Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Carl

- Pedig pont úgy tűnt egy pillanatra. Sajnálom, akkor tévedtem.
Egy pillanatig se gondolom, hogy nem lenne képes rá, de aranyos tőle, hogy magyarázkodik a dolgot illetően. Halványan elmosolyodom, és egy bólintással jegyzem, hogy értem, amit mond. Érdekes lehet az élet így. Én nem tudnék ennyire elmerülni valamiben, mint ő, aki már rutinszerűen tartja a tárgyát. Nem is tudom, hogy lesz-e valaha olyan, amikor azt mondhatom, hogy ezt vagy azt már rutinból csinálom. Én még az ezerszer elkészített süteménynél is előveszem a szakácskönyvet, mert nem hiszek magamban. Elég szánalmas, tudom.
- Mi lenne, ha elmennénk síelni, aztán amikor már kellőképpen elfáradtunk, akkor szaunázni és fürdőzni? Ha már eljöttünk ilyen messze, szeretnék mindent kipróbálni. Gondolom a többiek, vagy legalábbis egy jó részük is ezt a tervet követi, így nézhetjük, hogy mekkorákat esnek. Az mindig vicces. Néha még én is elesek, főleg ilyen nagy kihagyás után. Utoljára talán a Bagolyköves éveim előtt voltam, és az se ma volt.
Ebbe eddig nem is szerettem volna belegondolni, hiszen az már öt éve volt. Eddig, mármint az előző helyszíneken inkább a környéket jártam be, és fényképeztem, ténylegesen síelni most először fogok megint, de nem bánom, kell a kihívás. Azért persze hozom a fényképezőm, hiszen minden pillanatért érdemes élni, ami itt történik, és síelés közben is biztos lesz néhány érdekes pillanat. A kipakolást gyorsan befejezem, majd a férfire pillantva szélesen elmosolyodok.
- Nos, indulhatunk?
Ha neki sincs több dolga, akkor irány a kinti világ. Nagy kaland lesz, tudom én de már nem bírok magammal. Régen éreztem ennyi lelkesedést, és ilyen pezsgő vért magamban, és most egyszerűen nem tudok nyugodt lenni. Mint egy kisgyerek az édességbolt nyíltnapján. Mindent akarok és most!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Temi vallomását néma csend fogadja, amit egy becsapódó ajtó hangja tör meg. Anyáim arcán némi szégyenkezést látok, szerintem érzik, hogy elvetették a sulykot. Apám lassú, megfontolt lépéseit hallgatva úgy érzem, hogy végre minden rendben lesz, de legalábbis kimenti innen szerelmemet.
Nem kell sokat várnunk, hogy megjelenjen az ajtóban, és megszólaljon, szinte túl érthetően ejtve minden szót:
- Kisasszony, kérem, tartson velem a nappaliba. Szeretnék mutatni Önnek valamit. Te maradj csak itt fiam, segíts anyádnak a főzésben. A jegyesed miatt pedig nem kell aggódnod, elsősorban szakmailag venném igénybe a képességeit.
Erre csak a szememet forgatom, de közben majd megöl a kíváncsiság, tudni akarom, hogy mi lehet az, amit mutatni akar szerelmemnek. Azonban biztos vagyok benne, hogy ez egyelőre titok marad a számomra, hisz nagyon jól ismerem apám természetét. Tanácstalanul nézek Ramonára, de őt még mindig a hallott újdonságok feldolgozása köti le, nemigen figyel rám. Nincs más választásom, vetek még egy vágyódó pillantást kedvesem hátára, majd berakom a pulykát a sütőbe, és nekiállok megalkotni a fahéjas-narancsos krémet.

István kinyitja a szoba ajtaját, majd enyhén megdöntve a felsőtestét Artemisia előtt, beengedi maga előtt a nőt a helyiségbe. Odabent kényelmes kanapék és fotelek, valamit a kandallónak köszönhető jó meleg fogadja őket. A férfi helyet mutat fia menyasszonyának a tűz mellett, és amíg a hölgy eldönti, hova ül le, addig ő a sarokban álló íróasztalhoz sétál nyugodt tempójában. A bútor egyik fiókjából egy bíbor bársonnyal bevont ékszeres dobozkát vesz elő, majd ad át a nőnek. Egyelőre magyarázatot nem fűz hozzá, letelepedik egy olyan ülőalkalmatosságra, ami kellően közel van a tűzhöz, és Artemisiától sincs túl messze, legfeljebb karnyújtásnyira.
A férfi egyenes derékkal, kicsit mereven ül, szemét a nőre szegezi, ujjait az ölében összefonja, majd kicsit halkabban, mint ahogy eddig beszélt, megszólal:
- Kérem, nyissa ki a dobozkát! Amit benne lát, az egy nagyon régi ékszer, ami generációról generációra öröklődik a családban. Mindig az anyós adja a menyének. Mint látja, az ékszert egy kő díszíti, ezt mi csak Őrkőnek hívjuk. A kő segítségével a Merkovszky férfiak feleségei mindig vigyázni tudtak a férjeikre. Én vagyok az első kivétel ebben.
Kicsit elhallgat, várja a reakciókat, és az esetleges véleményeket a követ illetően. István szereti megismerni mások gondolkodásmódját, szereti figyelni az embereket. Hiszi, hogy a szem, a lélek tükre, épp ezért a legjobban a nő tekintetét veszi szemügyre. Ha már úgy érzi, eleget várt, újra megszólal.
- Mivel Ádám anyja sosem élt velünk, Ramona pedig nem különösebben jön ki anyámmal, ezért a követ én kaptam meg. Az igazsághoz még az is hozzátartozik, hogy akkoriban nem tudtam mit kezdeni egy gyerekkel. Szinte még én is az voltam, így a felelősség, amit Ádám jelentett, megijesztett. Anyám látta rajtam, hogy őrlődöm, ekkor adta át nekem a követ. Ha jól tudom, gránát, de semmi más ismeretem nincs róla. Abban sem vagyok biztos, hogy lehet-e egyáltalán védelmezésre használni, de azt tudom, hogy nekem bevált.
Egy pillanatra elhallgat, kicsit a tűzbe bámul, és talán közben az emlékeit látja a lángokban megjelenni. A szünet fontos része a beszélgetésnek, és István mindig is szerette a mély, tartalmas csendeket. Ezúttal mégis hamarabb megszakítja, mint szeretné, mert még sok mindent el kell mondania, és nem akarja, hogy a család többi tagja idő előtt rájuk nyisson.
- A követ valahogy Ádámra hangolták, sajnos ehhez sem értek - tárja szét csalódottan a kezeit. - Az után pedig mindig magamnál tartottam az ékszert, hogy tudjam, hogy van a fiam. A kollégáim nagyon furcsának tartották, de nekem fontos rituálém volt, hogy minden órában kétszer egy percig tanulmányozzam a kő színét. Ebben van ugyanis a mágiája. Ha Ádámot veszély fenyegeti sötétülni kezd a színe, ha pedig nagy bajban van, vagy neadjisten életveszélyben, akkor a kő fekete lesz, mint a legsötétebb, csillagok nélküli éjszaka. Ezt szerencsére csak egyszer kellett látnom.
Homlokát ráncolja, kezeivel mint valami legyet, próbálja elhessegetni a rossz emlékeket. Kérdőn ránéz a nőre, várja, hozzászól-e a dologhoz, vagy hagyja, hogy folytassa. Amint újra úgy érzi, hogy itt az ideje, folytatja a történetet.
- A család férfitagjai nem tudhatnak a kő létezéséről, de én nem fogok Öntől semmilyen ígéretet kicsikarni, csak magán múlik, hogy megosztja-e Ádámmal a titkot, vagy megtartja magának. A kő ugyanis mostantól az Öné. Én már eleget vigyáztam rá, és a kő megtanított figyelni, így már nélküle is tudom, mit érez a fiam, sőt néha azt is megérzem, ha valami bajba keveredik. Mivel az utóbbi időben egyszer sem sötétült el a kő, úgy érzem, maga mellett biztonságban lesz Ádám. Abban pedig teljesen biztos vagyok, hogy ő vigyázni fog Önre.
A férfi szeme derűs, mosolya biztató, de most nem hagyja szóhoz jutni Artemisiát.
- Ami pedig a kő továbbadását illeti... Önre bízom. Ha nem születik gyerekük, adja annak, akinél úgy gondolja, hogy jó kezekben lesz. Évszázadok óta a családom birtokában van, de semmi nem történik ok nélkül. Ha a sors úgy döntött, hogy itt vége szakad a hagyománynak, akkor abba bele kell törődni. Most, hogy már a kő az Öné, talán elkezdhetnénk egy sakk játszmát. Nemrég kaptam egy igen különleges készletet, szeretném kipróbálni, ha Ön kisasszony nem támaszt ez ellen akadályt.
Miközben a választ várja, már int is a pálcájával, amire egy kisebb asztal rohanva elindul feléjük, rajta ide-oda csúszkál az üres sakktábla, de nem esik le, a bútor jó reflexeinek köszönhetően. István megérinti a táblát, mire azon megjelennek a bábuk, mind-mind valamely elemhez tartozik a négyből. Van ott például homokbástya, huszár vízből és égő király.
- Oda mennek, ahova maga mondja, ütéskor pedig az erősebb elem győz. Kicsit nehezebb, mint a sima sakk, de én nem vagyok elemi mágus, szóval egyenlőek az esélyeink. Ádámmal soha ne játsszon ilyet, mert csak veszíthet - nevet fel halkan a férfi, majd megvárva a nő kezdeményezését, és csatába indít egy légnemű gyalogot. - Ádám sokszor talán úgy gondolja, hogy én nem törődöm vele, de talán jobb is ez így. Sok olyan dolgáról tudok, amikről sosem mesélt, és valószínűleg nem is fog - jegyzi meg halkan játék közben István. - Egyszer furcsa színt öltött a kő: nem szürke volt, és nem is fekete, de valahogy olyan zavarosnak tűnt, éreztem, hogy baj van, de nem tudtam, hogy mi. Ádámot akkoriban ritkán láttam, a barátnőjével laktak közösen. Sokáig voltak együtt, vagy legalábbis a többi kapcsolatához képest, de miután szakítottak a kő hamarosan ismét tiszta lett. Nem értettem, de nem akartam rákérdezni sem. Pár hónappal később felbukkant itt egy lány, akinek furcsán zavart volt a tekintete. Szőke volt, nagyon csinos, de én úgy éreztem, hogy óvakodni kell tőle, és a zsebemben tartott kő is égetően forróra melegedett a hölgyike közelségétől. A lány Ádámmal akart találkozni, ő szerencsére nem volt itthon, én pedig elvettem a nő kedvét a vele való kapcsolattól. Nem bántottam, hiszek a szavak erejében, bár bevallom, abban az egy esetben a pálcámat is használtam volna, csak, hogy az a nő soha ne futhasson össze többé a fiammal. Ma sem tudom, hogy mit művelt Ádámmal, de örülök, hogy, ha csak egy kicsit is, de segíthettem a fiamnak.
A férfi szinte csak magának beszél, közben pedig folyik a játék, ha Artemisia nem utasította vissza.
- Na, de ne csak én beszéljek! Kérem, mondjon pár szót magáról! Például beszélhetne a munkájáról. Miért a tanári pályát választotta? Szereti-e csinálni? Csak bátran, de persze, ha nem akar válaszolni, én nem hozom a harapófogót, mint egyes hölgyek tennék, akik éppen odakint főzőcskéznek - rákacsint  a nőre, majd lép a királynővel, de közben vár a válaszra, vagy bármire, amit a nő szeretne neki elmondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nagyon késésben van. Axelnek nem mondta, mikor is találkozzanak, csak az időintervallumot szögezték le, vagyis inkább ő, kutyafuttában, mielőtt visszaszelelt a Levitába. Még mindig rengeteg órára jár, lényegében egy híján minden tárgyat felvett másodévben, így a vakáció utolsó pillanatáig keményen dolgozott a szorgalmi feladatokon. Majd’ belefeszül, annyira tapos, hogy minél több információt szívjon magába. Karikás szemei sokszor ékesen árulkodnak a befektetett munkáról, ugyanúgy a rendszertelen evés és a soványsága is. Néha még a hasa is fáj, de szerencsére csak ritkán és csak, ha gyorsan fal valamit, hogy épp ne essen ki a szeme az éhségtől.
Holnap reggeltől már vakáció van, de már így is sokan elmentek ma délután, illetve most, estére. Ő is most tervezi az indulást, mert már bepakolt a hátizsákjába, délután elbúcsúzott Ádámtól és a rend kedvéért Rubya tanárnőtől is. Küldött egy levelet Hugo-val egy órával ezelőtt Axelnek is, hogy akkor indulhatnak, amint ő is készen van a pakolással. Jómaga a bejárati csarnokban vert tábort a második lépcsőfokra ülve le. Hátán ott terpeszkedik a hátizsák, kezében ott egy nagyobbfajta ajándékos zacskó teletömve, mert ugye Harriet, Knut, Harriet néni és Andreas bácsi számára készített egy-egy kis csomagot, Axelét pedig majd most adja oda, amit az ajándékos dobozos mellé csinált. Igazából elég lányos holmit ad neki: egy karkötőt, amin egy Nyilas csillagjegy-jelű medál függ, és egy csomag általa készített házi kekszet, meg akad ott még egy picike csomag karamella Izének.
Ő maga jó vastagon felöltözött, bundás kék kabátba bugyolálta magát, az Axeltől kapott lila sál a nyakát melegíti, kezein kesztyű, lábait bakancs burkolja és a sokréteg nadrág is rendesen előrejelzi, hogy Svédországba készülnek hazamenni. Már csak Ax hiányzik a képből, hogy elindulhassanak a faluba, vagy ki tudja, miféle módon óhajt barátja hazajutni.
Rá sem kell végül sokat várnia és ugyan némi morgás az ára, végül csak elindulnak Bogolyfalvára. Andreas bácsinak hála megengedték, hogy a minisztériumi tüzek egyikén át eljussanak Stockholmba, a Sjölanderek rezidenciájára, így most kormosan ám, de kilépnek csomagostól a kandallóból. Ő még tüsszög is rendesen mellé, mert belement az orrába a fekete por.
-Uhh, tiszta rég jártam itt. Átrendeztétek a konyhát, vagy csak én nem emlékszem jól?- kérdezi két kabátseprés közepette, meg a haját is érdemes átráznia a benne ragadt koromtól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

István nem érzi sürgetőnek, hogy visszatérjenek a konyhába. Tudja, hogy a fia, felesége és a vendég hölgy oldalát mostanra már erősen furdalja a kíváncsiság titkos beszélgetésüket illetően, és ő ezt az utolsó pillanatig ki akarja élvezni. Különben is, a sakkmeccs és Artemisia társasága kellemes, és a nő igazán érdekes dolgokról beszél.
Amikor szóba kerül, hogy a kőnek valóban ereje van, a férfi hálásan bólint oda a nőnek, amiért az megerősítette hitében. Érdeklődve hallgatja fia menyasszonyának rövid karrier- és élettörténetét, figyel minden szavára, hangsúlyára. Ideje nagy részét halott, élettelen, írott szavak között tölti, ezért minden beszélgetés felüdülés is számára, főleg, ha valami újat is hallhat.
- A neve alapján nem magyar származásra gondolnék, bár azért manapság már itt is vannak felettébb magyartalan nevek, bocsásson meg, ha esetleg Ön is közéjük tartozna. Nem degradálóan viseltetek irántuk, csupán egy megjegyzés volt. Mindazonáltal, szerintem Ön nem magyar, legalábbis külsejét, hanghordozását, gesztusait és vérmérsékletét figyelembe véve, én inkább egy délebbi országra gondolnék, mint az Ön otthona. Ha ebben nem tévedek, elmondaná, hogy miért pont ide jött tanítani? Felettébb érdekesnek találom.
Beszélgetés közben a játszmának vége szakad, István arcán egy pillanatnyi széles mosoly, szinte gyermeki öröm látszik, majd sóhajtva elküldi az asztalkát a helyére.
- Lassan vissza kell térnünk a harcmezőre. Kérem, ne vegye tőlük gorombaságnak, egyszerűen féltékenyek! Ádám az ő kicsi fiuk, és most jött egy nő, aki megpróbálja elvenni tőlük. Persze ez koránt sincs így, de a félelem azért ott van a szívükben. Valójában nem Ádámot féltik, tudják ők nagyon jól, hogy meg tudja védeni magát, és persze bíznak a döntéseiben, sokkal inkább saját magukért rettegnek. Mi lesz velük, ha már nem kell istápolniuk őt? Mi történik velük, ha Ádámnak már nem lesz szüksége rájuk? És így tovább. Az elmúlt pár hétben már nem is tudtak másról beszélni, mint, hogy megöregedtek, meg, hogy eljárt felettük az idő. Igencsak kezdtek idegesíteni, ezért aztán hálás is vagyok, amiért kicsit rájuk pirított.
A férfi elhallgat, majd feláll, és megvárja míg a nő is így tesz.
- Csak adja önmagát! Ha nem is kedvelik meg egymást, Ramona tisztelni fogja Önt, ha másért nem, hát, mert Ádám Önt választotta.
Mosolyogva hozza ezt Artemisia tudomására, majd kinyitja a szoba ajtaját, és maga elé engedi a nőt. Átkíséri a konyhába, magában mosolyogva, és megkönnyebbülve, hiszen fia választottja pont olyannak tűnik, mint amilyen feleséget ő álmodott neki.

Kész a pulyka, kész a desszert, kész a tálalás, de Temi és apám még mindig sehol. Nem mintha félteném szerelmem, sőt, ebben a házban valószínűleg apám közelében van a legjobb helyen, de az a titkos beszélgetés akkor is aggaszt. Vagy sokkal inkább mérhetetlenül kíváncsivá tett, és emiatt nem bírok nyugton ülni. Az sem tesz jót a hangulatomnak, hogy Gabi két percenként kér elnézést a viselkedéséért, anyám pedig halkan sóhajtozik a konyhapult mellett, és nem hajlandó elárulni az okát.
Mikor már nem bírom tovább a várakozást, elindulok a nappali felé, de ebben a pillanatban kinyílik az ajtaja, és én végre megpillantom Temit, láthatóan sokkal jobb hangulatban, mint mikor bement. Bár látványa, és közelsége megnyugtat, de kíváncsiságom továbbra sem hagy békén, mintha valaki folyamatosan a ruhámat ráncigálná: egyszerűen idegesítő, hogy nem tudom miről van, jobban mondva volt szó kettejük között.
Apám arca titokzatosnak tűnik, de nem mond semmi különöset, nem mintha várnám tőle, nála jobban szerintem senki nem tud titkot tartani, azonban Temi legalább olyan makacs ilyen tekintetben, mint az öregem. Persze pont ezt tisztelem mindkettejükben, de azért sokkal boldogabb lennék, ha megtudhatnám a titkolózás okát.
- Nagyon finom illatokat érzek. Látom fiam, idén is kitettél magadért - szól apám, és amikor elsétál mellettem karját egy pillanatra a vállamra helyezi. Tekintetünk találkozik, és látom benne, hogy ha a családból más nem is, ő teljesen elégedett menyasszonyommal. Ez valamiért kellemesen melengető gondolat, még, ha tudom is, hogy ha egyikük sem kedvelné, akkor is elvenném Artyt.
- Én meg csak álltam itt, mint egy faszent, mi? - csattan fel mérgesen anyám, mire apám hozzá lép, és csitítólag megfogja a kezét:
- Kedvesem, hagyd félre ezt a pokróc modort, inkább üljünk le ebédelni! - ezzel maga után húzza az asztalig, majd int Gabinak és nekünk is, hogy foglaljunk helyet. Anyám nem szól vissza neki, inkább leül, és hagyja, hogy apám merjen neki tyúkhúslevesből.
- Igazán sajnálom, ha korábban megbántottam - fordul közben Temihez. - Egyáltalán nem állt szándékomban. Nem is szoktam ilyen lenni, tisztára, mint egy hisztis vénasszony. Nem tudom, mi ütött belém, a továbbiakban megpróbálok jobban odafigyelni arra, miket mondok.
Anyám ritkán kér igazán komolyan bocsánatot, valószínűleg most is csak szerelmem vallomása, és apám jelenléte bírta rá, de, ha ő megígérte, hogy visszavesz magából, akkor az úgy is lesz. Emiatt megkönnyebbülve, már sokkal vidámabban veszem át a merőkanalat apámtól, majd merek szerelmemnek és magamnak is az illatos levesből. Akár még jól is végződhet ez a mai nap, annak ellenére, ahogyan indult.

A nap további része kellemesen telt, aggódó "anyáim" visszafogták magukat, apám pedig szokatlanul kellemes beszélgetőtársnak bizonyult. Estefelé átadtam az ajándékaimat családtagjaimnak, majd elköszöntünk tőlük, és elindultunk vissza a kastélyba. Az utca végéről hoppanáltunk a faluba, majd felkísértem szerelmemet az iskolához, majd onnan kutyaalakomban siettem haza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Runa - 2013 karácsonya
Stockholm, Sjölander kúria.

Amilyen lelkesen tervezte, szervezte ezt az egészet, olyan nehezen jött össze a végén. Először Runa késett, aztán meg neki sikerült, még szerencse, hogy ahhoz nem eleget, hogy ne jussanak végül haza hozzájuk ebből adódóan, hiszen az apjának köszönhetően a Minisztérium hop-hálózatán keresztül nyílt lehetőségük utazni. Szerencse, hogy nem szorultak a vonatra, mert azt lekésték volna biztosan. A lényeg azonban mégis az, hogy végre beesnek a konyhába, ő éppen ajándékokkal tele hátizsákkal, amibe egyéb már nem is nagyon fért volna, meg természetesen Izével a zsebében. Odaadni azokat majd elér holnap is, sőt akkor lesz az ideje, így egyelőre leteszi a táskát, leporolja a ruháit, majd megszabadul a kabátjától. Már indulna is vele az előtérbe felakasztani, de aztán visszafordul.
- Kérem a tiedet is. - jegyzi meg, aztán máris felszalad a szemöldöke a megjegyzésre, és kérdőn pislog a lányra, majd körbe a berendezésre, végül ismét visszatér a tekintete Runára.
- Ezt most ugye nem mondod komolyan? Te, aki arra is emlékszel, amire nem kéne... amúgy nem, legutóbb is ilyen volt, leszámítva Knut székét, azt a magas világoskéket. - biccent az említett új bútordarab felé vigyorogva, majd elveszi azt a kabátot, felakasztja, és vissza már nem is egyedül jön. A karjában aranyszőke, kék szemű kis legény vigyorog - már most pont olyan lelkesen, mint ahogy ő szokott - és ahogy meglátja Runát, azonnal kíváncsian pislog felé.
- Na bemutatom a legifjabb szőke herceg-kezdeményt. Knut Siegfried Sjölander, teljes életnagyságban, meg teljes súlyban, ugye, te sózsák? Ő meg itt Runa. Köszönj neki szépen. - puszit nyom a pöttöm arcára, amitől Knut nevetni kezd, és máris nyújtózik Runa felé, kissé sejpegve Junaként ismételve meg a nevét. Majd kinövi.
- Amúgy Harriet holnaptól a barátnőinél lesz, alhatsz a szobájában... vaaagy... alhatsz nálam is, ha szeretnéd, mint régen. Nem eszlek meg most sem, becsszó. Gyere, köszönjünk be anyuéknak, aztán lepakolhatunk és eldöntjük, hogyan tovább, oké? - javasolja, és ha nincs ellenkezés, akkor magához ölelve fél kézzel a kisöccsét, szabad mancsával máris megfogja Runa kezét és nincs megállás a nappaliig, ahol a szülők tartózkodnak, mindenkit végig lehet ölelgetni, megérdeklődni, ki hogy van, majd mivel ideje már a kis pöttömnek ágyba kerülni, ezért most jóéjt-puszija után anyuékkal marad, ő meg betereli Runát a szobájába, tesz egy kisebb sétát a konyhába, becipelve a csomagokat is, Izét szabadon engedi, majd lehuppan az ágyára és hátradől a plafont bámulva. A szoba egyébként nem sokat változott azóta, hogy Runa nem látta. Ugyanott van a szekrény, az íróasztal, a könyvespolc, az ágy, ahol volt, a domináns szín a fehér meg a kékeszöld, és a falon a Nigel Kennedy-poszter sem cserélődött, csak egy rajz került fel mellé, Axel hevenyészett arcképe - bár meglehetősen felismerhetőre sikerült, az tagadhatatlan - Harriet nevével a sarkában.
- Mintha csak tegnap lett volna, amikor sátrat építettünk az ágy fölé. Emlékszel? Úgy hiányoznak azok a régi idők. Egyszer becsempészhetnélek a Rellonba, mit szólsz? - pillant a lányra felülve hirtelen, majd amennyiben elég közel van, megöleli, nyom egy puszit az arcára, aztán a következő pillanatban orv módon csikizni kezdi, széles vigyorral az arcán.
- Hogy is volt? Ki a legjobb barátod, amióta csak rájöttél, hogy nem megenni akart négy évesen? - kérdezi mellékelten a kínzáshoz, addig nem is hagyja abba, amíg nincs válasz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az utazásuk egészen zökkenőmentesre sikerült leszámítva a tetemes korommennyiséget, ami ráragadt a ruhájukra és egyéb holmijaikra. Az ismerős konyha látványa, a bútorok, a tányérok csillanása mind-mind valami iszonyatosan nagy nyugodtságot csöpögtetnek belé. Beszívja a levegőt, hagyja, hogy átjárja egész lényét és visszahozza a régi emlékeit a helyről. Az agya úgy működik, mint egy videólejátszó: mindent részletpontosan ki tudna egészíteni most is: Harriet nénin egy kék alapú, fehér csíkos blúz volt, mikor reggelit készített neki és Axelnek ötéves korukban. Az ő édesanyja megengedte, hogy itt aludjon Sjölanderéknél és Axellel rendesen álomba játszották maguk. Reggelire Harriet néni amerikai palacsintát csinált nekik igazi juharsziruppal és áfonyalekvárral nyakon öntve. Az áfonya kicsit sötétebb volt a "szokásosnál", de attól még nagyon finomnak ígérkezett. A kakaóban még nem olvadt szét a por, és Andreas bácsi, mikor lejött közéjük, csempészett mindkettejük bögréjébe még egy-egy kanál cukrot, mikor Harriet néni épp nem látta, aztán rájuk kacsintott és tovább vitorlázott sudár termetével imponálva, hogy behozza a szombat reggeli újságot.
Megrándul egy kicsit, pislog párat, s az illúziószerű képek eltűnnek szemei elől. A konyha ismét üres, nincs megterítve, a csomagjaik vannak csak kéznél és ők maguk töltik be a teret. A kabátjából engedelmesen kibújik, majd a megjegyzésére adott reakció láttán halvány mosolyra húzza csöpp ajkait.
-Csak teszteltem, emlékszel-e még, milyen borzalmas a memóriám. Néha lecserélném egy sima felejtősebbre.- egy kilógó hajtincsét visszatűri a füle mögé, de egyébként teljesen rendben van és az otthonos érzést már hagyta végigcsorogni magán. Hazajött. Közben Axel a kabátpakolást követően végre ismét előkerül, az ő szemei pedig rendesen kitágulnak a pöttöm kis cukorfalat látványától.
-Hajjj, szia, te drága. Hogy te de aranyos vagy.- nevetve néz a babára, még a kis nyújtózkodó pracliját is megfogja és nyom rá egy puszit. Knut egyszerűen zabálnivalóan aranyos egy gyerek.
-Megfoghatom? Ölbe vehetem? Ígérem, nem fogom elejteni, becsület szavamra.- elég balesetveszélyes, de amikor vigyáznia kell valamire vagy valakire, akkor aztán tényleg oda is teszi magát, nincs mese.
-Nálad tanyázok, ha nem baj. Harriet csak nem haragszik meg érte. Vagy ma este vele, aztán holnaptól veled, hm?- fejtegeti hangosan a "hogyan tovább?" című fejezetet, miközben elindulnak köszönni a szülőknek. A nénit és a bácsit is már jópár éve nem látta, közel három is megvan lassan. Irtózatosan gyorsan repül az idő...
A nappaliban szinte azonnal Sjölander néni nyakába ugrik, ha Knut végül Axelnél maradt, ha meg nem, hát majd most oda kerül vissza egy buksipuszi után. Jól megöleli Harriet Seniort és Andreas bácsit is. Az ajándékaikat majd holnap átadja, de most csak pár szót váltanak, amúgy is Knutnak aludni kell már, növésben levő pöttöm. Nekik így alkalmuk van beslisszolni Axel szobájába és végre leheveredni ezután az egész nap után. Szerencsére itt sem változott át a szoba valami teljesen mássá; minden olyan, ahogy itthagyta Axelt.
Mielőtt a nagy merengés utáni megjegyzést kommentálná, leoperálja a bakancsait, oldalra teszi őket és nemes egyszerűséggel ráveti magát legjobb barátjára a kemény negyven kilójával.
-Nem tudom... Kicsit félek tőlük. Tőled nem, de van köztük jó néhány vadállat, Ax. David Bennettről tudom testközelből, hogy képes és kiveri belőled a szuflát szemrebbenés nélkül. Ő tanít nekem önvédelmet. De beszélnek egy másik mestertanoncról is, aki a tekintetével öl, vagy a meccseteken az a lány... nem is tudom, kicsoda az, csak hogy hajtó volt és beledöngölte Lottét a földbe... Nem tudom, mit mondjak. Ráadásul van egy házi Tarzanotok is, az a Saint-Venant, vagy ki. Az egy őrült, Axel. Hogy lehettek csapattársak? Láttad, mit művelt azon a meccsen? Majdnem megölte azt a szegény lányt, aki leugrott a seprűjéről. Borzalmas egy alak! Szóval... szóval nem tudom, ezt még meg kell beszélnünk.- láthatóan tart azért a Rellontól, főleg a vadállatibb tagjaitól és kell egy kis meggyőzés ahhoz, hogy tényleg bemásszon önszántából a sárkány barlangjába.
Az ölelés és a puszi most különösen jólesnek, annyira jól, hogy totális macskába megy át és szinte purrogni kezd Axnak... aztán vihogni és kalimpálni, kapálózni, mert szó szerint halálra akarják csikolni szerencsétlent!
-Neheheheeeeháháháháháhááá.... Hahahahagyd ahahahabbhahahahahaaaaaa ! Köhöhöhöhönyhöhöhöhörghöhöhöhök!- szó szerint könnyesen könyörög vihogás közepette legjobb barátjának, hogy kímélje meg az életét, mert így rövid úton kifekszik a röfögéstől és akkor ő is csak egy emlék marad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Runa - 2013 karácsonya
Stockholm, Sjölander kúria.

Hazaérkeznek, mert valamilyen szinten végeredményben Runának is otthon ez a ház, pont úgy várják haza, mint egy családtagot. Igaz ugyan, hogy ha azt veszik, hogy az apja egyik nővérének a férje Ulvaeus és Runa anyukájának valahányadfokú unokaöccse, akkor végeredményben rokon is, de enélkül is éppen annyira örülne neki mindenki, mert annyit hurcolta ő ide, hogy megszokták. El lehet mondani, hogy az elmúlt időben hiányzott is innen, hogy beérkezzen beszélgetni, filmet nézni, hangszeren gyakorolni, netán itt aludni. Knut még nem is ismeri, de amint  meglátja, azonnal szimpatikusnak is bizonyul neki, hiszen a nevét ismételgetve nyújtózik utána. A kérdésre minden gondolkodás nélkül bólogat rá azonnal és adja a lány kezébe a kisöccsét.
- Nem félek tőle, hogy bántanád és láthatólag te is tetszel neki. Ugye, kisöreg? - nyom egy puszit a kis szőke herceg homlokára, miután átadta, majd elnézi egy pillanatig, hogy az öccse azonnal rá is cuppan Runára, végigtaperolva az arcát, sőt még egy nyálas cuppanós puszit is nyom az arcára. Az elszállásolásra kapott válaszra máris fülig szalad a szája.
- Ok. Harriet nem fog haragudni, csak azért mondtam, hogy ha egyedül akarnál lenni, holnaptól üres lesz a szobája, de örülök, ha maradsz nálam. - válaszolja, aztán betereli a lányt a nappaliba, ahol egész nagy lelkesedéssel veszi körül a családja, hirtelen mindent megkérdeznek, ami csak eszükbe jut, és ha Knutnak nem kellene aludnia végre, talán hajnalig is itt ülnének, de majd folytathatják holnap, meg úgy egészen másodikáig, ha minden igaz. A szobájában nyugisabb a folytatás, bár sikerül Runának meglepni annyira, hogy kérdő arckifejezéssel és határozottan kíváncsi tekintettel bámul a lányra máris.
- Bennett? A csapatkapitányunk Bennett? Mi a fenét művelsz te vele? Az meg Eris volt, bár ő annyira nem is vadállat... Azon a meccsen én se voltam hű de rendes, gondolom, ezért nem látogattál meg. Saint-Venant meg simán csak barom, és nem csak a csapattársam, hanem egy ideje a szobatársam is. A késeit kifejezetten rühellem, bár vannak pillanatok, amikor az az érzésem, hogy Izének is több agya van, mint neki. A Rellon már csak ilyen. A zűrös esetek gyűjtőhelye, bár na... azt se mondhatom, hogy nincsenek normálisak. - na itt kissé megakad egy pillanatra, elgondolkodva vakarja meg a tarkóját, mielőtt folytatná.
- Ott van például Đominic, a fogónk. Nem egy pszichopata állat, és azt hiszem, ő az egyetlen teljesen normálisnak mondható szobatársam négyből. Hogy te miért nem vele meg a hozzá hasonló rellonosokkal tudsz ismerkedni. Még mindig nem hiszem el, hogy pont Bennettel kellett összekeveredned. Mintha senki más nem tudna önvédelmet tanítani neked. - nagy levegő, beszív, kifúj, beszív, kifúj, próbál lenyugodni, és nem ezen az apróságon kattogni. Runa még a lábán is átesik, mindenkitől meg kellett mindig védenie, de pont nem Bennett lesz az, akinek minden gondolkodás nélkül nekimegy egy szép napon, ha bántaná Runát, márpedig miért ne bántaná, ha adódik rá alkalom. Akármelyik agyamentebb rellonos miért ne bántaná, ha egyszerűen felkínálkozik néha teljesen jóhiszeműen célpontnak. A fenébe is. Beszív, kifúj.
- Tényleg Bennett? - még mindig hitetlenkedve pislog Runára, aztán megrázza a fejét, nem akar ezzel foglalkozni, bár ki tudja, még a végén neki lesznek ettől rémálmai. Mindegy. Most inkább megöleli a lányt, és kioszt egy puszit is. Négy évesen ismerte meg, és azóta olyan lett, mintha a húga lenne, sőt, eddigi történelmük során összesen ha veszekedett vele annyit, amennyit Harriettel egy csendesebb hét alatt felmutatnak, nem állna jót magáért, ha valaki bántaná. Halálra csikizni azért nem akarná hirtelen, még az kéne, hogy pont miatta legyen baja, de jó hallani, ahogy kacag. Rég volt ilyen is.
- Addig nem, amíg nem válaszoltál nekem. - közli, de aztán nyomban abbahagyja, és ha a lány hagyja, akkor ismét átöleli, és elnyúlik vele az ágyon.
- Annyira hiányoztál, Runa. - közli a szerinte nagyon is egyértelmű tényt, majd vesz egy nagy levegőt, majd mégiscsak felül, átkarolva a térdeit, és Runára pislog.
- Azt hiszem, el kéne mondanom valamit. Emlékszel arra, amit mondtam a stégen? Nem a vonósnégyes, hanem arra, hogy én... hogy a fiúkat is... szóval... van Elliot... a navinés, akiről meséltem... ha mégis eljönne szilveszterre... szóval az van, hogy én... hogy én... azt hiszem, szerelmes vagyok belé. - hatalmas szemekkel pislog Runára, fogalma sincs, milyen reakcióra számítson, Harrietnek egyelőre végképp nem merné megemlíteni sem Elliotot, mielőtt kiderül, hogy a húga megfojtaná érte egy kiskanál vízben is. Megkönnyebbülés kimondani, de most először mondja ki, és tényleg fogalma sincs még, mit mond erre Runa is, hiába, hogy elméletben elfogadta, de akkor nem volt képben senki, még ha most is az van, hogy pontosan tudja, hogy Elliotnak tetszik valaki, éppen ezért nem látja valószínűnek, hogy valaha is több lenne ebből barátságnál. Bonyolult, vagy legalábbis annak tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ha megkérdezte volna valaki Doléance-t, miért ül egy párnán a társalgóban, és ez a bizonyos párna miért egy szekrény tetején van, biztos valamilyen magától értetődő válasza lett volna rá. De ezen a késői órán senki sem volt már a társalgóban. Egyszer egy prefektus benézett, de nem vette észre a beszűrődő holdfényben a szekrény tetején törökülésben gubbasztó lányt. Az csak forgatta ujjai között a pálcáját, és néha motyogott maga elé. Amikor egy sugárzó fénymacska osont be a helyre, azt sem vette észre. Amikor az illető állat a szekrény tetejére próbált felkepeszteni két mancsával kapaszkodva, Doléance odafordította a fejét és némán segített a fénypamacsnak szilárd talajt érni. Szórakozottan hozzáért ujjával a macska orrához, gondolatban pedig még mindig annál a bűbájnál járt, aminél egész nap. A cicának beletelt egy kis időbe, mire végre a bolondos házvezető teljes figyelmét magára tudta vonni, de ezután már könnyen ment a kommunikáció.
Szerencsére Doléance nem az a mérgelődős-átkozódós lány volt, ezért nem tett megjegyzést arra, milyen butaság vészhelyzet esetén is feloldhatatlan hoppanálásgátlót vonni az iskola egész területére. Az erejét a rohanásra tartalékolta, két lefelé vezető lépcsősor múlva pedig már a bejárati csarnokon söpört kifelé. Amint engedte a védelem, köddé is vált nyomban.

Karjában a kedvenc állatát formázó patrónussal érkezett az utcába, majdnem egyensúlyát vesztve a lendülettől és még fújtatva a rohanástól. Pár sietős lépés, és oda is ért a földön fekvő nőhöz. Leguggolt, megvizsgálta helyettesét, de fogalma sem volt, mi baja lehet és mi a teendő - nem erre szakosodott.
- Hova? Hova? - sürgette a macskát, már annak a küszöbén volt, hogy elveszítse örök higgadtságát. A patrónus tudta az utat.
Percek sem kellett hozzá, Doléance és az ájult hölgy feltűntek a közeli klinikán, a macska addigra eltűnt. A levitás lány nem volt hozzászokva a kiabáláshoz, már épp felkészült, hogy a pálcájával hívja fel a figyelmet magára, de előbb vették észre, hogy ezt meg kellett volna tennie. Egy magát Dr. Darányi Zoltánként bemutató férfi első pillantásra tudta, mi a helyzet, így Doléance-nak nem kellett elmagyaráznia, amit maga sem értett. A Bagolykő professzorasszonyát röptében megvizsgálták, de már gurították is el egy ágyon másfelé, Doléance pedig magára maradt a kavalkádban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Doléance a kórházi ablak szürke sötétítőjének most nyitott lapjait piszkálja a varázspálcájával. Az árnyakat figyeli, amit a lapok vetnek az ablakpárkányon. Nagyon bele tud merülni az ilyesmibe, de most mégis észreveszi a perifériájában megmozduló beteget.
Halk lépteivel gyorsan ott terem az ágynál. Udvariatlanság vagy nem, Rubya professzor fölé hajol, és ahogy gondolta: helyettese épp akkor ébredezik.
- Nem - mondja révetegen a lány, próbálva visszaemlékezni, mit is csinált, amikor elhívták a kastélyból. Fogalma sincs. - Semmi fontos dologban.
Ő nem is készül mást fűzni a dologhoz. El volt itt a maga kis világában egész éjjel, aludt is kicsit, amúgy pedig a szokásos kép és gondolatkavalkádot élvezte a fejében, amik sosem hagyják unatkozni. Hajnalban küldött egy rövid üzenetet a kastélyba, hogy a kék vezetőség kihagyják ezt a napot. Nem, mintha ilyen felelősségteljes lenne a lány amúgy, most valahogy mégis eszébe jutott, hogy ezt kell tennie. Talán, amikor nincs senki más kéznél, aki figyel az ilyen "normális" dolgokra, akkor hajlandó megerőltetni magát.
A tegnapról megismert férfi toppan be a szobába, Doléance, hogy helyet adjon neki, felkuporodik az ágy közelében lévő székre. Ellenőrzi: nincs rajta cipő. Nem fognak rászólni, hogy ne koszolja össze a szék ülőkéjét. Figyel arra, mit mond az orvos kollégájának. A szavak csillogó kék-szürke ködként bekacskaringóznak a fülén, okos kis feje egy-két dolgot leszűr belőlük, némelyek mindenféle egyéb gondolatokkal összecsomózódnak, későbbi kibogozásra várnak, de Doléance-t ekkor már az ágy gyűrődéseiben lévő minták varázsolják el. Azért fél füllel mindig figyel.
Azt is észreveszi, amikor hozzá szólnak. Nemigen jut eszébe semmi jó válasz arra, amit a professzor elmond neki a betegségéről. Húsleves. Ez az egy dolog. Talán ez nem ideillő. Inkább nem próbálkozik meg vele. Még egy rendes mondatba foglalva sem lenne semmi haszna.
A továbbiakban, a közös munkájukra és saját jelenlétére vonatkozó megjegyzésekre már tényleg illene reagálnia. Sosem ment jól ez a komoly beszéd. Nem hatja meg, el sem jut a tudatáig, mit jelenthet az, hogy ellenőriztetni akarták a "módszerei helyességét".
- Ügyesek vagyunk együtt - böki ki végül egy mosolykával. Okosan csillogó szemei árulják el mindig, hogy nem egy buta fruska, még ha zöldségeket is beszél olykor.
- Szervezhetnénk egy kirándulást a gyerekekkel - néz a professzor szemébe a ki tudja honnan jött ötlettel. - Egy kastélyban például. Vonattal utaznánk oda.
Fájdalmat lát beszélgetőpartnere arcán, és saját szíve gyorsabban kezd ettől dobogni. A fájdalommal igazán nem tud mit kezdeni, és mást szenvedni látni igencsak kicsalja belőle a pánikot.
- Szüksége van valamire? - teszi fel a kérdést, egy végre igazán helyén való mondatot jelen szituációban. És még magázódni sem felejtett el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem akarom megbántani őt azzal, hogy nem szeretem az oviját, de hazudni nem szabad, ezt a mama gyakran mondja, ezért elmondom neki.
- Tudod, én a régi ovimban akartam maradni, és azért haragudtam rá, mert ide hozott. De most már annyira nem haragszom, mert itt vagy te, és már nem érzem annyira rossznak ezt az ovit sem - rámosolygok Alexre, majd, ha már így elkezdtem, folytatom a magyarázást. - Nem tudom, de nem hiszem, mert az apukám nem szokott csúnyán beszélni. Szerinte csak azok káromkodnak, akik nem ismernek elég szót, és a csúnya beszéddel helyettesítik.
Tetszik, ahogy kimondja a nevem. A mamám sosem szokott azon a néven hívni, ő mindig Ilonának nevez, de nekem az annyira nem tetszik. Azt mondja, hogy meg kell szoknom, mert ez Magyarország, és itt nem lehet angol nevem. De ezt nem értem, mert ha nem lehet, akkor nekem miért van?
Alex mesél, én hallgatom és közben játszunk. Egyre jobban tetszik ez a hely, az óvónénik is kedvesnek tűnnek. Ebédnél ülhetek Alex mellett, és ez jó, mert most még csak őt ismerem itt, és mert nagyon rendes. Ráadásul vizet is önt nekem, aminek örülök, mert én biztos melléöntöttem volna. Én még nem tudok ilyen szépen önteni, mert a kancsó túl nehéz, és mindig remeg a kezem miatta.
Ebéd után aludni kell, ami jó, mert teljesen elfáradtam, bár furcsa is, ismeretlen helyen nehéz elaludni. Szerencsére nem is kell sokáig ott feküdnöm, mert megjön apu. Azt mondja, hogy korábban eljöhetett a munkahelyéről, ezért engem is korábban hazavisz. Az óvónéni megengedi, mert ez még csak az első napom. Mielőtt elindulnánk, én még odamegyek Alexhez elköszönni:
- Szia! Holnap találkozunk.
Azt hiszem mégsem olyan nagy baj, hogy ovit kellett váltanom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Sosem éreztem még ilyesmit. A szívem olyan erősen dobog, hogy már kezdem úgy érezni, képes akár a bordáimat is áttörve kiugrani a mellkasomból. Talán nem is lenne olyan rossz, ha a tündőmnek több helye lenne, most ugyanis úgy érzem, mintha nem kapnék levegőt. A torkom összeszorul, a szám száraz, alig tudok nyelni. A kezem remeg, gyengének és elesettnek érzem magam. Mintha elvesztem volna a ködben, vagy valami szürke mocsárban bolyonganék, ahol nem látszik a kijárat. Mintha minden kicsúszna a kezeim közül, és a jövő, ami az előbb még oly kecsegtetően ragyogott, hirtelen nem számítana.
Hiába tűnnek súlyosnak a tüneteim, nem szenvedek semmilyen betegségben. Egyszerűen félek. Félek attól, hogy elveszíthetem.
Azóta érzem így magam, mióta megtudtam, hogy kórházba került. Azonnal idesiettem, most a folyosón rohanok észre se véve a nővérek figyelmeztetéseit és megrovó pillantását. Már éppen odaérnék az ajtóhoz, amikor azon kilép egy fehér köpenyes férfi, valószínűleg az orvos. Névtábláján a Dr. Darányi Zoltán név szerepel, végignéz rajtam, sejti, miért jöttem.
Zavar, hogy feltartóztat, de szavai meg is nyugtatnak, mégis a félelem továbbra is velem marad. Talán csak akkor múlik el teljesen, ha már láthatom őt, ha foghatom a kezét, ha szól hozzám. De az is lehet, hogy ez az érzés, hol erősebben, hol gyengébben mostantól mindig velem lesz. Eddig nem is igazán fogtam fel, hogy mit jelent a betegsége, legtöbbször meg is feledkeztem róla, de ez az alkalom örökre az eszembe, és a szívembe véste. Erről a félelemről soha nem fogok elfeledkezni.
A doki végre félreáll, és én beléphetek a szobába. Biccentek a levita házvezetőjének, majd Temihez sietek. Szerelmem sápadt, nagyon kimerültnek tűnik, vonásai fáradtságot, fájdalmat mutatnak. Lábamból eltűnik az erő, szinte lerogyok az egyik ágy mellett álló székre, majd finoman megfogom a kezét. Tekintettemmel az övébe kapaszkodva várom, hogy megszólaljon, hogy tőle halljam, hogy minden rendben, vagy legalábbis minden rendben lesz. Kezét az arcomra simítom, belecsókolok a tenyerébe, és közben olyan megnyugvást érzek, mint még soha. Itt van velem, él, csuklójánál érzem vére lüktetését, szívének dobbanásait.
- Örülök, hogy vagy. - Mást nem tudok mondani, félek, hogy hangom elcsuklik, így inkább csak némán gyönyörködöm benne. Majd mégis megerőltetem magam, elvégre azért jöttem, hogy támogassam őt. - Ha bármire szükséged van, csak szólj! Itt maradok veled.
Az utolsó három szót csak suttogom, jobb kezem ujjaival végigsimítok a nő homlokán, haján. Doléancról már rég el is feledkeztem. Arcomon lágy mosoly, szám széle azonban remeg, jelzi, hogy a félelemtől még nem szabadultam meg teljesen. De Temi itt van velem, most már nem lehet semmi baj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Miután egész délelőtt a nagymamám tirádáját kellett hallgatnom, amit néhol apám aggodalmas megjegyzései szakítottak félbe, úgy érzem, hogy megérdemlek néhány órányi pihenést, ezért nem sokkal ebéd után elindulok körülnézni a városban. Igazából azonban úticél nélkül bolyongok a főváros utcáin mélyen gondolataimba temetkezve.
Ilyenkor általában a sötétebb eszmefuttatásaim szoktak előtérbe kerülni, de ma valahogy nem tudom beleringatni magam a halál közelségének félelmébe. Fáradtnak érzem magam, talán kicsit nyűgösnek is. Kerülöm az embereket, amikor csak tudom, így jutok el egy eléggé kihalt városrészbe. Mire feleszmélek már rég olyan helyen járok, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Megtorpanva körülnézek, de semmi nem tűnik ismerősnek a látottakból.
Azt, hogy mágikus helyen vagyok, egyből kiszúrom, és az is leesik, hogy nem kéne itt lennem. A legtöbb ember az utcában talárt visel, és furcsán bámulnak rám. A házak sötétek, graffitik díszítik őket, falukról hámlik a vakolat. Sietve elindulok valamerre, de csak azért, hogy ne álljak az utca közepén kukán, fogalmam sincs, hogy jó irányba megyek-e, és hogy itt van-e egyáltalán jó irány.
Nem tűnik fel, hogy mikor kezdek el gyorsabban menni, csak azt veszem észre, hogy szinte már futok. Az egész hely ijesztő és nyomasztó, a gyomrom görcsbe rándul azoktól a képektől, amiket a fantáziám vetít elém. Valahol mélyen gúnyosan felnevet bennem egy hang, és igaza van: egész eddig attól pánikoltam, hogy kilenc év múlva valószínűleg meghalok, de ha így folytatom, akkor a holnapot sem érem meg.
Futás közben hátrapillantok a vállam felett. Nem kellett volna. Csupán azt sikerül leellenőriznem, amit úgyis hallok: követnek. Egyre nehezebben veszem a levegőt, és továbbra sem tudom, hol vagyok. Soha életemben nem féltem még ennyire, valójában soha nem tapasztaltam még olyat, hogy valaki tényleg bántani akart volna. Egy éles kanyarban  befordulva, még egyszer hátralesek, és közben sikeresen nekimegyek valakinek. Lendületemnek hála mindketten a földön kötünk ki, bár én jobbára rajta fekszem.
Hallom, hogy üldözőim utolérnek, de nincs erőm tovább menekülni. Reménykedem benne, hogy legalább az általam letarolt illető nem egy kannibál. Ránézek az arcára, és megpillantom az ismerős zöld szempárt. Hát végülis nem egy kannibál. Azt hiszem...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Logikai játékok - a lány már itt eldöntötte, hogy meg fogják látogatni a helyet.
- Kiváló! - bólogat, csak úgy szálldos a haja bele.
- A vizsgák után, addigra biztosan meggyógyul - ezt inkább reménykedve mondta, nem meggyőződéssel -, indulhatnánk.
A lovagrendről nem sokat tudott, mert azt végig Rubya professzor intézte, ő csak be-besegített.
- Ha a lovagok is jönnek, mindenképpen. - Neki aztán mindegy, ő csak néző lesz.
Ekkor toppan be a férfi, akiről még az örökké álmodó Doléance is tudja, hogy elemi mágiát tanít az iskolában, hogy ex kviddicssztár, és hogy házvezető-helyettese vőlegénye az illető.
- Csókolom - mondja egészen nem odafigyelve, mit is ejtett ki éppen a száján. A beteg és a látogató ettől fogva nemigen törődnek vele, ő csak lábát lógázva nézelődik, kibámul az ablakon, figyeli a plafon és a falak összeértét, kukucskál, hogy lássa, ki halad el éppen a kórterem ajtaja előtt... Aztán ráébred, hogy el vannak macskásodva a tagjai - nyújtózik egyet -, és hogy tulajdonképpen itt már nincs rá szükség, ellenben a Levitában mindig jól jön egy házvezető, ha valakinek valami gondja-baja támadna.
- Viszontlátásra - mosolyog Artemisiára és Merkovszky professzorra, majd mindenféle egyéb magyarázat nélkül kisétál a betegszobából. Addig gyalogol, míg végre nem talál egy kihalt helyet, ahol biztosan nem látja varázstalan ember. Pördül egyet a sarka körül, és Bagolykő váránál bukkan fel újra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A Levita kék vezetősége a tanév vége utáni szünetre kirándulást tervezett, melyre egy kis csúszást követően február 15-én került sor. Az előzetesen megbeszéltek alapján a tanárok és az utazásra jelentkezett diákok a Keleti pályaudvaron találkoztak reggel 9 órakor, ahonnan vonattal mentek tovább. A diákokat az utazás első felében teljesen lenyűgözte a vonat gyorsasága, de sajnos ez azt is jelentette, hogy az ablakon kifelé nézelődni hosszabb távon nem volt túl szórakoztató, hiszen a tájból csupán egy elmosódott csík látszódott.
Hogy a közel három órás utat izgalmasabbá tegyék, a házvezetők meséltek egy keveset a kirándulás úticéljáról, a kastélyról. Nem tartom kifejezetten célravezetőnek, hogy ezt a beszélgetést sorról sorra megismételjem, helyette álljon itt egy rövid kis idézet Az angliai kastélyok és múltjuk című felettébb vaskos kötetből:
"Norwich legnagyobb látványossága volt valamikor a büszke és tiszteletet parancsoló Ködös Völgy kúria. Ezernyolcszáz környékén kezdték építeni a természet lágy ölén, nagyjából másfél mérföldnyire a várostól és az eredeti számítások ellenére jóval nagyobb lett egy manapság megszokott kúriától, ezért is emlegetik inkább „kastély” minőségben a helyiek. Kis patak is és vízesés mellé rakták le a kőalapokat, ezermesterek verejtéke gazdagította az épület elemeit, híddal és egy rövid erdei úttal kötötték rá az országútra Ködös Völgy lakóit. A Rutherby birtokként is emlegetett helynek gazdag történelme van, szerves része az angol múltnak.
Valamikor, fénykorában hatalmas bálteremmel rendelkezett a földszinten, valamint egy terjedelmes szalonnal, könyvtárral és játékszobával. Az alagsorban kapott helyet a konyha, a mosókonyha, az alkalmazottak szálláshelyei, a teregető helyiség és a túlméretezett éléskamra is. Az emeletekből három van a mai napig. Régen hálószobák, egy zeneszoba, egy művészi értékeket ápoló terem, fürdők, két kis szalon és egy hatalmas dolgozószoba is helyet kaptak itt.
Ez volt Ködös Völgy eredeti tervrajza. Mióta felvásárolták, az épületet behálózta egyfajta ijesztő köd, ami csak évente pár hétig oszlik szét, hogy teljes pompájában láttatni engedje Ködös Völgyet minden szem számára. Azt beszélik, szellemek tanyáznak a helyen és elkárhoztatják mindenki lelkét, aki ide bemerészkedik. Az igazság ebből annyi, hogy volt már olyan természetbúvár, botanikus segéd és bátor turista is, aki betette a lábát a kúriába, hogy aztán rejtélyes körülmények között eltűnjön – legalábbis a helyiek szerint."
Bevallom, én is hallottam már nem egy pletykát az úticélunkról, de főleg annak korábbi lakóiról. Állítólag valamikor 1800. környékén Norfolkban Sir James Rutherby rendelte el a kastélyszerű kúria megépítését. A Sir úgy határozott, hogy tisztes családjával együtt itt fog letelepedni, miután kinőtték Warwickshire-i házukat a négy gyermekkel (három fiú és egy lány). Az építkezés rendben zajlott, avatott mestereket hívatott Anglia keleti részéből, hogy asszisztáljanak a munkálatoknál, így közel másfél év alatt lakhatóvá vált a kúria a család számára. A Rutherby birtok kicsivel több, mint száz éven át leledzett a család tulajdonában; az Első Világháború idején önkéntesi alapon az akkori családfő, Sir Edmund Rutherby, megnyitotta a kapukat a lakosság előtt és sürgősségi kórházat alakíttatott ki benne. Edmundot is behívták természetesen a háborúba és sajnálatos módon elesett. Felesége, Rosalind, nem szült utódot, így a Rutherby birtok rövid időn belül állami tulajdonba került, a Második Világháború alatt hadi kórházzá avanzsálták, majd 1962-ben kivásárolta egy bizonyos dr. Hecaté Fitzgerald, bár, hogy a doktori címe mit takar, az mai napig rejtély. A birtok és a kúria új tulajdonosa érkezésével bezárta kapuit a nagyvilág előtt, de ami meglepő, Hecaté is eltűnt a színről. Épp ezért hatalmas megtiszteltetés, hogy mi lehettünk az elsők, akik hosszú idő után végre átléphették a kastély küszöbét.
Oh, és, hogy ki vagyok én, aki narrációmmal zavarni merészelem nyugalmadat? Lugosvölgyi Albert, szolgálatodra. Egy ideje már a Levita toronyban éldegélek, és várom, hogy tükröm újra a régi legyen, de most, annak hírére, hogy egy híresen furcsa boszorkány titokzatos kastélyába készülnek kirándulni nem hivatalos lakótársaim, úgy döntöttem, hogy magányomat feladva megpróbálok közéjük lopózni. Nem volt túl nehéz tükröződő holmit találni náluk, hiszen a kirándulásra szinte csak lányok jelentkeztek. Az utazás kezdetekor Doléance kisasszony táskájában, kézitükrének hűvös homályában bujkáltam, de akármikor átugorhattam volna valamelyik kislány nyaklánca medáljának homályos fényébe, vagy akár egy szemüveg lencséjébe.
Titkolt célom a kíváncsiságon túl az volt, hogy beszélhessek dr. Hecaté Fitzgeralddal, mert úgy gontoltam, hogy ő talán tudna segíteni rajtam szorult helyzetemben. Arról persze fogalmam sem volt, hogy tulajdonképpen mivel is foglalkozik az idős hölgy, de az én állapotomban minden esélyt meg kell ragadni, így tehát velük szöktem, és kész voltam útra és kalandra egyaránt.
A vonatról Londonban átszálltunk a Kóbor Grimbuszra, ami számomra nagy élmény volt ám. Mióta csak hallottam a furcsa közlekedési eszközról, mindenképpen látni akartam, elvégre mégiscsak a varázslatos utazásoknak lennék valamiféle szakértője. Az utazás gyors volt, bár néhány diák számára gyomorforgató élményt is jelentett, nekem ilyesmitől szerencsére nem kellett tartanom. Mikor meghallottam a diákok meglepett moraját, átugrottam egy kislány fém hajpántjára, hogy jobban lássam, mi történik. Ekkor érkeztünk meg a kastélyhoz, melyről abban a pillanatban még csak a korábban már ismertetett adatok álltak rendelkezésemre, és sosem gondoltam volna, hogy ennél mélyebben is kénytelen leszek megismerkedni az épület titkaival. Ilyesmi gondolatok egyáltalán nem környékeztek meg, helyette viszont szívesen felkiáltottam volna miszerint: Kalandra fel!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Axel - 2013 karácsonya
Stockholm, Sjölander kúria.

Olyan ez, mint hosszú idő után újból beállni az iskolai zenekarba: a mozdulatok, az illatok, a formák, árnyékok alig változtak valamit. A Sjölander rezidencia most is ugyanolyan varázzsal bír felette, mint pár évvel ezelőttig folyamatosan. Ha ehhez hozzáveszi, hogy a színpadon fellépő szereplők közül egyik sem cserélődött ki, bizton állíthatná, hogy visszamentek az időben hellyel-közzel. A régi és az új helyzet között annyi a különbség, hogy most egy picike szőke csöppség mocorog a karjai között, aki a Knut névre hallgat és a Sjölander testvérek közül a legfiatalabbik. A fürtös szőke hajkorona, a csillogó, kék szemecskék és a gügyörészve mosolyra ránduló szájacska előhozzák belőle a mély érzelmeket; szinte porcelánként fogja Knutot, legalább ilyen óvatosan lop egy puszit rózsás pofijára meleg mosollyal az arcán. Knut is rokonszenvezik vele, mert hajlandó megosztani a nyálkészlete egy részét viszontpuszi formájában.
- Hihetetlenül szép baba. – jegyzi meg fülig érő mosollyal az arcán, mialatt belépnek a nappaliba a Sjölander házaspárt keresvén. A pici visszakerül egy rövid időre a bátyja karjai közé, ő pedig elmerül Harriet és Andreas szülőszerű fogadtatásában egy kicsit. Alig bírja szusszal megfelelni a kérdéseket: hát persze, jól van, Axellel ismét egy iskolában vannak, ez nagyszerű; nem, sajnos már nem gyakorol jó ideje sem zongorán, sem csellón, de szeretné újra elkezdeni; hogyne, rengeteget tanulnak, kiváló tanáraik vannak; ugyan, nincs senki az életében, arra a tanulás mellett nincs ideje sem energiája. A szavak csak úgy jönnek, mint egy könnyed nyári eső a nagy meleg után, záporoznak és jólesnek. Mintha soha ki sem tette volna a lábát Stockholmból.
Röpke tíz perc múlva már Axel szobáját szállják meg; a kezdeti nyugalmas állűvizet sikerül hamar felkavarnia pusztán David megemlítésével. Nem hitte volna, hogy Axel érdeklődését ez ennyire felkelti; ő maga választotta a katonai kiképzésnek is beillő tréninget és már megszokta a tempűt, hogy néha csattan a háta a falon vagy a padlón, odavágják, hátracsavarják a kezét, próbál szabadulni. Nos ezek velejárói az utcai önvédelemnek. David se többet, se kevesebbet nem ígért ennél és azt be is tartja, már amikor nem óhajt eltűnni a Föld színéről is kviddics, vagy személyes okok miatt. Nem szoktak magyarázkodni egymásnak, az nem volt benne a munkaviszonyi leírásban.
- Önvédelemre tanít. Volt egy kis .. nézeteltérésem pár hónapja, amiből én kerültem ki rosszabbul. Ezután kerestem meg Davidet a szóbeszédek után menve és ő elvállalta, hogy kicsit rendbe kapja a harci helyzetem.- hangja itt-ott megremeg, a kis „kaland” óta nem nagyon megy tűz közelébe, ha lehet. Nem alakult ki fóbia az elem iránt, mégis jobb szereti elkerülni és Ádám se firtatja a dolgot. Reméli, hogy a nagybátyja nem tud még a davides különóráiról, vagy nagy bajba kerülne nála. Axelt elnézve nem is fog színt vallani a majdnem-apja előtt. Perszehogy, majd pont közli periodikus szétpüfölésének részleteit az EM tanárral, hogy aztán jó nagy félreértés és zűrzavar keletkezzen az egészből Ádám forrófejűségét ismerve.
- Tényleg Bennett. – szavai kemény határozottsággal csengnek és elszántan néz Ax szemeibe. Talán még legjobb barátja sem látta soha ennyire eltökéltnek. Kezd változni, fejlődni, komolyodni, sugárzik a tekintetéből, hogy nem szeretné, ha megkérdőjeleznék a döntését nyíltan. Hogy a fiú miféle ki nem mondott dolgokat dédelget elméjében, abba nincs beleszólása, de nyíltan nem örülne neki, ha megmondanák, mit tegyen.
Alkalma viszont nem kínálkozik a gondolatok szóbeli közlésére: Axel nagyon ügyes elterelő hadműveletet alkalmaz a csiklandozással. Nevet, folyik a könnye, hahotáz és könyörög, hogy hagyják abba, vagy kénytelen lesz nevetve beadni a kulcsot itt helyben. Ez elég hatásosnak bizonyul, hogy kínzás helyett inkább átöleljék és betemesse két jól ismert kar a még inkább megszokott illattal körítve. Hamar elcsitul, nyugalmasan szuszogva pislog közelről a zöldeskék íriszekbe. Hagyja, hogy egyetlen pillanatra tudatosuljon benne, nem csak hallucinálja, hogy Ax már egy éve az iskolában van vele és most itthon karácsonyoznak édes családi körben. Mindez teljesen valós. Még azt az egyszerű tényt sem kell körbemagyarázni, hogy hiányoztak egymásnak; egy bólintás és egy nyuffogó egyetértés sokat elárul. Neki is hiányzott a bátyja, jobban, mint azt tudatosíthatta volna magában.
- Öhm... – erre nem számított. Az előbb még Bennettről és egymás hiányolásáról volt szó, most pedig szerelmi vallomás kerül terítékre. Egyáltalán nem biztos benne, hogy Axel ezt a jó emberrel közli, mármint persze, tudni szeretné, hogy boldog a barátja, de abszolút nincs meggyőzve róla, hogy az alkalmas szerelmi terapeuta kettejük közül.
- Úgy érted hormontúltengésed van, oxitocint termel a szervezeted, az övé szintén, az érdeklődésetek egymás iránt meglehetősen nagy, keresitek a közös pontokat... és így tovább? – próbálja a dolog tudományos természetét megfogni (lehetetlenül elracionalizálva egy egyszerű tényt), de egyelőre fogalma sincs, mit kellene mondania erre.
- Öhm... Gratulálok... ez a jó kifejezés? Ő is érdeklődik irántad? Beszéltetek már erről? Öhh... Mi ebben a helyzetben a helyes reakció? – ennél elveszettebb már aligha lehetne. Így is úgy pislog Axelre, mint aranyhal a tisztítatlan akváriumi közegben tulajdonosára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Levitás kirándulás - Anglia

Helytörténet- pipa. Túlélő felszerelés - pipa. Házvezetők és társai - megvannak. Ádámmal napokig filozofáltak, mit pakoljon az útra. Igazából nem. Ádám fél füllel figyelt rá, miközben paradicsomot szeletelt a salátához, vagy dolgozott, esetleg egyéb elfoglaltsága akadt. Nemsokára kitűzik az esküvő pontos idejét Rubya professzával és úgy is lesz elég elintéznivaló, ezért kell már most listázzanak. Gondolja ő. Aztán, hogy mi az igaz ebből és mi nem, azt csak a gerlepár tudja. A lényeg, hogy nagybátyja fülét rágta, hogy mit jó ilyenkor pakolni, mert ilyen kastélyos túrán nem járt még. Lesznek vajon szellemek, varázslények, furcsaságok, mindenféle? Rengeteget törte a fejét az ágyában forgolódva éjszakánként, már amikor eszébe jutott. Néha Leent is kérdezte, szerinte mik lehetnek egy ilyen kastélyban és a lány elég változatos és fantáziadús leírásokkal szolgált, amik néhol elég félelmetesek voltak (és tudományosan lehetetlennek is érzékelte, de kit izgat, ha egyszer izgalmas?) , de legalább elfoglalták szárnyaló gondolatait.
A szünetre betervezett napon aztán Ádámmal együtt testületileg kimentek a pályaudvarra reggel kilenc órára, ő elbúcsúzott a nagybátyjától és csatlakozott a többiekhez. Hátizsákjában ott lapult némi tértágításnak hála (amit a nagybátyja eszközölt a csomagon) egy doboznyi túlélőfelszerelés, elsősegély doboz, némi hideg élelem egyenesen a Merkovszky konyhából, és két liter tea, biztos ami biztos.
Az utat nem lehetett hosszúnak nevezni -gyanította, hogy a szervezés volt jó főleg, mert az Anglia-Magyarország távolság nem éppen egy kőhajítás- , mégis hamar eltelt, a közben mesélt történetek pedig nagyon tanulságosnak bizonyultak. Olvasott ugyan helytörténeti leírásokat, már amit talált, de a két nő elmondásai sokkal pontosabbnak bizonyultak. Fogalma sem volt arról, kié a kastélyszerű kúria és sosem hallott Fitzgerald asszonyról sem, így a vonatról már jelentősen agytágultan szállt le.
A Kóbor Grimbusz annak ellenére, hogy papíron Angliában lakik már, újdonságnak hatott. Miközben az utazás második fele alatt próbálta nem művészi könnyedséggel nyelvvel polírozni a busz padlózatát, megfordult a fejében, hogy az apja és Claire vajon otthon vannak-e, vagy esetleg üzleti út miatt Dorothy-ra, a bejárónőre hagyták a lakást? Neki még szívesen be is köszönne...
Mire kettőt pislogott, már Norfolk megyében jártak és még egy szemvillanásba telt a kúria közeli város határába érni.
Felvéve akkor a mostani időbe a történet szálát: itt vannak. Hogy hol? Valahol a zöld vadon közepén szerény megítélése szerint. Nem mondhatná, hogy álmai netovábbja a vastag ködbe bevenni magát több másik társával és két házvezetőjével együtt, de úgy néz ki, a természeti jelenség nem fog fejet hajtani űhaja előtt. Mélyet szusszant, rápislog Rubya professzára valami olyan tekintettel, hogy "Ugye nem fog semmi még véletlenül sem felfalni bennünket a kirándulás alatt?" de hát szegény professza ezt aligha láthatja előre. Ha elhozták volna maguknak előrejelzőként Tender professzort, az más lenne. A közelében az egyik leányzó máris kezdi az ijesztgetést, ahogy fél füllel hallja. Ahogy odafordul feléjük, sikeresen megállapítja, hogy fogalma sincs, ki a két levitás lányka (ez így ferde, ugyanis előző este Valentin tiszteletére náluk mulatott a két leányzó is, de mivel egyes könyvmolyoknak totálisan máshol járt az agya, a nevekre képtelen visszaemlékezni, még ha az arcok meg is maradtak). Némi töprengést engedélyez magának, végül odalép a két szőke közvetlen közelébe, mintha csak arra tévedt volna. Ósdi trükk és kicsit béna, de nézzük el Runának. Szociálisan nem egy ász.
- Nagyon vastag ez a köd, vágni lehetne, hm? - Szavait elsősorban talán a kicsit göndörös hajú szőke lány (Hanka) felé intézi, de a következő mondata minden bizonnyal a másik aranyhajúnak (Isobel) szól.
- Szerinted lesznek itt ... gonosz szellemek? - Kissé lehalkítja a hangját, hogy inkább csak a két levitás hallja. Ki tudja, talán a többiek jót mosolyognának, hogy Hannától egy levitás sem fél, de egy gonosztól a kis könyvmoly Runa már szaladna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa