31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ombozi Noel összes RPG hozzászólása (331 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 11 12 » Le
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. november 29. 09:57 Ugrás a poszthoz

Sam

A gólyalak falai között való gubbasztás és iszonytató semmittevés nem a legjobb móka a világon. Noel az ágyon ült, hátát a falnak vetve dobálta pálcáját, amikor a folyosón léptek zaja hangzott fel, amely ajtaja előtt némult el. Az elsős azonnal odapillantott, mintha házon belüli balhéra számítana, de csalódnia kellett, nem robbantotta ki senki az ajtót, csupán némi papírsercegés után egy darab cetlit csúsztatott be valaki az ajtó alatti résen. A fiú várt egy pillanatig, kíváncsi volt, hogy beszélni kezd-e, vagy talán porrá ég, de nem történt semmi izgalmas. Recsegett az ágy, míg felállt, és a firkához sétált. Érdeklődve vette fel, s hajtogatta szét. A nőies írás, a megadott idő, és az S betű vigyort csalt arcára, és már öltözött is. Fekete sapkát, és melegen bélelt vászonkabátot kapott magára, bakancsba ugrott, pálcáját biztos helyre dugta, és már ki is lépett a gólyalakból. Samantha neve garancia volt az izgalomra, amelyre azóta vágyott, hogy Kowai a csíny helyett a seprűt választotta, és beállt a sárkányok közé. Ezzel nem is volt semmi baj, természetes, hogy kisegítette csapatát, és Noel is csak biztatni tudta, hogy ha tehetsége van a repüléshez, akkor menjen és csinálja jól.
A hideg nem enyhült, az utcákon kevés ember sétált, egy ismerősbe sem botlott bele, sem a fő utczán, sem a boglyas téren. Könnyedén jutott el Bogolyfalva határához, ahol már nem volt nehéz megtalálnia a kihalt temetőt.
A fekete alak gyorsan lépegetett a kerítés mentén bámulva a különböző sírokat, és remélte, hogy Samantha nem azzal akarta jól érezni magát ma este, hogy őt meg még néhány háztársukat idehívja, ő meg pár manót ugráltatva forró fürdőt vesz a kihalt rellon házban. Ahogy közeledett a célhoz, úgy rajzolódott ki a barna, feltűnően csinos lány kávézó alakja a kapualjban.
- Szép jó estét! - köszön széles vigyorával, és nem rest végigvezetni tekintetét a lányon. Samantha kitűnő választás volna minden férfinak, ami a küllemet illeti, de bizonyára kevesen képesek elviselni csökönyös jellemét. - Mint látod, elolvastam az üzeneted. Most pedig érdekelnének a részletek, szóval ha teletöltötted magad kávéval, kérlek avass be. Miért is vagyunk itt pontosan?
Hangjából kihallatszódik az érdeklődés, mint ahogy jelen helyzetben a legtöbb ember hangjába ugyanez a kíváncsiság férkőzne bele. Nem mindennap látogatják meg diákok a temetőt, és abban biztos volt a fiatal, hogy nem titkos randevút kér tőle a negyedéves.
- Remélem hamar izgalmassá válik az este - fűzi még hozzá előző gondolataihoz a csendes szavakat, majd oldalát nekidönti a kapunak, és onnan nézi a kávézó leányzót.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. november 29. 09:59
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. november 29. 16:37 Ugrás a poszthoz

Királylány

- Valami soha - mosolyog feleletképpen, mert jól tudja, hogy nem lesz más ember attól, hogy végigül pár elméleti órát, és részt vesz a gyakorlatokon. A lány bizalmát akarja, és ha azt az órák látogatásával éri el, akkor bemegy rájuk, és eredményes lesz. Ijesztő lehet, hogy egyetlen szó, egyetlen fogadás elég volt ahhoz, hogy a rellonos tegyen is valamit célja érdekében, de ő ilyen típus. Ha kitűz maga elé valamit, bármit, akkor csak idő kérdése, de az az övé lesz. Legyen szó tárgyról, vagy emberi érzelmekről. Mindent elér, és ez így van rendjén.
Belefeledkezik Lyra ajkaiba, és bár nem tervezi hosszúra első csókjukat, a lány gyorsan felveszi a rellonos által diktált kemény tempót. Csukott szemei felett meglepődve szalad fel szemöldöke, majd csókjuk közben helyeslőn vigyorodik el. Az összhang kettejük között már az akváriumban ott bizsergett, de most fizikai közelségükben válik igazán valóssá. Noel a levitás fogait érzi ajkain, majd ritmusuk lelassul, s végül elválnak egymástól.
- Te kis huncut - mosolyog a fiú meglepettségében, hiszen azt gondolta kap egy apró csókot, és indulnak a sütemények világába, erre vágyat, és szenvedélyt érzett végig, arról nem is beszélve, hogy milyen szelídnek látszik a szőke, aztán meg kiderül róla, hogy egy vadállat, a szó legszebb értelmében. Az alacsony termet tereli magas társát a bejárati ajtóhoz, de Noel le sem tudja venni szemeit a lány csodás arcáról. Még, még, még. Nevetnie kellene, olyan jó a kedve, de csak szélesen mosolyog, és hitetlenkedve rázza fejét. - Te átvertél...
Olyannyira boldog attól, ami az imént történt, ami ennyire váratlanul érte, hogy legszívesebben ismét visszatolná az ablaküveghez a lányt, és követelné repetáját. Ehelyett kinyitja a szőke előtt az ajtót, ezzel lehetetlenné téve azt, hogy még többet akarjon. A cukrászda hangulata, és jellegzetes külleme nem teszi lehetővé Noel számára, hogy itt engedje ki magából oroszlán énjét, ebben a helyiségben maximum nemesi orcacsókról lehet szó.
- Fáradj be - dől háttal a kinyitott ajtónak, és végignézi, ahogyan a csinos leányzó belibben a kellemes melegségű helyiségbe. Tekintete perzselő, és van benne némi titok is, ami bizonyára döbbenetére utal. A kedves után ő is ellöki magát az ajtótól, és Lyra hátsóját vizslatva megy utána, s a neki tetsző asztalnál ő is helyet foglal.
- Sajnálom, hogy ilyen hamar bejutottunk... - vallja be a szemben ülő lánynak csendesen, nem titkolva, hogy előző jelentükre céloz. Persze jó végre nem a kinti hidegben fagyoskodni, ám Lyra közelében egyáltalán nem fázott, inkább érezte testét tűzforrónak, ajkai pedig egyenesen lángoltak, míg egyfajta feszült táncukat járták.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. november 29. 16:38
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. november 30. 18:18 Ugrás a poszthoz

Királylány

Nem szükséges ahhoz többször találkozni valakivel, hogy az elsöprő legyen, vagy nyomot hagyjon bennünk. Ha szikra van két ember között, akkor már az első pillantásban benne van, és vonzza egymáshoz a feleket. Azok egyre többet akarnak, mohón szomjazzák a másik szétnyíló ajkait, és mámorosan zuhannak bele az érzelmek világába. A rellonos is zuhan, életében először, de ezt sem most, sem máskor nem vallaná be senkinek. A Violettával való beszélgetésében nyílt meg legjobban, és ugyan nem bánta meg, mégsem akar többször erről a témáról nyilatkozni. Mintha az akváriumban ébredt volna fel tizennégy évnyi álmából, s mintha ma még a levegőnek is illata lenne. Hogy méz-e ez az illat, vagy egyszerűen a hideg szél nyitja ki a fiú érzékeit, nem lehet tudni. Lyra jelenléte fontos, és ettől a pillanattól fogva senkinek nem jelenthet ennyit, mint amennyit az elsőéves fiatalnak jelent. Mostantól ez a teremtés az övé, és ha kell, foggal védi meg jussát. A cukrászda elegáns környezet randevújuknak, ami nyugtatja heves gondolatait, és némileg udvariasabb modorra készteti a fiút. Kint ugyan nem felelt Királylány kérdésére, itt bent a melegben viszont, a csendes, szelíd helyiségben, asztalnyi távolságra a csodás ajkaktól könnyedebben tud társalogni.
- Azt gondoltam rólad, hogy igazán visszafogott vagy - feleli őszintén, s nem túl hangosan, éppen hogy csak Lyra meghallja. Ez másokra nem tartozik. Egy pillanatra felemelkedik székéből, hogy kabátját levegye, és az ülőhely támlájára igazítsa, majd visszahuppan, és az asztal fölé hajolva fűzi tovább szavait. - Tehát nem számítottam első körben ilyen... hogy is fejezzem ki magam... ilyen mértékű szenvedélyre tőled.
Nehéz neki ilyen nyíltságban szenvedélyről, csókról, és vágyról beszélnie, mégis megteszi, hiszen fordított esetben ő is elvárná a teljes őszinteséget. Tekintete a lányét keresi, egyenesen a kék lélektükrökhöz beszél. Éreztetni akarja Lyrával, hogy nem a csókja kell elsősorban, vagy hófehér teste. Ő kell, a szavai, gondolatai, az életről alkotott véleménye, a belőle áradó finomság.
Királylány halk szavakkal fejezi ki egyetértését abban, hogy még nyugodt szívvel időzhettek volna el odakint a hidegben egymás forróságában melegedve fel. Noel vágyakozva szívja be alsó ajkait, majd ő is a kínálatot hirdető lapok fele nyúl, és magához vesz egy példányt belőlük.
- Hm, szerintem mindenképpen igyunk egy forró csokit - mondja mormogva, miközben ujjai ritmikusan kopogtatják az asztalon pihenő terítőt. - Én azt mondom kóstold meg a csodacsokis muffint, annyira édes, hogy a csoki már-már csípi a nyelved. Isteni.
Ezeket a szavakat már ismét a lányra pillantva mondja, s a Lettinél evett muffinra gondol. A nyáltermelése azonnal megindul édes emlékei hatására, aztán tovább lapozgat az étlapban.
- Ismered a csokibékát gondolom - teszi fel álcázott kérdését, s mielőtt Lyra válaszolhatna, tovább beszél. - Itt lehet kapni mindenféle ízben. Vanília, puncs, kelbimbó, ananász, hányás, fahéj, tüzes, és még sorolhatnám. A bátorságodra van bízva a kóstolás, én már többet kipróbáltam, és merem állítani, hogy némelyiket nem érdemes megízlelni...
Míg a lány gondolkodik, egy kedves kiszolgálólány felé int, hogy ha tud, fáradjon oda hozzájuk, és vegye fel első randevújuk rendelését. Aztán a levitásra mosolyog, és elteszi saját étlapját, hiszen már tudja mit akar, és annak egy része már ott is ül vele szemben.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. november 30. 18:20
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 6. 21:32 Ugrás a poszthoz

Királylány

Talán a hely hangulata, vagy a levitás varázsa, de valami volt a levegőben ezekben a pillanatokban. Ha tehetné kérdőre vonná a bizsergést, amely minden szót, pillantást, és mozdulatot átsző, és nyughatatlanságot kelt ébredező szívében. A figyelem, amit tőle kap Lyra, igazán ritka, s talán nem tudja, de amit csak kiejt, az mind mélyen elraktározódik a megfelelő helyen. Emlékekben, érzelmekben, még a viselkedésében is.
- Elgondolkodtató megállapítás - feleli megnedvesítve ajkait, majd elvigyorodik, és úgy folytatja. - Nem szeretnék számolni semmivel. Én nem kertelek, mert nem az én stílusom. Nem vagyok tervezgető típus, aki adott nap tudja az egész jövő hetét, de még a jövő karácsonyát is. Azt akarom, hogy ami - feltehetőleg - kialakul közöttünk, az spontán legyen, dinamikus, és mindig újat hozzon. Olyan legyen, mintha az egész élet egyetlen kósza pillanat volna. Csókolni, s érezni akarlak, beszélgetni, szelíden bujdosni az erdőben, majd veszélyt keresni a kísértetházban. Érezni akarom, hogy élek.
Szavai közben arcvonásai meg sem rezdülnek, kemény arcéllel, merev tartással osztja meg őszinte gondolatait a szemben ülő vélalánnyal. Nem szeretne félrevezető, alantas és hazug képében tetszelegni, s ez a pillanat tökéletesnek bizonyul ahhoz, hogy nyíltan felvállalja elképzeléseit.
- Tetszel nekem, szeretném hogy a magaménak tudjalak, és ha kellesz, akkor ott légy - mondja csak úgy mellékesen, aztán az étlap felé fordul. Nem tudja, hogy szerelmes-e, csupán az világos egyelőre, hogy érez. Iszonytató, bűnös gondolatokkal kapcsolja össze Lyra jelenségét, és mióta találkoztak minden napja köd. A levitás úgy tűnik hasonlóan zavaros helyzetben találta magát, lopott pillantásai, elveszett mondanivalója legalábbis erre utalnak.
- Tökéletes választás - összegzi egy halvány mosollyal Királylány leadott rendelését, majd ő is a pincérlány felé fordul, és egyszerű eleganciával szólal meg. - Egy csodacsokis muffint, és egy tűzről pattant forró csokoládét kérek. Köszönöm.
A pincérlány a fiatal párosra mosolyog, megköszöni rendelésüket, majd elsiet a pult mögé, hogy minél hamarabb kiszolgálhassa őket. Noel fél szemével követi a lányt, majd körbepillant a helyiségben, hogy meggyőződhessen arról: kettesben vannak. Sem ismerős, sem tanár nincs a színen. Remek.
A lány hirtelen kérdésein mi tagadás, meglepődik. Lassan hátradől székén, és félrebillentett fejjel nézi a szaporán járó vastag ajkakat.
- Ccsss... sok a kérdés.
Főleg azért, mert ő szerette volna mindezeket feltenni szőke partnerének, mivel a nevén kívül semmit nem tud róla, és bár ez a levitás szemszögéből is hasonlóan van, utolsó kérdéséből kiderül, hogy sokkal jobban ismeri a fiút, mint azt a rellonos mindeddig gondolta volna.
- Székesfehérváron születtem, ott is élünk idilli nagycsaládként, mivel hogy négyen vagyunk testvérek. Isten poénja az akart lenni, hogy három lány testvérem van, apám szerint kész csoda, hogy egyáltalán született egy fia is.
Kínosan ügyel rá, hogy csak annyit mondjon, amennyit tényleg kérdezett tőle Lyra, hiszen a plusz információk akár unalmat is kelthetnek a másikban. Bár nem tart attól, hogy társasága unatkozna, jobb nem kioltani a kíváncsiság lámpását.
- Engem most te érdekelsz, ez nem is kérdés - nézi a kék szemeket, és éppen arra gondol, hogy ideje újra egymásba bonyolódni, amikor az előzőleg eltűnt pincérlány visszatér a gőzölgő italokkal, és illatos muffinokkal. Kedvesen szolgálja ki a korabeli fiatalokat, először a levitás, majd a rellonos elé teszi le a tányérokat, bögréket, s evőeszközöket.
- És veled mi a helyzet? Szülők, testvérek? Előző, eltitkolt szerelmek? - kérdezi jókedvűen, míg felveszi a bögréjét, és megszimatolja a forró gőzt. Az illatra lehunyja szemét, fantasztikus élmény, nagyon szereti az illatokat. Az élet sója-borsa lehet egy jól eltalált illat.
- Kedves egészségedre, jó étvágyat!
Kinyitja zöldes szemeit, és Lyrára vigyorogva emeli meg muffinját. Az íze valami mennyei, még mintha jobb lenne annál is, amit Lettinél evett. Kíváncsian tekintget a szőkeség felé, hiszen még nem tudja az ízlését, nem tud róla semmit... mégis, nagyon izgalmasnak ígérkezik.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. december 8. 19:04
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 8. 12:31 Ugrás a poszthoz

Sam

Mintha kicsikét lassan forognának agykerekei rellonos háztársnőjének, úgy ül a kapualjban, és bámul maga elé. Noel felvonja szemöldökét, majd a lányt nézi, hátha az képes az értelmes beszéd művészetére, ám egy rövid köszönésen kívül semmi jel nem utal arra, hogy Samantha megőrizte volna ép elméjét. ~ Talán azért írt üzenetet, vagy írta valaki más..., mert megőrült? Valaki elvizesítette az agyát? ~ A beálló csendben éppen van ideje ilyen s hasonló gondolatokra, aztán a következő pillanatban már ő is ül, és a negyedéves leányzó a nagybetűs valakiről beszél, aki elragadta tőle a kabátját.
- A kabátod miatt vagyok itt? - kérdezi megütközve, Sam felé fordulva, már-már belemászva arcába, s ezzel együtt intim szférájába is. - Ne szórakozz velem Sam, nem úgy ismerlek, aki a kabátja miatt a temetőhöz hívja a fél rellont, már megbocsáss.
Hátraveti fejét a kapu rácsának, és nevetni kezd kínjában. A hidegben látványosan füstlik a lehelete, így visszafordítja fejét a dupla pulóveres lányra, és saját kabátjára mutatva kérdő pillantást vet rá. Ha akarja elfogadja azt, ha nem, akkor nem.
Néma, várakozással teli percek után végre egy alak körvonalazódni kezd a temetőhöz vezető úton, mire a Noel mellett fagyoskodó rellonos felvázolja a tervet. Nem sok lehetőséget ad döntésre, gyors szavai után fel is áll, és a jövevény elé ugrik, akiből nem sok látszik, csak hogy egy vékony fiú, akit az elsőéves nem ismer, de azt sem tudja elképzelni róla, hogy női kabátokat lop.
- Istenem... - morogja a fiú, majd feláll, előveszi pálcáját, és a lefegyverzett fiú felé sétál. Az kétségbeesett, nem biztos, hogy érti miért van itt, és miét történik az, ami. - Petrificus Totalus!
A sóbálványként eldőlő fiú mellé lép, fejét félrebiccenti, majd Samantához fordul, és széles vigyora mellé jelentőségteljes kérdő pillantása társul. Nem mond semmit, mert ebben a helyzetben fölöslegesnek találja a szavakat, de legszívesebben leülne a szerencsétlen mellé, leültetné Samanthát is, majd egy meleg citromos tea társaságában meghallgatná az egész történetet. Hogy hogyan tovább? Az jó kérdés. Halálra átkozzák a rettegő fiút, vagy csak kényük-kedvük szerint megkínozzák a lába kelt kabát miatt, az a lányon múlik.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 8. 16:26 Ugrás a poszthoz

Axel

Az ideges fiatal mellett ő is hamar feszültté válik, bár még nem tudja, hogy mi történt a szőkével, hogy mi a baj, rá mégis ilyen hatással vannak az emberek. Vannak helyzetek, amikor olyan hamar a másikra hangolódik, hogy amint ránéz az illetőre, észrevétlenül ugyan, de ő is arra a hangulati, érzelmi szintre billen, amelyikben a társaság is van, jelen helyzetben éppen a rellonos háztárs. Axel az orra alá dug egy cetlit, amolyan 'nesze tessék, ez a problémám' stílusban, amit az elmondottak, és a látottak alapján szó nélkül megért.
- Ez egy barom, aki most veszettül jól érzi magát - jelenti ki a fiú szemébe nézve, aztán elindul ő is, egyszerre lépve a szőkével. - De ne aggódj, éppen erre találták ki a bosszút.
Elmosolyodik, csak úgy maga elé, és a közeledő vihart jelző borús égre pillant. Sietniük kell, ha még egyben szeretnének rálelni az értékes Amatira, ami nem kevesebbet, mint Axel életét jelenti. Ezt egyetlen pillantásból meg lehet állapítani, elég ránézni a fiúra, és az ember tudja, hogy valami nagyon fontos dologról van szó.
- Örülök a találkozásnak, Axel - mondja a bemutatkozásra, és a furcsa név alapján egy pillanatra habozik, hogy kérdezzen-e származásáról, aztán letesz róla. Nem hiszi, hogy a fiú a lenyúlt hegedűjének keresése közben legszívesebben arról diskurálna, hogy milyen fenséges külföldi tájakon született, és élt idáig. Pedig különleges hangzású neve van, ami nagyon messziről jött embert sejtet. Noel gondolatai között keresve sem talál olyan témát, amiről ebben a feszült helyzetben beszélgetni lehetne, azt meg hogy társalogni vágyik háztársával még furcsábbnak érzi, hiszen ő általában tökéletesen élvezi, és vágyja a csendet. Aztán ráébred arra, hogy a kastélyban eddig leginkább csak lányokkal hozta össze a jó sors, és ami Axelt illeti, most igazi kincs az első éves szemében. Kár, hogy épp hegedűt kell keresniük.
- Öhm... - feleli nagy nehezen a fiú kérdésére, aztán bólint egyet. - Naná, hogy segítek, ne viccelj. Ott hasznos az ember, ahol tud.
A Fő utcza végén megállnak, és Noel gyorsan végigpörgeti fejében a Boglyas tér képét. Vannak ott lakóházak, szökőkút, boltok, egyszóval a hegedű bárhol lehet. Csak remélni lehet, hogy aki eldugta, az egyúttal nem tette tönkre is, és nem dobta bele a szökőkút vizébe.
- Szerintem nem hagyta a téren - csóválja meg fejét, aztán Axelre emeli tekintetét. - Biztos megint valami ócska cetlit, vagy egy vonót fogunk találni, de nem hiszem hogy csak úgy ott hagyta. Nem lehet ennyire felelőtlen.
Ezzel a tolvajt is védeni próbálja, és tényleg úgy gondolja, hogy ha valakinek van annyi esze, hogy lenyúljon egy százéves darabot, akkor arra is lesz, hogy óvatosan bánjon vele. Ez egy lecke Axelnek címezve, amibe belebonyolódott Noel is.
- Gyere, nézzünk körbe a téren, aztán meglátjuk hova lyukadunk...
Továbbindul azzal a meggyőződéssel, hogy a Boglyas téren egy újabb nyom következik. A hideg, és a szürke ég egyre inkább sürgeti a párost, arra ösztökéli őket, hogy lépteik gyorsak, eszük, mint a penge legyen. az elsőéves beszívja alsó ajkát, aztán felfújja két orcáját, így úgy néz ki, mint egy jóllakott kis egér, de ilyen ő, ha ideges, és ha nem szeretne kifutni az időből.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 10. 08:52 Ugrás a poszthoz

Királylány

A kis asztal körül ülő pár hirtelen komoly hangulatot varázsol az elegáns cukrászda falai közé. A fiú szavai mintha titkon megrémisztenék a lányt, annak válasza pedig titkon megrémiszti a fiút. Mások a nézetek, mások a célok. Eltérő közöttük minden, csak az érzések ugyanazok. A rellonos a szék támlájának dőlve hallgatja randevúpartnerét, és nem tehet ellene, elönti a bágyadtság, a szomorúság, és a csalódottság érzete. Tudja, hogy a szemben ülő lány nem olyan, mint ő, tudja, hogy ritkán alkot szerelmi párost egymással levitás és rellonos, ő mégis ezt akarja. Megvakarja halántékát, aztán elhagyja hátával a széktámlát, és az asztal lapjára könyököl.
- Lyra, én nem adhatok neked olyan biztonságérzetet, amire a szavaidból kiderül, hogy vágysz - rázza meg nemlegesen fejét, és mellé nagyot sóhajt. - Nem tudom, hogy meddig fog tartani. Amit előzőleg elmondtam, az magába foglal annyi biztonságot, amennyi talán ki tud elégíteni téged egy darabig, de hogy később többre fogsz vágyni, abban biztos vagyok. Én megyek előre, hol egyedül, hol valaki mással. Lételemem a tűz. Nem tudom megígérni neked, hogy mindig ott leszek, ha szükséged lesz rám, csak azt, hogy igyekszem megadni a lelkednek azt a megnyugvást, amivel elindulhatunk a közös úton.
Nyugodt hangon beszél, de valahol mélyen érzi, hogy talán hiba ennyire más emberek közös próbája. Azt mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást, és bár szeretne ebben őszintén hinni, most lendületét veszti, és elkeseredetten hanyatlik vissza a támlára.
- Nem tudom mi legyen. Ha megfogod a kezem, az a végén úgyis fájdalomba fog torkollni - sóhajt, és pillant fel a levitás Királylányra. - De azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar itt fogunk tartani. Nem akarlak elengedni, hiszen még el sem kezdődött...
Amilyen boldog és lelkes volt egész nap, és amikor meglátta Lyrát, és amikor megcsókolta, az az izgalom most tompa fájdalommá változik. Nem vallja be, és csak kevés látszik merev arcizmain. A pincérlány megérkezik, kedvesen mosolyog, ő pedig elmond egy keveset családjáról, visszakérdez, és hallgatja a levitás évfolyamtárs szavait.
- Sárán kívül viheted a másik kettőt - mosolyodik el nagy nehezen, a testvérei közül csak egy áll szívéhez közel, Nelli és Boróka valahol a szívéhez vezető úton lemaradtak. - Mit dolgozik édesapád, hogy lehetőséget kaptál ennyit utazni?
Furcsa érzelmek kavarognak benne, nem tud felhőtlen örömmel ülni, és csevegni egymásról úgy, hogy közben ki tudja látják-e még a másikat, ha a fiú elköszön a levitánál. Veszedelmes gondolatai hálóján át szűrődik be a szőke kedves hangja, aki valamilyen Antaresről beszél, méghozzá igen boldogan. Noel csak nézi a lányt, elmerül a kék szemekben, majd elneveti magát, amikor kiderül, hogy a férfinév csupán egy varázslényt rejt maga mögött.
- Aranyos vagy, köszönöm - nevet, és ő is tovább eszi még kellően meleg süteményét. - Remélem ízlik?
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. december 10. 08:54
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 11. 12:58 Ugrás a poszthoz

Királylány Szombat Anna után szabadon. Smiley

Nyilvánvalóvá válik, hogy már nem a mézes latte, és a forró csokoládéval töltött muffinokon van a hangsúly, és bár lehet, hogy sosem volt rajtuk, éppen csak jól jött valami, ami mellett beszélgethetnek, és kiteríthetik kártyáikat egymás előtt. Noel vesztesként ül az asztalnál, egészen kudarcként éli meg a mai estét, és nem tudja hogyan folytathatnák ezt így tovább. Talán ő az, akivel nehezebb, és ő az, aki nem tudja elképzelni magát egy normális mederben folyó kapcsolatban. A lány valószínűleg nem ilyen udvarlót képzelt el magának kislány korában, ha a rellonost egyáltalán nevezhetjük annak. Halvány sóhajt enged meg magának csupán, majd tekintetét Lyrára emeli.
- Nincs miről beszélni a továbbiakban, ha te is és én is ugyanazt akarjuk - mondja csöndesen. - Nem tudom hány szerelmi szál indult így a történelemben, mint a miénk, de azt gondolom, hogy ezért tényleg érdemes élni.
Nem hajlandó folytatni ezt a fajta tényfeltáró beszélgetésüket, hiszen teljességgel értelmetlennek és feleslegesnek érzi. Ő már elmondta mit akar, és úgy tűnik Lyra előző gondolataiból, hogy ő is a kapcsolat mellett áll, és ilyen körülmények között, tudván azt, hogy nem tud semmi biztosat is szeretné magát kipróbálni Noel mellett. Nem a legszebb szavak ezek, de valószínűleg egy ilyen helyzetben mindenki más is így felelne.
- Húzzunk innen - csapja tenyereit a asztal lapjára, és ezzel a lendülettel áll fel helyéről. Előszedi erszényét, és a kelleténél jóval több aranyat dob az asztalra, hogy aztán visszategye az összehúzott tarsolyt a kabátja zsebébe. Felkapja kabátját, és segít a szőkének is, ha neki szüksége van arra, majd rávigyorog újdonsült barátnőjére, és annak vállára téve kezét, kivezeti a cukrászdából.
- Menjünk vissza a kastélyba, ott elidőzhetünk, míg visszakísérlek a levitához.
Gyors a tempó, de nincs mese, ez ő, és ez most ízelítő abból, amire a szőke számíthat, ha tényleg Noellel szeretné tölteni ideje egy részét. Elképzelhetetlen, hogy a fiú ezen életszakaszában megálljon, és szakítva az adrenalinnövelő életvitelével a könyvtárban üljön, vagy a klubhelyiségben melegedve, bámulja a kandallóban pattogó tüzet. A cukrászda előtt még megáll egy pillanatra, és szembefordul Lyrával, hogy megigazgassa rajta kabátját, és sálját.
- Köszönöm, hogy akarsz engem - mondja a kék szemekbe, egészen engedve sajátjaiból áradni az őszinteséget, és az egyfajta kudarcérzet jelenlétét. Percekkel ezelőtt még azt hitte, hogy ha most hazakíséri a lányt, akkor a következő hetekben az igazi kínos találkozások fogják jellemezni kapcsolatukat, amelyeket kötelező óráikon muszáj megejteniük.
- A biztonságot nemcsak afféleképpen adhatom meg neked, hogy egész nap fogom a kezed - suttogja átölelve a szőkét, magához húzva törékeny testét, érintve bársonyos, mézillatú haját. - Majd meglátod.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 13. 18:59 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás - Bécs


Hogy mitől szép a hajnal? Hogy miért nem tud aludni? A sötétség miatt, amiben nem tévednek a muglik. A hajnal minden szegletében ott lakozik a sötétség, a múlhatatlan rejtély. Évek óta minden nap látja felkelni a Napot, és végigkíséri lemenő útján is. Kialvatlansága okán fekete karikák húzódnak zöldes árnyalatú, mindig huncut szemei alatt. Bőr utazótáskáját egyik kezében tartja, kedvencét pedig, a jávorszarvas bőrből készült hátitáskája fél vállán lóg, és fontosabb, személyesebb holmijainak ad helyet. Nem tudja, és nem is gondolt még bele, hogy ezen a kiránduláson miféle dolgok történnek majd, nem érdekli, egyszerűen csak magához hűen jelen van, és a gyülekező társaságot szemléli. Többeket ismer már, és vannak olyanok, főleg házából, akiket mindenképpen megakar még ismerni. Jobban is. Úgy látja olyan fiúk jöttek, akikkel azonosulni tud, és akár még izgalmassá is tehetik ezt az utat. Egy-egy emberre rávigyorog, majd meglátja Lyrát is, akinek látványától és közelségétől kettőt üt szíve.
- Szia - suttogja neki, majd miután megérkezik mindenki, Amira főszervező kisasszony a nemlétező reggeliről beszél, a következő pillanatban pedig már a Minisztérium előtt állnak. Csatlakoznak hozzájuk, és így már teljes létszámmal tudnak belépni a poros kandallóba.
A szállásra érve Amira ismét, de most már egy hosszabb beszédbe kezd, szerekről, füstről, és szabályokról magyaráz a jelenlevőknek. Noel a társaság szélén próbál maradni, onnan hallgatja a DÖK elnökét, de tekintete a többiek arcát pásztázza, figyeli a reakciókat, és van, akié őszintén elnyeri tetszését. Nem minden szavát hallja Amirának, de ez nem nyugtalanítja, helyette kezdi magát még inkább elemében érezni.
A szobabeosztások csak még jobban feldobják kedvét, és bár gőze sincs, hogy az a férfi, aki velük van kicsoda és micsoda, hogy tanít-e vagy mit keres ott, nem zavarja túlzottan, hogy velük lesz egy szobában. Iskolai dolgozó, vagy nem, ő attól még nem fogja meghazudtolni saját magát. Az vétek volna.
Keiko feltűnően keresi egy még ismeretlen lány társaságát, ez valami lánydolog lehet, hogy akárhova mennek is, gyorsan párosodásra van szükségük, mintha önmagukban nem tudnának életben maradni. Hihetetlen. Így nem megy oda hozzájuk, csak mosolyog, ha épp odafordul a kis fekete hajú japán másodéves.
Egy szőke fiatal kapja meg a kettes számú szoba kulcsait, és amint kettéválik a társaság Amira szabályai után, ők a szoba felé veszik az utat. Miután Ágoston kinyitja a szobát, és betipeg a küszöbön a kis csoport, Noel is belép, és elégedett vigyorával néz rá Lyrára.
- Melyik ágyat szeretnéd? - kérdezi tőle, és ha az lehetséges, akkor a lány döntéséhez közelit választ magának. Ledobja rá cuccait, és ő is leül, majd újra végignéz a többieken.
- Tehát... - mutat magára. - Noel vagyok, jó ha már az elején tudjuk ki kicsoda...
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. december 13. 19:19
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 14. 11:47 Ugrás a poszthoz

Szőkém

Királylány hozzáér a rellonos arcához, amire hirtelen összerándul, és első gondolata, hogy pálcát húzzon, de a szőke elmosolyodik, és fejét csóválva butának nevezi őt.
- Hé, vigyázz magadra - vigyorodik el ő maga is, majd magához vonja a levitást, egészen közel engedve őt saját magához.
Forróság indul el nyaka azon pontjából, amit Lyra szuszogása ér. Ez a bizsergető érzés aztán utat talál magának teste további részei felé is, hogy másodpercek alatt végigáramoljon bőre alatt, és eljusson az összes idegvégződéséhez. Végigsimít a karjaiba elbúvó lány hátán, és kissé meg is szorongatja hozzásimuló testét, hagy érezze azt a biztonságérzetet. A pillanat, amit az ölelkezés nyújt neki, fenséges, ezidáig soha át nem élt, és most szembehunyásra késztető. Elsöprő, ami hamar véget ér, és Noelnek ismét ki kell nyitnia szemeit.
Egyszerre engedik el egymást, mintha még nem mernének hosszabb ideig így lenni egymással, és inkább indulnak. A kastély felé csak pár gondolat hangzik fel, sem a lány, sem a fiú nem érzi szükségét a beszélgetésnek, ami valahol érthető is, hiszen egy ilyen este, egy ilyen első randevú után van mit végiggondolnia az embernek. Nem egyszerű vele, ezt már édesanyja is a szeme közé vágta régebben, és ezen az emléken most jót mosolyog. Megszorítja Lyra törékeny kezét, és arcát is felé fordítja, hátha láthatja még egy kicsit annak kék tükreit. Izgalmasnak találja ezt a kialakult helyzetet, és gyorsan biztossá válik, hogy még sokáig így is akarja érezni.
- Nem fázol? - kérdezi Lyrától, amely után felbukkannak a kastély tornyai, és ezzel együtt egy félmosoly is a rellonos arcán. Szelíden engedi el a levitás átfagyott kezét, és annak vállait ölelve még közelebb húzza magához. - Nincs sok hátra, hamar ott leszünk.
Nyugodt hangja biztatóan hathat, és a beesteledett táj ezt a békés hangulatot támasztja alá. Sötét van már, és csend, amiben csak lépteik halovány hangja ad némi támpontot hollétük felől. Noel mosolya mintha odafagyott volna arcára, nem változik, és nem tűnik el.
A kastélyba érkezvén kifújja magát a rellonos, és egy pillanatra elengedi a szőkét, hogy apró kezeit sajátjaiba vegye, és megdörzsölve azokat, kissé felmelegítse őket.
- Máskor, ha megyünk valahova hozz kesztyűt magaddal, mert itt hagylak - mondja kacéran, és talán nem is viccel. Jó a kinti móka, de úgy a legizgalmasabb, ha másnap az ember nem arcüreggyulladással, felfázással és vesefájdalommal ébred. Nem jellemző rá ez a fajta odafigyelés, a másikkal való törődés, és a róla való gondoskodás, az ösztönösség ellenben annál inkább, és ez most az. Nem tűnik fel neki, hogy olyat tesz, amit eddig nem, belemosolyog a meleg szempárba, majd egy apró csókot cuppant el a finom ajkakon.
A levita felé veszik az irányt, így hát nem kerülhetik el a már messze bűzölgő festményekkel teli folyosót, ahol egy józan alakot sem lehetne találni. Undorító az összes. Hangosan kurjongatnak a pár beléptére, amitől Noel azonnal megmerevedik, nem bírja elviselni a szutykos keretlakókat, viszont arra sem vágyik, hogy miután éppen rendezték Lyrával a viszonyukat, a lány most kiábránduljon belőle egy esetleges vászonhasítás látványától. Igyekszik nem figyelni a hangos szavakra, csak maga elé, és az előttük fekvő hideg kövekre bámul, miközben az estét eleveníti fel, a csókot, a szavakat, a cukrászda hol izgató, hol feszült hangulatát. Aztán eljut tudatáig az egyik trágár kérdés, amire azonnal megáll, és Lyra kezét szabadon eresztve odafordul a részeg úrhoz, aki nyomdafestéket nem tűrő kijelentéseket tesz a fiatalokra.
Közel lép az aranykeretes festményhez, és előkapott pálcáját a férfi torkának szegezi.
- Diffindo - mormogja, mire a vászon pálcája nyomán szakadni kezd. Csillogó szemekkel nézi a megrongált alakot, aki ijedten bámul le a fiatal rellonosra. - Ha még egyszer ilyen szavakkal illeted ezt a lányt, vagy engem, nem szakadni fogsz, hanem égni.
Nem viccel, és attól sem tart, hogy egy prefektus erre jár, és büntetőmunkát lógat a nyakába, mi több, egyenesen az igazgatóhoz viszi, mert nem érdekli. Az otthoni leégett házrész, és az érte járó atyai verés sem szegte kedvét egy-egy mocskosabb festmény megbüntetésétől.
Vigyorogva lép egyet hátrébb, de a lányhoz fordulva lehervad előző jókedve. Nem tudja hány emberhez jutott már el a hír, hogy van egy diák, aki előszeretettel játszadozik el a folyosó tintapacáival, de abban biztos, hogy nem szeretné, ha a látottak alapján elítélné őt a szőke.
- Összeragasszam? - kérdezi halkan, pálcáját kabátja belsőzsebébe, kezeit pedig zsebe mélyére csúsztatva.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. december 14. 11:50
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 15. 19:13 Ugrás a poszthoz

Köki

A nagy semmittevés nincs jó hatással rá, mindig mennie kell, nincs lassítás, nincs megállás, űzni kell az újat, felfedezni az ismeretlent, megszállottan hajszolni az elérhetetlent. Gyors léptei visszhangot vernek a kihalt épületben, valószínűleg mindenki a meleg klubhelyiségben ücsörög egy-egy tankönyv, vagy regény felett. Nos, Noel ritkán tud megülni a fenekén, és ha így is tenne, csak kevés háztársát találná a kandalló előtt. A rellonos vér nem hagy lenyugodni, az kínzó lüktetéssel korbácsol fel, ostoroz kalandra.
Bőrkabátja belső zsebét egyszerű mozdulattal ellenőrzi, hogy pálcája a helyén legyen, hiszen anélkül még az ágyból sem kel ki, a konyhába sem megy le, de még fogmosáshoz is magával viszi. Függője szőlőfa varázseszközének, ami talán a legfontosabb társa jelenlegi életében. A kastély folyosói csendesek, csak egy - két festmény szemtelenkedik, de még velük sem foglalkozik, nem szaggatja vásznaikat, és nem égeti ki kereteikből a nagyszájú alakokat.
Az egyik teljesen üres, festménymentes folyosórészlegen megáll egy nagyobb ablaknál, és egy pillanatra odakönyököl a párkányához, hogy a kinti tájat vehesse szemügyre. Nem kellene sietnie, bámészkodhatna, és nyugodtan nézelődhetne, míg elrendezi zsúfolt gondolatait, ő mégsem marad tovább egyetlen percnél, zöld tekintete ismét a kastély köveit fürkészi, hogy aztán a gigantikus csarnokba érve megütközzön az ott tétovázó ismeretlenen.
- Talán vársz valakit? Jön eléd egy háztársad? - kérdezi már a távolból, hangját csak úgy verik vissza az átfagyott falak. - Szia, Noel vagyok.
Kezét nyújtja, amit ritkán tesz meg, és most sem érti, hogy mi ösztökéli erre, de még egy halovány mosoly is kiül szája szélére.
- Látom, hogy most érkeztél. Melyik házba osztott be a süveg?
Kérdései érdeklődését fejezik ki, hangja pedig sokkal barátságosabb a megszokottnál. Olyan elveszettnek tűnik ez a szerencsétlen, hogy talán még meg is szánta a rellonos, és ha kell, lemond előző spontán jött ötletéről, és útbaigazítja az újoncot, ezzel is eggyel több lesz jó cselekedeteinek száma.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 15. 21:54 Ugrás a poszthoz

Köki

Annyi szent, hogy mostantól nem az ő nevén fog röhögni a fél kastély. Az új fiú elég jól megkapta kedves, törődő szüleitől az élet sóját, és bár a rellonos nem igen lepődik meg semmin, most egy pillanatig habozik, majd pislog párat, és tisztelettudóan bólint.
- Örvendek a szerencsének - feleli, majd megvakargatja állát, s úgy folytatja tovább. - Ne haragudj a kérdésért, de mégis hogy szoktak téged szólítani?
Elgondolkodtató, hogy emberek miképpen adnak gyermekeiknek nevet, sokszor hallja idősebbektől, hogy nagyon át kell gondolni a névválasztást, hiszen egy életen át kell viselnie a döntést az elszenvedőnek. Hogy a Noel előtt álló fiú áldozat-e vagy a szerencse fia, azt döntse el mindenki maga.
- A portaszolgálat hiánya szerintem minden épelméjű ideérkezőnek megfordul a fejében - nevet fel hangosan, aztán széttárja karjait, nincs mit tenni, mindenki úgy találja meg körletét, ahogy akarja. - Neked, barátom viszont oltári nagy mázlid van velem, segítek a tájékozódásban, aztán hipp-hopp menni fog, meglásd.
Szavai után a navine ház legújabb lakójának bőröndjeire néz, és az egyik hátitáskát szó nélkül fogja meg, és veti jobb vállára. Indulásra kész, már csak arra vár, hogy Gyalu is megfogja a maradék holmit, és kövesse őt.
- Te vagy az első szivárványeregető ismerősöm - mondja vigyorogva a fiú felé fordulván, majd megrázza fejét, és ekképp fűzi tovább mondandóját. - Nem kedvelem a házadba járó figurákat, bár nem ismerem őket személyesen, kerülöm az összes unikornis jelvénnyel ellátott mitugrászt.
Ez a srác normálisnak tűnik, és a rellonos egyenesen a sors fintorának tekinti, hogy épp egy sárgát kell útbaigazítania.
- Hogy melyik házból? - nevet fel ismét kissé gonoszan. - Az alagsorban meghúzódó sárkányok házából való vagyok, azaz rellonos.
Miután Gyalu is felszerelkezik, elindulnak azon a folyosón vissza, ahonnan előzőleg Noel érkezett. Végig figyel az új fiúra, és nem esik nehezére érdeklődni felőle.
- Honnan érkeztél ide? - kérdezi a srác arcát fürkészve, hiszen minél több mozdulatot, s reakciót elkap, annál jobban fogja ismerni. - Én székesfehérvári vagyok, a családom ősidők óta él ott. Egy elég nagy birtokunk van, tóval, és erdővel, úgyhogy mióta időm nagy részét ebben a kastélyban töltöm, azóta sokat vagyok a környező vidéken, próbálom visszahozni az otthoni légkört.
Sokat beszél magáról, méghozzá úgy, hogy azt észre sem veszi. Senkinek nem számolt be ilyen részletességgel az otthoni világról, maximum csak annyit felelt az érkező kérdésekre, hogy Székesfehérvár, s punktum. Az illető meg érje be ennyivel.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 15. 23:16 Ugrás a poszthoz

Gyé

Becenevek egész kavalkádját sorakoztatja fel a mellette álló korabeli fiatal, és nem is kérdés melyiket választja a hallgatóság.
- Akkor ha nem bánod, én egyszerűen Gyének foglak szólítani, szerintem ez a legkorrektebb nekem is és neked is.
Nem tudja elképzelni, amint Gyalinak hívja a navinést, vagy épp a Gyuluska megszólítással inti magához, ha mondandója akad. Nyilván ez a becenév abban a helyi szokásban, és családi környezetben ahonnan származik, teljesen természetes, de neki nem az, és nem is akarja, hogy az legyen.
- Tehát, most a nyugati szárnyon állunk - mutat maguk elé a földre, s nem ereszti a fiú tekintetét, hiszen tudni akarja, hogy érti-e az amit mond. - A navine nincs messze, pár perc alatt eljutunk odáig, s te már mehetsz is a klubhelyiségbe, hogy letehesd a bőröndjeidet, és megismerkedhess a többiekkel. Nem lesz itt gond.
Nem félti a jókedvű társaságot, szerinte hamar beilleszkedik majd, és megtalálja azokat a háztársakat akikkel a későbbiek során eljárhat órákra, bogolyfalvára, és részt vehet velük csoportos kirándulásokon is. A navinésekről egyébként is az a hír járja, hogy igen befogadó népség, úgyhogy egészen biztos, hogy kitörő örömmel fogják fogadni az új fiút. Ráadásul még kiállása is van, a sárga lányok el lesznek ragadtatva tőle.
- Ez dicséretes - mosolyodik el a fiút hallgatva, és egy pillanatra mintha honvágya támadna. - Azt mondod, hogy kinevetnének?
Gyé hozzá intézett szavaira felnevet, egyenesen röhög, hiszen nem találkozott még olyannal, aki épp a keresztnevét hozta volna fel, mint viccnek a tárgyát. Az is igaz, hogy vezetéknevét még nem említette az újoncnak.
- A családodnak ezek szerint mindenképpen tetszene a vezetéknevem, mert az itteniek meg azon röhögnek - mondja vigyorogva, majd meg sem várva, hogy a fiú megszólalhasson, kiböki. - Ombozi. Ősrégi név, már az ükapám ükapját is így hívták, de lemerném fogadni, hogyha kicsit utánajárnék, akkor még az ő ükapja is így nevezte volna magát.
Gyorsan telnek a percek az új fiú társaságában, akivel könnyedén szótért a rellonos, és örömmel segít neki a kastély egy-egy folyosójának kiismerésében. A bejárati csarnokot már majdnem elhagyják, amikor az egyik keretlakó felkurjant, és tetszését fejezi ki Gyé iránt. Noel persze már nem jön annyira be neki, amire az érintett csak széles vigyorral felel.
- Nem vagyunk túl jó viszonyban egymással - csóválja meg fejét, és még egy laza kézmozdulattal is jelzi, hogy nem érdekes. - Bolondnak tartanak, mert bolondnak tartom őket, ilyen egyszerű.
Tehát terjed a hír a keretek között a festményrongáló rellonosról, aki előszeretettel szaggatja szét pálcája nyomán a vásznukat, áztatja el vízzel lakhelyüket, és égeti fel festett életüket. A folyosó végére érve jobbra fordulnak, lépteivel irányítja évfolyamtársát.
- Teljesen új számodra a varázsvilág, vagy hamar kiütközött, hogy furcsa dolgokat művelsz? - kérdezi a fiútól, akinek úgy tűnik szülei mugli származásúak, azaz elég nagy felfordulás lehetett náluk, amikor a Bagolykő levelet küldött a fiú iskoláztatásának ügyében.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. december 15. 23:17
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 18. 10:59 Ugrás a poszthoz

Karácsonyi bál
Kowai kisasszony oldalán



A bál napja ma nem ígér szerelmes pillantásokat, és összefonódott lassúzást, sokkal inkább hoz majd másféle, a fiú szívét ugyanúgy megdobogtató izgalmakat. Kowait a rellon klubhelyiségében várja teljes harci felszerelésben, egyik ünnepi öltönyébe bújva. Nem a megszokott színeket öltötte magára az elmúlt órában, tartózkodik az egyszerű, környezetébe beleolvadó feketétől, hiszen ma az a cél, hogy mindenki lássa: részt vesznek a karácsonyi ünnepségen, és nagyon jól érzik magukat. Nem fognak gyanút kelteni, vagyis nem többet mint általában, tánc és zene alatt tárgyalják majd meg következő bulijuk részleteit. A lányra, aki időközben belép a klubhelyiségbe, először nem is figyel, ő másra vár. Aztán az érkező odasétál hozzá, és akkor ránéz. Döbbent tekintetét végighordozza a ruháján, amelyben sokkal csinosabb, mint egy-egy fekete, hétköznapi szerelésében.
- Jól áll neked a zöld - mondja neki komoly arccal, majd jobbját tartja, hogy Kowai karoljon csak belé, indulnak a bálba.
Az iskola folyosóin kiöltözött diákok, és néhány tanerő beszélget a fal mentén, és még a kastély szellemei is izgatottan szállnak egyik folyosóról a másikra. Noel magabiztos léptekkel halad előre, nem néz senkire. Biztos benne, hogy vannak akik megnézik őket, hiszen szokatlan, igazi rellonos páros, akik nem tudnak elmenni senki mellett úgy, hogy ne kapnának rosszalló tekinteteket. Talán még a tanárok között is akad olyan, aki megcsóválja a fejét, ha rájuk esik pillantása. Egyik keze a lányét tartja, másik a zsebében tapintja elmaradhatatlan pálcáját. A nagyteremhez közeledve a lány feszült hangja búg a fiú fülében, mire egy igen széles mosollyal felel.
- Próbáljanak csak meg ártani nekünk...
Ha a nagyteremben kezdene ki velük valaki, még az ünnepre való tekintet miatt sem hagyná ki, hogy visszaszóljon, vagy megvédje magukat. Nincs olyan, aki megúszná azt, hogy éppen beléjük köt. Lenéz a fekete loknis lányra, majd a terem ajtaja előtt megáll egy pillanatra, szembefordul vele, és egy halvány, biztató mosolyt követően szólal meg.
- Showtime.
Ezzel lépnek be a feldíszített, pompás helyiségbe, ahol már több ismerős, és még több ismeretlen nevetgél, és vannak akik halk zenére már táncolnak is. Az biztos, hogy ennyi diákot egy átlagos napon nem lát sem tanórán, sem reggeli közben. Most az összes itt lakó felöltözött, kicicomázta magát, és ha van párja, ha nincs, részt vesz a bálon. Pontosan ezért vannak itt Kowaival, itt mutatják meg magukat először nagy nyilvánosság előtt.
Noel megpillantja szőke barátnőjét is Keiko, és egy fiú társaságában, de nem néz egyelőre többet oda, még nem szeretné, ha összekapcsolódna tekintetük. Túl korán van még ahhoz, s túl sok a tennivaló. Háztársnőjére vigyorog, és ezzel a lendülettel húzza a táncparkett közepére. Jobbja a lány derekát, balja a vékony ujjakat tartja. Sokan nem gondolnák róla, de jól, s könnyedén mozog a parketten, így a zöld ruhás lánynak elég, ha rábízza magát partnerére.
- A december tizenöt jól sikerült, mindenki azt gondolja, hogy nekünk ehhez semmi közünk - mondja általános hangon a fekete szemeket fürkészve. - Ez így tökéletes is, de szükségünk van egy ennél nagyobb durranásra. Több visszhangra, nagyobb balhéra.
Szavait senki nem halhatja a lányon kívül, hiszen egészen közel beszél annak füléhez, miközben apró mozdulatokkal irányítja őt a parketten a többi pár között.

Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. december 18. 12:43
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 19. 16:33 Ugrás a poszthoz

Szőkém

Szelíden mosolyodik el a szőke felvetésére, hogy amikor kesztyű híján itt akarná hagyni őt, akkor nyugodtan maradjon vele ő maga is. Megcsóválja fejét erre az ötletre, majd végigsimít a lány hófehér, tökéletes arcélén, és úgy szólal meg.
- Az itt hagyás lényege pontosan abban rejlik, hogy te nem jössz velem, én pedig nem maradok veled.
Halk szavai végén mosolya széles vigyorrá fejlődik, és a huncut szemekbe pillantva játékosan kezd csücsöríteni ajkaival.
- Nem hiszed, hogy itt hagynálak, pedig... - mondja közelebb hajolva a szőkéhez, ujjaival a fényes, puha hajtincsekben veszve el. - ...elhiheted, hogy megtenném.
Tekintete a kék lélektükrökön ringatózik, egyre csak belemélyülve azok mélyébe. A lány játéka nem áll meg, Noel hiába töltené mással vészesen fogyatkozó idejüket - hiszen a levita nincs már túl messze -, a lány csak búg és búg, játszik a szavakkal, a hangsúllyal, ezzel melengetve a fiú szívét.
- Igazán jó színész lennél - jegyzi meg, aztán lehunyja szemét arra a csöppnyi pillanatra, míg a kedves csókja ajkára ég. - Még, még, még...
Suttogja ellazulva, de nincs mese, a levitás már húzza is klubhelyisége felé, és neki lépnie, az iramot tartania kell. A részeges keretlakók folyosójára érve aztán bekövetkezik az, amitől eddig nem, de ettől a perctől fogva igazán tartott. Az agresszív viselkedés, és a kíméletlen módszerek nem biztos, hogy egy randevú szükséges kellékei, de még a hétköznapi életben is elfogadhatatlannak minősíti az általános társadalom. Leszegett fejjel halad a lány mellett, merengve az előzményeken, és folytonosan csitítva gerjedő, dühös gondolatait. Próbálkozása kudarcot vall, és bár ő elégedett a kihasított vászonnal, Lyrára pillantva szokatlan érzés keríti hatalmába. Tart attól, hogy csalódást okoz a levitásnak, de ott mocorog elméje hátsó részében az is, hogy hiába titkolná valóját, jellemét és mások szerint rossz tulajdonságait, egyszer akkor is fény derülne rájuk, és a később jobb, mint soha elmélet talán éppen abban a szent minutumban bukna meg.
Lyrára pillantva nem tudja eldönteni, hogy mégis mit lát. Csalódottságot? Ellenszenvet? Hosszasan fürkészi a bársonyos arcot, fél az esetleges választól, attól ami következhet. De nem következik semmi elutasító, kiábrándultságnak hangot adó, semmi megbotránkozás vagy sírva elrohanás. Nincs hiszti, nincs kiabálás. A rellonos elmosolyodik ahogy hajas babája az előzőleg szétszaggatott kerethez sétál, és onnan visszafordulva huncut válasszal szolgál. A festményt meggyógyító lány a falnak dőlve nézi Noelt, aki félrebillentett fejjel vigyorog. Ő a szemben álló falig hátrál, s annak nekidőlve hallgatja kedvesét.
- Túlságosan bízol bennük - csóválja meg fejét, és már folytatná is szavait, de elnémítja szavakat formáló száját a lány újabb meglepetése. Egyetlen mozdulattal, nem szakítva meg a szemkontaktust Noellel, könnyedén némítja el a káromkodó, büdös alakot, amire a fiú csak széles, fülig érő vigyorral tud felelni.
- Higgadt, és türelmes vagy - mondja a hozzálépő leányzónak, és annak derekát érintve húzza magához. - Emellett éppoly halálos, mint én.
Tekintetével csitítja szőkéjét, ha az mondani is szeretne valamit, most bizonyára elhallgat majd. Mint ahogy első csókjuknál, most ugyanúgy közeledik a szép archoz. Végre kettesben vannak, igaz, hogy ezernyi szem tapad rájuk, de az előző némító bűbáj hatására, most az összes festett élet csendben figyeli a jelenetet. Furcsának, sőt, lehetetlennek tűnik számára, hogy éppen ezen a folyosón élvezze ki a lány ajkait, mégis így történik. Türelmetlenül húzza-vonja a lány testét, hol magához szorítva, hol engedve láncain. Akarja évfolyamtársát, érezni ízét, illatát, tapintani bőre puhaságát. Nézni akarja miközben semmit sem csinál, vagy csak úgy, tanóra alatt, és a folyosón, és mindenhol. Ott akar lenni mindenhol.
- Abba ne hagyd - parancsolja Lyrának egy kisebb elszakadásuk alkalmával, hogy aztán újult erővel vesse bele magát az érzésekbe. Csókjaik közben ide-oda lép, hol az ő háta, hol a lányé érinti a kőfalat. Aztán véget ér a forróság, mint ahogy minden odavész, és Noel átölelve kedvesét sokáig néma marad.
- Kiskoromban az egyik hatalmas képtől rettegtem otthon, Fehérváron - suttogja a szőke fülébe, hogy csak ő hallja. - És amikor elég éretté cseperedtem a bűbájok használatához, felégettem azt, aminek nyomán leégett a házunk hátsórésze. Ez nem tudom, hogy igazi oka lehet-e annak, hogy gyűlölöm az összeset, vagy csak egy eset a sok közül. Rosszul viselem a jelenlétüket, otthon már egy sincs. Itt viszont nem marad más, csak a pálcám.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. december 19. 16:34
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 20. 10:42 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás
~Lethifalva

Szőke és Keiko/Vanília párosa


A bécsi napok hihetetlen sebességgel teltek el, mintha egy szemvillanás lett volna az a pár nap, amit együtt töltöttek a jelenlevők, leginkább persze saját szobatársaikat látták, illetve azokat a személyeket, akikkel a legközelebbi viszonyban álltak. Azonnal kialakultak a párosok, az apró klikkek, akik mindenhová együtt mentek, mindent együtt csináltak, és ez egy ilyen kiránduláson természetesnek is mondható. Az ember hamar ráhangolódik párjára, átbeszélgetik az éjszakákat, nevetnek, ismerkednek. Noel legtöbb idejét ki mással, mint Lyrával tölthetné, és ezáltal egyre közelebb érzi a kis leányt szívéhez. Lethifalvára az út kandallón át vezet, csakúgy, mint a kirándulás kezdetén, Bécsbe. A hely csodás, végre hó is annyi akad, ami már utal a csapat ittlétének egyik okára, a síelésre. Noel imádja a téli sportokat, és minden évben űzi is őket. A korcsolyán kívül szeret snowboardozni és síelni, de hóangyalok gyártásában is kiváló. Testvéreivel kisebb korukban szánkóztak is, ha megengedte az idő, emellett pedig a forrócsoki, a forralt bor, és a rumos meggy is csak nagy hóban esik igazán jól. Elégedett mosollyal néz le a mellette álló szőkére, és közelebb húzva őt magához, apró csókot lehel homlokára.
- Izgalmasnak hangzik - suttogja a lánynak a helyre célozva, majd Amira kezd ismét elnöki monológba, amire csak akkor figyel fel, amikor a szobabeosztásokhoz ér. Úgy tűnik nincs más lehetőség, kétágyas szobákban kell meghúzniuk magukat, és csodák csodájára több esetben előfordul a fiú-lány párosítás is. Noel szélesre húzza mosolyát, és baljával belecsíp a szőke hátsójába. Remélhetőleg erre rápillant a levitás, és így alkalma nyílik kacsintani egyet az éjszakai murira gondolván. A DÖK alul öltözött elnöke szabadon engedi a kis csapatot, mire a rellonos kézen fogja kedvesét, és Keikohóz siet. Még nem sikerült megbeszélniük a barlangban történteket, és ez aggasztja a fiút, mert a lány zavarodottnak, és kétségbeesettnek tűnt az osztrák fővárosban, ami nem maradhat így. A fekete hajú lány egy másik, kifejezetten alacsony szőkével áll, aki valószínűleg háztársa a fiút körbevevő lányoknak.
- Mi még nem is ismerjük egymást, Ombozi vagyok - nyújtja jobbját az apró lánynak, de a másikkal erősen tartja kedvese kezét. Kedvessége viszonylagos, talán csak amiatt ilyen jó a hangulata, mert nemsokára síléc lesz a lábaira szegezve, az éjszakákat pedig kettesben tölthetik a csinos szőkéjével. Nincs miért haragosnak, vagy bosszúsnak lennie, de még mufurc sem tud lenni. Túl jól alakulnak a dolgok.
- Keiko, gyere át, vagy gyertek át az egyik éjszaka beszélgetni kicsit, és akkor átrágjuk a barlang rossz emlékeit - mondja, és biztatón mosolyodik el. Nehéz volt kijutni onnan, és ha nem ilyen szerencsések, akkor alakulhatott volna egész máshogy is az a hajnali találkozás.
A beszélgetés alatt a csapat oszolni kezd, Amira, és az ikrek már rég leléptek, és lassan mindenki a szabadban vagy éppen az új szobájában van, és élvezi a lehetőségeket. Noel a sajátjukba vezeti a levitást, és bekukkantva az ajtón hangos szavakkal ad hangot elégedettségének.
- Váó! - kiáltja nevetve, majd cuccait az ajtótól nem messze, magát pedig az alsó ágyra dobja le. - Választhatsz ágyat, de úgyis ott alszom majd, ahol te vagy.
Kacéran vigyorog, és ülő helyzetéből fekvőbe helyezkedik. Csodás hangulata letörhetetlennek bizonyul, úgy gondolja, hogy erre a kirándulásra eljönni a lehető legjobb döntése volt kastélyban tartózkodása óta.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. december 20. 10:45
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 20. 19:10 Ugrás a poszthoz

Kowai, az est meglepetése

Kifejezett meglepetésben van része, hiszen álmában sem gondolta volna, hogy háztársnője ládája báli ruhát rejt, és abban sem volt biztos, hogy a lány ismeri a fésűt. Ezzel szemben a zöld ruha nem fedi el fehér combjait, amire a fiú csupán szemöldökét húzza fel, majd a lány arcára pillant. Szembesülnie kell azzal, hogy mindenki okozhat meglepetéseket, legfőképp pedig azok, akikről a legkevesebbet gondolná. Az igazság pedig az, hogy elfelejtette azt a fontos dolgot, hogy Kowai lány, és ha úgy akarja, akkor megtudja mutatni Merlinadta idomait, amik miatt Noel most ráeszmél arra, hogy cinkostársa ha fiúk módjára is szereti a balhékat, és ha feketében is jár, akkor sem fiú. Ez talán hideg zuhany, talán csak egy félszeg gondolat, de a tény, hogy a nagyteremben jó pár tekintet rájuk szegeződik, huncut, elégedett vigyorra készteti a magabiztos elsőévest. Kowai követi pillantását, és nemcsak hogy észreveszi Lyrát, de még rá is kérdez a látottakra.
- Igen, ő - vallja be, de nem óhajt erről tovább beszélni, egyrészt mert nem a levitás miatt vannak itt, másrészt pedig nem Kowaival fogja megtárgyalni érzelmi életét.
Tovább sétálnak, Noel a többi jelenlevőt veszi sorra, égeti emlékezetébe, hogy ezen az estén kik vettek részt, kik nem, esetlegesen kiket tudnának mélyen belekeverni egy kis rellonos játékba. A karjába kapaszkodó partnernő viszont egyelőre leragadt a barátnő kérdésnél, és piszkos megjegyzéseket tesz, amire csak felnevet a fiú.
- Igazán csinos vagy ma, de nem mérhetlek hozzá, remélem megérted - mondja szembefordulva a fekete loknis lánnyal, így csábítva őt táncba. Könnyed mozdulatokkal irányítja Kowait, mire ő ugyanazt jegyzi meg a fiú tánctudásával kapcsolatban, mint amit ő is mondana.
- Egyre gondoltunk - feleli, és éppen elmosolyogná magát, mikor egy apró ütés éri egyik vállát. Oldalra néz, és úgy látja meg azt a piros ruhás ismeretlen nőt, aki talán már becsiccsentve érkezett az ünnepségre, és egy véletlen lábbotlás miatt ütközött neki. Tekintete követi a botladozó szőke nőt, aki kissé szerencsétlenül mozog, mégis van benne valami báj. A piros ruha nemsokára elveszik a táncoló párok, és a jelenlevők között, mire a rellonos közelebb hajol báli partnernőjéhez, hogy belekezdjen a lényegbe, amiért egyáltalán kiöltöztek, amiért itt vannak, és amit már régóta várt az első akciójuk után. A keresztjét  tiszteletteljesen hordó lány gyorsan felel, és bár nem teljesen érti Noel, hogy miért, de visszatérnek Lyrához, és vele együtt a levitához.
- Őket most kihagyjuk - jegyzi meg halkan, hogy aztán sokatmondóan, eltúlzott erőszakossággal forgassa meg a zöld ruhás lányt. Végig tartja vele a szemkontaktust, és a fordulat után visszarántja magához.
- A te érdekedben mondom, hogy vedd le azt a szúrós tekinteted róla - figyelmezteti a lassú zene alatt cinkosát. - Egy csapatban játszunk, ha jól tudom.
A zene mintha sosem akarna véget érni, hosszasan táncoltatja a szerelmeseket, és a Kowai-Ombozi párost is. A fiún úgy látszik a jókedv, és ösztönösség, mint ahogy kettejükről lerí a mindenkori rosszban sántikálás.
- Ó, nem, köszönöm, a festményeket pihentetem jelenleg. Most valami egészen máson töröm a fejem, drága Izabella. Érdemes lenne megfontolnunk a puffskein-ügy után valami érdekesebbet.
Szavai elhalnak, mint ahogy a keringő alatt szóló dallamok is. Noel távolabb engedi magától a lányt, és a zene gyorsaságához igazítja mozgását.
- A betöréssel, lopással, csempészettel milyen viszonyban állsz?
Kérdését akkor teszi fel, mikor arcával éppen a partnernő füléhez van közel, és a ritmusra megérinti annak derekát is. A látszat nagy úr, nincs szükségük arra, hogy itt keveredjenek gyanúba, mikor még el sem jutottak a tettlegességig.
- Nem tudok felülkerekedni azon, hogy ilyen jól táncolsz! - vigyorodik el végül ismét, hiszen Kowai jó mozgású, és az ízlése mellett még olykor némi bája is akad. Csak ne szólaljon meg.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 23. 13:32 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás
Lethifalva - Szőke, majd Keiko

Túlzottan is kecsegtető a tény, hogy egy szobába kerültek a levitás királylánnyal, és ezalatt a pár nap alatt senki sem fogja őket felügyelni, senki sem fog utánuk leskelődni, és igazán, a maguk valójában lehetnek szabadok. Hogy ez mit jelent, az egyelőre még a rellonos diáknak is kérdés, mert nem ismeri szerelme határait, nem tudja mit lehet, és mit nem, de az is igaz, hogy cseppet sem tart az elutasítástól. Olyannyira tisztában van saját hatásával, és cselekvő kisugárzásával, hogy tudja: előbb utóbb eléri, amit akar. Ugyanakkor megfordul a fejében, hogy ez a szobabeosztás csupán valamilyen piszkos tréfa, és nemsokára kopogtat faajtajukon Amira, miszerint összetévesztette a neveket, és a kedves helyett majd még a jóslástan professzorral kell osztoznia az aprócska szobán. Na meg még mit nem. Akkor inkább alszik a nappaliban, mintsem hallgassa boldogtalan jövője halovány képeit. Szomorú igazság, de valódi áltudománynak tartja a jóslástant, és nem is érti, hogyan foglalkozhat ilyesmivel Tender professzor, aki egyébként egy szimpatikus ember benyomását keltette benne.
- Ó, valóban? - nevet fel fejét csóválva a lány kijelentésén, hiszen elképzelni sem tudja, hogy Lyra éppen most fossza meg magát, és a rellonost a közös alvás lehetőségétől, amikor arra éppen hogy a felsőbb vezetőségtől kaptak engedélyt, s ezáltal szabad utat. - Megnézem én azt, ahogy lerugdosol magad mellől.
Kacéran vonja fel szemöldökét, kihívón, és magabiztosan, ám ahogy a gyönyörű lány megközelíti, és teljes tudatában nőiségével ráül hasára, azonnal elnémul. Felpillantva keresi meg a tengertükröket, és le sem veszi róluk tekintetét. Kezeivel a kecses derekat simítja, majd szinte meg sem hallja, amit Lyra mond az ágyról, takaróról, és róla, már érzi is forró csókját. Felszusszan egy pillanatra, de a következőben jobbja a szőke tarkóját tartja, hogy abba ne hagyja, ez így számára pont tökéletes. Elvesz ezekben a pillanatokban, olyan helyekre zuhan, vagy éppen magasodik, ahol ezidáig nem járt, de most, hogy napról napra jobban ismeri, többé nem akar nélkülük létezni, és többé nem akar Lyra nélkül lenni. Gondolatai kószák, és olyan gyorsan peregnek a fantáziaképek csukott szemei előtt, hogy azok kivehetetlenné és követhetetlenné válnak. Csend, és béke, tűz, és agresszió fonódik össze, amikor egy kintről érkező hang, a kopogtatás zavarja meg feszült viszonyukat. Ő mintha meg sem hallaná, úgy folytatná tovább elkezdett játékukat, de királylánya elszakad szájától, és leszáll róla, hogy az érkezőnek ne ebben a formájukban kelljen őket látnia.
~ Nagyszerű, megérkezett Amira a jóslástan királyával, és jöhet a szobacsere. Tudtam. ~
Gondolataira egy hangos nyögéssel felel, egyúttal karjaival Lyrába kapaszkodik, húzza ismételten magára.
- Ne, ne, ne, ne, ne - mondja, mint egy rossz, hisztis gyerek, és nem hajlandó kinyitni szemeit. - Nem érdekel ki jött, nem fontos, csak gyere vissza, az előbb olyan jól elhelyezkedtél...
Aztán benyit Amira helyett a japán lány, és bár nem huppan közéjük - talán tudja, hogy mit szakított félbe -, várhatott volna még egy órácskát. Noel sóhajt egyet, és rávigyorog az ajtófélfának támaszkodó lányra. Beletúr hullámos hajába, feláll, kinyújtóztatja ellazult, elálmosodott tagjait, és még egy utolsó csók után csomagjához sétál, hogy sífelszerelését előszedvén, melegebb öltözéket öltsön.
- Figyeljetek arra, hogy odakint hideg van, és alá kell öltözni a síruhának - mondja a lelkes lányoknak, aztán elmosolyodik, és síszemüvegét előkapva már indulhatnak is.
A kinti hideg számára nem dermesztő, vagy rémisztő, sokkal inkább indítja be nyálelválasztását, és saját lelkesedését is. Él, és hal a téli sportokért, szerinte ezek nélkül túl sem lehetne élni ezt az amúgy zord, depresszív évszakot. Lyra mellett halad, egyik kezével öleli derekát, másikban vastag kesztyűjét, és szemüvegét tartja. A síparadicsom, és pályái nincsenek messze szállásuktól, és az út alatt a fiú lélekben már nincs is társaságával, sokkal inkább csatolja léceit fel, hogy aztán belevethesse magát a súlyos lejtők élményeibe.
- Öltözzetek, aztán már itt sem vagyunk - jelenti ki a sífelszerelés kölcsönző előtt, majd belép az üzletbe, és szaporán, sok tapasztalattal választ magának cipőt, és lécpárt. Az üzletben szívélyes segítség fogadja őket, akihez bátran fordulhatnak, ennek ellenére a rellonos saját feje után megy, és Dynamic, francia léceket választ magának.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. december 23. 13:33
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 24. 16:42 Ugrás a poszthoz

Karácsonyi bál,
Kowai kisasszony oldalán.
aláfestőzene, csak úgy.


Érzékeny pont vagy sem, most nem azért vannak itt, hogy a levitás szőkéről beszélgessenek, avagy bámulják a bál minden második percében. Kowait feltűnően érdekli háztársa szerelmi élete, azon belül is leginkább gyönyörű kedvese, akit nem fél folyamatosan szemmel tartani. Le sem veszi róla sötét tekintetét, mire Noel halványan elmosolyodik. Büszke barátnője porcelánszépségére, és nem titkolja, hogy kifejezetten a szép lányokat szereti, azokat akik vigyáznak az alakjukra, szép ruhákba bújnak, és odafigyelnek frizurájukra. Úgy tartja, hogy minél inkább nő egy nő, annál inkább tud mellette férfi lenni a férfi. Finoman tartja a bársonyujjakat, miközben irányítja a lassú táncot, és mikor elkapja Kowai matt tükreit, csak akkor szólal meg.
- Most miatta vagy miattam vagy itt, he? - teszi fel hetykén kérdését, hiszen már-már zavarba ejtő Kowai viselkedése, ahogyan táncuk minden mozdulata alatt a levita ház egybegyűlt diákjai között figyeli a kék ruhát öltött Lyrát. - Ne bámuld már, nem szereti ha így nézik.
Egy újabb felhívás, egy újabb figyelmeztetés, hogy viselkedjen úri hölgy módjára, legalább egy kis ideig, csak amíg itt vannak a bálban, emberek között, a színpadon, a terem közepén.
- Engem figyelj - mondja halkan, de határozottan és kérdőn felvonja fél szemöldökét. Legalább a látszatát adják meg annak, hogy együtt vannak itt, saját magukért, nem tesznek semmi kellemetlent, és ugyanolyan tiszta állampolgárok, mint a teremben bárki más.
A fiatal nő, aki nekimegy a fiúnak úgy tűnik nemcsak egyetlen pillanatra vonja el figyelmét, legalábbis zöld vérű partnernője sértődött hangja, és hideg ujjainak érintése arcán erre utalnak. Visszapillant a lányra, és elégedett vigyorra húzza ajkait.
- Nem kell féltékenynek lenned - suttogja, s talán célba sem ér a halk hang. - Veled vagyok itt, de mint látod, vannak, akik már a csárdából érkeznek ide, és már most, kora este nem képesek koordinálni mozgásukat. Visszafordítja arcát az eltűnt piros ruha irányába, de ahelyett kék kisestélyis barátnőjét találja meg zöldjeivel. Nem tudja, hogy milyen érzés lehet ez szőkéjének, látni őt egy másik lánnyal, akivel parkettet lassú tánccal járják be, de az biztos, hogy most neki itt kell lennie, Kowai oldalán. Enélkül minden borulhat. Nyel egyet, majd elszakítja tekintetét a kék ruhától, a szőke fürtöktől, hogy fekete loknis partnernőjére terelje figyelmét. Az bosszúsnak látszik, de a fiatal rellonos már nem képes követni. Három lánytestvér után sem érti a nőket, és most csak nevetni kezd. Kowai nem leszbikus, ebben biztos, és ha akarná, bizonyítani is tudná, de ehhez sem a hely, sem az időzítés nem alkalmas.
- Amilyen képtelenségeket tudsz mondani, néha nem értem miért tartalak olyan eszesnek - mondja kacéran, kissé megrázva fejét. Okos lány Kowai, sőt, de van, hogy mellényúl. Kérdésével pedig sajnos se nem hozta zavarba a fiút, se nem talált be nála.
- Egyébként nem hiszem, hogy az esete vagy... - kezd bele mondandójába, majd amikor arca Kowaiéhoz a legközelebb van, akkor egészíti ki gondolatait. -... de egy hármasban benne volnék.
Rákacsint a fekete lányra, és rögtön megpörgeti, hogy szava se legyen. A táncról úgy tartják felszabadítja az érzelmeket, és megkönnyítik az ember életét, bármily nehéz is legyen az. Nos, Noel élete tehermentesnek mondható, hiszen nincs gondja megélhetésre, nincs gondja nőkre, és italra. Tökéletes, amit csak azzal lehet tetézni, hogy egy-egy stílusos tánc alatt megbeszéljék következő durrantásuk részleteit. Izgalmas, amire minden nap szüksége van. Izgalom-, adrenalin-, és élvezetfüggő, amit folyton ki kell elégítenie.
- Van egy fontos ember a környezetünkben - mondja lassan, vontatottan, minél inkább fokozni akarja Kowai kíváncsiságát, ami ahogy kimondta a lopás szócskát, azonnal megvillant szemeiben, egy pillanatra fényt adva nekik. - Neki pedig van valamije, ami sokkal izgalmasabb lenne, ha a magunkénak tudhatnánk.
Szavaival valószínűleg teljesen felkelti a lány érdeklődését, és nem kevésbé indul be ő maga is a balhé fantáziaízére. Csodás. Az élet legszebb, legkellemesebb érzése, amikor rosszat teszel, büntetsz, és elveszel a lebukás veszélye nélkül. Természetesen ott van az esély, hogy egyszer elkapnak, hogy egyszer téged büntetnek meg, hogy egyszer nincs tovább, de ezek az eshetőségek még csak álmaiban sem kísértik a rellonos elsőévest. Kowai félreérthető megszólalására ismét a magasba szöknek szemöldökei, csakúgy, mint szája széle is. Amikor elhangzik a test szó, és a hozzámondott szavak, Noel kénytelen-kelletlen is végignéz a zöld ruhán, és az abba csomagolt hófehér testen. A rövidke szoknyarész alól a combok is kilátszanak, s egyéb területek is, amikre csak egyszer pillant, majd azon nyomban felemeli fejét, és talán vörösség fut át arcán, amiért hol elszégyelli magát, hol pedig nagyon élvezi helyzetét. Nehéz a férfisors, túlságosan nehéz.
- Abban biztos vagyok...
Igyekszik nem nézni se balra, se jobbra, de még a loknikkal szegélyezett arcra sem, egyelőre vissza kell térnie fejben a lopásra, a bűnözésre. Na nem a nőkkel szeretné kísérteni önmagát, sokkal inkább a faluban rejlő kincsre gondol, ezzel is hűtve vérét. Ez az este túl sok. A zöld ruhás lány arca pedig közeledik, egyre csak jön, hogy végül felvigye az utolsó kenetet.
- És mégis milyen árra célzol? - kíváncsian figyeli a távolodó arcot, amelyen nem titkol gúnyos vigyor jelenik meg. Noel szíve hevesen dobog, amire talán a zene, talán a hangulat, talán a rellonos perszóna intenzív jelenléte ad magyarázatot, de az biztos, hogy ez az egész csupán játék. Erős, veszélyes játszma, amelybe belekezdeni is vétek.

Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 25. 21:43 Ugrás a poszthoz

Parancs kisasszony Rolleyes

Az, hogy ki mennyit tud, és az mennyire kielégítő számára, nem mindenhonnan nézve van egészen úgy, ahogy azt Samantha kedves látja. Abból a szemszögből, amiből példának okáért éppen ő tekint ki, bizonyára még túl sok is, amit a fiú tud, de ugyanez fordítva nem igen mondható el. Noel értetlenül, és egyre feszültebben ráncolja homlokát, kezeivel pedig maga mellett hadonászik a levegőben. Még az sem enyhíti meg, hogy látja a lányon az igyekezetet, és azt a tipikus érdektelenséget is, ami néhány emberből árad. Neki aztán mindegy, hogy mennyire beszélnek bele az arcába, vagy éppen mérföldekről ordítanak, csak jusson el az adott információ, és mehetünk is tovább. A fiú kinyög egy "ehh" hangot miután a rellonos kisasszony parancsba adja kívánságait, majd pedig még bólint is egyet az előbb felajánlott kabátra, hogy aztán kezét is kinyújtsa érte. A fiú fájdalmas, megkínzott vigyorral, és nevető fejcsóválással húzza le a ruhadarab cipzárját, majd lassan leengedi az anyagot válláról, végigvezeti hátán, és átadja a barnának.
- Nagy játékos vagy te - jegyzi meg jókedvűen, és minden eddigi feszültsége elszáll azzal a pillanattal, ahogy előmelegített kabátja felkerül a lányra, ezzel védve meg őt az esetleges hidegrázással megkomponált láztól, fájdalmas torokfájástól, és tüdejét kiköptető köhögéstől. A mai jó cselekedetét kipipálhatja, s miután megátkozza az érkező fiút, máris kettőnél tart ez a szám. Már ha jó oldalról közelítjük meg a kérdést. A rellonos lány ezután sem hagy fel parancsolgató hozzáállásával, a lefegyverzett, és mozdulatlanságra ítélt fiú felett állva csak annyit kíván mondani, hogy szövetségese kapja fel a földön fekvő testet, és cipelje a manökenként lépdelő negyedéves után. Hab a tortán, hogy meg sem várja a fiúkat, előre megy, majd pár sírkő közül kiált vissza, hogy mégis miért váratják kisasszonyi mivoltját, azonnal teremjenek ott, és azonnal, és azonnal...
Noel félrehúzza száját, majd leguggol a szerencsétlen mellé, és pálcájával megbökdösi annak mellkasát.
- Sanyarú sorssal nézel szembe most, drága barátom, de legalább máskor nem lopsz női kabátokat.
Nem biztos abban, hogy ez az egyáltalán nem rellonos kinézetű fiatal srác éppen Samantha lányszínű kabátját nézte volna ki magának a karácsonyi bálra, vagy a faluba kiruccanni benne, de immáron kiderült, hogy nem is a kabát érdekes annyira, hogy valaki szemet vessen rá, sokkal inkább ami zsebében lapul. Ő ismer valakit, aki kiváló tolvaj, és pontosan tudja képességeit, de egyelőre nem hozza fel a lehetőségét annak, hogy esetleg Kowai volna a tettes. Lendületesen ülteti fel, majd veszi a nyakába a fekvő fiút, úgy hogy annak a feje hátánál lóg, míg mozdulatlan lábai mellkasát verdesik. Nem sieti el lépteit, a temetőhöz vezető utcára még visszapillant a temető kapujából. Elvigyorodik, és fütyörészve viszi Samantha után az ismeretlent, aki még egyet kiált, csak hogy az összes holtnak világos legyen ittlétük.
- Ordíts még, szerintem még nem tudja a fél falu, hogy itt vagyunk! - szakítja félbe vidám füttydalát, majd megcsóválja fejét, és megcsapkodja túszuk lábait. - Te érted a nőket, kis haver?
Költői kérdése a szólásra képtelen félnek szól, akit végül sikerül odacipelnie Samanthához, és a kinézett sírkőhöz.
- Örülök, hogy könnyed léptekkel, a hátadon senkit sem cűgölve ilyen hamar találtál szimpatikus sírhelyet - mondja Samra villantva vigyorát, aztán egy laza mozdulattal vágja le a szerencsétlent a kőre, és azzal a lendülettel le is hajol, hogy pálcája végére fényt varázsolva elolvassa a sírkőre írtakat.
- 500 éves ez a sír. Biztos izgalmas lehet amit benne találhatnánk...
Ezt csak úgy magának mondja, hiszen biztos benne, hogy háztársnőjét nem igazán hozzák lázba a sírok, és a bennük alvó lelkek.
- Na és most? Hogyan tovább, úrnőnk? - cinikus hangon kérdezi, miközben visszaegyenesedik álló helyzetébe, de vigyorát nem lehet elmosni.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. december 25. 21:47
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 27. 07:50 Ugrás a poszthoz

Szőkém

A két fiatal közötti néma mosolyok, és az apró, szellemi jelenlétüknek is hangot adó szavak gyorsan illannak el, csak úgy, mint az idő egymás teljesebb megismerése, és a kezdetleges fizikai gyönyörök átélése felett. Késő este, már akkor is sötétben érkeztek a kastély falai közé, amely mostanra éjjeli kóborlásba csap át, és bár ez nem zavarja a rellonost, jobbnak látja végigjárni ezt a folyosót, és eljuttatni Lyrát a Levita célállomásáig. Túl sokat árult el ma este magáról, és ez kezdi feszültté tenni önmagával kialakított viszonyát. Senki, és semmi nem nyithatja meg bensőjének ezt a részét, így a levitás lány sem, és ebből nem hajlandó engedni. Élvezzék egymás társaságát, menjenek el ide, és oda, de hagyják meg az egymás közötti tisztes távolságot. Visszahúzó gondolatai alatt meg sem hallja a levitás hozzáintézett szavait. A falnak dőlve, lehajtott fejjel masszírozza jobbjával orrnyergét, ami talán nyugtató hatással lesz háborgó idegeire.
A csókok, az ajkak harca is véget ér, amit ölelkezés követ, ráadásul mindezt ő maga kezdeményezi, mint ahogy fehérvári gyermekkori festménygyújtogatásáról is szívesen beszél. Ahogy abbahagyja az emlék felidézését, és a szőke halkan megjegyzi, hogy már akkor sem hazudtolta meg saját magát, abban a szent minutumban merevedik meg testtartása, és távolodik el a szőke finom testétől, mézillatú hajától, hogy belebámuljon gyönyörű tengerszemeibe. Épp ez az. Akkor hű volt magához. Akkor nem beszélt viselt dolgairól; szavak helyett megcselekedte, amit megkövetelt akarata és szíve. Most viszont elgatyásodva, zöldjei előtt romantikus lepellel tekint a világra, és könnyedén megnyílik a lánynak. A szőke tovább beszél, amire még csak válaszolni sem szeretne a rellonos, hiszen nem tud azzal egyetérteni. Nem fog leszokni arról, amiben élvezethez juthat, még akkor sem, ha ezt éppen Lyra javasolja.
Megrázza fejét, és kifújja tüdeje elhasznált oxigénjét.
- Menjünk.
Bőbeszédűsége itt ér véget, ám hangszíne nem változik, a lánnyal mindentől függetlenül ezután is szépen fog beszélni, és jelenlétében úgy cselekedni, hogy az mindenkinek jó legyen.
- Azt mondják, nekem sem ártana néhány illemtan órára belátogatnom - feleli félmosollyal, aztán zsebébe csúsztatja kezeit, és elindul a folyosón a lány háza felé. Szeretné jó helyen tudni a szőkét, tudni, hogy hazaér, és a klubhelyiségen át bármerre is viszi az útja, otthon van, biztonságban és szeretetben.
- Gyere, késő van.
Hátraszól a lánynak, hogy jöjjön, ő maga pedig megacélosítva magát, tovább sétál, és a folyosón túljutva, hamarosan véget ér közös randevújuk utolsó perce is. Noel szembefordul a lánnyal, és udvariasan köszöni meg neki a mai estét.
- Tőlem ennyire telik, nem vagyok egy tipikus lovag, de még csak herceg sem, és ha úgy gondolod, hogy ennyi elég volt belőlem, azt tényleg megértem, nemcsak úgy mondom, hogy aztán a hátad mögött meg lehordjalak.
Nem siet mondandójával, mert szeretné biztosan tudni, hogy a szőke megérti az őszinte szavakat, és mert az este olyan kabaré volt, amiből egyelőre nem lehet tudni, hogy mi fog következni. A csók nélküli búcsú után elfordul, és visszasétál azon az úton, ahol előzőleg a Levita felé tartottak. Léptei némák, mint ahogy gondolatai is nyugodtak, ám az elnémított festmény előtt megáll, és újfent szétszaggatja.
Ezzel ismét önmaga, és tudja: soha többé nem kér bocsánatot azért, mert azt teszi, amit elméje megkíván. A festmény ijedt arcába belevigyorog még, aztán szája elé teszi mutatóujját, figyelmeztetőleg, hogy bár a keretlakó néma, mint a sír Lyrának köszönhetően, maradjon csak csendbe, és ugyan, ne szégyenkezzen a vászonhasítás miatt, így sokkal csinosabb.
Nem tér vissza a rellonba, helyette ismét Bogolyfalvára vezet útja, méghozzá az első éjszakai, egyedüli kirándulása kezdődik meg.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 28. 10:58 Ugrás a poszthoz

Kati
~ szilveszter este

Hogy szilveszter estére nincs programja, azt csak saját magának köszönheti, hiszen akadt volna társaság, és helyszín is, ahová csapódhatott volna, mégsem bólintott rá egyik felvetésre sem. Az első szakítása után érthető módon csupán önmagára vágyik, és annyi vajsörre, amennyit csak letud önteni kiszáradt torkán. A szobájában készül el, ünnepi öltözetbe bújik, s bár nem így tervezte, a spontaneitás a mai este is győz, és öltönybe bújik. Szereti a szilvesztert, és ha most üresnek is érzi magát, legalább szabad, a szó legnemesebb, legszebb értelmében. Azt tesz amit csak szeretne, és immáron ismét önmaga lehet. Senkihez sem kell igazodnia ezentúl, és abban is biztos, hogy ha még egyszer ráveszi a lélek, és lánnyal kezd, azt nem engedi járásba fajulni. Találkozzanak, élvezzék egymást, de semmi több. Nem kellenek megértő szavak, kíváncsiskodó kérdések meg még olyannyira sem. Őt sem érdekli a másik azon felül, amit adni képes, és a másikat se érdekelje ő. Végtére is üzletet kötnek majd, amiben kielégítik egymás szükségleteit, és teljesítik egymás kívánságait. Ez a tökéletes egyesség. Egy kiváló megállapodás.
A falu szilveszteri díszekben ragyog, és több diák van lent, mint ahányat egész évben összesen nem lehet látni. A rellonos észrevesz pár ismerős arcot is, de egy intésen túl egyiket sem méltatja. Nem fog a falu utcáin fagyoskodva jó arcot vágni az óévet, és újévet ünneplő társaságokhoz. Zsebében pálcáját simogatja hosszú ujjaival, szereti a szőlőfa anyagát, a göcsörtös fa apró dudorait érinteni, és ujjbegyét újra és újra végighúzni rajtuk. Ez az ő pálcája, ez az ő igaz szerelme. A csárdában elhanyagolt, és valószínűleg már délután óta ittas varázslók és boszorkányok trécselnek, fiatal arcokat aligha lát, és kabátját leengedve hátán, jobb karjára igazítja, hogy öltönyben, magabiztosan sétálhasson a pulthoz.
- Egy vajsört kérek - mondja a csaposnak, majd míg az engedi a sört, ő a pultnak támaszkodva néz ismét körbe a jelenlevőkön. Akkor látja meg az ismeretlen, ám az itteni átlagkorosztálynál fiatalabb lányt. Elmosolyodik, és bár egyedül akarta tölteni a szilvesztert, az ismeretlen még saját magánál is jobban izgatja fantáziáját. Minden új izgalmat rejt magában, és ez a lány sem lehet ez alól kivétel. A csapos átadja a korsó vajsört, amit azonnal kifizet a fiatal, és még hallja a sarlók és knútok csörgését a pult falapján, de már közelít az egyedül ücsörgő lány asztalához.
- Remélem nem vársz senkit a mosdóból - int fejével a mellékhelyiség felé, majd egy félmosollyal húzza ki a partnerrel szemben levő széket, aminek támlájára ráteríti hosszú, fekete szövetkabátját, ő pedig egyik kedvenc öltönyében foglal helyet.
- Fél órán belül dugig lesz ez a hely - mondja csak úgy mellékesen, és belekortyol vajsörébe. A faluban látott ismerősök bizonyára nem maradnak egész éjszaka kint a hidegben, és valahova jönniük kell. Márpedig ha fáznak, mi melegítené jobban fel őket, mint az alkohol? Talán a szerelmes csókok, de az keveseknek jut részül.
- Hogyhogy egyedül? - kérdezi a támlának döntve hátát, egészen belebámulva a szép arcba. Fogalma sincs miért szilveszterezik egyedül egy lány, akit valószínűleg körülvesznek a lelkes lánycsapatok, hogy együtt sikítsanak bele az újév első percébe.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2013. december 30. 17:57 Ugrás a poszthoz

Samantha


Le sem tagadhatná a negyedéves, hogy vérbeli rellonos boszorkány, az önelégült mosoly, ami kiülni látszik arcára, még a sötétben is jól kivehető. Noel a lány morcos arcáról a fekvő, néma srácra vezeti tekintetét, és megcsóválva fejét, már cipeli is őt a sírok közé, hogy ott levágja a lány által kinézett hideg darabra.
- Tényleg?! - kérdez vissza halvány éllel a hangjában a néma fiú felett, jobb kezével nekitámaszkodva a sírkőnek, érdeklődő zöldjeivel a barnát fürkészve. - Ha nekem ehhez semmi közöm nem lenne, akkor valószínűleg nem hagytál volna az ajtóm alatt cetlit. Vagy most már rendszer lesz abból, hogyha valamire szükséged van, akkor írsz pár sort, és pattanok?
Hangjában némi feszültség bujkál, de nem a vészesebbik fajtából, ezen még könnyedén átbillen előző nyugodt hangulatába, amely nem hátrány a körülményeket tekintve. A sírkőre dobott fiúra pillant, aki már olyannyira megszokta a kialakult szituációt, hogy már-már nyugodtan, lehunyt szemekkel várja az ítéletet.
- Te... élsz még? - bökdösi meg a fiatal fiút pálcájával Noel, s közben Samantha ismét előrukkol nőiségtudatával, amire csak megforgatja a szemeit, majd amikor a lány elbilleg kötelet keresni, ő bal középső ujjával utánamutat egy erőteljes személyeset. Ezt bizonyára nem látja a célfél, de nem is számít. Ha ő nő, akkor legyen nő, de Noelt hagyja ki sajátos hisztérikájából. Középső ujját visszahúzza, majd csendben végignézi, ahogy az időközben visszaérkező lány megkötözi esti szórakozásuk alanyának kezeit, s lábait.
- Te ne integess nekem..., hölgyem.
A felé intő kezet elkapja, és azzal a lendülettel löki el magát a sírtól, hogy a lány fölé emelkedhessen, és szavait egyenesen annak finom kis arcába köphesse. Kissé mintha ideges volna, mivel nem szeret csak úgy segédkezni, mint rongyos manók uruknak, s parancsolóiknak.
- Valamit, valamiért, Sam - suttogja, és összeszűkült zöldjeiben tűzként forr az indulat. - Leveszem azt az átkot, te meg adsz nekem valamit cserébe. Vagy elárulod, hogy mi van a kabát zsebében, vagy... légy kreatív.
Pálcája kezében, és oldalra billentett fejével meredten nézi háztársa arcát. Több lehetőség is megfordul fejében egyetlen pillanat alatt, aztán mégis a megkötözött srác felé fordul, és egyetlen pálcamozdulattal szabadítja meg őt a görcsös mozdulatlanságtól. Aztán visszafordul a lányhoz, és kérdőn felvonja szemöldökét.
- Na, mit választasz?
Kérdését csendesen teszi fel, s pálcáját még az előzőnél is erősebben markolja. Átokra számít válasz gyanánt, és szemfülesnek kell lennie ahhoz, hogy azt kivédhesse. Idősebb, és többet megélt nála a lány, de talán nem vállal annyi kockázatot, mint az elsőéves. Lehetőséget kapott a lány, hogy él-e vele, az csak rajta múlik. És hogy miképp teszi azt, az már nem a fiú dolga.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. január 1. 15:18 Ugrás a poszthoz

Karácsonyi bál
~ Kowai

Csak nem hagyja a témát, csak nem lép túl a gyönyörű levitáson a fekete tekintetű táncpartner, ami az elegáns fiút egyre inkább zavarja, és percről percre jobban idegesíti. Türtőzteti magát, és igyekszik nem mutatni a nyilvánvalót, hogy legszívesebben a nyakánál fogva cipelné Kowait a nagyterem egyik falához, hogy ott vicsorogva kényszerítse őt leszállni a kedvesről. De a matt szemek aligha pillantanak fel a fiúra, hogy láthassák a benne gyulladó tüzet, helyette csak a kék ház tagjaira feszülnek, és ez kénytelen-kelletlen arra ösztökéli Noelt, hogy cselekedjen. Gyorsít a léptein, ezáltal gyorsul táncuk is, amelyben talán most már ő rá is feltekint a lány.
- Ó, tényleg.
Nyugodt hangja gerjedő feszültséget rejt magában, ami dühös zöldjeiben valósággá válik. Belefúrja sajátjait táncpartnerének sötét íriszeibe, ezzel üzenve neki, hogy elég.
- Hagyd abba, nem sok van már hátra, az élet véges, a dolgok gyorsan megszűnnek létezni. Kérlek, Kowai, ne nézz rá többet.
Szemei lefutnak a lány arcáról, a tömegben keresi a szőkét, és mikor megtalálja, önkéntelenül is megremeg meghozott döntésére. Beharapja ajkait, majd visszaemeli Kowaira a tüzes tekintetét, hogy aztán mintha mi sem történt volna, gonosz vigyorral reagálja le annak vicsorát.
- Mi van, nem tetszik az ötletem? - kérdezi széles vigyorral, és megpörgeti a lányt, hogy egy pillanatig se álljon le, egy pillanatig se unja meg a helyzetet. - Szerintem jól mutatnál velem és valaki mással..., egy intimebb környezetben.
Szövetséges, vagy sem, szívesen ugratja a lányt, és igazán kíváncsi a kiváltandó reakcióra. Szinte biztos benne, hogy Kowai neki fog ugrani a nyakának, és itt, a tánctér közepén jelenetet fognak rendezni, mint két okos, és veszélyes elsős, akik nem tudnak viselkedni. Huncut, ám szenvedélytől mentes vigyorral irányítja táncukat, s közben le sem veszi tekintetét a lány arcáról. Az felderül, amint a tárgyra térnek, és ezen csupáncsak megcsóválja fejét, és elengedi a lány kezeit, hogy a változó zenéhez igazodva, modernebbre vegye a figurát.
- Ne ilyen hevesen, semmit nem kötök az orrodra, míg nem tudom, hogy velem vagy - rázza meg a fejét komolyan, és némileg fel is vonja szemöldökét. Lassan kialakul a szövetségi bizalom közte és a lány között, de mindez nem sokat ér, ha közben meg egymás nyakának ugranak, és ott lebeg a lehetősége annak, hogy valamelyikük lelépjen.
Egyedül is megcsinálja, ha kell, de olyan jó bulinak ígérkezik a következő, vagy az azt követő lépés, hogy vétek lenne kimaradnia ebből a fekete loknis lánynak. A kisállat kereskedésben tett látogatásuk óta sejti, hogy a lánynak szüksége van pénzre, hiszen mióta eltörött pálcája, azóta sem vásárolt magának újat, és ezen könnyedén segíthet a fiatal.
- Kapsz tőlem egy pálcát, ha segítesz - mondja, és derékon ragadja a táncos lábú Kowait. - Emellett pedig, amikor következőnek szükséged lesz valakire, ott leszek.
Fair ajánlatnak tűnik, és az is biztos, hogy nem mindenkivel lenne ilyen nagyvonalú, de jól tudja mit jelent egy rellonosnak a pálcája. Hogy mit jelent neki a sajátja.
- Zokon vennéd, ha egyedül mennél vissza a pincébe? - kérdezi háztársától, és fejével Lyra felé bök. Nem néz egyik lányra sem, helyette hol a többiek nevetésében, hol a hangos zenében veszik el. - Nekem még valamit meg kell tennem.
Hogy most szakítania kell ezzel a pár héttel, a csókokkal, a szőkéjével, furcsa, hátán futkosó hidegérzettel ajándékozza meg, és bár nem gondolkodott sokat döntésén, mégis mélyen tudja, hogy ez lesz a legjobb mindkettőjüknek.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. január 2. 15:33 Ugrás a poszthoz

Szilveszter este
~ Kati

Az asztalnál helyet foglaló lány sokáig egyszerűen észre sem veszi, hogy társasága akadt, s azután is úgy viselkedik, mintha nagy elmélázásból ébredezne éppen. Noel szavaira is furcsán, nem e világi stílusban felel, vagy talán mugli titkos ügynököt játszik, és annak megfelelően válaszol.
- Kezdek megijedni.
Viccesnek szánva mondja, és szája szegletében is megbújik egy apró mosoly, de hirtelen egészen más elképzelései lesznek ezzel az estével kapcsolatosan, főként a szórakoztatóbb részét tekintve.
- És mondd, vannak itt gyanús alakok is?
Az izgatottság maszkja mögött, ártatlan arccal néz a vele szemben ülőre, majd ide-oda forgolódva lopott pillantásokat küld a kocsmában tartózkodókra, ezzel is felvéve a játék menetét. Végül vigyorogva állapodik meg tekintete a navinésen.
- Én nem látok egyet sem.
Vállat von, de huncutkás mosolya nem apad. Biztos benne, hogy az egyelőre ismeretlen lány csupán játékra csalja, de a titkos küldetés, és a gyanús emberek figyelése nem illik bele a mostani, szilveszteri hangulatú képbe. Így hát nem gondolkodik tovább, koccintásra emeli korsóját, és úgy teszi fel nem mellékes kérdését.
- Kedves szupertitkos bevetésen résztvevő kém, megtudhatom a neved? Vagy... teljesen mindegy, hogy miképpen kérdezem, úgyis egy álnevet fogsz mondani nekem, és azután, hogy kiléptünk a csárda ajtaján, eltűnsz egy életre?
Nem teljesen tiszta neki, hogy érthetően fejezi-e ki magát, de nincs ereje újragondolni előző levezetését. Kortyol párat a vajsörből, majd az ajtó felé pillant, amin egyszerre többen is belépnek. Valószínűleg igaza lesz, és tényleg hamarosan betelik a hely, és végül mindegy lesz beszélgetnek-e a titkos ügynökkel, mert minden szavukat elnyomja majd a harsány beszélgetés, a zene, és az ünnepi korsók, s poharak csengő koccanása.
- Érdekes egyébként, hogy ha már úgy hozta az élet, hogy - valljuk be - egyedül töltöd az év utolsó éjszakáját, pont ide jöttél.
Szó sincs a másik életében való vájkálásról, ugyan. Helyette a navinés bátorságára utal, és arra, hogy bár idősebbnek látszik, mint a fiú, és bizonyára ügyesen megtudja védeni magát a rá leselkedő veszélyektől, mégiscsak egy törékeny lány, aki helyében bizonyosan nem a kocsmát választotta volna az újév ünneplésére.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. január 9. 15:09 Ugrás a poszthoz

Szilveszter
~ Kati

Egyszerű szilveszterre számított. A kocsma egy sarki zugában meghúzódva, pár korsó vajsör mögül akarta nézni a lányokat, miként jótékonyan feloldja őket az alkohol istene, és könnyedén nevetnek bele minden jöttment szemébe. Egyszeri flörtöket, egy alkalomra összeállt párosokat jött nézni, akik bizonytalan közös jövőjükkel mit sem törődve élvezik a mát. A pontban éjfélkor megejtendő újévi csókokat a távolból akarta figyelemmel kísérni, míg ő a világos sör ízét nyalja le szájáról, s miután a buli hervadni kezd, feláll, magára ölti kabátját, és zsongó gondolataival visszasétál a kastélyba.
Ehelyett szupertitkos kémekről, bevetésekről, rossz, gyanús személyekről, és kiképzésről beszélget egy vadidegen lánnyal, akiről még nem sikerült eldöntenie, hogy az asztalon üresedő korsó az oka, vagy örökké ilyen bolond, esetleg igazat mond, és mivel tudja, hogy a rellonos úgysem hiszi el képtelen történetét, nyíltan beszámol munkájáról.
- Szóval kiképzés.
Könyöklő jobbjával állát simogatja, ujjbegyei cikornyásan keringnek sima bőrén. Tekintete a már-már magyarázkodó Katin, és akárhogy igyekszik, sajnos nem jut előrébb vele kapcsolatosan. Egyszerű lenne azzal letudni, hogy azért ilyen bolond az idősebb fél, mert a sárga ház diákja, de ez koránt sem ennyiből áll. Mélyet sóhajt, és hogy gyökerestül tépje ki a gazt szilveszter éjszakájukból, eldönti, hogy nincs több bevetés, feladat, titok, vagy kém.
- Noel vagyok, szia - emelkedik meg ültő helyéből, hogy kezét átnyújthassa az asztal felett, majd visszaereszkedik, és a bemutatkozás megkoronázására kortyol párat korsójából. Kati itala fogyóban, és ő sem szeretne lemaradni, főként, hogy elhatározása szerint a következő kört ő fogja fedezni. Gondolatára hátrapillant a csárda választékra, majd vigyorogva fordul vissza asztaltársaságához.
- Amondó vagyok, hogy igyunk egy lángnyelv whiskeyt, aztán dobjuk fel az estét!
Ha már egymás útjába sodorta őket a nagynevű élet, akkor élvezzék ki, táncoljanak, mulassanak, és jókedvvel-bőséggel köszöntsék a következő év első napját. Egyértelmű, hogy a navinésnek nem kedvenc témája az itt tartózkodása, és bár Noelnek az, hogy talán egyedül kellett volna töltenie az estét egyáltalán nem kínos, most mégis megkegyelmez a lányon, és nem kérdez többet esetleges magányáról.
- Húzóra!
Korsóját a lányéhoz csapja, majd azt a keveset, ami még sajátja aljában habzik felhörpinti. Nagyot cuppantva ajkaival, majd a levegőt is hosszan fújva ki magából vigyorog Katira, kíváncsian várva hogy elindulhatnak-e a pulthoz kikérni versenyitaluk első fordulóját.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. január 17. 10:43 Ugrás a poszthoz

Szilveszter
~ Kati


Amint megjelenik Kati arcán a széltében elhúzódó mosoly, tudja, hogy az este nincs veszve, ez lehet élete egyik legjobb szilvesztere, elfeledvén azokat a kellemes pillanatokat, amit Sárával, vagy szüleivel töltött az előző évek során. Huncutul félrehúzza ajkait, majd felhörpinti a maradék vajsört is, hogy az utolsó akadályt is legyőzvén elindulhassanak a pult felé.
A rellonos kitolja maga alól a széket, és ahogy feláll a navinés lány fölé magasodik. Elsőéves korához képest igen magas, és pár hónap alatt észrevétlenül is nőtt egy-két centit. Kati töri az utat számukra, és nem egy kéz nyúl formás feneke után, mire Noel fejét csóválva neveti el magát. A lányt ugyan nem kell félteni, elég a hideg pillantása is ahhoz, hogy a rossz helyre tévedő kezek meggondolják magukat, de mindettől függetlenül a fiú szívesen beverné a nyálcsorgató férfiak arcát, pálcáját be sem piszkolva ezekre a férgekre.
- Nos, egészségünkre! - koccint vidáman, arcvonásai egészen lágyak, úgy emeli szájához az apró pohárkát. Társasága kortyolgatni kezdi az italt, amire Noel szemöldökei hamar az égbe kapaszkodnak. - Húzóra, drágám, nem ittál még alkoholt, vagy csak előttem játszod a szerény lányt?!
Saját poharából egy szuszra tünteti el a tüzes italt, ami útja során felégeti a fiú torkát, és gyomrába érve is fájdalmas táncba kezd. Kifújja a levegőt, s lecsapja poharát a pultra, tekintetével jelezve a csaposnak, hogy ebből jöhet még egy kör.
- Versenyről volt szó - jegyzi meg a lánynak oda sem pillantva. Az italát várja, ha már egyszer szilveszter van, minden megengedhető. - Igyunk még egyet, vagy kettőt, utána dartsozhatunk ha mindenképpen veszíteni akarsz.
Rövid, kihívó vigyort ereszt meg a lánynak, majd az újabb pohár lángnyelv whiskey-vel koccint vele, és szemeit egyetlen hunyásnyira lecsukja, hogy teljes egészében átadja magát az égető varázslatnak.
- Brrrr - rázza meg fejét, és nevetve fordul Katihoz. - Ha nyerek, az éjféli csókod az enyém, ha veszítek... azt te szabod meg. Benne vagy?
A válasz után ellöki magát a pulttól, és a felgyülemlett embertömegen át a darts felé veszi az irányt. Hátrapillant, hogy a lány követi-e, majd az emberek ünnepi, megváltozott arcán mereng. Lát egy csókolózó párost is, akikről lerí, hogy egy átlagos napon talán még köszönni sem köszönnének a másiknak, most pedig egymás ajkain csüngnek, mintha véget érne éjfélkor a világ. Talán igazuk is van, valami véget ér, amit egy egészen más követ, egy új év, új esélyekkel.
- Ha megengeded, kezdenék - hajol meg, akárcsak egy varázslópárbajon szokás, majd felegyenesedvén a táblához lép, és leszedegeti róla a hegyes nyilakat. Az egyik közeli asztalra teszi őket, egy szimpatikus, zöld szárút meghagyva magának. A megfelelő távolságig hátrál, hogy aztán a lányra kacsintva eldobja szerencsenyilát.
- Vesztettél.
Összeüti tenyereit, és hangosan nevet. A külső bullt éri nyila, és bár azt remélte, hogy eltalálja a belsőt, a tábla vöröslő középpontját, kezdésnek ez sem rossz. Átadja Katinak a terepet, ő pedig a lány helyére lép, onnan figyeli a következő nyíl útját.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. január 18. 14:06 Ugrás a poszthoz

Axel

Akármilyen visszahúzódnak, és birkatürelműnek tűnik is Axel, a tűz az ő nyugodt tekintetében is képes lángra lobbanni, ha egy olyan fél ébreszti azt, mint Noel. Ő maga bosszúszomjas, és hamarosan az ellopott hegedűjét kereső háztársa is azzá válik.
- És sok más egyébre.
Egészíti ki a szőke szavait, és villant egy gyorsan suhanó mosolyt amúgy komor arcán. Figyeli társaságának szavait, miközben igyekszik jó hallgatóság lenni, aki minden helyzetben a legjobb megoldással tud előrukkolni, a legjobb segítséggel tud szolgálni.
- Nincs mit, örülök, hogy itt vagyok.
Feltartja jobb tenyerét, ezzel is jelezvén, hogy szívesen tölti szabadidejét Axellel, és nagyon reméli, hogy sikerrel járnak. Fordított helyzetben bizonyára üvöltözne, vagy sikoltó némaságban menne neki a szembejövőknek. Agresszív természetét nem tudja kitől örökölte, családja rendkívül szereti a nyugalmat, és mindenre megoldásnak gondolják a felek közötti beszélgetést. A nagy francokat. A pálca és az ököl a megoldás, és csak ezután jöhet a beszélgetés, leginkább arról, hogy a szerencsétlen delikvens milyen módon szeretne átgyalogolni a pokolba.
- Nem biztos, hogy a hegedűd idegesíti - kezd bele mondandójába, miután elnémul a másodéves fiú. Szavait egy halk sóhaj után folytatja. - Talán inkább te nem tetszel neki. Lehet, hogy mondtál neki valamit, ami nem tetszett neki, vagy nekimentél a folyosón a nagyterembe menet. Kíváncsi vagyok erre a srácra, általában jól kijövök az ilyen szemtelen alakokkal.
Nem biztos, hogy ezt Axel előtt kellett volna mondania, de ez az igazság, ha bárkivel barátságba került élete során, az mindig csíntalan, 'ellenzéki' figura volt, akivel aztán mások orra alatt törtek borsot, és annak szenvedésén, tehetetlenségén röhögtek. Azóta sokat változott, megtanulta tisztelni az embereket, de ha elhúzzák előtte a mézes madzagot, neki annyi, nincs olyan gaztett, olyan szeleburdi játék, aminek ellent tudna állni.
- Ez vért kívánna, de félő, hogy nem az övé folyna, hanem a miénk.
Halkan beszél, az idegességtől megfeszült másodéves talán nem is hallja szavait, ami egyáltalán nem baj, most úgyis csak semmiségeket oszt meg, amivel valós célja nincs.
A vonó végül előkerül, egy a borús ég alatt álló fa ágára kötötték fel, mire Noel kénytelen-kelletlen is elmosolyodik. Nem tud mit tenni, tetszik neki a gonosz fél stílusa. Megrázza fejét, és zsebéből előhúzza egyetlen szerelmét, a világ legfontosabb tárgyát.
- Diffindo - céloz a vonót tartó madzagra, baljával magát a vonót tartva. A madzag gyorsan, szakadó hangot hallatva engedi el Axel féltett kincsét, amit azonnal át is ad a fiúnak. - Mit ír? A tónál lesz?
Nem lenne meglepő, ha ma este úszniuk is kellene, ennek az ötletnek viszont egyáltalán nem örül. Nem a vízzel van a baja, nem is azzal, hogy lassan rájuk sötétedik. Sokkal inkább a tó mélyén alvó élőlényektől undorodik, még a hideg is kirázza.
- Hát jó, Angyalka nem viccel. Menjünk, ne késlekedjünk, így is korom sötétben fogunk visszaérni a Rellonba.
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. január 18. 21:23 Ugrás a poszthoz

Brigitta
~ vasárnap hajnal

Ittléte óta nem sokat változtak alvási szokásai. Gyógyítónál még nem járt, és fiatalabb korában mugli orvos sem látta. Bőven a Nap álmodása után fekszik, és percekkel a Nap égre jövetele előtt ébred. Kialvatlan, mégis éber, szenved az álmatlanságtól, mégis így érzi magát jól. Az évek során olyannyira megszokta az örök gondolkodás fogságát, a napi három-négy óra nyugtalan alvást, hogy olykor elmereng azon, vajon megváltozik-e ez az állapot valaha? Lesz valaki, aki segít rajta? Sokat gondol arra, hogy azért van ébren húsz, huszonegy órát egy napöltőn, mert neki sokat kell élnie sorsából fakadóan. Látnia, éreznie, hallania kell. Észrevennie titokzatos dolgokat, összefüggéseket felfedezni, cselekedni és uralkodni. Rengeteget kell még tanulnia, de ellentétben másokkal, ő neki önmagáról, az életről, és a végcélról, az akaratról kell a létező összes ismeretet zsebre tennie, hogy végül ő legyen az első ember. A legjobb lesz, a legfontosabb.
Ma hajnalban vastag pulóverében áll a bejárati csarnok tölgyfaajtaján kívül, és perzselő tekintetével várja, hogy az új nap kezdetét vegye. A Nap vöröslő színeivel töri át a sötét fellegeket, és ez mindig erőt ad az elsőévesnek. Feltüzeli, megtölti élettel, tisztábbá varázsolja a célokat, és a kiválasztott utat, amely hozzájuk vezet. Ezekért a pillanatokért érdemes korán ébredni, és bármily karimás és sápadt is a fiatal arca, belül tele van energiával. Hosszú percekig követi a fénylő gömb útját az egekbe menet, majd hátat fordít neki, és újult erővel indul meg ő is saját útjára, hogy mint a Nap, egyszer ő is felérjen a magasba, a megdönthetetlen csúcsra.
Bakancsa kopogása felkelti az alvó, morgó festményeket, de most nincs kedve egyik vásznát sem felhasítani, így rájuk sem hederítve, céltudatosan halad a hideg folyosókon. Nemrégiben hallott egy teremről, ami az északi toronyban fekszik, és állítólag aki betér oda, az a teljes nyugalom éden kertjében találja magát. Azt mondják, hogy ez a szoba felveszi az ember kedélyállapotának jellegzetességeit, és a dallamot, ami szól, mintha csak a lélek dobjai játszanák. Noel őszintén kíváncsivá vált erre a helyre, hiszen nem ismerte még önmagát annyira, hogy tudja mi is vár rá pontosan, ha belép a kidolgozott, tölgyből készült ajtón. Remegés halad át testén, gerincét végigjárja a hideg, és karjain felállnak a szőrszálak, amint megpillantja a jó pár lépcső megmászása után megjelenő, s olyannyira vágyott ajtót.
A kilincset lenyomja, és szemeit behunyva, egy szusszanás után lép be. A halk zene, ami lépteit követően felhangzik eléri, hogy a fiú őszinte elismerésével adózzon a szoba létrehozójának, hiszen az tökéletes harmóniát teremt bensőjében. A szoba egésze felveszi a rellon színeit, és egy kis vörös is beleveszik a fekete, ezüst és zöld színekbe. Ő maga az ajtónak dönti hátát, és hangosan nevetni kezd.
- Ez fantasztikus!
Kiáltása után ellöki magát az ajtótól, és körbejárja a szobát. Őrület. Ez őrület.
- Istenem, ha vagy, ezt nekem találtad ki...
Bár nem hisz a méltóságos Úrban, az összes létező parancsolójában, most önfeledt boldogságában idézi fel az előzőleg felkelő Nap látomását.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. január 18. 21:25
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 697
Összes hsz: 6209
Írta: 2014. január 23. 14:33 Ugrás a poszthoz

Karácsonyi bál
~ Lyra, az örök királylány

Lyra jelzése, szemöldökfelhúzása egyértelművé tette a nagyteremben kialakult helyzetet. A rellonos túllépte az egyébként is állandóan feszegetett határokat, és nem volt lehetőség tovább játszani a másik tűrésfokával. A fiú megköszönte Kowainak a kellemes estét, hogy megtisztelte őt jelenlétével, emellett pedig azt, hogy a bál, és az ő kedvéért a hétköznapoktól eltérően, csinosan kiöltözött, amit nem várt el tőle, hiszen elképzelni sem tudta, hogy háztársnője szekrénye szép ruhákat is rejteget magában.
Kowai tökéletes ellentéte volt Lyra. Csodaszép királylányként jelent meg legrosszabb pillanatában is, és porcelánbaba szépsége a legerősebbeket is magával ragadta. Noelt ez a szépség, a gyönyörű mézillatú haj, kedvességet sugárzó szemek csábították el, de hamar észbe kapott. Valahol mélyen a tudata alatt nagyon is tudta miért nem a szőke levitást kérte fel partnerének az iskola karácsonyi báljára.
- Várj!
A siető lány után kiált, és utat törve magának szalad utána. A folyosó ahova keverednek nem biztos, hogy a legmegfelelőbb hely erre a beszélgetésre, viszont a rellonos nem képes tovább várni. Itt az ideje, hogy szertefoszlassa a közös jövő képét, hogy lerántsa a tavaszra tervezett kóborlásuk álomleplét. Utolérvén a szőkét sokáig csendesen sétál mellette. Szívesen mondaná, hogy milyen csinos, és azt is tudja, hogy bocsánatkéréssel tartozik, amiért egész este elhanyagolta őt. Hagyta, hogy megküzdjön az egyedülléttel, míg ő ha nem is tökéletesen, de nagyon jól szórakozott saját körével.
- Nem akarok kapcsolatot.
Nem szokása kertelni, de ez a gyorsaság, és ez a fajta tiszta beszéd még őt magát is meglepi. Kedvesebb, és a helyzethez méltón, együtt érzőbb akart lenni. Nem néz Lyrára, csak miután kimondta szavait, és akkor sem látszik szomorúság arcán. A randevúk, és a szerelmes pillanatok nem őt képviselik, és bár csak éppen megtapasztalni volt ideje ezeket a romantikus perceket, érzi, hogy ez nem az ő útja. Baljával merengve vakarja meg füle tövét, majd leül a Bibircsókos banya portréja alatt fekvő kanapéra.
- És nem akarom veled tartani a kapcsolatot sem.
Felpillant a szőkére. Tart attól, hogy erős átkoknak lesz hamarosan kis gazdája, de vállalnia kell az őszinteséggel járó kockázatot. Ha lehetne úgy, hogy csak akkor találkoznak, amikor egymás közelségére vágynak, Lyrától neki az sem kellene. Ő ezt nem érdemli meg. Semmi kétség afelől, hogy Noelt megérdemelte volna, mert nem. Kár, hogy annak idején a rellonos behúzta a csőbe, és nem engedte sárkánykarmai közül.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. január 23. 15:58
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ombozi Noel összes RPG hozzászólása (331 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 11 12 » Fel