31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ombozi Noel összes RPG hozzászólása (331 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 » Le
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2019. december 30. 16:36 Ugrás a poszthoz



Ujjaim között elsárgult, gyűrűtt pergamendarab; a bőrömet mostanra vörösre színezte a csípős hideg. Nem tudom, mióta állok itt mozdulatlan.
Fázom.
Még a vastag, bélelt pulóver alatt is, amiben máskor az Ír vidéken, a szélfútta, zord szigeteken is viselni tudtam az időt.
Fázom, nagyon.
Leszegett fejjel állok, cikornyás, hosszú, kissé jobbradőlő betűimet nézem, és újra meg újra elolvasom azt a két szót, amit még órákkal ezelőtt, az otthon melegében karcoltam bele a papírba.
Most tél van és csend és hó és halál. Minden nyugodt, békés, egyenletes. Semmi sem rezdül, semmi sem mozdul, csak én reszketek.
Fázom.
Fázom, nagyon.
Saját csendemben hallgatom a szökőkút vizének ritmusos hangját, és közben azon gondolkodom, vajon a kívánságok tényleg beteljesülnek végül? Nem hiszem. Mégis itt vagyok.
Azután meghallom a közeledő léptek félreismerhetetlen zaját. Nem nézek fel, nem érdekel, ki érkezett, hiszen nagy valószínűséggel nem ismer, nem tudja a nevem, nem hallott a történetemről, számára én csak egy furcsa, csendes idegen vagyok, aki nem zavar túl sok vizet. És úgyis eltűnik.
A finom, gyönge léptek hamarosan elhalnak, és tudom, most már ketten állunk itt, a szökőkút két oldalán, egymással szemben, és talán ő is úgy tesz, mint én; a hidegben ócskán reszketve tartja elsárgult ujjai között saját kívánságát, és elmereng, és félve kér.
Később megszólal, és hangjára tekintetem elszakad az úgy szorongatott pergamendarabkától, hogy államat lassan megemelve ránézzek. Egyenesen az arcára, hogy pillantásunk találkozzon.
Aztán elmosolyodom.
- Remélem, nem engem kívánsz - felelek berekedt, mély hangon, míg zöldjeim egy kósza, eltévedt pillanatra ajkaira csúsznak. Sajátjaim elsötétülve vacognak. A testem rosszul tűri ezt a hideget, főleg az utóbbi időben, mióta az életem a feje tetejére állt, mióta elhagytam, s elhagytak, mióta nem kellek. Mióta nekem újra csak az az egy kell.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2020. március 29. 19:19 Ugrás a poszthoz

Krumplifej


Már egy ideje annak a mugli 'chewy candy' cukorkának a csomagolásával szarakodok, amit még Nádja rejtett a kabátom zsebébe valamelyik este, és amiről állítólag az a hír járja, hogy komoly függőséget okoz a varázstalanok bizonyos százalékánál. Ennek megfelelően kaptam narancsosat, epreset de meg citromosat is, gondolom, biztos ami biztos alapon, ha valamilyen oknál fogva nem hagynám ott a fogam a sárkányok között, azért legalább a cukorbetegség elvigyen. Hát most mit mondjak? Nadine okos lány. Akarom mondani vénkisasszony.
A gondolatra, hogy most mennyire kiakadna, ha itt lenne és belelátna a fejembe, nem bírom ki, hangosan kuncogni kezdek, majd az asztal fölött átpillantok a szintén vigyorgó tökszószra. Furcsán beteg-érzetű látványára a vonásaim azonnal megfagynak. Mia...
- Áruld már el, mit vigyorogsz itt állandóan? Ha így folytatod, egy-két éven belül lekörözöd a dédit ránctémában - jegyzem meg komolyan, míg a cukorkapapír végét fogaim közé veszem, és homlokráncolva tépni kezdem, akár egy ötévesforma, eszköztelen gyerek. - Amúgy is, rohadt ijesztő vagy így. Mintha mentális problémákkal küszködnél vagy nemt'om.
A narancssárga csomagolás végül csak megadja magát a befektetett energiának, és míg elégedetten hátradőlök, minden teketóriázás nélkül szaggatom szét a fóliát, hogy aztán egészen felvillanyozva pillantsam meg erőfeszítéseim gyümölcsét.
- Hű, ez furcsán műanyagnak tűnik - pillantok fel csodálkozva a húgomra, majd anélkül, hogy udvariasan megkínálnám a zsákmányból, egy kicsit ugyan kételkedve a muglik józan eszében, de azért különösebb hiszti nélkül tolom be az egész sor olvadós cukrot. Persze hajtogatva, ahogy azt - Nádja szerint - kell.  Borira meredve kezdek rágni, ráérősen kóstolgatom az édességet, majd váratlanul a hörcsögszerűen felpuffadt pofazacskóimra mutatok, és totál érthetetlenül megszólalok. Talán még néminemű sopánkodás is kiül az arcomra. - Baffusz! Ké'té' vó'na?
Mer' bármikor kiköpöm a cuccot, hogy testvériesen megosztozzam rajta, fele-fele meg minden, csak egy szavába kerül.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2020. április 16. 14:46 Ugrás a poszthoz

Laura


Még hunyorogva felpillantok az üzlet kopott táblájára, csak hogy biztos legyek benne, jó helyen járok, aztán óvatosan betolom az ajtót, és magamat összébb húzva belépek a látszólag túl alacsony és meglehetősen szűk ajtón. Habár a száznyolcvannyolc centimmel nem én vagyok a világ legmagasabbja, ritkán velem is előfordul, hogy elszámítom magam, és csúnyán koppan a homlokom a félfában. Nagyon ritkán. Hát úgy... egyszer. Akkor is azért, mert egy kobold családhoz voltam hivatalos. Oké, mindegy, a lényeg, hogy jobb mindig felkészülten várni a semmiből előbukkanó ajtófélfákat, mintsem váratlanul durranni rajtuk egy hatalmasat.
- Esetleg segíthetek? - kérdezem aztán, alig egyetlen percnyi meghitt csend után, amit remekül kihasználva jobbra billenő fejjel és a másiknak adózó teljes figyelemmel - azaz kíváncsi várakozással - töltöttem. Érdekes, hogy a nők hogy neki tudnak feszülni a bútorzatnak, és aztán... aztán egyszerűen nem történik semmi. Csodálatos. Végül csak félszegen, bár számomra nyilvánvaló lehetőségként kérdezem meg: - Próbálta már pálcával?
Nem szeretnék tolakodónak tűnni, elvégre az égvilágon semmi közöm ahhoz, mit tesz vagy éppen nem tesz itt a másik, mindenesetre elindulok felé, és jobbommal a pálcámért nyúlok, hátha megengedi, hogy a segítségére legyek. Azután remélem, lesz olyan kedves, és viszonozva a gesztust ő is kisegít engem ereklyeügyben.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2020. április 17. 17:51 Ugrás a poszthoz

Laura


Az arcán átfutó grimaszra csupán egy finom ívű mosollyal felelek, és miután ellép a komódtól, én felemelem a pálcám és eleget téve a kérésnek, a fal mellé lebegtetem a fehérre mázolt vintage bútordarabot. A gondolat, hogy mi már ismerjük egymást valahonnan, az elegánsan végrehajtott pálcamozdulat közben fogalmazódik meg bennem, míg pillantásom ártatlanul a nő arcára talál, és bár semmiféle mögöttes szándék nincs benne, az érdeklődéstől felcsillanó tekintetem egy idegen számára akár még félreérthető is lehetne.
- De... - vágom rá kiszélesedő mosollyal, karjaimat lazán összefűzve mellkasom előtt. Míg őt nézem és magamban a nevét próbálom felidézni, homlokomon keresztben végigfut egy kíváncsi ránc, nagy igyekezetemben pedig még az ajkaim is elnyílnak kissé. Kínomban végül hunyorogni kezdek, és a fogamat szívva dőlök picit hátra, hogy aztán nevetve hajoljak mégis inkább előre. Kellemetlen. Úgy, orcámat futólag megvakarva kezdek bele az első tippbe. - Lu... - figyelem arcának minden rezdülését - nem, nem, Li... - bal szemöldököm kínosan szalad fel - oké, várj, tudom..., La... Laura! Laura az Eridon toronyból! Tudtam elsőre is. Emlékszem ám rád, Nekedénmindigelérhetetlenleszek kisasszony.
Hogy a nevem előzött-e meg anno, mikor úgy éreztem, jó lenne, ő meg, hogy hát inkább nem, vagy, hogy két-három évvel fölöttem járt, és a korom jelentett problémát, azt a mai napig nem tudom, de azt hiszem, leszek olyan jótét lélek, és - noha soha nem haragudtam rá - megbocsájtom neki, hogy nem jött akkor össze velem. Azt is, hogy nem jött el randizni. Meg hogy gyakorlatilag szóba sem állt a pletykák szerint mindenkit is elcsábító gaz Rellonossal.
- Újra itt? - kérdezem derűsen, tekintetemet egy pillanatra sem választva el tőle. Azóta nem láttam, hogy elballagott, ami... nos, barátok közt szólva sem tavalyelőtt történt, ami pedig azt jelenti, hogy mostanra kábé... hm, hány éves is lehet? Harminc? Hát ez vicces. Nádja asszony, ha tudná, amit hála Merlinnek, nem tud, most biztos vállonveregetné Laurát, és hagyná, hogy a tapasztalat beszéljen belőle: bizony bölcsen tetted, mikor elutasítottad azt a gaz Rellonost. Mondjuk ő is megtette párszor, csak azt nem annyira vettem figyelembe.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2020. április 17. 17:59
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2020. április 26. 14:12 Ugrás a poszthoz

Laura


Egészen belesápadok a semmiből felhangzó gőgicsélésébe, ami nemcsak Laura, de az én figyelmemet is azonnal - az eddig észre sem vett - babakocsira vonja. Az arcom önkéntelenül is megváltozik; idáig íves mosolyban végződő ajkaim egyenes vonalban feszülnek össze, nevetőráncaim kisimulnak, a vonásaim pedig valamelyest keményebbé, bár korántsem zorddá válnak. Zavaromat még a vak is láthatja, holott a kissráchoz - nyilván - semmi közöm, mégis elfog egy megmagyarázhatatlan, minden ízében kényelmetlen érzés, mire védekezően még karjaimat is szorosabbra fűzöm magam előtt. Pillantásom követi a nő mozdulatait, csendben nézem végig, ahogy aggódva odalép gyermekéhez és teszi, amit ilyenkor szokás - tologat, ráz, csitít.
Míg őket figyelem, a torkomba fojtogató góc türemszik. Habár pontosan tudom, mi következik, éppolyan balfaszként állok és hagyom, hogy megtörténjen, mint eddig bármikor. Az igazság az, hogy ez ellen nincs orvosság, előle nem rejtőzhetsz el, vagy gyorsíthatod fel a folyamatot, mintha ott sem lennél. Tehetetlen vagy és kész. És tessék, a következő pillanatban már kívülről látom magam, miközben tökéletesen érzem, ahogy a jól ismert, régi ismerős visszamászik belém, tagjaimba gubózik, és a lelkemet zárt öklében kezdi szorongatni. A szédület pillanatok alatt fog el, a szám kiszárad, alig vagyok képes nyelni, és azt is tudom, hogy tőlem most még egy harmatgyenge lángocskára sem futná. A pánik erősen dolgozik testemben, minden szívdobbanásom őt táplálja, engem pedig percről-percre gyengít. Hamarosan reszketni kezdek, miközben légszomj gyötör, és a szám olyan száraz belül, hogy alig vagyok képes nyelni. Tekintetemet elválasztom Laurától, és míg a levegőt, ügyelve arra, hogy minél halkabban tegyem, hosszan beszívom, addig elfordulok a jelenettől, és ujjaimmal állam alá támasztva, rozoga léptekkel és a tünedező egyensúlyérzékemmel erősen dacolva indulok el körbenézni az antikvitásban.
Hallom Laura hangját, hogy a nevemen szólít, hogy visszakérdez, hogy érdeklődik, és érzem a belőle áradó kedvességet is, ahogy azt is tudom, hogy most feltehetőleg rohadt bunkónak tart, vagy legalábbis nem érti, mi a Merlin történt velem, amiért egyik pillanatban még ott vigyorgok alig két lépésre tőle, a másikban meg magamba zuhanva sétálgatok fel-alá, mint egy félkegyelmű.
- Ja, ja, Ombozi - nyögöm ki végül elhaló hangon, és visszapillantva a vállam fölött küldök neki egy fakó mosolyt. A gyomrom apróra zsugorodva várja, vajon mit fogok mondani, hiszen sok mindent tudnék. Kezdhetném a magyarázattal, ami a viselkedésemet és a pánikot illeti, folytatnám néhány költözéssel, rossz döntéssel meg ezzel-azzal, végül befejezhetném mondjuk Nadine-nal, meg hogy teljesen hülye vagyok, amiért ahelyett, hogy anno rendes gyerekként kitartottam volna mellette, még futottam jó pár felesleges kört. Bravó! És mire mentem vele? Hol tartok most? Hát hol máshol, mint a nőnél, aki mellett először éreztem magam felnőtt férfinak. - Én... - szólalok meg később, de a gondolataim olyan hangosan zúgolódnak a fejemben, hogy nem hallom a saját hangomat. Nehezet sóhajtok, majd karjaimat leengedem a mellkasom elől, és míg jobbommal megdörzsölöm a nyakam, kelletlenül felnevetek. Szenvedő vigyorral pillantok fel a plafonra, és a csillárt bámulva kezdek bele ismét. - Elköltöztem néhány éve. Megnősültem, és a feleségem egy isten háta mögötti helyen szeretett volna élni. Én meg vele, úgyhogy... - cuppantok egyet, és vállaimat megvonva átpillantok Laurára. - A dolgok persze nem a nagykönyv szerint alakultak, szóval tavaly visszaköltöztem a faluba. Ja, hát ez a helyzet most. Vissza a kezdetekhez. Hihetetlen, hogy legtöbbünk Bogolyfalván végzi!
Észre sem veszem, hogy időközben a hangom visszanyerte erejét, hogy a testem nem reszket többé, hogy már egyáltalán nem imbolygok és bár arról fogalmam sem lehet, de Laura láthatja, hogy az arcom is visszakapta eredeti színét. Fergeteges! Elmosolyodva sétálok vissza hozzá, majd kényelmesen a vevőpultra könyökölök, hogy onnan nézzek fel rá.
- Érdekelne, hogy néhanapján sárkányrelikviákkal is foglalkozol vagy jöjjek vissza akkor, ha vintage komód kell? - kiszélesedő vigyorral kutatok a nő tekintete után.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2020. április 28. 20:06 Ugrás a poszthoz

Nádja ♥ és az ikrek
elveszve a Mátrában


Volt idő, méghozzá nem is olyan rég, mikor azt hittem, ennyi az élet. Nem törődve a családom és a rokonság aggodalmas sóhajaival, az értetlenül ráncba szaladó homlokokkal meg neheztelő összenézésekkel, nem foglalkozva a hátam mögött olykor túl hangosan sutyorgó tömeggel és apám intő szavával, elvettem egy nagyszerű lányt. Valakit, aki iránt soha nem éreztem émelyítően erős szerelmet, olyat, amiért élni érdemes, amit szinte már kezelni sem bír az ember, mert úgy érzi, megőrjíti ez az intenzitás, hogy egész egyszerűen bármelyik pillanatban meghalhat...; valakit, akit ha megláttam, nem ugrott össze a gyomrom, és nem csapdostak ezerfelé a pillangók sem. Néha azonban, mikor festés közben őt figyeltem, vagy mikor hozzám ért és lágyan végigsimított az arcomon, mikor mélyen a szemembe nézett és nem szólt semmit, tudtam, hogy a lelkemig lát. Olyankor megdobbant a szívem.
Biztos voltam a dolgomban. Abban, hogy őt feleségül kell vennem. Tudtam, hogy ha valaki, ő életünk végéig feltétel nélkül fog szeretni, hogy hűséges lesz hozzám, hogy rá sem fog nézni másra, hogy örömmel szül majd gyerekeket nekem, akiknek olyan anyukájuk lesz, aki szeretni és óvni fogja őket akkor is, mikor én már nem leszek. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy Fanni szenved. És hogy minden kimondatlan kínja, az összes miattam hullajtott könnye ellenére is bármennyit várna rám. Hogy bármennyi időmet a rezervátumban tölthetem, mert ő otthon van és engem vár. Várja, hogy elinduljon a karrierem, hogy végre megtaláljam önmagam, hogy egy nap végül azt mondjam: itt vagyok. És én azt hittem, megérkeztem. Azt hittem, ennyi az élet.
Sejtelmem sem volt arról, hogy az életem valójában még kezdetét sem vette. Nem tudtam, hogy ahhoz, hogy megérkezzek, hogy elinduljanak bennem azok az érzések és vágyak, amelyeket igazán csak egy férfi érezhet, és amelyek a házasságomból sajnos mindvégig hiányoztak; ahhoz, hogy végül tényleg rátaláljak saját magamra, vissza kell térnem Bogolyfalvára és belebotlani a nőbe, akit évekkel ezelőtt egyszer már elhagytam. A Sors fintora talán, hogy bár elhagytam őt, tudtomon kívül azután is, végig csak rá vágytam. Nagy kerülőt kellett megtennem azért, hogy most újra foghassam a kezét, érezhessem az illatát és hazudnék, ha azt mondanám, hogy érdemes volt. Az út ugyanis a kevéske boldogság mellett vitával, tehetetlen dühvel, önmarcangolással, és fogadalomszegéssel volt kikövezve. Az én nagy kerülőm egyet jelentett azzal a nagy árral, amit nem egyedül én, hanem mindenki más is megfizetett, akihez közöm volt.
- Igaza van Keksznek - szólalok meg rögtön Nasi után, miközben leplezetlen vigyorral átsandítok Nadine-ra. Natashának persze nincs szüksége segítségre, ő jóformán rám se bagózik, inkább kitartóan kérleli tovább a barnaságot, és közben bőszen rángatja is a kezét, hátha megmozdul már végre, és táncol vele egy kicsit, hát lécci-lécci', a balancét - azaz mérleglépést - még apa is meg tudja csinálni!, mondja kislányos hangján, és úgy néz Nádjára, mint aki mindjárt sírva fakad. Chris egy ideje már a nyakamban ül, és fejét a fejemre hajtva, elismerő türelemmel figyeli a magát mindig produkáló húgát. Egyedül halk, kissé talán unott sóhajait hallom, és azt érzem, mikor jobb híján a hajamat kezdi piszkálni. - Tudjátok mit? Ha ti nem, akkor majd mi megmutatjuk Chrisszel, hogy táncolnak a vérbeli balerinák... ööö... balettfiúk...
Igazság szerint fogalmam sincs hogy hívják a férfi balettművészeket, de ez egyáltalán nem gátol meg abban, hogy elengedve Nadine kezét belecsimpaszkodjak a vállaimat nyomó kissrácba. Nyelvemet kidugva szökkenek előre, és profi balerinákat meghazudtolva pörögni-forogni kezdek, aztán meg jobb lábamat egyenesen hátratartva előredőlök, majd visszaegyenesedve felhúzom a bal lábam, és talpamat a jobb combomnak támasztva pipiskedni kezdek. Karjaimat Chrisével együtt nyújtom magasra, és apró, igencsak béna mozdulatokkal próbálok forogni, hátha mosolyt csalunk így a kishölgy, no meg a kicsit nagyobb drágaság arcára.
- A nyakamba ne merészelj hányni! - nevetve pislogok az ég felé, remélve, hogy meglátom a kis pöcsöst, aztán mielőtt valóban megtörténhetne az, amitől a legjobban tartok, inkább leemelem őt a nyakamból, és a túraútvonal első állomására már mindannyian a saját lábunkon érkezünk.
Nasi, mint egy kis ragadós matrica, féloldalasan nekidől a guggoló Nadine-nak, és Chris is közel mellette, elnyíló szájjal hallgatja a fakopáncs hangját. Én hunyorogva pillantok körbe a fák között, majd visszanézve a kis társaságra, elkapom Nádja tekintetét. Épp ahogy ő, én is melegen elmosolyodom, és most először arra gondolok, hogy lassan talán készen állunk arra, hogy igazi család legyünk.
- Tudjátok, melyik madár dobol a csőrével a fákon? - guggolok én is melléjük, majd Chris háta mögött átsandítva Nadine-ra jelentőségteljesen megcsóválom a fejem. Tátogva-suttogva folytatom. - Kizárt. Valszeg Hunter se tudja.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2020. május 26. 10:39 Ugrás a poszthoz

András


Sápadt halántékomon egy árva izzadtságcsepp kacskaringózik lefelé, és én a fejemet lehajtva, ajkaimat összeszorítva markolok rá a farkasfejet formáló fa markolatra. Rég nem kellett már nagyapám botjára támaszkodnom, de néhány napja újra erős fájdalom gyötör. Az a sok évvel ezelőtti kocsmai baleset, mikor kielégíthetetlen éhségemnek köszönhetően mérgezett sárkányfoggal a vesémben amputoportáltam a csárdából, úgy tűnik, minden évben felbukkan, hogy a testemet kínban fürösztve emlékeztessen arra, milyen törékeny is az emberi élet. Hogy halandó vagyok. Ó, de még mennyire, hogy az!
- Ne haragudj - szűröm fogaim között halkan, és kézfejemmel megtörlöm forró homlokom. Nem célom András idejével játszani, épp ezért sem mondtam le a mai alkalmat, még annak ellenére sem, hogy Nadine a fejét csóválva fordított nekem hátat, mielőtt kibicegtem az ajtón. - Habár tudod, hogy Zarathustra próféta minden tanítása lenyűgöz, úgy érzem, most az egyszer nem fog elkapni a flow.
Hiába, a fájdalom nagy úr, főleg, ha feketemágiából ered, amit egyetlen gyógyító, de még javasasszony sem tud csillapítani. Elfojtott, néma nyögéssel egyenesedem ki, és a pohár vízért nyúlok, amit még Kapor, Bagolyköves éveim legkedvesebb házimanója hozott az előbb.
- Igazság szerint van - mondom eltűnődve, és András tekintetét keresve folytatom. - Csak nem tudom, mennyire vág témába. Mit gondolsz, azokkal az emberekkel, akikhez a jelenlegi életünkben kötődünk, lényegtelen, milyen formában, azokkal előző életekben is találkoztunk már? Azért van velük most dolgunk, mert előzőleg valamit nem fejeztünk be? Vagy talán akkor olyan mély gyökereket eresztettünk egymásban, hogy most ha... ha minden erőnkkel is azon vagyunk, hogy ne kötődjünk... tehetünk bármit, akkor is egymásba ivódtunk már. Már túl mélyen vagyunk ahhoz, hogy elszakadjunk.
Így, hangosan is kimondva hatalmas zagyvaságnak érzem a gondolataimat, de remélem, András legalább sejti, hova is szeretnék kilyukadni. Zöldjeimben izgalom csillan, úgy nézek át az asztal szemközti oldalán helyet foglaló férfira. Érdekes, külső jegyeiben mennyire hasonlít apámra. Áldás, hogy minden másban különbözik tőle.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2020. május 26. 11:01
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2020. május 27. 18:43 Ugrás a poszthoz

Krumplifej


Nahát, hogy a kis Ombozi már megint viccesnek képzeli magát! A szemtelen visszavágásra úgy döntök, szavak helyett inkább csak egy rendkívül előnytelen grimasszal felelek, viszont amint szóbakerül Nelli meg azok a jó kis tragikus évek, mikor családilag tervezett elmerülni a gót szubkultúra letisztult világában, nem bírok a lelkiszemeim előtt tolongó borzalmas emlékképekkel, muszáj elnevetnem magam. Meg-megrázkódó vállakkal bontogatom a 'chewy candy'-t, aztán jelentőségteljes pillantással nézek át az asztal túloldalán viruló tökfejre.
- Na de csókolom! - vonom fel a szemöldökeimet, majd az orromat ál-sértetten felhúzva, szavaimat már a sószórónak címezve folytatom. - Ha olvasnál újságot, tudnád, hogy a szakáll manapság nagyon is divatos. A 2020-as trend szerint tehát nem hajléktalan, hanem geci stílusos vagyok. Csak mondom. Hogy tudd. Meg hogy felzárkózz.
A mondadóm végére azért csak rápillantok, méghozzá egy igen kaján vigyor kíséretében, hiszen, ha jól tudom, neki sincs épp ellenére az arcszőrzet, már ha az nem rajtam, hanem valaki máson van. Eredetileg nem akartam felhozni a témát, mert igyekszem olyan testvér lenni, aki megadja a húgainak azt az egészséges teret, amit azok amúgy is kiharcolnának maguknak, és ahelyett, hogy minden szarért, amit a világban járva róluk hallok, rivallót meg sóbálványátkot küldenék a nyakukba, inkább türelmesen kivárom, hogy akkor keressenek meg, mikor azt ők érzik jónak, és maguk hozzák fel a dolgot, legyen szó akármilyen, számomra esetleg kínos témáról is. Most viszont, így, hogy beszólt, nem bírom ki, engednem kell a jobb vállamon pöffeszkedő kisördögnek, és...
- Amúgy meg fogalmam sincs, mi bajod a szőrömmel - pislogok át ártatlanul az asztal fölött Boróra, de a számszegletében bujkáló kacér kis vigyor tudom, hogy elárul. Tudom, hogy tudja, hogy tudom. A tekintetét keresem, szuggerálom az Ombozi család nőtagjaira oly jellemző világos szempárt, és várok. Még egy pillanat, és még egy, és még egy. Aztán egyszerre elnyílnak ajkaim, és kimondom:  - Jasoné se szebb.
Úgy dobban meg a szívem, mintha egy fontos, ám mindeddig csupán egy néma, kettőnk között lappangó titokról rántottam volna le a leplet azzal, hogy kimondtam a férfi nevét. Nem tudom, hogy mi van velük, hogy egyáltalán van-e bármi is, de azt, hogy felmondott a mágustanodában, maga Jason árulta el a minap. Nem kérdezek, nem beszél - egyikük sem, így pedig nem könnyű mélyebben belelátni az életükbe.
- Mina tud Fanniról és Nádjáról - válaszolok automatikusan, mindennemű gondolkodás nélkül, és a magát éppen megadó cukorkapapíron felvidulva, széles vigyorral nézek fel Borira. Sikerült!, lelkendezik csillogva a tekintetem, pont mint egy meglett ötévesé hasonló helyzetben, egy pillanattal később azonban, mikor realizálódik bennem, mit is mondtam az előbb, ajkaimról eltűnik a vidám görbület, és homlokomat ezer helyen keresztező ráncokkal kezdem javítani magam. - Úgy értem... hogy izé, Mina, mint... mint egy nagyon jó barát tud róluk. Írország óta nem történt semmi közöttünk. Eskü. Az, hogy Fanni tud-e bárkiről is, egy nagyon jó kérdés, én azt gondolom, hogy nem. Nádja meg... - kelletlen sóhajjal vakarom meg a fejem - ...nem igazán említettem neki, hogy nős vagyok. A gyűrűmet azóta nem viselem, hogy összefutottunk a karácsonyi vásárban. Az mindent megváltoztatott. Úgyhogy ja - sóhajtok egy újabbat, már egy sokkal rövidebbet, mintha az életemben amúgy semmi sem számítana, és ezt erősítve széles mosolyra húzom a számat. - ...hamarosan valszeg tényleg megőrülök ennyi nő között.
Csak adja Merlin, hogy ne lányom szülessen, ha egyszer odajutok, mert akkor biz' isten visszakapok mindent, amit életem során elkövettem - és az koránt sem biztos, hogy tetszeni fog.
- Mit efünk? - az olvadós cukorkától majd megfulladva váltok témát aztán hirtelen, és az összegyűrt papírt az asztal közepére dobva húzok magam elé én is egy étlapot, hogy ha csak egyetlen percre is, de mögé bújhassak. Legalább addig ne kelljen találkoznom Bori megmondtam pillantásával. Pedig megmondta. Mindig megmondja.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2020. május 27. 18:58
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ombozi Noel összes RPG hozzászólása (331 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 » Fel