38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lucas M. Deighton összes RPG hozzászólása (129 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 » Le
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. szeptember 20. 13:47 Ugrás a poszthoz

Margaréta

Tudtam ám, hogy ez a lány képes kacagni, csak egy kicsit meg kellett őt nevettetni hozzá. Sikerült, vele együtt nevettem, jó volt látni azt, hogy mosolyog, és már nem olyan búval borult a képe, mint korábban. Már a legutóbbi találkozásunkkor is éreztem, hogy valami feszélyezi őt, valamit mélyen magában hordoz, s nehezen tud oldódni. Most viszont azt hiszem, hogy sikerült egy kicsit oldani a hangulatát, de aztán ahogy szóba kerültek ezek a bódító cuccok, úgy sajnos már az én kedvem is tovareppent, s előjött belőlem a prédikátor, aki majd megmondja a frankót, hogy mit nem kellene.
Nem tehettem róla, gyűlöltem azt a szart, mert sajnos sok rossz emlék kötött hozzá, nekem nem volt jó gyerekkorom, láttam, miféle pusztítást művelnek ezek a cuccok, és pontosan tudtam, hogy mennyire ártalmas lehet ez valakire. Margaréta pedig túl fiatal volt ahhoz, hogy ilyen dolgokkal tönkre vágja az életét. S bár nem volt jogom ahhoz, hogy elítéljem, egy kicsit azért haragudtam, hogy ilyen cuccokat használ. Részben emiatt kérdeztem rá, hogy használ mást is esetleg, szerencsére azonban azt mondta, hogy durvább szereket nem próbálna ki. Legalább volt esze a lánynak! Bár...egykor talán anyámnak is volt esze, s lám, hol kötött ki...
- Igen, Bostonból jöttem és r...dt szar érzés volt ott hagyni, de nem volt más választásom - nyögtem kicsit nehezen a szavakat, s ekkor már nem a lányt néztem, hanem inkább magam elé bámultam. Nem szoktam ezekről a dolgokról beszélni, mindig próbálom elütni valami dumával a hétköznapokat, de most valahogy ez is kicsúszott belőlem.
-  Ja nem, nem bántottál meg egyáltalán - felé pillantottam és halovány mosoly ült az arcomra, hogy lássa, tényleg nincs gáz, nem sértett meg semmivel. Ő nem ismerhetett, az meg talán pozitívum, ha azt gondolja, hogy menő vagyok. Pedig én magamról nem így vélekedtem, szerintem csak egy átlagos srác voltam, aki ha kellett, a dumájával tudott érvényesülni adott helyzetekben.
- Ne sajnáld, ezt dobta a gép. Tudod, nem is feltétlenül azzal van a gondom, hogy itt vagyok, mert ez is egy választás volt, hanem azzal, hogy nem gondoltam, hogy ez ilyen kemény lesz. Világ életemben a muglik vettek körbe, amit eddig tudok a varázsvilágról, azt magántanulóként sajátítottam el, az apámnak például szerintem fingja sincs arról, hogy ilyen különc a gyereke...soha nem is érdekeltem - sóhajtottam, megint elfordítottam a fejem, s inkább a vizet kezdtem bámulni.
- Apámék keményen drogoztak anyámmal, ebben nőttem fel. Anya úgy több mint kilenc hónapja meghalt, túladagolás. Ott voltam. Nem tudtam rajta segíteni...A néném vett magához, de ő meg itt él. Mindenképp idekerültem volna, de dönthettem, hogy mezei gimi, vagy ez. Én meg...hát már nem is tudom, hogy miért, de ezt választottam - megvontam a vállaimat, nem is gondoltam bele abba, hogy mennyi mindent zúdítottam rá szerencsétlen csajra, de igazából azt sem tudtam, hogy mit érzek.
- De köszi, örülök, hogy végre van valaki, akivel egy hullámhosszon lehetek - mondtam egy mosollyal, tényleg jó volt az, hogy hasonszőrű volt mint én, nem pedig egy aranyvérű, mint az a csaj. Bah, kikészít ez a Vajda lány. És már megint rá gondolok. Na meg arra a puccos családra, aki hozzá tartozik...
-  Szomorú gondolatok? És miért vagy szomorú, már ha szabad kérdeznem? - nem akartam tolakodó lenni, vagy vájkálni a magánéletében, de azért érdekelt az, hogy mi oka lehet a szomorúságra.
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. október 17. 15:06 Ugrás a poszthoz

Margaréta


Előtörtek a rossz emlékek, ahogy eszembe jutott, hogy mi történt anyámmal, mit művelt vele, meg apámmal ez az átkozott szer. Éppen ezért is próbáltam figyelmeztetni Margarétát, meg egyébként mindenkit, aki ehhez hasonló szereket akart használni.Érintésére kedves mosoly kúszott az arcomra, érződött abból, hogy jót akar, hogy talán bán valamit, amit úgy érez, hogy megtett, miközben meg nem, hisz nem bántott meg. Ettől függetlenül az est sodort magával, s valamiért úgy éreztem, hogy előtte megnyílhatok, mert hasonló hozzám, mert nem olyan nagyvilági aranyvérű, mint mondjuk Olívia. Ki tudja, hogy ő mit szólna hozzá, ha tudná, miben nőttem fel. Magam elé meredve meséltem el a történetet Margarétának, végül sóhajtottam egyet, s nem is nagyon mertem felé pillantani, míg nem hallottam a nevem. Aztán elcsöndesedett, újra éreztem az érintését, meglepett, de nem löktem el a kezét.
- Hát ja...ez van - a stég szélét markolva fordítottam el a fejem, hogy kifújjam a levegőt, s ne azon gondolkodjak, mennyi mindent tehettem volna. Mondjuk kivehettem volna a kezéből azt a szart, felrúghattam volna az asztalt, és kérhettem volna külső segítséget.
- Hm? - további szavaira egy kicsit meglepetten pillantottam rá, mintha addig ott se ültem volna, pedig ott voltam, csak épp elmerülve a gondolataimban. Margaréta viszont most először tűnt nálam pozitívabbnak, s ez még az én arcomra is mosolyt csalt.
- Jó, ez igaz, tényleg sok dolog vár még itt ránk. Hatalmas nagy mágusok leszünk. Ismered David Copperfield-et? Na, nála is nagyobb leszek - mondtam "vagány" üzemmódban, s még a képzeletbeli galléromon is igazítottam egyet. Aztán a röpke jókedvet ismét átvette a melankólia, hisz úgy tűnt, Marg is titkokat rejteget.
- Te is elveszítettél valakit? Akarsz róla beszélni? - nem akartam tapló lenni, így megadtam a lehetőséget arra, hogy ha akarja, visszautasítsa a kérdésemet. Ennek ellenére jó lett volna megismerni az ő történet is, hisz valamiért legbelül úgy éreztem, hogy hasonló dolgokon mehetett keresztül, mint én.
  
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. november 13. 19:17 Ugrás a poszthoz

Margaréta

- Magic Lucas - ahogy kiejtettem varázslatos nevemet, közben amolyan aláfestésként még a kezemmel is végig mutattam a képzeletbeli cégéren, s szinte már magam előtt láttam a villogó plakátokat, amik hatalmasságomat hirdetik. Végül csak kitört belőlem a nevetés, s legyintettem egyet, mert valljuk be, hogy se nem voltam ügyes, se nem tűntem profi mágus alkatnak. - Tudom, mire gondolsz. Ezzel inkább vetkőző műsorba mehetnék, mi? - mondtam nevetve, s megcsóváltam a fejem. Nem mondom azt, hogy az utolsók közt kullogtam, de jócskán rám fért volna a korrepetálás, ha nevet akartam magamnak szerezni a varázslók társadalmában. Szóval, azt hiszem, hogy bőven ráértem még a névválasztásra, arra viszont jó volt, hogy megnevettessem a csajt. Jól is állt Margarétának az, ha nevetett, nem is értem, hogy miért tűnt mindig olyan búskomornak. Végül, csak szóba jöttek ezek a lelkis dolgok, s így megvilágosodtam vele kapcsolatban. Tehát nem csak egy embert veszített el, hanem többeket.
Ahogy kiállta, beállt a csend köztünk, nem éreztem úgy, hogy tovább kellene feszegetnem ezt a témát, mert én sem szívesen beszéltem anyámról. Nem is akartam őt tovább faggatni, s azt hiszem, hogy egyre járt az agyunk, mert úgy tűnt, hogy a lány is szívesebben csevegne vidámabb témákról. - Okés, igazad van. Nos…akkor, tervezzük meg a fellépő jelmezem. Szerinted mi illene Magic Lusachoz? Cowboy szett? Vagy valami futurisztikus cucc? - kérdeztem röhögve, persze nem gondoltam én ezt komolyan, de ha ezzel megtudtam őt nevettetni, akkor az már jó jel, nem?  
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. december 2. 20:29 Ugrás a poszthoz

Margaréta

- Ha arra a vetkőzősre gondolsz, akkor igen, abban. Én nem láttam, csak a csajom…az akkori csajom. Oda volt érte, mindig azzal nyúzott, hogy jajj Lucas te is táncolj már. De most úgy őszintén, úgy nézek ki, mint egy táncos? - nevetve ráztam meg a fejem, el nem tudtam volna képzelni azt magamról, hogy ilyet valaha is bevállaljak. Kizárt. Jó, legfeljebb fogadásból, de azt is csak haverok közt, nem pedig életvitel szerűen.
Közben ahogy Margaréta arcát fürkésztem, észrevettem ám, hogy talán egy kicsit zavarja a téma, ezt mondjuk nem csodáltam. Nem is feszegettem tovább a témát, ahogy a későbbit sem, melyből megtudtam, hogy hozzám hasonlóan járt. Mivel megéltem én is hasonlót, pontosan tudtam, hogyan is érezheti magát, ezért maradtam inkább csöndben, s próbáltam inkább vidámabb témák felé terelni a beszélgetést. - Futurisztikus cowboy, hm. Végül is, miért ne. Ha lesz valami jelmezbál, komolyan beöltözöm, de csak akkor, ha te is. Neked is kéne valami jelmez, hm mondjuk…lehetnél Leia hercegnő a Star Warsból, az megvan? Légyszi, mond hogy láttad - egy kicsit reménykedtem ebben, mert a legtöbb lányismerősömnek halvány lila gőze sem volt arról, hogy ez mégis mi lehet. Közben éreztem, hogy kezd igen csak lehűlni a levegő. - Te nem fázol? Lassan visszamehetnénk a kastélyba - jegyeztem meg, s közben felkászálódtam a stégről, kezemet meg nyújtottam, hogy ha segítségre lenne szüksége.
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. február 27. 22:09 Ugrás a poszthoz

VAV


Izzadtam, mint díjbirkózó a négyszáz méteres gátfutás után, szó szerint dőlt rólam a víz, elsápadtam és szinte fuldokoltam az érzéstől, hogy nekem most vizsgáznom kell, teljesítenem, bizonyítanom a nagynénémnek, megmutatni azt, hogy egy félig-meddig mugli gyerek is képes megcsinálni a VAV-ot. Ehhez mondjuk el kellett volna indulnom, ám még mindig a mosdónak vetett háttal ácsorogtam, beszívtam a levegőt, meg kifújtam. Éreztem, hogy ez para, totál gázul festhettem, ezért odalépdeltem a csaphoz, megnyitottam a vizet, és alaposan feláztattam a képemet némi hideg vízzel, amiből jutott a tarkómra is. A kinézetemről már nem is beszélve, szörnyen festhettem, mert a nyakkendőm nem volt normálisan megkötve, az ingem alja kilógott, imitt-amott pedig vízcseppek tarkították. Csodálatos! Olívia büszke lehet, hogy ilyen barátja van...ejj öcsém, kész szánalom.
Nagyon ki voltam, de igyekeztem összekaparni magam, egy kicsit még meg is pofozgattam az arcomat, majd ezt követően még néhány percig támaszkodtam a csapnál, gyakoroltam a ki-és belégzést. Régen nem volt rám jellemző ilyen pánik, most mégis, mint akit a guillotine alá vinnének, sehogy sem volt kedvem elindulni. Az idő azonban sürgetett, s mire felocsúdtam, ráeszméltem, hogy talán már el is kezdődött a vizsga.
Sietve löktem el magam a csaptól, s bár kicsit kótyagosan, de megindultam a célom felé, kifúj-befúj, ezt ismételve pakoltam lábaimat, majd a teremhez érve ujjaim a kilincsre futtattam, aztán megálltam. Pedig csak le kellett volna nyomni azt a rohadt kilincset, mégis, rám tört a para, hogy ha oda bemegyek, onnan majd nem jövök ki. De a fenébe is, nem lehetek ennyire töketlen, hogy hagyjam, mások rajtam röhögjenek. Térj észhez Lucas!
Összekapva magam és minden bátorságom, lenyomtam a kilincset, és bedugtam a fejem, ám ekkor már javában beszélhetett a tanár úr. - Öhm, elnézést a késésért - mondtam egy erőltetett mosollyal, majd körbevizslattam a többiek szintén sápadt vonásait, látszott hogy sokan maguk alá csináltak, de Olívia még így is kitűnt a többiek közül, mondhatni tökéletes volt, még most is. Pár pillanat erejéig meg is akadt rajta a tekintetem, aztán lendültem csak tovább a padok közt, hogy bevágódjak úgy nagyjából mögé, legalábbis a közelébe. - Szia Szivi - súgtam oda, majd visszahúzódtam, s bámultam az üres lapot, néha felpillantottam Holló úrra, aztán vissza a lapra.
Az óra elindult, s bamm máris feltűntek a betűk, a feladatok, egyik nehezebb volt, mint a másik, úgy éreztem, hogy itt a végem.
- Pssz, segíts - súgtam halkan megint Olcsinak, finoman még meg is böktem az oldalát, közben végig szemmel tartva a tanárt. Ha sikerült, akkor próbáltam lesni is, hogy mégis mit ír, s persze, mint a villám másoltam azt, amit tudtam, mert azt hiszem, hogy magamtól nem lettem volna képes rá. Vagy lehet, csak épp nem álltam neki gondolkodni.
Utoljára módosította:Lucas M. Deighton, 2021. február 27. 22:10
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. március 21. 15:00 Ugrás a poszthoz

VAV


- Ja, nincs mit - magam se tudom, miért, de kapásból ez volt a válaszom Holló úrnak, bár a gondolataimban még mindig ott jártam, hogy ez egy süllyedő hajó, s tűnjek el, mert ha elsüllyed, bele fogok fulladni a hatalmas óceánba. Még mindig vert a víz, valamiért rettegtem ettől a VAV-tól, mert mindenki ezzel riogatott, hogy ez mennyire nehéz, és amúgy sem voltam túl jó tanuló, nem azért, mert hülye volnék, hanem inkább lusta, és csak azt tanultam meg, ami érdekelt is. A nagynénémnek viszont nem akartam csalódást okozni, ezt a vizsgát valahogy teljesítenem kellett, csupán az volt a kérdés, hogy mégis hogyan. - A mosdóban - súgtam vissza Olíviának, aztán amikor megláttam magam előtt a kérdéseket, néhány másodpercig be is rezgett mindkét lábam, mert bizony kemény kérdések voltak ezek. A többiek hangját se hallottam igazán, nem is nagyon figyeltem, hogy miről diskurálnak, csak hullámzott előttem a papíron a kérdés, és sajnos leblokkoltam. Semmi nem jutott az eszembe, pedig a többiek már elkezdtek írni, így némi fáziskéséssel jöttem rá, hogy bizony nekem is el kellene kezdenem. De mivel nem tudtam a választ, Olcsi tudásában viszont biztos voltam, így őt zargattam meg, hátha lesz oly kedves, és segít nekem. Figyeltem, miket mutogat, és próbáltam gyorsan le is írni, de közben lopva a tanárra is sasoltam, nehogy nyakon csípjen minket.
Aztán míg Olcsi is írt, addig csak úgy tettem, mintha agyalnék a kérdéseken, vagy próbálnám azokat kidolgozni, lopva a többiek lapját is próbáltam lelesni, nem sok sikerrel, mert sasszemem azért még mindig nem volt. Ha Olcsi újra számokat mutogatott, vagy a lapját, akkor gyorsan és szorgosan megint neki kezdtem, s bár nem vagyok biztos abban, hogy mindent jól láttam, de ha minden igaz, nagy részét sikerült lemásolnom. Az utolsó kérdésre pedig szerencsére tudtam mit írni, már csak azért is, mert előttem ült Olívia, megihletett és így egyszerű volt írni arról, hogy mit is szeretnék valójában. Azt mondjuk reméltem, hogy majd nem olvassa el, mert az ciki lenne, így remélhetően csak Albert bá lesz az egyetlen, aki az utolsó kérdésre adott válaszomat látni fogja, amit nagy erőkkel körmöltem, míg a végére nem értem. - Khm, tanár úr, aki végzett, kimehet?
Utoljára módosította:Lucas M. Deighton, 2021. március 21. 15:01
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. március 21. 16:21 Ugrás a poszthoz

Lili
s majd a meglepi vendég  Cheesy

- Aha, elég húzósak voltak a vizsgák, egy kicsit parázok is, hogy sikerült-e mind. A VAV? Uhh, kemény volt, de volt egy kis segítségem - sejtelmes mosollyal meséltem az egyik haveromnak, hogy mi történt, s bár próbált kifaggatni, hogy mégis miféle segítségem volt, semmit sem árultam el neki. Váltottunk még pár szót, végül elsietett, mert neki még hátra volt egy vizsgája, s éppen arra loholt el.
Rajtam viszont volt némi megkönnyebbülés, bár még nem tudtam az eredményeimet, de valamiért úgy éreztem, hogy talán csak meg lesz mindenütt a jegy, és nem kell évet ismételnem. Az duplán ciki lett volna, részben a nagynéném miatt, aki bízott bennem, másrészt meg Olívia miatt is, aki utána biztosan kapná az ívet, hogy milyen gyökér sráccal jár. Mondjuk valószínűleg nem is az eszem miatt szeretett.
Ahogy ezen agyaltam, kiszúrtam az ablakon át egy csajt, aki a fénylő lelkek udvarán szerencsétlenkedett egy sárkánnyal. Szinte egyből leesett, hogy ez bizony Lili lesz, mert legutóbb is ő arcoskodott a sárkányával, amiből aztán baleset lett, s még csoda, hogy akkor nem fulladt bele a tóba. Nekem meg már lassan az lett a küldetésem, hogy kimentsem a csajt. Mindenesetre most is úgy tűnt, hogy hadilábon áll ezzel a holmival, így célirányosan elindultam felé, de mire kiértem az udvarra, nagyon úgy tűnt, hogy már meg is történt a baj. Röhögés nélkül viszont ezt nem lehetett kibírni, így látva a törökülésben ücsörgő, madzagok által az oszlophoz bilincselt lányt, hangos nevetésben törtem fel. - Lili ne már, mond, hogy nem megint a sárkányolimpiára hajtasz - nevetve csóváltam meg a fejem, ahogy közelebb sétáltam hozzá, majd leguggoltam vele szemben. - Miért szivatod magad ezzel a sárkánnyal, ez nálad valami…fétis? - pár pillanatig értetlenül néztem rá, majd neki álltam kibogozni a madzagok közül. Nem ment egyszerűen, így inkább elővettem a pálcámat, s egy vágó varázslat segítségével elvágtam a madzagot, ami ezután könnyedén hullott a földre. A sárkány után meg nyújtóztam, amit szintén sikerült leakasztanom az oszlopról. - Tessék, gyere, üljünk már le, aztán mesélj, mi van veled? - a legközelebbi pad felé tereltem, aztán le is dobtam magam a padra, s még mindig nevetve figyeltem. Kész káosz volt ez a csaj.
Utoljára módosította:Lucas M. Deighton, 2021. március 21. 16:22
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. március 27. 20:50 Ugrás a poszthoz

Lili és Olcsi,
na meg az ártatlan! Lucas Grin

- Álom? Ne röhögtess már Lili, ezt az álmodat inkább add fel - tettem hozzá, s még mindig hangosan nevettem, kész vicc volt ez a lány ezzel a sárkánnyal, nem is nagyon értettem, hogy miért kínozta magát ezzel, s miért nem választott valamilyen más sportágat. Mondjuk, jobban belegondolva talán nem is baj, mert valószínűleg más sportban is lesérülne vagy fennakadna. Bele sem mertem gondolni abba, hogy mi lenne, ha kviddicsezne, akkor talán már rég valamelyik karikában kalimpálna. - De ér, ez irtó vicces - nem hagytam abba a nevetést, de azért megszántam, s ezután némi varázslat segítségével ki is tudtam őt szabadítani a madzagok fogságából. Ha pedig úgy hozta az élet, hogy összefutottunk, miért is ne beszélgessünk, hisz rég találkoztunk már. Emiatt invitáltam az egyik padhoz, mégis csak jobb volt ücsörögni, mint ácsorogni, amiből a mai napra már bőven kijutott. - Szilveszter óta? Hú, nem sok minden, levizsgáztam, de a szuperhős jelmezem még mindig nem készült el - jegyeztem meg nevetve, aztán egy vigyor is felütötte a fejét, mert ugyan nekem hirtelen nem jutott eszembe a csók, de ha már szóba hozta, végül is, igen, érdekelt hogy lett-e szerencséje. - Mondjuk, milyen szerencsét hozott? Mert ugye hozott? - kíváncsian pillantottam rá, s úgy tűnt, hogy a vizsgák kapcsán talán szerencséje volt. - Ó hát ezt akkor tuti nekem köszönheted - mondtam egy vigyorral, persze csak hülyéskedtem, hisz semmit nem tettem hozzá ahhoz, hogy neki jó legyen a vizsgája, ezt csakis magának köszönhette. - Na és… - eddig jutottam el, mert léptekre figyeltem fel, s amint elfordítottam a fejem, meg is pillantottam azokat a dögös lábakat. Már ezer közül is felismerném, de azért felvezettem a pillantásom Olcsira, s egy meglepett mosollyal pillantottam rá. - Szia Olívia, hű komoly? Milyen lett a tiéd? - vártam a jó hírt, mert nagyon szurkoltam Olcsinak, tudtam hogy mennyire számít neki egy jó eredmény, közben az is megfordult a fejemben, hogy illene bemutatnom Lilinek, mert szerintem eddig még nem is találkoztak. - Már meg is vannak a fotók? Köszi! - meglepett mosollyal nyúltam az egyik példány felé, de ahogy megláttam a képen szereplő jelenetet, amin egész pontosan a szilveszteri csókunk volt megörökítve, egy pillanatra elhűltem. Igen, azt hiszem lefagytam, mert sajnos ezen a hülye képen ez nagyon is úgy festett, mintha csókolóznánk, pedig az csak egy ártatlan, szerencsehozó szilveszteri csók volt, mindenféle szenvedélytől mentes. - Öhhh, várj! Olívia…- ciki, soha nem kerültem még ilyen helyzetbe, de úgy éreztem, tartozom némi magyarázattal, így felpattanva a padról, Oli után léptem, s beelőzve őt, megtorpantam előtte. - Ez…ez nem az, aminek látszik a képen. Igaz Lili? - hirtelen nem jutott az eszembe semmi, így a levitás lány megerősítését vártam.
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 5. 20:26 Ugrás a poszthoz

Olcsi és Lili

Látva a képet, először néhány másodpercig csak értetlenül ráncoltam a homlokomat, nem is nagyon értettem azt, hogyan is készülhetett rólunk ilyen fotó, ráadásul mozgókép, amolyan gif féle. Mert hogy a muglik világában ott a teló, meg a digitális fényképező, az addig oké, de itt mégis ki állt neki titkon lesben és sutyiban fotózni? És miért pont minket?
Emiatt ezernyi kérdés keringett a fejemben, Olívia reakciója azonban ennél is jobban foglalkoztatott, hisz amilyen hamar a távozás mezejére perdült, mindebből csak arra tudtam következtetni, hogy sajnos totálisan félreértette ezt a képet. Nem volt más választásom, nem hagyhattam őt csak úgy elmenni, emiatt is ugrottam elé, elállva ezzel az útját. Ahogy tekintetét fürkésztem, akkor már én is láttam benne valamit, valami olyasmit, ami nem sok jót sejtetett. Próbáltam is kimagyarázni, még Lili megerősítését is vártam, hisz ő is lány volt, szerintem már levágta, hogy Olívia a barátnőm, s ki tudta volna jobban elmagyarázni egy lánynak a valót, ha nem egy másik lány?
- Öhhh, várj! Olívia…- ciki, soha nem kerültem még ilyen
helyzetbe, de úgy éreztem, tartozom némi magyarázattal, így felpattanva a
padról, Oli után léptem, s beelőzve őt, megtorpantam előtte. - Ez…ez nem az, aminek látszik a képen. Igaz Lili? - hirtelen nem jutott az eszembe semmi, így a levitás lány megerősítését vártam. - Hát nem sosem, de most igen..Lili - megint csak a szöszire néztem segélykérőn, aki a korábbi blokkolást követően végre megszólalt. Ennek viszont addig örülhettem, míg meg nem hallottam, hogy mit beszél. Még a szemeim is elkerekedtek, s szinte már szuggerálva lestem Lilit, gondolván, hogy mi van már, elment az eszed? Ne dumálj már ilyesmit a barátnőmnek.
- Hát de, köszi Lili, ezzel most nagyon sokat segítettél - dünnyögtem oda, érezhette rajtam, hogy nagyon nem örülök, mert nem hogy kisegített, csak még kellemetlenebb helyzetbe hozott. Zavaromban jobbommal a tarkómat kezdtem el vakarászni, miközben tekintetem újra Olívia íriszeire emeltem.
- Igen, pontosan, szerencsecsók! - végül csak Olívia mondta ki, egy kicsit meg is örültem, hisz ezek szerint a barátnőm is vágja ám a témát, ismeri ezek szerint a bostoni szokásokat. Viszont a tekintetében nem véltem felfedezni a nyugalmat, mi több, mintha tébolyult tenger hullámaival néztem volna farkasszemet. Hüledezve hallgattam őt, ahogy rólam és Liliről beszélt, s mikor szóba hozta a vizsgát, kezdtem elsüllyedni szégyenemben, mert így megtudhatta Lili, hogy a vizsgán bizony segítségemre volt Olcsi,s neki köszönhetően valószínűleg nem buktam meg. Mindenesetre ez most kevésbé számított, az sokkal inkább zavart, amit Olívia gondolt, s a tény, hogy láttam, mennyire bántja őt ez az egész.
Újra elindult, de továbbra sem hagyhattam ezt az egészet annyiban, így gyorsan a karja után nyúltam, s nem túl erősen, de rákulcsoltam az ujjaimat, hogy visszatartsam őt. - Olívia légy szíves ne menj el, ez őrült nagy félreértés. Én és Lili nem kavarunk a hátad mögött, igaz Lili? - a szőkére pillantottam a padon, majd vissza Olcsira. - Egyetlen szerencse csók volt, ahogy Te is mondtad, ez hagyomány, szilveszteri, semmi érzelem sem volt benne. Lilinek se számított, meg nekem se, és azóta se történt semmi ilyen. Kérlek, higgy nekem - őszinte aggodalom csillant fel a tekintetemben, tényleg fostam attól, hogy most szakít, mert nem akartam hogy ez megtörténjen. Aztán Lilire néztem, bízva benne, hogy talán már rájött, mi zajlik itt, és segít igazolni a szavaimat.
- Lili, mond már el neki, hogy nem volt semmi azóta.
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 9. 19:16 Ugrás a poszthoz

Olívia és Lili

Hiába próbáltam tisztázni a helyzetet, amibe keveredtem, ez nem is volt olyan egyszerű, főleg ha akadt egy fényképes bizonyíték, és egy cuki lány, aki akaratlanul, de szavaival jócskán bekavart. Ennek ellenére próbáltam megértetni Olíviával azt, hogy tényleg félreérti a dolgot, s miután én elmondtam, úgy Lilit is arra kértem, hogy erősítse meg a szavaimat. S végre, a lány úgy tűnt, hogy érti, miféle zűrbe is csöppent, és kisegít. Azt gondoltam, hogy majd, ha megerősíti, hogy azóta sem történt semmi, akkor Olcsi is megnyugszik, rájön, hogy nincs semmi köztem és a levitás lány között, és akkor majd csak mosolygunk ezen az egész félreértésen. Lili azonban szinte tökéletes időzítéssel tudott változtatni a helyzeten, mert a következő pillanatban már mondhatni Ő is számon kérően vágta hozzám a kérdését. - Hogy mi? Lili! - morcosan ráncoltam a homlokomat, el se akartam hinni, hogy ennyire meggondolatlan ez a lány. Komolyan, kezdtem úgy érezni, mintha mindketten összejátszottak volna ellenem, de mielőtt még megszólalhattam volna a védelmemben, Olívia csak ismételte Lili szavait, döbbenten hallgattam végig. - Olívia, kérlek..- hiába próbáltam szóhoz jutni, a lány tovább mondta, és olyan dolgokat sorolt, amik ellen viszont tényleg nem volt mentségem, hisz megtörtént. Valóban megvádoltam Őt, nem egyszer voltam féltékeny, s emiatt nem is egyszer vesztünk össze egymással. Igaza volt, még sem éreztem úgy, hogy annak az esetnek most bármilyen köze is lehetne a mostanihoz. Ideges lettem. - De nem vagyok hunyó, miért kell nektek csajoknak állandóan kombinálnotok? - vágtam vissza, mert nagyjából eddig sikerült megőriznem a türelmemet, azonban a feszültség kirobbant belőlem. A legrosszabb az volt, hogy Olívia még mindig higgadtabban kezelte a helyzetet, mint én, ráadásul az utolsó szavaival teljesen a földhöz vágott, s köpni-nyelni sem tudtam. Csak bámultam rá értetlenül, aztán közelebb akartam lépni hozzá, de határozottan utasított el, s a következő pillanatban sietve hagyott ott minket.
Tehetetlenségemben a tarkómat gyűrtem kezeimmel, még mindig Őt figyeltem,  nem tudtam, hogy jó lenne-e, ha utána rohannék, vagy mi a francot kellene tennem. Egyáltalán hogy lehet az, hogy ennyi elég volt ahhoz, hogy szakítson velem? Talán már reggel sem szeretett?
Pár másodperccel később  fordultam csak Lili felé, de nem tudtam a dühömet palástolni. Haragudtam a sárkányokkal bénázó lányra, mert én ez eddig mindig segítettem rajta, Ő viszont az első alkalommal, mikor szükségem lett volna a támogatására, bekavart.
- Mond, hogy lehetsz ennyire ostoba? Hogy mondhattál neki olyat, hogy fura, hogy nem meséltem róla? Miért kellett volna mesélnem? Vagy mégis mikor? Miközben kibogozlak a fojtogató madzagokból? - haragosan vágtam hozzá a kérdéseimet, hirtelen rajta vezettem le a dühömet.
Utoljára módosította:Lucas M. Deighton, 2021. április 9. 19:17
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 11. 18:29 Ugrás a poszthoz

Lili

Annyira dühös lettem, haragudtam Olíviára, aki egy ilyen félreértés végett egyszerűen csak szakított, úgy, mintha nem is jelentettünk volna semmit egymásnak. Haragudtam Lilire is, mert nem fért meg a fejemben, hogyan is hozhatott ilyen kellemetlen helyzetbe a barátnőm előtt, s hogyan tehetett fel nekem efféle kérdéseket? Azt hittem, hogy jó a viszonyunk és haverok lettünk, most mégis az ellenkezőjét éreztem, hisz egy barát nem cselekszik úgy, hogy azzal ártson a másiknak. Ha pedig nem tudott hozzátenni a dologhoz, akkor inkább maradt volna csöndben. Emiatt is néztem dühösen a lányra Olívia távozását követően, s nem is tudtam megállni, hogy ne vágjam hozzá haragos szavaimat. Tényleg érthetetlen volt az egész szituáció, ilyenbe is csak lányok tudtak belerángatni, mert ők soha nem értettek semmit, és mindig mindent túlkombináltak, mindenben láttak valami olyat, ami nem is létezett.
- Miért is? Egy hülye szilveszteri csókról beszélünk, egy ártatlan szerencse hozó szokásról, nem kikezdtem veled, akkor minek mondtam volna? - vágtam hozzá dühösen, s tényleg nem is értettem Lilit. Miért kellett volna mondanom? Lehet, hogy ő többet gondolt ebbe?
- Persze, vonuljál csak el, miután jól bekevertél itt nekem - morogtam utána még dühösen, túlzásba is estem egy kicsit, s akkor ott és abban a pillanatban rázúdítottam a dühömet, és a feszültséget, amit az Olíviával való szakítás okozott.
Egy ideig még ücsörögtem kint, újra ismétlődtek elmémben az események, de nem tudtam, hogy mit kéne tennem. Csatát vesztetten vonultam vissza a szobámba.
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 12. 20:15 Ugrás a poszthoz

Lili

A bostoni utam során sikerült beszereznem egy nagyon jó kis távcsövet az egyik vadászboltban, amit el is hoztam magammal a kastélyba. Félreértés ne essék, nem a diákságot, vagy a rózsabimbók alatt enyelgő tanárokat akartam ezzel kémlelni, leginkább az élővilágra voltam kíváncsi, a madarakra és az állatokra. El is döntöttem, hogy a délutáni órákban elmászok az erdőbe, keresek egy magaslatot, s onnan fogom fürkészni az erdőben rejlő állatokat és varázslényeket. Úgy gondoltam, ha csöndben ülök, akkor azzal nem fogom őket megzavarni, mégis jobban tanulmányozhatom az életüket.
Miután összefutottam néhány barátommal, s váltottunk pár szót, felöltöttem magamra a harci díszt, ami nem másból állt, mint egy szabadidőnadrágból, hozzá tartozó kapucnis felsőből, és egy zárt bakancsból, ami kimondottan jól jött a sáros terepen. S bár nem esett az eső, mikor elindultam, nem tudhattam, mi vár rám majd később.
Egy ideig az erdő szélén barangoltam, magaslest keresve, de nem igazán találtam ilyen építményt, aztán eszembe jutott a faház, ahol egyszer már jártam, s ami kellően magasan van ahhoz, hogy onnan nyugodtan körbekémlelhessem az erdőt. Meg is indultam befelé az erdőbe, ügyelve arra, hogy nesztelenül lépdeljek, s ne csapjak nagy zajt, nehogy elriasszam az élőlényeket. Pálca azért volt nálam a biztonság kedvéért, hisz soha nem tudhattam, mikor kell farkasszemet néznem egy haragos lénnyel.
Ahogy beljebb értem, már nem érződött a nap fénye, sőt azt is mondhatnám, hogy még a levegő is lehűlt, s pillanatok alatt megcsapta orromat az eső szaga. Ezt semmivel sem lehetett összekeverni, ráadásul körülöttem kavarogtak a levelek, s nem telt bele újabb néhány másodpercbe, mire a csepergő esőt hirtelen felváltotta a zivatar.
Csak úgy zúdult a nyakamba az esővíz, hiába húztam a fejemre a kapucnit, sokat nem használt. Szerencsére ekkor már megláttam a faházba vezető lépcsőfokokat, gyors tempóban másztam felfelé, hogy minél előbb menedék alá jussak, így történt, hogy sietve másztam be a faházba, ami úgy tűnt, hogy már foglalt.
- Húh, bocsi! Nem ijesztettelek meg? - először nem is láttam, hogy ki van odabent, csak miután lehúztam a fejemről a kapucnit, akkor pillantottam meg az ott ücsörgő Lilit? Ebben azért nem voltam biztos, mert mintha ugyanazt a szempárt láttam volna, de mégis, az arcán volt némi változás, akárcsak a ruházatában is. Olyan csajosnak tűnt. Ez volt az első gondolatom, a második viszont az emlék volt, ami be is villant vele kapcsolatban. Az udvar, s a távozása. Akkor nagyon csúnyán veszekedtem vele, ő meg csak úgy ott hagyott. Mondjuk egy ideig haragudtam is rá, bár azt is tudtam, hogy nem szabadott volna rajta levezetnem a dühömet. Most mégis, új volt ez a helyzet, mert nem gondoltam azt, hogy itt fogunk találkozni.  - Lili nahát…mit keresel te itt? - pillantottam rá némi értetlenséggel, ekkor viszont hangosan dörrent egyet az ég.
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 17. 20:02 Ugrás a poszthoz

Lili

Tényleg váratlanul ért az odabent tartózkodó lány, nem számítottam arra, hogy ilyen ítéletidőben van még olyan marha, aki rajtam kívül a fák között tartózkodna. Nem volt egy nagy életbiztosítás, főleg így, hogy dörgött az ég, s villámok cikáztak a közelben. Az újabb dörrenés csak egy pillanatra zavart meg, azt követően kicsavartam a kapucnimból a vizet, s a nedves hajtincseimet is hátra simítottam, majd újra Lilit vettem szemügyre. Csak egy szünet telt el, de mintha egy kicsit megváltozott volna. - Na nyugi, csak villámlott - láttam, hogy megijedt, közelebb is léptem hozzá, de annyira nem, hogy ne maradjon elég helye. - Ja igen, mondhatni bőrig áztam, szerintem ezt le is veszem - jegyeztem meg, aztán elfordulva leráncigáltam magamról nagy nehezen a nedvességtől dög nehézzé, s tapadóssá vált kapucnis felsőt, aztán az egyik kiálló kis bütyökre aggattam fel a ház egyik oldalán. - Kutya egy idő van...öhm- már sokadszor vitattuk meg az időt, arról viszont még mindig nem esett szó, hogy mi történt legutóbb. Tisztán emlékeztem arra, hogy bekavart a kapcsolatomba, amit máig nem sikerült helyrehoznom, ahogy arra is jól emlékeztem, hogyan szóltam be Lilinek ott az udvaron.
- Figyelj, ami a múltkorit illeti - kezdtem bele, majd balomat a tarkómra vezettem, ez szokásom volt, ha egy kicsit zavarban voltam. - Ne haragudj, hogy úgy kiabáltam veled, sajnálom. Meg azt is, hogy nem meséltem róla, szóval...ne haragudj - mondtam tök komolyan, miközben őt néztem. Ekkor azonban újra dörrent egy nagyot az ég, s a következő másodpercben hatalmas robajjal törte be a kisház falát egy ág, mire automatikusan elrántottam onnan Lilit. - Jól vagy? - néztem rá, majd arra az ágra, ami csúnyán bemászott a házba.
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 22. 20:51 Ugrás a poszthoz

Lili

- Nem, Te randihoz öltöztél - jegyeztem meg neki, mert hát mióta megismertem Lilit, azóta láttam már sokféleképpen, és leszámítva azt a szilvesztert, nem igazán tűnt fel, hogy kiöltözött volna. Most viszont volt az öltözetében valami más, lányosabb volt. Ezt megállapítottam magamban, a nyakörves megjegyzésére viszont nem tudtam nem mosolyogni, mert azért vicces volt, még jó, hogy nem viselt nyakörvet! Ez a kezdeti bemelegítés viszont ahhoz volt jó, hogy végül rávegyem magam arra a bocsánatkérésre, amit amúgy már régebben meg kellett volna tennem, csak a vizsgák után már nem találkoztunk, meg el is utaztam a szünetre. S bár nem így terveztem, meg nem is tudtam, hogy itt fogunk összefutni, de ha már így alakult, jobbnak láttam tisztázni a helyzetet.
Úgy tűnt, hogy nem is volt ez olyan baklövés részemről, mert mégis csak elmosolyodott, amit elkönyvelhettem úgy is, hogy a bocsánatkérés elfogadva, bár jó lett volna, ha még mond is valamit, azonban ekkor csapódott be az a faág, s kénytelen voltam már megint megmenteni őt, mert szokásához híven rossz helyen volt rossz időben. S ahogy földet értünk, ez valahogy tudatosult bennem, így ahogy felmértem, hogy jól van, s minden rendben van vele, a következő másodpercben már felnevettem.
- Aha, én jól…öh, nem nyomott meg a kukkerem? - elég közel vontam magamhoz, meg hirtelen is, így nem is volt lehetőségem arra, hogy máshová pakoljam a holmit, ám mielőtt még furán nézett volna rám, sietve húztam elő a zsebemből a távcsövet, s mosolyogva lengettem meg előtte, prezentálva, hogy erre gondoltam kukker alatt. Aztán közben az ölelésemből is kiengedtem, hisz még sem szorongathattam, csak mert egy fránya vihar lecsapott a közelben.
- Ja, eléggé eláztam. Nem tudsz valami szárító varázslatot? - ciki-nem ciki, nekem hirtelen nem jutott az eszembe, de bíztam abban, hogy a lánynak majd az eszébe jut, és készséggel megszárít, ha újra megmentettem az életét.
- Egyébként vicces, de veled állandóan történik valami. El kéne gondolkodnod azon, hogy bukósisakot hordj - jegyeztem meg mosolyogva.
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 24. 16:42 Ugrás a poszthoz

Lili

- A kukkerem…távcső, tudod - a biztonság kedvéért meglengettem a lány előtt az eszközt, de a vigyorom azért kiszélesedett, mikor egész másra gondolt, s látszott a lányon, hogy mennyire zavarba jött. - Tényleg csinos vagy, de ennyire még nem vagyok perverz - feleltem neki nevetve, miközben balommal megtámaszkodtam a tenyeremen, hogy ne préseljem agyon őt.
- Mondjuk, ha sokáig így maradunk, már nem csak a távcső fog problémát okozni - fűztem még hozzá egy mosollyal, mert azért ez mégis csak egy igen közeli helyzet volt, és a ruhaanyagon kívül nem sok minden választott el minket egymástól, és Lili egyébként is egy csinos lány volt, főleg most. Ha egy ilyen pillanatban kap el minket Olívia, simán szakított volna, erre viszont most nem volt lehetőség, hisz már dobott egyszer, azóta pedig nem tűnt úgy, mintha rendeződne a viszonyunk. Éppen ezért meg is tehettem volna, hogy megcsókolom a szöszkét, és össze is gabalyodok vele.
Fürkészve az arcát, ajkai vonását el is képzeltem egy pillanat erejéig a csókot, tenyerem közben a csípőjére tévedt, megfordult a fejemben, hogy miért is ne, egyszer élünk, de aztán ahelyett, hogy vele együtt átfordultam volna, s magamra húzom, inkább csak segítettem neki legördülni, s ezt követően ültem fel. Hiába, a szívnek nem tudtam parancsolni, s az még mindig Olíviához húzott. Márpedig, ha vissza akartam szerezni, nem követhettem el újabb baklövést. Még akkor sem, ha ez talán megfordult a fejemben.
- Jól van, hálás lennék, mert nincs túl meleg - jegyeztem meg, a nedves póló még mindig rám tapadt, így jó lett volna némi szárazat érezni magamon.
- Hogy én? Tehát szerinted miattam kerülsz mindig bajba? - felvont szemöldökkel néztem rá, aztán nevetve ráztam meg a fejem. - Inkább száríts, itt a testem - tártam szét nevetve a karjaimat, bízva Lili tudásában.
Ekkor zúdult a képembe, és nagyjából mindenhová egy újabb adag víz, amire egyáltalán nem voltam felkészülve, pislogtam, nyeltem is összevissza a vizet, ami pillanatok alatt végig csurgott a mellkasomon, s még a farmerom egy részét is eláztatta.
- Ez meg mi a franc volt Lili? - értetlenül pislogtam rá, miután tenyeremmel kitöröltem arcomból a vizet, nem lett jobb a helyzet, sőt. Kicsit talán még morcos is voltam, Lili viszont úgy tűnt, nehezen állja meg, hogy ne röhögjön, s tulajdonképp ez a helyzet tényleg vicces volt, így belőlem is kitört a nevetés. - Szerintem semmiképp ne menj el semmilyen segélyszervezethez segíteni, és ha lehet, valami olyan foglalkozást válassz, amiben nem kell pálcát használnod - mondtam nevetve, majd elkezdtem leráncigálni magamról az agyonázott pólót, majd felállva lerángattam a farmeromat is, s ezeket is végül a már felakasztott kapucnis pulcsim mellé aggattam. -Na jó, akkor mondjuk próbáld meg még egyszer, de most ne rám mutassa a pálcával, hanem a felaggatott ruhákra, ha nem akarod, hogy tüdőgyulladás vigyen el - mondtam, s karjaimat összefűztem a testem előtt, ezzel próbálva kicsit melegen tartani magam. Biztosan nagyon dögösen festhettem így egy szál zokniban és gatyában.
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 24. 18:15 Ugrás a poszthoz

Lili

- Most hogy mondod, lehet ebben valami, de szerintem nem én vagyok az okozója, hanem Te. Tudat alatt azt akarod, hogy mindig megmentselek - széles mosoly jelent meg az arcomon, egy kicsit jó volt hősi szerepben díszelegni, s valljuk meg, mióta megismertem, azóta nem ez volt az első eset, hogy valahonnan kimentettem őt. - Tökre Lois és Clark, csak nincs szemüvegem, meg repülni se tudok - mondtam nevetve, utalva a képregény sorozatra, már ha ismerte. A mosoly azonban nem sokáig ücsörgött az arcomon, mert jött a váratlan sokk, s a jeges víz érintése. De tekintve, hogy Liliről volt szó, már ez sem lepett, így csak mosolyogva ráztam meg a fejem, nem haragudtam rá.
- Persze, kezdem azt hinni, hogy direkt vetkőztetsz - vetettem rá egy pillantást, azután aggattam csak fel a ruháimat a szögre. Sajnos ruhák nélkül nem volt túl kellemes ebben a széljárta odúban, ráadásul odakint még mindig tombolt a vihar, erről árulkodtak a külső zajok. Lilit figyeltem, aki pálcáját ismét akcióba lendítette, s ha a ruháimat egyelőre nem is szárította meg, de azt megoldotta, hogy ne járjon ki-be a szél. Így már a karjaimat is leengedhettem, bár végig nézve magamon, még a gatyám is elázott.
- Várok én, van időm…- Lilit fürkésztem, s közben azon töprengtem, hogy most vajon tényleg a megoldáson töri a fejét, vagy engem fixíroz? - Csak nyugodtan, ráérek egész estig..-tettem hozzá, bár hangomban volt némi irónia, mert azért mégis csak örültem volna, ha gyorsan megoldja a gondomat.
Egy kicsit úgy tűnt, mintha leblokkolt volna a lány, egyik szemöldököm fel is vontam, s már majdnem rákérdeztem, hogy na mi a helyzet, amikor hátat fordított nekem. Nagyszerű, tehát itt fogok megfagyni ebben a faházban. Pechemre pont most nem volt nálam pálca, de aztán eszembe jutott valami, s Lili mögé lépdeltem, majd közvetlen mögötte megállva, a füléhez hajolva súgtam. - Az nem, de eszembe jutott, hogyan melegíthetnél fel - ekkor már egy vigyor is az ajkaimra költözött, s vártam, hogy felém forduljon a leányzó.
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 24. 20:06 Ugrás a poszthoz

Lili

- Ezt inkább ne próbáljuk ki, ha lehet - bele se mertem gondolni, hogy mekkorát zuhanhatnék, főleg innen föntről a faházból, de nem akartam kipróbálni. Közben szó szót követett, Lilinek hála kellett vetkőznöm, bár szerinte ezt én magam akartam így. Erre felvontam a szemöldököm, még egy félmosoly is az arcomra szökött, de aztán csak nevetve ráztam meg a fejem.
Nem volt nehéz kiszúrni, hogy Lilit sikerült zavarba hoznom, egyébként aranyosnak tűnt, de bennem ott motoszkált az a hülyegyerek, hogy na még egy kicsit szívjuk a kislány vérét, ha már sikerült így megzavarnunk. Emiatt is lépdeltem mögé, bár nem készültem semmi rosszra, csak egy kis játékra.
- Aham - búgtam még mindig a fülébe, tetszett az, hogy ennyire zavarba lehetett hozni, rá is mosolyogtam, s fürkésztem barnáit, miközben tenyeremet megtámasztottam feje mellett a falon, s úgy hajoltam hozzá egy kicsit közelebb. - Nem arra gondoltam - megcsóváltam a fejem, miközben jobbommal a pálcát szorongató keze után nyúltam, s rásimítottam tenyerem a kézfejére. - Ugyan, nem kell ide pokróc, hidd el, ez ennél sokkal jobb lesz, neked is és nekem is - még mindig barnáit fürkésztem, újra rámosolyogtam, ahogy hüvelykemmel végig simítottam a kézfején. Tényleg tetszett, hogy sikerült zavarba hoznom, azt hiszem, hogy ott ült a kisördög a vállamon, húzni akartam egy picit az agyát, de nem tudtam elsiklani afelett, hogy egyébként meg nem is volt olyan rossz az a szilveszteri csók, s bizony kedvem lett volna kipróbálni, hogy milyen, ha belead mindent, úgy igazán. Barnáit fürkészve, megfordult a fejemben, hogy kezdeményezzek, a pillanat is megfelelt, s bár eredetileg nekem is a tűzgyújtó varázslat jutott az eszembe, most ehelyett mégis megcsókoltam. Csak úgy, hirtelen, hosszan, miközben ujjaim gyengéden futottak az arcára.
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 24. 21:12 Ugrás a poszthoz

Lili

Lehet, hogy tréfálkozni akartam vele, hisz imponált a zavara, de végül azt hiszem, magam estem a csapdába, mert mégis csak ösztönök vezéreltek, s ilyen közelségben nem lehetett csak úgy megálljt parancsolni, még akkor sem, ha a szívemet más birtokolta. Ezt valahogy felülírta ez a pillanat, a mókából valóság lett, ahogy hirtelen megcsókoltam őt, ezzel belé fojtva a szót. Nem gondoltam rá, hogy mi lehet ennek a következménye, hogy ellök-e majd magától, vagy sem, ösztönösen cselekedtem, s nem bántam meg. Ott és abban a pillanatban nem, mert kiélveztem a csókot, ami merőben más volt, mint az a szilveszteri. Ráadásul úgy éreztem, hogy nem csak én vagyok kíváncsi arra a csókra, hanem ő is, hisz viszonozta, nem is akárhogyan. Heves volt, követelőző, s hogy közelebb legyek hozzá, míg egyik tenyerem a nyakára csúsztattam, jobbom a csípőjére siklott, úgy fogva húztam magamhoz közelebb, hogy testünk összeérjen, s tovább csókoljam. Aztán a nagy hév okozta légszomj mindkettőnknél megmutatkozott, magam is pislogva kaptam levegő után, ahogy elváltak ajkaink, tenyerem még mindig ott hevert nyakán, s csípőjén, miközben próbáltam felocsúdni a ködből, mi kezdte ellepni az elmémet, s beindította testemben az ösztönöket.
- Távcső? - értetlenül pislogtam rá Lilire, aztán észbe kapva ráeszméltem arra, hogy miről is beszél. Combján érezhette, hogy ez a csók nagyon is vad volt, s vágykeltő, ezt nem is tudtam volna palástolni. - Öhm, ez már nem a távcső - vallottam be egy zavart mosollyal, miközben barnáit fürkésztem. - Nagyon jó vagy - mondtam komolyan, mert hát a szilveszteri kis csókból nem is hittem volna, hogy ilyen intenzitással is képes viszonozni. Közben hajszálai közé túrtam, hogy a nyakából félre simítsam azokat, s mivel az ösztön vezérelt, ajkaira csaptam le, s ott ízleltem bőrét, miközben tenyerem lejjebb szökött csípőjéről a fenekére, s úgy húztam közelebb magamhoz, hacsak nem tette ki a stop táblát.
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 24. 22:34 Ugrás a poszthoz

Lili

- De ez nem baj - bár zavarba jöttem egy kicsit, hisz eddig soha nem kerültünk egymással ilyen közeli kapcsolatba, nem akartam rejtegetni előle, meg nem is tudtam volna elrejteni vágyaim jelét. Miért is tagadtam volna, ha már így alakult, hogy megcsókoltam, ő pedig visszacsókolt? Lehet, hogy visszakoznom kellett volna, mert nehogy a barátságunk rovására menjen a dolog? De a fenéket gondoltam ilyesmire abban a pillanatban, nem mintha olyan nagyon jó barátok lettünk volna mi Lilivel. Csak arra tudtam gondolni, hogy újra megcsókoljam, s még közelebb kerülhessek hozzá. Nem csak a gondolataim indultak be, de lassan minden porcikám vágyódott, hogy ne csak csókjait ízlelhessem, de máshol is felfedezhessem a vendégszeretetét.
Emiatt csókoltam meg újra, miközben közelebb vontam magamhoz, s tenyerem elkalandozott hátsó fertályán, amitől azonban Lil egy kicsit megugrott. Meglepetten pillantottam rá, aztán széles mosoly szökött az arcomra. - Már annyira nem , csak még egy kicsit…- jegyeztem meg, s ezt követően nyakába csókoltam, miközben egyik combját megemelve a derekam köré fűztem. Aztán újra ajkaira csaptam le, ölbe kaptam őt, úgy tettem vele néhány lépést, hogy aztán az ott heverő hálózsákok egyikére fektessem. - Azt mondtad, meleged van, ezt le kéne venni akkor - fölé hajolva elkezdtem kifejteni a felsőjéből.
Utoljára módosította:Lucas M. Deighton, 2021. április 24. 22:36
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 24. 23:21 Ugrás a poszthoz

Lili és Lucas

Egy esős délután KATT
Utoljára módosította:Bossányi Karola, 2021. április 25. 13:05
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 25. 00:36 Ugrás a poszthoz

Lili és Lucas

Egy esős délután KATT
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 25. 10:54 Ugrás a poszthoz

Lili és Lucas

Egy esős délután KATT
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 25. 13:49 Ugrás a poszthoz

Lili és Lucas

Egy esős délután KATT
Utoljára módosította:Lucas M. Deighton, 2021. április 25. 13:50
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 25. 15:04 Ugrás a poszthoz

Lili és Lucas

Egy esős délután KATT
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 25. 16:01 Ugrás a poszthoz

Lili

Egyáltalán nem voltam felkészülve ilyen baklövésre, de megtörtént, ez ellen már nem tudtam mit tenni, csak a lány bocsánatát kérni. Egy kicsit tartottam is attól, hogy majd rosszul reagál, hisztizni fog, és megcsapkod, amit mondjuk meg is érdemeltem volna. Lili azonban nagyon kedves lány volt, mert egy semmi bajjal elintézte a dolgot, mintha nem követtem volna el hibát. Ez pedig így nem volt helyénvaló, éreztem én ezt magamban, csak épp azt nem tudtam, hogyan is adjam a tudtára, hogy talán azért még sincs rendben.
Miközben visszahúztam magamra az alsót, őt fürkésztem pillantásommal, kíváncsi lettem volna arra, hogy mire gondol épp most, mert ez a semmi baj mégis olyan furán csengett. Talán jó lett volna erről beszélni, de eközben az is fontos volt, hogy tudjam, mégis hogy élte meg mindezt. Ezért is kérdeztem rá, s  hisztérikusnak tűnő nevetéséből már kezdtem sejteni, hogy talán még sem volt annyira őszinte az a korábbi két szócska.
Nem voltam boldog, mert nem az történt, amire számítottam. Vagyis, nekem jó volt, csak nem úgy tűnt, mintha neki is az lett volna, emiatt pedig bűntudatom lett. - Lili…- nevén szólítottam, miközben barnáit kémleltem, aztán felkelve a földről, összeszedtem a melltartóját, meg a felsőjét, s visszavittem neki, úgy telepedtem le hozzá ismét a földre. - Tényleg sajnálom, oké? Csak hát…annyira…- nem, inkább nem kezdtem el részletezni, hogy mennyire jó volt nekem, mert az nem lett volna fair vele szemben. - Lehet, hogy nem is lesz belőle gond, ilyen gondolom mással is előfordul - nyugtatgatni próbáltam, hisz mi mást is tehettem volna, közben egy kicsit még közelebb is húzódtam hozzá, s ha nem tolt el, akkor jobb karommal magamhoz öleltem. - Ne aggódj, oké? És köszönöm - odahajolva adtam egy csókot az ajkaira, egyrészt, hogy megköszönjem az együtt töltött perceket, másrészt, hogy tényleg kicsit megnyugtassam, mert fogalmam sem volt arról, hogy most mit érezhetett.
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 25. 18:27 Ugrás a poszthoz

Lili

Azt hiszem, nem voltam túl jó ebben a vigasztalásban, vagy megnyugtatásban, mert hiába is akartam elterelni a problémákról gondolatait, hangjából úgy éreztem, hogy mintha a sírás fojtogatná. Azt viszont nem akartam, hogy elsírja magát, mert milyen kínos lenne már, hogy együtt volt velem, s utána meg bömböl. A végén még azt hinnék, hogy valami szörnyű bűnt követtem el, vagy pancser vagyok, s ismerve a diákságot, hamar elkönyveltek volna egy tahó alakként.
- Hát persze, ne aggódj - még szorosabban öleltem magamhoz, csak hogy egy kis bátorítást öntsek belé, mert úgy tűnt, hogy ráfér, meg aztán ezzel egy kicsit magam is nyugtattam, hisz csak nem fordulhatott elő az, hogy ebből valami gond lesz, nem? - Csak nyugodj meg, minden rendben lesz - biztattam, ezután adtam csókot, s még meg is köszöntem az együtt töltött perceket. Persze, abba már nem gondoltam bele, hogy ez milyen bénán is hangozhat, de azt még sem mondhattam neki, hogy szeretem vagy szerelmem, mert ilyesmiről szó sem volt. S ha nagyon belegondoltam, akkor talán korábban még nem is fordult elő velem az, hogy érzelmek nélkül gabalyodtam volna össze valakivel, legalábbis nem ilyen szinten, emiatt is tűnt a fejemben jó ötletnek az, ha megköszönöm. - Hogy hova? - nagyon meglepett a lány kérdése, egy picit el is kerekedtek a szemeim, talán bepánikoltam ettől a helyzettől, mert ha odaállítanánk a gyengélkedőre egy ilyen történettel, akkor mindkettőnket elővennének, kapnánk egy alapos fejmosást, s annak is rögtön híre menne. És akkor Olívia fülébe jutna, és ó jajj, akkor soha nem bocsájtana meg. Ez pedig nem fordulhatott elő.- De hát, nem történt semmi, fáj valamid? Mert ha nem, akkor szerintem ilyesmivel nem kéne a gyengélkedőre menned. Esetleg…a faluban vehetnél valami bájitalszerűséget, vagy kérhetnél valamelyik barátnődtől, biztos van erre ilyesmi, nem? Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ha most beállítanánk a gyengélkedőre - próbáltam meggyőzni őt, miközben párszor végig simítottam a vállán, hogy ezzel is megnyugtassam őt. - A kastélyba szívesen visszakísérlek - ajánlottam fel, amúgy is úgy tűnt, hogy már elmúlt odakint a vihar.
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 25. 20:11 Ugrás a poszthoz

Lili

Tényleg nem tartottam jó ötletnek a gyengélkedőt, kellemetlen is lett volna mindkettőnk számára, ez egész biztos. Emiatt is javasoltam neki más lehetőséget, miközben figyeltem, ahogy öltözni kezdett. Magam is feltápászkodtam a földről, s leakasztva ruhadarabjaimat elkezdtem azokat magamra ölteni, bár nem mondhatnám, hogy azok megszáradtak. Igaz, már nem csurgott belőlük annyira a víz, de még közel sem volt kellemesen száraz, ahogyan szerettem. Ennek ellenére magamra öltöttem a ruhadarabokat, de eközben kicsit azt éreztem, mintha megfagyott volna a levegő. Valami rosszat mondtam volna? S ahogy erre gondoltam, úgy hallottam meg Lil kérdését, amire még a szemöldököm is feljebb szökött. - De igen, csak…nem gondolom, hogy ez lenne most a legjobb megoldás - mondtam ismét, hisz jobbnak láttam, ha inkább egy barátnőjétől kér valamit, biztos akadt olyan, amelyiknek volt erre is valami bájitala. Nem hittem azt, hogy a gyengélkedő lehet az egyetlen megoldás. Amúgy is rossz volt erre gondolni, hogy az itt eltöltött percek után ott kössünk ki, mint két balesetes.
Úgy tűnt, hogy Lili elfogadta a meglátásomat, mégis, szinte szó nélkül hagyott ott, s szinte úgy kellett sietve kapkodnom, hogy utolérjem őt odalent a faház lábánál. - Azért vigyázz, jó nagy lett a sár - próbáltam figyelmeztetni, meg mellé lépni, én tényleg segíteni akartam, még belé is karoltam volna, ha nem tűnik úgy, mint aki viszolyog ettől. Furcsa volt így visszamenni a kastélyba, kissé szótlanul, felszínes dolgokról csevegni, miközben megtörtént köztünk ez a dolog. Igazából mondani akartam neki valamit, csak akármikor kezdtem volna bele, valahogy mindig megakadtam. Sehogy sem volt jó ez, s ahogy a kastély felé közelítettünk, úgy ébredtem rá arra, hogy amennyire nagyon jó volt, olyannyira volt nagy baromság is.
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. április 30. 22:42 Ugrás a poszthoz

Dana

A kutyákat még az évnyitón hoztam magammal, aztán az egyik faluban lakó haveromnál pakoltam le őket, aki megengedte, hogy addig ott maradjanak, amíg nem találok gazdit a kutyusoknak. Emiatt naponta látogattam őket, mindig vittem nekik valami finom falatot, meg játszottam is a kölykökkel. Petya haverom is megkedvelte őket, olyannyira, hogy úgy döntött, az egyiket megtartja, viszont még így is akadt két kis kölyök, aki gazdára várt. A suliban meg jó néhányan tartottak háziállatokat, emiatt egy kicsit reménykedtem abban, hogy sikerül majd valamelyik háztársamat rábeszélni, hogy fogadja be a két kölyök közül valamelyiket. Nem szívesen vittem volna őket menhelyre, ilyesmit el sem akartam képzelni.
Sajnos, jó ideig nem is akadt érdeklődő, ráadásul a napjaim sem alakultak túl jól, összegyűltek a fejem felett a sötét fellegek, a kutyakérdést mégis meg kellett valahogy oldanom. Már kezdtem feladni, amikor egy napon összefutottam Danával, s neki is meséltem a kölykökről. Még meg is mutattam őket neki, persze csak fotón, de szerencsére úgy tűnt, hogy ő nem zárkózik el attól, hogy az egyik kiskutya tulajdonosa legyen. Nagyon megörültem, hisz jól ismertem már a lányt, és tudtam azt, hogy gondoskodó, s nála jó helyen lenne az eb. Meg is beszéltük, hogy behozom neki, hogy személyesen is találkozzanak, igaz egy kicsit lélekben arra is készültem, hogy már most el is viszi majd magával. Emiatt vettem egy pórázt is ajándékba, s a dobozba helyeztem, a kutyus mellé.
Be kellett őt csempésznem a kastélyba, de ezzel nem volt semmi probléma, a nem túl nagy dobozzal a hónom alatt sétáltam a találkahelyre, s odaérve a Fénylő lelkek udvarárhoz, már messziről kiszúrtam a lányt.
- Szia Dana! De csinos vagy ma! - nem csak ma, általában csinos volt, egyike volt a házon belül azoknak a lányoknak, akik mindig jól öltöztek. Mellé érve nem is teketóriáztam tovább, a dobozt a földre tettem, és kiemeltem belőle a kis barna kutyust. - Ő lenne az, kisfiú - mondtam mosolyogva, ahogy Dana felé nyújtottam a kölyköt, aki egyelőre még megszeppenve pislogott a lányra, kicsit még félt.
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. május 2. 13:39 Ugrás a poszthoz

Olívia

- Ezt nem így kell játszani, nem jó így! Miért nem visztek bele több érzelmet, látni akarom az arcotokon a fájdalmat, értitek! Hogy akartok így színészek lenni? - dühödten csapott az asztalra az egyik színészmesterséget oktató vendégtanár, aki amiatt tartott nekünk órákat az elmúlt néhány hétben, mert a professzorunk lebetegedett. Kemény órák voltak ezek, készültem is minden alkalomra, mégis, mióta ez a professzor tartotta az órákat, azóta az egész nem szólt másról, csak arról, hogy lealázott minket a sárga földig. Legbelül dühített a dolog, mert egy véleményt normálisan is megfogalmazhatna, és nem így, hogy körbenézek, és a társaim is csak lapulnak a papír mögött.
Láttam, hogy Júlia lengeti a kezét, ez a csaj nagyon is vehemens volt, ha sérelem érte, biztos voltam abban, hogy most is lesz egy-két csípős véleménye így az óra utolsó pár percében, de ekkor futott be az ajtón Matyi, aki sietve közölte a professzorral, hogy az egyik sokadik kuzinja épp súlyos balesetet szenvedett a kviddicspályán.
Nem különösképp érdekelt az oktató kuzinja, ám a kviddics annál inkább, füleltem is, s mikor Matyi már a többieknek mesélte, hogy mi a szitu, akkor hallottam meg, hogy a másik sérült Olívia.
Megijedtem. Annyira komolyan adta elő a sztorit Matyi, hogy bizony nem tudtam, pontosan mi történhetett, de aggódtam Olíviáért, így ott hagyva a jegyzeteimet, sietve iramodtam neki a Gyengélkedőnek, ahol közölték, hol találom a lányt.
- Szia..sztok - léptem be  kicsit lihegve a kezelőhelyiségbe, ahol megláttam Olcsit, s mellette azt, aki feltehetően kezelte. Pillantásom a fickóról a lányra terelődött, sietve mértem fel az állapotát, mivel ült, nem gondoltam, hogy halálozik, mégis volt bennem aggodalom, amit nem is tudtam leplezni előtte. - Mond jól vagy? Mi történt? - hirtelen léptem oda, megfeledkezve arról, hogy bármi jogosultságom is lenne ahhoz, hogy megérintsem, s gyengéden csúsztattam tenyerem a karjára.
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. május 2. 15:13 Ugrás a poszthoz

Olívia

Jobban végig nézve Olívián, látszott rajta, hogy megviselte őt ez az edzés, nem véletlenül tarthatta azt a tálat az ölében. Rossz volt ilyen gyengének látni, látni tekintete csillanásából azt, hogy valami fáj. Mert bár már ismertem eléggé ahhoz, s tudtam jól, hogy nem olyan típus, aki könnyen adná magát, aki könnyedén kimutatná a gyengeségeit, mégis, láttam a tekintetéből, hogy ez most kellemetlen és fájdalmas. - Értem, remélem, hogy ő is jól van. Azonnal iderohantam, amikor meghallottam, hogy mi történt - nem tudom, hogy számított-e ez valamit Olíviának, mégis úgy éreztem, jobb ha tudja, hogy azonnal itt akartam lenni mellette. Lehet, hogy haragudott rám, nem tudtam, hogy hallott-e pletykákat, volt-e benne bármilyen gondolat velem kapcsolatban, mégis azt akartam, hogy tudja, még mindig fontos nekem. - Igen, látom - bólintottam, miközben figyeltem, hogyan is látta el őt ez a Viktor. Egy kicsit meg is könnyebbültem, hogy nem komoly a baj, valami oknál fogva, mégis megmagyarázhatatlan szorongás kerített a hatalmába. Zavart, hogy jó ideje nem tudtunk beszélni, s hogy most is itt volt egy harmadik fél. - Én…öhm, elvagyok, választottam szakirányt, színészet - meséltem a lánynak, miközben figyeltem, ahogy Viktor végez, s magunkra hagy, hogy hozzon valami fájdalomcsillapítót a lánynak. -  Olívia, tudom hogy az évnyitó nem volt a legjobb lehetőség arra, hogy beszéljünk egymással, de nem akarlak tovább kerülgetni. Tudom, hogy sok mindenben hibáztam, hogy aztán nem kerestelek, hogy tuskó voltam, mert benned kerestem a hibát, de nem tudlak kiverni a fejemből. Szeretlek és újra szeretném kezdeni veled…Mond, látsz még erre lehetőséget? - elé állva, arcát gyengéden érintve pillantottam a szemeibe reménykedve, bízva abban, hogy helyrehozhatjuk azt az elvesztegetett nyarat, s újra együtt lehetünk.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lucas M. Deighton összes RPG hozzászólása (129 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 » Fel