Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Csatlakozik hozzám a kanapéra. Oldalvást pislogok fel rá, ahogy előre dőlve ülök még, majd kényelmesen hátradőlök, ahogy nekikezd feleletének. Igazából egyáltalán nem bocsátkoztam feltételezésekbe magamban, hogy a férfi melyik utat választja majd. Akármelyik kitelik Tőle. Mindkettő teljesen belefér nála. Azonban örülök, mikor az első lehetőség mellett dönt. Komolyan úgy gondolom, hogy az mindenkinek legjobb. Ezt egy mély bólintással adom tudtára, miközben elismerő tekintettel méregetem markáns vonásait. Aztán egy sóhajjal a tévé felé pillantok, ahol a márkalogó ráérősen pattan a képernyő egyik oldaláról a másikra. Mivel azonban nem úgy tűnik, hogy most bármit nekiállunk nézni, így egy engedélykérő hümmögés után kinyomom a készüléket a távirányítóval.
Jó ideig ülünk még így Dwaynenel. Szólni nem szólunk már egymáshoz. Ő magában morog néha valamit az ultrahang képet nézve, én meg csak néma társaságul szolgálok neki. Ebben a helyzetben nincs már mit mondanunk. Minden elhangzott, aminek el kellett. Most jöhet barátomnak a csöndes elmélkedés, az elkövetkezendőkre való rákészülés és végül a tettek ideje. Addig meg csak üldögélünk egymás mellett a kanapén, mintha soha nem is lett volna ez másképp.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Végre mindenki a helyén. A lányka a nappaliban, én meg a konyhában. Elfogyasztom az elengedhetetlen, ébredés utáni pohárka véremet, élvezem egy kicsit a hatását, majd amikor már tisztulok, visszalépek a folyosóra. A nappali előtt elhaladva bepillantok a lányra. Látom, a kanapé alá bújt a macsek és Ő ott áll tanácstalanul a helyzettel. Feltartom mutatóujjam, így jelezve, hogy várjon egy pillanatot. Tovább haladok, eltűnve a levitás szeme elől egy kis időre. Csak aktív rendezkedéshangok szűrődnek hozzá vissza. Keresek valamit. Amint megvan, visszatérek a szoba bejáratába. De beljebb nem megyek.
Magamhoz intem Evelint, kezemben egy ketrecet lógatok. Hogy hörcsögé, madáré, vagy másé, azt nem tudom. Azt hiszem, mindegy is. Ahogy az sem lényeges, honnan van nekem ilyenem. Sok meglepő tárgy akad az otthonomban.
- Fogd meg és tartsd erősen! - adom a lányka kezében a kalickát.
- Vidd a kanapé mellé és ott állj meg vele! - érkeznek további utasításaim. Amelyik állat fél, az veszélyes. Ahogy egyre több időt tölt el a házamban, egyre jobban kiborul. Szóval bár attól is nagyon kikészül majd, amire most készülök, legalább már a gazdájánál lesz, biztonságban, és nem kell még ki tudja meddig kóvályognia egy ilyen, számára borzalmasan ijesztő környezetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Ha már ilyen nyomorult vagyok és a házamhoz kötött, úgy döntöttem, nekiállok némileg hasznos lenni. Elég volt az egész napos, céltalan kóborlásból a folyosókon, a szobákban. Idő közben Dwayne is összeszedte magát és elment rendezni az életét, meg ugye dolgoznia sem árt. Szóval jelenleg egyedül vagyok itthon. Aludni nem aludtam az eset óta és utoljára akkor jártam odakint, amikor Zephfel kimentünk a verandára. Annak is már néhány napja. Nade visszatérve a hasznos tevékenységre: magamhoz veszem a laptopomat és leülök vele a kanapéra a nappaliban. Az ölembe helyezem és gépelni kezdek rajta egy törvénymódosítási javaslatot, amit Mágiaügyi Minisztériumnak kívánok majd benyújtani. Ahogy ezzel a hivatalos szöveggel nagyjából megvagyok, jöhet egy másik dokumentum, ami az aláírásgyűjtéshez lesz szükséges tájékoztatóanyagként. Ennek éppen az elején járok, mikor észlelem, hogy jön valaki. Felnézek a képernyőről és figyelek. Mikor az illető már közel ért a házhoz, mély lélegzetet veszek, hogy az illata alapján beazonosíthassam. Ez Brandon. Csak nem megint szerená... de. Megint szerenádot ad nekem.
Lerakom a gépemet a dohányzóasztalra, felemelkedem a kanapéról és ráérősen indulok a bejárat felé. Hamarosan felnyomom a villanyt az előtérben és kinyitom az ajtót. A gitározó, éneklő fiúra pillantok, ahogy a napelemes lámpáim között áll az úton, ködtől ölelt udvaromban. Megemelem kissé a szemöldökömet, aztán csak nyugodt vonásokkal hallgatom az előadást. Mezítláb álldogálok a küszöbön, egy szál köntösben. Jó, egy boxeralsó is van alatta, amit igazából csak Dwayne lelki nyugalma érdekében vettem fel még pár napja. Noha profi köntösviselőként teljesen illő módon tudom hordani a ruhadarabot, megértem, ha valakit frusztrál a ledérségem gondolata, még ha tapasztalni nem is adok rá neki lehetőséget. Ez utóbbit mondjuk megfigyeléseim szerint a hölgyek és urak egy jó része azért eléggé bánja.
Kezeimet magam mellett lógatva, lustán pislogva hallgatom végig az előadást, aztán ahogy véget ért, taps vagy bármiféle ováció helyett egyszerűen csak intek egyet a fejemmel a srácnak, hogy kövessen a házba. Amíg eldönti, megragadja-e az alkalmat, visszasétálok a nappalimba, leülök a kanapéra és előre dőlök a laptopomhoz, átolvasni, amit leírtam, majd elmentegetni a szövegeket, bár szerintem nyomtam már rá Mentést, mielőtt félreraktam. Az már olyan reflexszerű.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mindent elmentettem. Becsukom a szövegszerkesztőt, és lehajtom a laptop tetejét. Kényelmesen hátradőlök, kezeimet ölembe dobom, és a helyet foglalt srácra tekintek. Végigmérem Őt, némileg tincseim alól. Korrekt volt a játéka és természetesen sokat dobott rajta a lelkesedése, azonban ez nem az a szint, amit a következő találkozásunk alkalmával vártam.
- Jó szám. - véleményezem a darabot, azonban az előadásáról nem ejtek szót. Még nem. Előbb meg kell tudnom, jól gondolom-e, hogy valami hátráltatta a fejlődését.
- Rég láttalak. Történt Veled valami? - kérdezek rá erős sejtelmemre, figyelve közben a fiú csillogó szemeit. Tetszik neki az otthonom, amit esetében végképp nem csodálok. Hiszen kész hangszerorgia, ami elő van adva nálam. A kitartásával és a nyíltságával kiérdemelte, hogy kicsit elkalauzoljam majd és megmutassam neki a gyűjteményemet. Hm. Azt hiszem, ha Dwayne visszajön és megkérdezi, mivel töltöttem az időmet, míg Ő távol volt, nem feltétlenül kéne megemlítenem neki, hogy beinvitáltam a házamba egy levitás fiút és megmutattam neki a gitárgyűjteményemet. Zeph miatt már volt egy beszélgetésünk, amelynek során eléggé egyértelművé tette, hogy nem akar tudni ezekről a dolgokról. Jelesül, hogy varázslótanoncokkal találkozgatok, akik mind az Ő felelőssége. Bízik bennem és tisztában van vele, hogy nálam nagyobb biztonságban vannak a diákok, mint szinte bárkinél, azonban ezt a szülőknek vagy a hatóságoknak már elég nehéz lenne beadni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Nem. Nincs. - rázom meg a fejem a wifis kérdésre, ám azt nem teszem hozzá, hogy még. Egy ideje már készítem elő a terepet hozzá, hogy Kinsnek már csak el kelljen végeznie a rúnázásokat a berendezésen, és végre csatlakozni lehessen a világhálóra a házamban. Ám a történések miatt kissé megrekedt most ez a folyamat. De úgy tervezem, a napokban áthívom Őt magamhoz. Végül is most úgyis itthon vagyok állandóan. Összedobhatnánk.
- Csak írtam valamit. - magyarázom meg, mit csináltam az imént. A szövegszerkesztő telepítve van a laptopomra, nem online érem el. Nem kell hozzá kapcsolat. Meg hát nyilván nem e-mailben fogom elküldeni a Minisztériumnak a javaslatomat. Ki kell majd nyomtatnom.
Meglehetősen részletes és bőséges tájékoztatást kapok róla, mi minden esett meg a fiúval az elmúlt hónapokban. Persze, egyáltalán nem gond ez, hiszen ráérünk. Csak ülök és figyelmesen hallgatom, néha összevonva szemöldököm egy-egy keményebb résznél. Bájital túladagolás? Hallásvesztés? Pompás, mondhatom. Megértem, hogy maga alá került, és természetesen most már világos, miért nem lehetek elégedett a teljesítményével. Ez az egész nagyban visszavetette Őt a haladásban.
Hydromágus? Elkapom a nekem passzolt, látszólag semmiből kreált jégkirályt, és tanulmányozón forgatom fehér ujjaim közt. Az én hűs kezemben nem olvad valami gyorsan, úgyhogy van rá időm. Közben összeáll a kép a kinti ködről is. Nem tudtam mire vélni ezt a természeti jelenséget. Semmilyen környezeti tényező nem magyarázta. Mostmár egyértelmű, hogy varázslat állt mögötte.
- Üdv újra itt! - pillantok Branre tincseim alól, ahogy története végére ért. Nem egyszerűen a házamban köszöntöm, hanem a világban, amit a baleset elvett Tőle és amibe most visszaérkezett.
Az immáron kissé olvadt jégdarabot vérmaszatos poharamba teszem a dohányzóasztalra. Nem szokásom így itt hagyni ivás után, mindig rögtön elmosom, mikor nagyjából kitisztultam a mámorból. Mostanság azonban kevésbé figyelek ezekre a dolgokra. Többek közt ez és gyönge jelenlétem az, amire a srác felfigyelhet és fel is hívja rá a figyelmem, hogy másnak tűnök. Rezignáltan pislogok a lassan halványpiros vízzé olvadó sakkfigurára.
- Egy kicsit a padlón vagyok, de túl leszek rajta. - felelem rekedten, csöndesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Le sem veszem tekintetem a pohárról. Figyelem, amit csinál vele. Mozgatja benne a vizet, és nem elég, hogy kimossa, eloszlatva benne a vért, ám dús vörössé is varázsolja. Összevonom a szemöldököm, és fejem oldalra biccentem. Gondolataim nagyon megindulnak. Szégyen, nem szégyen, a srác további mondandójának első fele el se jut hozzám, hiába nézek egyenesen a szemébe, mikor beszélni kezd. Azért persze végül összerakom, amit közölt velem és csak bólintok.
- Mik a terveid? - kérdezem meg hát erről, hiszen nagyon úgy hangzik, hogy lemondott a zenei világhírnévről. Ha minden igaz, ilyesmiket dédelgetett. Ez a vallomás viszont most nem úgy cseng, mintha vissza akarna kapaszkodni és erőnek erejével behozni a hátrányt.
Érzem különben rajta, hogy zavarba hozom kissé azzal, ahogy ilyen lazán, köntösben üldögélek itt, és mivel tényleg nagyon természetesen és illendőn viselem, azt sem láthatja, hogy alatta azért van egy alsónadrág. Megértem tehát az enyhe feszültségét emiatt, azonban semmi kedvem felöltözni, meg szerintem Ő se akarná, hogy ezzel fáradjak. Szóval csak remélni merem, leküzdi a zavarát.
- Igen. - nézek el az üres pizzás doboz felé.
- Csak az egyik barátom elég sok időt tölt nálam. - pillantok vissza a fiúra, megmagyarázva a dolgot, és ahogy ezáltal Dwayne a gondolataim közé fészkeli magát, ismét felüti bennem a fejét az iménti ötlet, ami miatt elkalandoztam.
- Amit előbb csináltál... - bökök a fejemmel a pohárra.
- Az megy visszafele is? - kérdezem, megemelve fekete szemöldökömet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Szeretem, amikor egy kölyök ilyen talpraesett. Mikor ennyire életrevaló. Különösen örülök, ha azt látom, hogy jut neki a lehetőségekből. Ráadásul nem csak megkapja őket, de él is velük. Hány és hány tehetséget láttam már az enyészeté lenni a saját felelőtlenségük miatt, vagy éppen tökéletesen önhibájukon kívül. Jó, amikor ez nem így történik. Bámulatos, amiket a képességével művel. Figyelem, hogyan szórakoztatja magát a víz manipulálásával.
- Amit csak szeretnél. - adok egy olyan választ a kérdésére, aminek hasznát ugyan nem veszi, viszont egy részt őszinte, másrészt remélem, nem várta tőlem, hogy komolyan megmondjam, mit kéne tennie. Akármit tehet ezek közül, csak csinálja!
Nem tudom, miért változik meg az elképzelése a magányos farkas mivoltomról. Hiszen az vagyok. Mindig az leszek. Attól még, mert vannak körülöttem és mert beengedem őket az otthonomba, túlzás lenne azt állítani, hogy nem vagyok egymagam. Néha teljesen elszigetelődöm, máskor ilyen szinten bevetem magam akár még egy közösségi életbe is. Boltot nyitok, szerkesztőséget vezetek, részt veszek a falu mindennapjaiban. Igen. Ettől azonban nem hiszem, hogy kevésbé lennék kívülálló. Hogy valaha is képes volnék beolvadni. Az kizárt. És nem is kell így lennie.
- Szólj, ha mégis! - bólintok neki sokatmondóan a vérrel kapcsolatban. Elég nagy hasznát tudnám venni ennek a képességnek. Nem nagy dolog, de sokszor könnyebbséget jelentene. Akár csak, ha azt vesszük, hogy kevesebben lennének rosszul, ha esetleg a társaságukban vért iszom. Teszem azt, Dwayne.
- Szép munka. - véleményezem az Edictum cikket.
- Már számítottam rá, hogy a festmények a szájukra vesznek. - mosolyodik el kicsit a tekintetem, utalva a rendelőbe rántós, édes hármasos bekezdésre. Régóta figyelnek már engem azok az alakok a kereteikből, ám ahogy az emberek többsége, Ők is kétszer meggondolják, hogy érdemes-e egy vámpírról pletykálniuk. Az Ő vérüket persze nem szívhatom ki, de ettől még akadhat félnivalójuk bőven.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Mint valami német parancsszó. - véleményezem a srác által hármunknak kitalált shipnevet. Tudom, hogy van mostanában ez a divat, és meglehetősen érdekesnek találom. Zavarni egyáltalán nem zavar, ahogy egyébként semmilyen szleng sem. Úgy gondolom, az ilyenek nem egyszerűsítik, csökevényesítik a nyelvet, hanem éppen ellenkezőleg: gazdagítják. Más kérdés, én alkalmazom-e őket. Ettől még gondom semmi nincs velük, az ég egy adta világon.
- De tetszik. - bólintok. Nem annyira a folytatás gondolatára, mint a névre. Azonban nem szándékozom a fiú útjába állni. Azt hiszem, amíg nem olyasmit pletykálnak rólam, hogy minden nap más mágustanoncot vacsorázok, addig nem lehet okom a panaszra. Soha nem féltettem a fene jó hírnevemet, attól viszont igenis tartok, hogy páran megpróbáljanak elüldözni és közönséget szerezzenek hozzá.
- Világbajnokság? - pillantok Branre tincseim alól, fürkészőn figyelve Őt. Látom rajta, mennyire kellemetlenül érzi magát a helyzettől. Attól, amit kérdez tőlem. Értékelem, hogy ennek ellenére megtette. Részemről pedig próbálok még semmit sem szólni hozzá. Noha ösztönösen megszületett már bennem rögtön a válasz, azonban ezt nem kell lássa rajtam, főleg nem, hogy lehet, még másként határozok. Az egy dolog, hogy most mennyire magam alatt vagyok, és még ha tudom is, hogy átlagos passzomban is elzárkózó volnék, akkor sem akarok most egyből felelni.
Felkelek közben a kanapéról és a bútor sétálok, a sarokban magát kínálgató hangszergyűjteményem felé. Intek a fejemmel a srácnak, hogy jöjjön csak. Leveszek egy gitárt, ami szerintem érdekelheti, és közlöm róla a fő adatokat, aztán hasonlóan teszek egy másikkal. Közben pedig várom, hogy kifejtse a fellépése részleteit. Hátha így nem feszeng úgy közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Figyelem, ahogy a lányka szépen követi az utasításaimat.
- Fogd erősen! - kérem erre ismét, így nyomatékosítva, mit várok Tőle. Mikor úgy látom, maradéktalanul eleget tesz annak, amit kiadtam neki, szusszanok még egyet és ami ezután történik, annak Evelin valószínűleg hirtelen csak egy részét képes felfogni. Hiszen egy pillanat az egész. A nappaliban termek, felemelem a kanapét, kikapom a macskát alóla, a ketrecbe rakom és bezárom, aztán ismét a szoba bejáratában vagyok. Mindebből a levitás csak a mozgalmas suhanást érzékelhette. Valószínűleg a macsek se fogott fel belőle sokkal többet, mivel azonban egy ragadozó ösztönlény, egy gyors karmolásra azért még jutott ideje nagy ijedelmében. Most erre a hosszú, mély sérülésre pislogok lefelé karomra, ám nem telik bele egy másodpercbe, és nyoma sincsen. Beforrt.
- Ki kéne vidd innen. - javaslom a lánynak. Az rendben van, hogy most már meglógni nem fog, ettől függetlenül megrázó neki a közeg. A bútor alól való kimentés után változatlanul megtartom a kis lénytől a távolságot, nehogy a közelségem maradandó károsodást okozzon benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mindig próbálok tapintatos lenni. Tekintettel lenni másokra. A halandókra. Arra, mennyire különbözőek vagyunk, és hogy ami nekem természetes, számukra teljességgel idegen és sokszor szabályosan rémisztő. Néha nem sikerül elég jól kiszámítanom, mivel mit váltok ki. Olykor nem megy, hogy teljesen körültekintő legyek. Ilyen eset ez a mostani is. Felmértem bár, hogyan a legideálisabb a kisállat biztonságba helyezése, azzal azonban nem számoltam, a gazdája hogyan viseli majd a mentés módját és velejáróit.
Begyógyult karomról a lánykára pillantok, aki dadogva felel nekem. Ó, a francba. Szomorú pillantással fújok egyet, ahogy rájövök, mit csináltam. Ez miattam van. Végigtekintek a levitáson, aki a kalickát szorongatja a kezében.
- Ülj le nyugodtan. - bólintok neki, a kanapé meg a fotel fel mutatva. Nem jövök beljebb. Immáron nem csak a macsek, de Evelin miatt sem. Nyilvánvalóan tart tőlem. Most ébredt rá arra, amire eddig nem. Arra, hogy pontosan mit jelent, ami vagyok. Tudni eddig is tudta, csak eddig érezni nem érezte.
- A konyhában leszek... - jelentem be neki, így biztosítva róla, hogy annyi időt kap, amennyi csak szükséges. Nem akarok kitessékelni egy sokkos kislányt meg a cicáját a házamból. Úgyhogy inkább elsétálok a folyosón a konyhába, ahol leülök a sakktáblám mellé és előre dőlve, számat simogatva gondolkozom a következő lépésen, háttal az ajtónak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Egy madár koppan az ablakon. A fiún rögvest látom, de a suttogása is árulkodik róla, ismerik egymást. Megvárom, amíg visszatér és folytatom szépen a hangszerbemutatót. Nem kezdek el azon aggódni, a vállán ülő állatka mennyire fél tőlem és mikor repül majd el. Úgyis egy-két perc kérdése az egész. Csak remélem, nem az ajtómon koppan majd, amikor menekülőre fogja.
- Oké, Bran, de... ez milyen világbajnokság? - pillantok a srácra oldalvást, tincseim alól, csöndes kérdésem közben. Ugyanis ezt az egyet még nem közölte velem, noha sejtéseim bőven vannak. Nyilván a képességéhez kötődnek. Legalábbis úgy tűnt, a gondolatai ezen a témán haladnak tovább. Mondjuk ezt az említett tv felvétel dolgot furcsállom kissé, hiszen azt hittem, ez egy varázsesemény. A rádióműsor még belefér, de a televízió... Talán lemaradtam valamiről, vagy csak a fiú félrebeszél. Nem lenne csoda, amilyen zavarban van.
- Majd meglátom. - adom azért meg a válaszom minden esetre. Ígérni nem akarok semmit. Nem igazán szokásom. Remélem, ezt megérti! Már az is teljesítmény a részemről, hogy nem vágtam rá simán egy nemet. Egy-egy estélyre, rendezvényre még csak-csak elmegyek, ez viszont már túl személyes, főleg a körülményekre való tekintettel, amit felvázolt nekem. Félreértés ne essék, akkor se állnék ehhez máshogy, ha valami jó dumával jött volna az őszinteség helyett. Azt kifejezetten értékelem. Talán ezért is hajlok az átgondolásra.
- Nem tudom. Pár évszázada. - felelem, körbenézve a szobában.
- Néha bővül a kínálat, és akad, hogy így vagy úgy megcsappan. A világban több helyen vannak széfjeim. Nem tarthatok mindent egy helyen, ezt már megtanultam. - taglalom a módszereimet, elmerengőn nézve körbe. A jelen lévő tárgyak némelyike igazi muzeális darab és az értékük felbecsülhetetlen. Mégis úgy pihennek a polcokon, mintha tegnap vettem volna őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Ha ez a kanapé mesélni tudna... Vendégül látott már többek közt egy bajba jutott sellőt, egy husángos betolakodót, egy rozsomák alakot öltött animágust, és úgy egyébként az imént említett férfi szinte állandó menedéke. Most pedig egy nekikeseredett félvéla zokog rajta.
Éppen egy Verlaine kötetet olvasgattam, amikor Zója megérkezett hozzám. Köntösben nyitottam ajtót. Igen, még mindig nem öltöztem fel. Elég az hozzá, csakhamar a karjaimban találtam Őt, ahol arcát a vállamnak nyomva kezdett sírni. Öleltem így egy ideig, majd becsuktam az ajtót és elvezettem a nappaliba. Leereszkedtünk a kanapéra. Ő elfeküdt rajta, én meg maradtam mellette.
Lesütött szemmel üldögélek, csak olykor pillantok le a nőre. Hagyom, hogy hullámokban rátörve kiadja magából. Hagyom, hogy elmondjon mindent, ami csak nyomja a lelkét. Hátha felszabadul tőle, még ha egész haloványan is. Nagy, hűs kezem a derekára simítva tartom a kabátján.
- Ez mind nem igaz. - reagálok csöndesen az önmarcangoló szavakra. És komolyan gondolom. Még ennyi évszázad után is megdöbbent, az emberek mennyire lekicsinylik saját magukat. Hogy mennyire nincsenek tisztában önnön értékeikkel, és még ha tisztában is vannak vele, mindig csak többre áhítoznak, teljesen tönkretéve az életüket ezzel. Tudom, persze, Zóját most főleg a helyzet ösztönzi ilyen ostoba beszédre, ám a baj az, hogy közben tényleg ez a véleménye.
- Ilyesmire ne gondolj! - rázom a fejem a gyerek halálával kapcsolatban.
- Ne gondolj és ne számíts semmire... - halkul el baritonom, miközben a legjobb tanácsot adom, amit adhatok. Nyilván ez baromi nehéz, azonban kevés más választása van. Minden egyébbe csak belebukhat. Egyszerűen élnie kéne az életét, és nem aggódni olyasvalami miatt, ami fölött nincs hatalma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Innentől kezdve nem mondok semmit, mert úgysem tudnék mást mondani, mint az imént. Már kezdem megszokni, hogy akármit javaslok, tanácsolok, észrevételezek, általában jön a tagadás, az ellenkezés. Megtehetném, hogy éppen emiatt pont mást jelentsek ki, mint amit gondolok, hisz bár a manipulálás nem áll messze tőlem, az ilyen hozzáállás akkor sem megy. Amikor más csinálja és jól csinálja, emelem a kalapom előtte, tényleg. Azonban nekem semmi indíttatásom rá. Pedig nyilván eredményes lenne ez a fordított pszichológia. Igazad van, Zója, egy rakás szerencsétlenség vagy. Nyugodtan heverj itt a kanapémon, zokogva, és várd meg, amíg elvetélsz vagy nem. Végülis teljesen mindegy, úgysem szeret senki. Van egy gyönyörű lányod, saját otthonod, doktori címed, biztos állásod... dehát tényleg, ez kit érdekel? Egy senki vagy. - erre valószínűleg feldühödne, faképnél hagyna, és vagy megpróbálná bebizonyítani, hogy mindez nem így van, vagy máshol folytatná a szenvedést, még nyomorultabbul. Noha az előbbinek jóval nagyobb az esélye, ez a fortély komolyan nem tartozik az én eszköztáramba.
Figyelmesen pislogok lefelé a nekikeseredett nőre. Hüvelykujjam simogatja az oldalát, ahogy ott tartom fehér kezem a bézs kabáton, és csak hallgatom a sirámokat. Nem fogom győzködni, mekkora hülyeségeket beszél. Az most nem segítene. A kölyöknek is jobb, ha az anyja sír egy kicsit, mintha pattanásig feszülten jár-kel. Jobb, ha bőg egy sort és kiadja magából. Alkalmasabb embert és helyet nem is találhatott volna arra, hogy ezt megejtse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Bólintok a pontosításra. Akkor jól sejtettem. Elemi mágia világbajnokság. Hm. Érdekesen hangzik. Ilyesmin még nem voltam, ha minden igaz. De tényleg nem ígérek semmit. Megfontolom a dolgot. Valószínűleg vagy nem leszek ott, vagy egyszerűen, minden előzetes bejelentés nélkül felbukkanok. Meglátjuk.
Mikor nekilát zavart kérdésének, visszateszem a kezemben tartott gitárt a helyére, és csak fürkészőn figyelem Őt, aztán ahogy a végére ér, finoman felszegem állam, így nézek rá tovább lefelé. Szóval le akar festeni. Örökítettek már hasonló módon többször is. Talán egy rajz van is itt nálam a házamban. Ám az alkotások legtöbbje az alkotóknál található vagy valahol a nagyvilágban. Már amelyik nem semmisült meg.
Megváltozott a srác. Ez már azóta nyilvánvaló a számomra, mióta megláttam odakint a házam előtt. Azonban a változás nem feltétlen baj. Még akkor sem, ha szörnyű események következménye. Ráadásul önmagát nem vesztette el, úgyhogy nagy gond nincsen. Figyelem feszültségét. Nem váratom a felelettel, bólintok neki. Ha valaminek nem állnék az útjába, az a művészet, és ha egyszer én ihletek meg egy művészt -ami ugyebár megesik-, miért ne hagynám, hogy használjon?
- Most? - pillantok végig a fiún.
- Hogy akarod? - szólok nyugodt baritonomon, egyből a közepébe vágva. Mit tétlenkedjünk, ha egyszer már rávette magát, hogy felkérjen? Ráadásul elég tettre késznek tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ahogy délután a nap nyugodni tért, elhagytam a házamat. Igen, hetek köntösben járkálását követően pár napja méltóztattam felöltözni és kimerészkedni a környékre. A távoli látogatások még a jövő zenéje, azonban a faluban már könnyedén elkószálok. Különös tekintettel a boltunk felé. Ha már egyszer nyakamba vettem a vidéket, a Kins&Kensbe feltétlenül betérek. Így teszek most is. Váltok néhány szót Ilosvai úrral, aztán egy véradománnyal teli fémtartállyal a kezemben hagyom el az üzlethelyiséget, a kis csengő csilingelésétől kísérve.
Megnézem magamnak a kirakatunkat, aztán elgondolkozva indulok tovább. Rengeteg mindenen és semmin sem merengek egyszerre. Fejem kissé lehajtva, sötét hajam némileg leomlik arcom mellett. Egyik kezem bőrdzsekim zsebében, a másikban a fémtárolót lógatom. Az a helyzet, hogy az ég világon semmi kedvem most semmihez. Eleve ingadozó a hangulatom, a szerencsétlenségem óta meg végképp. Tudom, ez nem nagyon látszik rajtam. Nem sokan hinnék, hogy vannak jobb és rosszabb napjaim. Pedig vannak. A letargiám persze állandó, azonban fokozatai ennek is bőven vannak, még ha jelét nem is igazán adom. Látszólag tehát olyan nyugodt és érdektelen vagyok, mint bármikor máskor, azonban belül kifejezetten nyomott a hangulatom. Életunt, mondhatni. Lehet, legjobb volna egyszerűen hazamenni és csak nézni magam elé. Megint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ismerős illat. Bár... itt már melyik illat ne volna az? Igazából már csaknem mindenkit be tudok azonosítani a faluból és az iskolából. A nevüket persze nem tudom és mást is alig, ám felismerni felismerem őket. Nagyjából tudom, hol lakhatnak, hol töltik idejük nagy részét és kinek a társaságában fordulnak elő a legtöbbet. Persze, a társaságukról sem tudok többet általában. Nem úgy a most észrevett illat gazdájánál, akiről vannak ismereteim. Egyáltalán nem sok, de az épp elég. Az biztos, hogy a tanodába való és hogy kiválóan tudunk létezni egymás mellett úgy, hogy egy szót sem szólunk, mégis, tartalmasnak tűnik az idő.
Ahogy felemelem a fejem és előre tekintek, meglátom a lányt. Bakancsos lépteim lassulnak kissé, miközben figyelem közeledtét. Kíváncsi vagyok, Ő észrevesz-e engem. És kíváncsi vagyok, Ő is hasonlóan felderül-e, mint én. Rajtam ugyan nem látni, persze. Épp csak annyira, hogy régi tekintetembe egy kis csillogás költözik. Hogy miért örülök a diáknak? Mert amint rájöttem, hogy Ő közelít felém a Fő utczán, eszembe jutott az andalgásunk a birtokon. Eszembe jutott az a különös táncunk, ahogy kerülhettük egymást. Ahogy erre gondolok, egyszerűen csak egy kicsit jobb minden. Mert az egyszerűen szép volt. Nyugodt, kellemes és magától értetődő. Ennél meg mi kéne több?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Elégedetten veszem tudomásul, hogy hasonlóképpen felvillanyozom a lányt, mint Ő engem. Ez nem feltétlen elvárás a részemről, azonban jó, ha adott. Előnyös. Megállok pár lépésre előtte. A fémtermoszt fogó kezem még mindig mellettem lóg, a másikat is kihúzom zsebemből, szintén combom mellé vonva. Fejem oldalra biccentve nézek végig a diákon, ráérősen. Most nincs úgy alul öltözve, így nincs a dzsekimre szorulva, úgyhogy ezt a lovagiasságot ezúttal elhagyom. A többit viszont nem vagyok hajlandó. Éppen ezért tudom le mégis azt a pár lépés távolságot, hogy a lány mellé érkjek, az Ő menetirányába forduljak, és könyököm nyújtsam neki, hogy belém karolhasson. Békésen nézek rá lefelé.
Fogalmam sincs, merre tarthat épp. Csak sétálgat, vagy van valami célja? Édes mindegy, én szívesen elkísérem egy darabon, ha nincs ellenére. Ám úgy hiszem, valószínűleg nincsen. Ha pedig készen áll, tőlem indulhatunk. Akármerre.
Nem lehet az ilyesmit megmagyarázni. Talán ez az, amit soha nem is próbáltam. Bár egyszer beleáshatnám magam, végülis időm van rá bőven. Hogy miről beszélek? A vonzásról. A harmóniáról. Amikor két lény találkozik és egyszerűen csak megvan az a valami, ami kell. Valami közös. Valami jó. Pedig lehetnek akár teljesen különbözőek, máshonnan jöttek, máshogy nevelkedettek. Lehetnek ég és föld, közben mégis egyek. Csak úgy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ideje volt. Mármint annak, hogy tiszteletemet tegyem a szerkesztőségben. Hiszen az elmúlt hetekben ezt is elhagytam. Azért a levelekre természetesen válaszoltam, ennél többre viszont nem voltam hajlandó. Egészen mostanáig. Pedig vár rám egy cikk összedobása is, aztán meg jöhet a többiek írásainak átnézése. Mivel ha valamibe belevetem magam, azzal gyorsan és hatékonyan végzek, ha úgy akarom, így ez sem okoz nagy gondot. Naplemente után jöttem ide, kora estére megvagyok mindennel.
Ahogy kilépek a folyosóra, felnézek a festményekre. Biccentek egy-egy engem üdvözlő alaknak. Aztán ahogy haladok bakancsos lépteimmel, az egyik kép előtt megtorpanok. Azon ugyanis a szokásos táj helyett nincs egyéb, mint valami örvényszerű színkavargás. Körbenézek a folyosón. A festményeket leszámítva egymagam vagyok. Éppen csak közeledni hallok valakit. Visszatekintek a fura jelenségre és elé sétálok.
Tudom, hogy ezt a helyet a Fejetlenség Folyosója néven emlegetik. Minden alkalommal, mikor erre járok, érzem is a kisugárzásán, hogy bizarr egy szeglete a kastélynak. Eddig azonban részemről nem tapasztaltam semmi rendellenességet. Jó, ez nem teljesen igaz. Több diákot láttam már a saját lábában elesni, tanárok jegyzeteit szimplán szanaszét hullani, azonban nekem még nem kellett szembenéznem semmi különössel. Igazából most sem kéne. Mehetnék tovább. De nem fogok. Érdekel, mi lehet ez. Kezemet a falra teszem a festmény kerete mellett, és közel hajolok, napszemüvegem sötét lencséje mögül figyelve az örvénylő képet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Úgy veszem észre, nincs célja az andalgásunknak. Nem egy bizonyos helyre kísérem a navinést, hanem csak úgy egyáltalán a kísérete vagyok. Persze, sokan megnéznek minket. Természetesen nem feltűnően. Engem nem mernek feltűnően nézni. Éppen csak az irányomba sandítanak, vagy ha ismernek, akkor odaköszönnek, odaintenek, én meg biccentéssel viszonzom. Egyre többekkel van ez így, hiszen bár nap közben nem vagyok a boltban, sötétedés után össze-összefutnak velem odabenn, az meg világos a számukra, hogy az egyik tulaj vámpír. Ez már amolyan közkeletű dolog. Úgyhogy amikor belépnek az üzletbe és engem meglátnak, nem nehéz összerakniuk a képet. Bár az egyik eladónk, Szilvia a maga gót stílusával és fehér bőrével szintén elég jó táptalajt ad az elképzeléseknek, azonban mivel Ő általában nappal is jelen van, az elméletek megdőlnek.
Elég az hozzá, a falubeliek már tudják, szelíd vámpír vagyok. Így ha valaki oldalán látnak, nem feltétlen következtetnek arra, hogy az illető a prédám lenne. Természetesen azért megfordul a fejükben, és ugyebár ha a vérszívást el is vetjük, ott marad a tény: egy külsőre is felnőtt, különben meg hétszáz éves férfi egy tizenéves lánnyal sétálgat kart karba öltve. Ez önmagában számtalan feltételezésre adhat okot, főleg, hogy elég gyakran látni engem diákok társaságában. Erre ott lehet az a magyarázat, hogy az Edictum főszerkesztője vagyok. Nyilván ahhoz van köze. Igen. Aki nagyon válaszokat keres és elég naiv, annak ez kielégítő lehet. Noha a valóság nem áll ettől túl távol, hiszen bár nem ez a kapocs, a viszony semmivel sem erkölcstelenebb természetű. Sőt.
Letekintek olykor magam mellé a lányra, figyelve kedves, visszahúzódó vonásait. Érdekes ez az egész. Minden vagyok, csak beszédes nem, mégis újra és újra eszembe jut, hogy hozzászólhatnék. Hogy mondhatnék valamit. Hogy akár kérdezhetnék. Nagy bennem a késztetés, hiszen nyilván ugyanilyen jó lenne úgy is a légkör. Semmit nem fakítana szerintem a varázslatán. Aztán mégis úgy döntök, inkább nem. Inkább folytatom, hiszen ez is jó. Majd ismét arra gondolok, megtehetném, ettől még visszatérhetünk megint ebbe a néma együtt létezésbe. Meglátom, hogy lesz. Ha eljön a pillanat, eljön. Ha nem, nem. Mindenhogy jó. De szerintem el fog jönni. Vagy ma, vagy holnap, vagy soká.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Barátságosan szállingózik a hó. A sétánk több, mint idilli. Azonban koránt sem azon a terjengős, eltúlzott módon, hanem visszafogottan, kellemesen. Külső szemlélő számára már szinte semmitmondó, ahogy némán bandukolunk. Azt hihetik, régi ismerősök vagyunk, akik már megszokták egymás társaságát és sokadjára sétálnak így végig a falu utcáin. Ha azonban valaki egy kicsit jobban figyel, észreveheti az izgatott kis rezdüléseket, a bujkáló mosolyokat a szájak sarkában és a szemekben.
Elérünk a Boglyas térhez. Bevetem magunkat a parkba. Szótlan megegyezésben vezetem én a lányt, habitusomnál, nememnél, miegyebemnél fogva. Hiszen már rég rájöttem, nem tart sehová. Csak megyünk, amerre látunk. Körbe sétáljuk a befagyott vizű, baglyos szökőkutat. Elpillantok a hóember felé, amit Zephfel építettünk. Hosszan figyelem, és nemsokára ismét kinn vagyunk a fák közül. Lekanyarodok egy mellékutcába, a lakóházak közé, ahol csak kis lámpások világítanak kedvesen.
- Szeretsz levelet írni? - kérdezem csöndesen, rekedtes hangomon, mintha eddig is társalogtunk volna és ez most csak egy újabb kérdés lenne. Dehát valóban, beszélgettünk mi eddig is, csak nem szóval, hanem cselekedettel és mulasztással. Lágy érdeklődéssel nézek lefelé a navinésre, válaszát várva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem kell túl sok idő a levitásnak és máris a konyhám küszöbén terem. A mondókája egy részét úgy hallgatom, hogy még mindig háttal vagyok neki, a sakktáblát figyelve, aztán felemelem az egyik bástyát, lépek vele és ezután fordulok a lányka felé a karosszékben. Bólintok neki, ahogy kifejezi háláját.
- Persze, vidd el nyugodtan. - adom rá áldásom, hogy magáévá tegye a ketrecet. Nekem úgysincs mire használnom. Most azonban pont jól jött. Lehet, csak ezért tartogattam idáig, hogy ha egy kismacska beszökne a házamba és elbújna a kanapé alatt, beletehessem biztonságba. Figyelem Evelint, majd intek neki egyet a tábla túloldalán lévő szék felé, hogy üljön le nyugodtan.
- Igen. - felelek ilyen egyszerűen a sok-sok kérdésre a fajtámról.
- Egyáltalán nem zavar. - rázom meg finoman a fejem udvarias érdeklődésére a magázással meg bácsizással kapcsolatban. Sötét, üdén szétálló hajam belerezzen a mozdulatba. Igazából teljesen jogos ez a fajta megszólítás, bár ha úgy nézzük, ugyanannyira az, mintha valaki csípőből letegez. Bőven túl vagyok azon a koron, amire bármilyen szabály érvényes lenne, közben viszont mégsem vagyok öregnek tekinthető. Egészen más ennyi év egy fiatal testben, mint egy idősben.
- Tényleg menned kéne lassan. - közlöm szelíden a diákkal. Nem elhajtani akarom, csak hát az állatkájának tényleg nem jó itt, és nyilván ideje visszatérnie a tanodába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Megtisztelem a művészt azzal, hogy nem köntösben fogok neki pózolni. Persze, nem úgy akarok megszabadulni a ruhadarabtól, mint Rose tette a Titanicban, és arra sem fogom megkérni a srácot, hogy fessen le úgy, mint a francia barátnőit. A köntösömet a hálóban veszem le, hogy felkapjak a helyébe egy sötét farmert meg egy fekete inget. Nem vetkőzök, hanem öltözök. Végülis nem aktról beszéltünk.
Amint visszaérek mezítlábas lépteimmel, odasétálok az egyik gitáromért, magamhoz veszem, aztán megyek a keverőpult elé. Összekötöm a berendezéseket és egy fejhallgatót is magamra dobok. Ha már úgyis itt leszünk egy darabig, rögzítem is, amit játszok. Ki tudja, mi születik belőle. Ismert dallamokkal kezdek, ami improvizálásba torkollik és valami újat hozok létre. Leggyakrabban így csinálom. Laza terpeszbe állok oldalvást a fiúnak. Ugyan a nagyja a fülesemen át jön, azért hagytam alapszinten kihangosításon is, ahogyan Bran kérte. Lehunyom a szemem és teljesen elmerülök a zenélésben. Én ebben, a srác a festésben. Én Őt inspirálom, Ő engem. Olykor leveszem a fejhallgatót és állítok valamit a pulton, de ilyenkor mindig szólok előtte, és ugyanúgy helyezkedem vissza utána. Kellemesen telik így az idő. Csak néha tekintek el alkotó vendégem felé, különben a feladatomat végzem: modellt állok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Már miközben a nő búcsúzott, éreztem, hogy barátom közeledik odakint az úton. Dehát mégis miért tettem volna bármit? Miért figyelmeztettem volna a vendégemet? Bújtatni nem fogom Zóját, ha meg szóltam volna neki, csak ideges lett volna. Hagytam a karjaiba sétálni hát. Vagyis egyszerűen csak nekiütközni odakint. Részemről pedig nemes egyszerűséggel hátradőltem a kanapén, lábaim lezseren szétvetve és csak pislogtam magam elé, elgondolkozva.
Hallottam mindent, ami a verandámon elhangzott. Nem hallgatóztam, csak hallottam. Egy részét persze nem engedtem tovább a fülemnél, hiszen nem figyeltem feszülten. Azonban sok minden eljutott az agyamig. Zója hideg szavai a vizsgálatról; az, ahogy Dwayne kérdésekkel becsmérel engem; szurkálódások; a kibontakozó veszekedés; az érzelemhullámok mindkettejük hangjában; féltékenység; visszafojtott düh; szomorúság; az, ahogy a nő véd engem; végül zárás. Barátom pedig benyit.
Nem tudom, akarom-e most ezt. Nem tudom, örülök-e neki, hogy ezután bejött. Miért jött be? Jó, ide tartott, de igazán meggondolhatta volna magát, ha már egyszer így megvan a véleménye rólam, meg úgy különben is. Mélyet lélegzek és lehunyom a szemem. Hiszen miért érdekel ez? Egyáltalán mi bajom? Jöjjön be és csináljon, amit akar! Foglalja el a kanapét, szolgálja ki magát a konyhában! Miért ne? Csinál, amit akar! Tegye csak, amit jónak lát! Mint mindig.
Felnyitom a szemem és a folyosó felé nézek, ahogy hallom, csukódik mögötte az ajtó és léptei erre tartanak. Ülök csak tovább köntösömben, combomon pihentettet kezekkel és várom, hogy ideérjen. Nem, dehogy várom... Nem akarom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Csörtet, mint egy vaddisznó. Jön-megy, ajtót csap, odavetve beköszön és a konyhába veti magát szendvicset gyártani. Érzem a hozzávalók illatát, hallom, ahogy pakolja egymásra az összetevőket. Nem köszönök vissza neki. Szerintem nem is várta. Lesütött szemmel üldögélek, míg meg nem jelenik ismét, a tányérral a kezében. Látom rajta, hogy nincs oda azért, hogy még mindig köntösben vagyok, de nem Ő fogja nekem megszabni, miben legyek a saját házamban már napok óta. A boxert miatta viselem, ez legyen neki elég.
Nem nézek rá, ahogy leül mellém. Főleg, ahogy kérdez. Aprót nyalok ajkamon, és körbepillantok kicsit a nappalimban. Sokkal jobb passzban vagyok, mint hetekkel vagy napokkal ezelőtt, azonban a higgadtságom még mindig nem a régi. Normál helyzetben csak véleményem van a dolgokról, de érinteni nem érintenek. Most még sajnos teszik. Na egyáltalán nem minden. Ez a mostani ügy viszont igen. Bár azt se tudom biztosan, mi ez a mostani ügy. Tudhatnám, ha józanul gondolkodnék, ám jelenleg ez nem erősségem.
- Elmondta Neked. - nézek magam mellé Dwaynere, kemény tekintettel.
- Mindent hallottam, Te is tudod. - pillantok végig a szendvicsén csámcsogó férfin, elég élesen beszélve saját magamhoz képest. Másoknál ez átlagos, az én általában egyenletes tónusomhoz mérten viszont tényleg elég jeges.
Markáns vonásokkal nézek el valamerre a küszöb felé, hosszan fújva egyet. Ajkaim feszülten csücsörítem kissé. Meg kéne nyugodnom, amíg míg meg tudok. Veszélyes az ilyen. Mikor így elindul bennem valami és csak növekszik. Sürgősen vissza kell fognom, hiszen pontosan tudom, barátom csak tetézni fogja a hangulatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Valóban olyan ez az andalgás, mintha visszarepültünk volna az időben. Ez nem csoda, hiszen én sokkal többet éltem olyan korokban, amelyeknek ez a fajta romantikus sétálgatás volt a sajátja. Számomra tehát ez természetes, azonban koránt sem mindennapi. Hiszen megfelelő társ kell hozzá. Most ez adott.
Sejtelmesen fürkészem a navinés helyes vonásait, ahogy válaszol nekem és jó ideig rajta tartom még régi fényű tekintem, miután bólintottam neki a feleletre. Több szó pedig már nem esik köztünk az este folyamán. Csöndesen lépkedünk a kis utcákban, olykor visszaérve nagyobb terekre, aztán ismét eltűnve egy sarkon a hóesésben.
Nem igazán figyelem az idő múlását, de szerintem órák telnek el így. Néha összenézünk a belém karolva bandukoló lánnyal, aztán csak haladunk tovább, a környéket figyelve. Nem feszít minket, hogy szólnunk kéne-e. Hiszen nem kell. Minden így jó, ahogy van, és nem várja el tőlünk senki, hogy máshogy legyen. Végül, mikor már nagyon hűvös van, megállok a Fő utczán, finoman elhúzom a karomat a diáktól, és szembe fordulok Vele. Úrias, komótos biccentéssel köszönöm meg a sétát, nézek még rá lefelé pár hosszú pillanatig, majd elsétálok arra, amerre órákkal ezelőtt indultam. Igen kellemes kitérő volt ez. Ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem megy. Nem megy, hogy lehiggadjak. Valószínűleg azért, mert nem akarok. Ha akarnék, menne. Simán. Évszázadok óta gyakorlok önmérsékletet, kontrollt a testem és az elmém felett. Ha nem jön össze, az azért van, mert nem is próbálom eléggé. A kérdés az, most vajon miért nem teszem? Nos valószínűleg azért, mert Dwayneről van szó. Sokakat engedek az életembe, ez nem gond a számomra. Azonban az egész más dolog, belőlük ki az, akiről úgy érzem, tényleg valamennyire az életembe engedtem be, nem csak hagyom, hogy mellettem éljen. Akár a házamban. Márpedig a férfi sokkal inkább tartozik ez utóbbi kategóriába, és mint olyan, ki van téve annak, hogy esetleg tudomást szerez az indulataimról, amikről mások nem is hiszik, hogy léteznek bennem.
- Mégis miért mondanám ezt el Neked? - kérdezek vissza, magamnak kikérő hangon, felszegett állal, összevont szemöldökkel.
- Igen, hozzád kellett volna mennie, de valamiért nem így tett. Ezen elgondolkodhatnál... - morgom neki oda magam mellé egy bólintással, miközben elnézek róla megint. Hiába üldögélünk úgy egymás mellett a kanapén, mint bármikor máskor, a légkör most koránt sem olyan békés és természetes. Pont ellenkezőleg! Feszülten vibrál. Félő, hogy a tesztoszteron ködtől hamarosan látni se lehet majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Érzem, ahogy terjeszkedik és rám telepedik az arroganciája, a nemtörődömsége, az önzősége, az egyszerűsége és egyáltalán az üres, kiállhatatlan, idegesítő lénye. Hogy ezeket komolyan gondolom-e? Talán. Hogy máskor zavar-e? Nem. Sőt. Így találom jónak és tökéletesnek, ahogy van. Ha azonban ilyen elmondhatatlanul feszült kedvemben vagyok, bőven van mit ellene fordítanom magamban és nyíltan is. A kisujjamat se kell mozdítsam, és a hátam közepére nem kívánom. Ezt pedig abban a pillanatban talán még én is elhiszem.
Felhagy a kajálással, és érezhetően kezd begurulni mellettem. Morog, a pulzusa nő, a tagjai feszülnek, és végül kinyögi a kis megjegyzését. Egy hitetlen, idegenkedő, nevető kis fújással kapom rá a tekintetem. Na ebből elég...
- Persze. Ha a Te sebeidet nyalogatom, akkor nagyon jó vagyok, de amint úgy rendezem el az életed romjait, hogy az Neked épp nem tetszik, akkor jön ez. Nyafogsz és másokat hibáztatsz. - emelem meg egyre jobban rekedtes baritonomat, hideg fényű szemekkel figyelve a mellettem üldögélőt.
- Igazán, nagyon sajnállak, Dwayne! - nyögöm cinikusan és felsőtestemmel lassan, de erélyesen felé fordulok.
- Van munkád, amihez értesz. Van családod odahaza és itt is. Születőben az újabb kölyköd, és sorra mész végig a legszebb nőkön, hogy egy ideig imádd, aztán kidobhasd őket. És ha már itt tartunk... még engem fenyegetsz és cs*sztetsz, melyik diákkal mit csinálok, amikor majd' minden áldott nap érzem rajtad az egyikük illatát. Pedig Te az iskola defenzora vagy, a rohadt életbe! - sziszegem keményen, immáron kiálló agyaraim közül, egészen Dwayne felé fordulva ülvén, szinte fenyegetően, miközben markolom válla mellett a kanapé háttámláját.
- Egy kétszínű paraszt vagy. - közlöm Vele csöndesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Miután felpattant ültéből, én is felemelkedem a magam vészjóslóan lassú módján, ahogy egy kobra emelkedik ki a fűből. Szemtől szemben állunk a kanapé előtt. A fejemben itt dübörög Dwayne durva szívverése. Ahogy áradnak barátomból a szavak, úgy szorul össze torkom, és ha nem idegként feszítenék meg halhatatlan testemet az érzések, akkor talán könnyek formájában sodródnának a felszínre. Ahogy én betaláltam neki, úgy most Ő nekem.
Ráncolom orrom, ahogy rávicsorgok tűhegyes fogaimmal. Egy ideig nem mondok semmit, csak állok előtte a szőnyegen megvetett lábakkal, fehér kezeimet magam mellett lógatva, ám tartásom nem kevésbé kakaskodó, mint az övé. Vonásaim aztán furcsa mód szép lassan enyhülni kezdjenek, de csak hogy számra egy fölényeskedő kis mosoly kússzon.
- Igazad van. Semmi jogom. - bólogatok elcsigázottan.
- És tényleg, mi közöm volna ilyen... - végignézek az auroron előttem.
- ... jelentéktelen halandókhoz? -  teszem fel költői kérdésem távolságtartó, lenéző nyugalommal. Persze, ez mind csak tettetett. Álca. Mind, amit sugárzok, mind, amit mondok. Hiszen ezt nem gondolom komolyan. Nem gondolhatom. Természetesen, egy bizonyos szinten igen. A realitás szintjén. Különben viszont nem. A kérdésem tehát szarkasztikus, azonban nem tűnik annak. Nem akarom, hogy annak tűnjön. Hadd főljön a saját levében, hadd legyen igaza! Fújtatón nevetek ismét. Röpkén kinevetem Őt, aztán csak mosolyogva rá, kiálló agyarakkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A szöveg, amivel az imént előrukkoltam, beleférne bármilyen vámpír szappanoperába, vagy ott viríthatna a Hogyan legyél sablonos vérszívó kötet hátoldalán. Ezt pedig én pontosan tudom. Az egész olcsó és tökéletesen üres. Csak arra szolgál, hogy elpattintsam a húrt barátomnál. Hogy okot adok arra, hogy nekem essen, Ő pedig így nekem arra, hogy viszonozzam.
Meg kell mondjam, a hörögve fejemhez vágott sértése igazából egész finom ahhoz képest, amit kaphatnék. A cudar valóság az, hogy nem egyszerűen szocipata vagyok, hanem -akármilyen hihetetlen lehet ez sokak számára- egyenesen pszichopata, szóval ez a része még lágyítja a valóságot. Valójában tehát csak az a rohadt az, ami erős, ám az se túlzottan. De mindegy is, engem már nincs hova hergelni, én azt várom, hogy nekem jöjjön. Meg is teszi.
Nem térek ki az ütés elől. Hagyom keményet puffanni arcomon, fejem oldalra csuklik. Azonban bőrömön nem jelentkezik pír és nem okoz sebet sem. Visszanézek rá, megragadom pólója nyakát, és magamhoz rántom, belevicsorogva az arcába, majd ellököm, szinte eldobom Őt, hogy átbucskázzon a kanapén. Természetesen nem vetem be minden erőm. Nagyjából annyit engedek ki, amennyivel halandóként rendelkezhetnék. Mondjuk amennyivel Dwayne rendelkezik. Jó, talán kicsivel többet.
Utánanézek és odalépkedek hozzá, megkerülve a bútort.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Örülök, hogy kivitte a madarat. Nem lett volna jó, ha szerencsétlen állat egyszercsak sokkos állapotban lefordul a válláról. Jobb neki odakinn repkedni, a vámpírfészektől távol. Ketten maradtunk hát. Ki-ki a saját művészetének hódol. Mármint az aktuális sajátjának, hiszen mindketten több végéről égetjük a gyertyát.
Érzem a fiún, hogy valami nincs rendben. Már a vége felé járhat az alkotásnak, ám azzal valami hibádzik. Rosszul festett meg valamit? Nem jó az arány? Egy ecsetvonással véletlenül keresztülhúzta az egészet? Akárhogy is, én nem adom jelét, hogy észlelném a pánikot. Játszom tovább háborítatlanul.
Bran végül int nekem, hogy menjek oda. Úgy látom rajta, valami változatlanul nem stimmel. Leveszem a fejhallgatót, lerakom a gitárt, állítok valamit a keverőpulton és odasétálok a srác mellé. A festményre tekintek. Nagyon szép munka. Mi lehet a baja vele? Már épp összevonnám a szemöldököm, rákérdezve valahogy a problémára, amikor a festett énem kinyitja a szemét és a fiú fellélegzik. Ó, már értem.
- Ez igen. - suttogom elismerően, miközben közelebb hajolok a vászonhoz, hogy rendesen megnézhessem magamnak a képet. Nagy kezemet közben lazán a fiú vállára helyezem, átfogva Őt hosszú karommal, barátian. Elveszek az alkotás pompásan kidolgozott részleteiben. Elég realista. Szeretem az ilyet.