a valóság mennyire különbözik - vontam meg a vállamat, mintha egyáltalán nem zavarna a téma, pedig nagyon is feszélyezett. A testem egy hajszálnyit megfeszült, és komoly erőfeszítésbe telt, hogy a hangom olyan maradjon, mint eddig.
- Akkor este a konyhában? - váltottam inkább témát, és magam elé tartva a könyvet összefűztem a karjaim, mondhatni menetre készen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Ajkát félve beharapta, nem merte befejezni a mondatot. Szó sem volt arról, hogy Autumn és a romantika szó távolinak tűnnek egymástól. Csupán megközelíthetetlennek látszott. Túlságosan zárkózott. Magányba burkolózó. Elérhetetlen.
 A sors fintora, hogy ezek a jelzők akkor öltöttek testet a gondolatai között, amikor teljesen máshogy viselkedett. Hiszen itt a bizonyíték, hogy tud ő önfeledten szórakozni. És még csak különösebb ok sem kell hozzá.
 - Nem tudom, ki az, aki ujjat mert húzni veled, de nem lettem volna a helyében - jegyezte meg elmerengve. Nem ismerte a részleteket, de lehet, hogy jobb is így. Valamiért a gondolat, hogy valaki Autumn mellett van, elakasztotta a levegőt a tüdejében. Mintha a kezét is kicsit nyirkosabbnak érezte volna.
 - Persze - lehelte bambán a választ, majd lábai automatikusan elindultak a mágiatörténet terem felé. Kezében pedig úgy szorongatta az ajándékát, mintha a legnagyobb kincsre tett volna szert Bagolykövön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nem azt mondom, hogy én vagyok a legfittebb éjjeli őr ma, de hát nem is volt tervben, hogy jövök. Reményi kollegina azonban sikeresen megfázott, amit olyan lelkesedéssel közölt, két nagyon vicces tüsszentés között, hogy nem mondhattam nemet arra, hogy bejövök ma helyette. Tényleg betegnek látszott, így elővigyázatosságból azt javasolták, hogy a Reményi család ma inkább otthon ápolja a meghűlt anyukát, majd végignéztek a tanárin, hogy ki lehetne alkalmas helyettesíteni. Az megvan ugye, hogy amikor nem akarsz felelni, akkor a papírjaidba veted bele magad, mint aki éppen egy érdekes szakaszt talált, amit akkor feltétlenül el kell olvasnia? Vagy éppen a padló fájának erezetét csodálod, hiszen rá kell jönnöd, hogy ennyire tökéleteset még sosem láttál? Igen, én pontosan ebben a pózban voltam, amikor kiválasztott lettem. Csakhogy, én tényleg dolgoztam. Éppen az új szabadalmi eljárásrendet tanulmányoztam, erre tessék, a vezetőség sunyulásnak hitte, és most itt vagyok. Nem mintha ezzel baj lenne, csak akkor aludtam volna eleget.
Egy nagyobb bögre teával sétálok nyugodtan, mert hát ugye ma éjjel mégis mi történhetne, ráfordulok a vígadó freskókra, és igen, máris látom, hogy mi az, amiben biztos voltam, hogy nem eshet meg. A saját vérem árul el. Hát így kell bánni egy szerető apával, akinek tényleg nincsenek nagy vágyai. Egy házkupa, a dicsőség, és esetleg egy kicsivel puhább vaj reggelinél. Lassan sétálok felé, és amikor már nem tud elmenekülni, nyilván a pálcám egy pillanat alatt megállítaná, akkor szólalok csak meg.
- Jó estét. A kisasszony Várffy vagy Zámbori tanár úr rajongója?
Mert hát ugye mind tudjuk, hogy van az a lista, a "jó tanárok, akikkel rosszalkodnánk", és ez valahogy minden évben elkészül és napvilágot lát, és minden évben Várffy az első, tini szíveket remegtető egyed.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

A legnagyobb nagy főnix
⁺✧｡ﾟ･*.★━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━

Hogy mi a fenéért is szöktem ki ma este? Igazából én sem tudom. Az a helyzet, hogy nem tudtam aludni. Forgolódtam az ágyban és idegesített az a következő bájitaltan óra. Igen, igen, közhelyesnek tűnik, hogy poooont a bájitaltan. Ha tudtam volna, hogy mi lesz ma este, valószínűleg felröhögtem volna a gondolatra, de valahogy tényleg ez aggasztott. Nem voltam benne biztos, hogy megfelelően teljesítettem a múltkor, és mindenképp szerettem volna előre készülni a következőre, már csak azért is, mert igazság szerint meglepő módon imádom a bájitalokat. De tényleg, oda vagyok értük. Más kamaszok másféle löttyökért szoktak ebben a korban rajongani, én meg... na mindegy.
Szóval nyilván főnixes, Eridonos pizsamában kelek útra. A szüleimtől kaptam, amikor megtudták melyik házba kerültem, hogy ezzel is kifejezzék büszkeségüket. Igazából tökre bírom ezt a hosszú ujjú, hosszú szárú, piros, arany főnixekkel tarkított pizsamát. Gondoltam, ha már forgolódok, nem tudok aludni, és még olvasni is akarok, hát adjam meg a módját, ha mindenképp a kastély éjszakai folyosóin akarok bolyongani. Hogy miért hagytam el a klubhelyiséget az viszont igen jó kérdés. Simán maradhattam volna ott is, ilyenkor már egy lélek sem volt lent. De valamiért mégis tovább mozgott a lábam, hogy valami másféle nyugodt helyet találjak az olvasásra, aztán egyszerre csak itt találtam magam, a könyvvel a kezemben, ezen a folyosón. Amire azt kell, hogy mondja: állati!
Azelőtt nem is tudtam róla, hogy itt ilyen is van, de mire kettőt pislogtam, már leszólított az egyik portré alak, beszédbe elegyedtünk... és egyszerre csak azt veszem észre, hogy egy rakás festménnyel társalgok, és kifejezetten jól érzem magam. Olyan, mint egy igazi buli lehetne, igazi emberekkel! Én pedig annyira magányos voltam már mostanában, hogy egyszerűen elragad a lelkesedés, és kitör belőlem a máskor szorosan elzárt fecsegés. Még az időérzékemet is elvesztem, bár túl régóta nem lehetek itt, amikor egyszerre csak...
- Te jó ég, tanár úr!
Még a lépteit sem hallottam, annyira belemerültem az egészbe. De ahogy megszólít, majdnem kapok egy kisebb szívrohamot, és ez meg is látszik rajtam. Még a könyvet is felkapom és magamhoz szorítom két kézzel. A torkomban dobog a szívem, ahogy itt állok előtte ebben a hülye pizsamában, és egy főnixes mamuszban. Aztán valami bevillan. Büntetés? Azta, most biztos, hogy valami büntetőmunkára fog küldeni, aztán ez holnapra jól elterjed, és majd mindenki tudni fogja végre, hogy ki vagyok, és hogy éjszakai kalandor is hozzá... a fiúk szeretik a rossz lányokat, nem?
- Hoppá, lebuktam... - mondom ki lassan és vontatottan a szavakat, már a legkisebb aggodalom nélkül, és még a szám is lassan mosolyra húzódik. Hírnév és menőség, igen! És még lehet, hogy végre a szüleimet is egy kicsit kiakaszthatom... Pedig nem is ezt terveztem, azt sem tudom igazából mit keresek itt. De Rudolf tanár úr, aki ráadásul nem kevesebb szimel mint a házvezetőm, közben fura kérdést tesz fel.
- Kik?
Ez kibukik belőlem, miközben meglepődök. Nem igazán tudom hirtelen, hogy miről beszél. Persze ismerem egyébként mindkét tanárt, de még nem hallottam ilyesféle listákról, így alighanem még jobban meglepődnék, ha a tanár úr felvilágosítana a témáról. És kellemetlen is lenne. Mert persze nem rossz pasik, ahhoz képest, hogy tanárok... de igazság szerint a saját házvezetőm első megpillantásakor gondoltam azt, hogy milyen szemétség már a sorstól, hogy ennyi évvel idősebben a tanári posztra helyez egy ilyen dögös pasit. Miközben itt vagyok például én... átlagosan meg minden, blöh. De nem kell aggódni, azért nagyon nem romantizáltam ám vele gondolatban, meg ilyenek. Hát minimum tíz évvel idősebb! Mondjuk az nem is olyan sok... Ó, jaj, na ne nézzetek már így rám! Azért én is lány vagyok, ráadásul éppen kamaszodom, szóval még az utolsó bokor alakjában is meglátom Brad Pitet, ne ítélj el. Akkor sem, ha a tanárom vagy épp pont a házvezetőm. Ha jó rá nézni, hát jó ránézni, na! Hirtelen elkezdem szégyellni a főnixes mamuszom. A pizsamámat nem, az király.
Na és most vajon hogyan tovább?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Meglepetés.
Ami nem is annyira meglepő, mármint az én jelenlétem, nem az övé, mert az enyém bizony teljesen jogos ezen a kései órán. Mondták amikor felvételiztem, hogy tanárnak lenni igen kivételezett dolog. Bizony, rám nem vonatkozik a takarodó. A helyzet komikuma, hogy ekkorra én már bőven sok éve álltam a katedrán, csak éppen az egyetemen, de aznap éppen megborotválkoztam, és azt hitték, egyike vagyok a lelkes suhancoknak. Ó nem, én a nyugodt tanári állásomért jöttem, amit megjegyzem, azóta se kaptam meg, mert, hogy a nyugalom itt idegen fogalom, főleg, ha a piros házvezetője is lesz az ember.
- És Önt ezt örömmel tölti el, kisasszony?
Húzom össze kissé a szemeimet, mondanám, hogy gyanúsan méregetve, de ugyan már, az az ember, akinek a házába olyan emberek fordulnak meg, mint Kolozsvári Villő, Bontovich Miksa vagy Reményi Boglárka, már nem lepődik meg semmin, és igen, ez az ember én vagyok. Jut is eszembe, Miksát még nyakon kéne csípnem és megdorgálni a prefektusommal folytatott viszonya okán. Igen, az ilyen halogatásból lesz az ember az év házvezetője.
- Ó, vannak évről évre terjedő legszexibb tanárok listák, női, férfi vegyesen. Tavaly még én is felküzdöttem magam a hatodik helyre.
Jó, hát nem vagyok egy Ambrózy Henrik, de mondjuk nem is tervezek az lenni, és vicces, de egészen odáig ötödiket suttogtak, amíg Oláh Milán le nem vette a pólóját egy meleg délutánon, hát ott még én is láttam, hogy ez a hely elúszott.
- Az örök közönségkedvenc természetesen Várffy tanár úr, ne dőljön be neki. Zámbori professzor csak a hetedik volt idén, de facér, így esélyesen előrébb ugorhat. Mit csinál itt kint? Remélem nem fiúkat hajkurászik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

A legnagyobb nagy főnix
⁺✧｡ﾟ･*.★━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━━

Hát az biztos, hogy meglepődtem. Bár tényleg nem túl meglepő, hogy valaki erre járhat, hiszen hiába nem mászkáltam ki az évben eddig még egyszer sem, és bosszantóan nem hágtam át az égvilágon semmi szabályt, arról még én is tudtam, hogy prefik meg tancsik járkálnak kint éjszaka. Csak épp pont a tanár úrra nem számítottam, így konkrétan. Bár most jobban megnézve, a bögrével a kezében, talán nem is ügyel, csak ő is flangál. Lehet, hogy ő is a bájitaltan miatt... Áh, ugyan már. Csak szorosabban magamhoz szorítom a könyvem. Viszont legeslegelső szabályszegésem váratlan örömmel tölt el némely gondolatra... hogy ez hamar elillanjon az arcomról, amikor Rudolfbá arcát és kérdését meglátom, illetve hallom.
- Hát, öhm...
Most erre mit mondjak? Nagyjából két másodperccel ezelőttig egészen kecsegtető irányba haladt az életem. Talán még arra is rávehetett volna ez az égbekiáltó szabályszegés, hogy tetoválást csináltassak. Anyu azon aztán igazán kiakadhatna. Nem mintha az orrpirszingemet nem akarta volna tőből kitépni az orromból, amikor először meglátta, de azt sikerült bemesélnem neki, hogy az indiai nőiesség jelképeként hordom, mint hazám ékességét. Na de a lényeg, hogy ez a szép, kellemes vágyálom hirtelen szertefoszlani látszik. És magával hozza a jól ismert Rashmi zavart is. Aminek a következménye, hogy hülyeségeket kezdek el beszélni, és túl lazán. Ami valljuk be, egy tanár jelenlétében eleve nem jó, hát még éjszaka, a folyosón, tilosban. A magyarázat pedig érkezik, a helyzet kínosságának hála pedig ki is fakadok.
- Csak a hatodikra?
A francbamár, Rashmi, fogjad be a szádat! Na jó, próbálj valami olyat mondani, ami megpróbálja teljesen semmissé tenni az előző mondatot. Légyszi. Légyszi. Kérlek. Mondj már valamit! Csak egy mondatot. Na jó, egy szó is elég. Csak egy szó. Bármit, ezen már semmi nem ronthat! Te jó ég, ez a világ leghosszabb hallgatása.
Szerencsére a tanárbá további mondandói tovább terelik valamennyire a szót, hogy megint iszonyat értelmes lehessek.
- Tanár úr, tizenöt éves vagyok - vigyorodom el, öntudatlanul, amikor mindenféle rangsorokról mesél, meg hogy kinek ne dőljek be. Hát ez... elég... bizarr helyzet most. Plusz igazából még tizennégy vagyok, de már csak két hét, vagy annyi sem, és tizenöt leszek. Vééégre. Valahogy úgy érzem, hogy ez az év majd nagy változásokkal kecsegtethet.
De hamar megszeppenek ismét, amikor visszakerülök az eddigi helyzetbe, mert rájövök, hogy nem biztos, hogy arcoskodnom kéne, amikor nem áll valami jól a szénám.
- Én, hát...
Na jó, most már tényleg ne makogj, Rashmi. Add ki magadból, gyerünk!
- Hát én olvasni akartam, nem tudom miért jöttem ki a klubhelyiségből, nem volt jó ötlet, és nem is helyes, csak nem tudtam aludni, és valamiért elindultam, aztán itt kötöttem ki, és annyira jó fejek a portlélakók, és...
Na most meg ez már lassan sok is lesz...
- Ne haragudjon, tanár úr... - motyogom, nem is nézve felé, most már tényleg megszeppenve. Na jó, belátom, ez az egész egy hülye ötlet volt. És most már anyámtól is félek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Csak.
Még szomorkásan bólogatok is, nem mintha az ilyesmi engem érdekelne, de azért a férfiúi hiúságomnak jót tett volna, ha esetleg azért éppen csak lecsúszok a dobogókról. Igen, az ilyesmihez gyúrni kell, szokták volt mondani, nekem pedig az nem igazán jön be. Én elvagyok a kis átlagos kinézetemmel, különben is, elkeltem már, így nincs szükségem arra, hogy ifjú hölgyek pontozgassanak.
- Igen tudom, éppen ezért kérdezem. A prefektusaim fele tizenhat éves, és akaratlanul is ismerem a magánéletüket.
Ami nem hangzik túl jól, hiszen miért is kellene nekem ismernem, de amikor már a csapból is az kezdett el folyni, hogy Miksagyerek meg a kis Gracie, hát komolyan mondom, a szívem is kihagyott egy ütemet. Azóta valahogy túlzottan illedelmesen köszönök a kislány nagypapájának, mert ha esetleg történik egy nem várt terhesség, hátha emlékszik majd rá, hogy én jólnevelt vagyok, és nem buzdítottam őket arra, hogy ezt csinálják. Biztos nagyon fog segíteni, ha ez bekövetkezik, főleg, ha utána még a tulajdon jegyesem miatt is elővesznek, elvégre teljesen természetes, ha egy elkötelezett, szabálykedvelő oktató, aki még házvezető is, egy végzős diáklánnyal jár jegyben. És nem, ezen nem segít az sem, hogy másodszorra vagyunk ebben a státuszban.
- Oh.
Oldalra pillantok, mert érzem, hogy valaki figyel minket. Először az egyik freskóra gyanakszom, végül azonban macskaszemek villannak a sötétben, és ez mosolyt csal az arcomra, aminek hatására a szervál előbújik a sötétből, és felénk közelít.
- Nem kell félnie tőle, vadmacska, de csak ha felbosszantom. Mindazonáltal nem haragszom, hiszen láthatóan olvasni szándékozott, ezek szerint nem olyan kényelmes a klubhelyiség, mint hittem?
Pedig biztos vagyok benne, hogy tele van kiváló bútorokkal, amik csak azt várják, hogy az emberek beletespedjenek, és elengedjék minden feszültségüket. De megértem, hogy valaki változatosságra törekszik, ha már egész évben azt nézi.
- Ne aggódjon, nem fogom megbüntetni, nem vagyok hozzá elég kreatív, és mostanában meglepően sokan takarítanak a gyengélkedőn. Mit olvas?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Kissé csepergett az eső, mikor a kastély felé vezető útra tért; hatalmas szemekkel, ámulva figyelte a magas építményt, s mindent, ami körülvette. Az alatta fekvő városkában nem sok ideje maradt körülnézni, ám a furcsa kirakatokat látva azonnal elhatározta, hogy mindent alaposan meg fog tekinteni, amint ideje engedi.
Az évnyitó utáni napon tudott csak az iskolába érkezni, mivel inkább hagyományos eszközökkel szeretett volna utazni, így számára minden új, s minden elemi erővel sokkolja - bár sok mindent elmagyaráztak neki, mégsem lehetett az összes váratlan körülményre felkészíteni, amivel találkozni fog.
Mind a hatalmas bejárati csarnok, mind a mozgó festmények ámuldozásra késztették, idegenvezetője szavaira gyakorlatilag egy cseppet sem tudott figyelni, s ez fatális hibának is bizonyult a későbbiekben. A túra végeztével ugyanis az új lakhelye felé vette az irányt; hol kényelmes, fekete melegítőnadrágját piszkálva, hol a csuklójára erősített vaskarkötőt szorongatva sétált gyanútlanul a folyosókon.
Meglepett, ijedt kiáltása azonban orkánként söpört végig az egyik folyosón - nem mást, mint egy szellemet pillantott meg. Félreérthetetlenül egy szellemről volt szó; hűvös, átlátszó derengéssel, a föld fölött pár centivel lebegett ugyanis át egyik faltól a másikig, s a fiú ijedt kiabálását egy rosszalló pillantással nyugtázta. Szellemek?!
Valóban, Kyungtae - ha figyeltél volna a körbevezetésen, talán nem ért volna újdonságként a Kishölgy alakja, s nem nyíltak volna szemeid lapostányérral veteksző méretűre.