A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=792556#post792556][b]Farkas Piroska Beáta - 2020.02.09. 15:51[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=792895#post792895][b]Emily Dorothea Fisher - 2020.02.11. 08:20[/b][/url]

- Végül is, igen.
Mondjuk így se gondoltam még az esetre, hogy én királynő vagyok, de van benne logika, a kislányaim meg a hercegnők, ez ilyen nagycsaládos biznisz, király meg hercegek nélkül. Tiszta feminista mozgalom. Nem tudom amúgy, hogy a lányaim fogantatási éveiben a vízben volt-e valami, vagy csak szerencsés véletlen, de az egyetlen egynemű osztályt birtoklom, és élvezem. Szörnyen élvezem.
- De most inkognitóban vagyok, szóval nem kell fenségnek szólítanod.
Kacsintok rá játékosan és vidáman, mert nagyon élvezem, hogy egy jó hangulatú beszélgetésbe csöppentem, szeretem az új ismeretségeket, meg azt, hogy tényleg nem vagyok már szomorú, próbálok mindent pozitívan látni, megkönnyebbültem az államvizsgák után, azzal, hogy van szerződésem, dolgozhatok a szakmámban, amit imádok, az iskolákban, amiket imádok. Már Nico-t se tartom kényes pontnak az életemben, hiszem, hogy ha tényleg egymásnak szánt minket a sors, akkor együtt is leszünk. Szóval most minden a türelemről szól, vissza az alapokhoz, tiszta lappal.
- Tudnak róla, olyan szinten, hogy kértem őket, a saját állomásukat készítsék el. Teljesen rájuk van bízva, csak annyit kértem, hogy vegyék figyelembem hogy hét és tizennégy év közötti gyerekeknek szóljon, és a saját tárgyukban alkossanak. A nap azonban az én felelősségem, én döntöm el, hogy ki mit csináljon, merre menjen. Nagyon izgulok miatta, remélem tetszeni fog mindenkinek.
Nem akarok nagy káoszt, vigasztalhatatlan gyerekeket, kibukó kollégákat, tényleg egy jó hangulatú bulit szeretnék, ahol vannak nyertesek meg nyertesebbek, és egyáltalán, de semennyire sincsenek vesztesek.
- Hogyhogy már nem vagy magántanuló?
Érdeklődöm, mert én se mindig voltam Bagolyköves, sőt, a gyenge mágiám miatt sokáig kérdéses volt, hogy helyem van-e a mágusvilágban, de végül, ha nem is a könnyű úton, de sikerült eljutnom oda, hogy már ne legyen megkérdőjelezhető a döntés.
- Erre nincs valami megoldás?
Mondjuk lehet, hogy szereti, bár nem úgy tűnik, de azért mélyen magunkban mind szeretünk különlegesek lenni. Viszont lehet, hogy ő inkább lenne az évszázad fogójaként, vagy balerinaként különleges, nem pedig azzal, hogy összetöpörödik. Ez sosem lehet kellemes, hirtelen eltűnni. Ilyen piciként sokkal veszélyesebb az élet így.
- Emily Dorothea Fisher.
Mivel a kézfogás nem nagyon opció, de nem is akarok bunkó lenni, kinyújtom a kezem, és mutatóujjammal finoman megsimogatom a kézfejét, ez olyan köztes megoldás, és szerintem kedves gesztus is.
- Én is Bagolyköves voltam, eridonos, és nagyon szerettem. Igazából ott is tanítok, persze kevesebbet vagyok bent, mint az előkészítőben, de jó a falak között lenni, jó hangulata van a helynek.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=792963#post792963][b]Farkas Piroska Beáta - 2020.02.11. 11:42[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=793006#post793006][b]Emily Dorothea Fisher - 2020.02.11. 13:26[/b][/url]

- Először is fontos, hogy hétköznapi ruhákban legyek, és hogy ne úgy sminkeljek, mint egy királynő. Amikor királynő vagyok, akkor mindig nagyon szépen és visszafogottan kell sminkelnem, a piros rúzs nem illik az udvarhoz.
Teljesen hitelesen mondom el, bele is gondolok, hogy milyen lennék, ha tényleg királynő lennék. Valószínűleg nagyon visszafogottan, néznék ki, a hajam mindig be lenne hullámosítva, olyan mesterkélten, és csak csendesen beszélnék, szinte érzelemmentesen. Vagyok teljesen más lennék mint most, és nem szeretném magam annyira. Vagyis, de, mert nem tudnám, hogy milyen lehetnék másként. Hangos vagyok, impulzív, lelkes, minden, ami nem illik egy méltóságteljes személyhez. De most éppen egy rejtőzködő királynő vagyok, így bizalmasan megsúgom a titkaimat.
- Illetve vagy egy hű társam, aki mindig vigyáz rám, most is, rejtőzködik, de itt van, a tökéletes testőr. Csak sajnos tudod, nem lehet a szerelmesem, mert nem engedi az udvar.
Persze, azért mi megoldjuk, mondanám, de ezt már nem teszem hozzá, ezeknek a mesélnek úgyis mindig az a vége, meg a közepe is, hogy a hű szolgáló és a csendes királylány szerelme lassan révbe ér.
- Igen, én is ebben reménykedek, főleg a végét várom, na nem azt, amikor hulla fáradtan belerogyok az ágyba, hanem amikor szalonnát meg mályvacukrot sütünk, és nézzük a csillagokat, meg mesélünk, de nem túl rémeset, csak egy kicsit ijesztő-izgalmasat.
Oké, tudom, azért látszik, hogy az időm nagy részét inkább kicsi gyerekekkel töltöm, és a felnőtt társaságom ritkább, de lelkes vagyok, és ez a lényeg, tényleg szívből, nagyon szeretem a munkám, fáradhatatlanul, órákon át, és ha kell, még este tizenegykor is lelkesen tapsikolok, ha esetleg nincs bukás a dolgozatok között. Tudom, most még az elején vagyok, a pesszimisták a fordulópontot várják, amikor közlöm, hogy minden kaki, de ott még nem tartunk.
- Ha van kedved, gyere el, egy hétvége lesz, és igazából minden segítő kéz nagyon jól jön, ha meg éppen ilyen picike vagy, akkor kitalálunk egy történetet köréd, és lehetsz te az egyik különleges szereplője a napnak.
Nem tudom, hogy ez hogyan működik pontosan, hogy naphoz kötött-e, vagy ő sem tudja, hogy mikor változik át, ez egy nagy rejtély még a számomra, de nagyon szimpatikus, és mivel most jött, biztos vagyok benne, hogy minden új kapcsolat jól esik neki, én is nagyon szeretek új emberekkel összebarátkozni. Hallgatom a mugli iskolás történetét, és meg megmosolygom, ahogy elmagyarázza nekem, hogy hogyan működik az oktatási rendszer. Figyelmesen bólogatok, és a végén széles mosollyal bólintok egyet.
- Tudom már, hogy ki vagy! Én átfordítva! Nekem is van érettségim, sőt, a tanári képzést, meg az óvodapedagógusit is mugli egyetemen végeztem el, csak én ott voltam magántanuló, és itt bentlakó. Sőt, most is mugli képzést csinálok, de csak már hobbiból, szakácsnak és cukrásznak tanulok. Te milyen szakmát szeretnél?
Nagyon mosolyognék, ha valami olyasmit, mint az én valamelyikem, mert akkor komolyan elgondolkozom azon, hogy Piroska igazából egy kicsi én. Ha jön nekem a csellóval és az íjászattal, akkor meg lehet, hogy úgy meglepődök, hogy leesek az unikornisomról.
- Angliából. A szüleim elváltak, apámmal és a bátyámmal akkor költöztünk át Magyarországra. Igazából kacifántos kicsit a történet, de vannak ide vonatkozó gyökereink, és már el se tudom képzelni, hogy ne itt éljek, mondjuk még nem mentem férjhez, szóval ez korai kijelentés.
Mert még a végén kifogok egy arab sejket, aztán hopp, holnaptól már máshol süttetem a hasam, de nem, nem tervezek ilyet, ez csak a vicc helye volt.
- Akkor ez nem olyan, mint a vérfarkasoknál, hogy a hold befolyásolja. De igen, szerencsére nem állandó, és szerencsés, hogy nem bolygatja meg a szervezetedet. Lehet, hogy ez már fekete mágia, és akkor Henrik lehet, hogy tudna okosat mondani. Ő is egy tanár az iskolában. Nagyon okos, párszor belógtam az órájára, és nagyon értelmesen is beszél, jó hallgatni.
A lehető legtanártalanabb tanár vagyok szerintem, de én azért élvezem. Henrik arcán mondjuk nem tudom, hogy mi volt, amikor a legutóbb kiadott házifeladatot elküldtem neki bagollyal, azóta nem találkoztunk.
- Tényleg? Oké, ez egyre félelmetesebb! És hogy tetszik a ház? Melyik szobában laksz? Én anno a Powerpuffban voltam a nővéremmel meg a barátnőjével. Most tuti, hogy Cath Brightmore ágya, még ha nem is lakik a kastélyban, de mesélte, hogy ő is belevéste a nevét a fejtámlába.
És még rosszra is tanítom a gyereket, hát ez egyszerűen csodálatos, komolyan mondom.
- Az alapképzésen önismeretet, a mesterképzésen pszichológiai alapokat. Inkább csak töltelék tárgyak, nem a fő irányvonal, mert ahhoz elég gyenge a mágiám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=793183#post793183][b]Farkas Piroska Beáta - 2020.02.11. 18:50[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=794331#post794331][b]Emily Dorothea Fisher - 2020.02.16. 10:04[/b][/url]

- Gondolod? Erre nem is gondoltam még.
Ugyan, akkor, amikor nem csak barátok voltunk, sétálgattunk a testőr helyére képzelt szerelmemmel nagyon sokat, de sosem úgy, hogy azt gondolhassák, más is van közöttünk, mint csak barátság, hiszen még hónapokon át a tanárom volt az egyetemen, és nem vetett volna jó fényt egyikünkre se, ha kiderült volna a szerelmünk. Meg aztán úgysem szerelemként tekintettek volna rá, hanem úgy, mint egy jobb jegyért kész lány és tanára románcára. Senki se hitte volna el, hogy nem ott találkoztunk, hanem a falu egyik rendezvényén, és, hogy történetesen az exbarátom szomszédja. De arra, hogy inkognitóban sétálgassunk, sosem gondoltam, most pedig már nem kéne inkognitónak lennie, csak ugye most a haragszom rád korszakunkat éljük. Sosem könnyű egy olasszal az élet, tudom. Ezért is kezdtem el jógázni.
- Nem könnyű, de nem lehetetlen, itt leginkább a mesélő személye és a hangja dönt, hogy meglehető-e ennyire tág korosztály. Ha én mesélnék rémtörténetet, az rém hiteltelen történet lenne inkább, mert nekem aztán senki sem hiszi el, hogy ijesztő, én meg annyira félnék attól, hogy ijesztő, hogy inkább nem is tudnám elmesélni.
Nem vagyok valami nagy horroros, szóval én a durvább akciójelenetet tátott szájjal, izgatottan nézem, de az ilyen kaszabolós fajtát elfordulva, a másik vállába fúródva, úgy, hogy gyakorlatilag esélyem se legyen egy kicsit se látni, és közben pillangókat meg szivárványt képzelek magam elé.  
- Szuperül hangzik, én vigyázok rád végig, ha kell a házvezetőiddel is elintézem a dolgot.
Sima liba, mondhatjuk így is, még legyintenék is egyet, de azért nem biztos, mert ez házfüggő is. Nyilván a legnagyobb befolyásom az Eridonban van, Ophelia amúgy is itt lesz, Niconál pedig jó a meggyőzőkém, hogy adja nekem a lányt egy délutánra, sőt, jöjjön ő is, mert este tábortűz lesz, meg mályvacukor sütés, és aztán, kint alszunk a szabadban. Tudom, hogy élvezné. Még a Rellonnal is jó a viszony, és talán a navine HVH-ra is van némi ráhatásom, szóval nem állok rosszul, de engem ismerve, odállok a Levita vezetősége elé is könnyűszerrel.
- Eléggé elgondolkodtató, hogy te a gyerekkorom kivetülése vagy.
Felelem vigyorogva, bár az igazság az, hogy az én gyerekkoromat az ellenségeimnek sem kívánom. Nem is nagyon beszélek róla, sok minden miatt. Leginkább azért, mert nem akarom, hogy máshogy nézzenek rám. Azt akarom, hogy azt az Emily-t ismerjék meg, akik előtte állnak, és ne azt, aki egy mérgező családban élt nagyon hosszan. A legtöbben úgy tudják, hogy csak egy testvérem van, Cole. Azok, akik gyerekként is ismertek, tudják, hogy van Rosie, páran hallottak már Valery-ről, és még kevesebben, talán csak Adrian Sydney-ről. Összességében a mai napon a legtöbbet, amit elmondok magamról, hogy az egyre elismertebb festő, Allan Colton Fisher a bátyám. Hogy boldog vagyok, érettségizett, halmozottan diplomás, gyerek centrikus, vidám tanárnő. Ezt az életet szerettem volna elérni, és most benne vagyok, boldogan.
- Ne is, én sem tudom, hogy hogyan csináltam. Először párhuzamosan volt a Bagolykő meg a gimi, aztán azonnal elmentem egyetemre, így a bagolykő és a tanárképzés, aztán meg hogy kijártam a bagolykövet, az AMSen is elkezdtem tanulni, mellette ott volt a tanári és felvételiztem még óvodapedagógusnak is. Nem tudom, hogy hogyan csináltam végig az egészet, őszintén, fogalmam sincs.
Azt meg inkább csak engedjük el, hogy van okj-s papírom is, hogy a legkisebbekkel is foglalkozhassak. Szóval igazi tanulás-terminátor funkción voltam az elmúlt öt-hat évben, és bár nagyon csábít a mesterképzés gondolata, most inkább tényleg csak a tanításra és az életre szeretnék koncentrálni. Volt pár káoszos pillanatom, mit helyre hoznék.
- Vagy lehet külföldi is, de szívesen éljen itt. Az iskola nemzetközisége miatt eléggé vegyes ma már az itt élők köre, sok a külföldi, de vannak fordítógyűrűk, mivel az ember szerencsére megérti a többieket.
Nekem ugyan nincs az ujjamon, de ennek annyi az oka, hogy beesett az éjjeliszekrény mögé, és még lusta voltam elhúzni. Beszélek magyarul és angolul, valamint kiváló vagyok konyhanyelvi jelelésben, vagyis abban a tudományban, amikor egy külföldivel megpróbálsz a kezeddel meg a testeddel kommunikálni, és végül totálisan rossz irányba küldöd.
- Mondjuk az biztos, mert akkor később is, amikor régész leszel, segíthet bejutni a legszűkebb, legkisebb helyekre is. Szóval ez onnantól nem is igazán lenne átok. Apukád nem aggódik, hogy ebbe az irányba indulnál el?
Mert azért egy olyan trauma után, ahol az egyik fél feladja a hivatását is azért, ami a másikkal történt, biztos, hogy érdemes lenne elgondolkodni, milyen hatást is vált ki a gondolat, hogy a másik nem megijedt, hanem éppen ebben az irányban tervezi a jövőjét folytatni. Szegény apukája nem nagyon repeshet a boldogságtól, de nyilván támogató, hiszen arról nem esett szó, hogy ne így lenne.
- Igaz is, meg hát még annyira nem vesznek észre a többiek. A legszuperebb hely a házban amúgy az erkély, főleg alkonyatkor, gyönyörű szép, nyáron pedig csak jó kiülni oda, mert hiába van magasan, nagyon kellemes az időjárás.
Én nagyon szerettem legalábbis ott lenni, de ami engem illet, inkább a természet gyereke vagyok, szóval, amikor csak tehettem az erdőben bóklásztam, vagy a vízesésnél voltam, ami örök életemre a legcsodálatosabb helyszín marad. Az összes ottani emlékem gyönyörű, és sosem szeretném őket elfelejteni.
- Nem, még nem, csak azt tudom, hogy tíz állomást szeretnék. Pontosabban kilenc állomást, mert a tizedik lenne az indulás. A csapatnév választás, a közös induló írása, az egyenruhájuk, amit arra a napra választanak. Örülnék, ha segítenél nekem.
Elő is veszem a tollam és a jegyzetfüzetem, és fellapozva figyelmesen fordulok a lány felé, hogy meghallgassam, mit agyalt ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=794388#post794388][b]Farkas Piroska Beáta - 2020.02.16. 20:06[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=794495#post794495][b]Emily Dorothea Fisher - 2020.02.17. 12:46[/b][/url]

- Tudsz titkot tartani?
Mondjuk nem annyira titok, hiszen egyre több helyről hallottam vissza, hogy látnak bennünk fantáziát, vagy éppen azt, hogy a veszekedésünk nyomán rájöttek, hogy volt közöttünk valami, vagy mert szilveszterkor láttak csókolózni minket. Szóval annyira nem nagy titok a dolog, de hát ha játszunk, félig, akkor legyen ilyen titkos a dolog. Már nem a tanárom, már kollégák vagyunk csak.
- A neve Nico. Házvezető-helyettes az Eridonban. Mi, nem is tudom, hogyan vagyunk, hullámzunk leginkább. Mindig van valami, ami miatt félresiklunk, de szeretjük egymást. Csak nem könnyű a felnőtt élet.
Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz, de valahogy megéri a dolog, mert nagyon szeretem Nico-t. Talán egyszerűbb lenne, ha képesek lennénk félretenni a sérelmeinket, de akkor nem lennénk önmagunk. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ennek a vége, hogy mikor tudjuk majd letisztázni a köztünk lévő erős érzelmeket úgy, hogy képesek legyünk lépni egyet a boldogságunk felé. Nem szeretném, ha erre a válasz a soha lenne. Én tudom, hogy őt akarom, és nagyon remélem, hogy ő is engem.
- Csak ha vidám, azt vajon élvezik? Az este vége tábortűz lenne, éjjel. Utána kint alszunk, csillaglesés, sátrazás.
Ez csak egy teszt jellegű, egyelőre falun belül. hogy egyáltalán mennyire tetszik nekik a dolog, mert ha annyira nem, akkor ugye nem lehet nagyon erőltetni, ha meg igen, akkor terveink között szerepel a táboroztatás is, távolabb, Szalamantonon vagy Orfűn. Viszont először mindenképpen biztonsági játékosok vagyunk, hiszen nem akarjuk azt, hogy komolyabb baj legyen egy riadalomból például. Ez most mindenkinek egy új helyzet lesz, és egy ilyen kicsiből is rengeteg tanulságot le lehet vonni, meg lehet kérdezni a gyerekeket is, hogy ők mit szóltak hozzá, mennyire tetszik nekik. Én simán csináltam volna már nagyban, de azért próbáltam minél inkább a relativitás talaján maradni.
- Megbeszéltük. Tetszik, hogy ilyen hatékonyak vagyunk.
Mosolyodom el, és komolyan kezdem azt hinni, hogy valami furcsa mágia révén a fiatalkori énem köszön vissza, vagy lehet, hogy a jövőből érkező gyerekem az, aki szeretné, ha megfoganna, mert különben megszűnik létezni. Igen, szerettem a Bűbájos Boszorkákat gyerekként, nem kell beszólni arra, hogy mennyire őrült ötleteim vannak. De mondjuk elég menő lenne, ha kiderülne, hogy a gyerekünk. Mármint, jó, oké, ilyet nem jelentek ki, mert ha meg kiderült, hogy én azt szeretném, hogyha a jövőből jött gyerekem apja Nico legyen, ő meg beközli, hogy Adrian az mondjuk, akkor nem olyan fesztelen a buli már. Szóval, összegezve, ha Piroska a gyerekem, akkor legyen bárki is az apja, jó eséllyel szeretem őt is. Remélem, hogy nem gondolatolvasó, mert nagyon ciki lenne, ha hallaná, hogy felelős felnőttként milyen gondolataim vannak róla.
- Mikor van a szülinapod?
Jó, csak na, meg kell győződnöm, hogy nincs baj, hogy nem az van, hogy tényleg azért van itt. Felelősségteljes felnőtt vagyok, aki éppen bepánikolt azon, hogy ha esetleg nem szexel, akkor nem lesz ilyen klassz gyereke, mint Piroska. Ez is valami olyan, amit csak úgy engedjünk el.
- Nagyon sokat pörgök, nagyon sok energiám van, állandóan kattog az agyam, és hajlamos vagyok hülyeségeket csinálni. Annak érdekében, hogy ez ne így legyen, a sok kattogást tanulásra fordítottam. Lehet ez valami születéskori gikszer amúgy, a családom tele van bolondokkal.
Nevetve legyintek egyet erre a kijelentésre, és lássuk be, nagyon szépen fogalmaztam, mert a bolond nagyon enyhe kifejezés arra, amit amúgy a mesés Fisher gének magukban hordoznak. Egyedül a legkisebb húgommal nem tudom mi van, de tuti biztos, hogy ha minden testvérével van valami neccesség, akkor ő sem úszta meg. Mondjuk ez még mindig jobb, mintha én is anorexiával küzdenék, vagy azzal, hogy dühlevezetés gyanánt belemártom a kést a testvéreimbe. Vannak sztorik, maradjunk ennyiben.
- Ami a másik mondandóját az anyanyelvedre fordítja át. Bármilyen nyelven is beszél a másik, te olyannak hallod, mint a saját nyelved, és fordítva. Ha mondjuk én most franciául beszélnék hozzád, de lenne gyűrűnk, akkor te magyarul hallanál, én pedig téged franciául.
- Elképzelve viszont ezt az esetet, nagyon aranyosnak találom, ahogy állsz egy sziklán, körülötted a férfiak, és dirigálsz nekik. Ez már nem is feminizmus lenne, hanem egyfajta új nőiség kultusz.
Nem is tudom, hogy létezik-e olyan, ahol a nő a teremtés koronája, és a férfiak hódolnak be nekik. Nem szeretnék ilyenben élni, és kifejezetten élvezem, hogy ha van olyan ember, akire moshatok, főzhetek, és tudom, hogy ez furcsán hangzik, de én még nagyon hiszek a tradicionális felépítésű kapcsolatokban. Nem akarok se irányító, se egyenlő lenni, én szeretek minden szempontból nő lenni.
- Egyszer nekem is volt egy ilyenem. Még gyerekként, figyelmetlen voltam, és a kilőtt nyíllal majdnem megöltem a húgomat. Akkor nagyon megijedtem, hónapokig nem is nyúltam hozzá, de apa azt mondta, hogy nem szabad eldobnom egyetlen hiba miatt, így újrakezdtem.
Akkor nagyon féltem, és azt, hogy mennyire volt ez a véletlen műve akkor, a mai napig nem tisztáztuk le. Nem mondom, hogy tudatos lépés volt, inkább ösztönös, amiért Cole-t bántotta. Mondjuk szerencsésebb persze, hogy nem lettem gyilkos, de annak az egésznek az élménye és emléke a mai napig megvan. Az egyetlen sebhely, amit nem engedtem meggyógyítani, mert arra emlékezni akarok mindig. Az tart engem a józan eszemnél.
- Nincs igazi felelős, és nincs igazi hibás. Életünk eseményei azért történnek, hogy kijózanítsanak minket. A nagy pofonok pedig nagy csodákra képesek.
Ezt nagyon megtanultam legutóbb, mikor Nico a szemembe mondta a dolgokat, és bármennyire is nem tartom fair-nek, hogy hónapok óta a semmi miatt haragszik rám, és nem képes megbocsátani, azt be kell látnom, hogy jogos volt az, amit akkor mondott, hogy tényleg úgy viselkedtem, mint egy buta szőke. És tényleg kellett már valami, ami felnyitja a szemem, de oké, megtanultam a leckét, most már jó lenne, ha normalizálódnánk.
- Várj, már van bent is kajálda? Istenem, szerintem visszairatkozom, megcsinálok egy mesterszakot. Imádok enni, de régen még ki kellett lopakodnom éjjel a konyhába, ha éhes voltam.
És éhes voltam. Én elég gyakran vagyok éhes, és elég sokat is eszek, de szerencsére mozgok is, úgyhogy végül is, ami bemegy, azt le is mozgom, csak ez sem lesz egy örökké fenntartható állapot, mert ha terhes leszek, akkor például a táncot hanyagolnom kellene, nem hiszem, hogy terhes pocakkal egy rúdra kéne felmásznom.
- Oké, hivatalosan is ez az eridonos srác a kedvencem. Melyikük volt?
Azért jobb, ha nevet is köthetek ahhoz az emberhez, aki megakadályozta, hogy szegény leányka éhen haljon, mert valljuk be, egy csodálatos beszélgetőpartnertől fosztott volna meg a világ, ha tényleg magát kellett volna megemésztenie. Figyelem a feladatleírást, és miközben beszél, jegyzetelek, de nem veszem le róla a szemem, ez is egy olyan szuper képesség, amit az évek során sikerült elsajátítanom. Ilyenek ezek a hétköznapi csodák, ha már a mágiám gyér, legalább pótoljam valami hasznossal.
- Hű, ez eléggé menő lenne, szerintem imádnák is, de először mindenképpen le kellene tesztenünk, hogy mennyire megvalósítható, mert különben a szülők lázadást indítanak ellenem, és akkor aztán futhatok, azt meg eléggé utálok.
Vallom be őszintén, kicsit kuncogva is, mert tudom, nevetséges, de ha futni kell, akkor én inkább elbújok, mert bénán futok, mint Phoebe a Jóbarátokban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=794539#post794539][b]Farkas Piroska Beáta - 2020.02.17. 17:12[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=795269#post795269][b]Emily Dorothea Fisher - 2020.02.22. 13:50[/b][/url]

- A legszőrösebb.
Felelem széles mosollyal, mert valljuk be, a legtöbb hímnemű tanárnak van valami szőr a pofiján - talán csak VZR kivétel ez alól -, de az én Macim a legszőrösebb, és én ezt élvezem. Sosem hittem volna, hogy egy nap éppen ez a testi tulajdonság lesz a legvonzóbb a számomra, de ha csak rá gondolok, jóleső borzongás járja át  a testemet. Boldog vagyok tőle, hogy éppen ő az a bizonyos nagy Ő, és hogy nekem alkalmam van valóban szerelmesnek lenni belé, ismerni őt, és talán idővel szépen mindent helyrehozni.
- Nem tudom, hogy mások hogyan gondolnak rá, de mondjuk azt se bánom, ha nem tartják annak, nekem a legjobb.
A kérdésére egy kicsit kuncogok is, miközben megrázom a fejem. Egyáltalán nem bonyolult a helyzet, de igen, mi maximálisan képesek vagyunk megbonyolítani. Azt hiszem, mi tényleg képtelenek vagyunk unatkozni egymás mellett, mert még azt is képesek vagyunk extrán megbonyolítani, hogy megfogjuk egymás kezét. Azt hiszem, valami mind a kettőnk életéből kimaradt kamaszkorunkban, mert olyanok vagyunk, mint az első szerelmes éppen csak pubertások, akik nem is tudják, hogyan kell ezt, de próbálnak úgy csinálni, mintha felnőttek lennének.
- Egyikünk se könnyű eset.
Ismerem el, és azért van abban valami, amikor egy harminchárom centis lányka ad életvezetési tanácsot, és még neki is jobb rálátása van a kapcsolatodra három perc után, mint neked közel egy évvel később. Viszont nekem fontos az, amit mond, mert valljuk be, minden ilyenből rengeteget tanul az ember, és nekem nagyon fontos, hogy tanuljak, hogy fejlődjek, hogy tényleg jó legyek ebben a párkapcsolat dologban, mert eddig nagyon nem voltam a toppon.
- Apukád nem vállalna ilyet? Akkor találkozhattok tanév közben is, és ha ketten mesélnétek el egy történetet, akkor szerintem nagyon nagy sikere lenne. Nem is kellene kitalálni, hiszen az ő munkája szuperizgalmas, a kalandjaitokra biztos nagyon kíváncsiak lennének.
És akkor aztán nem lenne benne semmi, ami nem valódi, hiszen napközben a tanárok által tanított tárgyakból lenne az akadályverseny is, és a végén, így, igazi történeteket hallgathatnának meg a gyerkőcök. Hát nem lenne tökéletes a dolog? De! Olyan jó lenne, ha ez egy ilyen tökéletes keretet kapnának. Nagyon el tudom képzelni, hogy ez valóban így történik majd.
- Június kilenc.
Ismétlem meg elgondolkozva, és bár tudom, hogy lehetetlen, mivel az a hatodik hónap, és biztos vagyok benne, hogy jelenleg nem vagyok áldott állapotban, azonban, az is lehet, hogy a jövőév június kilencedikére utal, akkor meg még van időnk, hiszen az csak szeptember vége felé lesz esedékes. Hogy terhes legyek szeptemberben? Hát nem is tudom. De neki, ha tényleg a gyerekem, hogyan mondom el, hogy annyira nem szeretném, hogy megfoganjon még, de amúgy nagyon kedvelem? Vagy mondjuk Niconak, hogy képzelje, micsoda felfedezést tettem, az összetöpörödő lányka igazából a jövőből jött lányunk, aki ha nem esek teherbe, eltűnik és kitörlődik a világból, mi meg megváltoztatjuk a történelem menetét, szóval irány egy világkörüli út, mert után nagyon elfoglaltak leszünk.
- Ne nevess ki, de felmerült benne, hogy a gyerekem vagy a jövőből. Annyira hasonlítunk, hogy az szinte hihetetlen.
Nem hittem, hogy van belőlem még egy, és annyira furcsa. Olyan könnyen beszélgetünk, olyan sok mindenben egyezünk, olyan jól megértjük egymást. Nekem ez egy teljesen természetes gondolatmenet, egy fél pillanatig se mondom, hogy nem vagyok elrugaszkodott, de hát lássuk be, van alapja a dolognak. Mondjuk, ha beközli, hogy rúdtáncol vagy szeret íjászkodni, esetleg csellista, akkor meg aztán tényleg nem én vagyok az elmebeteg, és van abban valami, amit mondok, és nem vagyok teljesen bolond. Csak maximum egy nagyon kicsit.
- Néha nagyon vad elképzeléseim vannak.
De nem, tudom, hogy ilyen jövőből jött gyerekek tényleg csak a mesékben és a filmekben vannak, mert ha lenne is egy időnyerője, leszakadna a keze, mire visszateker majd húsz évet, szóval ki van zárva, hogy ez igaz legyen. Csak hirtelen nem tudtam mást gondolni. Ez egy annyira kézenfekvő opció volt. Annyira, hogy hirtelen frászt is kaptam tőle. Nem, nincs bajom vele, csak én még nem szeretnék terhes lenni. Még egy pár évig nem szeretnék osztozni Nico-n, legyen ez bármennyire is önző kijelentés, így érzek. Most egy kicsit szeretném, ha csak mi ketten lennénk, hogy működőképessé formáljuk a dolgainkat, és talán, hogy egy kicsit leegyszerűsítsük a sok bonyolultságot, amit okozunk magunknak.
- Ezzel egyetértek, csak kell lennie egy határnak, egy mértéknek.
És mi ezt a mértéket nem találtuk még meg, szóval mindenképpen egy jó pár dolgos hónap áll még előttünk, mire eljutunk oda, ahol lennünk kell. Ezt tudom, és elképesztően nehéznek és kihívásokkal telinek is látom, hiszen ha valami nem vagyok, akkor az a türelmesség. Nagyon sokat kell változnom nekem is ahhoz, hogy tudjam jól viselni a dolgokat, hogy tényleg türelmes legyek. Szeretném jól csinálni, és éppen ezért is aggódom túl a dolgot.
- Szerintem, ha bemész a tanulmányira, akkor tudsz igényelni egyet. Viszont a matematikát tényleg ne említsük, mert az valami borzalmas, nagyon sokat szenvedtem vele, pedig azt hittem, hogy az asztrológia lesz az igazi érvágás.
Mondjuk nem mondom, hogy az sokkal jobban ment, de a matek, az tényleg vért izzadós volt. Sokszor közel álltam hozzá, hogy feladjam, és olyankor, amikor leültem tanulni, nem telt bele hat percbe, hogy úgy érezzem, a világ összeesküdött ellenem, és legszívesebben kifutnék belőle. De bizonyítanom kellett magamnak, és ismerem az elszántságomat, csak ezért tudtam, hogy sikerülni fog.
- Ha jól tudom, a fordító gyűrűk csak együtt hatnak, de most megfogtál, és erre nem tudom a választ. Én csak a kastélyban és a faluban használom, ha elutazok valamerre, akkor az angollal és a magyarral próbálok boldogulni.
Ezzel a kettővel szinte gyűrű nélkül is jól megvan az ember itt, de nem szeretek kockáztatni. Sokkal jobban élvezem, ha nem kell kihagynom egy beszélgetést a nyelvi korlátok miatt, de alapból a gyűrűt is ugyebár elég nehezen szoktam az eszembe juttatni, így a legtöbb esetben csak a tudásomra hagyatkozhatok. Legalább azt nem mondhatom, hogy a nyelvtudásomat hagyom parlagon heverni.
- Elképesztően makacs vagyok.
Tényleg, gyakran már betegesen. Makacs, maximalista és mókás, csupa m betűs dolog igaz rám, még a becenevem is, ha mondjuk nem úgy értelmezzük, hogy “Ems”, hanem csak annyit mondunk, hogy “M(‘s)”, szóval teljesen rendben vagyok ezzel a betűvel, és nem tudom, hogy másnak van-e ilyenje, de nekem a kedvenc betűm is az M. A kedvenc számom meg a hármas, nem a szerencs számom, hanem az a számom, amit szeretek leírni. Abba, amit mond a kijózanításról nem tudok belekötni, így csak egyetértően bólogtok. Igen, teljesen egyet tudok érteni azzal, amit mond.
- Eridonos prefektus, Cuki göndör haja van.
Be tudom én azonosítani az embereket a jellemzőik alapján, ez meg családi ártalom, hiszen Cole mellett én is elkezdtem figyelni a részletekre, például arra, hogy kinek milyen az álla, vagy éppen a hajszíne mennyire van összhangban a bőre színével. Szóval már vannak ilyen kis képességeim is. Azért nem török a babérjaira.
- Tetszik nagyon, szerintem ők is nagyon élveznék, lehetne ez az utolsó állomás, és ott kellene megkeresniük az elrejtett kincset.
Arra, hogy Nicora bízná a sorsom, elmosolyodom. Na ez mondjuk egy nem rossz ötlet. Nagyon benne lennék ebben az alternatívában.
- Megnézém az arcát, ahogy ott ülök a klubhelyiségben. Szerintem leírhatatlan lenne. Nincs kedved elmenni sütizni? Fel tudnám most falni a cukrászdát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=797512#post797512][b]Farkas Piroska Beáta - 2020.03.08. 13:34[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=797797#post797797][b]Lóránt Emma Regina - 2020.03.09. 22:23[/b][/url]

ketten a világ ellen. mert a világ végére is követnélek

Nem találom, nem találom, nem és nem én vesztettem el. Agyam veszettül pörög, forog, amióta csak hallottam, tudom mi van, mi történt és fel nem akarom fogni és mégis, muszáj. Dühöngök, olyan szinten, hogy ma már végképp mindenkivel egy hisztérika szintjén viselkedtem és olyan messzire küldtem őket, hogy már magam is szégyellem. Aztán nem. Most vele kell foglalkoznom, rá kell koncentrálnom. Kellene. Akarok. Csak nem tudok, mert úgy eltűnt a térképről, hogy nyomát sem ütni. Időm nem volt semmire, hogy átöleljem, hogy azt a másikat kapjam el egy kiadós hajtépésre, semmire, mert először el sem akartam hinni. Tudom, hogy sokszor csúnyát mondtam a lányra, arra, ami köztük van és őszintén, kívántam is olyat, hogy legyen vége, de tudjátok hogy van ez. Amikor megtörténik, jön a bűntudat és bennem felbukkant, elöntött és szégyelltem magam, mert lehet a sors miattam bűntette őt. Mert nem a nőt sajnálom, hanem a bátyámat. Mert őt kell. Ő kell most és sehol sem találom. Ritkán ejtek könnyeket, de velem is megesett, mert félek. Féltem, hogy hülyeséget csinál, mint a férfiak nagy része, ha dühös, összetört. Lehet csak a regényekben van így, de Bence pont olyan, aki oda illik, az a tipikus herceg féleség, szóval, illik rá minden. És az meg... Nem, most nem robbanhatok. Most nem.
Szerintem az egész iskolát végig vallattam. Nem. Követeltem, hogy mondják meg, hol van. Van, aki hülyén nézett rám és azt se tudta, mit akarok, a legtöbb értetlen vagy rám se hederített. Nem érti senki, hogy meg kell találnom? Ellógtam az óráim, nem érdekelnek. Már bőven nem, ha ezért megrónak, tegyék. Vannak fontosabb dolgok is, van fontosabb. Pánikolok, mert a kastély talán utolsó egérlyukát is átkutatom de semerre. Aztán szinte a „feladom és leülök a földre sírni” vagy a „ kinyírom azt a...!!” között az utolsó reménysugárként kaptam az infót, merre látták. És mint az őrültek, kabát a hátamra, zsebeimbe pár jóság és én, mint az őrült, rohantam a falu felé. Még mindig dühös vagyok, de most már riadt és tehetetlen is. Egyre kavarognak bennem ezek és nem szeretem, szeretek vidám lenni, csak nem mindig lehet. És kezdődik előröl, mert miért lenne a cukrászdában, a boltban, akárhol. Miért lenne könnyű? És megértem. Én is elbújnék, olyan kicsi és messzi helyre, amennyire csak lehet, de ő meg ne tegye meg, mert meg kell találnom. Olyan vészkapcsoló ez, amely az összes veszekedésünket eltörli, minden rosszat. És nem találom, sehol sincs. Ki akarom tépni a hajam, sikítani és toporzékolni. De megőrzöm ép eszem, valamelyest és folytatom. Már bőven lement a nap, bőven ágyban lenne a helyem. És nem érdekel. Ha keresnek is engem, minket, nem számít. Pálcámmal világítok, már jártam abban az ijesztő házban, de még az erdő szélét is megnéztem, de kifutottam. Biztos ott lesz, tudja, hogy nem merném követni, de agyamban mást járatok és eldöntöm, nincs ott. Így kerülök a tó környékére. Ez is klisés és ezt is remélem, hogy eltalálom. Remélem kacsázik, horgászik, nem tudom. Mindenre kitaláltam valamit és mindenhol csalódtam. Amúgy rettentően parázok ebben a sötétben, de most nem érzem, nincs félelem. Hát az kell, hogy előkerüljön, hogy seprűre üljek? Komolyan? Most megtenném.
- Bence... Bence itt vagy? Ne csináld ezt velem – hangom erőtlen, ma sokat kiabáltam, most itt a faluban is, meg kicsit érezni, hogy menten én is sírok. Nagy levegő, előre haladok egy ág tépi meg kicsit hajam, mire fújok, mint valami macska. Pálcám fénye vetül elő és látok valamit. Szívem nagyot dobban, ha most az ott a baltás gyilkos, akkor se érdekel. Megindulok felé.
- Bence! - kiáltok rá, nem reagál. Legyél te, kérlek. - Egész nap kerestelek, ne fuss előlem többé. Kérlek... Én vagyok az, Emma.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=797826#post797826][b]Lóránt Bence - 2020.03.10. 09:18[/b][/url]

Egy hét, kínzó egy hét telt el azóta, hogy kimondta. Kerülöm őt, amennyire csak tudom, az órákon elültem mellőle, és ha csak tehetem, elkerülöm az egy légtérben való lélegzetvételt is vele. Remélem megérte neki, hogy így láthat - már, ha egyáltalán érdekli -, és ha lát is, látja rajtam, mennyire jó ötlet volt ezt így elintézni. Lassan már úgy érzem, hogy nem is a szakítás fáj, hanem a módja. Akkor megértettem a problémáját, viszont a mód kegyetlen volt, igen, nem tudom ezt másképpen jellemezni. Pedig ha mást nem, ezt nem érdemeltem meg, ebben biztos vagyok. Megdöbbenek minden egyes pillanatban, hogy ezt így intézte pont ő, aki a legvidámabb és legszeleburdibb embernek ismertem. Mégis ő volt, nem tudom, hogy ez ki, vagy mi hozta ki belőle, de az biztos, hogy ő igazán megváltozott, ha ezt meg merte lépni. De legalább egy életre megtanultam, hogy a legártalmatlanabbnak tűnő lányból is ki lehet hozni a gonoszt. Mert ez a tett, eléggé az volt. Ilyen gondolatokkal tartok a tavacska felé, persze este, mert itt legalább nincsenek prefektusok sem. Ráadásul velük sem azért nem aarok találkozni, mert megbüntethetnek, hanem mert rá emlékeztetnek, vagy éppenséggel kedvelem őt. Dana, Karola, Márk, Nóra, Sára, Petya. Pont elég, hogy ne kérdezősködjenek, Petyát nem szeretném egyáltalán nem lelombozni semmivel, ő nagyon jó kölyök, csípem a vidámságát. Szóval inkább itt szenvedek a faluban, ahol kicsi az esély, hogy rajta kapjanak, és simán be tudom hazudni, hogy a Tündérmanó utcában lakom, ha annyira érdekel valakit. Ma éppen a rezignált arcom mutatom, a nemtörődömet, ha éppen bevillanak a szemei, inkább elhessegetem, akkor is, ha a szívem szorul össze egy pillanatra. Olyna kilátástalannak érzem az egészet, hiszen egy tündérmesekönyben voltam, de egy rossz gyerek kiszakított belőle és nyelvnyújtba a "bibibi"-zik felém, hogy úgysem fogok soha többé viszakerülni,. majd rajzolnak oda mást. Most meg mi van? Semmi, a büdös nagy semmi, néha már a lányokra sem nézek rá, mert valami biztosan rá emlékeztet és akkor rohanhatok ki a mosdóba sírni, összekupordva az egyik sarokban. Biztosan azt hiszik, hogy hasmenést kaptam el, néhányan furcsán néznek rám, de vannak olyanok is, akik elkerülnek. Gondolom, olyankor dühösebb az arcom, amit tőlem nem szokhattak meg. Először leülök egy padra, és ahogy megtámaszkodom felszisszenek, mert elfelejtettem, hogy a kötés még mindig rajta van a jobb kezem. Felhúzva vizsgálom egy kicsit, de továbbra sem bánom, hogy nem hagytam meggyógyítani. Minden sebnek fájnia kell, amit miatta szerzek. Majd begyógyul valamikor. Nézem a sietős, vagy éppen andalgó, esetleg tébláboló embereket, akik elhaladnak mellettem, de valahogy senkire sincs semmilyen megjegyzésem magamban. Mintha egy szürkévé fagyott viágban, szürke testek mozognának, én pedig a saját szigetemről nézek rájuk, de nem értem őket. Miért mennek arra, és legfőképp minek? Úgysincs értelme semminek sem. Felpattanok, újra kitörlöm a szememben felgyűlt könnyeket - komolyan nem tudom, hogy hogy nem száradt még ki a szemem - és csak úgy megindulok. A lábamra bízom magam, hogy vigyen valamerre, mert az eszem és az agyam helyén üresség van. Egy kisebb mólószerűséghez visz végül, amit félig-meddig benőtt már a természet, de a vége belelóg a vízbe és néhány deszka is hiányzik belőle. Kimegyek a végére, de nem sok mindent látok, a Hold ma nem kegyes hozzám, elbújik ő is, nem akarja látni a szenvedő képemet. Talán... milyen jó lenne, ha most lépnék még kettőt, csak úgy, ahogy vagyok, zsebrevágot kezekkel, meggörnyedt háttal. Véget érhet a szenvedésem, senkinek sem kell hallgatnia a sirámaimat, Karola is megnyugodhat, hogy nem kell aggódnia értem. Ő talált meg először, hiába akartam elbújni és egyszer - ha ma túlélem véletlenül - majd megköszönöm neki, hogy ott volt. Már csak két lépés és elnyelhet a víz, már csak egy...
Hirtelen rezzenek össze a nevem hallatán, úgy látszik még azopk sem kíméletesek velem, akik keresnek. A hang ismerős, de furcsa, tele van féltéssel és mintha meg lenne viselve, akár egy koncert után, mintha elfáradt volna. Viszont így elmarad az utolsó lépés, lábam tétován talál vissza a biztos talajra. Egy kis fény vetül a vízbe, felrajzolva az alakomat, azt akinek most bele kell lépnie a helyére. A nevemre már nem reagálok, valahogy annyit hallottam már mostanában, hogy elég volt belőle, úgysem fog számítani. Viszont egy név mnégis visszaránt a teljes valóságba. Emma. A húgom, akivel annyit veszekedek, vagy szívjuk egymás vérét a legtöbb esetben. De ma kétségbe van esve, miattam. "Kérlek" szívbemarkoló a szó, érzem, hogy komolyan aggódik miattam, és most tudom, hogy jól teszi. Nem sok híjja volt, hogy többet ne kelljen mondania a nevem, legalábbis, úgy gondolom, hogy megtettem volna. Talán nem lettem volna olyan bátor, de ezt most nem fogjuk megtudni. Lassan fordulok felé, a pálcájának fénye hunyorgásra kényszerít, az arcom komor, megfáradt oldalát mutatja a húgom felé.
- Mit... - hangom erőtlen, fakó, mintha kifogytak volna a szavak, léetapadtak a torkomra és nem lehet őket onnan kiréngatni sem. Köhintek egyet, majd megpróbálom még egyszer. - Mit akarsz, Regina? - nagyon ritkán, csak ha igazán kihúzza a gyufát szoktam Reginázni. Most inkább a "hagyjál lógva és húzz innen" verziója miatt hívom így őt. Igazán szeretem Emmát, valódi tetsvéri szeretettel, de sosem mutatom ki igazán, csak egy két pillanatra fordítom felé a szívem, amikor igazán szüksége van erre. Inkább húzzuk egymás agyát, és kikészítjük egymást, testvéri szeretetből. Csak bámulom őt, miután megszokom a fényt és nem tudok megszólalni. Nem akarom, hogy a fájdalmam tönkretegye őt is, úgyhogy úgy döntök, hogy elküldöm őt innen.
- Menj el, semmi bajom - hazudok, a szavak éles kövekként záporoznak felé, miközben nem látom, de a testtartásom nem erről árulkodok, az arcomat meg hagyjuk. Örgedtem vagy két évet biztos azóta. Nézem őt, várom, hogy mozduljon valamerre, nem tudom, hogy fog-e.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=797884#post797884][b]Lóránt Emma Regina - 2020.03.10. 20:13[/b][/url]

ketten a világ ellen. mert a világ végére is követnélek

Most érzem csak lassan, hogy mennyire sajognak a lábaim. Mintha azokból a cipőkből válogattam volna, amelyekben csak ülni szabad, talpam úgy sajog, vádlim úgy húzódik. Elindul felfelé, gyomrom tájéka, amely öklömnyi és rettentően fáj, üres és mégis, nem érzem többnek, mint egy apró, semmit nem zavaró gombócot. Karjaim zsibbadnak, szerintem kétszer hordtam ki az infarktust ebben a két órában, mindegyikre jutott egy. kabátom cipzárja lent pihen, mert még így is meg tudnék gyulladni. Sosem voltam az a nagyon fázós ember, de most végképp, még ha havazna is, simán képes lennék egy pólóban létezni. A vérnyomásom az egekben, ez nem kérdés, mindenem ott van, mert ott neki a legrosszabb és most nekem is mindenhol a legrosszabb. Alig kapok levegőt, hiába sietek mindenhova, de a gombóc miatt rettentő nehezen megy, minden egyes lépés veszi ki az erőm. Nem emlékszem, hogy leültem ma, se semmi másra. Idegességemben ettem valamit, ezt tudom, kétszer ki akart jönni és nem állítom, hogy a harmadik nem fog nyerni, de most nincs idő rosszul lenni. Arcom ég, egy fia smink nem fért ma ott el, nem mintha túlzásba vinném, így nem kell aggódnom, hogy nem ismer majd fel. Amúgy sem akarok aggódni, csak épp nem megy más. Ezer meg egy hülye gondolat és más, tódul és kavarog, halántékom egyre jobban nyom, jön a migrén, érzem, mert a nagy idegeskedés sem jó a fejemnek, de nem érdekel. Maximum elfelejtem hogyan sétáltam ide, milyen nap van, akármi vackot, minden mást, azt viszont nem, hogy miért és kiért, mert ezeket szinte körömmel vésem fel elmém falaira, olyan mélyen, hogy biztosan ott marad. Mert muszáj. Ezt nem engedhetem el, kevés ilyen dolog van manapság, de ez most minden előtt ott van. Kérhettem volna segítséget, hogy több szem többet lát alapon, vagy ha végül összeesek a fáradtságtól, akkor legalább felkapar, de ezt egyedül kell és nem kellenek felesleges szemek. Majd lesz valami. Bizakodok. Apró reménysugár.
Úgy gyúl most mégis. A pálcám végén ül, mégis, mintha az égből sütne le egyenesen és lehet hogy az van, hogy én tökre megőrültem és már mindenfélét hallucinálok. De nem láttam, nem jelentkezett, azt hittem én leszek az első, akihez odaáll, ehelyett eltűnt, felszívódott és nem tudtam elérni. Egy jelet sem, egy cetlit sem kaptam, mérgesnek és sértettnek kellene lennem és voltam is kemény öt percig. És elmúlt, mert jött a bűntudat majd a félelem, nem maradt harag, csak a várakozás, hogy majd jön, majd ő lép, majd ő teszi meg, majd ha akarja, de nem, nem történt semmi. Teljes csend és ezt elégeltem meg. Lehet önző vagyok, lehet, hogy most ez a rosszabb megoldás, de nem érdekel. Nem a baltás gyilkos áll ott, nem valami idegen, hanem ő. Nem is akarok arra gondolni, miért van annyira ott. Nem. Aprót rezzenek össze, amikor megszólít és máskor már hisztériáznék rajta, most viszont elreppen mellettem, süket lettem rá. Elmosolyodok, de  ez inkább szomorú, mint boldog. Közelebb lépkedek, pálcám kicsit leeresztem, hogy ne süssem ki a szemét és innen már jobban látom. Arca beesett, sápadt, szemei alatt sötét karikák, ábrázata megnyúlt, jellegzetes mosolya eltűnt. Semmi baja, hazudja ő, semmi baja. Hát persze, én meg férjhez mentem a kísértetházban! Na nekem ne most vetítsen. Nem érdekel mit mond, mennyire mondja és hogyan, leküzdöm a távot és előtte termek. Semmit nem engedek megakasztani, mire bármit tehetne, átölelem. Óvatosan, kedvesen, közben reszketek én is, kiengedem a levegőt, örülök neki és még jobban félek. Mert ez ijesztő.
- Ne bújj el előlem többet, jó? - nem eresztem, mindkettőnknek, de főleg neki kell ez. Érzem. Vagy ha nem, nem érdekel. Nem akarok belegondolni, hogy mit akart tenni az előbb, pedig agyam látta. De most felejt. Szabad kezemmel simogatom meg a hátát, lehet nem ilyenek vagyunk, de most ilyennek kell lenni.
- Nem megyek el, bármit kérhetsz, csak ezt nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=798696#post798696][b]Závodi Soma - 2020.03.16. 20:02[/b][/url]

- Dögös vagy - jegyeztem meg a csók után egy széles mosoly kíséretében, miután végig pillantottam a lányon. Bármit is vett magára, mindenben jól nézett ki, de azért nem ártott néha ezt a tudtára is adnom. Most már nem is tudtam volna leplezni előtte az ajándékomat, amit hosszú agyalás után találtam ki, de végül is, látva a meglepettségét, azt hiszem, hogy jól választottam. Ez talán emlékezetesebb volt annál, mint hogy hozzak neki egy doboz bonbont, vagy valami becsomagolt tárgyat, amit úgyis a sarokba hajítana. S mivel korábban már beszélgettünk a motorozásról, biztos voltam benne, hogy ez majd tetszeni fog neki.
- Örülök, hogy tetszik, ezzel foglalatoskodtam, amikor rám törtél ott a tanulószobában - vallottam be nevetve, így talán Danában összeállt a kép, s lehet hogy végre rájött, miért is akartam őt annyira lerázni néhány nappal korábban.
- Ne féltselek? Ez a beszéd, kapaszkodj - szóltam hátra nevetve, majd ha már magamon éreztem kapaszkodó kezeit, gázt adtam, s kiérve az utcára, meglódultunk előre. Nem izgatott az, ha egy-két járókelő esetleg rosszallóan nézett ránk, valószínűleg nem voltak ehhez hozzászokva, de ez most különleges alkalom volt. Vidékre nem lett volna időm levinni őt, hogy a saját motoromon menjünk egy kört, így viszont egy kis mágia segítségével, a Kins&Kens jóvoltából, s egy hozzáértő Bogolyfalvi cimborámnak hála, sikerült összehoznom ezt a motoros randit.
A sebességgel nem fukarkodtam, amikor elhagytuk a falut, még nagyobb gázra kapcsoltam, érezni akartam az adrenalint, s azt akartam, hogy egy kicsit Dana is megérezze ennek a világnak az ízét. Sokat eközben nem hallhatott, hiába is szóltam volna hátra, de most nem is ez volt a lényeg. Szerettem volna, ha élvezi a mellettünk elsuhanó tájat, még mielőtt lemegy a nap. A kis tavacska felé vettem az irányt, hisz készültem még valamivel, ami a motorom csomagtartójában lapult.
A tóhoz érve lassítottam, majd a tavakcsa közelében megálltam a földúton, s lábaimmal támasztottam ki magunkat, hogy lehúzhassam magamról a sisakot.
- Na hölgyem, felkészült arra, hogy most Ön vezessen? - kíváncsi mosollyal pillantottam Danára, s ha benne volt, akkor leszálltam, hogy helyet cseréljünk, és megtanítsam őt motorozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=799220#post799220][b]Harmat Betti - 2020.03.18. 23:22[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=799258#post799258][b]Lóránt Bence - 2020.03.19. 10:53[/b][/url]

Nekem senki se mondja még egyszer, hogy elbújni nem jó a gondok elől. Dehogynem! Sokkal jobb, mintha látnám őt bármilyen órán is, emiatt van pár igazolatlan órám is, amikor már nem bírtam, hogy még egy órán át meglássam őt bármilyen szinten is, vagy halljam a hangját, ha szólítják egy feleletre, vagy csak a körzetem felé pillantson. Rohadtul fáj, hogy nem érhetek többet hozzá, nem hallhatom a csodás nevetését, a bolondos ötleteit, mint legutóbb a meccsen is. Jó, azt ketten eszeltük ki, és kaptam is a megjegyzéseket meccs után. De mivel nyertünk, nagy bánat nem lett belőle, csak a szokásos „de hülyék vagytok”. Mindez egy napig boldogított is, aztán… Azóta nem találom magam, menekülök, szétverem a kezem, sörözök, és bujkálok. Aztán már sokkal rosszabb hangulatomban éppen beugornék a tóba, mert miért is ne? Mivel jobb, vagy rosszabb, ha fáj a folyamatos lét, mint az, hogy többé nem vagyok? De mégis, az életösztön segít, na meg a testvérem, akire nem is nagyon gondoltam, hogy beszélnem kellene vele. Amúgy sem volt oda érte igazán, a kapcsolatunkat ekézgette testvéri szeretetből. Még olyat is mondott egyszer, hogy ha nem lenne Mária, sokkal értelmesebb lennék, meg jobb fej. Szerintem akkor mérges volt, és amúgy sem emlékezne rá, mert tuti elfelejtette. Ez elég idegesítő amúgy Emmában, hogy számomra fontos dolgok nagy százaléka kiesik a fejéből, vagy csak ráfogja. De most itt van, Merlin tudja, hogy hogyan talált meg, de nem engedi, hogy hülyeséget csináljak. Oké, megmentettél, elmehetsz, nem fogok a tóba ugrani már Miatta. Mégsem tudom elküldeni – ezek a nők megőrjítenek amúgy, hogy sosem azt csinálják, amit én szeretnék, vagy kérek, ahogy Karola sem, most Emma sem -, inkább csak közelít, majd átölel. Állok ott előtte, mint egy darab fa, és érzem, ahogy óvatosan átölel, ahogy belém akar bújni, mégsem meri. Nem mer semmit tenni, pedig ő igazán bármit megtehetne.
- Emma – suttogom, majd megvárom, amíg a szemeimbe néz. – Mit csináljak? – a könnyeim megerednek újra, lefolynak az arcomon, összegyűlik a könny nyakamban, és a hajában, ahogy visszaölelek. Nem érdekel, hogy így lát, az sem, hogy zokogok, hogy remegek, a lábaim pedig összecsuklanak és lerántom a földre magammal együtt, de ölelem térdelve tovább. Nem mertem kimondani, hogy nem fogom kerülni őt sem, egyszerűen nem tudom, hogy mit mondjak és kinek mondjam. Végül abbahagyom a sírást, csak néhány szipogásra és rekedt köszörülésre futja.
- Azt mondta… szakítsunk. Aztán ennyi – mondom el mégis, hátha Emma megérti őt és el tudja magyarázni nekem, hogy miért így csinálta. Azt tudom, hogy mi az ok, de a kegyetlen bánásmóddal továbbra sem tudok mit kezdeni. Az is lehet, hogy minden szakítás így fáj? Mert akkor nem lesz senkim, soha többé inkább…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=799417#post799417][b]Dana Straw Berry - 2020.03.19. 22:22[/b][/url]

- Te is dögös pasi vagy - búgtam a fülébe a csók után incselkedve. Mindig is megvolt köztünk a vonzódás, Soma pont az esetem volt, amolyan markánsabb vonásokkal rendelkező férfi, ráadásul minden fontos jellemvonással rendelkezett, ami számomra fontos volt a másik nemben. Nagyon örültem a meglepetésének, sokkal egyedibb ajándékot kaptam tőle, mint a legtöbb lány a párjától. Mindketten tudtuk, hogy le volt fixálva a program, az asztal a pizzériában, ennek ellenére mégis azon törte a fejét, hogy mivel lephetne meg engem, aminek igazán örülnék. Hát, ez nagy meglepetés volt számomra, nagyon édes volt tőle, hogy így gondolkodott rajta, mi is okozna örömet úgy igazán.
- Cuki vagy! - karoltam át nyakát, majd adtam rá egy csókot, mielőtt kibontakoztam volna az ölelésből.
- Amúgy egész jól álcáztad magad, nem gondolkodtál aurori pályán? Vagy valami rosszfiúsan? - incselkedtem vele tovább széles mosollyal az arcomon, majd miután gázt adott, elkezdtünk száguldani a motorral. Iszonyúan élvezetem az utat, a sebességet, ahogyan az adrenalin száguldott szerte egész testemben.... hatalmas élmény volt az egész.
- Imádom ezt! - ordítottam a srácnak, hátha meghallja, közben csodáltam az előttünk sebesen elhaladó tájat, a száguldást, míg a kis tavacskához értünk. Szerettem ezt a helyet, sok időt töltöttem itt a barátaimmal, miután megálltunk, én is levettem a fejemről a sisakot a fiút kémlelve.
- Naná! Mutasd az utat, na meg, hogy mit kell csinálni! - kacsintottam a páromra, majd egy pici ideig tekintetem elidőzött a tavacskán, mielőtt újra felvettem volna a védőfelszerelést. Miután helyet cseréltünk, lelkesen vártam az utasításait, hogy mit is kell csinálnom a járgánnyal ahhoz, hogy működésre bírjam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=799749#post799749][b]Závodi Soma - 2020.03.21. 22:08[/b][/url]

- Nem, még meg sem fordult a fejemben - nevetve szóltam hátra Dana kérdésére, jó volt így viccelődni egymással, s örültem annak, hogy sikerült őt meglepnem ezzel a motorozással. Igazából nem voltak kétségeim afelől, hogy nem fogja élvezni, mert amennyire eddig sikerült őt megismernem, vadóc volt és kedvelte az ilyen programokat. Egy kis száguldás pedig mindig rejtett magában izgalmakat. Hosszú ideig csak motoroztunk, keresztül a falun, át a határon a Kis Tavacska felé, ott viszont megálltam, hogy megnézhessük a naplementét, s addig is átölelhessem őt.
- Gyönyörű ez a hely - jegyeztem meg, miközben közelebb húztam magamhoz Danát, majd felé fordulva, hosszan megcsókoltam őt, kiélvezve a pillanatot. Csak ezután ajánlottam fel neki a lehetőséget arra, hogy megtanítsam őt motorozni. Úgy tűnt, hogy az ötlet nagyon is tetszik a lánynak, így széles mosoly ült ki az arcomra.
- Na szuper! Akkor csússz ide - tenyeremmel megpaskoltam az ülést, aztán, ha helyet foglalt a megfelelő pozícióban, röviden ismertettem vele a motor részeit, megmutattam, hogy hová kell tennie a lábát, s végül megmutattam neki a féket, a gázt és a sebességváltót is.
- Nagyon fontos, hogy amikor gyorsítasz, csak szép fokozatosan kell meghúzni magad felé ezt, mert ha hirtelen rántod meg, akkor könnyen kipöröghet a kerék, vagy megugrik előre , és azt nem akarjuk. Ez itt a másik oldalon pedig a fék, beülök mögéd, oké? - helyet is foglaltam a lány mögött, majd előre nyújtóztam, s gyengéden fogtam meg kezeit, hogy kezdetben én irányítsam őt.
- Akkor jobb lábbal pöccinted be a motort, rá kell taposni, jó erősen. - magyaráztam, s ha felbőgött a motor, akkor megirányítva a kezét, gyengéden gázt adtam, így megindult alattunk a motor.
- Huhú, elgurultunk, most fokozatosan gyorsíthatsz - mondtam hátulról, majd egy idő után levettem kezemet az övéiről.
- Na milyen? - kérdeztem hátulról nevetve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=799773#post799773][b]Dana Straw Berry - 2020.03.22. 00:54[/b][/url]

- Pedig mindkettő nagyon illene hozzád! - kacsintottam rá beharapva ajkaimat játékosan. Egyébként valóban el tudtam volna képzelni a párom bármelyik munkakörben, illetve olyanban, ami nem 8-12 órás irodában ülést jelent, hanem valamiféle akciót.
- Valóban csodaszép - feleltem a fiúnak mosolyogva, minden annyira idilli volt most. Belegondoltam, hogy vajon ez meddig marad még így? Reméltem, hogy sokáig és nem válunk majd olyan párokká, akik egy idő után egymás agyára mennek meg elhidegülnek egymástól. Persze tisztában voltam azzal mások elmondása alapján, hogy mindenhol voltak hullámvölgyek, de a lényeg az volt, hogy akik valóban összetartoztak, azok képesek voltak átvészelni mindent, és legbelül igazán szerették egymást. Nálunk még szép és jó volt minden, reméltem, hogy ez sokáig így fog maradni, titokban pedig abban is bíztam, hogy mi valahogy majd a kivételt fogjuk képviselni a többi pár közül.
- Már csusszanok is! - nevettem rá a másikra, majd helyet foglaltam a megfelelő pozícióban a védőfelszereléssel, aztán megismerkedtem a motor legfontosabb részeivel is, már ami az irányítást illette.
- Oké! - feleltem neki duruzsolva, majd alig vártam, hogy elmondja az instrukciókat, és nekikezdhessek legelső utamnak ezzel a vadóc járgánnyal.
- Wow, egyenesen imádom! - kiáltottam oda Somának, miután elindultam a motorral, majd fokozatosan gyorsítani kezdtem a tempón. Egy idő után még nagyobb gázt adtam neki, imádtam a száguldás érzését, ahogyan a szél a hajamba kapott, az adrenalint, úgy összességében az egészet. Valahogy nem volt bennem félelemérzet, az izgalom ugyanis teljesen átvette rajtam az irányítást. Ahogy még nagyobb tempóra kapcsoltam, tovább száguldottam az egyenes úton, majd hangos fékcsikorgatás közepette álltam meg a semmi közepén.
- Ú, ez szuper volt! - szálltam le boldogan a járgányról levéve a sisakomat. Reméltem, hogy Soma is annyira élvezte az utat, mint én, bár elsőnek nem volt rossz, amit a motorral műveltem, legalábbis én ezen a véleményen voltam. Legalább olyan nagy élmény volt számomra, mint seprűvel repkedni szélsebesen a pályán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=800013#post800013][b]Závodi Soma - 2020.03.22. 22:59[/b][/url]

- Nagyon jó, ügyes vagy! - kiáltottam előre nevetve, s amikor már úgy éreztem, hogy Dana biztosan fogja a kormányt és rá is érzett a járgány működésére, úgy abban a pillanatban elengedtem a kezeim, s széttárva azokat hagytam, hogy a lány vezessen.
Dana egész jól ráérzett a motorozás ízére, gyorsított is, amit kifejezetten imádtam, s csak néha-néha nyúltam oda, hogy segítsek, ha picit bizonytalan lett volna egy-egy mozdulat kapcsán. Néhány perc telt el így, hagytam, hogy kiélvezze a dolgot, majd elnevettem magam, amikor vagány megállást produkált.
- Ez igen, klassz volt a megállás - dicsértem meg nevetve, magam is levettem a sisakot, s közelebb húztam őt magamhoz. - Szerintem is, király volt - ezután újra lecsaptam az ajkaira, megcsókoltam őt, s azután kézen fogva indultam meg vele a tó partjára.
- Remélem, hogy megéheztél, mert készültem még valamivel - már előre elterveztem, egy órával korábban a helyszínre hoztam mindent, így ahogy a parthoz értünk, Dana már láthatott egy kis általam eszkábált nyársaló placcot, egy kockás plédet, s egy kosarat, meg két nyársbotot.
- Gondoltam, hogy süthetnénk egy kis szalonnát - rámosolyogtam a lányra, aztán elkezdtem elővenni a kosárból a hozzávalókat, hogy a húst feltűzdeljem a botomra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=800027#post800027][b]Dana Straw Berry - 2020.03.22. 23:32[/b][/url]

- Egyenesen imádom, ezt máskor is szívesen vezetném - tekintettem a fiúra mosolyogva. Nagyon nagy lázba hozott, hogy egy ilyen erős, sebes járgányt vezethettem, amihez idáig sajnos nem volt szerencsém.
- Köszi! - tekintettem rá huncut szemekkel, majd miután levette rólam a sisakot, szenvedélyesen viszonoztam a csókját. Ezután visszamentünk a kis tavacska partjára, egész kellemes időnk volt.
- Ó, de édes vagy! Egyébként már kezdtem megéhezni, ugyanis reggel kajáltam utoljára, az pedig nem most volt - néztem hálás arccal a fiúra, majd nagy mosoly terült el az arcomon, mikor megláttam, mivel is készült a partnerem. Minden jelen volt egy tökéletes kajáláshoz, mi szem, szájnak ingere.
- Ez annyira hangulatos, ráadásul a szalonna az egyik kedvenc ételem! - feleltem a másik szemébe nézve vidáman. Úgy tűnt, hogy Soma már elég jól kiismert az együtt eltöltött idők során, ezt pedig igazán díjaztam. Közben elkezdte elővenni a kosárból a hozzávalókat, én pedig közreműködtem benne.
- Nyami, isteni finomat fogunk enni - mosolyogtam rá, hiszen remek hangulatom volt, az előbbi motorozást is igazán élveztem, hát még a finom kajálást. Soma tudta, mi kell nekem!
- Nagyon édes vagy, hogy így gondoltál rám, igazán megnyertél ezzel a kis meglepetéssel - kacsintottam rá huncutul, majd miután adtam egy csókot az ajkára, figyeltem, hogy mikor lesz kész a botra feltűzdelt étel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=801032#post801032][b]Závodi Soma - 2020.03.26. 21:58[/b][/url]

- Elhiszem, hogy vezetnéd még, de sajnos ez nem a sajátom, hanem egy ismerősömtől kértem kölcsön. Odahaza Pécsett viszont van egy motorom, egy igazi motor, azt vezetheted majd - rákacsintottam Danára, s miután megszabadultunk a sisakoktól és kiélveztük egymás csókját, leballagtunk a tó partjára, ahová néhány órával korábban már bekészítettem néhány holmit az estéhez, s bíztam abban, hogy ezzel további meglepetést okozhatok majd a lánynak. Végül is, ismertem, s tudtam, hogy szereti a finom ételeket, nem az a fajta volt, aki csak salátán élt.
- Miért csak reggel ettél utoljára te nő? - döbbenten pillantottam Danára, már csak az hiányzott, hogy beszédüljön az egész napos nem evés miatt. Meg is csóváltam a fejem, de most nem akartam példabeszédet mondani arról, hogy miért fontos a táplálkozás, azt hiszem, hogy ezzel ő is tisztában volt.
- Örülök, hogy tetszik, igyekeztem kitalálni valami különlegeset - mosolyogtam rá kedvesen, jó érzés volt azt látni, hogy boldog.  - Mi az hogy, a szalonna az egyik legjobb dolog, a kosárban találsz bort is amúgy - kacsintottam újra Danára, s közben előkészítettem a nyársbotokat, a szalonnát felkockáztam, és egységesen megpakoltam a finomságokkal a botot, amire került szalonna, kolbász, lilahagyma, paprika és egy karika paradicsom is.
- Na szuper, nem is hagytam volna, hogy más vigyen el - mosolyogtam rá, majd közelebb hajolva adtam neki egy csókot, s azután átadtam neki a két botot.
- Fogd meg egy pillanatra - reméltem, hogy segít, ezután tudtam csak tüzet rakni, majd ha már égett a tűz, kiemeltem a kosárból az üveg bort, s töltöttem a poharakba.
- Egészségedre, kettőnkre - felé nyújtottam az egyik bort, közben visszavettem tőle az egyik nyársat, majd kortyoltam a boromból, s letelepedtem a tűzrakás mellé a pokrócra.
- Amúgy kivel mentél volna el szívesen randizni, ha nem velem? De nem ér füllenteni, úgy őszintén, melyik srác jön be még? - kérdeztem nevetve, nem volt ebben semmi, hisz szeme azért volt, s tetszhetett neki külsőleg más is rajtam kívül.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=801115#post801115][b]Dana Straw Berry - 2020.03.27. 01:09[/b][/url]

- Ez szuper hír! Na, és mikor invitálsz Pécsre? - kérdeztem tőle somolyogva. Egyrészt szívesen megismertem volna a várost, másrészt nagy élvezettel vezettem volna a járgányát.
- Hm... hát elég sűrű napom volt. Nem igazán volt rá időm. De szerencsére nem ez a jellemző - nyugtatgattam meg a fiút egy puszit lehelve az arcára.
- Hát, azt sikerült, igazán különleges meglepetéssel rukkoltál elő! - feleltem neki vigyorogva, ráadásul még bort is hozott az egyik kedvenc márkámból. Ez az egész még rátetőzött a boldogságomra, hiszen minden olyan idilli volt, ehettem az egyik kedvenc ételemből, ihattam az egyik kedvenc italomból, a környezet is csodajó volt hozzá, de mindez eltörpült amellett, hogy kedvesemmel lehettem kettesben. Figyeltem, ahogyan előkészítette a nyársbotokat, azaz elkockázta a szalonnát, majd hozzáadott mindenféle finomságot.
- Helyes, nem is örültem volna ennyire más társaságának - kacsintottam a fiúra jókedvűen miközben viszonoztam a csókját. Közben megfogtam a két botot, amelyet átadott, amíg a tűzgyújtással foglalatoskodott. Miután ez megvalósult, töltött mindkettőnk poharába a finom borból, én pedig koccintottam vele.
- Csirió! - emeltem poharam a magasba mosolyogva, majd miután visszavette tőlem az egyik nyársat, ittam egy korty bort.
- Hogy kivel mentem volna el? Nem is tudom, nem gondolkodtam ezen. Igazából úgy voltam az egésszel, hogy akárki is visz el, túlesem rajta... de nagy örömömre szolgált, hogy végül licitáltál rám, így megúsztam a kötelező mutatványt - néztem rá vidoran, elvégre remekül sikerült idáig az első Valentin-napunk.
- Nos, nagyon jól tudod, hogy ki jön be nekem igazán, ez nem is kérdéses. Melletted szóba se jöhet más - néztem a páromra szenvedélyesen, majd közelebb hajolva hozzá nyomtam az ajkára egy szenvedélyes csókot. Boldog voltam mellette, belé is voltam esve, így nem igazán foglalkoztam azzal, ki jöhetne még szóba. Nem igazán értettem, hogy miért kíváncsi arra, hogy rajta kívül ki jön még be nekem, hiszen ennek egyáltalán nem volt jelentősége. Mióta vele voltam, csakis ő volt az, akiért teljesen odavoltam, reméltem, hogy ezt ő is érezte. Időnként ott motoszkált a fejemben, hogy rajtam kívül ki tetszhet még neki, de azzal is tisztában voltam, hogy most nem lennénk együtt, ha nem én jöttem volna be neki a legjobban. Az pedig, hogy még mindig odáig voltunk egymásért, mi sem bizonyította jobban, mint a tetteink. Ebből pedig könnyen ki lehetett következtetni, hogy nagyon szerettük egymást.
- Tudod, édes, nekem is lesz egy kis meglepetésem majd későbbre - haraptam be az ajkaimat, miközben tüzesen a másikra néztem. Reméltem, hogy tetszeni fog majd neki a meglepi, de egyelőre még bőven volt időnk arra, hogy a kedve szerint találgasson. Úgyse mondtam volna el neki semmit addig, míg fény nem derül a meglepetésre, amelyet egy régi beszélgetésünk alapján találtam ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=801758#post801758][b]Závodi Soma - 2020.03.30. 19:58[/b][/url]

- Mondjuk a szünetben, akkor eljöhetsz és reményeim szerint a húgomat is megismered majd - egészen be is lelkesültem már ennek a gondolatától is, hisz Janka nagyon fontos volt számomra, s örültem volna annak, ha Dana is megismeri és összebarátkoznak.
- Egészségünkre - koccintás után kortyoltam a borból, de nem sokat, hisz nekem még vezetnem kellett azt a motort, az aurorok meg igazán résen voltak, így nem hiányzott nekem estére egy zárka.
- Jó válasz - nevetve kacsintottam Danára, sejtettem hogy nem mond mást, még szerencse. Nem is örültem volna annak, ha hirtelen elkezd áradozni, és neveket sorolni, mert akkor egész biztos, hogy valami nagy gond lett volna köztünk. Szerencsére, egy csókot is kaptam jelzésként, amit viszonoztam is, s csak ezt követően gyújtottam meg a tűzrakást, hogy aztán letelepedve a pokrócra elkezdhessük megsütni a finom falatokat.
A tűz felé tartottam a nyársbotomat, lassan forgattam körbe és körbe, a tűz közelében, ügyelve arra, hogy a lángok ne érjék, s inkább csak a parázs melegítse. A szalonna azonnal megizzadt a vörös lángok közelében, csak úgy cseppentek a zsírcseppek, s végig cikáztak a húskockákon. Kellemes illat terjengett a levegőben, de még ez sem rabolta el annyira a figyelmemet, hogy ne hallgassam Danát.
- Hű, komolyan? Na ne csináld, milyen meglepetés? - kíváncsi mosollyal pillantottam rá, bár elég volt huncut tekintetébe pillantanom, hogy érezzem, valami pajzánságon töri a fejét. Legalábbis reméltem, s rögvest lettek ötleteim is arra, hogy vajon mivel is lep majd meg. Ezeket persze nem tettem szóvá, mert kíváncsi voltam arra, hogy vajon mennyire ismer, s mennyire jött már rá arra, hogy mi az, aminek igazán örülnék.
- Nyárra egyébként mit terveztél? Elutazol a szüleidhez, vagy a tesódhoz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=801775#post801775][b]Dana Straw Berry - 2020.03.30. 20:55[/b][/url]

- Ez remek, nagyon szívesen megismerkednék a húgoddal - húztam mosolyra a számat, rendkívül jól esett, hogy a fiú be akar mutatni annak a személynek, aki a legfontosabb szerepet töltötte be az életében. Közben én is elgondolkodtam rajta, hogy klassz lenne őt megismertetnem a szüleimmel és a tesóimmal. Igaz a nővérem már külön költözött a párjával, de neki is mindenképp be akartam mutatni a fiút. Egyelőre azonban azon morfondíroztam, hogy mennyire esedékes a dolog, nem túl korai-e még az egész. Na, meg azt se tudhattam, mit szólna Soma ehhez az ötlethez, hiszen számos lehetséges opció lejátszódott pár másodperc alatt az agyamban: megfutamodás, öröm, ijedtség, elégedettség, vita, harmónia és a többi. Igaz a családom nagyon büszke volt az aranyvérűségére, nem tudtam, hogyan fogadnák a fiút, igaz Daisy kapcsolatába se szóltak bele, bár nem igazán volt rá lehetőségük, mert a nővérem már jó ideje megszakította velük a kapcsolatot. Egyelőre jobbnak láttam, ha nem hozom fel a témát, még azt se tudtam, hogy meglátogat-e a családom, ahogyan ígérte még pár hónappal ezelőtt. Az biztos, hogy nem volt velük könnyű dolgom, de ennek ellenére mindig összetartottunk, szerintem elég nagy törés volt az nekik, hogy a nővéremet elüldözték otthonról.
- Mertem remélni, hogy így gondolod - kacsintottam rá pajzánul. Remekül éreztem magam a társaságában, meg tudtam volna szokni ezt az idilli hangulatot, amely most körülvett minket. Minden olyan tökéletesnek tűnt: ő, a motorozás, a bor, a piknik, a finom étel illata, de főként az, hogy együtt lehettünk. Vajon meddig tart majd a kapcsolatunk? Egymás mellett éljük le az életünket boldogságban, jóban-rosszban, ahogyan a nagykönyvben meg van írva, vagy netán viharos lesz az egész és egyszer csak véget ér anélkül, hogy bármelyikünk is harcolt volna érte? Vagy netán se veled se nélküled stílusban folytatódik? Akárhogy is lesz, a lényeg, hogy mi alakítjuk a közös jövőnket, rajtunk múlik minden. Legalábbis így voltam vele, de abba is hagytam az agyalást, nem akartam elrontani ezt a csodás időszakot apró hülyeségekkel. Még azt se közöltem Somával, hogy szeretnék majd külön költözni, mert nem szeretnék tovább a kastélyban lakni. Igaz, nem tudtam, hogy ez bármit is befolyásolna-e köztünk, egyelőre még nem akartam erről beszámolni neki. Elég lesz akkor megtudnia, ha már esetleg lesz valamilyen részmunkaidős állásom, hogy gyűjthessek bérlésre, rezsire. Persze valamennyi anyagi támogatást a szüleimtől is kaptam, de az nem fedezett volna mindent. Mondhattam volna nekik, hogy szeretnék önállósodni, de én is hozzá akartam tenni a dolgokhoz, nem akartam azt, hogy csakis tőlük függjek.
- Mindennek eljön a maga ideje... majd megtudod! - villantottam egy huncut mosolyt a páromra, majd játékosan kisimítottam a szabad kezemmel egy kósza tincset az arcából.
- Jó kérdés, még nem gondolkodtam el rajta. Szerintem a fél nyarat anyáméknál töltöm, a másik felét meg a tesómnál. De konkrét terveim nincsenek még, szerintem csak otthon leszünk, kirándulunk, ilyesmi. Na, és neked mik a terveid, szívem? - kérdeztem tőle kíváncsi tekintettel, erről a témáról ugyanis idáig még nem beszéltünk, mert egyszerűen nem jött köztünk szóba. Közben a tűz felé emeltem a nyársbotot, és lassan körbe-körbeforgatva figyeltem, ahogyan az izzó fák a pattogó parázs alatt ropogtak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=802892#post802892][b]Závodi Soma - 2020.04.02. 20:35[/b][/url]

- Hajjaj - rávigyorogtam Danára, aki nagyon rejtélyes volt, hisz nem akarta elárulni, hogy mégis miféle meglepetéssel készült. Igaz, volt néhány kósza gondolatom ennek kapcsán, de nem akartam firtatni, hadd legyen tényleg meglepetés. Közben sültek a finom falatok, s már az illat is ott terjengett a levegőben, Dana pedig a nyári terveiről mesélt. Nem tűnt túl sűrűnek a programja, így el is határoztam, hogy egy hétre tényleg elviszem majd valamerre, akár a Balaton partjára, vagy a Velencei tóhoz.
- Nyaranta mindig dolgozom, kell a pénz, meg szeretnék egy kis időt együtt töltöni a húgommal is, szóval szerintem Pécsett leszek, ott vállalok majd valami melót. Általában pincérkedek a sétálón, kávézókban, de már diszkóban is voltam pult mögött. Azt mondjuk nem szeretem, az éjszakázás fárasztó, és megsüketülsz, míg kiszolgálod a sok részeget - jegyeztem meg egy mosollyal. - De azért lesz egy kis szabadidőm is, szóval akár elmehetnénk a balcsira, vagy valahová - tettem javaslatot, közben úgy tűnt, hogy elkészültek a finom falatok. Fel is pattantam, hogy ne Danának kelljen felállni, s két tányérral tértem vissza. Az egyiket nekiadtam, a másikat az ölembe vettem, s arra húztam le a nyársról a finom falatokat. A nyársbotommal pedig közelebb húztam magunkhoz a kosarat, melyben ott sorakoztak a már megmosott, friss zöldségek, paprika, paradicsom és lilahagyma.
- Na mit szólsz, a hagymát bevállalod? - kérdeztem egy vigyorral, engem mondjuk nem zavart az, ha hagymaszagú lesz, a kérdés inkább az volt, hogy őt zavarná-e.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=802923#post802923][b]Dana Straw Berry - 2020.04.02. 22:41[/b][/url]

- Majd meglátod! - feleltem neki sejtelmesen, eszem ágában sem volt lelőni a poént, hiszen miféle meglepetés lenne az, ha leleplezném?
- Ó, értem. Az éjszakai műszak tényleg durva lehet - válaszoltam neki elgondolkodva. Nekem idáig sosem kellett dolgoznom, ezt mondjuk a szüleimnek köszönhettem, hiszen egész jó anyagi helyzetben voltunk. Az már más kérdés volt, hogy szerettem volna a saját lábamon megállni, akárcsak a nővérem, és nem függeni tőlük. Erről egyelőre nem is beszéltem Somának, mert nem tudom, mennyire értette volna meg ezt a dolgot. Mivel a szüleim jól álltak anyagilag, nem tudhattam, hogy megértette-e volna, hogy önállósodni akarok. Egyébként is könnyen megbélyegezték azokat az embereket, akiknek a családjuk jól állt, hogy könnyű dolguk van, abba bele se gondoltak legtöbben, hogy egyesek egyedül szeretnék boldogulni. Persze Somáról nem feltételeztem ezt, hiszen ismertem már annyira, hogy nem általánosítana velem kapcsolatban, de valahogy mégse állt rá a szám erre az egészre. Sosem voltam az a bátortalan típus, de egyelőre úgy láttam jónak, ha nem hozom szóba a témát, valahogy magam sem tudtam, miért voltam ez ügyben olyan határozatlan.
- Úúúú, az tök király lenne! Szívesen nyaralnék kettesben veled! - lelkendeztem jókedvűen, hiszen ez lenne az első közös nyaralásunk... Reméltem, hogy meg fog valósulni ez az elképzelés, egyelőre nem mertem magam nagyon beleélni, csak akkor, ha már biztos volt a dolog. Mikor elkészült a kaja, Soma odahozta nekem a sajátomat, egy biccentéssel jeleztem, hogy nekem bizony szükségem van arra a hagymára. Egyszerűen imádtam, azt pedig tudtam, hogy mit kell tennem, hogy elmúljon a hagymaszag. Egyelőre volt nálam mentolos cukorka, másrészt pedig csak este találkoztunk újra, addigra pedig megtettem a szükséges lépéseket ahhoz, hogy semlegesítsem a hagyma mellékhatásait magamon.
- Hm, isteni finom ez a kaja! - közöltem vele mosolyogva, miután megkóstoltam a finom falatkákat.
- Este kilenckor várlak a Kívánságok termében - mondtam neki, miközben eszegettem. Reméltem, hogy nem lesz más programja, és ráér akkor, hogy ő is megkaphassa a Valentin-napi ajándékát. Közben eszembe jutottak az ott töltött perceink még régebbről, a meglepetés vacsora, a tánc, a forró hangulat, de szép is volt!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=803009#post803009][b]Závodi Soma - 2020.04.03. 21:27[/b][/url]

- Az, az éjszakai műszak szívás. Képzeld el, az egyik nyaramon, három hónapon keresztül voltam pultos az egyik éjszakai szórakozóhelyen. Kétnaponta voltam beosztva, és mindig volt valami nagy banzáj, hol egy dj jött, hol egy habparty. A muglik meg csak úgy vették az italokat, nagy volt a hangzavar, néha becsúszott egy-egy verekedés is. Szóval ezek nem olyan jó melók. - megosztottam tapasztalataimat a lánnyal, miközben visszaemlékeztem azokra az időkre. Bíztam benne, hogy nem kell majd ilyen melót vállalnom, bár a vendéglátózásban mindig volt pénz, de azért elég kimerítő munka volt. Éppen emiatt reméltem azt, hogy talán majd összejön a gombás biznisz, amiből lehet némi pénzt szerezni, s talán még összejön majd egy-két új meló is.
- Na, ennek örülök, akkor készülj, mert nyaralni megyünk majd - kacsintottam rá nevetve, s jóízűen neki álltam eszegetni a finom falatokat. A borból már nem ittam, hisz azt csak a koccintás végett hoztam magammal, mivel azonban még vezetnem kellett a motort, nem akartam megszegni a szabályokat. Dana persze ihatott, ha neki jól esett, mert úgyis mellette voltam, s vigyáztam rá.
- Örülök, hogy ízlett! - mosolyogtam rá, s miután végeztünk a kajálással, magamhoz öleltem őt.
- Jó, hogy nem vitt el előlem a licittel senki, mert most biztos, hogy elrabolnálak - mondtam nevetve, miközben mélyen fúrtam pillantásom a tekintetébe,  s közelebb hajolva megcsókoltam őt.
- Este kilenckor? Hajjaj, nagyon kíváncsivá tettél, mennyi is az idő? - nevetve pillantottam az órámra, s már fél nyolc volt. - Ez esetben akkor menjünk, nem akarom, hogy lekésd a randidat - kacsintottam rá nevetve, majd összepakoltam a kaját vissza a kosárba, a pokrócot feltekertem, s Danát felhúzva a földről, visszasétáltunk a motorhoz.
- Ez egész jó program volt, máskor is jöhetnénk ilyen piknikre - jegyeztem meg, majd ha elraktam a cuccot egy varázslat segítségével, a pálcámat elrakva pattantam vissza a motorra, s ha Dana is mögém ült, visszarobogtam vele a kastélyhoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=803709#post803709][b]Lóránt Emma Regina - 2020.04.07. 02:24[/b][/url]

ketten a világ ellen. mert a világ végére is követnélek

Én mindig úgy képzeltem el, hogy ez fordítva lesz. Kisírt, vörös szemekkel állok majd egyszer előtte, elhordva minden seggfejnek azt a valakit, aki miatt kisírtam minden könnyem, tőle várom majd a megoldást, ígéretet arra, hogy jól elveri és amit nem engedek majd, de jól esik. Hogy majd odamenjek, jól megöleljen és meséljen valami vicceset, hogy nevetni tudjak és hasonlók, de végül nekem az is jó lesz majd, ha csak csendben létezem. Ehelyett, most itt állok és így, más miatt vagyok idegben, mást szidok olyan szavakkal, amiket sosem hallott tőlem senki, mert nagy a szám, de nem mocskos és alpári, pedig most tudnék az lenni, hajaj, a haját lepörölném, de tudom, azzal feltépném a sebet és ártanék. És nem fontos, nem fontos az a perszónak, csak ő, csak a testvérem, aki miatt feltúrtam ezt a falut és most itt vagyok. Senki nem állíthat meg, ha akarom, ez tény, ez tudott, de most mutatkozik meg igazán, holnapig is kutattam volna, ha kell. Mind a ketten kint vagyunk, tilosban, talán már keresnek is minket és holnap nagyon nagy fejmosást kapunk, de nem érdekel. Vonjanak pontot, büntetőmunka is jöhet, ha nem értik meg, hogy ezt most muszáj volt. Meg kellett tennem, mert ki, ha én nem? Mindig is hangos és harsány voltam ha szóba került, sokszor vélekedtem erről rosszul – lehet nem alaptalan, lehet mégis a jóslástan lenne az én területem – és most, mi nem jön a számra? Az a mondat, ami égeti már a gondolataim is; én megmondtam. Képtelen vagyok kimondani, gondolni sem, mert azt is tudná, meglátná. De most lásson csak, ha akar, ha képes. Most engedem.
- Itt vagyok, itt vagyok – mert továbbra sem mozdulok el mellőle, küldhet bárhova. Makacsul és szilárd lábakkal állok mellette és karjaim körülötte. Totál átfagyott, vagy csak én érzek mindent jéghidegnek? Én sem most jöttem ki az ajtón, de mindegy is. Tartom, próbálok támasz lenni. Legalább az, ha a vigaszt nem én hozom el.
- Engedd csak ki, könnyebb lesz – szólok szelíden, nem fogom most cukkolni és később sem, hogy sírt. Sírjon. Én is szoktam, ha nagyon fáj, ha úgy érzem megint rossz vagy ha félek, bár sokan nem látják. Jó helyeken csinálom, jó időben. Kicsit majdnem elbillenek, amikor hirtelen húz le, térdem koppan a stégen, de nem számít, visszakapaszkodok, óvatosan simítom a hátát, ahogy anya szokta nekem, amikor megijedtem, hagyom, hogy a maga tempójában adja ki, nem baj ha könnyes leszek, majd megszárad. Nem szólok semmit, nem rontom el semmivel, csak gondolkodom és fáj. Nekem is, de erős leszek, a szemem sarkában ülő könnyeket hamar kipislogom, ott sem voltak. Most nekem kell erősebbnek lenni. Mikor megszólal, lepillantok rá, csendben hallgatom, de majd fel tudnék robbanni. Lehunyom pár pillanatra a szemeimet, időt kérek. Mindjárt. De csak lássam meg...
- Aztán ennyi – ismétlem meg amit mond, mert nem akarom magam sem elhinni. Tehát nem indokolt, nem szólt semmit sem, csak azt, hogy vége. Pedig elhiszem, benne is az volt az első, hogy miért? Miért tette? Jól megvoltak, még ha nem is szerettem. Hazudtam, nem lesz majd könnyebb, mert sírt, ezen csak az idő segít majd, de most nem fogok hazudni.
- Akkor neki ennyit jelentett. Egy szót. És csak így – komorodik el arcom, miközben sóhajtok. Nem akarom kimondani, amit gondolok. Aljas, utolsó húzás így eldobni valakit. Nem képes megbeszélni, mert sosem volt komoly, nem tudja milyen az és tessék, ami cuki, meg aranyos, az most itt és ennyire tönkretett mást, mert sosem tanult meg rendesen beszélni arról, amiről kellene. Lehet nem lenne jobb, könnyebb, de akkor is, tudná, hogy mi a baj, mi volt a hiba. - Nem te tehetsz róla, ez... ez lehetetlen lenne. Nem tudom mi ment a fejében, amikor döntött, de nem is akarom tudni. Nem ezt érdemelted, ugye ez van benned? Én is így vélem. Én... sajnálom. Sose kívántam, hogy tényleg ez legyen... - szusszanok, mert nem, valóban nem. Mondtam dolgokat és ez lett az ára.