Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Fanni egyszerűnek tűnő megoldására szemeim látványosan elkerekedtek, és úgy, amolyan ha te mondod pillantással, sandán fordultam felé, hogy oldalra húzott, ugyanakkor huncut kis mosolyra álló szájjal ingassam meg a fejem.
- Életem - kezdtem mély sóhajjal, akárha a bogolyfalvi színház apró színpadán állnánk, és közben vetettem egy ábrándos pillantást kezemben pihenő kezére. - Nem tudom, hogy mit jelent neked pontosan az egyszerűen, de én már annyiszor és annyiféleképpen mondtam neki nemet, hogy kezdek kifogyni az ötletekből. Talán, ha elköltöznénk a világ végére... - tekintetemet visszavezettem az övébe; zöldjeimben megannyi kérdés keringett, de a legfontosabb, amit Fanni észrevehetett, az a lassan szertefoszló komoly szándék volt. Többször szóba került már közöttünk a költözés, az, hogy egy szép nap eljövök érte, és többé nem indulok el nélküle... végérvényesen ő lett az életem, szeretem, ugyanakkor Bogolyfalva már nem adhat nekem semmit. Mindent, ami itt történt velem, lezártam. Emlék volt már csak az összes itt eltöltött pillanat, az összes óra, az összes nevetés, az összes bűn. És én nem voltam az az ember, aki az emlékeiben élt. Egy alig észrevehető apró sóhaj után aztán szemöldökeimet összehúztam, és vigyorogva közelebb hajoltam hozzá, hogy egy múló percre újra érezhessem ajkai ízét, és bőrének borzongató illatát. A szemeim önkéntelenül csukódtak le, ajkaimat úgy, alig-alig érintve hozzá haladtam egyre feljebb a nyakán, és célomat elérve játékosan haraptam be azt az édes fülcimpáját, amit annyira imádtam. Egy kósza pillanattal később suttogni kezdtem. - ...attól tartok, hogy ez a csaj még egy kitörni készülő vulkán belsejébe is utánunk jönne.
Nevetve egyenesedtem vissza, míg hüvelykujjammal köröztem néhányat Fanni kézfején, jelezve neki, hogy induljunk. Amit mondtam, persze nem bántásból mondtam, hiszen egyébként kedveltem Adélt. Volt néhány mókás megjegyzése, és tetszett, hogy mert önmaga lenni, még akkor is, ha a külvilág megpróbálta más irányba terelgetni.
- Milyen vénember leszek? - nevettem fel kissé szarkasztikusan. Volt ugyanis egy-két kétségem afelől, hogy megélem az öregkort. - Nyolcvanévesen is a sárkányokhoz indulok majd, akkor is, mikor már semmi erőm nem lesz, és a tagjaim reszketve akarnak összecsuklani. Állandóan sárkányszagom lesz, róluk fogok beszélni, felgyújtok olykor ezt-azt, ha rosszak lesznek az unokáink, akkor megeshet, hogy őket... és mikor alszom, horkolás közben az orromból fekete füst imbolyog majd ki - mosolyogva vetettem egy félszeg pillantást Fannira. Tudni, látni akartam minden reakcióját, arcának összes rezdülő árnyalatát. - De azt hiszem... akkor is téged foglak szeretni. Nem is lehet másképp, hiszen mióta csak ismerlek, nem telik el úgy óra, hogy ne gondoljak rád, hogy ne érezzem azt az égető vágyat, ami újra meg újra arra késztet, hogy hozzád érjek, megöleljelek, és... többé nem létezik nélküled. Nagyon remélem, hogy én halok meg hamarabb, mert... ha te mész el előbb, attól tartok, hogy azzal, hogy az én világomnak vége, véget érne a földi élet is.
Nem tudnék megbirkózni Fanni elvesztésével. Biztos voltam benne, hogy az a düh és harag ami a sejtjeimet égetve feszítené, az a fájdalom és veszteség amit minden porcikámban éreznék nemcsak egyszerűen felemésztene, hanem... Úgy képzeltem, azon a napon még egyszer utoljára lángokban törnék ki, és a világgal együtt, az élettel közösen válnék semmivé. Egyszerűen elporladnék. Ezt nevezik szerelemnek?
- Margit néni jobban tenné, ha nem bámészkodna, mert még a végén szívrohamot talál kapni... - vigyorogtam le Fannira, miután eleget tettem kimondatlan kérésének, és közelebb lépve hozzá, hosszan megcsókoltam.
- Figyelj csak... van valami, amit már napok óta meg szeretnék kérdezni, csak tartok tőle, hogy túl korainak fogod gondolni - kezdtem bele, míg tovább sétáltunk a házak között. Szabad kezemmel egyre hosszabb tincseimbe túrtam, majd nagy levegőt véve, hirtelen kiböktem Bori eddig titokban tartott nagy napját és a tervemet - legalábbis egy részét. - A legkisebb húgom férjhez megy a nyáron, és szeretnélek magammal vinni az esküvőre. Azt akarom, hogy a szüleim megismerjenek téged, hogy ők is láthassák, milyen hihetetlenül gyönyörű vagy. Volna kedved eljönni velem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Az előttem álló asztalt óriási világtérkép terítette be, egy-egy fontosabb pontot só- és borsszóró jelzett, de voltak helyek, ahová sietősen kibontott fogpiszkálókat döftem. A jalapenos-sonkás-kukoricás pizzám az asztal szélén, Ázsia északi szegletét takarta el, és a korsó sör, amibe épp csak, ha belekortyoltam, Észak-Amerikán terpeszkedett. A korsóból kicsorduló fehér hab végigfolyt az üveg oldalán, és sötét foltot hagyott Kanada közepén.
Merlin tudja mióta görnyedtem már a térkép fölé, és vívódtam egy kölcsönkapott, régi mugli vonalzóval. Homlokráncolva méricskéltem, a lehetőségeimet számoltam, néha hátradőltem, vagy egy szelet pizzáért nyúltam, amit két falat után figyelmetlenül dobtam vissza a tányérba.
Az érintésre elmosolyodtam, amolyan szerelmesen; ugyanabban a pillanatban nyugodtan és izgatottan, de a hang azonnal összekuszálta a gondolataimat. Mi a...? Szemöldökráncolva pillantottam fel, a kérdésre aprócska sóhajtással döntöttem oldalra a fejem.
- Neked is találunk helyet a bandában, csak mondjuk jó lenne, ha addig nem hullana ki a hajad a sok hypótól - feleltem kiegyenesedve. A hátam beleroppant a mozdulatba, de ez látszólag fel sem tűnt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A megjegyzésére azt hiszem, egy kissé elnyílt a szám, és míg egy röpke pillanatra hitetlenül lehajtottam a fejem, széles vigyorra húztam azt. Szöszmő költözködését félig az asztalra könyökölve figyeltem, ujjaim a szakállamon pihentek. Hiába voltam már huszonnégy, a lányok még mindig képesek voltak meglepni - legtöbbször persze keresve sem találtam szavaik vagy tetteik mögött a logikát. Ezt most azonban értettem; csakis azt jelenthette, hogy évek ide vagy oda, a társaságom még mindig ellenállhatatlan volt.
- Foglalj csak helyet - jegyeztem meg egy félmosollyal, de a térképet nem voltam hajlandó megmozdítani. Ha nem akarta bántani a plafon felé meredező fogpiszkálóimat, akkor még azt is megengedtem neki, hogy tányérjával elfoglalja Dél-Amerika egy részét. A limonádéját jobban tette, ha fogta.
- Költözés - dörmögtem inkább csak az orrom alá, mintsem neki, és vetettem egy újabb pillantást a célpontok felé.
Szöszmő mondandójából először alig értettem valamit, viszont amint a szájáról kezdett beszélni, önkéntelenül is felé fordultam. Tekintetem fényes ajka, a szeme és a haja hármasát járta be, újra meg újra, aztán tétován bólogatni kezdtem. Vagy inkább a fejemet ráztam?
- Nem minden fiú szereti az ennyire... - megbillenő fejjel, a száját fürkészve kerestem a megfelelő szavakat. - ...hm. Természetellenes dolgokat. Milyen színű a hajad, már amúgy, eredetileg?
A válaszom végén újra a szemei után kutattam, próbáltam elképzelni, milyen lehet smink és felesleges adalékok nélkül. Szőkésbarnának tippeltem, de hát mágus legyen a talpán, aki átlát a tökéletes maszkon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Úgy néz ki - feleltem, és bár semmi sem indokolta, nagyot dobbant a szívem. Hiába tudtam a lelkem mélyén, hogy Bogolyfalván egy ideje nincs aki és ami rám várna, összeszorította a torkomat a fanyar érzés, hogy egy nap végleg elhagyom. Mintha a múzsámat engedném útjára, vagy egy régi szerelemnek ereszteném el a kezét, akivel az emlékeken kívül időtlen idők óta semmi sem köt már össze.
Nevetve pillantottam fel Szöszmőre, akinek hirtelen abban sem voltam biztos, hogy tudom a nevét. Tudom egyáltalán a nevét? A Levita romba dőlésének napján ott volt, beszéltünk is, ez biztos, de... az adrenalin úgy dolgozott a testemben aznap, hogy arra is alig emlékeztem, én mit csináltam, kikkel beszéltem, nemhogy a többiek.
- Odavannak érted a pasik, hah? - vigyorogtam hátradőlve, és a sörömért nyúltam, hogy enyhítsem a szomjam. Két korty között, a felsőajkamon maradt habot gyorsan beszívtam, úgy ráncoltam össze a homlokom. - Milyen árnyalat az a szomszédlány barna? Sötét vagy világos?
A színekben nem voltam túl jó, mint a legtöbb férfinak, úgy nekem is csak alapszínek; kék meg zöld létezett, olyat, hogy menta meg türkiz, nem ismertem. És gyanítom, képtelen is lettem volna különbséget tenni közöttük - pedig öltözékben a mai napig szívesen viseltem a jól összeválogatott színárnyalatok nagy részét.
- Az öregedés teszi - néztem fel rá komolykodva, felhúzott jobb szemöldökkel, majd a múlt egy részletébe feledkezve, csak kisvártatva folytattam. - Régen hosszú hajam volt - emlékeztem. - Akkoriban semmi arcszőrzetem nem volt, még a pelyheknek is örülni kellett, most viszont eljött a szakáll ideje.
Arról fogalmam sem volt, hogy ez valakinek egyet jelent a csövi-kinézettel, főleg, hogy ing és vászonnadrág volt rajtam, az órám és cipőm pedig más többhavi keresetét tették ki, de érdekes volt ilyet hallani. Ezelőtt még soha nem fordult elő, így most magamban ízlelgettem Szöszmő kérdését. Csövi. Hát, apám, ezt is megérted!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Nem akartam én lenni az öreg bölcs, aki időtlen igazságokkal tömi a fiatalabb generáció tagjait, így ahelyett, hogy öreganyám-féle sóhajtozások közepette mesélni kezdtem volna az életről, megvontam a vállam, és egy megkezdett pizzaszeletét nyúltam.
- Ja. Szí'ás e' a munn'kha'eresés - tömtem be a még így is kiadós darabot, teli tenyérrel segítve rá a bemenni nem akaró, száraz pizzavégnek. Ha Szöszmő eddig szexinek talált, most már biztosan nem fog. Miután sikeresen elintéztem magamnak a hörcsögkinézetet, elégedetten összedörzsöltem a tenyereimet - természetesen hetykén kihajolva az asztal mellé, nehogy még a végén morzsás legyen a drága térképem. - De'át viss'ame'ni a' időbe' mé' én sh'em th'udok.
Veszettül rágtam, úgy szép elegánsan, ahogy az emberek csak akkor szoktak, ha már a becserkészett nő ujján ott fénylik az arany, vagy ha haverok között vannak, és valójában teljesen mindegy, hogy néznek ki, hogy viselkednek, és milyen hangsúllyal beszélnek. Azt hiszem, egész komfortosan éreztem magam Szempilla kisasszony társaságában.
- Na mutasd! - élénkültem fel hirtelen, hiszen már alig vártam, hogy lássam azt a se vörös, se szőke, se semmilyen szomszédlány barnát. A korsót visszatettem Észak-Amerikára, majd az utolsó falatot is lenyelve támaszkodtam az asztalra. Mikor a telefont felém emelte, én is közelebb húzódtam hozzá. - Ó, wow!
Kellett egy hosszú pillanat, míg realizáltam a látottakat. Hol a képet, hol őt néztem, de minél többször láttam és hasonlítottam össze régi- és új önmagát, annál kevésbé hittem el, hogy tényleg saját magát mutatja.
- Aha, hogyne - alulról néztem fel rá, a szemeimből és megkeményedő vonásaimból nem tarthatott sokáig kiolvasnia, hogy egyáltalán nem hiszek neki. - Indulhatsz mással szórakozni, Púderfelhő.
Ha bevallom, ha nem, sértette az önérzetemet, hogy így akart átverni, ráadásul épp azután, hogy percekkel ezelőtt vágta az arcomba: a homeless style manapság nem menő... kezdett felmenni bennem a pumpa. Pedig azért cserébe, hogy felfedi régi valóját, én is megakartam neki mutatni az elemi mágikus igazolványomat, ahonnan még a hosszú, sötét hajú Noel néz vissza, és alig van ember a világon, aki láthatja.
- De amúgy, az alakításod remek, az arcodra kiülő fintor fantasztikus volt - morogtam oda hozzá zárásképp, de már nem néztem fel rá. Pillantásomat sértődötten szegeztem Európa országaira, holott mindenhová vágytam menni, csak épp oda nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Meg sem fordult a fejemben, hogy az igazat mondjam. Őszintén, már az dacolt az önérzetemmel, hogy Szöszmő nem vette észre azonnal: nekem a sárkányok jelentették az életet. Ha nem lettem volna ennyire elfogult velük és a hivatásommal szemben, biztosan nem sértett volna a tény, hogy egyelőre nincs az arcomra írva mi leszek, ráadásul most még minden végtagom a helyén van, és a vesémnél húzódó vágást - amit amúgy sem bestia okozott - is takarja az ingem. Ennélfogva nem volt semmi, ami elárulhatta volna Pillának, kivel is ül szemben. Pedig, ha tudná! Pár év múlva tudni fogja...
- Ügyvéd vagyok - mondtam ami először eszembe jutott. A hangom sziklaszilárdan csengett, és a tekintet, amellyel ránéztem, mint megdönthetetlen védőbástya állt a szavak mögött. - De nem akarok saját irodát, és nem vágyom a pesti mágikus tanácsba sem. Kihívás kell, új helyek! Látni akarom a világot.
Felcsillanó szemekkel fordultam vissza a térképhez, és az Ausztrálián gyülekező fogpiszkálóhalom felé nyúltam. Kivettem egyet közülük, és míg letéptem róla a fóliát Szöszmőre néztem.
- Tényleg tudni akarod? - kérdeztem vissza mosolytalan, ámde kíváncsi arccal, végig őt fürkészve, és közben arra gondoltam, hogy ha most az igazság termében lennénk, bármit kiszedhetnénk egymásból. Úgy dalolnánk, mintha kötelező volna... végtére, az is lenne. Csak egy jól irányzott kérdés kell hozzá, és a száj már mozdul is, még ha a szív vagy agy nem is akarja. - Van egy terem a kastélyban, amit tizenhat éves koromban fedeztem fel először, és utána hónapokig nem találtam. Ha ott vagy, nem hazudhatsz. Ki kell mondanod mindent, ami benned van és igaz. Néha segít az embernek tisztán látni.
Könnyen lehetett, hogy a szavaim inkább magamnak szóltak, mintsem neki. Az a terem annak idején két nagyon fontos dolgot is kimondatott velem, és egy olyan nagy változás előtt, ami épp az ajtómon kopogtatott, talán nem lett volna hülyeség megkérdezni a tükörképem: mit szeretnél Noel?
- Persze, hogy ismerem - dőltem előrébb, és hunyorogva vetettem egy pillantást a következő képre. Az ujjaim között maradt fogpiszkálóval a barna lányka felé böktem, de jobbnak láttam nem megszólalni. Valójában még most sem hittem el, hogy őt látom, de inkább csendben maradtam, és csak megingattam a fejem, mintha azt mondanám "egek, micsoda változás". Kisvártatva aztán mint aki hirtelen megvilágosodott emeltem rá a tekintetem, és homlokráncolva igyekeztem összeilleszteni az emlékdarabkákat. - Szóval Payne vagy. Ti sokan vagytok testvérek, ugye?
Ismertem pár srácot a családból, de lányra nem emlékeztem. Így, ezzel a nagyszerű felismeréssel ugyan nem jutottam közelebb Púderfelhő keresztnevéhez, de ezentúl legalább szólíthattam Payne kisasszonynak, nemcsak Szöszmőnek vagy Pillának. Egyszer meglesz az a keresztnév is.
- Az időnyerő még össze is jöhet - gondolkodtam el, és a piszkát eldobva a pizzámhoz fordultam, aztán vettem is belőle egy szeletet, és tele szájjal folytattam. - A sorsomon nem változtatnék. Viszont... ha lenne egy merengőnk, megmutatnám mikor és hol hibáztam - horkantva kezdtem nevetni - Merlinem, hetekig mesélhetnék, annyi helyen botlottam és estem el. Elképzelni sem tudod.
Szívesen megmutattam volna Hipóhajnak, hogy milyen egy olyan fiatal élete, mint amilyen én voltam. Telistele tűzzel és verítékkel. Megannyi pofonnal, kamaszszerelemmel, és olyan hibákkal, amiket könnyűszerrel kerülhettem volna el, én mégis hagytam megtörténni őket.
- Na figyelj - nagyot nyelve tettem le az időközben kezembe kerülő korsót. - Én is mutatok neked valamit.
Szabad kezemmel a nadrágzsebembe nyúltam, gyorsan elővettem az úgy szeretett, letisztult, apró márkajelzésű fekete bőr tárcámat, és kihajtva azt a legalsó varrásból kihúztam az elemi mágikus igazolványomat. Mielőtt azonban átnyújtottam volna azt Pillának, komoly szemekkel néztem fel rá.
- Nagyon becsüld meg magad - bujkáló mosollyal dörmögtem oda neki. - Ezt az igazolványt hivatalos szerveken kívül csak a volt csajom látta, akivel öt évig voltam együtt, meg egy másik, de akkor nagyon sokat ittam, szóval...
Az annyira nem számított. Még egy utolsó pillantást vetettem a tizenhét éves Noelre, aki épp beszélgetős kedvében volt, majd átengedtem Szöszmőnek. Marcangolja csak szét, a csöves résznél mélyebbre csak nem süllyedhetünk. Hátradőltem, és a mellkasom előtt összefűzött karokkal figyeltem, mit szól hozzám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Csak mi ketten voltunk ott; két fiatal ült a stég szélén, egy gyönyörű és egy gyönyörködő. Te és én. Lábunk a vízbe lógott, cipőink valahol mögöttünk várták, hogy a bennünk tobzódó szavak végül megtörjék a csendet. A néhány héttel ezelőtt még anyjuk után sorjázó kiskacsák mostanra egyedül úsztak. Felnőtt mind.
Pillantásom még a közelben úszó, serdülő gácsér útját követte, de jobbom a tiéd után nyúlt. Kezedet kezembe vettem, és mielőtt ölem biztonságába rejtettem volna, ajkamhoz emeltem, és múló csókot adtam rá.
Minden véget ér egyszer.
- Veled megyek - mondtam, és átsandítva rád, elmosolyodtam. A számszéle megreszketett ugyan, de biztos voltam a dolgomban. Nélküled, bármit is hozzon az élet, nem akarom. - Pénteken felmondok Romániában, és az ajánlólevelet elküldjük Linnek. Már persze, ha kapok.
Az sem érdekelt, ha a vezetőség nem hajlandó megtenni nekem ezt a kis szívességet. Akkor majd a nulláról indulok, vagy annál is mélyebbről, tekintve az előéletemet és a bőrömről soha le nem mosható priuszomat. Nem érdekelt. Az egyetlen, ami számított, az volt, hogy melletted leszek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nagyot nyeltem. Nem azért amit mondtál. Nem is, mert féltem volna az újtól, a változástól vagy a jövőtől. Ismertél, tudtad, hogy bármit is hozott volna a sors, bátran elé álltam volna. Az igazság az, hogy a múlttól tartottam, és a szeretteim, a szeretteink hátrahagyásától. A szürkévé válástól, az elmúlástól. A feledésbemerüléstől.
- Mit gondolsz, mennyire fognak ott jól fogadni egy valaha javítóintézetben nevelkedett és néha még ma is agressziókezelési problémákkal küszködő pyromágust? - nevettem rád, ahogy feléd fordultam,  és rászorítottam tenyerembe simuló ujjaidra. Annyira szerettelek, hogy szinte biztos voltam benne, hogy az érzés képes lett volna felemészteni, ha hagyom. A rabod lettem. Többé nem vágytam más nőre, ez pedig nem üressé, hanem éppen ellenkezőleg, egésszé formált.
Sokáig kellett erre várnom, de minden egyes nap megérte.
Anyám egyszer azt mondta a zajos és kíméletlen világ elől karjaiba menekülő Sárának, aki már órák óta zokogott egy fiú miatt, hogy egy nap majd rátalál az az egy, aki istennőként tekint rá.
Nekem te lettél az istennőm.
- Fanni - szólaltam meg végül, mikor már túl régóta néztelek. Addig csak fürkésztem az arcod, a gyönyörű szemeidet, és a szívem egyre hevesebben vert. - Nem hagyhatom el úgy ezt a helyet, hogy ez ne itt történjen meg. Ahhoz túl sokat adott. Mindent itt éltem át, azt hiszem mindent az ittenieknek köszönhetek. Téged is.
Téged is. Mindent, de legfőképpen téged. Először a kezem reszketett meg, aztán a tagjaim, majd a gyomrom is. Forgott, mintha körhintában ültünk volna. A világ elhomályosult egy pillanatra.
Hát én is megértem erre.
Elnevettem magam, úgy pillantottam vissza Rád. Vigyorogva, boldogan, izgatottan, mégis, a lelkemet megszállta valami egészen rendkívüli nyugalom. Földöntúli volt, nem e világi.
- Fanni - szorítottam rá újra a kezedre, mert a szavak mégsem adták könnyen magukat. Nehéz volt kimondani, hogy azok úgy is hallatszódjanak, ahogy én azt elképzeltem, ahogyan éreztem. Pontosan úgy. Az képtelenség volt. - Nagyon sajnálom, hogy nem kérhettem a papád áldását erre, de ha itt lenne közöttünk..., szerinted megengedné, hogy feltegyem neked a kérdést... hogy... hozzám jönnél feleségül?
Felpillantva láthatóvá vált a szemeimet takaró könnyfátyol. A torkomon gombóc nőtt, alig bírtam nyelni. Nem akartam sírni, de ez olyasmi volt, ami fölött már nem volt hatalmam. A forró levegő szakaszosan tört utat magának résnyire nyitott ajkaim között. Egyedül téged néztelek, csak téged láttalak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Csak az igent hallottam. Újra és újra, hogy aztán még vagy százszor visszhangozzon a szívemben: igen. Ebben az egy szóban váltál Te a Mindenséggé. Az erő hirtelen veszett ki testemből, ahogy kézfejemmel sután letöröltem az arcomon vándorútját járó könnycseppet. Szégyen árnya futott át a tekintetemen, amiért sok év óta először, akkor, ott, melletted ismét érzékenynek látszódtam. Félve pillantottam rád, de a lelkem hangja erősebb volt minden gyötrő félelmemnél. Ekkor éreztem először, hogy előtted nem kell sérthetetlennek vagy legyőzhetetlennek tűnnöm.
Egyszerre mindent megértettem.
Lehunytam a szemem, ahogy homlokod homlokomhoz ért, és míg tenyerem arcodhoz simult, nagyot nyeltem. A hideg futkosott a testemen, a szőrszálaim sorban emelkedtek meg, és ágaskodtak az ég felé amint csatasorba álltak a karomon.
- Mostantól. Mindig - suttogtam kettőnk közé amit bizonyára te is gondoltál. Ajkaim széles mosolyra húzódtak, és egy lélegzetvételnyi szünet után megdöntöttem az arcomat, hogy ajkaidhoz férve végre megcsókolhassalak. Már mint a menyasszonyomat.
Te voltál a legszebb. Én voltam a legboldogabb.
- Már akkor tudtam, hogy egy nap feleségül veszlek, mikor először kaviccsal dobáltam az ablakod - huncut vigyorral húzódtam hátrébb, zöldjeimben játékosság csillant. - Azelőtt soha nem éreztem ezt. Akartam, de őszintén, soha nem éreztem.
Ha annak idején ennek az érzésnek a hiánya okozott is néhány nehézségeket, abban a percben végtelenül hálás voltam érte. Ezért; Fanniért megérte minden bűntudat, minden baklövés, minden elhibázott lépés és az összes rossz döntés. A hozzá vezető út mi tagadás, hosszú és rögös volt, de ott, a stégen már tudtam, hogy minden pillanat azért volt, minden szóra, tettre és érzésre azért volt szükségem, hogy akkor ott ülhessek Fanni mellett. Kellett, hogy akkor a meztelen lábaink beleérhessen a tó hűvös vizébe, és mi pontot tehessünk a múltra, amellyel együtt valami egészen újnak nyitunk utat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Akkor indultam útnak, mikor a Nap már alig világított az égen. A szél egyre erősebben csipkedett; vasalt gallérom alá fútt, és éreztem a csuklómnál is, ahogy újra meg újra megcsiklandozta bőrömet a gombolt szegő alatt.

Szabad kezemmel borzolódó hajamhoz nyúltam, és lefogtam néhány szőkébe árnyaló tincset. Úgy, fejtetőmre simuló kézzel fordultam hátra, és pillantottam vissza a kastélyra. Néhány ablakából kemény, télsárga fény tódult a birtokra. Elmosolyodtam, de a szívem összefacsarodott. Vannak ilyen mosolyok. Képesek egyszerre fájni és őszinte boldogságból fakadni.

Aztán dobtam egyet a balomban lógó táskán, és elindultam a falu legszéle felé. Őzbőr csizmáim a lehullott őszi levelek által borított utat taposták, és habár teljes elmémmel ott voltam, már nem emlékszem mit láttam. Azt sem tudom mit érezhettem. Nem volt bennem akkorra már semmi, mégis, minden addigi perc és szó, minden érzelem visszhangot vert odabent. Egyszerre érezhettem, hallhattam és láthattam mindent. Az összes nevetést, az összes csókot, a gurkó vasszagát, Michelle lelkemig hatoló tekintetét és Annelie forró öleléseit. Ott sétált velem mindenki. Kornél fehér szálat nyújtott felém, Kamilla az ujjaim közé simította sajátjait. Mindenki ott volt, akit valaha is szerettem.

Kowai távolról nézett engem, és ahogy felemeltem a fejem, hogy azt tátogjam: köszönöm, ő felém biccentett.
A könnyet, ami felforrósította a szemem, gyorsan kifútta a szél. Nem volt helye érzékenységnek. Nem volt helye ott többé emléknek. Már nekem sem volt helyem ott többé.

A falu határa kietlen és üres volt. Csak néhány fa és egy nyúlcsalád mutatta, hogy itt éled marad énutánam is. Ki gondolta volna? Nevettem. Az élet megy tovább.
Jobbomat magam elé emelve pillantottam le a hófehér ingujjam alól előbukkanó órámra, és még egyszer visszasandítottam a házak felé. Miért sírsz? Elég időd lesz még visszatérni ide. Az ismerős falak között sétálni, beszívni a régen érzett illatot. Elég időd lesz még megtenni bármit, amit csak szeretnél. Amire csak vágysz. Ünnepelj!
Indulnom kellene. Fanni már vár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Az ajtó fölött bársonyos hangon csilingel az aranycsengő, ahogy óvatosan átlépem a cukrászda küszöbét. Bár mindig, mindenhol körbenézek, most egyetlen pillantást sem vetek a vendégtér felé, hiszen tekintetem azonnal megragad az édességpult fölé hajoló ismerős alakon, és azt, ha akarnám, sem tudnám elválasztani tőle. Zöldfényű íriszeim szótlan figyelik alakját, mellkasom előtt összefűzött karjaim fölött némán várok, a kisasszony hátha még a mai nap folyamán kitalálja, mit kíván. Nem siettetni akarom, ráérek, csak a hangjára vágyom, mint egy idióta kamaszfiú, aki még magának sem hajlandó bevallani, hogy rég kinőtt a lányok hülyék éveiből. A napjai tehát innentől kezdve meg vannak számlálva.
Míg a nő hátát nézem, azon filozofálok, vajon szabad-e megszólítanom azok után, hogy az évekkel ezelőtti incidenst követően az idei, gondolom, boldog karácsonyából is sikerült lecsippentenem egy napot. Örülnék, ha beszélhetnénk, ha egy kis időt együtt töltenénk, még akkor is, ha pontosan tudom, ebből, belőlünk nem lesz többé az, amit annak idején könnyű homokszemcseként hagytam kiperegni az ujjaim közül. Azt viszont nem tudom, ő hogy fog reagálni, ha hátrafordulva rám néz.
És akkor egyszerre meginduló szívvel pillantok le a kezemre, amin ott csillog házasságom záloga, és amit majd három éve minden nap viselek - akkor is, ha dolgozom, akkor is, ha mással vagyok. Nem vettem még le soha, most mégis úgy érzem, meg kell tennem, holott abban sem vagyok biztos, hogy Nadine - ha észrevesz egyáltalán - nem zár egy mosolygós intéssel rövidre. A szívem ritmikátlanul ver, ahogy a gyűrűmmel farkasszemet nézek. A gondolataim, mintha viharos tengeren hajóznék, keményen csapdosnak - fogalmam sincs, mit tegyek. Végül felpillantok a nőre, és nyelek egy nehezet.
Nem akarok hazudni Nádjának, de kínos helyzetet szülő, akár kimondatlan kérdésekre sincs szükségünk. Hiába húzom az időt, hiába keresek pro- és kontra érveket zakatoló agyamban, tudom, hogy erről, itt és most, nem szabad tudnia. Egyetlen gyors mozdulattal, mintha soha nem is létezett volna, mintha soha nem is rendelkezett volna semmilyen jelentőséggel húzom le a gyűrűt az ujjamról, és rejtem azt mélyen a nadrágzsebembe, majd megdörzsölve a helyét tekintetemet újra Nadine hátára emelem.
Ez vagy, Noel.
Férj, aki megtagadja a feleségét, hogy közelebb kerülhessen a napjait megszépítő, nyomorult vágyához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Alig várom, hogy végre megforduljon és rám nézzen, hogy a tekintetünk találkozzon, mert látni akarom, mit váltok ki belőle. A gyomrom reszket, mert úgy érzem, most minden - az egész életem - azon áll vagy bukik, hogy a szemei, amikor megpillant, hogyan változnak meg - fénytelenné fakulnak vagy épp ellenkezőleg, felragyognak majd.
Aztán elakad a lélegzetem.
Mert megtörténik.
Egyszerre visszacsillanni látom a szemében minden reményem.
Csak állok ott a sor végén, az ajtóban, nézek rá némán, még pislogni sem merek, mert attól tartok, hogy ha megteszem, ő a pillanattal együtt válik kámforrá. A mellkasom lassan emelkedik meg és süpped vissza a kabát takarásában, a térdeim, érzem, majd összecsuklanak, de nem engedek saját gyengeségemnek. Most nem. A levegőt bent tartva, vonástalan arccal figyelem, végül vele együtt mosolyodom el én is. Az, hogy beszélni kezd, először el sem jut a tudatomig, és csak mikor újra felém pillant, akkor kezdek ismét magamhoz térni.
Ajkaim kiszélesednek, ahogy elindul felém, tekintetemmel egy óvatlan pillanatra sem eresztem; zöldjeim kék íriszeibe, arcának puha vonásaiba ivódnak, a félelem pedig, ami egészen idáig hatása alatt tartott, most úgy tűnik ki belőlem, mintha soha nem is létezett volna.
- Úgy hallottam, egynémelyik igen hamis tud lenni - szívom be a levegőt résnyire nyitott számon, miközben bal szemöldököm habozva feljebb araszol. Bori mesélt már az itt kapható macaronokról, és arról, hogy az egyik ribizlis falatkától a teste összes, még a leggyengébb, leghalványabb szőrszála is napokig rózsaszínű volt - haj, szemöldök, szőrszál, minden. És ha ő nem is nézett ki hülyén, míg pinkben tetszelgett, nálam egy hasonló baleset biztos, hogy tragédiát szülne. Vagy tragikomédiát. Mondjuk az otthoni bejgliről már így is, úgyis lemaradtam, szóval... elnyíló ajkakkal megvakarom a halántékom, utána oldalra billentem a fejem, és magamat megadva beleegyezően felhúzom a vállaimat, hogy derűs mosollyal elinduljak a nő után. Jobbommal gyorsan, mielőtt még kinézhetne nekünk egy helyet, átnyúlok a válla fölött, és a sarokban magányosan várakozó asztal felé mutatok. Aztán előrehajolok, és hangomat visszafojtva, csak nagyon halkan kezdek Nádja fülébe duruzsolni. - Ha már úgyis varanggyá változom miattad, legalább ne premier plán, az ablak mellett kelljen, hm?
Már, ha nem bánja, persze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Már egy ideje annak a mugli 'chewy candy' cukorkának a csomagolásával szarakodok, amit még Nádja rejtett a kabátom zsebébe valamelyik este, és amiről állítólag az a hír járja, hogy komoly függőséget okoz a varázstalanok bizonyos százalékánál. Ennek megfelelően kaptam narancsosat, epreset de meg citromosat is, gondolom, biztos ami biztos alapon, ha valamilyen oknál fogva nem hagynám ott a fogam a sárkányok között, azért legalább a cukorbetegség elvigyen. Hát most mit mondjak? Nadine okos lány. Akarom mondani vénkisasszony.
A gondolatra, hogy most mennyire kiakadna, ha itt lenne és belelátna a fejembe, nem bírom ki, hangosan kuncogni kezdek, majd az asztal fölött átpillantok a szintén vigyorgó tökszószra. Furcsán beteg-érzetű látványára a vonásaim azonnal megfagynak. Mia...
- Áruld már el, mit vigyorogsz itt állandóan? Ha így folytatod, egy-két éven belül lekörözöd a dédit ránctémában - jegyzem meg komolyan, míg a cukorkapapír végét fogaim közé veszem, és homlokráncolva tépni kezdem, akár egy ötévesforma, eszköztelen gyerek. - Amúgy is, rohadt ijesztő vagy így. Mintha mentális problémákkal küszködnél vagy nemt'om.
A narancssárga csomagolás végül csak megadja magát a befektetett energiának, és míg elégedetten hátradőlök, minden teketóriázás nélkül szaggatom szét a fóliát, hogy aztán egészen felvillanyozva pillantsam meg erőfeszítéseim gyümölcsét.
- Hű, ez furcsán műanyagnak tűnik - pillantok fel csodálkozva a húgomra, majd anélkül, hogy udvariasan megkínálnám a zsákmányból, egy kicsit ugyan kételkedve a muglik józan eszében, de azért különösebb hiszti nélkül tolom be az egész sor olvadós cukrot. Persze hajtogatva, ahogy azt - Nádja szerint - kell.  Borira meredve kezdek rágni, ráérősen kóstolgatom az édességet, majd váratlanul a hörcsögszerűen felpuffadt pofazacskóimra mutatok, és totál érthetetlenül megszólalok. Talán még néminemű sopánkodás is kiül az arcomra. - Baffusz! Ké'té' vó'na?
Mer' bármikor kiköpöm a cuccot, hogy testvériesen megosztozzam rajta, fele-fele meg minden, csak egy szavába kerül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Nahát, hogy a kis Ombozi már megint viccesnek képzeli magát! A szemtelen visszavágásra úgy döntök, szavak helyett inkább csak egy rendkívül előnytelen grimasszal felelek, viszont amint szóbakerül Nelli meg azok a jó kis tragikus évek, mikor családilag tervezett elmerülni a gót szubkultúra letisztult világában, nem bírok a lelkiszemeim előtt tolongó borzalmas emlékképekkel, muszáj elnevetnem magam. Meg-megrázkódó vállakkal bontogatom a 'chewy candy'-t, aztán jelentőségteljes pillantással nézek át az asztal túloldalán viruló tökfejre.
- Na de csókolom! - vonom fel a szemöldökeimet, majd az orromat ál-sértetten felhúzva, szavaimat már a sószórónak címezve folytatom. - Ha olvasnál újságot, tudnád, hogy a szakáll manapság nagyon is divatos. A 2020-as trend szerint tehát nem hajléktalan, hanem geci stílusos vagyok. Csak mondom. Hogy tudd. Meg hogy felzárkózz.
A mondadóm végére azért csak rápillantok, méghozzá egy igen kaján vigyor kíséretében, hiszen, ha jól tudom, neki sincs épp ellenére az arcszőrzet, már ha az nem rajtam, hanem valaki máson van. Eredetileg nem akartam felhozni a témát, mert igyekszem olyan testvér lenni, aki megadja a húgainak azt az egészséges teret, amit azok amúgy is kiharcolnának maguknak, és ahelyett, hogy minden szarért, amit a világban járva róluk hallok, rivallót meg sóbálványátkot küldenék a nyakukba, inkább türelmesen kivárom, hogy akkor keressenek meg, mikor azt ők érzik jónak, és maguk hozzák fel a dolgot, legyen szó akármilyen, számomra esetleg kínos témáról is. Most viszont, így, hogy beszólt, nem bírom ki, engednem kell a jobb vállamon pöffeszkedő kisördögnek, és...
- Amúgy meg fogalmam sincs, mi bajod a szőrömmel - pislogok át ártatlanul az asztal fölött Boróra, de a számszegletében bujkáló kacér kis vigyor tudom, hogy elárul. Tudom, hogy tudja, hogy tudom. A tekintetét keresem, szuggerálom az Ombozi család nőtagjaira oly jellemző világos szempárt, és várok. Még egy pillanat, és még egy, és még egy. Aztán egyszerre elnyílnak ajkaim, és kimondom:  - Jasoné se szebb.
Úgy dobban meg a szívem, mintha egy fontos, ám mindeddig csupán egy néma, kettőnk között lappangó titokról rántottam volna le a leplet azzal, hogy kimondtam a férfi nevét. Nem tudom, hogy mi van velük, hogy egyáltalán van-e bármi is, de azt, hogy felmondott a mágustanodában, maga Jason árulta el a minap. Nem kérdezek, nem beszél - egyikük sem, így pedig nem könnyű mélyebben belelátni az életükbe.
- Mina tud Fanniról és Nádjáról - válaszolok automatikusan, mindennemű gondolkodás nélkül, és a magát éppen megadó cukorkapapíron felvidulva, széles vigyorral nézek fel Borira. Sikerült!, lelkendezik csillogva a tekintetem, pont mint egy meglett ötévesé hasonló helyzetben, egy pillanattal később azonban, mikor realizálódik bennem, mit is mondtam az előbb, ajkaimról eltűnik a vidám görbület, és homlokomat ezer helyen keresztező ráncokkal kezdem javítani magam. - Úgy értem... hogy izé, Mina, mint... mint egy nagyon jó barát tud róluk. Írország óta nem történt semmi közöttünk. Eskü. Az, hogy Fanni tud-e bárkiről is, egy nagyon jó kérdés, én azt gondolom, hogy nem. Nádja meg... - kelletlen sóhajjal vakarom meg a fejem - ...nem igazán említettem neki, hogy nős vagyok. A gyűrűmet azóta nem viselem, hogy összefutottunk a karácsonyi vásárban. Az mindent megváltoztatott. Úgyhogy ja - sóhajtok egy újabbat, már egy sokkal rövidebbet, mintha az életemben amúgy semmi sem számítana, és ezt erősítve széles mosolyra húzom a számat. - ...hamarosan valszeg tényleg megőrülök ennyi nő között.
Csak adja Merlin, hogy ne lányom szülessen, ha egyszer odajutok, mert akkor biz' isten visszakapok mindent, amit életem során elkövettem - és az koránt sem biztos, hogy tetszeni fog.
- Mit efünk? - az olvadós cukorkától majd megfulladva váltok témát aztán hirtelen, és az összegyűrt papírt az asztal közepére dobva húzok magam elé én is egy étlapot, hogy ha csak egyetlen percre is, de mögé bújhassak. Legalább addig ne kelljen találkoznom Bori megmondtam pillantásával. Pedig megmondta. Mindig megmondja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szemöldökeimet erősen összehúzva, eltúlzott komolysággal nézek a maholnap kétéves gyerekre, aki épp az imént olvasztotta meg a kezébe nyomott 'silento' csokoládét (tudjátok, azt amitől egy szemhunyásnyi időre elcsendesül), és most a fél arcát összemaszatolva rötyög, miközben azért elegánsan úgy tesz, mintha egyébként zavarban lenne. Vállait előrehúzva, alulról nézelődik felém, én meg karjaimat mellkasom előtt összefűzve, szigorúszerű tekintettel viszonzom a pillantását. Az egy dolog, hogy benne is pislákolni kezdett a tűz, de hogy ilyen szemtelenül vissza is éljen vele?! Ráadásul már most?! Hát kire ütött ez a gyerek? Jó kérdés.
- Remélem, akkor is így fogsz nevetni, amikor anya meglát... - jegyzem meg a csúszda tetején terpeszkedő Kornélnak, és alig hallhatóan, a szavakat el-el harapva folytatom. - ...és mindketten kikapunk. Tippelj, vajon melyikünk lesz ezért az igazán hibás, hah?
Jah, valahogy úgy. Mostanában nem sokat látjuk egymást Nádjával, és azt hiszem, ez a jelen helyzetben így is van rendjén. Fogalmam sincs, hogy Kornél felfogta-e már közös életünk ezirányú változását, ahogy arról sincs tudomásom, az édesanyja mennyit és milyen mértékben beszélget vele rólunk.
- Vicci, apa, hihihi - gurgulázik tisztacsoki kis kezét arca elé téve, aztán kinyújtja, hogy mutatóujjával egy távoli pontot célozzon meg. - Csuszi! Csúúú-szíííí!
Ilyenkor persze csak sikoltozva képes szavakat formálni, és mi sem természetesebb, csokis kezével az enyémbe kapaszkodva mocorogni kezd, előre, még egy kicsit, még, még, na?, rajta, izibe lendületet gyűjt, aztán csúszik és visít és boldog, én pedig vele együtt vagyok az. Nem jut eszembe apám vagy Nádja, de még Mina sem. Most csak mi vagyunk: én és a fiam.
Meg...
- Nahát, nézd csak, kik jöttek - vigyorgok le egy, kettő, három felénk (meg hát úgy minden irányba is) szaladó ismerősforma gyerekre, és tekintetemmel nyomban keresni kezdem az apjukat.

- Tegnap felgyújtotta az aranyhörcsög seggét - huppanok le Dimitri mellé a padra, és hátamat a támlának döntve hátraengedem a fejemet. Hirtelen nem tudni, bosszús vagyok-e vagy inkább rettentő büszke, de a következő pillanatban önkéntelen is elárulom magam, hiszen hangos, nyöszörgésben végződő nevetésben török ki, és a hajamba túrva a másik felé fordítom az arcomat. - Badass. Most egy hétig nem ehet csokit - mondom, és vetek egy futó pillantást a csokoládétól ragacsos kezemre, hogy rögtön utána már szánakozva nézzek vissza a másikra. - Kíváncsi vagyok, ezek után nekem milyen büntetést talál ki az anyja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Ühm, valami olyasmi - sandítok át a mellettem ülőre, és bár kétség sem fér hozzá, hogy a szám sarkában néminemű cinkosság ficereg, kérdő vonásait látva megtalál az érzés, hogy esélyesen idén se én viszem haza az év apja címet. Dehát nincs mit tenni, anyám szerint én is épp ilyen égetően rossz gyerek voltam, aki azért a társasági eseményeken oldalra nyalt hajával meg illendő és természetesen választékos megszólalásaival ünnepélyesen elő tudta adni a jól nevelt aranyvérű porontyot, és kitűnő benyomást keltett bármelyik őt mustrálóban. Nem úgy, mint Nelli, akit már ötévesen sem érdekelt senki és semmi önmagán kívül. Pillantásommal megtalálom Kornélt meg a három muskétást, majd együttérző, oldalra húzott szájjal szólalok meg.
- Sok sikert hozzá - felelem ahelyett, hogy annyit mondanék: ííííhhhh. - Nem tudom, a tieitek milyen szinten tolják a hiszticunamit, de ha Kornélból indulok ki, akkor... részvétem. Nem létezik olyan, amin ne tudna pillanatok alatt megsértődni, ami az elmúlt hetekben nem vezetett semmi jóra. Lásd a pórul járt hörcsögöt.
Mi lesz, ha legközelebb Nádja kezd füstölni, mert brokkolival mert közeledni a visító gyerekhez? Merlinem, már csak a gondolatra is nevetnem kell.
- Hé már, most miért kell egyből az ördögöt a falra festeni? - vigyorgok rá Dimitrire, és közben előhúzom a dzsekim belső zsebéből a pálcámat, hogy egy könnyed gondolattal leszedjem a bőrömre ragadt csokoládét. Nem sokan tudják, legalábbis biztosra aligha vehetik, hogy elköltöztem Nadine-tól, főleg, hogy időm nagyrészében Fehérváron tartózkodom, és ilyenre, hogy Kornéllal a játszón ücsörögjek, már nagyon, nagyon régen volt példa. Akkoriban még nyugodtan alhatott szegény pocok.
- Pedig az unikornis menő. Csak nem annyira legális. A törpegolymók gondolatával hogy álltok? - vetem fel a létező legártalmatlanabb ötletemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A gyerek rácsimpaszkodva a lábamra, teljes testsúlyával lóg, húsos, az erőlködéstől mostanra elsárgult ujjakkal kapaszkodik a nadrágom feszülő anyagába, és Merlinnek hála, még mindig képes az állát egyből úgy belevájnia a combomba, hogy azonnal zsibbadni kezdjek. Minden zavar nélkül, a dolgot megszokva lépek egyet előre a süteményes pult előtt kialakuló sorban.
- Nézd csak, Kornél - pillantok le rá, és ujjammal a karamellás kakaduk felé mutatok. - Van a kedvencedből.
Szemöldököm kérdőn ível felfelé, még hümmentek is egyet mellé, hátha válaszra méltat vagy legalább megmozdítja a fejét, de semmi. Pirospozsgás arccal, fogacskáit felfedő vigyorral bámul rám.
- Aaaapa? - hívja magára a figyelmem. - Anya mondta, hoooogy - leng ide-oda a lábam körül - hooooogy, hoooooogy nem szabad butának lenni, mint te szoktál.
Nahát, remek.
- Mert, mit csináltál? - kérdezem, és egy újabb lépést teszek a pult mellett. Pillantásom találkozik a minket néző eladóéval. - Egy hosszú kávét, és két kakadut szeretnék, köszönöm.
- Háááát - beszél közben a gyerek - megcsíptem Annát - és tessék, eddig bírta, egyszerre teli pofával kezd röhögni. - ...a szoknyája alatt.
Ő gurgulázva rötyög, nekem meg minden arcizmom megdermed. Érzem, ahogy elönt a víz és vörösödik a bőröm. Hangtalan pislogok, és míg a tálcánkért nyúlok, gyorsan körbesandítok, csak úgy ellenőrzés gyanánt, van-e a közelben ismerős.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Keresem-kutatom, és akkor - érzéseim szerint az utolsó pillanatban - megtalálom a kínjaim alól felmentést nyújtható tekintetet. Egyik kezemben a tálca, a másikkal meg irányba állítom a gyerek fejét, és megpaskolva a vállát, a kis vörös felé mutatok.
- Ezt még megbeszéljük, de most célozzuk meg Rebekát - mondom neki, és a süteményre éhes falu népe között, a tálcát magasra, lehetőleg mindenki feje fölé tartva, ügyesen átszlalomozzuk magunkat.
- Szia, Ribi néni - kiált vidáman Kornél, hogy a biztonság kedvéért még négy asztallal arrébb is mindenki hallja, mire én egy hosszú pillanatra lehunyom a szemem, és veszek egy mély levegőt. Nem mondom, megy ez a beszéd dolog, de van még hova fejlődni. - Mesét olvasol?
Kérdez, és már helyet is foglal a nő mellett. Lábai hevesen járnak, előre-hátra rúgkapál, kis kezei a könyv lapjai után nyúlnak.
- Anyának soooookkkaaaaal jobb könyvei vannak! - jelenti ki fújtatva, aztán felém fordul. - Apájé-á-i  - szemöldökeit összehúzva elgondolkodik, aztán megrántja a vállait és folytatja (jó, majd egyszer megtanul ragozni is) - csúnyák, nincsen bennük egyetlen rajz sem.
Végül én is leülök, és hátamat a támlának döntve jelentőségteljesen Rebekára nézek.
- Szóval jöttünk, nehogy unatkozni kezdj - mosolyodom el féloldalasan, szőkés hajamat kisöpörve a szememből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A kérdésre, hogy Nadine szigorú-e annyira, hogy megbüntessen, ó, egek!, majdnem visszaengedem a kávét a csészébe, de aztán még éppen idejében vagyok képes a torkom felé terelgetni az éltető feketét. A szám sarka ugyan mosolyra kanyarodik, de még véletlenül sem szólalok meg. Észrevétlen, csupán a háttérből figyelem, vajon mit mond erre a könnyes szemű kiscsibészem.
- Sarokba szokott állítani - vallja be duzzogós-szipogva, és még a sütit is leteszi, hogy hihetőbb legyen, mily sanyarú sorsot szánt neki a jóélet. Hát most mit mondjak? Ért hozzá.
Leteszem a csészét, és kontroll alatt tartott vonásaim felett, komolyan bólintok párat.
- Mert megérdemled, drágám - felelem kedvesen. Egy nap majd elmesélem neki, miként bánt velem az én apám, hogy sarokbaállítás helyett ő mivel büntetett. Addig viszont higgye csak: nincs az üres, néma falnál rosszabb. Tekintetem átpártol a nőhöz, szavaira halkan kuncogni kezdek. - Áhh. Ez a gazfickó épp most árulta el, hogy kislányok szoknyája alá nyúlkál hobbiból... nincs nekem tíz évem.
Erre a könnyes szemű kiskrapek rötyögni kezd, és fejével szégyenlősen Rebekához bújik.
- Kihagyhatatlan ajánlat? - gondolkodást mímelve kérdezek vissza. - Hát, néhány évvel ezelőtt még annak számítottam, de hogy most ki van porondon, jó kérdés. Az egyik Payne vagy valamelyik Radetzky esetleg?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Csak figyelem őket onnan, az arcom elé tartott kávéscsésze mögül; a túl sokszor büntetésben lévő, vígasztalhatatlan kisfiút és az ő nyelvén olyan jól értő fiatal nőt, és halványan mosolygok. Egészen különös érzés, mikor valaki komoly úriemberként kezeli a fiam, amikor kedves hozzá és szereti őt. Kornél piciny mutatóujjával rajzolni kezd Rebeka combján, s ritmikátlan hüppög mellé - mind tudjuk: a megértést is meg kell siratni.
- Ajajj, biztos vagy te ebben? Apa meg a szoknyák? Jobb, ha vigyázol, mert ezzel veszélyes terepre merészkedsz - figyelmeztetem kiszélesedő ajkakkal, fejemet apró mozdulatokkal megingatva közben. Kornél hangosan nevetgél, úgy tűnik, kezd valamiféle halovány fogalma lenni a nemekről és a köztük kialakuló kapcsolatokról - persze, csak úgy, mint bármely háromévesnek.
- Mina nem hord szoknyát - vág közbe a gyermek, testével egészen nekidőlve a számára most mentsvárként jelenlevő Rebekának. - És annyi soksoksok állata van, mindet nagyon szeretem. Hercegnő a legszebb. Ő Mina cicája, és apa mindig csúnyákat mond róla, ha Mina nem hallja. És Ribi néni, képzeld el, jó? Elképzelted? Szólj, ha elképzelted! Mina anyukája cicológus, és bár már nagyon öreg, mint a Mikulás felesége, tudod, Télanyu, mégis van egy kislánya. Phu, és ő olyan idegesí...
- Kornél? - szakítom félbe, míg az arcomról le nem ég teljesen a bőr. - Talán engedjük meg Rebekának, hogy ő is meséljen kicsit. Egyed a kakadudat, mert tudod, egy idő után elzöldül benne a karamella, és citromízű lesz.
Nem akarom tudni, Nadine előtt miket mond ez a gyerek rólam meg Mináról, vagy rólam és bárki másról, akivel együtt lát vagy csak valahol hall róla, és ha már itt tartunk, az sem érdekel, a szemében mennyire számítok idősnek. Bocsánatkérően pillantok át az asztal túloldalára, majd futólag a homlokomhoz nyúlok. Izzadok?
- Ó - bukik ki belőlem a megdöbbenés. Alulról, majdhogynem értetlenül nézem a vöröst; jó parti, én? Látszik, hogy nem ismer túl közelről. Hitetlenül és ezzel kapcsolatban nagyon mást gondolva nevetek fel, és a fejemet csóválva folytatom. - Szerintem Mina mást mondana. Vagy Nadine. Vagy Fanni. Vagy Annelie. Vagy...
Inkább nem folytatom. Túl hosszúra nyúlik a lista, és attól tartok, már nem is emlékszem minden pontjára.
- Az egyik Radetzky gyerek nemrég jött vissza Magyarországra. Szoktam látni a faluban, szerintem nincs senkije. Elég bunkó képe van, sántít is, meg szürcsög, és olyan idétlenül szívogatja az orrát, nem tudom - tanácstalanul megvakarom a halántékomat. - Őszintén szólva, nem a legszebb látvány, de hát, ízlések és pofonok - vakarózva megvonom a vállam. - Én köszönöm, azt hiszem, ennyi év után, megannyi kerülőúttal és félresiklott beszélgetéssel, de végül teljes biztonsággal kijelenthetem, hogy révbe értem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Arcomat oldalra fordítva állok meg, s miután mutatóujjammal lejjebb tolom az orromon ülő napszemüveget, kérdőn felszaladó félszemöldökkel vetek egy kétes pillantást a jobbomban lógó óriási táskára. Egész nap sütöttünk-főztünk, meggrilleztünk hatféle húst és megannyi zöldséget, ehető muffinokat tettünk teljesen ehetetlenné, díszítettünk tortát, szedtünk epret és cseresznyét meg egy csokor virágot a Mamának. Mindez után Kornél nettó két falat hús után döntött úgy, hogy ideje továbbállni az asztaltól, Mina meg úgy bekajált az égigérő tejszínhabbal, gumi- és pezcukorral teleszórt triplacsokis muffinból, hogy a zöldségeket is csak azért döfködte a villájával, hogy a gyerek azt higgye, eszik. Én pedig, ahelyett, hogy kiselőadást tartottam volna a családomnak a pénz értékéről, ételhordókba pakoltam mindennek a felét, és...
- Épp hozzátok tartok - jegyzem meg a padon, nos, mint egy jólszituált hajléktalan üldögélő nőnek, és mutatóban felé emelem a táskát. Aztán elnyomok egy feszültséggel teli sóhajtást és leülve mellé a táskát és a virágot is magunk közé teszem. - A lányod neveletlen, tudtad? - sandítok át rá, és ha morgós hangomból nem is, hát a homlokomat keresztező borzasztóan mély ráncokból sejtheti, hogy dacos vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A kérdésre egy mozdulattal tolom vissza a napszemüveget a helyére, hogy karbafont kezekkel, jelentőségteljesen elforduljak tőle, és az utca népét kezdjem figyelni. Nem mintha lenne a közelben bárki is. Egy árva lélek sem.
- Engem nem szoktak kidobni - mondom megjátszott sértettségemben gyorsan felszegett állal, még a számat is szorosan összezárom, hogy csupán egy vékony kis vonal látszódjon belőle. Nem, egyáltalán nem haragszom Zójára, még csak nem is neheztelek rá, sőt, ha jobban belegondolok, ezekben a pillanatokban senkivel sem lennék szívesebben. Sunnyogva tűzök az előzőekhez némi pontosítást. - Mindig magamtól jövök el.
Aztán, bárhogy is visszakozom, mégis elnevetem magam. Szívből jövőn és egyre hangosabban, amitől megrázkódik az ember válla. Jaj, jaj, Zója, Zója. A fejemet hátradöntöm, és úgy, oldalasan fordulok felé.
- Hmmm, ez érdekes. De ne haragudj, nem te nevelted az első tizennégy évben? A pszichológusom szerint az első időszak a legfontosabb, de ha hülyeségeket beszél, megadom a címét, hogy panaszlevelet írj neki - mondom higgadtan, egyetlen vonásom sem rezdül közben. Iszonyú szemtelen vagyok, igen, tisztában vagyok vele, de azt is tudom, hogy Zójával lehet, vagy ha másnak nem is, hát nekem szabad, mert tudja, hogy a vicc mögött olyan tisztelettel adózom előtte, akárha az édesanyám lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bírom, tűröm, megvárom, ismételgetem a szavakat, miközben nagyon erősen koncentrálok, hogy egyetlen vonásom se áruljon el. Nem nevetek, nem mosolygok, se a szám, se a homlokom nem mozdul, de még a szemeimre is ügyelek, pedig azokat fekete lencse takarja. Aztán a drága nő elhallgat, én pedig teljesen nyugodt, teljesen békés, teljesen illedelmes hangon csak ennyit mondok:
- Zója, én rád céloztam - ejtem ki a szavakat, és az ajkaim máris széles vigyorra nyúlnak. A szemöldökeim nevetés közben összeszaladnak, a szemem körüli szarkalábak elmélyülnek. Életemben nem jártam más pszichológusnál, kivéve, amikor a javítóintézetben kirendeltek mellém néhány független doktort, azokat a helyzeteket viszont valljuk be, elég nehéz lett volna kikerülnöm.
Sóhajtok egy jóízűt.
- Nem, nincs semmi baj Minával, csak... - gondolataimba merülve próbálom megtalálni a jó szót. - Ez a rengeteg kaja meg az a sok játék. Túlkényeztetjük a gyereket. A mindent megadni nem egyenlő azzal, hogy mindent megvegyünk és megcsináljunk neki, nem? Egy szegény ember is képes mindent megadni a gyerekének.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Összefacsarodik a szívem, de egyetlen vonásom sem rezzen. Csendben, az évek, sőt évtizedek alatt semmit sem öregedő arcát nézve hallgatom őt. Egyszer-egyszer egyetértően bólintok, máskor annyira elgondolkodom, hogy észre sem véve az önkéntelen mozdulatot, beharapom az ajkam.
- Szerintem nagyon jól csinálja - szólalok meg végül. Szoktam mondani neki is, esténként vagy ha napközben épp mindketten otthon vagyunk, és ahelyett, hogy kicsit élveznénk a közös létezést, inkább átcsábítjuk magunkhoz a gyereket. Fárasztó, ezen nincs mit szépíteni. De abban egészen biztos vagyok, hogy ha egy nap édesanyává válik - bízom benne, hogy általam és mellettem -, akkor tökéletesen helyt fog állni. Elég csak ránéznem Kornélra, aki megveszik érte, és noha talán még mindig engem tart a legjobb barátjának, érzéseim szerint Mina bármikor lelökhet az egyébként féltve őrzött trónomról.
- Dwayne hogy van? - kérdezem aztán. - Valamikor beszélnék vele. Ha ráér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nos, igen. Ez így más - valahol. Ugyanakkor nem is kérdés, hogy fájó, hiszen a kimondatlan is létezik és hat, sokszor jóval erősebben, mint az éjszaka sötétjében egymás közé suttogott szavak. Rémisztően csodálatos, az embert még a hideg is kirázza, ha csak belegondol, hogy a teste mélyén, valahol a lelke középpontjában megszülető érzések szavak nélkül is képesek kommunikálni, kapcsolódni és metamorfózisba lépni egy másik testben formálódó érzéshalmazzal. Két fizikai test rejtekében meghúzódó lelki lét, mint kérges fába vájt odú, anélkül érti egymást, hogy a fizikai valóságot hangok töltenék meg. Hát ennyi volna a mindenség értelme? A kapcsolódás és a gyermek képében megszülető közös lenyomat? A te és én eggyé válása.
- Lesz más - mondom szűkszavún. Mert mindig jön más; helyette is, helyetted is. Iszonytató érzés, gyomorforgató és elkeserítő, de így van. Aztán egy idő után valahogy még fájni is elfelejt a gondolat, hogy pótolható vagy. Hogy valaki sokkal inkább passzol a másikhoz, mint te valaha is tudtál, hiába feszültél meg az erőlködéstől. - Vagy már van is?
Elmosolyodom, és sóhajtva fészkelődni kezdek. Kornél jól lakott, sértegetett, rúgkapált és mázolt illetlenül, szóval akár haza is ehet minket a fene, hátha rá tudom venni egy kis délutáni szunyókálásra, és így talán sikerül elkerülni az altatás előtti véget nem érő hisztit, amit egyébként már otthon, az anyjának fog leművelni, és tudom, hjaj, tudom, hogy Nadine nagyon, de nagyon fog érte szeretni. Ha nálad van, Noel, mondja mindig szegény, estére képtelenség vele bírni. Mintha egész nap édességgel tömnéd. Pedig nem. Tényleg nem.
- Gyere, drágám - szólok a kissrácnak. - Nézzünk valami finomat Minának, aztán induljunk.
- Neeeem megyünk - rázza meg a kis a fejét azonnal, és a csokis tenyerével tüntetőleg rá fog Rebeka combjára. - Nem akarooook!
- Kornél, nézd csak azt a vastag könyvet ott - mutatok az említett animágia tankönyvre. - Rebekának azt mind el kell olvasnia, és ha itt maradunk, sosem végez vele. De megígéri nekünk, hogy egy délután átugrik hozzánk, ugye, Rebi néni? Köszönd meg a közös sütizést, aztán pucolás.
Kornél arcára mélységes ellenszenv költözik; úgy acsarkodik, mintha a világ legrémesebb feladata elé állítottam volna. Dehát semmi baj, kezdek hozzászokni ehhez az utálatos kis pofázmányához, amivel ilyenkor rám néz. Egyébként fogalmam sincs, melyikünktől örökölhette ezt a stílust, de azért szentül próbálom hinni, hogy Nadine volt ilyen piszok kiállhatatlan gyerekkorában.
- Nagyszerű, mutasd meg Rebekának, milyen ráncos kis törpe vagy néha - mondom neki higgadtan, aztán nevetve felállok. - Amúgy el se hinné nekem, hogy ilyen is tudsz lenni, szóval hajrá, kisfiam. Megy ez még ennél jobban is, nem? Erőltesd még, ez az, nyomjad neki.
Karjait szorosan egymásba fűzi, úgy nyújtja ki a nyelvét rám, majd könnyes kiskutyaszemekkel Rebekához fordul. Jaj, Merlinem, gyerele.

Óráknak tűnő izzasztó percekkel később, mikor suttogva ezerszer is bocsánatot kértem a nőtől, és úgy tettem, mintha nem látnám az együttérzést mímelő, egyébiránt lesajnáló pillantásokat, jobbomban a síró gyerek csokis kezével, balomban meg a hatféle süteménnyel elindulunk haza, hogy a féktelennek ígérkező tombolás már otthon, a négy fal között vegye kezdetét.

//   //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Először csak meg-megingatom, majd hevesen rázni kezdem a fejem, nem, nem, nem, dehogyis, tévedsz, Zója. A szívem pumpál, mert igaztalannak és nagyon igazságtalannak érzem Minával szemben, amit mond. Felmagasztal engem, miközben a lányára nehéz esetként gondol, és ez minden, csak nem igaz. Talán fordítsunk rajta egyet. Ajkaim elnyílnak; beszívom a nyárillatú levegőt, aztán futólag végigsimítok a homlokomon.
- De - szólalok meg lágyan. - Igazából nagyon is könnyű vele. Mikor velem volt sohasem fordult magába; már az első hozzá fűződő emlékeimben is állandóan beszél, mintha nem tudná befogni - nevetem el magam a megelevenedő emlékre - és nagyon kedves, tudod? A szó legszebb értelmében. Úgy képes törődni, hogy közben átlép saját magán. A saját vágyain, érzésein, olykor még a szükségletein is. Elfogadó. Nagyon, nagyon, Zója - ingatom a fejem. - Szereti a gyerekemet, akit egy másik nő szült – tekintetem elkomorul. - Büszkék lehettek rá Dwayne-nel.
Tartok egy aprócska szünetet, merengek valamin, ami egy ideje már foglalkoztat, de még senkivel sem beszéltem róla.
- Nem tudom, hogy a vélavér miatt van-e, hogy így kötődik hozzám, de ha így is van, nincs nálam szerencsésebb. Hosszú volt az út, tudom, de elhiszed, ha azt mondom, valahol a lelkem mélyén már kamaszként is biztos voltam abban, hogy mi ketten egyszer valóban egymásra találunk?
Olyan természetes vele beszélgetnem, mint édesanyámmal vagy a nővéremmel, Sacival. Előttük a legbelsőbb, legfélelmetesebb gondolataim is felszínre törhetnek, hiszen tudom, hogy náluk biztonságban lesznek. Ilyen kapcsolatom a mai napig nincs férfival, még Jasonnel sem. Talán az apám miatt nem alakult ki egy sem, talán a lánytestvéreknek köszönhetően, vagy, mert a férfitársaságok egész egyszerűen másként működnek.
- Sunyít? - kérdezek vissza felszaladó szemöldökkel. - Dwayne mindig sunnyog valamin. Mióta érzed, hogy valami nem kerek?
Ráérősen megvakarom az állam. Nagyon remélem, hogy nem keveredett bele semmi hülyeségbe az öreg, és különösebb ostobaságon sem töri a fejét, mert ha megöleti magát, abba Mina beleroppan.
- Nem - mosolyodom el, miközben ujjaimat karomat simító kezéhez érintem. - Minden rendben, csak megnézném hogy van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Míg csendben figyelem, ahogy ő krumpliról krumplira halad, én a szavait forgatom és rágom meg magamban. Érthetetlen, hogy ezidáig soha nem beszélgettünk a vélavérről, viszont most egyre több kérdés fogalmazódik meg bennem. Balommal hátrasimítom szemembe lógó piszkosszőke hajamat, aztán elnézek a tér felé, és néhány pillanatig a szökőkút csobogó vizére meredek. Ezernyi emlék tolul elém - abból az egyetlenegyből, ami a kúthoz köt.
- A vélavér miatt szeretem? - fordítom vissza arcomat Zója felé, a hangom egészen mély és kemény. A válasz nem változtat semmin, legyen így vagy úgy, tudom, hogy azellen, ahogy érzek, semmit sem tehetek. Ez az egész jóval feljebbvaló nálam, nekem sem erőm, sem ráhatásom nincs az életem ezen részletére. Megpróbáltam nélküle, többízben is, házasságom és gyerekem is született akkoriban, mikor távol voltunk egymástól, mégsem találtam a helyem. Ma már hiszek az elrendeltetésben, és abban, hogy mi egymásnak születtünk. Abban, hogy ő nekem született.
- Beszélni fogok Dwayne-nel - mondom nem ígérve semmit, talán mégiscsak adva Zójának némi megnyugvást.