Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Dwayne Warren és a valami
Budai-hegység
késő éjjel

Barátom egyben van. Jelzi is nekem, de látom és érzem is rajta. Nincs semmi komoly baja. Megrándultak tagjai, beütötte magát néhol, halántéka pedig vérzik. Aprót nyelek csak ennek láttán. Fogaim nem bújnak elő. Tiszta, higgadt tudatállapotban könnyedén visszatartom őket, ha akarom. Márpedig most akarom, hiszen már csak az hiányozna még az aurornak, hogy a kivont agyaraim miatt kezdjen aggódni.
Hátrébb lépek, ahogy jobban kilöki az ajtót. Nyújtanám neki a kezem, vagy alá karolnék, de nem az a típus, aki rajong a segítségért, vagy legalábbis aki vállalná, hogy rajong érte. Meg hát tényleg nincs vele nagy gond. Ha mégis megszédülne, vagy támogatásra szorulna, könnyen és gyorsan ott teremhetek érte. Egyelőre azonban ez szükségtelen. Hagyom őt összeszedni magát. Jogos kérdése nyomán pedig a szóban forgó szerzet irányába fordítom fejem.
- Inkább: mi zuhant a kocsidra? - javítom ki a kérdését, hiszen az az akármi fentről érkezett, nem az úton volt. Az a helyzet, hogy ha eleddig a figyelmemet a lénynek szenteltem volna akár csak minimálisan, már rég beazonosíthattam volna, mi az. Hiszen fejlett érzékeimnek és a halandók számára feldolgozhatatlan gyorsaságomnak köszönhetően egyetlen pillantás, egyetlen nesz elkapása, egyetlen szippantás a levegőből elég ahhoz, hogy nagy mennyiségű információ birtokába jussak. Egyedül azért nem tudom még, mivel van dolgunk, mert eddig ez nem érdekelt. Az a része majd most jön. Most, hogy barátomat viszonylagos épségben tudom.
Komótos, bakancsos lépteimet a kocsi tetejéről az útra vágódott szerencsétlen felé veszem. Hosszú, sápadt kezeimet magam mellett lógatom. Fejem kissé oldalra biccentem. Nyugodtan közelítem meg, már távolról felmérve mindazt, amit eddig elmulasztottam, hogy így mihamarább kiderüljön, mivel van dolgunk és hogy mekkora kárt szenvedett, milyen állapotban van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Egy mosoly. Ez fogad a gondolataimból való visszatéréskor. Számmal nem, de tekintetemmel és egy barátságos pislogással viszonzom a gesztust. A kérdésbe ágyazott javaslatra csak egy mély, úrias bólintással felelek. Ahogyan ő szeretné. Meg persze nekem sincsen ellenemre a távozás, amely ismét egy kellemes sétával kecsegtet. Ez szinte már szokásunk.
Felkelünk a párnákról, a pulthoz megyünk, és a farzsebemből hanyagul elővett varázslópénzekkel rendezem a számlát, korrekt borravalót hagyva. Ahogy ezzel megvagyok, mehetünk a kabátunkért, holminkért. Mikor már minden rajtunk van, és indulásra készen állunk az előtérben, könyökömet Annának nyújtom, hogy belém karolhassunk és kilépdeljünk az utcára.
Innentől pedig szó bennszakad, hang fennakad, bár ami ilyenkor köztünk megesik, koránt sem ennyire drámai, hanem magától értetődő és jó. A magunkhoz képest sok váltott szó után most visszatérünk a csöndhöz, amely ugyanannyira természetes közegünk, ha nem még inkább az. Ennek ellenére a ma esti játék és beszélgetés szerintem nem hogy éket vert közénk, hanem elmélyítette, megszilárdította ezt a mi különleges viszonyunkat, megtartva közben minden értéket. Hiszen ugyanolyan háborítatlanul andalgunk tovább, nyugodtan létezve egymás oldalán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Dwayne Warren és a valami
Budai-hegység
késő éjjel

Abban a különleges élményben van részem, hogy csaknem fogalmam sincs, mi kuporog itt előttem. Kicsit hasonlít ehhez, kicsit ahhoz, összességében pedig valamiféle bizarr, beteges teremtmény. A látvány, ahogy ez a szerzet magzatpózban gubbaszt az úton az éjszakában, biztos sokak gyomrát és lelkét megviselné, azonban egyikünk egy minden tekintetben edzett auror -aki most mondjuk éppen a varázspálcát hajkurássza, de ez mellékes-, a másikunk meg egy sok száz éves tapasztalattal rendelkező, több életre eleget látott, éjjeli ragadozó. Ami tehát az érzékeim elé tárul, groteszk valója ellenére egyáltalán nem megrémiszt vagy taszít, hanem összességében sokkal inkább lappangó szánalmat és törődést ébreszt bennem és mindenek felett felkelti az érdeklődésem. Ritkán adódik, hogy nem tudom, mivel van dolgom.
Jobban megnézem magamnak, ahogy morogva támadó pozíciót vesz fel. Megállok tőle pár lépésnyire és csak figyelem őt vizsgálódón, rezzenéstelenül. Dwayne megszólítja valahonnan a kocsi mellől a maga szokásosan szimpla, direkt módján. Nem tudom, kapunk-e bármilyen választ a csont és bőr leányzótól, minden esetre nyugodtan kémlelem tovább, ügyelve rá, hogy kisugárzásom, amely máskor halálos fenyegetést sugallhat, most csak békés közvetlenséget árasszon. Szépen, lassan felemelem sápadt kezeimet nagyjából deréktájig, tenyereimet az idegen felé tartva, így jelezve neki, hogy nem akarjuk bántani. Én legalábbis.
Van valami a karja belső felén, kivenni viszont még nem tudom teljesen, mi az. Sok minden felvetődik bennem, mi lehet, minden esetre eléggé elüt az amúgy rikítóan fehér bőrétől. Várom, lenyugszik-e és megközelíthetem, vagy kénytelen leszek akarata ellenére begyűjteni. Megtehetnénk, hogy egyszerűen itt hagyjuk, részemről azonban nem vagyok ez a fajta. Eleve szeretek bizonyos dolgoknak a végére járni, másfelől meg meztelen, sérült, kétségbeesett lényeket nem hagyunk így magukra az úton, főleg így, hogy előtte jól eltrafáltuk őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Dwayne Warren és a valami
Budai-hegység
késő éjjel

AW22. Mint valami kísérleti alany kódja. Legelsőnek ez ugrik be. Persze, akármi más is lehet. Minden esetre ezt az adatot megjegyzem magamnak, különben viszont mélyen egyetértek barátommal a távozást illetően. Ha a lény súlyosan megsérült volna, nem hagynám itt magára, azonban látom és érzem, hogy nincs komolyabb baja. Ez esetben meg minek ebbe jobban beleártani magunkat? Rég megtanultam már, hogy nem kell mindennek a végére járni mindig. Bizonyos dolgokat úgy kell hagyni, ahogy vannak. Ettől függetlenül egy bejelentést mindenképpen tehetünk majd. Lehetőleg minél hamarabb. Ezt viszont nem most fogom megvitatni az aurorral. A javaslata nyomán egyszerűen csak bólintok neki, régi fényű tekintetem viszont a szerzeten tartom.
- Megvárom, amíg elindulsz. - közlöm a férfival és olyan helyre húzódom az úton, ahol nem zavarok be neki a kitolatásnál és a tovább hajtásnál. Mehetnék már rögtön a kocsimhoz én is, azonban látom a teremtményen, hogy felfigyelt Dwayne állapotára és nem vagyok biztos benne, hogy ne használná ki. Szóval fedezem barátomat. Persze, így felmerül a jogos kérdés: ha egyszer feltételezem, hogy egy veszélyes egyeddel van dolgunk, hogy hagyhatom szabadon elmenni? Az ok egyszerű: mert még én sem tudom pontosan felmérni az erejét. Ha úgy találnám, elbírok vele, nem haboznék cselekedni. Így viszont nagy ostobaság lenne. Rá kell ezt hagyni a hatóságokra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Engem aztán egyáltalán nem zavar a fiú bakfis viselkedése meg a necces bemondásai. Hallok és látok én bőven cifrábbakat, amik ugyanígy nem okoznak gondot, pletykálni meg rosszindulatúskodni pedig aztán végképp nem kenyerem. Ettől nem kell tartania. A nevetés közben elém tárt elméletével mondjuk nem vagyok kisegítve, de azt hiszem, nem is vártam ilyesmit. Figyelem tovább a képet, hallgatva a srác viccelődését meg a magyarázatát arról, honnan ismer. Csak bólogatok. Ahogy pedig a festményhez érek, azt tapasztalom, hogy az ujjam nem akad meg a felületen, hanem csúszik bele tovább. Mintha vízbe mártanám.
- Ezért. - felelek a kérdésre, miközben egyre beljebb tolom kezem a képbe, ami immáron csuklóig eltűnt benne. Nem érzek a túloldalon semmit. Mintha egy folyadékba mártanám egyre mélyebben és mélyebben. Lenézek magam mellé a fiúra, majd ismét vissza a kavargó színekre, és elkezdem kihúzni a kezem. Azonban azon semmi változást nem észlelek. Nem festékes, nem nedves. Ugyanolyan, ahogy bedugtam. Hümmögve figyelem ujjaimat.
- Nem tapasztál még ilyesmit más képeknél? - kérdezem meg a diákot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Dwayne Warren és a valami
Budai-hegység
késő éjjel

Nem nézek barátom felé, épp csak akkor pillantok utána, mikor már elhajtott. Különben tekintetem végig a furcsa szerzeten tartom. Most, hogy Dwaynet már biztonságban tudom -legalábbis távol a lénytől-, alkalmam nyílik kiélvezni a helyzetet. Amit pedig élvezek benne, az nem más, mint az ismeretlen, az újdonság. Nem túl gyakori eset az ilyesmi nálam. Márpedig még azt is értékelni és becsülni szoktam, amihez már oly' sokszor volt alkalmam, hát még mit kezdek azzal, ami ennyire ritkaságszámba megy. Megélem, magamévá teszem, hagyom hatni rám, elraktározom. Szóval bár megtehetném, hogy sarkon fordulok és megyek a kocsimhoz, hisz ez az érzékelésemen, egy esetleges támadáskor tanúsított reakcióidőmön mit sem változtatna; viszont most hátrafelé kezdek lépkedni, mert addig is szemlélhetem az groteszk egyedet. Ahogy elérek az autómhoz, vetek még a különös teremtményre egy pillantást, majd bevetem magam a Jaguárba és egyszerűen elhajtok. A tükörben még vissza-vissza nézek a valamire, míg el nem tűnik a szemem elől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A következő lépésben pontosan azt akartam megejteni, amire most a srác kér engedélyt. Jelesül: belenézni a színkavargásba. Mikor bedugtam a kezem, egy jellegzetes szárazságot éreztem csak a túloldalon, egy védett tér közegét. Nem hiszem hát, hogy gond lenne belőle, így félrehúzódom, helyet adva a diáknak. Figyelem, ahogy feje elmerül. A pulzusa csak az izgalomtól erősödik, semmi mástól. Minden rendben van vele így fejetlenül is. Mikor aztán visszatér a felülettől kissé csapzottá lett fiú, érdeklődő tekintettel hallgatom a beszámolóját. Szóval sötétség.
- Nem vagyok varázsló. - rázom meg a fejemet az ötletére a pálcámmal kapcsolatban. Mágikus lény vagyok, azonban emberi életemben mugli voltam. Nem tudok varázsolni. Kiemelkedő képességekkel viszont rendelkezem.
- De jól látok a sötétben. - fedem fel előtte, hogy nincs is szükségem a pálcára. Nekem az éjszaka a természetes közegem, tehát nem okoz gondot a fény teljes hiánya sem. Ha van odabent bármi, akkor én azt megláthatom. Egy biccentéssel intem hát a srácot arra, hogy legyen szíves ismét odaengedni, majd a kép elé állok. Előveszek a zsebemből egy hajgumit, lazán hátrafogom a hajam, aztán kezem a fal mellé támasztom a festmény mellett, és arcomat a kavargó színekbe merítem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Régóta tervezem ezt. Igazából már évszázadokkal ezelőtt megfogalmazódott bennem a gondolat, azonban -érthető okokból- sokáig odáztam. Ki akartam várni, nem kockáztatni. Napjainkra megérett bennem az elhatározás és szerintem immáron minden kétséget kizáróan alkalmas vagyok. Amennyire csak az lehetek. Egyeztettem hát az ispotály vezetőségél és bár kifejezték érthető aggályaikat, végül az udvarias viselkedésem, a benyújtott ajánlóleveleim és az impozáns életrajzom nyomán természetesen úgy döntöttek, az esély jár és ha valóban olyan jónak bizonyulok, mint azt állítom magamról, akkor még akár főnyeremény is lehetek.
Kora este van. A Vörös Sün fogadó kandallóján át érkezem meg az ispotályba. Jártam már itt, utoljára pár hónappal ezelőtt Dwaynenél. Akkor ment végbe nála az a csodával határos gyógyulás, amihez nekem természetesen a világon semmi közöm. Legalábbis az auroron és rajtam kívül jobb, ha mindenki így tudja.
Egyenesen az eligazítópulthoz sétálok könnyed, bakancsos lépteimmel. Sápadt kezemben egy borítékot lógatok magam mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Már éppen a pulthoz érnék, amikor egy közelgő ismerősre leszek figyelmes, akivel ezzel egyidejűleg történik egy kis baleset. Elpillantok az irányába. Az a bizonyos harcias kis boszorkány közelít felém a tanodából, kivont pálcával, amelyre le is eresztem pillantásom, majd ismét a nő arcára tekintek, miközben megszólít. Biccentek neki és figyelem, ahogy észbe kap és elteszi a fegyvert. Szembe fordulok vele, jócskán lenézve rá.
- Úgy hiszem, igen. - bólintok a kedves érdeklődésére, közben azért látom rajta a félszt. Nem annyira tőlem, sokkal inkább attól, hogy mégis mi a frászt keresek én itt. Megemelem kissé a kezemben lógatott borítékot, felmutatva azt.
- Gyakorlatra jöttem az ispotályba. - fedem fel előtte egyszerűen, mi az oka annak, hogy itt vagyok. A kórház pecsétjével ellátott, jellegzetes borítékban a vezetőség rendelkezése, engedélye található ezzel kapcsolatban.
- Egy olyan gyógyítót, orvost kéne találnom, akinek a szolgálatára lehetnék és aki foglalkozna velem. Központilag nem akartak erre senkit konkrétan kijelölni. Azt mondták, jöjjek el és beszéljem meg. - magyarázom tovább békés baritonomon, és ezzel átnyújtom a levelet Lorelainak, hogy olvassa csak el, ha gondolja. Ebben nagyjából az áll, amit elmondtam, csak nyilván hosszabban és hivatalosabban. Valamint mellékletként megtalálható a borítékban az adatlapom. Nevem, fajom, lakhelyem, ismereteim, képességeim. Ez egy hosszas dokumentum.
- Nyilvánvalóan csak esténként tudnék itt jelen lenni. Ajánlana valakit, akinek illik ehhez a beosztása és esetleg vállalna engem? - emelem meg sötét szemöldökömet. További részleteket nem fedek fel egyelőre. Sem a hátteremet ehhez, sem az indíttatást, se más egyebet. Legfeljebb, ha kérdez. Különben minek traktáljam? Nem szokásom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Enyhén sokkolom. Ismét. Most azonban -úgy tűnik- egy elég jó irányba. Ugyan ez még nem derül ki egyértelműen, hiszen szegény most egyelőre azon van, hogy ne haljon fulladásos halált a kávétól, meg hogy kicsit helyre tegye az érzéseit azzal kapcsolatban, mit keresek itt. Végül azonban egész gyorsan képes váltani és csaknem tárt karokkal fogad. Azt hiszem, jócskán megkönnyebbült, hogy nem a vérkészletekből jöttem lakmározni.
Szelíd vonásokkal bólintok, mikor közli, hogy nála a legjobb helyen járok. Ezt örömmel hallom. Visszaveszem tőle a levelet és farzsebembe süllyesztem. Szavaira ismét csak bólogatni tudok, hiszen a beosztás megbeszélése tényleg ráér és természetesen remekül hangzik, hogy máris belevetjük magunkat a gyógyításba. Számmal nem, de régi tekintetemmel viszonzom kedves, visszafogott kifejezését, és követem őt a folyosón.
- Mi a szakterülete? - kérdezek rá a kis nőnél, mert gondolom, van olyanja. Közben haladunk az ispotály jellegzetes közegében, amelybe árnyszerű alakommal és laza öltözetemmel vajmi kevéssé illek különben. Lehet, ad majd rám valamit személyzeti egyenruhát, hogy mégse így lófráljak.
- Egyébként... - kezdek neki valaminek csöndesen.
- ...a Minisztérium elutasította a javaslatomat. - árulom el neki lágy hangon, lepillantva rá magam mellé. Nem úgy tűnök, mint akit ez nagyon megrázna. Viszont gondoltam, ő örülne neki, ha megtudná. Végül is rövid ismeretségünk alatt eddig ez nyújtotta az egyetlen konfliktusforrást. Azt meg nem feltétlen kell tudnia, miért nem vagyok nekikeseredve amiatt, hogy nem jött össze a törvénymódosítás. Persze, ha rákérdezne, nem fogok mellébeszélni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ez érdekes. A srác tudja a nevem, de úgy tűnik, csak a cikk címéig jutott el vagy én nem is tudom. A lényeg, hogy minden valószínűség szerint nem tudja, hogy vámpír vagyok. Legalábbis erre következtetek abból, hogy ennyire meglepi az, hogy nem vagyok varázsló. Mintha nem értené, akkor mégis mit keresek itt. Magyarázattal viszont nem most fogok neki szolgálni. Egyszerűen elmerítem a fejem a festményben, amint odaenged. Amit pedig tapasztalok, az igazán különleges. Szemlélem egy ideig a helyiséget, majd kiemelem arcom a színkavargásból és lenézek mellém a diákra.
- Mintha egy titkos szoba lenne a kép túloldalán. A fal mellett polcok, szemben egy fáklya és mellőle egy lépcsősor vezet valahová. - számolok be a fiúnak arról, mit tapasztaltam az imént. Eltöprengve pillantok a festményre.
- Vajon tényleg ott van? - vetem fel a jogos kérdést, szinte csak hangosan gondolkozva. Az érzékeim azt mondják, igen, azonban a varázslat képes átverni őket, bármilyen fejlettek. Sajnos pár hete a bőrömön tapasztaltam ezt. Szó szerint.
Összevonom sötét szemöldökömet, ahogy újabb kérdés fogalmazódik meg bennem: miért most fedi fel ezt a festmény? Ráébredek aztán, ez itt nem véletlenül a Fejetlenség Folyosója. Valószínűleg kár túl hosszan agyalni a miérteken. Körbenézek a beszédes nevű helyszínen, ezen merengve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Sötét szemöldököm finoman megemelkedik, amikor elárulja a szakterületét. Bevallom, erre nem gondoltam volna. De nagyon tetszik. Hagyom, hogy ez a gondolat kiüljön régi fényű tekintetembe. Nem mondom, ha valami messze áll tőlem, az az ázsiai kultúrkör, ettől még azonban végtelenül tisztelem és elismerem, amit tesznek és képviselnek, akár a gyógyítás terén, akár más téren.
A képességét halványan sejtem, azonban ez egy olyan gyönge sugallat, hogy odáig sem jut el, hogy felvessem magamban. Megérzek ilyen dolgokat embereken, ráadásul éppen pár hete volt szerencsém egy hydromágust megvendégelni a házamban, szóval van viszonyítási alapom, ám ez tényleg csak annyira elég most, hogy ha bejelentené, hogy uralja a vizet, kicsit sem volnék meglepve.
Ugyan, nem akartam én lekenyerezni, csak úgy gondoltam, jobb eloszlatni azt az egyetlen zavaró tényezőt, ami köztünk feszül. Ahogy nézem, sikerrel jártam. Alig győz nem diadalittasan vigyorogni. Engem nem zavar. Szerencsére nem az én káromon örvend. Mármint nem csak hogy nem azon örvend, de nekem valójában nem is származik károm ebből az egészből, csak előnyöm. Bejöttek a terveim és a számításaim. Törvénymódosítás nem lett belőle, számomra azonban adódtak új lehetőségek a sok támogató nyomán. Épp, ahogy szerettem volna.
Besétálok a kis öltözőbe és átveszem a gyakornoki gúnyát, ami leginkább a muglik műtősruhájára emlékeztet. A lényeg végülis ugyanaz ebből a szempontból varázs és varázstalan világban is: a kényelem és a felismerhetőség. Ezeket meg mind remekül szolgálja ez a viselet.


Elrakom levetett holmijaimat és mire kijövök a kis helyiségből, a nő egy beosztással vár. Átnézem és hamar ráébredek, hogy valószínűleg ez a hölgyemény kell majd szárnyai alá vegyen. Egy hálás bólintással adom neki vissza, sokatmondóan nézve a szemébe, így adva tudtára, hogy a lényeget leszűrtem.
- Vállalna engem? - teszem hát fel a nagy kérdést kérőn.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ennél több nem is kell. Igazából pusztán ennyit értettem az alatt, vállalna-e engem. Hogy hajlandó-e elkezdeni foglalkozni velem, bevezetni az alapokba. Aztán pedig meglátjuk. Nem vártam ígéretet és nagyra törő terveket. Mélyet bólintok hát, hogy tudomásul vettem. Nekem ez így teljesen megfelel. A kérdéseit pedig türelemmel várom. Kezeimet összekulcsolom hátam mögött és jócskán lefelé pislogok a kis nőre fekete hajam és sápadt arcom keretéből.
- A faji sajátosságaim azok, amelyeket első sorban kamatoztatni szeretnék a diagnosztizálásban. Ezért vagyok itt. - árulom el neki.
- Nyilvánvalóan nem ildomos közvetlenül részt vennem a gyógyításban, a segítségem viszont sokat jelenthet. Képes vagyok bármiféle szerkezet és varázslat nélkül megállapítani valakiről a szervezete sajátosságait, így a működésének hibáit is. Csakhogy a megfelelő tudás nélkül mindez nem tesz túl sokat. Viszont ha tisztában vagyok azzal, mit kell keressek, vagy mi az, amit felfedeztem, azzal rengeteget spórolhatok mind orvosoknak, mind betegeknek. - fejtem ki bőségesen álláspontomat és azt, mire szánnám magam itt az ispotályban. Mondhatjuk, hogy két lábon járó diagnosztikai eszköznek óhajtok szegődni. Nemes egyszerűséggel úgy képzelem, hogy némely esetekben felválthatnám a bonyolult vizsgálatokat. Érdeklődve várom, mit szól mindehhez.
A második kérdésére azonban eléggé felszökik a szemöldököm.
- Nem tud megölni. - felelem mély hangon.
- Meg se próbálja... - rázom meg a fejemet, a szemeit figyelve. Nem azért nézem ilyen merőn, hogy delejezést alkalmazzak rajta. Nem teszek ilyet. Csak akarom látni, hogy megértett. Hogy az eszébe véste. Nincsenek meg hozzá a képességei, sem az adottságai, vagy a háttere. Egy profi aurornak vagy egy elhivatott vámpírvadásznak menne. Másnak nem sok esélye van. Ha fiatal, tapasztalatlan halhatatlan lennék, akkor talán. De mint tudjuk, nem vagyok az. Úgyhogy nagyon rosszul járna, ha ilyesmire vállalkozna. Nem mintha odáig kéne jutnunk, hogy erre kényszerüljön és ha mégis... rém kedves, hogy úgy látszik, rögtön ezt a megoldást választaná. Ha csak nem tesztelni akart most ezzel. Titkon remélem, hogy de.
- Mondja, ezt minden gyakornoktól megkérdezi? - érdeklődöm ridegen.
Elbeszélgetünk még egy darabig ilyen kedvesen, aztán nekivágunk az ispotálynak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Míg én a kavargó képet szemlélem elgondolkozva, a diák fényforrás után kutat a zsebeiben. Mondjuk nem értem, miért nem a pálcájával szándékozik világítani. Biztos nem tudja még azt a varázslatot. Vagy nincs nála a pálca. Lehet, ezért kérdezte tőlem az előbb, én nem világítanám-e be egy varázslattal a teret. Mindegy is.
Éppen rálel a keresett tárgyra és felveti, hogy valahogy be kéne jutnunk, amikor a festmény mögül, vagy éppen magából a festményből különös, beazonosíthatatlan, vékony beszédhang szűrődik. Próbálom beazonosítani, ám nem igazán járok sikerrel. Nem sokáig van időm végül ezzel foglalkozni, hiszen észlelem, hogy a fal megmozdul, kövei elfordulnak, hamarosan pedig egy az egyben kitárul, méghozzá a keret alatt. Összevont szemöldökkel figyelem a jelenséget, majd a srácra tekintek. Szerintem ő indíthatta el valahogy a folyamatot.
- Fedezlek. - küldöm előre ezzel az egyszerű szóval Matet az átjáróban. Az se biztos, hogy én bemegyek. Minek kússzak át a megnyílt átjárón, ha valószínűleg egy maga is fel tudja deríteni, mi van a túloldalon? Persze, ha fél bemenni oda, az más. Azonban nem hiszem, hogy akad ott bármi, amitől tartania kéne. Ha így vélném, nem buzdítanám arra, hogy játsszon egy személyes felfedező expedíciót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Korán keltem. Undorítóan korán. De nem bírtam tovább aludni. Morogva lófráltam a házamban egy szál köntösömben és vártam, hogy lemenjen végre a nap. A szokásos pohárka vér segített átvészelni az utolsó világos órát, mígnem végre sötétség ült a vidékre. Magamra kaptam farmerom, pólóm, bőrkabátom és bakancsom, hogy nekivágjak a környéknek. Most az erdei ösvényen haladok a falu felé. Morfondírozom, ellátogassak-e valamelyik szomszédos országba, hiszen mint minden éjjel, ma is van néhány egészen remek program. Dehát tegnap is voltam. Persze, nem baj, ha néha egymás után több nap is megyek, de nem kéne rendszert csinálni ebből. Van elég tennivalóm itt is. Elsőként elugrom a ketyerekereskedésünkbe, ahol most épp nem találom ott Kinst. A kivételes alkalmak egyike. Nem ez a gyakori. Azért körbenézek kicsit, elvagyok néhány eszköz tanulmányozásával, majd kisétálok az üzletünkből, az ajtó feletti kis csengő csilingelésétől kísérve, aztán egy kattanás jelzi, hogy érvénybe lépnek a védőbűbájok. Kezeimet zsebre vágva haladok tovább.
Aki nem ismer engem, vagy nem elég figyelmes, annak úgy tűnhet, éppen olyan idegesítően nyugodt vagyok, mint akármikor máskor. Aki azonban ismer és figyel, az tisztán láthatja, hogy igencsak fura vagyok ma este. Vonásaimban bár nem sok szokatlan van, régi tekintetem és különleges kisugárzásom olyan... zavartnak hat. Mintha másodperctöredékről másodperctöredékre váltogatnák egymást hangulataim. Mindez pedig olyan benyomást tesz, mintha egyáltalán nem a földön járnék.
Hanyagul megkötött, acélbetétes bakancsom hangtalanul tudja le a Fő utcza egyik macskakövét a másik után. Légies lépteim lelassulnak aztán, mikor észreveszem a nőt a könyvesboltnál. Végignézek rajta, majd nesztelenül sétálok oda hozzá és mellé állok, lepillantva rá. Kíváncsi vagyok, mikor fog észrevenni. Szerintem az aurám előbb felkelti majd a figyelmét, mint -nem elhanyagolható- fizikai valóm. Meglátjuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Megrémítem. Számítottam erre. Nem kell hozzá nagy tudomány. Ha egy vámpír észrevétlenül odaáll valaki mellé az esti utcán és az illető hirtelen észleli a jelenlétét, valószínű, elakad a lélegzete. Vagy hátraugrik egyet. Mint most a nő. Lepillantok a kivont pálcára, majd ismét az arcára tekintek. Mikor fenyegetőzve kikéri magának, amit az imént csináltam, már éppen nyitnám a számat valami halk bocsánatkérésre, ám aztán tesz egy megjegyzést, ami miatt elmegy ettől a kedvem. Nem pont attól, amit mond, hanem ahogy mondja. Persze, minden bizonnyal az ijedelem beszél belőle. Ám ez az ügy szempontjából lényegtelen. Az eset miatti sajnálatkifejezésem kimerül hát végül egy hosszabb szemlesütésben.
- Csak sétálgatok. - felelem lágy baritonomon és a mellettünk elhaladó cserfes diáklányok után tekintek. Akik sokkal inkább hallgatók, mestertanoncok lehetnek, máskülönben ilyenkor már nem járhatnék a falu utcáit. Ahogy az egyik hátranéz és összeakad a tekintetünk, felismerem és biccentek neki. Mosolyogva viszonozza a gesztust, aztán derűsen ballagnak tovább.
- És Ön? - fordulok vissza Nessához, lepillantva rá, ahogy a kirakatot szemléli. Laza terpeszben állok mellette, kezeim nadrágom zsebeibe rejtve. Bőrdzsekim hanyagul szétnyitva. Áthatóan szemlélem a nőt, felidézve a múltkori találkozásunkat. Veszek egy mély lélegzetet és lassan fújom ki, közben tépelődve magamban. Úgy látom rajta, nincs túl jó hangulatában. Lehet, békén kéne most hagynom. Pedig... jó volna beszélni... Igazából talán azért is vágtam neki ma este a falunak, hátha összeakadok vele és elmondhatom neki azt, ami nem rég történt és ami minden bizonnyal kiváltotta belőlem, hogy ilyen különös vagyok most. Még ha ő láthatóan nem is vette észre rajtam. Túlságosan lefoglalja minden más. Talán tovább kéne állnom. Talán már... talán már nem akar meghallgatni engem. Nem tudom. Rezignáltan pislogok le magunk közé a macskakövekre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Pedig nem úgy fordulok a lányok után. Az nem az én stílusom. Az ilyen megnyilvánulásokat ugyanolyan egyszerűnek tartom, mint még sok minden mást, ami talán zsigerből jönne, ám pont azért vagyunk gondolkodó lények, hogy ne akként cselekedjünk. Elítélni nem ítélem el, aki mégis így tesz, csak reménykedem benne, hogy megtalálja a módját, hogyan mérsékelje magát, vagy fordítsa át másba az energiáit. Mert ez így nem olyan szép dolog. Illendőnek meg semmiképp nem illendő. Tudom, persze, ő sem feltételezi, hogy én ilyen udvariatlan módon pillantottam volna a tanulók után. Csak most zavarja. Most mintha minden zavarná.
Ha jól értelmezem ezt a toronyszobás választ, nem sok mindenben lelte örömét az elmúlt napokban, talán egyenesen elfásult kissé, ezért úgy döntött, barangolni indul az estében, hátha felderül. Akkor hát ezért ilyen most. Nem jellemzőek rá különben az ilyen éles megjegyzések sem.
Mikor végre észreveszi rajtam, hogy valami nem stimmel, egyből rákérdez és közelebb lép. Itt a lehetőség, hogy szóljak. Hogy elmondjam neki. És én mit teszek? Enyhén megfeszülő vonásokkal elnézek róla. Megszemlélem a környező házakat, mintha csak hallottam volna valamit, amire felfigyeltem. Pedig semmi ilyenről szó sincs. Röviden torkot köszörülök. Az együtt unatkozás ajánlatára aztán visszatekintek Nessára. Egyáltalán nem kínos, hogy ő invitál engem. Már a régebbi korokban sem tartottam rossznak, ha egy hölgy hívta bárhová a férfit, napjainkban pedig ez a szemlélet szerencsére egyre népszerűbb. Sok oka lehet, miért az egyik ember nyit a másik felé, ezeknek pedig semmi köze ahhoz, ki mennyire akarja a másik társaságát. Odahúzódom mellé és kinyújtom neki könyököm, hogy belém karolhasson. Amint ezt megtette, elindulunk a békés utcán.
- Beszéltem a Teremtőmmel. - bököm ki csöndesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Igazából jól esik, amit mond. Ha van olyan pillanat vagy helyzet, amiben sebezhető vagyok vagy támogatásra szorulok, az minden bizonnyal a Teremtőmmel kapcsolatos. Ilyenkor válok gyermeki védtelenné. Máskor ezt az állapotot meg sem közelítem. Hiába tűnök néha keserűnek vagy elveszettnek, az soha sem igazán mély vagy valós. Ez mind felületes érzés. Ha viszont Arend képbe kerül, egy egészen más szinten létezem. Minden súlyosabb lesz. Mindennek nagyobb a jelentősége. Éppen ezért jön most jól, hogy a gyógyító itt van mellettem. Szó szerint és képletesen egyaránt.
- Közel jártunk már a hajnalhoz, mikor látogatást tett nálam. - kezdek bele a mesélésbe lágy, mély hangon. Tekintetemet hol az előttünk lévő úton tartom, hol az otthonok ablakait, a boltok kirakatait kémlelem ráérős andalgásunk közben. Közben lelki szemeim elé idézem a jelenetet. Azt, ahogy Atyám feltűnik a nappalim ajtajában. Ha verne a szívem, az ilyen színre lépései alkalmával mindig kihagyna egy ütemet.
- Helyet foglaltunk a kanapémon, és beszélgetni kezdtünk, ahogyan szokásunk. - taglalom ezt a lazának ható együttlétet, azonban a légkör koránt sem olyan könnyed ilyenkor. Nessa ezt sejtheti. Már abból, amilyen másként csengenek ilyenkor elmondásaim, és amilyen megrendült vagyok, csak ha említem Teremtőmet. Képzelheti, a közelében milyen lehetek.
- Rátértem aztán arra, hogy egyre nehezebbnek tűnik minden... - csöndesülök el, ahogy a lényegi részhez érek. Torkom összeszorul, mikor felidézem a pillanatot. Legszívesebben reszkettem volna közben, de nem hagytam, hogy kitörjön rajtam. Arend meg csak figyelmesen hallgatott engem. Alig bírtam rajta tartani a szemem.
- A kifejtésem után csak hümmögött egyet és elmerengve nézett maga elé. - számolok be az első reakciójáról, arról azonban már nem számolok be a belém karolt nőnek, hogy én hogyan reagáltam. Pedig, ha én lehetek rosszul, na ekkor nagyon rosszul voltam. Fogalmam sincs, meddig ültünk így ott. Egy örökkévalóságnak tűnt. Már minden lejátszódott bennem. Az, hogy közli velem, hogy ez nem az ő gondja és mélyen csalódott, amiért ilyenekkel terhelem; vagy hogy bejelenti, hogy akkor ő most elmegy, mert ezt egyedül kell megoldjam; esetleg hogy törődjek bele, hogy ez csak egyre rosszabb lesz és ne nyavalyogjak miatta... Csupa üdítő feltételezés, tudom. De valahogy nem voltam képes arra gondolni, hogy ennek bármiféle jó vége lehet. Nem mintha erre Atyám valaha okot adott volna. Ő mindig jó volt hozzám. És ez most sincs másképp...
- Végül közölte, hogy ideje indulnia. Hiszen lassan pirkadt. De mielőtt elment, azt mondta, még visszatérünk erre. - enyhül el egészen a hangom, ahogy újra átjár az a megkönnyebbülés és szinte ismét érzem a kezemen, ahogy Arend biztatóan megfogja, miközben mélyen a szemembe néz, mielőtt még felállna és távozna. Sóhajtok egy reszketeget, és elbeszélésem végén letekintek a mellettem sétálóra. Régi szemeim érzékenyen, reménykedőn csillognak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nem. Még valóban nem született megoldás. Azt hiszem, ilyesmire egyáltalán nem is számítottam. Olyannyira nem, hogy igazából addig már el se jutottam, vajon a Teremtőm hogyan segít majd nekem. Mindig csak addig értem el, hogy egyáltalán segít-e. Hogy hogyan reagál majd arra, amit elmondok neki. Most pedig hiába vagyunk már túl ezen, továbbra sem a megoldás foglalkoztat. Hanem a várakozás a következő lépésig. Az, hogy vajon, mivel áll majd elém Atyám. Nem fog cserben hagyni, ezt én is így gondolom. Biztosra persze nem veszem. Hiszen, mint megmondtam, senkiben nem bízom. Ez alól még ő sem kivétel. Fontosabb nekem, mint bármi vagy bárki ezen a világon, és ezt az érzésemet nem kötöm feltételekhez. Ez nem változik akkor sem, ha magamra hagy, ha elárul, ha kisemmiz, ha tönkretesz. Amit jelent nekem, ahhoz nem kell bizalom. Az feltétel nélküli.
Nessa egyfajta ígéretet tesz. Legalábbis határozottan kimond valamit, ami egészen simán beillik egy ígéretnek. Ez pedig az, hogy számíthatok rá mindig. Hogy ott lesz nekem, történjék bármi. Értékes szavak és megbecsülöm őket, mert tudom, hogy komolyan gondolja. Ebben a pillanatban igen, és ez most épp elég. Az más kérdés, hogy számtalanszor hallottam már ezt. Nem csak nekem címezve, hanem bárkinek. De akár csak, ha a saját példáimat veszem, nos... töredéke lett igazzá. A próbája az idő. Minden esetre a hozzám bújva elmondottak nyomán áthatóan, hálásan fürkészem a barna szempárt, a szép vonásokat.
- Elképzelésem sincs. - felelem őszintén az állapotomról, érzéseimről. Komolyan fogalmam sincs róla, mi van most bennem. Meg kell valljam, nem is foglalkozom vele. Abba csak belezakkannék. Így sem tudok rendesen aludni. Hát még ha elmerülnék az elmélkedésben. Inkább csak haladok tovább a gyógyító oldalán, befordulva az egyik kis mellékutcába. Úgy látom Nessán, az iménti kétségeim feleslegesek voltak. Már ami azt illeti, hogy esetleg már nem volna kedve törődni velem úgy, ahogy eddig. Lássuk be, jogosan merült ez fel bennem, ám úgy tűnik, szerencsére alaptalanul. Bántam volna, ha nem így van.
- Miért vágott bele a vakvilágba? - intézek hozzá egy kérdést néhány néma perc múlva, mindenféle átmenet nélkül. Tekintetem olyan magától értetődő és jelentőségteljes, hogy szerintem ő is hamar rájön majd, hogy ezzel most egy pár héttel ezelőtti beszélgetésünkre utalok vissza. A nappalijában ültünk és a kapcsolatokról beszélgettünk. Elmondta, hogy nincs itt senkije és hogy belevágott a vakvilágba. Könnyedén észrevettem rajta, hogy a történet nem csak ennyi. Felkínálta, hogy majd később talán elmeséli. Ez a mostani talán jó alkalom lenne. Én elmondtam, amit el akartam. Ő jön. Ha szeretné.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Még éppen csak alkonyodik, mikor megébredek valamire. Keresztben heverek az ágyamon, takaróm meztelen testem köré csavarodva. Hajam az arcomba lóg. Morgok egy halkat és próbálom beazonosítani, mi ébresztett. Hamar rájövök aztán, ahogy egy kissé magamhoz térek. Van valaki a verandámon. Nem is akárki. Kinyitom egyik szemem és elhunyorgok az ablak felé. Sötétítőim pedánsan behúzva, ám így is könnyen leszűröm, hogy kint még világos van. Szóval megint mordulok egyet, majd szusszanok egyet hosszan és lazsálok még egy ideig.
Miután lement a nap, nyöszörögve kiülök az ágyam szélére, megdörzsölgetve sápadt arcomat, majd lerángatom magamról a paplant, felkelek, ám ahelyett, hogy köntöst kanyarítanék magamra, egyből felkapok egy alsót meg sötét farmeremet és ennyi. Mással nem vesződöm. Leballagok a konyhába, megiszom a pohárka vért, aztán kiállok a folyosómra, az ajtómat nézve, látogatóm neszeit hallgatva, illatát magamba szíva. Amit pedig így megérzek raja, az... ó, csak nem?
Sötét szemöldököm enyhén megemelkedik, miközben elindulok keskeny folyosómon. Hamar az ajtónál vagyok és kilépek rajta félmeztelenül, egy szál nadrágomban, a magam mezítlábas, nyurga valójában. Dwaynere vetem pillantásomat és ráérősen odasétálok hozzá. Helyet foglalok mellette a verandámon, talpaim az alsóbb lépcsőfokokra támasztva, hosszú karjaimat széttárt térdeimre vetem lazán. Körbenézek az esti erdő fáin. Ha nagyon sablonos akarnék lenni -ami nem jellemző-, nyithatnám egyből gratulációval, hiszen a barátom ismét apa lett. Tudom. Érzem rajta a kórház szagát. Meg Zójáét és a gyerekéjét. De még ha ezekre nem is figyelnék fel... egyszerűen süt róla, hogy megtörtént. A fia világra jött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A csöndet azt tőlem bőségesen megkaphatja. Lehet, pont ezért van itt. Ezért jött ide. Ahogy üldögélek mellette, csak néha nyugodtan rápillantok magam mellé, aztán pislogok tovább vagy az erdei ösvény felé, vagy a házamhoz vezető utat szegélyező, kedvesen világító, napelemes lámpákra. Közben jól elszórakozom magamban azzal, hogy külön választom a barátomon érzett illatokat, és nagyjából betájolom, mit csinált az elmúlt pár órában. Dohányzás, szendvicsevés, kórházlátogatás...
- Rendben vannak mindketten? - szólalok meg aztán nyugodt baritonomon, pusztán ennyit kérdezve a kismamáról meg a kölyökről. Nem fogok úgy tenni, mintha nem lennék tisztában vele, hogy megvan a baba, ám nem fogom faggatni se névről, se súlyról, se hosszról, és nem kérek részletes beszámolót a vajúdás körülményeiről. Úgyis mesél, ha szeretne. Viszont otrombaság volna egyáltalán nem szóba hozni az újszülött gyerekét. Meg nem árt különben sem nyitnom valahogy a társalgást, hiszen érzem rajta, hogy meglehetősen feszült.
Volna különben azért mégis egy, s más, ami érdekelne ezzel a témával kapcsolatban, ám ezeket most nem hánytorgatnám, hiszen úgyis kiderül idővel. Azt például jó lenne tudnom, közelébe mehetek-e a jövevénynek, vagy az én drága barátom esetleg a gondolattól is ideglelést kap. Mert lehet, Mina akarná majd, hogy babázzak vele, amilyen kiváló ötletei vannak mindig annak a lánynak. Szóval jó lenne tisztában lennem vele, megtehetem-e. Mert egyébként teljesen megérteném, ha Dwayne nem akarna a pár napos fia közelében tudni egy több száz éves vámpírt, még ha az én is vagyok. Nem csinálnék gondot belőle. Tudja jól. A családja többi tagja persze már más kérdés. Ők valószínűleg nem hagynák ennyiben.
Miután az auror megadja terjedelmes válaszát egy "ja" formájában, nem erőltetem a beszélgetést. Csak üldögélünk tovább a verandámon békésen. Néha mormogunk valamit, pár szóval letudunk minden nagy röptű eszmecserét, különben meg csak nézünk ki a fejünkből. Hiszen erre valók a barátok, nem? Hogy amikor megszületik a kölyköd, ahelyett, hogy ők is traktálnának a gratulációikkal, érdeklődésükkel és kéretlen véleményükkel, inkább csak kussolnak és ott vannak veled.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Belépek a Kins&Kensbe és megállok a kinyitott ajtóban. Kezem a kilincsen. Tulajdonostársam odanéz rám a pult mögül, és már éppen köszönne, ám észreveszi mozdulatlanságom. Csak meredünk így egymásra pár hosszú pillanatig. Aztán se szó, se beszéd, köddé válok. Egy légáramlat és a lassan becsukódó ajtó marad utánam csupán. Kinsey vállat von és folytatja eddigi ténykedését.
Kíra ismét bajban van. Érzem a rémületét, a halálfélelmet. Sebesen száguldok át a legváltozatosabb vidékeken, mígnem elérkezem Németországba. A lány az erdőben rohan. Megállok egy bő kilométerrel előtte és innen a távolból nyerek tanúbizonyságot arról, amit sejtettem: nincs veszélyben. Ő abban érzi magát, de nincs abban. Akárcsak a Rollright köveknél. Ott is úgy vélte, sötét árnyak leselkednek rá. Hogy eljönnek érte. Pedig nem jött senki. Akkor sem és most sem. Kérte, hogy segítsek. De mégis hogyan segíthetnék? Megpróbáltam kikutatni az emlékeit. Rájönni, mitől lett ilyen. Mitől vesztette eszét. Ha tudnánk, akkor talán tehetnénk valamit. Így azonban nincsen más, csak a reménykedés, hogy képes uralni az őrületét és megőrözni önmagát. Ahogy azonban itt állok és várom, hogy a semmi elől való lélekszakadt futásával ideérjen hozzám, egyre kevesebb esélyét látom már annak, hogy ezt önerejéből képes legyen kezelni. Laza terpeszben, magam mellett lógatott karokkal állok az erdő fái közt hosszú, bőrdzsekis, bakancsos alakommal.
- Kíra... - szólítom meg szelíd baritonomon, ahogy hallótávolságon belülre ér, készen állva rá, hogy kitérjek az átok elől, ha pálcát rántana rám; vagy hogy elkapjam, ha megijedne tőlem és megbotlana. Kiszámíthatatlan, hogyan fog reagálni rám. A lány úgy, ahogy van, kiszámíthatatlan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Sokan vannak így. Sokan cserélnének velem. Aztán csakhamar rájönnek, hogy mégsem szeretnének. Ideiglenesen persze tényleg kecsegtetőnek tetszik. Néha így kiírni magukat a világból, az érzelmeikből. Ezt azonban csak ideig-óráig viselik el. Mert számukra nem ez a természetes. Számomra igen. Nekem ez így jó.
Nem tudom, hová viszem. Nincs célom. Csak úgy sétálgatok vele. De szerintem nem is vár valós választ a kérdésére. Főleg nem a felhozott téma után, melyre érezhetően megváltozik a hangulata. Nem zargatom. Hagyom, hogy kitalálja, akar-e erről most beszélni. Ha igen, akkor meg ahhoz adom meg neki az időt, hogy megtalálja a módját. Eltelik pár néma, terhes levegőjű másodperc, mígnem belekezd. Csöndes figyelemmel hallgatom, olykor lepillantva rá magam mellé. Tanulmányok, munka, férfiak... és természetesen utóbbiak miatt ment félre minden. Mindig így járnak az emberek. Nők férfiakkal, férfiak nőkkel, férfiak férfiakkal, nők nőkkel és akkor a többi variációról még nem is beszéltünk. A közös mindben a párkapcsolat, a vonzalom, a viszony, a románc. Amennyire megédesíti a létezésüket, utána ugyanolyan szinten keseríti meg azt. Összetört szívek, ameddig a szem ellát. Esetünkben nem is kell messze tekintenie. Itt lépked egy mellettem.
Kemény. Azt hiszem, sokan ezt a szót használnák a történetre, amit elmesél. Ilyen egyértelműen durva sztorikat általában mindenki csak a valakijének a valakijétől hall, vagy a kisvárosi legendák őrzik őket. Ritka magától az érintettől, áldozattól kapni beszámolót. Most ez történik. Részemről viszont nem vagyok meglepve. Egy részről, mert tudvalevőleg sok mindennek voltam már tanúja; más részről, sejtettem, hogy valami hasonló lappanghat a háttérben. A kezdetektől láttam Nessa szemében. Most is látom. Mert az ilyennek nyoma marad.
Lesütöm a tekintem és így haladok tovább az oldalán. Véleményezhetném az esetet, vagy a félrelépő férfit, esetleg kifejezhetném a sajnálatomat, ám ilyen helyzetekben minden reakció túl kényszeredett. Az meg nem az én műfajom. Bár arra talán reagálhatnék, hogy szerinte eltűntek Angliából a férfiak. Hiszen akárhol éljek épp, mindig angol maradok és mindig Anglia marad az otthonom. Viszont most nincs helye se viccelődő, se másféle sértettségnek, főleg, hogy nem is érzek semmi ilyet. Hiszen nem vállalok közösséget az említettekkel, hiába illene rám alapvetően a meghatározás. Ez csak egy hangzatos kijelentés volt.
- Ausztriában, nem messze a határtól. Ellaktam ott néhány évig, de már ideje volt költöznöm. Bogolyfalva ideálisnak tűnt. A ház meg egyből megtetszett. - felelek egyenletes hangon, és magam sem tekintek a hölgyre. Gondolom, kínos lenne neki és most különösképpen zavarba hozná, ha nézném őt. Inkább hadd rendezze egy kissé magát. Bár folytathatná is akár a válaszát. Nyilvánvalóan bőven lenne mit kiadnia magából. Nálam alkalmasabb személy pedig nem sok van erre. Az éjszaka meg ismét a miénk. Bár nem tudom, magától megered-e a nyelve. Mondjuk, ha kikívánkozik, úgyis meg fog. De ha mégis megérzem, hogy mondaná, csak rám való tekintettel magában tartja, még megvan a lehetőségem biztatni. Nem arról van szó, engem érdekel-e vagy tudni akarom-e, mi történt pontosan és hogy mik változtak ettől benne. Egyszerűen csak arról van szó, hogy tisztában vagyok azzal, hogy olyan témát idéztem az eszébe, ami valószínűleg nagyon rányomja a bélyegét az elkövetkezendő órákra. Feltéve, hogy benne reked. Ha viszont beszél róla kicsit, talán megkönnyebbül annyira, hogy legalább az álom ne kerülje majd el a kavargó érzelmek és az önmarcangolás miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Búsan figyelem csak a lányt, aki mintha egy háború kellős közepén állna zajban, füstben, porban, halálban, kétségbeesésben, ám ez a csata egyedül az ő fejében zajlik. Ez az egyszemélyes műsor még komikus is lehetne, ha nem volna olyan végtelenül szívszorító. Hiszen Kíra elveszett. Mikor rám néz se lát meg hirtelen. Sok időbe telik, mire beazonosít, és mikor még így is tesz, akkor sem áll be semmilyen változás. Ugyanúgy káosz veszi körül.
Nem érdekel a rám szegezett pálca és nem érdekel az, hogy elküldene vagy feladná. Csak állok ott tovább a sötét erdőben, le sem véve róla tekintetem. Akkor sem, mikor egy fentről érkező támadást próbál kezeivel hárítani, majd elvetődik előle. De nem ugrott rá semmi. Nem fenyegeti semmi. Csak saját maga.
Odasétálok hozzá, bakancsom talpa alatt gallyak törnek el. Mikor odaérek, csak pislogok rá lefelé egy ideig, majd leereszkedem mellé. Leülök a földre és nagy kezemet karjára teszem.
- Amíg itt vagyok, nem bánthatnak téged. - közlöm a lánnyal mély hangomon, megerősítve őt ezzel hallucinációiban, ám úgy gondolom, jelenleg ez a legjobb, amit tehetek. Ha bizonygatni kezdeném, hogy csak képzelődik és mindaz, ami ilyen rémületet és fájdalmat okozott neki, nem létezik, szerintem csak magamra haragítanám és még inkább összezavarnám. Különben pedig igaz, amit mondok. Amíg mellette vagyok, nem bánthatják a démonok. Se külsők, se belsők.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ahogy mondja. Nem leszek mindig itt. De a közelében lehetnék. Lehettem volna. Ha nem ment volna el. Vagy ha most visszajönne Bogolyfalvára. Félreértés ne essék, nem baj, hogy nekivágott a világnak. Örülnék neki, ha továbbra is barangolhatna, amerre kedve tartja. Azonban ilyen állapotban ez sokkal inkább öngyilkosság, semmint egy jó kaland. Ez így nem mehet tovább.
Figyelem, ahogy feláll és pár hosszú pillanatig csak nézek utána, ahogy elindul az ingóságaiért. Ülök a földön és némán meredek megviselt alakjára, elgondolkozva, szomorkásan. Azon töprengek, mit tehetnék érte. Azon töprengek, kihez fordulhatnék. Ki tudna segíteni? Úgy hittem, hogy én. Ám hiába láthatok bele a halandók fejébe, át nem érezhetem, ami ott zajlik, így pedig a megértés is nehezebb. Bár ha végre megtalálnám, mi volt az pontosan, ami ilyenné tenne, akkor könnyebben meglelhetnénk a gyógyírt. Ismét bele kéne tekintenem a gondolataiba.
Felkelek végül. Leporolom nadrágom és csatlakozom Kírához. Hosszú lépteimmel hamar beérem őt. Már látom is, merre hagyta a holmijait. Beletelik még egy kevés sétába, mire eljutunk oda. Addig is, oldalvást pillantok le olykor a lányra, közvetlenül mellette lépkedve az erdő fái közt.
- Megpróbáljuk ismét, hogy... - kezdek neki egy kérdésnek, amit szóban nem fejezek be, de hosszú ujjaimmal a saját szemeimre mutatok, majd az övéire. Igen, a gondolatolvasásra célzok. Fekete szemöldökömet finoman megemelem, és várom válaszát, miközben lassan elérünk az eldobált cuccaihoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Fekete szemöldökeimet összevonva ballagok az oldalán, ahogy nekiáll feltárni érzéseit. Értéktelenné tette? Csődöt mondott? Borzalmas, hogy az emberekből az ilyen történések efféle önmarcangolást váltanak ki. Elvesztik a magukba vetett hitüket. Borzalmas, de természetes. Sajnos.
- Ön értékes. - közlöm, lenézve rá, mélyen a szemébe. Mert ezt tudnia kell. Nem ő tehet róla, hogy megcsalták. Igaz, nem is egyedül a férfi. Ez kettőn áll. A párkapcsolatok mindig kettőn állnak. Egy, aki teszi, és egy, aki hagyja, vagy éppen túl vak ahhoz, hogy észrevegye. Persze, koránt sem azt mondom, hogy akárki is megérdemli, hogy a párja félrelépjen. De mindez elkerülhető, megoldható, kezelhető. Nekik ez nem sikerült és a férfi elárulta őt. Nessa ettől nem lett értéktelen. És még csak arról sincs szó, hogy kevesebb lenne annál a lánynál, akivel a vőlegénye félrelépett. Az ilyen dolgok soha nem erről szólnak. Hanem a tiltott gyümölcsről, a kalandról. Van, aki úgy méri fel, hogy érdemes emiatt kockára tenni mindazt, ami megadatott neki. Ez esetben viszont így jár. Most lehetne egy gyönyörű, okos, odaadó felesége. Erről lecsúszott. Valószínűleg úgysem való neki.
- Hogy érti, hogy végzett? - ráncolom homlokomat, enyhe megrökönyödéssel figyelve őt a kijelentése után. Nagy szavak ezek. Azzal semmi baj nincs, ha ki kell pihennie magát és egy ideig a varázslények társaságát élvezi inkább, ám el fog jönni az idő, amikor ismét egy mély, romantikus kapcsolatra vágyik majd.
- Mugli környezetben laktam. Úgyhogy csak mérsékelten ismerkedtem. - mesélek az Ausztriában töltött éveimről, a macskakövekre pislogva bakancsos lábaim előtt, aztán körbetekintve az utcarészen. A mostani társasági életem virágzó ahhoz képest, amilyen a szomszédos országban volt. Ezért szeretem váltogatni, hogy éppen varázstalan vagy mágikus településre költözöm. Egészen máshogy telik a létezés.
- A foglalatosságaim ugyanezek voltak. - vonok vállat. Lehet, a kérdéssel arról is érdeklődött, volt-e állásom. De hát nem szokott nekem olyan lenni. A bevételeim máshonnan származnak. Az most egy különleges eset, hogy bolttulajdonos vagyok.
Tánc. Ismét itt tartunk. Szeretek itt tartani. Eleinte csak hagyom, hogy a nő tegye magát a hangulatos zenére, forogva karom alatt, ám mikor ismét belém karolna, inkább magamhoz vonom, majd finoman eltolom, laza táncba kezdve így vele, kezeit csak éppen annyira engedve el néha, hogy megpördüljön. Szemeim jólesően csillognak, márványos vonásaim egészen elsimulnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Érzem, mennyit jelentenek neki szavaim. Érzem keze simításán, közelebb húzódásán, hangulatán. Szívverése kellemesen lódul meg, arcára mosoly ül. Szemem sarkából látom. Persze, nem azért mondtam, hogy ilyen hatást érjek el. Megesik, hogy azért beszélek, hogy reakciókat váltsak ki, ám a legtöbbször egyszerűen azért közlök dolgokat, mert úgy gondolom őket és szeretném a másik tudtára adni. Mint most.
Semmilyenül hallgatom a taglalását arról, hogy belefáradt a párkapcsolatokba. Mindig hiszek az aranyközépútban és a köztes megoldásokban, ez azonban egy olyan terület, amiben szerintem vagy csak ez, vagy csak az létezik. Vagy akar valaki párkapcsolatot, vagy nem. Olyan nincs, hogy kiszemezgetjük belőle a jót. Ilyen soha semmiben nincs. Amit vállalunk, azt vállaljuk mindenestül. Ha valaki együtt akar lenni valakivel, az sok mindennel jár. Ha kell, kell. Ha nem, akkor viszont ott van ezer más lehetőség, csak akkor nem szabad hiányolni a nagy holtomiglan-holtodiglant. Jó, ez nyilván az én számból hiteltelennek tűnhet. Mindig megkapom, hogy minek ártom én bele magam az emberek dolgába, mikor fogalmam sincs róla. Azért, amiért egy felnőtt adhat tanácsot egy gyereknek, hiába nőtt már ki rég abból a korból és hiába nem érzi már át azokat a hatalmas problémákat, amik egy ifjúban dúlnak. Hasonlóan egy csillagász is mondhat bölcsességeket bolygókról, ő maga hiába nem égitest.
Végül Nessa egy olyan kifejletig jut, amibe azonban már nem tudok és nem is akarok belekötni. Vonásaim lágyabbá lesznek. Igen, élni kell az életünk, tenni, amit jónak látunk, törődni azzal, aki fontos és örömünket lelni, amiben csak lehet. Így van. Nem kell ezt túlbonyolítani, főleg nem kell olyanokon tépelődni, amik úgyis vagy beütnek vagy nem. Megtörténik, aminek meg kell történnie.
- Bizonyos szempontból semennyire, más szempontból teljesen. - felelek a kérdésre, mennyire másak a muglik, mint a varázslók. Kissé elgondolkozva figyelem előttünk az utat. Kezeim még mindig zsebeimben, a nő pedig belém karolva. Letekintek rá magam mellé.
- De nekem csak egy világ létezik. - árulom el csöndesen.
- Igaz, beletelt pár évtizedbe, míg tudomást szereztem a varázsvilág létezéséről, ám onnantól kezdve sem tartoztam csak ide vagy csak oda. Mindenütt kívülálló vagyok úgyis. - vonok vállat egyszerűen. Hangsúlyomból és könnyedségemből tisztán kivehető, hogy ezt a kívülállóságot egyáltalán nem rossz értelemben mondom. Nem mondom én semmilyen értelemben, hanem puszta tényként közlöm. Elvegyülhetek bármennyire, részese lehetek akármilyen szinten a közösségi életnek, soha nem leszek egy közülük. Sehol. Se muglik közt, se varázslók közt, se halandók közt, se vámpírok közt. Ez pedig nekem tökéletesen megfelel így.
- Igazából de. - mosolyodom el a felvetésre, mely szerint én biztos nem olyan eszement bütykölgetésekkel foglalkozom, mint az apja a seprűvel és a kerékpárral. Pedig hát pontosan ilyenekkel, legfeljebb kicsit komolyan kivitelben.
- Majd megmutatom pár munkámat, ha szeretné. - ajánlom fel, lefelé nézve a mellettem ballagó nőre, régi szemeimben egy kis cinkos fénnyel, ami ki tudja, miért költözött most oda. Minden esetre bőven marad oka, hogy ott is maradjon, hiszen táncba kezdünk az esti utca közepén, a lámpák hangulatos fényében. Ez most nem olyan elmerült lassúzás, mint a házában volt. Ez most egy kifejezetten játékos, laza tánc, teletűzdelve latinos, mediterrán elemekkel. Valahogy ezt hozza magával a dallam. Mozgásom visszafogott bár, tetten érhető rajta, mennyire bennem van a zene és milyen könnyedén hangolódom rá teljes valómmal. Mikor aztán véget ér, az utolsó mozdulattal közel húzom Nessát, mindkét kezét fogva, jócskán lefelé nézve rá. Sötét hajam függönyként lóg lefelé arcom két oldalán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Megforgatom szemeimet, és lemondóan engedem le kezemet arcomtól. Aprót sóhajtok. Igen, szeretném, ha kiszúrnánk egymás szemét, hiszem már olyan régen csináltuk. Te jó ég. Kezeimet csípőre téve nézek konokul a földre, majd lassan újra a lányra. Hiába az idétlen feltételezése, úgy hiszem, végső soron pontosan tudja, mire akartam utalni és arra ugyanilyen választ adna. Nem akarja. Hát rendben.
Csak állok így a közelében és figyelem, ahogy szórakozik a holmijával, majd úgy tesz, mintha most érkezett volna erre a remek, barátságos kis helyre és éppen készülne tábort verni. Röpkén megnedvesítem ajkaimat és lesütöm a szemem. Így hallgatom, amit mond. Kérdése nyomán aztán visszatekintek rá, ám fejemet nem nagyon emelem fel, így hajam kissé belóg arcom elé.
- Éreztem, hogy félsz. - felelem csöndesen, egyszerűen. Ezek után fejemben még a szokásosnál is gyorsabban cikáznak át a gondolatok, mérlegelések, következtetések, mígnem mindössze pár másodperc alatt eljutok egy végső döntésre. Szemeim ekkorra már egészen megrendülten csillognak.
- Kíra... - szólítom meg lágyan.
- Szeretném, ha beszélnél valakivel. Valakivel, aki esetleg a segítségedre lehet abban, hogy megszűnjenek a lidércnyomásaid és hogy... ismét önmagad lehess. - közlöm vele szelíden, de kertelés nélkül, tisztán és egyértelműen. Kezeimet leengedem csípőmről és magam mellé lógatom, hogy kevésbé fessek úgy, mint egy apa, aki a kislány rendetlen szobájának küszöbén áll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Amit használtam, egy szófordulat volt csupán, ami ettől függetlenül igaz ugyan, csak valahogy nem hittem, hogy ki kéne fejtenem. Éppen ezért csöndesen hümmögve elgondolkozom kissé, mielőtt megpróbálom kielégíteni a nő kíváncsiságát.
- A megoldásaik, a viszonyuk a természettel, az értékrendjük... - sorolok fel néhány olyan dolgot, amelyekben a muglik eltérnek a varázsvilág képviselőitől mind közösségben, mind egyénileg. Ezek azonban egyértelműen általánosítások, és példáim csak irányadásul szolgálnak, hogy mellettem ballagó társaságomnak kialakulhasson nagyjából egy képe arról, mire céloztam az imént.
Csak szelíden megrázom a fejem. Valóban nem telt el olyan nagyon sok idő, mire ráeszméltem a varázsvilág létezésére, ám kétség kívül beletelt pár évtizedbe, ugyanis fiatal vámpírként mindennel el voltam foglalva, csak azzal nem, van-e mágikus képessége annak, akit meg szeretnék csapolni vagy sem. Ez persze inkább csak hangzatos, semmint valós ok. Ám közel áll az igazsághoz, amely nagyjából az, amit Nessa is feltételez. A Teremtőm nem a világot tárta elém, hanem a helyemet mutatta meg benne. Mivel pedig az átváltozásom előtt mugli voltam, megmaradtam azokban a körökben, azoknál a szokásoknál. Aztán persze, amikor már nagyjából képes voltam kezelni az érzékeimet, hamar felfedeztem azokat a mágikus jelenségeket, amelyek elvezettek a varázsvilághoz.
- Minden bizonnyal. - bólintok a gondolatra, hogy az édesapjával meg lett volna a közös témánk. Mosolyogni pedig valóban mosolygok, igen. Ez tényleg nem mindennapi, de azért előfordul. Ettől persze nem biztos, hogy jobban érzem magam, mint olyankor, mikor nem ül ilyen kifejezés az arcomra. Ám mindenképpen azt jelenti, hogy kiváltképp kellemes a hangulatom.
Pörgések, egymásra pillantások, lépések, érintések váltják egymást könnyed táncunkban. A dicséretre mély főhajtással felelek. Mikor pedig megállunk, hosszú perceken át nem teszünk egyebet, mint fürkésszük egymás derűs vonásait így, egészen közelről. Csöndes a környék, csöndes a falu. Az otthonok neszeit, a szórakozóhelyek zajait hozza csupán magával a tavaszi fuvallat. Nem telik bele sokba és minket is magával visz, ahogy haladunk tovább az esti utcán, egymásba karolva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Számítok erre a reakcióra. A felháborodásra, a magának kikérésre. Szusszanok egyet és szememet lesütve hallgatom mindazt, amit rám szór. Persze nem fogom erőszakkal elrángatni magammal valamilyen ispotályba vagy szanatóriumba. Egyáltalán, semmit nem fogok vele tenni, amire nem önként és dalolva vállalkozik. Pedig nyilvánvalóan kéne. Keménynek kéne lennem, ám inkább úgy vagyok vele, hogy ha nem akarja, hogy segítsek, nem segítek. Most pedig az az állás, hogy csak így tudnék segíteni. Egy harmadik személy bevonásával. Ha viszont neki jó így, ahogy jelenleg állnak a dolgok, és úgy véli, képes lesz kezelni, hát rendben.
- Ha akarod, nem jövök többé, mikor úgy érzem, bajban vagy. Láthatóan csak felbosszantalak. - ajánlom fel csöndesen, tekintetemet visszaemelve az erdő talajáról Kírára. Végigpillantok csapzott alakján, kusza tincsein, nyughatatlan valóján.
- A kutyád visszajött Bogolyfalvára. - váltok témát egyszerűen.
- Jól van. Néha kap enni valakitől, különben meg az erdőt és a környéket járja. Értem persze továbbra se rajong. - bólintok és körbenézek a magas fákon. Kezeimet zsebembe csúsztatom közben. Úgy szemlélődöm, mintha egy kellemes, éjszakai kiránduláson lennénk, nem pedig arról lenne szó, hogy a lányt az előbb még a saját démonai üldözték, én meg siettem hozzá országokon át, ahogy tudtam.