Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egyszerűen nem hiszi el, hogy még ilyenkor is képes késni a bátyja. Pedig az ember lánya azt hinné, hogy ha már havonta csak néhány alkalommal tudnak összefutni, akkor legalább arra veszi a fáradtságot, hogy időben ott legyen a megbeszélt helyen. Vagy legalább válaszoljon a levelére. Mert hát a drága bátyja még arra sem volt képes. Pedig még csak egy okénak is örült volna. De neeeeem, még annyi se telt tőle. Egész biztos, hogy le fogja szedni a fejét emiatt. Is.
Már amennyiben megérkezik végre. De egyelőre nem ugy tűnik. Veró pedig idegesen toporog ott a szökőkút mellett. Egészen addig, mig meg nem hallja a koreai szavakat. Még csak fel sem merül benne, hogy egyébként ez a hang nem is a testvéréhez tartozik, hanem egy másik külföldi diákhoz. Így amikor meg is pillantja a hang tulajdonosát, legalábbis annak hátát, hisz épp háttal áll neki, már rögtön szalad is, hogy egyből a hátára vesse magát. Lesből támad, lábait és karjait pedig szorosan kulcsolja a srác köré, hogy ne tudja ijedtében ledobni magáról.
- Ricsiiiiiii... - süketíti meg szinte teljesen, ahogy még egy cuppanós puszit is nyom az arcára. De aztán természetesen le is dorgálja, mert kijár neki. - Tudod legalább egy választ kaphattam volna a levelemre... Nem szép dolog megvár... - a mondatot azonban nem tudja befejezni, ugyanis végre megpillantja a másik arcát, ami egyértelműen nem Ricsi vonásait viseli. Teljesen le is fagy, olyannyira, hogy még azt is elfelejti hogy talán le kéne szállnia róla.
- Te nem is Ricsi vagy...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Vigyorogva konstatálta, hogy Laura is érti a viccet, nem lett olyan nő belőle, aki miután megszületik a gyereke ferde eszemmel néz a fiatalságra és ha valaki viccelődni mer akkor azt rögtön letorkollja kicsit több komolyságot kérve. A hideg futkosott a hátán az ilyen emberektől, mert bár eltudta képzelni, hogy egy gyerek mennyi mindet megváltoztathat, de azt azért nem, hogy ettől valaki teljesen kiforduljon magából. Ő legalábbis olyan anya szeretett volna lenni, aki nem felejti el, hogy nem olyan régen még ő is ebben az életszakaszban volt, nem csak úgy átugrotta ezt a jó tíz évet.
- Szívesen elkísérlek benneteket, hátha ketten könnyeben bírunk velük – engedett meg egy kedves mosolyt magának. Nem volt benne egészen biztos, hogy ez tényleg őszinte invitálás volt, vagy csak nem akarta lerázni, de Sári igazából tényleg ráért és szívesen segített ahol csak tudott ebben az esetben legalábbis. Na nem mintha amúgy probléma lett volna a segítőkészségével, de ha gyerekekről esett szó akkor teljesen fellelkesült.
- Rendben, egyszer mindenképp benézek, ígérem. – Végül is nem hangzott rosszul az ajánlat, egy-egy szép ékszernek sosem tudott ellenállni. Ő is talpra kászálódott, még éppen időben, Dani ugyanis úgy gondolta, hogy amíg az anyukája Lottival van elfoglalva fogócskázna egyet bárkivel aki vevő rá. Futásnak eredt aprócska lábaival, szerencsére Sári hamar utól érte és megmentette egy eséstől. A kisfiú nevetve nézett fel a barnára, aki mosolyogva kapta ölbe, hogy visszavigye Laurához a már megint elkóborolt csemetét.
- Hihetetlen mennyi energiájuk van – csóválta meg a fejét elnéző mosollyal, mintha néha napján ő nem lenne képes ugyanilyen lehengerlő lendülettel pörögni. Pedig ha egyszer sikerült ennyi energiát összegyűjtenie akkor utána megállíthatatlan volt, tett-vett, nevetett, olyan volt, mintha újra élné legszebb óvodás éveit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Úgy érzem, hogy erőm lassan földöntúlivá válik, és ujjaim között ketté törik a vasrúd. Száraz torkomat folyamatos nyelésre kényszeríti az egyre abszurdabbá váló helyzet. Amikor ez sem segít, halkan meg-megköszörülöm torkomat, s közben Nathaniel tekintetét nem engedem zöldjeimmel. Nem tudom, hogy mitől tartok igazán, de nem tudom mi lenne, hogyha akár egy pillanatra is szem elől téveszteném őt, így csak mereven állok előtte. A világ legerőltetettebb mosolyát varázsolva meggyötört arcomra. Mintha tíz évet öregedtem volna az elmúlt pár órában. Ittam. Nem csak sört, mint a stégen. Hanem valódi, erős alkoholt, amitől még ugyan mindig húz a fejem, most az értetlenségem elnyomja az érzést. Aztán felelőtlenül táncba vittem egy fiút. Nem csak a testét, de az érzelmeit is. Most pedig... Sajnálom. Annyira sajnálom.
Tehetetlen állok vele szemben, szemeimbe könny szökik, ajkam remegni kezd. Nem fogok sírni, de nagyon szorítja valami a mellkasomat, amit nem tudok most megmagyarázni, de tudom, hogy nem jó.
– Tessék? – kérdezek ismét vissza, mintha nem hallanám tisztán, amit kérdez. Jobb kezemmel elengedem a mászókát, és mellkasomat kissé előre döntve, megmeredve figyelem a fiút. Zöldjeim idegesen cikáznak a fekete szemek között. Ha valaki egész életében az áldozat szerepre gyúrt, akkor az én vagyok. A vissza-visszakérdezéssel egyértelmű jelét adom annak, hogy félek. – Te… - mondom végül, azonban valaki köszön, így olyan, mintha folytatni szeretném a mondatot. Hangomat felviszem a végén, nyitva hagyva az elkezdett mondatot. A hang irányába fordítom a fejem olyan sebességgel, akár egy őz, amikor zajt hall a bokrok túloldaláról. Ismerős a hang, de nem látok el olyan messze, mégis megérzem, hogy ki ő.
Szívem hatalmasat dobban, s szabaddá vált jobb kezem ujjainak szorításába veszem a nyakamban lógó aranymedált. Tekintetem segélykérőn fúrnám a kékekbe, azonban úgy tűnik Bence nem szeretne segíteni, nem tudja, hogy mibe is csöppent. Nem merek megszólalni. Babett, találj ki valamit! Figyelem az alakot, ahogyan távozni próbál, ezért teszek felé egy gyengére sikeredett lépést. Mély levegőt veszek, és széles mosolyt varázsolok sápadt arcomra. – Nem úgy volt, hogy hamarabb jössz értem? – kiáltok Bence után, és gyengéd mosollyal tekintek egy pillanatra Nathaniel irányába. Próbálom eljátszani, hogy a Lóránt fiúra vártam itt eddig. Ha visszanéz rám, láthatja zöldjeimben a segélykérést, s testtartásom is kényelmetlen helyzetemről árulkodik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

– Persze, hogy van! – hatalmas mosollyal fogom ölembe a táskát és kezdek el benne eszeveszett mód turkálni, hogy megtaláltam a papírokat. A nagy koncentrálásban dugom ki nyelvem hegyét ajkaim közül, miközben szinte már nyakig vagyok a táskában, de a megfelelő papírok csak nem akadnak ujjaim közé. Szemöldökömet ráncolva hümmögök egyet, bocsánatkérően pillantok fel Laurára. – Bocsáss meg, de most nem tudok adni semmit róluk, mert nincs nálam egyetlen papírfecni sem – zavartan húzom ki jobbomat a táskából és helyezem vissza azt magam mellé. Jobb lábamat vetem át a balon, ahogy a beszélgetés halad tovább, és rendületlenül mosolygok arra is, hogy egyetért. Örülök, hogy egyetértünk ebben, mert így az ember tényleg sokkal könnyebben megy be a munkahelyére, amikor igazából nem is dolgozni megy be, hanem azt csinálni amiért él. Amire született. Olyan csodálatos érzés ez, teljesen feldob a gondolata is, és ha a gondolat nem lenne elég kérem ki magamnak a feketét, amiből aprót kortyolok is.
– Ugyan, semmiről nem maradtál le, amiért nem olvastad – nem vagyok valami promóciós nőcske, hogy másokra tukmáljam az újságot, és bár Laura nem tudhatja, hogy a kiadó és a cég is az enyém lesz pár éven belül – ez így is van jól –, de akkor is zavarba jövök, ha a magazin jön szóba. Sok mindenen átment a lap és valahogy mindig kikászálódott belőle, talán van bennem egy aprócska félsz, hogy az én kezem alatt nem fog ez sikerülni neki? Mondjuk, ha ilyen negatívan megye elébe, akkor ne is várjak csodát, ugye? Fene az elkalandozott gondolataimba, amikből a ruhámra löttyent kávé ébreszt fel. Óvatosan csúsztatom kezemet Lauráéra, majd felnevetek.
– A tied a terep, ha ennyire szeretnéd – engedem el kezét és dőlök vissza a helyemre, jobb kezemmel igazítom úgy a ruhát, hogy könnyen a folthoz férhessen. – Ezek szerint a kis fiad nagyon begyakoroltatta veled a bűbájt. Mondjuk be kell látnom, most kapóra is jön nekem ez – nevetek fel halkan. Na igen, egy gyermek mellett az ilyen bűbájok és varázslatok nagyon is jól jönnek, főleg, ha S.O.S.-ben kell őket használni, mert éppen mentek valahova. Ha meg már így állunk, akkor hadd tüntesse el a foltot. Legalább nem kell magyarázkodnom a stylistnak sem. – Értem én, nincs néni. Vettem. – emelem fel kezemet védekezően, de folyamatosan mosolyogva az előttem elhelyezkedő nőre. Azért az út így sokkal gyorsabban halad, mintha egyedül lennék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- De hát én sosem lennék képes bántani téged.
Felelem őszintén, és nem is értem, hogy honnan szedte. Egy olyan szép és finom porcelánbabát, mint amilyen Babett, senkinek se lenne szabad bántani. Én megvédeném őt, úgy, hogy sose kelljen félnie. Megvédeném a zord esőtől, meg az ijesztő meséktől. Nem hagynám, hogy bárki, akárki bántsa őt. Baba egy csodálatosan bájos lány, más, mint Nyuszi, de nem is szeretném még csak elméletben sem összehasonlítani őket, így ne is kérje senki, hogy az én Nyuszimat most előhozzam.
Nyilván, ha bárki, akárki rákötelezne, hogy válasszak, akkor Nyuszira esne a választásom, mert nekünk olyan történelmünk, olyan szoros és megmásíthatatlan kötelékünk van, mint senki mással, mélyebb talán, mint Caraval volt. Olykor eszembe jut, hogy vajon vele mi lehet, gondol-e még rám. De valószínűleg nem. Cara csak megtanított, hogyan kell játszani. Mrs. Bournaby segített jobbá válnom a játékban, de utánuk szabad kezet kaptam. Utánuk kóboroltam a világban, míg rá nem bukkantam Nyuszira. Ott és akkor, abban a pillanatban, ahogy szőke haján csillant a napfény, véget ért addigi életem. Vele minden más. Lássam minden héten kétszer vagy háromhavonta egyszer, olyan, mintha sosem lettünk volna egymástól távol, mintha egyek lennénk.
De ő most nincs itt, és Baba, eleven reszketegségében gyönyörű. Olyan, mint én akkor, amikor Cara játékra hívott, és én nem akartam játszani. Babácska, először senki sem szeretne játszani, mert a játék ijesztő, mert fáj, mert kívül esik a komfortzónádon, de észre sem veszed, és hidd el, kisbabácska, porcelánszín hercegkisasszony, térden állva könyörögsz majd, hogy játszunk, újra meg újra, és míg zihálva suttogod nevem, addig mosolyogva áldom, hogy velem vagy. Baba...
- Hüm?
Felpillantok a srácra, aki a lépésem közben szólít meg minket, és bár tovább halad, mégis, mintha Babett menni akarna vele, mintha elfelejtette volna őt. Elfelejtette?! Érzem lüktető ereimben a vágyat, hogy megbüntessem, hogy öklömmel arcában tántorodjon hátrébb, hogy kitépjem a szívet, amely darabokra töri Babát. Nyomorult. Hogy tehettél ilyet?! Üvöltenék, de mégsem teszem, csak némán nézem a kettőst, ahogy a lány szól egy fiú után. Illetlen. Vagy talán olyat feltételez Babáról, ami sosem lehet valós? Nem hiheti, hogy Babának mindegy, hogy kivel van. Felháborít, és megölném, gondolkodás nélkül pusztítanám el az emlékét is. Megteszem. De nem itt és nem most. Megteszem, később, máskor. Most csak nézem őt, és ha akarja, vigye Babát, de bánjon jól vele, mert ha megbántva néz majd rám, akkor megölöm, bár megtenném most is. De most, csak az arcát jegyzem meg. Ennyi elég is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Csendes.
Még vagy már, asszimilálódik a ház nyugalmával, mintha nem is ő lenne. Pedig de, ugyan az, ugyan ott van mindene, a sebtető már rég leesett és a kötést is elhagyta, ujjai kényelmesen mozognak, a fantomfájdalom sem kínozza többet, mint a viszketés. Ugyan az, csak egyszerűen nincs kedve most hangosnak lenni. Mint a gyerek, aki kikapott és most megmutatja, tud ő rendes lenni, megenni a zöldséget, csak engedjék ki játszani kicsit, levegőt akar. Noha nincs a nyakában póráz, nem fojtogatja, ahogy megindul, manapság kevesebbet mozgott. Egy az, hogy várakozik, mit akar a férfi és mikor, de olyan csend van arról a részről, hogy az már ijesztő, aztán ott a másik is, kinek pengéje szabta fel bőrét, szintén csendben. Az egész világ elnémult talán, mióta meggyónt és bűnbocsánatot kért – szinte. Mégsem jó gyerek, talán játszani sem akar, csak kinyújtóztatni hosszú lábait, lustán cirógatva Trinket füle tövét, aki az ölébe telepedett. Ritka, mert szinte mindig mozgásban van, mármint ő, nem a macska, vagy talán érzi a feszültséget és úgy véli, nem az ő ideje ez. Néha ki is mondja, hogy ennek a macskának több az esze, mint sokaknak, egy ideje, az incidens óta néha még saját magánál is, de utóbbit már csak magában, némán morogja. Balján, a kis asztalon hever egy félig elfogyasztott kávé, egy üres pohár és a félreismerhetetlen kristályüveg, amelyben olyan jól néz ki az aranybarna ital, amelyet nem olyan rég kortyolt be. Még érzi ajkain az aromát, a kellemes bizsergést gyomortájon, ha még az agyára nem is hatott, mert nem a sokadik poharat töltötte újra, nem részeg kíván lenni, csak...
De érzi belül a nyomást, a feszülést, hogy ezt örökké nem tudja csinálni, örökké nem tud ücsörögni, háziállatot abajgatni és várni. Mert mozogni kell, mozgolódni és cselekedni, nem lehet, hogy nem. Olyan nincs. Fújtat egyet, majd a pohár mellett pihenő dobozhoz nyúl és gyújt rá végül. Fejét kényelmesen dönti hátra, szemeit lehunyva burkolja magát kissé a füstfelhőbe és épp eldönti, hogy feláll, kimegy és meglépi az első lépést az adóssága rendezése felé, megszerzi azt az apróságot, amelybe majd beletűzi a lapot a dátummal és hellyel, de ennek a gondolatmenetnek is akkor szakad vége, amikor hallja, hogy valaki érkezik. Tudomása szerint a többiek Pesten tevékenykednek, ide most csak ő jött és mégsem, mert valakinek égető szüksége van a közegre. Felmordul, szinte hallani benne, hogy menj is el és mégsem, mert csak fejét fordítja a bejárat irányába. Nem lát rá teljesen, de elég egy apró részlet, hogy tudja, ki „zavarja” meg a sziesztát.
- Már csak te hiányoztál – jegyzi meg halkan, leginkább magának és azzal a lendülettel, a szájába tűzött bagóval nyúl az üveg felé, tölt ismét magának, elengedi a macskát és kortyol egyet. Hja. Tényleg ez hiányzott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kimondottan jó kedvűen ér haza, elvégre éjjel megpörgette a kaszinó forgalmát és már csak pár lépés választja el attól, hogy felcsípje a vele együtt dolgozó pultos pipit. Bedobott még egy kávét, mielőtt házuk felé vette volna az irányt, így ő köszöni szépen, kicsattan az energiától IS. Könnyed mozdulattal löki be ajtajukat, majd zárja be, hogy elkezdjen pakolászni. Ekkor üti meg fülét Ruben motyorgása: megtanulhatta volna már, hogy Nairobi fülei több, mint jók. Vagy talán épp ezért csinálja? Akárhogy is, most feltett szándéka a sírba kergetni a férfit, mert az ugyebár remek program.
Hetykén lépdel be és köszönés nélkül huppan kanapéjukra, hogy aztán körmével elkezdjen körözni az asztalon. Hogy mi a célja? Hát csak egy kicsit ráncigálni az oroszlán bajszát. Ez az apró, karistoló hang pont annyira idegtépően hangos, hogy háttérzajként zavaró legyen, de mégse legyen elmondható az, hogy éktelen és kibírhatatlan. Ez még az ő hallójáratát sem sérti, bár e tény betudható annak, hogy sokkal jobban vágyja Ruben idegbaját, mintsem tudomást vegyen a saját maga keltett neszről..
- Látom izgalmas napod volt. Egy fél üveg whisky? Nem semmi. Woody büszke lenne - tovább karcolja az üvegasztal tetejét, miközben rendkívül flegmán veti oda cseppet sem kedves szavait Weissnek. Mielőtt még félreértésekbe bocsátkoznánk: nem utálja, még csak különösebben a bögyében sincs, de tud az incidensről, hogy mit tett hajszál híján, ez pedig kellően nagy csalándarab a seggében ahhoz, hogy ne jópofizzon vele. Látja a férfi tűréshatárának végét, de ha róla van szó, akkor szereti pengetni az utolsó, pattanásig feszült húrt is. Ez talán abból is fakad, hogy a bekerülése kellően halálközeli élmény volt ahhoz, hogy bármitől is féljen. Mi több, egyszer szívesen nekifeszülne a másiknak, hogy kiderüljön, melyikük a jobb. Lehet, hogy emiatt számít kölyöknek, de Ruben egy köcsög. Megérdemli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Valahol sejtette, hogy az idill nem tart sokáig. Hogy bármit is akarna, azt most inkább ne is erőltesse. A macska kényelmesen dagaszt, most nem mordul rá, hogy kihúzza a szálat a drága szövetből, most minden rettenően mindegy hangulatú, főleg az, hogy rajta most hozzá képest is a pihenős szett pihen, amelyből látszik, ebben ugyan nem megy ki sehova, ne is akarják, de át nem cseréli. Eszébe jut, hogy talán egyszerűen el is felejtett valamit, azt nem tudja felidézni, hogy mit, de kapar agyának hátsó felében egy apró gondolat, hogy talán mégis. Gondolatban von csak vállat rá, ami késik, az nem is siet, így aztán ideje lesz majd pótolni. Ha eszébe jut vagy juttatják.
Az ital kesernyés íze legalább azt, hogy még mindig nem a kedvence ez, lehet vicces vagy sem, nem mindenben tökéletes és ez a pohárkezelésben ki is tud mutatkozni. Miután legalább abban biztos volt, hogy a következő nap is felébred és nem egy gödörben, ivott, mocskos mód nyomta le magát a sárga földig, mint aki megérdemelte volna és mégsem. Csak el akarta tompítani a káoszt, ahogy utána még párszor, de hamar állt talpra, nem engedhetett a gyengeségnek, annak látszatának, még ha, nem is vallja meg, de elérte és szorongatta.
Mostanra már minden szép. Lenne. Ebbe sétál bele ez a drága lélek és nem, nem marad meg a vackában, egyenesen ide hozzá, esélyt sem adva, hogy a mai nap megjegyzésmentes legyen, mert nincs olyan, hogy csak elsétál mellette, valami kell, hacsak egy szó, de kell. Ez a dinamika, amire az eset csak forró olajat öntött. Amitől most már nem szabadul. Fújtat egyet.
- Nincs neked dolgod akárhol? Ma nincs napközi, kölyök – nem is reagál az általa keltett zajra, mert az inkább a másiknak lenne zavaró, sőt, ő maga mellé a körmével kocogtatja meg a kezében pihenő poharat, a cigaretta lassan serceg, majd gyorsan, ahogy beleszívva ereszti ki a nő felé a füstöt. Egy laza mozdulat, ahogy a hamutál felett pöcköli le a felesleget, majd kissé ficeregve emel a lábán, hogy bokáinál tegye keresztbe azokat – így biztos kevesebb ingert érez, hogy kirúgjon felé, mutatva, merre is van a visszafele.
- Persze. Minden napom izgalmas, sőt, ez a pohár izgalmasabb. Woody is bekaphatja, minden whisky felét ő issza meg, ez már csak tűzoltás – forgatja meg a szemeit, pont erről van kedve beszélni, de tényleg. Hogyne. Eddig se volt erről híres, eztán sem lesz. De lehet ez a nő célja, hogy most provokálja. Lapost pillantást ereszt felé, majd szusszan egyet.
- Nincs most időm rád, játssz a késekkel a konyhában, míg anyu és apu hazaér – int neki, majd egy szusszra tűnteti el az utolsó kortyot, majd a pohár alja az asztalon koccan, ahogy leteszi. Ezután pillant csak felé, amolyan „itt vagy még mindig?” pillantással.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Elégedetten mosolyodik el és hátradől. A napközi épp itt van, a nappaliban, és Ruben az óvóbácsi. Micsoda deal! Rendes pisisként az agyára fog menni, ehhez kétség sem férhet, s ha tovább provokálják, bizisten elveti a sulykot. Abban úgyis tehetséges. Aztán tekintete a poharat kocogtató ujjra vándorol és elgondolkodik azon, hogy lecke gyanánt megszabadítja mutatójától Weiss-t. Ó igen, de szép is lenne!
- Szóval valójában féltékeny vagy Woody bácsira! Mindent értek. Elvégre, ő rendelkezik olyasmivel, mint okklumencia, titoktartás, gerinc, még ha kissé lágy is... No meg ezerszer tehetségesebb a piálásban - egyetértően bólogat, hát ő is pipa lenne rá Ruben helyében! Hogy képzeli, hogy ilyen szuperül helytáll, miközben a másik vajmi keveset tud felmutatni az elmúlt időszak eseményei alapján, már azt leszámítva, hogy majdnem elbaszta az inkognitójukat. Tulajdonképpen az a csoda, hogy még él és nem hajították Alhazred elé a csinos kis seggét. Dominik ezerszer lágyszívűbb volt vele, mint kellett volna és ezzel mindannyian tisztában vannak.
Hallgatván a gonoszkodást szinte már vicsorgásnak nevezhető görbe ível ajkaira, mielőtt ismételten elkomorodna. Nem érti, miért kell így viselkedni, de tényleg, mint egy tisztességes köcsög. Ő itt jön, hogy feldobja a napját csodás jelenlétével, aztán elzavarják. Nos, ezzel mindenesetre megnyerte magának a legkölykösebb kölyök Nairobit. Let the game begin.
- Jaj de kis morcimanó valaki - lebiggyeszti alsó ajkát szomorúságot imitálva, de bárki könnyedén megállapíthatja, hogy épp gúnyt űz a másikból. Ha ez nem lenne elég, ahelyett, hogy visszavonulót fújna, roppant elmésen, gyerekhez méltón folytatja színi előadását. - Én vagyok Ruben, büntit kaptam, ezért mindenkivel pokrócként viselkedem. Tudom, hogy megérdemeltem, de túl menő vagyok, hogy beismerjem: elbasztam valamit, szóval most utálok mindenkit, mert az olyan felnőttes - a férfi hangszínét utánozva savanyúan beszél, még arckifejezését is hozzá igazítja. A homlokán megjelenő barázdák mutatják meg gondterheltségét, amit azért érez, mert megkapta, ami járt neki. Mikor végez, vonásai ismét természetessé válnak és lesajnálóan, sőt, lenézően méri végig. Ennél szánalmasabb látványt nehezen nyújthatna.
- Mi lenne, ha köcsögösködés helyett összeszednéd magad? Nagyon gáz vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Semmi jót nem takar az a mosoly, semmi jót. Hallgatnia kellett volna a B-verzióra a fejében, miszerint hagyta volna totál figyelmen kívül, sőt, inkább lett volna vele kedves, azt mondják, hogy akkor sokkal ijesztőbb, mint kellene. No de nem, azonnal reagált és így, most megeheti amit főzött, ugye? A nő nem az a fajta, akiket cirógatni kell, nem, ellenkezőleg, inkább ütné, még ha azt is mondja mindig, hogy amúgy ha nem kell, nőket nem bánt. Egyelőre azonban nincs benne kényszer és inger sem, a testtartása még nyugodt is, mondhatni, továbbra is kényelmesen henyél, csak az idegei húzódnak. Tekintete villan a szavaira, megérti azonnal, mire is céloz. Felhorkan, ahogy folytatja, ahogy sorolja, elnyomja a csikket és feljebb tornászva magát, dől előrébb. Fasza. Játsszuk ezt, tényleg.
- Igen. Az vagyok. Mérhetetlenül – forgatja meg a szemeit. Menten rohan is felhívni, hogy elmondja, mennyire is szereti. Hogyne. Erről híres, hogy féltékeny. – Amennyit iszik, ezek nagy része elkopik a francba. De az, hogy nekem mim van, téged aligha érdekelhet. Akit érdekel, tudja, hogy van – nem ez a csitri fog dönteni arról, hogy élni vagy elbukni kell, hogy veszni, vagy felemelkedni. Igen, hiba volt, egy olyan, ami beindított pár vészkapcsolót. Sőt. Mondhatni, még mindig csak magáról volt szó, mást nem látott meg. Azt már nem engedte. Meglepte a férfi döntése, nem tagadja, az már nem, hogy ő itt így reagál rá, nem tudja az egészet, nem neki vallott. Nem is kell tudnia. De szórakozzon csak, majd megjárja.
- Te jó ég, muszáj ezt? – fintorog a morcimanó kifejezésre, inkább gyújt rá megint, hogy hosszas sóhajjal engedje ki a füstöt. Meg a türelmét. Hagyja, amíg kimulatja magát, amíg beszél, baltaarccal figyel rá, sőt, még egy ásítást is eltol. Nesze.
- Ez nem volt a legjobb, de értékelem – szólal meg végül. – Lófaszt sem tudsz te arról, mit vallottam be és mit nem. Eddig is utáltam szinte mindenkit, szóval nem értem, miért lenne ez kirívó. Téged főleg imádlak, be is kaphatod tövig, addig is kussban lennél – kapja el a pillantását, amelyben a nőnek lenézés csillan, a sajátjában pedig az a tűz, amely égetni fog. Na nehogy már ő oktassa ki, erre még horkant is egyet, majd egyszeriben tör ki belőle a röhögés. Nem az igazi, inkább szarkasztikus, de megtörténik.
- Te kis hülye – hagyja végül abba, feje billen oldalra. – A nagy szád csak mondja és mondja. Nekem is lehet szabadnapom, amin azt teszek, amit akarok. Lehet gáz vagyok, de még mindig több, mint te – von vállat, lepillant magára. Annyira nem gáz, de beismerni neki, hogy teljesen rendben még nincs minden? Soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Biztosan akadnak olyanok, akiket megijeszt ez a fajta színjáték, amit Ruben játszik, de a nő nem tartozik ezek közé. Talán kölyök, talán sok mindent nem ért, de lévén mindenkiről a legrosszabbat feltételezi, a másiktól pedig vélhetően már látta is, nincs mitől tartania. Nem becsülné alá, annál már jóval érettebb, de nem tart tőle különösebben. Ha mégis sor kerülne kettejük párharcára, nem lenne oly védtelen, mint amilyennek gondolnánk vékony testalkata ellenére.
- Várj, most jön az a rész, amikor nagyon titokzatos vagy - kétség sem fér hozzá, mennyire szarkasztikus és természetesen legalább annyira lefitymáló, mint Weiss. Egyébiránt élvezet hallgatni kettejük beszélgetéseit, amibe Yezebel is előszeretettel száll be, hol a férfi, hol Nairobi támogatójaként. Mondhatjuk azt, hogy túl sokat élt már ahhoz, hogy aggodalmaskodjon, de ahhoz még nem eleget, hogy ne szórakoztassa a finom kis feszültség, mely minden alkalommal kristálytisztán rajzolódik ki.
- Én is épp erre akartam kilyukadni. Muszáj ezt? - széttárja karjait, ezzel is jelezve, hogy teljesen felesleges játszani ezt az antiszociális hőst. Azzal, hogy egy üveg whisky kíséretében eret vág, nem lesznek előrébb, bár való igaz, legalább Rubentől megszabadulnak, ami mostanában egyenlővé vált a veszélyes tényező jelzővel. Sokkal többet tud ám ő erről az elbaszott kis csapatról, mint azt mutatja, s bár jószerével incselkedik és kötözködik, emellett tisztességesen végzi a munkáját és megbízható. Talán egy kicsit hirtelen természet, de senki sem élhet hibák nélkül, nemde? - Édes szívem, mi nem egy kapura játszunk. Tartogasd a farkincádat a kis barátodnak, ő úgysincs még eléggé torkig veled - finoman csücsörít telt ajkaival, hiszen éppen rátapintott a lényegre. No nem Ruben farkára, mielőtt félreértésekbe bocsátkoznánk, de a kedves másik megbízója hasonlóan intim terület lehet. Amíg ők buziparti közepette elmesélik egymásnak a titkaikat, ezzel veszélybe sodorva másokat, addig Nairobi azon dolgozik, hogy helyrehozza, amit szétcsesztek. Fáj vagy sem, ebben a mesében kivételesen nem ő a rossz fiú.
- Érdekes, ez a szabadnapod most már hetek óta tart. Biztos semmi köze ahhoz, hogy azóta is mormolod a miatyánkokat, mióta Dominik életben hagyott - hátradőlve keresztbe fonja karjait és mondjuk ki: elégedett fejszerkezettel néz farkasszemet Weiss-el. Jó tanácsa van? Akad, de amíg a másik fél nem vevő rá, tulajdonképpen fel is dughatja magának. Addig is, míg végre Ruben feldolgozza, hogy ezt elbébetűzte, de nagyon, ő szíves örömest táncol megtépázott idegein.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Úgy volt vele, hogy oké, kell a vérfrissítés, hogy kell a plusz fő, hogy kell valami. De ha akkor tudja azt, amit most, akkor lehet megakadályozza, hogy ideérjen, merénylet, baleset, elássa, de akkor nyugodt lenne ez a délutánja is. A többieknek viszont ő kellett, senki más, a felsőbb köröknek is, így igazából bekaphatja az ellenszenvét és megeheti, mert senkit sem érdekel. A szemét forgatja, szája széle rándul, hogy fintorra vagy valami istentelen káromkodásra, azt maga sem tudja, nem is áll neki magában fejtegetni. Az ő füle közel sem olyan érzékeny, de néha úgy tudja irritálni a hangja, hogy a falat kaparná. Vagy a bőrt le, róla. Részletkérdés.
- Nem jön. Ne told túl – legyinti le, mert lehetne, igen és kicsit az is van mégis, mert miért ne lehetne valaki az, nem kell mindenkinek az orrára kötni, hogy épp mi és mennyire. És akkor ez most még csak a kezdet, amikor igazán belelendülnek, mint valami műsor. Akkor meg főleg, ha szövetkeznek ellene, a szemöldöke feletti ideg rángat rendesen olyankor, igen, valahol a sors a sok mocsokért biztos ezekkel bünteti meg, amelyből sosem tanul, mindig beletenyerel és bizony, most is, hiába kellett volna hagynia. De ha két percig fejhangon ordít, akkor meg azt hiszik, valami baja van.
- Mit muszáj? Fogalmam sincs, te mire akarsz kilyukadni, nem figyeltem – bár az igaz, hogy valóban nem tudja, mert az tág fogalom, meg, valahol nem is érdekli. Még mindig nem neki tartozik számadással arról, hogy miket is művel és miért. Tényleg nincs türelme most ehhez, és ez semmi jót nem fog eredményezni, tudja jól. Lehet, hogy most valóban csendesebb, aztán ha robban, az sem jó senkinek. A két véglet, szinte. Semennyire sem nyerő párosítás. Érti ő, hogy most aztán úgy kell rá nézni, mint a véres rongyra, mert mindenki más hú de tökéletes, mindig van miből tanulni és a leckék nem mindig kellemesek. Mondhatná, hogy várja azt, mikor állhat kárörvendő vigyorral és köpheti felé, hogy mennyire tudta ezt, hogy eljön. De nem mondja, mert nem várja, nem érdekli, nincs kedve újabb hibához, mert akkor borul minden.
- Hát ha egy kapunk is lenne, te csak a kispadon ülnél – nem feltétlen azért, ami a külső, inkább a belső az, amely távol tartaná. Van, amikor szórakoztatónak tartja ezt, van, mikor már szimplán csak ki kell kerülni. Neki mindegy, hogy merre és kinek a kapujába akar bejutni, nem is kedvességből ajánlotta fel. - A kis barátomnak? Ugyan kérlek... - röhög fel. Persze, pont az a lényeg, hogy mindenkinek azt kínálja. - Oda közel sem kell a farkam, ne aggódj emiatt – mintha tényleg megtörténhetne, hogy egy ilyen „kapcsolat” miatt tetőzzön a baj. Hah. Na az elég amatőr dolog lenne, elismeri. Szó sincs róla, de nem ítéli el, mert tudatlan. Annyira nem. Mindenki azt hisz amit akar, ameddig a pofájába nincs tolva más, akkor meg ja, meg vannak lepődve egyből.
- Semmi köze hozzád, ez a biztos. Nem vagyok vallásos sem – imádkozni, hogyne. Majd pont isteneket keres, bár tény, hogy nagy a szusszanás még mindig a tény felé, hogy él. Kezdi tényleg idegesíteni, orrnyergét dörzsöli meg, a macska most dönt úgy, hogy neki jobb lesz megnézni, van-e még a tálkájában pár ínyenc falat. - Nincs jobb dolgod, mint azt lesni, mit csinálok? A dolgomat, válaszolok is. Neked is az lenne a legjobb és akkor nem beszélsz faszságokat. Mint mondtam, szart sem tudsz, engedd is el – hogy a másik elégedett, ő egyre sötétebb pillantással illeti őt. - Mi a szart akarsz még?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Gratulálok, ez remek dolog - néztem a fiúra mosolyogva, tudtam, hogy ez a "mi szakmánkban" nagy elismerést jelent. Kíváncsi lettem volna, ki volt a vevő, bár nem igazán volt ennek jelentősége, hiszen úgysem ismerem, a hangsúly pedig nem is ezen van.
- Ezen meg sem lepődöm - vigyorogtam rá cinkosan, hiszen Nathaniel-ről tudtam, hogy mindig is nagy világjáró volt. Egyedül abban az esetben tudtam volna elképzelni, hogy lehorgonyoz valahol, ha családot alapít vagy valami hasonló.
- Én nagyon szeretek itt lakni, klassz végre függetlennek lenni. Persze Timinél is jó sorom volt, na meg a kastélyban is tök jól kijöttem a szobatársaimmal, de azért mégiscsak más így külön élni mindenkitől. Jelen pillanatban a macskámmal lakom együtt, de hamarosan lesz egy szobatársam is, pontosabban a gyámja leszek valakinek, aki zűrős családi körülmények miatt került távol a családi háztól. Szerintem jól ki fogunk jönni, jó fej nagyon - feleltem a srácnak nagy beleéléssel. A mondókám azonban itt nem ért véget, szerintem egy év alatt nem beszéltem ennyit egyszerre, mint most.
- Szóval "főműsor időben" a fotózással foglalkozom, na meg a jövendőmondással. Tudod, képes vagyok megálmodni előre mások jövőjét, ha akarom, ha nem. Először átoknak fogtam fel az egészet, de aztán a jóslástan tanárom segítségével rájöttem, hogy csupán egy képesség, amelynek akár hasznát is vehetem. Gondolkodtam anno tanári poszton is, de egyelőre pihenőpályára helyeztem azt az elképzelést.
Szerettem nagyon LLG tanársegéd lenni, akkoriban határoztam el, hogy én is tanár leszek majd, de aztán végül a fotózás és a jövendőmondás győzedelmeskedett az oktatás felett.
- Jut eszembe, elhoztam az egyik fotóalbumomat, ha gondolod belekukkanthatsz, aztán nyugodtan mondd ki, amire gondolsz, nincs gondom az építő jellegű kritikával - vettem elő a táskámból az említett tárgyat, amely fekete-fehér képeket tartalmazott különféle témakörökben. Szerepeltek benne emberek különböző érzésekkel, állatok, növények, csendélet... a kedvencem egy zongorázó lány volt, aki nagy átéléssel adta át magát a zenélésnek, na az egy remekül elkapott pillanat volt szerintem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem kell túltolnia semmit: Ruben minden szavából süt, hogy mennyire kiismerhetetlennek tartja magát, hogy az inkognitója oly tökéletes, melyen nem lehet átlátni. Csak éppenséggel azt felejti el, hogy egy csónakban eveznek, s ha van is olyasmi, amit nem tudnak egymásról, túl sokat már nem befolyásolna. De persze, higgye csak azt, hogy ő irányítja ezt is, mint minden mást az életében.
- Jézusom, egy aranyhalnak jobb a memóriája - megforgatja szemeit, miközben továbbra is ignorálja a tényt, hogy a férfi kötélből készült idegei egyre vékonyodnak. Tulajdonképpen nem is baj, ha picit edzi őket, jó ideje nem volt, aki próbára tegye ilyen téren is. Eközben az asztal karistolását már rég befejezte, az sajnos nem érte el a kívánt hatást, így lemondóan konstatálta, hogy másképp kell Weiss agyára mennie. Jelentem, már megtalálta a módját és jó úton halad, nem kell félni!
- Valld be, hogy jobb pasi vagyok nálad, annak ellenére, hogy nőnek születtem. Fatökű vagy - olyan tenyérbemászóan mosolyogva hányja szembe a másikat, hogy az már bűncselekménynek számít. Márpedig tény és való, hogy ért a nők nyelvén, legyen az szó szerinti vagy átvitt értelem. Ennek örömére ujjai végigszántanak haján, melyből néhány tincs már elszabadult és huncutul homlokába lógott. - Óóó, szóval a kapcsolatotokban ő a férfi? Bár pardon, melyik kapcsolatodban nem...? - úgy tesz, mintha komoly dilemma lenne a kérdés, még párszor állán is végighúzza ujjait, hogy aztán könnyedén zökkenjen vissza a beszélgetésbe. Jogosan teszi fel bárki a kérdést: mi értelme tettlegességet kiprovokálni Rubenből? Értelme nincs, de have fun! Márpedig a morcimanó Ruben igazán szórakoztató.
A választ negédes görbével hallgatja végig, még néhányszor bólint is, hogy aztán, mintha csak bizalmaskodni akarna, közelebb hajoljon, hasonló pozitúrát felvéve, mint a férfi. Ízlelgeti szavait, gondolatait rendezett sorokba helyezi, majd felpillantva a másikra már nyitja is a száját. - Ha már ennyire szart sem tudok, világosíts már fel... Ha mondjuk meglátogatnám a másik megbízódat és a saját kontómra, nem is tudom... megszabadítanám egysmástól, akkor is ilyen komor arccal próbálnál nagyfiú lenni, vagy sietnél, hogy kinyalhasd a seggét? Ha az utóbbi, szívesen kitépem a nyelved - a hirtelen beálló metsző csendet megtöri, mielőtt Ruben akárcsak levegőt vehetne a szóláshoz. - Elfelejtetted a helyed, Weiss. A bűnbánó kiskutyaszemed kevés ahhoz, hogy jóvá tedd a spicliséged - szavai rendkívül halkak, azonban ahhoz elég hangosak, hogy a férfi kristálytisztán értsen minden egyes szót. Nairobi zöld íriszei szinte lyukat égetnek belé és nem úgy tűnik, mint aki mozdulni készülne vagy elnézést kérni. Talán azért, mert nem is áll szándékában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Teljesen mindegy, mit mond, úgy forgatja ellene, ahogy nem szégyelli. De mit is várt tőle? Pontosan ezt, még ha fejében egyre jobban kaparászik a tudat, hogy ennek nagyon hamar véget kell vetni. Tud dolgokat, eleget, szóval a titokzatosság része itt nem játszik és mégis, van, amit nem és ha tudná se lenne nagyon semmi, a lényeget ismeri, mivel itt van, részese neki, még ha inkább kívánja azt, hogy ne lenne. A háta közepén sem. Amúgy simán megtűri a jelenlétét, felőle legyen, csinálja, kell, most, ilyen helyzetekben azonban már nem, nagyon nem tolerálja.
- Nincs itt erről szó. Nem figyeltem, mert nem érdekel – nagyon is jó az a memória, ha tényleg fókuszál és nem hagyja, hogy füle mellett csak úgy elússzanak a szavak. Túl jó néha, de megesik, hogy szitássá válik, attól függ, milyen állapotban éri a behatás, de ezzel nincs egyedül, az emberi elme már csak ilyen, főleg, ha kicsit nehezebb, sötétebb vagy épp más miatt tér el az átlagtól. És most ez a kis takony ezt edzi, gyűri, lehet ki lett neki adva, azért ennyire lelkes, miközben műveli? Már csak az kellene, hogy már csapatszerűen másszanak az idegeire. Persze, mondja csak, mondja, ameddig még itt van, mondjuk, felmerült benne, hogy feláll és elsétál a faszba, viszont tudja, hogy akkor azt ő menekülésnek és győzelemnek fogja fel, dagadna a büszkeségtől és a világnak kiabálná ki. Na azt már nem, még a gondolattól is tikkelni kezdene a szeme szinte, szóval, marad a seggén és próbál egyelőre nem okot keresni arra, hogy a nő fejét abba az asztallapba verje, amit az előbb csesztetett.
- Juuuj – erre nem tud nem röhögni. - És ezt el is hiszed? Aranyos. Persze, megint a tökömmel van baj, meg velem, mert te épp büszke vagy arra, hogy ügyesek az ujjait meg a nyelved. Áhá – prüszköl egyet gúnyosan, ámbár a férfi hiúságát kicsit felcseszte ezzel, de nem, nem adja meg erre az örömöt, nem lesz jobb pasi, mert mindig nő, nincs átpakolva semmije sem és felőle azzal és azt csinál, amit akar. Inkább szórakoztató ezen gondolata, ha a következő már koránt sem az. Nevetése eltűnik, arca megint szoborszerűen merev, ahogy a hülyeséget tovább folytatva önti egy újabb kérdésbe. Nem moccan, csak egy nagyobb sóhajt enged magának.
- Először is, mindig én vagyok a férfi – szögezi le, bár nem most volt a napja, hogy a saját oldaláról került bárki is alá, sőt, az a ritkább eset, még ha nem is zárja ki, hogy megeshet, nem is tagadja, hogy ha úgy van, él vele. Na de ez... - Nincs ilyesféle kapcsolat, akármennyire is hiszed. Koránt sem – forgatja meg a szemeit, mert valószínűleg a nő azt hiszi, azért történt bármi, mert ő ilyesfélébe keveredett. Hát nagyon nem, a közelébe sem volt, sőt, olyan messze, amennyire lehetett. A vágás pillanatában érzett nyers érzelmek inkább öltek volna, mint egy pillanatig is bármi mást sugalltak. Kapcsolat. Ugyan már... Kapcsolatai sincsenek igazándiból, csak ideig-óráig, hát róla feltételezni olyat, ami állandó, az egész érdekes. Főleg így.
- Ha valamit nem értesz, nem kell rögtön fantáziálnod arról, mi is lehet az. De elnézem, még gyerek vagy – meg egy kis idegölő, mert ezt inkább játssza azért, hogy valami történjen. Épp nem is érdekelné a dolog tovább, amikor mozdul a másik is és belekezd. A pohárért nyúl, inkább tölt és veszi fontolóra a távozást, legalább a szobáig, hogy felvegyen valamit, amivel kint is lehet és keres egy nyugodtabb helyet. Jobb lenne ez, de ujjai az üvegfelületre szorulnak, az szinte belereccsen az erőbe, amelyet kifejt rá. Most már nem fogja vissza villámló tekintetét, mégis némán hagyja, hogy befejezze. Van valami vészjósló abban, ahogy a végén egy apró mosoly ül ki ajkaira, vihar előtti csend. Aztán, ahogy eddig tunya és valóban semmi nem volt, úgy kap ki felé, gyorsan csak le, mint valami mérges kígyó és kapja el a torkát, hogy közel rántva magához, csakis rá figyelhessen. Ujjai épp annyira szorongatnak, hogy tudja, egy kicsi, és elpattan a húr.
- Na idefigyelj, te kis görcs – sziszegi felé, nem, nem fog játszadozni. - Elmondom, hogy a csökött agyad is megértse – ha szabadulni akar, szívesen küzd meg azért közben, hogy ujjai között maradjon, de akkor is befejezi. - Semmit nem kell jóvá tennem, neked főleg nem. Ameddig csak engem lát, addig én vagyok a fal, és hidd el, tettek róla, hogy még az sem legyen teljes. Akadnak véletlenek, hibák, és bizisten, azt a hibámat imádni fogom, amikor még egy ilyenért én tépem ki a nyelved. Fogalmad sincs, semmiről. Csak azt hiszed, játszod a nagyot és tudod miért? Mert gyenge vagy, abban a pillanatban, amint ez a szar kimászik onnan – nyom rá a fülében pihenő ketyerékre, ha kell, ellene fogja fordítani, de jelenleg csak ujjai szorongatnak, majd löki a földre, ha eddig nem tekerte ki magát belőle. Nem, nem fejezték be, most kezdődik csupán, de ha ezt akarta, megkapja...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egy pff hangot hallatva forgatja meg újra szemeit, hiszen ki hitte volna, hogy a nagy és tekintélyes Ruben nem ereszkedik le hozzá, hogy meghallja mondandóját? Ez a forgatókönyv előre meg volt írva, ő viszont újító alkat, így semmiképp sem hagy nyugtot a férfinak.
- Mindenki azzal gazdálkodik, amije van. Egyszer kipróbálhatnánk, hogy a nyelvem vagy a farkad teljesít-e jobban. Meglepne az eredmény - kaján mosollyal arcán fonja keresztbe kezeit, hiszen teljesen biztos saját győzelmében. Van egy tagadhatatlan előnye: nem tartja legendának a női orgazmushoz kapcsolódó pontokat a testen, legyen az kívül vagy belül. A férfiak ehhez jószerével nem értenek, a nőknek ugyanis igen csekély, csupán harminc százaléka ér el életében hüvelyi orgazmust és csiklóorgazmust is csak picivel több, mint a felük. Valószínűleg a másik csak rontja ezt a statisztikát. - Hát jó, mondogasd csak ezt magadnak. Én aztán nem kérdőjelezem meg - felemelve kezeit jelzi, hogy felőle azt ismételget, amit akar, a maga véleménye megvan. De vajon érdekel-e ez bárkit is? Rubent láthatóan igen, elvégre határozottan idegesíti ez a diskurzus. Baj van a pöcörővel, muci?
- Köszi apuci, hogy ilyen megértő vagy és segítesz abban, hogy felnőjek - kiskutya szemekkel pislog fel rá, majd elneveti magát. Igen, sok szempontból kölyök, de van, amihez nagyon is ért. Például a gyilkoláshoz és a kémkedéshez. A kaszinóban dolgozva ugyanis több jelentést adott le két hónap alatt, mint Woody fél év alatt. Ebből is látszik, hogy az aurorok segg hülyék és a sötétben tapogatóznak. Ez persze nekik nem probléma, mi több, előnyükre fog válni. De addig is, míg ezeket kiélvezik, segít elpattintani a legendás utolsó húrt.
Ahogy torkához kapnak, noha egy pillanatra kiszakad belőle a levegő, hamar ível mosoly ajkára. Szorítsd csak, te köcsög. Egy pillanatra sem ereszti el Ruben tekintetét, úgy hallgatja végig, hogy ne szakadjon meg a közöttük lévő kapocs. Csak akkor villannak meg eszelősen íriszei, mikor a füldugóját kezdi piszkálni a másik. Kevés dolog van, ami jobban triggereli a nőt, mintha a hallásával baszakodnak, ez viszont egyenlő egy halálos ítélet aláírásával. Hagyja, hogy ellökjék, azonban még lendületében elkapja a férfi másik karját, hogy visszarántsa testét, míg másikkal a combjára erősített tartóhoz nyúl, és az egyik pengét egyenesen a családi ékszerhez szorítja. Olyan közel hajol a másikhoz, amennyire csak magasságkülönbségük engedi, márpedig Ruben egy jó fejjel magasabb nála.
- Ha még egyszer a füldugóimhoz nyúlsz, megesküszöm, hogy a nagyra becsült farkadat tömöm a helyére - láthatóan nem viccel, gyilkos örvény kavarog lélektükreiben, miközben lassan elmosolyodik és felnevet, hogy hátralépjen és visszavonulót fújjon. Úgy tesz, mintha csak játszottak volna. Ez valamelyest így is van. - Mindig is tudtam, hogy imádod a fojtogatós játékot. Legközelebb kipróbáljuk fordítva is - rákacsint és lép még egyet hátra, de mozgásán érezhető, hogy nem félelemből teszi. Korántsem menekül, inkább csak lanyhán zárja kettejük vitáját. Merthogy mindketten elmondták, amit akarnak. Ettől függetlenül, ha Weiss folytatni kívánja a balhét, Nairobi semmi jónak nem lesz elrontója.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A plafon felé mereszti a tekintetét. Most komolyan, ilyet mondani is csak ő képes felhozni, az orrnyergét masszírozza meg, mint aki épp nem is akarja elhinni, hogy mit hall. Apró, gúnyos mosoly ül végül ajkaira.
- Szarok az eredményedre, őszintén. Azt hiszem, ez nem verseny kérdése. Mindenki azt ad, amit tud. Én nem kaptam panaszt, bizonyára te sem. Csihadj – legyinti le, hogy felőle aztán legyen az katarzis élmény, amit a nőkkel művel, így van vele ő is, mert nem csak csinálja és öt perc múlva kész. Mindennek megvan a módja, ideje, szereti kiélvezni és nem csak a farkával tud cselekedni ő sem, szóval totál felesleges ebbe a gyerekes valamibe belemenni. Elmúlt az az időszak, hogy bizonyítania kell kiket és mennyire tud megdöngetni, nem mintha olyan öreg lenne vagy épp nyugodt, lehet őt is meglepné az eredmény, de, erre nem ad lehetőséget. Na még csak az kellene, bár, az is igaz, hogy bár nincsenek egy térfélen, egy esélyes harmadik vagy akár kettő bizonyára érdekes megmozdulás lenne egy fülledt éjszakán, ha nem is a vele szemben lévő mozgatja meg a fantáziáját, a többesszám igen, megejtheti azt bőven nélküle, sokkal kellemesebb lenne, mint beszélni róla. Nos, tény, sosem volt egészséges a gondolkodása, ha mégis ilyenre kerülne valamiért sor, nos, nem tiltakozna annyira, mint most.
- Nem kell mondogatnom. Te tényleg agyalágyult vagy – szusszan egyet, mert persze, miért is lenne az, hogy ő ennyiből majd rögtön másképp vélekedik és majd jaj, hát elveti a hülye kis teóriáit. Nem, ezt egy percig sem remélte, de nem göngyölíti tovább, hiszen akkor adná meg neki végképp. Visszahúzza az agyarait, egyelőre, még, ha itt annyiban maradna a dolog, egész békés lenne az egész, mondhatni, és mégsem, mert közben bizonyára egyikük szándéka sem békés. Sőt. Ez már megszokott, mondhatni.
- Már csak egy-két jó atyai pofon és jobb is leszel. Szívesen kiváltom, ha tovább húzod – megemeli a kezét, amelyet valóban olyan parasztlengőt ígérnek, amelyet szavai, elvégre, nem épp kiskezű és erőtlen, lehet nem is kellene ilyennek próbálkoznia, mert semmi jó nem sülne ki belőle, de azt nem tagadja, hogy határozottan kellemes revans lenne, legalább pár mondatára. El van ismerve, amit csinál és kicsit az agyára is ment ezek szerint, mert azt hiszi, ezzel most ő a világ közepe és a mindenség, amit követni kellene. Esni fog ő még pofára.
Ha nem is most, végül azt mégis elérte, amit akart és amelyet piszkált. A hirtelen helyzetváltás előnye egyelőre az övé, ahogy az is, hogy próbálja tényleg féken tartani magát, mert az már tényleg nem lenne a legjobb húzása, ha valóban addig szorítaná a nyakát, ameddig elkékülve mered meg a teste a padlón. Annyira talán nem is gyűlöli, még, vagy fogalma sincs, csak felidegesítette és másképp hogyan adhatná ki? Kiabálhatna, ó igen, az is kellően fájna, még így is, de kényelmesebb számára az, amelyet művel. Mégis elengedi végül, visszatartva a kényszert, hogy további kárt okozzon. Ellöki, hogy aztán most őt kapják el és rántsák vissza. Először most ő nevet, hát hajrá, aztán megérzi, miért is kell ez a helyzet. Mordul egyet, ahogy lepillant, nem moccan, mégis tökéletesen érzi a fém hűvösségét. Persze. Rögtön a lényegre menni. Hűvös és mégis metsző tekintetével pillant vissza rá, ujjai ökölbe szorulnak.
- Ahhoz túl nagy. De rettegek, remegek – suttogja felé, gúnytól fröcsögve, de vicsorog, mert ha kell, akkor azonnal támad. Végül mégis elengedi, elengedik egymást, hogy feltápászkodva, kiegyenesedve nézzen rá. Nem kell sok, hogy a vörös köd ellepje most a nőt, csak lehet őt nem lenne képes ereszteni.
- Na gyere. Tedd le azt a szart és mutasd meg. Azok nélkül csak a szád nagy, csitri – vicsorogja ismét felé, majd zilált tincseit lapítja hátra, mintha mi sem lenne természetes annál, hogy az előbb késsel fenyegették. Megint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Azon vagyok, hogy, mint valami igazi gyerek, ami már papíron nem leszek, vagyok, feljussak a mászóka tetejére. Az a szomorú, hogy hintát már nem tudom használni, sikerült tavaly óta annyit nőni még, hogy most már apára sem kell felnéznem nagyon, illetve, az összes hintába ülve leér a lábam és az úgy, valljuk be, nem olyan jó móka. Sőt. Borzalmas, hiszen elveszik az egész lényege. Igaz, a mászóka nem mozog, de legalább megvan annak az illúziója, hogy lógathatom a lábaimat. Én már nem akarok nagyobbra nőni, őszintén, semmi kedvem kitűnni a tömegből így, eddig is jó volt az, amennyit kaptam, nekem nem érvágás ez a magasságmizéria, miszerint ennyi és ennyi alatt nem is férfi a férfi, egy bizony fölött pedig ritka kellemetlen. Na, hát minden lehetek én, csak hiú nem. Van egy srác az évfolyamon, aki szerintem már túl is tolja, ha jól láttam, formára van szedve a szemöldöke, a haja mindig tökéletes és a körmei is, semmi olyan, hogy koszos meg rágja és nem, nem a fiúknak akar tetszeni, van barátnője, aki szintén patyolat, az a fajta lány, akire rá sem mersz nézni, mert olyan tökéletes és mégsem véla, akinek ez a dolga. Furcsa, ez a zsák a foltját tipikus esete, nem is új viszont, nekem mindegy, hogy néznek ki igazából, három szót nem beszéltem velük.
Felérek végül és elégedetten helyezkedem el a két fok között, kényelmesen elférve nem is fog beszorulni a fenekem, de nem is esek át rajta. Kicsit kényelmetlen, oda sem neki, a lábam tényleg lóbálom, lufit fújok a rágóból és rájövök, hogy pont olyan vagyok most, mint kicsinek. Egyedül, a kissé felhős ég alatt, de amúgy elég meleg van ahhoz, hogy már pólóban és rövidnadrágban legyek. Hajamat az ivókútnál vizeztem be és lapogattam hátra, hogy ne zavarjon és hűtsön is. Mint aki strandolt, pedig idén csak a lábam merítettem meg a tavacskában, de akkor még hidegebb volt jóval. Szóval egyedül, bár arrébb játszanak gyerekek és két szülő is van velük, senkit nem érdekel, hogy én ide másztam fel, a homok lefoglalja őket, meg a várépítés. Valahogy nekem is több kedvem van hozzá, mint „felnőttnek” lenni, az a helyzet. Talán kezdenem kellene valami hobbit, ami komolyabb, de semmi sem tetszik. Szeretek Petya játékaival játszani, vagy csak vad fantáziákat adni karaktereknek, bárminek, de hogy randizgassak, karriert építsek, meg ilyenek... ne már. Nem akarom. Azt hiszem, most értem el oda, hogy realizálom, hogy telik az idő és ijesztő? Sosem hittem ebben, mert nem akartam és tessék, kicsit maradok egyedül, mert akivel jöttem, annak sürgősen mosdót kellett keresnie, mert úgy érzi, az a tejszínes csodakehely már sok volt neki. Szegény, pedig mondtam, hogy nem muszáj azt ennie. Mindegy, magamra maradtam meg a gondolatokkal, amik túl komolyak hozzám. Remélem valaki megment tőlük, vagy elfutok a tóig és seggest ugrok bele menten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Néha teljes mértékben elegem van Kiarából, ilyenkor a legjobb eltűnni olyan helyekre, ahová a lány nem mehet. Mondjuk a férfi WC, vagy a szobám. Most mégis elindulok a faluba, ha már ennyire félreismer a lány, egy csomag savanyú cukorka is az utamat kíséri.
Megint késik, mint mindig, amit nem túl szépen adok a világ tudtára. Páran felém fordulnak, de hamar siet mindenki a dolgára, kivéve egy kiscsajt, aki csillogó szemekkel indul meg felém, legalábbis addig, míg gyilkos pillantással arrébb nem küldöm. Nem vagyok BTS tag, és nem is hasonlítok a srácokhoz, ne gondolkodjon ilyeneken. Nem sok időm van a lányon gondolkodni, egyszeriben erősebb ütést érzek hátulról, mint szoktam, és a körém fonódó végtagok is elkábítanak. A gumicukorból jópár darab a földön landol, miközben a nőszemély hangos kiabálással megsüketít. A puszi még jobban lesokkol, egy idegen az arcomhoz ér a szájával, meg úgy ámblokk az egész testével. A szövegelést sem hagyja abba, rájön, hogy nem én vagyok a keresett személy, az a Ricsi egy igen szerencsétlen srác, de ő választotta a lányt, hát viselje el a barátnőjét. Nem vagyok én senkinek a támasztéka, így mocorogni kezdek, míg ledöbbenésében el nem engedi a szorítást, és le nem huppan a földre. Az, hogy lábra, esetleg fenékre érkezik, már nem az én dolgom.
- Nem, de jó lenne, ha nem ugrálnál ismeretlen emberekre – válaszolok magyarul, míg nem nézem meg a vonásait. Minimum félvér, ahogy mi is, de lehet csak a magyar nyelvet tanulta meg jól.
- Akkor te küldted a baglyot, és nem a húgom, igaz? De honnan ismersz? – teszem fel a kérdéseimet, mielőtt lelépnék, majd egy darabot bekapok a savanyúságból megint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nagyon szép az este, én meg itt lemaradok az idei második legnagyob buliról? Majdnem megfosztottam a lehetőségtől, hogy nos... bármi lehessen. Ki tudja, talán itt találok meg egy idegen lányt, vagy egy srácot, akivel összebarátkozhatok. nyilván egy lánnyal máshogy, mint egy fiúval, de a jó társaságban könnyebben ismerkedik az ember. Igaz, a rellonos bulin ez nem sikerült Karcsi magánakciói és a rellonos bogyó miatt - ami valójában navinés volt, de mindegy -, de most majd most! A lényeg az, hogy végül összeszedtem magam, nem igaz? Még sietek is, mintha tudnám, hogy minél kevesebbet leszek ott, annál kevesebb esélyem lesz valaki társaságát elnyernem, meg a többiek már biztos szédelegnek a piától és a tánctól, én meg józanul lépek be. biztos máhogy nézne ki, ha együtt kezdtük volna a bulit, de most mnár kár siránkozni. Lesz, ami lesz. Eme hatalmas gondolatok közt látom meg Babut, aki máris szert tett egy új ismerősre. Nem igazán szeretnék beleszólni a dolgaiba, meg olyan sok jogom nincs is hozzá, így csak ráköszönök, mert nem akarok udvariatlan lenni. Még egy kedves mosolyt, egy bátorítót is reptetek neki, hogy tudja vele vagyok és támogatom az új pasi beszerzésében. Na, de akkor Ivett is itt lehet, szóval majd kikérdezem odabent. Csakhogy nem jutok sokkal közelebb a buliig, mert Babu utánam kiált. Megállok és szemöldökránolva fordulok meg. Ahogy végigmérem most már őt - te jó Merlin, milyen jól néz ki, megáll a szívem -, mégis azt látom, hogy nincs minden rendben. Vagy valami ilyesmi, különben miért is fehérlenek az ujjai a szorítástól és a szemei is, mintha könyörögnének? Hát, ezt sem fogom én megállapítani, de valamiért mégis engem akar. Rohadt rendes vagyok, főleg, ha szép csajokról van szó, szóval belemegyek a játékba, ha ez játék. Annyira nem látom a felhőtlen örömet egyikőjükön sem. A srác idősebb lehet valamivel, mint Babu, de manapság már nem számít nagyon a kor és amúgy sem húsz évvel örgebb a jóképű gyerek.
- Bocs, kicsit elbambultam a zuhany alatt. Most meg azt hittem, hogy már mást találtál, de persze itt vagyok és tényleg ne haragudj. Kérlek - még bűnbánó arcot is vágok, és szövegelés közben odasétálok a párosukhoz. Baszki de rohadt jól néz ki! Mégis érzek - a piaszagon túl, amit felőlök fúj a szél - valami furát az egész jelenetben. Mondjuk az magán fura, hogy behazudik valamit Babett, de nyugodjon meg, be fogom hajtani rajta.
- Helló, Bence vagyok - nyújtom a kezem mosolyogva a fiú felé. ha elfogadja, határozottan megrázom, ha nem, akkor kicsit furcsán-kacskán visszahúzom magam mellé a praclim. - Köszi, hogy vigyáztál rá eddig - mondom neki elég komolyan ahhoz, hogy hihető legyen. - Akkor mehetünk, Babu? Megvároma  búcsúzkodást, még el is fordulok - kuncogok, és mutatván szándékaim, egyet hátra is lépek. Bármi is lesz, rohadt kíváncsi vagyok és ki fogom szedni belőle... egyszer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Mosolyom – a percek előrehaladtával – egyre erőltetettebbé válik, és olykor meg-megremeg szájam széle, miközben próbálom tartani a pózt a taxidermia legpofásabb példányaként. Ajkam elfehéredik, orcám vörösleni kezd, ami a gyér utcailámpák fényében tisztán látszik. Elrontottam az egész játékot, pedig én tényleg nem akartam semmi rosszat. Most Nathaniel félreértett és joggal haragos, hiszen én… de azt hittem, hogy mindenki ezt csinálja. Kis esti flört egy buliban, hogy csinosnak érezd magad. Legalábbis Ivett ezt mondta. Miért hazudott volna?
Hideggé és kékké vált tekintetemet legszívesebben a játszótér homokjába fúrnám, hogy egyik fiú szemébe sem kelljen néznem. Mindkettő felé kellemetlen ez az egész helyzet, hiszen Nathaniel egy meggondolatlan fruska játékává vált, Bence pedig… Merlinre! Hogyan is mondjam el neki mindezt? Mesefiguraszerűvé vált, remegő szemekkel meredek rá. Nincsen szándékomban elengedni a mindig megnyugtató óceán tekintetet. Érti vajon, amit mondani szeretnék? Beszáll az est utolsó játékába?
…be. Ugyan látom, ahogyan értetlen szemöldök ráncolása komorabbá varázsolja a számomra oly’ kedves és finom arcot. Sóhajtok. Fájdalmasat, mélyet.
– Se… - lépek felé egyet megkönnyebbülten mosolyogva, mint amikor a herceg megmenti a hercegnőt a gonosz karmai közül. Ám Nathaniel még mellettem áll, ezért inkább maradok a helyemen. Nem tudom, hogy mi történhet. – Semmi baj – mondom végül. – A lényeg, hogy most már itt vagy – szemeim őszintén csillognak; és kissé tompán az áfonyavodkától. Ajkamba harapok zavartan és fülem mögé helyezek egy kósza Babu-tincset. Szívem hevesen kalapál, miközben a felénk lépő Bencén tartom tekintetemet. A fehér dzseki cipzárján mohón szalad végig szempárom. Néhány másodpercre elidőzök a karakteres állkapcson, majd látványosan megrázom a fejemet, s amikor kezet nyújt Nathanielnek teljesen megfagyok. Újra.
Szinte hallom, ahogyan félrever az izgalomtól picike, gyarló szívem, és szemeim zaklatottan cikáznak a két fiú között. Amikor Bence udvariasan viccelődni kezd egy rendkívül kínosan megjátszott kisasszonynevetés hagyja el egyre színesedő ajkaimat.
A kérdésre nem válaszolok, csak ijedten meresztem szemeimet Nathanielre, miközben aprócska lajhárbébi módjára megindítom kezeimet a Lóránt fiú irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Mi is vagyok én? Játékszer? Unaloműzés céljából magához édesgetett, nyílt szívű, reményteljes játék, aki azt hiszi, jobb, mint amivel a lány korábban játszott. Aki azt reméli, hogy most ő lesz a kedvenc. Eszköz? Hogy a másik fél rájöjjön, kell neki. Hogy az elhaladó észrevegye az egyértelműt, hogy a lány őt akarja. Hogy sosem voltam én opció neki, sosem gondolt rám úgy, mint lehetőségre. Hogy én nem vagyok más, csak egy átmenet. A fiú. Aki mindig csak egy pontig kell, egy olyan pontig, ameddig el nem veszik a varázsa. Túl idős lesz, elballag, A fiú egy ponton túl ködbe vész a másik számára, és véget ér az érdeklődés iránta. Ha nem jön a másik, hiszem, hogy nem itt és nem most érne véget ez az egész.
- Nate.
Szorítok rá a kezére én is, mert szeretem kimutatni, hogy ha nem is hiszik el, lakozik bennem is erő. Olyan erő, amit jobb nem a felszínre hozni, mert most, amikor egyetlen másodpercre tekintetem tekintetébe fúrom, érzem, ahogy a szorításomba nem csak a férfi lét tájékoztatása szorul, hanem az is, hogy könnyűszerrel képes lennék megölni. Erősebb vagyok, féktelenebb. Még ha nem is ezt gondolná rólam a páros, én tudom, hogy számomra nem jelentene kihívást a másik fél elpusztítása. A gondolatra halvány mosoly kúszik az arcomra, mert odabent, agyam egy hátsó szegletében, sok felvillanó kép után már tudom, hogyan tenném, hogyan ölném meg Bencét. Véget vetnék neki, méghozzá földöntúli gyönyörök közepette. Érzem, ahogy a testem bizseregni kezd a gondolatra. Meg akarom tenni, itt. De nem teszem, mert még nem ismerem úgy a környéket és a benne élőket, hogy bizonyossággal tudhassam, hogy nem lesznek tanúk. Nyuszi. Hosszú órák után ismét agyamba férkőzik angyal arca, és csak azért, mert tudom, hogy ő itt van, nem hagyom a vágyat az eszemen felülkerekedni. Helyette közelebb lépek Babetthez, meleg arcom a hideg arcának nyomva, beleszuszogok a fülébe. A szuszogás tudom, hogy hosszan elkíséri az embert, akaratlan is előbukkan a legváratlanabb pillanatokban. Hetekkel később alvás közben, vagy mikor éppen dolgozatot ír.
- Még látjuk egymást, Babácska.
Mert nem adom fel, eszemben sincs. Nekem ő kell. Látom magam előtt, úgy mint régóta csak egyetlen embert, és úgy néz ki most, hogy már ketten vannak, a játék egyre izgalmasabbnak tűnik. Szeretnék vele is játszani, még sosem mertem úgy játszani, ahogy mások. Ellépve biccentek egyet feléjük.
- Jó szórakozást.
Én pedig... még nem tudom, hogy hol ér az este. Talán később visszalesek még erre a bizonyos partira. De az már biztos, hogy egy kicsit hosszabban maradok a faluban. Fogalmazzunk úgy, hogy jó okom van rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Első tippre nem akar a sráccal lenni Babett, legalábbis a testtartása és mindene erről árulkodik. Nem láttam, hogy erőszakoskodott volna vele az előbb az idegen fiú, de mégis van valami zavaró. Babett megbocsájt, Nate pedig nem bunkó, mosolyogva szorít a kezemre. Erős a keze, és látom, ahogy a szemembe néz, hogy talán nem tetszik neki a megjelenésem. Nos, ezt megértem, ha már valameddig eljutottak, csak Babu meggondolta magát és kapóra jöttem. Az utóbbi
szinte biztos, hiszen nem beszéltünk meg semmi ilyesmit, de ha ő kéri, hát, hogy a viharba ne vetném be magam?
- Kedves tőled, mint mindig - mosolygok melegen Babettre, aki végül is kamumegbocsájt, a kamubocsánatkérésemet, a kamukésésem miatt. Végül adok nekik egy kis segítséget, hogy megoldják a helyzetet. Fura, hogy egyikük sem válaszol, sőt el sem búcsúznak igazán egymástól. Némi csalódottságot vélek felfedezni Nate hangjában, ahogy jó szórakozást kván. De lehet, hogy csak én akarom ezt belelátni, én biztos rohadt csalódott lennék, ha hirtelen megjenne egy fiú, akivel nos valljuk be, lekoptatnak. Belesimulok az ölelésre nyújtott kezekbe és adok neki egy puszit is, hogy lássa Nate, jó barátok vagyunk. persze nem maradok rajta, az már túlságosan intim dolog lenne. Amúgy tényleg azok vagyunk.
- Köszi, neked is - mondom neki, mert visszafelé indul végül a buli irányába, miután elbúcsúzik tőlünk. Nem szoktam ilyet, de nem bírom ki. Belepillantok a fejébe egy rövid időre, célirányosan Babettett szeretném megtalálni. De az elme nem ilyen egyszerű jószág. Nem időzöm sokat, talán csak pár másodpercet követem a tekintetemmel, hangtalanul. Amikor elveszik az alakja a sötétben Babett felé fordulok és újra elmosolydom. Amíg követtem Nate-et a tekintetemmel valami fura érzés fogott el, de nem tudnám elmondani. Amit pedig láttam... nos, babetten nem ez a ruha lehetett, mert alabástromszép vállai meztelenek voltak, de az arca, az... talán meg akarta fektetni? Babett is izgatottságott sugárzott az emlékben... mégis, az érzések nate fejében nem voltak összhangban ezzel. Nagyon zavaró, talán ijesztő? Erre nem mernék megesküdni, de mindegy is, a srác lelépett és semmi agressziót nem mutatott.
- Jól vagy? Elárulod, vagy csak hazakisérjelek? Gondolom már nem akarsz bulizni ma - majdnem rébuszokba kérdezgetek, de pontosan tudja, hogy mire gondolok. Nem volt semmi megbeszélve, csak simán jó ok voltam, hogy a srác lelépjen. Talán egyszerűbb lenne az ő fejébe is belekukkantani, de... jelenleg nem akarok. Majd elmondja, ha akarja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Egész testemben megfeszülve várom, hogy mégis mi fog történni a következőkben. Alsó ajkam belsőjét frusztráltan harapdálom, s olyan mélyeket sóhajtok félő, hogy beszakad a tüdőm. A fiúk hangját szinte nem is hallom, csupán az éjszakában ciripelő tücsköket, és a meg-meglibbenő szelet hallom; semmi mást. Egy pillanatra lelassul minden, ahogyan érzem a vércukorszintem az eddigi stressztől egy percecskére a földre hull, ezzel együtt majdnem én is, de csak gondolatban. Kívülről csupán bárgyú arckifejezésemet láthatják a többiek. Én pedig megállás nélkül sóhajtozok, miközben végre vettem a bátorságot, hogy leemeljem tekintetemet Nate-ről és Bencéről.
Az egyik közeli fa lobjaira tekintek, aminek leveleit hátborzongató játékossággal cirógatja a szél, s én szirénszerű megbabonázottsággal figyelem a levelek táncát. Egészen addig, amíg meg nem látom Nathaniel kezét perifériámban, amint az elindul Bence felé. Nagyot nyelek, és szemeimet meresztve fordulok feléjük. Az egymásra fogó férfias ujjakat figyelem, miközben a tücskök zenéjét egy bagoly áriája szakítja félbe. Kezd egészen ijesztővé válni a helyzet, de a szél újra elveszi a figyelmem egy pillanatra, ahogyan a fülembe súg. Várjunk. Ez nem a szellő. Érzem, ahogyan jeges arcomat égeti Nathaniel forró bőre, ami teljes testemben megremegtet. Szemeim kigúvadnak, és meredten nézek magam elé, miközben meleg lehelete bőrömet éri a nyakamon. Amilyen lassan távolodik tőlem, én olyan nehézkesen emelem rá tekintetemet, s csendben figyelem, ahogyan még messzebb kerül, s végül elnyeli az utca sötétje.
Mintha végre újra kapnék levegőt, engedem ki mindazt azt, ami tüdőmben ragadt, és azonnal Bence után nyúlok. Szinte fel sem fogom a korábban kapott ölelést és csókot elfehéredett orcámra, úgy emelem kába szempáromat a fiúra. A kérdésre, miszerint jól vagyok-e néhány apróbbat bólintok, még mindig csaknem remegve. A következőkre nem tudok még reagálni, nem teljesen fogom fel, amiket Bence mond.
Így akkurátusan emelem rá szemeimet. Mélyen, szinte lelkébe bámulva figyelem őt, és cikázik jobb és bal szeme között sajátom. Mellkasom elé szorítom mindkét karom, úgy bújok hirtelen mellkasába. Arcomat kimacska módjára fúrom a fehér anyagba, amin aprócska fekete csíkokat hagy kissé elfolyt szempillaspirálom.
– Én – kezdem vékonyka, tőlem teljesen szokatlan hangon. Felemelem a fejemet, és újra szemezni kezdek a fiúval, de nem tudom kimondani a szavakat. Érzem az illatát, lehunyom a szemeimet, és jobb kezem hüvelykujjával megsimítom mellkasát. Aprócska mozdulat, de talán érzi a vastag anyagon keresztül is. – Mindig mindent elrontok – suttogom végül a még bennem dolgozó alkoholnak köszönhetően. Bence megmentett engem. Egy olyan helyzetből, amiben megérdemeltem volna azt, amit kapok. Hiszen én teremtettem magát a szituációt. Ivett csak tanácsot adott.
Jobb karom lassan kúszik felfelé Bence nyakához, én pedig állához nyomom homlokomat. Szemeimet lehunyom, sőt erősen összeszorítom, s közben testünk között is próbálom kiszorítani a levegőt, amennyire csak lehet. Ölelj most, Bence, kérlek! Fázom, megijedtem. Elrontottam. Nem akartam... Téged akarlak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Talán a mozdulat az, ahogy Babett fülébe súg, ami arra késztet később, hogy a fejébe nézzek. Talán valami megérzés, vagy intuíció, ahogy a szemeimnek be kell fogadnia ezt a látványt, és nem úgy dolgozza fel, ahogy más tenné. Ahogy görcsbe rándul a gyomrom egy pillanatra, megmagyarázhatatlan sötétség villan át az agyamon. De Nate semmi olyat nem tesz végül, ami mégis megerősítené az elképzelésem, sőt, egész rendesnek, korrektnek tartom azt. hogy lelép. Pedig a fejéhez is vághatná az egyértelműt - ha én lennék fordított esetben, tudnám, hogy én vagyok a nemkívánatos személy minden értelemben -, mégis a helyzethez méltóan távozik, a sötét burka hamarosan körbeöleli őt. Itt maradunk, mi ketten, a drága és ma durván-szexi Babu - az a smink, vadító! -, nekem meg gőzöm sincs, hogy mit is kéne kérdeznem. Emiatt és az előbbiek tudatában pillantok a srác fejében, ahol igazán gyanúsat nem vélek felfedezni, csak az érzés zavar, ahogy ezt a szép lányt képzeli maga elé. De valamit mégis tennem kell, nem állhatunk egész éjjel itt, szóval kérdezek. Ő pedig belém néz, átható zöldeskék szemeivel felemeli a pulzusszámom, ahogy pislantok. Vastag, csókolni-való ajkai megremegnek, de nem adnak üzenetet, valami meggátolja őket, és én... félteni kezdem őt. Mi volt ez az egész? Mit csináltak, amit Babu nem akart, vagy nem akarhatott? Látszólag nem volt fizikai kapocs kettejük között, a zöld ruhába öltözött szépség pedig nem mutatta sírás jeleit. Lehet, hogy csak tényleg kapóra jöttem, mint koptatókő a farmeron? Már a furcsa nevetése is kihasította a nyugalomból az általános rezgéseket, most pedig az a vékonyka hang. Talán megijedt?
- Nem hinném - mosolyodom el bátorítóan újfent, és érzem, hogy közeledne hozzám. A karjai elindulnak felfelé, mégsem a vágyat érzem, inkább csak... átkarolom és magamhoz húzom szorosan, az arcom a homlokára fordítom, ha már az államat ostromolja vele.
- Ugye nem bántott? - suttogom magam elé a kérdést, és remélem költői lesz. Érzem a testét hozzám nyomódni, ami még így is megindítja a vérkeringésem, holott semmi ilyesmi célom nincs most. Az emberi test viszont válaszol, és próbálom a helyzetet megoldani, a hajának illatát figyelmen kívül hagyni. Remélem, tényleg nincs semmi gond.
- Hé, nyuszifül, hazaviszlek, jó? - kérdezem, a szemeimmel pedig keresem az övéit. Nem hiszem, hogy most annyira akarna beszélgetni, de ki tudja, persze. - Vagy, amit csak akarsz, számíthatsz rám - újra ösztönösön mosolyra szaladnak az ajkaim. A buli mára tuti elmarad, ha haza is kísérem, nem hiszem, hogy lesz már kedvem visszatérni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Éles kis körmeim Bence nyakába fúródnak, miközben erősen bújok bele az illatába, az érzésbe, a lényébe. Megnyugtat, hogy itt van. Minden egyes alkalommal megnyugtat, hiába megy a pulzusszámom az égbe, ha vele vagyok. Van ennek egyáltalán értelme? Arcom dzsekibe fúrásán hamarosan engedek, és csak csendesen szuszogok az anyagba, ami visszadobja fitos kis orromba a vodka illatát. Szaglószervemmel keményen fintorogva változtatom meg néhány másodpercre arckifejezésemet, noha ezt a másik szerencsére nem látja. Csak a fejem búbját figyelheti, s érezheti testén meg-megemelkedő mellkasomat. Parfümillat jár minket körbe. Az enyém boldogan hahotázik körülöttünk, mint egy megbolondult, fűszeres köd. Mintha fel sem fogta volna, hogy mi történik. Neki más célja volt; hódítani. Ezért fújtam be magam ezzel az erős, Ivett szerint vágyfokozó illattal. Jó ötletnek tűnt, mégis mit értem el vele…
Magához húz, én pedig olyan mélyet sóhajtok, mintha most csinálnám először életemben és nem tudnám hogyan kell. Nem akartam ezt, Bence. Nem tudtam.
De ő most itt van, és támaszt nyújt, amiért nem lehetek eléggé hálás. A kérdésre összerezzenek. Nem. Nem bántott. Azonban van egy olyan érzésem, hogy olyat tett volna, ami bántalmazásként lehet néhány helyen nyilvántartva. Nagyot nyelek a rémképekre, amik ugyan meg sem történtek, de az én elmémben most úgy élnek, mintha valóság volna. Össze szorul aprócska gyomrom a kérdés utórezgéseként, majd megcsóválom a fejemet, és egérhangon válaszolok a fiúnak.
– Nem – volt rá ideje. Fejezném be a mondatot, de inkább lenyelem, és fájdalmasan csillogó szemeimet Bence kékjeibe fúrom. Látom tiszta aggodalmát, ami arra késztet, hogy összeszedjem apróra hullott lelkem darabkáit, és egy torokköszörülés után kissé arrébb húzom magam tőle. Elé állok, és megtörlöm könnyes kis szemeimet. A megszólítás megmosolyogtat. Amolyan sírás és nevetés közti állapotba helyezett tinédzser módjára, így dús ajkaim elé emelem finom, ám még mindig kissé reszkető ujjaimat. Valóban nem akarok beszélni. Csak nézni a szemeit, elveszni azokban, s majd egy szép órában magamhoz térni úgy, hogy Nathaniel emléke már nincsen.
Azonban most még igenis van. Itt van a szelleme, habár a teste már ki tudja merre jár. Itt van a hangja, a lehelete, testének minden apróbb rezdülése.
– Gerdánál alszom ma – mondom halkan, ezzel egyben elfogadva gesztusát. – Köszönöm – felelem még halkabban, szinte suttogva, sőt tátogva. Szemeim ajkaira csúsznak egyértelműen megvillantva azt a fényt, ami magáért beszél; hála. Hálacsók. Megrázom a fejem. Nem teszem meg. Pedig magamhoz szorítanám várván azt az érzést, amit a stégnél tapasztaltam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire meghatározza majd későbbi hónapjaimat. De mégis. Másra sem tudok gondolni, minthogy ajkaimat az övéhez tapasszam, s azzal köszönjem meg megmentésemet. De nem teszem. Elég, ha látja rajtam. Elég? Szívem hevesebben kezd verni. Főképpen azután, hogy elmondja; bármikor számíthatok rá. Közelebb lépek. Lassú mozdulat, mintha egy szellem volnék, s szemeibe fúrom sajátomat. Mi ez az érzés? Aprócska, rózsaszín nyelvhegyemmel megnyalom ajkaimat, majd… sóhajtok egyet.
– Menjünk – mondom ki végül fájdalmasan a szót, majd sápadt arcomat az utcailámpa fénye felé fordítom. Az utolsó taktusait játszó szellőre lehunyom szemeimet, és várom, hogy elinduljunk Tündérmanó utca felé. – Köszönöm, hogy vagy, Bence.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

nagy hintázásban

Egész kellemes most ez a meleg, talán mert tegnap esett az eső, és nem annyira nyomott, párás a levegő. Na meg még nem annyira tűz forrón a nap.  Mindenesetre éppen olyan idő van, amikor már eszembe se jut hosszú nadrágokat hordani. Rövidnadrág vagy szoknya, és póló vagy top. Ez illik az ilyen időhöz. Most éppen nadrág plusz top kombó van rajtam, hiszen az jobban megfelel a célnak.
Ismét a játszótérre igyekszem, néha-néha kedvem van egy kicsit hintázni, vagy csak felmászni a mászóka tetejére, onnan lógni lefelé, vagy kényelmesen elhelyezkedve nézni a falut  és az embereket. Most a hinta vonz inkább. Csupán reménykedem abban, hogy terveimet nem hiúsítja meg senki és semmi. Vagyis, hogy nem lesz ott túl nagy tömeg. Csak nem. Ha igen, akkor se nagy gond, akkor meg előveszem a tatyómból a könyvet és kiheverek valami füves helyre olvasgatni.
Odaérve nem is fedezem fel, hogy nem vagyok egyedül. Hiszen sehol egy szülő, gyerekek sem visítanak, a hinták szabadok, a csúszdák szabadok, felfelé meg nem nézelődöm.  Arcomon diadalmas mosoly terül el és egyenesen az egyik nagyobb gyereknek való hintához sietek. Táskám a földön landol, ahogy lecsúsztatom a vállamról, és már huppanok is bele a kissé alacsony ülőkére. Lábammal ellököm magam, majd gondosan magam alá húzom, hogy ne akadályozzon nagyon. Kicsit körülményes ugyan így hintázni, de nem érdekel. Felállni nem fogok, átpördülni nem lehet, varázslatot használni meg nem szeretnék. Na meg szeretném letesztelni azt a híresztelést, miszerint egy bizonyos mértékig az ülőke helyzete alkalmazkodik az őt használó testméretéhez. Persze nem felnőttekre méreteződik akkor sem, de nem egy tökmagra. Boldogan dúdolászva hajtom magam fel-le, nem is sejtve, hogy tettemnek bizony nézője akad az egyik mászóka tetején.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Néha nem tudok mit kezdeni a lányokkal, de komolyan. Olyan furcsák. MOst úgy érzem, hogy Babu belém akar bújni, mintha az egyetlen menedék lehetnék számára. Az, hogy a körme milyen éles, igazából nem is zavar, mert ha most kivennénk magunkat innen és egy szobába képzelném magam, nem az jutna eszembe, hogy miért karmolászik, hanem, hogy milyen szexi. Mondjuk, most is az, csak a szemei... nem tudom mit mondott neki Nate, de látszik, hogy megrémülhetett valamitől, pedig... biztos vagyok benne, hogy nem történhetett semmi. De, hogy száz százalék legyen, rákérdezek. Megölelem őt, hogy érezzen, mert erre vágyik, és én is szívesen védelmezem őt. Nem gondoltam olna, hogy ilyen kettős, de nem ellentétes érzéseket vált ki belőlem egy ölelés. ROhadtul zavarban vagyok, szerencsére itt a sötétben nem igazán látszik, de belepirulok az ölelésébe, érzem, hogy a fülem ég. Próbálok bátorítóan viselkedni, ami nem nehéz, és nem is igazán próbálom, mert jön az magától. Aztán megtörik az idill, ahogy összeszedi magát, mikor felajánlom, hogy elviszem haza. A könnyes szemeket, csak most veszem észre, ahogy a zöldeskék hullámokból visszatér a fókuszom az egész arcra. Most valahogy, nagyon szívesen gondolok vissza a stégre is, meg úgy mindenre, ami vele kapcsolatos.
- Ugyan - újabb mosoly tűnik fel az ezerből, amit neki adtam már, a barnaság ezt hozza ki belőlem. Az, hogy megköszöni természetes, az, hogy elbagatelizálom, szintén. Látom, hogy akar valamit, a feszültség érezhető a szeme villanásában, aztán... egy pillanat alatt megszakad, ahogy megrázza a fejét. Vajon mit akart elmondani, mutatni, vagy tenni? Sosem fogom megtudni, én sem mondanám el. Talán ha belenéznék az ő fejébe is... nem tehetem, nem lenne fair, egy látszólag sebzett galamb lelkébe bámulni.
- Na, gyere te bolond - csapódik ki az ajkaim körül megformálva, az érthetetlen mondat, de mivel megkapja mellé az ezeregyedik mosolyomat is, majd lazán átkarolom és magamhoz húzom, talkán megérti, hogy hogyan gondolom a szavaimat. Az újabb köszönömre is felelnem kellene, de mit mondhatnék rá? A szüleimnek köszönd? Vaaaagy, mert egy hülye vagyok és később jöttem?
- Jó volt a buli amúgy? Voltak csinos csajszik rajtad kívül? - pillantok rá huncut vigyorral, majd sétálni kezdünk a tesója lakása felé. Jó érzés átkarolva vele menni, érzem, hogy felspanol a dolog. Sok minden jár a fejembe, de most főleg az, hogy örülök, hogy erre jártam. ki tudja hogy alakulhatott volna az estéje, persze az is lehet, hogy ha nem érkezek még jobban. A lényeg, hogy... jó vele sétálni, na. Érzem a meleggel átitatott hűvőös levegőt, ahogy cirógat minket. És ennek köszönhetően józan maradok. Most örülök, hogy nem érkeztem hamarabb, hülyeséget is csinálhattam volna. örülök, hogy Nate lelépett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Még a gondolat is felháborítja, hogy olyan nő lenne, aki ismeretlen emberek ágyába bújik, főleg annak tudatában, hogy akkor milyen könnyű cafka lenne. Ez a Zétény bizonyára ahhoz van szokva, hogy döglenek érte a pipik, de Niadra nem az a fajta. Egy cseppet sem kedvesnek tűnő mosoly ível arcára, úgy válaszol. - Nem - egy pillanatig elmélázik azon, mi számít errefelé viccnek. Például egy szexuális kaland már az? Hát nem biztos abban, hogy szeretné megérteni ezeket az embereket vagy legalábbis nem a gyakorlatban.
- Csinálni is könnyű - próbál szigorúnak tűnni, de úgy tűnik, számára ez ma már lehetetlen. - Mindenki azt akarja, amit nem kaphat meg - legyen szó bármiről. Információ, ember, tárgy, mindenre addig vágyunk, míg a miénk nem lesz, utána értéktelenné válik, hisz a miénk lett. Eldobjuk és mikor rájövünk, hogy meg kellett volna becsülnünk, már túl késő. Ő közel sem ilyen, titkot tartani pedig remekül tud, s ha így haladnak tovább hazudni is megtanul majd, hiába utálja. Mégsem engedheti a rellonosnak, hogy öt perc ismeretség után leleplezze Őt, főleg annak fényében, hogy mióta rejtegeti ezt az aprócska, jelentéktelen kis semmiséget. Kár, hogy méreteit tekintve legalább kétszer két méteresek ezek a kis semmiségek és várják, hogy végre hazaérjen. No mindegy.
- Mielőtt azt hinnéd, hogy teljesen megőrültem, tudom, mi a különbség a gyors és a lassú között és, bár nem jár olyan gyorsan az eszem, mint az ittenieké, nem az érdekelt, hogy mitől gyors, hanem az, hogy konkrétan milyen ételeket takar az, hogy gyors - most már Niadra is kezdi kínosan érezni magát tudatlanságáért, no meg azért, hogy a fiú ennyire idiótának hiszi. Lehet, hogy nem fogalmazott kristálytisztán vagy esetleg nincs képben az itteni szokásokkal, de feltételezte, hogy a gyorsétteremben rövid idő alatt nem annyira egészséges kaják készülnek el. Csakhogy náluk nem nagyon van olyan, ami nem egészséges, ugyanis ők azt mérgezőnek hívják. Szóval körbeértünk a fogalomzavar tekintetében. - Legyen hát, menjünk étterembe - megvonja vállát, miközben azon gondolkodik, hogy ezek a flancos helyek vajon sokba kerülnek? Nincs túl sok pénze, azt is igyekszik tartalékolgatni, dehát, csak van nála annyi, hogy megengedhessen magának egy reggelit...! Vagy, ha itt ilyen drágák a dolgok, akkor inkább legelni fog az erdőben, mert ennél a rablásnál még az is jobb.
A megjegyzésre elmosolyodik és megrázza a fejét. Nem az a típus, aki hajlandó bárhová is menni, ahová egyébként nem akar. Szóval, ha egyszer azt mondta, szívesen reggelizne a másikkal, valószínűleg úgy is van. Nem árt, ha magába szív némi tudást. - Nem vagy az, kedves Zétény - hamiskás mosollyal arcán felel, hogy aztán végre elinduljanak. Farkas éhes, szóval jobb lesz, ha sietnek és kiadós adagot kérnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Duzzogó gyerekként fonja keresztbe karjait, mint akinek szent meggyőződése, hogy a másik szándékosan pattintja le. Fél egy esetleges kísérlet eredményétől, de hát végső soron ez is Nairobit igazolja. Az már más kérdés, hogy mennyire beteg dolog azon versenyezni, vajon ki tud jobban kielégíteni egy nőt, hiszen eleve nem indulnak egyenlő esélyekkel, meg hát nem is lehet a kettőt összehasonlítani. Egyesek szerint.
- Azért ezt a helyedben újra átgondolnám - szemtelen mosollyal felel az agyalágyult kifejezésre, hiszen melyikük fejecskéjébe is kellett beletúrni, hogy megfésüljék azokat a fránya, összekuszálódott agyráncokat...? Ja hogy Rubenébe! Micsoda meglepetés kérem szépen, erre a hihetetlen fordulatra senki sem számított.
- Amikor apám utoljára megpróbált megütni, majdnem odalett a feje. Biztos, hogy szeretnéd, ha behelyettesítenénk téged? - felvonja fél szemöldökét, hisz a családon belüli erőszak neki nem túl ismeretlen dolog. Egészen kiskora óta állnia kellett a sarat és jelenlegi halláskárosodása is részben a drága jó rokonnak köszönhető. Kellemetlen, ha Ruben azt hiszi, meg tudja ijeszteni egy ilyen semmitmondó fenyegetéssel. - Bár persze, ha levágnám a fejed, amúgy sem érné nagy veszteség a művésztársadalmat. Minek, ha nem használod? - szórakozottan forgatja meg szemét, miközben széttárja karjait. Feszítené még tovább is a húrt, ha a férfinál nem pattanna el útközben és nem menne szó szerint torokra.
A legtöbben ilyenkor mocorogni kezdenek, megpróbálnak kiszabadulni, de nem úgy Nairobi. Önelégült, győztes mosoly ül ajkain, hisz Weiss pontosan azt teszi, amit akar: ha azt akarja, hogy legyen ideges és támadjon, támad. Ha azt akarja, hogy hátráljon meg, meghátrál. Olyan, mint egy kedves kis báb, s el kell keserítsen mindenkit, nem csupán Dominik tudja mozgatni ezeket a láthatatlan kis damilokat. Éppen ezért a következő pillanatban már ő kapja el a férfi tökét, méghozzá pengéjének élével: hihetetlen, hogy a dolgok milyen hamar változnak, nem? Az előbb még ő volt felül, most pedig már a családi ékszert félti... De Nairobi csak játszik, nem bántja, s el is lép tőle, hisz a maga részéről befejezte az oktatást mára. Viszont amikor elhangzik, hogy a farka túl nagy, nevetésben kell kitörnie. - Nyugalom papi, a remegés a korral jár - rákacsint és miközben kezében forgatja a kését, már érkezik is a kihívás. Ohó! Szinte már vicsorogva néz a másikra, azonban nem őrült meg: pontosan jól tudja, hogyha verekedésbe fognak, akkor alulmarad majd. Ki az a marha, aki olyan csatába indul amelyben nincs fegyvere? Nos, nem a nő, maradjunk ennyiben.
- Komolyan képes volnál megverni egy nálad lényegesen rosszabb fizikai adottságokkal rendelkező nőt? Ez nagy bátorságra vall ám, dicsőséges győzelmedet minden bizonnyal sokáig zengenék az égiek - színpadias hangsúllyal felel neki, majd ismét elneveti magát. Hergeli? Talán egy picit. De esze ágában sincs eltenni a pengét, még mit nem! Ha csak megkísérli lerohanni őt Ruben, kérdés nélkül szúrja le.