31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ombozi Noel összes RPG hozzászólása (331 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 11 12 » Le
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. január 23. 21:37 Ugrás a poszthoz

Királylány

A lány mintha nem értené miért történik velük az, aminek nem most kellene, nem itt, és nem így, ilyen módon. Noel nem gondolkodik túl sokat döntései előtt, és még egyetlen hirtelen felindultságából eredő ítéletében sem csalódott, így a mostani - igaz, sokkal érzékenyebb területen - történő változáson sem rágódott sokáig. Jött az érzés, majd gondolat gondolatot követett, és ő hamar elhatározásra jutott levitás kedvesével kapcsolatosan. Nincs több vele töltött perc, és nincs több beszélgetés, mert ő ezt akarja, méghozzá azonnal és pontosan így. Nem törődik azzal, hogy a másik mit szeretne, hogyan érez eziránt, hiszen csak az számít, hogy ő maga mit gondol. Csalódás lehet a szőkének, de ő mossa kezeit. Nem hazudott, és nem ígért semmit Lyrának. Jó volt, és finom ajkai sokáig hiányozni fognak neki, de majd vigasztalódik más lányok szájával, eltölti idejét más társaságában, és az élet úgy halad tovább, hogy hetek múltán már senki nem fog emlékezni erre a kapcsolatra. Elfelejtenek mindent, s lassan ők is továbblépnek.
- Szakítok veled.
Hidegen mondja, tekintetéből néma üresség olvasható csupán ki, a lány nem láthat bennük semmit, ha mégis úgy érzi, akkor csak beképzeli. Belül viszont valami egészen furcsa érzet kerülgeti a rellonost. Talán fájdalmat érez, a veszteség verejtéke csorog le gerince mentén a zakó alatt. A szőke lány jó családból való, gyönyörű, és hajlandó volna mindarra, amire a sárkány megkérné. Olyan lány, akit bemutathatna otthon, akivel a legelőkelőbb helyeken is büszkén megjelenhetne. Értelmiség, akivel megoszthatná összes gondolatát, és elképesztően dögös, akinek képtelenség ellenállni. Jövőt tervezhetne vele, gyerekeik születhetnének, és örökké szerethetné.
- Nem érzek irántad semmit, és nem látom értelmét annak, hogy együtt legyünk. Visszafogsz, én meg rossz irányba terellek téged. Lássuk be, te levitás vagy, akinek a jövőjén kell gondolkodnia, nem pedig egy rellonossal mászkálni a temetőben éjnek évadján.
A lány helyet foglalásában benne van minden. Látja rajta a fiú, hogy most érti meg: köztük valaminek vége. Csak nézi őt az érzéketlenség mögé bújva, mert hiába az őszinteség, valamit nem lehet felvállalni. Neki meg aztán főleg nem. Hogy érez-e iránta bármit is, maga sem tudja, de az túlzás, és erős amit szavakkal kimond. Nem húzza a dolgot, a fájdalommal spórol, ha hamarabb végeznek.
- Butaság volt, baklövés, amitől elönt a düh.
Előredől, térdeire könyököl, és a padlóra mered. Utálja azt, hogy volt egy kapcsolata, amit azért harcolt ki magának, mert elöntötték az érzések. Utálja, és legszívesebben megsemmisítené az összes emlékét ezzel kapcsolatban. Utálja a mellette csendesen meghúzódó lányt is, amiért belement ebbe az oltári nagy bolondságba, és nem volt annyi esze, hogy ellent mondjon a zöld szemű halálnak. Idiótának, és tehetetlennek érzi magát ezekben a percekben Noel, akinek őrült módon szökik fel vérében az adrenalin. Lyrával kellene törődnie, de csak arra tud gondolni, hogy hogyan csinálhatná vissza, tehetné meg sem történtté.
- És ez a te hibád, mert gyönyörű vagy, én pedig gyenge voltam, amiért nem tudtam másra gondolni csak rád! Elönt a méreg, ahogy eszembe jut, hogy egész nap te éltettél, a szád, meg a csókjaink gondolata. Az életem nem állhat egyszerűen belőled, érted? A magam ura akarok lenni, aki eléri mindazt, amit akar. Céljaim vannak, és olyan terveim, amikbe sajnos nem fér bele senki más rajtam kívül.
Mérge szaporán utazik vérében, elérve összes testtáját. hangja erőteljes, a lányt hibáztatja mindenért, direkt bántja, és legszívesebben felé fordulna, hogy a gyakorlatban is kifejezze haragját, bánatát, és erőszakosságát.
- Nem élhetek érted! És nem élhetek másért sem. Nem kell az életembe nő. Vess meg érte, mindenért, de ez nem nekem lett kitalálva. Sajnálom, hogy a cukrászdában nem mondtál nemet. Bosszús vagyok emiatt, és minden más miatt is. Sajnálom.
Rápillant a lányra, és ha Lyra visszanéz rá, valószínűleg azt látja, hogy halántékán dagadnak az erek. Szemeiből eltűnik a ridegség, a semmiből düh válik, és félelmet kelthető lehet eltorzult arca. Ennek nem így kellett volna történnie. Nem most, nem így, és egyáltalán.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. január 25. 14:58 Ugrás a poszthoz

Brigitta

A hajnali órák a nap legtitokzatosabb, s mégis legtisztább periódusa, amely nézőjét, és átélőjét minduntalan hatalmas energiával tölti fel. A rellonos bár nem beszél róla, de éltető ereje a kora reggeli első Napfényben rejlik, az első percek, amelyeket a törekvő erővel tölthet el megismételhetetlen élménnyel szolgálnak. Nincs ugyanolyan felkelő Nap, az összes sugár, és szín más, nincs egyezés, hacsak az nem számít annak, hogy a fiatal ittléte óta az összeset látta. Sűrűn bújik elő az alagsor menedékéből, így sok embert ismer, még többel köszönőviszonyban van, de amint végez a napi dolgaival, azonnal visszahúzódik a Rellon sárkányokkal telt fészkébe. Nem félelemből teszi, csupán ott érzi magát különösen jól, az alagsor az otthonává vált, védelmező anyjává. Ugyanúgy érez házvezetőjével kapcsolatban is, hiszen tudja, hogy bármilyen problémájával fordulhat hozzá, ő segítene neki, és sárkánykarmaival tenne igazságot. A szobában gyönyörködik, a lelkében domináló színekben veszik el, és széles mosollyal konstalálja, hogy jól gondolta mi rejlik benne. A zene ami szól, mintha tényleg belőle szólna, mintha saját rezgései komponálnák a finom dallamot. Kemény legény, akinek érzékeny zene szól lezárt lelkében. Noel tűnődik a szólamon, és a vidám mosoly hamar lehervad arcáról. Nem feltétlenül kell metálnak szólnia benne, vagy fájdalmas nótának. Az nem baj, hogy van ízlése, és a testében megszülető tűz nem égeti el benne azokat az érzéseket, és gondolatokat, amelyek emberré - ha naggyá is - de emberré teszik. Gondolatai kuszán kavarognak a zene hallatára, amikor mögötte az ajtó kinyílik, de ő nem néz hátra, kíváncsi a szobára, a nyomban változó színekre, az idegenből szóló zenére, és aurájára. Aztán nekiütközik a jövevény, és ő megfordul, hogy közelebbről is szemügyre vegye az érkezőt. Döbbenet. Csend. A lány, aki az imént nekiütközött szőke, szép, és kedves. A fiú nem képes levenni zöldjeit a magas lány arcáról, csendesen nézi őt, miközben a szeme előtt lejátszódó képsorban mereng el. Hirtelen ötlik fel benne Lyra, nem jól sikerült randevújuk, a lányra erőltetett kapcsolatuk, és saját önzése, agresszivitása, és megtörhetetlen személyisége. A kapcsolatuknak hamar véget vetett, a volt kedvest gyorsan tette tönkre, úgy hagyta el, ahogy azt ember nem érdemli meg. Most ösztönszerűen rázza meg fejét, és felvéve domináns stílusát, a lányra villantja fehér fogsorát. Mosolya sárkányszerű, tekintetében ragyog a tűz, érzi, hogy vissza kell tartsa ösztönös hódítását.
- Nem történt semmi baj - mondja vigyorogva, majd a tüzes falakra pillant, hogy végül ismét a lányon kössön ki zöldes tekintete. Kedélyállapota hamar intenzívre kapcsol, nagyon tetszik neki a lány, és bár nem szeretne senkivel sem járni, a fizikai lét azonnal begyújtja fiatal testét, lázba hozza hormonjait, és az, hogy éppen zsánere nyitott rá, éppen ebben a szobában, ezt sorsszerűnek gondolja. Egyszerűen nem lehet véletlen egybeesés. A kanapékhoz sétál, és leül két párna közé. A dohányzóasztal polcáról levesz egy régi, poros edictumot, majd kinyitva azt felpillant az új szőkére.
- Szereted a hajnalt? - kérdezi tőle érdeklődve, aztán észreveszi, hogy a falak színe tovább sötétedik. Valószínűleg saját tüze tovább égeti a lányét, és a zene is intenzívebbé válik. Noel elvigyorodik, majd kényelmesen elhelyezkedik, könyökét az egyik párnába süllyeszti, így lapozgatva újságját.
- Ritka, hogy bárkivel is összefussak ilyentájt, kivételt képeznek ez alól természetesen a házimanók, de a diáktársak és a tanárok ilyenkor fordulnak a másik oldalukra. Esetleg nem tudtál aludni?
Erős kezdés, ez tagadhatatlan, de a rellonosnak nem szokása kertelni, a romantika kiveszni sem tudott belőle, hiszen ki sem fejlődött lelkületében.Meg akarja ismerni a jövevényt, és ha ő is hajlandóságot mutat, akkor határ a csillagos ég.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. január 25. 15:33 Ugrás a poszthoz

A Katival töltött szilveszter este

A lány tiltakozik, de ő is tudhatja, hogy nincs értelme. Noellel nem érdemes vitázni, mert valamilyen úton-módon úgyis kivívja magának saját igazát, és akármi legyen is a tét, ráveszi akaratára a másik felet. Meg van benne a kellő manipulatív erő, és bár fiatal még, már most is intenzíven képes azt alkalmazni másokon. Személyisége ha nem is vonzó, de külleme, fokozatosan mélyedő hangja, és stílusa képes eltakarni a bensőt, elfedni a nem látható rosszat. Úgy alakítja a helyzeteket, úgy erőszakolja ki másokból saját vágyait, hogy azt a másik fél még csak nem is gondolja rossznak, vagy akár kellemetlennek.
- Az élet egy nagy verseny, ha beszélsz róla, ha nem. Ha akarod, ha nem.
Katira kacsint, és már húzza is italát, hogy aztán az alkoholtól égő torkán végigsimítva közelítse meg a darts táblát. Jó, és tudatos dobó, akit az lángnyelv whiskey csak még inkább feltüzel, és nyerésre késztet. A navinés lány beleegyezik a csókba, amit először kétkedve, felvont szemöldökkel fogad a rellonos. Tényleg nem gondolta volna, hogy ilyen könnyedén kapja meg vágyait, hogy ilyen hatással van a másik nemre. Ha nem is tetszik Katinak, a 2013 utolsó csókját úgy tűnik mégis egymásnak adják, ha utána soha többé nem találkoznak, akkor is.
- Ezt nevezem, kis anyám!
Elkiáltja magát széles vigyorával, majd megtapsolja a lány helyes döntését. Élvezi az estét, ennél jobban nem is alakulhatna. A legtöbb ember a szilveszter estéjét a barátaival, családjával képzeli el, de Noel a következő tíz évében is pontosan így akarja eltölteni az év utolsó éjszakáját. Nincs is annál izgatóbb, és adrenalinnövelőbb, mint idegen lányokkal játszani, csókra, és érintésekre tenni a tétet.
A darts az ő játéka, jobban megy neki, mint a billiárd, pedig ez is az is kocsmajáték, a dobás, és a nyilakkal való célzás közelebb áll hozzá, mint a síkban való golyóütés az előzőleg kihegyezett dákóval. Kati végignézi precíz célzását, és egy pillanatig átjárja formás kis arcát az elismerés. Noel rávigyorog, majd átadja neki helyét.
- Tessék parancsolni. Csak aztán tudod, légy ügyes, mert ha nem, enyém a szád...
Alkohol nélkül is csípős a nyelve, és bátran kimondja vágyának tárgyát, de most, több lángnyelv whiskey után már könnyedén ereszt el olyan mondatokat is, amiket talán legbátrabb napján is inkább megtartaná saját magának. Vigyorog a lányra, akin szintén látszik a túlzott jókedv. A huncut vidámság, mellyel kezeli a fiút pedig egyértelműen alkoholgyanús.
- A profit, mi? Mutass is valamit, ne csak a szád járjon, drágám!
Nevetve felel, azonban nagyon kíváncsi Kati tudására, szerencséjére, és a vérében úszkáló alkoholszintre. Még felhívja Noel figyelmét arra, hogy inkább ne nézze, mert még zavarba jön, és ha rosszat dob kislányos zavara miatt, akkor természetesen a rellonos lesz a hibás. Sokáig célozgat, az ittlévők összes ügyességét igyekszik elszívni, mint egy vérszegény vámpír, aztán elhajítja nyilát, amely nem hoz annyi sikert neki, mint előzőleg a fiúnak saját nyila, de annyira nem is vészes.
- Miattam, persze...
Még mindig nevet, és elégedetten rázza meg fejét. A lány időközben elhagyott helyére lép, és egy újabb nyilat véve ujjai közé, precízen céloz, és már dob is.  Most sem kell csalódnia magában, és a következő körökben is hasonlóan jó dobásokat tudhat maga mögött. Az egyikben sikerül a belső bullba is belehajítania egy zöld nyilat, ami után a győzelem elégedett vigyorával tekint partnernőjére.
- Talán van még időnk egy felesre, mielőtt éjfélt ütne az óra.
Felpillant a kocsma koszos órájára, amin a hosszú mutató a kilencesen tanyázik, és mintha ezzel egy időben felpezsdülne ereiben a vér. Kati valószínűleg már nem tud változtatni az álláson, és a hangos zene, a tömegnyomor, és a füst is mind arra ösztönzik a fiút, hogy elhúzza a lányt a számára vesztes hadtérről, és a pulthoz furakodjanak még egy kör felesre.
- Na gyere, egy utolsó íz bátorság nem árt semelyikünknek.
Ha hagyja a navinés, akkor Noel kézen ragadja őt, és úgy közelít vele a pult felé. Ő megcsókolná intimitás nélkül is, de mégis, a kezek összefonódása mindenkinek ad egy alaphangulatot, amit könnyebben követhetnek újabb, és újabb közeledések.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. január 30. 15:25 Ugrás a poszthoz

Kowai

Kowai hazautazása nem is jöhetett volna rosszabbkor. A fiúnak tervei voltak, méghozzá azonnal akarta őket véghez vinni, nem pedig hetekkel később, a tél beállta után, amikor a sírkövek befagyott állapotukban nehezebben adják oda magukat a rendbontóknak, mint egy késő őszi éjszakán. A lány kastélyba érkezése talán senki másnak nem tűnt fel, de Noel már az első perctől tudta, hogy visszatért, és nem is kellett neki több, kitépett megsárgult füzetéből egy sarkot, és ráfirkantotta pennájával azt a három szót, amiből magától értetődő módon mindent tudnia kellett bálpartnernőjének.
Izgatottan, mi több, boldogan készülődött a rellon csendes nyugalmában közös éjszakájukra, tudta, hogy ha lemegy a Nap, akkor valami különlegeset fognak találni. Érezte, hogy a sírok nemcsak csontokat rejtenek magukban, hanem értékes, egy sárkánynak igazi kincset jelentő tárgyakat, ereklyéket, bármit, ami nem hétköznapi, ha pedig igaza van, akkor bármi is legyen a föld alatt, azt mindenképpen nekik kell kiásniuk.
Elegánsan öltönyébe bújik, fekete bársonykabátját magára igazítja, és gyönyörű, aranyberakásos ásóját vállára csapja.
- Nesze nektek, egyszerű halandók! Ilyen az, ha egy sárkány vadászni megy!
Hangosan ejti ki szavait a festményekkel teljes földszinti folyosókon, ahogy csak előre tekintve halad a falu irányába, hogy megérkezzen a temető reszkető fogságába. Ha Kowai várja, akkor ketten törik fel a régi sírokat, ha nincs ott, akkor viszont egyedül áll munkába, de akkor Isten áldja a lányt, meneküljön ahogy tud, mert az elsőéves számít rá, éppen ezért nem lesz kegyelemben része. A festménylakók sietve követik keretről-keretre az előretörő fiút, és sorban súgnak össze mellette.
- Csak a szátok jár, hitvány férgek vagytok! Sajnálom, hogy nem égethetlek fel titeket sorban. Egyenként élvezném ki halálotok, ha egyáltalán lehet annak nevezni mocskos pusztulásotok. Utolsó semmirekellők vagytok, nem is értem hogy tűr meg az Igazgató Úr titeket. Undorítóak vagytok, még a hideg is ráz tőletek.
Mindegyik őt követő alak szemébe belenéz, úgy köpi magából az irritáló szavakat, hogy közben az adrenalinszintje könnyedén emelkedik. Tudattalanul készíti magát az éjszakára, kell is az erő tervéhez, hiszen nem mindennapos, hogy egy elsőéves diák a Naplemente végignézése után ásójához nyúl, és egy 1500-as évekbeli sírt ás ki. A falun észrevétlenül halad végig, kóbor kutyák vonyítását hallja csupán, és egy vékony fekete macska szalad át előtte az úton.
- Büdös dög, kotródj innét!
Kiált rá, és megszaporázza lépteit, hogy még rá is tudjon fújni. Hangosan nevet, és vállán pihenő ásójával örömittasan forog a havas házak között. A világ az övé, a céljai benne élednek mindennap újjá, és senki sincs aki megállíthatja. Olyan ember, akinek érdemes élnie, akinek a vére igazi arany, és akinek meg kell mutatni puhány varázslótársainak miként is válik valakiben az arany vérré, és miként kell szeretni és tisztelni házát egy Bagolyköves diáknak. A temető kapujában végül megpillantja az őt váró lányt, és elégedett vigyort kanyarít arcára.
- Kowai, örülök, hogy eljöttél.
Szavai közben igyekszik a csuklya alá is bepillantást nyerni, de amit lát az korántsem az, amire számított. A lányt bántották, és aki bántotta nem érdemel mást, mint halált. Dühödten ráncolja szemöldökét, és ásóját ledobva válláról lép közelebb szövetségeséhez. Egy mozdulattal rántja le fekete csuklyáját róla, és már-már hallható szívdobogása közben vadállatmódjára kezd kiabálni.
- Az anyád volt, mi?! Megölöm, ezt nem teheti veled senki, és semmi!
Idegesen fordul meg, és rúg bele a hóba. Gondolatai kuszák, de egy közös az összesben: méregtől eltorzult gonoszság van bennük. Kowai a legjobb, akit itt ismer, és senki nem nyúlhat hozzá egy ujjával sem. Az előbb belerúgott hóba köp, majd káromkodva kapja fel ásóját, és a lány mellett elviharozván kiáltja el magát.
- Gyere, dolgunk van a büdös életbe is!
A sírok között szlalomozik, egyenest odasiet, ahol már járt egyszer. Akkor egy fiút kínoztak meg azon a sírkövön, és Samnek még meg is jegyezte, hogy ez a sír akár még érdekes is lehetne. Akkor a lány nem élt a felkínált lehetőséggel, de Noel nem felejt. Rápillant Kowaira, amikor megáll a temető közepén a kinézett sír mellett. Szemében tüzel a harag, és a jókedve, amivel várta az estét már nincs sehol.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. február 1. 14:01 Ugrás a poszthoz

A Katival töltött szilveszter este

A levegőben mindvégig ott van az est végkimenetele, jól tudja a fiú és valószínűleg a lány is, hogy mibe fog torkollni apró kis játékuk. A rellonos magabiztosan céloz, majd dob, míg az ötödéves navinés zavarban érzi magát amiért Noel leplezetlenül bámulja őt. Tetszik neki a helyzet, hiszen még soha nem volt hasonlóban sem, és éppen itt az idő arra, hogy elkezdje élvezni a másik nem adottságait, melyek a férfiélet ajándékait képezik. Bizonyára legnagyobb szenvedélyét nem fogják tudni felülmúlni a nők, de a szépségükön való gondolkodás, csókos ajkukban való élvezetszerzés, és illatos hajukban való bujkálás benne lesz kedvenc időtöltéseinek hosszú listájában.
A navinés lány auráról, majd olyan játékról beszél, amiben győzedelmeskedhet rellonos társa felett, minderre viszont a fiatalember alig figyel. Figyelmét ugyanis leköti a mozgó száj, a hangok formálásában előtűnő nyelv. Hallgatja a finom hangot, nevet, amikor Kati is, de a jelen percek helyett a hamarosan elkövetkező jövőben jár. Talán az ital, talán az őt éltető tűz miatt, de a múlt egyetlen pillanata sem járja át elméjét, kábult állapota csak és kizárólag a mellette álló lányra szűkül. Most akarja, itt mindenki előtt, a befülledt kis kocsma alkoholtól csúszó padlóján állva. Kati morcos, gyermeki sértődöttséggel fogadja el játékban való alulmaradását, s miután engedi, hogy a rellonos kézen fogja és úgy vigye őt a pulthoz, egy pillanatra kiül arcára az izgalom. Valakit először csókolni meg mindig különleges érzés. Először érezni a másik ízét, a másik illatát, és bőrét olyasfajta gyönyör, amiről egyelőre képtelen lenne lemondani az elsőéves. A pultnál állva nincs több kétely. Kati is akarja őt, várja az éjfélt; ez látszik a tekintetén, érezhető közelségén, úgy tüzel közöttük a levegő, hogy félő ha még egy whiskeyt isznak, kigyullad az egész kóceráj.
A pultnál álló tömeg lassan eloszlik, és a fiatalok még éppen idejében, percekkel az Újév előtt jutnak italukhoz. Noel még gyorsan a megfelelő mennyiségű sarlóért kotorászik zsebében, majd a bőséges borravaló letétele után, a jelenlevők hangos visszaszámlálása közben koccint a lánnyal. Tekintetét le sem veszi Kati izgatottságtól csillogó szemeiről, majd a pohár kiürítésekor egy pillanatra elsötétül, s elnémul körülötte minden, hogy aztán élesebben, és tisztábban tisztuljon ki az éjfélt ütött óra.
- Na, gyere ide.
Csak ennyit mond, de már húzza is magához iskolatársát. Nem hazudtolja meg magát, semmi gyengédség nincs csókjában, az érzékenység és romantika lapjai kimaradtak élete paklijából. Erősen tartja a lányt, nem okoz fájdalmat, de Kati érezheti a fehér kezeket hol derekát szorítani, hol fenekét simítani. Hosszú ujjai a lány gerince mentén szlalomoznak, kiélvezve az Újévet köszöntő csók minden egyes pillanatát. Végül a fiatalok elválnak egymástól, és Noel elégedett vigyorral nyom egy köszönöm csókot Kati homlokára.
- Boldog Új Évet, csókos szájú boszorkányom!
Hangosan mondja a navinés fülébe jókívánságát, hiszen a kocsmában az éljenzés miatt semmit nem lehet hallani. Noel vigyorogva vezeti vissza régen elhagyott asztalukhoz a lányt, és ha engedi akkor felsegíti rá kabátját, majd saját öltözékét is felkapja. A hidegbe vágyik, és szeretne még beszélgetni is csókpartnerével, azt pedig idebent képtelenség megvalósítani.
- Menjünk ki!
A csárda bejárati ajtaja felé mutat, majd ismét megfogja Kati kezét, és átfurakodva a hangos, és egyre részegebb tömegen kijutnak a hideg, fehér utcára.
- Biliárd.
Összehúzza kabátján a cipzárt, úgy mondja ki a játék nevét. Nem szereti azt a kocsmajátékot, így nem is jó benne. Gyengeségeiről más esetben mélyen hallgatna, de úgy érzi fizetnie kell ezért az estéért. Szembe áll az ötödévessel, majd hosszas mosolygás után ismét hangokat formál szájával.
- Abban megverhetsz, ha komolyan gondoltad a bent mondottakat.

Az együtt töltött szilveszter éjszaka után már az Újév kezdetén sétálnak haza. Az italoktól, s minden bizonnyal egymás társaságától is az úton végig nevetve érnek vissza. A bejárati csarnokban válnak el útjaik, ahol a rellonos már nem húzza magához a lányt, hogy még egyszer csókra kérje őt, csupán összemosolyognak, és egy intés után ellentétes irányba indulnak, hogy álomra hajtsák mámortól ittas fejüket.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. február 21. 16:30
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. február 1. 15:47 Ugrás a poszthoz

Kowai

Kowai természetesen nem hagyja csak úgy elkapni magát, nem tetszik neki háztársa érintése, és annak dühe sem. Azonnal visszarántja csuklyáját, de már mindegy. Noel pontosan tudja, hogy az arcán éktelenkedő sebek nem csupán játékból gyógyulgatnak éppen, hanem komoly előzmények teljesedtek ki általuk bántalmazás formájában. A lány hárít, morog, és kívül tartja a mérges felet.
- Akkor kiabálok, amikor akarok!
Áll meg és fordul vissza két sírcsalád között, és onnan ordít ásóját a lány irányába lóbálva. Felfokozott dühe hangorkánként jön felszínre, a gyülemlő feszültséget muszáj kiadnia magából, és ha más lehetősége nincs rá, hát legalább hangját hallatni tudja a kihalt sírhelyek között.
- És igazad van, az életed nem az én dolgom, úgyhogy jobb volna ha szednéd a lábaid, és nem a kapualjból morognál utánam, mint a szerencsétlen gyávák szoktak!
Hangja a falu szélső házaiig is elhallatszódhat, de ez a legkevésbé sem érdekli, nem úgy, mint a csúnya sebekkel torzított arcú háztársnője. Mérgét egyedül az a tudat képes csillapítani, hogy Kowai most itt van vele, biztonságban, és a sérülés okozóját hátrahagyta. A hűvös szél is segít lehűteni feszült idegeit, és talán az a fajta jókedv sincs még veszve, ami azelőtt járta át testét, mielőtt úrrá lett rajta az elmebaj. Nehéz szavakba önteni, hogy imént miért is durrant el ennyire agya, hogy miért csapong ilyen szélsőségesen. Megfejtése lehet a rejtélynek, hogy Kowai az egyetlen olyan szövetségese, aki nem mellesleg bizalmasa is, és akivel a legjobban megérti magát. Ő csak akkor beszél, ha annak értelme is van, akkor és úgy cselekszik, ahogy ő maga is tenné. Kowai olyan, mint ő, csak a másik nemet képviseli. Ritka, hogy valaki ilyen könnyedén találja meg másik felét, ráadásul úgy, hogy az nem érzéseken alapszik. Nem hiába találkozott kastélyba érkezésekor szinte azonnal pont vele. Nem hisz Istenben, és nem hisz a sorsban, de ez valami emberfeletti volt. Egy jel, vagy egy iránymutatás, ami hatalmasabb náluk.
- Ez. A nevet már olvashatatlanná koptatta az idő, és az évszázadok, de mint látod 1517-es a sírkő, és úgy hiszem, hogy a nehéz 16. századi halottak nem egyedül mentek a másvilágra.
Rábólint háztársnője kérdésére, majd a kőhöz állítva ásóját leguggol a sírhoz, és végigsimít havas, fagyott fedelén. Az érzékei nem csalhatnak, kell itt lennie valaminek, ami már idestova ötszáz éve várja, hogy az arra hivatott megtalálja, és visszahozza a valóságba.
- Köszönöm, tudom, hogy miért jöttünk. Lacarnium Inflamare!
Rápillant a lányra, majd pálcáját sebesen előkapva már ejti is a varázsigét, hogy minél hamarabb nekikezdhessenek munkájuk igazi, nehezebb részének. A sír körül melegíti a talajt fedő fagyott hó-és jégréteget. Lassan halad vele, pepecselős munka, amit nem lehet elsietni, mert ők maguk látják kárát.
- Pálcád van már?
Kérdése közben nem néz a csuklyásra. Tart attól, hogy a törött varázseszköz is lehet egy oka annak, amiért így elbántak vele. Az arca árulkodó jel, hiába fedi azt ruha. A nemcsak kíváncsi, de értő szemek azonnal kiszúrják, hogy mi hibádzik. A válaszra várva tovább lépked a kőtömb körül, világító pálcája jó munkát végez, hiszen a talaj szépen olvadásnak indul, ezzel is segítve a rosszban sántikáló fiatalokat. A hó és jég vízzé válva tűnik el, így Noel áttér magára a sírra is, minden pontjáról leolvasztva a ráesett csapadékot.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. február 2. 10:04 Ugrás a poszthoz

Királylány

Haragja és dühe hamarosan alászáll, a homlokán lüktető ér is megnyugszik, amint élete egy volt szereplője megosztja vele gondolatait, és a róla alkotott - valószínűleg bántó célzattal elsorolt - véleményét.
- A veled való kapcsolatomra tényleg csak ennyi telt. Nem számít már semmit, és azt gondolom, hogy a legelején a cukrászdában ülve is tudtuk, hogy felesleges a körítés, ebből nem lesz semmi valódi.
A kanapénak dőlve beszél, karjait mellkasán fonja össze, és csak és kizárólag előre néz. Nem hajlandó megtisztelni a lányt azzal, hogy ránéz, és a neki szánt szavak sem érdeklik. Nem hatják meg sem öntudatát, sem önbecsülését. Csak előre néz, csak magával törődik, és tökéletesen higgadttá válva mosolyodik el a lányból kitörő cinizmuson.
Egyértelmű, hogy összes erejére szüksége van a szőkének, hogy megpróbáljon lelket beszélni rellonos társába, de indulatait sajnos hiába sorolná a végtelenségig, Noel döntését, és céljait nem mozdítaná a saját akaratának megfelelő irányba.
- Erős vagyok, és vannak céljaim. Engem gyengítesz, a céljaim elérésében pedig nem tudsz segítségemre lenni. Ha egyszer valakinél lehorgonyzom, az olyan lány lesz, aki beállítottságában és akaratában hozzám illő.
Kijelentése mögött nem rejt élő személyt, nem céloz senkire, de érzékeltetni akarja a köztük levő különbségeket. Nem érzi magát felsőbbrendűnek a szőkénél, de egyenrangúnak sem gondolja magukat.
- A szavaiddal csak annak adsz hangot, amit már eddig is tudtunk mind a ketten. Nem hiába soroltak minket két külön házba. A levita és a Rellon más személyiségeknek ad otthont. Én vérbeli sárkány vagyok, és amerre visz az utam, ott mindent felégetek magam körül.
Halványan elmosolyodik, ahogy megjelenik lelki szemei előtt a szárnyaló magyar mennydörgő, és visszanéz rá. Hívogatja őt látomása, jól tudja: mennie kell, hogy célt érjen. Feláll, és öltönyét megigazítva indul vissza a folyosón.
- Ó, és még annyit...
Felmutatja jobb mutatóujját, de nem fordul hátra. Lyra nem érdemel több pillantást, maradjon csak meg saját kék közegénél, kioktatásával pedig hagyja a zöld házat, mert a végén még bántódása esik.
- ...Amikor végleg felégetett a bennem lakozó tűz, és a szavaiddal élve teljesen kiégtem, akkor hívd majd meg egyszerű, átlagos hétköznapi életedbe azt az embert, akit sajnálnod kell. Elmegyek, és végignézek a családodon, hogy végül boldogan léphessek ki házad ajtaján, és belőletek merítve erőt tovább repülhessek a határtalan égen.
Nincs több mondandója, mutatóujját behajtja a többi közé, kezét maga mellé engedi, és továbbsétál. Végtére is örül nyereségre vezető veszteségének, és biztos abban, hogy nem követi el még egyszer ugyanezt a hibát. Ha kapcsolatba is kezd egyszer valakivel, saját házából választ majd, és nagyon körültekintően jár el. Lyrát lezártnak tekinti, akire évek múltán úgy fog emlékezni, hogy ő volt az a lány, aki megmutatta a tojáshéját feszegető kis sárkánynak az igazi célokkal teljes utat. Történetüket így tekinti befejezettnek, és e perctől kezdve övé a szabadság, és függetlenség oltára. A folyosók visszhangozzák elégedett nevetését, de teste már homályba vész.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. február 2. 10:06
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. február 4. 12:22 Ugrás a poszthoz

Kowai

A lelkek mélyen a föld alatt alszanak, a sziszegő lánynak nincs mitől tartania. Noel van annyira forrófejű, hogy ne törődjön másokkal, és az éjszaka közepén álljon neki dühét hangban kiadni magából, de esze is akad, és jól tudja, hogy a falu hozzá van szokva az ehhez hasonló hangokhoz, minthogy a közelben fekvő kísértetház is látogatott a diákok körében, mint ahogy a csárda, vagy a pub is a falu nevezetességei közé tartozik. Ettől eltekintve viszont igaza van háztársnőjének, nem szabadna így kiabálnia, még akkor sem, ha ereiben tűzként olvad a harag, és mint a vulkánból kitörő láva folyik szerte testében, hogy adrenalin szintjét a magasba emelje.
- Eszem ágában sincs falulakókat a nyakunkba varrni, de ha idetévedne bárki is, úgy gondolom nekünk nem jelentene különösebb gondot.
Rápillant a szépen letisztított sírra, és hiába tudja jól a kezüket kötő szabályokat, hiába tanították szülei illemre, biztos abban, hogyha egy idegen erre tévedne, és szándékában állna őket eltéríteni céljuktól, vagy jelenteni az általuk elkövetett rongálást, akkor az illető hamar a feltört sírban találná magát, és a rellonos fiatalnak egy percig nem lenne bűntudata tette miatt. Nem ölt még, és szándékában sem állt a legborzasztóbb tettek egyikét véghez vinni, de amióta Shania felvarrta jobb lapockájára az éltető erőt, az őt magát jelképező Sárkányt, nincs visszaút, sem letérés egy-egy kósza ösvényre. Megtenne már bármit, mert célt akar érni, első akar lenni, hatalom után szomjazik bármi áron. Merengése közben Kowai teszi a dolgát, amire elismeréssel adózik a fiú. Állát megvakarja, és közelebb lép a hideg kőhöz, hogy bepillantást nyerhessen a felemelkedő fedéltömb alá. Mint ahogy arra számítani lehetett, nincs ott semmi érdemleges, csak még több kő.
- Ezzel is végezni kell.
Körbesétál a téglalap alakú sírhely körül, fogást keres rajta, vagy bármit, ami elkerülhetővé tenné a kő törését. Nem biztos abban, hogy ezt a réteget is képesek lennének megemelni, hiszen az órákon pihekönnyű pennákat, és egyszerű pergameneket lebegtetnek, nem pedig többmázsás kőtömböket. Kowai bár ügyesen helytáll a fedélnél, Noel úgy dönt, hogy megpróbálkozik egy ezidáig nem használt varázsigével, amit csak szüleitől látott használatban, de úgy érzi megtudja csinálni.
- Reamoveo!
Ejti ki határozottan a sírkő anyagára koncentrálva. Szeretné, ha ez a kőtömb folyékony betonként folyna szét előttük, azzal nem is törődve, hogy az akciójuk végén mihez fognak vele kezdeni. A kő lassan oldódik fel, látszik, hogy a fiú most csinálja először, de a kívánt eredményt így is eléri. Elmosolyodik, majd Kowaira néz.
- Ezt könnyebb lesz arrébb tenni.
A lebegtető bűbájt a lányra hagyja, s amíg a varázslat tart, ő az ásójához siet. Kezébe veszi, és Kowait nézve teljesen ránehezedik. Munkájuk tökéletesen halad, Noel elégedetten gyönyörködik a látványban. A sírkő eltűnt, a föld szabad.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. február 4. 12:27
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. február 9. 19:22 Ugrás a poszthoz

Ophelia

Eseménydús hetét kezdte azzal, hogy Kowai szótlan társaságában kiásott egy kardot, ezzel a falu temetőjének egyik legrégebbi sírját téve tönkre, majd másnap egy háztársnőjével egyetemben betört Rubya professzor asszony szobájába nagy családi titkok után kutatva, s miután lebuktak, ő ezen az éjszakán is egy újabb betörésre készül. Különbség azonban bűntettei között, hogy mai munkáját egyedül végzi, társ nélkül, biztosítva ezzel azt, hogy minden tökéletesen működjön. Bőven takarodó után indul útnak, szövetségeséül választva a kastélyra telepedő sötétséget, s egyszerű fekete ruháiban, összefogott hajával árnyként közlekedik a tanári szoba felé, hogy egyik-másik fiókba belessen, és átnézzen pár fontosnak vélt iratot. Diáktársai hetek óta a vizsgára készülnek, s minden kétséget kizáróan neki is a könyvek felett volna a helye, de hiába. Lassan halad a számára semmitmondó tankönyvekkel, a mágiatörténet első oldalán pedig nyálfoltok bizonyítják, hogy kinyitotta ugyan a megsárgult könyvet, de többször ébredt arra, hogy fényes nappal, tátott szájjal horkol a vastag köteten. Őt nemes egyszerűséggel más érdekli, ásni szeret, kutatni, és feltérképezni mindent, ami körülveszi. Neki mindegy, hogy mi volt száz évvel ezelőtt, mindegy, hogy melyik varázsnövény miként funkcionál a gyógynövénytanban, vagy hogy a kviddics hogyan alakult ki. A mágia igazi ágai tartják lázban, a sötétség igéi vonzzák, és ő maga is inkább a gyakorlat embere, feje a fizikai úton megtapasztalható jelenségek után viszi. A ma, a most, a jelenleg izgatja, hogy hogyan, kivel, mikor valósítja meg céljait, és semmi mással nem törődik.
A folyosóra befordulva elégedetten mosolyodik el, hiszen az pont olyan kihalt, amire a rellonos elsőévesnek ebben a pillanatban szüksége van. A tanári szoba tölgyajtajához siet, s már pálcája is a kezében van, amikor egy, az ezer közül is felismerhető hang szólítja válaszra.
- Ophelia, de örülök, hogy itt vagy!
Fordul a Rellon prefektusai egyikéhez, s elegáns mosolyával azt üzeni neki, hogy minden a legnagyobb rendben van, semmi szükség nincs arra, hogy itt légy, csupán sétáltam egyet. Gondolatai azonban erőszakosan cikáznak fejében, és némi indulat is útnak indul ereiben, mert egyáltalán nem számított társaságra, főleg nem prefektusi ranggal rendelkezőre. Szemeiben halványan fénylik a feszültség, de most nincs idő saját érzékeivel törődni, Ophelia választ vár tőle, ami alól ez esetben nincs kibúvó.
- Tudod, mindenki a vizsgáira készül, én meg nem tudtam aludni a hangosan magoló szobatársaktól. Bizonyára te is éppen ugyanezen indokból sétálsz pont erre, vagy ó! Csak nem járőrözöl éppen?
A lány talárjára tűzött P betűre siklik tekintete, majd nekidől a tanári tölgyajtajának, és onnan figyeli a lányt. Nem gondolná, hogy büntetés lesz az éjszakai kószálásából, de ha azt is szán neki a szőke, még mindig előrukkolhat egy mindkettejük számára jóleső alkuval.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. február 10. 20:41 Ugrás a poszthoz

Ophelia

Úgy kerüli a prefektusokat, ahogy csak érzékei és információi alapján tudja. Arra és akkorra időzíti magánműsorszámait, amikor pontosan tudja, hogy tiszta terep fogja várni, és ha kell, akkor napokkal előtte utánanéz a műszakos rendőrségnek, hogy még véletlenül se fonódjanak össze útjaik, mert amerre ő jár, és amit ő tesz, az nem tartozik a másik oldal képviselőire. Egyik prefektus sem jobb a másiknál, és ez alól sajnos, a csodás Rellon ház őrszemei sem kivételek. Hiába, ez a feladatuk, és ezért bár nem hibáztatja őket, annyi kérése azért volna, hogy hagyják egymást békén. Ő nem tesz olyat, ami felett képtelenség lenne szemet hunyni, ők pedig foglalkozzanak olyanokkal, akiket munkásságuk érdekel is.
Ophelia megjelenése tehát nem arat felhőtlen sikert, és úgy tűnik valamiért a lány testét sem a mámoros öröm járja át, amiért rosszban sántikálót fogott az éj leple alatt.
- Mi ez a nagy kiakadás, he? Ott fityeg a P betű a talárodon, és máris te lennél az Isten?!
Ha nem kell a dicshimnusz, az álszent viselkedés, az ami két ismeretlen ismerős között fent tartja a csevegést, akkor tessék, jöjjenek a valós gondolatok, jelenjenek meg a valós arcvonások, az unalommal átitatott dühös arckifejezés. Csalódott, amiért Rubya professzor asszonynál lebukott, de a mai terveit keresztbehúzó Opheliára egyenesen haragszik, hiszen a héten ez már a második alkalom, amikor a dolgok egyáltalán nem ütemszerűen alakulnak.
- Engem nem érdekel, hogy milyen színű a hajad, egyébként is szeretem a szőkéket, ettől függetlenül hidd el, nem nézlek sem butának, sem átverhetőnek - mondja fél vállával a falnak támaszkodva. Hangja a kastély sötétjében visszhangzik, körbedübörögve a prefektus homályba vesző alakját. - Reméltem, hogy elintézzük némi bájcsevejjel ezt a kellemetlen találkozót, és mindenki megy a dolgára.
Szavai csakúgy, mint előzőleg a lányé, rideg hangsúllyal születnek meg, és minden egyes kiejtett hanggal kevesebb tisztelettel adózik rangos diáktársa előtt. Ő nemhogy tisztelné, még le is nézi ezeket a majmokat, akik falják a tanárok fenekét, megcsinálják helyettük a piszkos munkát, és azt hiszik ezáltal elérhetnek bármit is. Azt hiszik többek, egyszerű halandó társaiktól. Noel csendben van, mert tart attól, hogyha ajkai elválnak egymástól, akkor pálcát kell rántania arra válaszul, amit Ophelia esetleg reagálna.
- Nem segítek neked semmiben - feleli fintorogva, majd az ajtó felé fordul, és onnan folytatja mondandóját. - Bemegyünk, és mindketten tesszük, amit kell.
A legkevésbé sem érdekli, hogy háztársnője miért akar bemenni a tanáriba, hiszen minél kevesebbet tudnak egymás sötét foltjairól, az mindkettejük számára annál jobb. Átlépik a küszöböt, ő balra, a lány jobbra, megkeresik a számukra értéket jelentő iratokat, és már mennek is. Reggelre egyikük sem fog emlékezni erre, és a napok  változatlanul telnek majd tovább felettük. Pálcájáért nyúl, miközben még rápillant egyszer a szőkére, majd egy egyszerű zárnyitó bűbáj hatására tárul fel előttük a tölgyajtó.
- Na húzzál befele - mondja határozottan, és a lányt követve vigyorogva lép be a nappal tanárok hangjától, most azonban a kiáltó némaságtól zajos szobába.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. február 10. 22:04 Ugrás a poszthoz

Ophelia

A rellonosokra jellemző a beképzeltség, és hogy istenként tekintenek saját magukra. Ezt jól ismeri Noel, hiszen ő is úgy néz önmagára, mint egy mindentől különálló teremtő lélekre. Ophelia nehéz dió, aki fejtegetésre, rajongásra vágyik a másik nemtől. Némán hallgatja őt, ezzel is megadva neki a tiszteletet, ami után epekedve vágyhat. Míg a lány a saját igazát fújja, addig ő egészen máshol jár, máris a következő helyszínt képzeli maga elé, ahova - mint általában mindig - Kowait viszi magával, akiben feltétel nélkül megbízik, és akivel sikerre vihet bármilyen akciót. Nincs más, aki annyira illene hozzá, mint a mások által utálatosnak tartott évfolyamtársa. Ők jelentik azt a bizonyos tökéletes párost, és pontosan ezért hallotta már többször vissza, hogy valószínűleg több is van közöttük, mint egyszerű szövetség. Ezeken a felvetéseken jókat mosolyog, és bár megfordult egyszer-kétszer a fejében, hogyha Kowaival ennyire könnyű, és ennyire élvezhető a közös munka, akkor éppoly könnyedén alakíthatná tovább ismeretségüket, ezáltal szintet lépve kapcsolatukban. Kowait megcsókolni egészen más érzés lehet, mint az eddigi lányokat, és ezt bár senkinek sem említette még, nem egyszer játszódott le lelki szemei előtt. Se nem szőke, se nem kedves, mégis annyira vonzza Noelt, mintha a másik fele volna, akire idejekorán rálelt.
A prefektus kisasszony időközben már feltételekről beszél, talán a koromsötétben még azt sem vette észre, hogy a fiú egy percig sem figyelt rá, helyette a szőke szobatársával volt elfoglalva, és saját kapcsolatainak alakulása járt fejében. Feleszmélve elszabaduló gondolatfoszlányaiból máris unja a lány kioktató stílusát, amely csak annyira elég, hogy Noel elgondolkozzon a mai esti betörés elhalasztásának lehetőségén. Ő nem szereti a túlkomplikált stílusú lányokat, akik a szavak nagymestereinek érzik magukat, és nagymenő csajként játsszák az eszüket. Halvány reakcióként egész testét a falnak engedi dőlni, s közben megrázza sötétbarna üstökét. Igyekszik kivonni magát a helyzetből, de kemény falakba ütközik, mivel csak ketten tartózkodnak a folyosón.
- Kisebbségi komplexusod van, vagy mondd már el, mi a ménkű ütött beléd? - kérdezi nyugodt hangon, miután a lány saját fejlődő férfi öntudatában próbálja megalázni. - Nem vagyok kemény legény, Oph, nem kell arcoskodnod velem, értem én, hogy menő prefektus lány vagy, szóval akár be is foghatod, és végre átléphetjük a tanári küszöbét...
Biztos abban, hogy a lánynak valami agybaja van, amit csak azzal képes palástolni, hogy diáktársait piszkálja, kioktatja, vagy akár bántja őket megszerzett képességével.
- Elszomorít, hogy ekképp akarsz mások fölé kerekedni - nyögi ki a képzelt fájdalom közben, majd halántékához kapva tovább folytatja. - Azt csinálsz, amit akarsz, nem? Ha leakarnál vinni a házvezetőhöz, már rég rángatnál is. És igazad van, egyáltalán nem vagy Kowai. A köpése nyomába sem érhetsz.
Nem érdekli, hogy milyen fájdalmat fog kapni ezért, a véleményét akkor is elmondja, ha Ophelia a torkának szegezi érte pálcáját, ha itt és most végez vele, vagy ezerévnyi büntetőmunkára ítéli. Azt képzeli magáról, hogy nagylány, hát legyen is. Noel nem állja útját.
A tanáriban fiókról fiókra halad, keresi a tanárok névsorait, a tanterveket, mindent, amit hasznosítani lehet. Egy-egy fiókot kinyitni sem tud, azok ha lehet, még jobban felkeltik érdeklődését. Opheliával nem törődik, rá sem néz, teljesen kizárja őt. Úgy érzi ezekben a pillanatokban, hogy ez a lány egy életre elásta magát a szemében, hiszen ő soha nem bántaná egy háztársát sem, ahhoz túlságosan is tiszteli őket egytől egyig.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. február 13. 19:46 Ugrás a poszthoz

Michelle

Szégyen, nem szégyen, még egy Rellonos diáknak is készülnie kell a vizsgaidőszakra. Az elsőéves fiatal még hónapokkal ezelőtt, egy Lyrával való beszélgetés alkalmával említette meg a lánynak, hogy jobb eredményeket fog elérni, mint ő, és ezt bár régóta nem alkotnak egy párt, a mai napig komolyan gondolja. Akkor fogadás tárgyaként szerepelt a tanulmányi eredmény, most viszont kutya kötelességének érzi, hogy ne csak gaztetteivel, de a vizsgák kitűnő teljesítésével is emelje háza színvonalát.
Hajnali ébredését követően a manók népes közösségébe, a konyhába sietett, hogy csak mint otthon, velük is nyugodt szívvel szolgáltassa ki magát. Szokásává vált az elmúlt időszakban, hogy mindent másokkal csináltasson meg, és csak azokat a dolgokat vállalja saját maga, amihez pálca, szövetséges, avagy ásó szükséges. Elkényelmesedő diákká vált az év végéhez közeledvén, és ezt cseppet sem bánja. Lustán tekint környezetére, legtöbb diáktársát szánja, másokat önmagában becsmérel, és csak keveseket ismer el.
Gondolatait még valahol hálókörletében hagyja el, a könyvtár felé sietve már csak a fontos könyvek címein jár az agya, és többször azon kapja magát, hogy attól tart, esetleg valaki meglátja őt a könyvek fölött görnyedni, és híre megy annak, hogy Ombozi Noel olvasni is tud, nemcsak sírt ásni. A reggeli óráknak hála a könyvtár üres némaságában áll, senkit nem lát odabent, még a könyvtáros kisasszonyt sem, aminek külön örül, mert még előtte sem szeretné kínosan érezni magát, amiért a délelőtt folyamán a porosodó köteteknek szenteli figyelmét. A felcímkézett sorokat járja, hol az egyikben, hol a másikban kutatja a számára értékkel bíró címeket, komoly tekintettel szlalomozik a dohos helyiségben, egy sarki asztalra pakolva az időközönként felgyülemlő tudáshordozókat. Az asztalka hamar megtelik, és Noel az egyik polcnak dőlve figyeli a jelentős mennyiségű kötetet. Azt nem tudja, hogy mikor fog velük végezni, de kedvét már csak az is lelombozza, hogy ő maga ki sem fog látszódni a könyvek mögül, ha egyszer végigér listáján, és leül az egyik székre. Halkan dúdol egy harcra ösztönző nótát, és még egy kört tesz a Magia Generalis, azon belül is az átváltoztatástannal foglalkozó sorban. Nem gondolta volna, hogy tanárai ennyi anyagot képesek lesznek már elsőben is feladni nekik, de a roskadozó asztalra pillantva mélyen csalódnia kell.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. február 14. 18:41 Ugrás a poszthoz

A kis stírölő Rolleyes

A nagy csend, ami a könyvtárba lépésekor fogadja, sajnos hamar a ködbe vész, hiszen alig végez a könyvekből asztalára állított toronnyal, máris társasága akad, akire nemhogy egyáltalán, de még olyannyira sem vágyik. Az itt eltöltött egy éve alatt most először teszi be lábát a dohos könyvek világába, hogy olyat tegyen, amihez csak nagy ritkán folyamodik, és lám, azonnal kíváncsi kislányok gyűlnek asztalához, mintha csak hatalmas mágnesként vonzaná őket maga köré. A lány köszönésére halkan, s hangjába csempészett elutasítással morog vissza, ezáltal is jelezve neki, hogy nem kívánatos személy, aki jobban tenné, ha áthurcolná összeszedett könyveit egy tőle jó messzire eső asztalhoz, és ha már itt tartunk, legyen szíves, és ne szóljon hozzá még egyszer. Elég neki az a megrázkódtatás, hogy itt kell lennie, és pár nap múlva vizsgákon kell kitűnően teljesítenie, nincs szüksége még több feszültségre, és mint pontosan tudjuk: a nők alig járnak mással, mint élethosszig tartó feszültséggenerálással.
Noel a mellé helyezkedő évfolyamtársával nem törődik, többet rá sem néz, helyette maga elé veszi a borítójuk alapján osztályzott, az átlagosnál érdekesebbnek ígérkező köteteket. Mindbe sorban belelapoz, majd nyitott formájukban maga elé teszi őket, hogy ha az egyiket megunná, akkor a másikkal tudja folytatni az olvasást. A pillanat, ami az első példány megunását ígéri hamar elérkezik, és bár a rellonos tizenöt oldalt sem olvasott az első könyvből, a következőhöz fordul, és megsárgult lapjait átlapozgatva megkínzott arccal fújja ki magából az időközben bent ragadó levegőt. Hátradől recsegő székén, karjait mérgesen mellkasa elé fűzi, és az egyik átváltoztatástan könyvet becsmérli. Kritikus állapotokat él át már az első tanulással töltendő napján, és zúgolódó gondolatai helyett kínos csend zaja járja át fejét. Olyan némaság, üresség, és unalom van most benne, amit már régen érzett, és legtisztább emlékei szerint már akkor sem tudta hova tenni ezt a szerencsétlen jelenséget. A dohos, száraz levegő miatt torkát megköszörüli, majd új erőre kapva egy illemtannal foglalkozó kötethez nyúl. Az író készséggel megfogalmazza
a köszönés alapszabályait, amin Noel hangosan röhögni kezd, hiszen a sorok szerint ő csak nagy ritkán jár el a szabályoknak megfelelően. Továbbhalad a sorokkal, de percek múlva már azt sem tudja, hogy pontosan mit is olvasott, így amikor felpillant az olvasásból, el sem hiszi amit lát. Hogy Michelle hogy kerül ide, az rejtély, de jelenléte gyorsan feldobja a helyiség hangulatát. Noel elvigyorodik, és az illemtan könyvre könyökölve tartja a szemkontaktust a lánnyal. Azt nem tudja mióta bámulja őt a háztársnő, de egyértelmű, hogy miért teszi, és ő semmi pénzért nem adja meg neki azt az örömöt, hogy a farkastörvényeknek megfelelően győzedelmeskedjen felette.
- Tetszik a látvány, ha? - kérdését inkább vehetjük kijelentésnek, melyet széles vigyorával párosít, aztán egy röpke pillanatra tekintete leereszkedik a lány szemeiről, hogy - már amennyit az asztal, és a rengeteg könyve miatt lát belőle -, részletesen szemügyre vegye őt. Tökéletesen elégedett a szemben ülővel, igazi bombázó, akinek jelenléte megkoronázza a férfi nem legjobb napját is. Tekintete visszakúszik a vadorzó szempárba, aztán jobbjával egy gyors mozdulattal erősen meglöki az egyik könyvet, hogy az a lány elé boruljon, ezzel is csalva kicsit játékukban, és ha lehetőség van rá, akkor így kényszerítve vesztésre a szőkét.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. február 14. 21:04 Ugrás a poszthoz

Késsel játszó szőke leány Tongue

Hogy a napja lehetne-e ennél szebb, és izgalmasabb, arra rellonos tekintetben esély sincs. Ahogy meglátja a szőke háztársnőt asztalánál ülve, mereven őt bámulva, nemcsak vére kap új életet vékony ereiben, de a hideg is futkosni kezd gerince mentén. Na nem a félelemtől borsódzik háta, sokkal inkább a lányból áramló nőiességtől, ami ebből az asztalnyi távolságból igen nagy mennyiségben zúdul rá. Tetszik neki a Michelle által sziklaszilárdan tartott szemkontaktus, a szőke haja, a stílusa, és még a kés is vérpezsdítően jól áll a kezében. A kérdését feltéve - csakhogy tompítsa a lány területhódításra összpontosított figyelmét -, már sejti a rá érkező választ, és amint megkapja azt már villognak is fogai a széles vigyora alatt. Élvezi a helyzetet, és az időközben szaporodó asztallétszám sem képes elvonni figyelmét a pengével játszó szőke szemeiről.
- Ha tudnád, hogy miket képzelek - előredől székén, feje a könyvkupac fölött éppen, hogy csak kibukkan, de zöld szemei izzanak, többé nem érdeklik a kötelező olvasmányok, vagy a hamarosan nyakába omló vizsgaidőszak. Halkan, de annál tisztábban ejti ki a szavakat, adrenalin szintje egyre magasabban játszik érzékeivel, ő pedig rettentően élvezi, hogy mindezt úgy mondhatja, hogy közben nem engedheti szabadon a másik tekintetét.
Játéka a könyvekkel csak még inkább felborzolja a kedélyeket, ahogy a semmiből  egy egész kupac könyv borul a lány felé, az azonnal felugrik, majd mint egy igazi vadmacska ugrik Noel térfelére, pengéjét beleállítva az asztal lapjába, úgy hajol egészen közel a bátran játszadozó fiúhoz. Szavait mintha a fiú meg sem hallaná, a sajátjához közelítő ajkakban vesz el, miközben a szék támlájába nyomja hátát. Már rég nem a szemeket bámulja, sokkal inkább enged utat vágyódó gondolatainak, és ha szíve majd ki is ugrik helyéből a hirtelen történő események miatt, tekintete végig a rózsaszín, hangokat formáló szájra tapad. Miután a Saint-Venant lány nyugodt mozdulattal kiügyeskedi kését a sérült asztalból, ő felnevet, ezzel is kiengedve a feszültséget testéből, majd nyel egy óvatosat, és félrebillentett fejjel szólal meg.
- Az eminens nem nálam kezdődik, kár hogy ezt nem tudod rólam, és ha meg akarsz vágni, annak ára van.
Ezért a lányért még bőre épségét is odaadná, arról nem is beszélve, hogy milyen érzékinek és bujának találja a képzeletében lejátszódó játékot. Csókolni, érinteni, közben pedig elszenvedni a gyötrelmet, amit az éles pengével okozni képes neki Michelle. Vadállatias, pucér képzet, ami míg tűzben égő tekintetével a lányt nézi, lelki szemei előtt könnyűszerrel játszódik le.
- Na mi lesz? Elengedsz a szemeiddel, és csinálod amiért ide jöttél, vagy játszunk még egy kicsit?
A kérdés most sem valós szándékú, sokkal inkább leplezetlen felhívás keringőre, egyfajta szintlépés, amire talán nem a könyvtár volna a legmegfelelőbb helyszín, mégis ez az indulatoktól teljes fantáziakép válik eszménnyé, amiben két rellonos, egy kés, és másoknak bizonyára érthetetlen gondolatok játsszák a főszerepet.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. február 14. 22:21
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. február 15. 19:33 Ugrás a poszthoz

Brigitta kedves

A szoba tüzes hangulatát mindkét jelenlévő csak tovább erősíti, személyével még inkább emeli a határozott színek, a dallam és a helyiség megjelenésének összhangját. A tűzjegyűek találkozására azt szokás mondani, hogy robbanásban teljesedik ki. Ez végződhet katasztrofális botrányban; ami szintén kétfelé válhat: lehet pozitív és negatív, de bárhogy is élik meg a felek, az biztos, hogy hatással van rájuk. Alakulhat köztük több is, mint ismeretség, barátokká válhatnak, szeretői lehetnek egymásnak, vagy akár a másik legádázabb ellenségeként írhatják be magukat a másik életébe.
Noel elmosolyodik a lány érdekes humorán, de gondolataiban felmerül a kérdés, hogy bolond-e ez a szőke, vagy csupán navinés? Hamar talányokba feledkezik, ha egy-egy ismeretlen házáról van szó, hiszen azonnal besorolja az illetőt valahova, és eddig csak nagy ritkán fordult az elő, hogy társaságát rossz házba sorolta, akkor sem értette hogyan tévedhetett egyáltalán.
Kíváncsi, hogy a lány miként felel kérdésére, kedveli-e a hajnalt, a korai órákat, és szívesen felkel-e az átlagnál hamarabb, hogy elkezdje napját, esetleg megnézze a Nap égre emelkedését. Látszik, hogy Brigitta zavarban van, karjait mellkasa előtt fonja össze, és csak nagy sokára foglal ő is helyet. A rellonos végig rajta tartja a szemét, hol haját, öltözetét, hol arcát, és domborulatait veszi szemügyre. Szereti nézni a lányokat, időzni testükön, vagy lélektükreikben, hiszen nem mese, hogy a szem minden titok nyitja.
- Ha te manó vagy köpenyben, akkor én rögvest teljesítem egy kívánságod itt és most...
Hosszan mosolyog ezen a képtelenségen, és gondolata, hogy a lány a navine házat képviseli, komoly meggyőződésévé válik. Hallott már badarságot eridonostól is, de a navinésekben van valami egészen megfoghatatlan, amiről érzi a másik, hogy nem tévedett.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Ombozi vagyok, szia.
Gyengéden megrázza a felé nyújtott kezet, majd ő is bemutatkozik, de szigorúan csak apja nevét mondja ki. Keresztneve nem fontos, nem is kell tudnia róla a szőkének, elég ha a lényeget hallja. Mosolyt is párosít a bemutatkozáshoz, hogy aztán elengedje a fehér ujjakat, és hátradőljön a kanapén.
- Megpróbálod elmagyarázni nekem, hogy milyen zenét hallasz? Kíváncsi vagyok a színekre is, amit látsz. Az én szemem zöldet, pirosat és feketét lát körülöttünk, a dallam pedig egészen pörgős, lüktető. Szinte érzem, hogy belőlem áramlik.
Érdeklődik, mert felmerült benne a kérdés, hogy talán nem ugyanazt mutatja nekik a szoba, hogyha bent lennének húszan, akkor mind a húsz ember előtt más árnyalatokban pompázna a lélek szobája. Körbepillant beszéd közben, végül zöldjei visszatalálnak a szőkére. Ismét elmosolyodik, de ez a hosszúra nyúló vigyor talán már nem is Brigittának szól, csak annak az elképesztő nagy mázlinak, hogy mindig szép, szőke lányokkal hozza össze a sors.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. február 18. 17:48 Ugrás a poszthoz

A leggyönyörűbb sárkányleány

A szőkeség vajmi keveset gondolt az őt figyelő háztársról, aki bár fiatalabb volt nála, és aranyszegélyes ásóját sem hozta a könyvtárba, hogy az esetleges késtámadásokat kivédje, ellenben képzelete könnyedén játszadozott a szőke tincsekkel, a cseresznyeajkakkal, és a hideg kék szemekkel, amelyekbe saját tüzes szempárjával szívesen pillantott volna akár vesztes félként is. Körbenéz a helyiségben mielőtt bármit is tenne, és miután meggyőződik arról, hogy senkit sem kell pálcával elhallgattatnia a látottak miatt, előredől és ajkai beszédre nyílnak.
- Tudom, hogy te is... aú... - kacér gondolatait tükröző tekintete egy pillanatra semmitmondóvá válik, s úgy néz Michelle-re, mint akire felejtés átkot szórtak, és most éppen azon elmélkedik, hogy ki is ő valójában, és mit keres ott, amiről nem is tudja, hogy mi az. Combjához kap, szemöldökei összeszaladnak, a fejéből pedig minden eddigi gondolata elszublimál. Már mindegy, hogy idáig mit látott lelki szemei előtt a szőke lányról, hogy forró képzetei miként teljesedtek ki, mert amint felpillant lábáról, és belenéz az őt vizslató szemekbe, elernyed. Egyszersmind elolvad, szája szótlanul marad tátva, teste pedig vad vibrálásba kezd.
- Eddig is hasonlót akartam tenni veled, azonban egy szempillantás alatt megváltozott valami... - suttogja felkönyökölve az asztalra, s arcával egyre inkább közeledvén a lányhoz. Szemei ide-oda mozognak, előzőleg megszűnő gondolatai pedig újraéledve özönlik el agyát. Nem mondja ki, de az ébredő érzelmekről hallgat. Amióta csak ismeri a Saint-Venant lányt, azóta ösztönösen vágyik rá, viszont az elmúlt pillanatban bevillant a felismerés, a szíve környékén érzett fájdalom nem más, mint... minthogy most már nemcsak a létező összes porcikája kívánja a másikat, de a lelke legmélyebb zuga is. Mereven nézi a gyönyörű kék szemeket, minden másról megfeledkezve közelít az ajkakhoz.
- Hogy én mit szeretnék? Elvinni téged az összes sírt kiásni a temetőben, betörni a polgármesteri hivatalba, vagy az igazgatóhoz, hogy a leghihetetlenebb helyekre jussunk el közösen. Szeretnék halálos átkokat szórni veled másokra, pengéiddel végigkínozni diáktársainkat, hogy aztán bennem is sebeket ejthess. Vért innék veled, és párbajra hívnálak. Sárkányokat szeretnék megfigyelni veled, az erdő mélyén bóklászni éjjelente, hogy végül tiltott átkokkal kínozva a másikat érjenek össze ajkaink.
Képtelen levenni zöldjeit a lányról, szavait úgy ejti ki, hogy fogalma sincs arról mit mond. Őszintén válaszol, mert Michelle kérdésére nem adhat hazug feleletet. Húzza az időt, a pillanat feszült varázsát, nem mozdul, nem tesz semmit, mert nem érzi elkövetkezettnek az időt.
- És... te... mit szeretnél? - halkan, szaggatottan kérdezi milliméterekre az ízes szájtól. Érezni akarja a lány leheletét, ahogy beszél, hallani összes suttogó szavát, állni az őt gyötrő pillantást. Nincs menekvés, Cupido nem tévesztett célt kilőtt nyilaival.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. február 18. 20:17 Ugrás a poszthoz

A leggyönyörűbb sárkányleány



A rózsaszín köd nemcsak a lányra, de valljuk be: a sárkányok hím tagjára is leszállt. A szerelem apró, szárnyas angyalkája bizonyára vicces kedvében volt, amikor a rellonos fiatalokra szegezte íját, és ha most nyomon követi mérgező nyilainak hatását, akkor húsos tenyereit ravaszul dörzsölgetheti, ahogy az egyébként agresszív zöldek közös, romantikus pillanataikban vesznek el.
- Mert nem nyitottad látásra azokat az életrevaló, halálos átkokat szóró boszorkányszemeid... - suttogja a lánynak, akár egy jóslástan professzor tenné. Egyre közelebb és közelebb engedi arcát a könyöklő lányhoz, mígnem a könyvkupac tetején a csúcsosodó mámorral játszadozván a lányra vigyorog. Bágyadt és sápadt arckifejezése, folyton tátott szája, és levegő után esdeklő tüdeje mindent elárul. Szerelmes lett - ha bűbáj hatására is -, mint a vak ló, és most úgy vész el a parfümös rózsaszín felhőben, mint szürke szamár a ködben. Michelle csavargatja napfény színű tincseit, mire Noel félrebiccenti fejét, és úgy bámulja a lány vékonyka ujjait. Olyan gyönyörű!
- A legcsodásabb, legfenségesebb átokkal érsz fel, tudod? - hajol még közelebb, és gyengéden súgja a lány pirosló orcájához. - Te magad vagy az átkok királynője, a kínok kínja... a Cruciatust jelented nekem, a mindenhatóságot, a fájdalmat és gyötrelmet, amelytől édes lehet az életem.
Nem képes abbahagyni, egyszerűen muszáj bókolnia háztársnőjének, aki úgy varázsolta őt el késével, hangjával és szőke hajával, hogy arról fogalma sem volt közben.
- Hálás vagyok, hogy én lehetek az első - mormogja, de szemei azonnal lecsukódnak, ahogy Michelle is lehunyja kékjeit, hogy ajkaival még tovább húzza határtalan játékukat. - Ne csináld, gyere még...
Noel kérlelőn nyitja ki zöldjeit, és úgy néz az alig érzett száj után, mintha az szomjat oltana, vagy életet mentene. A lány elhúzódik tőle, de ő ezt nem képes elviselni, vágyja a szőke közelségét, amint némi távolság üti fel fejét közöttük, az ő szíve máris sajogni kezd. Szívfájdalmát a lány szavai gyorsan gyógyítják be, viszont amint eljut tudatáig a halk, suttogó gyönyör jelentése, azonnal felpattan székéről, és a könyvekkel mit sem foglalkozva - hiszen majd elpakolja őket a könyvtáros, azért van nem? - felrántja Michelle-t is saját helyéről, hogy behúzza egy közeli sorba, és nekidöntve őt valamelyik dohos részlegnek, homlokát homlokának nyomva nézze azt a finom szájat.
- Még soha nem éreztem ilyet - mondja, s közben nagyokat nyel. Nehezére esik ilyen mélységű érzelemről számot adni, főleg, hogy egy ennyire abszurd helyen vannak, könyvek között, nemhogy a rellonban volnának, és édes kettesben beszélgethetnének puha takaró alatt.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. február 28. 11:21 Ugrás a poszthoz

Brigitta

A köztük kialakuló némaság, az akadozó gondolatok mind-mind a szoba rejtelmes varázserejének köszönhető. Egyáltalán nem kínos a beálló csend, sokkal inkább nevezhető nyugtatóan zavarba ejtőnek, hiszen a legtöbb ember nem bírja elviselni a társasalgás közben előforduló csendesebb perceket. Noel bágyadtan mosolyog Brigittára, aki hosszasan viszonozza az elnyúló pillantást. A rellonos képtelen nem észrevenni, hogy minden apró vonásán, arcélén, tekintetén, és talán még hosszú haján is végighordozza a szőke tekintetét. Szívesen rákérdezne, hogy tetszik-e neki amit lát, hogy mire gondol most, mi játszódik le fejében vele kapcsolatban. Egy időre lesüti szemeit, hogy a navinés maradéktalanul kiélvezhesse arcának fürkészését, és csak akkor néz ismét rá, amikor félreérthető válasszal szolgál neki.
Nem válaszol azonnal, csak keresi a lány szemeit, hogy amikor megtalálja őket, sokáig nézhesse azokat, kimondatlan kérdésére keresve a lány lelkének válaszát. Egészen belesüpped a kanapéba, jobb lábát átveti a balján, és csak elmélkedik, hogy hogyan tovább. Bagolykőben tartózkodása során ráébredt arra, hogy miként képes hatni a lányokra, és hogy a lányok - főleg a szőkék - milyen hatalmas erővel bírnak felette.
- Örülök, hogy nem vagy az - mondja halkan, míg szája széle mosolyra görbül. - Ha az lennél, nem szívesen jelennék meg veled mondjuk a cukrászdában, hogy meghívjalak egy szelet süteményre.
Ahogy a lány, úgy ő maga is kétesen fogalmaz. Szavait Brigitta veheti meghívásnak, de tarthatja azt egyszerű megállapításnak is. Noel mindeddig spontán döntéseket hozott, sohasem gondolkodott azon, hogy valamit meg kellene-e tennie, vagy várjon vele, esetleg temesse el magában fejüket felütő gondolatait. Most viszont a beálló csöndben azon töpreng, amit az imént mondott társaságának. Rápillant a navinésre, elmosolyodik, s a bemutatkozás után úgy látja, hogy a lány nem tudja hova tenni vezetéknevét.
- Ombozi Noel - segíti ki az elgondolkodott leányzót, s bólint a kedves viszonzásra.
A fiú türelmesen várja, míg a szőke körbehordozza tekintetét a falakon, és szinte vele együtt érzi, ahogy füleit képes lesz hallásra nyitni, szemeivel pedig látni kezdi a valóságot. Lassan érkezik kérdésére válasz, de ez egyáltalán nem zavarja, hiszen - minden bizonnyal a szoba teszi ezt vele - testének összes sejtje ellazul, mintha csak tilos szereket használt volna magán, mielőtt ide érkezett volna. Tőle nem megszokott módon vigyorog, akár egy nem épelméjű tenné, és a szoba leírására ő is bámulni kezdi a színeket.
- Én is a tüzet látom bennük vadul keveredni a zölddel, a zene pedig folyton változik. Előbb zongora, most dob. Vágtat, és dobog mint a paripák patái, lüktet az egész szoba, mintha én magam volnék. Mintha a lelkem elhagyta volna a testem, hogy beköltözzön a szoba falaiba, és dallamként halljam vissza.
Igaz, hogy nem kérdezte Brigitta, hogy a rellonos mit lát, de neki sohasem kellettek kérdések ahhoz, hogy feleljen.
- Tűzjegyű vagyok, emellett tűzember is, ugyanakkor lehet, hogy igazad van, és a saját szemedben te képviseled a tüzet, én pedig a lüktetést.
Még egyszer körbepillant, hogy tekintete végül ismét a lányon pihenjen meg. Egyre inkább érzi, hogy elfogja a vadászösztön, az erősödő érzet, hogy akarja ezt a lányt, mert tetszik neki és egyébként is, ez a vad jár neki. Hódítani, megkapni, felfalni, eldobni. Gondolatai hevessége megváltoztatja a falak zöld színét, azok feketévé változnak, és úgy keverednek a vörössel. Hajába túr, és egy mély levegőt vesz. Nem figyeli tovább a szőkét, mert csak még inkább megbolondítaná őt, és olyat tenne, amit nem tehet meg minden neki tetsző lánnyal. Hirtelen áll fel, és tengelye körül forogva igyekszik kikerülni a kis asztalt, de megbotlik benne, és a majdnem esés után elnézést kér a lánytól, és az ajtó felé veszi az irányt.
- Túl jó vagy ahhoz, hogy maradjak, fogadd bocsánatkérésem, de mennem kell - mondja még visszanézve a szőkére. Nem tudja eldönteni, hogy mi fáj neki jobban: a lehetőség elvesztése, vagy hogy szíve helyett eszére hallgatott. A képzelete színes képkockákban játszadozik elméjével, és pontos utat mutat a lány ajkáig, amit most könnyedén dob el magától.
~ Ekkora idiótát, mint te vagy... komolyan mondom, kezdesz papucs lenni kisfiam... Sárkány vagy, sárkány vagy, nem unikornis, atyaég...~
Az ajtó halkan csukódik háta mögött, majd hátát nekitámasztva öklével párat homlokára csap, csakhogy némileg megbüntesse magát elbukott vadászatáért. Aztán ellöki magát a tölgyajtótól, és a rellon felé veszi az irányt, az út alatt százszor is megesküdve önmagának arról, hogy erről soha senkinek nem fog beszélni.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. március 7. 10:31 Ugrás a poszthoz

A leggyönyörűbb sárkányleány

A két fiatal, ha rellonosként is ugyan, de felfedik egymás előtt eddig ügyesen rejtegetett kártyalapjaikat, és nyíltan hebegik egymás szemébe mélyenszántó gondolataikat egyáltalán nem nyilvánvaló érzelmeikről. Noel issza a lány hozzáintézett szavait, és öntudatlan állapotban figyeli az álomszerűen leomló szőke tincseket, a pajkos orcákat, hogy amint tekintete az ajkakra esik, sajátját beszívja, és a legmerészebb vágyálmokkal kelljen megküzdenie. A könyvtár dohos-poros soraiban való bujkálás ésszerűnek, mi több romantikusnak tetszik, és bár kéri őt a lány, hogy ne bűnözzön, s tegyen valamit telhetetlensége ellen, képtelen rá.
- Hogy kérhetsz erre? - kérdezi bágyadt arccal, kissé értetlen tekintettel, majd ujjaival babrálni kezdi a puha tincseket. - Te nem akarsz engem?
Eltávolodik a lánytól, és összevont szemöldökkel fürkészi annak arcvonásait. Biztos abban, hogy a szőke is ugyanazt érzi, mint ő, csak talán nem olyan hévvel, nem olyan agresszív romantikával éli át. Nehéz visszatérnie önmagához, és bár erősen keresi az utat a percekkel ezelőtti rellonos fiúhoz, aki bejött ide tanulni, nem találja. Akkor még nem érezte ezt a forgószélként játszó kavalkádot teste minden kicsiny zugában, vagy egyszerűen csak nem akarta észrevenni, és akkor még bármi történt is, ő képes volt tiszta fejjel gondolkodni. Tudta, hogy Michelle a legjobb nő az iskola falain belül, s talán azokon kívül is. Mindemellett érezte, hogy őt is könnyedén az ujjai köré tudná csavarni, mégis hűvös fejjel tette volna, amit megkövetel tőle a haza. Most viszont kétségbeesetten nézi a lányt, és idegessé válik a gondolatra, hogy esetleg a szőke szíve nem egyszerre dobog az övével. Frusztrálttá, és eszeveszetté teszik önmaga által generált gondolatai. Fel, s alá járkál a lány előtt, s csak akkor nyugszik meg, amikor az angyali hang szökésre indítványozza. Egy mozdulattal ugrik vissza a késsekkel játszóhoz, és termetével betakarva őt hajol közel hozzá.
- Hazaviszlek - mondja, és kézen fogva a lányt, már húzza is a könyvtár ajtajához. Előreengedi a lányt, s már csukódik mögötte az ajtó, amikor továbbfűzi szavait. - Még a vizsgák előtt hazamegyünk Fehérvárra.
Elment az esze, és egészen biztos benne, hogy nincs teljesen magánál. Nem elég, hogy szerelemittas lett, de most még haza is menne. Egyetlen baglyot sem küldött anyjának az év során, e percben meg arról gondolkodik, hogy melyik korai vonattal indulhatnak, hogy minél előbb lássa a család: Michelle az övé. Téboly.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. március 8. 15:04 Ugrás a poszthoz

Székesfehérvár

~ Michelle drágám és kedves családom, avagy az első lány otthon.

A könyvtárban való egymásra találás nem is csúcsosodhatott volna ki annál szebben, minthogy másnap kora hajnalban a fiatalok már vonaton zötykölődtek az Ombozi család otthona felé. Noel még előző este bagollyal üzent haza, hogy érkezésére plusz egy fővel számítsanak. Az nem érdekelte különösebben, hogy ehhez az otthoniak mit fognak szólni, valószínűnek tartotta, hogy édesanyja kitörő örömmel fogja fogadni mind fiát, mind az első szerelmet, akivel ő hazalátogat. Elegáns, fekete ingbe bújt, és erős illatot fújt magára, aztán egy utazótáskába pakolt néhány dolgot. Nem tudta, hogy mégis mit vigyen haza, ahol mindene megvan, mégsem akart üres kézzel hazatérni, így pár könyvet, és pólót pakolt a táskába, majd a klubhelyiségben megvárta nehézbombázó barátnőjét, hogy kéz a kézben, szerelmesen andalogjanak ki az állomásra. Noel biztosította Michellet arról, hogy szülei kedvelni fogják, Sára valószínűleg otthon sem lesz, a két kisebbik lánnyal pedig ne törődjön, mert felesleges. A vonatúton végig egymással foglalkoztak, fekete humorú vicceken nevettek, és a fiú azt is elmesélte, hogy miképpen ásott ki egy ötszáz éves kardot a határmenti temetőben. Egymás fülébe duruzsoltak, tekintetük percekig csak a másikéban vesztegelt, hogy éhező ajkaik végül forró csókokban érjenek össze. Noel le sem vette kezét a lány vékony combjáról, folyamatos volt kettejük között a kontaktus, a hangos nevetések, az intenzív flörtölés. Elérte őt a szerelem, és ha ezt egy aprócska lénynek is köszönhette, végtelenül hálás volt érte. Michellenél szebbet nem hordott még hátán a Föld, és az a magabiztosság, ami abból áradt, ahogy a lány szépségét tudatosan kezelte, a végletekig fokozta a fiú vágyálmait, s ébredező kíváncsiságát. Az út gyorsan telt el, az egyszeri átszállás után szinte azonnal szállhattak is le.
- Szerintem apám fog értünk jönni autóval - mondta a lánynak, miközben lesegítette őt a vonatról. Bőröndjét megfogta, hogy neki ne kelljen semmivel sem bajlódnia, csak arra figyeljen, hogy ilyen csinosan, és vonzón tipegjen mellette. A rellonos fiú ajkait beharapva nézte a rájuk eső pillantásokat, a férfiak Michellet mustráló tekintetét, és arra gondolt, hogy ha most féltékenységében nem végez senkivel, akkor soha sem fog. A lány gömbölyű feneke billegett előtte, ahogy az állomás pihenőrészén áthaladtak, és fütyülnie kellett elégedettségében. Hihetetlen, kész tébolyda. Ezt a lányt megkapni furcsamód egyszerre gyönyör, és veszett érzés. Féltékenysége csillapíthatatlanná válva ült ki tekintetére, ami a többi hímre nézve fenyegető volt.
Ahogy kiértek a napsütötte parkolóba hamar meglátta fekete BMW-jüket, ami bár mugli találmány volt, tagadhatatlanul imádta. Apja és anyja helyett Sára szállt ki a volán mögül, amitől Noel izgatottságában gyorsuló szíve először kihagyott egy ütemet. Nem hitt szemeinek, csak amikor a lány már a nyakában volt. Túl régen látta testvérét ahhoz, hogy ne örüljön neki hangosan. Sára barátságosan üdvözölte Michellet, majd gyorsan a hátsó ülésekre tessékelte a párost azzal az indokkal, hogy otthon nagy készülődés fogja fogadni őket, és sietniük kell. Nagyjából húsz percnyi, jó hangulatú, egymás szavába vágva beszélgetős út után Sára leparkolt a házuk előtti füves területre.
Odabent huhogás, sikítás, és örömkönnyek várták a fiatalokat, Noel anyukája nemcsak fiára, de Michellere is ráborult, hogy mellére szorítva őket könnyek között örvendjen boldogságuknak. Apja a háttérben maradt, két kisebbik húga pedig az asztalt készítették ebédhez. Noel szótlanul hagyta a családnak, hogy mindenki saját módján örüljön nekik, majd már az asztalnál mutatta be a leggyönyörűbb sárkányleányt kis családjának.
- Háztársak vagyunk, de elhihetitek nekem, hogy az iskola legjobb nője lett vele az enyém - vigyorgott apjára, majd az oldalán ülő szőkére. Apja gazdasági, s politikai témában társalgott fiával, míg a többiek Michelle szüleiről, testvéréről, róla, és persze Noelről kérdeztek. Mindent tudni akartak, igazi női pletyka indult világnak az asztal túlsó végén. A fiú addig elmesélte édesapjának saját nézeteit, miközben a mugliknál közelgő szavazásra is kitértek. Az ebédből bőségesen fogyott, a család elmondása alapján sokkal jobb ízűt ettek így, hogy együtt voltak. Miután mindenki befejezte az ebédet, édesanyja és a kisebb lányok elpakolták a maradékot, s a tányérokat, Sára pedig londoni dolgairól mesélt.
A délután további része is kellemes családi idillben telt, a fiú régen érezte már magát ilyen jól, és önfeledt boldogságban. Michellet körberajongták a lányok, és ahogy ő látta apja is közeledni próbált. Kérdezgette őt a szülei politikai nézeteiről, és a galleon árzuhanásáról, amit személy szerint nem tud hova tenni. Noel csak mosolygott a háttérben, és néha búbon csókolta szőke kedvesét.
- Jól érzed magad? - kérdezte tőle este, zuhanyozás után. Végre kettesben lehettek szobájában, ami a rellon színeiben pompázott, tele mozgó kviddicses plakátokkal, és tűzokádó sárkányokkal. Polcai roskadoztak a nehéz könyvek súlya alatt, seprűi a sarokban álltak, a szekrények, és tárgyak rendezett küllemben várták haza régen látott tulajukat. Kétszemélyessé varázsolt ágyára dőlt, és a lány szőke tincseivel játszadozva húzta őt magához. - Gyere már ide, egész nap azt vártam, hogy végre este legyen.
Michelle jókedvűn bújt a fiúhoz, aki nem volt rest további okokat adni a jó hangulatnak.

7 nap múlva

Kipattanó szemeiből dörzsöli ki a csipát, közben felül az ágyon, s mint minden hajnalban, most is hamar öltözködni kezd. A belül alvó lányt eddig felébresztette reggelente, hogy együtt nézhessék, amint felkel a Nap, de most nem érzi rá a késztetést. Mintha valami az éjszaka alatt megváltozott volna. Ránéz a döglesztő testre, aztán érzelmeit keresve nyúl egy cigaretta után. Kisétál szobájából, és egy létrán felmászik a padlásra, hogy az ablakon át a tetőre ülhessen ki. Még hűvös van, és a Napot ő ma is megelőzi. Rágyújt a dohányra, és az elmúlt egy hétre gondol. Nem élt át még ehhez hasonló egyetlen érzelmet, és fizikai megvalósulást sem, mint amit eddig Michelle neki ajándékozott. Lyrát sem tudja hozzá hasonlítani, mert annak a kapcsolatnak még csak esélyt sem adott. De most mégsem úgy dobog a szíve, mint ahogy a könyvtár óta járt. Mellkasára szorítja tenyerét, és hosszasan engedi érezni a dobbanásokat. Végül megrázza a fejét, és a rózsaszín sugarakra emeli pillantását. A tüdejébe érő füst nyugtatja testét, a színek közben elméjét élénkítik. Talán csak fáradt, vagy megfázott, és azért vannak ilyen gondolatai. Nincsen semmi baj.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. március 8. 20:43 Ugrás a poszthoz

Székesfehérvár

~ Michelle drágám(?), és kedves családom

Az a néma üresség, ami a tetőn ülve tölti el akkor sem múlik, amikor meghallja a lány közeledő lépteit. Tudta, hogy amint felkel utána fog jönni, de most képtelen bármit is mondani neki. Bár érzi illatát, és halk szuszogását is hallja - pontosan úgy, mint az elmúlt egy hét során oly közel magához, nem fordul hátra, egyelőre nem akar a szemébe nézni. Helyette is szóra nyitja viszont ajkait Michelle, de amit mond csak megdöbbenést okoz, ami után csalódottan fordul a cigarettára gyújtó lányhoz.
- Ne mondd, hogy sajnálod - emeli fel kezét intő szándékkal, mert már számít arra az utálatos szóra, amit ő is használt egyszer, pedig tudta róla, hogy csak fájdalmat idéz a másikban. Michelle szívéből tehát nyomtalanul tűnt el minden ami kettejük között történt, és ő sem találja sajátjában azt a közel tíz napot, most mégis remegés fut végig testén. Végighallgatja a másik gondolatait, a megváltozott hangszínen közölt tényeket, majd visszamászik a tetőről, egyenesen Michelle mellé, hogy egészen közelről válaszolhasson.
- Én drágám, itthon vagyok - suttogja a hideg kék szemekbe nyugodtságot erőltetve saját magára. - Te pedig nem mész sehova, az biztos. Velem lehet játszani, de a családommal nem. Itt maradsz addig, ameddig eredetileg terveztük, és az oldalamon húzod ki ezt a maradék két napot, hogy aztán egymás kezébe kapaszkodva szálljunk fel arra a vonatra, ami idehozott minket. Értve vagyok? Egyébként meg mi az, hogy jobb, ha egy ideig nem találkozunk? Normális vagy te?!
Nem vár választ, idegesen indul vissza a szobájába, hogy felöltözzön, és elvégezze a reggeli rutint. Feszülten vágja be a padlásajtót, nem gondolván arra, hogy a házban rajtuk kívül még mindenki alszik. Szekrénye ajtaját is csapkodja, de nem tudja, hogy mi idegesíti jobban: a veszteség vagy, hogy ez neki fáj.
Talán így kapja vissza a sorstól, amit Lyrával tett. Vannak mondák, melyek arról regélnek, hogy mindent mit teszünk, egyszer végül visszakapjuk, s még gondolataink is visszaszállnak ránk. Fekete pólót húz, és farmert, aztán pálcáját felkapva robog le az emeletről. A régi lépcsősor minden lépte alatt fájdalmas nyikorgással jajdul fel, hogy amint leér, minden hangja elhaljon. Rettenetesen érzi magát, mintha valami egészen cudar betegséget kapott volna el, vagy valódi, hosszan tartó kapcsolata ért volna most véget. Az ebédlőasztalnál töltött több percnyi kanállebegtetés után aztán feláll, és visszasiet a padlástérre, hogyha ott találja még a szőke lányt, megragadva őt fájdalmat okozzon neki. Szorítja vékony karjait, és dühösen néz szemeibe, had lásson ő is igazán bele az övéibe.
- Fáj?! Mert nekem igen. - mondja hangosan, kipiruló arccal. - Valódi érzelmeim voltak irántad, és ha játék is volt az egész, nem felejtettem el. Érzem idebent, érted?
Egyik kezével elengedi Michelle karját, és saját mellkasa felé mutat. Nem hiszi, hogy azzal, hogy bántja a másikat, közelebb kerül hozzá, de hát ilyen az, ha az ember nem kezeli túl jól az ilyesfajta helyzeteket.
- Szerintem te hazudsz. Menekülni akarsz, csak tudod én a Rellonban is ott vagyok, és utolérlek - mondja mind hangosabban, saját magát is biztatva azzal, hogy igaza lehet, és Mich is érzi mindazt, amit ő. Képtelen volna tiszta aggyal elviselni azt, ha csalódnia kellene, mert talán már Cupido előtt is érzett valamit, ami most szaporán járja át szívét.
- Árnyékot vetsz a szívemre.
Nincs több, mit mondhatna, másik kezét is ellazítja, és maga mellé engedi. Lesüti szemét, aztán lebiggyeszti ajkait is. Kiül arcára a keserűség, a düh és fájdalom keveréke, minden, amit eddig egyszer sem engedett ki. Úgy érzi, hogy nem lesz több szép napja, s ezzel a pár nappal talán véget is ért minden ami szép lehetett.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. március 9. 09:39 Ugrás a poszthoz

Székesfehérvár

~ Michelle elengedése, a család szüksége

Míg a földszinten tölti idejét biztos abban, hogy a szőke nem tétlenkedik, és ha nem is készíti indulásra csomagját, valamit művel, elszív még egy cigarettát, vagy felgyújtja szobáját, nem tudni. Ő odalent már érzi vesztét és remegő kézzel tartja pálcáját, amivel egy ezüst kanalat lebegtet a levegőben. Arra gondol miként alakulhatott volna kettejük kapcsolata, és hogy ha most csalódnia kell, akkor azt hogyan fogja megélni. Túléli?
A kanál koppan az asztalon, ahogy egyik percről a másikra engedi ki bűbája fogságából, ő pedig már rója is a recsegő lépcsőfokokat. Nem hiszi el, hogy ezt váltja ki belőle Michelle, viselkedését önmagában a sikertelenség fájdalmára fogja, amit még nem tanult meg kezelni, hiszen általában mindenben eléri azt, amit akar, tűzön-vízen keresztülviszi akaratát. Most is szeretné, ha így történne, fizikai erejével kötné magához a lányt, amiről pontosan tudja, hogy nem lehet. Az élet egy fájdalmas nehézsége az, hogy hiába tennél meg bármit a másikért, hiába vágod ki szíved, s teszed elé az asztalra, ő ettől még nem fog téged jobban szeretni. Viszont a csalódás erősít, és ezt még nem tudja Noel. Csalódnia kell, hogy a későbbiekben jobb lehessen, többre értékelhesse napjait, és az őt kedvelő embereket. Hogy érettebb, s türelmesebb legyen.
Szorító markaiban benne van minden: vágy és könyörgés, megtört ember utolsó kiáltásai. A lány kiejti kezéből bicskáját, égő cigarettáját, és kiabálni kezd a fiúval, aki mintha meg sem hallaná amit mond.
- Neked? - kérdezi emelt hangon, felhúzott szemöldökkel. - Szerintem csak játszod itt az eszed nekem, mintha meg sem történt volna ez az egy hét.
Háztársnőjével ellentétben ő nem kiabál, meghűlve viseli a pofont, és egy pillanatra azt hiszi, hogy Michelle elmegy, de az csak az ajtót csapta be, ezzel is hergelve a robbanásszélen álló fiút. A lány további szavaira képtelen felelni, a sajátjaival ellentétben, melyek hatástalanok voltak, ezek eljutnak elméjéig, és nagyon mélyre hatolnak. Hagyja, hogy a szőke kiadja magából összes bánatát, és élettapasztalatát, aztán pedig csöndesen válaszol neki.
- Megértem, hogy nem így szeretnél bárkit is közel engedni magadhoz - mondja, és eltapossa a cigarettát, a bicskáért pedig lehajol, hogy aztán átnyújtsa azt a lánynak. - Rám bizonyára nagyobb hatással volt ez az egész, mint rád, de ez nem a te hibád. Alakulhatott volna jobban is, de hát ilyen az élet.
Kényszeredetten mosolyodik el szavaira, majd a szobájába siet, hogy kivegye szekrényéből bőrkabátját, aztán pedig Sárához kopog, hogy ha lehet jöjjön, és vigye őket ki az állomásra. Míg testvére öltözik, ő Michelle mellett áll, és utolsó gondolataira gyűjti erejét.
- Nagyon köszönöm ittléted, szavakban ki sem tudom fejezni. Kavarog, és csíp amit érzek, reszkető és nem is tudom. Nem volt még ilyenben részem, és akárhogy is végződött, csak neked köszönhetem.
Sára a szobájából jövet is mosolyog rájuk, olyan megértőn, és szelíden, amire talán most mindkettejüknek szükségük van. A kocsiban csendben utaznak, Michelle és Noel is az ablakon bámulnak ki. Nem tudnak mit mondani a másiknak. Hát ennyi volt. A pályaudvaron Sára jó utat, és sikeres vizsgákat kíván a lánynak, aztán hagyja, hogy a fiú kikísérje őt a vonathoz.
- Afelől nem kell aggódnod, hogy zaklatnálak, nem foglak keresni - mosolyodik el szomorú szemekkel, és a felszálló lány után emeli annak csomagját. - Majd találkozunk, ha szeretnél. Minden jót!
A vonat indulását nem várja meg, búcsúja után azonnal hátat fordít, és testvéréhez igyekszik, hogy megölelhesse őt. Olyan közhelyekre vágyik, amit egyébként ki nem állhat, és most is csak Sárától fogadja el őket. A lány mindenkinél megértőbb, és ő áll legközelebb Noelhez. Az úton végig tartja benne a lelket, de sok esetben csak hallgatja Sárát, de megérteni nem tudja. Kifelé bámul az ablakon, és az jár a fejében, hogy milyen szép is lehetett volna. Szerelmes lehetett volna, és önfeledt boldog. Az érzései megszűnésről mesélnek, amelyek nem engedik szabadulni. Emlékképek ugranak lelki szemei elé, nemcsak Michelleről, de Lyráról, és az összes lányról is, akivel közelebbi kapcsolatba került. Lehunyja szemeit, és zenét kér nővérétől, aki először nem haza viszi öccsét, hanem a közeli erdőbe, hogy ameddig kell, együtt maradhassanak, és csak azután térjenek vissza szerető otthonukba.
- Túl fogod élni, öcsi - öleli meg ismét őt Sára, fülig érő mosollyal, és kapaszkodó karokkal. - Ha vissza akar jönni hozzád, vissza fog. Csak adj neki időt.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. március 9. 09:54
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. március 18. 18:55 Ugrás a poszthoz

Kowai
~ öltönyöm
Évnyitó/Évzáró


A nyár sem telhetett el eseménytelenül, most mégsem tud egyetlen emlékével sem törődni, egyszerű fekete öltönyében robog a Rellon klubhelyiség felé, hogy minél hamarabb újra láthassa a régi arcokat. Egyetleneggyel nem szeretne találkozni még, mert hiába teltek el hónapok, úgy érzi a viszontlátásra egyelőre nincs felkészülve. A klubhelyiségben várakozik, reméli, hogy táncpartnere hamarosan lelibeg hozzá a hálókörletéből, és csakúgy, mint a karácsonyi bálon, ma ismét elkápráztathatják a nagyközönséget. Tekintete a régen látott, szívéhez nőtt falakat, a sárkányokkal díszített bútorokat, kandallót, s ósdi padlót járja. Jó érzés visszatérni házába, megnyugtató újra érezni a sárkányfészek utánozhatatlan illatát és izgalommal teljes belegondolni az elkövetkező időszak lehetőségeibe. Másodévesként folytathatja tanulmányait, napokon belül az új tanév első óráiról fog hiányozni, hogy készülhessen az előzőleg nem megcselekedett balhékra. Kowai megpillantásakor széles vigyor telepszik arcára, és a lány elé lépve tartja jobbját, hogy karoljon belé.
- Látom sikerült most is lánynak öltöznöd - ugratja vidáman a sötét hajút, akinek ugyan nem mondja, de hiányzott neki a tanulmányi szünet alatt, és egyszer-kétszer levélírásnak is nekifogott, aztán a levélpapírok bizonytalan indokok miatt hamar a kukában végezték. - Jól nézel ki.
A klubhelyiség lassan megtelik háztársakkal, Noel pedig úgy látja ideje indulniuk. A nagyteremben ritkán jár, csak ha éppen társaságra van szüksége, egyébként a konyhában szerzi be ételszükségleteit, szerencsésebb esetben pedig egy Trubadúr nevű házimanóval hozatja be kedvenc vacsoráját a szobájába, hogy némi panaszáradat meghallgatásáért cserébe további kényelmi szolgáltatásokat vehessen igénybe. Szeret elkényeztetve lenni, főleg a konyhai dolgokban van szüksége hozzáértőkre, hiszen főzni-sütni egyáltalán nem tud, a legegyszerűbb fogásokra sem képes, és az ételek jóízű elfogyasztásán kívül nem is érdeklik ezek a feladatok.
A folyosók tömött sorban állnak, a képkeretek izgatott lakókat rejtenek, néhány páncél csevegő hangon diskurál, a házszellemek itt-ott bukkannak fel. Úgy tűnik, mindenki vidám, és várakozással teli, a rellonos fiatal pedig egyenesen majd kiugrik bőréből.
- Kíváncsi vagyok, ki hogyan változott meg a nyár alatt - súgja, miközben közel hajol a lány fejéhez. A hajolás alatt megállapítja, hogy valószínűleg nőtt pár centit, mert mintha eddig nem kellett volna ennyire mélyre hajolnia. Vállat von magában, aztán megáll a nagyterem ajtaja előtt, és pillanatnyi bekukucskálás után elengedi Kowai karját, és szembeáll vele.
- Kész vagy, hogy újra színre lépjünk? - sanda félmosolyt ereszt meg kérdése után, aztán körbenéz a folyosón, hátha meglátja a szőke frizurát, s kék szemeket, amelyek elől ha menekül is, szíve mélyén látni akarja viselőjét. Visszapillant szövetségesére, arcára ezáltal azonnal visszatér a derű, s jókedv, majd fejével a teremajtó felé bök. Mehetünk?
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. március 18. 18:58
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. március 23. 20:52 Ugrás a poszthoz

Kowai és Jones
Hölgyeim, viselkedjünk már. Rolleyes

Éppen a rellon körletben tétlenkedik, figyeli a klubhelyiségben tartózkodó diákokat, közben csendesen tisztítja szőlőfa pálcáját és a térképre gondol, amivel még bőségesen van munkájuk, de reményeik szerint elkészülnek a tanév kezdetére. A többi ház lehetséges jelszavai járnak fejében, mikor eszébe jut, hogy még vissza kell vinnie egy könyvet a könyvtárba, nehogy a csinos könyvtároskisasszony múlni nem akaró elmebajjal ajándékozza meg őt az esetleges késedelméért. A szobájába indul, hogy felkapja az Átváltoztatástan alapjai című évtizedek alatt rongyosra olvasott művet, és fütyülve induljon ki a mindig hűvös alagsorból.
Ugyan még szünet van, de már nem utazik haza, helyette Kowaival tölti felszabaduló idejét, hogy a nagy durranást tervezzék a térkép mellett, ami felemészti nappalaikat, s olykor éjjeleiket is. A lány egészen elviselhető, kedveli a vele töltött időt, és olyan dolgokat is szívesen mond el neki, amit mások előtt rejteget. Ilyen Michelle is, akiről csak ritkán és keveset, de szövetségesének beszél. Kowai ha nem is válaszol barokkos körmondatokban kialakult szerelmi bánatára, legalább meghallgatja azokat az apróságokat, amelyek kicsusszannak szájából.
A könyvtár felé halad, egyik kezében a vaskos könyvet tartja, másik szabadon lóg az oldala mellett. Lassú léptei visszhangot vernek a folyosórészlegen, azonban dallamos füttyhangját furcsa nyögdécselések és verekedés hangjai szakítják félbe. Felvonja egyik szemöldökét, és szabad kezével pálcájáért nyúl, hogy ha kell közbeléphessen a harcba. A következő sarkon befordulva látja meg az egymáson fekvő lányokat, hol egyikük, hol másikuk üt, karmol s harap. Pálcáját leengedi, sokkal jobban élvezi ahhoz a látványt, hogy egyszerűen közbelépjen a párharcba. Tudhatta volna, hogy Kowai lesz az egyik fél, hiszen nem igazán érti meg magát lány társaival, amit az is bizonyít, hogy ismét szobát keres a rellon körletben.
Noel hosszú félmosolyra húzza ajkait, féloldalasan a falnak dől, és úgy nézi Kowai macskaszerű mozgását, vámpírharapását, és azt követően az áldozat kicsorduló vérét. Elismerő bólintással jutalmazza szövetségese technikáját, majd mikor a földön fekvő fél elejti az eddig erősen markolt pálcákat, egy mozdulattal löki el magát a faltól és komótosan sétál oda a lányokhoz.
- Vigyázhatnál jobban is a pálcádra - mondja a sötét hajúnak, miközben lehajol értük és felveszi mindkettőt. - Ha nem csal az emlékezetem, akkor ez már a második alkalom, hogy elveszik tőled.
Az egymást tépő lányokkal szembeni fal tövébe telepszik, és ha felnéz rá Kowai, akkor huncutul rákacsint. Ilyen egyszerű ez, jókor kell jó helyen lenni. Saját pálcáját készenlétben tartja, ha bármelyik fél ugrana, azonnal megátkozhassa azt. Csillogó szemekkel nézi tovább az eseményeket, tagadhatatlanul tetszik neki a látvány, hallása issza a küzdelem hangjait, szaglása elraktározza a vér illatát. Csodás, lányok, csak így tovább!
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. március 24. 13:02 Ugrás a poszthoz

Kowai, Jones és Mészáros tanárnő


A lányoktól nem messze, velük majdhogynem egy szinten ülve nézni a harcot szemet gyönyörködtetően kellemes látvány, amivel élete során ezidáig sajnos még nem találkozott. Szövetségese ébenfa pálcáját összefogja a másikéval, sajátját pedig a párosra szegezi, hiszen soha nem tudni, hogy mikor fordulnak ellene. Ha háztársnőjének eldurran az agya - ahogy jelen esetben is történt -, akkor senkit sem kímél, még őt sem. Az ismeretlen fél talán azt hiszi, hogy győzedelmeskedhet Kowai felett, legalábbis a kitartás és túlélési ösztön úgy tűnik nem engedi meg neki egyelőre a küzdelem feladását.
Noel halkan kuncog a lányok macskaszerű mozgásán, és egymás ellen irányuló dühös csatakiáltásaikon, amelyek főleg a sötét hajú ajkait hagyják el. Nem meglepő, hogy ennyire dühös, elég csak visszagondolni az előző incidensre, amikor a törött pálcáért kapott büntetésének nyomait hosszú hetekig viselte sápadt bőrén. Most viszont - hála a pontos érkezésnek -, nem lesz alkalma a szigorú anyának elbánni lányával, és ez elégedettséggel tölti el szívét.
A földön harcoló lányokba feledkezve észre sem veszi, hogy társaságuk akad, méghozzá tanári titulust viselő, aki egyszerű pálcamozdulattal szedi le Kowait az ismeretlen félről, s repíti a magasba. Noel felszaladó szemöldökkel követi a seprű nélkül lebegő lány útját, akit a tanárnő, mint egy pókot emel a sarokba, hogy utána hozzá fordulhasson.
- Én a könyvtárba szerettem volna eljutni, aztán valami furcsa oknál fogva itt ragadtam - emeli fel mutatóba az Átváltoztatástan alapjait, majd a felé igyekvő ismeretlen lányra pillant. - Kellene a pálcád, mi? Kowainak is kellett volna, mégsem adtad oda neki.
Nem tesz semmit, hiába nyújtja kezét pálcájáért a vérző fél, ő magánál tartja azt, és a magaslati levegőt élvező háztársát túlordítva közli a tényeket a lánnyal. Aztán a tanárnőre néz, felkel a földről, és saját szőlőfa eszközét Kowai pálcájával egyetemben a zsebébe csúsztatja.
- Tegyen vele úgy, ahogy jónak látja - mondja a szőke tanerőnek, és átnyújtja neki az egész kialakult helyzetért felelős lány pálcáját. - Ó, és míg el nem felejtem, nagyon jó vizsgalapot állított össze az évfolyamomnak.
Elmosolyodik, majd hátat fordítva a népes társaságnak kósza vigyort küld a plafonon csüngő Kowainak. Biztonságban van a pálcája, immáron megnyugodhat, a büntetésért viszont amit kapni fognak, nem vállal felelősséget. Markában erősen szorítja a vaskos könyvet, és folytatva füttydalát, lassan sétál tovább a könyvek dohos birodalmába.
Micsoda egy nap! Lelki szemei előtt újra, és újra visszajátssza a vérre menő macskaharcot, hangosan nevetve egy-egy momentumon, majd a hűvös könyvtárban egyenesen a kisasszonyhoz viszi néhány nap késedelemmel tarkított könyvét.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. március 25. 20:49 Ugrás a poszthoz

Kowai és egy leheletnyit Sára
Évnyitó/Évzáró

Háztársnője első humoros megjegyzésére figyelve először fel sem tűnik neki, hogy Kowai nincs jó formában, az otthon töltött idő ismét nyomot hagyott bőrén, és bizonyára a lelke mélyen rejtegetett zugokban is. Elvigyorodik a mesehős nevét hallván, azután összevonja szemöldökét és úgy felel a piszkálódó megjegyzésre.
- Szerencséd van, hogy nem tudom ki az a Rapunzel, de nagyon ajánlom, hogy szőke legyen - mondja nyelvét egy pillanatra játékosan kinyújtva. Jó kedélyű vigyora egész arcát betölti, s úgy nyúl hátra felkötött hajához, amire egész szünetben nem figyelt, mert nem látta értelmét törődni vele, sem mással, mint a kinézet és jól ápoltság. Az otthon töltött pár hétre szüksége volt, és bár mindennap gondolt a kastélyra, szövetségesére, és a hiányzó darabokra, élvezte az édesanyja által kapott kényeztetést. Jó volt az otthon ízeire ébredni, jó volt az otthon illatát érezni, és jó volt otthoni, megszokott hangokat hallani. Az egyetlen hibapontot az agyát elöntő emlékképek jelentették, Michelle és az ágyában talált szőke hajszálak, amelyek még a lehúzott ágynemű után is feltűntek itt-ott.
Mereven tartja a mellette haladó lány karját, ő maga is egyenes háttal, határozottan lép, mint egy büszke oroszlán halad a gyülekező diákok között. Kowai nem beszél sokat, mintha még az is zavarná őt, hogy Noel izgatottságát nem rejti véka alá, s megbeszéli vele. A fiú egyelőre nem törődik ezzel, egyszerűen nem vesz tudomást róla, mert tudja jól, hogy a lánynak nem volt olyan jó szünete, mint neki, anyja nem kényeztette úgy, ahogy megérdemelné, és ahogy az övé tette Székesfehérváron. Ez őt is haraggal, s dühvel tölti el, erei feszültségtől lesznek teljesek, arcvonásai megkeményednek már a gondolatra is. Lepillant a háza színeiben pompázó sötét hajúra, és amikor az kiejti ugyanazt a csatakiáltást, mint a karácsonyi bálon elmosolyodik.
- Na, akkor hajrá! - mondja ő is a lány matt szemeibe pillantva, majd karját nyújtja ismét, hogy a lánnyal egyszerre lépve induljon be a terembe. Az a levita színeit öltötte fel, kék és ezüstben díszeleg, amire elhúzza száját, és szabad kezével émelygő gyomrát istápolja. Förtelem, hogy nem a sárkányoké a győzelem, de nincs mit tenni, ők cselekvő, gyakorlatias emberek, míg a kékek szorgalmasan részt vesznek az összes órán, és éjszakába menően ülnek a szorgalminak szánt hatvan centis pergameneken. A rellonos fiatal szívesen látná maga körül a saját színeiket, de hangulatát nem rontja ez sem, hiszen sokkal magasabb cél miatt érkeztek ma ide, minthogy sajnálkozzanak a házak közti verseny második helyezettje miatt.
- Vajsör van? - kérdezi reményteljesen, mikor az italoktól roskadozó asztalhoz kíséri partnernőjét. Amíg a lány saját ízlése szerint tölt magának valamiből, addig ő a teremben gyülekező diákokra emeli zölden csillogó tekintetét. Valami nem stimmel. - Mi a...?
Sárát ezer közül is a pillanat töredéke alatt felismerné, vörös, fekete, de még hupikék hajjal is, sárga vagy piros szemekkel, malacorral vagy macskafülekkel. Előle nem bújhat el. Nővére azzal az ismeretlen lánnyal lóg, aki elcsente háztársnője pálcáját, majd véres verekedésbe kezdett vele a rellonos fiú jelenlétében. Noel összehúzott szemekkel nézi testvérét, hiszen pontosan tudja, hogy az készül valamire.
- Hé, az a lány a nővérem - löki oldalba Kowait, majd fejével a most vörös hajú Sára felé bök. - És itt hamarosan gond lesz.
Nem mond többet, hirtelen még azt is elfelejti, hogy az anyjáról akarta kérdezni szövetségesét, illetőleg tervük közelgő megvalósításának részleteit kívánták ezen az eseményen megbeszélni, de a másik Ombozi megjelenése időközben megváltoztatta a programot. Elvigyorodik, ahogy figyelemmel követi a kibontakozó eseményeket, majd fejét csóválva derékon ragadja az italát szorongató Kowait, és az ajtó felé kezdi őt húzni.
- Tűnjünk innen! - mondja elővigyázatosságból orra elé téve kezét, majd egészen közel húzva magához a fekete hajú lányt Sára mellett sétál el. Bohón kacsint nővérére, amit csak ő láthat, és az a halvány mosoly, ami orrát takaró ujjai alól kilátszódik vállon veregetéssel ér fel. Szép munka, szeretlek téged, testvérem.
A nagyterem ajtaján át a folyosóra kíséri Kowait, és köhintve egyet egy szabad pad felé int kezével.
- Beszéltem Warrennel - színtelen hangon kezd bele mondandójába a padhoz menet, pedig tartania kellene a lány haragjától. - Auror, de nem vesz minket komolyan. Nem kell tőle tartanunk.
Ledobja magát az ülőhelyre, hátát a hideg kőfalnak nyomja, úgy pillant fel sötét szemű barátnéjára.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. március 25. 20:53
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. április 5. 12:07 Ugrás a poszthoz

HáziSára, akit úgy hívok, ahogy éppen kedvem szottyan, ezt Saca, kérlek add át a megfelelő embernek. Köszönöm. Rolleyes

A térkép egy igen fontos részletét éppen akkor fejtette meg, a Rellon klubhelyiségében fel-alá járkálva, magában folyton-folyvást ugyanazt a pár latin szót ismételgetve, hátha hibát talál még a nyelvtanban, mielőtt továbbadná azt Kowainak.
Perniciose, cave, cum hostis appropinquet, vide malum.
Félhangosan beszélt maga elé meredve, miközben pálcáját selyemzsebkendővel tisztogatva ide-oda forgolódott. Még az év elején illő volna elkészülni legbecsesebb tárgyukkal, amit nem kevesebb siker fog koronázni, minthogy láthatatlanokká válnak az őket üldözők előtt. Legalábbis ők látni fogják az őket követő személyek útját.
Sára mellett elhaladva egy mosolyt villant rá, majd továbbsétál és a kandalló előtt áll meg. A térképen gondolkodik, és az általa elérhetővé váló tengernyi lehetőségeken, amelyekkel nemcsak, hogy észrevehetetlenek, de egészen pontosan megállíthatatlanok lesznek. Oda mennek be, ahová csak akarnak úgy, hogy közben a kastély összes lélegző személyéről tudni fogják éppen mit csinálnak, merre lépnek, hová igyekeznek. Állán tartja két ujját mikor Sára gondolván egyet hozzáugrik, és bohókás vigyorral rángatni kezdi a klubhelyiségből ki.
- He? Most nem érek rá király helyekre menni veled - nyökögi testvérének fancsali ábrázattal, de mire észbe kap, addigra már rég a folyosókat rója a mindig örömködő lánnyal karöltve. A déli szárny egy folyosórészlegén aztán percekig állnak tanácstalanul, mire Noel felvont szemöldökkel fordul oda testvéréhez. - Ez lenne az? Szeretnéd, ha ezt a festményt fecnikre aprítanám neked?
Ingerülten beszél, hiszen úgy érzi csak az idejüket pocsékolják a sötét folyosón, amikor az említett festménylakó bosszankodva fordul a rellonos fiúhoz. Egy háborús értesítőt mutat neki, amelyen egy név áll: Rydan Colthan.
- Te lennél Rydan Colthan? - kérdezi tőle unottan Noel, aztán pálcáját előhúzva elnémítja az őt idegesítő alakot. - Na, menjünk haza, nekem dolgom van.
Morogva int nővérének, de mire megfordulna, addigra megnyílik előttük a titkos könyvtár ajtaja, s ezzel egy időben feltárja csodáját a két diáknak. Sára, mint a már jártas vezető indul először, és csak őt követve kullog a fiatalabb testvér. Hát ez fantasztikus! Gondolatban bosszankodik csupán, kimondani már nem akar semmi szitokszót, inkább az orrcsavaróan dohszagú polcok között sétálva rázza meg fejét feleletképpen. Még soha nem járt itt, neki tökéletesen megfelelő a Matilda kisasszony által birtokolt hatalmas iskolai közkönyvtár is, nincs szüksége ilyen mennyiségű, büdös irományra.
- Szóval akkor most mi lesz? - kérdezi Sárától hangjában némi gúnnyal, miközben az egyik polcról levett Jancsi és Juliska történetét forgatja ujjai között.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. április 5. 12:08
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. április 6. 20:36 Ugrás a poszthoz

Sacipóni <3

Feszült és emiatt ingerült is, amit nem máson, mint legkedvesebb nővérén tervez levezetni. Lepillant a szőke lányra, aztán elfordítja keskeny arcát és flegmán megvonja vállait.
- Neked mi bajod van?! Hallottam, hogy valami tanárral hemperegtél Londonban. Szeretném hát megkérdezni, ha nem bánod: normális vagy?!
Sértődötten fonja össze karjait mellkasa előtt, s úgy néz lebiggyesztett ajkú testvérére. Ezekben a percekben nem könnyen hatná meg szó, simogatás vagy arcmimika, ha Sára visszanyerné öccse belé vetett - s még el nem vesztett - bizalmát, akkor teljes őszinteségre lesz szüksége. Noel tart attól, hogy túl messzire sodorta őket egymástól az élet, és a londoni idő eltorzította a szőke lány édes mivoltját. Ő volt a legszebb, a legkedvesebb, legmegértőbb ember, akit csak valaha megismert a fiatal fiú, aki most átverve, a torz csalódás fekete tengerébe hullva érzi magát. Azokat a szemeket keresi, amelyeket ő maga is örökölt anyjuktól, ugyanazokat a zöldeket látja testvére arcán, mint amit a tükörbe pillantva is felfedez magán, mégis ürességgel találkozik most a lány íriszeiben.
- Mi lett veled? - kérdezi már az örvény után egy hűvös ketrecben ülve, csíkká vékonyodott dühös ajkakkal, a vak banyára érdeklődve kipillantva. Minden bizonnyal belekerültek a polcról hetykén levett könyvbe, miután azt Sára kikapta kezéből és beledobta a feléjük közelítő örvénybe. A Jancsi és Juliska történetében találják magukat, hogy most ők legyenek az elkóborolt, elveszett testvérpár; és őket igyekezzen felhizlalni a fehér szemű, egyáltalán nem látó boszorkány, s a végén a forró kemencébe dobja a... fiút.
Noel a mesekötettel kapcsolatos emlékeit semmi perc alatt futja át gondolataiban, majd döbbent arcvonásokkal fordul vissza egész testével nővéréhez. Közelebb ül hozzá, és a lány helyzethez nem illő vigyorába bámul.
- Ez meg fog engem sütni! - tátog nagyra nyíló tekintettel, ujjával a ketrecen beszaglászó banyára mutatva. - Hogy kell irányítani a történetet? Mi lesz most? És mégis mit csináltál te Londonban? Nem azért jöttél ide, hogy engem pátyolgass, sokkal inkább mert nem volt maradásod külföldön, mi?! Hova lett az a Sára, akit ismertem? Aki nem kezdett volna a tanárával?
Hamar elfeledkezik arról az esetükben fontos tényről, hogy a rájuk éhező boszorkány nemsokára már az ő ropogósra sült húsát fogja kóstolgatni, és az oldalát furdaló kérdésekkel kezdi bombázni nővérét. A koszos, csontokkal teli rácsok mögött úgysem tud mást tenni, mintsem a várakozási időt pompás témák - mint a 'tesó külföldön' - megidézésével üti el. Kérdőn oldalra billenti fejét, úgy nézi a szőke lányt, közben felkap egy apró csontot a földről, és rajzolni kezd rá.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. április 7. 21:28 Ugrás a poszthoz

Sacipóni <3

Börtönben lenni azzal az emberrel, akit a világon a legjobban szeret most a lehető legelviselhetetlenebb. Elfordítja fejét, de a testét átjáró feszültséget nem zárhatja ki magából. Nem mondja ki, mert tiszteli, de valahol mégis lenézi nővérét amiatt, hogy egy tanárral járt, és - bár nem tudja pontosan - valószínűnek tartja, hogy emiatt a ferde kapcsolat miatt tanácsolták el londoni iskolájából. Nem normális, hogy egy diák az őt oktatóval kezdjen ki, még ha a legmélyebb szerelem is az övéké, tilos. Noel ujjait a rácsokon tartja, zöldjeivel a körülöttük lévő koszt nézi, s majd csak nagy sokára, Sára ritkán hallott hangszínére emeli rá tekintetét.
- A testvérek jogán - mondja hideg egyszerűséggel a dühtől könnyező lánynak. - Őt is kirúgták, he? Tudod, nagyon megérdemli, hogy a pokolban rohadjon meg! Hány éves, negyven?! Boldog lehetett, hogy egy fiatal csitri úgy odavolt érte, remélem soha többé nem fog mást érezni, csak enyészetet és fájdalmat!
A szavak fröcsögve ömlenek belőle, még mutatóujját is ráemeli Sárára. Mindez féltés, és szeretet, olyan fajta, ami nem képes másképp felszínre jönni. Szurkálódásban, rágalmazásban, és egymásnak esésben születnek meg ezek az érzelmek, amelyek nagy összeborulásokban végződnek. Noel ugyanolyan dühös, mint a lány, ugyanazokkal az arcvonásokkal, mimikával néz vissza nővérére, mint Sára rá, az egyetlen különbség csupán a könnyek hiánya.
Hallgatja a hátradőlt, csíkszájú nővérét, és már válaszra nyitná ajkait, amikor az kimondja a legborzasztóbbat, amit csak lehet: csalódott öccsében. A fiú levegőért kap, ismét szóra nyílik szája, majd megint visszacsukódik. Ő is a falnak veti hátát és fejét. A pókhálós mennyezetet figyeli, hallgatja a vidáman dúdolgató boszorkány tevékenykedését, s közben felrémlik lelki szemei előtt néhány gyermekkori emléke, amelyek összesében ott volt a szőke fürtös leányka. Kicsik voltak és botokkal játszottak az udvaron, nagyobbak lettek és az ebédnél lövöldözték egymást nem létező varázspálcájukkal. Visszabillenti fejét, hogy ránézhessen nővérére, majd lehunyja szemét.
- Sajnálom - mondja neki amiért csalódást okozott. - Azt gondoltam rólad, hogy te mindig helyesen cselekedsz. Az én szememben te voltál a megtestesült jóság. Azokat a lányokat, akik ilyet tesznek, nem tartom semmire. Nem értem hogy tehetted, hogy nem volt annyi eszed, hogy ezt az egészet átlásd? Rendben van, hogy szerelem, de te sokkal több vagy annál. Van eszed, van becsületed. Jobban mondva... volt becsületed.
Nem sajnálja nővérét, s bár egész testében érzi a dühöt, mégis higgadtan beszél. Tekintete a semmibe veszik, nem tiszteli meg azzal a lányt, hogy ránézzen. Most nem tud belenézni azokba a szemekbe, amelyeket neki is viselnie kell. Bal keze zörgeti a rácsot, jobbja a földet túrja, lábai dobolnak. Hangot, zajt akar, vigye innen az őket fogva tartó banya, mindegy mi lesz, csak történjen valami! És lám, kívánságára a vak boszorkány feléjük pillant, s mint akinek eszébe jut valami fontos, bőségesen megpakolt süteményes tálakkal sétál a fiatalokhoz. A tányérokon mindenféle finomság pihen, cukormáz és marcipán, szemet gyönyörködtető formájú édességhalom kápráztatja el a testvérpárt. A fiú fittyet hányva arra, hogy végül a kemencében fog kikötni, egy zöld öntettel díszített fánkért nyúl, és lábai dobogó ütemére bólogatva kezdi meg a finomságot.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. április 10. 18:14 Ugrás a poszthoz

Sacipóni <3

Kénytelen belátni, hogy a féltés és féltékenység különös kettősségének árnyékában az sem nyugtatja zavaros idegeit, hogy a férfi, aki elcsábította az ő biztos pontját, a nővérét, csupán huszonöt esztendős. Hiába fiatal az átkozott, hiába lehetne a saját bátyja vagy tanári hitvallás nélküli civilként Sára kedvese, ebben az esetben csöppet sem könnyít a fiatalabb testvér lelkén.
- Nem számít hány éves - mondja fanyar félmosollyal, hátát a hideg kőfalnak döntve. Nem néz rá testvérére, sem kedve sem lelkiereje nincs ahhoz, hogy a lány sértődött szájtartására figyeljen.
Úgy érzi, hogy jogtalanul érzi magát Sára áldozatnak, a sértett félnek, akitől még neki kellene bocsánatot kérnie. Hallja a lány nehézkes szuszogását, és biztos benne, hogy a szőkeséget odabent majd szétveti az öccsében való csalódás, a férfi miatti bánat és az ő lelkét is mardosó megfelelési kényszer keveréke. A vermet - ahová a boszorkány zárta őket - elfedi a testvérek közé beékelődött ritka némaság, ahonnan csak a sütemények ropogása és a nővér magyarázkodó szólamai hangzanak fel.
- Miért, amikor belementél ebbe az egész... kalandba, akkor nem volt világos számodra, hogy milyen következményeket fog ez hozni a kedves tanár úr jövőjébe?
A fiú hangja higgadt, ellenben valójával, ami állandósulva akar kiszakadni fel-alá mozgó mellkasából. Ha Sára csalódottnak érzi magát előző kirohanása miatt, akkor ő mégis mit mondjon? Lassan férfiasodó arcára grimaszként ül ki az összes fintorgó gondolata, rá sem bír nézni az őt bámuló szép lányra. Konokul elfordított fejjel nyúl az újabb, s újabb édességért, hogy az őket őrző vak banyának szívességet tegyen, és önként egye meg a hízásukra felkínált finomságokat.
- Áruld már el nekem, mégis hogyan segíthettem volna neked vagy segíthetnék most, mikor magadtól arra sem vagy képes, hogy elém állj és beszámolj az elmúlt időszakról. Lett volna alkalmad, nem is egy, és tudod jobban örültem volna annak, ha nem egy dohos cellában kell megbeszélnünk a megkérdőjelezhető londoni múltadat - korholja nővérét mostanra szemtől szemben, előredőlve, indulatait még  csak meg sem próbálva palástolni. Rettentően dühös, úgy érzi, mintha nem más, mint nagyszerű apjuk szólna belőle, aki általában nyugodt emberként éli mindennapjait, de ha kihozzák sodrából, ott kő kövön nem marad. Kívülről nézve is a fiatalok apja tekint vissza Noel villámokat szóró zöldjeiből, aki ahogy telnek az évek, úgy érzi magát egyre inkább képesnek arra, hogy átvegye az idősebb fél kezében pihenő irányítást. Nem bírja tovább, felpattan és a ketrec adta pár méteren indul neki a fel-alá járkálásnak. Legszívesebben kirázná testvéréből a neki nem tetsző múltját, kiverné belőle az összes megtörtént londoni napot, és ha képes lenne rá, szétzilálná annak minden egyes emlékét a diákjaira törő tanáráról. Lépteiben is morog, csak mint édesapjuk teszi, amikor bántja valami.
Fel, s alá. Fel, s alá. A fiú feje hamarosan eléri a nyugalmi állapotot, azonban teste ugyanolyan feszes, mint a porban való járkálás előtt volt. Szíve már-már lángokban áll, ereiben folydogáló vére is izzani kezd. Reszkető kezeit maga elé emeli míg megáll, és egy pillanatra lehunyt tekintete mögött látja, ahogyan végigfut teste minden sejtjén a tűz. Halántékán elindul egy kósza izzadtságcsepp, s ő álltában veti hátát a falnak. Kezeit elönti az őt nem bántó tűz, égnek emelt tenyerei lángokban állnak. Rémülten nézi vörösben táncoló végtagjait, amelyek életében először, éppen most lobbantak lángra.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ombozi Noel összes RPG hozzászólása (331 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 11 12 » Fel