36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Adam Kensington összes RPG hozzászólása (821 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 27 28 » Le
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 3. 20:17 Ugrás a poszthoz

Zephyrine Sabra Iweala
a pad elhavazott szépe

Elsorolom neki, miféle hóemberek lehetnek például és közben magam is meglepődöm, mennyire jártas vagyok ebben a témában, amiről pedig valószínűleg mindenki azt hinné, túl távol áll tőlem ahhoz, hogy foglalkozzak vele. Ám nagyon úgy fest, nincs már olyan terület, amelyhez ne konyítanék valamennyit. Úgy hiszem, ez a megélt éveim számát tekintve talán koránt sem hangzik nagyképűnek. Volt időm, hogy magamra szedjek ezt-azt. Úgy igazából mindent.
Nem csak a remekművünk, de a hangulatunk is kiválóan alakul. Mikor Zeph játékosan meglök a csípőjével, aztán pedig rám mosolyog, derűsen csillogó szemekkel tekintek vissza rá, és egészen finoman odaszórom hozzá az éppen kezembe vett havat, olyan természetességgel, mintha ez az építés része lenne. Aztán szintén úgy folytatom a munkát, mintha mi sem történt volna.
A hóemberünk végül elkészül. Zeph még felteszi rá az utolsó kavicsgombot és voilá. Lesöpröm a kezemről a havat, aztán átkarolom a lány derekát, hogy együtt csodáljuk meg alkotásunkat egy lépés távolságból. Szerintem pompás lett. Kiváló dolgunk végeztével, úgy döntünk, egy kellemes, hóesésben elköltött sétával jutalmazzuk meg magunkat. Andalogva hagyjuk magunk mögött művünket és a teret...
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 3. 20:38 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
a rozsomák

Sejtettem, hogy nem kér majd a véremből. Pedig valószínűleg segítene rajta. Ha inna pár cseppet, jobban tudna koncentrálni, összpontosítani az energiáit, hiszen a szervezete egészségesen működne, teljes mértékben engedelmeskedve az elme akaratának. De remélhetőleg, ez magától is sikerülni fog Dwaynenek. Szóval nem erőltetem a dolgot. Nem mintha különben tenném.
~ Ugyan... - rázom meg finoman a fejemet, hallva elmémben a férfi amerikai akcentusú, keserű szavait. Közben pedig máris agyalok a megoldáson, és ezt az örökké borz maradok felvetést még csak válaszra sem méltatom. Bár nem lenne rossz egy ilyen pihe-puha bundájú házirozsomák...
~ Szerintem Nina nem fog hozzá rohanni. Ne félj ettől! - nyugtatom Őt, szemeit figyelve, és szinte reflexszerűen nyúlnék hozzá, hogy megsimogassam, de hamar észbe kapok és még csak meg sem mozdítom a kezemet.
Felmerül bennem, hogy elugorjak a megrémített lányhoz vagy esetleg küldjek neki egy baglyot, megkérve, hogy mielőtt bármit tesz, beszéljen majd Dwaynenel, de komolyan nem hinném, hogy a rellonost ilyesmire külön kérni kéne. Úgyhogy nem forszírozom ezt, nem ajánlgatok ilyesmit.
~ Kérsz valamit? Vizet, ételt? - váltok is témát, hogy eltereljem a figyelmét ezekről a nyomasztó gondolatokról. Ráadásul talán ha inna vagy enne valamit, az jót tenne a testének. Megnyugodna mind fizikailag, mind mentálisan, és több esélye volna, hogy mielőtt visszaalakuljon.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 3. 21:14 Ugrás a poszthoz

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

Egy Chaplin filmben is tökéletesen megállná a helyét a jelenet, amelynek tanúja lehet most az átrium folyosójának festett közönsége. Éppen végzek a keretbe foglalt úriember néma üdvözlésével, amikor nyílik az ajtó, nem messze tőlem. Nem nézek még oda, de már tudom, kivel van dolgom, hiszen felismerem az illatáról. Felé fordítom arcomat, még inkább lassítva lépteimen, ám ahelyett, hogy rám köszönne vagy bármit szólna, még rá sem pillantok, mikor Ő már nemes egyszerűséggel megragadja a karomat és behúz magához az irodájába. Egy fekete-fehér gegben persze mindez részemről egy néma felsikkantással és a lábam utánam lobogásával járna. Ez most sajnos elmarad.
A rendelőbe rántást követően lepillantok elbitorlómra, aki persze nem tudott volna így magához venni, ha én nem akarom és nem hagytam volna magam. Dehát miért ne hagytam volna? Hallgatom a csinos kis doktornő bocsánatkérését. Finoman megrázom a fejem, hiszen nem történt semmi. Mármint azon kívül, hogy egy nekem ez kell mozdulatsorral a szobájába kerültem, dehát ez meg kifejezetten hízelgő, akármi is legyen az oka. De úgy hiszem, hamarosan kiderül.
Nem sietek sehová. A jobb oldalon elhelyezkedő fehér ülőgarnitúrára pillantok, odasétálok és helyet foglalok a kanapén, ahogyan megkért rá. Kényelmesen hátradőlök, hosszú lábaimat szétvetve, kezeimet combjaimra nyugtatva. Ahogy így figyelem Zóját, finoman összevonom a szemöldökömet, majd egy pillanatra lesütöm a szemem, ahogy megfogalmazódik bennem egy gyanú és egy visszakérdezés. Azonban nem szeretnék tolakodó lenni, így inkább csak bólintok. Hallgatom.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 4. 10:56 Ugrás a poszthoz

Michelle Angelique Saint-Venant
a (f)elolvadó szőkeség

Sakáltanya. Összevonom kissé a szemöldökömet és megpróbálom bejárni az Elmepalotámat -ilyen kinsi kifejezésekkel és módszerekkel élve-, hogy ráleljek benne a tudásanyagomra az említett hellyel kapcsolatban. Hallottam már róla. De ez se nem bolt, se nem étterem és semmi hasonló. Felmerül bennem, hogy nem a környéken van, végül azonban rálelek az egyik termemben ismereteimre: a Sakáltanya egy lakóház. A Saint-Venantok otthonát hívják így. Tudom is, melyik épület az. Egyszer már összekapcsoltam ezt, most pedig végleg hagytam egybeforrni magamban.
Megilletődik az érdeklődésemtől, aztán leküzdi enyhe zavarát és felel nekem. Hm. Mihael. Ahogy ezt mondja, ugyanazt a feszültséget és haragot érzem rajta, mint az előbb. Úgyhogy a kép lassacskán összeáll. Különösen, hogy azon a bizonyos estén, mikor a káprázat feltűnt, bár az illata nem a lányé volt, ám tudtam, a vérük egy. Mindenképp rokonnak gondoltam az illetőt, dehát a rokonok nem feltétlen vannak jóban, még csak ismerniük sem kell egymást. Ahogy viszont a szőkeséget elnézem, Ők tényleg közel álltak vagy állnak. Mind azzal, aki felvette az alakját, mind pedig azzal, aki most itt hagyta rá a házat. Kezdem biztosra venni, hogy a kettő ugyanaz a személy. Olyannyira, hogy elkönyvelem ezt magamban. Nem mintha bármit kezdeni akarnék a kapott információval. Faggatni meg így már végképp nincs okom ezekről a kényes kérdésekről. Noha különben sem tenném.
- A rád szakadt egyeduralmat a magány nyugalmának szenteled, vagy másokat is részesítesz az így kapott lehetőségekben? - kérdezek rá ilyen választékosan, ízesen, angol akcentusomtól átitatott szavakkal, hogy élvezi-e a nagy egyedüllétet, vagy inkább meg-meghív magához másokat a legváltozatosabb programokra. Régi fényű tekintetem lágy érdeklődéssel csillog, ahogy válaszát várom.
- Azt hiszem. - vonom össze szemöldökömet, mikor a féltestvérét említi.
- Mármint szerintem találkoztam már Vele. - pontosítok bólogatva. Szavaim könnyedségéből kitűnik, nem arra a fajta bemutatkozós, szóváltós összefutásra célzok, hanem egyszerűen arra, hogy elsétálhattunk már egymás mellett az utcán. Talán még az arcára is emlékszem. Egyre gyakrabban akadok össze olyanokkal, akikhez addig még nem volt szerencsém, ám a vérük illata arról árulkodik számomra, hogy valamely családtagjukhoz, rokonukhoz igen.
Nagyon kellemes most itt. Örülök, hogy becsalt hozzá a késztetést, hogy tájékoztassam a külsejének elbitorlásáról. Igaza van, a kissé habos, pillangós díszítést és környezetet leszámítva egy teaház meglehetősen nekem való hely. Elmennék ide antik bútordarabnak, ahogy lazán üldögélek a párnán.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 6. 10:12 Ugrás a poszthoz

Evelin Ordassy
a masnis behatoló

Mélyen alszom hatalmas, baldachinos ágyamban az emeleten. Szokásomhoz híven meztelenül heverek a rám tekeredett, sötét paplanban, most éppen srégen fekve. Jó ideig tartózkodnék még ebben a jóleső nyugalmi állapotban, ha fel nem figyelnék a házam felé siető léptekre...
Félálomban felmordulok arcomba lógó hajam alól. Valami bejött a házamba. Egy kis állat. Ó, tudom már... Mivel a hideg úgysem zavar, résnyire nyitva hagytam odalent egy ablakot, hogy átszellőzzenek kicsit a szobák. A betolakodó tehát valószínűleg egy macska. Erre következtetek a leleményességből, amellyel rálelt a bejutás módjára, valamint a puha kis léptekből, a surranó hangokból és az illatából. Ami súlyosbítja a körülményeket, az az, hogy a gazdája utána eredt. Közeledik a házamhoz. Nyögök hát egy újabbat, kikecmergek az ágyamból és magamra húzom köntösömet. Mezítlábasan indulok ki a hálómból, övemet kötve éppen, mikor meghallom odalent a lányt. Felismerem. Találkoztunk már.
Leballagok a lépcsőn és a levitás felé tekintek, akinek most éppen a hátát, masnis haját látom. Eléggé merészen beengedte magát és csaknem a konyhám bejáratáig sétált a folyosón. Nem köszönök rá, nem szólalok meg. Csak odasétálok és megállok a nagyjából mellkasomig érő kislány mellett egy szál köntösös valómban, lenézve rá.

###
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 7. 15:12 Ugrás a poszthoz

Evelin Ordassy
a masnis behatoló

Mikor a lányka attól tart, hogy valami szadista tömeggyilkos házába keveredett, sajnos azt kell mondjam, nem lő túlságosan mellé. Szadista nem annyira vagyok, mint lehetnék, tömeggyilkos viszont igen. Noha nem aktív, az tény. Ezt, valamint önfegyelmemet és szelíd természetemet figyelembe véve tehát félnivalója tényleg nincs több, mintha akárki más otthonába tévedt volna be.
Csak álldogálok tovább, és nyugodtan kémlelem Őt, mikor az szembefordul velem. Miután alaposan végigmért, megfigyelhetem, hogyan ül ki arcára a fokozatos felismerés. Ráébred, hogy én vagyok az, akivel a kastély birtokán csillagokat kémlelt. A felismerést követő meleg üdvözlésre mondjuk nem számítottam, bár nem lep meg. Fogadom az ölelést, aztán a lábujjhegyen állva arcomra ügyeskedett puszikat, amikhez azért lehajolok kicsit, hadd ne kelljen annyira küzdenie. Rezzenéstelen ábrázattal hallgatom aztán végig mindazt, amit csaknem egy szusszra hadar el.
- Többször jártam azóta a tanodában, csak nem futottunk össze. Hallottam, hogy bejött egy macska. Látni nem láttam, de érzem, hogy a nappaliban bújik valahol. Azért hagytam résnyire nyitva az ablakot, hogy átszellőztessek kicsit. Engem nem zavar a hideg. - felelem meg az összes kérdést szép sorjában, fele olyan gyorsan se beszélve, mint az imént a lány. Színtelen baritonom teljes nyugalommal zeng. Viszont közben az átlagosnál laposabbakat pislogok. Hiszen csak most ébredtem és nem éppen magamtól.
- De mostmár bezárom őket. - bólintok és elvonulok mindezt végrehajtani a folyosóról nyíló egyik, majd másik kisebb szobába, ahol eddig bukóra vagy épp résnyire nyitva volt az ablak. Hamarosan visszatérek Evelinhez.
- Próbáld meg magadhoz hívni a nappaliban! - bökök fejemmel abba az irányba.
- Nekem... most innom kell. - jelentem be csöndesen és azzal ellépek a lányka mellett, a konyhába indulva. Ha felkelek, mindennél fontosabb, hogy legelőször is felhajtsak egy pohárka vért. Különösen, ha emberi látogatóm van...
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 8. 20:30 Ugrás a poszthoz

Evelin Ordassy
a masnis behatoló

Úgy veszem észre, a lánykának immáron másodlagos lett az, amiért eredetileg besétált hozzám. Nem nagyon izgatja most már a macskája, hogy kiderült, az én otthonom az, ahová bekeveredett. Egy percig sem titkolja, hogy sokkal érdekfeszítőbbnek talál, mint az elkószált állatkát. Ahogy azt sem, hogy már vendégként tekint magára a házamban, semmint a cicája után rohant betolakodóként. Részemről még nem döntöttem el, minek tekintem. Azonban a kijelentésnek is beillő kérdése arra késztet, hogy megálljak a konyha felé menet és visszaforduljak hozzá.
- Menj a nappaliba! - utasítom lágy hangon, egy ráérős bólintással, tekintetem határozottsága viszont azt üzeni, ez egyáltalán nem kérés. Nem akarom, hogy velem jöjjön a konyhába. Éppen elég, hogy miatta nem fogyaszthatom most el a nappaliban a pohárka vért, ahogy szoktam, megadva a módját. Azt már végképp nem szeretném, hogy ott lebzseljen körülöttem, amikor elfogyasztom az italomat.
- Nem fog csak úgy visszajönni hozzád. Meg van zavarodva a helytől és főleg tőlem. Nem hiszem, hogy képes volna úgy viselkedni, mint máskor. - fejtem ki neki, állva tovább előtte köntösös valómban, várva, hogy meggondolja magát és szépen a nappaliba menjen. A macskák vannak elég szemtelenek és önelégültek ahhoz, hogy a közelembe merészkedjenek olykor, azonban mivel okos állatok, végül hamar rájönnek, hogy nem az a csúcsragadozó vagyok, akivel játékból kikezdhetnek, és végül rájuk talál a félsz. A házamban pedig mindenütt ott az illatom, így képzelem, mennyire megkavarodhat és megijedhet idebenn egy ilyen kis lény. Vagyis igazából érzem is. Érzem a rémületét, hallom a kicsi szív szapora lüktetését a nappaliban.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 9. 15:52 Ugrás a poszthoz

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

Békés érdeklődéssel hallgatom a nőt, olykor végigpillantva rajta. Mikor taglalni kezdi a magánéletük jelenlegi állását, csak szelíden bólogatok. Igen, nagyjából képben vagyok az ügyekről. Egy mély biccentés formájában azzal kapcsolatban is egyetértésemet fejezem ki, hogy baromi ronda dolog visszaélni egy ilyen képességgel, mellyel mások fejébe lehet látni. Mondom ezt úgy, hogy ugyebár jómagam is rendelkezem ilyen adottsággal. Nem szeretem használni. Egyenesen ódzkodom tőle. Hiszen megfosztok vele másokat a szabad akarattól.
Viszont most ráébredek menet közben valamire, amivel bár barátom elmondásai nyomán eddig is tisztában voltam, csak most esik le, mit is jelent mindez tulajdonképpen: ha Léna meg Nina rendszeresen Dwayne fejében kutakodik... nos... mi kettőnkről akadnak ott sokkal érdekesebb dolgok még annál is, hogy mondjuk az exével csalja a jelenlegi barátnőjét. Kicsit talán el is kerekedik a szemem, ahogy erre rájövök, de inkább gyorsan félreteszem a bennem felmerülteket, és összpontosítok tovább Zójára, aki az asztalon üldögél előttem.
Nem igazán néz rám és meglehetősen zavart. Mi több: zaklatott. Nem csoda, elég sok történés kavarog az családi életében. Ülök csak csöndesen a kanapén, hallgatva mindazokat, amelyek nagy részéről már tudomásom volt. A férfival sokat találkozunk és elég könnyen megered a nyelve a társaságomban. Jól esik neki véget nem érően panaszkodni, tudván, hogy én aztán nem fogom se kiosztani, se hülye tanácsokkal ellátni. Csak meghallgatom és néha teszek egy-két csöndes megjegyzést.
Mikor Zója felhozza a veszekedés kapcsán a terhesség témáját, máris kiderül, már megint mennyire jó ötlet volt egy szót sem szólnom az imént. Be kell lássam, a hallgatásom tényleg sokkal inkább előny, mint hátrány. Mennyivel jobb, hogy Ő mondhatja ezt el nekem, semmint hogy én kérdeztem volna rá, miután berántott magával. Igen, rögtön tudtam, mi a helyzet. Hiszen érzem. Érzem a nőben az új, növekvő életet és azt, hogy a magzatnak Dwayne vére kering az ereiben. Így hát egyáltalán nem lep meg, ahogy a nő a hasára simít, sem az, amit közöl.
- Ugyanúgy joga van tudni, mint Neked. - hangzik fel lágy baritonom, először az este folyamán. De természetesen most sem eresztem túl hosszúra a mondandómat. Megértően, ám határozottan fénylő szemekkel fürkészem a doktornő tekintetét. Nyilván könnyebb lenne nem elmondani a férfinak, helyesnek viszont egyáltalán nem volna helyes. Ő az apja.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 9. 20:49 Ugrás a poszthoz

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

Senki nem fogja elvenni a babáját. Most legalábbis biztosan nem. Na jó, ez most nem volt túl biztató. A lényeg, hogy igazán felesleges ezen aggódnia. Tudom, ettől még teszi. Ahogyan ilyen érzelmi válságban sem kéne lennie, mégis benne van. Bánja a múltbeli tetteit és próbál ugyan feledni, ám közben ostorozza magát. Noha nem hiszem, hogy olyan bűnei lennének, amelyek miatt ne nyerhetné el az üdvösséget. Ami miatt el lenne átkozva és ne lehetne boldog. Nem erről van szó.
Némán figyelem, ahogy arcát kezeibe temeti, magába roskadva és folytatja az önmarcangolást. Szavai arra késztetnek, hogy lesüssem a szemem kissé. Combjaimon pihentetett kezeim felé pislogok. Így teszek akkor is, amikor felnéz rám és felteszi nagy kérdéseit. Csak ülök, kissé lehajtott fejjel, arcom mellé lógó hajjal.
Azt mondja, nem csitri. Már hogy ne volna az? A nők mind azzá válnak, ha bekerülünk a képbe. Ha meglátnak és megszeretnek, vagy ha éppen elveszítenek és akarnak minket vissza. Akármilyen erősnek és hidegnek mutatják magukat, ábrándokat szőnek kanapén üldögélésekről és babákról, és olyan szavakat használnak, mint a szerelmes. Kész tanulmányt lehetne írni róla, vajon mi van egy Dwayne Warrenhez hasonló halandóban, ami miatt egyik nőt képes az ujja köré csavarni a másik után. Meg hát nem csak őket...
- Nem fog bántani. - szólok mély hangon, felemelve végre a fejem és a szemébe nézve. Pár hosszú pillanatig csak tekintetébe merülve ülök, így erősítve meg magabiztos szavaimat.
- Egyedül az a helyes út, ha tudatod Vele, hogy a gyerekét várod. Tőlem persze nem fogja megtudni. - rázom meg finoman fejemet, és bár mondandóm véget ért, tekintetem és markáns vonásaim még beszélnek. Azt közlik a nővel, hogy bár mint mondtam, a titka nálam biztos helyen van, nem leszek jó véleménnyel róla, ha a két szülő eredendő jogát kisajátítja egymagának. Vannak persze különleges esetek, mikor ilyesmit lehet tenni, viszont ez most egyáltalán nem az.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 9. 23:44 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
a rozsomák

Az alvás kiváló gondolat. Bólintok rá, közben viszont jön a felvetés, hogy hazamegy ám, ha akarom. Nem, nem akarom. Finoman megrázom hát a fejem. Ezt felejtse csak el! Kimerült és csüggedt. A kanapémnál nincsen jobb hely arra, hogy ezt orvosoljuk. Főleg most nincs. Ezt Ő is pontosan tudja.
Fejét mancsaira hajtja, készen az alvásra. Előtte azonban hozzám szól még gondolatainkon át. Amit mond, az egy halvány -ám az én máskor kifejezéstelen arcomon igen jelentős- mosolyra késztet. Pislogok csak egyet, áthatóan figyelve még pár hosszú másodpercig Őt, majd felkelek mellőle és kicsit köré rendezem a párnát meg a pokrócot. Nem takarom be vele, hiszen úgy megsülne most ebben a bundájában, viszont az biztos kellemes lehet a számára, ha belevackolhat kicsit.
Változatlanul nagy vágyat érzek arra, hogy megsimogassam, főleg, amikor helyezgetem körülötte az ágyneműt, azonban nem akarom kihasználni az elpilledtségét. Úgyhogy amint megvagyok, felegyenesedem Tőle. Végignézek még  a rozsomákon, ahogy mélyen szuszogva alszik a kanapémon, aztán megyek a dolgomra. Elkódorgok a házamban, már megint ügyködve valamin. Időről-időre felbukkanok a folyosón valami újabb tárggyal, fura mugli ketyerével a kezemben, és minden áldott alkalommal, mikor elhaladok a nappali előtt, vetek egy pillantást a szunyókáló Dwaynere.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 10. 10:00 Ugrás a poszthoz

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

Csöndben végighallgatom. Végighallgatok mindent, mint mindig. Szemlélem a háborgó, önátkozó fel-alá járkálást, és csak lustán pislogok olykor. A nő szíve csak úgy zakatol, a pulzusa az egekben, a légzése csaknem ziháló, ahogy feltörnek a sorsfordító emlékek, és magát okolja azért, hogy rossz irányba terelődött az élet. Pedig ehhez egy párkapcsolatban mindig két ember kell. Persze, ki ennyire, ki annyira veszi ki a részét, azonban ez a dolgokon mit sem változtat: ha egyedül önmagára dühös, azzal csak örök keserűségbe lovallja magát.
Ismét álomképeket taglal tömérdek gyerekről, egy farmról és hogy boldogan, amíg meg nem. Miért hiszik az emberek, hogy ha megkaptak volna valamit az élettől, ami most nem az övék, akkor minden rendben lenne? Hogyan hiheti egy percig is, hogy abban a helyzetben Dwayne nem olyan lenne, mint most?... Hogy milyen Dwayne? Makacs, lobbanékony, hisztis, gyerekes és nagyon egyszerű. Neki csak kell egy csinos nő, aki gondoskodik róla és odavan érte. Amíg ezeknek a feltételeknek Zója készségesen megfelel, minden szép és jó lenne, amíg valaki még odaadóbban nem fordul a férfi felé. Az auror pedig koránt sem elvetemültségből válik ilyenkor hűtlenné, hanem mert nem bír nem beleolvadni az érzésbe, hogy törődnek Vele. Még akár akkor se, ha rólam van szó. Ha nem egy égimeszelő férfi lennék, hanem egy helyes, bögyös lányka, akkor -a fajom miatti tettetett utálkozások és nagy jelenetek közt bár, de- képes volna végleg nálam ragadni. Persze, kínosan ügyelve rá, hogy senki ne tudjon arról, hogy egy éjlénynek adta magát.
Érdekes, amit Zója a vélavérről mond és arról, hogy általa egyetlen emberhez kötődik szerelemmel egész életében. Tudtam én ezt, csak mindig elfelejtem. Valahogy hátrább kerül a gondolataim közt. Na igen, ez jelentősen megnehezíti a nő helyzetét. Azonban semmi nincs kőbe vésve. Én már csak tudom...
- Te is tovább léphetsz. - jelentem ki lágy, rekedtes hangomon. Tekintetemből kiolvashatja, hallottam és értettem minden szavát. Nem annak mondok ellent. Csak rávilágítok, hogy magunk alakítjuk a sorsunkat, akármilyen hihetetlen. Ha én is a fajtámra hivatkoznék, most nem a kanapén üldögélnék ilyen békésen, hanem a doktornőcske vérében fürödnék jólesően. Úgyhogy mikor azt mondom, tovább lehet lépni, nem a levegőbe beszélek. Baromi nehéz felülemelkedni saját magunkon, ez tény. De nem lehetetlen. Persze, a késztetés, az érzés, a vágy mindig ott marad. Azonban csakis rajtunk áll, mit kezdünk vele.
- Rendben. - kapok könnyedén az alkalmon, mikor lehuppan mellém és bejelenti, mennyivel egyszerűbb volna, ha én közölném Dwaynenel a hírt. Bevallom, fogalmam sincs és őszintén szólva nem is érdekel, mennyire gondolta ezt most komolyan, mert olyannyira kedvemre való az ötlet, hogy mindenképpen szeretném végrehajtani. Főleg, hogy ennél jobb megoldás nincs. A végén még nem árulná el a férfinak, hogy a gyerekét várja, én meg úgy kéne barátom szemébe nézzek, hogy közben a tudásnak ezt a jelentős terhét hordozom magamban. Persze, lelkiismeret furdalást képtelen vagyok érezni és már rég megtanultam kezelni egy ilyen helyzetet. Egyáltalán nem jelentene gondot a számomra. Ahogy az sem, ha átmennének rajtam egy kocsival vagy ha ezüsttel megkorbácsolnának. De azért lássuk be, egyik se kellemes...
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 10. 17:30 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
akire most nagy szükségem volna...

Fogalmam sincs, mire ébredek. Furcsa érzésem van. Kikászálódok az ágyamból és kinézek az ablakon. Besötétedett már. Egy kelletlen mordulással veszem ezt tudomásul, hiszem még egyáltalán nem érzem kipihentnek magam. Még kevésbé, mint máskor. Erőt veszek magamon, lebotorkálok a konyhába, iszom egy fél pohárka vért, aztán félig a mámortól, félig a felkelés nyűgétől kábán kapok magamra inget, farmert. Elmondhatatlanul nyomottnak érzem magam. Nem értem, mi van velem.
Éppen egy szerelésre váró modemmel a kezemben lépek ki a raktárszobámból, amikor ismerős illatra leszek figyelmes odakintről. Fejem az ajtó felé kapom. Mindössze egyetlen másodperc kell, mire rájövök, hogy utoljára a boltban éreztem ezt. Méghozzá a betörést követően. Itt vannak hát. Idekint ólálkodnak azok, akik kirabolták a Kins&Kenst. Nem gondolkodom. Elkövetem azt a súlyos hibát, hogy alábecsülöm az ellenemet. Igazából eszembe sem jut, hogy nem véletlen járnak erre. Csak az zakatol a fejemben, hogy a karjaimba sétálnak. Fel sem merül bennem, hogy ez most pont fordítva történik. Nem gondolom végig, hogy ez összefügghet azzal, hogy fáradt vagyok. Fel sem ötlik bennem, hogy odakint talán... még sincs sötét, mint azt varázslattal elhitették velem. Villámgyorsan félreteszem a modemet a komódra, a kijárathoz sietek, kitárom az ajtót és...
Napfény. A lemenő nap ragyogó, forró sugarai egyenesen rám vetülnek metszően, égetőn. Nem csak bőrömet sütve át, hanem egész testem és teljes valómat. Mindenem megfeszül, torkomból éteri, durva kiáltás szakad fel, amely bezengi az erdőt. Mindez egyetlen hosszú pillanat csupán. Egy pillanat a Pokolban.
Amilyen lendülettel csak tudok, visszafordulok a házba és gyengén becsapom magam mögött az ajtót, éppen csak a második szoba bejáratáig vánszorogva, ahol hátam a félfának vetem és lecsúszok a küszöbre. Máskor márványra emlékeztető, kifogástalanul fehér, szoborszerű bőrömet most borzalmas égések tarkítják, több helyütt kilátszanak csontjaim. Testem persze elkezdi regenerálni magát, nekiáll gyógyulni, ám a folyamat ez esetben fájdalmasan lassú. Reszketve, üres tekintettel meredek a másik ajtófélfára magammal szemben.

###
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 10. 23:14 Ugrás a poszthoz

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

De. Így működik. Persze, egyáltalán nem egyszerű, hanem pont hogy eszetlen nehéz. Viszont, amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. A saját érdekében. Nem tudom, belátja-e, vagy inkább még fürdőzik az önmarcangolásban meg a kínzó vágyódásban. Majdnem felsóhajtok, ahogy ismét mesélésbe és magyarázkodásba kezd. Hajlamos vagyok újra és újra elfelejteni, mennyit beszélnek a nők, meg úgy egyáltalán az emberek. Dehát jól esik nekik kiadni magukból. Érthető. Éppen ezért állom meg az ilyen bunkó megnyilvánulásokat. Hiszen belefér. Bele kell férjen. Hadd beszélje ki, ami benne van! Úgy könnyebben átlátja a helyzetet és talán rájön olyasmikre, amik eddig csak lappangtak benne.
Összevonom aztán szemöldökömet, amikor arról kérdez, mit szeretnék cserébe, ha én közlöm Dwaynenel a hírt. Mint mindig, ha felajánlásról van szó, a vér ugrik be elsőnek, azonban hamar elvetem ezt. Egy részről azért, mert abból csak botrány lenne, másrészt meg...
- Semmit nem kérek. - felelem, röpkén megrázva fejemet.
- Ha Te nem mondod el, számomra megkönnyebbülés volna, ha akkor legalább én elmondhatnám. Nem rajongok azért, hogy ezt titkoljam előle. - tisztázom a dolgot nyugodt, egyenletes hangon, le sem véve tekintetem Zójáról.
- Teljesen mindegy, hogy jó ötlet-e... - szólok aztán valamivel keményebben, mikor már megint itt tartunk. Ezt nem hiszem el...
- Te mit szólnál, ha a tudtod nélkül rendelkezne bárki a még meg nem született gyerekedről? - kérdezem Tőle, szemöldökömet erősen összevonva. Nem hittem, hogy egy felnőtt nőt, főleg egy pszichológust így kell győzködni ilyesmiről. Pont arról beszél, milyen jó érzés a terhessége. A gyerekáldás. Csak azért, mert nő, szerinte joga van ebben egyedül részesülni és döntéseket hozni? Csak mert a természet úgy döntött, az Ő hasában fejlődik ki a magzat?
- Komolyan szívesen közlöm vele, ha szeretnéd. Ha így könnyebb. - térek erre vissza, viszaszelidítve hangom a megszokottra. Közben előre dőlök, és combjaimra könyökölök, oldalvást tekintve a nőre magam mellé.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 11. 11:41 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
akire nagy szükségem van

Észlelem, hogy valaki közeleg és azt is, hogy ki az. A kötelék idehozta hozzám. Hát persze. Azonban most minden túl tompa és idegen ahhoz, hogy felfogjam, érkezik a segítség. Örülni pedig most úgyse lennék képes. Ülök csak tovább a küszöbre roskadva, hátam támasztva, térdeim enyhén behajlítva, kezeim ölembe ejtve. Zaklatottan szuszogva pislogok egyenesen előre. Pilláim olykor megrezzennek.
Mire Dwayne mellém lép, még éppen mutatkoznak csontjaim, de egy bő pillanat múlva már beforr fölöttük a seb, ahogy szervezetem rétegeiben építi újra a felületet, míg bőrömig nem jut. Ez még bele fog telni akár egy bő percbe is. Nem kéne ennek ilyen lassan zajlania, csak éppen jelenleg nincs meg részemről a lelki támaszték, ami elősegítené a gyorsabb regenerálódást. Magára hagytam a testem most ebben. Oldja meg egyedül! Én most nem érek rá.
Nem nézek barátomra. Meg sem mozdulok. Valamiféle sokkos állapotban üldögélek a raktárszoba bejáratában a padlón, várva, hogy eltűnjenek az égési sérülések. Vagyis... nem, nem arra várok. Hiszen a kínzó fájdalom a legkevesebb. Nem várok én most semmire. Furcsa lehet egy vámpírt így látni. Furcsa lehet engem így látni. Nem csoda, hisz ez minden, csak nem gyakori. Talán már bő száz év is eltelt a legutóbbi ilyen óta, ám akkor nem volt senki, aki tanúja lett volna. Most viszont nem vagyok egyedül.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 11. 12:00 Ugrás a poszthoz

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

Lehet, hogy bánja már a nő, hogy berántott az irodájába, azonban akármennyire fáj neki és felzaklatja, akkor is ez a legjobb dolog, amit tehetett. És szerintem ezt Ő is érzi a lelke mélyén. Később talán be is vallja magának. Most nem várok el ilyesmit. Most bőven elég az, hogy elfogadja a felajánlásomat. Már ezzel túllépet saját magán. Ez elismerésre méltó. Mert persze, mondhatnánk, hogy a könnyebb utat választotta, azonban ez koránt sem ennyire egyszerű. Megtehette volna, hogy elutasítja a felé nyújtott kezet és letilt arról, hogy bármit mondjak Dwaynenek. Aztán szépen megszüli a gyereket, és azt hazudja, hogy nem a férfié. Valószínűleg vannak ismerősei gyógyítói körökben. Nem volna túl nehéz tesztek eredményeit meghamisítania arról, kié a baba. Viszont ez a legnagyobb gerinctelenség volna. Meg rizikós is. Ami becsülendő, hogy a nő nem félelemből dönt végül a segítségem mellett, hanem jóérzésből. Jó, meg egy kis félelemből.
Ellágyult, nyugodt szemekkel figyelem, csaknem együtt érzően, ahogy elrebegi könnyekkel átitatott, bús szavait. Szusszanok egy nehezet, és lesütöm pillantásom egy kicsit, hagyva neki egy kis teret ezzel. Egy ideig nem fürkészem Őt. Csak akkor tekintek rá ismét magam mellé, mikor kérdez. Ekkor bólintok egyet. Igen, megéreztem, hogy terhes. A vér áramlása, a test belső és külső tevékenysége, a gépezet kemény és feltűnő munkája révén az emberi szervezet nyitott könyv nekem. Csak rajtam áll, beleolvasok-e. A nő most azt kéri, tegyem meg.
-  Mire volnál kíváncsi? - kérdezek vissza békésen, felfedve ezzel Zója előtt, hogy igazából bármit elárulhatok neki a benne fejlődő gyermekről, amit csak szeretne. Egészség, nem, vértípus, kedély... Bármit.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 11. 16:36 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
akire nagy szükségem van

Sokan nem pusztán egyszerűnek, de butának is tartják az aurort. Egy sötét parasztnak. Részemről azonban bármi ilyen beszólás szimpla szurkálódás. Tartom ugyanis, hogy bár nyilvánvalóan nem egy túl művelt vagy intelligens  ember, a magához való esze viszont megvan. Annyi mindenképp, ami az életben maradáshoz szükséges. Sokak megirigyelhetnék. Míg ugyanis belőlük egy idő után kiveszik a tőlem való tartás és egészséges félelem, addig ez Dwayneben megmarad. És neki van igaza. Bármikor bármi kitelik tőlem, akármilyen fegyelmezett vagyok. Ha pedig ilyen helyzetbe kerülök, már végképp kiszámíthatatlanná válok. A férfi szerencséje az, hogy ez a mostani esemény pont hogy nem tettekre, hanem rezignált cselekvésnélküliségre késztet.
- Nézz ki az ablakon... - mormolom barátomnak csöndesen. Agyaraim a zaklatottságtól előbújva, számat alig nyitom ki szavaimhoz. Továbbra sem nézek Dwaynere, csak üveges tekintettel meredek az ajtófélfára velem szemben. Ha a férfi eleget tesz a kérésemnek, megszemlélheti a kinti éjszakai sötétséget. Vagyis hát az éjszakai sötétség látszatát. Hiszen odakint igazából még festőien vöröslik az ég alja és a tájon késődélutáni szürkület uralkodik.
- Gondolom, valami bűbáj. Azok csinálták, akik betörtek a boltunkba. Megéreztem az illatukat és utána akartam járni. - adok magyarázatot réveteg hangon arra, hogyan is kerültem ebbe a rém kellemetlen helyzetbe. Közben sebeim végre beforrtak. Testemen már nyoma sincs az iméntieknek. De csak üldögélek tovább, mint akit ottfelejtettek.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 11. 16:59 Ugrás a poszthoz

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

Dr. Adam Kensington. Egyáltalán nem hangzik rosszul. Akármilyen bizarrul hangzik, nagyon sokszor felmerült már bennem, hogy orvosnak álljak. Jobban mondva, hogy orvoslással is foglalkozzak az ezer más tevékenységem mellett. Hiszen könnyedén megállapítom bárkiről, milyen az állapota, szenved-e bármilyen betegségben. Ehhez mondjuk még csak az sem kéne, hogy ismerjem a különféle kórokat és rendellenességeket. Egyszerűen bejönne a páciens, elé állnék, vagy a gyorsaság kedvéért hozzáérnék, és közölném egy hivatásos doktorral, miket észleltem nála. Ő meg ezek alapján felállítja a diagnózist. Nem kellenek se kivizsgálások és semmilyen teszt. Csak én. Egy két lábon járó orvosi csodaeszköz. Persze, menőbb volna, ha kitanulnám a gyógyító szakmát, hogy meg tudjam nevezni a betegségeket és elváltozásokat, amikre rábukkanok. Valószínűleg nem is esne igazán nehezemre, hiszen magamra szedhettem már az effajta tudásból is bőven. Két bökkenő van: egy részről a vér, ami ezzel a munkával járhat, más részről pedig az, hogy mégis ki bízná magát egy vámpírdoktorra? Már persze a mellettem ülő nőn kívül...
- Egészséges, bár kissé gyenge. És fiú. - árulom el azokat, amikről kérdez. Oldalvást figyelem Őt, továbbra is combjaimon könyökölve, előre dőlt ültömben. Kezeimet magam előtt lelógatva kulcsolom.
- Még nem igazán lehet megállapítani, kire fog hasonlítani. Ez a későbbiekben dől el. Amit még tudok róla, az az, hogy negyedrészt véla és hogy megvan benne a varázslat. Most éppen viszonylag nyugodt, de az előbbi idegeskedéssel felzaklattad. - ecsetelem tovább kellemes baritonomon mindazt, amit elmondhatok.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 11. 18:29 Ugrás a poszthoz

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

Üldögélek csak tovább a doktornő kényelmes kanapéján, békésen hallgatva eszmefuttatásait, elmondásait. Szólni nem nagyon szólok hozzájuk. Mégis mit mondanék? Inkább csak türelemmel végighallgatom, figyelmesen kémlelve Őt. Hagyom, hogy kigördítse magából a gondolatárt, ami eddig benne tobzódott. Amikor a vámpírdoktor kifejezést használja és kuncog kicsit, vonásaim jobban ellágyulnak. Ez az ötlet újra és újra megtetszik nekem, mikor felmerül, csak végül mindig elvetem a már említett, érthető okokból. Lehet, egyszer azért megpróbálhatnám...
- Ha támogatni nem is feltétlen kell, de inkább, mint tiltani. - véleményezem a Mina vámpír lesz, ha nagy lesz ügyet. Persze, mondhatnánk, hogy egy fajtámbelinek nem feltétlen kéne tippeket adnia gyermekneveléssel kapcsolatban, azonban ez a világ hülyesége lenne. Attól még, mert én soha nem tapasztaltam, milyen szülőnek lenni és valószínűleg soha nem is fogom, attól még elég jelentős rálátásom lehet erre a témára és jóval több példát láthattam arra, ki hogyan szúrja el a kölyke életét, mint bárki más. A lényeg, hogy én nem aggódnék a Warren lány miatt, és nem hiszem, hogy Zója rosszul kezelné a helyzetet.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 11. 18:54 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
akire nagy szükségem van

Valóban ügyes. Ezt el kell ismerni. Csak most nem vagyok olyan kedvemben, hogy le tudjon nyűgözni az illúzió, ami ezt művelte velem. Majd talán pár hét múlva. Most viszont összerezzenek, ahogy nem messze mellettem szétterül a fény a szobában, mikor barátom feloldja a bűbájt. Persze, aztán ismét kellemes sötét uralkodik el a helyiségen vastag függönyömnek hála. Összeszorítom a szemem és zihálok kicsit. Kezeim ökölbe szorulnak.
- De van. Csak nem használom. - susogom ki válaszomat agyaraim közül, egészen halkan mormolva. A kinti fényviszonyokból könnyen megállapítom, mennyi az idő, szóval erre nem alkalmazok külön eszközt. Meg hát a belső órám már pár száz éve elég jól jelez nekem. Csak hát ezúttal előbbiben teljesen megkavartak, utóbbira pedig nem figyeltem annyira oda, mint kellett volna. Éreztem, hogy valami nincs rendben, dehát kinéztem az ablakon és éjszakát láttam. Nem tűnt úgy, hogy ezt meg kéne kérdőjeleznem. Ostobaság volt.
Lehunyt szemem alól egy könnycsepp gördül alá. Rendszertelenül szuszogok, ajkaim finoman reszketnek. Pedig olybá tűnik, már semmi bajom. Nem szenvedtem maradandó károsodást. Testileg nem. Az mindig regenerálódik. A lelkem már más kérdés. Már ha ugye van nekem olyan. Dehát valamilyen biztos kell legyen, különben most nem lennék ennyire elmondhatatlanul pocsékul.
- Dwayne... - szólítom a férfit elcsukló hangon.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 11. 19:59 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
akire nagy szükségem van

Kinyitom könnyáztatta szemeimet, gyámoltalan fásultsággal nézve magam elé a semmibe, majd egészen lassan felemelem tekintetem aggódó barátomra. Nyelek egy aprót és sűrűn pislogok. Kell még egy pillanat, míg megszólalok. Mély levegőt veszek. Jól van. Most már menni fog...
- Az ágyam alatt találsz egy fadobozt. - suttogom rekedten.
- Van benne egy fegyver. - bólintok.
- Kérlek, vedd magadhoz! Vagy legalább a golyót belőle... - lehelem ki gyengén, hegyes szemfogaim közül. Nem kezdem el taglalni Dwaynenek, milyen töltény az. Vagy már most tudja, vagy majd rájön, mikor a kezében tartja. Hiszen ért a fegyverekhez. Fel fog tűnni neki, hogy ez nem egy átlagos lőszer. Könnyebb annál, hiszen a belseje fa. Más golyó nem végezne velem...
Egyebet nem mondok, csak kérőn pislogok rá felfelé. Remélem érti, miért akarom, hogy ezt tegye! Most éppen tiszta pillanatomban vagyok, mert még nem öntötték el a fejem a sötét, világunt gondolatok. De ha majd megteszik és egyszer felkelek innen, nem kéne, hogy elérhető távolságban legyen egy ilyen fegyver, kínálva magát, hogy a mellkasomhoz nyomjam és meghúzzam a ravaszt.
Olyan kiszolgáltatottnak és elveszettnek tűnök most, ahogyan egészen ritkán látni engem. Nagyon-nagyon ritkán. Talán évszázadonként egyszer. Ám általában nincs ott velem senki. Nem is szoktam bánni. Hiszen úgysincs velem mit tenni ilyenkor. Azonban az, hogy a férfi idesietett most, és látom rajta, hogy érdeklem és hogy segíteni akar, ez... ez jó. Ez nagyon jó. Most valahogy úgy érzem, szükségem van legalább ennyire. Ha megint egyedül kellett volna átvészeljem, persze megtettem volna és nem gondoltam volna rá, hogy akárkit is hiányoljak magam mellől. De így, hogy itt van, másképp látom ezt.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 12. 18:37 Ugrás a poszthoz

Dr. Mácsai Zója
a magával ragadó

Megrázom a fejem, így jelezve neki, hogy ne aggódjon, nem tart fel. Ha sürgős dolgom lenne, vagy bármilyen oknál fogva nem akarnék itt lenni, nem lennék itt. Soha nem okozott gondot számomra, hogy közöljem valakivel, ha más tennivalóm van, vagy ha egyszerűen nem óhajtom rá fecsérelni az időmet.
Felállok a kanapéról, mikor a nő az asztalhoz megy valamiért, amit hamarosan átnyújt nekem. Átveszem Tőle a képet. Egy felvétel a babáról. Nézegetem a fotót, miközben Zóját hallgatom, meg persze az írást is elolvasom a másik oldalon. Bólintok neki, a szemébe tekintve, és dzsekim belső zsebébe csúsztatom a képet.
Tőlem mehetünk együtt, persze. Úgyhogy hamarosan édeskettesben hagyjuk el a rendelőjét. A festmények valószínűleg beszélni fognak erről. Az iskolai pszichológusnő berántotta a falu vámpírját a szobájába, ahonnan aztán később együtt távoztak. Egyenesen mehet az Edictum pletykarovatába.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 12. 19:00 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
akire nagy szükségem van

Jogosak a férfi gondolatai azzal kapcsolatban, hogy nem várok és nem igénylek Tőle vigasztaló érintést. Jogos. Ettől még igaznak nem igaz. Mármint annyiban igen, hogy nem várom el, azonban hazugság lenne állítani, hogy nem esne jól. Jó ég, mekkora hazugság lenne. Azonban ez nem változtat azon, hogy nem lételemem. Megvagyok nélküle és igen, hasonlóan az aurorhoz, szeretem egyedül lerendezni a szenvedéseimet. Éppen ezért, csak mikor ellép tőlem, akkor engedem tovább folyni könnyeimet. Reszketőn lélegezve, sűrűn pislogva ücsörgök a küszöbön, és hallgatom barátom neszezését, ahogy az emeletre megy a hálómba és kiüríti a pisztolyom tárát. Lehunyom a szemem és megkönnyebbülten sóhajtok. Nem mintha különben ne tudnám simán visszaszerezni Dwaynetől a töltényt, azonban ez már így nem éri meg nekem. Jelenleg Ő az utolsó emberek egyike, akik felé erőszakkal fordulnék. A dobozból még simán előhalásztam volna, így viszont már nincsen arányban a késztetés a következményekkel. Megölni jelenleg simán megölném magam, azonban ha a barátom is a képletbe kerül, az bizony újratervezést és akciólefújást eredményez. Nem hiába kértem meg.
Mire a férfi visszatér hozzám, már nem sírdogálok. Csak ülök könnybe lábadt szemmel ugyanúgy, mint ahogy magamra hagyott. Végigpillantok rajta és hálásan bólintok egyet, amiért teljesítette a kérésemet. Erről eszembe jut valami. Valami, amit érthető lenne, ha nem most ejtenék meg, azonban úgy hiszem, vétek volna halogatni és a közeljövőnem úgyse lesz rá megfelelő alkalom.
- Van még valami... - suttogom erőtlenül.
- A bejáratnál az akasztón ott lóg a bőrdzsekim. A belső zsebében találsz egy képet. Zójától van. A Tiéd. - lehelem csöndesen, agyaraim közül susogva ki gyenge, de tiszta szavaimat. Áthatóan figyelem Dwaynet, felfelé pislogva rá.
- Mindenre válaszolok. - teszem még hozzá azzal kapcsolatban, amit ott fog találni, majd kimerülten fújok egyet, lehunyom a szemem és fejemet hátravetem az ajtófélfának. Egyáltalán nem úgy tűnök, mint aki hamarosan felkelne innen.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 13. 10:26 Ugrás a poszthoz

Michelle Angelique Saint-Venant
a (f)elolvadó szőkeség

Teljesen megértem a lány álláspontját, ami az otthonát illeti. Noha az én házam átjáróház -már amennyire egy vámpír háza az lehet- és ez engem cseppet sem zavar, az viszont tény, hogy én sem hívni szoktam magamhoz az embereket, hanem Ők tévednek oda maguktól. Én meg nem hajtom el őket, sőt, kifejezetten kedves vendéglátó vagyok. Ám ahogy belegondolok, az valóban igaz, hogy invitálni nem igazán szokásom senkit. Ha jönnek, jönnek. Ha nem, nem.
Egy mély bólintással köszönöm meg, amikor felveti, hogy egyszer elmehetek hozzá, ha gondolom. Elég könnyedén dobja be, és nincs is miért nagy ügyet csinálni belőle, számomra viszont ez nyilvánvalóan nem teljesen hétköznapi. Ha rólam van szó, a halandók szeretik kihasználni, hogy nem tehetem be a lábamat hozzájuk, ha nem hívnak be. Ezt mondjuk sokan nem tudják, csak akkor jönnek rá, mikor megtorpanok a küszöbükön. Azonban mikor ráeszmélnek, tudják, ezt érdemes kiaknázni, hiszen más különben kevés módja van annak, hogy velem szemben védekezzenek, ha meg akarnám kóstolni őket. Azonban egy részről a szőkeséggel már túl vagyunk ezen, más részről pedig azért akiknek az ajtajáig jutok, általában tisztában vannak vele, hogy udvarias szörnyeteg vagyok. Mindig engedélyt kérek. Ettől még persze sokan ajtón kívül hagynak a biztonság kedvéért. Nem tudom őket elítélni ezért.
Nekem is elég kellemes társaság a Saint-Venant lány. Szóval ez kölcsönös. Éppen ezért elbeszélgetünk még egy ideig, amíg elkortyolja a teáját, majd együtt hagyjuk el a teaházat, és ha már az imént az egyeduralma alá került otthonáról beszéltünk, elkísérem odáig egy komótos séta keretében.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 13. 11:15 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
akire nagy szükségem van

Az vagyok. Megtörhetetlen. Elpusztíthatatlan. Az évszázadok tapasztalata, az éles eszem és a fajtám képességei mindent biztosítanak ahhoz, hogy akár kijelenthessük: az egyik legnehezebben eltörölhető lény vagyok az egész világon. Az egyetlen ellenségem, aki valóban az életemre törhet, az én magam vagyok. Ha én feladom, ha én úgy döntök, ennyi volt, akkor vége. Eleve egy letargikus, depresszióba hajló alkat vagyok, most pedig túl sok tényező hajtja bennem az öngyilkosság felé húzás malmára a vizet. Jelenleg főleg Dwayne Warren az, aki valamiféle gátként szolgál azzal, hogy eleget tett a kérésemnek és azzal, hogy egyáltalán itt van és emlékeztet. Emlékeztet az emberekben lévő jóra, ami tompa, de annál sötétebb gondolataim közepette most igazán fontos.
Ahogy a férfi visszatér az előszobából, kezében a képpel, felnézek rá. Pár hosszú pillanatig csak fürkészem markáns vonásait. A mágikus felvételen szerepel a készítés dátuma és az, hogy hány hetes a magzat. A hátulján pedig Zója szép írása áll: "Tudom, hogy nem akarsz róla tudni, de nem akarok hazudni neked." Úgyhogy annyit mondok neki, amit mindezekből nem tud leszűrni maga.
- A fiad. - susogom ki szemfogaim közül, majd hallgatok egy ideig. hagyok egy kevéske időt, hogy valamennyire felfogja, amit mondok. Vagy legalábbis a hír keltette első döbbenethullám némileg elapadjon benne. Azonban azt már nem várom meg, hogy esetleg egy újabb, dühödt gondolatokkal teli keletkezzen, elborítva barátom agyát. Folytatom hát.
- Zója várandós. Nem mer eléd állni vele. De tudatni akarta. Ezt az asztalodon tervezte hagyni, csak aztán összetalálkozott velem és inkább odaadta nekem. - tárom fel előtte a körülményeket, továbbra is úgy lehelve ki szavaimat, mint aki a halálos ágyán beszél, a végre várva. Be kell vallani, bár nem hazudok a férfinak, azért eléggé megszépítem a dolgokat az elmondásomban. Ennyi viszont szerintem bele kell férjen. Mindenki érdekében.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 13. 13:06 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
akire nagy szükségem van

Természetesen számítottam rá, hogy a férfi nem egyszerűen kiborul, hanem mindenek előtt tagadni fog. Keresni a kiutat, a hibát az egészben. Mert hiszen az nem lehet, hogy már megint teherbe ejtette Zóját véletlenül. Pedig hát igenis megesik az ilyesmi. Főleg ha Dwayne Warrenről van szó.
- A Tied. - mondom halkan, egy gyenge bólintás közben.
- A Te véred. - erősítem meg egy még szemléletesebb megfogalmazással, hogy az auror ráébredjen, hogy bár a nő hazudhat, az érzékeimet nem verheti át. Jó, nyilván ez most röhejesen hangzik, tekintve, hogy az imént azt hittem, éjszaka van és ezért fényes nappal kisétáltam az ajtómon, azonban igen ritka eset, hogy az ösztöneim így cserben hagyjanak. Csak akkor fordul elő, ha nem figyelek rájuk. Márpedig a babát Zója kérésére alaposan tanulmányoztam. Kétségem sincs afelől, amit állítok, és szerintem ezt barátom pontosan láthatja rajtam. Akármilyen iszonyatos passzban vagyok, szemem se rebben, mikor kijelentem ezeket.
- Menj nyugodtan... - suttogom aztán, lesütve tekintetem.
- Engem most itt találsz egy ideig. - teszem hozzá vontatottan, csöndes rekedt hangon, majd lehunyom a szemem. Fejem változatlanul a félfának vetve. Feljebb húzom térdeimet. Ölemben pihentetett, sápadt kezeimet hagyom combjaim közé lógni. Az a helyzet, hogy mikor azt mondom Dwaynenek, itt talál egy ideig, az alatt nem egy-két órát, hanem pár napot vagy akár hetet értek. Szóval ne nagyon számítson rám mostanában senki! Ha bármi kéne, a küszöbön megtalálnak.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 13. 20:58 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
akire nagy szükségem van

Ó, édes Istenem, hogy mennyire végtelenül nincsen kedvem egyetlen árva szót sem szólni. Igazából bármi, ami az iménti eset óta elhagyta a számat, erőn felüli teljesítmény volt a részemről. Már persze az üvöltést és a folyamatos, reszketeg sóhajaimat leszámítva. Azok némi megkönnyebbülést okoznak. A közlések és válaszok viszont nem. Úgyhogy ha azt mondom, nem akarok beszélni egyáltalán semmiről, akkor még nagyon finoman fogalmazok. Pedig kéne, hogy feleljek a férfinak. Egy szenvedőt szusszanok.
- Ketten. - nyögöm résnyire nyitott számon át, lehunyt szemmel.
- Egy ötven és egy harminc körüli férfi. Ápolatlanok. Valamelyikük dohányzik, vagy sok időt tölt füstös helyen. Az egyik A negatív, a másik AB pozitív. - mormolom tovább, amit le tudtam szűrni a boltban hagyott illatuk és az alapján, amit most éreztem meg a házam közelében.
- Ennyi. - zárom a leírást, és fájdalmasan megráncolom homlokomat. Ha kérdez még az auror, felelni fogok, de már előre gyűlölöm. Nem akarom. Nem akarok semmit. Még létezni sem. Azt is csak azért teszem még mindig, mert muszáj. Mert az élet érték, hiába érzem most úgy, hogy egy olyan ajándék, amit szeretnék messzire hajítani. Amiből nem kérek többé. Át kell vészelnem ezt. Megint.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 14. 20:46 Ugrás a poszthoz

Zephyrine Sabra Iweala

Ódon házam nagyjából ugyanolyan, mint bármikor máskor. A verandára vezető út mellett földbe szúrt, napelemes lámpák fénylenek; a függönyök minden ablakon behúzva; az ajtó becsukva bár, de nem kulcsra zárva. A különbség abban áll a megszokotthoz képest, hogy bent nem hogy nem csend honol, de még csak nem is valami film vagy zene szól, hanem egy autós videójáték, a GTA bömböl. Aki játszik vele, az nem én vagyok, hanem a kanapémon terpeszkedő Dwayne. Beköltözött a nappalimba és napok óta ezt nyomatja. Néha felkel kajáért vagy italért, esetleg a mosdóba ugrik el a földszinten (hiszen az emeleti nem üzemel), különben viszont non-stopban xboxozik. Rácsatlakoztatta az őskövület tv készülékemre. Így zárja ki a külvilágot és foglalja le magát, nehogy véletlenül az életére és a születendő fiára kelljen gondolnia, meg persze annak az édesanyjára, nem is beszélve barátnőjéről.
És hogy én hol vagyok? A bejárattól egyetlen ajtóra lévő raktárszoba küszöbén ücsörgök. Hátam a félfának vetve, lábaim felhúzva, karjaim rájuk dobva. Rezignáltam pislogok magam elé. Mint aki nincs magánál. Mellettem egy fémtartály áll a földön. Csak nézem a nagy semmit, üres szemekkel, mígnem megérzem, hogy valaki közeleg. Nem figyelek rá, ki az. Csak tudom, hogy jön. Amikor pedig kopog, kettőt pislogok csupán, majd lesütöm a szemem. Zeph. Ő áll a verandámon. Várom, bejön-e annak ellenére, hogy Dwayne biztos nem emeli fel a fenekét, hogy beinvitálja Őt, sőt, szerintem nem is hallja a kopogást, de ha hallaná se érdekelné. Részemről pedig szintén maradok, ahol vagyok. Már napok óta...

###
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 14. 21:25 Ugrás a poszthoz

Zephyrine Sabra Iweala
a bemerészkedő

Ahogy gondoltam, Dwaynenek fel sem tűnik semmi. Nekem persze igen. Nem csak a kopogás, hanem az is, hogy a lány nem tágít. Viszont egyre kétségbeesettebb és dühösebb lesz. Nem csodálom. Hiszen nem lehet nem hallani, hogy vannak itthon. Mégsem engedik be. Azonban egyszerűen képtelen vagyok bármit tenni. Egészen tompán létezem. És még ha rendesen át is tudnám gondolni, talán akkor sem nyitnék ajtót. Nem azért, mert nem akarom Őt látni. Pont ellenkezőleg. Azonban minden vagyok most, csak jó társaság nem. Sőt, semmilyen társaság nem vagyok.
Hosszú-hosszú percek után Zeph benyit az ajtómon, beljebb óvakodik, megszólít és leguggol elém. Azt hiszem, ez igazi. Mármint szerintem tényleg bejött és itt van. Hogy megbizonyosodjak, egészen lassan felemelem fejemet és ránézek. Tekintetem réveteg, és hiába szegezem régi pillantásom az arcára, mintha mégsem Őt figyelném. Hanem a semmit. Érzem, össze kell szedjem magam. Legalább egy kicsit. Szóval élettelen mozdulatokkal felveszem magam mellől a fémtartályt, lecsavarom a kupakját, töltök bele éppen csak egy kortynyit a dús, vöröslő folyadékból és legördítem torkomon. Sóhajtok, szemfogaim előbújnak. Lehunyom a szemem, és hátraszegem kicsit fejem az ajtófélfának. Mélyen lélegzek így egy darabig, majd visszazárom a tárolót és lerakom. Lenyalom a számról a vért és a lányra nézek.
- Szia. - lehelem rekedtes köszönésemet. Igazából napok óta először szólalok meg. De egyebet nem mondok. Csak figyelem Zephet, és most már nem csak nézem, hanem látom is. Itt van. Ő az.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 14. 22:01 Ugrás a poszthoz

Zephyrine Sabra Iweala
a közeledő

Fél. Nem tőlem, hanem a helyzettől. Mindentől, amit most tapasztal. Szépen tartja magát, azonban én természetesen akkor is érzem rajta. Fejem enyhén oldalra biccentve. Tartásom jellegtelen, ahogy a küszöbön ücsörgök. Csak nézzük egymást pár percig, aztán leküzdi aggályait és felém mozdul. Hagyom, hogy megsimítsa hűs kezemet, és közben szusszanok, pislogva egyet. Haladás.
Nem azért nem szóltam a lánynak, mert nem akartam, hogy itt legyen. A világon nem szóltam én senkinek semmit. Eleinte Dwaynenel beszéltem valamennyit, és figyelemmel kísértem, ahogy módszeresen birtokba veszi a nappalimat. Azonban nem bántam és most sem bánom, hogy álló nap csak a hülye játékát nyomatja. Legalább itt van. Nem mintha nem volna jelenleg mindegy nekem, hogy egy üresen kongó házban agonizálok vagy egy olyanban, amiben üvölt a GTA. De az a helyzet, hogy... nem, tényleg nem mindegy. Az állapotomon és a folyamaton nem változtat ugyan, azért mégis más, ha élet vesz körbe. Mások nem jártak itt. Kinsnek üzentem Dwaynenel, hogy ne nagyon számoljon velem mostanában, más meg nem igazán jön ide. Vagyis mostanáig nem jött...
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 14. 22:41 Ugrás a poszthoz

Zephyrine Sabra Iweala
a velem létező

Hálás vagyok.
Hálás Dwaynenek, aki idehozta nekem az egyik fémtartályomat a konyhából, amikor rájött, hogy komolyan mondtam és tényleg itt leszek egy ideig a küszöbön. Utána csak néha felém nézett, hozzám szólt, aztán a sokadik próbálkozás után felhagyott ezzel, és úgy döntött, beköltözik hozzám, amíg ez van. Persze, részint az élete elől menekülve, ám főleg azért, hogy vigyázzon rám a maga sajátos módján.
Hálás vagyok Kinseynek is, aki tudomásul vette a távolmaradásom, bármiféle magyarázat nélkül. Hiszen tisztában van vele, hogy jó okom kell legyen rá, ha így felszívódom. Nem mintha a boltunk ne menne nélkülem. Ám akkor sem jellemző rám, hogy ne nézzek be időnként és ne keressem fel társtulajdonosomat valami újabb bütykölni valóval. Ő azonban nem faggatózott, nem kötekedett, nem kérte ki magának. Elfogadta a helyzetet, megbízva bennem.
Hálás vagyok Zephnek, amiért eljött hozzám és amiért ilyen végtelen türelemmel fordul felém. Pedig jól tudom, nem ez az alapvető természete. Nem jár Ő mások után, hozzá kell menjenek! Nem vár a figyelemre, hanem eléri azt az Ő válogatott módszereivel. Velem szemben elhagyja ezeket és megteszi értem, hogy egyszerűen csak velem van, dacolva így saját temperamentumával. Mi becsülendőbb van ennél, mikor félretesszük az önös megfontolásokat és felülemelkedünk magunkon valaki másért? Semmiségnek tűnhetnek mindezek annak, aki nem figyel. Viszont ha van valaki, aki figyel, az én vagyok.
- Nem akartam eltűnni. - szólok csöndes baritonomon, alig nyitva ki számat. Szemfogaim immáron visszabújtak. Vonásaim eddig is lágyak voltak bár, de semmilyenek. Most kezd visszaköltözni beléjük megszokott nyugalmam. Tekintetembe úgyszintén, noha ott jócskán marad még a fásultságból is.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Adam Kensington összes RPG hozzászólása (821 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 27 28 » Fel