Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Weöres Médea

Igaz, hogy Sárával mostanában nem a megszokott mederben folydogál testvéri kapcsolatuk, mintha a lány kastélyba költözése óta nemes egyszerűséggel elbeszélnének egymás mellett. Mindketten megváltoztak, főként talán a fiú gondolkodik mostanra némileg másképpen, aki nem mutat túl sok hajlandóságot arra, hogy megértse egyébként szeretett nővérét, helyette inkább mereven elzárkózik afelől, hogy bármiféle indokot, vagy okot megértsen Andrew-val kapcsolatosan. A férfi idősebb a lánynál, külföldi, tanár és csak arra volt jó, hogy a szőke szépség felmásszon annak hátán, majd pedig visszaéljen a rajta keresztül megszerzett ismeretségi körrel, és egyéb, a művészetben fontos lehetőségekkel. Ez nem elegendő ok. Nem ok. A rellonos fintorogva ölti magára bőrdzsekijét, ami alatt fekete bugatti pólója tapad a lassan helyreálló felsőtestére. Elmondása alapján, az elmúlt időszakon teljes egészében túl van, lelke és szíve is helyreállt, az emlékek fájdalmán kívül pedig már nem bántja semmi éjjelente, vagy amikor megpillantja háza klubhelyiségében Michelle-t. Háztársnője mit sem változott, ha mégis, akkor csak gyönyörűbb, mint volt, szívét minden alkalommal keservesen meggyötri, ám ilyenkor már nem érez késztetést arra, hogy megérintse, megszorítsa, hogy szavakkal vagy tettlegességgel bántsa őt. Agya egy hátsó szeglete talán eljutott arra a szintre, hogy felfogja: vége.
Erős parfümfelhő veszi körbe üde testét, napszemüveg mögé rejtett tekintete minden vele szembe jövő lányt végigmér. Ereiben csordogáló vére egyfolytában keres-kutat, a lehetőségeket veszi számba, elméje tudat alatt is azon munkálkodik, ezután hogyan tovább. Mégis, hogyan? Ott volt Samantha és ott volt Luca, ott voltak az alkalmak, amelyek ideig-óráig csillapították szomját, de nem tud nyugodni. Az űr, amit be kell töltenie óriási, amire nem elég pár sebtapasznyi lány. Több kell, hatalmas, valami egészen más. Elérhetetlen, vagy megkapható, maga sem tudja. Cikázó zöldjei senkin sem állapodnak meg, őrült módjára fürkészik az arcokat, mohón lesik a szemeket, érzi, hogy találnia kell valakit, aki képessé válik betölteni a benne keletkezett semmit.
A napokkal ezelőtt megbeszélt találkozó a nővére barátnőjével furcsának ígérkezik, rendkívüli eseménynek, melyre még soha ezelőtt nem került sor. Médea, ahogyan levelében nevezte magát, ismerkedni szeretne vele, így teára invitálta őt, melyet Noel csak úgy unaloműzés gyanánt szívélyesen el is fogadott. Visszafirkantott neki egy időpontot, aláírta: Ombozi, majd félredobta fekete pennáját. Most, a teaház ajtajának tükröződésében még egyszer megigazítja haját, majd belépve rajta leveszi napszemüvegét. Körbepillant, de csak egyetlen egyedül üldögélő lányt lát, természetesen a vendéglátóhelyek számára legkedvesebb részén, a sarokban. Félvigyorra húzza száját, majd int a kiszolgálónak és Médea felé veszi az irányt. Határozottan sétál, le sem veszi tekintetét a visszafogottnak ígérkező lányról.
- Ombozi Noel, személyesen - ül le a lánnyal szemben, majd bal lábát átveti jobb térdén. - Te pedig Médea, a nővérem legújabb kis kedvence. Örvendek a szerencsének.
Nem gondolja komolyan amit mond, ez nem is a jelenlegi társaságnak szól, mint inkább Sárának, aki ki tudja hol tartózkodik ezekben a pillanatokban. Oldalra pillant, a pultot nézi, hátha észreveszi a pincér, és felveszi rendelésüket.
- Állok rendelkezésedre - fordul vissza a levitás felé és biztató szándékkal rámosolyog. Semmi hátsószándék, semmi erőltetett jókedv.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Médea

A teaházba érkezését követő pár perc elégnek bizonyul arra, hogy a rellonos minden kellő információt leszűrjön szemben ülő partneréről. Egyetlen pillantását elegendő rááldozni ahhoz, hogy könnyed megállapításokba feledkezzen. A mestertanonc visszahúzódó típusnak látszik, diszkrét, mindent takaró ruhájából csak lába hossza lóg ki, amit még a köztük meghúzódó asztal is szelíd takarásban tart. Az ujját körbefogó karikán kígyó tekergőzik, s az állat bőrének mintája felsőjét is díszíti. Nem levitába való teremtés, kétség sem fér hozzá. Noel felkönyököl a falapra, majd arca előtt összefűzi ujjait, hogy egy finom sóhaj után megrázza fejét.
- Nem úgy gondoltam - feleli Médeának nyugtató hangnembe bujtatva fokozatosan mélyedő hangját, akit előző kijelentése valószínűleg mélyebben érintett, mint azt a fiú előre gondolhatta volna. - Ne haragudj. Saci minden kétséget kizáróan nagyon szeret téged, én meg... hagyjuk.
Nem tartozik erre a lányra, hogy miként állnak nővérével, aki annyi mindent jelent neki, talán az egész világot, gyermeki énje egész világát, s most mégsem találják a közös nevezőt. Távol sodorta őket egymástól valami, amit ezidáig egyedül önmagában nem keresett. Mindenki másban, a környezetben, az emberekben, a múltban, testvérében, mindenkiben meglátta a hibát. Az asztal lapjára szegezett tekintettel merül el gondolataiban, melyek hatására fiatal szíve egyre gyorsabban kezd el verni. Egyedül ő a hibás, megváltozott gondolkodása, szigorú elvárásai, megfelelési kényszere magával és másokkal szemben is. Már nem az a fiú, aki ideérkezése előtt volt, akit Sára otthon hagyott, hogy Londonba menjen tanulni. Valami akkor megromlott, ami fontos volt, és most, hogy esélyt kaptak újfent együtt tölteni a megszokottnál több időt, csak most tör fel belőle a mélyen eltemetett düh nővére iránt. Zavart pillantással tekint fel Médeára, aki határozott hangon igyekszik bizonyítani neki, hogy Sárával ők a legjobb barátnők, ehhez kétség sem fér és pont.
- Tudom. Az előző nem neked szólt, hirtelen haragú és előbb cselekvő, mint gondolkodó ember vagyok, ennyi - vonja meg vállait, majd előrébb dől, úgy nyújtja kezét az illemtudó lány felé. Kezet ráznak, s ő a bőrök érintkezése alatt végig a lány tekintetét keresi. Az félénken mosolyog csupán, olyan hatást kelt a fiúban, mintha korabeli szende leány volna csak, nem érett, felnőtt nő, aki könnyedén képes volna uralni a helyzetet. A rellonos elengedi Médea kezét, majd az időközben hozzájuk érkező felszolgálóra néz, és a levitás után, ő is elmondja kívánságát az úriembernek.
- Egy mentateát kérek, köszönöm - biccent fejével, mire a felszolgáló visszasiet a pult mögé, ismét magukra hagyva a fiatalokat. Noel egyáltalán nem érzi magát kényelmetlenül az egyelőre ismeretlen, idegen lánnyal, tetszik neki a csendes, hódításra érett társaság, ám szavak és huncut arcvonások helyett inkább hátradől a székén, és némán figyeli Médea arcát.
- És milyennek találsz? - kérdezi őszinte kíváncsisággal, amelyből hangjába is belecsempészik egy keveset. Tekintete komoly, teste mozdulatlan, egyedül ujjai mozdulnak, ahogy az asztalt kocogtatják.
Hosszú percek telnek el furcsán érdekes csendességben, s ők lassan ismét maguk mellett találják a teájukkal megérkező felszolgáló fiút. A mestertanonc azonnal ízesítésbe kezd, majd kevergeti a levendulatea felszínét, de Noel hozzá sem nyúl a sajátjához. A másik zavarában veszik el, egyszerre érzi a helyzetet mókásnak és nagyon komolynak is.
- Nézz rám - szólítja meg Médeát oldalra billentett fejjel, s végre ő is megfogja a cukrot, hogy kedve szerint szórja meg mentateáját. - Azért vagyok itt, hogy jövőbelátás helyett velem foglalkozz.
Ezt már csak úgy mellékesen teszi hozzá, zöldellő tekintetét leengedi a barna lányról, s ő is elkeveri forró italban a cukrot. Furcsa ez a lány, mégis annyira illik Sárához, hogy nem is kívánhatna neki nála jobbat. Őszintének, tisztának, felbecsülhetetlennek tűnik, akire bizonyára nagy szüksége van vérig sértett nővérének.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kőrösi Ráhel


Nem árt néha, ha az ember fia csakúgy, minden társaság nélkül is, egymagában kilátogat a természet lágy ölére. Felszabadulást jelenthet az minden testi-lelki bajra, meg aztán kellemes élményt nyújt az esti séta vagy a kastély melletti apró tó közelsége. Azonkívül nem egy mugli orvos, terapeuta, pszichiáter tanácsolja azt páciensének, hogy az minél több időt töltsön a szabadban. Bizonyára nem lehet badarság, ha már ennyien hisznek benne. Vagy mégis
A rellonos nem az a fajta, akinek folyton-folyvást társaságra van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát, vagy hogy céltalan útnak eredjen az iskola folyosóin át egészen a falu határáig. Éppen annyira kedveli a magányt, mint amennyire szeret a társaság középpontjaként a többiekkel bohóckodni, vagy már szívéhez nőtt barátaival megvitatni az élet kisebb-nagyobb problémáit, a bosszantó kviddicsállást, esetleg a kezelhetetlen nőkről alkotott véleményüket. Most is így áll a helyzet, egyedül rója a macskaköves utakat, tele forrón izzó gondolatokkal, melyek között szerepelnek emlékfoszlányok, világmegváltó ötletek és sportkérdések is, hogy még csak egy ártatlan pillanatra se érezze magát magányos, kiégett léleknek. A tóhoz érvén viszont szembesül az egyedüllét minden kínjával s boldogságával. Kacsák és bogarak zúgolódó hangján kívül csak az üres csend várja. A felismerés megállítja határozott lépteit, engedi, hogy minden gondolatát elengedve nézzen maga elé, és szívén keresztül gyomrát is görcsbe rántsa a tó fullasztó némasága. Az elmúlt időszakban soha nem engedte magához közel a nyugalmat, nem maradt társaság nélkül, aludni sem képes hosszan, hiszen olyankor is önmagára van utalva. Talán ez volna a titok nyitja, amiért évek óta nem alszik négy óránál többet? Hogy minden hajnalban őriző szemekkel figyeli a felkelő Napot?
Óvatosan botorkál közelebb a tó vizéhez, közeledtére a part szélén tisztálkodó madarak hangos hápogással úsznak arrébb. Noel először csak leguggol pár nagyobb kődarab közé, ujjaival megzavarja a vízfelszínt, majd oldalra fordított fejét vállára hajtja. Őrülten keresi elveszett gondolatait, melyek eddig zsibongtak benne, most pedig kivesztek fejéből. Elvesztette a fonalat, nem látja magát sem. Mi lett belőle?
Azután felemelkedik, pár lépésnyire sétál a víztől, hogy lefeküdhessen a fűbe, hogy elvesszen a csomókban és ma esti partneréül a csillagos eget válassza. Isten tudja csak, meddig mereng a fénylő pontokon, hogy mozdulatlan testében rémlik-e még számára a külvilág, az viszont valószínűleg a vég kezdete, hogy a tóhoz érkező lányt csak akkor veszi észre, amikor az már hozzá hasonlóan vízszintesen fekszik.
- Michelle? - mormogja alig hallhatóan, nagy nehézségek árán az oldalára fordul és köhögve, szemeit hunyorgatva figyeli meg jobban a lányt. - Hali. Hosszú nap, mi?
A haja bizonyára telis-tele gazzal, ráadásul egy idegenben látja meg a Saint-Venant lányt, jó benyomást kelthet a másikban, nem is kérdés. Idiótákat megszégyenítő bátorsággal vigyorog az érkezőre, látszik rajta, hogy hosszú ideje pihen a fűben, ahol egy kis időre még el is szunyókált, éppen ezért most azt sem tudja, hol is van pontosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ráhel

Nocsak, hogy felvágták a kisasszony nyelvét! Noel bizonyára vonzza maga köré a harsány lányokat, akik valami furcsa módon olyan magabiztossággal szólnak vissza neki, amit sem most, sem kastélyba kerülésekor nem tudott hova tenni. A húga is ilyen, csak rá nem úgy tekint, mint egy nőnemű lényre. Nelli semleges, aki ha bunkón viselkedik, hát mugli módjára veri meg. Sára már más, ő igazi nő, akit bár félt a férfi nemtől - hiszen tudja mit gondol és érez saját neme, ha meglát egy olyan gyönyörű fiatal nőt, mint nővére -, pontosan tudja róla, hogy nem viselkedne így másokkal. Mert egy nő igenis legyen bájos.
Felvont szemöldökkel pillant a lányra, aki viselkedése alapján akár tényleg lehetne Michelle is. Aztán gyorsan megtörik a jég, és a lány rideg hanghordozását egy jóval kedvesebb formába bújtatja. A rellonos kábán bámulja a másikat, immáron nemcsak szemöldöke, de homlokra is ráncokban áll. Nem érti a nőket, most már egyre biztosabb abban, hogy egyetlen normális sincs közöttük. Furcsák, kiismerhetetlenek és valahol nagyon rémisztőek. Nem tudni mire hogyan fognak reagálni, hogy képesek-e értelmezni a férfi gondolatait, viselkedését, vagy csak éppen akkori kedvük szerint felelnek, mondjon nekik bármit is a másik.
- Attól tartok, kezdek hozzászokni - feleli felkönyökölve, száját lemondóan félrehúzva. A kastély, főként saját háza tele van ösztönlényekkel, akik ha tudnak, sem akarnak intelligens ember módjára társalogni. De nincs mit tenni, ő is éppen olyan, mint ők, a különbség csupán annyi, hogy ő szeret emberek között lenni, szórakozni és eljárni ide-oda. Kedveli az embereket, legyen bármilyen sárkányfióka is, nem bánja, hogy nem tölti minden idejét az alagsorban meghúzódó rellonos helyiségben. - A rellonban mindenki ilyen. De téged még nem láttalak ott. Hova jársz?
Elképzelni sem tudja máshol a lányt, akinek a fúra tett első benyomásbeli stílusa miatt az kifejezetten a sárkányok közé sorolná őt. Kérdésének feltevése alatt pörgeti az emlékképeket diáktársai arcáról, de nem ugrik be neki a fűben könyöklő lány képmása. Talán csak túl sötét van.
- Még világos volt, amikor megérkeztem - mondja az égre tekintve, majd újból a szőkére emeli tekintetét. Ott fekszik mellette, de nem történik semmi. Teste és lelke is mozdulatlan marad, nem harcolnak benne ösztönök és vágyak, nélkülük is nyugodalom és elégedettség árasztja el vérét. Felismerésére egész arcát betöltő vigyorra húzza ajkait, s közben nézi az ismeretlen lány arcélét, vonásait, amelyeket még éppen kitud venni a fénylő csillagok alatt. A tudat, hogy nincs benne hódítási vágy, és a lányra, mint egy másik, egyszerű emberre tud tekinteni, egészen boldoggá teszi. Már kezdett aggódni amiatt, hogy a másik nemre, mint valami ritkaságszámba menő árucikkre tekint, amit portyázásai során muszáj megkaparintania, hogy aztán kibontva az út szélén hagyja.
- Van kedved beszélni arról, ami ennyire felbosszantott? - kérdezi halvány félmosollyal a már lecsillapodni látszó lánytól, mert úgy érzi, hogy a másik szívesen kiöntené szívét-lelkét, ha volna valaki, aki meghallgatja őt. Tessék, itt van. Bár Noel maga sem gondolta, hogy egyszer érdekelni fogja egy indulatos lány búja-bánata, most mégis úgy fest, hogy a nagy semmittevésben segítőkezet nyújt. - Ombozi Noel vagyok, csak hogy tudd, kinek mesélsz, ha mesélsz.
Nevetve emeli szabad kezét a lány irányába, hogy bemutatkozása "hivatalossá váljon". Noha a kastélyban már nem mindenki tesz így, őt még illemre tanították szülei, s nem rest annak megfelelően cselekedni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Nem tudja, hogy a lánynak van-e bárminemű hátsószándéka ezzel a találkozóval kapcsolatosan, de nem is gondolja úgy, hogy feltétlenül szükséges gonoszságot, esetleg érdeket feltételeznie a háttérben. Nem lehet mindenki rossz, erre a mestertanoncra pedig elég ránézni, lerí az arcáról, hogy a légynek sem tudna ártani. Legalábbis a látszat erről árulkodik.
- Azt mondom, hogy hirtelen haragú vagyok, és előfordul, hogy olyat mondok, vagy teszek amivel akaratomon kívül bántom meg a másikat - jelenti ki határozottan, mert nagyon jól tudja, hogy igaza van. Többször átélte már az érzést, mikor rosszul fogalmazott, és a sértett féllel napokig haragban voltak egymással, pedig a fiú egyáltalán nem azzal a céllal mondott bármit is, hogy abból düh és viszály szülessen. Megvonja vállait, úgy dobol az asztal lapján, míg egyik pillanatban végül meghozzák teájukat, s a fiatalok megízesítik azt. Médea sokáig babrál a forró itallal, s mikor aztán megszólal, sem teljes, kerek mondattal lepi meg a rellonost, helyette csupán egy rövidke megállapítást tesz. Noel cserébe hosszasan nézi őt, hátha akad még további mondandója is, és már majdnem lemond a folytatás lehetőségéről, amikor egy szelíd mosoly kíséretében Médea újfent szólásra nyitja ajkait.
- Szokás mondani, hogy a testvérek egy kaptafára készülnek, de nem szeretem az általánosítást. Helyén valóbb az a megfogalmazás, hogy egy szülőpár nevelt minket, ugyanazt az értékrendszert láttuk, ugyanazok a hatások értek mindkettőnket, illetve mind a négyünket. Apánk határozott ember, mi is azok lettünk. Gondunk van? Megoldjuk. Ennyi az egész.
Beszéd közben hol a lány tekintetét keresi, hol mentateáját kavargatja. Néha hozzá-hozzá koccan fémkanala a bögre falához, ezzel adva ütemet szavainak. Tudja, hogy hasonlítanak nővérével, szereti a lányt és követi őt, mint ahogy szüleire is felnéz, tegyenek azok bármit. Apja a legnagyobb ember, akit ismer, anyja a legokosabb, véleménye szerint nem is születhetett volna ennél jobb családi fészekbe.
- Én csak azt szeretném, ha rám figyelnél - ismétli meg még egyszer, hangja nyugodt, szája félmosolyra áll. - Azért vagyok itt, mert idehívtál. Gondolom szeretnél megismerni, és elárulom, ez kölcsönös. Tetszel nekem, tetszik a titokzatosság és tetszik amit látok, de ha hozzám beszélsz, nézz rám!
A nyugodtság egy percre sem múlik, hanghordozása végig ilyen marad, ám ahogy gondolataiban halad előre, úgy érzékelteti mind jobban és jobban a szemben ülő lánnyal, hogy az ideje drága és ha a másiknak fontos, hogy itt maradjon, akkor adnia kell valamit, mondjuk a szemkontaktust, ami mindennek az alapját képezi. Ha a mestertanonc nem is, egy zöld tekintet viszonozza pillantását. Médeáról egyetlen pillanatra fordítja el fejét, hogy kinézzen az ablakon, amikor hirtelen - már emlegetett - nővérével néz farkasszemet. Látszik Sárán, hogy nem érti a kialakult helyzetet, nem tudja összepárosítani fivérét legjobb barátnőjével, s valószínűleg nagyon bántja, hogy egyikőjük sem szólt neki arról, hogy itt lesznek. A fiú elvigyorodik, majd csillogó zöldjeit elszakítja Sáráétól és visszafordítja fejét Médeára.
- Nyugodj meg, és próbáld átgondolni, hogy mit szerettél volna mondani nekem - feleli a másodéves, majd szájához emeli a gőzölgő italt, s belekortyol. - Nem rohanok sehova. Egyébként örülök, hogy ilyennek képzeltél. Sára mesélt rólam valamit?
Érdekli, már hogyne érdekelné, hogy nővére mondott-e róla valamit, hiszen az alapján kialakulhatott valami a levitásban, ami most, a teaházbeli találkozójukkor könnyedén változhat meg. Csalódás érheti a lányt, ami lehet pozitív és negatív is, de a fiú a negatív eshetőségbe bele sem gondol. Átveti egyik lábát a másikon, leteszi bögréjét az asztalra, s hátradőlve figyeli tovább a kígyólányt. Milyen furcsa teremtés is az! Belekezd egy mondatba, amit nem fejez be, ám rákérdez arra, ha te véletlenül ugyanígy tennél. A rellonos elmosolyodik, majd kissé félrebillentett fejjel hallgatja a választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Samantha

Érezzük ma este jól magunkat, sweet babe!

Ahogy kérésének megfelelően Samantha az egyik sarki asztal mellett foglal helyet, ösztönösen húzza mosolyra ajkait. Szereti, ha az emberek saját elképzeléseinek megfelelően cselekednek, és határozottan úgy rémlik neki, hogy háztársnője egyáltalán nem az a típusú lány, aki csak úgy, bárkinek is teljesítené parancsát. Ez elégtétel, boldogság és nem mellesleg ígéret az este további részére. Noel annak ellenére, hogy Michelle miként fosztotta meg magukat a közös élet lehetőségétől, jó kedvűen közelíti meg mostani társaságát, akit folyton-folyvást, minden percben magáénak akar tudni. Csókolni, ölelni, szeretni, amíg véget nem ér az élet - vagy legalábbis el nem jő a hajnal. Csók és koccintás, a fiatalember pedig bágyadt mosollyal nézi a gyönyörű barna lányt.
- A Saint-Venant kidobott, de tudod kit érdekel? Pff... - mondja nevetve, hiszen a düh és dac ekkor még erősen élteti, semmi jelét nem tapasztalja annak a fájdalomnak, amit a következő napoktól minduntalan érezni fog. - Egy - önként vállalt - teherrel kevesebb, ugyan már, mi az!
Szájához emeli a következő kör mámornedűt, majd belenevet Sam hatalmas, és most némileg csodálkozó tekintetébe. Kuncog miatta és a nem kívánt, mégis ráörvendő szabadság érzete miatt. Ilyen az, ha az embert a falhoz vágják, és ő egy perig sem akar ott maradni. Keresi a kiutat, a lehetőségeket, azonnal mentőöv után kap, ami most számára nem más, mint a szemben ülő kedves.
- Tudod, azon gondolkodtam... - kezd bele mondandójába egész arcát betöltő vigyorral, az asztal nedves lapján kezei között lökdösve az apró, már üres poharat. - , hogy talán Te vagy az igazi. Tökéletes vagy, jól érzem magam veled, szeretem a hangod, a viselkedésed, szeretem ahogy öltözködsz, ahogy vetkőzöl. Mi kell még? Hozzám illesz, nincs mese. Te vagy az egyetlen barna, aki megmozdított valamit odabent. Talán nőül is vennélek. Hozzám jössz?
Kérdése közben tűnődve pillant a barnára, szemeiben egyetlen csepp szomorúság sem látszik a volt barátnő miatt, csak a derű és izgalom, hogy ezután Samanthával lehet. Itt hagyják a kastélyt, hazaköltöznek, és egész nap az ágyban heverésznek majd. Aztán feláll, hagyva a bizonyára ledöbbent lányt, hogy egy ideig maga legyen gondolataival. Odamegy a csaposhoz, és udvariasan kér még egy-két kör finomságot, majd visszaül a helyére és áttolja az egyik poharat Sam oldalára.
- Kedvellek - mondja, és koccintásra nyújtja kezét. Közben végig tartja a szemkontaktust a barna szempárral, s egyre inkább elárasztja elméjét a felszabadító érzés. Most olyan jó, most olyan szép, hát soha ne keljen fel a Nap...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

...hamarosan Ombozi 2.6


Mindig a nővérére akart hasonlítani. Sára volt a legjobb példa, amit követhetett, ő volt a tökéletes minta, az okos, az embereket pillanatok alatt ujja köré csavaró törékeny nő, aki minden napját kitöltötte a cseperedő kisfiúnak. Noel tűnődve hallgatja Médea kedves szavait, s míg azokat issza, lelki szemei előtt visszaidézi azokat a régi délutánokat, amikor a birtokuk mellett meghúzódó erdőt járták, vagy a lány aggódva sikítozott az udvaron, ahogy öccse a levegőbe emelkedett apjuk kiöregedett seprűjével. Ahogy a lány elhallgat, a fiú elmosolyodik. Sokat jelent neki nővére, de nem érzi szükségét annak, hogy erről beszélgessenek. A családja az övé, azoknak beszél róluk, akik a bizalom körében tudhatják magukat, mert úgy tartja, hogy másoknak kiadni bárminemű véleményünket, problémánkat, gondolatainkat nem más, mint önként nyújtani át a hatalmat a másik kezébe. Médea egyelőre megfoghatatlan, titokzatos jellemnek tűnik a rellonos szemében, akiben van valami különleges, amit még nem tud jó, avagy rossz kategóriába sorolni. Az, hogy nem néz a szemébe, arra enged következtetni, hogy zavarban van, esetleg így fejezi ki az emberekkel szembeni távolságtartását. A fiú levitás-rellonos beállítottságúnak érzi a szemben teázgató lányt, és talán nem is téved túl nagyot.
- Örülök, hogy így gondolod, de remélem lesz időm rácáfolni arra, hogy egy kaptafára készültünk - mondja fejet hajtva a lány előtt, zöldjeivel annak tekintetét keresve. - Más egy Ombozi fiú, mint egy Ombozi lány. Bár csak egyedül születtem fiúnak, a lányok alapján ezt őszintén mondomhatom neked. Sárán kívül a kastély lakója lett Nelli is, aki igazi sárkányjellem. Sárában van irgalom, szeretet és egy bődült nagy szív. A nagyobbik húgom egyszerűen őrült. Muglimániás és...
Az apjukra ütött. Nelli a kedvenc gyermek szigorú apjuk szemében, aki sem édesanyjukra, sem rájuk nincs tekintettel. Szerinte, és már Nelli szerint is irtani és máglyára dobni illene a sárvérűeket, amivel Noel sokáig egyetértett, csak egy napon aztán észrevette, hogy édesanyjuk lelke miként sérül gondolkodásmódjuk és utálatos-gyűlölködő beszélgetéseik miatt. A rellonos fáradtan húzza végig tenyerét jobb orcáján, aztán ránevet Médeára. Ennyit arról, hogy indokolatlanul nem ad hatalmat idegen kezébe. Nevetése mosolyba fullad, szemei sokáig pihennek a hallgatóságén. Egy idősebb levitás izgalmasabb volna, mint egy korabeli? Lyrára azóta nem gondolt, hogy megtudta: az prefektusi tisztséget kapott. Akkor sem érzett semmit. Ezekben a pillanatokban az jár fejében, hogy talán nem egészen vált jó emberré. Hogy talán nem értékeli megfelelőképpen társait, hogy nem becsüli meg úgy azokat, akik szeretik, és akiket ő is szeret. Sóhajt egy aprót, felemeli csészéjét, kortyol, majd gondolatait elhagyva mosolyog rá ismét a lányra.
- Fontos. Igen-igen, a család az első - mormogja bólogatva, ugyanakkor érezteti Médivel, hogy nem kíván jobban belemélyedni ebbe a témába. Sára valószínűleg úgyis eleget mond neki mindenféle titokról, nem fog még ő is kitárulkozni előtte. Neki védenie kell a család szentségét, nem rombolnia azt. Újabb korty a teából, újabb mosoly. Kellemes társaságnak bizonyul a levitás mestertanonc, aki amikor viszonozza Noel pillantását, egészen szépnek tűnik. Megváltozik az arca, hiszen leszegett fejjel, vagy ide-oda cikázó szemekkel nem azt látja a kívülálló, mint amikor teljes odaadással, felemet fővel néz rá a másikra.
- Köszönöm, hogy végre rám néztél, már aggódtam, hogy valami baj van velem... - nevet fel megkönnyebbülten, mert tényleg megfordult fejében, hogy talán morzsás az arca, vagy rossz parfümöt választott a mai találkozóra, ami egyáltalán nem tetszik Médának. Hosszasan nézi őt, és amikor az már-már levegővétel nélkül darálja el kígyós-szemszínes véleményét, hirtelen megszólalni sem tud. Megkérdezné, hogy "Jé, te tudsz beszélni is?", végül mégsem teszi, hiszen nem szeretné megbántani a lassacskán megnyíló levitást. Fél kezével játszik csészéje fülével, rá nem jellemző módon gondolkodik mit feleljen.
- Köszönöm - mondja ismét. Ösztönlény lévén általában ő dicséri a másik nemet, ő bókol, ő küzd a másik szeretetéért, és úgy rémlik neki, hogy Lyrán kívül senki sem mondott neki a viszonzáson kívül semmit, maximum más állapotban, amikor a felek egyébként is hajlamosak túlzóakat állítani egymásról. Elkeserítő gondolatok, de nem elmélkedik sokáig, helyette továbbfűzi köszönetnyilvánítását. - Férfiasan bevallom, nem tudtam. Bizonyára többet kellene könyvtárba járnom. És mi érdekel még téged a kígyókon és szemszínek statisztikáján kívül?
Kérdése közben kapja rajta magát, hogy egy ideje le sem veszi tekintetét a lányról, hol annak arcát, hol annak kezét nézi. Figyeli szája mozgását beszéd közben, szemeit, ha éppen találkozik a sajátjaival. Még szíve is megdobban, ami rendkívül zavarba ejti. Michelle óta soha, senki nem váltott ki belőle semmit. Megköszörüli torkát, majd hátát a támlának veti. Kiropogtatja nyakát, aztán fejét az ablak felé fordítja. Lábai dobolnak, tekintete zavaros. Furcsa egy helyzet, deja vu, ami küzdelmet és kellő szenvedést idéz mellkasában ahhoz, hogy most átgondolja, érdemes-e visszafordulnia Médeához. Aztán odafordítja arcát és könnyed mosolyra húzza ajkait.
- Volna kedved sétálni velem egyet a faluban, ha megittuk a teát?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Samantha

A lány megjegyzése, miszerint Noelt valójában nagyon is érdekli a Saint-Venant elvesztése, szívéig hatol. Keserű szájízzel nyel, némi fintor ül ki arcára, majd magabiztosan megrázza a fejét.
- Az ő vesztesége sokkal nagyobb - teszi meg rideg kijelentését a csoda barnának. - Én jó fiú vagyok, ha valaki bekerül ide... - mutat mellkasa irányába, s úgy folytatja. Hangja egyre hangosabb, szavaiból folyik a düh és fájdalom. - ...akkor vigyázok rá. Figyelek rá és óvom, megadok neki mindent, rajongásig szeretem. Én nála jobbat érdemlek.
A hangot, amelyen szól, már-már kívülről hallja, mintha nem is ő beszélne, mintha csak lelke ömlesztené Sam-re a benne megragadt érzéseket. Talán úgy hiszi, könnyebb lesz a szakítás átélésének tudatával együtt élnie, ha már kiadta magából az azzal kapcsolatos érzéseket. Sajnos nem tudja még, milyen sok időnek kell eltennie ezután az este után, hogy újra vidám hajnalra ébredjen. A poharáért nyúl, az utolsó cseppet is kiissza belőle, hogy egyszerű, ám ostoba kérdését felmerje tenni Samanthának. A lány arcára természetesen mindaz, amit gondolt, azonnal kiül. Döbbenet, kétségek, zavarodottság. Noel elmosolyodik, és a pulthoz sétál egy újabb, talán az utolsó kör italokért. Máskülönben szereti magánál tudni eszét, józan tudatát, de most úgy érzi nem vágyik semmi másra, csak hogy odavesszenek a bensőjét eltelítő és folyton maró szörnyek. Visszaérvén újabb mosolyt küld a lánynak, majd koccintanak, és jön a jól megérdemelt elutasító válasz. A nemben viszont annyi éltető pozitívum van, hogy a rellonos szíve izgatottan dobban egyre-másra félre. A barnaság egy pillanat múlva már az ölében ül, ő pedig nem rest kapni az alkalmon. Kezeivel öleli a formás testet, s a csókban lehunyt szemekkel pihen meg.
- Nagyon-nagyon kedvellek - ismétli önmagát a csók elcsattanását követőn, zöldjeit csak nagy sokára nyitja ki újra. Mosolya széles, szíve megtelik szeretettel. Bambán nézi az élénk csokoládébarna szemeket, hogy karjaival szorosabbra fogja háztársnőjét, és újabb csókot kérjen. Immáron nem kellenek szavak, Samantha egyébként is tökéletesen érti a fiú jelzéseit, belelát vágyaiba és igaz barát módjára ott van, amikor fáj.
- Fizetek és mehetünk - mondja szelídre változó hangon, közben rácsap a lány fenekére, hogy álljon csak fel, majd a pulthoz sétálnak. A csapos ítéletet mond a fogyasztás felett, ő az erszényébe nyúl, végül átkarolja a barnaság vállait, homlokon csókolja, és kivezeti őt a helyiségből. Egy tökéletlen nap tökéletes befejezése ez, lassú séta vissza a kastélyba, némi lelkizés, és lent, a fiú alagsori szobájába érve már csak arra vágyik, hogy a lány szorosan ölelje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Második forduló
Az éjszakám muzsikája

Nem tudja hányan jutottak tovább a második fordulóra, talán csak az ő párosuk, talán mindannyian. Folyton a bajnoki cím tölti ki gondolatait, s ha beszél valakivel róla - legtöbbször természetesen szövetségesével - gyomra izgatott görcsbe rándul, hogy egyetlen falat ételt se tudjon lenyelni. A második körben azt az utasítást kapták, hogy a párok egymásnak szabjanak feladatot, ők pedig egy pillanatig habozó állapotban a másik arcát fürkészték. Noel tűnődve figyelte Kowai keresztjét. Nem volt kérdés, hogy miféle feladatot fog kapni a lány; igazi, vérbeli rellonosnak valót, ám még ennél is többet akart. Nagyszabású, kivitelezhető, látványos, az egész falu számára lenyűgöző kihívást akart adni háztársnőjének, aki, ha jól hajtja végre azt, mindenki elismerését kapja majd ajándékba - s talán még a Rellon bajnoki címét is. Miután felfedték egymás előtt a feladat mibenlétét, Noel hangosan nevetve pattant fel a klubhelyiség egy szeretett foteljából, és bohón rázta a fejét a lány felé.
- Imádlak, ugye tudod? - jelentette ki vigyorogva, majd a szobájába sietett, hogy átöltözhessen, és aranyozott szegélyű ásóját újfent elővegye rendezett szekrénye mélyéről. Mint anno egy szép emlékű éjjelen, úgy a main is sírokat fog ásni.
Őrülten dobogó szívvel kapja magára bőrdzsekijét, húzza ujjaira finom anyagú, fekete kesztyűjét, és némi parfüm után már ismét a sötét folyosókat járja. Vállán pihen a csillogóan tiszta ásó, mely még nagy segítségére lesz az éjszaka során, pálcája pedig farmerzsebébe csúsztatva várja, hogy gazdája ha kell, használja. A folyosókat ekkortájt kedveli a leginkább, hiszen ilyenkor már a legtöbb diák, tanár és manó a szobájában pihen, csak az éber prefektusok járják a homályosan megvilágított folyosórengeteget. Noel komótosan baktat, fogai között kölyökrágógumival, de lélekben már régen a temető sötét zugaiban csörtet. Kowai a legideálisabb feladatot bízta rá, ami bár nem lesz könnyű, és bizonyára jócskán megizzad majd bőrdzsekije alatt, de szeretettel végzi el, lehetőség szerint minél eredményesebben. Kint hiába van már sötét, a levegő még mindig fullasztó, a fiú akár rövidbe öltözve is útnak indulhatott volna. A faluban csak a csárdából szűrődnek ki zajok, a pub ablakai ekkor már sötétek, csak a lepukkant kocsma tart ilyenkor is nyitva. Noel fejében megfordul a gondolat, hogy a sírásás előtt érdemes volna legurítani egy lángnyelv whiskeyt, ám túl nagy feltűnést keltene díszes ásójával, és az ottaniak még kérdezősködni kezdenének. Így tehát mindennemű folyékony bátorság nélkül lépi át a temető régi kapuját és járja körbe a sírokat a vésett köveket figyelve. Régit keres, még az 1800-as évekből valót, amelyben többek között ékszert is találhat. Ahogy a kaput elhagyja, és a sorok elején jár, halk neszelést hall, melyre azonnal felkapja fejét, s egy pillanatra lélegzetét is visszafojtja. Nem hiszi, hogy kóbor élőhalottat, vagy diáktársakat hall, de halk mozdulattal előhúzza pálcáját, és használatra készen folytatja útját a nyughelyek között. Borsódzik háta az olykor-olykor felcsendülő piszmogástól, zavarja a tudat, hogy nincs egyedül, még akkor sem, ha társasága csak néhány patkány vagy apróbb állat lehet, akik egyáltalán nem jelentenek veszélyt rá vagy küldetésére. Összébb húzza magát, megforgatja kesztyű fedte tenyerében az ásó nyelét, majd a temető végébe érvén maga mellé dobja azt. A helyszín ezen részében már nincs betonba öntve az elhunytakat fedő réteg, így némileg egyszerűbb, de annál hosszabb munkája lesz. A fejfák, amiket vizsgál egyszerű fából készültek, melyek az idő során kikoptak, elrohadtak, így ma már csak jelképként szerepelnek az elhagyatott síroknál. Noel figyelmesen körbejárja az emlékeket, majd kiválaszt egy számára szimpatikus dombocskát, amit valószínűleg már hosszú-hosszú ideje nem látogat senki, és visszasétálva az ásójáért, nyomban munkához is lát. Az első mozdulatok könnyedek, gyorsak, de ahogy nő maga mellett a földkupac, s ezzel együtt görnyed egyre inkább a kiásott mélyedésbe, úgy lassul le. Derekában több ponton nyilal az elgémberedés érzése, arcáról folyik az izzadság, ő pedig minden egyes hajolás közben hangosan felsóhajt. Aztán egy pillanatban, mikor az ásó feje koppan a fakoporsón, megáll, óvatosan kiegyenesedik, és a kényelmetlen testhelyzet miatti zsibbadást igyekszik kifújni magából. Munkaeszköze tövig sáros, nadrágját átáztatta a kukacos, büdös föld, ő pedig teljesen leizzadt. Ásóját belevágja a mellette növekvő kupacba, leveti dzsekijét, és egy szál, átnedvesedett ingben folytatja a Rellon bajnokáért folytatott harcot. Pálca nélkül dolgozik, mint egy szánalmas mugli sírrabló, akinek nem jutott több ebben az életben. Miután a nagyja földet kilapátolja a korhadó fafedélről, letérdel, és addig nyújtózik, míg el nem éri a fedőt. Azon semmi nincs, anyaga teljesen elkorhadt, ezért nem mer rálépni, nehogy a csontok közé szakadjon. Kezeivel keresi a koporsó gyenge pontjait, de az is igaz, hogy most másra nem is hagyatkozhat, hiszen olyan sötét van, hogy zöldjei csak néznek, de az orra hegyéig sem látnak. Amikor alá tud fogni, kesztyű fedte ujjaival felfeszíti a fát, mely itt-ott először berepedezik, majd be is törik. Nem egészen így képzelte, de a tanodában ennyi idő alatt megtanulta: semmi sem úgy megy, ahogy azt ő eltervezte. Abbahagyja a koporsó zilálását, félredönti fejét egy pillanatra, majd minden gondolkodás nélkül ereszkedik be a kiásott lyukba, hogy bakancsával betörje a már így is sérült fedelet. A lelke mélyén nem akar rosszat, de a rá váró következmény sem érdekli, hiszen abból van elég, eggyel több vagy kevesebb, ugyan kinek számít már? Elküldik Balatonra a fegyházba? Küldjék. Kirúgják? Rúgják. Megcrutiózzák, mint az apja tette? Tegyék. A sír tönkretétele közben jön csak rá, mennyi mindenre tanította meg őt az édesapja. Az egyedüllét örömére, az elhagyatottság kizárására, a fájdalom eltűrésére. A temető tőle hangos, és ha most erre járna egy halott, valószínűleg véget érne minden egy röpke pillanat alatt. Ha egy prefektus, vagy egy tanár kapná el, csupán életfogytig tartó büntetésre ítélné. Nem számít már itt semmi, egyedül a győzelem. Noel a széttört fadarabokat kidobálja a gödörből, és a poshadt, gyomorforgató szagok között veszi elő szőlőpálcáját, hogy némi fényt varázsoljon elő. A sírhely vékonyka csontokkal van teli, mely körül egy foszlásnak indult Biblia és néhány irat pihen. A medencecsontnál fekszik néhány aranyérme, a lábaknál viszont, ha volt bármi is, mára már eltűnt. Noel idegesen kutat, mikor aztán - és bár először nem hisz a szemének -, a medencecsont megmozdításával a sír felfedi valódi értékét: a forduló teljesítését. Ahogy megérinti az ékszert, hangosan felvonyít, mint egy őrült, ki letépte láncát, majd letörli az aranyról az idők során ráragadó port, és az egyéb oda nem illő maradványokat. Az ékszert ezután gondosan elrejti, a halottnak zsákmányát illedelmesen megköszöni, majd kimászik a lyukból, és az előzőleg kidobált léceket óvatlanul visszahajigálja, hogy aztán ismét az ásója nyelébe kapaszkodva újratemesse a kifosztott sírhelyet. Dolga végeztével aztán felveszi bőrkabátját, vállára dobja mocskos ásóját, és elégedett-ábrándos vigyorral rohan, hogy ébressze Kowait: megcsinálta! Elhozta az ékszert, amit kért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Az élet olykor-olykor, mindentől, de leginkább attól függetlenül kíméletlenül megismétli önmagát, hogy az illető azt szeretné-e vagy sem. A rellonos egyetlenegyszer járt a falu míves cukrászdájában, akkor is hasonló okból vezérelve, mint ami most odavonzza. Persze, választhattak volna más randevúhelyet is, de Noel ragaszkodott a cukrászdához. Egyetlen, épkézlábnak mondható, ám igen rövid életű kapcsolata is innen indult, és ha ez anno egyszer már bejött, bizonyára másodjára is befog. Igaz, nem remél sokat Michelle-től, akiről a minap azt mesélte neki a Banya, hogy több vasat is tart a tűzben, már nem akarta lemondani a találkozót. Ő hűséges maradt nagyteremben adott szavához, de ha a lány nem, mert mondjuk nem vette őt komolyan, vagy saját érzéseivel nincs tisztában, akkor itt, az édes sütemények és gőzölgő italok felett ér véget zavaros románcuk. Elég esélyt kaptak egymástól, elégszer csináltak magukból bolondot, és legutóbb, az egész iskola jelenléte előtt fedték fel sárkány-énjüket. A reggeliző diákok láthatták, milyen is egy igazi rellonos szerelem, egy se veled, se nélküled kapcsolat, ami, ha végül sikertelen befejezést nyer, csakis vérbe torkollhat. A fiú akkor még egyszer, utoljára kitárta sértett szívét a Saint-Venant lány előtt, és most is nyitott lapokkal érkezik, készen arra, hogy feleljen a szőke összes kérdésére. Nincs több titok, sem lányok, akik arra kellettek, hogy kénye-kedve szerint szórakoztassák őt. Elhatározta magát, és innen nincs visszaút; nem fogja leplezni érzéseit, tiszta válaszokat ad majd, és ami a legfontosabb: felkészült igába hajtani a fejét. Kora estére beszélték meg találkájukat, de ő az alagsori klubhelyiségük helyett a közeli csárdából lép elő. Alakját alkohol, és kedvenc kölniének keveréke lengi körbe, de megjelenése mint mindig, most is hibátlan. Pontosan ismeri Michelle ízlését, így eszébe sem jutott máshogy öltözködni. Lazán gombolt ing, ízléses szövetnadrággal, csuklóján pedig iránymutató bőrkarkötője feszül. Még int egyet kocsmáros nagybátyjának, majd hajába túrva, különösen jó hangulatban indul el az édességek birodalmába. Nincs mitől tartania, úgy fogja fel a ma estét, hogy ő vagy így, vagy úgy, de mindenképpen jól fog járni. Bármi is süljön ki randevújukból, annak úgy kell lennie. Nem normális, amit egymással művelnek, és szinte biztos abban, hogy háztársaiknak, de az is lehet, hogy az egész iskolának véleménye van háborújukról, aminek végkimeneteléről viszont egyikőjüknek sem lehetnek biztos gondolataik. Megérkezésekor a cukrászda ajtaja mellett áll meg, s míg vár, dúdolgatva kémleli a melegben nagyokat nevető fiatalokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Michelle

Mire elérkezik a hat óra, és a rellonos még egyszer végignézhetne a faluban kószáló boszorkányokon, szinte a semmiből, hirtelen találja szemben magát csábítójával. Először el sem jut tudatáig a köszönés, a lány hangját is csupán alig, tompán hallja meg, hiszen tekintete azonnal leragad a másik fedetlen hasán, köldöke apró formáján, majd a mit sem takaró sortot nézi, hogy éhsége végül az abból előtűnő finom combokra sodródjon. A fiú meg sem próbálja titkolni a zöldjeiben meg-megcsillanó vágyat. Régen eldöntötte már, hogy ma minden igaz, olyan valódi lesz, amire még nem volt példa hosszúra nyúló, bonyolult kapcsolatukban.
- Szia - leheli rekedt hangján, s megrázza fejét, jelezvén, nem, nem késett a szőke, de ha késett volna is, ezért a látványért órákat lett volna képes várni. - Ha tudtam volna, hogy így fogsz kinézni, a szobádba kértem volna a találkozót, nem pedig ebbe a mézes-mázas puszedligyárba.
Nem tudja megállni, muszáj némi pimaszságot csempésznie az első pillanatokba, ezzel adva meg az este hangulatát. Úgy hiszi, ma úgyis többször lesznek komolyak, mint komolytalanok, így reméli, ez a csipkelődő hangnem most még belefér. Elvigyorodik, játékosan megemeli szemöldökét, majd balját a lány derekára téve tessékeli maga elé, egyenesen a cukrászda legeldugottabb sarkába kísérve őt. Ujjai égnek a tökéletes bőrön, gondolatai azon kívül, hogy Michelle látványára sebesen elpárologtak fejéből, most egészen forrón térnek vissza, s töltik ki a fiú egész lényét. Számított a prefektus kisasszony vadóc megjelenésére, de azt nem sejtette, hogy az rá ilyen nagymértékben fog hatni. Már egyáltalán nem érzi a cukrászdát ismétlésnek, hiszen előző partnere bár szép volt, sohasem mert így játszani saját testével, sohasem merte felvenni a csábító szerepét. Noel huncut mosolyával foglal helyet a szőkével szemben, de egy pillanatig sem képes friss süteményekre, vagy kávéra gondolni. Most azonnal távozni akar, már nem érzi a beszélgetés fontosságát sem, holott talán ezen az estén múlnak olyasfajta apróságok, mint közös jövő és hűséges szívek.
- Nos - kezd bele zöldjeit lehunyva, ujjaival finoman dörzsölve orrnyergét. - Igazán ügyesen megadtad a módját a randevúnknak. Másra sem tudok gondolni, csak...
Úgy harapja el mondatát, hogy a lány pontosan tudja mire szeretne kilyukadni. Michelle ért a másik nemhez, azt mondja és úgy viselkedik, amivel könnyedén elérheti a ráirányuló kizárólagos figyelmet. Noel leereszti kezét, kinyitja zöldjeit, és a lány arcára függesztve azokat, egy ideig csak csendben ül. Ritkán, vagy eddig talán még soha nem fordult elő, hogy ők némán fürkésszék egymást, belefeledkezve a szavak nélküli pillanatba.
- Hogy teltek a napok a nagyterem óta? - szólal meg, a lehető legkézenfekvőbb kérdést téve fel a szemben ülőnek. Ő azóta sűrűn gondol arra a megfogalmazhatatlan vitára, szenvedélyes szeszélyre, ami egyébként egész kapcsolatukat letudná írni. Olyanok, mint a tenger, amelynek még a legbüszkébb Isten sem képes parancsolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Zsiga bá' személyesen

Nem szokása bódult szívvel rohanni a faluba csak azért, hogy találkozzon valakivel. Elképzelései szerint ugyanis senki sem érdemes arra, hogy miatta beleizzadjon frissen vasalt ingébe, vagy véletlenül lerúgja bugatti lábbelijének orrát. Ma délelőtt viszont reggelizés közben bagoly telepedett tányérja mellé, csőrében apró, pici boríték pihent, melyen a rellonos azonnal észrevette édesanyja kézírását. Mellkasa hirtelen dobbant meg felismerésére, azonnal elengedte kanalát, hogy reszkető kezekkel engedje útjára az apró madarat. Anyja gyöngybetűi nem voltak bőbeszédűek, ám a fiú biztos volt abban, hogy a nő jól van - már csak azért is, mert az édesapa a világon egyedül őt nem volna képes bántani -, és bár apjáról csak általánosságban mesélt, Noelt a férfi hogyléte egyáltalán nem is foglalkoztatta. Borbála, az Ombozi gyerekek anyukája, nem tett említést a tékozló fiú javítóintézettel való hírbehozásáról sem, valószínűleg nem hisz a pletykáknak, és a hivatalos, minisztérium által házhoz küldött levélnek sem; hite ugyanis, amiben nap, mint nap él, és ami átsegíti őt a nehézségeken, azt mondatja vele: az ő fia jó gyerek, aki soha nem tenne semmi törvénybeütközőt.
Csakhogy a fiú az apjára ütött.
Édesanyjának elég volt csak megemlítenie, hogy a faluba költözött Zsigmond, a gyerekek nagybátyja, Noel már pattant is helyéről, hogy egy utolsó falat lenyelése után megkeresse testvéreit, és elújságolja nekik a nagyszerű hírt. Az alagsorban bukkant rá a lányokra, akik a klubhelyiségben fecsegtek. Sára igyekezett tanító jelleggel fellépni Nelli sminkelési szokásaival kapcsolatosan, de az elutasító válaszért elég volt csak a kisebbik lány árulkodó arcára pillantani.
- Itt van Zsiga bá' - nyögte némi fintorral az arcán, ami egyértelműen az arcfestésnek szólt, nem pedig rokonuk érkeztének. - Szóval stipistop, legendás lények gondozása után az enyém, meg amúgy is szülinapom volt tegnap, egyikőtök sem fáraszthatja le, mielőtt találkoznék vele!
Hangja fenyegető, de huncut vidámság keveredik bele. A fiú sietve hagyja magukra testvéreit, és megy öltözködni, hogy a mai egyetlen órája után elegánsan robbanhasson be jelenleg kocsmárosként dolgozó bácsikájához.
- Á, ezt nem hiszem el! - kiáltja örömmel, miután benyit a csárda ajtaján, és a férfi kétkedőn kiejti nevét. - Gyere ide!
Tempósan lépdel, egyenesen a pult mögé siet, hogy a nála valamennyivel alacsonyabb férfit megölelhesse. Arcára régen látott vigyor ül ki, szíve hevesen ver, és bár nehezére esne bevallani, hogy mennyire örül apja testvérének, boldogságát ha akarná, se tagadhatná le. Mámoros tekintettel engedi el a mindig fiatalnak tűnő nagybátyját, és kihátrálva a pult belső feléből, elhelyezkedik az egyik magányos fickó melletti bárszéken.
- Hát téged meg mi az átok evett pont ide, he? - kérdezi vigyorogva, karjain félig felhajtogatva az ing szárát, de zöldellő tekintetét egy pillanatra sem véve le rokonáról. - Anyától kaptam ma baglyot, tőle tudom, hogy itt vagy. De ne félj, azonnal szóltam is a lányoknak, csodálkozom is, hogy nem passzírozták magukat a pulthoz egyből. De mesélj! Mi van veled? Nők? Hányat zabáltál fel, mióta nem találkoztunk? Fú, ki is volt legutóbb, Anna? Várj, nem emlékszem jól, Csilla?
A rellonos széles vigyorral kérdezősködik, élvezi, hogy Zsigmond itt van, és türelmes ember lévén, nyugodtan feszegetheti nála a határokat. Egymás szekálása sohasem okozott nekik gondot, Noel mindig is könnyen megértette magát nagybátyjával; hiába, jó fej a harmincas Ombozi.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Létezik olyan pillanat, amikor a másik, a vágy tárgyát képező személy bármit elhitethet velünk. Ha hazudik is elhisszük, mert annyira akarjuk, hogy az igaz legyen, hogy Ő velünk legyen, hozzánk érjen, ránk mosolyogjon, ajkai hazudjanak bármily képtelent is. A rellonosnak most ilyen pillanata van, issza a szőke szavait, vakon engedi vezetni magát, és csak reménykedhet abban, hogy a szemben ülő vadócka ugyanazt akarja, mint ő, éppen ezért kívánatos száját nem csalfa kijelentések hagyják el. Karján olykor végigszalad a hideg, minek hatására szőrszálai elválnak bőrétől, és az izgatottság, mely futkos testén, egy pillanatra sem hagy alább. El-elmosolyodik ő is, majd már az asztalnál válaszol az esti meghívásra.
- Este hazakísérlek, majd úriember módjára köszönök el tőled, és ha érdemesnek tartasz még egy találkozóra, akkor talán baglyot is küldök neked a következő dátummal - ajkai bár vigyorra állnak, hangjából kiérződik komolysága. Ezt most valóban nem akarja elrontani Michelle-el, mert tudja, hogy nincs több esély. Bármelyikük is legyen az eddigi kellemetlenségekért hibáztatott, bármit is gondoljon róla és próbálkozásairól környezete, tartsák gyengének vagy pincsinek, a szívében valamiért nem aludt ki soha a szőke iránt érzett vágya, és nem kell jósnőhöz, vagy iskolapszichológushoz fordulnia ahhoz, hogy pontosan tudja mit is jelent ez.
- Ööö... igen, persze, kérek egy vaníliás pudingot bodzalével, köszönöm - emeli pillantását a hozzájuk igyekvő pincérre, akiről könnyedén feledkezett el. Körbepillant, ismét tudatosítja magában, hogy nyilvános helyen vannak, randevújuk valóságában, amit jobb volna nem elfelejteni folyton. Visszafordítja fejét a szőke felé, s annak kérdésére nyomban zavart kifejezés ül ki arcára. Még semmit nem tud jövőjéről, így nem ígérhet, és nem kérhet a másiktól, hiszen az nem volna igazságos. Neki mégis ígéretre van szüksége, és legyen bárhogy is, ő is ígérni fog.
- Nekem nem adhat már semmit ez az iskola - kezd bele hosszúra nyúló feleletébe, tekintete máris a lányét keresi, kezei az asztalon pihennek. - Nincs itt keresnivalóm, nem az én világom a szabályok között való lavírozás, a festmények gúnyos élcelődésének elnézése, az órák meg a könyvtár. Egyszerűen nem ilyen vagyok. Szeretném már élni az életem, üzletet nyitni, belefolyni ebbe-abba, csinálni, amit szeretek és amiben jó vagyok. De ezen a helyen még arra sem tudtam rájönni, hogy egyáltalán miben vagyok jó. Itt csak Ombozi Noel vagyok, az, akiről az Edictumban olvasnak, akiről olyanokat hisznek, amik egyébként nincsenek. De ki vagyok én, hm? Muszáj rájönnöm! Úgy maradok meg Bagolykő történetében, mint egy senkiházi, akit csak a lányok szoknyája érdekelt, pedig sokkal több van bennem. Ha a több a javító, és az ott eltöltött idő, akkor az, de mennem kell innen. Meg tudod ezt érteni?
Szeme időközben elkomorodik, hiszen nem legkedvesebb témájáról nyílt meg éppen a prefektus kisasszonynak. Ujjai ütemesen dobolnak az asztal lapján, fejét kissé oldalra dönti, majd újfent megszólal.
- A levélben még nem hívtak be, van egy utolsó lövésem. De nem maradhatok itt - fejezi be látszólag nyitva hagyva a kérdést, de tudja, hogy a szőke érteni fogja. Hát ennyit a tökéletes 'randihangulatról', egyetlen kérdés, és ő azonnal elfújja a körülöttük megragadt rózsaszín felhőket. Valahol mélyen nagyon bánja, hogy nem hazudott a másiknak, megkönnyíthette volna magának a jövendőt, elcsavarhatta volna egy kis időre a szőke fejét, magáénak tudhatta volna addig, míg ki nem sétál a kastély kapuján. De ennél többet akar. Arra vágyik, hogy Michelle akkor is ott legyen, amikor visszatér, akkor is szeresse, és akkor is az övé legyen. Bár hallja a lány szavait, amelyek várakozásról mesélnek, nem tud teljesen hinni nekik. Nem tudja biztosra venni, hogy a prefekta képes volna-e a hozzá való teljes körű hűségre, de eltereli gondolatait, mert ezen a kérdésen a nevelőintézet védett falain belül is lesz ideje elmerengni. Most a pillanat a fontos, éppen ezért mosolyodik el, ám Michelle újból veszélyes vizekre evez.
- Nem történt semmi Benjamin és közted? - kérdése tagolt, hangjából még a süket is kihallaná a bizalmatlanság és féltékenység keveredését. - Ugye nem akarod, hogy ezt tényleg elhiggyem?
A pincér közben kiszolgálja őket, de Noel nem fog hozzá pudingjához. Meredten nézi a lányt, akivel messzemenő tervei vannak, akiről néha azt gondolja, hogy feleségül veszi, és aki egyszer gyereket szül neki, de ilyenkor, a kételyek súlya alatt mindez nagyon távolra tolódik.
- Michelle, ha én őszinte vagyok veled, azt akarom, hogy te is az légy - emlékezteti a lányt, s továbbfűzi gondolatát. - Ne akard elhitetni velem azt, hogy mióta megcsókoltalak a nagyteremben, te elkerülted Benjamint, és egyetlen csók sem csattant el köztetek...
Felvont szemöldökkel várja a választ, halántékán dagadni kezd egy ér, hiszen a képzelt jelenet, melyben a lány mással érintkezik, gyorsan a mennyekig repíti vérnyomását.
- Ha elmegyek, nem tudom mikor jövök vissza. Ígéretet tudsz tenni nekem, hogy hűséges leszel hozzám, és amikor visszatérek, te a ma született bárány tisztaságával leszel ott? Jól gondold meg.
A fiú tisztában van kérésének súlyával, és azzal is, hogy bármi történhet Michelle-el, míg ő dementorok őrizte zárkában időzik, de a bolond szívet hamis ígéret is nyugtatni képes. Féltő zöldekkel nézi a lányt, legszívesebben magához húzná, hogy örökre úgy maradjanak. Történjen bármi a világban, váltsák egymást a korok, zajok, háborúk, ők időtlenül állnának egy helyben, egymás biztonságában, boldogan.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Ombozi Zsigmond

Talán nincs is fontosabb a családnál, legyen a tagok közt bármilyen rossz kapcsolat is, pillanatnyi harag vagy évekig húzódó hangos háború. Noel példaképe nem más, mint édesapja, akit lelke összes szegletével gyűlöl, mégis Farkas a legnagyobb ember, akivel valaha is összesodorta az élet. Büszke apja erejére, tartására, méltóságára, arra a miliőre, ami a férfit körbeöleli. Ha nem is teljesen olyan, de hasonló felnőtté szeretne válni, akit tisztel és odaadóan szeret felesége, aki képes eltartani akár négy gyermeket, és még egy idegen is azonnal meghajol nagysága előtt. Nagybátyja hiába édestestvére apjának, egészen távoli rokonnak tűnik a családban. Zsiga bá' nyitott, két kanállal habzsolja az életet, népszerű, na és ért a nőkhöz is. Noelnek van mit tanulnia tőle, hiszen a jelenleg kocsmárosként dolgozó fiatalember nem egy kapcsolaton van már túl. Bár Noelnek is akadt dolga a másik nemmel, nem gondolja magát a falu bikájának, főként, hogy szíve régóta egyetlen szőkéért dobog. Izgatott zöldjeivel figyeli a rávigyorgó nagybácsit, szíve majd kiesik mellkasán, úgy örül a másiknak. Nem mondaná ki hangosan, de nagyon hiányzott neki nagybátyja, aki lánytestvérei mellett az egyetlen férfi a családban, akivel olyan dolgokról beszélhet, amit apjával egyelőre nem szívesen osztana meg.
- Velünk mindig itthon vagy - paskolja meg szelíden Zsiga bá' vállát, majd széles vigyorra húzza ajkait, s szemöldökeivel játszik. - Na, nem mondod, hogy beköltöztél egy nőcskéhez, aztán már meg is volt?
Hangos nevetésben tör ki, fejét hitetlen módjára csóválja, karjait mellkasa előtt fonja össze. Elcsendesedvén aztán végignéz a másik arcán, egy-egy barázdáján tűnődik, végül elfogadja a születésnapi italt, koccintásra emeli azt, és komoly hangon szólal meg.
- Kedves uram, egészségedre! - csendülnek össze a poharak, mire Noel kortyol is egy rövidet. Vígan néz körbe a csárdába gyűlt társaságon, aztán visszapillant bátyjára, és fejével egy ittasnak bizonyuló, igen harsány férfiakból álló csoport felé int. - És milyen itt dolgozni? Jól bírod a részegeket? Tényleg, a saját vendéglőddel mi újság? Eladtad, vagy még a tiéd?
A rellonos minden igyekezete ellenére nem emlékszik, hogy a Sigmunddal mi történt. Már annak sem tudja idejét, mikor találkoztak utoljára bácsikájával, de segítség nélkül a férfi összes munkahelyét sem tudná felsorolni. Igazi világjáró, aki megbirkózik minden szembejövő nehézséggel, és aki bár az árral úszik, mégis önmaga irányítja életét. Noel felnéz bácsikájára, és némileg saját magát látja benne, egyező vonásaikban mindenképpen.
- Van egy lány - feleli, a kérdésre hirtelen viszketni kezdő halántékát megvakargatva. - Vad, neveletlen, önfejű, fékezhetetlen. Gyönyörű. Nem tudom, hogy elég vagyok-e neki. Idősebb nálam, de ha együtt vagyunk, nem látszik a korkülönbség, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy őt zavarja. Hazavittem Fehérvárra, egy hét múlva faképnél hagyott, apa jól meg is vert érte, pálcát is használt. Fehérvár után találkoztunk párszor, azt akarta, hogy a barátja legyek, hát az lettem. Még vidámparkba is elvittem! De aztán... elúszott minden, egy nap rátaláltam az erdőben, félholt volt, és akkor elgondolkodtam azon, hogy ott hagyjam-e meghalni? Ő is elhagyott, nekem is el kellett volna. Mégis bevittem a gyengélkedőre, aztán eldöntöttem, hogy vége. Kerülni kezdtem, eztán persze nemrégen egy reggelinél odaült mellém, vitatkozni kezdtünk az egész nagyterem előtt, lehet, hogy kiabáltam is vele, nem emlékszem, csak arra, hogy megint ott akart hagyni. Begőzöltem, visszarántottam, aztán csókolózni kezdtünk... igazából nem tudom hogy állunk. Randevúra hívtam, és..., egyszerűen annyira imádom, nincsenek rá szavak, csak tudom, hogy kell nekem, akkor is, ha minden áldott nap összeveszünk, ha hetente elakar majd válni, nem érdekel, mert senki nem váltotta ki ezt belőlem rajta kívül. Sára persze utálja, azt mondta, hogy nem adja áldását ránk, de tudod, az sem érdekelne, ha senki nem lenne ott, mikor feleségül veszem, csak ő és és én, na meg Isten, ha van egyáltalán, semmi más nem számít.
Hadarva beszél, emlékképekről mesél, melyek sorrendjében sem biztos már. Csak mondja és mondja, engedi ki magából a megcsömörlött érzéseket, hogy egy nála tapasztaltabb, bölcsebb fél felelhessen fel nem tett kérdésére: szeret engem ez a lány?
- Az a helyzet, Zsiga bá', hogy volt egy rellonos játék, amelynek keretein belül felgyújtottam a keleti szárny egy részét. Nos, mint gondolhatod is, természetesen levelet kaptam a Balatoni nevelőintézetből. Michelle azt mondta, hogy megvár, ha bezárnak. Szerinted lehet hinni egy lánynak, akit minden második diák megkörnyékez?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nelli

- Teszed le a mocskos, hatemeletes patáidat arról a székről! - förmed rá a kelleténél erélyesebben túlságosan is laza húgára, mikor átverekszi magát a közönséges lányok és büdösebbnél büdösebb férfiak tömegén. A széken pihenő lábak útjára egy erőteljes lökéssel is rásegít, hátha azok maguktól nem akarják az igazságot. A rellonos elegáns öltözékben foglal helyet, s közben kedvenc szövetnadrágjába tűrt ingét igazgatja. Mindig is odafigyelt öltözködésére, talán mert lányok között nőtt fel, vagy mert édesapja is minőségi darabokat vásárol magának, és ő hozzászokott ahhoz, hogy közvetlen környezete ad a külsőségekre, csak hát... valaki így, valaki úgy. Mikor felpillant testvérére, és meglátja hatalmasra sminkelt szemeit, egy röpke másodperc erejéig megnyúlnak zöldjei, majd, mintha csak lidércet látott volna csóválja meg fejét, és dől előre, hogy kényelmesen Nelli füle mögé nyúlhasson.
- Idefigyelj, te kriptaszökevény, ezt most azonnal felejtsd el - mondja szeretettel, de a mozdulat, ahogy a cigarettát elrántja a tincsek takarásából, nem büszkeségről árulkodik. - Mit képzelsz, elsőévesként majd jól megdicsérlek, hogy ilyen vackokkal élsz, mi? Lehetne eszed!
Beszéd közben aligha figyel arra,  amit mond. Ajkai ugyan formálják a hangokat, de gondolatai a testében éledező tűz körül járnak, forró képzeteket vetítenek lelki szemei elé. A cigarettát ujjai közé veszi, másik kezében pedig hamarosan előbukkan néhány lángocska. A szál végét ajkai takarásába rejti, hogy egy pillanat múlva már füstöljön is. Hosszan beszívja a levegőt, majd húgához hajol, és az összes füstöt szép kis arcába fújja.
- Inkább játssz maszkmesterest, ahogy látom van még hova fejlődnöd - vigyorog gonoszul, és hátradől székében. Sokáig csendben van, örül, hogy végre nem kell folyamatosan beszélnie ahhoz, hogy a beszélgetés esetlegesen nehogy kínossá váljon. Nem szólal meg, míg az utolsó füstfelhőt ki nem leheli, s a csikket el nem nyomja az asztalra kihelyezett üvegtartóban. Aztán komoly tekintettel fordul húgához.
- Tudom, hogy a pénzemmel szórakozol - mondja neki figyelmeztetően. - Ezért most jelzem, hogy nincs több lopás, a ruháim és a pénzem tabu. Ha hiszed, ha nem, apa nekem nem ad olyan könnyen, mint neked.
Füle mögé söpör egy arcába lógó göndör tincset, s közben a pult irányába fordul, hátha kevesebben állnak ott, mint érkezésekor. A tömeg időközben elült, ezért ő szó nélkül felpattan, és az éppen műszakban levő Zsiga bá'-hoz siet. Nem marad sokáig távol, hiszen pár napja igazán jót beszélgetett nagybátyjával, és most nem is miatta látogatott a csárdába.
- Köszi a meghívást - helyezkedik vissza székére, miután Nelli elé teszi az egyik italt. - Ó, és jövőre természetesen a te zsebpénzeden iszok, eszek és hívok meg lányokat drága süteményekre... ha lesz egyáltalán jövő év.
Utolsó szavait már csak éppen hallhatóan teszi hozzá, és mint mostanában minden áldott nap, úgy most is eszébe jut a nevelőintézet képe. Félelemmel teljes vágyairól nem igazán beszél testvéreinek, akik, ha tudnak is ügyeiről, nem őtőle hallanak róluk. Halvány vigyorral emeli koccintásra vajsörét, majd hátát a támlának veti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Michelle

Hogy úriemberként fog viselkedni randevújuk végén, nemcsak, hogy komolyan, de egészen végérvényesnek gondolja. Nem hallgat majd kísértő suttogásnak, nem enged a szőke csábító erejének, és - ha úgy alakul - a búcsúcsók közben sem indulnak felfedezőútra kíváncsi ujjai. Megcáfolhatatlan kívánalommal bámulja a szemben ülő fiatal nő ajkait, ahogy azok hangokat formálnak, élettel töltik be a cukrászda kis zugát. Noel attól a pillanattól fogva szerelmes a Saint-Venant lányba, hogy meglátta őt a Rellon klubhelyiségében. Egyszerre látta őt betörhetetlennek, vadnak és törékenynek, aki ugyanúgy vár szíve tolvajára, arra a bizonyos hercegre, mint a korabeli lánykák mind. A fiú először könnyedén hessegette el érzelmekről árulkodó gondolatait, de könyvtárbeli találkozójukkor végleg elvesztette józan eszét. Cupido ide vagy oda, a rellonos számára onnantól kezdve minden Michelle-ről szólt, minden hangban a lányét kereste, s minden világos tincsben őt vélte felfedezni. Ha a sárkánylány elutasítóan viselkedett vele, nem szégyellt kívül-belül megtörni, ködlénnyé, egyszerűen semmivé foszlani. Noel attól a pillanattól kezdve szerelmes a Saint-Venant lányba, hogy először meghallotta nevetni, ahogy először látta kecses mozdulatait, ahogy először találkozott tekintetük. Az a szívdobbanásnyi idő elég volt ahhoz, hogy az Ombozi fiú megkérdőjelezhetetlenül letegye védjegyét a lányra. Neki ő kell, és átmegy érte tűzön-vízen, suhanó éveken, felbukkanó kalandorokon. Mert amit akar, az előbb vagy utóbb, de az övé lesz.
A kellemes hangulat egyetlen pillanat alatt válik feszültté, a fiatalok között elhaladó rózsaszín felhők helyét komor szavak veszik át. A fiú a találkozó legvégéig szerette volna elhúzni a javítóintézetről szóló pletykák témakörének szóba kerülését, ennek ellenére gyorsabban forróvá vált alatta a talaj, mint a tavalyi bájitaltan vizsgán. Nem hitte, hogy Michelle-t ennyire megviseli a hír, hogy ő esetleg elhagyja a kastélyt, arra pedig végképp nem számított, hogy csalódottságát a lány ilyen mértékben ki fogja mutatni előtte. Hitetlen-meglepettséggel nézi a szőke csacsogó száját, annak óvó szavai alatt szívét mintha vasmarokkal próbálnák meg összeroppantani. Nem hisz saját fülének, nem hisz a kedves szavaknak, és a düh, amit talán szíve kalimpálása idéz elő, nyomban lángra gyújtja ereit. Komoly önkontrollra van szüksége ahhoz, hogy asztal alatt ökölbeszoruló kezei ne gyulladjanak meg azonnal, s ő higgadt, sőt mi több, tökéletes randevúpartner látszatát keltse a másikban.
- Michelle, hidd el, akad néhány olyan problémám, amire itt nem találhatok megoldást - mondja elmosolyodva, bár ajkai megremegnek a gondolatra, hogy egyszer, talán nem is a távoli jövőben itt fogja hagyni ezt a lányt, és ki tudja mikor látja majd viszont. Tekintete az őt néző, gyönyörű, egyszerre rideg, s lágy szempárt keresi. Szeretné egy pillanatig csak egyszerűen fürkészni azokat a lélektükröket, melyeket olyan sokszor látott mar, ám még egyszer sem érezte, hogy elég lenne.
- Szeretem a szemeidet - fűzi hozzá előző gondolatmenetéhez, mintha ezzel akarná enyhíteni a lány lehetséges haragját, de bókjának valójában ehhez köze sincs. Csupán el kell mondania mindent, amíg lehetősége van rá, amíg együtt vannak, itt és most. Mert vannak dolgok, amik nem várhatnak tovább, amiket már rég el kellett volna mondania háztársnőjének. - És tudod, rosszul esik, hogy valaki másban is tüzet gyújtottál velük. Magamnak akarom őket, téged, a gondolataid, egész valód, mindene... az enyém kell, hogy legyél, mert... tessék?!
Az, hogy egyszerre beszél a prefektával nem éppen a legudvariasabb cselekedet részéről, ám igen hasznos húzás, tekintve, hogy félő, máskülönben nem lenne elég bátorsága nekirugaszkodni ezeknek a számára valóban nagy szavaknak. Michelle igazi bombázó, vadóc, elérhetetlen magaslat, amihez Noel úgy érzi sohasem érhet egészen fel. Legfeljebb valahonnan a mélyből csodálhatja - ha szerencsés - egy életen keresztül.
- De hát miért szeretsz te... pont engem? - kérdezi meghökkenve, kezeit időközben az asztal lapjára téve. Testével előredől, minden apró kis sejtjével a lányra koncentrál. Michelle többi, egyébként életbevágóan fontos szavait könnyedén engedi el füle mellett, így azok helyett csak és mindent kizáróan a totális lehetetlenségre figyel: szereti őt ez a nőszemély, a rohadt életbe is, őt szereti. Aztán elmosolyodik, lassan felegyenesedik ültő helyéből, és a sárkánylányhoz lépve mindkét lábával térdreereszkedik előtte, hogy aztán értetlenül rázva fejét húzódjon annak ajkai közelébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nelli
Egyem azt az udvarias fejed, te szerencsétlen.

Még hogy a testvéri szeretetnél nincs tisztább és kitartóbb, hogy nincs nála szebb és szívből jövőbb. Ha húgára néz, Noel adrenalinszintje azonnal a magasságos egekig szökik, és az sem hűti le másodéves fejét, ha a lány kinyitja száját.
- Tudod mit vegyél a szádba, te... - elharapja mondandóját, mert ahogy kiejti ajkain a bűnös szavakat, máris a rosszullét kezdi kerülgetni. Hogy hibáját nyomban javítsa, közelebb hajol kóctengerlányhoz, és mutatóujját figyelmeztetően felemelve, hangerejét halkra fogva igyekszik jó testvér módjára viselkedni - ha már eddig oly jó volt a lányhoz - . - Ha bármi is megközelíti a szádat, amit a másik nem képviselni tud, és én megtudom, márpedig megtudom, véged van ember, remélem vágod. Nincs nyalakodás, sem fogdosás, sem semmi, mert nem szégyellem kitépni a nyelved, aztán erkölcsbugyogót húzni a csini gönceid alá. Nelli, drágám, ugye világosan beszéltem?
Zöldjei haragosan fúrják magukat az elmaszkírozott arc kékségeibe, s amint úgy érzi, hogy megtette fiútestvéri kötelezettségeit, elégedetten dől hátra, és próbálja elfelejteni az előbbi perceket. Éppen, hogy elszívja húga egyetlen szál cigarettáját, az újabb gyöngyszemmel kápráztatja el, amire először válaszolni sem tud. Bosszúsan neveti el magát, de amint elhalkul a remegő kacaj, kedves mosoly helyett vicsor ül ki a fiú keskeny arcára.
- Akkora egy aljas szukát, mint te, hát öcsém, esküszöm nem hordott még magán a Föld - közli utálkozón grimaszolva a kis ostoba elsőssel, s közben két marokra fogja húga hatemeletes patáit, hogy egy kicsit sem kíméletes lökéssel dobbanjanak a csárda mocskos padlóján. - Mit merészelsz te, he? Hogy beszélsz?! Fogd vissza magad, ha nem akarsz ennyi ember előtt padlóra kerülni!
Nadrágját porolja beszéd közben, s egy-egy szavát megnyomva, fejével ide-oda bök. Hihetetlen, hogy ebben a lányban annyi tisztelet nincs, mint négerben fehér vér, de hogy így el legyen szállva magától, csak mert Ombozi, na azért ez már sok.
- Te anorexiás csimbók, szerintem jobban járnál, ha - nemhogy másokat - magadat sem festenéd, mert ha még nem mondta senki, leszek olyan kedves, és elmondom: nem leszel szebb attól, hogy felkensz magadra két tégely zsírt - mormogja karba font kezekkel dőlve széke támlájának, ajkait sértődötten lebiggyesztve, mert ha nem is akar foglalkozni húga butaságaival, akkor sem tudja egyik fülén be, másikon kiengedni őket. Hosszú másodpercekig mérgelődik némán, hol az asztal lapját, hol a padlót fürkészve, majd amint némileg megenyhül, felpillant, követi a másik tekintetét, és megcsóválja fejét, ahogy látja húga rosszalló szemeit.
- Jaj, ne utálkozz már, Zsiga bá' csapos lett, nem cseléd - védi meg nagybátyjukat, s ezzel egy időben oda is vigyorog a férfira. - Nekünk meg van néhány ingyen körünk. Én nem látok ebben semmi rosszat.
Nem, Noel valóban csak azt látja, hogy bármikor betérhet a csárdába, amikor Zsigmond műszakban van, és nem csak, hogy beszélgethet egy normális emberrel, de mellé még annyit ihat is, amennyit nem szégyell kiadni neki a nagybácsi. Ennél fenségesebbet elképzelni sem tud, és ugyan Nellit, ha akarná megértené, de egyáltalán nem áll szándékában.
- Ha a családot te jelented, meg az apánk, akkor teljesen igazad van - köpi a szavakat a lány arcába, meg sem próbálva nyugalmat tettetni, hiszen már kezei is látványosan reszketnek az asztalon. Eszébe jut Merkovszky, amint éppen tanító jelleggel arról beszél neki, hogy elemével legyen nagyon óvatos, és ha azt érzi is, hogy a tűz kirobban belőle, fogja vissza magát, amennyire csak lehetséges - vagy hamar nagy bajban találja magát. A fiú szíve pumpálni kezdi a lángot, de nagyon jól tudja, hogy itt nem rendezhet jelenetet, húgát pedig akármennyire is szeretné máglyára küldeni, nem gyújthatja fel.
- Mer' tán úgy gondolod, hogy te vagy az aranyvérűek mintapéldánya? - kérdéssel felel, ám nem vár választ. Elég nevetségesnek tartja az egész beszélgetésüket ahhoz, hogy folytassák, így inkább korsójáért nyúl, és néhány korty erejéig élvezi a gondtalan létet. Valamiért sohasem úgy alakul a Nellivel való viszonya, mint ahogyan ő azt szeretné, de már nincs sem ereje, sem ideje arra, hogy változtasson. Az is lehet, hogy ötven év múlva is pontosan így fognak marakodni, csak akkor már nem az idegtől fog reszketni Noel keze, hanem egyéb más szervi problémák miatt. A gondolatra elvigyorodik, majd húga kérdésére értetlenül felvonja szemöldökét.
- Nem hiszem, hogy idő előtt elpatkolok, de nagy valószínűséggel távol leszek a kastélytól - mondja nyugodt, már-már érdektelen hangján. - Nem jutott el hozzád a hír, hogy nemrégiben kivilágítottam a keleti szárnyat pár festmény jóvoltából? Még egy húzás, és indulok nyaralni a Balatoni Javítóintézetbe. Én meg nem erőltetem az itt maradásom, ha érted... - elharapja mondandóját, mert nem itt és így akarja megosztani testvérével a már számtalanszor átgondolt tervét.
- Megakarlak kérni valamire, ami neked csak kínzó púp lesz a görbe hátadra, nekem mégis nagyon fontos volna. Segítesz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Szendrei Ella
Aug. 26. kedd késő este

A csárda zsúfolásig telve, mintha nem is kedd, hanem egyenesen péntek estét írnánk, és a tömeg egy országszerte kedvelt zenekart várna vendégül. A rellonos határozottan furakszik át a hangosan vitatkozó, idejekorán ittas jelenlevők között. Fekete, elegáns megjelenésével kitűnik az átlagból, s az idegen tekintetek hihetik akár azt is, hogy az ifjú színházba készült, csak nem a megfelelő ajtón lépett be. Innen csak kevesen ismerik öltözködési szokását, a rendezett, igényes stílusra törekvő természetét. És bár a varázslók nagy része egyáltalán nem törődik vele, pultig jutása során több, őt mustráló tekintettel is találkozik. Arca komor, vonásaiban szokatlan nyughatatlanság játszik. Szűkre húzott szemei idegesen járnak fel-s alá, mintha nem találnának valami igazán fontosat, mintha végleg elvesztették volna a lényeget. Noel két szabad bárszék közé túródik, ahol utolsó mentsvárát; a nemrégiben Bogolyfalvára költözött nagybátyját keresi, ám Zsigmond helyett csak egy idegen felszolgálót lát, így kissé csalódottan kéri ki első kör boldogságát, hogy a két szék közül az egyikre ereszkedve könyököljön fel a koszosnak tűnő pultra. Az őt körülvevő emberekről mint máskor, úgy ma sem vesz tudomást, de most még mini szoknyákból kilógó hosszú combok után sem kutat, hogy éjszakáját azok dekoratív tulajdonosával múlassa át. Rég nem ismerkedett már itt lányokkal, akik ha csak egy órára is, de jókedvű csacsogásukkal elterelték figyelmét saját, olykor igencsak zűrös gondolatairól. A csapos mögé bámulva emeli fel átlátszó itallal töltött üvegpoharát, melyet némileg megdöntve önmagának mond néma tósztot. S bár a nép szája szerint csak a szamarak isznak magukban, ő társaság nélkül is tökéletesen érzi magát. Egyetlen hosszú korty után engedi koppanni pohara alját a pulton, de alighogy leteszi, máris körözni kezd annak száján. Ujja egyre gyorsabban siklik, talán így futva versenyt az idővel, s élvezve ki a magánymentes, túlságosan is ritkán előforduló egyedüllétet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Szendrei Ella
Aug. 26. kedd késő este

Minden mellékes gondolat nélkül lötyköli azt a néhány átlátszó cseppet, ami még megmaradt pohara aljában. Az italozóban zsongó emberek zavaró hangját kizárja, fél füllel egy közeli asztalnál beszélgető társaságra fókuszál. Fejét nem mozdítja, és tekintete is csak a kezében mozgó poharat követi, de hallásával másra sem figyel, mint a korosodó férfiak szavakba öntött gondolataira. Ők már családos emberek, kisebb-nagyobb gyerekkel, munkahelyi sikertelenséggel. Egyikük állítja, hogy ha az asszonnyal nem veszekednének folyamatosan, akkor bizonyára boldog lenne. Egy másik szerint családosként a boldogság nem létezik, hiszen minden nő tiszteletlen, hálátlan dög, aki csak kihasználja férjét, ő maga meg magasról tojik az egészbe. Noel kissé felvonja szemöldökét, majd ajkai közé veszi pohara száját, és kihörpinti belőle a maradékot is. A férfiak folytatják panaszkodásukat, a női nemmel való elégedetlenségükről, gyerekeikkel való gondjaikról mesélnek, ami a rellonosnak saját apját juttatja eszébe. Az öreg Ombozi valószínűleg ugyanígy beszél róla kedvenc fehérvári kocsmájában, de még az is előfordulhat, hogy szégyenében inkább meg sem említi fiát. Pohara csattan a pulton, s éppen kelne fel, hogy visszaballagjon a sárkányok fészkébe, mikor megjelenik mellette egy túlságosan is harsánynak mutatkozó vörös. A lány érkeztére visszakönyököl a pultra, és mereven a falapot bámulva hallgatja az eseményeket. Az idétlenje bután válogat, pénzt számol, visszautasít, majd, miután nagy nehezen sikerül elegendő érmét kihalásznia zsebéből, szabad lábával jól megrugdossa a fiú méregdrága szövetnadrágját. Nos, ha más nem is, az ilyesmi mindig kizökkenti Noelt aktuális gondolataiból, legyen szó tűzről, nőkről, politikáról. Lassan a vörös felé fordítja fejét, aki bocsánatkérés helyett csak kíváncsi szemekkel néz vissza rá. Ostoba. A fiú testtartása is megváltozik, az ismeretlen irányába mozdul, így már csak egy könyökét pihenteti a pulton.
- Ha polgármester leszek, te, kedves senki, soha többé nem teszed be ide a lábad - közli az őt figyelővel érdektelen, már-már szigorú hangján. Hihetetlen, hogy ebbe a csárdába minden idiótát beengednek, akiknek nemhogy itt, de még az iskolában sem lenne helyük. Bolondokházába való az ilyen, nem épelméjű honfitársaik közé!
- Ó, és ha még egyszer meg találsz rúgni, nemcsak a nadrágom szárát, de a cipőd talpát is lenyalatom veled - mondja szépen artikulálva, türelmetlenségében kezével is segítve beszédét, ha esetleg nem értené a másik amit mond, akkor is biztosan rájöjjön a lényegre. - Ez szövet, méghozzá valódi Versace, és rendkívül érzékeny az olyan majmok koszára, mint amilyen te vagy.
Mint aki jól végezte dolgát fordul vissza a csaposhoz, hogy kérjen még egy pohárnyival kedvencéből. Közben szabad kezével megtörli nadrágját, és a történtek miatt fejét is hevesen csóválja. Még egy ekkora szerencsétlent, mint ez az idétlen senkiházi!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Szendrei Ella
Aug. 26. kedd késő este


A mellészegődő lány se nem kelti benne szimpatikus préda látszatát, se nem tűnik értelmileg stabil személyiségnek. A rellonosnak elegendő az idegen első kérdését hallania, hogy némileg felvont szemöldökkel forduljon az italt töltő csapos felé, és arcára ülő, néma, de annál kínzóbb fájdalommal egészítse ki italrendelését: triplát, de gyorsan! Hamar rádöbben arra is, hogy ez az egyszerű, kényelmes este még könnyedén válhat súlyos rémálommá, amiből vaslétrán sem tud majd kimászni, nemhogy még hajnalra el is felejtse az esetleges ballépéseket.
- Azt látom, hogy te meg az elegancia nem vagytok közeli rokonok, de a megjegyzéseid inkább fojtsd magadba. Egy polgármester-jelölttel nem illő így beszélni. Nem mondta még senki?
Ha már kása, akkor legyen forró, gondolja az italára váró sárkány, és bár félig-meddig visszafordul a pulthoz, fél szemét mindvégig a kóbor bohócon tartja. Na, nem a félelem miatt, egészen érthető módon csupán a biztonság kedvéért. Ilyesfajta észlényeknél soha nem tudni mikor tör rájuk iszonyú roham, és ugranak rá az emberre, hogy letépjék róla a hatvan galleonos ingét. A három poharat maga elé igazgatva fordul vissza a másikhoz, hogy meghallgassa annak csodásan intelligens mondandóját.
- Drágám, inkább idd meg ezt is, az után! - tolja a másik elé előzőleg szájához emelt, de a rázúduló információmennyiség után inkább visszatett poharat, majd egy újabbért nyúl. Természetesen, mielőtt felhörpinthetné gyomorégető tartalmát, a lány újfent megszólal, véget vetve képzelt nyugalmának.
- Azt hiszed, megvehetsz? - néz rá kikerekedő, a másik ép elméjében állandóan kételkedő szemekkel, majd egy pillanatig habozva, osztva-szorozva végül arra jut, hogy miért is ne? Ugyan, mi baj lehetne ebből? - Jól van. Nem sokszor segítek hajléktalanoknak, de ha valós szavazati jogod van, és megjegyzed: Ombozi Noel, mert tudod így hívnak, és ezt a nevet kell beikszelni, akkor állom a ma estédet. Igyál, amennyi jól esik.
Kampánystratégiája nem biztos, hogy a legkifizetődőbb fajtából való, de ahhoz képest, hogy a szürke hétköznapokon köze sincs a politikai élethez, és polgármesteri babérokra törni sem vágyik, úgy egészen tűrhetőnek bizonyul. Elfordítja fejét a furcsa vöröstől, hogy mindenféle koccintás, és tószt mondás nélkül igya ki feles pohara tartalmát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Szendrei Ella
Aug. 26. kedd késő este

Egyértelmű, hogy ezt a lányt nem tanították illemre, és hogy a kultúra, amivel eddigi élete során megismerkedett, korántsem azonosítható azzal, amit a rellonos saját közegéből hozott. Furcsán kételkedő tekintete - amivel a másikra olykor kénytelen-kelletlen rápillant - már-már állandósulni látszik, hiszen a kis vörös minden szavával meglepi.
- Nem vagyok benne biztos, hogy komolyan érdekel, de mondd csak, honnan jöttél? - fordul egész testével az egyébként kifejezetten őszintének mutatkozó csárdavendéghez. Egyelőre elképzelése sincs arról, hogy egy ilyen őrültet honnan szalajthattak, és hamarosan a déjà vu kellemes bizsergése is végigjárja testét. A semmiből jut eszébe, hogy bizony ő már találkozott hasonló mentalitású lánnyal, mégpedig nem is olyan régen a kívánságok termében, ahova bár saját testében ment, visszafele már az alacsony, szeplős, cicis, menstruáló Leonie volt. A felrémlő képekre elvigyorodik; a távolból visszatekintve már egészen szépnek találja az akkor nagyon is utált időszakot.
Az előtte álló utolsó felesért nyúl, s míg a másik az Ombozi vezetéknéven csámcsog, ő eltünteti az átlátszó folyadékot. Jóízűen cuppant egyet, majd az idegenre néz, és őszinte értetlenséggel kezdi bámulni annak mozgó ajkait. Ennyire röhejesen buta senki sem lehet! Ugye? A vörös még ki is röhögi családnevét, s közben közelebb húzódik hozzá, mire Noel arasznyit hátrébb dől, pontosan úgy, mintha félne, hogy a lány elmeállapota kóros, és ő azt a végén még influenzaszerűen elkapja tőle.
- Ha-ha - morogja félvállról, a csaposnak felmutatva négy ujját, így jelezve, hogy hány italt kér. - Bizonyára neked sokkal egyszerűbb, nemesi vért soha nem látott neved van. Nesze.
Két apró, de veszélyes löttyel teletöltött poharat csúsztat a lány elé, csakhogy elhallgasson végre. Ő is felkapja az egyik előtte állót, és még mielőtt fenékig üríthetné, egy lenéző pillantást vet vendégére.
- Nekem még az alsónadrágom is Armani - feleli a kíváncsi félnek némi sértettséggel, de a vérében rohamosan növekvő alkoholszint miatt közben el is mosolyodik, végül nevetésben tör ki. Nos, igen. Az ismeretlen vöröst egyre szebbnek látja, badarságait pedig egyre viccesebbnek ítéli meg.
- Egymagamban minek dobálnám le? Azt párosban szokás, kis tudatlan. Csin-csin!
A pultról felveszi utolsó poharát is, és most először az idétlenhez fordul vele, hogy koccinthassanak. Szemeiben már ott ül a mámor, arcára végérvényesen felköltözött a jókedvű vigyor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Szendrei Ella
Aug. 26. kedd késő este

Némi érdeklődést erőltetve magára néz a hosszú kar után, de hamar rá kell jöjjön, hogy az idétlen idegen csak a bolondját járatja vele, méghozzá igen hozzáértő módon. Nem állja meg, elneveti magát, és fejét megcsóválva figyeli tovább a vörös finom kis arcát. Talán az ital, talán a csárda hangulata, de egyre jobban érzi magát a vigyorgó szöszmösszel. Ujja a megüresedett pohár száján köröz, mintegy pótcselekvés gyanánt, hiszen zöldjeit már le sem tudja venni a másikról.
- Szóval Szendrei - mondja hangosan ő is, ezzel rágva meg a valószínűleg nemesi családnevet. Azonnal tudja, hogy hallotta már valahol, de hogy honnan ismerős, hogy az idétlenen kívül ki lehet még Szendrei, gőze sincs. Az is igaz, hogy jelen helyzetben magasról tesz az efféle nulla prioritást élvező kérdéskörökre. - És van keresztne...
Tenné fel következő, ártalmatlan kérdését, amikor szája bár tátva marad, egyetlen árva hangocska sem bukkan ki belőle. Kimeredt szemekkel figyeli, ahogy a bolond lány egyszerre két poharat ragad meg, és emeli őket mosolygó szájához. A rellonos először el sem hiszi amit lát. Mohó tekintete a vörös ajkain, majd nyakán végigfolyó ital útját pásztázza. Gondolataira ködfelhőként száll le a nirvána, hogy ettől a perctől kezdve más se érdekelje, egyedül csak Szendrei.
- Nézd meg magad - hívja keringőre a komolytalanul kacagó lányt. Szemeiben valós szándék csillan, olyasfajta, amivel ritkán találkozni, de ha megjelenik, hinni lehet neki. Egyáltalán nem jellemző rá mostani viselkedése, de az eltüntetett alkoholmennyiség és a küzdelmes hónapok óta tartó se veled, se nélküled kapcsolata megtette hatását. Már nem húzódik el vendégétől, hagyja, hogy a másik tempójában kerüljenek közelebb egymáshoz.
- Egymagam szeretek öltözni, de ha szeretnéd, neked megengedem, hogy kárt tegyél ezekben a vackokban.
Ingére mutat kacér megjegyzése alatt, de vonásai meg sem rezdülnek. Kalimpáló szívvel dől a dögös vörös nyakához, és az előzőleg végigfolyt nedűt kezdi meg lecsókolni róla. Nem érdekli következmény, nem érdekli sem múlt, sem jelen. Határozott mozdulatokkal halad, immáron egész testével a vörös felé fordulva. Tenyerei a másik combjain pihennek, míg ő teljes természetességgel bújik a most megismert nőszemély nyakába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

A csárda hátsó szegletében ül és a késő esti, sárgásan ragyogó fényeket figyeli. Megbabonázva, rá nem jellemző áhítattal mustrálja a villódzó testeket, akárha néhány boldogan táncoló angyalkát nézne. Asztala üres, még egy korsó vajsört sem rendelt, csak jött és a pultot nagy ívben elkerülve leült szokásos helyére. Akkor még ott volt egy vénülő, csúnya boszorkány is, de a fiút még az ő jelenléte sem zavarta. Bár céltalannak tűnt; mind tétova mozdulatai, mind pedig az arcán átsuhanó, folyton változó érzelmek miatt, de se nem tévedt el, se nem csak úgy bolyongott.
Elmosolyodva pillantott le a ragacsos faasztalon pihenő tenyereire, melyekbe  néhány hete váratlanul újra élet költözött. Magáról elfeledkezve, önkívületi állapotban gyönyörködött ismét bálványozott tagjaiban, úgy kuncogott, s motyogott kivehetetlen szavakat nekik, mintha szeretett, csodálatos gyermekeihez szólna. A mellette ülő boszorkány talán ekkora döntött úgy, hogy jobb, ha távozik, de a negyedéves azt sem vette észre, hogy egyáltalán ott volt.
Már nem kellett lehunynia a szemét ahhoz, hogy elfeledkezzen a világ zavargásáról. Nem kellett elnémítania gyötrő gondolatait, hiszen rálelt a kapcsolóra, amit ha átpöccint a másik oldalra, magán kívül senkit sem lát, hall vagy érez. A csárda népe egy pillanat alatt némafilmszereplőkké, a csapos parádés pantomimmá válik. Noel süketként süpped bele az ereiben lappangó erőbe. Érzi a vérét hevítő melegséget, a bőrén, akár egy szűrőn átfolyó forró cseppeket. Tenyere kigyullad, a felcsapó lángok visszatükröződnek véreres, zöld szemeiben. Jobb szeméből parányi könnycsepp indul útnak, hogy végigszánkázva a fiú fehér orcáján, leérjen szája széléig, majd aláhulljon a csárda koszos padlójára. A lángok megrövidülnek, hamarosan irányított formát vesznek fel a rellonos összeérintett kezei között. Csodálatosan szép ovális gömbformává alakulnak, pontosan úgy, ahogy alkotójuk azt szerette volna. A fiú nagyot nyel, örömében szeméből újabb könny kel lábra. Régen volt része ebben a csodában, és sokáig nem is hitte, hogy valaha is érezni, babusgatni fogja még a testéből fakadó tüzet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Komoran lépdel Bogolyfalva macskaköves utcáin. Szeretett szarvasbőr bakancsainak sarka élesen kopog a kora reggel hűvösében, szoros ütemet adva ezzel útjának. Fagyos kezei a szövetkabát zsebeinek mélyén szorulnak ökölbe, gyomra egy hete görcsben áll. Elfedett testén túl arca is megviselt, szemei alatt súlyos karikák éktelenkednek, zöld tekintetében aggodalommal teljes elszántság ül.
Rettenetesen fél. Féli édesapját, féli a bukást, fél attól, hogy Merkovszky tanár úrra szégyent hoz és vele együtt képtelen lesz helytállni a maga elé gördített kényszerben is. Úgy érzi, hogy ha a mai nap kudarccal végződik, az megpecsételi egész további életét, akkor kevesebb és törékenyebb lesz. A félelem összeszorítja tüdejét, kiszárítja torkát és a gombóc, ami hajnalban még alig volt érezhető, mostanra hatalmasra duzzadt. Olyan nagy, hogy félő, egyetlen hang sem tud majd áttörni rajta. A rettegés elnémítja Ombozi Farkas egyedüli, élő fiát.
Egész testében reszket, ahogy belép a hivatal nehéz ajtaján, és a portást megpillantva azon nyomban megtorpan. A rátelepedő riadalmat lepleznie kell, így nem mehet tovább. Nagy levegőért kap, elnyíló ajkait lilára festi a kétely. Ezt ő ma nem fogja tudni megcsinálni. Nem fog menni. Szaporán szedi a levegőt, hangosan nyel, és egyik lábáról a másikra állva, hátradöntött fejjel mered a plafonra, figyeli a lámpák bántó, metsző fényét. Levegő be, levegő ki. Ennyire nem félhet! Az erejét nem vehetik el tőle, erről mestere többször is biztosította. És mégis riadt, hiszen mindenki gyávává válik, amikor van valamije, amit meg akar védeni. Ilyenek az emberek.
- Kezét csókolom! - nyitja ki néhány perccel később a vizsgaterem ajtaját, és a szemkontaktust azonnal felveszi az asztal mögött ülő idősödő asszonnyal. Jobbjával halkan hajtja be maga mögött az ajtót, s miután kattant a zár, ujjait fenekénél kulcsolva össze lép előrébb. Nem sétál el az asztalig, megtartja az illendő, s kellő távolságot. Biccent a bemutatkozó nőnek, és a semmiből előtűnő székre pillantva először mozdulatlan marad.
- Ombozi Noel vagyok, tiszteletem - mutatkozik be udvarias hangon ő is, majd határozottan megközelíti a széket, leveszi kabátját, és a támlára hajtva azt helyet foglal. Felnéz a nőre; mélységről árulkodó, öreg szemeibe engedi saját, égő zöld szempárját, melyekben az aggodalom már csak halványan, a magabiztosság azonban egyre erősebben csillog. - Mindent megteszek, hogy ne okozzak csalódást sem Önnek, sem Merkovszky tanár úrnak.
Sem pedig önmagamnak - gondolja. Feleslegesnek tartja kimondani, úgy hiszi, azzal csak kétségeit erősítené, és olyasmit ültetne el Borbálában, ami bár létezik, tagadhatatlanul jelen van és leküzdhetetlen teherként mellkasát nyomja, a külvilágnak nem kell róla tudomást szereznie. Így a hölgynek sem.
- Értem - bólint, és a szemben ülő korosodó nő pillanatnyi mosolyán elmélkedik. Az nem tűnik kénszeresnek, ugyanakkor az azt követő komor vonások sokkal őszintébbnek hatnak. A szavak az udvarias hanggal együtt is zordak és figyelmeztetők. Többen voltak amellett, hogy soha ne kaphasson igazolványt, és képességének elfojtására kötelezzék. Noel gyomrába belehasít a félelem, torka tovább szűkül. Gyorsan biccent egyet, ennyivel jelezvén: nem kedvére való a törvényszegés vagy javítóintézet, mint lehetséges témakörök. A lelki szemei elé betolakodó emlékképekre tekintete árnyalatnyit sötétebbé válik. Ideges jellemét nem leplezi, azt, hogy milyen, bárki tudhatja. Ha ez egy teszt, ezzel együtt kell átmennie rajta. Az időközben az asztal lapjára eső pillantását visszaemeli a hölgy ráncos arcára, és noha már nem az a higgadt fiatalember, aki akkor volt, mikor belépett az ajtón, valódi önmaga felszínre törésével válik még határozottabbá. Erő van abban, ahogyan a szemben ülőt nézi. Aztán meghallja Ádám nevét, és még inkább megbizonyosodik arról, hogy a mai vizsga nem végződhet másként, az egyetlen elfogadható végkifejlet a siker. Túl sokat köszönhet tanárának, mesterének, barátjának és apja helyett apjának ahhoz, hogy tanári pályafutásának szégyenfoltja legyen.
- Jöjjön, aminek jönnie kell - mosolyodik el a száraz kijelentésre, és majdnem pontosan akkor szólal meg, mikor Csoknyás asszony úgy dönt, kiadja vizsgafeladatát. Öregedő keze az ablak felé lendül, mire Noel nyomban követi mozdulatát, de arra nem számít, hogy a furcsa hölgy magukra gyújtja a termet. Őszinte meglepettséggel mozdul, a szék feldől, ahogy felpattan, és a tűz felé lépve még visszapillant a nyugodtan üldögélő, s hasonló nyugalommal beszélő vizsgáztatóra. Lehetőleg azelőtt oltsa el a lángokat, hogy mindannyian bennégnénk. Mi az, hogy mindannyian? Hányan vagyunk?
Szíve egyre hevesebben ver, miközben egy végtelennek tűnő pillanatig a ropogó deszkákat, pattogó ablakpárkányt nézi. Belemered az övénél sokkal erősebb, sokkal fékezhetetlenebb tűzbe, és a lángok látványától, a hatalmas erő érzetétől megfagyva áll. Csoknyás asszony eltűnik, a feldőlt szék nincs többé. Egyedül ő van és a tűz, ami megbabonázza, élteti és egyszerre tanítja szeretetre, kitartásra és türelemre. Egyszerre érzi magát dühösnek, bosszúsnak és békésnek. A tűz a mindene.
Önkéntelenül is közelebb lép a terjedő lángokhoz, ereiben sajátjai zsongnak. Kiakarnak jönni, csatlakozni a már megidézett erőhöz. A rellonos kezei úgy emelkednek, hogy azt észre sem veszi. Zöld szemeiben csillog a felgyújtott terem, a jellegzetes füst szaga beleivódik tüdejébe. Ez minden, amit akar.
Csak most fogja fel, hogy ebbe szerelmes. A pusztításba, megsemmisítésbe, a halál lehetőségébe. Döntésbe, irányításba. Még soha nem látott szebbet ennél.
A vizsga. Merkovszky tanár úr, intézet, karperec, korlátozás, az égő faház, az apja. Borbála. A hölgy itt van és figyeli.
Hirtelen mozdul, az agya éppen, hogy csak az utolsó pillanatban kapcsol. Még nem jött el az az idő, hogy hagyja porrá égni a világot. Előbb még vizsgát kell szerezzen, többeknek bizonyítani, jónak lenni. Most kell jónak lenni.
Kinyújtott kezeit, melyekbe először lángokat akart lobbantani, most leengedi, és a köré terjedő tűz lángjaira koncentrál. Lehűti önmagát, kihűti szívét, az erejét. Kitisztítja zakatoló elméjét. Elenged minden rosszat, mindent és mindenkit, ami és aki valaha bántotta, most nincs helye indulatoknak. Kizárólag a forró tűzre koncentrál: hogy kihűtve őket magába szívja, eltüntesse és úgy váljanak semmissé, mint ahogyan a vizsgáztató hölgy előidézte őket. Lehunyt szemekkel áll a ropogó, hullámzó lángok között, a forróságot már mindenhol érzi. Csukott szemein át kéknek látja és hűvösnek érzi őket, mint ahogyan a termet is. A ropogást halkabbnak véli, a lángokat kisebbnek képzeli. Szemeit összeszorítja, szája vicsorba alakul küzdelme alatt, amit magával és a feladattal vív. Érzi, hogy fárad, felemészti az az erő, ami ebben a tűzben lakozik. Koncentrálásában felnyög, bár ezt ő már nem is hallja. Eggyé válik a tűzzel, és ahogy magában, úgy a teremben is kioltja a magot. Nyöszörög, halántékán sűrű izzadtságcseppek gurulnak le. Aztán, mikor minden elnémul, kinyitja szemeit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Megjelenés

Drága bakancsának sarkai a bárszék aljához koppannak, ahogy egy vidám mosollyal helyet foglal a puha bőrön, s rákacsint nagybátyjára. A férfi lefogyott, mióta nem látta, és a hetekben tudomást szerzett arról is, hogy eddig mindenki előtt titkolt lánya nemhogy a faluba érkezett, de még be is iratkozott a tanodába. Noel sokat sejtető vigyora felett kérdő pillantást küld Zsiga bácsi felé, majd a márványlapon kezéhez tolt sörért nyúl. Az üvegbe fogódzkodva hallgatja nagybátyja hümmögését, nézi fejcsóválását, és a mosogató mellé hanyatlását. Na, még így sem látta az egyébként mindig különösen életvidám férfit.
- Ott vagy még? - kérdezi tőle könyökeire támaszkodván, pult mögé dőltében kissé felemelkedve a székről. - Rebi tök jó fej, és tényleg kösz, hogy te mutattad be nekünk...
Vigyorogva beszél a bajuszt és szakállt növesztő csaposhoz, zölden csillanó tekintetében látszik, hogy bár haragudott rá, mikor megtudta a nagy hírt, már egyáltalán nem bánja a dolgot. Mindez csupán haveri piszkálódás, semmi több, hiszen valahol sejti, hogy Zsigmond nélküle is eleget szív mostanában.
- Jó, hogy visszajöttél - mondja már visszahelyezkedve a bőrülésre, és egy széles mosoly után körbenéz a helyiségben; a fiatalok szép számmal gyűlnek, ráadásul a csajok még ebben a hideg időben is kidobták, amit ki kell. Noel egy elismerő pillantással biccent vissza Zsiga bácsinak - ezzel jelezvén, hogy nincs ellenére a ma esti koncert -, akivel világéletében őszintén beszélhetett a lányokról. Végtére is, majdnem ugyanaz a korosztály érdekeli őket. Elég belegondolni abba, hogy míg ő a Balaton mélyén élvezte a javítóintézet biblikus örömeit, nagybátyja gondolkodás nélkül belekóstolt Michelle ajkaiba.
A gondolatra rekedtesen felnevet, majd sörével együtt megfordul, és baljával megtámasztva a márványt kortyolgatja tovább a hideg, felhabzott italt. A banda lassan elkészül, a csárda betelt, mindenki iszik - kezdődhet az este.
Mellőle épp egy szőke ciklon indul el a tömeg felé, aki eddig sajnos elkerülte a figyelmét, így most egy utolsó, hosszú korty után leugrik a bárszékről, és öltönyzakóját megigazítva követni kezdi őt egészen az első sorba. Nem messze tőle áll meg, és míg a hangzavar fokozódik, a zene egyre inkább gerjeszti a hallgatóságot és az percről percre intenzívebben őrjöng, ő alig-alig mozdulva figyeli az ismeretlent. Aztán, az első szám után közelebb durakszik hozzá, és vállával nekilökődve levigyorog rá.
- Bocs... nem direkt volt, csak hát beléd sodort a tömeg - kiabálja neki, aztán üvegét a szájához emelve újra megízleli a mézsört. - Még nem láttalak itt, új vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Béna szövegének tökéletes tudatában vigyorog bele sörösüvegének szájába, majd a szőkéhez hajol, s erőlködésében összeszaladó szemöldökkel fülel. A zenén túl olyan harsányak a körülöttük szórakozó emberek, hogy még így is csak mondattöredékeket hall, s azokból igyekszik minél gyorsabban kisilabizálni, mit is kiabálhat neki éppen a prédának is kiváló leányzó. Hétvége, elkerülték egymást, tanév elseje(?). Ühm, hát biztos úgy van, ahogy mondja.
- Aha - tarkóját vakargatva, komoly hangon kiabál vissza, de kétli, hogy az újra és újra feltörő üdvrivalgáson át bármit is halljon a lány. Némi csalódottsággal egyenesedik vissza, és az együttes felé fordulva végre engedi, hogy az ő teste is megmozduljon; az üveg nyakára markol, kezei azzal együtt emelkednek, lábai maguktól járnak, tánc közben ide-oda csoszog. Pillantása közben többször is a mellette ringatózó fenevadra esik, és az egyik alkalommal hozzá is tapad. Ó, Noel, hát persze!
Felismerésére nevetni kezd, és szabad kezét átemelve Odett vállán, jókedvűen húzza őt magához. Széles vigyorral hajol füléhez, de mielőtt megszólalna, még kihörpinti az üveg alján várakozó utolsó korty mézsört. Aztán cuppant egy nagyot, és homlokát egy röpke pillanatra a lány halántékának dönti.
- Azon a nyáron írattak be ide - búgja a szőke fülébe, ösztönösen mély lélegzetet véve a parfümös nyakból. - Huhú, milyen rég is volt már!
A lelki szemei elé tolakodó emlékképeken egyre nagyobbakat nevet, keze közben Odett válláról egészen ujjaiig csúszik, hogy sajátjaival összekulcsolva őket, kihúzza őt az első sorból.
- El ne engedd a kezem! - válla fölött pillant hátra a Gátfalvi lányra, és a pulthoz húzza, ahol még éppen akad egy hely. - Ülj le. Zsiga bá', kérünk két erőset!
A sanda mosolyú nagybácsi tekintete találkozik Noelével, biccent, de mivel bőven akad dolga a pult másik végén, egyelőre esély sincs kiszolgálásra. A rellonos a márványlapra könyökölve nézi Odettet, arcáról nem akar lehervadni a hosszú percek óta ott éktelenkedő bárgyú vigyor.
- Kinguci, micsoda meglepetés! - mondja fejét csóválva, aztán egy óvatlan, de leplezetlen pillantást vet domborulataira. - Jó megnőtté', hallod. Négy-öt éve még... hát, egész más voltál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nagybátyja mindent elmondó, pillanatig sem sejtelmes kacsintására vigyora kiszélesedik, fogai előbújnak ajkai rejtekéből. Köhögős nevetéssel fordul vissza Odett felé, és bár leplezni igyekszik, kipirult, forró arca elárulja, hogy zavarban van egykori legszebb emlékeinek főszereplője előtt. Azon a nyáron, sőt, még kastélyba kerülése után is sokszor eszébe jutott a zavarában szőke tincseit arcába húzó lányka, akivel életében először tapasztalt meg intimebb kapcsolatot. Noha az csak egy ártatlan csók volt, ami mostanra, közel húsz évesen már csak a mélyebb érintkezés előfutára lehet, sokat jelentett. Az a csók volt kamaszkora első emlékezetes momentuma, és ő onnan, attól a pillanattól számítja lényegi életét. Ott kezdődött el minden.
- Mondjuk úgy - nevetve felel az őt figyelő macskaszemekbe, és az előzőleg még a szőke dekoltázsát fixírozó tekintetével most az évek alatt megnőiesedő vonásokat járja be. Széles vigyora visszafogott, finom mosollyá szelídül.
Aztán egy apró sóhajjal lepillant a pultra, torkában dobogó szívének esélyt adva ezzel a megnyugvásra. Nagyon furcsa, nagyon-nagyon érdekes ez a helyzet, ami nemcsak az emlékeket hozza vissza, de önkéntelenül is izgatni kezdi a rellonos fantáziáját. - Nagyon megváltoztál. Én akkor is ilyen voltam, csak a hajam nőtt meg, meg nemtom, megszőrösödött az arcom. Ja, meg azóta sokkal jobban csókolok...
Visszafogott mosolyába leplezetlen huncutság költözik, lesütött, csillogó, zöld szempárja újra az ovális arcot mustrálja, keresi a szemkontaktust. Emlékszik, hogy a táborban milyen ideges volt, ha Odett a közelébe került és arra is, hogy mennyire reszketett a keze, mikor a nagy pillanatra végül rákerült a sor. Nem volt egyszerű, de a tudat, hogy mióta nem találkoztak, neki rengeteg alkalma volt gyakorolni, egészen izgalomba hozza.
- Sok dolgot nem tudsz rólam - egészíti ki a kacagó eridonos szavait, és bár vigyorog, hangja komoly marad. Félelmetes, hogy mennyi minden történt vele öt év alatt, az pedig, hogy bőven akad köztük olyan is, amire nem lehet büszke, nem dobja fel. Jobb keze a zene ütemére dobol a márványon, szemei átsiklanak Zsiga bácsira, aki fáradhatatlan kedélyességgel szolgálja ki vendégeit. - Kiderült, hogy van egy kis érzékem az elemi mágiához. Pyromágus lettem. Pár napja volt a vizsgám, ha minden igaz bejegyeztek.
Beszélni kezd, hogy a régi kedves ismerős betekintést nyerhessen mostani élete egy, talán legfontosabb szegletébe. Hol a pultra, hol a lányra néz, szája széle félmosolyra húzódik.
- Te jössz. Mit nem tudok rólad? - kérdezi hangosan, hogy a másik a tomboló fiatalság mellett is biztosan meghallja őt. Még magának is furcsán hat, hogy nemcsak kérdez, de figyel is. Szemeiben kíváncsiság sejlik fel, szája összetapad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Szép vagy - mondja egyszerűen; Odett talán nem is hallja szavait a hangosan dübörgő zene és a mögöttük tomboló tömeg miatt. Félmosolya felett fürkészi a másikat, és mielőtt folytatná, közelebb dől hozzá, hogy a füléhez hajolva beszéljen tovább. - Régen is az voltál, de most öt évvel szebb vagy.
Meleg lehelete borzolhatja a lány bőrét, és ő, ennek tökéletes tudatában érinti meg szőke haját. Félre, a füle mögé söpör egy tincset, majd kiszélesedő mosollyal távolodik el tőle. Maga sem tudja, hogy bókja udvarlásnak számít-e, nem is érdekli, hiszen sohasem törődött ilyesmivel. Azt nem tagadná le, hogy még mindig pont úgy tetszik neki a táboros lány, mint annak idején a tűz körül, az egyetlen különbség csupán annyi, hogy ma már kezdeni is tudna vele valamit. Akkoriban... nehezen ment. Kapkodó, ideges mozdulatai voltak, tétova, céltalan érintései, nem úgy, mint ma. Már magabiztos, irányító, egészen férfivé érett.
- Köszönöm, erre az egyre büszke vagyok - feleli, és bár azonnal eszébe jut az intézetben töltött időszak, arról nem akar beszélni. Helyette a csiripelni kezdő Odettet hallgatja, emelkedő szemöldökkel és vigyorra húzódó szájjal. Képzeletbeli bakancslistáján régóta szerepel már, hogy meglátogassa a Beauxbatons-t, és saját szemével nézze meg azokat a hírhedten szépséges lányokat. Na, nem mintha a Bagolykő hiányt szenvedne szemrevaló hátsókból, azért még érdekli, érdemes volt-e bedőlni a városi legendáknak.
- Hé, hé, hé! Ne mondj nekem olyat, hogy nem bírod a piát, mert még a végén visszaélek az információval... nem félsz? - jobb szemöldöke leheletnyit feljebb szalad, ahogy vigyorogva kérdez. Hangjában huncutság cseng, fogai elővillannak vastag ajkai alól.
- ...éppen időben - dünnyögi Zsiga bácsi és italaik érkeztekor, de mikor nagybátyja Odetthez fordul, és még óvatosságra is inti őt, vigyora gyorsan leolvad arcáról. Elnyíló szájjal, pislogás nélkül kezd meredni a férfira. - Köszönöm, tényleg.
Bosszúsan megcsóválja a fejét, és a Zsigmond szemeiben ülő néma kérdésekre haragos pillantással felel: minden oké. Aztán, mikor a férfi elfordul, saját italáért nyúl, és koccintásra emeli.
- Minden szavamat elhiheted, nem vagyok rossz - kedélyes csibészséggel mondja, s közelebb hajol a másikhoz, hogy poharaik végül összekoccanhassanak. - Örülök, hogy újra találkoztunk!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Minabella

Hiába beszéltek róla olyan sokat, Svédországban végül nem jutottak el sehova, aminek legnagyobb oka talán a számtalan kültéri helyszín és az egyetlen darab kocsma volt, mint beülős, ismerkedős hely. Oda pedig semmi szín alatt nem akarta elvinni Minát. A füstös, külföldi csárda nem illett volna egy első randevúhoz, vagy nevezzék bárhogy is, a találkozó megkívánta, hogy a végzős kellő odafigyeléssel válasszon éttermet.
A levitás még régebben említette Bogolyfalva teaházát, amit Noel már ismert, volt néhányszor ott, és bár nem hagyott benne túlontúl mély nyomot a hely, nem volt ellenére, hogy ott töltsenek egy estét. Pár nappal ezelőtt személyesen jött asztalt foglalni; az étterem lehetőleg legszebb, legeldugottabb sarkába kért kétfős asztalt, ahol most kissé türelmetlenül, folyton-folyvást az órájára pillantva várakozik.
Egy díszes, elegáns gramofonból halk, kellemes zene szól, de a férfiú izgatottságát nem képes lecsitítani. Támlának döntött háttal bámul ki az ablakon, a kinti, lassan már sötétségbe boruló fákat, éppen csak kivilágított utcácskát fürkészi. Gondolatai valahol a vasárnap délután és az azt követő napoknál járnak. Sára szavai visszhangoznak a fejében, a kezében tartott ollót látja maga előtt és a szökőkútba hulló, göndör fürtöket, amiktől nővére minden további kérdezősködés nélkül megszabadította.
Percekkel később meghallja a közeledő cipősarkak kopogását, és a tükröződő ablaküvegről Mina felé fordul. Megköszöni a pincérnek, hogy odakísérte hozzá őt, és kér még néhány percet maguknak, hogy választani tudjanak az étlapról.
- Szia – mosolyodik el, s ahogy a lány végignéz rajta, egy zavarodott mozdulattal hajába túr. Ujjai szokatlanul hamar végigszántanak a tincsek között, szíve hevesen dobog izgalmában. – Sára levágta vasárnap. Furcsa még, de szeretem.
Nem magyarázkodik, egyszerűen csak közöl, mosolya beszéd közben kiszélesedik borostás arcán. Ha a haja és azzal együtt a fizimiskája más is lett, a mosolya és pillantása ugyanaz maradt.
- Remélem, így is van kedved velem vacsorázni – kérdőn felhúzott szemöldökkel jegyzi meg, de szavai inkább játékosak, mintsem komoly szándékúak. Valójában egy pillanatig sem gondolja úgy, hogy emiatt a csekélység miatt Mina a hazamenetel mellett döntene. Felnevetve folytatja, pillantása a mélyen dekoltált ruha gyönyört okozó domborulataira esik. – Csinos vagy, csak nem tudom hosszútávon hogy fogom tudni tartani a szemkontaktust.
Visszapillant Mina tekintetébe, hagyja, hogy szavak nélkül, egyedül a szemükkel üzenjenek. Keze az asztalon pihen, a zene lágyan bújik közéjük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Minabella

A kérdésre elválasztja tekintetét az érdeklődő szempártól, és egy távolabbi asztal felé pillantva vesz egy mély lélegzetet. Nehéz megmagyarázni, miért is volt szükség arra, hogy megszabaduljon a hosszú hajától. Talán, ha megpróbálná sem érthetné Sárán és rajta kívül más, hiszen aligha akad olyan személy, akinek bepillantást engednének testvéri kötelékük erejébe és titokzatosságába. Kettejüknek sokszor mondaniuk sem kell ahhoz semmit, hogy a másik pontosan tudja mit érez, mire vágyik, mire van szüksége. A döntés, hogy levágják az ő rá oly jellemző hosszú, göndör fürtöket is szavak nélkül fogalmazódott meg közöttük.
Ujjai a sótartóval játszanak, mikor végül visszatalál Mina szemeihez, és elmosolyodva megvonja vállait.
- Itt volt az ideje - mondja, míg ajkait összepréselve lebiggyeszti és vállai újra megrándulnak. - Már nem én voltam, ráadásul gyerekkorom óta nem volt rövid hajam. Egyszerűen csak tudtam, hogy szükség van erre.
Utolsó szavainál még szokatlanul rövid haja felé nyúl, hosszú ujjai végigszántanak a beállított tincsek között, majd leengedi karját, és Minára mosolyog.
- Hm? - visszakérdez ugyan, de már követi is a levitás pillantását. A vörös lány valóban szembetűnő, de nem azért, mert olyan szép. A haja felviszi, kiemeli a tömegből, hogyne, azonban ez a végzős rellonost egyáltalán nem hozza lázba. - Ez olyan női dolog, hogy itt vagyok veled, és te más lányokat ajánlgatsz nekem?
Felvont szemöldökkel, ajkán bujkáló vigyorral kérdezi, de még mielőtt Mina megválaszolhatná azt, továbbfűzi szavait.
- Egyébként is... miért rajta gondolkozol? Nem is értem..., engedd el magad - mondja kissé értetlenül, hiszen neki jelenleg semmi más nem fordul meg a fejében, mint a szemben ülő lány és az előttük álló este. - Ti folyton gondolkoztok, kombináltok, ötletem nincs, hogy van erőtök ennyi mindenre egyszerre.
Megcsóválja a fejét, majd lepillant és kinyitja az étlapot. Még nem tudja mit kíván, nem is igazán éhes, úgyhogy gyorsan ellapoz a nehéz, húsos ételekről a tésztafélék felé.
- És anyukád tudja, hogy velem vagy? - kíváncsian pillant fel, érdekli, hogy vajon Zója mit szól ahhoz, hogy a lánya és ő végül mégis egy randevún kötöttek ki. - Nem mintha bánnám, kedvelem őt.