Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Farkas Kamilla

A szobájába csak két üveg vörösért ugrottak be, amit csendben a hátizsákjába rejtve csempésztek ki a kastélyból. Az üvegek persze minden lépésnél összekoccantak, a domboldalon pedig, ahogy jócskán lefelé húzta őket a gravitáció, jó, hogy nem törtek össze és áztatták el a zsákot és tartalmát.
- Viccelsz? Ha nem mész magadtól, én foglak belelökni - vigyorog rá Kamillára, míg beéri és mellészegődve átkarolja a vállát. Kisvártatva aztán közelebb hajol hozzá, és mintha már ittak volna, csibészesen a fülébe suttog. - Rettegj!
Valójában viszont így, hogy háztársnője hangjából élesen kihallatszódott a vízbeeséstől való félelem, szinte kizárt, hogy belelökné. Bor ide vagy oda.
- Az orrodig se látsz el - engedi maga elé a szőkét, és a stég első lépcsője előtt megállva figyeli ahogy forog. - Mondjuk, ha így folytatod, szerintem megoldod egymagad is a vízbepottyanást.
Farmerzsebeibe csúsztatott kezekkel, halkan kuncogva fordul ő is közbe. Az üvegek csörömpölnek a vállát húzó táskában. Vaksötétség, csak a kastély távoli ablakain szűrődik ki némi fény. A bogarak, tücskök és ki tudja miféle állatok ilyen-olyan hangjai mindenhol körbeveszi őket.
- Mi újság apáddal? Tényleg együtt van Ninával, vagy az csak pletyka? - kérdezi, s megnyikordul alatta a régi fadeszkákból kirakott stég. Végigsétál rajta, útközben megfogja Kamilla kezét, hogy még véletlenül se forduljon bele a hideg vízbe, majd az út végén elengedi őt, leemeli válláról a zsákot, és leguggolva egy stabil deszkára pakolja az üvegeket, melléjük dobva a cukrokat és megkezdett csokoládékat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Farkas Kamilla

És Kamillánál a pont. Egy nő mellett csakugyan sohasem tudni semmit, főleg nem pontosan és főként nem azt, hogy éppenséggel hányadán állnak. A férfi ajkait benedvesítve csóválja meg fejét, majd mint aki az imént csúnya vereséget szenvedett el hajtja meg azt a lány előtt.
- Jogos - mondja végül, hangjából kihallható, hogy vigyorog. Kamilla talán már azt is sejti, hogy Noel szája most épp féloldalas mosolyra húzódik, szemei körül pedig jó néhány nevetőránc mélyül el. Tudhatja, hiszen jól ismerik egymást, gesztusaik, szavajárásuk már régen beleivódott a másikba.
- Oké - védekezően emeli mellkasa elé feltartott kezeit, s úgy dönt, hogy további károgás helyett inkább befogja. Okos fiú.
- Tényleg? - kérdezi már a deszkasor legvégén ülve, legújabb őzbőrcipőjének fűzőjét bontogatva, közben Kamillára pillantva. Tekintetében meglepettség csillan. - Valamiért azt gondoltam, hogy rosszul érint a dolog.
Köhint párat, míg maga mellé teszi makulátlanul tiszta (és méregdrága) lábbelijeit, majd miután beléjük gyűri a titokzoknikat, térdig felhajtogatja nadrágja szárát, s Kamillához hasonlóan ő is lelógatja lábait a stégről - csakhogy az övéi már lábszárközépig beleérnek a vízbe.
- Fú, jó hideg - húzza el a száját, a libabőr nyomban végigfut a testén. - Szóval... ja. Mindig eszembe jutottál, mikor az Edictumot átfutva találkoztam apád nevével.
Nem mond többet, szavak helyett pálcájáért és a két üveg borért nyúl. Rutinos, már-már ösztönszerű mozdulatokkal húzza ki belőlük a dugót, és nem fáradva poharak keresésével - amik valószínűleg nincsenek is - nyújtja át az egyiket Kamillának.
- Mire igyunk? A lelkizős stégen üldögélős esténkre? - kérdezi, és saját üvegét koccintásra emeli. - Ne, ne! Tudod mire? Hogy pont úgy rúgtam be az ajtódat, mint az a férfi abban a mugli filmben!
Lelkesedéstől csillogó szemmel magyaráz, és bár komoly esély van arra, hogy Kamilla nem tudja, melyik filmről, férfiról és jelenetről van szó, ő épp úgy beszél róla, mintha ez mindenki számára magától értetődő volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Farkas Kamilla

Felnevet, száját elhagyja valamiféle tévedhetetlen pfff hang is. Kamilla még véletlenül sem sorolható az alacsony lányok közé, és az is könnyen megeshet, hogy nő még néhány centimétert. Ő viszont, ha ennél alacsonyabb lenne, már a kis- vagy középnövésű fiúkhoz tartozna, akiket a magasabb lányok ha mezítláb éppen nem is, magassarkúban azonban hipp-hopp lehagynak.
- Képzeld már el, hogy néznék ki, ha akkora lennék, mint te? - már a gondolattól megrémül, fejét hátraveti, testét egy pillanat alatt kirázza a hideg. - Múltkor vártam valamelyik órára, persze egyetlen ismerős se volt aznap, és azt hallgattam, hogy két csaj az áhított férfimagasságról beszélget. Az egyik arról panaszkodott a másiknak, hogy azért nem talál magának pasit, mert a magasak mind foglaltak, az alacsonyabbakkal meg nem áll le, mert rosszul érzi magát, ha azonos magasak vagy ő kicsit nagyobb a barátjelöltnél. Kamilla... - hátravetett fejét a lány felé fordítja. - ...én nem tudtam, hogy nektek ennyi bajotok van. Komolyan. Meg hogy nekünk ennyi mindenben, sokszor totál pitiáner dolgokban is meg kell felelnünk. Ez... annyira... áh.
Noel arcára az őszinte tragédia-érzet minden árnyalata egyszerre ül ki. Látszik a vonásaiban, hogy ez -  a nők - számára a dráma, mint irodalmi fogalom netovábbja, amivel képtelen bármit is kezdeni. Valószínűleg sem ereje, sem elegendő agysejtje nincs ahhoz, hogy megértse a másik nemet.
- Tudom - mondja aztán, és fél kézzel megemelve magát közelebb huppan a szőkéhez. - Hé, ccccs.
Fejét előredöntve hajol be Kamilla elé, hogy baljával a kicsorduló könnyek irányába nyúljon.
- A testvérekről már lemaradtál, legalábbis... az igaziakról, akikkel együtt nő fel az ember - halkan beszél, szabad kezével a lány mögött támaszkodik. - De a valódi családról még nem. Persze, sokat kell dolgoznotok rajta, neked is nyitnod kell Balázs felé..., ez az egész neki is piszok sz*r lehet. Ezer százalék, hogy éjjelente marcangolja a lelkiismeret meg a tudat, hogy elba**ta. Gondolj bele, kapott egy félig-meddig már felnőtt, kész nőt, akivel baromi nehéz mit kezdenie.
A borosüvegek összekoccannak, de Noel már nem az ajtókat tokostul berúgó színészekkel törődik. Leragadt az apa-lánya témánál, és mint aki évtizedes szakértelemmel bír a témában, Kamillát szóhoz jutni sem hagyva beszél, magyaráz és anekdotázik.
- A nagybátyám, Zsiga bácsi is hasonló cipőben jár, mint apád, ő nemrég tudta meg, hogy van egy lánya, Rebeka, aki a Rellonba jár, biztos ismered - kezd bele a történetbe, beszéd közben többször szájához emeli az üveget. - Vagy hát fene se tudja, hogy tudta-e, de a lényeg, hogy közel egy évükbe telt, míg mostanra kezd kialakulni közöttük valami szorosabb, normálisnak nevezhető kapcsolat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nyuszifül

Sokára ért vissza a rellonba - sok kéretlen gondolaton kellett átrágnia magát. Tudta, hogy Kamillát már nem fogja ott találni, a szíve legmélyén mégis bízott benne, hogy amint átlépi szobája küszöbét, megérzi az ismerős, szeretett illatot. Annak viszont csak a leghalványabb, hamarosan végleg elillanó emléke várta az úgy hagyott, gyűrött párnahuzaton.
Túl őszinte volt.
A feszültség egyre csak gyűlt idegesen fel, s alá járó mellkasában. Visszajátszotta a történteket, de hiába, az egyetlen gondolat, ami újra és újra utat tört magának, az volt, hogy Kamilla túlságosan is érzékeny. Ő meg túlságosan is őszinte. Vagy egészen egyszerűen: Kamilla nő, ő meg férfi. Ajkai résén nehéz, mély sóhaj szökött ki.
Ahogy távolodott a kastélytól, a szél úgy vált egyre szigorúbbá. Noel összébb húzta magán fekete dzsekijét, majd lépteit megszaporázva irányt váltott; többé nem a falu, hanem a stég irányába sietett. Noha biztos volt benne, hogy Kamilla a rellonból egyenesen hazament, néhány méter után az is eszébe jutott, hogy a háztársnő most talán nem édesapja kérdéseire vágyik, sőt, ha a férfi kérdezősködni kezd, ő inkább menekülőre fogja.
- Félreértettél - szólal meg később, mikor már baljával felhúzott térdeit ölelve ott ül Kamilla mellett, s másik kezével a lány arcát takaró fürtökkel babrál. - Az előbb, a szobámban.
Halkan beszél, már-már dörmög, megcsillanó zöldes tekintetét közben le sem veszi a másikról. Ujjai végül megállnak, karját visszahúzza, s a csendes, mozdulatlan tó felé fordul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nyuszifül

Futólag rápillant Mayára, utána viszont máris a felülő, s éppen hozzábújni készülő lányra szegezi tekintetét. Habár szereti a kutyákat, most direkt nem foglalkozik vele. Nemhogy a kezét nem nyújtja felé, de még csak rá sem néz, ezzel is jelezve neki, hogy itt és most ő a hierarchia csúcsa, és ezekben a pillanatokban arra van szüksége, hogy a gazdival tudjon beszélgetni. Ugyanis van mit tisztázniuk; fogalmak, amikkel az emberek többsége elhamarkodottan dobálózik, sémák-sablonok, amiket ráhúznak kapcsolatokra, szavak, amiknek nagyobb a súlyuk, mint azt sokszor gondolnák.
- Az a kérdés, hogy te haragszol-e rám? - kérdezi halk, ám erélyes hangon, míg karját kitárva engedi, hogy törékeny háztársnője közel fészkelhesse magát hozzá. Haragudhatna, s könnyen meglehet, hogy haragszik is. Azért, amilyen és azért, amilyen bizonyosan nem lesz soha. - Nem vagyunk rosszban, nem is értem, miért gondolod. Persze - bólint - nehéz velem, tudom.
Érzi és sejti is, hogy Kamilla fél a rájuk leselkedő jövőtől, amit egyikük sem tud megjósolni, mégis, mindketten tartanak a közelgő veszteségtől. Ha ennek közöttük egy nap vége, ha többé nem csókolják meg egymást és nem összebújva alszanak el, akkor a barátságuknak is annyi?
Nem, semmiképpen sem. Ez... nem történhet meg. Ahhoz túlságosan is fontosak egymásnak.
- Nem megyek sehova - feleli rekedten, és fejét oldalra fordítva lepillant a lány szemeibe. - De... a maradás, az ittlét sem garancia semmire, ezt te is tudod.
A kérdés pedig, hogy ők valójában mik, mijei is egymásnak, továbbra is kimondatlanul ül közöttük a hűvös levegőben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nyuszifül

Csendes türelemmel várja Kamilla válaszát. Mikor pedig megkapja azt, ösztönösen, ám mozdulatlanságba burkolózva hitetlenkedik. Nem hisz neki, nem hiszi el, hogy nem haragszik rá, hiszen ismeri a női természetet. Legalábbis úgy gondolja. A női lélek törékeny, sérülékeny, ő pedig még nem elég érett ahhoz, hogy vigyázni tudjon rá.
Talán majd később, néhány év múlva, vagy ha meg/felismeri a kezét fogó lányban a nőt, akiben már az első pillanattól biztos, akit mindennél jobban akar - hogy hozzá tartozzon. Egyelőre azonban - bár azt hiszi - még nem nőtt be a feje lágya, hiába tölti lassan a huszonkettőt.
- Kamilla - behajlított mutatóujjával a lány álla alá nyúl, kissé megemeli, hogy tekintetük találkozzon. - Próbáld meg egyszerűen csak élvezni a pillanatot. Élni, nevetni, szeretni, és ha kell, akkor haragudj szívből, dühöngj hangosan, toporzékolj, csapkodj... most pedig csókolj vissza, jó?
Ezidáig ügyesen elfojtott vigyora most utat tör magának, ajkai kiszélesednek, s ahogy közelebb dől háztársnőjéhez, fogai egy pillanatra megcsillannak a holdfényben. Hangja elhal, ujjai Kamilla álláról puha arcára siklanak, és bár kapcsolatuk jellegét igen nehéz lenne meghatározni, az biztos, hogy Noel úgy csókolja meg Kamillát, hogy a lány ebben a pillanatban a világ legszebb, legkívánatosabb, legfontosabb nőjének érezze magát. Mert az is.
- Ccccsss - pisszegi le aztán, mielőtt még végeláthatatlan hisztibe kezdene. - Nem vagy olyan. Nem szeretem az olyan lányokat.
Jobbjával nyugtatólag megsimogatja a lány fejét, ujjai újra meg újra végigszántanak az imádott szőkés fürtökön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Minabella
Április 15. délelőtt

Nemrég hagyta el a közeli ispotályt, azzal a feltétellel, hogy továbbra is nyugodt életet fog élni, és betartja azt a néhány szabályt, amit az ötvenes éveiben járó gyógyító kiszabott rá. Nincs tüzeskedés, nincs hoppanálás, nincs illegális üzletelgetés. A megengedett stresszfaktor nulla.
Helyettük azonban minden gond nélkül élvezheti a következőket: ágynyugalom, friss levegő és oltári menő nagypapa-mód. Séta a faluban, olvasás a klubhelyiség egyik foteljában meg segítséggel való fürdés. Egész életében erre vágyott!
Kissé megrogyva, botjára támaszkodva áll meg a cukrászda kirakata előtt, még mindig sajgó lába szemlehunyásra készteti. A fogai összekoccannak az éles, be-benyilalló fájdalomra.
Azt hitte, hogy ehhez néhány nap leforgása alatt hozzá lehet szokni, és egy idő után fel sem fog majd tűnni, mikor a mérgezett fog helye lüktetni kezd. Csakhamar rá kellett azonban jönnie, hogy hatalmasat tévedett. A feje tompán, migrénszerűen fáj, de azzal nem törődik, az a kisebb, kevésbé rossz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Minabella
Április 15. délelőtt

Hallja a mellette gyorsan elhaladó lépteket. Hallja a megtorpanást is. Mégis, csak az ismerős női hangra nyitja ki szemeit, hogy a kirakat visszatükröződő üvegében pillantsa meg először Minát.
- Én, én... szia - köszön félhangos, éppen csak meggyötört hangon, míg a lány felé fordul, és botja segítségével közelebb biceg hozzá. - Ünnepi bevásárlás? Mondanám, hogy segítek, de - néma magyarázatként pillant le sánta lábára, és megvont vállakkal, féloldalas mosolyával folytatja. - ...asszem csak a terhedre lennék. Hogy vagy?
Idejét sem tudja, mikor látta utoljára a volt levitást, de most - ha nincs is a legjobb formájában -, nagyon örül a váratlan találkozásnak. Persze, az igazat megvallva, Mina soha nem tud rosszkor felbukkanni, mindig örömöt csempész a rellonos mestertanonc életébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Minabella
Április 15. délelőtt

Mindentértően bólogat, még ajkait is lebiggyeszti kissé, ahogy az egyetemista lányt nézi.
- Nekem is haza kellene mennem, de így nem akarok - feleli, és szegény anyjára gondol, aki ha így meglátná, egész biztos, hogy azon nyomban szörnyet halna. - Az otthoniak nem tudják, mi történt. Sőt, gyakorlatilag egy-két emberen kívül senki sem. Nem híresztelem, hogy még hoppanálni sem tudok rendesen.
Kínjában elneveti magát, majd botja nyelére pillantva változtat annak fogásán. Hosszútávon igen kényelmetlen kiegészítő, nyomja a csuklóját, az alkarját, és mindenét, amihez csak hozzáér.
- Hmm - összepréselt szájjal emeli vissza fáradtnak ható tekintetét Minabellára, majd biccent egyet, és fejével a cukrászda ajtaja felé bök. - Ha nem sietsz, szívesen meghívlak egy kávéra. Beszélgethetnénk.
A lány kérdésére ismét nevetni kezd, hangja viszont már sokkal őszintébben és vidámabban cseng. Ott a pont, de nem. Háborús hős... bárcsak.
- Gyere, bent elmesélem - szabad kezével Mina válla után nyúl, hogy ha szökni is próbál, ne engedje el. Bicegve indul el az ajtó felé, szavait úgy fűzi tovább. - A meghívást pedig köszönöm, de talán nem a legjobb ötlet így találkoznom a szüleiddel. Apádnak nem kéne erről tudnia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Minabella
Április 15. délelőtt

Egy pillanatra megdermeszti a gondolat, hogy Mina talán belelát a fejébe, hiszen épp az imént mondta ki azt, amire ő maga is gondolt. Furcsa.
- Nem, és gyanítom apám még meg is verne, ha így esnék haza - halvány mosollyal egészíti ki a lány szavait, majd kissé értetlenül megcsóválja a fejét. - Dehogyis. A kávéfogyasztás nem látszik meg az emberen, vagy hát nemt'om.
Őszintén, még soha az életben nem gondolkodott el ezen, de aranyosnak tartja Minabella rémült hangját.
- Na, pont ezért foglalkozna inkább velem - neveti el magát, és miután rábólint a helyválasztásra, a helyiség egyik legbelsőbb asztalához sétálnak. Ott kiegyenesedik, és testsúlyát az ép lábára helyezve a falnak támasztja botját, majd egy még ügyetlennek tűnő, de már ügyesnek számító mozdulattal levágódik a székre, szemben a volt levitás kisasszonnyal. Tényleg, még nem is gratulált neki!
- Az utóbbi időben durván összefolytak az események, így lemaradtam a ballagásodról, de gratulálok - kiszélesedő mosollyal, az asztal fölé görnyedve, összefont ujjai fölött figyeli Minát. - Mit tanulsz az egyetemen?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Minabella
Április 15. délelőtt

Zöldes tekintete elidőzik Mina arcán; fontolgat, latolgat, elfogadja-e a lány meghívását, vagy inkább ne, valóban szívesen látnák-e, vagy csak zavarná a családi ünnepet. Végül cuppant egyet, és mély levegőt véve széttárja a karjait.
- Rendben van, elmegyek, úgyis régen láttam már édesanyád - oldalra billenő fejjel válaszol, és így is hallgatja tovább a ballagás részleteit. Zója zokogástörténetének hallatán vonásai ellágyulnak, szája együttérző mosolyra húzódik. - Ez természetes. Nagyon büszke rád, és lehet is. Gyönyörű, értelmes felnőtt nő lett belőled, és valljuk be, a nevelésedben nem sok segítsége volt.
Noel legnagyobb vágya - a sárkányok közelségén kívül - a saját család és gyerekek, már nagyon régen erősen dominál benne, de pontosan azért nincs még megvalósítva, amiért Minának csonka családban kellett felnőnie. A sárkányok egyébként sem ígérnek az embernek hosszú életet, úgy meg aztán tényleg felesleges nősülni és apai örömök elé nézni.
Elrévedezését a pincér érkezése zavarja meg, mire hátradől, és egy fekete tea rendelése után visszafordul Minához.
- Izgi... - mondja összehúzott szemöldökei alatt, sűrűn pislogva. Nem, még csak leplezni sem akarja, hogy számára a lány most épp kínaiul halandzsázik. Vagy ő maradi, vagy... igen, valószínűleg ő ragadt meg a középkorban, a bestiái között.
Minabella vizslató szemeire és kérdésére önkéntelenül is felvonja szemöldökeit, s vigyorra nyíló ajkai közül előbukkannak fogai is.
- Volt egy kiskocsmai üzlet - kezd bele visszafojtott hangon, rákönyökölve az asztal lapjára. - Egy számomra nagyon értékes sárkány fogához jutottam hozzá, csak épp a volt tulaj, mint később kiderült, a pénz ellenében sem kívánt megszabadulni tőle. Én meg... némi huzavona után hoppanálni akartam.
A pincérfiú ismét feltűnik, mire Noel elcsöndesül, és csak azután folytatja tovább, hogy ismét kettesben maradnak.
- A figyelmes úr erre belevágott a combomba egy másik, mérgezettnek bizonyuló fogat, én meg megzavarodva amputoportáltam valahova Pest környékére - homlokráncolva emlékszik vissza a történtekre. - Egy auror kutyája talált rám, mázlim volt. A nyelvemet elharaptam, a fél vesémet meg még az út során elhagytam. De jól vagyok, a börtönt is megúsztam.
Szája szegletében kisfiús huncutság ül, és bár tudja, hogy ebből komolyabb baja is származhatott volna, imádja az egészet. Különleges, adrenalindús élmény volt, amit nem cserélne el semmire sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Minabella
Április 15. délelőtt

Még, hogy a férfiak a perverz disznók! Nyilvánvalóan. Elnyíló ajkakkal pillant Minára, hiszen először el sem jut az agyáig, melyik szófordulata akasztotta meg a frissen szingli leányzót.
- Ne csináld ezt velem - süti le szemeit az asztalra, és száját megnyalva, fejét ingatva kezd vigyorogni. - Most hogy nézzek Zója szemébe? Hjaj, Minabellám.
Tovább ingatja fejét, majd vesz egy jól látható, mély levegőt, és míg partnere mesélni, ő az időközben megérkező teáját kezdi kavargatni.
- És Amerikában mit tanultál volna? - összébb húzott szemekkel kérdezi, őszintén érdekli a válasz. - Úgy érzem, nem is a tanulás érdekel, inkább a kitörés vágya. Ilyesmit érzek én is.
Egyedül sárkányok közelében érzi magát szabadnak, olyankor színes a világ. Különben minden fakó és szürke. Ez, az itteni élet nem élet. Számára nem. Itt nem más, mint egy magányos, sorvadó test, ami minden pillanatban a családjához vágyik vissza.
- Sose tudni hol bukkansz bele az igaziba - vonja meg vállait, miközben a szemben ülőt bámulja. A szemeiben csodálat bujkál, amiért Mina mindennek ellenére még mindig olyan pozitív, sugárzó személy tudott maradni. Széles vigyorral folytatja. - Zója biztos kiakad, ha fél év múlva bejelented neki, hogy bye, egyetem, hello, nagymama!
A megrovó és aggódó tekintetre futólag elszégyelli magát, és gyorsan bólogatva igyekszik megnyugtatni a lányt.
- Persze, tudom, tudom - mondja neki, és látszik is rajta, hogy tudja. Tudatában van a veszélynek. Ő egyszerűen ilyen hülye. - Nem vagyok boldog. Itt nem jó. Alig várom, hogy végezzek, és itt hagyjam ezt a koszfészket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Végzős bál és a Merkovszky lány

Tekintete még akkor is a főszervező után kutat, mikor arcán tökéletes, udvarias mosollyal vált néhány szót a folyton útját álló ismerősökkel. Sem ők, sem a bál nem érdekli, azt azonban tudja, hogy ma este itt találja Anneliet. Elköszön. Kezet fog. Lehajol, puszit ad. Elindul, csak hogy újra meg újra csevegni vágyókba botoljon. Mosolyog. Érdeklődik. Halkan nevet és megértően bólogat. A szemeit, a valódi figyelmét viszont senki sem képes elnyerni.
Aztán, mikor egy alkalommal elpillant idén végzős háztársa válla fölött, a közelében üldögélő lány jelenléte egészen váratlanul éri. Mosolyog, bocsánatot kér, és a fiú vállát megveregetve elköszön. Végre.
Szaporán dobogó szívvel, céltudatos léptekkel indul el az elnök asszony magányos asztala felé, hogy a hozzá legközelebb eső szék támlájára támaszkodva, visszafogott mosollyal kérdezze meg tőle:
- Szabad ez a hely?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Végzős bál és a Merkovszky lány

A széktámlára fonódó ujjai engednek a szorításon. A mellkasánál szabadon hagyott inghez nyúl, és megkerülve a széket, úgy ül le, hogy még futólag igazít egy keveset az egyébként is tökéletesen álló galléron. Azután felkönyököl a takaros kis asztalra, és Anneliere pillant; tekintete követi a virágmintás ruha szegélyét, a kivágását és fodrainak lenge útját, míg végül vissza nem ér a nő kéken égő szemeihez. A szíve szaporán ver, szinte taszítja a bordáit, ez azonban kívülről aligha látszik. Ha most valaki feléjük pillant, csak egy csillogó szemű fiatalembert lát, aki halványan elmosolyodva néz a vele szemben ülő gyönyörű barnára.
- Láttam a neved – jegyzi meg halk, mély hangján, míg hüvelykujjával futólag végigsimít borostás álla vonalán. – A gyakornoki listán. Úgy tűnik, idén nyáron együtt megyünk Romániába.
Habár izgatott, érzelmei sem a hangjában, sem arcvonásaiban nem köszönnek vissza. Megjelenése kiegyensúlyozottnak, szokatlanul nyugodtnak hat, ám a szemei elárulják: alig várja, hogy Annelie és ő végre a sárkányok között legyenek. Saját terepen. Az ő terepén. Otthon.
- Nem tudtam, hogy megjelölted a romániai rezervátumot - szólal meg újra, míg a táncoló párokról visszapillant Anniere. Hangjából ugyan hiányzik a kérdő hangsúly, zöldjeiben ott ül a kíváncsiság. Nem gondolja, hogy a lány azért jelölte be Romániát, mert vele akart lenni; tudja, hogy koránt sem. Valószínűleg éppen ellenkezőleg, és ez az, amit nem ért. Hiszen Annelie pontosan tudhatta, hogy ő csak és kizárólag azt a helyet véste fel a jelentkezési ívre, így, ha a lány kérvényét is elfogadják - mint ahogyan történt is -, akkor egész nyáron el kell viselnie a pyromagus társaságát. Elvégre, egy egész idény alatt nem kerülheti úgy, mint az iskolában szokta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Végzős bál és a Merkovszky lány

Elég egyetlen másodperc, a tekintetük pillanatnyi összeforrása. Még a lány hangját sem kell hallania ahhoz, hogy tudja, ő még nem tudott a nagy hírről. Annelie visszakérdezésére elmosolyodik, és ajkait beszívva bólogatni kezd.
- Csodálkoztam is - vallja be, míg a dologgal kapcsolatos korábbi képzelgéseit halk nevetéssel engedi el. Hiába, megfordult a fejében, hogy a barnaság azért hagyta ott imádott erdejét, mert a közelében akart lenni. Hú, de gáz...
A tó felé pillant, mutatóujját lassan végighúzza szája szélén. Azután, egy halk sóhajt követően zöldjeit visszavezeti Annelie-hez. Annyi mindent mondana és kérdezne tőle, a szavak mégsem indulnak el. Bizonytalanul dobogó szívéről tudomást sem véve, hosszan fürkészi a lány arcát. Szemei ide-oda zizzennek, hol a kékségben vesznek el, hol a vastag ajkakra tévednek.
Ez nehéz ügy.
- Táncoljunk - noha csak egészen sokára szólal meg, hangja határozottan cseng. Jobbját Annelie felé nyújtva emelkedik fel a székről, és ha partnernője engedi, ujjaikat összefűzve vezeti őt a táncparkett széléhez. Nem szívesen venné el a főszerepet az idei végzősöktől, így a tér közepét kikerülve, azt észrevétlen hagyja meg nekik. És egyébként is, egy ideje már egyáltalán nem vágyik arra, hogy a figyelem középpontjában legyen. Vannak helyzetek, amelyeket sokkal, de sokkal jobb árgusan figyelő szempárok nélkül át- és megélni.
- Örülök, hogy velem leszel Romániában - jegyzi meg csendesen, míg keze Annelie derekára csúszik, és közelebb húzza magához. A díszítés, a fények és a zene kellemes, valódi báli hangulatot csempésznek a máskor kopár, kihalt tóhoz, ez az érzés pedig bekúszik Noel ingje alá is, hogy egészen a lelkéig hatoljon. - Nem tudom, mi lesz velünk, és úgy egyáltalán, mi lesz - nevetősen ingatja meg a fejét, majd oldalra, Annelie halántékának dönti. Karjainak ölelése is szorosabbá válik, de erről mintha tudomást sem venne. Nagy kár volna maga előtt letagadni, mennyire hiányzott neki ő. - De az, hogy ott leszel, sokat jelent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

Vigyorogva simít végig a masszívan nyáladzó kisfiú szőke fején, majd a kis kacagó szájból újra kibukó cumit egy mozdulattal igazítja vissza a helyére. Szabad kezével ugyanakkor tovább csikizi a gömbölyded pocakot, így a cumi csakhamar ismét kiesik Chris nevető szájából. A rellonos le se tagadhatná, mennyire imádja a kisfiút, akivel már most érezhetően szoros a kapcsolatuk. Nem úgy, mint áldott jó apjával, akivel még mindig nem vergődtek zöldágra, és aki valószínűleg a mai napig nem békélt meg Szofi döntésével, miszerint Noelt választja Chris keresztapjának.
A játszótér csendes, rajtuk kívül csak egy barna copfos kislány és az anyukája vannak, de ők sem a közelben, hanem távolabb, a hinta körül. Tökéletes. A madarakat erősebben hallani, az iskola zaját viszont már egyáltalán nem. Egészen idilli, mintha egy másik világba csöppentek volna, ahol senki és semmi sem zavarhatja meg késő délutáni találkozójukat.
- El sem hiszem, hogy már nyolc hónaposak - jegyzi meg egyszer, oldalvást pillantva fel a fáradtnak tűnő anyukára. - Hihetetlen, hogy már két foga van! Natinál is hasonló a felállás?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

Bólogatva nevet fel Szofi megjegyzésére; ez igaz. Az ő mindennapjai még egészen másról szólnak: mestertanonci képzésről, rezervátumi gyakornokoskodásról, végzős bálokról meg bájitaltan tankönyvekről, amelyeket bújva nyomja el esténként az álom. Az élete így kerek egész, vagy legalábbis, egy kívülálló szemében annak tűnhet. A sárkányimádata pedig, amiről mostanra bebizonyosodott, hogy nem holmi hóbort, amit majd idővel elhagy, esetleg kinő, csak azt erősíti benne, hogy egy ilyen apróság, mint amilyen az ölében ücsörgő kissrác is, egyszerűen nem fér bele. Ha a kicsi fejlődéséhez szükséges anyagi hátteret valamelyest tudná is biztosítani, a biztonságát korántsem. Annál fontosabb pedig nincs.
Lepillant Chrisre, aprót csíp a pocakjába, és közben arra gondol, hogy egy gyerek - akkor is, ha valahol a lelke mélyén már vágyna rá - mindent megváltoztatna. Fenekestül forgatná fel a jól megszokott és nagyon is szeretett életét, amire, tanulva Hunter esetéből, messze nincs még felkészülve.
- Húha - horkant fel, és elmélyülő hangon folytatja - jól kezdődik, hadd halljam, kivele - féloldalas vigyorral, megemelkedő szemöldökei alatt pillant a szőkére. - Most kivel járok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

Felemeli és maga felé fordítja a pehelysúlyú versenyzőt, majd éppen csak annyira kezdi rázni, míg a kisfiú hangos kacagásban nem adja tudtukra: igen-igen, iszonyúan élvezi a helyzetet. A cumi a második pillanatban zuhan Noel ölébe.
- Áh - elsötétülő tekintettel veszi tudomásul, hogy a Nadine és közte történtek még csak most indultak el kastély- és faluhódító útjukra. - Nos, szépíthetném, de...
Elhúzott szájjal néz el Chris mellett, és mikor pillantása találkozik Szofiéval, lemondóan megvonja a vállát. Hiába, nemcsak Nadine csalódott benne, hanem ő maga is. Nagyobbat, mint eddig bármikor.
- Egyik este találkoztam Annelie-vel - mondja, és a kisfiút törökülésben tartott lábaira ülteti, a cumit pedig visszadugja a szájába. Érdekes, hogy mikor ránéz, alakuló vonásaiban egyszerre véli felfedezni Szofiát és Huntert is. - Azt nem tudom mi lesz, de annyi biztos, hogy együtt megyünk Romániába. Őt is oda vették fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

A nő mosolyát látva saját, éppen az imént elkomoruló arca ismét felderül, tekintetében megcsillan egy köszönöm. Nem mondja ki, nem szokása, de aki ismeri, kiolvashatja zöldes fényeiből. Igazság szerint, Szofi az egyetlen, akinek úgy beszélhet érzésekről és illetlen, bűnös tettekről őszintén, hogy nem kéri számon vagy feddi meg értük. Ő tudja, érti és elfogadja, hogy az ember tévedésre hajlamos lény, és az élet, amiből tanul, olykor rögös utakon vezet végig.
- Abban bízom, hogy most átszakítom a célszalagot - vallja be, noha nem tudhatja, hogy valaha kap-e még egy esélyt a boszorkánytól. Ha őszinte akar lenni magához, akkor belátja, hogy meg sem érdemli. - Bár... tartok tőle, hogy eltolom. Megint.
Ha épp nem a hűséggel, akkor a féltékenységgel, el- és kimaradásokkal, késésekkel és egyéb, párkapcsolatban nagyon is fontos dolgokkal akadnak problémái, amelyek mind-mind heves vitákba képesek torkollni. A heves vitákat pedig nehezen viseli, és csakhamar lezárja őket - általában a kapcsolattal együtt.
- Hé - vigyorodik el Szofi utolsó megjegyzésére, majd ismét felemeli Christ, hogy az ő hihetetlenül kék, csillogó szemeibe nézve válaszolhasson. Részben anyának, részben babának. - Nem kell nekünk keresztanya, ugye, kisuram? A csajokkal csak a baj van!
Nevetve pillant vissza Szofira, akin mostanra már egy deka felesleg sincs. Sőt. Talán még vékonyabb, mint a várandóssága előtt volt.
- Ti hogy vagytok? Hunter állja a sarat? - kérdezi őszintén, és a hátára fekszik. Christ a hasára ülteti, aki az édesanyja felé kezd nézelődni. Hű, ha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

- Azt hittem, hogy Nadine az igazi - mintegy feleletként jegyzi meg, bár maga sem tudja, hogy ez egyáltalán válasz-e a szőkeség kérdésére. Úgy érzi, hogy mikor gondolkodás nélkül megcsalta a nagyobbik Rohr lányt, a saját jövőjében vágott el valami tényleg fontosat. Megmagyarázhatatlan érzés, és talán csak a magában való csalódás ébresztette, ami egy napon majd elhalványul, most azonban még nagyon is valós. - Az a legrosszabb, hogy Nadine-nal rengeteget beszélgettünk arról, miért nem szeretne belemenni velem, vagy egy korombelivel egy kapcsolatba. Pontosan amiatt, amit megtettem vele.
Nagyot nyel, és közben pillantását átvezeti a közöttük kalimpáló kisemberre. Milyen könnyű még neki az élet! Az anyukája minden mozdulatát, minden kívánságát lesi, és azért él, hogy boldogságban nőjön fel.
- Azért túlságosan ne aggódj miatta - mondja halvány, ám kiszélesedő mosollyal. Aztán felkönyököl, és arcát tenyerén támasztva meg kezdi fürkészni Szofi most még fáradtabbnak ható vonásait. - Nem úgy ismerem Huntert, mint aki összeroppanna egy kis suli, éjszakai járőrözés meg cumisüveg összepattintás alatt.
Egyébként sem tudja elképzelni, hogy a levitás prefektusnak túl sok tennivalója legyen otthon, mikor Szofi egész nap körberajongja a babákat.
- Szerintem nagyon jól csináljátok - balját kinyújtva futólag megsimogatja Szofi kézfejét, majd a hátára fordul, és a lemenő Nap utolsó fényeit kezdi követni. - És... - arcát oldalra fordítva keresi a másik pillantását. - Ti most együtt vagytok, vagy inkább ne firtassam?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Végzős bál és a Merkovszky lány

Hosszú ujjai végigszántanak Annelie gerincén, hol virágmintás ruháját, hol csupasz bőrét érintve. Tekintete találkozik a rávigyorgó lányéval, mire az ő szája is mosolyra görbül. Vállait ártatlanul megvonja, szemei körül huncutul mélyülnek el a finom ráncok.
- Laktunk már együtt, nem lesz benne semmi új - feleli könnyedén, de szavaival még magát sem tudja meggyőzni. Habár az éppen nem is célja. Egyszerűen csak beszél, mintha így próbálná meg megnyugtatni a másikat.
Pedig biztos benne, hogy Annie is ugyanúgy érzi: az idei nyár mindenben újat ígér; kiszélesedő munkakört, újabb szintet a sárkánygondozásban és önismeretben, nem utolsó sorban pedig talán egy új kezdetet egymással. Hogy is szokta mondani Szofi? Noel, Annie a te másik feled. Ha eljut az agyadig, ha nem. Ha bevallod, ha nem.
Ideje bevallani.
- Hmmm - sóhajt bele hosszan a lány fülébe, és néhány pillanattal később elhúzódik tőle, hogy az eddig nyakát ölelő kezek sajátjaiba csússzanak. - Szerettem volna már róla beszélni - mondja halkan, szavaiból kitűnik, hogy egyértelműen személyre céloz. Érdekes azonban, hogy az arca továbbra is derűs marad, mintha már túl lenne az elmúlt időszakon. Valójában nincs még egészen, de túl lesz.
Jobbját felemeli, és azzal a lendülettel megpörgeti a mezítlábas hercegnőt. Aztán tesz felé egy kisebb lépést, hogy mikor megérkezik, már ismét a karjaiban tudhassa.
- Mi? - homlokráncolva kérdez vissza, hangja értetlenül cseng. - Ezt meg honnan veszed?
A közelségből nem enged, így, fejét ingatva pillant le, és kezdi keresni a kék szemek viszonzását.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Végzős bál és a Merkovszky lány

Érzi a karjaiban tartott lány megingását, hát hogyne. Ez a néhány perc az elmúlt öt év, a közös életük rövidített mása. Érzések hullámvasútja, amely most ahelyett, hogy felfelé ívelne, éppen a semmibe zuhan.
- Gondoltam rá - bólint, és a parkett közepén egymásba bújó, vidám párok felé pislog. Aztán megrázza a fejét, és elkomoruló arcára hagyja, hogy a partnernőjéhez hasonló, fájdalmas mosoly üljön ki. - Akkoriban rám sem néztél, amiért nehogy félreértsd, egy percig sem hibáztatlak, hiszen ahogyan vége lett... - kelletlenül elhúzza a száját - jobbnak láttam hagyni.
Hagyni és új életet kezdeni, mint ahogyan - gondolta ő - új életet kezdett Annelie is. És bár nem hallott róla sokat, csak hogy utazgat és tanul, biztos volt benne, hogy az idejét nem egyedül tölti. Túl szép, tehetséges és független ahhoz, hogy a férfiak figyelmét elkerülje.
Annelie következő, váratlan szavaira egyszersmind kiszárad és összeszorul a torka, a szíve pedig úgy pumpál, mintha szikláról kellene a mélybe vetnie magát. Először csak elengedi a barnát, kezeit nadrágja zsebébe rejti, majd a tavacska felé int fejével.
- Jó lenne, ha tudatosítanád magadban, hogy semmi rosszat nem tettél. Az az este nem a te hibád- kezd bele, felemelt, reszelős hangja kellő nyomatékkal bír. A másik pillantását keresve folytatja. - És nem is hiba.
Valahol persze az, de azzal egyedül Noelnek kell elszámolnia. Ő pedig már pontott tett a Nadine-ügy végére. Ahogy távolodnak a bálozóktól, úgy sötétül el a környék. Noel a tavacska partjánál lassít le, majd áll meg, hogy hátradöntött fejjel, hosszú másodpercekig bámulja a csillagos eget.
- Boldog lennék - oldalvást, csak zöldjeivel pillant le a barnára. - Minden bizonnyal irigylésre méltó remek és teljes életem lenne. Gyönyörű feleséggel, átokrossz gyerekekkel és álommunkával. De vajon mit tennék, ha akkor is minden nap eszembe jutnál te, és a gondolat ott játszana, hogy mi lett volna, ha?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Végzős bál és a Merkovszky lány

- Ez a jó megfogalmazás, igen - ért egyet halvány, keserű mosollyal, és követi a part szélén elhelyezkedő lányt. Némi távolságot tartva ugyan, de ő is leül, jobb lábát felhúzza, majd térdére könyököl. Pillantása a tó vizén egyre csak gyülekező csillagokba réved, és mintha hallani lehetne megnyugvó, egyenletessé váló lélegzetvételeit.
- Tudod - szólal meg kisvártatva, tekintetét Annelie barna loknijaira emelve. - Csak miattad tettem. Ha valaki mással futok össze akkor este, hidd el, szó nélkül megyek el mellette.
Soha nem csalta volna meg Nadine-t. Ha nem Annelie-ről lett volna szó, ő hűséges maradt volna. És nem csak Nadine-hoz, hanem bárki máshoz is. Ahogyan bárki mást is megcsalt volna aznap este.
Van egy mondás, úgy szól: a hűség döntés kérdése. Ha így van, akkor csak az lehet a válasz rá, hogy Noel egy évvel ezelőtt elhagyta azt a nőt, aki mellett döntött. Már sok-sok évvel ezelőtt. Mikor még vörösben ragyogott a haja, és elvitte őt valami hülye üdítőt inni. Annelie aig volt tizennégy.
A lelki szemei előtt felelevenedő emlékekre csendesen belenevet felkarjába, majd onnan pillantva a barnára, kérdőn húzza össze szemöldökeit.
- Kívánni nem tudnék jobb életet - helyesbít rosszul hallható, kissé morgó hangon, hiszen ajkait eltakarja sötét ingje. Szavait továbbfűzné, mondana még valamit, amivel mélységet ad előző kijelentésének, de Annelie hangja hamarabb csendül fel. És amit mond, az azonnal belemar Noel szívébe.
Figyeli a barna arcát, vonásainak változását. Látja a szemében ülő fájdalmat, majd elfordítja fejét, és a tükörsima tófelszínt kezdi bámulni. Nem lát semmit, csak mered maga elé.
- Talán az is voltál - suttogja. Szerelmes. Egy év sok idő, pont ő ne tudná? Elmereng a szó jelentésén, és a pillanatnyi csendet, amit a másik tart, arra használja, hogy eltompítsa magában a csalódottság és düh mardosó egyvelegét.
Aztán elhangzanak a fiatalember jelenlegi életének legfontosabb szavai: Rájöttem, hogy mindig te leszel az. Csak te.
Komoly, hitetlennek ható arccal fordul vissza Annelie-hez. A szíve, miután egy hosszú másodpercre kihagyott, most újult erővel, vészes iramban taszítja mellkasát.
- Meg tudsz nekem bocsátani? - csak ennyi képes kijutni kiszáradt torkán. Félelemtől csillogó szemei a lányhoz fagynak, térdén pihenő könyöke megreszket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

A kijelentésre, miszerint jó ember, keserű mosollyal reagál. Nem vétózza meg vagy kezd cáfolatok megfogalmazásába, inkább csak hallgat. Tudja, hogy Szofi nem úgy látja őt, mint más lányok, hiszen ők barátok és a fiatal anyuka jóval elnézőbb vele szemben, mint azt egyébként megérdemelné.
- Hmmm - bólint az ég fele, majd arcát oldalra fordítja, tekintete a nőét keresi. - Hát, nagy fába vágtátok a fejszétek, az kétségtelen. Viszont, képzeld, nem is mondtam, hogy a múlt héten épp a cukrászdában ültem, és bámultam kifelé az ablakon, mikor elsétáltatok előtte. Én meg csak néztelek titeket, és azt gondoltam, igen, én is ezt akarom! Mert, tudod, boldognak tűntetek. Nem a színházi félének, hanem... - Chrisre pillantva kezdi keresni az érzéseit leginkább kifejező szavakat. - ...olyan igazinak.
Vonásai komolyak, arcán csupán egy halovány ív mutatja, hogy a felidézett jelenet nagyon kedves a számára. Aznap délután úgy érezte, hogy minden meghozott áldozat megéri. Hogy bár Szofi felhagyott az iskolával, balettal, a társadalmi életével és ki tudja még mivel, hogy eleget tegyen szülői kötelezettségeinek... érdemes volt.
- Az pedig, hogy ő mit érez - lebiggyesztett ajkakkal vonja meg vállát - ha nem jelentenél neki semmit, kizárt, hogy vállalta volna ezt az egészet.
Nem ismeri jól Baileyt, de azt tudja róla, hogy igazi partyarc, aki minden hülyeségben benne van. Abban a mérhetetlen, hihetetlen hülyeségben is, amire más csak a távolból, összefont karokkal csóválja a fejét. Ő meg teljes vállszélességgel, fülig érő szájjal indul neki. Tökkelütött.
- Kizárólag tiszteletből nem nevelhetsz gyereket a másikkal - fűzi még hozzá utolsó gondolatát. - Ez... egyszerűen nem működik. Vagy nemt'om. Én biztosan nem csinálnám.
Érzelmek nélkül, csak a gyerekért együtt maradni, nos, az a számára teljes képtelenség. Megházasodni, összeköltözni, egymás mellett ébredni és elaludni, meg elviselni a másik nyűgjét-baját, hogy a kicsi boldog legyen...
- Á, Szofi, ilyen nincs - erősíti meg előző szavait, aztán szemezni kezd a folyton őt bámuló szőke kisúrral. Elvigyorodva nyúl felé, hogy megcsikizze az orrát, hátha hapcizik egyet. Régebben az otthoni kutyájukkal csinálta ezt, de hát, az ilyesmi megunhatatlan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Végzős bál és a Merkovszky lány
Neked.

Pedig nem tudta. Fogalma sem volt arról, hogy Annelie hogyan érez, egyáltalán, érez-e iránta bármit is. A testbeszéde minden találkozásukkor távolságtartó, rideg és talán-talán még elutasító is volt vele szemben, amiből férfiként nehéz volt arra következtetnie, hogy a nő érzései változatlanok. Most viszont, tudván, hogy amit ő érez, azt érzi a barna is, egészen ledermed. Csak ül ott csendben, és megbénult tagokkal nézi a másikat. A mellkasát egyszerre nyomja és szabadítja fel valami eddig ismeretlen, a megbocsátás és újrakezdés lehetőségének egyvelege, és csak arra tud gondolni, hogy ezt most nem ronthatja el. Soha többé. Szótlanul mosolyodik el, a szíve a torkában dobog, úgy érzi, ha muszáj volna, sem tudna most megszólalni. A torkában egyre csak nő a gombóc, amit hiába próbál, nem tud lenyelni.
- Hallgatlak - suttogja rekedten. A hangja elveszett valahol odabent félúton. Kimondaná, hogy bármit megadna azért, hogy még egy utolsó esélyt kapjon Annelie-től, de biztos benne, hogy ezt tudja. Mint ahogy tudja mindenki más is. Zöld szemei lecsukódnak, mikor bőrük összeér, mikor megérzi a lány érintését, és bár legszívesebben azonnal mozdulna, nem teszi. Meg sem moccan. Csak hallgatja az életében új fejezetet nyitó szavakat, és engedi, hogy szája széles mosolyra húzódjon. Szemeit kinyitja, belenéz az övéit kereső kékekbe, és bólint. Jól láthatóan, jelezve, hogy megértette. Annelie kérésének igyekszik eleget tenni, még akkor is, ha a féltés és az iránta való, nagyon is létező érzései másra ösztönzik majd.
- Nem arra kérlek, hogy most azonnal bízz bennem - mondja halkan, s tekintetével egészen belemászik a lányéba. - Csak beszélgessünk, töltsünk együtt időt, és ismerjük meg egymást újra.
A külön töltött idő hosszú volt, ami alatt kár is volna tagadni, mindketten változtak, és könnyen lehet, hogy már közel sem olyanok, mint ahogy azt a másik képzeli. Talán csalódás lesz, de ha nem adnak neki esélyt, soha nem derül ki.
- Tudni szeretném, hogy mi tesz boldoggá, mi a legnagyobb vágyad, hogy ki lettél - fűzi tovább szavait, míg testével Annelie felé fordul, és jobbjával a puha arcbőrhöz ér. - Már nem akarok lemaradni egyetlen élményedről, egyetlen fontos pillanatodról sem.
Ennél őszintébben és érthetőbben el sem lehet mondani, mit érez a fiatal nő iránt. Ez nem csupán szerelem. Amit érez, az a másikkal való törődés igénye, az ottlét fontossága.
Sokáig figyeli a kékségeket, fürkészi a Hold fényében ragyogó lelket, majd, mikor már szíve dobogását a túlparton is hallani, aláfog Annelie állának, és megszűntetve a maradék távolságot is ajkaik között, átadja magát érzéseinek. A csók lágysága gyorsan változik, erőszakosabbá, éhesebbé válik, pont olyanná, amilyen kapcsolatuk során volt. Noel szívében tűz lobban, erei egy pillanat alatt felforrósodnak, ezt a vágyat pedig, ha nem is vallotta be még soha, a barnán kívül senki nem tudta felébreszteni benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

A fejem még mindig nyomott volt, és - bár nem látszott - a lábaim is reszkettek kicsit. Nemrég értem földet az egyik közeli, innen csak néhány saroknyira levő, egyébként régóta felújításra szoruló hopp-ponton, és az utazás hatása természetesen most sem maradhatott el. Úgy tűnt, hiába hoppanáltam az utóbbi időben minden nap, esetemben a szédülés és izomgyengeség olyan velejárója volt a hirtelen eltűnésnek-felbukkanásnak, amit, ha nehezemre is esett bevallani, de nem az én gyomromnak találtak ki. Sárkányhúgy meg ürülékszag? Záptojás? Vér? Belek? Mindez kismiska volt ahhoz képest, amit egy-egy hoppanálás után éreztem. Mert ez gyengeség volt. Gyengeség-érzet; érthetetlen, haszontalan kín.
Dobtam egyet a kezemben lógó bőr sporttáskán, és míg lendületes léptekkel elindultam a falu belsejébe, ingzsebemből elővettem legújabb, nagy becsben tartott barna napszemüvegemet, amit egyetlen legyintő mozdulattal kinyitottam, és egy elégedett, hangos cuppantás kíséretében az orrnyergemre ültettem. Imádtam.
Mélyet szívtam a koraesti kellemesen meleg levegőből, és arra gondoltam, hogy milyen érzés lesz kiköltözni a Rellonból. Ugyan, már hetekkel ezelőtt időt kellett volna rá szakítanom, de könnyebb volt nevetséges kifogásokat keresni, mintsem eljönni, és hivatalosan is lezárni egy korszakot. Mert milyen korszak volt ez! Itt nőttem fel. Itt történt velem minden, ami meghatározhatja az ember életének egyik legfontosabb szakaszát. Ami meghatározza az embert. Pontot tenni a végére, és ezzel együtt elismerni, hogy mostantól felnőtt férfiként kell…ene élni, nos, ezzel még ki kellett egyeznem. Persze, ez volt, amire vágytam, hogy végre a sárkányokkal együtt keljek és feküdjek, hogy napközben is velük lehessek, és a hülye tantárgyaimat elhagyva, végre csak arról tanuljak, ami valóban érdekel, és amit a későbbiek során valóban hasznosítani tudok.
A házakat lassan felváltották a faluszéli épületek, és fel-felpillantva egyre több ismerős arccal találkoztam. Az egyikükét, onnan a szemközti járdaszigetről vettem észre, mire lassítottam, majd megállva szélesen elmosolyodtam. A táska a vállamat nyomta, a sötét lencsék takarásában először még abban sem voltam biztos, hogy jól látok, de aztán, ahogy Matilda arcát felém fordítva nézett fel az égre, már biztos voltam benne, hogy ő az. Hogy ne teleszájjal vigyorogjak, beharaptam az alsó ajkamat, és körbepillantva átvágtam az úttesten, hogy elé érve, jóval fölé magasodva dobjam magam mellé a bőrtáskát. Az tompán puffant a betonon, én meg köszönés helyett, rögtön a lényegre tértem.
- Most már járhatunk - jelentettem ki egy játékos mosollyal, egyszerre utalva arra, hogy mostanra már a mesterképzést is kijártam, és a régi közös emlékekre, amik talán nem is léteztek máshol, csak az én fejemben. Ki tudja. Az őszinte mosoly hatására borostás arcom mindkét oldalán kirajzolódott a szokott mélyedés, amiről szerencsére fogalmam sem volt, különben még véletlenül sem vigyorogtam volna soha. Így, édes tudatlanságomban viszont még a fejem is oldalra billent a nő fürkészése közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Úgy vártam őt, mint az első randis kamaszsrác; az idegességtől minden sejtjében reszketve, száját harapdálva, kezében virággal, amit idétlenebbül nem is lehetne tartani.
Én akkor mégsem éreztem így, sőt, ahogy lepillantottam a két ujjam között lógó egyetlen szál vörös rózsára, arra gondoltam, hogy a világmindenség még csak most kezd összeállni. Vele és velem.
Elmosolyodtam, és bal vállammal az ólomsúlyú, régi óraoszlopnak támaszkodtam. Pontosan ott álltam, ahol hetekkel ezelőtt is, mikor szem- és fültanúja voltam a Levita torony robbanásának. Akkor is éppen rá rá vártam, de ahelyett, hogy egy átlagos délutánt töltöttünk volna együtt, valami egészen más történt. Az egész életem megváltozott. Hirtelen felbolydult és zsongni kezdett a létezés, és minden, érzések, értékek, sejtések és azok, amikről fogalmam sem volt, a másodperc töredéke alatt tört apró darabjaira, hogy abban a pillanatban, amikor végre ismét megláttam és épségben tudtam Őt, ahogy a karjaim közé szoríthattam, összeállt. Újra. Egész lettem ismét, felnőttként. Általa vagy érte, nem tudom, de az érzés, ami kikristályosodott a mellkasomban, és a perc, amikor minderre rádöbbentem... soha nem felejtem el. Míg élek, itt marad velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A mosolyom Fanni minden egyes közeledő lépésével szélesebbé vált. Hosszasan figyeltem; a tekintetemet egy pillanatra sem választottam el tőle, mintha esetleg attól tartanék, hogy megint, bármikor, bármelyik pillanatban elveszíthetem.
Néha, munka közben, de már akkor is, mikor csak méterekre távolodtam tőle, hirtelen, a semmiből állt meg bennem az ütő, és a bordáim alá benyilallt a fájdalom. Ilyenkor semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőröm alá férkőző aggodalomra, hogy vajon mit csinál, jól van-e, és ha nem láttam a közelemben, már nyúltam is a naplómért, és bármit is csináltam, bárhol is voltam, azonnal írni kezdtem: Fanni? Minden rendben?
Mikor megállt előttem, én nagyot nyeltem, és fülig érő szájjal tettem meg a közöttünk húzódó utolsó lépésnyi távolságot. A rózsát szavak nélkül emeltem közénk, és úgy, fejjel lefelé nyújtottam át neki.
- Virágot a virágnak - mondtam teljesen komolyan, arról egyáltalán nem tudva, hogy a mai társadalom használja-e még vagy sem ezt a kifejezést, viszont abban biztos voltam, hogy apám szerint így illett. Épp a múlt héten oktatott ki ezzel kapcsolatban. - Életem, gyönyörűm, nyuszimuszim...
Minden egyes megszólítás halkabbá, ugyanakkor édesebbé vált, mintha nem is egy felnőtt nőhöz, hanem egy kisgyermekhez beszélnék. De nem tehettem róla, elég volt csak ránéznem, vagy a közelemben tudnom, a hangom és a mozdulataim is megváltoztak - és ennek még csak tudatában sem voltam.
Közel hajoltam hozzá, és az arcába vigyorogva érintettem orromat az övéhez. Imádtam a kis hideg, pisze orrocskájával játszani, nyomkodni, harapdálni, mikor mit váltott ki belőlem.
- Baj van - suttogtam végtelen komolysággal az ajkai közé, majd csókot nyomtam rájuk. - Adél már megint molesztál. Mindenáron fényképet akar arról, ahogy "tüzeskedek".
A szemeim mély fájdalmat tükröztek, úgy néztem Fannira, és mielőtt sóhajtva kiegyenesedtem volna, óvatosan megharaptam az orra hegyét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A nevetésétől másként dobbant a szívem. Elhallgattam egy pillanatra, még levegőt sem mertem venni, nehogy lemaradjak valami fontosról. Felragyogó arcát figyeltem, és egyszerűen csak lebegtem jókedvének csilingelő hangjaiban. Ezek a dolgok régen, évekkel ezelőtt semmilyennek, olyan silánynak tűntek, most viszont ez a néhány egyszerű, ingyenpillanat volt minden értékem.
- Mondom - húztam fel a fél szemöldököm, mintha bizonyítanom kellene előző szavaimat. - Valami öreg férfiról beszélt, akit ötéves korában egy falunapon látott, és aki szintén elemista volt, de mivel akkoriban még nem volt fényképezőgépe, nem tudta megörökíteni, és rajzolni azóta sem tanult meg... nem tudom, Fanni, de...
Hol a drágámra, hol a semmibe meredtem, miközben beszéltem, az viszont könnyen kiolvasható volt az arcomra költöző vonásokból, hogy a barátnője már azzal megrémiszt, ha váratlanul tesz egy lépést felém, vagy hozzám szól. Néha már az is elég volt, ha rám nézett.
- Szerinte kutyakötelességem lenne modellt állni, ha már Merlin választása épp rám esett, mikor sorban álltam pyromágiáért - visszafojtott hangon fűztem tovább szavaimat, miközben kézen fogtam a barnaságot, és andalgásra húztam a fő utcza felé. - Edictumot nem említett. Nem tudom, fogalmam sincs. Félelmetes. És ez a macskamánia... - bocsánatkérően pillantottam le rá, és már előre szégyelltem magam, amiért kimondani készültem, amit gondoltam, de az annyira kiakart törni, hogy kénytelen voltam engedni neki, különben megfulladtam volna. - Ez beteges. Komolyan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Úgyis eléri, amit akar, mi? - kérdeztem vissza csak úgy költői módon, halkan felnevetve, és számhoz emeltem összefűzött ujjainkat, hogy apró puszikat nyomjak gyönyörűségem fakó bőrére. Noha nem akartam fényképet arról, amint tűz nyaláblik ki a testemből, hiszen ez számomra a mai napig túl intim volt ahhoz, hogy kendőzetlenül mutogassam, Fanni kedvéért ezernyi módon tettem volna meg. A kedvéért bárkinek, bárhol felfedtem volna ki vagyok. Újra meg újra.
Oldalvást pillantottam le rá, és míg zöldjeim az arcélébe vesztek, arra gondoltam, hogy az életem nem is lehetne szebb. Ő volt a mindenem, és ezt a szüleim is kezdték elhinni; néhány ajtócsapkodás és tányértörés után többé az sem volt téma az Ombozi kúriában, hogy az egyetlen fiuk össze akarja kötni az életét egy félvér, ki tudja kinek a lányával.
- Szóval... - vigyorogva kutattam a tekintetét, míg lefelé sétáltunk a macskaköves lejtőn, végig a házak között. - Tervezel az én öregasszonyom lenni?
Nem is volt kérdés, hogy én mit gondoltam erről, de hallani akartam ahogy kimondja: velem akar lenni még akkor is, amikor kevesebb foga lesz, mint lábujja, és az orra hegyéig sem fog ellátni szemüveg nélkül. Még talán szemüveggel sem.
- Szeretnél lefesteni? - torpantam meg, és egy mozdulattal fordítottam őt magam felé. A Nappal szemben alig láttam valamit, de annál szélesebben mosolyogtam. - Itt kezdjek vetkőzni, vagy jó lesz a szobádban is?
Még a nyelvem hegyét is kidugtam, de azt hiszem, valahol komolyan gondoltam, és ha azt mondja, azonnal gombolni kezdtem volna az ingemet. Kit érdekelnek az itt lakók, a nyugalmuk meg az olyan felesleges törvények, mint mondjuk a közszeméremsértés...