30. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Kiírásra kerültek az év végi/eleji pályázatok, ne felejtsd el csekkolni a híreket! Wink
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lóránt Bence összes RPG hozzászólása (213 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 8 » Le
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. február 11. 11:27 Ugrás a poszthoz


kabetto

- Te mindig ilyen rohadt rendes vagy velem, drágám – sóhajtok egyet, majd elhelyezzük magunkat a páholyok egyikében. Beszarás, hogy státuszozik, nekem az annyira rideg valami, én a mi kis kapcsolatunkat pedig sokkal közelebbinek érzem, mint mondjuk egy szövetséges viszonyt.
- Jó, de inkább csak maradjunk barátok. Státusz nem akarok lenni, az olyan béna – nevetgélek vele, danával mindig jó hülyülni, tényleg nagyon sokat jelent a barátsága, még ha igazán kis em mutatom neki. Nagyrészt Masára koncentrálok, de most vessen meg bárki is ezért, még dana sem teszi. Inkább örül, ha eljövök vele ilyen kis illegális kiruccanásokra.
- Jövőre már lehet, két pasival veszel össze egy nap alatt, szerintem is sokkal jobb lehet – vigyorgok rá, de remélem, érzi, hogy csak a vérét szívom, és egyáltalán nem gondolom komolyan. Jó lenne, ha nem kellene menekülnöm előle, mert meggondolatlanságokat beszélek.
- Na végre, kijárt már neked. Örülök. Hékás – összeborzolja a hajamat barátilag, de mégis olyan kis árulásnak érzem. Persze, nem mintha én nem lökdösném a vállammal, de az más, igaz? Nem haragszom ám, csak nevetgélek közben én is. Végül elmondom a Márkos sztorit is Masáéknál, ami tetszik neki, is, ehehehe.
- Hát, ha össze is jöttek valamikor nem akkor. Márk ideges volt, Karola meg zavart, szóval nem hinném – morfondírozok. Gőzöm sincs, hogy azóta mi történt velük, de nem hinném, hogy a randizgatás náluk egyszerű mulatság lesz valaha. Abban sem vagyok biztos, hogy örülnék neki… Mindegy, nem az én dolgom.
- Lesz is, megveszem neki. Szóval lehet majd trécselni. Kérdés, hogy bírni fogom e majd a szófosásotokat – nevetem el magam, mert akárki akármit is állít, a csajok igenis rengeteget dumálnak és olyan dolgokról, amin én csak pislogni tudok. Fura is, hogy Dana velem más, lehet, direkt nem untat hajfestéssel, meg műkörmökkel. Aztán megbüntet. Most is olyan fejet vág, hogy nem tudom eldönteni, hogy viccel van, vagy nem, nyilván az előbbire tippelek. De azért nekikezdek a fekvőtámasznak.
- Nem, tudok többet is, de hát nem csináltam semmi rosszat – morcizok be egy kicsit, majd folytatom, és közben tovább szívja a vérem. A kis szemétláda! Hú, de vissza fogja még kapni ezt, í, de nagy lesz a bosszú. Már nem mosolyogva, de eljutok tízig. Nem mintha megterhelt volna vele, mégiscsak kviddicses vagyok, de most mit szívat az éjjel közepén?
- Megvan a tíz, mit akarsz még? – kérdezem felsandítva rá, továbbra is morgós fejjel. Ha csak szórakozik velem megbánja, ha meg nem, akkor meg meg fogja bánni. Lose-lose helyzet. És elkezd ugrándozni nekem, mintha segítene, hát megölöm! Húúú, de szerencséje van, hogy kedvelem… De miért nem veszem viccesnek? Olyan gáz vagyok ilyenkor, mint egy ötéves! Szóval újra nekiállok, és az arcomba visszaköltözik a jókedv, habár a mosoly még nem látszik. Csinálom, amíg csak bírom, hacsak le nem állít. Ha nem teszi meg, lefekszem a földre az utolsó fekvenyomás után, hason maradok.
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. február 11. 22:17 Ugrás a poszthoz


Az utóbbi időben régen láttam őt. Tényleg sok mindent történt velem, Masával és nos, be kell valljam, kissé elhanyagoltam a tesómat. Igaz az is, hogy ő elvan magában, de azért szoktunk tartani legalább havi egyszer egy kis tesós dumálást, hogy nagyjából tudjunk egymás kisebb nagyobb dolgairől, vagy ha apa és anya neki küld valamit, akkor abból kapjak én is. Egyébként Em nem igazán szereti, ha beleokoskodok - ő mondja így, ne nézz rám - a dolgaiba, úgyhogy az ilyen tesós beszélgetések néha veszekedésbe fordulnak át, pedig tudhatná, hogy én csak jót akarok neki. De tényleg, most elég régóta nem találkoztunk, úgyhogy megdobáltam egy bk-sender üzivel, hogy ugyan jöjjön már ide. Meglepetésemre igent mondott, remélem nem felejti el, az ciki lenne. Akkor már mindegy, mert szegény, még mindig nem jött helyre és talán nem is fog soha abból a sérülésből. Sokat voltam nála anno, és volt, hogy kikiabált a kórteremből, de 10 perc múlva már ott lehettem. Az majdnem vicces időszak volt, de nagyon meg voltam rémülve, hogy egyszer engem is elfelejt hosszabb távon is, de szerencsére nem így történt az sem. Szóval a megbeszélt idő persze már rég elmúlt, kénytelen voltam rendelni egy kis süteményt, meg egy teát. Arra majd iszom kávét, és? Szóval várom az én drága húgomat, hogy elmesélje majd nekem, hogy melyik csapatba került be, vagy mi van már? Semelyik névsorban nem láttam, de tudom, hogy nagyon készült a válogatóra. Hajj, csak ide tolná már a képét, legalább ötödszörre olvasom végig a kis itallapot és forgatgatom, hátha el van rejtve még benne valami. A hajamat valaki megtúrja, de megismerem az egyik kedvenc illatát, és csak körbeforgatom a szemeimet, amíg leül velem szembe. Egész csajosan öltözött most, régebben más volt.
- Muszáj volt a hajammal játszanod? - kérdezem, majd odacsúsztatok neki egy sütit, ha már kaptam vagy nyolcat. - Nem, haragszom - szívom meg az orrom egy kis levegővel és persze pofákat is vágok. Közben úgy nagyjából helyreállítom a hajam, bár olyan sokat nem hiszem, hogy elrontott benne.
- Ennyire - tárom szét a kezeimet olyan 50-70 cm-re és ingatom a fejemet. - Ma ilyen izé napod van? Nem akarok veszekedni - fintorgok, majd közben odajön hozzánk a pultos. Én rendelek egy kávét, meg a tesómnak, amit kér, a hölgy pedig távozik.
- Jól van hiányoztál, na, Em. Mi újság a Rellonban? Hajtanak a pasik? - amúgy én szeretném, ha boldog lenne, de féltem is, hogy ha összejön valakivel, nehogy elfelejtse. Mondtam is neki régebben, hogy küldjön fényképet az aktuálisról és ha baj van, meg tudom mutatni neki. Egyet sem kaptam.
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2020. február 23. 12:54
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. február 12. 07:38 Ugrás a poszthoz

Danka

Egész nap őt kerestem, komolyan. Amióta megtörtént az új csapatok kihirdetése és a beválogatás - én a menő nevű Viharmadarahoz kerültem, bár a többi is tetszettvolna, de most akkor ez lesz a legmenőbb nevű és kancs -, azóta kattogok azon, hogy milyen jó lenne csapikapihelyettesnek lenni. Danka még nem foglalt állást az ügyben, mindenképpen szerettem volna megpróbálni mindenki előtt jó pozícióba kerülni nála. Szóval az ő, most nem Masa, hanem Danka, akit már legalább egy órája kajtatok, egy kis tálca sütivel a kezemben. Most egy kicsit-nagyon izgulok, hogy semelyik barátommal ne találkozzak, mert akkor úgyis kapnának belőle és mire megtalálnám a barna hajú lánykát, már nem lesz mit odaadnom. Hála Merlinnek, egy sem akad az utamba, így Danka a fullos sütikészletet kaphat. Amúgy fura is, hogy nem találkoztam egyel sem idáig, remélem nem forralnak valamit ellenem, a kis gézengúzok. Most már feladtam egyébként a folyosói kószálást, szóval írtam Danának egy üzenetet, hogy tudja-e merre van. Szerencsére nem kezdett el szenyózni és egyből mondta, hogy talán a könyvtárba ment, mintha azt mondta volna az egyik órán neki. Hú, az életben nem találtam volna meg, szóval kapott pár szivecskét, meg  puszit virtuálisan és már siettem is a könyvtárba. Belépvén gyorsan megnéztem, hogy melyik könyvtáros van a helyén, de egyik sem volt. Lehet, hogy valahol hátul matattak, vagy tudom is én, de nagy kő esett le a szívemről. Kazibá biztos kivágott volna a sütikkel együtt, viszont így mosolyogva lépdeltem be a többiek között, akik ácsingózó tekintettel vizslatták a teasüteményeket a kezemben. Az egyik ablak melletti asztalnál pillantom meg és rögtön fel is gyorsítom a lépteimet. A mosoly marad, de kissé ideges lélektükreimen lehet látni, hogy nem vagyok éppen a legnyugodtabb.
- Szia Danka - köszönök rá hangosabban, mint szabadna, és szinte egyből minden irányból jönnek a pisszegések, hogy ez egy könyvtár, maradjak csendben és jön csak sima pisszegés is, nyelvi formába öntés nélkül. - Ezt neked hoztam - vigyorgok rá, majd leteszem a sütit elé kapkodva. Egy nagyobb koccanással ér asztalt a kis tálca és azonnal beteríti sütitörmelékkel a lányt, a kis füzetét és az én nadárgom is. Megdermedek, mint a jól megtermett medve, aki megfagyott télen és ott maradt megdermedve.
- Ö bocs - ráadásul egy vaníliás karika még az ölébe is gurul, de a kezem szinte abban a pillanatban húzom vissza, ahogy elindult, hogy elkapja a kis kóborlót. - Beszélhetünk? - szégyenlősen kérdezem és suttogva, mert a kis malőröm után pisszegés 2.0 érkezik, és végre felfogom, hogy a könyvtárban vagyunk. Egy jól irányzott - de halk - suvickus után, a nadrágomról eltűnnek a morzsák, és Danka most biztosan nem túl igéző, hanem inkább mérgesebb tekintetébe nézek, várva az elküldés megszégyenítő pillanatát, a pálcámmat idegesen bökdösve az asztal oldalát.
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. február 12. 11:13 Ugrás a poszthoz



A Karácsonyi mizéria sajnos nem volt happy end, de kicsit lenyugodtam azóta. Akkor tényleg majdnem elpattantam, de szerencsére megállított Masa. Nem csak azért, mert az aztán aláaknázta volna a kapcsolatomat végleg Márkkal, hanem mert nem akartam senkinek sem kellemetlenséget okozni, például a szüleinek. De ott volt a szexibogyó villámhárító és elhárította a bajt, mák…. vagy baj, vagy mi.
- Nagyon kiakadt, de mit mondtál neki? Tényleg nem láttam még ilyen mérgesnek, még a cuccoddal teli táskát is hozzám vágta és gyakorlatilag kidobott a házukból veled – nézek rá kíváncsian, hogy mi lehetett. Elég kellemetlen a téma, de hát ő hozta fel, legalább túl leszünk rajta. Kibeszéljük, aztán lesz, ami lesz. Aztán hagyom, hogy elhelyezkedjünk, Masáról pedig egyelőre nem beszélnék többet, főleg ebben a remek témában. Kicsit össze is szorul a gyomrom az ilyen felvetésre, de akkor csak rá kell gondolnom, és eszembe jut a mosolygós arca, a huncut villanás a szemében és ösztönösen elmosolyodom.
- Jeee, iszunk is! – mint a kisgyermek úgy örülök a hírnek, rendes ezen a drága kuzin. Emma imádni fogja, szerintem, már mondta nekem a temetés után, hogy milyen kis cuki, mikor elköszöntünk tőle utána. Aztán megint eliprít, lassan pirítós kenyérnek érzem magam, ahogy felhozza a témákat. No, nem baj, Benceboo segít a drága uncsijának. Megpróbálom elég vázlatosan megosztani vele a mi történetünket, de szerintem az olyan rendhagyó, legalábbis a slusszpoén, hogy abból sokat nem fog tudni kamatoztatni.
- Nem tudnám azt sem elmondani, hogy mikor szerettem belé a barátságból. Ki tudja, hogy mikor kattan át az embernek az agya, vagy mikortól tud bármit. Amúgy is ez az egész olyannyira ködös, hogy szerintem kár ezzel foglalkozni. Biztosan úgy alakul, ahogy kell. De, ha szeretnéd, hogy felgyorsuljon a helyzet, küldjél neki jeleket. Vagy támadd le  - felnevetek, mert ezt már nem mondom ám komolyan. – Nehogy ám – nevetek tovább, fura lenne, ha rámászna Karcsi Márkra. – Amúgy… neked tetszik Márkó? – kérdezem, de közben már be vagyok sózva és elővesszük a telót is. Hát lehet, hogy nekem jobban csillog a szemem, mint neki, de ez szakmai ártalom. Nagyon lelkes és mindent jól csinál, olyan, mintha felfedeztük volna az olasz vigaszt, vagy mit. Közben megjön a pizza is, teljes lesz az örömöm. gyorsan csinálok helyet, a dobozokat félreteszem a zacskóba, meg a papírokat, hogy legyen hely a pizzáknak és a tányéroknak. Közben rendel Karcsi shaket is, amit megbeszéltünk, nagyszerű délután! Azonnal enni kezdünk én kézzel tömöm be az első falatot, és a sajt nyúlik le vagy húsz centit, mintha hinta lenne, ahogy elhúzom a számtól.
- Neked is – mondom félig teli szájjal, Karola pedig sokkal szebben abszolválja az első falatjait. Hát, én Masámhoz vagyok szokva, akinek ez nem számít. Karola pedig máris a telójához nyúl… nem is éhes!
- Persze! Próbáld meg megtalálni előbb a nevem – hagyom, hogy csinálja, ha nem iskerül, lassan megmutatom neki. – Na, ezaz és akkor itt ez a fényképezős ikon – bökök rá – tedd rá az ujjad, akkor bejön a fényképező, látod? – várakozom egy picit, és az öröm után, folytatom. – Van ott egy kör alakú kis ikon, azzal fényképezel, látsz benne? Ha igen, nyomj rá és a végén a mentés feliratra – bekapom a következő falatot és várom, hogy megcsinálja.
- Ha a főmenübe - kis kör gomb alul – is van sima fotózás, ugyanezzel az ikonnal. Azzal mindenfélét fényképezhetsz – mondom már kicsit nyammogva, és én lassan be is fejezem a kajálást. Leküldöm a shaket és hátradőlök. – A többit majd fedezd fel te, ha várj, kérem szépen – nyújtom a kezem és átveszem tőle. Letöltöm a bk-sender nevű programot és beteszem neki Masát, Márkot, magamat, Danát ismerősének. – Ha ide kattintasz, itt tudsz nekünk írni, meg akinek még felviszed a nevét – mosolygok és elmutogatom neki, hogy mi, hogy is van. Nagyjából egy fél órát még elszórakozunk, aztán úgy érzem, hogy magára kell hagynom.
- Na, én megyek, jó? Hagylak ismerkedni a telóval. Ha bármi van, tudod, hol találsz – kiveszem a telómat és meglebegtetem előtte nagy mosollyal. Majd odatoppanok elé és jó erősen átölelem, meg adok neki két puszit.
- Szia Karcsi – felöltözök és kifelé menve írok neki még egy üzenetet, amit már csak odakint fejezek be. „Na, milyen Karcsi? Írj valamit Márknak” A a végére teszek egy kacsintós smile-t, és vigyorogva megyek vissza kastélyba.


//Köszönöm a játékot Kiss//

Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. február 14. 11:21 Ugrás a poszthoz


Mindig öröm Emmával találkozni, de amúgy tényleg. Még akkor is, ha a végére vérbe forgó szemekkel küldöm el melegebb éghajlatra. Ez ritkább ugyan, mint fordítva, de ha elemében van, nem lehet lelőni. Olyankor szoktam Reginának hívni, és azt utálja. Tőlem utálja, mert azt használom nála csúnya szavak helyett. De amikor rosszat csinál, akkor meg a teljes nevén szólítom, attól is pipa sokszor. Most viszont ő piszkálja a hajam, ami amúgy nem gond, de tudom, hogy csak szivat vele, ezért egyelőre nyugodt vagyok.
- Talán nem kéne annyi kencét használni rá, és a tiétek is puha lenne - vonok vállat, mit tudom én, hogy hogy van ez. Meg fedezzék fel maguknak a nők a hajpuhító-varázst és ennyi, meg van oldva. De inkább ezen kattognak, meg fodrászhoz járnak. Nagy divat lett a boszorkák körében amúgy mugli fodrászhoz járni, mert tökre élvezik, hogy foglalkoznak velük. Szerintem ez lehet az oka.
- Jól van, nem - ingatom meg újra a fejem, és fintorgok. Le kéne már róla szokni, mert már tizennyolc éve ismerem őt, és ezeken a kis hülyeségein nem kéne felkapnom a vizet. Ő a Rellonos, én meg a Főnix... de valahogy ő, bármikor kihoz a sodromból, és ez boszant valójában. Emmát másképpen kezelem, mert a húgom, így viszont kezdem egy picit jobban érteni Márkot. Bár én soha nem tennék olyasmit, mint ő, és valószínűleg húgom pofán is verne rövid úton, de nem azért nem tenném meg. Tudom, hogy tud magára vigyázni és nem az apukája vagyok, csak a tesója. Látom ám, hogy bepipul, de aztán valamiért... mégsem veszi fel a veszekedéshöz vezető fonalat. Hát nem egy cuki ilyenkor? De! Közben megjön a pincérnő, felvenni a rendelést, én meg csak bámulom a tesóm, hogy milyen szép nő lett belőle. Hogy szégyellte a ketrecet a fogain anno, most meg már lassan őriztetni kell...
- Nehéz a lányok élete - mosolyogok, és finom "tálcacsörgést" hallok magam mögül, automatikusan arra fordulok és egy mosolygós arc hozza nekünk a kért kávékat és Em kekszét. Megköszönöm, majd magam elé veszem a csészét, és egy kis cukrot keverek belé, éppen csak egy lehelletnyit.
- Képzeld, Masával vettünk baglyo... - hát, hogy mondjam el neki, hogy az összes pénzünket elvertük baglyokra? Kölcsönökből élek azóta és a Félszeműhöz is Masával szagolgatni meg kunyerálni járok. De megérte! - ... kat, khm - fejezem be végül, a végén már nem a szemeibe nézve, hanem a kávéra összpontosítva. Talán pár lángrózsa meggyúlhat finoman festve meg a frissen borotvált arcomat. Kortyolok is, és behunyom a szemeim, készülök... nos, bármire.
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2020. február 23. 12:54
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. február 15. 19:47 Ugrás a poszthoz


Egy valószínűtlenül havas napon

Márkóban meg tudunk egyezni, bármilyen elkerülési manőverben benne vagyok. Tényleg csak az zavar, hogy láthatóan nem tetszik neki, hogy Masa mellett vagyok, de most mit tehetnék? Annyira viszont nem zavar, hogy komolyabban érdekeljen erről a véleménye, egyelőre. Masa arca mint egy nyitott könyv, de én is csak mosolygok rá. Arra kíváncsi lennék, ha benéznék a fejébe, mi járna az aranyos kis kobakban, de megfogadtam, hogy nem teszek ilyet vele. Akkor sem, ha ő néha becsászkál, de nem hiszem, hogy ilyet tenne. Amúgy sem találna semmi olyat, amit már eddig ne tudott volna, vagy nem tájékoztatnám az aktuális eseményekről. Általában a Félszeműben úgyis elmondunk egymásnak mindent, szóval senki sem marad le a másik életéről igazán. Sokkal jobban házban bent lenni, igaz, az, hogy nem mozgok, így az itteni melegség párosul azzal, hogy nem melegítem magam, de szerencsére itt van mellettem a szalmaszőke társam, aki minden körülmények között az operában volt segít rajtam, ha mellettem van. Kicsit furcsa is nekem, hogy beváltott komolyabba, és elgondolkodik az egészen. Oké, én kérdeztem, de látom, hogy máshogy járt az agya, nem csak a Masáskodáson.
- Igazad van, mindent meg kell fontolni az életben. Ahogy szoktuk – egy mosolyt villantok felé, majd metakommunikálva szeretném kérni, hogy hozzám bújjon, átölelés célja kivitelezésének tekintetében. Természetesen már jön is, és többet is tesz annál, jó szorosan melegíteni kezd. Na, most mondja nekem valaki, hogy nem cuki, hanem csak hibbant? Lehet, hogy csak nekem jár ez, de akkor meg jól esik. Mindjárt melegebb is lesz, kicsit belepirulok, mégiscsak egy intim dolog ez, bármennyire nem újdonság. Addig elmondom neki az őrült és be nem tartható terveimet vele kapcsolatban, ha munkába kell állnia.
- Hát… arra alkalmatlan vagyok szerintem – de tényleg, nem bírom az erőszakot, és bár a gurkóval örülök, ha eltalálok valakit, meglátom a gyenguszon és én érzem rosszul magam tőle. Fizikailag ő, de értitek. Felfigyelek arra, hogy jól esik neki ez a dolog is – nem a kviddicses, hanem a bevásárlásos -, és ha besütne a Hold, lehet, hogy még én is meghatódnék. Jólesik, hogy jólesik, na.
- Én nem érzem olyan fontos dolognak a pénzt, inkább segítenék másokon, vagy varázslényeken – osztom meg a hirtelen kipattant ötletet vele. Nem igazán tudom, hogy mi szeretnék lenni, de jövőre muszáj lesz már kitalálni legalább nagyjából, hogy mi merre hány méter. Hirtelen feláll a szőr a nyakamon, ahogy beleszuszog, és a gerincem mentén is hideg lesz… jaj, te lány, miért teszed ezt velem? Abba ne hagyd!
- Értem – mosolyodok el, hogyne érteném. Ha én nem érteném, akkor… ja, Márkó még értheti. Na, mindegy, jól esett volna azt gondolnom, hogy őt csak én értem igazán, de ez nem így van. Talán majd egyszer változik a helyzet és én leszek a Masakiismerő kisiparos. Haha, ezt még én sem hiszem el! Hagyom, hogy szórakozzon az ujjaimmal, én pedig már rég piszkálom a haját, most vettem észre. Olyan puha is, meg cuki is, ahogy Masa maga.
- Külföldre? – ismétlem vissza. – Mi célból? Azt hiszem elárultam a választ – kuncogok, majd belenézek azokba a csoda szemekbe. – Kirándulni, más kultúrákat megnézni szívesen mennék. Amúgy pedig fogalmam sincs. Ezek szerint te elmennél innen? – kérdezek vissza, elég kézenfekvő a kérdés. Hirtelen tolom el magamtól és egy hatalmasat tüsszentek, igyekezek nem felé szórni a bacikat. Ismétlés a tudás anyja, így lesz még egy, a zsepivel, amit gyorsan előhalászok, eltüntetem az undormányos dolgokat.
- Van teád? Nekem elfogyott – pislogok rá, majd gyorsan magamhoz szorítom. – Ne haragudj, nem akartalak beteríteni – kérek elnézést a hirtelen mozdulat miatt. – Megyünk? Félek, hogy bármennyire is meleg vagy, már késő - a mutatóujjammal, ami tiszta, cirógatni kezdem az arcát, finom köröket írok vele. – Annyira egy barom vagyok, hogy nem hoztam kabátot. De… nagy pizza lesz a jutalmam – nevetek, majd megvárom, hogy le akarjon szállni rólam, de akkor felkapom, felállok és megpörgetem.
- Mehetünk, hölgyem? – kérdezem és az ujjaimat az övébe fűzbe – nem, nem a nadrágövébe – elindulunk, ha ő is szeretne.

//Köszi a játékot Love//
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. február 17. 14:01 Ugrás a poszthoz

Masa Love
London, Abszol út

Miközben behuzigálom őt, mosolyogva hallgatom a saját maga meggyőzését. Ebbe nem nagyon szoktam beleszólni, mert még megváltoztatná a véleményét, és ha éppen jó felé tereli magát, akkor bölcsebb csendben maradni. Nem, nem utalok semmire, az én barátnőm egy egyedi tervezésű boszorka, és aki nincs ráhangolódva, annak érthetetlen is lehet. Pedig nem kell ám tiltott könyvtárban utána olvasni, csak el kell fogadni, hogy bármilyen őrültségbe beleránt, és bármilyen őrültségbe beleránthatod. Lehet, hogy nem is szeretném, ha nem ilyen lenne. A bagolyvásárlás pont nem ilyen, szerintem az az egyik leghasznosabb dolog az életünkben. Per pillanat.
- Vagy bepanten plusszal – nézek rá vidáman, mert nem tudom milyen a macskakarmolás fogakkal, de a bepanten plusz az nagyon hasznos mugli dolog. Márpedig én, mint a mugli dolgok híresen nagy szakértője nyitott vagyok mindenféle megoldásra, akár a Masa féle verzióra is. majd egyszer kipróbáljuk úgyis, ha nem megy ki a fejemből.
- Zsíííír – szerintem összecsillan a szemünk, már alig várom, hogy a hajamat birizgálja, meg szuper színekre fesse. Tőle nagyon másképp veszem, mint mondjuk Emmától, aki cukkolásként csinálja, Masától inkább jóleső érzés, mert tudom, hogy nagy szeretettel és beleéléssel csinálja, ahogy mindent. Közben lezsírozzuk az árat – mennyit zsírozok ma… - még a nyalókámat is odaadom, és úgy látszik, hogy megesik az eladónő szíve rajtunk. Mondjuk ez teljesen érthető, mert a nyalókáért jobban fáj a szívem, mint az összes pénzért együttvéve. Annyira nagyon finom volt. Szomorú szemekkel intek búcsút neki – nem, nem integetnek a szemeim – de a néni szerencsére kedves nagyon és kilenc baglyot vehetünk. Kilencet! Kihilehencehet! Ez nagyon tetszik Masámnak is és rám veti magát, én pedig a derekánál emelem meg azonnal és nevetgélve forgatom körbe, majd odasietünk a kilenc bagoly sarkába. Milyen jó név!
- Jó nagyo… oké, a kicsit is és odanézz, azt a szürkét, kérlek, én azt nem tudom itt hagyni – mutatok az egyik átlagos méretűre, aminek grafitszürke színe van. Hagyom még egy kicsit válogatni őt, és csak nézem, ahogy pörög, hát ilyenkor meg tudnám zabálni. Jó, ilyenkor is.
Megérkezik az eladó, aki megvárja, míg kiválasztjuk a madárkákat.
- A lufis nagyon tetszik – hátulról finom köhögés hallatszik, szóval az ne legyen az eladónő szerint. – Hát akkor… tegyünk magukra, rajtad lesznek a kisebbek, de legalábbmaximum négy és úgy fogunk hopphálózaton hazamenni. Szerintem ez kivitelezhető – vakargatom töprengően az államat. - Vaaagy... - derülök fel hirtelen - ...mindet rád kötjük és a te lábadra is kötünk egy madzagot, és én fogom annak a végét. Repülő Masa - elkerekedett szemekkel nézem a legkjedesebb lányt az életemben, hát ez milyen menő már?! Majd odasandítok a néni felé. Finoman bólint valmelyikre(!) és közben elindul felénk. Ó, jajj, mit tettem!
- Masa, ez tizenhárom, ha nagyon leszűkítjük… most mi legyen? – kezdek kétségbe esni, de ekkor az eladónő – best saleswoman ever – besegít. – Öhm, azt nem mondtam, hogy az és az és az… na meg az, nem eladó? – kérdezi kicsit zavart fejet vágva. – De hát, akkor választhatunk másikat helyettük? - szép volt, így kell okosan kérdezni Bence. – Na jó, akkor legyen az a kilenc Masa? Úgysem vihetünk többet - kicsit szomorúan állok a tény előtt, hogy csóringerek vagyunk. Remélem Masa megért most, legalább ennyit megmenthetünk. Odalépek hozzá és a fülébe suttogok. – Majd máskor is veszünk még – megpuszilom a fülét a végén, de ne úgy, hogy kiszakadjon a dobhártyája, csak a szélét. Tudom, hogy mindet hazavinné, és hogy honnan? Én is ezt szeretném.
- Nos, megvannak a madárkák? – belép a hölgy Masa elé, egy kissé határozottabban, és láthatóan szeretné, ha most már döntenénk. Én beharapom az ajkamat a fogammal, mert rohadtul izgulok. Végül vállat vonok magamban, még maradhatunk is válogatni, ha kell finomítani az elvivendő madarakon. Én próbáltam úgy választani, amelyik ugyan cuki, de láthatóan nem nagyon szeret itt lenni, legalábbis szerintem.
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. február 17. 20:41 Ugrás a poszthoz


- Hah – csak sóhajtok egy nagyobbat, tudom én, hogy meddig kell vitatkozni ezekben a dolgokban, egyébként pedig egy kicsit igazat is adok neki. De azért ez nem igazán szeretném az orrára kötni, ha nem muszáj, elég, ha látja az elégedetlenkedő képemet a témával kapcsolatban. Az, hogy haragszom-e rá… hát, egy picit, de nem komoly, annál jobban szeretem őt. Néha ez visszaüt és kihasználja, nem véletlenül ő a rellonos, én meg a cuki… állítólag. Szerintem nem is vagyok annyira cuki, csak ha Masával vagyok. De az más, mert akkor nem kell megfelelnem senkinek, semmilyen elvárásnak, ő úgy szeret, ahogy vagyok, vagy annak szeret, amilyen vagyok. Az olyan férfiatlan, ha valaki cuki, nem? Teljesen elbizonytalanít ez a gondolat, és csak be kell vallanom neki, hogy nem haragszom rá, olyan nagyon.
- Hú, de kamugép vagy! Miattam öltöztél így, mert hallgatsz rám… Emma, ne már, ezt még te sem hiszed el – jót kuncogok a felvetésen, mosolyogva ingatva a fejem. Hát persze, pont rám hallgat, hogy mit vegyen fel, meg mit ne tegyen ki. Jó, szoktam neki mondani, hogy azért nem kéne, hogy ha meglökik, attól levetkőzzön teljesen, a mai divat igencsak magamutogatós, én meg nem szeretném, ha olyan lánynak hinnék, mondjuk, mint Dia. Neki mondjuk jól is állt, de a pletykák meg is erősítik, hogy ő nem az a visszafogott csajszi, Emma meg az. Gondolom én, de nem szoktam igazán turkálni a fejébe, mert az gonosz dolog. Jó, volt már rá példa, nem tagadom, de az az egészsége érdekében történt, tényleg!
- Gondolod? Szerintem meg tök könnyű lehet, ha egy kicsit jobb vagy a sminkmágiába. Három suhintás és ennyi lehet – vonok vállat, gőzöm sincs, hogy mennyire van sminkmágia, most találtam ki. De hát biztosan van, mert nem hiszem el, hogy a csajok órákig állnának a tükör előtt. – Masa szerintem nem is sminkel… biztos vagyok benne. És mégis tetszik nekem – nézek rá hamiskásan, mert nem igazán szokott sokat azzal tölteni, hogy mit vegyen fel, meg hogyan. Néha két ugyanolyan zokni párba felvevése sem sikerül, elmondása szerint. Na és? A szépség nem ezen múlik. Megérkezik a kávé is és mindketten elégedetten iszogatunk, tök király ez a hely, még mindig. Csendes, hangulatos és pont illik bármilyen beszélgetéshez. A baglyok említése már kicsit nehezebben megy és le is teszi a csészéjét. Én sem vagyok normális, hogy elmondtam, de hátha megérti majd. Ott szenvedtek az állatok a boltban! Láttuk!
- Ha tíz sok, akkor jó, nem vettünk annyit – vidulok fel hirtelen. - Nem volt annyi pénzünk, de a nyalókám is bánta – fintorgok, mert az tényleg olyan volt, mintha a fogam húzták volna. Masának meg megmaradt, nem ér! Nem fogadott el még ajándékot egy tízedik bagolyért a néni, pedig vittük volna azt is.
- Mert nem tudtunk választani és mindegyik olyan cuki volt! – mordulok fel támadóbban, mint szerettem volna. - Hát szegény baglyok, nem maradhattak ott! Szóval, amennyi pénzünk volt, azt beadtuk és elhoztuk őket. És hogy miért? Mert… - gondolkodom el hirtelen, de a válasz nem nagyon jön be az agyamba, vagy éppen nem tetszene Emmusnak. – csak – fejezem be végül így, majd elbújok a kávém mögé. Azt már el sem mondom neki, hogy a következő havi zsebpénzig egy knútunk sem lesz, mert… nem akarom, hogy azt higgye, nem érte meg! A baglyokat pedig majd betanítjuk sok mókás dologra: némelyik majd korizni tud, a másik mindenféle rajzot ugrál bele a hóba, a harmadik ugatni fog, hogy megtévessze és megijesszük vele a többieket, csupa jó terv!
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2020. február 23. 12:53
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. február 21. 13:13 Ugrás a poszthoz

Viharmadarak Edzés

Hű, edzés, hű edzés, hű edzéééééééés! Maja megengedte, hogy én tartsam! Jeeee… mármint szerintem csak tesztel, de hááááá! Én vagyok az edző, bizony! Úgyhogy nagyon beállítottam a hajam is, meg minden, mágikus tintával ráírtam az edzőruhámra, hogy Edző bácsi és… be vagyok szarva! Az előkészületek jól mentek, mármint a ruha, meg az ilyenek, de eddig még csak résztvevője voltam kviddicsedzéseknek. Minden Levitás büszke lenne rám – még lehet, hogy Márkó is – amennyit egész délelőtt a könyvtárban töltöttem és ilyesmiről kerestem. Fizikai felmérés, meg dobómozdulatok, ütőkarbantartás. A fejemben ezernyi gondolat repked, miközben a pálya felé tartok. Nos, egyvalakit nem hívtam meg komolyan az edzésre, Várffy professzornak egy baglyot ugyan küldtem, hogy ha szeretné megnézni az edzést, az ekkor és ekkor lesz. Azért na, mindennek van határa, ennek lehet nyolc is! Azért remélem, a fontos teendői nem engedik meg neki, hogy kijöjjön, és akkor nem égek be annyira a többiek előtt. Nagyjából összeállítottam, hogy mit fogunk ma csinálni, pár alaptaktikát, meg bűbájokat, amivel a kviddicsppályán lévő cuccokat kezelni lehet. Még a telefonoknak is hoztam egy elvilegtörhetetlen dobozt, hogy akinél van, az majd oda teheti, ha akarja, hát ennyire figyelek én mindenkire, mint egy igazzzi e-d-z-őőőőő! Remélem, ma Masa ráér, mert utána mennék az ölébe zokogni, hogy béna voltam és vigasztaljon meg! Olyan jó lenne, ha itt lenne, csak rápillantanék és élvezném, ahogy szurkolna és erőt adna nekem. Csak hát a másik csapat tagjaként nem lett volna túl okos dolog meghívni őt, igaz? Nem igaz! De már mindegy, nem hívtam és… nyugi Bence, nagy levegő, jó leszel. Ahogy meglátom a pályát messziről, egyre ólmosodni kezdenek a lábaim, és belassulok. Kezemben egy halom pergamen, hátamon pedig a hátizsákban lapuló edzőcuccom, igen a szuper feliratos tréningruhával egyetemben. Észre sem veszem, hogy már percek óta állhatok és a kezemben szorongatva bámulom az építményt, aminek neve kviddicspálya of Bagolykő Mágustanoda.
- Helló Bence, edzésre? – a hang, mint egy villám úgy hasít át a fülemen keresztül az agyamba az ismerős hang, Dana. zavartan kapom fel a fejemet, és látom, hogy mosolyog. Sosem tudom, hogy ironizál, vagy sem, de most talán nem.
- Aha, mindjárt kezdünk, rohannom kell, szia – sikerül elmosolyodnom és gyorsan adok az arcára egy puszit, majd elindulok sietős léptekkel az öltözők felé. Magam előtt látom, ahogy furán nézhet utánam, az elhalkuló és döbbent „szia”-t lehet, hogy már csak beképzelem. Végül berongyolok az öltözőbe és gyorsan átöltözök, majd a dobozzal és az egyik gyakorlóseprűvel kisietek a pályára, ahol egyelőre csak Sára nyomkodja a telóját a seprűjén üldögélve. Gyorsan körbepillantok a lelátón, szerencsére a prof nem jött el, hála Merlinnek! Mindjárt jobban is vagyok, de tényleg.
- Szia Sára! – üdvözlöm a lányt, akitől nem messze látom, hogy a labdatartó dobozok is itt vannak már. Merlinre, olyan béna vagyok, hogy ezeket ki sem hoztam volna! – Amúgy hoztam ilyen dobozt a telóknak gurkók ellen, szóval, ha gondolod, majd dobd bele a telód, de ne legyen nálad, ha már kezdünk, légyszi – nem szeretném, ha elvenné a játékosok figyelmét egy csörgés, vagy egy üzenet. Leülök az egyik kispadra, és tanulmányozom az edzéstervet, amit csak jóindulattal lehet annak nevezni. Megvárom, amíg mindenki ideér, majd eléjük állok és fújok egy nagyot.
- Na helló Viharmadarak! - nézek szét a társaságon. - Szerintem kezdjünk is bele. Egy gyors bemelegítés, aztán repülünk. Két kör futás, a félpályáig és vissza, majd nyújtunk, meg ilyenek… úgyis mutatok mindent. Gyertek – intek a fejemmel idegesen vigyorogva, majd elindulok és felgyorsulok kockogó tempóra. A félpályától vissza magasláb-emelés, meg sarokemelés, oldalazás, felváltva és a többi. Mikor végzünk, a karjaimmal a lábamra támaszkodva fújtatok. Egy kis nyújtást és karkörzéseket mutatok még be a többieknek, nem felejtve el a derekat és a nyakat sem, ha már körözünk.
- A hajtók álljanak párba, ha valaki kimaradna, az csatlakozzon be valamelyik pároshoz.  Az első feladat passzolunk egymásnak, előbb lassú tempóban, aztán teljes sebességgel. Ne feledjétek figyelembe venni a távolságot, a sebességet, a szelet. A terelők álljanak egymással szemben középmagasan a kezdővonalra és „passzolgassák” egymásnak a gurkókat. Fogók! – előveszem a cikeszt és kiengedem. – A laszti tálalva, kapjátok el. Aki győz, az adja a büntit a másiknak - kacsintok a fogókra. – Ha mindenki kész, kezdhetjük, a következő feladat már izgalmasabb lesz – kacsintok, majd felpattanok a seprűre, magamhoz veszem a terelőütőm és a startpontra állok, és a párommal elkezdem az edzést.

//Nyugodtan lehet bárki bárkivel az instrukciókkal párhuzamban, azaz egy poszton lévővel. Az NJK-k is itt vannak. A következő feladatig nyugodtan írhattok bármennyit, de legalább egy-egy hsz legyen. A következő feladatot/kört 2020.02.24. estefelé írom/kezdem. Adok még két napot, hátha van kedvetek/időtök.//
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2020. február 24. 21:33
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. február 23. 22:17 Ugrás a poszthoz


kabetto
 
Csak nevetek, ahogy visszapiszkál, megszoktam már ezt tőle, és valószínűleg el is várom. ha nem tenné, biztosan rákérdeznék, hogy mi baja van. Örülök, hogy ő volt az egyike azoknak, akiket megismertem, és valamiért mégsem gondoltam vele többre barátságnál. Csak olyan fiúsan, hogy na, de az már régen volt. Tökre örülök, hogy van egy igazi lánybarátom is, aki hasonló habitusú, mint Masa. Hmm, lehet, hogy ezen el kéne gondolkodnom… de például Alízka, vagy Lau – jujj, de régen láttam már őket, jó Merlin – teljesen más karakterek, szóval mégsem csak a bolondos embereket kedvelem. Ami kicsit furább, hogy srácból, meg nemigen van. Falkont már egy éve nem láttam a szobán kívül, akkor is csak köszöntünk, a többiekre maximum órákról emlékszem, és nagyjából szünetekben dumálunk semmi értelmesről.
- Oké, oké, de ne legyünk hivatalosak a státusszal. Persze, hogy legjobb barátok vagyunk te. Még akkor is számíthatsz rám, amikor utálsz éppen – na, most már ezt tényleg kibeszéltük ezt, szóval inkább térjünk át az ő szerelmi életére, az enyém úgysem olyan változó, mint az övé. Azt viszont nem mondanám, hogy nem érdekes az enyém, mert tele van élménnyel. A nyelvnyújtásból már szerintem medált csinálhatna és mutogathatná, hogy éppen mire gondol. Nevetek a lükézésre, mostanában a csípős szája is visszatért, de egy kicsit moderáltabb formában.
- Nem állom, mert szerintem is lesz. Túl nagy bolondság az, ami köztük van, nem lehet, hogy ne legyen semmi – persze más kérdés, hogy Karola az unokahúgom és még csak tizenöt éves, Márkó, meg annyi, mint én. De persze, miért is ne lehetne szerelem belőle, nem korhoz kötött ez, kérdezzétek meg Theont. Fujj, inkább mégse kérdezzétek meg azt a srácot! De a telefont nem hagyhattam ki, és finoman célozgatok is, hogy nem kéne állandóan dumálni, de persze fognak.
- Jó, majd külön csevegőbe – most rajtam a sor nyelvnyújtás-ügyileg, és rám jön a nevethetnék is, mert tuti lesz külön csoportjuk a csajoknak, amikor arról van szó, ami nem rám tartozik. Nem tudom, hogy mi lehetne ilyen, de biztos van.
- Oké, menjünk – csapok le az alkalomra, még úgysem voltam a kísértetházban, nem tudom, hogy milyen lehet, de mindig kíváncsi voltam rá. Aztán egyedül nem volt kedvem, meg gondolom valamennyire rémisztő is, nem baj, ha van valaki még velem, úgy nagyobb az Eridonos bátorság is.
Miért is ne büntetne meg?! A legjobb barátját?! A fene sem érti a csajokat. Nem beszélve arról, hogy szurkolni kezd. Tíz fekvőtámasz miatt, mi ütött belé?
- Jobb poénjaid voltak eddig – csinálom tovább, és odalép hozzám, majd rám ül. Nem mondom, vagy háromszor még kinyomom, de utána így bemelegítés nélkül nekem elegem lett az egészből, így nem mozdulok a földről. Annyira nyomom ki magam, hogy kapjak még levegőt, mielőtt szépen a lelátóba építene.
- Remélem tetszik, te perszóna – nyöszörgöm alatta, pedig biztos vagyok benne, hogy egy mozdulattal le tudnám lökni magamról, ha nagyon akarnám. De most belemegyek a játékba, hogy ő a nagy prefektus. Amúgy tényleg vicces, hogy olyan hülye vagyok, hogy megcsinálom.
- Többet nem csinálok, akár le is vonhatsz – próbálok felé fordulni és olyan arcot vágni, amitől remélhetőleg megijed. Most én jövök a szívatással, kisanyám!
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. február 27. 20:09 Ugrás a poszthoz


Látom, ahogy nem tetszik neki a válaszom, de most tényleg, minek menjek bele egy újabb felesleges dumálásba. Inkább csak nézem őt, szinte látom a gondolatait, ahogy kifejeződnek az arcán. Hát csuda egy húgocskám van, de mégsem imádja, ha éppen becézgetem. Nem baj, azért fogom, haha. Cuki na, miért ne tenném?
- Mindig, mi? Nem tudom ki dobált meg a múltkor is néhány keze ügyébe akadt dologgal, mert annyira hallgatott rám és nem féltem kinyilvánítani a véleményem. De jó, miattam öltöztél konszolidáltan, bár nem tudom minek. Nem mintha bármikor is beleszóltam volna… - vonok vállat, mert azt hiszem, hogy még nem jegyeztem meg, hogy mit vesz fel. Nem is tudnék úgy ránézni, mint egy másik lányra, hiszen mégiscsak a tesóm, tehát más szálak kötnek össze, mint bármelyik más lánnyal. – Ja, de ez nem jogosít fel arra, hogy túlságosan kirívóan öltözz… illetve, nem örülnék neki, de nem szólok bele, na – sóhajtok megint, most hogyan is mondhatnám el neki, hogy szeretnék vigyázni rá. Mindig azzal jön, hogy meg tudja védeni ő magát, és nem kell nekem pesztrálnom őt. De hát a húgom! Kötelességem valamilyen szinten vigyázni rá, és meghallgatnom, ha van valami kínja. Oké, ennyire nem rossz ám a viszonyunk, mint, ahogy lefestem, sőt egészen jó. Néha ugyan ordítozással jár, de alapvetően szeretem őt, remélem, hogy ő is engem.
- Ha nincs, akkor itt az ideje, hogy kifejleszd és az ötlet miatt kapok majd részletesedést. Jó, elismerem, hogy vakolat feltevése nem lehet könnyű – belegondolva, én biztos nem tudnék ott állni a tükör előtt még tíz percet sem, hogy jobban nézzek ki, mint amilyen vagyok. Mert amúgy, mi értelme lenne? Masa is tudja, nem is sminkel.
- Szerintem csak nem érdekli, nem szerencse kérdése – vonok vállat és kortyolni kezdem a kávémat. Olyan jól esik, de tényleg, ahogy a fekete forróság keserűen végigharapdálja a nyelvemet, egyszerűen imádni való. Imádom is, természetesen. Az utolsó megjegyzésére nem felelek, nincs mit. Ha festené magát Masmas, mint a többi lány, hát úgy is tetszene nekem. Mármint sosem igazán a külseje miatt szerettem, habár az évek során azért sokat nőiesedett és ugye vonzódok is hozzá, nem is kicsit, de a kis bohósága és spontaneitása sokkal többet jelentett mindig is. Na, meg az, hogy számít rám, én pedig rá. Nem nagyon mondtuk még le egymás programját soha. A kellemes cseverészésünk eljutott a baglyos dologig, de úgysem tudtam volna előle elrejteni. Főleg ha kitudódik és jobb, ha már tudja, mintha mintha más mondaná el neki. Az ilyen jóféle információkat első kézből a legjobb megkapni.
- Ó, pedig akartam kérni – húzom el a számat, mert tényleg akartam kérni, de talán majd Anthon bá megérti az érveinket és meg is zsaroljuk, ha gonoszkodni akar, bizony! Baglyok! Aki ezt nem érti meg, nem is szereti őket!
- Hogyhogy miért? – teszem szét a kezemet értetlenül, és ha már a „csak” nem volt elég válasz neki, akkor elmondom. – Ott voltak bezárva! – érted már húgikám?! Most már ez az adu mondatra, úgysem tud mit válaszolni majd és szépen megnyugszik, valamint mély egyetértést tanúsít. Érzem.
- Olyan idősen még nem értheted meg az állatok lelki szabadságára vágyó vágyakozásának eltéréseiből adódó teljességének összességét elemi szinten – mondom gyorsan a szavakat, amik eszembe jutnak. Ezt a játékot Zipphzar kisasszonnyal szoktuk játszani, és a végén mindig jókat nevetünk. Most így belegondolva, nem nagyon van olyan, hogy komolyak vagyunk. Hmm, azt meghagyjuk másoknak.
- Nem akarok vizsgázni – tör ki belőlem, mert tényleg. Ha sikerül, márpedig sikerülnie kell, mert Márk azt hiszem, hogy a nézésével megsemmisítene, ha egy „ilyen bukott gyerek” jár a tesójával, meg rohadt sokat tanultam már, amit eléggé utálok. Befejezem közben a kávémat és babrálom a csészét. Forgatom az ujjaim között, döntögetem, nem igazán koncentrálok a tesómra. – Ötödéven biztos minden sokkal nehezebb! – morgok egy kicsit még, és most már ránézek. – És a fene tudja, hogy mit akarok – az arcvonásaim bosszúsak maradnak, mintha ő tehetne róla. De már keresztülnézek rajta, csak a gondolataimban vagyok el. Talán tényleg jó lenne valami állatos cucc.
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 6. 10:50 Ugrás a poszthoz

Masa
mindent

Fülembe bedugva szól valami mugli zene a mobilomból, jókedvűen, jobbra-balra dülöngélve sétálok a rét felé, néha még szökkenek is vidáman egyet. Randira hívtam az én drágámat, hogy nézzünk egy kis Holdfényt és próbáljuk szőni valamit a sugaraiból, na meg megjelent az Edictum is, kíváncsi vagyok, hogy most melyikünkről találtak ki valami vicces pletykát. A kviddicsmeccset is megúsztuk egyelőre úgy nagyjából, a mezcserés támadás mindent megért, azokat az arcokat soha nem fogom elfelejteni. Szóval már nagyon várom, hogy újra a karjaimba vehessem ezt az édes bolondot, mert a baglyokkal is kezdenünk kell majd valamit, meg kéne beszélni a részleteket. Hú, nagyon jó ez a szám, felvidulok tőle. Elkezdtem beleásni a magyar mugli zenébe magam, és nagyon jók is vannak, de tényleg, az utóbbi napokban szinte bedugott füllel jártam, és élveztem minden percét. De miért is ne élvezném? Minden vizsgám megvan, jön a szünet és rengeteg tervem van Masával kapcsolatban, meg Márkóval is. Azt hiszem a bátyó is megkedvelt már valamennyire, vagy legalábbis kevésbé mutat ellenszenvet irányomba, mint korábban, attól függetlenül, hogy a megbeszélésünk vége nem alakult túl… optimálisan. De most hagyjuk is őt, hiszen hamarosan odaérek, a kavicsos talaj megropog a talpam alatt, ahogy a szürkületben a rét a látótávolságomban ér. A kedvenc padunkat már messziről próbálom kiszúrni, és Masa már ott is üldögél rajta. Olyan gyönyörű és én olyan szerelmes vagyok belé, hogy el nem tudom mondani. Aki nem látja meg benne a szépséget a zizisége mellett, az eléggé vak, pedig valójában tényleg csodás teremtés, felhőtlen – mások szerint felelőtlen – viselkedése pedig mindig mosolyt csal az arcokra, ahogy nekem is most. Kicsit meggyorsítom a lépteimet, de aztán mégis lopózni kezdek és megpróbálok mögé osonni. Előtte még kihúzom a fülemből a dugókat, hogy ne zavarjon és kikapcsolom a zenét is. Remélem, nem ma küld valamit félre megint Karola, amit Márknak szánt, az a múltkor vicces volt. Lassan közelítek Masa felé, majd hirtelen karolom át.
- Én vagyok a vérnyenyec és most elfogtalak. Halljam az utolsó kívánságod! – fejem bebújtatom a válla mellett, hogy csókot lophassak tőle, mosolyom nem is lehetne szélesebb, szemem pedig csillogóbb. Az biztos, hogy a boldogságom hónapok óta csúcsra van járatva, és ha Masa nem is mindig vevő erre, engem az nem zavar. Talán én egy kicsit jobban bele vagyok esve, mint maci a málnásba, ahogy a muglik mondják. De őt sem kell félteni, kimutatja ő az érzéseit, és érezteti, hogy számít rám mindig.
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 6. 10:55 Ugrás a poszthoz

Masa
mindent

Hűha, tényleg megvan a ninjutsu mestere cím - vajon érdemes belekezdenem Masának a magyarázatba később, vagy nem érdekli a dolog? - simán átkarolom, és érzem, ahogy rázkódik a meglepetéstől. Háhá, egy null ide szívecském, én vagyok a jobb kém! A csók megint nem jön, ez kissé elszomorít, de azért a mosolyomból marad egy halvánnyi. Aztán meglátom mi a baj, talán megfázott, de tudhatná, hogy nem érdekel, ráadásul az arcán zavart vélek felfedezni. Hmm, látom, hogy az újságra siklik a szép szemének tekintete, talán abban lehet valami? A múltkoriban is összehozták Ambrózyval, de az azért szerintem nevetséges. Én jót röhögtem rajta, bár nem kérdeztem rá, minek? Engem szeret. A kívánság az kívánság viszont, szóval mellé ülök. Tényleg van valami... talán, megbántottam valamivel? A meccseket nem bírja elviselni?
- Oké, itt ülök, kívánság pipa - kedvesen elmosolyodom, mert hiába na, szeretek vele kettesben lenni. Annyi barátunk van, hogy az ilyen pillanatok azért nem olyan sűrűk ám. Magam mellé teszem az újságot és nézem őt. Valami. Nem. Stimmel. A kezemmel közelítek, mint egy pók felé, el akarom érni az övét.
- Hallgatag vagy ma, valamit elrontottam? - próbálok belátni a fejébe, de mivel a gondolatolvasásig sosem jutok el, és egyébként sem néznék bele,így marad a szuggerálás.
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 6. 10:59 Ugrás a poszthoz

Masa
mindent

- Köszönöd? - szép lassan hervad ám az a mosoly az ilyen dumákra. Fura, meglehetősen fura és valami a gyomromban jeges fuvallatként kezdi összeszorítani ott azt a valamit. Nem volt még sosem ilyen. Tuti elrontottam valamit, ki kell javítanom, vagy.. nem? De mit? Valaminek lennie kell a háttérben. Mégis Ambrózy? Ne légy nevetséges Bence! Az az ember egy állat, és Masát is kiklopfolta, meg Márkót is az előző meccsen. Jó, Masát nem akarta, de nem láttam, hogy annyira bánkódott volna miatta...
- Huhh - bár őszintén hangzott, a gyomorgörcsöm nem nagyon akar elmúlni, mert a mozdulatai egy kicsit mást mutatnak. Igaz a keze összefűződik az enyémmel, szóval tényleg nem lehet nagy baj. Egészen a következő mondatáig ezt hiszem. Aztán megállok minden mozdulatban, talán a kezét is megszorítom véletlenül erősebben, mint kéne.
- Hogy mi? - nyögöm ki nagyon halkan, mert a szám kiszárad, a szívem vadul ver, a kezem elernyed végre az övén, és lever a víz. - Mi... - a szavak nem érkeznek meg, a szemeim nedvesedni kezdenek. TUDOM, hogy komolyan mondja, nem, nem viccel! Mit csinálhattam? Mit csinálhatott? Mi történt? - Miért? - a kérdés ott döngeti a szívem, a lelkembe éles karmokkal mar az az egyetlen szó.
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 6. 11:02 Ugrás a poszthoz

Masa
mindent

"Szakítsunk". Ezernyi gondolat száguld át a fejemen, érzem, ahogy visszaszorít a kezemre. Olyan, mintha erre készült volna, olyan, mintha tudná, hogy mit reagálok és... elárulva érzem magam, megszégyenítve és irtózatosan fáj! Fájt, amikor én mondtam ki Nórinak, de nem fájt ennyire semmi, soha-soha. Igaz, az más volt, ott eltűntem és volt idő kiszeretni belőlem, vagy őbelőle. Igaz, az nem ilyen volt, Masa más, őt szeretem teljes szívemből! De ő nem, ha ilyet mond, akkor nem. Nem tudom mennyi idő telik el, hogy visszakérdezek, de tudnom kell. Érzem, hogy feszülök és remegek, nem tudom, hogy a könnyeimet férfiként képes vagyok e visszatartani. Most volt a huszadik szülinapom is, akkor még... nem, akkor sem volt olyan. Talán sosem volt, csak én szerettem volna? Nem, ez lehetetlen, ez egy olyan előadás, amire nem kellene hivatalosaknak lennünk! A válasz pedig nem jön tőle, látom, ahogy tátog, látom, ahogy az arca eltorzul egy olyan helyzetbe, ahogy még sosem láttam. Nem bírom tovább, érzem, ahogy a könnycseppem elindul lefelé, de hé! Én férfi vagyok! Ki kell bírnom! Lassan megpróbálom kihúzni a kezem az övéből, de nem fordítom el a tekintetem.
- Nem értem - a hangok nem evilágiak, nekem nincs ilyen nyüszögő, félig kiszívott hangom, de nem tehetek róla. Talán még meg lehet beszélni, igaz? Talán még van remény! Lehunyom a szemeimet egy pillantra, és megpróbálok erőt meríteni valahonnan, lehet, hogy a Holdfényből, vagy a bennem lévő szeretetből. Mert...
- Masa, sze... - próbálom kinyögni, de nem megy, ő nem szerethet, ha azzal kezdi, hogy ne legyünk együtt többé. -... retlek - mégis elsusogom, és kezdem érezni, hogy a gyomrom szorításából más is fakad már. Düh, tehetetlen düh. - Mondd el! - nem, nem kérem már, tudni akarom! Akarom, hogy miért tépi ki a szívemet és forgat meg benne egy kést!
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 6. 11:05 Ugrás a poszthoz

Masa
mindent

Te? Kérdezném, de a hangom ma cserben hagy. Valahogy érzem, hogy ma nem fogunk az Edictumon röhögni, nem fogunk Holdfényből állatokat szőni, sőt... semmit sem fogunk együtt csinálni. A keze elindul felém, az én fejem pedig automatikusan a kezei felé, hiszen ez a természetes. Egyszerre állunk le és húzódunk vissza, mintha valaki fentről marionettbábúként rángatná csendes kompozíciónkat. Hogy rohadna ketté! Nem, nem Masa, ő szép és jó és vicces és szeret és... szeret?
- Szeretsz? - nézek rá olyan zavartan, amilyenre csak Lóránt Bence képes lehet. Most mi lesz, szakítani akarsz, vagy szeretsz? És mi lenne, ah megosztanám vele ezeket, nem csak magamban mondogatnám? Ohh, ott az a de. A de egy nem jó szó, utálom! Viszont kezdem elveszíteni a türelmemet is, mert ezt nem szabadna velem csinálnia! Merlin segíts, mit rontottam el?
- Aha - hátradőlök és érzem a hideg pad támláját. Az összes könnycseppet kitörlöm a szemeimből. Dacosan pillantok vissza rá. Aztán magam elé... aztán csak... elkezdek hangtalanul sírni.
- Miért? - fordulok felé, rohadtul nem érdekel, hogy könnyezek. - Tetszik valaki más? Mondd azt, akkor, megértem - pedig ez hazugság. Ő is tudja, mindenki tudja, hogy ez nem igaz. Most nem értek meg semmit, sem őt, sem a helyzetet.
- És most, hogy kimondtad, jobb neked? - felpattanok és elé megyek. Fel-alá járkálok, és eszembe jutnak apró jelek. Csókok, elhúzódások, figyelmen kívül hagyott dolgok. - Mióta nem szeretsz? És miért nem szóltál? - hangom vádlón csattan és túl hangosan csattan, nem tudom máshogy csinálni, a lány akit szerettem, elárult, elárulta a szerelmünket. Megint letörlöm a könnyeim, dacosan, energikus mozdulatokkal. Várom a magyarázatot.
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 6. 11:11 Ugrás a poszthoz

Masa
mindent

Érzem a fájdalmát, de valahogy eltörpül az enyém mellett. Elárult, elárult és kész! Miért nem mondta, hogy mit csináljak jobban, vagy miért kellett egyáltalán összejönnie velem, ha nem szeretett? Vagy mióta nem szeretett? Mi ez a sok kérdés, és miért van ez az egész? Nem ez már nem az. Ránézek és nem azt a Masát látom, akit szeretek, ez nem ő, valaki átver százfűlével, vagy tudom is én!
- Talán mert, megérdemlek válaszokat? Vagy mit vártál? Jó szakítsunk, szia? Bár... úgy látszik, a válaszok elől nagyon ügyesen ki tudsz térni, különben biztos észrevettem volna már valamit. Ja, hogy én szeretlek és bízom benned, és nem kérdezősködök - nem nem tudom kimondani, múltidőben. Vagy igen? Talán jobb lenne itt hagyni? Már úgyis mindegy? Megint elerednek a könnyeim, és megint kitörlöm őket. Nem láthat sírni!
- Legalább egy kis választ adj Masa! Ezzel nem tudok mit kezdeni, nem érted? - kezdek hisztérikus lenni, ami nem túl jó, a jobb kezem már ökölben, és érzem, ahogy a körmöm belevájódik a tenyerembe.
- Találj ki valamit, mit bánom én már - adom fel hirtelen. Talán jobb lenne, ha elmenne, és itt hagyna magamra. Visszaülök, de csak magam elé nézek, nem tudok ránézni. Legszívesebben megcsókolnám és megfojtanám egyszerre. De minek? Azzal jobb lesz? Nem semmi sem lesz jobb, minden más lesz ezután.
- Talán jobb lenne, ha... - nemtudom elengedni. Nem megy. Ránézek, és nézem őt, nézem azt, aki a világot jelenti nekem, aki nem akar többé. Nem tettem semmit, nem tettem semmit, miért?
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 6. 11:18 Ugrás a poszthoz

Masa
mindent

Kérdések, kérdések és kérdések. Válaszok nem. Csak kérdések! Meglepődnék, ha nem Masáról lenne szó, és látom őt, ahogy szenved, de akkor mit mondjak én? Azt sem tudom mit csináljak és azt csinálom, amiben a legjobb vagyok. Cselekszem, megértő akarok lenni, és mindent meg lehet beszélni, nem igaz?
Feláll, felkapom a fejem, máris itt hagy? Megint nem lesznek válaszok? Kész, ennyi volt, Bence? "Szeretlek, de nem úgy". Ez maradt mára neked?! Nem, mégsem megy, sőt jön. Az arcomhoz közelít, mit akar? Átvert volna, az egész színjáték? Nem, ennyire bolond még ő sem. Megcsókol. MIÉRT? De nem tudok ellenállni, érzem az ajkait, érzem a sós vizet, érzem a barlangot! Igen, akkor akarta! Igen, ez az, de mi ez az egész akkor? Mit csinál velem ez a lány? Elegem lesz és már húznám el a fejem, de megváltozik a csók. A nyelveink összesimulnak, szinte belecsodálkozom, de követem a ritmusát. Ez valami más, szenvedélyesebb, és erősebb vágyakkal teli. Érzem a hajamba markoló vad vágyakat, érzem, hogy fel akar falni és érzem, hogy ilyet sosem csináltunk még. Vége. Apró puszikat kapok lezárásként, de ezek a puszik keserűen hatnak. Sós könnyekkel telítődik, és most már hagyom, érzem, ez nem én vagyok. Nem rám vágyik, van valaki más, tessék Bence, itt a válaszod. Nagyon nagyot sóhajtok, a bal kezem ösztönösen nyúlik fel az arcomhoz. A mutató és hüvelykujjam egyszerre, két irányból simítják végig a keserű ajkaim. Nézek rá, majd egy pillanatra megvillannak a szemeim és keresem Őt, az Ő Ő-jét, amíg meg nem látok egy szempárt. Nem az enyém, de csak ismerős, de látom benne a szenvedélyt, amihez az előző csók köti. Gépiesen mozdulok, szomorúan pillantok rá. Nem látok könnyeket nála. Talán ez fáj a legjobban.
- Köszönöm, hogy megmutattad - suttogom, majd előveszem a fülhallgatóimat. Látom magamat ahogy nézem őt, látom, hogy idegennek érzem, látom, hogy csalódott vagyok. Mintha egy madár nézne engem, minden rezdülésem egy kép... haragszom-e? Igen! Utálom őt? Nem tudom! A fájdalom nem múlik, a megértésem elkopik, mint a vízben a kavics, de... tudom, hogy ennek itt vége, igen vége.
- Akkor szia - rezignált a hangom, elfordulok és bekapcsolom a fülhallgatón lévő gombbal a zenét. Nem, nem akarom többet őt látni, nem bírom látni őt. Masát, a szerelmemet, aki elvette tőlem a boldogságot. Valami megtört bennem, tudom, valami más lesz és azt is tudom, hogy egyelőre csak a szenvedélyes csókja vájja ki a szívem maradékát. Többé már nem a szerelmem, de mégsem tudom ezt teljesen elfogadni. Minden fáj, a lélegzet, a lépéseim, a gyomrom, a torkom az agyamban dübörgő vér. Talán egyszer rá tudok majd nézni, de most nem, és holnap sem. Most már sírhatok, a dallam pedig kísérőül szegődik mellé...

Halott virágok illatát
Nyögik a fák
És megrázkódik a táj
Valami véget ért
Valami fáj.
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 7. 11:55 Ugrás a poszthoz


kabetto

- Na, így már tetszik Dancus. Bencus és Dancus, hehe - nem bánom, hogy bökdösi a vállam, tulajdonképpen jól is esik, hogy ilyen jó fej velem. De mindig, tényleg, hálás lehetek, hogy bármi van, Dana ugrásra kész barát.
- Azért nekem vannak fenntartásaim Márkóval kapcsolatban, de ha úgy lesz, akkor azért örülni fogok neki. Tudod milyen körülmények között nőtt fel Karcsi, igaz? Igazán rá fér a boldogság - igen, ha Márkkal, akkor vele. Mondjuk valójában csak az a pár alkalom győzköd, hogy ne tetsszen a bármi Márkkal kapcsolatban, de könnyen lehet, hogy a lányokkal máshogy bánik, mint velem. Sőt, egészen biztos, látva Dana lelkesedését. Arra meg, hogy sokat fognak telefonon csacsogni, tudom. Lányok, és be nem áll a szá... kezük sem, ha nyomkodhatják. Karolának ráadásul az első élménye lesz egy telefonnal, szerintem bele fog zombulni az egészbe, és meg fog vele őrjíteni. Az elején biztos! De valahogy majd átvészelem, lehet, hogy akkor fogunk közelebb kerülni Márkkal, amikor már nem bírja majd a szívecskehadat, muhahaha.
- Okés, elviszem. De miért érzem úgy, hogy ezt már most megbántam? - nézek a nagyon, túl lelkes barátomra. Ebűű még baj lesz, ahogy szokták mondani, de nem hagyhatom, hogy egyedül féljen majd ott. Féljünk együtt, ez az! Egyébként elég kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ott, szóval végül is izgulok. Na, már saját magamon sem tudok kiigazodni. Bárki, aki jobban imádja nálam Danát az hazudik... kivéve Soma, de ő máshogy imádja. Szóval barátként tényleg sokat megengedek neki, cserébe ő is nekem, de ezt most valahogy nem élvezem. Tudom most is, hogy csak viccelődik, de mindig amikor megpróbálkozom, hogy hagyja már abba, tovább húzza az idegeimet. Nem biztos, hogy mégis vissza tudom viccelni, hiába én mentem bele a játékba., A két utolsó cinkelése elemebe vág, majd amikor leszáll rólam, elmondja, hogy viccelt. Ugyan elmosolyodok, de nem támadom le, pedig látom, hogy várja. Csak fintorgok egyet, félig mosolyogva - nem tudok haragudni rá, na - és megingatom a fejem.
- Most majdnem megsértődtem, és akkor mi lett volna veled? - emelem fel a szemöldököm, majd lassan odasétálok mellé, már ha nem fél attól, hogy csak szívatom és fut el.
- Gyere vigyük vissza a seprűket, nekem mára ennyi volt - átkarolom a derekát, kicsit szomorkásabb szemekkel pillantva a nevető másikéba. Majd megcsikizem a derekánál és elmosolyodom, hogy tudja nem haragszom, csak... most nem tudtam venni a poént annyira. Végül visszavisszük a seprűket és megkérdem, hogy kísérjen el, hogy ne kelljen prefikkel találkoznom és magyarázkodnom.


//Köszi a játékot! <3//
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 7. 18:19 Ugrás a poszthoz

Riza
a meccs után két nappal - ruházat

Nem nem vagyok jól, mondjuk ki: rohadt szarul vagyok. Nem vettem észre a jeleket, úgy semmit, és miután jól kibőgtem magam, gondolkodni kezdtem. Na, meg rugdosni a falat. Úgyhogy eléggé fáj a lábam, de ez a fájdalom eltörpül amellett, amit Mária okozott. Eldöntöttem, hogy nem becézem, nem érdemli meg, mégsem tudok rá Máriaként gondolni. Világ életemben Masáztam, vagy bármi más, de kell nekem, hogy dühös legyek rá, mert félek, hogyha nem teszem... megenyhülök. Nem akarok megenyhülni, mert hazudott, vagy csak megcsalt és nem ezt érdemlem. Emellett ott van még az is, hogy nem tudom kiverni a fejemből, ezért, ha tehetem bujkálok előle, ha keres a szemével elfordulok, mint ma órán is. De hagyjuk most őt, nem miatta vagyok itt... ha itt lenne, be se jönnék. Viszont Rizának megígértem magamban, hogy a meccs után meglátogatom, ha már így elintéztem, megkérdezem, hogy hogy van. Úgyhogy próbálom összeszedni a maradék vidámságom az összes rejtett zugból, ahol elraktároztam. A kilincset fogom és nem tudok bemenni, nem megy. Nem tudok bemenni, mert fáj bemenni. Mi van, ha éppen ott van ő és éppen Rizát pátyolgatja? Akkor nem tudok vele beszélni és a szemébe is kell néznem. Nem, nem Rizának gondoltam, ő nem tehet semmiről, ami azt illeti én tehetek arról, hogy itt van. Lassan elengedem a kilincset és leülök a közeli széksorra, ahol várakozni lehet. A két kezembe temetem az arcom és próbálok rájönni, hogy miért vagyok ennyire töketlen, vagy épp azt, hogy miért nem vagyok olyan jó, mint az a másik. Nem érdekel, hogy ki ő, az érdekel, hogy miben jobb nálam. Hiszen mindent megtettem, és nem esett nehezemre Mária barátjának lenni, sőt, élveztem, hogy magam lehetek mellette. Ő másra vágyott és meg is kapta, gondolom. Mit áltatom magam? Megkapta és még csak sírva sem fakadt, amikor elmondta. Kezdem azt érezni, hogy tényleg pofon kellett volna vágnom akkor, amikor egy pillanatra elkapott a hév. De nem, nem vagyok olyan és nőket egyébként sem ütünk, csak szabályos keretek között, a kviddicsben. Áhh, Riza! Nagyot sóhajtok, majd azt a fél könnycseppet - nem lehet több - kitörlöm a szemeimből, és megköszörülöm a torkomat. Bemegyek a mosdóba és megmosom az arcom hideg vízzel, belebámulok a tükörbe. Hát... nem egy vigasztaló látvány, ami visszanéz rám és nem is hasonlít igazán Lóránt Bencére. Mindegy, a könnyeim nem látszanak, ez a lényeg és próbálok pár mosolyra hajazó arckifejezést imitálni. Pff, elfogadható. Még kezet mosok, mert nem szeretném, ha valaki miattam fertőződne meg - anyáék így tanítottak -, és megtörlöm az arcom, meg a két arany terelőkezet. Visszamegyek a folyosóra, majd egy nagy sóhajjal benyitok, azonnal keresni kezdem a levitást. Elsőre nem is igazán látom, bekukkantok mindenhová... de végül meglelem. Éppen ébren van, mert látom, hogy nyitva vannak a szemei, és biztos nem olyan, mint Gandalf, aki nyitott szemekkel őrzi a gömböt. Az biztos, hogy mérföldekkel csinosabb a varázslónál, szóval 1-0 Rizának. Lassan odaballagok, egy félszeg mosolyt varázsolok - nem tudom hogyan, ne is kérdezze senki! - az arcomra és odahúzok egy széket mellé.
- Szia Riza! Nem bánod, ha ideülök? - nézek rá, meg a kötéseire. Ejj, nehéz ám a hajtók élete!
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2020. március 7. 18:35
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 7. 22:24 Ugrás a poszthoz

Karcsi
03.19. - kinézet

Ez egyre rosszabb, és már nem is akarok róla beszélni. Megint eltelt egy nap, nélküle, borzalmas dolog ez. Az is, hogy róla van szó, meg az is, hogy eltelt, meg az is, hogy egyre rosszabb. Én nem tudom mit fogok csinálni a követező tanévben, úgy, hogy én marha már átjelentkeztem a Levitába... azaz, beadtam egy kérelmet, részben őmiatta, részben meg azért, mert hátha könnyebben megy az utolsó év. Meglepetésnek szántam, hát jól meglepődök majd, ha mégis elfogadják! Mas... Máriával sokat tanultunk és megtetszettek a módszereik, meg az is, hogy azok mennyire hatékonyak. A szfinxxel még biztos lesz bajom, ha átmegyek, de most őszintén? Egyik porcikám sem kívánja, hogy még nagyobb esélyem legyen összefutni vele, vagy Márkkal. Márk is csak rá emlékeztet, bár lehet, hogy ő nem lesz MT és akkor nem találkozunk, de ha marad? Ó, Merlin, miért vagyok ennyire baromállat? Szokásomhoz - már négy napja ez a szokásom - híven járom a falut és kerülöm az embereket. De ma egy kicsit izgatottabb is vagyok, mert Danával beszéltünk a kísértetházról, hogy meg kéne néznünk, és ha már feljött, oda úgyis kevesen járnak. Mindenki be van tojva tőle, de most úgy ám-blokk nem hatnak meg az ilyen kis történetek. Meg hátha van itt valamit szétverni, levezetni a feszültséget. Erre az alkalomra szereztem egy kis Lángnyelv Whiskey-t is, ott lapul a zsebemben. Hamar megtalálom az "elrejtett" házat, szerencsémre nem kell nagyon sokáig keresnem. Átmegyek a kerítésben a diákok által vájt lyukon, néhol megkarcol egy-egy ág, bokor, amire átérek a házig az egész gazon. Hű, de félelmetes! Ja, nem.
- Na mi van, úgysem vagytok olyan félelmetesek, mint a szakítsunk szó - ordítom be az ajtón és felröhögök. Komolyan mondom a röhögőgörcs jön rám, ahogy elképzelem, hogy mit művelek. Csak nevetek, csak nevetek, a könnyeim folyni kezdenek a nevetésben, miközben belépek. Aztán már csak könnyezek, nem nevetek és elindulok a lépcsőkön felfelé. Az egész úgy csap át fájdalomba, ahogy a nevetésem indult be a képre, amit magamról láttam. Lehet, hogy orvoshoz kellene mennem, ez nem normális! Húsz éves vagy ember, ez meg egy lány! Szed már össze magad Merlin verjen el szöges kapával!
- Könnyű azt mondani hülyegyerek - mondom magamnak, szóval már magammal is diskurálok, remek. Kitörlöm a könnyeim a felkarommal a kabátomba, miközben felérek. Amúgy biztos nagyon félelmetes volna, hogy recseg minden, meg fura hangokon süvít a szél, de valahogy nem hat meg. Mária az, aki meghatott, de inkább megtizedett, mert úgy nézek ki, mint egy szánalmas zombi. Mikor lesz ennek vége? Mert nem tudom meddig bírom én ezt, ez fáj, értsd meg, hogy fáj! A gondolataimra verni kezdem a szívem helyét, mert az csak azért van már, hogy életben maradjak, amúgy az érzelmeim, ha vannak is a szemembe kerültek és sírásként távoznak. Egy eldobott konzervdoboz kerül az utamba, és azt egy erőteljes láblendítéssel továbbrúgom. Követem és focizok vele, ahogy a muglik szoktak, amíg a fürdőszobába nem érek. Van ott egy kád! Félrerúgom a "lasztit" és odasétálok a kádhoz. Ez jó lesz! Mivel gyanús dolgok vannak látszólag benne, nem mászok bele, csak előhúzom a pálcámat.
- Vingardium leviosa - felemelem és a fal mellé teszem úgy, hogy gyakorlatilag hosszában áll a "két lábán" a külső feneke felém néz.
- Illigo - rögzítem a cuccot, hogy ne boruljon rám, mégsem vagyok teljesen hülye. A pálcára már nem lesz szükség, elteszem, majd benyúlok a zsebembe és kutakodni kezdek. Áh, meg is van, egy kis vörös krétadarab, ami azóta sem tudom, hogyan került hozzám, talán az a kis szőke lopta bele, a kis tolvajtörpe vagy mi. Mindegy, őt is régen láttam, hála a jó égnek, így mindenem megvan és a szívemet sem ő lopta el. Felrajzolok egy szívet, egy elég nagyot a hátára és beleírok egy M betűt és mellé két szemet biggyesztek. Elhajítom a krétát és nézem.
- Szóval ti voltatok! - hangom vádló, miközben "feléjük" mutatok és járkálni kezdek előttük. - Miattatok vagyunk szarban, és emiatt minden kurva lélegzetvétel fáj! Hát ezt jól megcsináltátok! - a végén már ordítok, és akkor jövök rá, hogy ezt Masára kellett volna zúdítanom. Azonnal rájövök, hogy sosem tudtam volna, akárhányszor újrajátszanánk a jelenetet. És megint jól mondtam ki a nevét,. megőrülök. De vissza hozzájuk, mert bünti lesz, az biztos. Egészen érzem, hogy kezdem elveszíteni a fejem, de nem érdekel!
- Most megbűnhődtök! - sóhajtok és beleverem az öklöm a kádba, ahol a felrajzolt szív van. A kád persze hatalmasat döndül, még el is vigyorodok eszelősen, hogy hozom a kísértethangulatot.  - Most így jó? Nektek is fáj már? - kérdezem és verni kezdem egyre erősebben a kádat. A bőr pár ütés múlva felsercen és vérezni kezd a kezem. Rohadtul fáj, de még nem végeztem, érezniük kell azt, amit nem tudok elmondani senkinek.  A végén elönt a vörös köd és elfáradok, lassul a tempó, a kezem pedig azt sem tudom, hogy eltört e, de hogy vérzik az biztos, mert a szívből nem sok marad, egy szétkent vérfolt. Nem bírom tovább és átkarolom a kádat, majd fejjel próbálom kimutatni "nekik", hogy mi bajom, végül megszédülök és térdre rogyok. A kád előtt sírom ki a bánatom, de megszólalni sem tudok, nem, ma már nem. A vér csöpög le a kezemről a padlóra, a fejem pedig nekitámaszkodik a kád aljának, miközben könnyeim sós tengerét az ajkaimra engedem. Mikor lesz ennek vége?
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 8. 15:53 Ugrás a poszthoz

Karcsi
03.19. - kinézet

Itt vagyunk ketten, a kád és én, de megint az történt, ami négy nappal ezelőtt. Nem én voltam az erősebb, hanem a másik. Aki nem sírt, csak kérdéseket hagyott maga után, és adott egy búcsúcsókot, amiben benne volt az, hogy nem rám vágyik, nem engem szeret. Ez miféle búcsúcsók már? A legrosszabb, amit valaha kaphat az ember, de az biztos, hogy hatékony magyarázat volt, hogy miért nem vagyok jó neki. Szánalmasan festhetek most, a kád előtt térdelve, sajgó öklömmel, amit nem tudok jelenleg kinyitni, mert ha megpróbálom, belenyilall a fájdalom és ösztönösen zárom vissza. Miért nekem kellett ezt átélnem, miért nem rossz ennyire mindkettőnknek. Bár rajta is láttam, hogy szenved, de neki van hová mennie, van aki vigasztalhatja. Az is lehet, hogy nem is jött össze senkivel, csak smárolgattak, mert Máriának a kíváncsisága felettébb fejlett. Mi bennem a rossz, vagy miért nem én vagyok az, aki így csókol? Ez az én bénaságom, vagy más van a dologban? Én is tudnék úgy csókolni, simán felvettem a ritmust és ugyanúgy élveztem, bár tény, hogy nem akartam éppen felfalni. Mondjuk ez attól is lehetett, hogy éppen szakított velem két perccel azelőtt és akkor az embernek már nem azon jár az esze, hogy megmutassa, hogy ő milyen csókmester, vagy mennyire szereti a másikat. Most éppen utálom őt és tudjátok mit? Utálom a másikat is. Azt, aki Ma... azt a lányt ennyire be tudja indítani, és emiatt én nem vagyok elég jó. De miért nem? Ha jobban letámadom, az segített volna, vagy ha kikényszerítem belőle, hogy feküdjünk le egymással? Nem, az nem én lettem volna megint csak. Bence jó, Bence kedves és Bence vár. Nem akarja, hogy megbántódjon a barátnője, hiszen nagyon szereti, basszameg! Többé biztos, hogy nem lesz így, ha valaki nem úgy akar engem, amilyen vagyok, mehet, megkeresheti Merlin pálcáját és bele is nézhet -10 cm-re. Vagy akár a seggébe is feldughatja, mert én már soha többé nem leszek szerelmes. Az egy nagy hazugság, csak elkábítja az ember ítélőképességét, valótlan álomba ringatja és a végén, mikor felébred, rájön, megcsalták! Kell ez neked Bence még egyszer? Megérte, hogy fájjon a kezed, a szíved és a lelked miatta? Megérte, hogy még mindig azt akarod, hogy kiröhögjön és mondja, hogy csak viccelt, és te megölelhesd?! Annyira hiányzik az érintése, az ölelése, a cirógatása a vidám nevetése! Ha mindent visszavonna, megcsókolnám, úgy, ahogy mutatta, vagy még jobban, igen, még jobban. Nagyszerű, hogy még mindig tudok hazudni magamnak miatta, még mindig azt akarom, hogy velem legyen. A könnyeim pedig nem akarnak elapadni, valamiért csak folynak. A térdem kezd fájni a póztól, a nadrágom már koszosszürke nyomot fog hagyni a piszkos padozaton. Mégis azt a kurva kádat és rajta a foltot bámulom, néhol még kivehető a szív egy darabja. Nagyjából ennyi maradhatott az enyémből is, egy paca, ami már nem olyan, mint volt, és talán soha nem is lesz. Nagyon nehéz utálni őt, akárhányszor eszembe jut, az agyam ignorálni akarja a szakítás estéjét, és csak a szépet mutatja, a nagyszerű emlékeket. Pedig nekem most azokra nincs szükségem, mert úgysem tudom gyarapítani őket. Igazából arra vágyom, hogy meglássam valakivel kézenfogva, látni, hogy úgy néz rá, vagy úgyabbul, mint korábban rám. Akkor talán, talán el tudnám fogadni azt, hogy nincs többé nekem. Hirtelen rázkódok meg, ahogy megszólítanak, szinte belefagyok az egyébként is befagyott mozdulatomba. A könnyes fejem odafordítom, vészjósló tekintettem hunyorgok a pálcával megvilágított arc felé. A hangját fel sem ismerem a sziluettnek, de ő valahonnan felismer. Ez új, pedig azt hittem, hogy kapucniba és meggyötört arccal inkább egy trollra hasonlítok. A nevemet is mondja és végre kapcsolok, hogy ki lehet az, Karola az, a kis kedves rokonom. Kár, hogy nem jókor jött, mert egyébként szeretem őt. Ráadásul Márk udvarol neki, amennyire tudom, nem beszéltünk még róla, csak Dana mondta, hogy lehet, hogy járni fognak. Márk, kinek is a tesója?
- Menj el Karola - a hangom sírástól áztatott, valahogy mélyebb, fenyegetőbb, mint a kedves Bencéjé, aki ott a padon megszűnt létezni. Nem akarom, hogy bármi most zavarjon, főleg nem kérek a szánakozó pillantásokból. Pontosan tudom, hogy milyen nyomorékul nézek ki, nem kell, hogy más is tudatosítsa bennem. Főleg nem egy levitás. Főleg nem egy lány. Visszafordítom a fejem róla a kád felé, és az ő pálcája fényében jobban látszik a folt, és az is, hogy egyébként úgy-ahogy kivehető belőle a rajzom. Bár, ha valaki nem tudja, hogy mi volt eredetileg, elképzelhető, hogy nem jön rá. Csak bámulom a rám bámuló rajzot, és beharapom az ajkamat. Ha ma ilyen szar, milyen lesz holnap? Nem akarok lefeküdni aludni, mindenki hagyjon békén, és nem vagyok éhes sem. Lehet jobb lenne itt maradni örökre, és bámulni a kádat. A kád jó, nem vádol, csak ott van, azt csinálja amire való, és engedi, hogy azt csinálják, amire nem. Egy igazi barát, igen. Ő az én barátom, a kád.
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 9. 09:24 Ugrás a poszthoz

Karcsi
03.19. - kinézet

Az agyam nem képes összeszedni magát, és rávenni engem, hogy menjek el innen, ne kínozzam magam tovább. A szív átveszi a testem vezetését, és azt akarja, hogy éljem meg ezt. Csakhogy én nem akarom, akkor miért nem tudok parancsolni neki? Miért nem tudok egy kicsit keményebb lenni, miért nem lehet úgy, hogy elzárom valahova mélyre és legalább csak fele ennyire fáj majd az egész? Azt lehet, hogy el tudnám viselni, nem igaz? Vagy miért vagyok ilyen, és miért nem olyan, mint a szempár. Biztos jobban tud valamit, mint én, ha Máriának ő kell, csak hát ezt már sosem tudom meg, hogy miben kellene neki megfelelni, változni. Szívesen megtettem volna, tényleg, mert akkor még jobb lehetett volna a kapcsolatunk és még én is nagyon élveztem azt az egy csókot. Mondjuk, nem mintha én bármelyikre azt tudnám mondani, hogy nem élveztem nagyon. Ez egy másfajta volt, elevenen él az emlékeimben és mivel legilimentor tanonc vagyok, bármikor vissza tudom hozni az érzést, ha akarom. De elég az, ha csak úgy „simán” emlékszem, pontosan érzem az ajkait, a nyelve vad simítását az enyémen, égetve mindent, amihez csak hozzáér. Ma is úgy ébredtem, hogy megsimítottam mellettem a hűlt helyét, és csak akkor jöttem rá, hogy nincs ott, amikor Falkon rákérdezett, hogy mit csinálok. Nem emlékeszem mit mondtam – hmm, mennyire szelektív az agy, hogy ezt bezzeg elfelejtettem -, de röhögött egyet és ott hagyott. És persze most sem lehetek egyedül, mert jön valaki, pont most, ez a karma, biztos vagyok benne. Nem lehet elbújni ebben a rohadt faluban sehova. A „ne mozdulj”-t elég jól tudom tartani, felőlem aztán bárki lehet, ha nem ő az. Szóval a parancs, az parancs, nem mozdulok, csak amikor már a nevem szólít, akkor is csak a fejem és csak addig, amíg megmutatom, hogy eltalálta, én vagyok az, Bence. Felismerem őt, de a kérdésére csak a saját lépteinek válasza hallatszik, én nem mozdulok, csak szégyen, nem szégyen, sírok. Egyáltalán nem érdekel, hogy látja, hát lássa, hogy mit okozhat egyetlen lány egy sráccal. Hiába a dühös pillantás, hiába kérés, természetesen nem akar itt hagyni. Nem értem az embereket, hát nem látja ennyiből, hogy nem kívánom a közelségét, még akkor sem, ha ő a szexi kuzinom, és amúgy nagyon is szeretem őt. Nagyon sok férfiszívet fog összetörni még, ebben biztos vagyok, úgyhogy ez a kád jó lesz majd annak is, hogy levezesse a feszültségét. A lányok már csak ilyenek, ebben biztos vagyok, elég erős a mintán hozzá, hogy ezt el is higgyem.
- Pedig jobb lenne – mordulok csúnyábban, mint, ahogy Karola megérdemli. De nem tudok most ezzel foglalkozni, hogy mindenkinek jó legyen, sőt valószínűleg ez az eset megtanított arra, hogy önzőbbnek kell lennem, mert túlságosan mélyen sérülhetek, ha nem teszem. – Szerinted? - nézek rá egyesen az aggódó szemeibe. - Biztos, hogy nincs baj, Karola, minden a legnagyobb rendben. Csak úgy sírdogálok a kísértetházban egy kád előtt, a mocsokban, ez egy jó hobbi baszki, ez az új szórakozásom – szavaim elég élesek, és érzem, hogy továbbra sem ezt érdemli, de nem tudom visszafogni magam, és a legrosszabb az, hogy nem érdekelnek a következmények. Tényleg nem érdekel, hogy megsértődik-e, akkor legalább elmegy. Viszont jól esik mégis, hogy idejött és aggódik, legalább tudom, hogy van valaki, akinek számítok egy kicsit, ha már Máriának nem. Aki nem sírt. Sírok én helyette. Hiába kérdez, egyrészt nem akarom elmondani neki, másrészt, ahogy megfogalmazódik bennem a gondolat, nevetségessé válok magammal szemben, és a torkom is elszorul. Nem tudom kimondani azt, hogy szakított velem életem – volt – szerelme. Ez sem igaz, mert én még mindig szeretem, pedig inkább gyűlölnöm kéne, nem igaz? Utálom csak őt, gyűlölni nem megy, ekkorát még én sem tudok változni. Remélem. Felveszi az ökölben tartott, vérző kezemet, de most ellenállni sem tudok neki. Pedig azt kellene, hogy leordítom, hogy hagyjon békén, talán megszeppenne és megtenné a kedvemért. Mondjuk, elsősként nem tudom, hogy mit fog vele kezdeni, én talán pár bűbájjal javíthatnék a helyzeten. De nem akarok, azt akarom, hogy fájjon, hogy érezzem, hogy fáj. Lassan megpróbálom kihúzni a kezemet az övéből, ami túl puha most, túl kedves, túl simogató… túlságosan emlékeztet egy másik kézre.
- Karcsi, nem akarlak megbántani - nézek a szemébe szomorúan, majd kitörlöm a könnyeimet a szememből az ép kezemmel, meg a kabátom már jól bejáratott alkar részét erre a célra. – Hagyjál itt, nem akarok emberek közelébe lenni, főleg olyanokéba, akiket szeretek – remélem meg tudom győzni, hogy menjen innen, főleg, hogy fogalmam sincs, hogy ennél is jobban kiborulok, mire vagyok képes. Másrészről nem olyan rossz, hogy itt van, mint, ahogy mondom, mert ebbe tudok kapaszkodni, hogy nem mindenki akarja, hogy távozzak az életéből. Igaz ez azért eléggé más helyzet, de jó lenne, ha csak úgy maradna, és nem beszéltetne. Sóhajtok egyet, komolyan mondom, hogy nem tudom, mi lenne a jobb, de egyelőre erősebb az az érzés, hogy hagyjon itt. Még verném egy kicsit a kádat, ha nem gond.
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 9. 10:14 Ugrás a poszthoz

Riza
a meccs után két nappal - ruházat

Csak be tudtam jönni, megkockáztatva azt, hogy Máriám itt lesz. Nem tudom, hogy pontosan mit csináltam, volna, de nagyrészt biztos vagyok benne, hogy amit rápillantok, már be is teszem az ajtót kívülről és sietős léptekkel távozok. De Merlinnek hála, ez a boszorkány nincs itt, így meglelhetem Rizát és érdeklődhetek a hogyléte felől. Ugyan nem nagyon szoktam ilyet, de tényleg szar volt nézni, ahogy elvitte a gurkó – mióta kezdtem el csúnyán beszélni? Na, mindegy – és már akkor tudatosult benne, hogy eljövök hozzá. Na, de maikor meglát, az a döbbenet az arcán, OMG! Talán már Mária el is újságolta mindenkinek a híres tettét? Gyorsan elmondta mindenkinek, hogy milyen kíméletes volt? Riza az unokatesója, szóval simán pletyizhettek ilyenről. Mindenestre nem azért jöttem továbbra sem, hogy róla gondolkodjak, szóval jó lenne ha kimásznál a fejemből végre, hogy a kilenc baglyunk csipkedjen össze egyszerre. Jajj, azokkal is mi legyen most? Mindegy, mert Riza megengedi, hogy odaüljek mellé, én pedig le is zuttyanok a székre, ami még bele is nyikkan egy picit. Elhúzom a szám, és várok, hogy mikor dől össze alattam, de nem történik meg.
- Bocs – nem tudom miért mondom ezt neki, nem a szék gazdája, ha jól sejtem. Közben látom a jegyzeteit is, hát nem lenne igazi Levitás, ha nem tanulna a gyengélkedőn is, ez mosolyra fakaszt.
Kicsit próbál elbújni előlem, ami nyilvánvalóan nem nagyon megy, mert itt ülök mellette, de valahogy nekem kell lépnem, mégiscsak én jöttem ide. Megköszörülöm a torkom picit, mielőtt valamit ki kéne nyögnöm.
- Hogy vagy? Meddig kell maradnod? Ugye nem haragszol nagyon? – egy kicsit biztos fog, hiszen ki szereti, ha legyalulják, de gondolom nem ártana még megdicsérnem, ha jót akarok magamnak. – Annyira örültem, hogy sikerült visszajönnöd és… - és? Minek örültem még? Hogy nem halt bele? Jó, annak is, de minek tettem oda, hogy és? Szerintem nem is nagyon találkoztam vele a pályán kívül, talán csak egyszer, kétszer váltottunk pár szót, amikor éppen a kárhozat boszorkánya fiújaként díszelegtem mellette. Miért vagyok ilyen? Miért kell őt szapulnom, és miért nem zavar? Annyiféle érzelmet szakasztott fel bennem ez a szakítás, hogy valaki ezt biztosan megirigyelné. Riza nem tehet semmiről Bence, beszélj hozzá, baszki! Ne csak bámuld a vállán lévő kötést aggódva, mintha sosem gyógyulna be.
- Tényleg sajnálom – fogom meg a kezét egy pillanatra, hogy a szemembe nézzen és lássa, komolyan gondolom. Azt nem mondom, hogy most már minden „áldozatomhoz” el fogok menni elnézést kérni, de ez egy különleges alkalom. Jobb, mintha az eremet vagdosnám a sarokban, na, ugye!
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 9. 15:19 Ugrás a poszthoz

Babetto
T+12. nap - kinézet

Ezt még úgyse próbáltam. Ugye belefojtani magam a kis tóba már igen, a kezemmel együtt szétverni a testem, szintén zenész. A jobb kezem azóta is be van kötve, nem vagyok hajlandó, csak mugli módszerekkel gyógyulni. Rájöttem, hogy szeretem ha fáj. Oké, nem jöttem rá, de kell egy kapaszkodó, hogy emlékezzek a dolgokra, és hogy még jobban depresszív lehessek. Hülye vagyok? Nem vitás! Az, hogy keresnék enyhülést? minek!? Inkább kitalálok még több ökörséget, hátha majd valami bekattan, vagy valaki kikattint. A bal kezemben egy kisebb hűtőládát hozok, tele sörökkel. Igazából mindenfélével, a Benzsay-ban vettem, mindet, ami a kezem ügyébe került. Nem kérdezősködtek, csak kérték a pénzt, meg a személyimet. Mondjuk ahhoz vágtam egy pofát, mert már egy öreg mágust sem ismernek fel? Jó, most lettem húsz nemrég, de akkor is, felháborító. Most pedig már a stég felé igyekszem, lazán egyensúlyozva a cuccal, amit vettem. Arra gondoltam, hogy belógatom a lábam a vízbe és addig iszok, amíg be nem ájulok, vagy amíg el nem fogynak a sörök. Jó terv búfelejtésre, nem igaz? Sosem voltam nagy ivó, a srácokkal néha hétvégén lecsúszott egy két üveg vagy pohár ez az, de annyira nem jártam el, hogy Mata Hari legyek, vagy úgy kelljen hazavinni. Mindent el kell kezdeni egyszer. Szeretem a tavat, megnyugtató a látványa, a napokban többször is voltam erre szidni Máriát. Mármint magamban persze, nem vagyok olyan paraszt, meg gyerekes, hogy odamenjek hozzá. Nem is mernék, mert lehet, hogy feladnám ezt a gyűlölködést és akkor már tényleg mi értelme lenne az életemnek? Addig legalább elvagyok vele, amíg nem lesz jobb. De nagyon remélem, hogy hamarabb lesz jobb, mint gondolom, mert ha nem, akkor cudar világ jön. Egyébként a menhelyen is voltam pár napot, a kis cukiságok megnyugtattak, lehet, hogy magamhoz veszek majd egyet. A levitás kérelmemre egyelőre még nem jött válasz, de nagyon izgulok, hogy felejtsék el, ne az jöjjön, hogy akkor holnaptól bizony Lóránt Bence ott a helyed. Az nem tenne jót most nekem.
Szóval a stég. Kibukkanva a fák mögül látom, hogy a Hold milyen szépen csillog a vízen - sidenote: ezt is ilyenkor kell felfedeznem, nem igaz? -, de egy alak van a végén és... táncol? Valamit mozog, ebben biztos vagyok, de hangtalanul el van merülve a gondolataiba, vagy fülhallgatója van, és arra rázza a fenekét. Mármint a zenére. Persze lány, hogy ne legyek annyira szerencsés, de ma valamennyivel jobb kedvem van, mint szokott. Szóval, ha nem ad rá okot, nem leszek morcos vele. Nem öltöztem én sem túl, de leányzón kevesebb ruha van, mint azt én gondoltam, hogy milyen hideg van. Ezek szerint tévedtem. Reccsenő pallón lévő lépteimre biztos fel fog figyelni... ha igen, ha nem, mindjárt mellé érek. A stég vége-közepére teszem le a hűtőládát, kettőnk közé, attól függetlenül, hogy én valószínűleg a másik sarokban leszek, mint ahol ő lesz.
- Helló, leülhetek? Nem akarlak zavarni az izédben... amit csinálsz abban - hát, nem mondom, hogy a legkedvesebb hangnemet sikerült megütnöm, de azért annyira nem lehet fájó, mint, ahogy mostanában szoktam. Felnyitom a ládát és kiveszek belőle egy sört, a sötétben úgysem látszik, hogy milyen. Legyen meglepetés.
- Kérsz? - felé nyújtom az első üveget, az utóbbi 12 napban a legkedvesebb kérdésem volt bárkihez, szóval meg lehet becsülni. Amíg válaszol és magához veszi a sört vagy nem, lerúgom a cipőmet, lerángatom a zoknimat és kiülök a stég szélére.
- Ssssz - kígyóhangutánzó verseny első helyezett, ahogy a lábam belógatom, egészen hűvös a víz, de mégis... jól esik. Lehűti az idegeimet. A lányra pillantok és ha felém néz, talán meglátja benne azt, hogy ide ülhetne a közelbe. Beszélgetnék. Amúgy meg sem néztem magamnak igazán, de olyasmi korú lehet, mint én, ahogy a Holdfény átvillant az arcán. Mindegy is, csak dumálni akarok, mert egyedül érzem magam. Nagyon egyedül. Ha még nincs nálam sör, most magamhoz veszek egyet.
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2020. március 9. 16:13
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 9. 20:35 Ugrás a poszthoz

Babetto
T+12. nap - kinézet

Nem terveztem semmit, csak tényleg egy kis iszogatást ökör módon, azaz magamban. De ez sem fog összejönni - kezdem azt hinni, hogy összefogtak valakik ellenem, mert akárhányszor elindulok, hogy egyedül legyek... valaki mindig van ott - csak most nem annyira zavar. Nem mondom, hogy nem, de nem annyira, mint máskor. A Hold-sütötte leányzó - a felső testének sziluettje és a hosszú haja elég árulkodó - érdekes táncba kezd, még egy pillanatra mosolyt is csal a meggyötört arcomra. A pillanat varázsa elmúlik, ahogy a lépteimet meghallja, illetve a lépteim által okozott reccsenést - összerezzenve hagyja abba az érdekes előadást. Pedig még elnéztem volna, esküszöm megálltam volna egy tíz perce is akár. De nem lehet mindenben szerencsés, olyan sok mindenben mostanában nem is vagyok, viszont van sör és a köszönés után megkínálom őt, amit el is fogad. Ráadásul nem is akar elküldeni, vagyis arra külön nem reagál, azaz én ezt most igennek veszem, ami a maradásom illeti.
- Igazad lehet - nézek fel rá egy pillanatra, nemtörődöm arccal és folytatom a lábbelim és zoknim levételét. Végül rájövök, hogy nem lenne jó, ha a közelében lennének ezek, így kiteszem a stég szélére őket, nem mintha lenne szaguk, de azért jobb a békesség és az udvariasság. Talán a lányka normális stílusa miatt vagyok udvarias, végre valaki nem azzal kezdni, hogy mi bajom van. Közben bontok magamnak is egy sört és a megállapítása után én is iszok egyet. Az enyém kissé kesernyésebb, mint vártam, de egyáltalán nem rossz, jól esik. A lábam ugyan belóg, de kezd vagy érzékelhetetlenre fagyni, vagy átveszem a víz hőfokát. - Örülök, hogy ízlik - jegyzem meg, mert milyen béna lenne, ha valami rossz ízűt kapott volna egyből, én meg kínálgatom. - Sokfélét vettem, majd jegyezd meg melyik ízlett, és akkor a rosszakat legközelebb kihagyom - nézek rá, a lányra, aki felém mosolyog. Érdekes, lehet így is? De mivel lányból van, nem hagyja csendben az estét és beszélni kezd hozzám. Megköszönném, de nem vagyok olyan állapotba, mint régebben. Akkor már biztos lelkesen ecsetelnék valamit neki és Holdfénytáncot járnánk két perc múlva. Na, most csak kap némi szomorúságot és egy félszeg, bátortalan mosolyt.
- Jó név, hiszen úgy kezdődik, mint az enyém - kihagyok egy pillanatot, majd folytatom. - Bence és igen, láthattál ott. Jövőre leszek ötödéves, ha minden jól megy - vagy öngyilkos, de az megint más dolog. Most nem akarok Máriával foglalkozni, ő egy egész jó fej lánynak tűnik. Nyilván Babettről beszélek. - És miért jöttél a stégre ilyen későn? Nem félsz a prefiktől? Esetleg falulakó vagy? - kíváncsiskodok most már én is, miközben újabb kortyokat tűntetek el az üvegből. A lábammal kicsi játszani kezdek a vízen, szeretem a hűvös érintését. - Ne érts félre, örülök, hogy itt vagy és nem leszel beárulva sem - ez a mosoly már nem sikerül elég természetesre, úgyhogy inkább az üveg mögé rejtem a végét. Nagyot szívok a levegőből, élvezem a természet hangjait. Bárcsak korábban is kijöttem volna ide, a négy év alatt egyszer sem.
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 10. 09:18 Ugrás a poszthoz

Emmus
03.21 - kinézet

Egy hét, kínzó egy hét telt el azóta, hogy kimondta. Kerülöm őt, amennyire csak tudom, az órákon elültem mellőle, és ha csak tehetem, elkerülöm az egy légtérben való lélegzetvételt is vele. Remélem megérte neki, hogy így láthat - már, ha egyáltalán érdekli -, és ha lát is, látja rajtam, mennyire jó ötlet volt ezt így elintézni. Lassan már úgy érzem, hogy nem is a szakítás fáj, hanem a módja. Akkor megértettem a problémáját, viszont a mód kegyetlen volt, igen, nem tudom ezt másképpen jellemezni. Pedig ha mást nem, ezt nem érdemeltem meg, ebben biztos vagyok. Megdöbbenek minden egyes pillanatban, hogy ezt így intézte pont ő, aki a legvidámabb és legszeleburdibb embernek ismertem. Mégis ő volt, nem tudom, hogy ez ki, vagy mi hozta ki belőle, de az biztos, hogy ő igazán megváltozott, ha ezt meg merte lépni. De legalább egy életre megtanultam, hogy a legártalmatlanabbnak tűnő lányból is ki lehet hozni a gonoszt. Mert ez a tett, eléggé az volt. Ilyen gondolatokkal tartok a tavacska felé, persze este, mert itt legalább nincsenek prefektusok sem. Ráadásul velük sem azért nem aarok találkozni, mert megbüntethetnek, hanem mert rá emlékeztetnek, vagy éppenséggel kedvelem őt. Dana, Karola, Márk, Nóra, Sára, Petya. Pont elég, hogy ne kérdezősködjenek, Petyát nem szeretném egyáltalán nem lelombozni semmivel, ő nagyon jó kölyök, csípem a vidámságát. Szóval inkább itt szenvedek a faluban, ahol kicsi az esély, hogy rajta kapjanak, és simán be tudom hazudni, hogy a Tündérmanó utcában lakom, ha annyira érdekel valakit. Ma éppen a rezignált arcom mutatom, a nemtörődömet, ha éppen bevillanak a szemei, inkább elhessegetem, akkor is, ha a szívem szorul össze egy pillanatra. Olyna kilátástalannak érzem az egészet, hiszen egy tündérmesekönyben voltam, de egy rossz gyerek kiszakított belőle és nyelvnyújtba a "bibibi"-zik felém, hogy úgysem fogok soha többé viszakerülni,. majd rajzolnak oda mást. Most meg mi van? Semmi, a büdös nagy semmi, néha már a lányokra sem nézek rá, mert valami biztosan rá emlékeztet és akkor rohanhatok ki a mosdóba sírni, összekupordva az egyik sarokban. Biztosan azt hiszik, hogy hasmenést kaptam el, néhányan furcsán néznek rám, de vannak olyanok is, akik elkerülnek. Gondolom, olyankor dühösebb az arcom, amit tőlem nem szokhattak meg. Először leülök egy padra, és ahogy megtámaszkodom felszisszenek, mert elfelejtettem, hogy a kötés még mindig rajta van a jobb kezem. Felhúzva vizsgálom egy kicsit, de továbbra sem bánom, hogy nem hagytam meggyógyítani. Minden sebnek fájnia kell, amit miatta szerzek. Majd begyógyul valamikor. Nézem a sietős, vagy éppen andalgó, esetleg tébláboló embereket, akik elhaladnak mellettem, de valahogy senkire sincs semmilyen megjegyzésem magamban. Mintha egy szürkévé fagyott viágban, szürke testek mozognának, én pedig a saját szigetemről nézek rájuk, de nem értem őket. Miért mennek arra, és legfőképp minek? Úgysincs értelme semminek sem. Felpattanok, újra kitörlöm a szememben felgyűlt könnyeket - komolyan nem tudom, hogy hogy nem száradt még ki a szemem - és csak úgy megindulok. A lábamra bízom magam, hogy vigyen valamerre, mert az eszem és az agyam helyén üresség van. Egy kisebb mólószerűséghez visz végül, amit félig-meddig benőtt már a természet, de a vége belelóg a vízbe és néhány deszka is hiányzik belőle. Kimegyek a végére, de nem sok mindent látok, a Hold ma nem kegyes hozzám, elbújik ő is, nem akarja látni a szenvedő képemet. Talán... milyen jó lenne, ha most lépnék még kettőt, csak úgy, ahogy vagyok, zsebrevágot kezekkel, meggörnyedt háttal. Véget érhet a szenvedésem, senkinek sem kell hallgatnia a sirámaimat, Karola is megnyugodhat, hogy nem kell aggódnia értem. Ő talált meg először, hiába akartam elbújni és egyszer - ha ma túlélem véletlenül - majd megköszönöm neki, hogy ott volt. Már csak két lépés és elnyelhet a víz, már csak egy...
Hirtelen rezzenek össze a nevem hallatán, úgy látszik még azopk sem kíméletesek velem, akik keresnek. A hang ismerős, de furcsa, tele van féltéssel és mintha meg lenne viselve, akár egy koncert után, mintha elfáradt volna. Viszont így elmarad az utolsó lépés, lábam tétován talál vissza a biztos talajra. Egy kis fény vetül a vízbe, felrajzolva az alakomat, azt akinek most bele kell lépnie a helyére. A nevemre már nem reagálok, valahogy annyit hallottam már mostanában, hogy elég volt belőle, úgysem fog számítani. Viszont egy név mnégis visszaránt a teljes valóságba. Emma. A húgom, akivel annyit veszekedek, vagy szívjuk egymás vérét a legtöbb esetben. De ma kétségbe van esve, miattam. "Kérlek" szívbemarkoló a szó, érzem, hogy komolyan aggódik miattam, és most tudom, hogy jól teszi. Nem sok híjja volt, hogy többet ne kelljen mondania a nevem, legalábbis, úgy gondolom, hogy megtettem volna. Talán nem lettem volna olyan bátor, de ezt most nem fogjuk megtudni. Lassan fordulok felé, a pálcájának fénye hunyorgásra kényszerít, az arcom komor, megfáradt oldalát mutatja a húgom felé.
- Mit... - hangom erőtlen, fakó, mintha kifogytak volna a szavak, léetapadtak a torkomra és nem lehet őket onnan kiréngatni sem. Köhintek egyet, majd megpróbálom még egyszer. - Mit akarsz, Regina? - nagyon ritkán, csak ha igazán kihúzza a gyufát szoktam Reginázni. Most inkább a "hagyjál lógva és húzz innen" verziója miatt hívom így őt. Igazán szeretem Emmát, valódi tetsvéri szeretettel, de sosem mutatom ki igazán, csak egy két pillanatra fordítom felé a szívem, amikor igazán szüksége van erre. Inkább húzzuk egymás agyát, és kikészítjük egymást, testvéri szeretetből. Csak bámulom őt, miután megszokom a fényt és nem tudok megszólalni. Nem akarom, hogy a fájdalmam tönkretegye őt is, úgyhogy úgy döntök, hogy elküldöm őt innen.
- Menj el, semmi bajom - hazudok, a szavak éles kövekként záporoznak felé, miközben nem látom, de a testtartásom nem erről árulkodok, az arcomat meg hagyjuk. Örgedtem vagy két évet biztos azóta. Nézem őt, várom, hogy mozduljon valamerre, nem tudom, hogy fog-e.
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 10. 10:56 Ugrás a poszthoz

Babetto
T+12. nap - kinézet

Ó, szóval ismer, remek. Legalábbis a nevemet, persze Mária drága biztosan sokat áradozott rólam, vagy Karola, vagy éppen Márkó. Jó, ő biztos nem, mivel néha azt sem értem, hjogy én mit kérdezek tőle, és arra miért nem válaszol úgy, ahogy én képzelem. Mindegy, Márk nekem fura, szóval... Kicsit beszűkülünk a mondandónkkal, én nem annyira vagyok beszédes, ő meg nem akar, vagy tudja franc, szerintem ő is csak egy kis magányra vágyott, amikor ide jött. Kicsit zavar is, hogy megzavarhattam, de az ajándék ital remélhetőleg megnyhíti majd. Végül mégis én kérdezek, és kicsit megsajnálom, hogy magyarázkodni kezd. nekem ugyan nem kell megfelelni, nem vagyok prefi, sem árulkodós.
- Ó, szülinap! Kinek volt? - pillantok fel rá érdeklődően, még ha valójában nem is annyira érdekel, de a belémnevelt udvariasságtól úgy tűnik nem tudok megszabadulni. A kesernyés íz megint felidézi a keserűs csókot, azt hiszem váltanom kell, még ha egyébként jó is lenne alapvetően. Gyorsan kiiszom a végét nagyjából, felé emelem az üveget "nincs mit" jelzésként arra, hogy nem árulom el, és az utolsó cseppet is eltüntetem belőle. Kinyúlok egy újabb üvegért, megnézem a címkét, valamilyen barna sör lesz. A pálcám előhúzom és kipattintom vele egy halk Alohomorával a kupakját. Sokan nem tudják, hogy ez is zár, és az Alohomora erre is jó. Akupak lerepül a pálcámat pedig letszem a stégre, halkan elindul egy irányba, de csak párat forog és megáll. Kérédésre követem a mutatott irányt és a Hold tényleg szépre festi az estét, és fénye beragyogja a környéket. A válasz viszont nehezebben érkezik, jónéhány másodpercnek el kell tellnie, mire valami épkézlábat összkaparok úgy, hogy ne sírjam el magam előtte is.
- Úgy döntött, hogy - megállok egy picit, Babett szemibe nézve, arcomon megremeg egy izom, és biztosan megint szomorkásabb arcot vághatok, de már nem érdekel, hogy ki mit mond rá. - ...ne folytassuk tovább - tárom szét egy picit a kezeimet, még egy kicsit vállat is vonok, de csak nézema törökülésben lévő lánykát, akire most rázúdul az, hogy engem biztosan sajnálni kell. Alapvető reakció, fordított esetben én biztosan így tennék. Dehát nem vagyunk egyformák. - Szóval lejöttem egy picit felejteni, vagy ilyesmi. De nem bánom, hogy van társaságom most már, szóval mielőtt megkérdeznéd... Maradj, kérlek - elmosolyodom, kicsit szomorkásra sikerül, de hát ez van, most minek hazudjak neki is és magamnak is? - A Hold viszont tényleg gyöyörű és képzeld, épp azon gondolkodtam, hogy kár, hogy nem jöttem ki ide a négy év alatt. Pedig ez jó kis hely - nézem a Holdat, simogatom a talpammal a vizet, majd visszaengedem a lábamat. - Ja, és ha kérsz még, ne fogd vissza magad, főleg ma ne. Ha már ilyen jeles ünnep van - elmosolyodok halvánnak, majd visszahúzpom a lábaim. - Nem volt valami jó ötlet, mégsem - kuncogok fel, majd iszom a következő kortyot. Ez most elég édes, furán is hat az előző után. Érzem, hogy az alkohol kezd hatni, de nem nagyon csinál még semmit, csak a hullámok nem úgy mozognak minden esetben, ahogy megszoktam. Semmi komoly még, de tudom, hogy nem kel sok és feloldódjak teljesen. Remélem valami jobb formámat mutatom és nem üldözöm el kéretlen-újdonsült társaságom. A kéretlent cseréljük le váratlanra, az jobban fedi a valóságot.

Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 10. 14:26 Ugrás a poszthoz

Babetto
T+12. nap - kinézet

- Ó, hát akkor Boldog Születésnapot! - mégis sikerül kisajtolnom egy egészen kedves és biztató mosolyt, és őszinte is lett, meg is lepődök rajta belül. Odanyújtom az üveg nyakát és ha ő is szeretné koccintunk az egészségére, de az első üveg viszonylag gyorsan elfogy. Jól esik nagyon, nem gondoltam volna, hogy ilyen környezetben is ki tud teljesedni az ivászat, vagy a búfelejtés. Remélem tényleg egy kicsit bekábít és akkor jobban tudok figyelni a születésnaposra. Újabb apró vigyor szökik fel a szám szélére, amikor tetszik aneki, hogy bvarázslattal nyitom az üveget fel. Hát igen, volt egyszer egy olyan nap, hogy mindenféle zárat, vagy zárszerkezetet, vagy annak látszót próbálgattam alohomorával. Meglepő mik jöttek ki. Például amikor a dunsztosüvegről lerobban a tetetje... nos, az nem túl jó megoldás, de hasznos és működőképes. Pedig azt vártam, hogy letekeredik, de a bűbáj nem szarozik sokat, a legegyszerűbb módot választja.
- Majd próbáld ki te is - kacsintok, aztán elmerülök a gondolataimban. Mindketten lecsendesedünk egy rövid időre, de ha már összehozott minket a jósors, ismerkedjünk tovább. Szeretem a természetességet, és ez a lány pont ilyen, allűrök nélkül. Vagy csak meg van hatódva a mai napjától, vagy nem tudom. De most már legalább értem a táncot, így visszagondolva elég muris és jó ötlet.
- Nehéz volt? Nekem most valamiért simább volt, mert legalább másra koncenrtálhattam. De tényleg ilyen fényes fákjaként sosem muzsikáltam még - imádom, ahogy mászni kezd, remélem nem hatotta meg az első sör ennyire, mert akkor nem fog kapni harmadikat.
- Ha én mondom - mosolygok rá, miközben még arra is megkér, hogy bontsam ki neki. Hát legyen. A pálcám a kezembe veszem ismét és rámutatok az eltávolitandó kupakra. - Alohomo....ööhhkm - a büffentés természetes és szégyenletes gyorsasággal csap ki belőlem, előjelzés nélkül. Úgy levrösösdök egy pilnata alatt,amilyengyorsan a szám elé kapom a kezem. Ránézek egyre kerekedő szemekkel, az ajkaim pedig széles mosolyra húzódnak, majd nem bírom tovább és elnevetem magam. - Ne haragudj, ez rohadt ciki - szégyenteljesen vigyorgok, hogy bocsásson meg, ne tartson egy bunkó állatnak. Nagy levegőt veszek és kinyitom végre neki a sört. - Alohomora - behunyva szemem sóhajtok egy újabbat, de mosolyogok megint, picit a pír is visszahúzódik az arcomról, ahogy végre sikerül a mutatvány.
- Igen erre van tervezve a hely, úgy érzem. Gondolkodni, de csak éjjel, amikor minden ilyen csendes - bólogatok, és kezdek feloldódni. Nem nagyon jut eszembe most éppen Masa sem, sőt, mint látszik nem zavar,hogy nem Máriázom. Amúgy sincs sok értelme, de mindegy. - Amúgy ismered Danát? Dana Strawberryt, a Navinéből. Egy csomószor megszegtük már a szabályokat... egyszer kékre festettük a Navinéseket, mert aki bement úszni a medencéjükbe, egy hétig kék lett a bájítalétól, amit beleöntöttünk. Voltak akik úgy kviddicseztek a meccsen - nevetek végre kicsit felszabadultabban. Jó, hogy feljön az emlék, végre kicsit oldódok. - De nem mondtam semmit és te sem tudsz róla. Egyébként is már elévült - vigyorgok felé, és nem mondom tovább, pedig lenne még mit elmondani. Gondolom nem hitte rólam, hogy ilyenekben is benne vagyok, de szerintem Dana bárkit képes rávenni a dolgokra. Jó, mondjuk a legutóbbi kviddicspályás muriságunk, annyira nem esett jól, ott egy kicsit besértődtem, mint "baráti státuszban lévő személy". Azóta nem jutott eszembe ez, de jókat nevettem rajta. Baráti STÁTUSZ. Behalok ennek a csajnak. És ő a legjobb barátom, mi lenne ha csak sima barát lenne!?
- Igen, kénytelen voltam - kuncogok, majd elkezdek közelebb araszolni hozzá. - Nem baj ha közelebb jövök? Nem hallak jól - folytatom a nevetgélést, fel is emelem a fejem az ég felé, ahogy beugrik valami erről. - Például ez a tó is hal-lak, érted? - felnevetek a rossz szóviccen, majd megingatom a fejem és iszom egyet. Aztán még röhhentek párat mosolyogva, és visszonyom a lába a vízbe. - Most már csakazért is - vponok vállat, és kuncogni kezdek, majd azonnal olyan pofát vágok, amiből lehet tudni: hideg a víz megint.
Lóránt Bence
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Legilimentor, Elsős mestertanonc


MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1718
Írta: 2020. március 10. 22:27 Ugrás a poszthoz

Babetto
T+12. nap - kinézet

Hölgyeim és Uraim! Az Alohomora mestere bemutatkozott! Persze, miért ne most? Miért nem csak úgy és miért nincs előjele? Új ismerettség, hát szépen bemutatkoztál Bence. Kár, hogy a világomról nem tudok és még én is röhögök ezen, de szerencsére ő is, így nem annyira égő. Jót mosolygok és vihorászok az egészen, úgy tűnik nem bírom jobban a sört, mint eddig és csak a jókedvem fokozódik tőle. Hát ez egy rohadt jó ötlet volt, és még csak most kezdtünk bele. Azért remélem nem szédülünk bele a végén a vízbe józanításként. Már végig is fut rajtam a hideg, ahogy elgondolom, de egyébként csak visszamosolygok rá és próbálom ütni a témákat, amíg meleg. Danát ismeri, ez szuper, hát ha még úgy ismerné, mint én. Meg lenne lepődve milyen energia van benne.
- Igen, igen ő az! Ha nagyon unatkoznál keresd meg, és mire felocsúdsz olyan helyzetbe rángat bele, amit nem akartál, viszont irtó izgi, vagy vicces - rázom meg a fejem, egy másik emlékre a Bibircsókos Banyásra gondolva. Az, hogy feladtuk postán Vegasba, életünk legnagyobb tette volt, pár hét pletykák nélkül és károgó banya nélkül. Milyen rég volt, te jó Merlin, de milyen jó volt! És nem kaptak el minket, az volt a legjobb benne.
- Ó, a söreskü nagyon erős, vigyázz - nevetek továbbra is vele, hát nem jó fej ez a lány is? Csak aztán meg ne bánjam megint, hogy jó fejnek tartok valakit, aki végül kidob, mint egy koszos zsebkendőt. Ahh, minek kell nekem mindig visszagondolnom erre? Inkább iszom! Így is teszek és megkérdezem, hogy nem lenne baj, ha közelebb húzódnék hozzá. Azt kihagytam, hogy a ládához is tulajdonképpen, de nem ez a fő cél, csak jó fej Babett és én meg ilyen vagyok. Nem szeretem a távolságot, ez meg is látszik az elmúlt 12 nap eseményit figyelembe véve. De látom, hogy frusztrált emiatt, és miközben visszateszem a lábaimat egy gyenge szóviccet tolok be, amire azért felnevet és szemet forgat. Ez az! Kár, hogy kérdez is, amire az én arcomról úgy fagy le a mosoly, ahogy a vízben a lábam, amikor az előbb betettem. A szívem meghasad egy pillanatra, de az alkohol szépen lassan befoltozza. Egy kicsit - tényleg nem többet 4-5 másodpercnél - elhallgatok, majd a komor arcvonásaimat rendezem.
- Hát ha tőle is, már többet nem fogok. Szakított velem - most jövök rá, hogy kellett ez a 12 nap és másfél sör, hogy ne sírva ordítva gondoljak a szakításra. De amúgy, ahogy eszembe juttatta Babett kicsit nagyon megállt bennem az ütő, mégis, valahogy most más az egész. Lehet, hogy holnap megint szar lesz, de nem tudok Babettre haragudni, hogy Mária - na megint - nem terjeszti és ő ezt nem tudja. - Többek között ezért jöttem ki, egy kicsit felejteni. Vagy inkább nagyon? - szomorkás mosollyal nézek fel rá, nincs harag a szememben és ha lenne sem őrá irányulna. Hátradőlök én is, megtámaszkodom a könyökömön, és nézem hol a vizet, hol őt, miközben Zipphzar Mária Stella keserű csókját érzem az ajkamon. Erre inni kell, hogy elmossa az emléket.
- Na, de a hal-lak már saját - vigyorodom el nem is olyan nehezen már, mint gondoltam. Ekkor, nagyjából egy méterre előttünk, egy nagyobb hal ugrik ki a vízből és csobban vissza, beterítve minket. Azonnal kihúzom a lábamat és riadtan nézek Babettra. - Láttad? Valószínűleg neki sem tetszett - hangosan nevetni röhögni kezdek, még a könnyem is folyik, a vízen visszhangzik a nevetésem. Persze a feszültség, ami őmiatta - na vajon ki lehet? - kijön belőlem, az is sírva fakaszt, de jól leplezi most a nevetésem. Kitörlöm a könnyeket a szemeimből, és Babettre nézek. - Azért ez most meglepett - közlöm vele a tényeket, ami gondolom nem volt nem feltűnő. Most megnézem magamnak, hogy ő mennyit kapott a vízből, és majd megpróbálom kiengesztelni a rossz szóvicc miatti vízkár miatt.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lóránt Bence összes RPG hozzászólása (213 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 8 » Fel